A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

11 történet, mely a filmvásznon és a színpadon is bizonyított

2018. január 26. - Király Olívia

Vannak, akik szerint az „itt és most” színházi élmény nagyobb élvezeti értékkel bír, mint egy adag pattogatott kukoricával végigizgult film. Mások pedig épp a rohamosan fejlődő mozis technológiát részesítik előnyben: a mozgó ülések és egyéb környezeti hatások ráadásul a hagyományos, audiovizuális filmszínházi élményt többszörösen felülmúlva teszik a történet részévé a nézőket. Vannak történetek, melyek mindkét befogadó típushoz óriási sikerrel jutnak el: ezekből válogattunk. 

A listánk egyben programajánló is a hosszú, téli estékre - de mielőtt belekezdenénk, íme néhány érdekesség a színház és a film történetének összefonódásairól.

A 19. századi színházi műfajok, mint például a melodráma és a vaudeville hatással voltak a film kialakulására.

A vaudeville egy zenés színpadi műfaj, az angol music hall amerikai változata, mely táncból és énekből, pantomimból, dialógusokból, akrobatikából, humorból, állatidomárok és bűvészek számaiból állt. 

A filmesztéták egy része úgy gondolja, hogy a film a színházhoz áll a legközelebb, míg a másik tábor szerint az irodalom vagy a képzőművészet fontosabb szerepet játszottak a kialakulásában. Bárhogy is van, az biztos, hogy nem csupán a színház hatott a mozgóképek világára, hanem fordítva is: a filmek elterjedése után a két művészeti forma termékenyen és kölcsönösen befolyásolta egymást. Ez olyannyira igaz, hogy sok esetben már nem tudjuk egyértelműen visszakövetni, hogy mi hatott mire: legfeljebb egy-egy rendező, alkotó munkásságát elemezve lehet irányvonalakat megállapítani ezzel kapcsolatban. A színpad és a mozivászon kapcsolatát ezen kívül mi sem bizonyítja jobban, minthogy számos rendező, író, színész és színésznő mindkét területen sikerrel van jelen. 

Ha a két műfaj közötti különbségek kerülnek szóba, akkor az összehasonlítás kiindulópontja gyakran az, hogy míg a film rögzített, addig a színházban élő kapcsolat van a színészek és a közönség között, és itt a véletlen is közbeszólhat. Mindez persze egy egészen más befogadói élményt eredményez. 

A kérdést, miszerint a színház, vagy a film alkalmasabb-e egy-egy történet átadására, semmiképp nem szeretnénk most megválaszolni, helyette jöjjön az összeállítás azokról a művekről, melyek a deszkán és a vásznon is megállják a helyüket. 

1. A szív hídjai

A véletlen találkozásból kialakuló megrendítő szerelem története, mely Robert James Waller: Madison megye hídjai (1992) című nagy sikerű regényéből született, az egész világot meghódította. A filmvásznon Meryl Streep és Clint Eastwood, a Belvárosi Színházban Udvaros Dorottya és László Zsolt személyesítik meg Francesca Johnsont, az Olaszországból Amerikába költöző, terveit családjáért feladó nőt, és Robert Kincaidet, a National Geographic számára a környék fedett hídjait fotózó férfit. Négy együtt töltött nap, egy szenvedélyes szerelem és egy felkavaró történet, melyet akár olvasunk, akár nézünk, mindig örök klasszikus marad. 

szi_vhi_djai.JPG

2. Üvegfigurák

A világhírű amerikai drámaíró, Tennessee Williams négyszereplős művét memory playként (emlék-játékként) definiálja. Az Üvegfigurákkal aratta első nagy színházi sikerét, mellyel az 1945-ös bemutató után elnyerte a New York-i Színikritikusok Körének díját (New York Drama Critics Circle Award). A darab alapján született adaptációkban a főszereplő Amandát olyan híres színésznők alakították, mint Katharine Hepburn, Jane Wyman, Jessica Lange és Sally Field. A Radnóti Színházban Valló Péter rendezésében láthatjuk az előadást, mely az álmokkal, vágyakkal, gyöngeséggel terhes emberek vívódását mutatja be a céltudatosan törekvők elérhetetlen társadalmával szemben. A sivár valóság elől álomvilágába menekülő, zárkózott Laura egyetlen mentsvárának üvegfigura-gyűjteményét tekinti. Anyja és bátyja, Tom élete is illúziókkal teli, melyet felkavar Laura egykori szerelme, Jim látogatása.

u_vegfigura_k.JPG

3. Naptárlányok

Tim Firth igaz történeten alapuló darabjából készült filmet 2003-ban mutatták be Felül semmi (Calendar Girls) címmel, Helen Mirren és Julie Walters főszereplésével. Hazánkban a Pesti Magyar Színház tűzte műsorára a prózai változatot, melyben olyan kiváló színésznők játszanak többek közt, mint Igó Éva és Hegyi Barbara. A történet szerint az angliai kisvárosban, Rylstone​-ban élő nők gyűjtést rendeznek azért, hogy a helyi kórház onkológiai osztályára a várakozóknak kanapét vehessenek. Ehhez pénz kell, ezért az éves nőegyleti naptárban most ők pózolnak, méghozzá meztelenül. A történet fő üzenete nagyon is aktuális: megmutatja, micsoda erőt tudnak képviselni a nők, ha összefognak (ld. Time’s Up mozgalom).

napta_rla_nyok.JPG

4. Életrevalók

A 2011-ben bemutatott francia sikerfilm, az ejtőernyős balesete után tolószékbe kényszerült gazdag arisztokrata, Philippe és az otthoni ápolójának fogadott, börtönviselt Driss megható barátságának története szintén valós eseményeken alapul. Egymás elfogadásának tanulságos meséje ez, melynek színpadi adaptációját a magyar közönség a Játékszínben láthatja először, Horgas Ádám rendezésében.

e_letrevalo_k.JPG

5. Dorian Gray

Oscar Wilde, a XIX. századi angol irodalom híres-hírhedett szerzőjének kultikus regényéből (1890) készült angol filmdrámát 2009-ben mutatták be. A misztikus történet a gazdag, kicsapongó életet élő fiatalemberről, aki még a lelkét is eladná az örök fiatalságért, valóban színpad után kiált. Várkonyi Mátyás, Ács János és Gunar Braunke 1990-ben készített megrendítő musicalje Németország és Anglia után a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában, Réthly Attila rendezésében kerül színpadra.

doriangray.JPG

6. Nők az idegösszeomlás szélén

A nyolcvanas években robbanásszerűen tört be a filmes szakmába Pedro Almodóvar. A női nemet dicsőítő, 25 díjjal jutalmazott Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (1988) című alkotása szinte azonnal a kultfilmek sorába emelkedett. Pepa, a szinkron színésznő, akit szeretője, Ivan nemrégiben elhagyott, Candela, kinek barátjáról kiderült, hogy terrorista, Ivan volt felesége, a neurotikus Lucia, valamint fiúk, Carlos és annak menyasszonya Madridban, 1987-ben kaotikus forgatag közepette keresztezik egymás életét. A fordulatos történet temperamentumos, latinos zenével fűszerezett színpadi adaptációját, mely egyedülálló humorral mutatja be a nők örömeit és keserűségeit, a Budapesti Operettszínház művészei előadásában láthatjuk az Átrium Film-Színházban.

no_k.JPG

7. Háború és béke

Lev Tolsztoj világhírű regényét (1869) King Vidor filmesítette meg Audrey Hepburn, Henry Fonda, Anita Ekberg és Mel Ferrer főszereplésével, mely 1969-ben a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjban részesült. A vígszínházi változatot Helen Edmundson adaptációja alapján Alekszandr Bargman állította színpadra. A regényt már a Tolsztoj-korabeli közönség is rajongással fogadta, melyben szenvedélyes szerelmek, tragédiák, születések és halálok történetein keresztül nyer a befogadó betekintést kelet és nyugat, Európa és Oroszország máig változó kapcsolatába.

ha_boru_e_sbe_ke.JPG

8. Nem félünk a farkastól

Edward Albee Who's Afraid of Virginia Woolf? című, a huszadik század egyik legszebb, legmaradandóbb drámájából (1962) készült 1966-os amerikai film négy Oscar-díjat is nyert, köztük a legjobb női alakításért az egyik főszereplő, Elizabeth Taylor vihette haza az aranyszobrot. A kibontakozó történet szellemes tréfákból tragikomikus élveboncolássá fajuló jelenetei éppúgy szólnak a „házasság börtönéről”, mint két ember összetartozásáról. A Centrál Színházban Básti Juli, Rudolf Péter, Ágoston Katalin és Schmied Zoltán viszik színre az Albee által oly szórakoztatóan ábrázolt, kegyetlen emberi játszmákat.

farkas.JPG

9. Frida

„Merj élni, meghalni bárki tud!” – mondta Frida Kahlo, a 2002-es amerikai-kanadai életrajzi filmben Salma Hayek által alakított világhírű mexikói festőművésznő, aki tragikus élete ellenére beteljesítette sorsát. Szertelenség, kicsapongás, szörnyű tragédiák, egy életre szóló szerelem és meghökkentő festmények története ez, mely Hayden Herrera Frida Kahlo: The Paintings című regénye alapján született. A Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház összművészeti produkciója az Átrium Film-Színházban tekinthető meg Gubik Petrával és Gryllus Dorkával a címszerepben.

frida.JPG

10. Anna Karenina

Szintén egy klasszikus. Lev Tolsztoj regénye (1878) a női nem erejének, szépségének és kiszolgáltatottságának eposza, melynek címszereplője a világirodalom egyik legjelentősebb női főhőse. 2012-ben Keira Knightley alakította a filmvásznon a szellemes, gyönyörű nőt, aki a korabeli moszkvai szalonok szokásai szerint idősebb férfi feleségeként él, ám szenvedélyes szerelemre lobban egy daliás huszártiszt iránt. A botrányt kavaró kapcsolat hatására Anna élete tragédiába fordul, melyet a Madách Színházban bemutatott, azonos című musical dallamvilága a történet szépségét kiemelendő, még emelkedettebbé tesz.

annakarenina.JPG

Bónusz: Lost In London

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, a két Oscar-díjra és négy Golden Globe-ra is jelölt Woody Harrelson történelmi tettet hajtott végre: a világ első élő filmjét forgatta. Első hallásra talán arra gondolunk, ez semmiben sem különbözik a színházi előadások közvetítésétől, azonban itt másról van szó. Színészként és rendezőként is közreműködött a Lost In London című 100 perces angol vígjátékban, melyet egy kamerával, 14 különböző helyszínen egy harminc fős stábbal készített, és 550 amerikai moziban vetítettek élőben, 2017. január 19-én. 

Nos, színház vagy mozi? :)

kep.png

képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervtelefon.blog.hu/api/trackback/id/tr1113577261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sapka 2018.01.26. 14:46:12

azért az Életre valók nekem krva nagy csalódás volt színházban. ha előtte nem láttam volna a filmet, sok jelenetet nem értettem volna, ahogy például a mellettem ülő bácsi és néni sem értett, szünetben el kellett nekik magyarázni.
teljesen feleslegesek benne az énekes-zenés részek, és azon kívül, hogy fekete fiú helyett roma legény szerepel benne, semmi eredeti ötlet nincs benne.
tulajdonképpen betanulták és eljátszották a színészek (akik egyébként remek alakítást nyújtottak) a film szövegkönyvét.
a rendezés, a dramaturg viszont nem sokat tett hozzá a dologhoz.

kmera 2018.01.26. 15:41:44

@sapka: Igen, a legtöbb esetben tényleg csak ennyi történik sajnos, max a színészi játék, meg a színházi környezet az, ami jól esik, de több nem nagyon :-(
süti beállítások módosítása