A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Traumapornó vagy párbeszédindító? A Tizenhárom okom volt fogadtatásáról

2018. május 31. - konzervtelefon

A Tizenhárom okom volt (13 Reasons Why) a Netflix egy újabb lehengerlő sorozata, amely olyan társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet, mint az iskolákban történő szexuális erőszak, mások zaklatása (bullying) és kirekesztése, valamint az öngyilkosság. A sorozat második évadja idén májusban került fel a filmeket és sorozatokat gyártó-streamelő cég oldalára. A készítők mindkét évadra vegyes kritikákat kaptak: egyesek szerint szükség van efféle társadalmi kérdések feszegetésére, mások viszont az erőszak és az öngyilkosság indokolatlanul durva reprezentációjaként élték meg. Felmerül a kérdés, hogy szükséges-e valamiképpen korlátozni a sorozatot, ha ez öngyilkossági hullámhoz is vezethet.

A cikk spoilereket tartalmaz.

A történet ott kezdődik, hogy Hannah Baker (Katherine Langford), a nemrégiben új helyre költözött, jól nevelt tizenhét éves lány öngyilkosságot követ el, de előtte még 13 kazettára rögzíti tettének okait. Ezeket a kazettákat azoknak az embereknek készítette, akik elmondása szerint közrejátszottak a döntésében. Közöttük tudhatjuk az állítólagos legjobb barátait, a focicsapat több tagját, a perverz fotós srácot az iskolából, a leszbikus stréber lányt és még a gimnázium tanácsadóját is. Ezekről a kazettákról, melyek a későbbiekben bűnügyi bizonyítékká válnak, senki nem szerzett volna tudomást az érintettetek kívül, ha közülük egyvalaki, Clay Jensen (Dylan Minnette) - a visszahúzódó srác, Hannah barátja és mondhatni szerelme - nem jár végére a sztorinak, és nem próbálja beláttatni az érintettekkel, hogy milyen kegyetlenül bántak Hannah-val.

bryce.jpeg

Érzékeny témák és durva vizualitás

Az első évad fő vonala a főszereplő lány öngyilkosságához vezető út, de a barátait és iskolatársait érintő problémákat is igyekszik bemutatni a 13 epizód. A sorozatban Hannah-n sokszor azt vesszük észre, milyen jól tűri a megaláztatásokat, a sok alaptalan pletyka ellenére is éli a boldognak látszó tinédzser életet: bulizik, társaságba jár, melót vállal délutánonként a moziban... Hannah mégis saját erőből próbál kikeveredni a depressziójából, feldolgozni az őt ért nehézségeket. Végül két visszafordíthatatlan esemény teszi tönkre felépülésének sikerességét: szemtanújává válik barátnője megerőszakolásának, később pedig ő is áldozatául esik az erőszaktevő fiúnak. Próbál beszélni a körülötte történt problémákról, azonban úgy érzi, nem talál hozzá hallgatóságot.

hannah.jpg

A sorozatot számos kritika érte. Ellenzői szerint mérgező üzenetet közvetít, mert az öngyilkosságot csábító gondolatként mutatja be, és a készítők romantizálják ezt a végzetes tettet. Az American Foundation for Suicide Prevention nevű szervezet szerint az öngyilkosságok száma sokszor emelkedik, miután a tettet részletekbe menően és nyers képi világgal mutatják be a nézőknek egy-egy filmben vagy sorozatban, ami a Tizenhárom okom volt esetében egyértelműen így történt. Kanadában több iskolában megtiltották, hogy az a széria a diákok beszédtémájává váljon. Arra hivatkoztak, hogy a szexuális erőszak, az alkohol, a különböző kábítószerek és drogok, a dohányzás bemutatása nem gyermek- és fiatalkorúaknak való. Sőt, mások egy lépéssel tovább mentek, és azt nyilatkozták, hogy a sorozat rosszt fényt vet a segíteni szándékozókra. Ráadásul nemcsak egyes oktatási intézmények fogalmaztak meg erős véleményeket, de egy iskolai tanácsokat segítő szervezet egyenesen arra szólította fel az iskolákat, hogy ne vetítsék le a sorozatot a fiataloknak. A sorozatot kritizálók álláspontja természetesen nem azt takarja, hogy az öngyilkosságról vagy az erőszakról ne beszéljünk, de szerintük ez a sorozat nem megfelelő a társadalmi párbeszéd elindítására.

A sorozat mellett kiállók, közöttük Selena Gomez szerint (aki a sorozat producere és aki maga is bevallottan mentális betegségekkel küzd), ez ilyen világ, ne tagadjuk meg a valóságot. Az érzésnek bizony kellemetlennek kell lennie. Nic Sheff, a hatodik epizód írója azt nyilatkozta, hogy személyes kötődése van a sztorihoz. A sorozatbeli öngyilkosság  részletes és pontos bemutatása mellett saját öngyilkossági kísérletének tapasztalataival érvelt:

Az anonim alkoholistáknál bevett szokás az alkoholizmusban függőket arra buzdítani, hogy a lehető legnagyobb részletességgel próbálják felidézni, mi hogyan zajlik miután visszaesnek. Ezt úgy nevezik, a felvételek lejátszása. Ugyanígy történik ez az öngyilkossági kísérlet esetében is.

#JusticeforHannah és még több erőszak

A második évad a korábbihoz hasonlóan megosztotta a közönséget. Megint szembekerült egymással a szenzációhajhász erőszakot kiáltók és a valóság kellemetlenségére hivatkozók tábora. A második évad sztorija öt hónappal az első vége után kezdődik, és ismételten a felelősök felkutatásáról szól. Hannah édasanyja pert indít az iskola ellen, ugyanis szerinte az oktatási intézmény nem kezeli megfelelően a diákok közötti erőszakot és a bullyingot, Hannah esetében pedig egyenesen elmulasztották kötelezettségüket. Mintha megint csak a kazettákat hallanánk, epizódonként látjuk a szereplőket tanúskodni a bíróságon - így tudunk meg még többet a Hannah-val való kapcsolatukról. Érdekes történetszál az is, hogy Jessica (Alisha Boe) miként dolgozza fel a vele történt szexuális erőszaktételt, miközben az erőszaktevő iskolatársát nap mint nap látnia kell, ráadásul az egész iskolában az a pletyka terjeng, hogy a szexet tulajdonképpen a lány akarta. 

jessica.jpg

Egy másik hangsúlyos pont a kirekesztett iskolai fotós srác, Tyler (Devin Druid) sztorija. Több arra utaló jelet látunk az évad során, hogy Tyler elképesztő dühöt és bosszúvágyat érez, ugyanakkor a sorozat vége felé megbékélni látszik. Azonban mikor a terápiával egybekötött felfüggesztése után visszatér a suliba, a focicsapat három játékosa a mosdóban megveri és egy felmosónyéllel megerőszakolja. A jelenet hasonlóképpen kiverte a biztosítékot a sorozatot kritizálóknál, mint az első évad esetében a lányokkal történt erőszak. Mégis különbséget lehet érezni, mert férfiak által férfiakon elkövetett erőszakot ritkábban mutatnak be a filmvásznon, arról nem is beszélve, hogy egy idegen testtel okozták az erőszaktételt. A producer és a sorozat mellett kiállók viszont azzal érveltek, hogy ez a típusú erőszak mondhatni járványként terjed az iskolákban, ezért indokolt bemutatni, és így beszélni a témáról. Továbbá a fájdalom, amit a jelenetet látván érzünk, meg sem közelíti a valós élményt.

kepkivagas.JPG

Elsül vagy nem sül az a csehovi puska

A második évad nemcsak az erőszak és a bullying problémáját mutatja be, de Tyler karakterével az iskolai lövöldözés témája is előkerül. A fiú többször is fegyverekkel lövöldöz konzervdobozokra, aztán egy hollóra. Az őt ért erőszak hatására felszerelkezik fegyverekkel, és a bál estéjén célba veszi az iskolát - az utolsó pillanatban azonban Clay megpróbálja lebeszélni a támadásról.  A sorozatot kritizálók ezt a jelenetet sem hagyták szó nélkül, szerintük ez a történetszál szenzációhajhászás, melynek célja a minél magasabb nézettség elérése. Egy fegyveres erőszakkal foglalkozó szakértő szerint Clay kifejezetten rosszul cselekedett, ugyanis sosem szabad (pláne gyerekként, kiskorúként) egyedül szóba állni egy felfegyverkezett emberrel, ehelyett rögtön hozzáértő felnőttet kell hívni. Az évad vetítését mellesleg elhalasztották a texasi iskolai lövöldözés miatt, amelyben tíz ember vesztette életét.

fotos.jpg

Tilos lenne a suliban öngyilkosságról beszélni?

Az iskola megtiltotta diákjainak az öngyilkosságról való beszélgetést - derül ki a második évad első részéből. De valóban megtörténhet ez, vagy csak egy fiktív iskola falai között képzelhető el efféle tiltás? Az American Civil Liberties Union (hasonló, mint a magyar TASZ) egyik munkatársa szerint egy állami iskolában ez elképzelhetetlen. Amerikában az állami oktatási intézmények diákjai 1969-ben vívták ki maguknak a szólás szabadságát, mikor is egy 13 éves lány karszalagot viselt a vietnámi háború elleni tiltakozás jeleként. Az ő esete az amerikai Legfelsőbb Bíróság elé került, ahol kinyilvánították, hogy a diákokat az oktatási intézményeken belül is megilletik alkotmányos jogaik.

Habár az öngyilkosságról való beszélgetés önmagában nem tiltható, a szólásszabadság mégis korlátozható, amennyiben az bomlasztónak minősül, azaz zavarja a diákokat a tanulásban. Ezért is van, hogy egyes iskolák megtilthatják a vulgáris feliratú ruhákat arra hivatkozva, hogy a káromkodás bomlasztó. Ugyanakkor egy politikai szlogent (pl. Make America Great Again!) ábrázoló póló még akkor sem tiltható be, ha azt sokan sértőnek érzik. Visszatérve a sorozat fiktív gimijére, érdekes módon arról tudomást szerzünk, hogy tilos az öngyilkosságot elkövető Hannah és az azt megkísérlő másik diák, Alex (Miles Heizer) esetéről beszélni (csakúgy, mint általában véve erről a témáról) azonban mégsem látjuk a negatív következményeket, amikor Alex saját szuicid kísérletéről kérdezgeti társait.

alex.jpg

Mi a helyzet nálunk?

A diákoknak a szabad véleménynyilvánításhoz és szólásszabadsághoz Magyarországon is joguk van, az iskolában tehát nem tiltható be semmilyen téma, amiről nem beszélhetnek. Ezt az 1993-as VXXIX. a közoktatásról szóló törvény fekteti le, amely kimondja, hogy a tanulónak joga, hogy "az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilvánítson minden kérdésről, az őt nevelő és oktató pedagógus munkájáról". Ugyanez a törvény fekteti le egyébként azt is, hogy egy diák emberi méltóságát tiszteletben kell tartani és meg kell őt védeni mindenfajta testi és lelki erőszakkal szemben.

 Képek: innen, inneninnen, innen, innen, innen.

kep.png

A bejegyzés trackback címe:

http://konzervtelefon.blog.hu/api/trackback/id/tr8814012844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.