A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Kommunikációs csomópontok: 5 épület, melyek nélkül nem létezne modernkori tömegkommunikáció

2018. május 17. - konzervtelefon

A XXI. században a többség nem érti, csak használja a világot. Emberek milliárdjai küldenek napi rendszerességgel e-maileket, indítanak nemzetközi hívásokat és csetelnek földrészekkel odébb élő ismerőseikkel úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Tömegkommunikációs aranykorban élünk, de csak nagyon ritkán gondolunk bele, hogy milyen brutális infrastruktúra teszi lehetővé a rendszerszintű és zavartalan kommunikációt a glóbuszon.

Mindezek megvalósításához a Föld felszíne és légköre nem is elég: az emberiség már a víztakaró legmélyét és a világűrt birtokba vette - ahogy azt a listánk is mutatja -, hogy kényelmesen cseveghessünk bárhol, bármikor. Ha pedig tömegkommunikációról van szó, nem feledkezhetünk meg az adatközpontokról és a tartalomszolgáltatás infrastruktúráját biztosító objektumokról sem. 

Portugal Telecom Data Center - A zöld feketedoboz

Portugália egyik észak-keleti tartománya, Castelo Branco elsősorban a kiváló vörösborairól híres, de a régió végtelen szőlőültetvényi között megbújik Európa legnagyobb adatközpontja, a Portugal Telecom Data Center is. A gigantikus szerverparkban 75 ezer négyzetméteren dolgoznak a 33 petabyte összteljesítménnyel bíró szuperszámítógépek, és az azokat kiszolgáló 1500 fős személyzet. Ennél nagyobb területű adatközpontot már csak a tengeren túl, az Egyesült Államokban találni.

data_center.jpg

A 2013 óta üzemelő épület első ránézésre is érdekes látványt nyújt. A gyümölcsösök és szántók közül kiemelkedő hatalmas fekete kockatest pont úgy fest, mint egy futurisztikus laboratórium. A dizájn persze nem számított az adatközpont építése közben, mindent a funkcionalitásnak rendeltek alá. A szerverek hűtését például egy esővizet összegyűjtő és cirkuláltató rendszer látja el. A legkülönbözőbb mérnöki megoldásokkal pedig lényegében nullára redukálták az épület károsanyag-kibocsátását, ami hatalmas szó egy ekkora teljesítményű adatközpont esetében.

 

Long Lines Building - Soha ne ítélj külső alapján

Összeesküvés-elméletek százainak biztosított már táptalajt Manhattan egyik előkelő negyedében, Tribecában található Long Lines nevű felhőkarcoló. A Thomas és a Church Street sarkán található 170 méter magas brutalista épületet pont úgy néz ki, mint egy betonból kiöntött erődítmény. A 29 emeletes felhőkarcolón egyetlen ablak sem található, a tükörsima oldalainak egyhangúságát csak a négyesével elhelyezett szellőzőnyílások törik meg. A bizarr külső pedig rejthetne akár halálbiztos atombunkert, vagy szupertitkos rakétasilókat, a valóság viszont ennél prózaibb: a Long Lines building lényegében egy gigantikus telefonközpont.  long_lines.jpg

Az épületet az AT&T nevű amerikai telekommunikációs óriásvállalat építette 1979-ben, hogy a keleti partvidék telefonhívásainak zavartalan lebonyolítására alkalmas infrastruktúrát telepítsen bele. Az ablaktalanság a könnyű hűthetőséget garantálja, és egy esetleges természeti katasztrófával szemben teszik ellenállóbbá az épületet az egybefüggő, tömör gránitfalak.

 

Tokyo Skytree - “Égig érő fa” a nyüzsgő nagyvárosban

A maga 634 méteres magasságával a neo-futurista stílusú Tokyo Skytree a világ legnagyobb  tornyának és egyben a második legmagasabb épületének számít. Kapuit 2012. májusában nyitotta meg Japán fővárosában, egész pontosan a Szumida nevű városrész gyorsan fejlődő óriási kereskedelmi központjában. A monumentális torony felállításához mindössze három évre volt szükség, az építkezés egyik fő mozgatórugója az volt, hogy a 333 méteres Tokyo Towert helyettesítse, ami egyre inkább beleveszett a környező felhőkarcolók sűrűjébe és egy idő után már nem volt elég magas a digitális földi adatok sugárzásához. 

skytree.jpg
Az épület azonban nem csak a digitális rádió- és televízió szolgáltatók központja: az alsó 30 emelet elsősorban az üzleteké és irodáké, de az acélból és vasbetonból épült falak között éttermek és kilátók is helyet kaptak.

Tovább

Hadd döntse el a nő, hogy hol van a helye

2018. május 11. - somogyi t

Karrierje rögtön egy buktatóval kezdődött, mely irányváltásra kényszerítette: eredetileg színész szeretett volna lenni, de miután négyszer sikertelenül felvételizett a Színház és Filmművészeti Egyetemre, feladta ezt a vágyát, és más területek felé fordult. Ma már kommunikációs szakértő, énekes, személyi StyleCoach, blogger  és elhivatott állatvédő. Szerepelt az X-Faktorban, verseket és dalszövegeket ír, mindezek mellett egy nagy sikerű nemzetközi esettanulmány verseny megálmodója. Sziget Ágnest karrierje szépségeiről és nehézségeiről kérdeztük - szóba került a munkahelyi szexizmus, a büfészakok, és az is, hogy hogyan fér bele ennyi minden a mindennapokba. 

Tovább

Hétköznapi Wonder Woman: Egy képregény a fiatal lányok életéről

2018. május 04. - Born Réka

Bár a klasszikus amerikai típusú képregények aranykora nagyjából az ötvenes években véget ért, az ipar az elmúlt évtizedben újra virágzásnak indult: rég voltak olyan magasak az eladási számok, mint napjainkban. De a klasszikus szuperhős-képregények felfutása mellett – mely leginkább a DC és Marvel grandiózus filmes univerzum építésének köszönhető –, a digitalizáció és a közösségi oldalak térhódításával megjelent egy új képregény irányzat is. 

Más világ – más képregények. Az új médiumok újfajta, leginkább a közösségi felületeken megjelenő és népszerűvé váló rajzolt történeteket, karaktereket hívtak életre - ezek közül a sikernek és érdeklődésnek köszönhetően mára nem egy igazi branddé vált. Az internetezők többsége valószínűleg találkozott már Pusheen macskával, a Sarah’s Scribbles kócos kis figurájával, vagy Liz Climo beszélő állataival (még akkor is, ha az alkotóik neve nem ismerős). Közös bennük, hogy független, szabadúszó művészek keze nyomán születtek – és általában nem is a tudatos karrierépítésnek, hanem csupán a rajzolás iránti szenvedélynek köszönhetően. 

Ilyen művész Cassandra Calin is – a rajongóknak csak C. Cassandra –, aki mini képregényeivel leginkább a fiatal nőket szeretné megszólítani. 

23130537_1682818988430637_2664571973720059962_n.jpg

A román származású 23 éves illusztrátor jelenleg Kanadában él és alkot. Saját bevallása szerint nem túloz, mikor azt állítja: „egész életében rajzolt”, sokféleképpen és sokfélét. Igazán híres és közkedvelt azonban a képregényei miatt lett: ezeknek köszönhetően valóságos social média sztárrá vált. 

Életérzés tollrajzokon keresztül

De mitől is különlegesek ezek a képregények, illetve az alkotó? Elsősorban pont a közöttük lévő kapcsolattól: habár természetes, hogy a művészek sokat merítenek saját életükből, Cassandra esetében kicsit többről van szó: rövid képregényeinek ő maga a főszereplője. Egy fiatal, bájos, sötét göndör hajú lány, aki próbál megbirkózni a mindennapok, és úgy összességében az élet kisebb-nagyobb problémáival. A napjainkban újra feléledő képregény-kultúra hősies és idealizált, sztereotíp termékei közül azzal tudott kiemelkedni, hogy mindennek pontosan az ellenkezőjét csinálja: valódi embereket rajzol, valóságos helyzetekben. És talán pont ezért szerethetőek ezek a képregények: a hitelességük miatt.

Merthogy valóban az alkotó mindennapjai tárulnak elénk: Cassandra lejegyzi élményeit, hangulatait és érzéseit, a hétköznapok ügyeit – gyakorlatilag mindent, amit tapasztal, és ezek közül a legviccesebbeket rajzban ábrázolja. Figurái megfeleltethetőek valódi élete szereplőinek. 

 comic1.jpg

Göndör haj és létbizonytalanság

A koncepció tehát adott: derűs rajzok egy átlagos, huszonéves lányról, aki igyekszik eligazodni a világban. A szellemes fekete-fehér skiccek mára mini-képregények sorozatává formálódtak - ezek megalkotása 2-4 órába kerül. A rajzoknak sajátos, könnyen azonosítható, “Cassandra-stílusa” van, és nem csak a főszereplő állandósága miatt: az alkotó ismertetőjegye lett a figurák hajának részletes kidolgozása, ezen belül is leginkább a hullámos-göndör frizurák használata (a haj kérdés egyébként visszatérő témája is). Színeket ezekben a munkáiban sosem használ, hiányukat pedig bőven pótolja a hihetetlen részletesség, a lenyűgözően kifejező arckifejezések, a szarkasztikus stílus és a vicces sztorik – melyek nem a hagyományos értelemben vett történetek, inkább csak kis valóság-részletek, rövid párbeszédek.

Mik is ezek pontosan? Igazából minden, amivel a legtöbb (ha nem mindegyik) fiatal nő szembesül manapság. Az olyan egyszerű dolgoktól kezdve, mint az időjárás, éhség vagy fáradtság, az olyan női témákon keresztül, mint a smink és öltözködés, az olyan nagy kérdésekig, mint a párkapcsolat (vagy épp annak hiánya), család, vagy karrier. És mindezek – akár a legapróbb és legfelszínesebb probléma megjelenítése mögött is – olyan, igencsak kortárs és lényegi kérdéskörök húzódnak, mint a megfelelési kényszer, az önbizalomhiány, az introvertáltság, az önállóság és felelősségvállalás hiánya, vagy az elköteleződéstől való félelem.

25152402_1717339641645238_5430564668371914443_n.jpgMajdnem mindegyik képregényt áthatja a korosztályára jellemző létbizonytalanság, és az, amit az angolszász kultúra szociológusai csak “kidult” néven emlegetnek (a kifejezés a kid és az adult szavak összevonásából áll össze). A jelenséghez tartozik például a tanulmányokkal töltött idő elhúzódása és az önálló egzisztenciateremtés nehézségei miatt egyre inkább kitolódik a kamaszkor - társadalmi és életmódbeli tekintetben mindenképp, de sokaknál lelki, sőt, akár biológiai szinten is. Nem véletlen, hogy Cassandra rajzolt “énje” is több korosztály számára szórakoztató; bár a legtöbb rajongója a tinédzser, a követők közt jócskán vannak harmincasok is - főleg nők, hiszen valószínűleg ők tudnak a legjobban azonosulni a képregények tartalmával.

 914be_mglsl.jpg

Egy nő a nőkről: nőknek

Cassandra sikerének egyik titka, hogy nem egy kiemelt státuszból, kívülállóként alkot véleményt egy csoportról, hanem saját magából kiindulva:

„A művészetem az eszközöm ahhoz, hogy kifejezzem magam: hogyan érzek, mik a nézeteim, ki vagyok én...vannak, akik írnak, mások verbális módon fejezik ki magukat. Én rajzolok.” [forrás]

Rajzaival azt az életérzést akarja visszaadni, ahogy egy 2018-ban élő, fiatal nő próbálja felvenni a tempót a világgal, a trendekkel, és elé tornyosuló elvárásokkal: legyen szép és csinos, ápolt és fitt, folytasson egészséges és aktív életmódot, legyen csodálatos párkapcsolata és pezsgő szociális élete, érjen el sikereket az élet lehetőleg minél több területén.

A főhős igyekszik mindezt átvészelni a maga ironikus, zsémbes, olykor lusta, de minden esetben őszinte módján. Megmutatja, hogy szőrös lábakkal, tökéletes tusvonal nélkül sem áll meg az élet. Hogy nem feltétlenül csak a trendeknek és konvencióknak megfelelően lehet élni és örömet lelni, és hogy igazából rajtunk múlik, mi az igazán fontos. Az olvasó, miközben jókat derül csetlés-botlásain, észre sem veszi, hogy mennyi mindent megtud a nők életéről, érzéseiről, társadalmi beilleszkedésükről és arról, hogy milyen a megítélésük az idősebbek, a férfiak, a családjuk és egymás körében. És ami talán a leglényegesebb: hogy mit gondolnak saját magukról.

comic3.jpg

A több, mint másfél millió követő Cassandra Instagram oldalán tehát nem véletlen: éppen ideje volt, hogy az önismeretet szórakoztató formákon keresztül is gyakoroljuk. Számomra pedig nem csak azt mutatják meg ezek a kis képregények, milyen vagyok én valójában, de egyúttal azt is üzenik: emiatt nem kell rosszul éreznem magamat.

cassandra-7.jpgkep.png

Képek: Instagram, Facebook, Tumblr. 

„Rózsaszín a lányoknak, világoskék a fiúknak” – vagy mégsem?

2018. április 27. - Petschner Anna

Rózsaszín és kék kivitelben készített ruhadarabok, játékok, iskolai eszközök, táskák, ékszerek és bútorok - annak megfelelően, hogy az adott tárgyat éppen lánynak vagy fiúnak szánta a gyártó. De vajon a lányok evolúciósan jobban szeretik a rózsaszínt vagy ennek kulturális alapja van? És ha az utóbbi, miért éppen ezek a színek lettek társítva a két nemhez?

Vilmos herceg és Katalin hercegnő harmadik gyermekének születése miatt a kórház mellett egész tömeg táborozott le, nem tudva, hogy vajon lány vagy fiú lesz-e a legkisebb trónörökös. A helyszínen készült fotókon látható két rajongó, akik egy-egy babával készültek az eseményre: az egyik egy rózsaszín hercegnő, a másik egy kék herceg... Ez az aktualitás jó példa a népszerű "rózsaszín a lányoknak, kék a fiúknak" jelenségre, melynek alapjaival kapcsolatban jogosan merülhetnek fel bennünk kérdések. 

7_jpg_crop_article920-large.jpg

Evolúciósan kódolva?

Annak, hogy vajon a rózsaszín a lányoknak és kék a fiúknak kombináció biológiailag megalapozott-e, több kutatás is próbált utánajárni: ezekből kiderül, hogy a nemekhez gyakran társított színek nem csak evolúciós alapokon nyugodnak.

Egy felnőtt nők és férfiak bevonásával történő tanulmány például feltárta, hogy az elvárásokhoz képest – amennyiben elvárásnak tekintjük, hogy a nők a rózsaszínt, a férfiak a kéket fogják jobban preferálni – nem ez történt. Mindkét nem képviselői számára a kék volt a legkedveltebb szín, bár igaz, hogy a nők a vöröset és árnyalatait magasabbra pontozták, mint a férfiak. Ennek több magyarázata is lehet. Az egyik elképzelés szerint a gyűjtögető feladatkör adta az alapot, amikor az élelemszerzés során a nők a bokrokon a sárga és piros bogyókat keresték. Azonban ha ez egy evolúciós maradvány, a jelenségnek egységesen meg kellene jelennie, ám ezt a namíbiai Himba törzs női tagjainál nem találták meg. Az is számításba jöhet, hogy az ok az újszülöttek rózsaszín-piros arcszínében keresendő, aminek pontosabb azonosításával az anya képes volt felmérni gyereke egészségi állapotát. Egy harmadik elmélet szerint a gerinceseknél már ismert hatás – miszerint a vörös a domináns hímekre jellemző szín, amit a nőstények kívánatosabbnak látnak – lehet a magyarázat. Ez embereknél is megfigyelhető jelenség, a nők ugyanis a vörös ruhában levő vagy a fotókon vörös háttér előtt levő férfiakat vonzóbbnak találták egy átfogó kutatás során.

Bár lehet némi eltérés a piros szín megítélésben a nemek között, az a teória sokkal erősebben alátámasztott, hogy a rózsaszín és kék nemekhez társítása inkább kulturálisan meghatározott. Kutatók kisbabákat és totyogós gyerekeket vizsgáltak és azt figyelték, hogy vajon a lányok és fiúk melyik színeket kedvelik jobban. Az eredmények azt mutatták, hogy ilyen kis korban nem található még eltérés a nemek között, sőt, a gyerekek számára elsősorban a főszínek (sárga, piros, kék) voltak a közkedveltek, a rózsaszín pedig még a szürkénél és barnánál is népszerűtlenebbnek bizonyult. Az eltérő színpreferencia először 2 éves korban mutatkozott meg, ekkor a lányok már a rózsaszínt kezdik favorizálni, 4 évesen pedig a fiúk elkezdik ”megvetni” a rózsaszínt mint lányos színt.

Franklin D. Roosevelt, amikor még ”kislánynak” nézett ki

Mielőtt megnéznénk, hogyan alakult a rózsaszín és kék szín kulturális genderhez kötöttsége, előtte érdemes azt a kérdést is feltenni, hogy egyáltalán mikortól öltöztették a babákat és totyogósakat színes ruhákba. Ez ugyanis csak a 19. század közepétől működik így, előtte a gyerekek még egyöntetűen fehér ruhákat viseltek, amelyek alsó része egy szoknyára emlékeztetett, így mai szemmel nézve leginkább úgy nézett ki, mintha mindegyikük lánynak lenne beöltöztetve. Igaz ez Franklin D. Roosevelt, későbbi amerikai elnökre is, akinek 2 éves korban készült fotója jól mutatja ezt a tipikus öltözéket:

franklin-roosevelt-1884.jpg

Számunkra furcsának tűnhet ez a divat, ám abban az időben ez teljesen természetes volt. A fehér színű ruhát – ami leginkább a gyárakból aktuálisan kikerülő többé-kevésbé színtelen ruhát jelentette – egyszerűbb volt tisztán tartani valamilyen erősebb szappannal vagy fehérítővel, mint egy színes ruhát, ami ráadásul a mosás és napon szárítás során könnyen kifakulhatott volna, ezáltal a későbbi generációk számára használhatatlanná vált volna. A szoknyarész pedig egész egyszerűen a pelenkacserét tette könnyebbé. Persze a 21. század emberében rögtön felmerülhet a kérdés: nem zavarta őket, hogy nem tudták lány vagy fiú-e a gyerek? A válasz az, hogy nem nagyon, sőt! A 19. században egész egyszerűen feleslegesnek vélték ilyen kis korban a szétválasztást. (Ezt mai kutatások is megerősítik, a gyerekek kb. 2-4 éves korukban kezdenek el foglalkozni saját nemi identitásukkal.) Az egységes öltözéknek ráadásul az a gyakorlati haszna is megvolt, hogy így a ruhadarabok újrafelhasználhatóak voltak (akár lány, akár fiú érkezett kistestvérként), mindezt ráadásul egy olyan korban, amikor – nem szabad elfelejteni – nem lehetett előre megmondani a születendő baba nemét.

A gyerekek ilyen jellegű megkülönböztethetetlenségéből már-már viccet is csináltak. A Mellin’s Baby Food gyerektápszert gyártó cég 1905-ben egy versenyt írt ki, amin a résztvevőknek meg kellett tippelnie, hogy a 20 babát ábrázoló képen lányt vagy fiút látnak-e, mindezt 250 dollár jutalom fejében. A feladatot senkinek sem sikerült hibátlanul teljesítenie, végül a legtöbbet eltaláló, 18 helyes választ adó férfinak adták a díjat.

a66a3c04-2831-45c5-979b-381732ad9e2d_1.jpeg

A Mellin’s Baby Food versenyének eredményét mutató plakát

Rózsaszín a fiúknak és világoskék a lányoknak

Az igény a nemekhez passzoló ruhákra a 19-20. század fordulóján született meg. A pontos időszakot és történetet nem egyszerű visszakövetni (és országonként eltér), de 1893-ban, Amerikában a The New York Times hasábjain már ez a szöveg volt olvasható:

„Mindig rózsaszínt adj a fiúknak és kéket a lányoknak!”

Bár elsőre furcsának tűnhet, nem elírásról van szó. A rózsaszínt abban az időben inkább tekintették a fiúk, míg a kéket a lányok színének.

„Általánosan elfogadott szabály, hogy rózsaszínt a fiúknak és kéket a lányoknak kell adni. Az ok, hogy a rózsaszín egy sokkal határozottabb és erősebb szín, ami jobban illik a fiúkhoz, míg a kék, ami egy finom és gyengéd szín, csinosabb a lányoknak.” (Earnshaw’s Infants’ Department magazinja, 1918)

Ennek a maitól eltérő kombinációnak az eredete a keresztény kultúrákban keresendő. A kék eredetileg Szűz Mária ruhájának a színe volt, ezáltal a higgadtságé és a nyugodtságé. Ezzel szemben a vörös Krisztus Szent Szívét, valamint a vért és agressziót jelképezte. Azonban fontos megjegyezni, hogy bár Európában is ez tekinthető általánosnak, Franciaországban például a rózsaszín a lányoknál, a kék a fiúknál volt elterjedt.

timthumb.jpg

A 20. század első néhány évtizedében még nem lehetett egyértelműen megmondani, hogy melyik szín végül melyik nemhez fog kapcsolódni. Ebben az időszakban Amerikában a különböző boltok eltérően kezelték a kombinációkat, attól függően, hogy épp melyik Európai ország trendjét követték (pl. New Orleans, Chicago és San Fransisco-ban a rózsaszín inkább a fiúk, míg Los Angelesben inkább a lányok divatja volt). Egyesek szerint, hogy éppen a ma használatos rózsaszín-lány, kék-fiú trend került ki győztesként pusztán a véletlen műve, ám a II. világháború minden valószínűség szerint komoly szerepet játszott benne. Az egyik elképzelés szerint a náci Németország az 1930-as évektől már szakítani akart a keresztény hagyományokkal, így a katolikus egyház által használt szimbólumokat felcserélte. Emiatt kezdték el rózsaszínű háromszöggel jelölni a homoszexuálisokat a koncentrációs táborokban. Ez később a háború után is megmaradt és a rózsaszín immár, mint a nőiesség színe tovább terjedt. (A cikk nem tárgyalja, hogy ez az elképzelés, miszerint a homoszexuálisok – elsősorban férfiak – nőies tulajdonságokkal bírnak, helytálló kijelentés-e).

Egy másik megközelítés szerint a háború alatt a gyárakban dolgozó nőknek elegük lett a fakó, sötét színekből (a tengerészkékből, a szürkéből és sötétzöldből) és visszatérve a háztartásba és a gyerekneveléshez, változásra volt szükségük. Ehhez jó alapot biztosított, hogy a béke beköszöntével a divat egyre inkább fejlődésnek indult, és mivel leginkább a franciák határozták meg ennek alakulását, a rózsaszín-lány és kék-fiú kombináció élre tört. Ehhez adódtak még olyan megerősítések, mint pl. Audrey Hepburn Funny Face (1957) című filmjének egyik legendás dala:

Rózsaszín és kék a popkultúrában

A színek genderkötöttsége nem csak a boltokban, de a popkultúrában is megjelenik, hol a katolikus, hol a mai értelmezésében:

  • A Verdák című filmben Villám McQueen, aki egy férfi karaktert játszó piros versenyautó, míg Sally (a női karakter) egy kék Porsche.
  • A 101 kiskutya eredeti 1961-es rajzfilmjében Perditának még kék nyakörve van, míg Pongónak piros. Az ebből 1996-ban leforgatott élőszereplős filmben viszont már a nősténynek van piros és a hím kutyának fekete. Plusz érdekesség, hogy a kölykök esetén a lányoknak rózsaszínt, a fiúknak kék nyakörveket adnak.
  • Dr. Szöszi talán a mindig rózsaszín cuccaival (amibe a kocsija, a kutyája öltözéke, a laptopja és szinte minden beletartozik) a leginkább erős képviselője ennek a trendnek.
  • Az 1963-ban készült Pán Péter rajzfilmben a legkisebb gyerek, Michael eredetileg rózsaszín rugdalózóban van, a 2013-as újrakiadásban viszont a DVD borítóján átszínezték kék színűre.
  • A Power Rangers franchiseban a rózsaszín színű ruhát nő hordja.

Think pink!

A „Think pink” szlogen egyre szélesebb körben elterjedt, köszönhetően egy marketingfogásnak, ami azt népszerűsítette, hogy ha a genderedhez akarsz tartozni, vásárolj olyan dolgokat, amik a genderedhez tartoznak. Ebbe természetesen már nem csak a ruhák, hanem a kiegészítők, parfümök, kozmetikusok és számos egyéb termék is beletartozott és jórészt beletartoznak ma is.

A rózsaszín és a kék szín között viszont van egy nagy különbség, amit Jo B. Paoletti fogalmazott meg egy előadásában:

a rózsaszín a nőiesség színe lett, de a kék nem lett a férfiasság színe”.

Olyannyira igaz ez – meséli – hogy a rózsaszín szín felülír szinte bármit: egy pólón, amin ugyan koponyák vannak, de rózsaszín, az lányoknak készült.

Ez az erős asszociáció viszont már nem optimális. Ahogy a poszt elején szó volt róla, a fiúk már egészen kis korban elkezdik a rózsaszínt a lányokhoz kapcsolni, ami felnőtt korban már olyanokban is megmutatkozik, mint „aki férfi az ne is hordjon rózsaszínt”. Ráadásul a különböző ruhadarabok és tárgyak nemekhez társítása sokszor nem áll meg a színek különbözőségénél. Megjelennek az eltérő nemeknek szánt feliratok is, pl. fiúknak „Training to be Batman” (ford. „Batman-nak nevelve”), lányoknak „Training to be Batman’s wife” (ford. „Batman feleségének nevelve”) vagy lányoknak „I’m too pretty to do homework, so my brother has to do it for me!” (ford. „Én túl csinos vagyok ahhoz, hogy megírjam a házimat, úgyhogy a bátyámnak kell megcsinálnia nekem!”), de az is általános divatnak tekinthető, hogy a fiúknak a sporthoz és a tudományhoz kapcsolódó szimbólumokat raknak a ruháikra, míg a lányokéra szivárványt és flittert.

shirtcollage4-e1446927350117.jpg

A ruhavásárlásokhoz pedig hozzájönnek a játékok is, amikor a fiúknak inkább akciófigurákat, a lányoknak pedig inkább babákat vásárolnak a szülők. Kutatások kimutatták azt is, hogy ugyanazt a kisgyereket kékbe vagy rózsaszínbe öltöztetve a nők az előbbi esetben több fizikai erőnlétet igénylő játékokat adtak a baba kezébe (pl. játékkalapácsot), míg az utóbbi esetben inkább öltöztethető babákat.

Természetesen az, hogy milyen ruhákba öltöztetjük a gyerekeket, nem fogja megoldani a nemek közötti egyenlőség kérdését, de mindenesetre érdemes szem előtt tartani ezeket is és hagyni, hogy a gyerek minél inkább a saját érdeklődésének megfelelő ruhadarabot és játékot válassza.

kep.png

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen és innen

Zombi, édesanya, ingatlanügynök – Mit tanulhatunk Drew Barrymore szerepkonfliktusaiból?

2018. április 20. - Egres Dorottya

Március huszonharmadika óta már a második évad is elérhető a Netfilx kínálatában Drew Barrymore legújabb sikersorozatából. A Santa Clarita Diet nem akármilyen diétát mutat be, hanem egy teljes életmódváltást, hiszen a főszereplő, az ingatlanügynökként dolgozó kertvárosi anya titokzatos körülmények között élőhalottá változik. A család embereket öl, hogy kielégítse az egyre vérszomjasabb anya étvágyát, közben pedig próbálják megtartani a tökéletesség illúzióját. De konkrétan milyen konfliktust is von maga után a szereplők életében az, hogy az új életmódjuk ellenére normálisnak akarnak tűnni? A társadalomtudomány egy horror komédia megértésében is sokat segíthet. A bejegyzés spoilereket tartalmaz. 

Először is elevenítsük fel, milyen abszurditások történtek eddig Santa Claritában. Az első évadot azzal zártuk, hogy Sheila (Drew Barrymore), a zombivá változott anyuka az alagsorban várja megbilincselve, hogy egyre romló állapota gyógyírjaként a családja beszerezzen némi epét egy szerb nemzetiségű embertől… Az epét ugyan gyorsan megkaparintják, de a feszültség egyre nő: a férj, Joel (Timothy Olyphant) segítségével megpróbálják kideríteni, hogy miképp kapta el Sheila az élőhalott kórt, olyasmiken rágódnak, hogy melyik náci softball játékost gyilkolják le vacsorára, vagy mi legyen a garázsban tárolt levágott fejjel (Nathan Filion), aki mellesleg „él és virul”, mert zombivá változott, amikor Sheila elnyammogta a testét még az első évadban.

giphy_1_1.gif

Nem meglepő tehát, hogy a szereplőknek mély és változatos konfliktusokkal kell szembenézniük a második évad során. Különböző szerepeik eltérő elvárásokat támasztanak velük szemben, ami feszültséget okoz bennük. Ezt a feszültséget pedig mindegyikőjük másképp oldja fel: például leharapják saját ujjukat, képen vágják egy diáktársukat egy tálcával, vagy szimplán azzal hitegetik magukat, hogy végül minden rendben lesz.

Mik is azok a szerepek?

A szociológia szerepnek nevezi a személy viselkedésére vonatkozó elvárások összességét. Ezek az elvárások pedig kiszámíthatóvá teszik számunkra a többiek tetteit. Mintha csak különböző forgatókönyvek szerint cselekednénk a munkahelyen, az iskolában, az orvosnál és így tovább. Egy ember élete során számtalan különböző szerepet felvesz. Vannak olyan, úgynevezett pervazív szerepek, amelyek minden szituációban elkísérik a személyt, és az összes szerepének viselkedésére hatnak. Ilyenek például a nemi és generációs szerepek: nő vagyok, felnőttként is a szüleim gyereke maradok.

A foglalkozási szerepek a szervezetekben elfoglalt pozíciók szerint alakulnak. Egyes esetekben a foglalkozási szerepek hivatásokká válnak (pl. pap, orvos, tanító), és pervazív jelleget öltenek. A helyzet nem mindig ilyen egyszerű, hiszen a szerepeink konfliktusba kerülhetnek egymással. Erre most a népszerű horror komédia kisarkított helyzetein és konfliktusain keresztül mutatunk példákat - a helyzetelemzések végén az is kiderül majd, hogy a sorozatban felvázolt abszurditások milyen hétköznapi problémákra mutatnak rá. 

  1. Zombi és ingatlanügynök

A kedves és barátságos kertvárosi családanya élete a feje tetejére áll, amikor egy nap látványosan rosszul lesz abban a házban, amit éppen ingatlanosként mutat be potenciális vevőknek. Kiderül, hogy nem egyszerű ételmérgezésről van szó: a kellemetlen epizód a nő új, pulzus nélküli életének kezdetét jelöli. Sheila élőhalottként energikussá, szókimondóvá és vagánnyá válik. A szomszédoknak rögtön feltűnik a változás, de nekik még be tudja magyarázni a „húsevő diéta” jótékony hatását.

sheila.jpg

Lekezelő főnöke beszólásait azonban már nehezen nyeli le: az új erős és határozott zombi Sheila egyéniségéhez már nem illik az arrogáns főnöknek való behódolás. Főszereplőnk annyira keményen küzd a személye és a foglalkozásából adódó szerepe közötti konfliktusban, hogy gyötrődésében leharapja az egyik ujját. Persze Sheila ujja könnyen rendbe hozható azzal, hogy sebtapasszal bekötözik, és pár napig kerüli a vízzel való érintkezést, de a morbid tettet kiváltó feszültség kezelése már nem ennyire egyszerű, sem a sorozatban, sem a valóságban. A mindennapi életben is súlyos problémát okoz az, ha egy alapvetően csendes és visszahúzódó embertől a munkája egy életen át határozott fellépést kíván az ügyfelek előtt, nem beszélve arról, hogy eközben felülről folyamatos megaláztatások érik. 

  1. Szerető férj és pragmatikus védelmező

Bármennyire is komikus, amit a Santa Claritában látunk, a szereplők számára ez lesz a napi realitás: Sheila párja, Joel felfogja, hogy újdonsült élőhalott feleségét el kell zárnia a külvilágtól, ha nem akarnak mindannyian börtönbe kerülni, hiszen, hogy a nőt védje, ő is a kezdetektől fogva részt vesz a bűnnyomok eltüntetésében. A második évad elején Sheila megbilincselve várja az alagsorban végzetét, de a szerb epéből készült gyógymódnak köszönhetően megállítják a további állapotromlást. Joel azonban így is félti Sheilát, akivel eközben már az alagsor kicsinosítását tervezik, hogy az hosszú távon is kényelmes lakhelyként szolgáljon a zombinak. A szigor Joelnál egészen addig tart, amíg lefekvésnél hiányozni kezd neki a felesége. Ugyan férj szerepe azt is megkívánja tőle, hogy megvédje családját a lehetséges rettenetes következményektől, de nem bírja ki, hogy élete élőhalott szerelmét a még kicsinosítatlan alagsorban hagyja. Az egyéni és a közösségi érdek a valóságban is számtalan esetben konfliktusba kerülhet: mi az első, jó családtagnak, vagy decens állampolgárnak lenni? A válasz erre a kérdésre igencsak habitus és szocializáció függő lehet. Ráadásul ott van az a kérdés is, hogy a saját vágyainknak a különböző megfelelési kényszerektől függetlenül mennyire engedünk utat.  

joel.jpg

  1. Gimis diák és egy élőhalott gyereke

Sheila és Joel lánya, Abby sem marad ki az élőhalott akciókból. Bármennyire is próbálják a szülők megóvni a lányt, és arra ösztönözni, hogy koncentráljon gimis tanulmányaira, Abby előszeretettel veti bele magát veszélyes szituációkba. A szülei tudják, hogy elkötelezett ökoharcosként robbantásokat tervez, valamint kockázatos epe szerzési projektbe keveredik, hogy anyján segítsen, azt mégis elvárják tőle, hogy a suliban normálisan viselkedjen, és fogja vissza újdonsült lázadó természetét. Abbynek tehát egyszerre többféle szerepben kell helyt állnia (tanuló, anyját minden áron védelmező lány), amelynek viselkedésbeli elvárásai nem férnek meg egymással. Otthon extrém mértékű agresszió nyomaival szembesül - például megtalálja a feldarabolt softball játékos maradványait a hűtőben -, ennek hatására többek között arcon csapja diáktársát egy tálcával. Az ürügy persze teljesen más (a srác nem a legmegfelelőbben viselkedett a volt barátnőjével), csakúgy, mint a való életben: ha elvárják tőlünk a feszültség elfojtását, szerepet kell játszanunk, előfordulhat, hogy az elnyomott érzések valamilyen más esemény kapcsán, nem várt intenzitással törnek elő. 

abby.jpg

Mi a tanulság?

A Santa Clarita Diet kisarkított alaphelyzettel ugyan, de tökéletesen rámutat arra, hogy mennyire általános reakció a valóságban is az, hogy eget rengető problémák esetén sem esünk ki a szerepeinkből. A szereplők körül hiába változik meg gyökeresen és megmagyarázhatatlanul minden, energiáik jelentős részét arra fordítják, hogy helytálljanak a munkahelyükön, vagy éppen az iskolában tegyenek úgy, mintha mi sem történt volna. Szerepelnek. Szó szerint. 

Egy szó, mint száz, Santa Claritában nem könnyű az élet. Különböző szerepeinknek amúgy sem egyszerű megfelelnünk, de még durvábbá válik a helyzet, ha szerettünk zombivá válik.

family.gif

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.

kep.png

A költészet nem vész el, csak átalakul

2018. április 10. - Born Réka

Költészet: megmagyarázhatatlan varázslat, megfejthetetlen titok. Gondolatok és érzelmek tartósítószere, az örökkévalóság eszköze. Annak idején valahogy így tanították: “A líra ézelmeket fejez ki, művei verses formában íródnak”. Na de ki olvas ma manapság költeményeket? Ki vesz a kezébe verseskötetet? Ha a rég letűnt korok nagy lírikusaira gondolunk, úgy érezhetjük: a versek ideje lejárt. Hol vannak már a hős költők, a váteszi szerepkör, a poéták kultusza? Pedig a költészet igenis élő műfaj, sőt: talán jobban az életünk része, mint valaha. Csak éppen lehet, hogy nem könyvek vagy újságok lapjain, hanem Youtube-videókon és a közösségi oldalakon keresztül szivárognak be a rímek a mindennapjainkba.

„Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?”
                         (József Attila)

1200x628-1024x536.jpg

Versünnep – minden téren

Ha máskor nem is, van egy nap az évben, amikor lépten-nyomon versekbe botlunk: április 11-e, a Magyar Költészet Napja. És nem csak az interneten. Habár ilyenkor szívesen tesznek ki az emberek (akár saját) szerzeményeket a facebook-üzenőfalukra, Instagram oldalukra, már nem csak a virtuális tér sajátja a költészet napi-versözön: 2013 óta él a Gittegylet által életre hívott kezdeményezés, a Posztolj verset az utcára!, mely kiterjesztette a költészet szeretetét a mindennapi környezetünkre is. Lámpaoszloptól a lépcsőig, járdától a villamosig, évről évre egyre többen árasztják el a lakóhelyüket kedvenc műveikkel. A “költészeti gerillaakció” mára szó szerint is világraszóló lett: az elmúlt 5 évben a világ több mint 20 országában élő magyarok posztoltak verset az utcára. A szervezők szerint a költészetnek ez a rendhagyó ünneplése összeköti az embereket, és segít. hogy kicsit megálljunk rohanó világunkban. Az egyik főszervező szerint:

 "Azzal, ahogy készülnek rá az emberek (köteteket forgatnak, keresgélnek, verseket olvasnak) és azzal, hogy maguk is felfedezik az utcán vagy az interneten a mások által posztolt verseket - előfordul, hogy először hallanak egy-egy szerzőről - az ünneplés személyessé és egyben valódi közösségi élménnyé válik.” 

csoszgergely130321_1.jpg

csoszgergely130321_2.jpgÁm a facebookon is akadt már példa költészettel kapcsolatos megmozdulásra a személyes rím-megosztások mellett. A közösségi oldalakon terjedő kihívások (amik gyakorlatilag az egykori kéretlen láncemail-ek utódai) bizonyára senki számára nem ismeretlenek: ezek között vannak kevésbé értelmes, de előremutató ötletek is, és a költészet népszerűsítése érdekében életre hívott törekvések mindenképpen az utóbbi kategóriába tartoznak. Ezek közül a legismertebb valószínűleg az a 2014-es “kulturális miniforradalom” volt, melyet Szabó Balázs irodalmár indított el a facebookon.

 “Azt akartam, hogy az emberekben realizálódjon, hogy a magyar vers mekkora csoda. Nem feltétlenül az a célom, hogy hónapokon keresztül tomboljon a Facebookon a "11 vers". De ha van néhány ember, aki emiatt előveszi Vörösmartyt vagy Kosztolányit, már megérte az egész.” [forrás]

Tovább

A jövő szakmái nem csak a műszaki szakemberek előtt állnak nyitva

2018. április 06. - Király Olívia

Szlovákiában már egyetemista volt, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve szakot váltott és átköltözött Budapestre. Kutatott, világot látott, egyre jobban elmélyült az új technológiák világában, majd összerakta az ország első Data Science képzését, mely nem az informatikusoknak szól. Sebényová Gabriela termékfejlesztési- és marketingmenedzser azóta is a jövő szakmáihoz épít oktatási programokat - de mik is ezek? Olvass tovább.

A Data Science (=adattudomány) világszerte felkapott szakmának számít: többféle tudományterület ér benne össze, ide tartozik a matematika, statisztika, programozás, adatvizualizáció, kommunikáció, sőt konfliktuskezelés, projektmenedzsment és vezetéselmélet is. Az adatok és a modern technológiák nyelvét beszélő specialisták a következő évek legkeresettebb szakemberei közé tartoznak: azok előtt, akik elsajátítják ezeket az ismereteket, szinte biztosan új perspektívák nyílnak majd meg. Sokan azonban úgy érzik, hogy a Data Science közelébe sem kerülhetnek: nem bíznak magukban, nem mernek belevágni a tanulásba – ezt már Sebényová Gabriela meséli, aki 2014-ben a KÜRT Akadémia marketing- és termékfejlesztési menedzsereként kezdett el hidat építeni az adattudomány és a terület iránt érdeklődők között.

data_science_meetup-05_1.jpg

Data Science Meetup, 2018

„Korábban csak a technológiai szakemberek számára volt Data Science oktatás Magyarországon, de mi belegondoltunk abba, hogy mi van akkor, ha valaki úgy szeretne ezzel foglalkozni, hogy nem végzett műszaki képzést. Elsősorban az üzleti oldal képviselőit szólítjuk meg, hiszen például egy marketing szakember tudását hatékonyan ki lehet egészíteni az adattudománnyal. A képzés hatására egyre többen érzik úgy, hogy nyugodtan megmártózhatnának a témában, és belevághatnak a modern technológiák használatába. Rálátást kapnak arra, hogy mennyi döntést hoznak meg intuícióból az adatok helyett, és ha ezen változtatnak, azzal izgalmasabbá és kreatívabbá tehetnék a szakmájukat, és ezzel a cégük működése is hatékonyabbá válna. Segítünk megtenni az első lépést.” – fejti ki Gabi, aki küldetésének érzi, hogy sokkal kevesebben féljenek az IT használatától. Úgy tűnik, jó úton jár célja megvalósításához: az általa felépített képzés évről évre hatalmas túljelentkezéssel indul. Ő maga egyébként az élő példa arra, hogy ezen a területen nem csak informatikus diplomával lehet érvényesülni: az alap és a mesterképzést is kommunikáció- és médiatudomány szakon végezte el. Hogyan került innen az IT és üzleti képzések fejlesztésébe?

Szlovákia, Budapest, Lisszabon

Egy random impulzus hatására adta be a jelentkezését erre a szakra: 2006-ban Budapesten járt egy barátnőjével, aki a kezébe adott egy corvinusos bögrét azzal, hogy jó lenne neki ez az egyetem, ki kellene próbálnia magát. Gabi korábban nem gondolkodott abban, hogy átköltözik Magyarországra: Szlovákiában élt, ott járt iskolába, és amikor ez a jelenet lejátszódott, már a Selye János Egyetem gazdálkodás-menedzsment szakos hallgatója volt.

A város- és szakváltással nem állt meg a változás: bekerült a Rajk László Szakkollégiumba. “Öt éven keresztül 100 közgazdásszal éltem együtt, ez sok mindent elültetett bennem. Itt szerettem meg a kutatást is: ráéreztem arra, hogy milyen elmélyülten, fókuszáltan foglalkozni egy-egy problémával, hetekig, hónapokig – számomra ez egy érdekfeszítő folyamat, többnek érzem magam a végén. Merek feltenni olyan kérdéseket is, melyek elsőre butának tűnhetnek, és nem elégszem meg a sablonos válaszokkal – így jutok el a mélyebb megoldásokig.” Bár hosszabb-rövidebb ideig foglalkozott migrációs, adatvédelmi és vállalkozásokkal kapcsolatos témákkal is, a hangsúly 2013 óta az informatikán, versenyképességen és a diszruptív technológiákon van.

Diszruptív technológia az, ami egy adott piacon megváltoztatja az erőviszonyokat: megújuló energia, önvezető autó, 3D nyomtatás, mesterséges intelligencia, blockchain stb.

A mesterképzés vége felé szeretett volna jobban elmélyülni a társadalomtudományokban, így került Lisszabonba, ahol fél évet töltött Erasmus ösztöndíjjal. Miután hazajött, egy logelemző eszközt fejlesztő cégnél lett marketinges, stratégiai és operatív feladatokat látott el. „A digitális környezetben bármilyen tevékenység (például egy tranzakció) log formájában rögzül. Ezeket a gépi adatokat, logokat gyakran nem gyűjtik és elemzik a cégek, pedig hasznos lenne a folyamataik hatékonyabbá tételéhez, automatizációjához, sőt védelméhez. Egy logelemző szoftvert vezettünk be a nemzetközi piacra, ehhez el kellett mélyülnöm az adattudomány fogalmaiban: utánajártam, hogy mi a big data, amiről annyit hallani, hogyan lehetne ezt vállalatok számára értékes információvá gyúrni, milyen szereplők és milyen eszközök vannak a piacon. Egy évet töltöttem itt, aztán megkeresett a KÜRT Akadémia akkori intézményvezetője, hogy az alapján, amit már értek ebből a területből, meg is csinálhatnék egy Data Science képzést náluk.”

ke_p4_4.png

Data Science Nyílt nap, 2016

Gólt rúgni nehezített pályán is

Gabriela mindig új kihívásokat keres: rendezvényeket szervez, kommunikációs kampányok stratégiai tervezésében és megvalósításában vesz részt, vállalati programok és szervezetfejlesztési projektek menedzsmentjében működik közre. Az elmélyülés és a pörgés egyszerre vannak jelen a mindennapjaiban. „Sokat profitálok abból, amit az egyetemi kutatásaimon keresztül megtanultam: a marketingnek fontos része a tartalom-, és versenytárselemzés, egy új oktatási termék fejlesztése pedig kifejezetten a tudományos kutatás eszközeire épít. Egy hipotézist fogalmazunk meg, megvizsgáljuk a validitását – például úgy, hogy interjúkat készítünk az ügyfelekkel – majd a tanulságok alapján fokozatosan építjük a koncepciót. A munkám sokszor az, hogy a különböző nézőpontokat értékeljem, szűrjem és egyszerűsítsem az információt, kiválogassam közülük azt, amire építeni lehet. Ez ugyanúgy kommunikációs feladat, mint eladni azt a terméket, amit a kutatási folyamat során kifejlesztettünk. Komolyan veszem, hogy képzéseinkkel valódi értéket adjunk át az ügyfeleknek.  Logikai koherenciára törekszem, legyen szó egy szervezetfejlesztési program árajánlatáról, egy komplex képzésről, vagy csak egy landing page megírásáról.”

ke_p3_5.png

Data Science Nyílt nap, 2015

A felnőttképzés témáiban is új, eddig kevésbé bejáratott fogalmakat próbál bevezetni – ebben nem kevés kihívás van. A Data Science kifejezés már sokaknak ismerősen cseng, de kevésbé elfogadott technológiák és módszerek lényegét átadni az embereknek nehezebb feladvány. Különösen akkor, ha valami ellen felháborodás van. “A blockchain alapú rendszerekben sokan csalódtak, elkönyvelték spekulatív technológiának. Valójában nem a valutaspekuláció miatt érdekes ez a technológia, hanem azért, mert egyedülálló szolgáltatásokat lehet rá építeni, az információbiztonság szempontjából nagy változásokat hozhat. Ez most egy nehéz pálya. Az IoT-val kapcsolatban pedig azt kell megértetni az emberekkel, hogy nem csak a viselhető okos eszközöket jelenti: egész gyárak működését, értékteremtési folyamatokat lehet vele optimalizálni. Ez ráadásul nemzetgazdasági kérdés is. A magyar gazdaság versenyképessége nem azért marad el, mert képzetlenek az emberek (bár bőven van mit fejleszteni az oktatáson). Ebben komoly tényező az infrastruktúra fejletlensége, ami miatt az emberek termelékenysége relatíve alacsonyabb.”

ke_p2_5.png

NET-WORKS Oklevélátadó, 2017

Technológia: veszély, vagy lehetőség?

A folyamatos tanulás nem csak munkája, hanem élete és szabadideje egyik fontos alkotóeleme is. Minden évben listát készít azokról a dolgokról, amiket véghez szeretne vinni. “Tavaly például a spanyol tanulást és a sportot írtam fel, idén jó lenne megtanulni snowboardozni. Szabadidőmben olvasni is nagyon szeretek, évente nagyjából 10-12 könyvet olvasok el, ebben mondjuk a sok BKV-zás is segít. Szakkönyveket angolul, szépirodalmat inkább magyarul olvasok.” 2017-ben Milánóban a Singularity University Summit keretein belül a diszruptív technológiákról és a globális társadalomra gyakorolt hatásáról hallgatott előadásokat, de inspirálóan hatnak rá a technológiai szakemberekkel folytatott beszélgetések, együtt gondolkodások is. „Átmeneti időszakban van a világ, ahol rengeteg dogmát fog felrúgni a technológia: gondoljunk bele abba, hogy a munkavégzésben és a szabadidő eltöltésében is mekkora szerepe van a digitális eszközöknek. Vannak, akik a változásban főleg veszélyt látnak, de annyival több benne a lehetőség! Akkor viszont miért ne tanuljuk meg jól használni ezeket az eszközöket?”

ke_p1_5.png

Névjegy: Sebényová Gabriela

A kommunikáció-média alapképzést a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte el, a mesterképzést már a BME KomMédián. Közben a Rajk László Szakkollégium teljesen beszippantotta: a Felvételi bizottság és a Szakmai Munka Tanácsának tagjaként, a Közép-európai Konferencia szervezőjeként, az Internet and Democracy szekció vezetőjeként és az innovációs alap felelőseként dolgozott.

Kutatásai közben egyre nagyobbra nőttek:

  • „A vállalkozóképzés helyzete Magyarországon” című munkájával a Tudományos Diákköri Konferencián I. helyezést ért el
  • a TÁRKI-nál adatvédelmi és migrációkutatásban
  • a VOSZ-nál vállalkozásokkal kapcsolatos kutatásokban segédkezett

Egyetemi évei alatt egy ideig a NESsT-nél (Nonprofit Enterprise & Self-sustainability Team) kommunikációs feladatokat látott el.

A BME KomMédia képzését meghatározó állomásnak érzi. “Géniusz hely, az egyes kutatási területek ’rocksztárjai’ dolgoznak ott. Mind szenvedélyesen tanítanak, és komplex dolgokat akarnak kicsikarni a hallgatókból. Nincsenek a katedra mögé betonozva, hanem rajta tartják az ujjukat szakterületük ütőerén – ezek az emberek jól eltaláltak valamit a világból.” Eddigi legnagyobb szakmai sikeréhez, a Data Science képzéshez hozzátettek az itt tanultak: a kutatásmódszertan, kampánykommunikációs ismeretek, a kritikus szemlélet és érvelési készség, valamint a komplex rendszerek értelmezési készsége. 

kep.png

Írj 10 mondatot, megmondom, ki vagy! Nyelvészet a bűnüldözés szolgálatában

2018. március 23. - konzervtelefon

Ujjlenyomat, DNS, beszédhang, kézírás. Csak néhány példa az emberek egyedi tulajdonságaiból, amelyeket nap mint nap használnak bűnügyek megoldására. De mi történik, ha bizonyítékként csak egy nyomok nélküli, géppel írt levelet találnak a nyomozók? Vajon kideríthető valami a szerzőjéről? A válasz igen: ezzel a területtel foglalkozik a bűnügyi nyelvészet, ami már több alkalommal segített rács mögé juttatni az elkövetőket.

„A Béla meg a Kati merre van?” - nyilván sok embernek eszébe jut erről a mondatról az a ronda, már-már máglyára való pesti szokás, hogy valaki névelőt tesz a személynevek elé. Bár a dologban van némi igazság, könnyen tévedhet, aki ilyen elhamarkodott kijelentést tesz, mert ez a nyelvi rutin sok vidéki közösségben is használatos. Ugyan ezt én csak a példa kedvéért írtam, a szemfüleseknek feltűnhetett valami más is: az első mondatban nem budapesti, hanem pesti szokás szerepel. Ezek alapján nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a fővárosban nőttem fel.

További  jellegzetességek a saját nyelvhasználatomról: ha én ”ésszerű döntésre szeretnék jutni a konkurenciával” (a ma használatos észszerű és a régen használatos konkurrencia helyett), akkor már az is sejthető, hogy valamikor 1984 és 2015 között jártam iskolába és tanultam meg (többé-kevésbé) helyesen írni. Mindezekhez még hozzátehetem azt is, hogy ma este enni fogok egy flutát, így a krumpliból és lisztből készült finomság elnevezéséből már az is kikövetkeztethető, hogy sváb felmenőkkel is rendelkezem. De egy ismerősömnek az általam gyakran használt ajvé és kóser szavak miatt fél évig meggyőződése volt, hogy zsidó vagyok - ebben tévedett, viszont ezeket a szavakat egy az életemet is meghatározó, olyan gyerekkori barátomtól tanultam, aki valóban zsidó származású. Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy ez a bejegyzés egy vonaton ülve született, és közben jött a klajzi – ahogy a velem utazó anyukám fogalmazott – ellenőrizni a jegyeket. Mint megtudtam, ezt a szót ő még úttörővasutas korában tanulta.

Beszédünk és írásmódunk képes elárulni, hogy hol nőttünk fel, mikor jártunk iskolába, miket hallottunk a szüleinktől, milyen közösségekben fordultunk meg, miket olvastunk, milyen műsorokat néztünk a tévében, és egy sor más jellegzetességet. Bár ez már önmagában is érdekes, az adott személyre jellemző nyelvhasználat - vagyis az idiolektus - ráadásul úgy működik, akár egy nyelvi ujjlenyomat és már számtalan esetben segített az igazság kiderítésében.

merlin_26216.jpg

 „You can’t eat your cake and have it, too.”

1978. május 25-én az Illinois állambeli Northwestern Egyetem egyik rendőrét megsebesítette egy levélbomba, ami az első támadása volt egy 17 évig tevékenykedő terroristának, a Unabomber-nek. A terrorista elsősorban egyetemeknek és reptereknek küldött levélbombákat (innen az elnevezés: UNiversity and Airport BOMBer), amelyek az elfogásáig összesen 3 ember halálát okozták és másik 23-at megsebesítettek.

A később Ted Kaczynski néven azonosított személy célja az volt, hogy felkeltse a figyelmet a technológia fékezhetetlen uralmára, ami véleménye szerint észrevétlenül kezdte el korlátozni az emberek szabadságát. Elképzeléseinek levelekben adott hangot, amelyek alapján az FBI nyomozói megpróbálták elkészíteni a Unabomber profilját, sokáig teljesen sikertelenül, így személye több évtizedig rejtve maradhatott. Ironikus módon vesztét a tanait leíró, általa főművének tekintett manifesztuma, Az ipari társadalom és jövője okozta, amit kérésének megfelelően 1995-ben jelentetett meg a The Washington Post. Az írás alapján nemcsak sikerült a körözött személy helyes profilját felállítani (50-55 év közötti, fehér bőrű férfi, aki Chicago környékén nőtt fel vagy járt iskolába, fiatalként a Chicago Tribune-t olvasta és doktori fokozatát 1967-1972 között szerezte), de az írás stílusát felismerte Ted Kaczynski testvére is, aki az FBI kérésére több levelet is átadott a bátyjától.

lead_large.jpg

Ted Kaczynski, a Unabomber

A nyelvészek a levelek és a manifesztum összehasonlításai során 160 azonosító jegyet találtak. A tartalmi hasonlóságok mellett megjelentek jellegzetes kifejezések (pl. „Big Government”- ford. „mindenható kormány”) és furcsa betűzések is pl. „wilfully” a willfully helyett. Egy további árulkodó jel volt a „You can’t eat your cake and have it, too.” mondat (ford. nem lehetséges, hogy egyszerre legyen egy tortád, és hogy meg is ettél egy tortát), ami a magyar megfelelője a „Nem lehet, hogy egyszerre a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon" szólásnak. De miért volt ez ennyire érdekes? A mondatot az angol fordított sorrendben használja: "You can’t have your cake and eat it, too", ami sokak szerint logikátlan, hiszen elképzelhető, hogy valakinek van egy tortája, amit aztán pár nappal később megeszik. Ted Kaczynski azonban édesanyjától az 1546-ban született, majd feledésbe merült, logikailag helyes sorrendet tanulta el. Az 1996-ban kiadott letartóztatási parancs volt az első komoly eset, amikor a nyelvészet egy bűnöző elfogását segítette.

A Netflix 2017-ben egy sorozatot is útjára indított Manhunt címmel, amiben – a legtöbb eseményt hitelesen ábrázolták, de – erre a mondatra sokkal nagyobb hangsúlyt fektetettek, mint az a valóságban történt. Viszont tény, hogy a vádiratban ez a szólás is a nyelvi azonosságok listáját bővítette. 

A bűnügyi nyelvészetről

Az igazságügyi nyelvészet gyakorlatban is alkalmazott területe leginkább arra a kérdésre keresi a választ, hogy „Ki írta az adott szöveget?”. A nyomozások során a nyelvészek két dologban tudnak segíteni: összehasonlíthatják a bizonyítékként lefoglalt szöveget a gyanúsítottak által írt szövegekkel (ahogy a manifesztummal és a levelekkel tették), illetve segíthetnek felállítani a szerző profilját, meghatározni pl. nemét, életkorát, iskolai végzettségét stb. (ez a stilometria, vagyis nyelvi profilalkotás). Ez utóbbi a digitális korban különösen fontosnak bizonyul a névtelen emailek, a bűntények során azonosított blogok, valamint a weboldalakon és chatszobákon történő kommunikáció miatt, amelyek lehetővé teszik, hogy a szerzők teljes névtelenségbe burkolózzanak.

Bűnbakként feláldozva

Nem az Unabomber esete az első, ahol a bűnügyi nyelvészet jelentette a megoldás kulcsát. 1952-ban mindössze három napnyi tárgyalás után a 19 éves, szellemileg súlyosan sérült Derek Bentley-t halálra ítélték egy rendőrgyilkosság elkövetéséért, majd néhány hónappal később felakasztották. Az eset hatalmas port kavart és az egyik legviszontagságosabb ügyként tartják számon Anglia-szerte. Valójában ugyanis a gyilkosságot Derek társa, a 16 éves Christopher Craig követte el, akit fiatal kora miatt nem lehetett halálra ítélni, így Bentley-t tették bűnbakká. Az eset milliók számára kérdőjelezte meg a halálbüntetés intézményét, és a több évtizedig tartó tiltakozás után Bentley 1993-ban posztumusz kegyelmet kapott, 1998-ban pedig az ügy újratárgyalását követően ártatlannak nyilvánították.

derek_bentley.jpg

Derek Bentley

Az újratárgyalásnál nagy szerepet kapott az igazságügyi nyelvészeti elemzés is. A Bentley beismerő vallomásából készült jegyzőkönyvben ugyanis sikerült bizonyos mintákat azonosítani pl. a then szó gyakoriságát, illetve annak furcsa használatát (az „I then” a then I helyett). A dokumentumot összehasonlítva Bentley bíróságon tett vallomásával kiderült, hogy ezek alkalmazása nem az elítéltre, hanem a hangfelvételt írásba átültető rendőr szóhasználatára volt jellemző, aki nagyban módosította ezzel a beismerő vallomást.

craig1.jpg

Christopher Craig

Helyesírási hibák, tipikus kifejezések

Sydneyben az 1980-as évek elején egy férfi bejelentette felesége eltűnését. A férj kezdetben még egy hat oldalas levelet adott át a rendőrségnek, amelyben úgy tűnt, az asszony egy másik férfivel kezdett új életet, hátrahagyva gyermekeit is. Mivel a rendőrség a kutatások során nem találta meg a nőt, a nyomozók gyanakodni kezdtek, így ez a levél vált az egyik legfontosabb bizonyítékká. A levelet azonban írógéppel írták, így nem lehetett a szokásos grafológiai vizsgálatnak alávetni, helyette egy igazságügyi nyelvész segítségét kérték. A szakértő összehasonlította egymással az elköszönő levelet és a házaspár korábbi írásait. Az elemzés végül több jellegzetességet is azonosított a szövegekben, amelyek közé tartoztak a gyakori helyesírási hibák (pl. "carring" a helyes carrying helyett, "treat" a threat helyett), a személynevek olykor hiányzó nagy kezdőbetűi (pl. „pam”), illetve 37 alkalommal az angol múlt idő ragozásában használt -ed elhagyása is. Ezek a hibák nem voltak jellemzőek a feleség korábbi üzeneteire, ellenben a férjéire annál inkább. A férfit végül felesége meggyilkolásának vádjával letartóztatták.

Julie Turner 2005 júliusában leugrott a boltba vásárolni, ám miután már az éjfelet is elütötte az óra, és ő még mindig nem tért haza, partnere, Darren Akers aggódni kezdett. A férfi két nappal később kapott egy üzenetet, melyben ez állt: „Stopping at jills, back later need to sort my head out.” (ford. Megálltam jill-éknél (sic!), ki kell szellőztetnem a fejemet.) A férfi gyanakodni kezdett, hiszen sem Jill-t nem ismert párja baráti köréből, sem a szöveges üzenetek küldése nem volt jellemző a nőre. Nem sokkal később újabb üzenet érkezett: „Tell kids not to worry. sorting my life out. be in touch to get some things.” (ford. Mondd meg a gyerekeknek, hogy ne aggódjanak. rendeznem kell az életemet. maradjunk kapcsolatban, ha valami kell.), ami szintén különös volt, mert párja mindig nagy gondját viselte gyermekeinek. A rendőrség a nő korábbi szeretőjére, Howard Simmerson-ra kezdett gyanakodni, akitől leveleket és szöveges üzeneteket gyűjtöttek be, amelyekben saját maga és Julie Turner meggyilkolásával fenyegetőzött. Egy nyelvész társaságában kihallgatásra vitték, ahol a gyanúsított olyan frázisokat használt, mint a „sorted her life out” vagy „head sorted out”. A nyelvészeti szakember – saját bevallása szerint – majd kiugrott a bőréből, amikor ezeket meghallotta és egy gyakorisági elemzés segítségével sikerült kiderítenie, hogy ezek a kifejezések jóval ritkábbak az átlagnál, az előbbi mindössze 1:100 000 000 gyakorisággal fordul elő a hétköznapi beszédben. Miután a gyanúsítottat szembesítették a tényekkel, beismerő vallomást tett, majd a nő testének megtalálása után, gyilkosság vádjában bűnösnek találták.

Még ugyanebben az évben hasonló eset történt, amikor a 19 éves Jenny Nicholl eltűnt, meggyilkolásával pedig korábbi szeretőjét, a 45 éves családapát, David Hodgson-t vádolták. A férfi kihallgatása után a lány telefonjáról néhány üzenetet írtak, amelyek miatt úgy tűnt, a lány életben van, ám a lány a kutatások ellenére sem került elő. A férfit perbe fogták, a számtalan bizonyíték között pedig egy nyelvészt is felkértek, hogy vizsgálja meg a lány telefonjáról írt üzeneteket. Ezekben feltűnő volt a lány szokásos „my” és „myself” kifejezése helyett a férfi yorkshire-i dialektusára jellemző „me” „meself” szavak használata, aminek segítségével 2009-ben Hodgson-t bűnösnek találták gyilkosság vádjában.

me_meself.jpg

Magyarország még gyerekcipőben

A nemzetközi elismertséghez képest, bár Magyarországon is vannak igazságügyi nyelvészek, számuk alig egy tucat. Ránki Sára, aki nyelvi profilozással foglalkozik a Központi Nyomozó Főügyészségen, egyik interjújában több esetről is beszélt, amelyek közül az egyikben az interneten használt nicknevek gazdáit kellett azonosítani. Az ügyben valaki több levelet is írt, különböző aláírásokkal, amelyek egybevetése után kiderült, hogy a szignók egy filmhős nevét adják ki. A nyomozók megnézték a filmet, majd összevetették a főhős életútját a gyanúsítottak listájával. A harminc lehetséges elkövető közül csak egy volt, aki hasonlított a filmbeli karakterre. Ez a példa is jól mutatja azt, ami a szakértő szerint is igaz: az emberek nem tudják megállni, hogy az interneten használt álneveikben ne legyen legalább egy-egy évszám, egy szótag vagy egy betű, ami ne utalna közvetlenül a nevükre vagy foglalkozásukra. „A szöveg árulkodó. Elárulja szerzője nemét, korát, akár a foglalkozását is. Megtudható belőle, hogy diktálták, vagy az írója találta ki. Nem a kéz ír, hanem az agy.”

A cikk szerzője úgy érzi, írásával már így is éppen eleget árult el magáról, így inkább névtelenségben maradna.

Képek: inneninnen, innen, innen

kep.png

Holdjáró cipő, melír, videódiszkó: 5 perc kilencvenes évek

2018. március 16. - Turcsik Réka

Nálad mit dob fel a YouTube a ’90-es évek kulcsszóra? A Spice Girls számait, a Jurassic Park első jeleneteit, a Cartoon Network ikonikus figuráit, vagy a nagyi kedvenc brazil szappanoperáit? 2010-es évek közepe óta újra reneszánszát élik a 90-es évek elfeledett kedvencei: utánajártunk, hogy a sorozatok, klipek, bulik, és a divat hogyan idézik meg ezt a korszakot. 

Az Y generáció tagjai elképzelhető, hogy nosztalgikus mosollyal az arcukon emlékeznek vissza a kazettás magnóra, amiből bömbölt az I Want it That Way, és az első számítógépükre, amit az egész család együtt használt. Azonban, ha fel akarják idézni a kilencvenes évek ikonikus stílusát, nem feltétlenül kell messzire menniük: 2010-es évek közepe óta újra divatba jött ez a korszak, mely a kulturális iparágakban, a ruhák, kiegészítők, és az applikációk világában is visszaköszön. 

90s-tv-shows-gif-15785-16294-hd-wallpapers.jpg

Rendszerváltás: eljött az aranyélet?

Az Aranyélet című, HBO által gyártott magyar sorozat 2. évadának flashback jelenetei a kilencvenes évek Magyarországát idézik meg a képernyőn, amikor is a jobb élet reményében Európa középső és keleti része nyitni kezdett a nyugati világ felé. Az epizódok jól rávilágítanak arra, hogy a ma már nehezen értelmezhető frizurák és ruhaköltemények, olcsó benzin árak, útszéli presszók és diszkók világában volt egy réteg, mely szilárdan hitt abban, hogy most minden sikerülhet. Egy percig sem marad titok, hogy sokan nem csak merészen kockáztattak azért, hogy ez így is történjen, hanem a kisebb-nagyobb törvénysértésektől sem riadtak vissza. Az újdonsült vállalkozók között kemény verseny zajlott a piacon maradásért, a vaskezű hatalom iránymutatásai és a biztos munkahelyek a múlté lettek. Úgy tűnik, hogy az új rendszer rá is nehezedett az emberek fejére, ám mégis volt valami varázsa a korszaknak. 

aranyelet.jpg

Majka szerint anno „Mindenki táncolt”

Majoros Péter, ismert művésznevén Majka tavaly októberben páratlanul összefoglalta Mindenki táncol /90’/ című számában, hogy miről is szóltak a 90-es évek: melírozott haj, breakdance, videódiszkó, magnóból ordító zene, óriás karika fülbevalók, platform talpú cipők. A dal videóklipjében ezt hangulatot tovább erősítette az enyhén elmosódott, szemcsés, foltos filteren keresztül. 

A '90-es évek rongyrázó világához külföldi zenészek is visszanyúlnak: a többszörös Grammy-díjas Bruno Mars, és az albán származású, angol énekesnő, Dua Lipa is előszeretettel "öregítik" klipjeiket. 

Itt például Bruno Mars Cardi B rappernővel karöltve  reprezentálja zseniálisan a korszakra jellemző bohóságot:

Dua Lipa több mint egymilliárdszor meghallgatott, szakításról szóló 2017-es New Rules című számának hivatalos videóklipjében szereplő táncosok ruha szettje is a 90-es évekre hajaz: magasított derekű nadrág és szoknya, hasvillantós pólók, kiegészítőnek színeslencsés napszemüveg, aranyszínű ékszerek. A klip helyszínéül szolgáló hotel berendezése, olyan érzést kelt, mintha egy régebbi nyaralóba járnánk, a szobában lévő retro karosszékekkel, a vezetékes telefonnal és az udvaron lévő óriási, csíkos napernyőkkel, valamint napágyakkal körülvett medencével.

Akik úgy öltöznek, mint Britney Spears húsz éve

Ha a 2010-es évektől kezdve szétnézünk a fast fashion márkák kollekciói között, azt látjuk, hogy újra előkerültek a kilencvenes évek alap darabjai - amikhez hasonlóakat talán a szüleink generációjának régi fotóin láthatunk. Egy-egy korstílus legerősebben talán a divatban tud visszaköszönni: a ruhagyártók időről időre visszanyúlnak a lecsengett trendekhez, többek között azért, mert az egyszer már bevált, sikeres dolgokat egyszerűbb új köntösbe csomagolva feleleveníteni, mint teljesen idegen dolgokat bevezetni a piacra. A nagy divatházak retró hullámait a világsztárok mellett a véleményvezérek, influencerek is sikerrel erősítik: napjaink divat ikonjait (Kim Kardashian, Rihanna, Selena Gomez) megannyiszor láthatjuk hasonló szettekben, mint a 90-es évek divatdiktátorait és szépségideáljait. 

kim_kardashian.jpg

Kim Kardashian idei outfitje ordítóan hasonlít arra a szettre, melyet Britney Spears 1999-es Baby One More Time című klippjében viselt

selenagomez.jpg

Selena Gomez 2017-ben, a jellegzetes oversized kabátban és színeslencsés körszemüvegben

angelinajolie.jpg

Angelina Jolie 1994-ben, a cipője manapság abszolút kötelező darabbá vált

Ismét dübörög a ház

A '90-es évek zenei stílusára egyre több tematikus bulit is felépítenek, például ezt a vonalat fogta meg a Wannabe Budapest rendezvénysorozata: „100% glam a 90-es évekből! Pop, csillám és szabadság. Egy új fülbemarkoló románc a régi szerelem emlékére”. Teltházas bulikat csinál a Necc Party DJ formációja, akik többek között szintén ebből az időszakból merítik zenei stílusukat. 

Az eseményeket elsősorban online hirdetik, a közönséget az ikonikus videóklippek felvonultatásával és az egykori hírességek képeinek posztolásával hozzák hangulatba: ilyen például a Spice Girls, Take That, Backstreet Boys, ’N SYNC formációk, magyar viszonylatban pedig a Soho Party, Happy Gang, Emergency House. A teljes átszellemülést a dress code is segíti: ajánlott a kor szelleméhez öltözni. 

Virtuális retró

Nem csak a való életben, hanem a Snapchaten is retróba öltöztetheted magad: a milliók által használt applikációban visszaköszönnek a 90-es évek trendjei: számos filterben kör alakú szemüveget, fejkendőt, strasszköves sminket tehet az arcára az, aki szeretne. 

cara_delevigne_snapchat.jpg

Még valami, ami nagyon ’90-es évek: a GIF-ek, melyek nagyjából ekkoriban kezdték el megörvendeztetni a világot - a kisebb, tömörített, gyorsan váltakozó képek színesebbé tették az online honlapok felületeit. A mai online kommunikáció egyik alap programját 1999-ben vezette be a Microsoft, ami nem más mint a Windows Live Messenger, közismertebb becenevén MSN, mely versenytársát (America Online Instant Messenger) lenyomva maradt fenn és alakult át. Eleinte csupán az azonnali online üzenetküldésre volt lehetőség, később már fényképeket, videókat és egyéb fájlokat is megoszthattak egymással a felhasználók, akik felvették egymást „emesenre”. A GIF-ek innen sem maradtak el, ma pedig már a Messenger mellett a 24 órán keresztül látható Instastory-nkat is feldobhatjuk ezekkel.

 Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen

kep.png

Vásárolj storyline-t a kedvenc sorozatodban! – Eljött a termékelhelyezés új korszaka

2018. március 09. - Egres Dorottya

A vásárlókért folytatott harcban sosem a műsorokat félbeszakító reklám volt a vállalatok egyetlen fegyvere: a nagy márkák szinte már egy évszázada helyezik el termékeiket a rádiókban, filmekben és egy jó ideje a sorozatokban is. A nézők adásidőn belüli befolyásolására a klasszikus termékelhelyezés mellett mára új módszerek születtek. De hogyan jutottunk el odáig, hogy egy fogyasztási cikkeket forgalmazó óriásvállalat hív párbeszédre bennünket a színesbőrűek helyzetéről? A Black-ish című amerikai sikersorozat egyik januári epizódjában pedig pont ez történt.

Üdítő, amit a film szereplője iszik, autó, amit a sorozat szereplője vezet… csak néhány példa arra, hogy a termékelhelyezés milyen bevett reklámozási technikává vált a kulturális iparágak termékeiben. A vállalatok egyre erőteljesebben törekszenek arra, hogy megszólítsák a tradicionális reklámokból kiábrándult nézőközönséget, akik kedvenc műsoraikat digitálisan rögzítve egyszerűen átugorják a reklámblokkokat. (Ennek egyik formája az interneten az influencer marketing, amelyről korábbi bejegyzésünkben írtunk.) A filmekben és sorozatokban történő termékelhelyezés jó esetben alig feltűnő, organikus részét képezi a jelenetnek, máskülönben pedig nevetséges és kontraproduktív, azaz elidegeníti a nézőt (=potenciális vevőt) a márkától. Nem kis veszélyt rejtenek magukban ezek a technikák, hiszen a nézők toleranciája egyre csökken, ha a tartalom és a reklám közötti határ elmosásáról van szó. Arról a problémáról nem is beszélve, amikor a tudatlan néző azt sem tudja, éppen reklámot fogyaszt…

20110104bkbaratok1.jpg

A termékelhelyezésnek azonban van egy speciális szegmense, amit már csak érintőlegesen lehet termékelhelyezésnek nevezni, amikor is társadalmi ügyek megjelenítését szponzorálják bizonyos csoportok, legyen szó nagy cégekről vagy éppen alapítványokrólEzek a figyelemfelhívások sokszor bizony hatásosabbak, mint a műsort megszakító társadalmi célú reklámok, ugyanakkor nem csak a bemutatott probléma válik ismertebbé, hanem a szponzor is népszerűbb lesz. 

Mielőtt belevágnánk a jelenség elemzésébe, nézzünk meg néhány példát arra, hogy milyen az, amikor a társadalmi üzeneteket nem a vállalati szféra szereplői helyezik el a sorozatokban, hanem a kormány, vagy különböző egyesületek, alapítványok. Egészségügyi témában több ilyen próbálkozás is volt - és hol máshol jelenhettek volna meg ezek a kérdések, mint a kórházas, orvosi sorozatokban. 

„A drogozás nagyon rossz, gyerekek!”

- hirdette a kétezres évek elején számtalan televíziós sorozatban, többek között a Vészhelyzetben, az amerikai kormány, akik egy speciális együttműködést hozta létre a műsorszolgáltatókkal. A program keretében a hivatalos szervek még a premier előtt hozzáférést kaptak kábítószerekkel kapcsolatos epizódokhoz, hogy javaslatokat tegyenek kábítószerellenes részek beépítésére a történetbe. Ez takarhatta azt, hogy a jelenetet kissé megváltoztatták (pl. a szereplő megvetően néz, amikor marijuana kerül a képernyőre), vagy hozzátoldottak egy-egy mondatot a szövegkönyvhöz. Az együttműködésről sokáig nem lehetett tudni, és mikor végre fény derült rá, a nagyközönség botrányosnak találta azt, hogy kedvenc sorozataik ilyen "felügyelettel" készülnek. A csatornák képviselői azonban egytől-egyig azt állították, hogy az irányítást a kreatív tartalom fölött sosem adták fel. 

er.jpg

Az együttműködést persze nemcsak a műsorszolgáltatók társadalmi érzékenysége vezérelte: a felülvizsgálatért cserébe kevesebb társadalmi célú reklámot kellett sugározniuk a műsorok között, így több idő maradt a jó pénzeket fizető vállalatok spotjainak.

A Grace klinikából is lehet tanulni – ki hitte volna?

A Grace klinika nem arról ismert, hogy komoly egészségügyi tartalommal bírna, hacsak az orvosok egymás anatómiájának liftben történő „testközeli” megismerését nem tekintjük annak. A sorozat az elmúlt évtizedben mégis remekül alátámasztotta, hogy a televízión keresztül is el lehet juttatni fontos egészségügyi információkat a közönséghez, akik azt nemcsak, hogy megértik, de még meg is jegyzik. A Grace klinika 4. évadjának 13. epizódjában az információs termékelhelyezés témája az volt, hogy egy HIV fertőzött nő vajon szükségszerűen átadja-e a fertőzést a magzatnak. 

A történet a következő: egy házaspár terhességi tesztre érkezik a kórházba,  ahol az egyik orvos, Dr. Izzie Stevens (Katherine Heigl) megerősíti, hogy gyermekük lesz. A fiatal doktornő meglepődve tapasztalja, hogy a pár rögtön az abortusz mellett dönt - kiderül, hogy a nő 19 éves kora óta HIV pozitív, és nem akarnak fertőzött gyermeket világra hozni. Izzie viszont arról informálja őket, hogy a gyermek megfertőződésének esélye jelentősen lecsökken, amennyiben a nő megkapja a megfelelő kezelést.

A történetszál felépítésében közreműködő Kaiser Family Foundation évek óta kutatja, hogyan juttathat el népszerű televíziós műsorokon keresztül fontos egészségügyi információkat a nagyközönségnek. Ebben az esetben arra voltak kíváncsiak, hogyan a nézők ismeretei hogyan változnak a HIV fertőzött anyák gyermekvállalási esélyeivel kapcsolatban. Az epizód megtekintése után megnégyszereződött (15%-ról 61%-ra nőtt) azoknak a száma, akik tisztában vannak azzal, hogy a megfelelő kezeléssel több mint 90%-os valószínűséggel adhat életet egészséges gyereknek az anya (ahogy az a sorozatban elhangzott). A nézők 30%-nál ez az ismeretbővülés még hat héttel később, az utókövetéses vizsgálat során is mérhető volt. 

A statisztikák szerint a Grace klinika ezen epizódját 17,5 millióan nézték. Ha 46%-uk felfogta a HIV vírussal kapcsolatos információt, akkor ez azt jelenti, hogy több mint 8 millióan értesültek arról, hogy HIV pozitív anyának is nagy valószínűséggel születhet egészséges gyermeke. Ez elképesztő eredmény. 

980x.gif

Black-ish: reklám a reklámban

Ha valaha is bekapcsoltad a televíziókészülékedet, nagy eséllyel láttál már egyik-másik műsorban Procter&Gamble-termékeket, pl. Ariel vagy Oral-B márkájúakat. A P&G azonban szereti a merészebb kihívásokat: évek óta indít kampányokat, amelyek fontos társadalmi ügyekre hívják fel a figyelmet. 2014-ben a „Like a Girl” kampányukkal álltak ki a nemi egyenjogúság mellett, legutóbb pedig a „The Talk” címen futó kampányuknak vásároltak egy egész storyline-t egy sikeres amerikai sorozatban.

Az ABC-n futó Black-ish című sorozat egy felső középosztálybeli kertvárosi afroamerikai család életét mutatja be. Az apuka, Dre Johnson, egy reklámügynökségnél dolgozik, ahol is azt a feladatot kapja, hogy készítsen egy reklámkampányt, aminek alapjául a „The Talk” szolgál. A szóban forgó kétperces spotban fekete szülők világosítják fel gyermekeiket a színesbőrűek hétköznapjainak viszontagságairól, a rasszizmusról és az előítéletekről, hogy mit is jelent feketének lenni Amerikában. 

3000.jpg

A Black-ish januári epizódjában a főszereplő azt a célt tűzi ki maga elé, hogy kapcsolódási pontokat találjon fehérbőrű kollégáival, és egytől-egyig ráébressze őket arra, hogy milyen is egy marginális csoport tagjának lenni. Erős kezdésként női munkatársával arról beszélget, mennyire veszélyes lehet számukra kocogni sötétedés után. Ezek után a közös nevező megtalálása már kicsit erőltetettnek tűnhet. Egyik férfi kollégája elmeséli, hogy gyerekkorában a súlya miatt azonnal feltételezték róla, hogy kétbalkezes vagy ügyetlen a sportban, de apukája jó tanácsára nem törődött mások véleményével. A főszereplő rávezeti, hogy ugye milyen fontos a szülői lecke, ahogyan az a  "The Talk"-ban is látni. Főhősünk azonban, úgy tűnik, túl sok időt pazarol arra, hogy ráébressze munkatársait életük hasonló momentumaira, és ez idő alatt kollégái megfejtik a "The Talk" üzenetét: olykor minden szülőnek el kell beszélgetnie a gyerekével a világ igazságtalanságáról. A "vicc" a katarzisban persze az, hogy főhősünknek magyarázzák el a fehér kollégái, hogy mindannyiunknak néha nehéz beszélgetéseken kell átesnie, és milyen meglepő, hogy ez pont neki nem esett le. Társadalmi diskurzus sitcom-módra...

Színes fogadtatás

A termékelhelyezéssel egészen addig semmi gond sincs, amíg a háttérben amúgy is szerepelt volna egy italautomata, hát, tegyük fel, hogy a szponzoráció miatt most éppen Pepsi lett belőle. De amit a Black-ish vitt véghez, az már egy következő szint. Egy egész történetszálat írni egy óriásvállalat rendelésére a reklámozás egy új korszakát nyitja meg. Egyesek szerint a P&G által vállalt feladat habár első ránézésre nemesnek tűnhet, a hirdető ilyen szintű beolvadása a televízió kreatív iparágába nem végződhet jól. Az epizódot és az együttműködést pártolók azonban azzal érvelnek, hogy egy fontos társadalmi kérdés került megvitatásra egy olyan sorozatban, ahol ez organikusan tudott megtörténni, így végtére is egy korrekt „termékelhelyezésről” van szó.

 Képek: innen, innen, innen, innen.

kep.png