A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Emiatt fog bedőlni az influencer marketing? Kamu szponzorációkkal az igaziakért

2019. május 03. - Egres Dorottya

Azóta, hogy lelepleződött a Fyre Festival körüli botrány, hogy a Szűz Máriát Isten első "influencereként” aposztrofálta Ferenc pápa, hogy Logan Paul újévi fogadalomként bejelentette, egy hónapra homoszexuális lesz, az influencer kifejezés még többekben kelthet negatív érzéseket. Persze nemcsak ezek a kiugró esetek teszik problémássá a véleményvezér-jelenséget: ott van még a szponzoráció eltitkolása, a túlzott fogyasztás, az inautentikus posztok, követők és lájkok vásárlása... Egy korábbi posztunkban bemutattuk, milyen veszélyeket rejt magában, ha az influencer elhallgatja, hogy termékeket csak ajándékba kapta vagy fizettek neki a megjelenítésért. Viszont úgy tűnik, a közösségi média világában még egyet csavartak a történeten: számtalan kisebb influencer kamuzza be, hogy megállapodása van különböző brandekkel. Tehát szponzorált tartalomként tüntetnek fel valamit, ami valójában nem is az.

Mindannyiunk számára ismerős lehet, amikor egymás után ugyanolyan képleírásokba futunk bele az Instagramon: köszönöm X brandnek, hogy ezzel a szuper termékkel stb. stb. #atermékmegnevezése #avállalatprofilja #ésperszeaszlogen. Nagyjából így néz ki egy tipikus szponzorált poszt a közösségi médiában. Amikor megállapodik egy véleményvezér és egy vállalat egy termék megjelenítését illetően, többek között azt fixálják le, milyen hashtageknek kell szerepelniük a kép mellett. Az már csak egy bevett fordulat, hogy a poszt alkotója megköszöni a vállalatnak a lehetőséget és az élményt. A kamu szponzorált posztok elterjedése pedig pontosan ebből adódik: nagyon könnyű imitálni azokat.

rising-instagram-influencers-accused-of-posting-fake-sponosred-content.jpg

(via)

Nyerő széria

Vajon mi ösztönözheti az influencereket arra, hogy ál-szponzorált tartalmakat gyártsanak? Először is fontos megjegyezni, hogy ez a tendencia leginkább a micro influencerekre, azaz a párezres követőtáborral rendelkezőkre igaz. Ők azok, akiknek (még) nem sikerült olyan státuszt elérniük, hogy a vállalatok sorra kopogtassanak náluk virtuálisan. Véleményvezérré válni tudniillik nem egyszerű feladat: beletartozik a régi kétes megítélésű posztok és képek törlése, a rajongói bázis legalább ötszámjegyűvé növelése, illetve a profil célirányos egységesítése mind az üzenet, mind a vizualitás szintjén. És bizony a legelső szponzort a legnehezebb megszerezni, hiszen a vállalatok kíváncsiak a korábbi együttműködésekre.

A kamu szponzorációk esetében az influencerek saját zsebből veszik meg a terméket vagy fizetik ki a szolgáltatást, majd a többi véleményvezér szponzorált posztjainak mintájára teszik nyilvánossá azt, hogy például megkóstolták a legújabb kávét, kipróbálták a most piacra dobott videójátékot, vagy elmentek egy exkluzív étterembe. Az élmények megköszönése és a hashtagek alkalmazása azt az üzenetet közvetíti, mintha kapcsolat lenne köztük és a vállalatok között. Más cégek számára pedig egy ilyen kiírás azt közvetíti, hogy vannak, akik már beléjük fektették a bizalmukat, így érdemes együttműködni velük.

chanel.PNG

(via)

A motiváció anyagi oldala megkerülhetetlen kérdés. A micro influencerek sok esetben tizenévesek, akik még nem tudnak legálisan munkát vállalni. Az influencer marketing jövedelmezősége miatt a fiatalok jó pénzkereseti lehetőséget látnak a kamu bizniszben, azt remélik, az majd eljuttathatja őket az igaziig. A másik fontos motiváció, különösen a fiatalabb generációk számára az, hogy ez menő. Irigységre adhat okot, ha valakinek ingyen cuccokat küldenek, míg a lúzereknek többieknek a zsebpénzüket kell elkölteni azokra. “Minél több szponzorod van, annál hitelesebb vagy” - állítja egy tizenéves a The Atlantic a témáról szóló átfogó cikkében. Persze nemcsak a tizenévesekre jellemző a kamu szponzoráció.

Előfordulhat, hogy egy drágább termék megvásárlása és ízléses megjelenítése után a vállalat a saját felületein is közzé teszi a posztot, így generálva láthatóságot és további reklámozási lehetőségeket az influencer számára. Ugyanakkor érdemes mérlegelni a ferdítés hátulütőit is. Míg bizonyos szegmensekben nem jelent problémát az, ha valaki több, egymással versengő szponzorral rendelkezik (táskák, cipők piaca), addig más típusú termékek esetében gondot okozhat a versenytárs kamu képviselete (autók, fitness márkák). Tehát: elképzelhető, hogy valaki azért marad le egy igazi szponzorációs lehetőségről, mert a cég abban a hitben van, hogy a konkurencia már megszerezte magának az influencert. 

Előnyök és hátrányok a “szponzor” oldalán

Alapvetően a közösségi média remek lehetőséget ad a márkák számára, hogy ismertségre tegyenek szert, ahogy a vásárlóik betaggelik őket és a termékeiket. Amennyiben igényes kamu szponzorált poszt születik, úgy a vállalat még örülhet is az ingyen reklámnak. De mit tehetnek, ha úgy érzik, sérti a márkát a kontent amatőr jellege vagy maga az influencer személye? A vállalat számára ugyan hatalmas erőbefektetés, de a közösségi média hashtageken keresztül történő monitoringja megoldást nyújthat. Amint felfedezik a kamu szponzorált tartalmat, felvehetik a kapcsolatot az adott influencerekkel. Természetesen ez rosszul is elsülhet, hiszen a véleményvezérek mégiscsak többezres követői táborral rendelkeznek, és rajongóik felé könnyen el tudják juttatni a vállalat rossz hírét a valóság elferdítésével. A potenciálisan negatív hírverés úgy is elkerülhető, hogy a vállalat a hivatalos honlapján közzé tesz egy listát azokról az influencerekről, akikkel éppen együttműködik.

A nemkívánatos reklámok elkerülése érdekében, valamint a szakma tisztábbá és őszintébbé tétele céljából a vállalat olyan passzust foglalhat bele az influencerekkel kötött szerződésbe, mely szerint nem lehet hamis szponzorált poszt a közösségi média felületeiken. Vagy olyan influencerekkel kötnek szerződést, akiket hivatalos network menedzsel, és rajtuk kérik számon a véleményvezérek autentikusságát. Az efféle policy-k elfogadása végeredményben a szakma átláthatóságát mozdítaná előre.

Mit tehet a fogyasztó?

Röviden: közel semmit. A valós és a kamu szponzorált tartalmakat csaknem lehetetlen megkülönböztetni - esetleg ha olyan promócióról van szó, amihez kuponkód is tartozik, akkor annak hiánya árulkodó jel lehet. A kamuzók sokszor pont azt használják ki, hogy a közönség feltételezi, minden tartalom szponzorált, hiszen valóban kiugróan megnőtt az elmúlt években az efféle együttműködések száma. Amíg azonban korábban a szponzoráció azt jelentette, hogy a véleményvezér "eladta a lelkét", mára az ilyen együttműködések a siker jelei lettek. A kamuzóknak egyáltalán nem érdekük, hogy elkerüljék a szponzorált tartalom látszatát. 

Keith Weed, az Unilever marketing igazgatója nyilatkozta, hogy az influencer ökoszisztémának “vissza kell építenie a bizalmat, mielőtt az örökre eltűnik”. Ilyen gondolatok által vezérelve irtják ki időről-időre az álkövetőket, szabályozzák szigorúbban a szponzorált tartalmat. Még maguk a véleményvezérek is előrukkoltak olyan videókkal, amelyekben részletesen beszámoltak pénzkereseti forrásaikról (noha arról nem, hogy mennyi az annyi). Jelenleg nem tiltja semmilyen jogszabály a kamu szponzorációkat, de előbb-utóbb utoléri a szabályozás ezt a tendenciát is, mint a közösségi média sok egyéb jelenségét.

influencer.jpeg

Még több influenceres poszt: itt, itt, itt és itt

 kep.png

Rozsdás kés és konfetti az 50 fontos kalendáriumban: itt a YouTube karácsonyi botránya

A YouTube videó készítés nemrég még csak hobbi volt, de ma már a legnépszerűbb influencerek milliókat keresnek hétköznapjaik dokumentálásával. Mivel reflektorfényben élnek, botlásaikat is milliók követik. A legutóbbi botrány a YouTube királynőjének is kikiáltott Zoella nevéhez fűződik, aki évek óta kislányok hadait tartja bűvkörében videóival, testápolási és lakásdekorációs termékeivel. Ősszel egy 12 napos adventi kalendáriumot dobott a piacra: 50 fontos árcédulájának láttán a kritikusok egyenesen kizsákmányolást kiáltottak. De a termékkel nem ez volt az egyetlen probléma... 

Egyes YouTuberek ma már igazi celebritások – aláírásért és közös selfie-ért állítják meg őket az utcán, hétről hétre magazinokban szerepelnek, óriásplakátokon mosolyognak vissza ránk, milliós házakat és kocsikat vásárolnak – mindezt persze vlogjaikban (=videós naplóikban) dokumentálják is. Így nem véletlen, hogy amikor egy YouTuber botrányba keveredik, azt nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni, mintha egy hétköznapi ember botlásáról lenne szó. Számos példát láttunk már arra, hogyan vesztett népszerűségéből egy-egy nagy YouTuber, például rasszista, antiszemita, xenofób megjegyzéseiért vagy éppen szexuális zaklatás és gyermekbántalmazás miatt. 

z11.jpg

De a YouTube-színtérnek van egy olyan szeglete, mely kellemes és nyugodt, kirohanásoktól mentes, ez pedig a „beauty community”. Itt - többségében fiatal lányok - kozmetikumokat tesztelnek, sminkeket mutatnak be, ruhákat vásárolnak, havi kedvenceikről mesélnek - tehát könnyű kikapcsolódást nyújtanak egy nehéz nap végén. Ezt a Pinterest-szerűen tökéletesnek tűnő buborékot eddig nem veszélyeztette túl sok botrány, azonban Zoella olyat tett le a karácsonyi asztalra, aminek hatására talán elkezdjük végre másképp értékelni a YouTube ezen üzletágat.

z12.jpg

A „YouTube királynője”

Történetünk főszereplője Zoella, becsületes nevén Zoë Sugg, egy 27 éves brightoni beauty és lifestyle vlogger, akit 12 millió YouTube-követője miatt okkal tartanak az egyik legnagyobb és legsikeresebb brit influencernek (= a vállalatok által olyan véleményvezérnek tartott közösségi média személyiség, akinek hatására a követői megvesznek termékeket). Zoella kétségkívül jó időben és jó helyen volt, amikor a videós oldal elindult, de sikerének nemcsak ez a titka: olyan brilliánsan alakítja magát a szezonális trendekhez, hogy azt egy marketing képzésen is oktatni lehetne. Persze nem egymaga felelős a sikeréért, nyilván hatalmas csapat dolgozik mögötte, hogy a platformjain megjelenő tartalom zökkenőmentesen érje el közönségét. És itt találjuk szembe magunkat az első problémával: ki is a 27 éves vlogger közönsége?

A YouTube-ra rengeteg fiatalkorú regisztrál úgy, hogy a 18-24-es korosztályt jelöli meg sajátjaként, hogy mindenféle tartalomhoz hozzáférhessen. Nem Zoella az egyetlen, aki őket is megemlíti, amikor a célközönségéről beszél. Sőt, a népszerű vlogger piacra dobott termékeinek jellege és a közönségtalálkozóin megjelenő tömeg egyaránt arra engednek következtetni, hogy Zoella rajongó tábora leginkább a 6-14 évesekből áll.

z7.jpg

A Zoella-birodalom terjeszkedése

Ugyan like-okból és szponzorált tartalomból is könnyen megél már egy közepes követői számmal rendelkező brit vagy amerikai YouTuber is, de milliós kiadásokhoz egyéb bevételi forrásokra van szükség (vagy gazdag szülőkre). Szinte természetes evolúciója a YouTube-létnek a merchandise termékek piacra dobása: legyen szó logóval ellátott pólókról, poszterekről, mobilkiegészítőkről, kozmetikai brandekkel történő kollaborációról, könyvekről (!), aztán pedig saját márkákról. Zoella évek óta rukkol elő újabb és újabb testápolási termékekkel, valamint egyéb dolgokkal, úgy mint párnák, gyertyák, jegyzetfüzetek és ceruzák – amikre egy iskolásnak szüksége lehet, vagy amikkel egy tini kidekorálhatja a szobáját.

z4.jpg

z5.png

#Scamella

Zoella ősszel dobta piacra a 2017-es karácsonyi kollekcióját, melynek részét képezte egy 12 napos adventi naptár. Novemberben jelentek meg az első felháborodott hangok azzal kapcsolatban, hogy az 50 fontra árazott 12 terméket tartalmazó kalendáriumban csupán két gyertya és egy szobaillatosító spray tartozott Zoella saját márkájához. A többi csak logóval ellátott hétköznapi tömegtermék volt: toll, kulcstartó, két sütikiszúró, konfetti (!), matrica… Emiatt a naptárt forgalmazó Boots drogéria honlapján sorra érkeztek az egy csillagos értékelések.

z1.jpg

Egy idő után a beauty community-n kívül is felfigyeltek az adventi naptárra, és számos YouTuber fogalmazta meg kritikáját a termékkel és magával a vloggerrel szemben. Az alábbi nyers és szókimondó stílusáról ismert Youtubernek többmilliós nézettséget hozott a kritika:

Aztán a hír a nagyközönséget is elérte, cikkek születettek Zoelláról és a megbotránkoztató értékűnek titulált adventi naptárról. Több márka és vállalat arra használta fel a botrányt, hogy saját népszerűségét növelje. A legötletesebb válaszreakció díja talán a magyar százforintos boltok külföldi megfelelőjét, a Poundlandet illeti:

z3.JPG

Zoella pár nap késéssel közzétett egy bocsánatkérő videót (pontosabban egy vlogjának a végére illesztett be egy erről szóló epizódocskát). Azt mondta, sajnálja, hogy egyesek rosszul érzik magukat, de az ár meghatározása az ő hatáskörén kívül esett, és hogy az igazi rajongói tudják, hogy ő egyáltalán nem pénzéhes. Arra azonban nem tér ki, hogy sokallja-e a naptár árát, sőt, a tartalmának értékéről sem beszél, csak arról, hogy büszke a termékre, amin egy évig dolgozott. A Zoella-kritikusok továbbá azt kifogásolták, hogy miért csak a botrány után szólalt meg a vlogger, miközben a szerintük túlárazott naptár hónapokkal ezelőtt került a drogériák polcaira, és ha Zoellát igazán zavarta volna az ár-érték arány, akkor visszahívta volna a terméket.

Hogy valóban Zoella hatáskörén kívül volt-e az ár meghatározása, a forgalmazó azzal válaszolta meg, hogy a gyártó és a szállítmányozó által ajánlott áron kínálja a termékeket.

z9.jpg

A botrány körül óriási vita bontakozott ki. Az ellenzői tábor a befolyásolható kiskorúak kizsákmányolásának végét követelte (ami persze nemcsak Zoella bűnlajstromán szerepel). Arra hivatkoztak, hogy Zoella kihasználja a saját pozíciójában rejlő lehetőségeket, illetve vásárlói és nézőközönségének életkori sajátosságait. Kritikát kaptak azok a vloggerek is, akik nem mertek felszólalni Zoella ellen, mondván hamis lojalitás vezérli őket YouTube-társuk irányába, és attól félnek, hogy a 12 millió követő bármikor szembe fordulhat velük. A vloggert védelmezők azt állították, hogy a vásárló döntése, megveszi-e a terméket. Szerintük ráadásul az interneten bárki utánanézhetett volna annak, hogy mit rejt a 12 adventi ablakocska - ezzel a kellemetlen meglepetések elkerülhetőek lettek volna. Elhangzott még az is, hogy különben sem Zoella az egyedüli vlogger, aki túlárazott termékeket dob piacra...

Gyűrűzik a botrány

A botrány itt azonban nem állt meg, sokan Zoella fejét követelték. Előszedték a vlogger 6 évvel ezelőtt írt, ma már politikailag korrektnek nem nevezhető tweetjeit. Egyesek úgy érveltek Zoella védelmében, hogy 2011 még egy kevésbé érzékeny világ volt, mások is hozzá hasonlóan fogalmaztak, ráadásul akkoriban még csak 21 éves volt. Egyesek viszont azt gondolták, hogy annyira azért nem volt más világ, hogy elfogadható legyen a Zoella által megütött hangnem, aki mellesleg már felnőtt volt, sőt, elég nagy követői táborral rendelkezett, tehát többszörösen is elítélhető a kétes jellegű karakterekért. A Zoella PR team gyorsabban lépett, mint a naptár esetében, és a vlogger egy bocsánatkérő tweetet közölt (persze csak azután, hogy letörölték az eredeti tweeteket).

zoella-tweet-youtube.png

Az online lány

Ne feledjük el azt sem, hogy nem ez a vlogger első komoly botránya. 2014-ben kiderült, hogy tiniknek szánt regényét, a Girl Online-t, nem is ő írta, annak ellenére, hogy videóiban számtalanszor mesélt arról, miként adja bele szívét-lelkét az írásba. A szellemíró-botrány hatására Zoella egy videóban tette közzé érzéseit (amit azóta nyilván levett az oldaláról). Az erős kritika és az érzelmi megrázkódtatás azonban nem állította meg abban, hogy a regény második és harmadik részét is megírjajelentesse.

Barátból brand

A botrányok megítélése végtére is arra mutat rá, hogy mit várunk el egy YouTubertől. A YouTube videók eredetileg egy olyan kapcsolatot jelentettek a készítővel, mintha mi nézők csak egy barátunk vagy barátnőnk hétköznapjait követnénk. Megosztotta velünk életének izgalmas és unalmas pillanatait, őszintén számolt be kedvenc és kevésbé szeretett cuccairól. Mi pedig bizalommal fogadtuk véleményét, és nyugodt szívvel vettük számításba azt, amikor megvásároltuk az általa ajánlott vagy kreált termékeket. 

A Youtuberek hatalmas sikere azonban átalakította ezt a kapcsolatot, és kedvenceink brandekké váltak. Ugyanis a Zoella egy brand.

Itt nemcsak Zoë Suggról van szó, aki a hálószobájából mesél nekünk. A disszonancia pedig ott rejtőzik, hogy egy brandtől mást várunk el, mint egy videókat készítő lánytól, aki pont olyan, mint te meg én. Számos YouTubernek sikerült, amiről sokan csak álmodoznak – üzletet csináltak a hobbijukból, és ma ebből élnek meg. Téves lenne azonban azt mondani, hogy az ellenzőket csak az irigység vezérli. El lehet gondolkodni azon, hogy a szponzorációk hatására miként esett vissza a Youtuberek hitelessége. És el kell gondolkodni azon, hogy mi is az influencerek célja, amikor „ingyenes” tartalmat szolgáltatnak nekünk. Be kell vallani, hogy ez már nemcsak barátság, hanem üzlet. Business, ami megéri a YouTubernek, és üzlet, ami megéri az influencert szponzoráló vállalatnak. Egy üzlet kisiklása esetén pedig vállalni kell a felelősséget – még egy vloggernek is, mert ő nemcsak Zoë Sugg, hanem Zoella.

Nem úgy tűnik, mintha Zoella karrierja egyhamar véget érne, de talán azt sikerül elérni az adventi botránnyal, hogy átértékeljük a kapcsolatot és kicsit jobban átlássuk a szabályrendszert, aminek hatására pénzt adunk ki.

És itt a bónusz: egy 12 éves iskoláslány még egy rozsdás kést is kapott a Zoella adventi naptárába. Micsoda karácsonyi ajándék!

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen.

kep.png

Hazugság és megtévesztés a színpadon - 5 sikerdarab, melyben leplezik az igazságot

A hazudozást és a megtévesztést sokan mesteri szinten űzik, és ezzel alaposan átalakítják a mindennapok forgatókönyvét: nem véletlen, hogy ezekre a kommunikációs készségekre a drámaírók is felfigyeltek. Olyan színházi előadásokat mutatunk be, amelyekben a cselekmény mozgatórugója az igazság elfedésének valamelyik formája. 

Mielőtt azonban rátérünk a listára, fontos tisztázni, hogy mi a közös a felsorolt fogalmakban, és mi az, amiben viszont különböznek. 

Paul Ekman, a Kaliforniai Orvosi Egyetem pszichológiaprofesszora, az arckifejezés-felismerés jeles kutatója, a hazugságot olyan akaratlagos választásként határozza meg, amely a célpont félrevezetésére irányul anélkül, hogy erre felhívnák a figyelmét. A hazugság két formáját különíti el: a leplezést, vagyis a valós információk kihagyását, valamint a hamisítást, azaz a hamis információk igazként való feltüntetését.

A hazugságnak számos további megnyilvánulási formája létezik:

  • félrevezetés
  • egy érzelem elismerése a valós okok elkendőzésével
  • az igazság hamis előadása
  • az igazság beismerése olyan túlzó vagy humoros módon, hogy a célpont továbbra sem jut többletinformációhoz
  • félig leplezett igazság
  • az igazság részleteinek beismerése, ami által eltérítjük a célpont figyelmét a leplezett tényezőkről
  • a hamis következtetést eredményező kitérés
  • valamint az igazság előadása oly módon, hogy az az elhangzottak ellenkezőjére enged következteti

10-surefire-ways-spot-liar-and-tell-better-lies-yourself_1280x600.jpg

Ekman szerint a megtévesztés két formája, a szivárgás – amikor valaki akaratán kívül leplezi az igazságot –, és amikor a megtévesztés azáltal válik explicitté, hogy az illető viselkedése utal rá, hogy nem igaz, amit mond. Az evolúciós pszichológiai magyarázatok szerint a természetben gyökerezik a megtévesztés stratégiai előnyként való értelmezése: gondoljunk csak az álcázási képességre, mely sok esetben az életben maradás elengedhetetlen feltétele. Az ember által alkalmazott megtévesztés azonban azonosítható verbális, non-verbális és fiziológiai jelek által – habár az illető lelepleződése nem törvényszerű. 

Az igazság elkendőzése nem csak a mindennapokban van jelen, hanem a kitalált történetekben is: ismerkedjünk meg öt előadással, melyek cselekményét nagymértékben meghatározza a hazugság és a megtévesztés. 

1. Tagadj tagadj tagadj

Eve, az ígéretes futónő legfőbb vágya az olimpiai bajnoki cím megszerzése. Nem sokkal azután, hogy megismerkedik a sportág egyik kiváló edzőjével, nagy dilemmával kerül szembe: az edző ’kiegészítő kezelést’ ajánl neki, hogy biztosan elérje a célját. Mi az ára a bajnoki címnek? Ha vállalja a génmanipulációs eljárást, valóra válhat az álma. Azonban nem biztos benne, hogy biztonságos, etikus, és legfőképp legális-e a kezelés.

kep2.jpg

Ullmann Mónika (balra) és Lovas Rozi (jobbra), Orlai Produkció, Hatszín Teátrum

A sportvilág farkastörvényeiről őszinte, mégis rémisztő képet festő előadás címe a doppingolók kézikönyvének legfontosabb mondatát idézi: „Tagadj mindent, amíg csak képes vagy.” A tiltott szerekkel való visszaélés kérdésköre Jonathan Maitland 2026-ban játszódó sikerdarabjában tabudöntögetően van bemutatva, melyben a hazugság számos formája tetten érhető.

2. Házassági leckék középhaladóknak

Két házaspár, egy szerelmi háromszög és egy régi barátság: mindez négy szereplő közt. Az előadás motorja a hűtlenség és az állandó hazudozás – élvezettel, szenvedéllyel, zavartan vagy éppen kétségbeesve: a hazugságok elárasztják az életüket. Florian Zeller darabjában először a férj lép félre, melyet mindenféle maszlag összehordásával igyekszik eltitkolni felesége elől. Amikor azonban a szerető megelégeli ’státuszát’, és egy teljes hétvégét kíván eltölteni kedvesével, ő is hazugságra kényszerül, hiszen szintén házas.

kep3.jpeg

Balsai Móni (balra) és Stohl András (jobbra), Centrál Színház

Leplezés, hamisítás, félrevezetés – a közönség soraiban kevesen vannak, akik ne tapasztalták volna még saját bőrükön – ilyen vagy olyan módon – a színpadon játszódó hazugságokat, illetve azok folyományait.  

3. A lepkegyűjtő

A John Robert Fowles regénye alapján színpadra állított pszicho-thriller két ember, Ferdinand Clegg, a szürke, szorongó, lottónyertes hivatalnok és Miranda Grey, az élettel teli főiskolás lány abszurd „találkozásáról” szól. A pszichopata férfi egyetlen valódi szenvedélye a halott pillangók teteméből álló gyűjteményében merült ki mindaddig, míg meg nem pillantotta, valamint el nem rabolta Mirandát. Titkos pincéjébe zárva őrizte gyűjteménye legújabb – és legélőbb – példányát, aki kétségbeesve harcol a szabadságáért, bevetve számos manipulatív fogást vérfagyasztó fogvatartójával szemben. Túlélési stratégiáit sorra próbálja ki, a szökési kísérlettől, a barátkozáson át a csábításig, melyek kivitelezéséhez elengedhetetlen számára a valóság elfedése: retteg.

kep4.jpg

Ágoston Katalin (balra) és Bereczki Zoltán (jobbra), Centrál Színház

kep_1.png

 

4. Pletykafészek

A felhőtlen szórakozást kínáló előadás színhelye a New York város alpolgármesterének tizedik házassági évfordulójára rendezett parti, melyre a szűk baráti kör, négy házaspár hivatalos. A vendégek sorra érkeznek, a személyzetnek és a házigazda feleségének azonban nyoma veszett, a ház üres. Az elsőnek érkező vendégek, a gyerekkori barát és neje, miután lövést hallottak, kétségbeesve keresik az ünnepelt férjet, aki vérző füllel lábadozik a színfalak mögött. Hamar nyilvánvalóvá válik számukra: a sérült jó hírnevét bármi áron meg kell óvniuk. A szenzációra mindig éhes, de a botránytól irtózó vendégek találgatásaikkal mind mélyebbre süllyesztik az igazság eltussolásán munkálkodó barátokat, azonban egy ponton túl mindannyian kénytelenek szembenézni a valósággal.

kep5.jpg

Rudolf Péter (balra), Liptai Claudia (középen), Nagy-Kálózy Eszter (jobbra), Centrál Színház

A verbális és szituációs humor gördülékenyen szövi át Neil Simon bohózatát, melyben a szereplők abszurd viselkedésükkel próbálják leplezni az igazságot. Képtelen feltételezéseikkel ők maguk bizonyulnak a rosszindulatú pletykák legnagyobb mestereinek, miközben a képmutatók arcáról lehull a maszk.

5. My Fair Lady

A szegény, rongyos virágáruslány, Eliza Doolittle történetét mindenki ismeri: egy este belebotlik a különc nyelvészbe, Henry Higgins professzorba, aki könnyelmű fogadást köt Pickering ezredessel – a lányból hat hónap alatt hercegnőt farag. Az elején még úgy tűnik, a professzor túl nagy fába vágta a fejszéjét, azonban a kemény munka végül meghozza gyümölcsét, és az is megeshet, hogy a tanítvány felülmúlja mesterét. 

kep1.jpg

Alföldi Róbert (balra), Tompos Kátya (középen), Cserna Antal (jobbra), Centrál Színház

A nagyvilági ’proper English’-t, és az ehhez szükséges viselkedési módot elsajátító Eliza végső próbatétele a királynő fogadásán való részvétel, ahol bebizonyosodik Higgins professzor győzelme: a szegény virágáruslány immár bármilyen úri társaságban megállja a helyét, vagyis sikerült mindenkit megtéveszteni a lány múltját illetően.

képek: inneninnen, innen, innen, innen és innen.

süti beállítások módosítása