A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Keep calm and carry on, avagy a terror már életünk része?

2017. június 09. - Egres Dorottya

A Keep calm and carry on angol szlogen a II. világháborúban született, de az utóbbi időben az angliai terrortámadásokat követően a Twitteren vált hashtag formájában nemzeti érzéssé. Sokak számára a brit modorosságra és kitartásra utaló jelmondat fogalmazza meg azt, hogy nem adják meg magukat a terrorral szemben. A másik tábor szerint azonban a mottó magunkévá tétele a terrorizmus normalizálását váltja ki, mintha csak arról lenne szó, hogy csendben tűrjük a villamos késését.

A Keep calm and carry on jelmondata az elhíresült poszter formájában a II. világháborúban látta meg a napvilágot, amikor is a német támadás valós fenyegetettsége okán szükség volt a nép megnyugtatására. A poszterből közel 2,5 millió példányt nyomtak ki, de amikor a széles körben történő terjesztésére került volna a sor, a kormány mégis visszakozott. Nem akarták ugyanis, hogy a nép azt érezze, háborús félelmeiket a kormány nem érzi jogosnak. Közhelyesnek és lealacsonyítónak vélték az üzenetet.

twitter0.png

A manchasteri támadást követően az ország vezető politikusai és a város polgármestere a nyugalom üzenetét fogalmazták meg. A Twitteren egyre többen fejezték ki érzéseiket a világháborús szlogennel, sőt ezek a korabeli képek is megjelentek:

twitter1.jpg

twitter2.jpg A szlogen és az általa közvetített életérzés egyértelműen annak a kifejezésére szolgált (és szolgál még mindig), hogy az emberek nem riadnak vissza a terroristáktól, sőt, hétköznapi rutinjaikat sem fogják megváltoztatni. Erre utalt a legutóbbi londoni terrortámadást követően John Oliver, a Last Week Tonight házigazdája, aki felrótta az amerikai médiának, hogy Nagy-Britanniát a terror ostroma alatt lévő nemzetként mutatja be.

És itt jön be a képbe a britek legújabb nemzeti szimbóluma, a terrortámadás elől a sörrel a kezében elsétáló férfi – a briteket eszerint ugyanis olyan szinten nem hatja meg egy terrortámadás, hogy még a sörüket sem hajlandóak hátra hagyni.
twitter3.jpg

Kicsit komolyabbra véve a szót, Matthew Norman, az Independent újságírója a terrorizmust betegségekhez hasonlította. Azt írta, ez a típusú terrorizmus nem olyan, mint a rák – nem lehet műtéttel meggyógyítani, ugyanakkor nem is olyan súlyos, hogy felülírja, kik vagyunk. Emberéleteket követelt, amiket indokolt meggyászolnunk, és amikről létfontosságú megemlékeznünk. Egy demokratikus társadalom számára azonban a terrorizmus inkább olyan, mint egy krónikus betegség, például a cukorbetegség. Muszáj megtanulnunk élni vele. Bizonyos szempontból elkerülhetetlen megváltoztatni azt, hogy mit és hogyan csinálunk nap mint nap. Akárcsak a diabétesszel élőknek, a tünetek enyhítése érdekében a városiaknak is meg kell alkudniuk: számítani kell a fegyveres rendőrökre az utcasarkokon, a szigorúbb biztonsági ellenőrzésekre, és a hosszabb sorokra a látványosságoknál. 

A cikk kommentjei között azonban érdekes gondolatok merülnek fel. Egyesek egyetértenek azzal, hogy a Keep calm and carry on hasznos mentalitást, de ellenzik azt, hogy ezt az „új valóságot” el kellene fogadnunk. Sőt, visszatérve az orvosi analógiához, egy kommentelő arra hívja fel a figyelmet, hogy a 2-es típusú cukorbetegséget részben saját életmódunk is okozhatja.

A szlogent ellenzők szerint a sört igenis hátra kell hagyni, a tejesembert nem célszerű ugyanúgy várni, a villamos késésébe nem szabad beletörődni. Mert azzal, hogy elfogadjuk az „új valóságot”, normalizáljuk a terrorizmust: azt állítjuk, hogy már visszafordíthatatlanul része mindennapjainknak.

Összességében két dolog biztos. 1. Pánikhelyzetben próbáljuk megőrizni a hidegvérünket. 2. Londonban baromira drága a sör.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.

Egy radikális béka miatt bukott el Le Pen?

Az amerikai elnökválasztást követően az alt-right aktivizálta magát Európában is, hogy a Nagy Mémháború második ütközetében Franciaországban is diadalmaskodjanak. Egyik harcieszközük a tengerentúlon is elhíresült Pepe, a rajzolt béka, aki Trumppal sikert aratott, Le Pennek viszont nem hozott győzelmet. A radikális szimbólummá vált béka tündöklésének és temetésének sztorija.

Miért is gondolták az amerikai mémharcosok, hogy a franciáknál be fog válni egy békáról szóló mém?! Na, de kezdjük az elejéről, és ismerkedjünk meg Pepével, a békával!

pepeoffice.png

Pepe 2005-ben született meg Matt Furie tollából (és színes ceruzáiból), hogy aztán a Boy’s Club képregény hasábjain tündökölhessen. Furie elmondása szerint Pepe egy laza béka, aki szeret semmit tenni, a haverjaival lógni, dumálni a telefonon, néhanapján füvet szívni… Pepe vonzerejét a mémkészítők számára az adhatja, hogy a békát szinte minden üzenet kommunikálására fel lehet használni. Nem meglepő tehát, hogy Pepéből az elmúlt évtizedben világsztár lett az interneten.

pepe1.pngA tavalyi amerikai elnökválasztásban kiemelt szerepet kaptak a mémek, ahogyan Trump kampányában újszerű kommunikációs stratégiákkal és felületeken próbálták megszólítani a fiatalabb generációkat. Jóllehet nem egyszerű azt mérni, hogy a mémek mennyiben segítenek egy elnök megválasztásában, mégis sokan vélekednek úgy, hogy azok kétségkívül hozzájárultak Trump győzelméhez.

pep1_5.jpg

pepe3.jpg

pepe2.jpg

Az elnökválasztás után pár nappal egy felhasználó egy Le Pent támogató Reddit fórumon a következőt posztolta: „Ha jól értem, mémekre van szükségetek. Elhoztam nektek Pepe Le Pent. Ritkaság a tengerentúlról.”

pepe4.jpg

pepewar.jpg

A franciák nem utasították vissza az amerikai segítséget (annak ellenére, hogy nacionalista politikai irányvonalakról beszélünk). Az alt-right egyik megszokott kommunikációs csatornáján, a Redditen, még egy fórumot is létrehoztak a stratégia megtárgyalására a Nagy Mémháború második csatájában. Sőt, Nyugat-Európában is megpróbálták elterjeszteni Trump elhíresült jelmondatának egy verzióját, a „Make France Great Again” szlogent.

pepetwitter.PNG

pepe_border.jpg

Csakhogy az erőfeszítések a francia fronton nem mutatkoztak hasonlóképpen sikeresnek. A terjesztésre szánt mémek sokszor angol nyelven íródtak, ami a nyelvükre igencsak büszke franciáknál nem vette ki jól magát. Emellett úgy tűnt, hogy a szélsőséges képek kevésbé rezonáltak a francia választópolgárokkal, továbbá az álhírek és egyéb digitális félretájékoztató próbálkozások sem érték el a kívánt hatást. Sőt, egy francia akadémikus, David Chavalaris a #MFGA (Make France Great Again) hashtaget vizsgálva a Twitteren kimutatta, hogy azok majdnem kétharmada Amerikából származott.

Amikor Pepe adaptálásának sikertelenségére keressük a magyarázatot, ne felejtsük el, hogy ő bizony egy béka. És a béka a franciák szemében pedig a népük elleni sértést is jelentheti. Szóval nemcsak arról lehet szó, hogy a franciák (még) nem érettek meg az amerikaiak kiforrott mémkultúrájára, de maga a szimbólum is rosszul lett megválasztva.

pepefrench.png

Ennek ellenére a nemzetközi támogatók továbbra is lelkesen használták Pepét, aki immáron az antiszemitizmus és a rasszizmus szimbólumává vált. Kitartóan küzdöttek a csatában, de Le Pennek mégsem sikerült Trumphoz hasonlóan trónra kerülnie.

pepenazi.jpg

És mit gondol Pepe szülőatyja, Matt Furie, a béka radikalizálódásáról? Látva, mit tett az amerikai alt-rigth szeretett képregényhősével, elindította a #savepepe kampányt, hogy a gyűlölet szimbólumából visszaváltoztassa őt a béke békájává. Elárasztotta az internetet több száz vidám Pepe-rajzzal, de amikor ez sem volt elég, a francia elnökválasztás közepette eltemette békáját. #neverforgetpepe

pepehalott.png

Képek: inneninnen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen.

Eugenia Cooney az anorexia „reklámarca”, avagy tiltsuk le a túl sovány videobloggereket?

2016. december 01. - Pethő Dóri

Közel egymillió feliratkozója van a 22 éves New York-i videoblogger, Eugenia Cooney, csatornájának, néhány youtuber viszont a change.org oldalon petíciót tett közzé a lány által megosztott tartalmak ideiglenes letiltásáért. A tiltakozás oka, hogy egyesek szerint az „ijesztően sovány” Eugenia az anorexiát népszerűsíti fiatal követői körében. Az indítványt 18.000. ember írta alá, de a Charge.org végül eltávolította azt.

Eugenia 2013-ban töltötte fel első videóját a YouTube-ra, ruhákról és sminkekről szóló posztjait ma már több százezren, vagy akár több millióan is megnézik. Idén októberben aggódó nézők egy csoportja a Change.org oldalon aláírásgyűjtést indított a lány ideiglenes letiltásáért.

eugeniacooney.jpg

Petíciójuk szerint Eugenia egészsége veszélyben van extrém soványsága miatt, miközben megjelenésével azt közvetíti– különösen a fiatal lányok felé-, hogy ez a testfelépítés teljesen normális, sőt kívánatos. Bár a tiltakozók elismerik, hogy Eugenia nyíltan nem ösztönzi utánzásra nézőit, mégis kifogásolják, hogy videóiban gyakran sokat megmutat a testéből, és ezzel szerintük nem tesz jót azoknak, akik anorexiával, vagy más étkezési zavarral küzdenek.   

eugenia_chance_org.jpg

Válaszul Eugenia több Twitter bejegyzést és egy bocsánatkérő videót is megosztott, melyben világossá tette, hogy soha nem akart másokat befolyásolni, és nem bíztatott senkit arra, hogy utánozza megjelenését. Bár megköszönte az aggodalmat, de az anorexiával kapcsolatos vádakat elutasította és elmondta, hogy mindig is sovány volt.

Az indítványt már több mint 18.000 aláírója volt akkor, amikor a Change.org eltávolította azt. A téma egy valóságos petíció lavinát indított el: egyesek azt kérték, hogy ne tiltsák le a videobloggert, míg mások az eredeti petíciót követelték vissza. De születtek „Segítsünk Eugenia Cooneynak” témájú lapok és egy népszerű hashtag, a #helpeugeniacooney is. A felhasználók a YouTube-on is sorra teszik közzé a támogató vagy éppen gúnyos videókat és kommenteket. Az évekkel ezelőtti Leave Britney Alone videók mintájára már több Leave Eugenia Alone videó is született.

Az eset olyan kérdéseket is felvet, amik túlmutatnak a konkrét történeten, például: lehetséges az anorexiát – vagy más betegségeket- YouTube videókban népszerűsíteni? Ha Eugenia csatornáját letiltják az étkezési rendellenességek propagálása miatt, akkor ugyanezen az alapon a túlsúlyos youtuberek is korlátozhatóak? Beavatkozhat ezeknek a kérdéseknek az eldöntésébe a közönség, vagy a YouTube, és ha igen, mikor?

képek: innen és innen

 

Egy art deco felhőkarcolóban rejtőzik Manhattan közepén a világ legnagyobb kommunikációs csomópontja

2016. október 28. - tofalvyt

Egykoron több, mint 21 millió méternyi rézkábellel, ma optikai kábelek végtelen kötegeivel van teletömve a Hudson Street 60 alatt lévő vöröstéglás torony, az internet hálózatának egyik központja.

1pxlrpd.jpgA Hudson Street 60 kívülről, háttérben a New York-i Midtown felhőkarcolóival...

Az internet nem egy megfoghatatlan, láthatatlan kommunikációs eszköz, hanem elsősorban kábelek, kábelcsomók, -kötegek és további kábelek hálózata: amelyek bizonyos helyeken csomópontokat alkotnak. Ezek azok a elosztó- és kapcsolóközpontok, ahol többek között karbantartják a csatlakozásokat és felügyelik a szolgáltatás és az információtovábbítás fontosságát.

783893067860638125.jpg...és belülről, a bejáratnál...

Az egyik legnagyobb és legfontosabb ilyen csomópont a világon Manhattanben van, New Yorkban, a Hudson street 60 alatt található, gyönyörű art deco felhőkarcolóban. A 113 méter magas, 1930-ban befejezett épületben az az igazán izgalmas, hogy megnyitásakor még a Western Union telefonközpontjaként működött - és ebben a funkciójában is a világ egyik legfontosabbika volt.

2e626a0f00000578-3317707-with_such_a_large_amount_of_data_running_through_its_every_crevi-a-22_1447448956251.jpg...és az egyik masszív áramellátó központnál.

Aztán ahogy az idők változtak, folyamatosan cserélődtek a technológiák, a telefon helyére az internet került, de a világ egyik legfontosabb kommunikációs központja még mindig ugyanott van: a Hudson Street 60 alatt.

Ide csatlakoznak be és innen ágaznak el az internet alapját alkotó, úgynevezett gerinchálózat legnagyobb forgalmú kábelei: az Európa felől érkező, az Atlanti Óceánt és Kanadát is átszelő interkontinentális információs csatornák, és a nyugati part, és azon keresztül Ázsia, valamint Dél-Amerika felé tartó útvonalak.

(források, képek: itt, itt, itt és innen)