Mi lenne, ha a hercegnő nem menne feleségül a királyfihoz, mert az autóversenyzés jobban érdekelné? Vagy, ha a legszegényebb lány is tanulhatna, hogy aztán országos ügyekben döntsön? Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket tesz fel az Esti mesék lázadó lányoknak című gyerekkönyv szerzőpárosa, akik úgy döntöttek, újragondolják a klasszikus tündérmese műfaját.

Elena Favilli: díjnyertes újságíró, médiavállalkozó. Francesca Cavallo: díjnyertes író és színházi rendező. Mindketten olaszok, jelenleg Los Angeles-ben élnek. 2011-ben együtt alapították meg a Timbuktu Labs nevű vállalkozásukat, mely egy innovatív "gyerekmédia-központ.” Hogy mi is egy ilyen szellemi műhelynek a feladata? Elsősorban az, hogy a legmodernebb technológia, az egyedülálló design és az újszerű, értékes tartalom ötvözésével megreformálja a gyerekeknek szóló médiumok világát. A Timbuktu Labs égisze alatt született meg a Good Night Stories for Rebel Girls: 100Tales of Extraordinary Women című mesekönyv gondolata is.

Volt egyszer egy ötlet

A szerzők a Kickstarter-re, az első számú online projektfinanszírozással foglalkozó oldalra tették fel az általuk elképzelt koncepciót; így próbáltak pénzt gyűjteni arra, hogy a mű nyomtatásban is megjelenhessen. Végül több, mint egymillió dollár jött össze hetven ország lelkes támogatóitól, a kiadás így a Kickstarter egyik legnagyobb könyves sikere lett.

A szerzők  száz olyan rendkívüli nő történetét meséli el, akik teljesítményükkel kiemelkedtek kortársaik közül:  helyet kap például Marie Curie, Michelle Obama, Amelia Earhart, Jane Goodall, és a Bronte nővérek. A könyv ereje abban rejlik, hogy a válogatás szereplői nem hercegnők, nem tündérek, de még csak nem is boszorkányok. “Csupán” nők, akik kiálltak a céljuk és igazuk mellett, hogy végül nagy dolgokat vigyenek véghez. És nem lettek kevésbé érdekesek attól, hogy eltűntek a tiarák és tündérszárnyak: van közöttük profi sportoló Serena Williams-nek köszönhetően, különleges festőnő Frida Kahlo személyében, sőt, merész kalózokról is szólhat a mese, ha Grace O’Malley vagy Jacqotte Delahaye élettörténetét olvassuk. De a koronás fők rajongói sem szenvednek hiányt: fiktív királylányok helyett olyan nagyhatalmú személyek képviselik őket, mint I. Erzsébet vagy Kleopátra. A könyv idő-, és térbeli utazás is egyben: az ókori Egyiptomot épp úgy képviseli egy rendkívüli nő, Hatsepszut fáraó, mint korunk Pakisztánját Malala Juszufzai.  

A szereplők tehát a történelem és a jelenleginspirálóbb asszonyai, akik kitűnő példát szolgáltatnak arra, milyen is az, amikor egy nő az előtte magasodó nehézségek ellenére fantasztikus sikerrel valósítja meg az álmait – és önmagát. Az egy oldalas történetek ABC-sorrendben követik egymást, és a hozzájuk tartozó portrékkal alkotnak teljes egészet: a “lázadó lányok” egyedi vonásait kiemelő illusztrációkat a világ különböző részein alkotó női grafikusok készítették, ki-ki a maga stílusában. A nyelvezet egyszerű, hiszen mégiscsak egy elsősorban kisgyerekeknek szóló mesekönyvről van szó, a tartalom azonban sokak lelkét képes megérinteni. A könyv szereplői tehát erősek, bátrak, okosak, és maguk alakítják a sorsukat.

Fontos, hogy ezt az üzenetet közvetítsük a gyerekek felé, például meséken keresztül (is). De miért is?

Sárkányölő lovagok vs toronyba zárt királylányok

Azt már régóta tudjuk, hogy a mesének milyen rendkívül fontos és jótékony hatása van a gyermekekre: fejleszti képzelőerejüket és érzelmi intelligenciájukat, sőt, még problémamegoldó képességüket is javítja. A mesék legtöbbször olyan erkölcsi értékeket és üzeneteket közvetítenek tanulságaikon keresztül, melyek később nagymértékben hozzájárulhatnak az életben való boldoguláshoz. Azonban a számos mesekutatás a fantáziavilág buktatóit is felfedte: kiderült, a mesekönyvpiac zöme olyan történetekkel van tele, melyekben a lányok csupán passzív szereplők. A főszereplők általában hímneműek, és ők azok, akik a mese cselekményének alakításában aktívan részt vesznek: a “gyengébbik nem” fiktív alakjai pedig leginkább csak biodíszletek. Az árva kislány, a szolgáló vagy a hercegnő álmodozik, és várja a hős herceget, aki majd megmenti és feleségül veszi, aztán majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A fiú szereplőket cselekedeteik, míg a lány karaktereket kinézetük és érzelmeik határozzák meg.

És hogy miért baj mindez? Mert már a meséken keresztül, akaratlanul is segítjük a nemi sztereotípiák létrejöttét és megerősödését a kislányok és kisfiúk agyában. Szerzőpárosunk tisztában volt azzal, hogy mennyire nehéz sikeres nőnek lenni egy olyan világban, ahol még a mesék is hozzájárulnak ezeknek a sztereotípiáknak a kialakulásához. 

Új idők új meséi?

Bár az Esti mesék lázadó lányoknak cím megtévesztő lehet, egyáltalán nem zárja ki, hogy a kötetet fiúk is kezükbe vegyék. Sőt, a szerzők szorgalmazzák is ezt, hiszen fiúknak-lányoknak egyaránt minél több hősnővel kellene találkozniuk ahhoz, hogy a patriarchális berendezkedés helyett a nemek közti egyenlőség legyen a természetes számukra. A cél ugyanis nem az, hogy a két nem háborúzzon egymással, hanem hogy partnerekként, kölcsönösen értékeljék egymás képességeit és értékeit. És bár nyilvánvaló a szerepe és jelentősége az évszázados múltra visszatekintő népmeséknek, tündérmeséknek is, valóban minél több olyan gyerekkönyvet kellene publikálni, melyek jobban hozzájárulnak az idejétmúlt eszmék megszüntetéséhez – és nem csak a nemi szerepeket illetően.

Jó hír, hogy ma már egyébként rengeteg ilyen nagyszerű, gyerekeknek szóló “feminista” kiadvány van, amely - a célzott korosztály számára megfelelő módon - gondolkodásra készteti őket a szexizmus és nemi egyenlőség témaköreiben. Ráadásul nem csak ezek a modern, már tudatosan ebben a szellemben készülő – és többségében csak angol nyelven kapható – kiadványok tudják ezt a célt szolgálni. A kutatások nem csak a hiányosságokat fedték fel, de felhívták a figyelmet azokra a régebbi, klasszikus történetekre is, melyek viszont megfeleltek a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásoknak. Így nem csupán az olasz szerzők magyarul is megjelent könyvével, de akár néhány leporolt kötettel is hozzájárulhatunk az e téren (is) korszerű könyvespolchoz. Astrid Lindgren nálunk is évtizedek óta népszerű Harisnyás Pippi-je, a Lucy Maud Montgomery által jegyzett Anne sorozat, a több, mint százéves Óz, a csodák csodája, de a Harry Potter könyvek is méltó díszei lehetnek egy gender-tudatos házikönyvtárnak.

A nagyobbaknak szóló, ifjúsági regények között egyébként is nagyobb a választék, mivel ez a kategória, nyilvánvaló okokból kifolyólag látványosabban fejlődik a témában. Ebben a szegmensben már szinte kötelező lett az erős, emancipált női karakterek használata, gondoljunk csak Az éhezők viadala trilógiára, a Majd újra lesz nyár szereplőjére, a Végzet ereklyéi sorozatra vagy Philip Pullman műveire. Mitöbb, mindezen regények a filmvásznon keresztül is népszerűsítik öntudatos hősnőiket.

 A változás tehát már jelen van - és rajtunk, fogyasztókon fog múlni, van-e jövője.

Képek: innen, innen, innen és innen.

Különleges vendéget fogadtak a BME KomMédia képzés hallgatói és oktatói: Sonnevend Júliával, a University of Michigan adjunktusával nyílt lehetőségük egy bő órányi kötetlen beszélgetésre. Média, emlékezet, berlini fal, és a nagy kérdés: milyen egy egyesült államokbeli karrier médiakutató-kultúraszociológusként?

“Olyan, hogy berlini fal, sosem volt, és sosem omlott le” - így kezdődik Sonnevend Júlia frissen megjelent, “Stories without Borders” című könyve, melynek európai “turnéja” apropóján látogatott nemrég Magyarországra az ELTE, Yale és Columbia University alumnája, a University of Michigan tanára.

A “The Berlin Wall and the Making of a Global Iconic Event” alcímet viselő munka a berlini fal példáján és más esettanulmányokon keresztül vizsgálja, mi vezet el odáig, hogy egy történelmi esemény hosszú távon megmaradjon az emberiség kollektív emlékezetében - többek közt erről is szó esett a beszélgetésen.

Tengeren túl, skatulyán kívül

Ahogy azt Júlia a KomMédiás hallgatósággal is megosztotta, szokatlan és fordulatokkal teli szakmai életút vezetett a fenti mű elkészültéig. A kutató ELTE-s német, esztétika és jogi diplomákkal felvértezve került ki ösztöndíjjal az USA-ba, a Yale jogi mesterképzésére, melynek befejezése után a Columbia kommunikációtudományi doktori programjában szerzett PhD fokozatot.

“Nem szeretem a szokványos CV-ket. Inkább olyan fiatal munkatársakat keresek, akik hozzám hasonlóan nem férnek be egyetlen skatulyába.” - mondta Sonnevend Júlia, aki szerint a fő különbség a tengeren túli és a hazai akadémiai szféra között főleg a kiszámíthatóságban, hatékonyságban, és a hallgatóság munkamoráljában jelenik meg (ehhez egész biztosan köze van az észak-amerikai egyetemek magyar szemszögből nézve horribilis összegű tandíjainak is). Egész más például egy amerikai egyetemi oktató-kutató óraterhelése, a hazai viszonyokhoz képest az egyetemi oktatóknak sokkal több idejük marad tudományos munkát végezni.

Mítoszok és kollektív emlékezet, falak és polarizáció

Sonnevend Júlia tudományos munkássága szakmai életútjához hasonlóan nem fér bele egyetlen skatulyába: médiakutatóként és kultúraszociológusként Júlia egy olyan multidiszciplináris területet kutat, amely a médiaesemények, ikonok és rituálék szerepét vizsgálja a globális kultúrában.

Elmondása alapján a mítoszokat komolyan kell venni: a mitizálás szerinte az egyetlen mód, hogy egy esemény benne maradjon az emberiség hosszú távú, kollektív emlékezetében. Maga a folyamat nem kockázat nélküli, hiszen a valós történések összesűrítésekor mindenképp sérül az objektivitás, elvesznek bizonyos részletek: tökéletes példa erre a berlini fal leomlásának esete is, melyet a véletlenek összjátékának is köszönhetően előbb hirdetett meg a média, minthogy az valóban megtörtént volna.

Balról jobbra: a moderátor Tófalvy Tamás és a vendég, Sonnevend Júlia

A valós és virtuális falak kapcsán a beszélgetésből nem maradhatott el a nemrég lezárult amerikai elnökválasztási kampány sem. Az utólagos elemzéseket tekintve Sonnevend Júlia elmondása alapján nincs arra konkrét médiatudományi bizonyíték, hogy a közösségi média és az ún. “echo chamber”-ek valóban akkora hatással lettek volna Donald Trump megválasztására, mint azt manapság hangoztatják. Sokkal jelentősebb szerinte a klasszikus tömegmédia szerepe, mely erősíti az olyan társadalmi és szociálpszichológiai folyamatokat, mint a polarizáció és a populizmus terjedése (Júlia a berlini fallal és Trump-kampánnyal kapcsolatban az Indexnek adott részletes interjút).

A kutató azzal zárta a beszélgetést, hogy nem szabad elfelejteni, ritkán hozunk előre jól kikalkulált, racionális döntéseket: alapjában véve az ember irracionális lény. Júlia következő könyvében pont ezt a témát tervezi feldolgozni a személyes vonzerő jelenségén keresztül.