A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


A pénz tényleg fán terem, és New York City vizualizálta is ezt

2017. március 24. - konzervtelefon

Izgalmas vizualizációs projektek valósítottak meg tavaly New York Cityben, amikor is az öt városrészben található összes fából interaktív térképet készítettek. A térképről megtudjuk, milyen a különböző fajtájú fák eloszlása, sőt olyan ökológiai tényeket is felfedezhetünk, hogy melyik mennyi energiát takarít meg. Mindezt persze dollárban számszerűsítve.

central_park.jpg

A New York-i Városfejlesztési Osztály (igen, a valóságban is létezik ilyen osztály, nemcsak a Parks and Recreation című sorozatban) célja az utóbbi években az volt, hogy felhívja a figyelmet a városi zöldövezetek és a környezet megóvásának a fontosságára. 

parksandrec.gif

2015-ben a Treescount! nevű program keretében 2300 önkéntes hónapokon át járta Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens és Staten Island utcáit egy speciális készülékkel felszerelkezve, melynek segítségével a környéken fellelhető fákat tanulmányozták. A számukon, méretükön és állapotukon kívül arra voltak kíváncsiak, hogy milyen ellátást igényelnek, valamint lejegyezték a környezetükre tett előnyös hatásaikat is. 

Az összegyűjtött információkból megalkotott térképen mind a 685781 egyéni azonosítóval ellátott fa statisztikái szerepelnek. Az adatok között megtaláljuk a fák pontos helyét, párosítva a Google Street View képükkel. Ha kedvünk lenne csak az almafákat, vagy éppen csak a facsemetéket szemügyre venni, azt a szűrők segítségével meg is tehetjük. Sőt, a kedvenceinket el is menthetjük. 

alma.PNG

A térképből érdekes ökológiai tények is kiderülnek: például az, hogy a fák mennyi esővizet fognak fel. Ez a tulajdonságuk azért hasznos, mert a csapadék szennyezi a vízkészleteinket - a fákon maradó esőcseppek viszont elpárolognak, ahelyett, hogy elérnék a talajt. Azt is kideríthetjük, hogy mennyi elektromos áramot spórolhatunk meg egy-egy fával: a lombok ugyanis árnyékolják az épületeket, így alacsonyabb fokozaton használhatjuk a klímát, valamint a felfogják a szelet, ennek köszönhetően pedig a fűtésre kell kevesebbet költenünk. Azt pedig magyarázni sem kell, hogy a fák a légszennyezettséget is csökkentik. A megtakarítást a térkép számszerűsíti is: nem csak gallonban és kilowattórában, hanem dollárban is. 

kepkivagas_1.PNG

A városi dzsungelek nem csak a testi egészségünket és a pénztárcánkat óvják meg, hanem mentálisan is jó hatással vannak ránk: kedvező pszichológiai hatásaik közül érdemes kiemelni, hogy csökkentik a stressz szintet, fokozzák a boldogság érzetet, sőt, a közösségépítést is elősegítik. 

A BME KomMédia képzés egyetemi docense, Dúll Andrea - aki egyben a ELTE PPK Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszékének vezetője is - az Indexnek elmondta, az igazán jó városokban nem csupán arra figyelnek oda, hogy sok legyen a zöld terület, hanem arra is, hogy ez hogyan jelenik meg, mit közvetít, és mire ad lehetőséget. 

A pozitív hatások ellenére Budapesten átláthatatlan és korántsem biztató a fák kérdése: időről időre szinte csak arról hallani, hogy hol történt jelentős pusztítás vagy éppen hol tervezik a következő kivágási hullámot. 

 

Képek:innen, innen, innen

Egy art deco felhőkarcolóban rejtőzik Manhattan közepén a világ legnagyobb kommunikációs csomópontja

2016. október 28. - tofalvyt

Egykoron több, mint 21 millió méternyi rézkábellel, ma optikai kábelek végtelen kötegeivel van teletömve a Hudson Street 60 alatt lévő vöröstéglás torony, az internet hálózatának egyik központja.

1pxlrpd.jpgA Hudson Street 60 kívülről, háttérben a New York-i Midtown felhőkarcolóival...

Az internet nem egy megfoghatatlan, láthatatlan kommunikációs eszköz, hanem elsősorban kábelek, kábelcsomók, -kötegek és további kábelek hálózata: amelyek bizonyos helyeken csomópontokat alkotnak. Ezek azok a elosztó- és kapcsolóközpontok, ahol többek között karbantartják a csatlakozásokat és felügyelik a szolgáltatás és az információtovábbítás fontosságát.

783893067860638125.jpg...és belülről, a bejáratnál...

Az egyik legnagyobb és legfontosabb ilyen csomópont a világon Manhattanben van, New Yorkban, a Hudson street 60 alatt található, gyönyörű art deco felhőkarcolóban. A 113 méter magas, 1930-ban befejezett épületben az az igazán izgalmas, hogy megnyitásakor még a Western Union telefonközpontjaként működött - és ebben a funkciójában is a világ egyik legfontosabbika volt.

2e626a0f00000578-3317707-with_such_a_large_amount_of_data_running_through_its_every_crevi-a-22_1447448956251.jpg...és az egyik masszív áramellátó központnál.

Aztán ahogy az idők változtak, folyamatosan cserélődtek a technológiák, a telefon helyére az internet került, de a világ egyik legfontosabb kommunikációs központja még mindig ugyanott van: a Hudson Street 60 alatt.

Ide csatlakoznak be és innen ágaznak el az internet alapját alkotó, úgynevezett gerinchálózat legnagyobb forgalmú kábelei: az Európa felől érkező, az Atlanti Óceánt és Kanadát is átszelő interkontinentális információs csatornák, és a nyugati part, és azon keresztül Ázsia, valamint Dél-Amerika felé tartó útvonalak.

(források, képek: itt, itt, itt és innen)