A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Zombi, édesanya, ingatlanügynök – Mit tanulhatunk Drew Barrymore szerepkonfliktusaiból?

2018. április 20. - Egres Dorottya

Március huszonharmadika óta már a második évad is elérhető a Netfilx kínálatában Drew Barrymore legújabb sikersorozatából. A Santa Clarita Diet nem akármilyen diétát mutat be, hanem egy teljes életmódváltást, hiszen a főszereplő, az ingatlanügynökként dolgozó kertvárosi anya titokzatos körülmények között élőhalottá változik. A család embereket öl, hogy kielégítse az egyre vérszomjasabb anya étvágyát, közben pedig próbálják megtartani a tökéletesség illúzióját. De konkrétan milyen konfliktust is von maga után a szereplők életében az, hogy az új életmódjuk ellenére normálisnak akarnak tűnni? A társadalomtudomány egy horror komédia megértésében is sokat segíthet. A bejegyzés spoilereket tartalmaz. 

Először is elevenítsük fel, milyen abszurditások történtek eddig Santa Claritában. Az első évadot azzal zártuk, hogy Sheila (Drew Barrymore), a zombivá változott anyuka az alagsorban várja megbilincselve, hogy egyre romló állapota gyógyírjaként a családja beszerezzen némi epét egy szerb nemzetiségű embertől… Az epét ugyan gyorsan megkaparintják, de a feszültség egyre nő: a férj, Joel (Timothy Olyphant) segítségével megpróbálják kideríteni, hogy miképp kapta el Sheila az élőhalott kórt, olyasmiken rágódnak, hogy melyik náci softball játékost gyilkolják le vacsorára, vagy mi legyen a garázsban tárolt levágott fejjel (Nathan Filion), aki mellesleg „él és virul”, mert zombivá változott, amikor Sheila elnyammogta a testét még az első évadban.

giphy_1_1.gif

Nem meglepő tehát, hogy a szereplőknek mély és változatos konfliktusokkal kell szembenézniük a második évad során. Különböző szerepeik eltérő elvárásokat támasztanak velük szemben, ami feszültséget okoz bennük. Ezt a feszültséget pedig mindegyikőjük másképp oldja fel: például leharapják saját ujjukat, képen vágják egy diáktársukat egy tálcával, vagy szimplán azzal hitegetik magukat, hogy végül minden rendben lesz.

Mik is azok a szerepek?

A szociológia szerepnek nevezi a személy viselkedésére vonatkozó elvárások összességét. Ezek az elvárások pedig kiszámíthatóvá teszik számunkra a többiek tetteit. Mintha csak különböző forgatókönyvek szerint cselekednénk a munkahelyen, az iskolában, az orvosnál és így tovább. Egy ember élete során számtalan különböző szerepet felvesz. Vannak olyan, úgynevezett pervazív szerepek, amelyek minden szituációban elkísérik a személyt, és az összes szerepének viselkedésére hatnak. Ilyenek például a nemi és generációs szerepek: nő vagyok, felnőttként is a szüleim gyereke maradok.

A foglalkozási szerepek a szervezetekben elfoglalt pozíciók szerint alakulnak. Egyes esetekben a foglalkozási szerepek hivatásokká válnak (pl. pap, orvos, tanító), és pervazív jelleget öltenek. A helyzet nem mindig ilyen egyszerű, hiszen a szerepeink konfliktusba kerülhetnek egymással. Erre most a népszerű horror komédia kisarkított helyzetein és konfliktusain keresztül mutatunk példákat - a helyzetelemzések végén az is kiderül majd, hogy a sorozatban felvázolt abszurditások milyen hétköznapi problémákra mutatnak rá. 

  1. Zombi és ingatlanügynök

A kedves és barátságos kertvárosi családanya élete a feje tetejére áll, amikor egy nap látványosan rosszul lesz abban a házban, amit éppen ingatlanosként mutat be potenciális vevőknek. Kiderül, hogy nem egyszerű ételmérgezésről van szó: a kellemetlen epizód a nő új, pulzus nélküli életének kezdetét jelöli. Sheila élőhalottként energikussá, szókimondóvá és vagánnyá válik. A szomszédoknak rögtön feltűnik a változás, de nekik még be tudja magyarázni a „húsevő diéta” jótékony hatását.

sheila.jpg

Lekezelő főnöke beszólásait azonban már nehezen nyeli le: az új erős és határozott zombi Sheila egyéniségéhez már nem illik az arrogáns főnöknek való behódolás. Főszereplőnk annyira keményen küzd a személye és a foglalkozásából adódó szerepe közötti konfliktusban, hogy gyötrődésében leharapja az egyik ujját. Persze Sheila ujja könnyen rendbe hozható azzal, hogy sebtapasszal bekötözik, és pár napig kerüli a vízzel való érintkezést, de a morbid tettet kiváltó feszültség kezelése már nem ennyire egyszerű, sem a sorozatban, sem a valóságban. A mindennapi életben is súlyos problémát okoz az, ha egy alapvetően csendes és visszahúzódó embertől a munkája egy életen át határozott fellépést kíván az ügyfelek előtt, nem beszélve arról, hogy eközben felülről folyamatos megaláztatások érik. 

  1. Szerető férj és pragmatikus védelmező

Bármennyire is komikus, amit a Santa Claritában látunk, a szereplők számára ez lesz a napi realitás: Sheila párja, Joel felfogja, hogy újdonsült élőhalott feleségét el kell zárnia a külvilágtól, ha nem akarnak mindannyian börtönbe kerülni, hiszen, hogy a nőt védje, ő is a kezdetektől fogva részt vesz a bűnnyomok eltüntetésében. A második évad elején Sheila megbilincselve várja az alagsorban végzetét, de a szerb epéből készült gyógymódnak köszönhetően megállítják a további állapotromlást. Joel azonban így is félti Sheilát, akivel eközben már az alagsor kicsinosítását tervezik, hogy az hosszú távon is kényelmes lakhelyként szolgáljon a zombinak. A szigor Joelnál egészen addig tart, amíg lefekvésnél hiányozni kezd neki a felesége. Ugyan férj szerepe azt is megkívánja tőle, hogy megvédje családját a lehetséges rettenetes következményektől, de nem bírja ki, hogy élete élőhalott szerelmét a még kicsinosítatlan alagsorban hagyja. Az egyéni és a közösségi érdek a valóságban is számtalan esetben konfliktusba kerülhet: mi az első, jó családtagnak, vagy decens állampolgárnak lenni? A válasz erre a kérdésre igencsak habitus és szocializáció függő lehet. Ráadásul ott van az a kérdés is, hogy a saját vágyainknak a különböző megfelelési kényszerektől függetlenül mennyire engedünk utat.  

joel.jpg

  1. Gimis diák és egy élőhalott gyereke

Sheila és Joel lánya, Abby sem marad ki az élőhalott akciókból. Bármennyire is próbálják a szülők megóvni a lányt, és arra ösztönözni, hogy koncentráljon gimis tanulmányaira, Abby előszeretettel veti bele magát veszélyes szituációkba. A szülei tudják, hogy elkötelezett ökoharcosként robbantásokat tervez, valamint kockázatos epe szerzési projektbe keveredik, hogy anyján segítsen, azt mégis elvárják tőle, hogy a suliban normálisan viselkedjen, és fogja vissza újdonsült lázadó természetét. Abbynek tehát egyszerre többféle szerepben kell helyt állnia (tanuló, anyját minden áron védelmező lány), amelynek viselkedésbeli elvárásai nem férnek meg egymással. Otthon extrém mértékű agresszió nyomaival szembesül - például megtalálja a feldarabolt softball játékos maradványait a hűtőben -, ennek hatására többek között arcon csapja diáktársát egy tálcával. Az ürügy persze teljesen más (a srác nem a legmegfelelőbben viselkedett a volt barátnőjével), csakúgy, mint a való életben: ha elvárják tőlünk a feszültség elfojtását, szerepet kell játszanunk, előfordulhat, hogy az elnyomott érzések valamilyen más esemény kapcsán, nem várt intenzitással törnek elő. 

abby.jpg

Mi a tanulság?

A Santa Clarita Diet kisarkított alaphelyzettel ugyan, de tökéletesen rámutat arra, hogy mennyire általános reakció a valóságban is az, hogy eget rengető problémák esetén sem esünk ki a szerepeinkből. A szereplők körül hiába változik meg gyökeresen és megmagyarázhatatlanul minden, energiáik jelentős részét arra fordítják, hogy helytálljanak a munkahelyükön, vagy éppen az iskolában tegyenek úgy, mintha mi sem történt volna. Szerepelnek. Szó szerint. 

Egy szó, mint száz, Santa Claritában nem könnyű az élet. Különböző szerepeinknek amúgy sem egyszerű megfelelnünk, de még durvábbá válik a helyzet, ha szerettünk zombivá válik.

family.gif

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.

kep.png

Az amerikaiak elmenekültek a marslakók elől? Utánajártunk az egyik legnagyobb rádiós mítosznak

2017. december 01. - Born Réka

1938-ban Halloween előestéjén a CBS rádió tudósítói meghökkentő eseményekről számoltak be: egy New Jersey államben fekvő farm területére cilinder alakú tárgy csapódott be. Hamarosan kiderült, hogy ez egy jármű, amivel marslakók érkeztek a Földre, akik landolásuk után nem sokkal mérges gázokkal és halálos sugarakat kibocsátó fegyverekkel kezdtek pusztításba. A hír hatására az USA-ban állítólag kitört a pánik.

"Hölgyeim és uraim, súlyos bejelentést kell tennem. Bármily hihetetlennek tűnhet is, de mind a tudomány megfigyeléseiből, mind saját szemünk tanúbizonyságából arra az elkerülhetetlen feltevésre kell jutnunk, hogy azok a furcsa lények, akik Jersey mezein leszálltak ma éjjel, egy, a Marsról kiinduló támadó hadsereg előőrse. A csata, amely ma éjjel zajlott le Grovers Millnél, olyan megdöbbentő vereséggel végződött, amilyet csak hadsereg valaha elszenvedett modern korunkban: hétezer karabéllyal és géppuskával felszerelt férfi mérte össze erejét a Marsról jött támadók egyetlen harci gépével. Százhúsz túlélőről tudunk. A többieket szétszórva a csatatéren, Grovers Milltől Plainsboróig, halálra zúzta és tiporta a szörny fémlába, vagy hamuvá égtek hősugár-fegyverétől. A szörny most ura New Jersey középső felének, és már átvágott az állam középpontján. [...]"

war_of_the_worlds_page_279.png

Az idézet egy rádióadás részlete, a valóságban persze szó sem volt földönkívüli invázióról. Csupán a kivételes drámai érzékkel megáldott Orson Welles rádiójátékát hallhatta a korabeli közönség, aki színész csapatával rendszeresen interpretált regényeket a CBS frekvenciáján. Welles Halloween alkalmából egy sci-fivel szerette volna ráhangolni a borzongásra a közönséget - ez azonban túl jól sikeredett. Legalábbis a sokak számára valószínűleg ismerős történet a következő: az amerikai hallgatók komolyan veszik az elhangzottakat (annak ellenére, hogy az egyórás műsor során háromszor is bemondják, hogy egy regényadaptációt hallgatnak), és a marsi lényektől rettegve pánikszerűen elmenekülnek otthonaikból. Azonban nem csupán az űrlények, hanem a tömeghisztéria története is pusztán fikció - ennek néztünk utána

A 30-as évek internete: a rádió

Ha a közösségi oldalak és a végtelen számú megosztások előtti korban bármire is rá lehetett volna húzni a “gone viral” kifejezést, akkor Orson Welles hajdani rádiójátékára, a Világok harcára, és az azzal kapcsolatos események híreire biztosan. Az H. G. Wells azonos című regényén alapuló műsor által kiváltott tömeghisztéria története, a modern popkultúra és az amerikai “néphagyomány” részévé vált - de hogyan?

A rádió hatalmas szerepet játszott a huszadik század történelmében, gondoljunk csak Hitler propagandájában betöltött sikeres szerepére, vagy Roosevelt elnök “kandalló előtti beszélgetéseire”. Az 1930-as évek volt a rádiózás aranykora: ebben az évtizedben az amerikai háztartásokban lévő készülékek száma több mint duplájára nőtt, 1939-ben már meghaladta a 28 milliót. Az egyre modernebbé (és olcsóbbá) váló készülékek a nappalik központi "bútordarabjává" váltak, és összehozták a családokat. A helyszínről beszélő tudósítók újdonsága az emberek aktuális hírekhez való viszonyát is megváltoztatta. És ami a legfontosabb: az új médium a kommunikáció egy eddig ismeretlen formáját  is biztosította: korlátlan számú embert lehetett közvetlenül megszólítani ezen keresztül.

42-49370907_1024x1024.jpeg

Ilyen előzmények után vált a rádiózás legelhíresültebb átverésévé a 23 éves fiatalember által rendezett (és narrált) hangjáték, mely 1938. október 30-án, vasárnap este nyolc órakor került adásba. A marslakók inváziójának tudósításokon keresztül bemutatott, élethűen előadott sztoriját komolyan vevő, bepánikolt lakosság által okozott káosz a médiatörténet egyik sokat emlegetett mozzanatává vált. Sőt, az eset a mai napig a média hatalmának egyik tankönyvi példája - elemzése rendre feltűnik pszichológiai, szociológiai, valamint kommunikációs szakirodalmakban is. Pedig valójában meg sem történt.

Egy legenda születése

Az ügy olyannyira mélyen gyökerezett a kollektív tudatban, hogy 75 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a történteket, illetve az azokról közölt állításokat megkérdőjelezzék. A kutatások végül több olyan tényező megismeréséhez vezettek, melyek segítségével sikerült rekonstruálni az eseményeket. Történetesen azt, hogy a több ezres rémült tömeg meneküléséről és páni rettegéséről szóló mítoszt valójában a sajtó kreálta.

A médiakutatók szerint a nyomtatott lapok voltak elsődlegesen felelősek a legenda elterjesztésében. Merthogy a rádióadás másnapján megjelenő újságok néhány betelefonáló eltúlzott anekdotái, és egyéb ellenőrizetlen jelentések alapján írták meg cikkeiket. A szalagcímek nem finomkodtak; országos pánikról, terrorról, a városok tömeges elhagyásáról és sokkos állapotban lévő emberekről szóltak.

cv8l47ywaaahf6m.jpg

Ráadásul a Világok harca körüli botrány a rádió, mint konkurens médium lejáratásához is jól jött az újságoknak. A rádió a nagy gazdasági világválság idején egyre inkább elszívta a lapkiadók hirdetési bevételeit és közönségét, hatalmas károkat okozva ezzel a print médiának. A műsor hatásának szenzációvá tétele azonban kiváló lehetőséget adott arra, hogy hiteltelenítsék a rádiót, és bebizonyítsák a hirdetőknek, a befektetőknek és a szabályozó szerveknek afelelőtlenségét és megbízhatatlanságát: a The New York Times például egy Terror by Radio című publicisztikát mellékelt a hisztériáról szóló hírekhez. 

A kezdeti újsághírek után aztán nem volt megállás, és a sosem volt apokalipszis egyre nagyobb méreteket öltött a lapok hasábjain. Egy különös, ám nem meglepő jelenség ütötte fel a fejét: ahogy telt az idő és Welles show-ja egyre hírhedtebb/híresebb lett, egyre többen és többen állították, hogy hallgatták aznap este, sőt, hogy részesei voltak a (meg sem történt) eseményeknek. Ma már tudjuk hogy ez aligha volt így. Mindemellett ezen a ponton érdemes észrevennünk az ügy igazi érdekességét: annak ellenére, hogy a műsor nem váltott ki valódi káoszt, a hozzá kapcsolódó jelenségek mégis kiváló példamesék a média befolyásáról és hatalmáról. 

3366426.jpg

Abban, hogy a Világok harca rádiós adaptációja a médiatörténet részévé vált, egy egyébként elismert kutatónak is nagy szerepe volt: Hadley Cantril pszichológus egy egész könyvet szánt a jelenségnek, melyen keresztül a média (tömeg)manipulációs erejét vizsgálta, és ezzel érvényesítette a mítoszt a közös emlékezet számára, sőt tudományos referenciát is adott neki. Ennek köszönhetően pedig a sztori belekerült a tankönyvekbe - valószínűleg minden bölcsész és társadalomtudós hallgató belefut egy bizonyos ponton.

Cantril azonban hamis adatokra építette fel az elemzését, és a probléma az, hogy ez már csak utólag derült ki. Természetesen a legenda fennmaradásához a későbbi Világok harca adaptációk, illetve a hisztériáról szóló művek, tanulmányok, sőt az Orson Welles alakját övező érdeklődés is mind hozzájárultak, de az alapot nagymértékben Cantril műve szolgáltatta.

Welles karrierjére egyébként semmilyen negatív hatást nem gyakorolt az ügy, sőt, előrelendítette azt. A média hatásmechanizmusait ismerő alkotó Hollywoodban is remekelt: 1941-ben pedig megrendezte az Aranypolgárt, melyet máig a filmtörténet egyik mérföldköveként tartanak számon.

52374991.jpg

Hatalmi érdekek és szimbolika - a történelmet mi magunk írjuk

De miért volt annyira csábító ez a mítosz, és miért él még ma is? A válasz bonyolult, és sok mindent érinthet a kereskedelmi műsorszórás rendszerétől kezdve, a kultúránk szkepticizmusán át, a félelemmel vegyes izgatottságig, mely egy-egy új médiumot övez. A műsorszolgáltatóknak még ma is biztosítaniuk kell hirdetőiket arról, hogy megőrzik a hatalmat és nyomásgyakorlást közönségük felett, a rádióhullámokat birtokolása körüli időről-időre konfliktusok alakulnak ki, melyek arra mutatnak rá, hogy ez még ma is egy fontos médium. A Világok harca példája több érintett csoport számára is lehetővé teszi, hogy igazolják saját állításaikat a média hatalmára vonatkozóan.

slide_423298_5438748_free.jpg

Ezenkívül a történet tökéletesen ragadja meg azt a nyugtalanságot, mely a média életünk felett gyakorolt hatásával kapcsolatban él bennünk. Welles műsora és az ahhoz kötődő hoax szimbólumként is működhet: nem attól félünk, hogy az idegenek elfoglalják a Földet, sokkal inkább attól, hogy a média teljesen meghódítja a tudatunkat. Újramondjuk a történetet, mert szükségünk van egy figyelmeztető mesére a média hatalmáról. És az ez iránti igény nem csökken: ahogyan a rádió új, izgalmas kommunikációs csatornákat megnyitva az 1930-as évek vadonatúj médiumává vált, úgy ma az Internet, és főleg a közösségi oldalak biztosítják a dinamikus kommunikáció ígéretét. De ezzel együtt egy újfajta kontrolltól való félelmet is - például a személyes adataink elvesztésétől a titokzatos, ijesztő, ismeretlen erők támadásáig. Ez a szorongás táplálja a riadt embertömegek fantáziáját - akkor és ma is.

kep_1.png

A Világok harca eredeti rádiójáték itt meghallgatható, az eredeti szövegkönyv pedig itt elérhető.

Képek innen, innen, innen, innen, és innen