A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Kicsi, nagy, élethű vagy rajzolt - hogyan harcolhatunk péniszekkel jó társadalmi célokért?

2017. április 13. - Egres Dorottya

Egy kampány akkor hatásos, ha elgondolkodtat, azonban korántsem mindegy, hogy milyen gondolatokat és érzéseket ébreszt bennünk. A következő három kezdeményezés rendkívül fontos társadalmi ügyekre hívja fel a figyelmet, és nem is akárhogyan - férfi nemiszervekkel. Kreatívan provokatív vagy tolakodóan vulgáris? NSFW tartalom következik.

Dildókkal felvértezve

Texasban 2016. augusztus 1-jén lépett életbe a törvény, miszerint a 21 évesnél idősebb diákok (rejtve ugyan, de) fegyvert vihetnek be az egyetemekre. Több oktató is felemelte a hangját a törvény ellen, de a hallgatók ennél merészebb tiltakozásra adták a fejüket. A tüntetést megelőző egy hétben a szervezők csoportja mintegy 5000 különböző méretű, színű, “felszereltségű” műpéniszt osztott ki a University of Texas kampuszán annak reményében, hogy a hallgatók bátran sétálnak majd velük az egyetem területén, és beviszik azokat a kurzusokra is. Mottójuk: "Abszurditással harcolj az abszurditás ellen!" Véleményük szerint ugyanis az egyetemi fegyverviselés nem más, mint abszurd.

gallery-1472080607-img-0251.jpg

gallery-1472081224-img-0156.jpg

gallery-1472076554-img-9252.jpggallery-1472080710-img-0287.jpg

A tüntetéshez az inspirációt az adta, hogy szexuális játékszereket Texasban illegális közszemlére tenni. A szervezők a tiltakozás céljáról azt mondták, hogy az amerikaiaknak ideje átgondolni, milyen tárgyakat tartanak obszcénnek vagy elfogadhatónak mindennapi életükben, nem kevésbé pedig egy egyetemi kampuszon.

Zseniálisan rímeket és áthallásokat tartalmazó szlogenekkel álltak elő:

1024x1024.jpg

1024x1024_1.jpg

images.jpg

ja-news_cocksnotglocks1.jpg

ja-news_cocksnotglocks3.jpgja-news_cocksnotglocks11.jpg

Ugyan a fiatalok aktív politikai szerepvállalását valóban elősegíti egy efféle akció, illetve a médiafigyelem sem elhanyagolható tényező, sokak szerint egy hasonló provokatív diáktüntetés sosem lehet eredményes. Egy egyetemi tanársegéd véleménye alapján a texasi törvényhozókat valószínűtlen, hogy valaha is meghatná egy szexuális játékszerekkel megfogalmazott üzenet. Egy másik oktató szerint a demonstráció soha nem fogja visszavonni a törvényt, de a hallgatók legalább a törvényhozók tudtára hozták, mi az álláspontjuk a fegyverviselésről.

Felmerül a kérdés, honnan szereztek a hallgatók 5000 dildót. A tüntetést egy szexuális játékszereket forgalmazó vállalat biztosította, akik szerint a demonstráció tökéletes alkalom volt arra, hogy a szexualitást továbbra is próbálják megfosztani a stigmáktól.

“Izgatott” metróülés Mexikóvárosban

Az idei év elején provokatív kampányba kezdett a mexikóvárosi polgármesteri hivatal és az ENSZ Nőjogi Bizottsága. Egy “extrákkal felszerelt” ülést helyeztek el egy metrószerelvényen, amit úgy alakítottak ki, hogy az ülésen helyet foglaló azt érezhette, mintha a fenekébe egy merev pénisz nyomódna. A metróülés kifejezetten a férfiak számára készült.

_95404208_penisseat.jpg

Az ülés alatt a következő szlogen volt látható: “Bosszantó így utazni, de ez össze sem hasonlítható a szexuális zaklatással, amit a nők szenvednek el a mindennapos utazásaik során.” A provokatívnak szánt reklámmal a szexuális zaklatásra kívánták felhívni a figyelmet, illetve arra, hogy az férfiak ilyen és ehhez hasonló erőszakos cselekedeteit a nők kicsit sem bókként értelmezik.

A kampányról készült YouTube videóban, amit azóta több mint kétmillióan néztek meg, látható az utazóközönség kellemetlen és sokkolt reakciója.

A Mexican Institute of Women 2016-os felmérése szerint ugyanis tízből kilenc tömegközlekedést használó nő nem érzi magát biztonságban a metrón. Egy 2014-es Reuters által végzett kutatás szerint pedig a mexikóvárosi metró a második legveszélyesebb a világon a nők számára. Az eredmények annak ellenére rettenetesek, hogy még külön női metrószerelvényt is létrehoztak a városban. Egy mexikói nő elmondása szerint azonban még a női kocsiban is előfordult, hogy egy férfi utas ráélvezett.

A kampány egyik támogatója szerint a változás elérése érdekében empátiára van szükség. A férfiak így megtapasztalhatják, milyen érzés, és remélhetőleg ezzel megváltozik a viselkedésük. Az ellenzők szerint azonban a kampány csak gúnyt űz a szexuális zaklatásból, ami a valóságban abszolút nem így néz ki. Azon is fel vannak háborodva, hogy nem történik érdemi előrelépés a probléma okának megszüntetésére. 

Jótékony péniszfirkák

Most áprilisban minden sportolni vágyó bátran rajzolgathat péniszeket a Google térképen, ugyanis jó ügy érdekében teszik. A Testicular Cancer New Zealand a hererákra hívja fel a figyelmet, valamint arra szólítja fel a férfiakat, hogy vegyék kezükbe az irányítást, és rendszeresen ellenőrizzék berendezésüket. Arra kérik a futókat, kerékpározókat és evezősöket, hogy a GPS nyomkövetőjük segítségével formáljanak péniszalakú alkotásokat, majd osszák meg a képeket a közösségi médiában.

penis-google-maps-campaign.jpg

A kezdeményezés neve “Go Balls Out”. A péniszfirkákra kíváncsiak ezzel a hashtaggel nézhetik meg a Twitteren az eddigi alkotásokat.

goballsout.PNG

A kezdeményezés kifejezetten jó móka a kompetetív férfiaknak...

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervtelefon.blog.hu/api/trackback/id/tr8912412015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.04.14. 14:44:05

Az egyetemi fegyverviselés elleni szájhabzás teljesen ostoba dolog. Az iskolai, egyetemi ámokfutókat ugyanis cseppet sem érdekli, hogy tilos bevinni a fegyvert. A fegyvermentes zónák (gun free zone) csak a törvénytisztelő polgárt fosztják meg az önvédelem lehetőségétől, elősegítik a tömeggyilkosok ámokfutását. Az ámokfutók mindig agyonlövik magukat, öngyilkosok lesznek, amint egy rendőr vagy civil fegyveres ellenállásával találják szembe magukat. Ha a SWAT team csak fél óra alatt ér ki, addig lövöldöz az ámokfutó. Ha az első fél percben szembetalálkozik egy felfegyverzett civillel az ámokfutó, akkor ott vége is van az ámokfutásnak. Volt erre példa bevásárlóközpontban történt fegyveres ámokfutásnál. Az elkövető főbe lőtte magát, amint valaki visszalőtt rá. Ugyanis az ámokfutók mind öngyilkosok akarnak lenni, csak előtte annyi emberrel végeznek, amennyivel tudnak.

A mexikói metróüléshez... engem nem egyszer fogdostak már nők az akaratom ellenére vagy dörzsölték hozzám az ágyékukat, feneküket, melleiket. Volt olyan, aki le is smárolt. Azért, mert beteszem a lábam egy szórakozóhelyre, még nem vagyok szabad préda. Persze ha egy férfi a nők által ellene elkövetett szexuálus zaklatást említi, akkor senki se hisz neki illetve elvárják, hogy szerencsésnek is érezze magát, hogy részeg csajok fogdossák. Kettősmérce. A nők legalább olyan gyakran zaklatnak gyerekeket vagy férfiakat, mint a férfiak nőket vagy gyerekeket.

Kelly és a szexi dög 2017.04.14. 15:25:05

Hogy is van az ismert dalocska: This is my rifle, this is my gun, this is for fighting, this is for fun - hajrá, így tovább!

Victor Franco 2017.04.14. 16:05:38

Ilyen nálunk is volt-" Szavazz fasszal tavasszal" nem is egyszer..

pl. egy újabb: szavazzfasszal.blog.hu/

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2017.04.14. 16:27:57

Feminista szarság. Indexre való.

ledo76 2017.04.14. 17:35:36

@karandash: Csak rendvedelmi szerveknek, vadaszoknak, stb szabad fegyvert adni es rogton sokkal kisebb a problema. Egy olyan tarsadalomban ahol mindenki fegyvert hord tenyleg hulyeseg barkitol elvenni a fegyvert, meg ugy is, hogy nem egyertelmu a hatasossaga. A felhivas viszont annyiban jogos, hogy degeneralt az a tarsadalmi norma ahol a szex kevesbe szalonkepes mint az eroszak.