A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Zuhanhat az F1 Alonso és Räikkönen miatt

2018. október 19. - somogyi t

A Formula 1 közvetítését 2016-ban vette át a Liberty Media, azóta több reformot hoztak és hoznak annak érdekében, hogy a versenyeket izgalmasabbá és minél inkább nézőbaráttá tegyék. A verseny a médiavállalat szempontjából nem csak a sportról szól: az F1-et termékként, márkaként kezeli. Két „régi” ikonikus pilóta Fernando Alonsó és Kimi Räikkönen helyzete kérdésessé vált az idei évben. Ekkora nevek esetleges elvesztése nagyban gyengítené a verseny márkaértékét, ráadásul a médiavállalatnak úgy kell egyensúlyt teremtenie a Forma 1 szimbiózisában, hogy sokszor ellentétes érdekek kereszttüzében áll. Miben jelenhet meg a gyengülés, hogyan lehet kompenzálni a veszteséget és egyenesben tartani a márkát?

Mielőtt rátérnénk a sztárpilóták helyzetére, nézzük át egy reformkísérlet történetét. 

A nagy csapatok nem kérnek az egyenlő esélyekből

A Liberty Media jelenleg több szempontból is különösen szorult helyzetben van. Igyekeznek szem előtt tartani, hogy a Formula 1-et a nézők éltetik, ugyanakkor ez nem mindig elsődleges szempont számukra. A versenyek akkor izgalmasak, ha kiegyenlített küzdelmeket, nyílt csatákat láthatnak a nézők, viszont az autók közti különbségeket nem lehet kiküszöbölni. A Liberty Media próbált erre irányuló reformokat hozni, de ennek nem fizikai akadályai vannak, hanem üzleti.

A nagy gyári csapatok, így a Mercedes és a Ferrari előnye jelentős a mezőny többi szereplőjéhez képest, mégsem tehetnek ez ellen semmit, mert a két márka pozíciója a versenyben valódi üzleti előnyt és presztízst is jelent. A jó szereplés és a teljesítmény reklámértéke anyagiakban is megmutatkozik, így jóval több pénzt tudnak ezek a csapatok fejlesztésre költeni, ezért járhatnak mások előtt - ezzel pedig bezárult a kör. Ha egyenlő esélyekkel versenyeznének, nem lennének előnyösebb helyzetben, az pedig hatással lenne a márka megítélésére, negatívabb reputációt és kisebb profitot eredményezne. Előfordult, hogy emiatt a Ferrari kilépéssel fenyegetőzött.

kimi_alo2.jpg

(via) (via)

Több reformterv irányult arra, hogy a versenyeket izgalmasabbá és szorosabbá tegyék. Például egyszerűsíteni akarták a motorokat, ezzel a teljesítménykülönbségek kevésbé lettek volna markánsak. Ettől az újítástól szorosabb versenyeket vártak, valamint a versenyzők kvalitásai lettek volna elsősorban középpontban. És bár a nézők számára látványosabb versenyeket eredményezett volna, a két nagy gyári csapat tiltakozásával csírájában elfojtotta a kezdeményezést üzleti okokra hivatkozva. Van viszont részeredmény, amit jövőre sikerül megvalósítani: egyszerűsítik néhány helyen az autók aerodinamikai terelőelemeit, így könnyebb lesz előzni.

Húzónevek

Az egyébként is szorult helyzetet mélyítette, hogy Fernando Alonso bejelentette év végi visszavonulását, Kimi Räikkönennek pedig kiadta az útját a nagynevű Ferrari. Mindkét világbajnok versenyzőnek hatalmas szurkolótábora és presztízse van, régóta szerepelnek a Forma 1-ben. Nem véletlen került elő a pletyka, miszerint a Liberty - a veszteséget minimalizálandó - segített Räikkönennek a Forma 1-ben maradni, így kerülhetett a Sauberhez. Alonso ellenben év végén biztosan otthagyja az F1-et, sőt az idei szezon során többször előfordult, hogy negatívan bírálta a szériát. Ilyen esetben a versenyzőket is muszáj "termékként" értelmezni, akik miatt az emberek élőben vagy a tévéképernyők előtt nézik a versenyeket. A pilótáknak hatásuk van a szponzorfelületek értékesítésére, a merchandise termékek eladására, a helyszíni jegyárakra és jegyeladásokra, a médiatartalmak előállítására, egy ilyen kényes helyzetben pedig jelentősen gyengíthetik a Forma 1, mint márka értékét.

Szponzor-konfliktusok

Az érzékeny szimbiózisba beleszólhat a versenyzői utánpótlás és helycserék. A csapatok amikor pilótát igazolnak, nem csak a versenyző kvalitásait veszik figyelembe, hanem annak hátterét is, valamint, hogy milyen szponzorokkal van szerződésben. Részben emiatt marad valószínűleg ülés nélkül a jövő évre a Forma 1 egyik legnagyobb fiatal tehetsége, Esteban Ocon. 

Jelenlegi csapatánál, a Force Indiánál húzóember volt tavaly és idén is, a Belga GP-n a 3. pozícióba kvalifikált, nagyon elégedettek vele, csakhogy az istálló új tulajdonoshoz került, aki a fiát, Lance Strollt ültetné a helyére. A másik kocsiban meg meghagyná Sergio Perezt, aki több tíz millió dollár szponzorpénzt fizet a lehetőségért. Oconnak nincs pénze, sosem volt, csak tehetsége.

Egy versenyző értékén rengeteget dobhatnak a jó szponzorkapcsolatok. A csapatnak előnyös, mert a szponzorációs pénzekből szépen tudnak profitálni, még úgy is sokszor megéri, ha emiatt a versenyzőnek több fizetést kell adniuk. A jól szponzorált versenyzők azonban nem mindig azok, akiket a közönség kedvel és szívesen lát a Forma 1-ben.

Fontos a néző, de nem csak neki kell megfelelni

Ezzel tehát a versenyzőpiac, a csapatok, és a szponzorok érzékeny és konfliktusmentesnek nem mondható kapcsolatában a Liberty Media reformjai is felkavarhatják az amúgy is sokszor zavaros vizet. A médiavállalat feladatának hálátlan része, hogy azért felel, hogy az érdeklődők minél inkább élvezzék a versenyeket, és mindezt egy olyan környezetben kell biztosítania, ahol egyébként is rengeteg érdek csap össze. A Formula 1 márkaértékének és presztízsének megőrzése (adott esetben növelése) érdekében rengeteg konszenzusra kényszerül, a jelenlegi speciális helyzetben ráadásul két erős és közkedvelt karakter kérdéses helyzetének kezelése is fennáll. Alonso már biztos nem lesz a versenyzők sorában jövőre, állítása szerint a Forma 1 is egyre kevésbé érdekli, Räikkönen viszont végül két évre aláírt, tehát tőle nem a széria búcsúzik, csak annak élmezőnye.

kep.png

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervtelefon.blog.hu/api/trackback/id/tr6014297463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rnz 2018.10.20. 20:33:58

Inkább a fos futamok és a kicsit sem elfogulatlan FIA miatt zuhan az F1...

Nerevaryne 2018.10.20. 20:35:24

A forma 1 generációváltás előtt áll, mint mikor bejött Schumacher elé Alonso és Raikkonen. Hamilton még biztosan marad, nincs aki megfogja de Vettel már leszálló ágban van. Kimi marad amíg akar mert jelenleg ő a legnépszerűbb pilóta a sportban és a mezőnyt látva ez addig így lesz amíg vissza nem vonul. Mellesleg rohadt jó pilóta, ha nem is annyira mint 10 éve.

A sport technikai oldala a turbó éra bevezetése óta döglődik, vagy a motorformula miatt, vagy az aero miatt. A forma 1 jelenlegi technikai prioritása, hogy legyen közúti relevanciája a fejlesztéseknek, ez pedig spórolást jelent a lehető legtöbb területen, ami egyszerűen nevetséges. Kevesebb üzemanyag, könnyebb alkatrészek, energiavisszanyerés, letekert motorok, alkatrész cserelimit. Ezen kéne változtatni, de ebből meg a gyártók nem engednek, mondván ők nem versenyezni járnak oda hanem fejleszteni, a cirkusz arra kell, hogy az ebbe fektetett pénzt kifizessék nekik a szezon végén.

Így hiába is várunk izgalmat meg élményeket, amíg a pilótákat csak módjával engedik versenyezni az istállók, hiszen tízmillió Eurókat buknak ha kockáztatnak és nem jön be, a fejlesztések eredményességének értelmezéséhez pedig sok kilométert kell megtenni. Az lényegtelen hogy előzni lehet-e, az a fontos hogy a következő évi Mercedes közúti modellekben benne lehet-e az idei energiatakarékos rendszer.

Stenonis 2018.10.20. 21:32:56

Már nagyon régen megette a fene az egészet.
Jajj, most vigyázni kell a gumikra, a motorra, a váltóra. Maradj le legalább 2 másodpercet, hogy ne zavarjon be az előtted haladó kocsi légörvénye és majd a boxban mepróbáljuk megelőzni, engedd el nyugodtan, mert más gumitaktikán vagyunk stb.

Idén egy futamot sem bírtam végignézni. Simán elaludtam az on a páron, amivel megpróbálkoztam. És sajnos ez így megy a Schumacher-éra óta. Akkor meg azért volt nézhetetlen, mert ha véletlenül nem Schumi nyert volna, akkor meg Barrichellonak kellett elengednie.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2018.10.21. 00:31:57

Nem hiszem, hogy az f1 bezuhanhat két sztárpilóta kiválása miatt. Itt még mindig nagy pénzek vannak. Még mdig csalogató lesz a versenyzóknek (hatalmas pénzek*), az pedig, hogy hogy építik fel a pilótát az a csapat és a menedzser dolga.
F1-nek Európában nincs riválisa (szemben USA-ban: Indy vs Nascar, bár utóbbi azért jelentősen vezet).
Van túraautó és GT hosszútávú versenyek, de a közeljövőben ( 5-10 évben) meg sem közelíti egyik európai sorozat sem. az F1-et.

*Indycarban egy top pilóta egy szezonban keres vagy 1 millió dollárt (reklámösszeg nincs benne) ha még megnyeri az Indy500-at + 2,5 milliót = 3,5 millió dollár
F1-ben Romain Grosjean (Haas) keres 4,5m dollárt, és ezzel még nincs benn a Top10-ben sem.

ComLo 2018.10.21. 06:35:37

Ezt a "Raikönen a legnépszerűbb" dolgot azért érdemes lenne már helyre tenni. Ő a legnépszerűbb. Magyarországon. Meg 1-2 másik marginális helyen. De a F1 szempontjából számító, nagy pacikon messze nem. Ami sokaknak furcsa lehet, még triviálisnak tűnő olaszoknál sem ő top kedvenc, hiába ő a Ferrari utolsó bajnoka.

Hogy mi lesz a F1-el ha elhagyják a sztárok? Ahogy 50 óta mindig, semmi tragikus, jönnek az újak. Ráadásul az új generáció elég karakteres, és jó pilótákat ígér (Leclerc, Russel, Verstappen, Noris).

collateral damages 2018.10.21. 08:07:45

Ez a mai F-1 sajnos csak az unalmas kőrözgetésről szól. Lassan tényleg elhagyják a sorozatot a korábbi húzónevek, a feltörekvő fiatalok pedig tisztelet a kivételeknek, többnyire csak az erőszakos, sokszor meggondolatlan vezetési stílusukkal hívják fel magukra a figyelmet. Korábban jóval emberközelibb volt az egész cirkusz, mert az autókon bevezetett fejlesztések többségében megjelentek a szériaautókban, ezért értelmezhetőek voltak még egy hétköznapi átlagautós számára is, ma pedig már olyan bonyolultá tették az energiavisszanyerő, és egyéb más rendszerek bevezetésével a dolgokat, hogy talán még a szakmérnöki képesítéssel rendelkező néző sem érti, hogy miről is van szó.

ComLo 2018.10.21. 08:29:37

@collateral damages: Hmmm ... az utóbbi 30 évben, milyen fejlesztés volt a F1-ben, ami átkerült az utcai autókba, a közemberek szintjére? A V12-es motorok? A baromi bonyolult szárnyrendszerek? A dupla diffúzor? Az F csatorna?

Talán, halvány köze az 50-es években volt az utcai autókhoz, azóta a forma autók világa, baromi messze van az utcai autóktól.

De tovább megyek, Az egyébként szörnyen elavult, szivómotorokat felváltó hibridek, olyan irányú innovációt vittek a fejlesztésekbe, amiknek tényleg lehet hatása az utcai autókra.

Az egyetlen, közutálatnak örvendő fiatal Verstappen-en kívül, ki az aki túlzottan erőszakos és meggondolatlan? Leclerc? Occon? Noris?

Kukubenko 2018.10.21. 09:04:06

@Nerevaryne:

"Hamilton még biztosan marad, nincs aki megfogj"
A 2-es számú kocsival Roseberg elkapta, de aztán ment is faszba ebből a bohóc világból, mert semmi köze már a versenyzéshez. 20-22 kocsi 2 óra alatt körbevonatozza a távot..... Félkegyelműeknek való.

ati27 2018.10.21. 09:16:13

@Stenonis:
Pedig volt pár jó futam az idén. Sőt 2-3 kiemelkedő. A második felére a ferrari kifulladt, de hát ilyen a technikai sport. Régen minden jobb volt, hát nem. Emlékszem még a marlboro-honda uralomra. Marha izgi volt, hogy volt olyan verseny amikor már a 3. helyezett is kört kapot. Ott még mondjuk volt izgalom a Prost-Senna harc miatt. De szerintem a mélypont Schumaer 7 győzelme volt. A 3. Után évekig nem követtem az f1-et. Persze ez nem Schummaher hibája volt, mert ő teljesen más mentalitást vitt a sportba, és a többiek erre nem voltak felkészülve. A Vettel-Alonso párharc megint jó volt. Most is termelődik pár új arc, Verstappen, akit nem kedvelek, de kétségkívűl színt visz a sportba. Az F1 ilyen, és ilyen is volt. Egyedül a müszaki hibák csökkentek drasztikusan. De ez meg a fejlődéssel jár.

Stenonis 2018.10.21. 09:40:23

@ati27:
Nem vagyok hajlandó elcseszni a vasárnap délutánjaimat arra, hogy talán jó futam lesz és nem dögunalmas vonatozás.

A pilóták is gyakorlatilag robotok lettek. De most komolyan, mit mondott volna Senna vagy Mansell arra, hogy spórolj az autón, maradj le 2 másodpercre vagy engedd el a mögötted jövőt, mert más taktikán vagyunk.

ComLo 2018.10.21. 09:52:53

@Stenonis: Senna pl úgy nyert 1987-ben detroit-ban, hogy fantasztikus stratégiai húzásként, kerékcsere nélkül tette meg a távot. Ehhez az kellett hogy tudjon sporolni az autóval.
Mansell 5.-lett és dícsérte a brazilt ezért.

A taktika mindig is része volt a F1-nek. Sporolni, mindig is kellett a kocsikkal.

Mancilla Pectoralis 2018.10.21. 10:30:31

kb hat éve nem nézem a forma 1-et. Unalmas lett.Erre meg a tehetségeket is kiutálják,hogy a protkós nyalizósok kerüljenek képbe.Gratulálok. Így lassan mehet a levesbe az egész.

Nerevaryne 2018.10.21. 10:38:22

@ComLo: na ja, de opció volt nem kötelező elem. Ha mindenkinek spórolni kell az nem különleges.

Quattroman 2018.10.21. 10:40:05

Én akkor fogom befejezni az F1 nézését ha valamilyen úton-módon Kubica visszakerül a mezőnybe.
Egészségesen sem volt túl nagy szám, "tehetségét" bizonyítja hogy képes volt majdnem megölni magát.
Ha a sponzoroknak hatására visszaülhet az csak arra lesz bizonyíték hogy akár idomított majmok is kezelhetnék ezeket a gépeket.

Nerevaryne 2018.10.21. 10:43:34

@Kukubenko: megkapta hozzá Hamilton szerelőit és mérnökeit az egyenlő bánásmód elve mentén, abban az évben Hamilton volt a kettes kocsiban.

ComLo 2018.10.21. 10:46:05

@Quattroman: What...?

Addig oké, hogy valakinek egyik vagy másik pilóta szimpatikus vagy sem ... de arról kb konszenzusos vélemény van, (szakírók, és a F1-ben dolgozók körében) hogy 2010 környékén Kubica volt az egyik legigéretesebb tehetség a F1-be.

Az pedig hogy majdnem megölte magát ... ezek szerint nálad, Senna még nála is gyengébb volt, és egyenesen minden idők legrosszabbja?

Quattroman 2018.10.21. 11:38:32

Sajnos van egy mondás hogy a jó autóversenyző ágyban hal meg. Tök mindegy hogy mekkora tehetségnek titulálták. Az hogy éppen a legtehetségesebb valaki függ az aktuális mezőny szereplőitól is, viszonyítás kérdése csupán.. Egyébként elég tehetségesen bombázta szét Ralf autóját anno.
Visszatérve a mondandó lényegére, mikor Alonso a kézfejével szabályozta az F csatorna áramlását az egészet arra való hivatkozással tiltották le hogy veszélyes mert olyankor elengedi a kormányt.
Kubicának gyakorlatilag az egyik keze csak oda van akasztva semmit nem tud vele fogni , erőt kifejteni.
akkor ezt most hogy?
Ezért mondtam hogy számomra akkor lesz érdektelen az F1 pedig már az első H.ringen is kint ültem.

MRNN_F1 · http://f1vitriol.blog.hu/ 2018.10.21. 13:55:04

A Forma-1 minden nagy egyéniségének távozását/elvesztését túlélte, és ha már ekkor reklámgépezet vette át az F1-et, mint a Liberty Media, nem kell attól félni, hogy nem építenek fel újakat. Pláne most egy nagyobb generációváltás közepén. Nem akarom magamat reklámozni más blogján, ezért nem hozok linket, de két évvel ezelőtt azzal vezettem fel a szezont, hogy már 2016 végén egyszerre vonul vissza Alonso, Button, Raikkönen, Massa és Rosberg. Kettőt eltaláltam (Button és Massa, bár utóbbi még visszatért), Rosberget is, csak nem úgy, ahogyan tavasszal elképzeltem.
A nézőszám csökkenése most már kétszámjegyű éve tart, az oka szerteágazó, de egymást erősítik. Ahány cikk, annyi elmélet: a nézők is öregednek és nincs annyi új érdeklődő, de maga a televíziózás is átalakulóban van, aztán említhetnénk a kiszámíthatóságot is, amit nevezhetünk unalomnak is. Az elmúlt tíz évet az egy szem 2009-es évet leszámítva két pilóta uralta, és idekívánkozik az egyik állandó megjegyzésem, hogy az egymást követő dominanciák egyre tovább tartanak és egyre nehezebb megtörni őket.

Amik erősítik a hanyatlást:
- túl hosszú szezonok: A minőség elvész a mennyiség között, mire akarja a tulajdonosi kör ennél is tovább bővíteni a naptárat? Mármint a rendezés jogdíjából származó bevételen kívül. A kifulladásra nem lehet vállvonással elintézni a választ, hogy a csapatok osszák be a fejlesztésre szánt pénzt, vagy keressenek több szponzort.
- a csapatok érdektelenek a változásban: az FIA véget vethetne a Mercedes dominanciájának, csakhogy kezét mosva a csapatokra hárítja a döntést. Nincs abban semmi megbotránkoztató, hogy Mercedesnek megfelel a status quo fenntartása, ám felmerül a kérdés, miért felelnek meg a többieknek is a bebetonozott erőviszonyok? A 2021-es változásnak keresztbe tevő gyártók úgy tűnik, hogy jobban tartanak az új belépőktől, mint egymástól.
- nem a lényeggel foglalkoznak: Rémlik még a 2016 elején két próbálkozást megélt kieséses időmérő? Az időmérő szisztéma köszöni szépen, több mint egy évtizede jól van, pusztán azért belenyúlni, hogy úgy tűnjön, mintha csinálnának valamit a szabályalkotók, teljesen felesleges. Erre mit az isten, jövőre megbolygatnák egy Q4 szakasszal. Közben meg nincs verseny, mert lehetetlen követni egymást a pályán.

Quattroman 2018.10.21. 16:37:34

Én azt sem tartom jó ötletnek hogy szándékosan rövid élettartamú gumikra kényszerítik az autókat.
Az rendben van hogy kötelező a gumicsere és többfélét kell használni, de ne csináljuk már a direkt kockázatot azzal hogy ha túlhordja akár fel is robbanhat.
a DTM szabályai sokkal ésszerűbbek az F1-nél Pl. limitált számú DRS használat, kerékcserénél minimál idő boxban való eltöltése stb.
Jóval látványosabb és izgalmasabb a bajnokságuk.
Az Ausztrál V8 Supercars-ról nem is beszélvÉ

bz249 2018.10.21. 19:27:03

@Stenonis: "De most komolyan, mit mondott volna Senna vagy Mansell arra, hogy spórolj az autón"

Siman eszrevette volna, hogy szetesik a kocsi alatta... a Senna/Mansell stb eraban az autok nem voltak eleg megbizhatoak ahhoz, hogy csutkagazon vegigtoljak a versenyt. Ezert is volt izgalmas amugy, mert valtozott a verseny annak fuggvenyeben, hogy mikor melyik pilota adott ra mindent.

ComLo 2018.10.22. 07:03:39

@Quattroman: Nem, ilyen mondás nincs, nem is volt soha.

Eleve a sport a határok kereséséről, azok kitolásáról, átlépéséről szól. Csak míg ez kézilabdában, vagy fociban azt jelenti hogy túlvállalod magad, és kifulladsz egy sprintben, vagy főlé bombázod, autóversenyben, azt eredményezi hogy eldobod a vasat. Régebben, mikor nagyobb volt a biztonsági kockázat, ez gyakran halállal járt, és rengeteg nagy bajnok/ígéretes tehetség halt meg a versenypályán.

Ha régóta nézel F1-et, akkor tudhatod hogy pl a 80-as években gyakorlatilag 1 kézzel vezettek végig pl Monaco-ban, mert jobb kézzel folyamatosan váltottak. Az F csatornát nem azért tiltották be, mert veszélyes egy kézzel vezetni (bár kétségtelenül volt ilyen hang is), hanem azért mert a plóta, kvázi mozgó aerodinamikai elem volt a kocsiban, ami tilos.

Egy versenyautót elvezetni egész más képességek kellenek ma, mint a 2000-es éveben, és akkor más képességek kelettek mint 90-es években, és így tovább és így tovább. Azt mondani, hogy attól hogyha valaki fél kézzel is meg tudja oldani, már gyerekjáték lenne, badarság. Zanardi teljesítménye sem degradálja a szakágat amiben versenyzett a balesete után.

Viszont, a másik oldal, hogy a hírérték, és a korábban meglévő, egyértelmű top pilóta státusz ellenére, nem véletlenül nem kapott ülést több csapatnál sem eddig. 1 kézzel, ma, nem lehet top szinten F1-es autót vezetni.

collateral damages 2018.10.23. 10:07:45

@ComLo:
Hmmmm..., azért én tudok neked néhány fejlesztést mondani. Olyanok, mint például a kipörgés, és kitörésgátlók, a fékerő, és menetstabilizáló rendszerek, a futóművek hidraulikus nívószabályozása, így kapásból csak ezt a néhány konkrét apróságot említeném meg, de az F- 1 - ben kifejlesztett további elektronikus, és biztonsági rendszerek is rendre megjelennek a szériamodellekben. A gumigyárak az F - 1 - ben szerzett tapasztalataikat viszik át a különféle személygépkocsikra kikísérletezett abroncsaikra. Egyébként magad is utánanézhetsz, mielőtt nagyképűen sarkított véleményt fogalmazol meg.
A másik felvetésedre is azt vagyok kénytelen mondani, hogy nem okos elfeledkezve a tényekről egyféleképpen beállítani a dolgokat, bár lehet, hogy csak az emlékezeted szelektív. Ugye hallottad már Kvyat nevét, akit pont az agresszív, túl sok kockázatot vállaló veszélyes vezetési stílusa miatt küldtek el a Red Bulltól, és persze nem megfeledkezve Magnussen, Grosjean balhéiról, és bizony Perez, és Occon is adtak már néhány óra pluszmunkát a csapatuk, és a velük összetűzésbe kerültek szerelőinek a kakaskodásaikkal.

ComLo 2018.10.23. 13:05:55

@collateral damages: @collateral damages: Amiket felsoroltál, mind a 70-es 80-as évek fejlesztései, és egy részük nem a F1 számára lett kifejlesztve, csak ott is adaptálták őket.

A formaautók sajtája, hogy mivel teljesen egyedi, a közutitól jelentősen különböző, és eléggé kötött szabályrendszer szerint építik az autókat, az ott alkalmazott trükkök hatalmas százalék adaptálhatatlan a közütakra. Pláne mondjuk az utóbbi 30 évben.

Perez 155, Grosjean 142, Kvyat 74, Magnussen 72, futamon indult, semmiképp sem számítanak feltörekvő fiataloknak. Jelentős részük már a pályája végén járó veterán. Kvyat-ot a pletykák szerint messze nem az agreszivitása miatt dobta a red bull hanem mert egyre jobban kellett a hely Verstappen-nek. Utána pedig látványosan szétesett fejben. De talán nem véletlen hogy kap még egy lehetőséget. A középmezőny pedig régen is elég szellős volt, sőt sokkal több olyan volt ott, akinek nem lett volna helye a versenyen (ezért is lett annó bevezetve a 107%-os szabály). Az agreszivitás pedig nagyon is jellemző volt a korábbi idők nagyjaira is.

ComLo 2018.10.23. 15:24:07

@collateral damages: Amennyiben lekezelőnek találtad a stílusomat, elnézést kérek! Cseppet sem szerettelek volna megsérteni, kifejezetten szeretem, és ragaszkodok a kultúrált hangvételű vitához. Mégegyszer elnézést!
süti beállítások módosítása