A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

A virtuális felfalhatja a való világot?

2019. május 10. - Kovács Bettina Karolina

A világnak alig maradt olyan pontja, ahol ne találkozhatnánk smombie-kkal. Agyevő társaikhoz hasonlóan őket is egyetlen dolog érdekli: esetükben ez a telefonjuk. A digitális térfoglalás a városok minden szegletére kihat, a közterületek akár egy pillanat alatt arculatot váltanak, miközben olyan technológiák alakítják a szokásainkat és interakcióinkat, amelyek néhány éve még csak a sci-fikben léteztek. Mi lesz a közterekkel, ha a digitális világba feledkezett tömegek már csak zombikként bolyonganak keresztül rajtuk? Milyen kapcsolódási pontjai vannak az offline és online világnak? Átköltözik minden a virtuális terekbe, vagy egy minden eddiginél teljesebb közösségi és térélmény jön majd létre?

A közterek a különböző társadalmi rétegek fontos találkozási pontjai (így a demokrácia egyfajta bástyái), hiszen mindenki előtt nyitottak, így olyanok is érintkezésbe kerülhetnek ezeken a helyeken, akik egyébként sosem kereszteznék egymás útját. Kapcsolódási és kikapcsolódási helyszínek, ahol a közösségi, kulturális és sportélet is spontán virágozhat. Az internet, és különösen a közösségi média sok szempontból versenyhelyzetet teremtett a közterek számára, hiszen alapvető funkciókat vett át ezektől, gyorsabb és látványosabb eredményekkel - legyen szó közösségépítésről, információátadásról, vagy nyilvános vitáról. Néhány kattintással több ezres tüntetés szervezhető, amiknél már az is egyfajta lélekszám-mérő, hogy hányan érdeklődnek online az adott esemény iránt. Kevesebb a korlát (eddig legalábbis így volt), a távolságok bitekben mérhetőek, és a privát szféra könnyen kinyitható a közösség felé. Mindezek mellett a folyamatos információ- és impulzusszükségletet a zsebekben lapuló internet képes jobban kielégíti, mint egy hirdetőoszlop, vagy egy látványos szökőkút.

ldn_echelman_photoemapeter_1091.jpg

(via)

Több tér, több kihívás

A smombie (vagyis smartphone zombie) jelenség évek óta téma, és remekül látszik belőle, hogy milyen mértékű figyelem lekötéssel kellene a köztereknek versenyezniük. Problémák régóta vannak, de mostanra a halálesetekkel végződő balesetek száma néhol annyira megnőtt, hogy muszáj reagálni a kialakuló helyzetre. Dél-Koreában nemrég kísérleti jelleggel színes led fényekkel szerelték fel egy kisváros gyalogátkelőit (ahogy korábban Hollandiában is), de feltételezve, hogy ez sem lesz elég mindenkinek, a képernyőkre is figyelmeztető jelzést küldenek, amint zebrához ér a telefonjára tapadt delikvens, vagy a jó eséllyel szintén telefont nyomkodó sofőr. Néhány országban már pénzbírsággal sújtják a figyelmetlen gyalogosokat, amihez egy kanadai rendőr annyit fűzött hozzá, hogy „nem kellene a józan észhez is törvényt alkotni”.

(via)

Az okostelefonok lehetővé tették, hogy életünk minden pillanatában egyszerre több helyen lehessünk (a jelenlét minősége persze más kérdés), így a fizikai és szellemi létezésünk kettéválhat a térben. Ez a phygital (tér)élmény, a fizikai (physical) és a digitális (digital) világ kölcsönhatásából ered: a fogalom nem új, de igazán csak néhány éve kezdett elterjedni, leginkább a marketing területén. Az ismertsége még gyerekcipőben jár, urbanisztikai kontextusban azonban régebb óta létezik, mint digital placemaking, vagyis digitális helyteremtés.

Az utóbbi, marketinges megközelítés alapja, hogy az offline és online fogyasztás összemosódik, ezért ehhez igazodva kell megteremteni a vásárlói élményt, például releváns, személyre szabott ajánlatokkal. A "felhasználóbarát" közterek tervezésétől ez a gondolat offline sem idegen, a személyreszabhatóság alapvetően vonzó, például a padok és árnyékolás mobilitásával, de a technológia ezeknél grandiózusabb beavatkozásokra ad lehetőséget, amiknek segítségével az emberek figyelme is könnyebben megnyerhető.

Digitális helyteremtés

Az épített környezet médiával és technológiával való kölcsönhatásából újjászületnek a közterek eredeti funkciói: olyan helyek jöhetnek létre, amelyek ösztönzik a közösségi életet, az interakciókat, és akár a játékokat is - mindezekkel egy élhetőbb város felé vezetnek. Ez a cél nem új, de az idők során sokat változott a megvalósítás eszköztára és az emberek életmódja. 

 

Városi hibridek

A digitális technológiák fizikai környezetbe költöztetésével hibrid terek jönnek létre, amik olyan komplexitású élményt adhatnak, amire analóg ”üzemmódban” kevésbé van lehetőség. Egészen egyszerű lépésekkel elérhető a hibrid tér, mint amilyen egy beszélő pad, vagy egy kilátói látcső, utóbbi a kiterjesztett valóságot integrálva nem csak a város jelenét mutatja be, hanem a múltbéli változásait is. Egyik tervezője szerint: „az installációk megmutatják, hogy a hibrid tér milyen értékesen bővíti azokat a módokat, ahogy az emberek érzékelik és értékelik a körülöttük lévő fizikai teret”. Az ilyen emberközeli átalakítások segítenek, hogy a környezet több rétegét ismerhessük meg, párbeszéd alakuljon ki a tér és ember között, valamint ember és ember között is.

(via)

A művészeti megmozdulások megkerülhetetlen részei a fizikai környezet újraértelmezésének és élettel való megtöltésének. Egyre gyakrabban csempésznek valamilyen digitális pluszt a meglévő közterekre olyan alkotók, akik reflektálnak azok funkcióira és a figyelmet az emberek közti kapcsolódásra irányítják. Aktuális hazai példa a világhírű természetfotós, Máté Bence képeiből készült szabadtéri vándorkiállítás, aminek bár elsődleges célja a természeti értékek bemutatása, mégis úgy teremt kiállítóteret a városokban, hogy egyszerre hozza közel a természetet az épített környezethez és a nézőkhöz, kötetlen reakciókra adva lehetőséget. A LED-ekkel megvilágított óriási fotónyomatok verőfényben és sötétedés után egyaránt élvezhetőek, és ha magunkkal vinnénk belőlük, QR kódok segítségével minden kép azonnal, ingyenesen letölthető.

A technológia hatalmas előnye (és ezt a művészeti akciók ki is használják), hogy a segítségével a statikus környezetünk megváltoztatható: a digitális térhez hasonlóan elmoshatóak a valóság határai, valamint a szabadon alakíthatóság és korlátok nélküliség illúziója kelthető ott is, ahol a matériák ezeket egyébként nem teszik lehetővé. Angliában a hideg és sötét téli napok ellenszereként idén tizedik alkalommal fogják megrendezni a Lumiere Fesztivált. A látványosságok részeként öntötte már el ”víz” a londoni Kings Cross pályaudvar melletti teret, de uralta már az eget a közönség által telefonos applikációval irányítható hálós installáció is, amit a 2011-es japán földrengés és cunami ihletett, és az összekapcsoltságra hívta fel a figyelmet. Hasonló üzenettel született a charlotte-i reptéren látható Interconnected címet viselő digitális installáció, ami a reptér fennállása óta növekvő adathalmazból hoz létre milliónyi folyamatosan változó pixelként absztrakt képeket. 

Virtuálisból analóg

Lassan természetessé válik, hogy úton-útfélen virtuális tartalmakra bukkanunk, de az még mindig újdonságként hat, amikor a Windows helyett egy kirakat mutatja be egy-egy népszerű program, vagy közösségi oldal offline változatát. Pedig volt már ilyenre példa: 

 

  • A Street Eraser projekt keretében Guus Ter Beek és Tayfun Sarier megmutatták, milyen lenne, ha kiélhetnénk a vágyainkat egy-egy kevésbé esztétikus hirdetést látva: a páros plakátokra, táblákra és utcai tárgyakra ragasztotta fel a Photoshop radírmintáját, mintha az utcaképekbe is beleradírozhatnánk a program segítségével.
  • Egy másik ötlet az Instagramot vitte utcára, Bruno Ribeiro az appot utánozva filterezte körbe a londoni környékét és utazásai helyszíneit. A #reallifeinstagram tökéletes insta alapanyaggá vált, de azért rávilágít, hogy a színes négyzetes formátumból kilógó részletek mellett sem érdemes elmenni a hétköznapokban.

Nem csak figyelemfelkeltő projektekben elevenedhet meg az Instagram világa, hiszen a design trendekre és tervezési elvekre is hat: kérdésként merül fel, hogy Instagram kompatibilis-e egy adott tárgy, egy épület, vagy egy utcarészlet. Egyelőre elsősorban a vendéglátóhelyeknek fontos a social media tagek száma, de az építészetbe is átszivárogni látszik az irány, miszerint érdemes megfontolni azt, hogy mi, hogyan mutatni egy Insta-fotón. 

Egy botrány tanulságai

Alig egy hónapja adták át New York egyik új látványosságát, a közösségi névválasztásra váró, átmenetileg Vessel névvel illetett közel 2500 lépcső alkotta 154 lépcsősort. Az impozáns, méhkaptár jellegű, ugyanakkor nehezen definiálható építmény önmagában is megérdemelné a figyelmet, de a városrész felhasználási feltételeiben elrejtett passzus megnövelte a ráeső rivaldafényt. Belefogalmazták ugyanis, hogy minden, a Vesselen készülő fotó joga kompenzáció nélkül a Vessel üzemeltetéséért felelős céget illeti. Azoknak, akik mostanában tervezik felkeresni, már nem kell azon aggódniuk, hogy csak a privát Insta fiókjukban oszthatják meg az ott készülő képeket, a felháborodott hangok eljutottak az illetékesekhez is, és eltávolították a szöveget. Az eset ugyanakkor tovább szélesíti a kihívások körét, amik a fizikai környezet és az új virtuális terek együttes használatával kapcsolatban felmerülnek.

(via)

A köztér attól is a ”közé”, hogy az emberek szabadon használhatják, nem csak abban az értelemben, hogy bármikor megmászhatják a 2500 lépcsőt, hanem abban is, hogy a saját igényeik, céljaik szerint vehetik igénybe (a normák betartása mellett). A Vesselt tervező építész, Thomas Heatherwick azt nyilatkozta, hogy olyan helyet szerettek volna létrehozni ezzel az alkotással, ami összehozza az embereket, akik így nem maradnak meg pusztán az építmény passzív csodálóinak. Ha a változtatások után is elég szigorú szabályokat tovább bővíti az üzemeltető, a tervezői idea igencsak háttérbe szorul majd. Persze önmagában a fotókorlátozásnak sem kellene kedvszegőnek lennie, de ma a köztér és interakciós funkciója abban a tekintetben biztosan a közösségi médián keresztül él legélénkebben, hogy bármi, ami offline izgalomra, lelkesedésre ad okot, megjelenik online is. A látványosságokat és élményeket meg akarjuk osztani, aminek csak egy része a jelenlévőkkel való közös ”megélés”, egy másik a virtuális közvetítés.

Nehéz ma már a digitalizációtól mentes teret elképzelni, és a rengeteg jó példa bizonyítja, hogy talán nem is érdemes. Az okostelefonok, a valóság virtuális kiterjesztése lassan a mindennapok megkerülhetetlen részévé váltak, és ez új módokon hat a fizikai környezetre. Egyelőre csupa kérdőjel, hogy hosszú távon hogy alakul át az analóg világ, elsiklanak-e fölötte az Insta kompatibilitást kutató szemek, vagy épp az élménykeresés által töltődhetnek meg egyébként üres utcák is. Az biztos, hogy továbbra is szükség van kötetlen közterekre, ahol az emberek új impulzusokkal gazdagodhatnak, ahol jó lenni, ahol az is jól érzi magát, aki a környezet aktív alakítója és az is, aki a megfigyelője szeret lenni.

 kep.png

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervtelefon.blog.hu/api/trackback/id/tr9314793534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2019.05.11. 18:59:36

"A virtuális felfalhatja a való világot?"

Miből gondolod, hogy a való világ nem virtuális ?