A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Amerikai elnökválasztás: 6 téma, ami biztosan uralni fogja az idei kampányt

2020. július 03. - Molnár Donát

November 3-án elnökválasztást tartanak az Amerikai Egyesült Államokban, körülbelül 250 millió választópolgár dönthet a hazája sorsáról. Az ő szavazataikért harcol a demokrata színekben induló Joe Biden és a regnáló republikánus elnök, Donald Trump. A kampányidőszak már javában zajlik, és jelöltek a legkülönfélébb eszközöket vetik be a szavazatmaximalizálás érdekében. Nehéz megmondani, milyen eredmény születik szűk négy hónap múlva, de az már látszik, hogy milyen politikai témák tematizálhatják a jelöltek kampánykommunikációját. Ezekből választottunk ki hatot, melyek szerintünk meghatározzák majd Amerika belpolitikáját a következő időszakban.

Az Egyesült Államok választási rendszerének egyik sajátossága, hogy voksolás követ voksolást, azért az ország szinte állandóan választási lázban ég. Négyévenként tartanak elnökválasztásokat, az elnöki ciklus félidejében pedig a kétkamarás szövetségi törvényhozásban ülő képviselők, és szenátorok személye miatt járulnak az urnák elé a választópolgárok. És akkor még nem is beszéltünk állami szintű törvényhozó testületek, a kormányzó, illetve az önkormányzati választásokról.

Ezek közül a legtöbb figyelmet természetesen az elnökválasztás kapja, hisz végsősoron ekkor dől el, hogy ki lesz a szabad világ leghatalmasabb embere. A 2016-os elnökválasztás során a demokrata színekben induló Hillary Clinton és a republikánus Donald Trump küzdelme teljesen leuralta a belföldi és a nemzetközi sajtót. Az egykori amerikai külügyminiszter, és a dollármilliárdos ingatlanmágnás csörtéjével foglalkozott mindenki, hisz napról napra olyan politikai tabuk dőltek meg a kampány során, melyekről az gondoltuk korábban, hogy nem történhet meg a XXI. században. Trump kommunikációjából például teljesen hiányzott a politikai korrektség, Clinton pedig a balliberális, identitás alapú politizálást emelte egy korábban soha nem látott szintre. Sokak szerint ez a kampány egy vízválasztónak számított, ahonnan a politika még inkább egy populista retorikával átitatott bulvárműfaj, sem mint a választók racionális érvelésen alapuló meggyőzése.

amerikai_valasztopolgarok.jpg

(Amerikaiak leadják voksaikat a 2016-os elnökválasztáson egy New York-i szavazóállomáson, via)

A jelenleg is zajló, 2020-as elnökválasztási kampányt mégsem lengi körül akkora médiafelhajtás, mint a négy évvel ezelőttit. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar hírfogyasztókhoz alig jutnak el információk a demokrata elnökjelölt, Joe Biden és a republikánus Donald Trump küzdelméről. A koronavírus járvánnyal és a nyomában kialakult gazdasági világválsággal foglalkozik túlnyomórészt a média, ami azt a látszatot kelti, hogy jelenleg másodrangú kérdés, ki lesz Amerika következő kormányfője. Ennek ellenére a kampány javában zajlik, és az elnökjelöltek sokszor a legelvetemültebb kommunikációs módszerekkel támadják egymást, hogy a saját táborukat összekovácsolják, vagy épp szavazókat vonjanak el a másik féltől. Az elmúlt hetek belpolitikai csatározásából pedig már az is jól látszik, hogy melyek lehetnek azok a főbb témák az idei kampányban, melyek a következő négy hónapban tematizálhatják az amerikai közbeszédet. Íme:

1. Ukrajna, avagy ki avatkozott be jobban a szovjet utódállam belügyeibe?

Az Egyesült Államok külpolitikai tevékenysége azután erősödött fel Ukrajnában, hogy a Donyec-medencében 2014 márciusában kirobbant egy mai napig tartó fegyveres konfliktus, majd Oroszország annektálta a Krími-félszigetet. A háború kirobbanásának oka arra vezethető vissza, hogy a posztszovjet ország egyre inkább nyitott az euro-atlanti szövetségi rendszerek felé, ezt viszont nyilvánvaló geopolitikai okok (Ukrajna keleti határától Moszkva már csak egy ugrás) miatt Oroszország nem engedhette meg magának. Moszkva politikai befolyása viszont már nem volt önmagában elég ahhoz, hogy békés eszközökkel akadályozza meg Ukrajna nyugati nyitását, ezért egy szeparatista mozgalomnak álcázott háborút kezdeményezett az érdekei megvédésé érdekében. Ezt persze Amerika nem nézhette tétlenül, ezért a második Obama-kormány fegyvereladásokkal és a legkülönfélébb nemzetközi hitelekkel segítette az ukrán adminisztrációt abban, hogy felvegye a versenyt az orosz nyomulással szemben. Ebben az időszakban pedig olyan manővereket hajtott végre az amerikai kormányzat, melyek a mostani elnökválasztási kampány kommunikációját is tematizálhatják.

Ukrajna nevével a Trump ellen indított, majd megbukott alkotmányos vádeljárás (impechment) kapcsán találkozhattunk a legtöbbször az elmúlt időszakban. Az eljárást a demokrata többségű képviselőház kezdeményezte egy Donald Trump és az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij július 25-i telefonbeszélgetése miatt, amely során az amerikai elnök elviekben a „hatalmával visszaélve megzsarolta” kelet-európai kollégáját. A feltételezés szerint Trump arra kérte Zelenszkijt, indítson nyomozást Joe Biden fia, Hunter Biden ellen, aki vélhetően édesapja segítségével lett egy ukrán gázipari óriásvállalat, a Burisma igazgatótanácsának tagja, amivel havi 50 ezer dollárt keresett.

golf.jpg

(A Biden-család együtt golfozott az ukrán gázipari óriásvállalat, a Burisma elnökével, Devon Archerrel (bal szélen) 2014-ben. Biden többször állította, hogy nem ismeri a férfit, de a republikánusok szerint ez hazugság, via.)

Az alkotmányos vádeljárást a republikánus többségű szenátus leszavazta, így Trumpot lényegében felmentették az Ukrajnával kapcsolatos vádak alól, de a Biden család kétes ukrán ügyei viszont a mai napig is jobboldali kommunikáció egyik fő csapásirányát jelentik Amerikában. Nem valószínű, hogy a demokraták továbbra is Ukrajna fronton támadják majd Trumpot, fordítva viszont ez nagyon is elképzelhető. Már csak azért is, mert nemrég az ukrán sajtóban nyilvánosságra hoztak egy hangfelvétel, amin a feltételezések szerint az hallható, ahogy Joe Biden – alelnöki minőségben – 1 milliárd dollárt ajánl fel hitel formájában Petro Porosenko korábbi ukrán elnöknek, bizonyos szívességekért cserébe. Úgy tudni, ezt a pénzt az ukrán hadsereg fejlesztésére költötték, és jelentős része pedig Porosenkónál landolt az egykori elnök hadiipari érdekeltségein keresztül. A republikánus narratíva szerint, az előbb említett szívességek közül az egyik az volt, hogy juttassák Joe Biden fiát egy zsíros álláshoz Ukrajnában. Erre persze nincs semmilyen hiteltérdemlő bizonyíték, de a republikánus politikai aktorok vélhetően még számtalanszor elmondják majd november harmadikáig, hogy erre bizony megvan az esély.

2. Kína, támadni vagy együttműködni?

A Szovjetunió széthullásával megszűnt a kétpólusú világrend, és az elmúlt harminc évben az Amerikai Egyesült Államok volt az egyedüli katonai, politikai és pénzügyi nagyhatalom a földön. Az USA hegemóniája sokáig megkérdőjelezhetetlennek tűnt, de a gazdasági és katonai téren is rohamosan erősödő Kínai Népköztársaság ma már olyan fenyegetést jelent, amire valamilyen választ kell adni Amerikának, különben a hibrid kommunista diktatúra a fejükre nő, és elveszi tőlük a „világrendőr” szerepet.

Az amerikai bel- és külpolitikában persze nem az elmúlt években jelent meg az első Trump-kabinetet jellemző Kína-ellenesség, sőt, a két ország kapcsolata sose volt épp rózsás. Az 1949-ben kikiáltott Kínai Népköztársaságot például az USA egészen 1979-ig nem ismerte el a kommunista típusú államszervezete miatt. Az 1989-es Tienanmen téri vérengzések után pedig végleg elhidegült a két ország viszonya, ugyanis Amerika számára nyilvánvalóvá vált, hogy Kína belátható időn belül nem fog a demokratikus jogállamiság útjára lépni.

Az ezt követő időszakban hullámzó intenzitással merült fel Kína kérdésköre az Egyesült Államokban. Jellemzően az elnökválasztási kampány időszakában a jelöltek mindig hevesen kritizálták a távol-keleti szuperhatalmat (ez vélhetően most sem lesz másként), majd a Fehér Házba kerülve minden kormányfő rájött, hogy Washington valamilyen szinten kénytelen együttműködni Pekinggel a nyilvánvaló gazdasági egymásrautaltság miatt.

Donald Trump megjelenése a politikában azonban ezen a téren is fordulatot hozott, ugyanis republikánus politikus már a 2016-os választási kampány során is minden korábbi jelöltnél hevesebben támadta Kínát és annak kommunista vezetését. Trump azzal vádolta – és vádolja a mai napig – Kínát, hogy az olcsó, és szinte végtelen mennyiségben rendelkezésre munkaerejével átcsábította az amerikai vállalatok termelési egységeit magához, aminek következtében pedig az amerikai ipar leépült. Közgazdaságtani értelemben persze nem olyan egyértelmű, hogy az alacsony hozzáadott értékű termelést végző gyárak Kínába történt kiszervezése rosszat tett az Egyesült Államok gazdaságának, mindenesetre Trump álláspontja ezzel kapcsolatban egyértelmű és világos: Kína amerikai munkások milliót fosztotta meg az állásától. Az elnök ezzel kapcsolatos véleménye pedig az elmúlt négy évből jól ismert Amerika és Kína közötti gazdasági- és vámháborúhoz vezetett.

trump_ping.jpg

(Donald J. Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök, via. )

A novemberi választások közeledtével Trump valószínűleg tovább fokozza majd a Kínával szembeni kampányát, ami a koronavírus miatt vélhetően már nem csak gazdasági, hanem egészségügyi természetű is lesz. A Fehér Ház és az elnök szellemi holdudvara ugyanis azzal vádolja Kínát, hogy annak kommunista vezetése – a WHO-val karöltve – nem tett meg mindent járvány megfékezése érdekében, sőt, egyes feltételezések szerint egy vuhani víruslaboratóriumból szabadult ki vírus. Arról nem is beszélve, hogy a vírus felfoghatatlan gazdasági károkat okozott Amerikában, ahol több 40 millióan veszítették el munkahelyüket, amiért szintén Kínát teheti majd felelőssé Trump a kampánykommunikációjában.

Joe Biden ezzel szemben jóval kimértebb és visszafogottabb hangnemet üt meg Kínával szemben. A demokrata elnökjelölt részéről ugyan nem történ egyelőre hivatalos állásfoglalása az ázsiai szuperhatalom világban betöltött szerepéről, de talán azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy Biden az Obama-kormány alatt fennálló, jóval konfrontációmentesebb amerikai-kínai viszonyt szeretné újraéleszteni. A 2016-ot megelőző 8 évben ugyanis a két államvezetés megtalálta a közös hangot (pl.: párizsi klímaegyezmény, iráni atompaktum), ami a békés egymás mellett élés látszatát keltette, ez pedig a demokrata érzelmű választópolgárok szerint helyes irány.

3. Levélszavazás, aggályos vagy szabályos?

Amerikában egy szövetségi szintű választás (elnökválasztás, képviselőválasztás) lebonyolítása nem a központi kormány, hanem az egyes tagállamok hatásköre. Így fordulhat elő, hogy bizonyos államokban még létezik a jelölőgyűlés (caucus) intézménye, valahol csak szavazógépen, máshol pedig kizárólag papíralapon lehet voksolni, sok helyen fényképes igazolvány szükséges ahhoz, hogy a választópolgárok leadhassák a szavazatukat, megint máshol ez nem kötelező. Ahány állam, annyi szokás, nincs két egységes választási rendszer. Egy dolog azonban mind az 50 tagállamról elmondható: a választások tisztaságára és demokratikus mivoltára mindegyikben nagyon gondosan ügyelnek.

Többek között ezért merült fel annak a lehetősége az elmúlt hónapokban, hogy a koronavírus-járvány miatt el kellene halasztani a novemberi elnökválasztást, mert az egészségügyi válsághelyzet következtében drasztikusan visszaeshet a részvételi arány, így nem kapna legitim felhatalmazást az esetleges győztes. Ezt az ötletet azonban hamar elhessegették maguktól a Demokrata és a Republikánus párti döntéshozók, mert alkotmányos problémákat vetett volna fel az elnöki ciklus kitolása – igaz, nem lett volna példanélküli. Ma már lényegében kétpárti konszenzus van arról, hogy a szavazópolgároknak adott lesz a lehetőség november harmadikán, hogy az urnák elé járuljanak. Vagyis csak járulnának, ha nem létezne a levélszavazás intézménye, amikor az ezt igénylő választópolgárnak levélben küldik ki a szavazólapokat, amit otthon kitöltve postán adhatnak fel. Ez módszer nem ismeretlen Amerikában, sőt, kifejezetten népszerű: a 2018-as félidős kongresszusi választásokon például 42 millióan voksoltak így. Colorado, Hawaii, Oregon, Utah és Washington államokban pedig csak és kizárólag ebben a formában lehet szavazni az elnök- és képviselőválasztásokon.

levelszavazatok.jpg

(Egy láda levél formájában leadott szavazat a 2016-os elnökválasztáson Oregon államban, via.)

A koronavírus-járvány berobbanásával lényegében egy időben széleskörű társadalmi vita alakult ki arról, hogy a levélszavazás lehetőségének kiszélesítése hatékony eszköz lehet-e a vírus terjedésének lassításában. A Demokrata Párt prominens képviselői szerint a levélszavazás tömegessé tétele egy praktikus és logikus megoldás arra, hogy a szavazóhelyiségekben ne alakuljon ki tumultus. A republikánus döntéshozók viszont attól tartanak, hogy ez a módszer visszaélésekre adhat lehetőséget, és megkérdőjelezné a voksolás eredményének hitelességét. Emellett azt állítják, hogy a demokraták csak azért akarják kiterjeszteni a levélszavazás lehetőséget, hogy így növeljék meg a részvételi arányt, abban bízva, hogy ezzel a saját malmukra hajtják a vizet. Egyes republikánus párti szakértők szerint levél formájában könnyebb az olyan embereknek szavaznia, akik ugyan Amerikában élnek (legálisan zöldkártyával vagy illegálisan), de szavazati joguk nincs, mivel nem állampolgárok. Donald J. Trump szerint a törvénytelenül szavazók száma több millió fő is lehet, akik többségében mexikói és közép-amerikai bevándorlók, ennek megfelelően pedig a bevándorláspárti Demokrata Párt mellé húzzák be az ikszet.

Biztosak lehetünk abban, hogy a levélszavazás kérdése a kampány egyik kulcskérdése lesz, és komoly vitákat fog szítani a demokraták és republikánusok között. A küzdelem ezen fronton egyébként már hónapokkal ezelőtt elkezdődött a Kongresszusban, ahol a demokrata többségű képviselőház több, a levélszavazást kiterjesztő törvényjavaslatokat is elfogadott, ám a szenátust a kezükben tartó republikánusok ezeket rendre leszavazták. Ez az érdekellentét persze már Tisztelt Ház falain kívül is megjelent. Donald Trump számtalan nyilatkozatot tett közzé a levélszavazás jelentette viszontagságokról. A Twitter-oldalán megjelentetett egyik ilyen véleményét pedig félrevezető információnak nyilvánította a közösségi platform, amivel Trump szerint megsértették a szólásszabadsághoz fűződő alkotmányos jogát.

4. Szexuális zaklatás, mint politikai fegyver

A nyugati típusú társadalmakban a szexuális zaklatás és erőszak súlyos bűncselekmények: ma már össztársadalmi konszenzus van arról, hogy a jog teljes szigorával kell lesújtani az elkövetőkre, és minden segítséget meg kell adni az áldozatoknak. Sajnos ez felfogás azonban rettentő kevés ahhoz, hogy minden ilyen esetben igazságot lehessen szolgáltatni. A szexuális bűncselekmények ugyanis általában rejtve maradnak, és pár különleges kivételtől eltekintve mindig kétszereplősek: egy elkövetőn és egy áldozaton kívül nincs más résztvevő. Ezért, ha bírósági tárgyalásig jut egy ilyen ügy, akkor is rettentő nehéz jogi értelemben igazat adni egyik, vagy másik félnek – még akkor is, ha a külső szemlélők belső erkölcsi iránytűje pontosan megmutatja ki hazudik, és ki nem.

A szexuális bűncselekmények társadalmi szintű problémáját a 2017-ben indult #metoo-mozgalom tette közbeszéd tárgyává. Ekkor sok, korábban köztiszteletben álló személyről bizonyosodott be tényszerűen, hogy közönséges szexuális ragadozó. Például Bill Cosby színészt és Harvey Weinstein filmproducert is börtönbüntetésre ítélték visszaélésszerű szexuális bűncselekmények miatt. Ezzel párhuzamosan azonban kialakult egy káros gyakorlat, amikor nők minden valóságalapot nélkülözve állítják valakiről, hogy szexuálisan zaklatta őket, csak azért, hogy elhiteltelenítsék az illetőt. Ez típusú rágalmazás pedig egyfajta politikai fegyverré vált az elmúlt időszakban, és többször bevetették már közszereplők lejáratására céljából – itthon és Amerikában egyaránt. A tengeren túl például Brett Kavanaugh jogászprofesszort többen is szexuális zaklatással vádolták a 2018-as alkotmánybíróvá történő kinevezési eljárása során, majd ezen állítások egy részéről kiderült, hogy hazugság.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Donald Trump az egyik legnagyobb károsultja ennek a gyakorlatnak Amerikában. Eddig összesen 22 nő vádolta meg szexuális erőszakkal/zaklatással, amióta 2015 júniusában bejelentette, hogy elindul az amerikai elnökválasztáson. Ebből 12 nő a négy évvel ezelőtti kampány alatt, 10 pedig már a választási győzelme után állt elő a történetével. A vádak egyikéből sem lett bírósági tárgyalás, tehát az érintett nők állításai jogi értelemben a rágalmazás kategóriájába estek, mivel az elnök mindet letagadott. Legutoljára a Fox News hírcsatorna egykori riportere, Courtney Friell állt elő azzal, hogy Trump zaklatta őt. Saját elmondása szerint Trump – még mielőtt elnökké választották volna – többször azzal hívta föl, hogy „ugorjon fel hozzá csókolózni.” Ez már 6 hónapja volt, de naivitás lenne azt hinni, hogy a választás napjáig ne mesélnék el újabb nők az évekkel ezelőtti történetüket.

Ez a típusú jelenség Joe Bident is érinti, ugyanis a demokrata elnökjelöltet nemrég szexuális zaklatással vádolta meg a politikus korábbi asszisztense, Tara Reade. A jelenleg 56 éves nő állítása szerint 1992 decembere és 1993 augusztusa között dolgozott az akkor delawarei szenátorként politizáló Bidennek, aki többször zaklatta, sok esetben nem megfelelő módon közeledett felé, sőt, egy alkalommal elviekben meg is erőszakolt őt. Biden természetesen tagadja a vádakat, állítása szerint egy szó sem igaz az őt ért vádakból.

5. A republikánus aduász: Joe Biden szellemi állapota

Az Egyesült Államok alkotmányának értelmében csak olyasvalaki válhat elnökké, akinek az egészségi állapota lehetővé teszi a kormányfői feladatok ellátását. A leendő elnöknek több egészségügyi vizsgálaton is át kell esnie beiktatása előtt, majd ezt minden évben meg kell ismételni a ciklusa során. Ez egy olyan törvényi kitétel, ami talán sohasem kapott még akkora figyelmet, mint a mostani választási kampányban, ugyanis egyre erősebbek azok a hangok, miszerint a 77 éves Joe Biden már nincs a szellemi képességeinek teljes birtokában. Miranda Devine, a New York Post publicistája még márciusban írt egy hosszú véleménycikket arról, hogy Barack Obama egykori alelnöke politikai értelemben egy időzített bomba, ami bármelyik pillanatban rárobbanhat a Demokrata Pártra, és alapjaiban rengetheti meg az elnökválasztás szokásos menetét.

Se szeri, se száma azoknak a kínos eseteknek, amikor Joe Bidenről bebizonyosodott, hogy az időskori szellemi leépülés tünetei már előrehaladott állapotban jelentkeznek nála.  A Demokrata Párt előválasztásai során több alakalommal is kellemetlen helyzetbe hozta magát, amikor kihagyott a memóriája, és nem tudta értelmes szöveggé formálni a gondolatait. Többek között az is előfordult vele, hogy nem jutott eszébe, kinek volt korábban az alelnöke, többször nem tudta, hogy épp melyik államban kampányol, nem tudta a kínai elnök nevét, sőt, egy alkalommal kijelentette, hogy ő egy szenátusi mandátum megszerzéséért száll ringbe az idei választásokon.

Bidennel kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy nem lehet a végtelenségig leplezni a mentális állapotát. Elég egy kritikus pillanat, amikor olyasmit mond, amit nem kellene, vagy épp nem jut eszébe valami, ami életbevágó lenne. Az egyik ilyen nagy port kavart eset volt, amikor a közelmúltban egy televíziós interjúban kijelentette, hogy „nem is igazán fekete az az afroamerikai választó, aki Trumpra szavaz.” Az ilyen és ehhez hasonló kínos bakik ellenére a demokratákkal barátságos média (CNN, MSNBC, ABC, Washington Post, New York Times, stb.) minden bizonnyal kesztyűs kézzel fog bánni Bidennel a kampány során, de Donald Trump pontosan tudja, hogy kihívójának a szellemi állapota az egyik gyenge pontja – nem véletlenül csúfolja minden megnyilatkozásában Sleepy (álmos) Joe-nak.

Biden már többször maga is utalt arra, hogyha rohamosan romlana a szellemi állapota, akkor csak egy ciklusra, azaz négy évre vállalná az elnöki tisztséget. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentései azonban már önmagában felvetik a kérdést: miért szavazzanak az amerikaiak egy olyan elnökjelöltre, aki úgy látja, hogy nem feltétlenül lenne képes két cikluson át, azaz nyolc évig kormányozni az országot?

6. A Demokrata aduász: Donald Trump adóbevallása

Donald Trump mindent megtesz azért, hogy ne kelljen nyilvánosságra hoznia az adóbevallását, pláne nem az első elnöki ciklusát megelőző időszakból. Hogy miért? Nos, lényegében nyílt titok, hogy Trump vállalkozói múltja hemzseg az adócsalásoktól és a pénzügyi visszaélésektől, de ezt eddig feketén fehéren senkinek sem sikerült bizonyítani. A teljesség igénye nélkül: a Trump Airlines, a Trump Vodka, a Trump Magazine, a Trump kaszinók, a Trump steak, a Trump Jelzálog Társaság és a Trump Egyetem is olyan Trump által alapított, majd rövid időn belül csődbe ment vállalatok voltak, melyeket vélhetően dollár százmilliók kiszivattyúzására használt a jelenlegi elnök.

Donald Trump talán leghíresebb, adó- és pénzügyileg visszás vállalkozása egy profitorientált oktatási vállalat, a Trump University volt, amely 2005 és 2010 között működtette ingatlanügyi képzési programját. Az oktatási intézményként nem ratifikált egyetemen vállalkozói tudnivalókat tanítottak volna, de állítólag a tanfolyamokon főleg arra próbálták rávenni a hallgatókat, hogy fizessenek intézménynek még több pénzt, illetve vegyék meg Trump könyveit, azokból ugyanis minden szükséges tudást megszerezhetnek. Az oktatás silány minősége miatt 2010-ben több pert indítottak az egyetemet üzemeltető The Trump Organization ellen a hallgatók, mert az egyetem ígéretével ellentétben nem lettek gazdagok, de még csak nem is jutottak magasabb jövedelemhez. Közel 8 évig tartó pereskedés után Trumpék megállapodtak a károsultak, és összesen 25 millió dollár kártérítést fizettek. Az egykori diákok 80-90 százaléka visszakapta az alapképzés 1500 dolláros árát, és a mentorálási programra befizetett 35 ezer dollárt.

A hatályos amerikai jogszabályok értelmében a mindenkori elnöknek nem kötelessége nyilvánosságra hozni az adóbevallását és a pénzügyeivel kapcsolatos iratokat. Az 1970-es évek óta azonban kialakult egy szokásjog, melynek értelmében ezt valamennyi kormányfő megtette, kivéve Trumpot. Igaz, az elmúlt ötven évben a jelenlegi elnök az egyetlen, aki több milliárd dolláros vagyont halmozott fel, mielőtt bekerült a Fehér Házba.

Trump adóbevallása egyébként azután vált belpolitikai témává Amerikában, hogy a 2018 őszén tartott kongresszusi (félidős) választásokon a demokrata párt többséget szerezett a képviselőházban, azaz hatalmat ahhoz a különböző pénzügyi bizottságokon keresztül bekérjék az elnök adóbevallását. A demokraták nem csupán az adóbevallási íveire kíváncsiak, hanem például Trump könyvelését végző cég (Mazars USA) munkájára vagy a Deutsche Bankhoz fűződő üzleti kapcsolataira is, 2010-től kezdődően. A demokraták szerint ugyanis Trump üzletemberként – 1985-től közel tíz éven át – közel 1,2 milliárd dollár veszteséget halmozott fel, és 8 évig nem is fizetett személyi jövedelemadót, pedig saját bevallása szerin a vagyona alsóhangon 3-4 milliárd dollárra rúgott ebben az időszakban.

adobevallas.png

(Karikatúra, ahogy Donald Trump menekül az adóbevallását látni akaró állami szervek elől, via.)

Az elnök adóügyeibe ráadásul nem csak a demokraták által irányított képviselőházi bizottságok, hanem egy demokratákhoz ezer szálon kötődő New York-i szövetségi ügyész, Cyrus Vance Jr. is szeretne betekintést nyerni a feltételezett visszaélések miatt. Az egyik manhattani kerületi fellebbviteli bíróság még tavaly novemberben küldött idézést  Trump cégének, a Trump Organization könyvelését is intéző Mazars nevű cégnek, hogy adják ki az elnök vállalati és személyes adóbevallását 2010-ig visszamenően. Trump jogi képviselői ezt arra hivatkozva tagadták meg, hogy a mindenkori elnök mentességet élvez az ilyen típusú vizsgálatok alól, sőt, az idézés a jelenlegi formájában alkotmánysértő. Emellett a kormányfő ügyvédi az alkotmánybíróság szerepét is betöltő legfelsőbb bírósághoz (Supreme Court) fordultak, hogy utasítsák el Cyrus Vance Jr. kérelmét és adjanak igazat Trumpnak.

Ha a legfelsőbb bíróság nem ad helyt Trumpék beadványának, akkor Trump adóbevallásának kiadásáról szóló határozat 2020 nyarára, körülbelül július második felére várható. A koronavírus-járvány miatt csökkentett üzemben működő bíróságok miatt ez a dátum azonban vélhetően csúszni fog. Ha pedig Trump korábbi adóügyei pont a választási kampány hajrájában kerülnének nyilvánosságra, akkor az lényegében megpecsételné az elnök újraválasztási esélyeit.

Milyen témák merülhetnek még fel november 3-ig?

Az előbb felsorolt témák nagy valószínűséggel tematizálni fogják az elnökjelöltek kampánykommunikációját, de ez persze nem azt jelenti, hogy más téma ne kerülhetne szóba: a koronavírus járvány, a nyomában kialakult gazdasági válság, a Balck Lives Matter mozgalom és az annak kapcsán kialakult erőszakos fosztogatási hullám, valamint a szobrok ledöntésével járó baloldali kulturális "forradalom" kérdése is muníciót adhat majd Joe Bidennek és Donald Trumpnak. 

kep_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervtelefon.blog.hu/api/trackback/id/tr4215975172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.05. 06:57:28

Háááát.. nem szeretem Trumpot, de egy egy szellemileg megroppant idős, ebből adódóan nehezen döntésre jutó elnök, vagy stábja által irányított báb nem lenne jó.

röf 2020.07.05. 08:00:53

Az USA megérdemelné Bident, úgy kell nekik, mint Geri a pesti majmoknak.
A probléma, hogy a világba visszatérne a liberdemo-export, újabb százezrek halálával és újabb országok tönkremenetelével.

Cinkes 2020.07.05. 10:46:02

Megnéztem már Trumppal és Bidennel is sok beszélgetést. Trump mindig úgy beszél mintha gyogyósokhoz szólna, Biden meg mintha republikánus lenne. De az értelmesebb hangot mindenféleképpen Biden üti meg. Trump inkább stand up comedy-s. Tudatosan csinálja, a leghülyébbek rajonganak érte a leginkább, nyilván azért mert az ő nyelvükön szól. Abban nagyon hasonlítanak egymásra, hogy az öreg korukat kicsit izmozással próbálják kompenzálni. Az egyik 74 a másik 77 éves, Mindkettő túl van már a zeniten. Amit meg kell említeni a COVID vírust nagyon rosszul kezeli Trump, olyan baromságokat mondott, hogy nehéz lesz ezek után Biden szellemi állapotát aduászként kijátszani. És van még pár tucat olyan dolgokból amiket egy épeszű embernek talán nem kéne mondania, nemhogy egy elnöknek. Ahogy látom Biden legnagyobb ellensége inkább a BLM lesz, ha őket meg tudja fogni a republikánusok nem fognak annyian szavazni menni, mert azért az értelmesebb látja, hogy Trump egy idióta, de nem akarnak napi szintű street riottal sem találkozni.

Cinkes 2020.07.05. 10:58:48

@röf: Afganisztán, Irak, ezek mintha nem demokrata ügyek lettek volna, ahogy a 2008-as gazdasági világválság sem, a derivatívák tőkepiaci szabályozását a demokraták többször is megpróbálták, de a republikánusok mindig megakadályozták.

Wildhunt 2020.07.05. 11:03:50

Ha valóban ez a 6 téma uralja majd a választásokat, a kkor a demokraták megint kereshetik az állukat a földön, hogy deháthogylehetilyen, Kezdjük:
1. A Trump elleni vád a nyomozás újraindításának követelése volt. A követelés bizonyított, a zsarolás nem. A Biden fiacskájának apuci kérésére való kinevezése pedig... Nos, pld. azért sem bizonyított, mert apuci kirúgatta a főügyészt a nyomozés miatt. Vagyis Biden helyében én ezt a voalat nem igazán erőltetném.
2. Kínával valamit csinálni kell. Trump politikája valószínűleg nem jó, de a választóknak ez tetszik. Mivel az USA elnökét egyelőre még az USA polgárai választják, kb. csak ez számít.
3. A levélszavazás úgy a hogy van egy f..szság. Aki szavazni akar, lesz szíves elfáradni a kijelölt helyiségbe. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy ez pár bölcsészmérnökön kívül bárkit is érdekelne abból a szempontból, hogy melyik elnököt kellene választania.
4. Kavanaugy elleni melyik vádról NEM derült ki, hogy hazugság? A demokraták ezt a biciklit (is) túltolták. A MeeToo-t a republikánsok már most gyönyörűen kihasználják, hiszen teljesen szembemegy a jogrend alapját képező "Innocent until proven guilty" elvvel. Vagyis ha a demokrata párt ezt erőlteti, azzal bebetonozzák magukat a republikánus naratívába, mely szerint le akarják bontani az alkotmányt.
5. Hallgasd meg az öreg néhány beszédét. Siralmas. Bernie kb. 100x jobb jelölt lenne.
6. No igen, a jó öreg csontvázak a szekrényben módszer. A baj csak az, hogy ahogy a fentebbi hozzászóló is mondta, Trump 30 évvel ezelőtti adóbevallásával áll szemben a mostani utcai lázongás. Ha a fiúk legaláb valami újabbat szednének elő, aminek van mostani jelentősége.

nincs1agy 2020.07.05. 11:08:23

Hurrá! Lesz fekete jelölt az amerikai elnökválasztáson..

Sztem az nagyon pozitív.. :)

Wildhunt 2020.07.05. 11:10:33

@Cinkes: A demokráciaexportot mindkét fél kb. egyformán csinálta, hogy gebednének meg. Valahogy Reagen óta mindegyik elnök szeretett volna még valami ellenséget megdönteni. A tőkepiaci szabályozást meg a demokraták valahogy mindig republikánus kormányzás mellett erőltették, az adósságplafont ezzel együtt Obama töröltette el. Ő adta Trumpnak is a precedenst a szenátus zsarolására. Plusz a szabályozás enyhén álságos, eső után köpönyeg érzést ad, ha egyszer a válság oka igazából az affordable housing erőltetésére bevezetett szabályozás volt.

röf 2020.07.05. 11:19:37

@Cinkes:
Afganisztán és Irak a két torony fölborulása miatt érzett tehetetlen düh , vagdalkozás, és a CIA tudatos baklövéseinek egyenes következménye volt.
Mindezt tetézte az a szerencsétlen volt alkesz kicsi én Bush ostobasága, aki a fater után lett valaki, nélküle maradt volna senki.
De ez nem menti a demokraták dúlását Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Szerbiában, Ukrajnában, stb....na ez az igazi gáz....

Cinkes 2020.07.05. 11:34:15

@Wildhunt: Az adósságból értékpapírt hozta el a bukást, ez lett a válság oka. Demokráciaexport, globalizáció, terrorizmus, ezek olyan dolgok amiért mindkét fél tett, de ez nyilván annak szól aki oldalakban hisz.

Cinkes 2020.07.05. 11:37:20

@nincs1agy: én egy szót nem értettem belőle, de a kislány megköszönte. Trump meg nem sokat mondott, de annak az ellenkezőjét teljesíti be.

Cinkes 2020.07.05. 11:39:31

@röf: Akkor most hogy van ez, kioltják egymást? Szerbiát azért kicsit erős felhozni ahogy Ukrajnát is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.05. 11:50:48

Fontos, hogy Trump nyerjen. Ezt segíteni fogjuk, akkor is, hogy nem értünk vele mindenben egyet.

Wildhunt 2020.07.05. 11:53:05

@Cinkes: Amely adósság a Real Estate Bubble egyenes következménye volt, ami az affordable housing policy-ból következett. Nem egy kicsi szellem teremtette a "mérgezett kötvényeket", hanem az állam által erőltetett ingatlanhitelezés következményei voltak.

Wildhunt 2020.07.05. 11:55:47

@Cinkes: Azért nem keverném ide a demokráciaexportot, mert az erősen része a carrot and stick politikának, amit az USA már elég régóta követ. Az, hogy ezt melyik oldal milyen formában használta, tulajdonképpen mindegy is. A szétvert országok szempontjából eléggé mindegy, hogy monetáris, nyersanyag, vagy politikai haszon miatt verték szét őket.

Világít a torony 2020.07.05. 11:55:47

Nem korai kicsit még ez a mindent (is) tudás? Az előző elnökválasztás alkalmával is szinte mindenki tudta előre a történéseket. Aztán mi lett belőle. Magyarázkodhattak utólag, hogy mi és miért ment félre! :)

Cinkes 2020.07.05. 12:00:28

@Wildhunt: No de várjál, a válságot az indította el, hogy tőzsdére vitték a hiányt, biztosítást kötöttek ezekre majd elkezdték shortolni és a biztosítók hirtelen fizetésképtelenné váltak és már dőlt is minden. Ha ez nincs az emberek még vígan fizetnék a hiteleket ahogy az ma is működik.

röf 2020.07.05. 12:09:56

@Cinkes:
Tévedsz, Szerbiát nem az USA-nak kellett volna helyretenni (most nem feltétlenül a töketlen holland ENSZ köcsögökre gondolok Srebrenica kapcsán, hanem inkább az alibi piaci merényletre, meg a koszovói etnikai fszságra, ami "feljogosította" a demokráciaexportőröket az F-117 lopakodó szaruk kipróbálására) de hogy Ukrajnáról nem jut eszedbe semmi demokratákhoz köthető mocsokság.... akkor ne is beszéljünk a kérdésről, jó hétvégét.

Cinkes 2020.07.05. 12:15:39

@röf: Na várjál, a volt Yugo rész stabilitása inkább volt európai érdek. Ukrajnában meg valahogy ez a narratíva annak a fényében, hogy az oroszok anektáltak egy ukrán területet meg mai napig gerillaakcióznak a keleti felében kicsit hihetetlen. Vagy mondjuk azt tagadod, hogy az akkori elnök wc-je aranyból volt? Csak, hogy szemléltessem a korrupció mértékét.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.05. 12:33:50

@Cinkes: Ilyen bonyolult dolgokat ne írj @röf: -nek! Csak olyan dolgok jutnak el a diffúz idegrendszeréhez, mint ballibsi, Soros, migráns, stb.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.05. 12:40:06

@Cinkes: "Az adósságból értékpapírt hozta el a bukást, ez lett a válság oka. " - Pontosan. Így kreáltak a bankok egy csomó virtuális pénz, ami az ingatlanpiac padlót fogásánál szertefoszlott, óriási tőkepiaci válságot okozva.

nincs1agy 2020.07.05. 12:43:46

Kanye West for president!

nincs1agy 2020.07.05. 12:45:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az egész bankrendszer alapja a virtuális pénz. A bankok egyszerre kb. a betétek 10 %-át lennének képesek kiadni.

nincs1agy 2020.07.05. 12:48:14

@Cinkes: Érdekes beszélgetés volt..Azért nem volt annyira kis lány, akit puszilgatni illene.. Tipikus vén kecske és a só ..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.05. 12:53:31

@nincs1agy: Így van. Ez volt az ok, hogy a jelzálogra mint banki tőkére tekintettek és ennek alapján pénzeket (nem létező pénzeket) helyeztek ki. Ahogy az ingatlan piac összeomlott, még az egyébként értékes, jelzáloggal terhelt ingatlanok is eladhatatlanná váltak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.05. 12:59:26

@Wildhunt: Magyarországon is erőltetett volt az ingatlanpiaci befektetés. Gyurcsányéknak az a nagy felelőssége benne, hogy nem alkottak olyan törvényt, hogy az adós csak a jelzálog erejéig felel.

Wildhunt 2020.07.05. 13:16:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez természetesen így igaz. A védelmére szól viszont (el sem hiszem hogy ezt leírom) hogy ellenkező esetben nuku hitelezés, és gazdasági visszaesés jön kormányválsággal. A 2008-as válság meg nem látszott.

Cinkes 2020.07.05. 13:25:15

@Wildhunt: Ez pont azt magyarázza, hogy a másodlagos kötvények piaca okozta a minél több hitel kihelyezését és így az ingatlanárak emelkedését. A demokraták pont ezt akarták szabályozni a 2000-es évek elejétől.

Cinkes 2020.07.05. 13:35:17

@nincs1agy: Hogy mi az érdekes abban a beszélgetésben azt nem tudom, százmillió verzióban mondta már el kismillió politikus, szociológus akárki. Az meg megint nem meglepő, hogy politikusok gyerekeket puszilgatnak, akiknek ez meg nyilván nem tetszik.

röf 2020.07.05. 13:51:49

@Cinkes: " Ukrajnában meg valahogy ez a narratíva annak a fényében, hogy az oroszok anektáltak egy ukrán területet meg mai napig gerillaakcióznak a keleti felében kicsit hihetetlen."
Az annektálást megelőzte egy-két dolog.... valószínű összezavarta az oroszokat, hogy koszovót az albán többségre hivatkozva elcsatolták a jugóktól, feltehetőleg vélelmezték, akkor (népszavazás után) nekik jár az orosz többségű Krím.
Vagy hogy van ez...?

Wildhunt 2020.07.05. 13:56:01

@Cinkes: Nem. Azt is magyarázza, hogy a fedezetlen kötvények hogy szaporodtak el (4:37). Az affordable housing miatt (lax lending requirements: a jelzálogok adott része a kockázatos csoportba KELLETT hogy tartozzon) ugyanis elszaporodtak az olyan hitelek, amik csődre voltak ítélve.

nincs1agy 2020.07.05. 14:05:49

@Cinkes: Az édesanya aggódó gesztusai sok mindent elárulnak a felvételen..

Cinkes 2020.07.05. 14:13:46

@Wildhunt: Na azért gondold végig, hogy mi az okozati sorrend. A másodlagos kötvények a gyors pénzbevonáshoz kellettek amik felnyomták az ingatlanárakat amik már nem lettek annyira affordable, ezért akarták szabályozni ezt a demokraták amire a republikánusok azt mondták, hogy majd a piac szabályozza magát. Hát végül is megtörtént.

Cinkes 2020.07.05. 14:17:03

@röf: Hűha, na már kezded összefolyatni a dolgokat, ez már nagyon zavaros.

Cinkes 2020.07.05. 14:19:37

@nincs1agy: Mint mondottam minden politikus puszilgat gyerekeket, az a hülye aki engedi. Most nem értem miért rugózol ezen. Trump nem puszilgatott gyerekeket? Vagy esetleg ha Biden elnök lesz minden gyereket végigpuszil? Vagy máskor élvezik a gyerekek a idegenek puszilgatják őket?

röf 2020.07.05. 14:26:06

@Cinkes: Akkor tegyél rendet a zavarban !?

Cinkes 2020.07.05. 14:39:38

@röf: 20 évvel ezelőtti dolog amiben egy olyan ország kapott területet amihez a mai napig kb semmi köze az amerikaiaknak, illetve ami persze a horvátok meg a szlovének leválásával indult, előbbiekkel nem túl békésen, összefüggésben van azzal, hogy az oroszok elfoglaltak egy szomszédos ország területét és azóta gerillaharcot folytatnak a határukkal szomszédos részen? Hogyan? De akkor az ukránokról. Az amerikai titkosszolgálatok megágyaztak direkt az oroszoknak? Vagy nem tudták, hogy ugrásra készen vannak? Vagy tényleg nem számított az ukránoknak az, hogy van egy szűk réteg amelyik jól él a politikából (akik mit ad isten pont az oroszok bábjai), az ország többi része meg putri? Hogy jön ehhez a demokratáknak az érdekei? Akármit csinálnak tudnak azzal villogni a választók előtt, hogy mi hajtottunk végre állampuccsot egy számukra érdektelen országban?

röf 2020.07.05. 16:31:46

Az összefüggés nem más, mint a nyugati (Kurt Úrfi kedvéért) liberális kettős mérce elfogadhatatlan mivolta.
Nyugat-Európa pecsétet nyomott Koszovóra, és felháborodorr a Krímen.
A börtöntöltelék oligarcha Timosenko kormánya úgy keletkezett, hogy a törvényesen megválasztott Janukovicsot megpuccsolták. Krva demokratikusan.
Ugyan már.....
És azonnal megjelentek a nyugati és amerikai szarkavarók és haszonlesők.
Ja, azt szabad....

Cinkes 2020.07.05. 17:17:07

@röf: Nyugat-Európa elfoglalta Koszovót? Mert akkor lenne jogos a kettős mérce emlegetése. Aztán milyen hasznot is húzott az ukrán puccsból és kicsoda? Csak nem az oroszok? Ja persze, inkább a demokraták voltak. HŰHA...

Wildhunt 2020.07.05. 19:35:35

@Cinkes: Ok-okozati sorrend: dotcom-lufi után maradt pénz a gazdaságban, valamint a kamatok alacsonyak voltak. Ezzel együtt a Clinton adminisztráció által elfogadott Affordable Housing project kezdett felfutni, Bushék pld. kötelezték a bankokat, hogy a jelzálogkölcsönök legkevesebb x%-a (talán 20, de nem tudom) a magas kockázati faktorú adósokhoz kell kerüljön, mert mindenkinek JÁR a ház. Ez ugya oda vezetett, hogy az ingatlanok ára elindult felfelé, de mivel a kamatok alacsonyak voltak, a fél ország befektetési célú ingatlanvásárlásba kezdett.
A kockázatos hitelek viszont nem véletlenül kockázatosak, tehát (ahogy a videóban láthattad) elkezdtek bedőlögetni. De semmi baj, mert a hedge fundok asset-felvásárlásba kezdtek, amibe bele lehetett csomagolni a kockázatos jelzálogot, meg annak a biztosítását is (lásd a videóban). A demokraták szabályozni akarták az adóssággal kereskedést, de ezt a bankrendszer úgy ahogy volt, megtorpedózta, saját jól felfogott érdekében. (Megjegyzem, Obama alatt sem jött elő ez a kérdés, vagyis nem hiányzott ez ott igazából senkinek). A lufi tehát folyamatosan fújódott, míg ki nem durrant. Ha nem lehet adóssággal kereskedni, akkor talán még pár évig húzzák, mert a fenti feltételezéseddel szemben pont az volt a baj hogy a hitelfelvevők nagy része NEM fizette szépen a kis hitelét. Ha ez túl bonyolult, van a neten erről ezermillió elemzés is, ott rajzokkal is elmagyarázzák.

nincs1agy 2020.07.06. 19:51:40

@Cinkes: Ha szerinted ezek a gesztusok Biden részéről normálisak, akkor te beteg vagy, nem tudok mást mondani.
süti beállítások módosítása