A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

„Te sem a 73-as Skodáddal jársz” – Segíthetnek az analógiák a technológiai és politikai döntések megértésében?

2020. szeptember 18. - Egres Dorottya

Az analógiák hasznosak, hiszen ismeretlen dolgokat úgy tesznek érthetővé számunkra, hogy azokat a már ismerős dolgokhoz társítják - legyen szó hosszú évtizedekre szóló politikai döntések felméréséről, vagy éppen műszaki kérdések megértéséről. A posztban néhány példán keresztül azt mutatjuk be, hogyan próbálják politikusok és szakértők analógiák segítségével megértetni a lakossággal, jó ötlet-e a paksi atomerőmű immáron 30-40 éves reaktorblokkjainak működtetése további 40 évig, valamint a beruházás az orosz technológiával épülő új blokkokba. 

Gondolkodásunknak és nyelvünknek fontos építőkockái az analógiák. Az analógiás érvelés egy hasonlóság kiemelése két dolog között, amiből egy további hasonló tulajdonságra következtetünk. Az analógiás érveléseknek fontos szerep jut abban, hogy a laikusok megértsék a technológiai innovációkat, továbbá, a politikai döntések szavazók felé való kommunikációjában, sőt, a jogban is, a precedens gyakorlata által. 

Példul, a számítógép is barátságos analógiák és metaforák (a két fogalom rokonítható egymással) együttesével lett része az életünknek – mappa, dokumentum, asztal, tálca stb. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket gond nélkül használatunk digitálissá válásukat megelőzően is. Obama a 2010-es időközi választások során az egyik beszédében az amerikai gazdaságot egy árokba futott autóhoz hasonlította, amit a demokraták izzadva próbáltak kihúzni a sárból, miközben a republikánusok jégkását szürcsölve utasították el a segítségnyújtást. Obama a republikánusok érvelését az időközi választásokban ahhoz hasonlította, mintha a demokraták kihúzták volna a lestrapált furgont a sárból, mire a republikánusok visszakérték volna a kulcsot. A jogalkotásban például a „három csapás” néven elhíresült intézkedés a baseballban az ütőjátékosok három dobására utal, melyek elhibázása után kispadra ülnek, ahogyan a visszaeső bűnözők három törvénysértés után börtönbe kerülnek (a magyarban a félrefordítás miatt a kifejezésnek inkább vallásos felhangja van).

paks1k.jpg

(via)

Az analógiák azonban félreértést okozhatnak, amennyiben komplex kérdéseket túlságosan leegyszerűsítenek általuk. Persze a leegyszerűsítés elkerülhetetlen, hiszen az analógiák az ismerthez kapcsolják a számunkra ismeretlen koncepciókat, mégis túlzásba lehet esni. A következőkben a paksi atomerőmű reaktorblokkjainak üzemidő-hosszabbítása, illetve az új reaktorok beszerzése kapcsán nézzük meg, mennyire helytállóak a politikusok és a szakértők által alkalmazott analógiák. Tényleg könnyebb lehet ezt a műszaki és egyben politikai döntést nekünk, laikusoknak értelmezni, ha a következő összehasonlításokat halljuk?

Öregapám kisbaltája és a ‘73-as Skoda

A paksi atomerőmű jelenleg is működő négy blokkja az 1980-as években került üzembe. A 2010-es évek elején már egyszer megkapták az engedélyt az üzemidejük meghosszabbítására, de a kérdés ismételten felmerült, amikor az amerikai hatóságok megállapították, a világon működő atomerőművek akár 80 évig is képesek futni. Vita alakult ki a szakértők és a politikusok között arról, hogy ez a paksi blokkok esetében is engedélyezhető lenne-e. 

Mártha Imre, az MVM egykori vezérigazgatója kiált az üzemidő-hosszabbítás mellet, mondván az erőmű “olyan, mint az öregapám kisbaltája - kétszer a nyelét, háromszor a fejét”. Kijelentésével arra utalt, hogy Pakson már egy csavar sem a régi, az évek során minden felújításra került (kivéve persze a reaktortartályokat), tehát gond nélkül elfutnak még pár évtizedig Paks 1 blokkjai. Csepreghy Nándor volt államtitkár a következővel kontrázott rá a volt MVM-vezér analógiájára: “Te sem a ‘73-as Skodáddal jársz!” Csepreghy az újdonság felsőbbrendűségére apellált, azzal érvelt, hogy az új dolgok minőségüket tekintve egyértelműen jobbak a régieknél. 

skoda.jpg

(via)

Mindkét analógiás érvelésre igaz, hogy könnyen felfogható a laikus számára, hiszen mindannyian ismerjük, milyen érzés az új dolgok vásárlása helyett a régiek felújítása, vagy éppen az öreg autónkkal járó műszaki problémák elszenvedése. A kérdés sokkal inkább az, a laikusok képesek-e felmérni az analógiákon keresztül az üzemidő-hosszabbítás előnyeit és vele járó kockázatokat. Ugyanis felmerül annak a veszélye, hogy ha az atomerőművet mint komplex berendezést és technológiai vívmányt összehasonlítunk egy kisbalta-jellegű egyszerű eszközzel vagy egy közel 40 éves cseh autóval, elvész az üzemidő-hosszabbítás kérdésének összetettsége és tétje.

Paks 2 egy mosógép?

A politikusokat és a szakértőket egyaránt megosztja, hogy Paks 2 műszaki vagy politikai kérdés, tehát milyen szempontokat fontos figyelembe venni a döntésnél. Ilinyi János, Gábor Dénes-díjas gépészmérnök egy szakértői vitában így nyilatkozott a projekt döntően orosz hitelből történő finanszírozásáról és oroszok általi kivitelezéséről:  

"Oroszoktól vagy nem az oroszoktól? Ez nem egy politikai kérdés, ez egy üzleti kérdés. Ha én akarok venni egy mosógépet, akkor elmegyek és megnézem, hol a legjobb a mosógép, kik gyártják a legjobb mosógépet. Ha megnézitek azokat a... nem egy mosógépről van szó, ez így igaz, de a stratégiája ugyanez."

Az új paksi blokkok kivitelezését egy mosógépvásárláshoz hasonlítani vélhetőleg megint csak azzal a céllal történt, hogy egy, a lakosság nagy része számára nehezen megérthető és felmérhető döntési szituációt a már meglévő tapasztalatainkkal kapcsoljuk össze. Kinek ne lenne ismerős az a helyzet, amikor különböző boltok kínálatai alapján választjuk ki a legjobb ár-érték arányú terméket? 

Sz. Bíró Zoltán, az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársa azonban nem értett egyet ezzel az egyszerűsítéssel. Szerinte a Paks 2 beruházás nem olyan, mint egy háztartási cikk megvásárlása, ugyanis annak nincsenek politikai következményei: “ennek olyan komoly és nyilvánvaló politikai vonatkozásai vannak, hogy naivitás ezt a kérdést…

putyin-pakson.png

(via)

Hét lakat alatt őrzött biciklitároló

Áder János így indokolta Paks 2 dokumentációjának harminc évre szóló  titkosítását:Egy atomerőmű nem biciklitároló, ezért terrorizmussal fenyegetett világunkban nemcsak indokolt, hanem egyenesen szükséges egy atomerőmű építésével és működésével kapcsolatos adatok védelme, titkosítása.

Az LMP a következőképpen reagált Kövér László megjegyzésére: "Magyarországon mostantól egy biciklitároló felépítésénél is komolyabb átláthatósági és ellenőrizhetőségi garanciák érvényesülnek". A bővítés kritikusai azzal cáfolták meg Kövér Lászlót, hogy az állampolgároknak igenis joguk van az adatokhoz való hozzáféréshez, hiszen  a projektet közpénzből finanszírozzák. Arról nem is beszélve, hogy kizárólag az információk birtokában lehetnek képesek megalapozottan döntést hozni a kérdésben - amire viszont nincs szükség, ha műszaki kérdésnek tekintjük Paks 2-t…

392725_paks.jpg

(via)

Melyik nagyhatalomnál tankolhatjuk meg a reaktorainkat?

A Paks 2-ről szóló vita egyik sarkalatos pontja Oroszország részvétele a projektben. Kiszolgáltatja-e Magyarországot az oroszoknak, hogy ők a kivitelezők? Csepreghy Nándor az energiafüggetlenséget megérvelve így fogalmazott: “ha vesz egy diesel autót, akkor mindenki, aki tud gázolajat szállítani, attól vehet gázolajat, értelemszerűen nem fog benzint tankolni a gázolajos autójába.”

A kritikusok szerint a diesel autó megtankolása és az atomerőmű fűtőanyagának beszerzése között azonban van egy releváns különbség: amíg a több helyen van lehetőségünk gázolajat tankolni, addig a reaktorspecifikus üzemanyagot kizárólag Oroszországból tudjuk beszállítani. Ha a diesel autó több helyen megtankolható, akkor nem vagyunk korlátozva a döntéshozatalban. Az orosz-magyar megállapodás is lehetővé teszi, hogy más országból érkezzen az üzemanyag, de mi történik, ha jelenleg mégis csak Oroszország tudja azt a rendelkezésünkre bocsátani? Benzinnel valóban nem tölthetők meg az atomreaktorok...

Szeretnénk vagy sem, mi is rendszeresen analógiás érveléseket használunk. Intuitív módon kiszűrünk minden különbséget a két tárgy között, hogy a releváns hasonlóságokra fókuszáljunk. Vajon megfelelőek ezek az analógiák, és tényleg képesek segíteni nekünk a döntéshozatalban?

konzerv.png

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervtelefon.blog.hu/api/trackback/id/tr9116198064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alick 2020.09.19. 12:38:04

"Ugyanis felmerül annak a veszélye, hogy ha az atomerőművet mint komplex berendezést és technológiai vívmányt összehasonlítunk egy kisbalta-jellegű egyszerű eszközzel vagy egy közel 40 éves cseh autóval, elvész az üzemidő-hosszabbítás kérdésének összetettsége és tétje."

Akkor inkább a B-52-es bombázó történetéhez lehetne inkább hasonlítani.

midnight coder 2020.09.19. 13:18:10

@Alick: Igazából olyan szédületesen nagy áttörés az elmúlt 50 évben csak az IT területén volt. A többi terület vagy ez utóbbit hasznosítja, vagy csak finomodott. Ma is kb. ugyanúgy működik egy rakéta mint Hitler bácsi FAO-2-je, és ma sincs más eszközünk tárgyak űrbe juttatására. A sugárhatású repülők is készen voltak már Hitler bácsi idejében, ahogy a mai robbanómotoros autók is. A 60-as évekre a dokiknak már volt altatásuk, antibiotikumuk, röntgenjük, védőoltásuk, inzulinjuk, védőoltásuk... Az atomenergia terén is voltak persze fejlesztések Paks óta, de a működőképes fúziós reaktor ma is pont úgy 10 évre van mint 30 éve volt.

midnight coder 2020.09.19. 14:07:54

Amúgy szerintem atomerőmű szempontjából egyrészt a vízerőmű lehet egy jó hasonlítási alap, másrészt a régi blokk esetén a BKV járműparkja, ahol a 40 éves Ikarus buszok, sőt a még régebbi villamosok is vígan üzemelnek tovább, igaz közben már lassan egy csavar sem az eredeti.

Leooo 2020.09.19. 15:54:13

@midnight coder: Khhhhmmmm... V2 (Vergeltungswaffe, zweites Ausführung) . Ezzel szemben a FAO = Élelmezés- és földművelésügyi Világszervezet (ENSz szakosított szerve).

midnight coder 2020.09.19. 16:06:01

@Leooo: Bocs, FAU-2, de valójában V2.

nincs1agy 2020.09.19. 16:46:24

@vilagnezet.blog.hu: Gőzgép.. Azt tudod, hogy a naperőművek is víz forralásával működnek?

Paks II pedig a legmodernebb orosz reaktorokat kapja:

atombiztos.blogstar.hu/2018/08/22/miert-eppen-az-orosz-vver-1200-paks-ii-tortenete/57243/

"A világ első, 3+ generációs, VVER-1200 típusú atomerőművi blokkja – a Novovoronyezs II-1 blokk – 2017. február óta már kereskedelmi üzemben áll. Ezt a típust a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a világ első olyan blokkjaként ismerte el, amely megfelel a 3+ generációs atomerőművekkel szemben támasztott követelményeknek. Emellett pedig az Európai Bizottság – a Paks II. projekt részletes vizsgálata során – is megállapította, hogy a Pakson építendő két új, VVER-1200 típusú blokk teljesíteni tudja a legszigorúbb nukleáris biztonsági és sugárvédelmi előírásokat is. Tavaly novemberben pedig a Novovoronyezs II. Atomerőmű kiépítésének első VVER-1200 típusú blokkja a több mint 135 éves amerikai energetikai Power magazintól megkapta a LEGJOBB ERŐMŰ díját, amelyben még egy amerikai és egy svéd atomerőmű részesült. Jelen pillanatban számos ilyen típusú blokk áll építés alatt, vagy már megállapodás született az adott beruházásról."

eßemfaßom meg áll 2020.09.19. 17:32:30

@nincs1agy: kár nekiállnod vitatkozni vele, sok éve megszállott (gondolom látod, hogy a 2013-as posztját böffenti fel minden paksi témához,) kb ezerszer elmagyarázták már neki ezren, hogy miért hülye de nem fogja fel mert hát hülye szegény és csak ismételgeti jó megszállottként ugyanazt.

Alick 2020.09.19. 17:38:32

@midnight coder: Pontosan így van,... a reszelgetésen túl igazán ébresztőt fújhatna már a tudományos-technikai fejlődés.
Koronavírus-vakcina... nagyon jó ha lesz,.. de a vakcina már kb. 200 éves technológia (helló, már nem lovasfogattal járunk!)... valami új, valakinek, esetleg...?

GyMasa 2020.09.19. 18:43:49

@Alick:
Ja, nekem is az jutott eszembe, hogy "a tankokat sem cseréljük 3 évente"...

GyMasa 2020.09.19. 18:46:51

Ja, és az pedig, hogy csak az oroszoktól vehetünk fűtőanyagot, az hazugság.
Bármelyik atomenergetikával foglalkozó cég tud belevaló fűtőelemet gyártani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.09.19. 19:25:41

@GyMasa:

És nemcsak tud, hanem fog is, mert ahogy egyre több Paks 2-höz hasonló reaktor lép üzembe, előbb-utóbb meg fogja érni gyártani hozzájuk fűtőelemeket. Már csak politikai okokból is lesznek olyan üzemeltetők, amelyek diverzifikálni fogják a beszerzésüket.

GyMasa 2020.09.19. 19:59:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Bizony, mint ahogy Paks 2 is tulajdonképpen a Roszatom Európai protfoliojának lesz a része, amivel megvethetik a lábukat Európában.
Merugye a legtöbb EU-s projekthez kellenek EU-s referenciák...
Ugyanez egyébként szerintem a helyzet a Belgrád-Budapest vasúttal is..

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2020.09.19. 20:44:00

Az hogy valami régi az nem feltétlenül jelenti azt hogy elavult vagy rossz. az olyan iparágakban ahol a biztonság minden előtt van, nagyon érvényes a "járt utat a járatlanért el ne hagyj" elv. Egy jó példa erre a repülés (mert olyan még nem volt, hogy valami fent maradt volna) ahol a biztonság minden lőtt való. Él lássuk ebben az iparban a példát , a repülőgép hajtóművek igáslovát a CFM-56 ot. Az első darabok 1974 ben készültek, azóta is folyamatosan építik mert jó és nagyon eltalált gép. és így van ez a reaktorokkal is. Amíg a szerkezetük megengedi addig használhatóak, üzemidőt hosszabbíthatunk, ha az anyagszerkezeti okok és körülmények megengedik: Ilyen például a neutronsugárzás okozta ridegedés, ami előbb utóbb tönkreteszi a tartályt, de addig az erőmű többi részét (elektronika, és védelmek) nyugodtan le lehet cserélni. A dizájn régi, a csomagolás új. Jó amíg bírja. Én sokkal nyugtalanabb lennék egy "újfajta'" reaktortól, (és itt az újfajtát nem arra értem, hogy egy régi reaktor felskálázott változata) hane korábban ki nem próbált más nukleáris körülmények közt üzemelő (például gyors neutronos szaporító és ilyesmi reaktorok) a jelenlegi egy bejárt út, biztonságosan kezelhető is kitapasztalt reaktortipus. szerintem nincs ezzel semmi gond.

nincs1agy 2020.09.19. 21:26:50

@GyMasa: És egyébként is.. Évek óta tart az orosz-ukrán viszály. Az oroszok mégis szorgalmasan szállítják a fűtőelemet az ukrán atomerőművekhez. tudják, hogy ha ezzel próbálnának zsarolni, csak önmagukat szopatnák meg..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.09.19. 22:35:34

@nincs1agy:

Na meg pacta sunt servanda.

@Walter_Dornberger:

"például a neutronsugárzás okozta ridegedés, ami előbb utóbb tönkreteszi a tartályt"

Megfelelő hőkezeléssel, pl. indukciós (örvényáram) melegítéssel jelentős részben visszafordítható a ridegedés, meghosszabbítható a reaktortartály üzemideje.

morph on deer 2020.09.19. 23:19:27

@midnight coder:
“...a BKV járműparkja, ahol a 40 éves Ikarus buszok, sőt a még régebbi villamosok is vígan üzemelnek tovább”

Szerintem hosszabbítsuk meg - nem, nem a kisvasutat, hanem a hármas metrót Paksig, és akkor nem kell összevissza utazgatni, ha a XX. századi, azaz cirka 50-60 éves technológiai megoldásokat akarja tanulmányozni mondjuk az orbán viktor úttörőcsapat eM Lölő őrse...

Arra van valami válasz, hogy mijjjafaßér veszünk folyton már lejárt szavatosságú, és állandóan foltozgatásra szoruló technikai színvonalú dolgokat?
De most komolyan!

Mert ha jól emlékszem, a hármas metró eredetileg egy 1940-akárhányas szovjet fejlesztés valahányadik változata volt már új korában is, azóta pedig ugyan tökéletesedett, meg “érett”, mint a tokaji aszú, de azért az ég szerelmére, legyünk már őszinték!
Hát miért akarna egy felelős és normális ember egy ilyen járművet mostanában?!

Igen, a hármas metró egy “életvidám nyugdíjas”, semmi kétség!
Na de egy modern tervezésű szerelvényhez képest még mindig jó félévszázados lemaradása van, ha csak a formát és a funkciót nézzük is!
Jó, hát megy a szerencsétlen, na de az ég szerelmére..!

És sajnos ez van a mi “vadonatúj” paksi (mogyorónk?) atomerőművünk esetében is!
Persze, fog működni, ahogy működött volna már 20-30 évvel ezelőtt is, na de ma MA van, nem tűnt fel?

Vagy nekünk jó az úgy is, mert “kici óccó”, minek jobb? “Büfékocsi ne legyen?”

Vagy mert viktornak épp kellett új lóvé, miután a Manyup-pénz elpárolgott?
(De legalább aztán jött a kínai vasútépítési ötlet, szóval a piramisjáték gurult tovább..)
De jó!
Lehet örülni!
(Na jó, ennek csak akkor, ha retardált fideszes az ember, de manapság már ez is nagy dolog, szóval becsüljük meg az élményt! Hajrá fidesz, Pakson a jövőtök!)
:)

morph on deer 2020.09.19. 23:20:36

@midnight coder:
“...a BKV járműparkja, ahol a 40 éves Ikarus buszok, sőt a még régebbi villamosok is vígan üzemelnek tovább”

Szerintem hosszabbítsuk meg - nem, nem a kisvasutat, hanem a hármas metrót Paksig, és akkor nem kell összevissza utazgatni, ha a XX. századi, azaz cirka 50-60 éves technológiai megoldásokat akarja tanulmányozni mondjuk az orbán viktor úttörőcsapat eM Lölő őrse...

Arra van valami válasz, hogy mijjjafaßér veszünk folyton már lejárt szavatosságú, és állandóan foltozgatásra szoruló technikai színvonalú dolgokat?
De most komolyan!

Mert ha jól emlékszem, a hármas metró eredetileg egy 1940-akárhányas szovjet fejlesztés valahányadik változata volt már új korában is, azóta pedig ugyan tökéletesedett, meg “érett”, mint a tokaji aszú, de azért az ég szerelmére, legyünk már őszinték!
Hát miért akarna egy felelős és normális ember egy ilyen járművet mostanában?!

Igen, a hármas metró egy “életvidám nyugdíjas”, semmi kétség!
Na de egy modern tervezésű szerelvényhez képest még mindig jó félévszázados lemaradása van, ha csak a formát és a funkciót nézzük is!
Jó, hát megy a szerencsétlen, na de az ég szerelmére..!

És sajnos ez van a mi “vadonatúj” paksi (mogyorónk?) atomerőművünk esetében is!
Persze, fog működni, ahogy működött volna már 20-30 évvel ezelőtt is, na de ma MA van, nem tűnt fel?

Vagy nekünk jó az úgy is, mert “kici óccó”, minek jobb? “Büfékocsi ne legyen?”

Vagy mert viktornak épp kellett új lóvé, miután a Manyup-pénz elpárolgott?
(De legalább aztán jött a kínai vasútépítési ötlet, szóval a piramisjáték gurult tovább..)
De jó!
Lehet örülni!
(Na jó, ennek csak akkor, ha retardált fideszes az ember, de manapság már ez is nagy dolog, szóval becsüljük meg az élményt! Hajrá fidesz, Pakson a jövőtök!)
:)

morph on deer 2020.09.19. 23:21:55

Elnézést, nem volt szándékos!

GyMasa 2020.09.20. 02:53:05

@nincs1agy:
Mondjuk a gázzal simán megcsinálják...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.09.20. 08:17:17

@morph on deer: Azért Paks2 és nem egy negyedik generációs, mert az utóbbiak igazából az álmodozás szintjén tartanak. És szerintem egyik sem látszik iparilag alkalmazhatónak.

regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2010-0017_61_atomenergetikai_alapismeretek/ch01s03.html

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.09.20. 08:22:04

Paksnak a hőcserélők szivárgása a legnagyobb gondja már. A kettes reaktor hőcserélő csöveinek már vagy 15 százaléka le van dugózva.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.09.20. 08:25:28

@Walter_Dornberger: " Ilyen például a neutronsugárzás okozta ridegedés, ami előbb utóbb tönkreteszi a tartályt," - A korrózió sokkal nagyobb probléma. Rendszeresen vizsgálják a mintákat a primer kör vizéből hogy megállapítsák mennyi és milyen összetételű vashidroxid van benne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.20. 08:58:58

Sorost és Brüsszelt nagyon zavarja, hogy a magyar nép fejlődni akar, amihez pedig szükséges az energia, ennyi az egész. Plusz Soros oroszellenes hisztériája.

A magyar kisember viszont ásít, s nem veszi komolyan Sorosék kamuszövegét, hanem atomerőművet épít, mely olcsó, biztonságos, bőséges energiűt ad.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.20. 09:01:58

@morph on deer:

A manyupot is bukták a ballibbantak, Paksot is bukni fogják. S ez így van jól.

nincs1agy 2020.09.20. 10:03:21

@morph on deer:

atombiztos.blogstar.hu/2018/08/22/miert-eppen-az-orosz-vver-1200-paks-ii-tortenete/57243/

"A világ első, 3+ generációs, VVER-1200 típusú atomerőművi blokkja – a Novovoronyezs II-1 blokk – 2017. február óta már kereskedelmi üzemben áll. Ezt a típust a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a világ első olyan blokkjaként ismerte el, amely megfelel a 3+ generációs atomerőművekkel szemben támasztott követelményeknek. Emellett pedig az Európai Bizottság – a Paks II. projekt részletes vizsgálata során – is megállapította, hogy a Pakson építendő két új, VVER-1200 típusú blokk teljesíteni tudja a legszigorúbb nukleáris biztonsági és sugárvédelmi előírásokat is. Tavaly novemberben pedig a Novovoronyezs II. Atomerőmű kiépítésének első VVER-1200 típusú blokkja a több mint 135 éves amerikai energetikai Power magazintól megkapta a LEGJOBB ERŐMŰ díját, amelyben még egy amerikai és egy svéd atomerőmű részesült. Jelen pillanatban számos ilyen típusú blokk áll építés alatt, vagy már megállapodás született az adott beruházásról."

nincs1agy 2020.09.20. 10:05:53

@GyMasa:

Emlékeim szerint a gáznál az volt, hogy az ukránok szívóztak, ezért akarnak az oroszok elkerülő vezetéket csinálni.

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2020.09.20. 10:56:58

@MAXVAL bircaman közíró: Vasárnapi túlmunka, sorosozással. brüsszelezéssel, a magyar nép dicséretéves és orosz pártisággal. Jól kiszámított komment, a lehető legtöbb rubelt éri. Ratyimatyi kölcsön adta a mesterséges intelligenciáját ami kiszámította, hogy az elvtárs milyen szöveggel szakíthat a legtöbbet tőlünk?

gigabursch 2020.09.20. 10:57:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
De ezt még anno dacu rohadt régen is elmondtad az atomcsapdán vagy még előtte a noemisszión.
Ebből nekem két dolog jön le.
1.) Azóta a % nem növekedett
2) Elég sok a méretezési tartalék a rendszerben.

A fentiekből következően - nyilván magasfokő odafigyelés mellett - a kettes blokk továbbra is sokáig üzemképes maradhat,

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.09.20. 11:14:25

@nincs1agy:

"Emellett pedig az Európai Bizottság – a Paks II. projekt részletes vizsgálata során – is megállapította, hogy a Pakson építendő két új, VVER-1200 típusú blokk teljesíteni tudja a legszigorúbb nukleáris biztonsági és sugárvédelmi előírásokat is. "

Az Európai Bizottság majd újabb, még szigorúbb biztonsági előírásokat talál ki, hogy Paks 2 ne teljesíthesse azokat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.09.20. 17:24:23

@gigabursch: Nincs új információm róla, blöffölni meg adatokat nem fogok.

GyMasa 2020.09.21. 09:53:39

@nincs1agy:
Pontosan nem emlékszem már, de mintha a "szívózás" azzal indult volna, hogy az oroszok felemelték az ukránoknak szánt gáz árát a nyugati szintre...
Aztán az Ukránok ezt nem akarták, és erre az oroszok csak annyi gázt nyomtak a rendszerbe, ami a tranit lett volna, mire az ukránok meg szépen levették a saját részüket, és a maradékot továbbították csak.
De mondjuk az már régebben volt, szóval simán lehet, hogy rosszul emlékszem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.09.21. 11:12:41

@GyMasa:

Nekem úgy rémlik, hogy csak megemelték a gáz árát, de még úgy is a nyugati árszint alatt maradt. A többire én is úgy emlékszem, ahogy írtad.

GyMasa 2020.09.21. 14:05:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ehh, megpróbáltam utánanézni, de gyakorlatilag minden egyes évben van valami villongás, de a "krízisek" azok is 4-5 évente egyszer előfordulnak...
Mondjuk úgy, hogy au oroszok igenis politikai nyomásgyakorlsra használják a gázcsapot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.09.21. 17:13:19

@GyMasa:

"az oroszok igenis politikai nyomásgyakorlsra használják a gázcsapot."

Miért is nem lepődöm meg ezen? ;)

gigabursch 2020.09.22. 11:42:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Szerintem mindenki, aki bármilyen erőforráson csücsül, a saját erőforrás többletét igyekszik nyomásgyakorlásra használni.

eßemfaßom meg áll 2020.09.23. 07:04:44

@morph on deer: "Arra van valami válasz, hogy mijjjafaßér veszünk folyton már lejárt szavatosságú, és állandóan foltozgatásra szoruló technikai színvonalú dolgokat?"

Autót ne vegyél manapság, mindegyik mozgása ugyanazon az ezerévek óta foltozgatott technikán alapul, hogy kerék.

Kenyeret se vegyél, semmi modern nincs benne

GyMasa 2020.09.23. 20:16:32

@morph on deer:
"Hát miért akarna egy felelős és normális ember egy ilyen járművet mostanában?!"
MOndjuk, München teljesen jól elvan a '67-ben gyártott Class_A szerelvényekkel, amik a mai napig menetrend szerűen közelkednek.
Ők is bizonyára hülyék, nem?

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2020.10.02. 06:25:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: és a tartály belsejében a teljes élettartamra előre elegendő próbatestet rögzítettek, amikből átrakáskor néhány darabot kivesznek és TTKV (kritikus ütőmunka átmeneti hőmérséklet meghatározása ) végeznek. Ezzel vizsgálják a tartály neutronfluxus miatti ridegedését. (a ridegedés miatt a TTKV hőmérséklet növekszik) A korrózió is biztosan fontos dolog, de azt lehet kezelni a vízzel, és az anyagvastagsággal. A tartály egyébként rozsdamentes ötvözetből van.
süti beállítások módosítása