A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

„Az egyik kedvenc dolgom abban, hogy ember vagyok, az az, hogy változok” – Afrebab rajzaival a felnőtté válás útján

2021. március 26. - KomMédia BME

Az Instagramon afrebab néven alkotó Balla Julcsi jelenleg kommunikáció- és médiatudományt hallgat a BME-n, ezzel párhuzamosan illusztrálni és animálni tanul. Az így megszerzett tudását ötvözi oldalán, amit ő úgy írna le, mint „egy felnőtté váló fiatal lány életének, útkeresésének és a saját sárkányaival való megküzdésének a naplójából aprócska, őszinte darabok”. Az érzéseiből alkot, és nem fél (vagy csak néha) megmutatni, hogy ő is ugyanazon megy keresztül, mint minden fiatal. Olykor ő a „fel kellene nőni, de nem akarok Julcsi; a szeretni kellene, de nehéz megtanulni Julcsi; a mindig mulatni akaró” vagy épp „nagyon elveszett, szomorú, fáradt Julcsi; az értetlen, büszke, figyeljetek rám Julcsi”. Olvassátok őszinte és baráti beszélgetésünk afrebabbal!

Mikor és hogyan hoztad létre az afrebabot?

Már gimi vége óta érett ez a dolog, hogy a sok mesélnivalót, ami van bennem, kiadjam magamból. Nagyon szeretek mesélni, csak szóban nehezebben megy. Amikor egyetemre kerültem, nem találtam a hangomat, minden és mindenki új volt, még nagyobb szükségem volt arra, hogy kifejezzem magam. Úgyhogy maradt a rajz és az írás.

Néhányak számára talán még mindig rejtély, hogy mit jelent a művészneved. Feltárod előttük a titkod?

Sokáig tanultam latint, nagyon szerettem, és mindig szépnek találtam, hogy a rómaiak babérkoszorút tettek azok fejére, akikre büszkék voltak. És azóta bennem volt, hogy én babérfa szeretnék lenni. A babérfa foglalt volt meg túl egyértelmű, ezért visszafelé lett afrebab, és igen, emögött az van, hogy valami olyat akartam és akarok alkotni, amire büszke lehetek.

Azt hiszem, hogy ezt el is érted.

Egyébként igen, nemrég sikerült elérnem, hogy határozottan büszke legyek erre. Sokáig például nem szerettem visszanézni a rajzaimat a nehezebb időszakokból, mert rossz volt a sok elveszettségre meg a katyvaszos fejemre emlékezni, vagyis arra, ami akkor volt bennem. De most már büszke vagyok rájuk, mert ha ránézek mondjuk az egy évvel ezelőtti képeimre, akkor tudom, hogy a mostani Julcsi tudna segíteni annak a Julcsinak. És ilyenkor képzeletben adok az akkori magamnak egy ölelést. A kisebb Julcsi büszke lenne a mostani magamra, a fejlődésemre, és én is büszke vagyok ám az akkori Julcsira! Ez megerősítés is magamtól magamnak, hogy haladok, fejlődök és tanulok. Sokszor elfelejtjük, miket éreztünk az úton, pedig szerintem fontos, hogy emlékezzünk rájuk. Jó, hogy az afrebab ezt emlékül őrzi nekem. Jó ezt látni és hálával ünnepelni.

És jó hallani, hogy ezt ki is mondod, és látom az arcodon is, hogy tényleg így van! Itt jegyezzük meg azoknak, akik olvassák: a szemed is másképp csillog, még képernyőn keresztül is. Az alkotásaidon meg egyértelműen látszik, hogy nagy szerepet játszanak az érzelmek az életedben. Sokan azonban nem képesek beazonosítani őket. Te hol tanultad ezt meg?

Szerintem ez a személyiségemből is fakad, hogy hajlamos vagyok nagyon sokat és nagyon mélyen érezi. Intenzíven élem meg az érzelmi oldalát annak, ami velem és körülöttem történik, szóval igazából a szükség is szülte, hogy foglalkozzak ezekkel. Szerintem maga az afrebab meg a rajzolás óriási szerepet játszottak ebben, mert a saját érzéseimből dolgozok, szóval egy idő után ráállt erre az agyam. A rajzok is segítettek rájönni, hogy mi is van bennem, mert amikor szabadon rajzolok, az mindig azt tükrözi, ami épp bennem van. Még akkor is, ha szóban nem mindig tudom megfogalmazni.

A rajznak vagy a szavaknak van számodra nagyobb jelentősége?

Változó, de a kettőt egyszerre használva találtam meg igazán a hangomat. Mindegyik fontos, hogy át tudjam adni azt, amit akarok.

Az alkotói válságról túl kevés szó esik. Nálad például mi váltja ki?

Amikor kiürül a lelkem, azt hiszem.

Amikor egy üres befőttesüveg vagy? Ezzel most az egyik posztodra utalok. 

Nem, még abból is tudok alkotni! Tök jó, hogy amikor katyvaszos vagy éppen teljesen üres a fejem, olyankor legalább azt meg tudom fogalmazni, hogy katyvaszos vagy üres a fejem. És amikor már ezt sem tudom megfogalmazni, na, akkor nem tudok alkotni. Ilyenkor úgy érzem, hogy tényleg nincs mondanivalóm, elfogyott. Ez nehéz, mert nyilván amikor gyakran rajzolsz, és megszoktad, hogy ez egy kis szelep, amin kiengeded a dolgokat, akkor az az életed részévé válik. Átáll az agyad, hogy észrevegye az apró dolgokat is, és megfogalmazza, hogy erről lehetne készíteni egy rajzot. De amikor kifogysz ezekből, olyan, mintha megnémulnál. És az no, hát nehéz.

Szóval ez nem csak szelep, hanem terápia is?

Igen-igen. Gimi végén, de főleg az egyetemen voltak mélypontjaim és depressziós epizódjaim, sokat szorongtam. Foglalkoznom kellett a mentális egészségemmel, jól akartam lenni. Na, és ezek nagyon jó inspirációforrásai voltak az alkotásaimnak! A rajz nagyon sokat segített abban, hogy ki tudjam adni magamból az érzéseket, hogy „kiterápiázzam” magamból a lelki folyamatokat. Amikor elkezdtem feldolgozni ezeket, akkor kezdett az afrebab is igazán növekedni.

Azt hiszem, ez is azt mutatja, hogy nagy igény van arra, hogy szó legyen az ilyen helyzetekről és érzésekről. Nagyon sok fiatal megy végig ezeken, és nagyon kevés a kommunikáció erről. Pedig jó tudni, hogy én se vagyok egyedül, és ők se. Rengetegszer kapok olyan visszajelzést, hogy hasonlóan éreznek, mint én, és hogy segítettem nekik megfogalmazni vagy tudatosítani az érzéseket. Nagyon fontos, hogy ha valaki rosszul van, tudjon segítséget kérni. Amikor elkezdtem rosszabbul lenni, én se igazán tudtam, mitévő legyek. Aztán az egyik tanárom látta rajtam, és azt mondta, hogy „Julcsi, ha a lábad fáj, akkor elmész orvoshoz, és hogyha a lelked fáj, akkor menj el azzal is szakemberhez!”

Segítséget kérni teljesen okés, szakemberhez fordulni teljesen okés, hiszen azért vannak! Én is jártam terápiára. És kicsit azért vicces is, mert amikor már elkezdtem jobban lenni, egészségesebb fejjel gondolkodni, még meg is ijedtem, hogy most akkor mi lesz velem, miből fogok dolgozni? Mert a negatív dolgokból könnyű volt inspirálódni, a pozitívakból nehezebb, de ezt is jó volt megtanulni, mert ilyen gondolkodással talán segíteni is könnyebb. Ezért is szeretem olyan nagyon ezt az oldalt, ez az én kisbabám. Kapcsolat a két évvel ezelőtti Julcsi meg a mostani Julcsi között. De próbálom könnyeden meg viccesen megfogalmazni ezeket, mert nevetni jó!

Ámen! És mondd csak, hogyan tud segíteni a művészet egy épp felnőtté váló fiatalt az útján?

Mikor felnőtté válik az ember, tele van kuszasággal a feje: dönteni arról, mi lesz, ha nagy lesz, megtanulni ezt az élet-dolgot és csetleni-botlani benne. Csomó mindennel meg kell küzdenie, és a művészet tök jó eszköz erre. Amikor azt mondom, művészet, most ne valami nagy dologra gondolj, csak valamire, amit alkotsz. Lehet bármilyen műfajban. Az, hogy kiadod, ami van benned, az mindig segít, és gyógyít. Segít haladni.

Én nem tudom, hogy bármilyen művészeti ágban ki tudom-e adni magamból, de amikor a te rajzaidat nézem, akkor úgy érzem, hogy te segítesz ezt megtenni, mert olyan érzéseket meg helyzeteket fogalmazol meg, amin szerintem mindenki keresztülmegy. Szóval minden nem művészkedő ember nevében is köszönöm, hogy megosztod ezeket!

Ezek olyan érzések, amik mindenkié. Olyan sárkányok is, amelyekkel sokan megküzdenek. Az egyik kedvenc dolgom abban, hogy ember vagyok, az az, hogy változok, és mindezt a változást nyomon követhetem, örülhetek neki, tanulhatok, fejlődhetek belőle. Folyamatos tanulás ez, nem lesz vége sose, és ez így jó. Az oldalon elég széles a skála az érzésekből, és lassan háromszáz rajz van fent, ami ezeket őrzi. Szerintem azért is szeretik ennyire, mert őszinte, és nem akar több lenni. De ez ijesztő is néha, hiszen sebezhető lesz az ember, ha ilyen őszinte érzésekből meg a lelkéből dolgozik, és ezt meg is mutatja a világnak.

Amikor alkotsz, magad elé képzelsz valakit?

Mivel az érzések az emberekkel való kapcsolataimból is jönnek, persze hogy van, hogy valakiről készül egy rajz, vagyis arról, amit ő váltott ki bennem. Ez mindig vicces és izgalmas, mert szerintem az emberek általában nem jönnek rá, hogy róluk szól. Szóval nem mondom, hogy nem volt olyan soha, hogy esetleg célozni akartam volna valakinek egy rajzzal… De ez titok!

Neked miben segített az afrebab?

Egy jobb verziómmá válni, sok mindent elengedni, fejlődni és jobban érteni magam. És használni a hangom!

Utolsó kérdésem: nemrég megosztottad, hogy kicsi Julcsi üzent mai Julcsinak. Mai Julcsi mit üzen magának későbbre?

Azt üzenem, hogy az élet szeret, és szeresse jól vissza. Jól szeresse vissza!

A bejegyzés szerzője Csizmadia Kinga, a BME KomMédia alapképzéses hallgatója. 

Képek: Balla Julcsi, a BME KomMédia alapképzéses hallgatója. 

konzerv_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervtelefon.blog.hu/api/trackback/id/tr5516475896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása