A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Sabrina, a tiniboszorkány visszatért és felbőszítette a Sátán Egyházát

2018. december 08. - KomMédia BME

Szépen gyarapodik a Netflix tinisorozat gyűjteménye, saját gyártású drámák és dokumentum paródia is van már a képzeletbeli polcon, így nem lehet elszíntelenedéssel vádolni a streaming szolgáltatót.  A változatos műfajokat és témákat ráadásul ez idáig úgy öntötték tizenéveseknek szóló formába, hogy közben a felnőtt nézőket is magukkal ragadták, elég csak a Stranger Things óriási sikerére gondolni. Októberben csatlakozott a listához a feltámasztott Sabrina, a tiniboszorkány, elhagyva a tini jelzőt Chilling Adventures of Sabrina címmel - az amúgy is borús hangulatú sorozat felett gyorsan megszaporodtak a felhők, mert a sátánista egyház átszámítva 14 milliárd forintra perelte a produkciót. 

A konfliktus részletei előtt ismerkedjünk meg az új feldolgozással és elődeivel. 

Az első rész alapján úgy tűnik, hogy a nézők közé ezúttal sem csak a kamaszokat várja a horror elemekkel fűszerezett fantasy. Az alaphelyzet szerint az árva Sabrina (Kiernan Shipka) két világ között őrlődik: a Sötét Urat (vagyis a Sátánt) szolgáló boszorkány családja, és a hol zombikról, hol a társadalmi egyenlőtlenségekről elmélkedő barátai között. A családja az Éjszaka Egyházának (Church of Night) tagja, emellett a két nagynénje, Hilda (Lucy Davis) és Zelda (Miranda Otto) egy temetkezési vállalatot vezetnek, ahol a boncasztal a házi őrizetben lévő unokatestvérének, Ambrosenak (Chance Perdomo) jutott. Sabrina mindezek mellett szerelmes is, ami különösebben nem könnyíti meg számára a boszorkány lét melletti elköteleződést. Napokon belül betölti a tizenhatot, amikor a „sötét keresztelő” jegyében felesküdhet a Sátánnak és beköltözhet a szuper exkluzív bentlakásos boszorkányképzőbe, hátrahagyva az emberi életét és Greendale-t, a mindig halloweeni hangulatú várost. 

kiernan_shipka.jpg

(via)

A történet több szálon bonyolódik a még Netflixes sorozatokhoz képest is hosszúnak mondható egy órás játékidő alatt, hiszen egész évadra elegendő rejtélyt és konfliktusforrást vezetnek be. Sabrina keresztelőjét többen is meg akarják akadályozni, a legártalmatlanabbnak az elitképzős boszitanoncok tűnnek, akik egy lassan ölő átokkal demonstrálják, hogy megtanulták a varázsvilági rasszizmusról szóló leckét a Harry Potter Malfoyától (Sabrina édesanyja ugyanis halandó volt, így ő félvérnek számít).

Az ötvenhat éves tini

Sabrina kalandjai egészen 1962-ig nyúlnak vissza, ekkor jelent meg a karakter az Archie’s Madhouse című képregényben. A félig ember, félig boszorkány Sabrina annyira népszerűvé vált, hogy 1971-ben saját képregényt kapott. Néhány dolog a kezdetek óta változatlan: a lányt a nagynénjei nevelik, és velük él Salem, a fekete macska. A Harvey Kinkle iránti szerelme is a hatvanas évek óta töretlen, miközben a fiú természetesen nem tudhatja meg, hogy Sabrina boszorkány

sabrina_kepregeny.jpg. (via)

A rajzok 1996-ban elevenedtek meg először a képernyőn, a képregény címét megtartva Sabrina, a tiniboszorkány elindult meghódítani a világot. Az eredeti történet szerint árva Sabrina a hét évados szitkomban csak átmenetileg nem találkozhat a szüleivel, és a 16. születésnapján tudja meg, hogy boszorkány. A mesterséget persze ki kell tanulnia, így a kezdő boszorkányság és a gimis élet közti egyensúlyozás, na meg a beszélő macska adják a humoros jelenetek alapjait.

Közben a képregény hol megszűnt, hol újraindult, minden alkalommal alkalmazkodva az aktuális trendekhez, így 2009-ben például manga stílusban fejezték be a történetet. A pihenő ezúttal sem tartott sokáig, 2014-ben indult a Chilling Adventures of Sabrina, de a korábbi könnyed hangvételt hátrahagyva az Archie Horror adja ki. A sötétebb, misztikusabb irány a sorozatkészítőknek is megtetszett, a Warner Bros. Television elkezdte fejleszteni a sorozatot előbb a CW-nek, majd a két évados berendeléssel meggyőzőbb Netflixnek.

Hatvanas évek, kortárs dilemmák

Az új verzióban főcímtől az utolsó képkockáig minden hangot és díszletet a borzongatás szándékával készítettek el (iparági információkból már tavaly is lehetett tudni, hogy az alkotók Az ördögűzőt tekintik ihletforrásnak), de minden éppen annyira ijesztő, hogy csak egy leheletnyi hideg futkosson a hátunkon a greendale-i szelektől. Valóban halloweeni a hangulat, a jelmezek és díszletek árasztják magukból a ’60-as éveket, ugyanakkor ott vannak a laptopok és az okostelefonok is. amik aláhúzzák a jelmezviselés tényét. Kiéleződik a kontraszt a (bonc)asztalra kerülő témák és a ’60-as évek hangulata között: első pillantásra furcsa, hogy ennyire 2018-as problémákkal és kérdésekkel lép vissza a látványvilág az időben. Második pillantásra már viszont kevésbé, hiszen a szexuális forradalom időszakának megidézése jó háttérnek tűnik azokhoz a témákhoz, amelyekről a valóságban éppen csak elkezdtek beszélni akkoriban. Időutazások

Az alkotók a hatvanas évek miliőjének megidézésével az első képregény-folyam előtt is fejet hajtanak, és nem ez az egyetlen pont, amellyel a karakter eredetéhez kapcsolódnak. A főcím képregényes illusztrációk sorából áll össze, amelyet a Chilling Adventures of Sabrina képregényes illusztrátora, Robert Hack tervezett.

sabrina_focim.jpg

(via)

Nem csak ő érkezett a képregénytől, a sorozat egyik producere és írója Roberto Aguirre-Sacasa is, aki a képregényírás mellett olyan sikersorozatokon dolgozott korábban, mint a Glee, vagy a magyarul Hármastársak címen bemutatott Big love.

A sorozat rámutat arra, hogy embervilág sem egyszerűbb, mint a boszorkányság: Sabrina első ránézésre fiús barátnőjét, Susie-t a gimis focicsapat tagjai zaklatják, a karakteren keresztül több érzékeny és aktuális témát emeltek be a sorozatba. Susie-t a nem-bináris identitású (nem férfiként vagy nőként definiálja magát) Lachlan Watson játssza, ennek megfelelő hitelességgel. Elfogadásról, toleranciáról már az első részben szó esik, jó kérdés, hogy mi lesz ezzel a szállal a misztikus események sűrűsödése mellett. A lányok, részben a Susie-t érő támadások miatt létrehoznak egy nők a nőkért klubot, aminek kapcsán az egyenlőtlenségekről és az iskolai bántalmazásról (bullyinng) is beszélgethetnek.

A bullying a Tizenhárom okom volt óta biztosan téma a Netflixnél, láthatóan a #metoo mozgalom is elérte, ritkán látni ennyi explicit és implicit utalást egyenjogúsági törekvésekre tinisorozatokban. Az a kérdés, hogy mit tudnak majd közölni gender témában. Az egyik főgonosz szájából elhangzik, hogy a világnak rég meg kellett volna tanulnia, hogy mindent a nőknek kellene irányítaniuk. Az erős feminista tartalmak mellett nehéz lesz szétválasztani a komolyan gondolt üzeneteket a túlzásoktól. Egyelőre egy tettre kész, a nőtársaiért kiálló kamaszlány egész jó példa a jellemzően még mindig fiúk miatt marakodó sorozatszereplők mellett.

sabrina_boszorkanyok.jpeg

(via)

A szereplőválogatás első ránézésre jól sikerült, mindenki beleillik a mesei díszletbe. A Sabrinát játszó Kiernan Shipka minden helyzetben azonosul a szerepével, ami nem meglepő, hiszen a képernyőn nőtt fel. A Reklámőrültekben a főszereplő Don Draper lányaként elég tapasztalatot szerezhetett érzelmi hullámvasutazásban, és a hatvanas éveket modellező sorozatban testközelből figyelhette, hogyan alakultak az egyenjogúsági mozgalmak. Sabrina mellett a Michelle Gomez által megformált Mary Wardwell kapta a legtöbb képernyőidőt, akit legutóbb a Doctor Who-ban láthattunk. Ott remekül hozta a hasonlóan behízelgő bajkeverő szerepet, úgy tűnik, hogy itt sem lesz benne hiba.  

Az első rész jól keveri a mai tizenéveseket érintő problémákat a misztikummal, de az majd később derül ki, hogy érdemes-e érzékeny társadalmi kérdéseket beemelni egy elvarázsolt világba. Ha például a bullying megoldása az lesz, hogy békává változtatják a fiúkat, akkor nem sokat nyernek majd a kamasz nézők. Remélhetőleg elkerülik a mágia által könnyen megoldható problémák csapdáját, és ha elhagyják az értelmezhetetlen homályosításokat, amiktől a képi világ olyan, mintha egy varázsgömbből figyelnénk a jeleneteket, akkor meglepően értelmes mondanivalójú kikapcsolódást hozhatnak Sabrina kalandjai a téli napokra.

Sérelmek és követelések

Az elhomályosodó képernyőszéleknél sokkal komolyabb kritikát fogalmazott meg a sorozattal szemben a Sátán Egyháza: 50 millió dolláros kártérítési igényt nyújtottak be azért, mert a készítők engedély nélkül használták műalkotásukat, a Baphomet-szobrot. A Netflix azzal védekezett, hogy több helyen is módosítottak a szobron, ami igaz is, de a hasonlóság még mindig elég szembetűnő. A felek végül peren kívül egyeznek meg. 

A bejegyzés szerzője Kovács Bettina Karolina, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.

kep.png

Hogy került Hiro az X-Faktorba?

2018. december 01. - somogyi t

Nyakig vagyunk a digitalizáció korszakában, ez pedig számos új jelenség forrása: a zenei színtéren is érzékelhető Long Tail hatására például olyan előadók juthattak el a közönséghez, akiknek erre korábban, a lemezkiadók szűrője miatt nem volt lehetősége. Ez pozitív, mert szélesedik a zenei paletta, ugyanakkor olyan előadók is előtérbe kerülhetnek, akik nem képviselnek minőséget (bár ezt a fogalmat óvatosan kell kezelni). Hígulás és megváltozó kapuőr szerepek: nincs ez másként a magyar zenei életben sem, így halmozhattak fel olyan trash-nek kikiáltott előadók is hatalmas nézettséget, mint Hiro az AK26-ból. 

A jelenség megértéséhez először is tisztáznunk kell, hogy mi az a Long Tail. A digitalizáció előtt offline disztribútoroknál vásároltak az emberek különböző hanghordozókat (kazettát, lemezt, CD-t, stb.) és ezek a zene kizárólagos terjesztőeszközeinek számítottak. A kereskedőknél véges mennyiségű termék fért el, így sok előadó kiszorult a piacról és egyáltalán nem volt képes a közönségéhez eljutni.

A boltok a készleten mindig a legkeresettebb lemezeket tartották, ezeket az alábbi grafikon meredekebb, narancssárga része jelzi. Az ábra kevésbé meredek, szürke része azokat a rétegzenéket mutatja, amelyek a digitalizáció előtt kiszorultak volna a piacról, mert nem fogyasztottak belőlük eleget ahhoz, hogy boltokba kerüljenek.

https_2f_2fblogs-images_forbes_com_2frobinlewis_2ffiles_2f2016_2f05_2frr_the_long_tail_chart1.jpg

(via)

A digitalizációval megjelentek az olyan online platformok, amelyek  lemezeladással, zeneterjesztéssel foglalkoztak. Mivel ezekben már nem kell a polcon tartani a termékeket, több előadó fér el a kínálatban, olyanok is, akik korábban nem voltak elég népszerűek ahhoz, hogy a lemezboltok készleten tartsák felvételeiket. A YouTube gyorsan növekvő népszerűsége miatt már bárki könnyen találhatott zenét a kedvenc előadójától, ráadásul ingyen. Egyre népszerűbbé válnak az online streaming szolgáltatások, így például a Spotify, ahol fix összegért korlátlanul hozzáfér a hallgató a teljes kínálatukhoz. A rétegzenékre persze kisebb a kereslet, viszont a kínálat nagy mértékben szélesedett, így a zeneszolgáltató platformok ezekből is jelentősen profitálnak. A legnagyobb bevételt ugyanakkor még mindig a slágerelőadók jelentik, hiába bővült nagy mértékben a zenei színtér. Ilyen értelemben a „sok kicsi sokra megy” elv tehát kevésbé érvényesül, ugyanakkor tény, hogy a rétegzenék is jelentős gazdasági súllyal bírnak.

Mások őrködnek a kapuknál

A digitális platformok egy olyan utat nyitottak meg az előadóknak, amelyen közvetlenül elérik a közönségüket, nem feltétlen kell a publicitásukhoz lemezkiadó. Korábban ezek a kiadók egy szűrőt jelentettek, így ők voltak kapuőri szerepben a piacon: ha egy előadót nem ítéltek elég jónak, akkor nem engedték át a „kapun”, nem biztosítottak neki lehetőséget ahhoz, hogy elérje a közönségét. Az online platformok korában a lemezkiadó sok esetben kiesik ebből a láncból. Ebben a helyzetben simán megtörténhet, hogy azok az előadók, akik korábban nem kaphattak teret, most nemcsak megoszthatják zenéjüket, hanem akár a populáris tartományba is bekerülhetnek. Magyarországon is kialakult egy olyan zenei réteg, mely elsősorban a YouTube-on képviselteti magát, itt viszont hatalmas kattintásszámokat produkál. Iskolapélda erre Hiro is, az AK26 formáció egyik tagja, aki saját arculatát a duóból kiválva, szólóelőadóként is építi.

hiro3.JPG

(via)

Hiro a 2011-ben alakult AK26 nevű rap formáció egyik tagja. Kezdetekben Mr. Busta biztosított nekik publicitást, az ő márkaneve alatt kezdték Hiro önálló imázsát is felépíteni 2017 közepétől. Ugyanezen év decemberében váltak el útjaik Bustával, aki azóta többször hangot adott nemtetszésének, például a 24.hu egyik videójában. A szakítás előtt már többen hallgatták a rap duó zenéit, mint a „mesterét”, utána pedig ennél is meredekebben emelkedett a hallgatóik száma. Ezután érzékelhető volt egy irányváltás zenei tekintetben is, a páros mögött álló producernek, King BJ-nek ebben nagy szerepe volt és van. Hiro a közös projekt mellett tovább építette saját márkáját, továbbra is jelennek meg szóló dalai, amelyek szintén hatalmas kattintásszámokat produkálnak.

A kapuőr szerep ebben a szcénában is megvan, viszont átalakult. Jelenleg publicitást jelenthet az együttműködés egy hasonló vagy nagyobb ismertséggel és rajongótáborral rendelkező előadóval, vagy akár egy  influencerrel. Hiro például így kapcsolódik Dancsó Péterhez: a videós több anyagot is készített a rapper produkcióiról, aki pedig nagyon jó érzékkel kihasználta az ezzel járó publicitás előnyeit.

„Minden bulim egy nagy show
Leszek a haverod Dancsó.” 

Reagált Hiro egyik zenéjében Hiro Dancsó videójára. A videoklip leírásába elsőként Dancsó reakció videójának linkje található, amit egyébként már másnap feltöltött.

Persze nem lehetünk naivak, nem kérdés, hogy ez az adok-kapok mindkét félnek megérte.

Nem valljuk be, hogy hallgatjuk, de hallgatjuk

„- Nem uncsi, hogy mindenki a lányokról meg a szerelemről énekel?
- Hát most megfogtál. De, mindegyiknek ugyanaz a mondanivalója tulajdonképpen.
- Szinte az összes dal témája a szerelem. Magánéleti téma, de szerintem ez is kell a mai fiataloknak.”

- válaszolta két rajongó az Index riporterének a Hiro kapcsán feltett kérdésére egy augusztusi koncerten, ahol az AK26 is fellépett.

Valószínűleg a trash-nek bélyegzett előadókat hallgatók egy jelentős része nem is vállalná fel, hogy pörgeti a számaikat, vagy ha igen, akkor hozzáteszi, hogy csak „poénból” hallgatja ezeket. De mit is jelent valójában a trash zene? A Szinapszis blogja a következőképpen foglalta össze: "Minden, amit a kultúrának, mint az emberiség által létrehozott szellemi javak összességének tágas dobozában nem látunk szívesen, amire nem vagyunk büszkék, amit a kulturált, művelt embertől fényév távolságokra érzünk; vagyis minden, ami egy gondolkodó, értelmiségi személy számára guilty pleasure-nek minősül."

A közönségének egy része tehát egyértelműen trash-nek tart bizonyos előadókat - a megítélés mögött számos olyan tudatalatti komponens áll, mely az ízlés részét képezi. A zenét és az előadót stigmatizálják, összekapcsolják egy alacsonyabb társadalmi réteggel, amellyel nem akarnak azonosulni. Benne van továbbá az is, hogy a saját, minőségről alkotott szubjektív elképzelésükhöz képest igénytelennek tartanak bizonyos produkciókat és emiatt nem ismerik el azokat a kultúra legitim elemeként.

ak11.jpg

(via)

A Long Tail jelenségnek köszönhetően tehát olyan előadók tűnhettek fel, akiknek korábban ez nem ment volna - ennek velejárója az is, hogy színesedett a mainstream zenei színtér. Nőtt az előadók listája és emelkedett a felvonultatott műfajok száma, jobban előtérbe került a rap - igaz, olykor más műfajokkal keveredve. Ha zenéről van szó, a mainstream média a populáris előadókra fordít figyelmet elsősorban. Az AK26 népszerűsége azonban olyan gyorsan és folyamatosan növekszik évek óta, hogy november 17-én az X-faktor élő adásának vendégfellépője lehetett az underground szcénából indult, modern trendek szerint újragondolt rap duó.

A digitalizáció után több lépcsőfok vezetett az online zenei platformok megjelenéséhez és térnyeréséhez. A technológia nyújtotta lehetőségek miatt az előadóknak ugyan könnyebb eljutni a hallgatóikhoz, de nem feltétlenül érvényesülnek egyszerűbben, mint azelőtt. Mivel sokan próbálnak betörni a piacra, a zaj is nagyobb, így nehezebb kitűnniük. Ennek érdekében például aktívnak kell lenni a közösségi médiában, exkluzív tartalmakat kell előállítani - de ez még önmagában nem elég. Ahhoz, hogy egy-egy produkció a lehető leghatékonyabban jusson el a célközönséghez, gyakran nem csak tehetség, hanem pénz kérdése is - ami pedig nem áll mindenkinek a rendelkezésére. 

Káromkodás és üzleti siker: kizárják egymást?

2018. november 24. - Egres Dorottya

Tegyük félre egy időre azt a kérdést, hogy elítéljük-e a káromkodás minden formáját, vagy néhány esetét, és nézzük meg, hogy a szitkozódás milyen kommunikációs célokat elégíthet ki a kutatások szerint: jól működhet egy vicc vagy egy sztori elemeként, segíthet a feszültség levezetésében, megemelheti a fájdalomküszöböt, sőt, még a kapcsolataink elmélyítésében is szerepet játszhat. De vajon az üzleti kommunikációban is vannak olyan helyzetek, amikor célravezető lehet? 

Figyelem! A bejegyzés káromkodást tartalmaz.

Az emberek jó része számtalan okból képes káromkodni, és sokszor még közönségre sincs szükségük ahhoz, hogy ettől jobban érezzék magukat. Gondoljunk csak arra, hogy hányaknak segített már egy-egy cenzúrázatlan szó(áradat) akkor, amikor beverték a lábujjukat?! De a jól irányzott csúnya szavaknak ennél jóval fontosabb szerep jut a kommunikációban: bizonyos helyzetekben viccesebb hatást kelthetünk használatukkal, egy történet elmesélése során pedig segíthetnek a fontos mozzanatok kiemelésében. 

karomkodas.jpg

(via)

A káromkodás tudománya

Idegtudományi kutatások kimutatták, hogy az amygdala (agyunk temporális lebenyének egy neuroncsoportja) fölöttébb aktív, amikor csúnya szavakat hallunk. Az amygdala a tényeket kísérő érzelmek feldolgozásáért és elraktározásáért felelős. Amikor tehát körülöttünk valaki káromkodik, az érzelmi reakciót vált ki belőlünk, amitől könnyebbé válhat az információk emlékezetbe vésése. Pszicholingivsztikai kutatások is alátámaszttották, hogy a tabunak ítélet szavak hatékonyabban közvetítik az emotív jelentést, mint nem-tabu társaik.

A káromkodásnak a társas kapcsolatok formálásában is nagy szerep juthat, például a baráti összejövetelek esetén: ha ugyanis a társaság tagjai megengedik maguknak a csúnya szavak használatát egymás előtt, az sokak számára őszinteséget és összetartozás érzést kommunikál. Egy kutatás szerint a rendszeresen használt b@ssza meg kifejezés az új-zélandi üzemi munkások esetében hozzájárult a szolidaritás kiépítéséhez és a frusztrációk levezetéséhez. De nem kell a gyárig mennünk ahhoz, hogy újabb példát találjunk a káromkodás jótékony hatására: egy vizsgálat arra mutatott rá, hogy az irodai dolgozók körében is segít a hangulat javításában és a stressz mérséklésében.

Fájdalomcsillapító helyett?

Egy kísérletben azt vizsgálták, hogy az emberek tovább bírják-e jeges vízben tartani a kezüket, ha közben káromkodnak. Az eredmények szerint a csúnya szavakat ismétlők átlagosan 40 másodperccel hosszabb ideig voltak képesek elviselni a fagyos kézfürdőt, mint azok a kísérleti alanyok, akik nem használtak ilyen kifejezéseket. Ugyanakkor a találó nevű Journal of Pain folyóiratban arról adtak számot, hogy a rendszeresen káromkodó emberek sokszor kevésbé bírják a fájdalmat.

Az üzleti élet cifraságai

Mindezeket tekintetbe véve felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet az üzleti életben: vannak olyan helyzetek, amikor jó ötletnek bizonyul kollégákon túl a partnerek és a potenciális vásárlók előtt szitkozódni? Néhányan hisznek abban, hogy igen - most erre hoztunk néhány példát.

Kimutatták, hogy az írásban elejtett csúnya szavak képesek lehetnek arra ösztönözni a potenciális vásárlót, hogy tovább olvassa a szöveget. Ezt a hatást használják ki többek között a Be an Unfucker néven futó, környezettudatosságot promotáló honlap készítői is, akik ezen a képen például a csomagolóanyagok káros hatásaira hívják fel a figyelmet:

uf.PNG

(via)

De miért is működhetnek a csúnya szavak ebben a szegmensben? Mert felkelthetik a célközönség figyelmét, közvetlenséget és könnyedséget kommunikálhatnak. De honnan tudhatjuk, hogy mennyire engedhetjük el magunkat az üzleti kommunikációban? A káromkodásban gondolkodó vállalkozók a következő tanácsokat kapják ezzel kapcsolatban:

  • Először is nem árt tudniuk, hogy kik a partnereik, potenciális vásárlóik: általában igaz, hogy egy fiatalos közönség sokkal inkább elfogadó ezzel a típusú kommunikációval szemben, mint az idősebb és konzervatívabb körök.
  • Másodszor, utána kell járniuk annak is, hogy a célcsoportjuk pontosan milyen káromkodásokat használ, mert a kommunikációs stratégiájukban ugyanezeket, vagy az ezekhez nagyon hasonló kifejezéseket érdemes alkalmazniuk. 
  • Továbbá, nem árt betartani a fokozatosság elvét: kezdeni finoman kell, cifrázni csak azután szabad a dolgokat, hogyha úgy tűnik, hogy a célközönség vevő erre a stílusra. 

laugh.PNG

(via)

Egyes üzletemberek kommunikációjának szerves részévé vált a káromkodás, ilyen például Gary Vaynerchuk is. Honlapján külön szekciót szentel annak, hogy megválaszolja közönségének legégetőbb kérdéseit a káromkodásával kapcsolatban. 

A csúnya szavakkal sokkolhatunk, viccelődhetünk, szenvedélyességet közvetíthetünk, és hasonlóképpen szenvedélyt válthatunk ki a közönségből is. Viszont a jóból is megárt a sok elvét követve a káromkodás is csak korlátozott mértékben hatásos, ugyanis megvan a veszélye, hogy inkompetensnek és tiszteletlennek látnak, sőt, képes arra, hogy teljesen elidegenítse az üzleti partnereket.

Mindezek mellett persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy az üzlet profiljával összeegyeztethető-e a csúnya szavak használata, mert vannak olyan vállalkozási szegmensek, amelyekben a káromkodást a humorhoz hasonlóan jobb teljes mértékben mellőzni: hogy csak a legszélsőségesebb példát említsük, ilyenek a temetkezés.

A káromkodást egyébként már a reklámipar is felfedezte magának: a turisztikai szektortól kezdve a szépségápolási termékek gyártóin át a sörgyárak és borfesztiválok is próbálkoztak csúnya szavakat tartalmazó hirdetésekkel, több-kevesebb sikerrel, hiszen volt, hogy üzleti siker helyett betiltás lett az eredmény. Ha kíváncsi lennél pár reklámra, amik trágárabbak egy kocsisnál, itt olvashatsz róluk.

konzerv.png

 

Az újságíró, aki nélkül nem lenne magyar Forbes

2018. november 16. - KomMédia BME

Jóval a leadási határidő előtt hívtam fel, hogy időpontot egyeztessünk az interjúhoz. Biztos voltam benne – tekintvén, hogy elfoglalt emberről van szó –, hogy nem lesz hamarost a találka, az egy hónappal későbbi időpont viszont így is meglepett. Egy igazi amerikai „tanulós” kávéházban találkoztunk. Galambos Márton mosolygós, jó kedélyű fiatalember, ez messziről látszott. Odalépett, bemutatkozott, majd megkérdezte, zavarna-e, ha bekapna pár falatot. Válaszom az volt, hogy csak tessék, így előbb evett kicsit a gyümölcssalátájából, majd mesélni kezdett.

– '99-ben érettségiztem az AKG-ban, majd elkezdtem két egyetemet, a McDaniel College-t és az ELTE szociológia szakot. A McDaniel egy amerikai egyetem, amibe itthon lehetett belevágni, és kint befejezni. Ez tartott 3 évig. Majd kimentem Berlinbe a Humboldt Universitatre egy évre Erasmusszal, majd vissza Amerikába, hogy befejezzem a McDanielt. Hazatértem 2004-ben, és dolgozni kezdtem egy médiaügynökségnél, pontosabban három gyakornoki hónapot töltöttem ott. Ezt követően médiatervező asszisztensként alkalmaztak félállásban, újabb három hónapon keresztül, hisz éppen ennyi idő kellett ahhoz, hogy azt mondjam, én inkább szeretnék Word-el dolgozni, mintsem Excel-el. Az egyetem alatt dolgoztam a Kreatívnál. Bejelentkeztem hozzájuk, hogy nem keresnek-e újságírót, és éppen kerestek. Mindeközben a szociológiára jártam, és a szakdolgozatomat is meg kellett írnom Nem sokkal később kimentem Berlinbe, a Freie Universitat-re kutatóösztöndíjjal, azt megcsináltam, elkészítettem a szakdolgozatomat, hazajöttem és bejelentkeztem a Figyelőhöz.

galambos_marci.jpg

Mondandója végeztével kissé megszeppentem, konstatáltam, hogy tapasztalt újságíróval van dolgom, hisz még egy kérdést sem tettem föl, mégis megválaszolta az első ötöt. Jegyzeteimet vadul lapozgatva rá kellett jönnöm, jobb, ha sodródom a beszélgetés árjával, most (még) úgysem az a lényeg, hogy a nyúl vigye a puskát. Így csak belekérdeztem:

– Egyszerre végezted az ELTE-t és a McDaniel-t?

– Persze, hát egyik sem egy jogi kar, vagy egy orvosi egyetem.

– Idén öt éve, hogy a Forbes főszerkesztője vagy, nem hiányzik a terepmunka?

– Bizony, meglepő – mondja mosolyogva, konstatálva az öt évet – Azért nem hiányzik annyira, mert sok eseményünk van, ezeken sokszor moderálok, ami pótolja az érzést. Én ott interjúzom, meg előtte felkészülök, és egyébként is, van helyette más…

Én két dolgot élveztem nagyon, mikor újságíróként voltam újságíró: hogy mindenféle helyekre be lehet jutni, ahova egyébként nem jut be az ember, aztán ott meg azt kérdezel, amit helyesnek tartasz. Mondhatni a magad ura vagy.

De mint mondtam, most van helyette más.

– A Forbes előtt közvetlenül az Origónál foglalatoskodtál, nem volt szokatlan a magazin újságírás, vagy aztán a print újságírás?

– Igazából az online volt szokatlan, valószínűleg azt soha nem is szoktam meg. Nem annyira nekem való, úgyhogy az elég szenvedős volt. A Forbesnál valahogy az első naptól nagyon otthon éreztem magam. Tehát számomra ez az ideális, az online hírgyártás kevésbé.

– A Forbes indulásakor úgy fogalmaztál, hogy a Forbes a tiéd, te formáltad olyanná amilyen. Elégedett vagy az akkori munkáddal? Sokat változott az újság a kezdetekhez képest?

– Szerintem nem változott nagyon sokat. Azt hiszem, nagyjából olyanok vagyunk, mint az elején. Kíváncsi vagyok, ha valaki visszanézi, milyennek látja. Talán kicsit profibb lett.

– Mikor indult, 60-40 arányban oszlottak meg a hazai és a külföldi cikkek. Változtattatok-e ezen?

– Mindig sokkal kevesebb volt a külföldi. Lehet, hogy mondtam ilyet egy régi interjúban, mert ez volt a cél, az elképzelés, de igazából mindig keveset fordítottunk és sokat írtunk, mert az az érdekesebb.

– 2014 novemberében feltették a kérdést, hogy mit tudhatunk Galambos Mártonról? Te szerényen az válaszoltad, hogy egy budapesti újságíró vagy. Ez a tőmondat, amit el lehet mondani rólad. Változtatnál-e ezen?

– Ez legalább is igaz, nem ment félre – mondta nevetve Marci.

galambos_marci_2.jpg

– Gondolom, van mivel kiegészíteni így öt év távlatában.

– Valószínűleg most már nem budapesti újságírónak, hanem főszerkesztőnek titulálnám magam. Esetleg budapesti magazin készítőnek – bár ilyen szó nincs. Mostanában fogalmazódott meg bennem, hogy gyakorlatilag mintha egy másik szakma lenne az újságírás meg a főszerkesztés, olyannyira más dolgokat kell csinálni. Főszerkesztőként, sokkal többet kell emberekkel foglalkozni, sokkal fontosabb és nagyobb része a vezetés a munkának.. Továbbá sokkal többet számít az ember ízlése. Újságíróként pedig sokkal inkább a készségek meg a tudáskészlet, ami előtérbe kerül.

Úgy érzem mára beértem főszerkesztőnek, akkoriban pedig egy újságíró voltam, aki főszerkesztői munkát végzett. Egyébként simán kell ehhez 4-5 év.

– Tehát akkor most értél be?

– Ha nem is most, de úgy másfél éve. De már az elejétől fogva kényelmes pozíció volt ez számomra, ahol igazán magamat adhattam. Ezt onnan tudom, hogy az Origónál nem éreztem ilyen jól magam. Ott sokkal jobban kellett erőlködnöm és sokkal kevésbé ment. Itt pedig, kevésbé kell erőlködnöm és sokkal inkább megy.

– Ugyanolyan nehéz, csak más módon. Egy gyors visszatekintés, fiatalabb korodban, volt, aki erre a pályára terelgetett, vagy már az óvodában is toll volt a jeled?

– Nem nagyon tudtam, hogy mi akarok lenni. Sokáig gondoltam, hogy PR-es leszek, és csak a véletlennek köszönhetően kerültem erre a pályára. mint. Az egyetem alatt volt egy barátom, aki a Kreatívnál dolgozott, így kerültem oda, web-szerkesztőnek. Én voltam az ember, aki a hírleveleket kiküldte, de semmi tartalmi feladatom nem volt. Egyszer egy magánlevelet vétlenül kiküldtem a teljes adatbázisnak, minekután nem én maradtam a web-szerkesztő. Ez alatt az idő alatt, kapcsolatba kerültem a szerkesztőséggel, és rám bíztak néhány cikket, hátha abban jobb leszek, így elkezdtem írni.

Végül ez vezetett az újságíráshoz, meg az, hogy amikor pár évvel később újra bejelentkeztem a Kreatívhoz, akkor egy lelkes fiatal csapat volt ott, ahol nagyon jó volt dolgozni. Akkor döntöttem el, hogy újságíró leszek.

– Úgy néz ki, ez jó döntésnek bizonyult.

– Egyelőre igen!

– Öt évvel ezelőtt azt mondtad, hogy örülnél, ha öt év múlva a Forbes főszerkesztőjének mondhatnád magad. Most öt évvel később, hogy vélekedsz erről, hol látod magad öt év múlva?

– Mikor elkezdtem, úgy gondoltam minimum öt, maximum tíz év van benne.  A maximumban már nem vagyok biztos. Majd kiderül, de ahogy az lenni szokott az ilyen munkákkal, ha ugyanazt kellene, csinálni unalmas lenne, de mivel nő a cég és újabb és újabb dolgokat csinálunk, ezért változik, hogy mi az én munkám, mivel kell foglalkoznom. Szeretem, amit csinálok, csinálom, ameddig tudom.

kep.png

A bejegyzés szerzője G. Gadácsi János, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. 

Szeretünk kukkolni, kárörvendeni? Eláruljuk, miért nézünk valóságshow-t

2018. november 09. - Petschner Anna

Benkő feleséget keres, Survivor – A sziget, Big Brother, Celeb vagyok, ments ki innen!, Való Világ, Éden Hotel, A rettegés foka és még sokáig lehetne folytatni a sort. A valóságshow-k (vagy reality-k) mára elkerülhetetlen részeivé váltak a televíziózásnak, témájukat és formájukat tekintve pedig széles palettán mozog a kínálat. Meghatározásuk azonban közel sem ilyen egyszerű és népszerűségükre is számtalan magyarázat létezik.

able8molqyrshm5lzhqa.jpg

(via)

A valóságshow-k története majdhogynem egyidős a televíziózáséval. Az első ilyen típusú műsor az 1948-től adásba került Candid Camera volt, amelyben a résztvevők valamilyen előre megrendezett, általában bosszantó szituáció résztvevői lettek, miközben egy rejtett kamerás felvétel készült róluk.

A valóságshow-k ugyanakkor az 1990-2000-es kezdtek el igazán elterjedni – Magyarországra először A tégla (2000), majd a Big Brother (2002) hozta be a műfajt köztudatba –, és úgy tűnik azóta is töretlen a népszerűségük.

Mit hívhatunk valóságshow-nak?

A valóságshow (angolul reality television) kifejezés alatt egy általában nem előre megírt szituációkat tartalmazó műsort értünk, amelyben a résztvevők legtöbbször hírnév nélküli és nem színész végzettségű személyek. Ez a meghatározás ugyanakkor eléggé homályos, ráadásul számos televíziós műfajjal mutat rokonságot, ilyenek például a. talkshow-k és a táncos tehetségkutatók. Hasonlóan problémás a különböző alműfajok meghatározása is. Számos szakértő osztotta már eltérő kategóriákba a műsorokat, az egyik lehetséges csoportosítást a Primetime Emmy Díj kategóriái jelentik. A legjobb, főműsoridőben sugárzott amerikai televíziós műsoroknak járó díjat odaítélő bizottság összesen három nagyobb valóságshow csoportot különböztet meg, név szerint:

  • strukturálatlan,
  • strukturált,
  • vetélkedő-valóságshow műsorok.

A strukturálatlan valóságshow-k közé azok a műsorok tartoznak, amelynél a szereplők mindennapi vagy szakmai életét követheti nyomon a néző, ám ezek a szituációk általában nem előre megírtak és a kamera nem minden pillanatban veszi a résztvevőket. A szappanopera-stílusú strukturálatlan reality-kben a szoros emberi kapcsolatok, barátságok és szerelmek kerülnek előtérbe, mint pl. a 2004-2006 között sugárzott Laguna Beach: The Orange Real Orange County című műsorban.

Másik nagyobb alcsoportot a nagyvilág számára ”láthatatlan” emberek és szubkultúrák mindennapi életét és problémáit bemutató show-k alkotják, mint például a kerekesszékes nőkről szóló Push Girls, vagy az alacsony növésű emberek és családtagjai életét bemutató Little People, Big World.

Ezektől különbözik a szakmai reality, amiben egy foglalkozás hétköznapjait követhetjük végig, aminek tipikus példája a bűnüldözők munkáját ábrázoló pl. Zsaruk műsor.

Az előbbihez szorosan kapcsolódó, de önálló alkategóriát képvisel egy egyedi vagy értékes tárgy eladásának és vételének bemutatása, beleértve a személyes és szakmai motivációk ábrázolását, és az alkudozás folyamatának megismerését is. Erre példa a Nagy-Britanniából, 1979-ben indult Antique Roadshow, amelynek azóta számos nemzetközi változata született.

A valóságshow-k politikai és kulturális hatása

Egyesek szerint a tekintélyelvű politikai rendszerekben előnyös lehet a valóságshow alapvetően demokratikus alapú szavazati rendszerének megismerése. Ugyanakkor több arab országban a reality-k szembemennek az adott nemzet kulturális és/vagy vallási értékeivel. 2004-ben tiltották be a holland Big Brother műsor arab adaptációját, amit a Middle East Broadcasting Corporation több országban is sugárzott. A reality-ben több arab országból összeválogatott szereplői (6 férfi és 6 nő) lakott egy bahreni házban. Bár a házban nemek szerint szétválasztott hálószobák és egy imahelyiség is helyett kapott, a műsor hatalmas tiltakozási hullámot váltott ki, Bahren-ben becslések szerint 1000-en vonultak utcára. Egyes tüntető szerint a műsor rombolta az iszlám alapvető értékeit: „Nem akarunk ilyen programot, mert befolyásolhatja családjainkat. Gyermekeink azt gondolhatják, hogy a házasság előtt együtt élni elfogadható az iszlámban.” Hasonló tiltakozásra került sor a dél-afrikai, többségében keresztény vallású Malawi-ban, ahol a helyi Big Brother szexuális tartalma ellen a politikusok és konzervatív polgárok is felszólaltak. A tiltakozás ellenére, viszont a műsor pozitív hatásairól is szót esett, miszerint a 12 beválogatott személyek más-más afrikai országból, ami segíthet áthidalni a kulturális szakadékokat.

Mesterséges valóságban

Míg az előző kategóriában az események között olyanok is vannak, amelyek nem a kamera előtt történnek, a strukturált reality show-kban már minden háttérinformáció a néző tudomására jut, a szereplők esetleges versengése mellett pedig a problémamegoldás is előtérbe kerül. A strukturált valóságshow-k egyik legismertebb formájában az egymást korábban nem ismerő szereplők egy kizárólag a műsor kedvéért létrehozott környezetben élik mindennapjaikat. A szituációk itt már részben előre tervezettek, mint amilyen a Való Világ és Big Brother is (ez utóbbi franchise-t 50 nemzetközi változatban adták le).

Másik alműfaj a bírósági drámákat imitáló reality, amelyben valódi vagy kitalált bírósági ügyek alakulását követheti végig a néző. Mivel ezek nem tényleges bírósági eljárások, a pereskedő feleket, az ügyvédeket és a szemtanúkat is sokszor színészek alakítják, a bírókat pl. legtöbbször nyugalmazott bírók vagy jogi tapasztalattal rendelkező személyek formálják meg (ld. The People's Court).

A túlélőshow-kban – ahogy a nevük is mutatja – általában egy természetes, vadonbeli környezetbe kerülnek a résztvevők, ahol különböző feladatok teljesítése a cél (pl. Survivor – A sziget).

Más alműfajt képviselnek az önfejlesztő/átalakító műsorok, amelyekben egy adott személy vagy csoport életének a javítása a cél, például a súlyvesztésről szóló, A nagy fogyás műsor. Hasonlóan a szereplők életének jobbá tétele jelenik meg a lakóhelyeket, munkahelyeket, járműveket renováló show-kban (pl. Nagy Házalakítás) vagy amikor egy műsor központi problémája egy-egy csődbe jutott vállalkozás megmentése (pl. Ramsey, a konyha ördöge). A strukturált valóságshow kategóriába tartoznak még az egyfajta társadalmi kísérleteket bemutató műsorok, amikor például valakik szerepet (családot és munkahelyet) cserélnek egy időre, vagy a nagy társadalmi vitákat generáló Shattered, amelyben egymással versengtek egymással a szereplők, hogy ki bírja tovább alvás nélkül. A strukturált valóságshow-k közé tartoznak a rejtett kamerákkal készített felvételek is, amikben hétköznapi személyek kerülnek vicces, kínos, bosszantó vagy éppen ijesztő szituációkba.

A harmadik nagyobb kategória a vetélkedő-valóságshow műsorok, amelyekben valamilyen díj elnyerésének reményében vesznek részt a szereplők, és általában a közönség, a zsűri vagy a résztvevők szavazatai döntik el a győztes személyét. Ide tartozik a Big Brother – amivel rögtön érthetővé válik a műfaj különböző kategóriái közötti különbségtétel nehézsége is – vagy a Got Talent tehetségkutató. 

britains-got-talent-2017-tx02-contestants-12.jpg

(via)

A téma ugyanakkor lehet az ”igazi” megtalálása is, mint A Nagy Ő-ben, amikor egyetlen férfiért ment a harc. De valamilyen sportág köré is szerveződhetnek műsorok, amire példa a The Contender.

Kritikáktól övezve

A valóságshow műfaj, és annak népszerűsége ugyanakkor rengeteg kritikát vált ki. Egy tanulmány szerint a valóságshow-kat nézők egy jelentős szegmense kiskorú, ugyanis a 17 éves korosztály által nézett 10 legnépszerűbb műsor közül négy a valóságshow műfajába tartozik. Ez felveti annak a kérdését, hogy milyen hatással van a gyerekekre a reality-k követése. Az olyan szexuális tartalmú valóságshow-k, mint például a Hugh Hefner és három barátnője napjait végigkövető The Girls Next Door, esetleg negatív hatással lehetnek a fiatalok értékítéletére. Ugyanakkor a valóságshow-k a segíthetik a gyerekek számára a társadalmi folyamatok megismerését és megértését, majd az ezekben való helytállást és beilleszkedést.

p185446_b_v8_aa.jpg

(via)

Kritika éri a reality-ket arról az oldalról is, hogy a résztvevők számára egyes szituációk megalázóak és degradálóak, a nézőkben pedig kialakulhat egyfajta függőség is, ami azt is eredményezheti, hogy háttérbe szorulnak az adott személy valós társadalmi kapcsolatai. Más szakértő viszont úgy gondolja, az emberek tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a valóságshow-k – nevük ellenére – nem a tényleges valóságot mutatják be, szereplőik pedig sokszor túljátszák vagy eljátszák egyes érzelmeiket.

Miért olyan népszerűek ezek a műsorok?

Felmerülhet a kérdés, hogy miért is nézik olyan sokan ezeket a műsorokat. Szakértők szerint azért tudunk akár órákat tölteni a kanapén arra várva, hogy ki kapja meg a rózsaszálat a műsor végén, mert közelinek érezzük az adott szereplőt magunkhoz. Ennek oka, hogy élete minden pillanatáról informálódunk és már egyfajta barátként kezdünk tekinteni a képernyőn látott illetőre. Minden esetben viszont az egyensúly a legfontosabb. Dr. Carole Lieberman, média pszichiáter és reality TV tanácsadó szerint egyes személyek azért is találhatnak nagy élvezetet az ilyen műsorokban, mert az ott lejátszódó tragédiák és problémákkal nem a saját élethelyzetükben találkoznak, úgymond „nem kell kockáztatnia a nézőnek saját szívét vagy reputációját”.

inside-reality-television-reality-tv-top-chef-rupauls-drag-race-face-off-2016-1234kyle5678.png

(via)

A műsorok követésére további motivációt jelenthet, hogy pozitív érzéseket váltanak ki, például együttérzést és empátiát. Eltérő véleményen lévő szakértők viszont úgy vélik, a megalázó, kínos szituációkba kerülő résztvevők inkább a másokon való káröröm érzését generálják a nézőkben és ez okozza a műsorok népszerűségét. Ezt a kérdést hivatott eldönteni egy 2018-ban megjelent tanulmány. A kutatásban 12 különböző valóságshow-t vizsgáltak (pl. Big Brother, Americal Idol, Master Chef) és a kísérleti alanyoknak arról kellett nyilatkozniuk, hogy milyen gyakran nézték ezeket a műsorokat, mennyire élvezték azokat, illetve szeretnének-e részt venni az adott műsorban vagy örülnének-e neki, ha egy családtagjuk mutatna érdeklődést a reality-kbe való bekerülésre. Az eredmények azt mutatták, hogy minél jobban szerették a műsorokat, annál szívesebben vettek volna részt abban. (Érdekes megfigyelés volt, hogy a családtagok bekerülése a valóságshow-kba mindig preferáltabb volt, mint a saját részvétel). Ezek alapján, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a televízió elé ülő személyeket sokkal inkább az empátia motiválja, semmint a megalázás és tragédia nyomon követése.

Ugyanakkor egy másik cikk arra világított rá, hogy a kukkolás élménye a másik vonzerő a reality show-k nézése mögött, vagyis – bármennyire is furcsának és ijesztőnek hat – az az élmény vonzza a nézőket a televíziók elé, hogy így belepillanthatnak más emberek magánéletébe. Ez felveti a kérdést, hogy a kukkolással egyenértékű-e a valóságshow-k nézése. A válasz természetes az, hogy nem. Az előbbi esetén már megjelenik a család és munkahely elhanyagolása, a reality-sztárokat érő kritikák személyesnek vétele, ez az állapot pedig kihathat az ember párkapcsolatára is: például úgy, hogy az imádott szereplőt kezdi el valaki keresi. Dr. Racine R. Henry, házasság és családterapeuta szerint viszont „amíg valaki el tudja választani egymástól a valóságshow-kat és a valóságot, addig a műsorok nézése egyszerű szórakozás.”

konzerv.png

A tökéletesen tökéletlen memóriánk manipulációja

2018. november 02. - Egres Dorottya

Az emberi memória nem úgy működik, mint egy videókamera: képtelenek vagyunk minden apró részletet megjegyezni, és évtizedek múltán is kifogástalanul felidézni azokat. A téma kutatói szerint az emlékezés konstruktív folyamat, azaz a múlt darabkáit jelenbeli gondolatainkkal kiszínezve próbáljuk értelmes egésszé formálni. Akkor mégis miért várják el a bírósági perekben, hogy a szemtanúk képesek legyenek tökéletes képet adni a szóban forgó eseményekről? És hogyan manipulálható a memóriánk?

Képzeljük el, hogy gyerekkori emlékeinkről kérdeznek minket! Megpróbáljuk felidézni a családi nyaralásokat, születésnapi bulikat, izgalmas kalandokat, majd egyszer csak egy ismerősünk olyan eseményről kezd mesélni, ami nekünk nem ugrik be. Lehet, hogy csak elfelejtettük, vagy esetleg azért nem emlékszünk rá, mert nem is velünk történt meg? Talán be akarnak csapni?

Fantom visszaemlékezések

Egy 2002-ben publikált kísérlet eredményei bemutatták, mennyire könnyen befolyásolható az emberi emlékezet. A kísérleti alanyokat arra kérték, hogy gyerekkori (4-8 éves) fotóik alapján idézzék fel a képeken megörökített eseményeket. Majd a kísérlet vezetője egy olyan felvételt mutatott a résztvevőknek, amelyen apjukkal egy hőlégballonon mosolyognak. Az alanyoknak azonban nem rémlett ez az esemény, ami nem csoda, hiszen a fotót manipulálták. Az arcokat csak rászerkesztették a képre, valójában egyikük sem vett részt gyerekkorában hőlégballonos kiránduláson (a lehetőségük azonban megvolt erre, mert évente többször rendeztek hőlégballonos fesztivált az országban - így nem tűnt teljesen valószínűtlennek a dolog). A kísérlet vezetője viszont nem leplezte le rögtön a trükköt a résztvevők előtt. Nagyjából egy héttel később ismét behívta őket, és furcsa módon ez alkalommal a kísérleti alanyok fele részletesen be tudott számolni a kérdéses eseményről, annak ellenére, hogy az soha nem is történt meg velük. Mégis hogyan magyarázható a téves emlékezés?

holegballon.PNG(via)

Az emberi memória nem képes a múlt lineáris reprodukciójára. Ehelyett olyan konstruktív folyamatokon alapszik, melyekben előfordulnak hibák és torzítások. Amikor emlékezünk, darabkákból próbáljuk felépíteni a történetet. A sztori összeállítására pedig hatással van tudásunk, befolyásolják azt különböző értékítéleteink, amelyekkel az emlékezés pillanatában rendelkezünk. Részben ez az oka annak is, hogy úgy idézünk fel történelmi eseményeket, ahogy ma gondolkodunk róluk. Az emlékezet tökéletlensége viszont nem egyedülálló dolog, és nemcsak megbízhatatlan emberekre jellemző - mindannyian így elevenítjük fel a múltat.  És való igaz, minél több idő telt el a kérdéses esemény óta, annál nagyobb kihívást jelent azt pontosan felidézni.

Emlékképek, eskü alatt

A fals emlékeknek végzetes következményei lehetnek: pontatlan tanúvallomások miatt számtalan ártatlan embert ítéltek el. Az első párszáz eset, amelyben a hibásan bebörtönzötteket DNS-vizsgálat segítségével mentették fel, 75%-a szemtanúk téves vallomása alapján eredményezett bűnös ítéletet. Sőt, ma is ez az elsődleges oka az elhibázott bírói döntéseknek. De ha ennyire megbízhatatlan a memóriánk, miért kérik mégis számon rajtunk?

contact_sheet.jpg                                        (via)                                                                                       (via)

Az utóbbi idők egyik legnagyobb médiavisszhangot kapott törvényszéki tárgyalása a Supreme court (az Egyesült Államok alkotmánybíróságaként is működő legfelsőbb bíróság) szexuális erőszakkal megvádolt jelöltének pere volt. Christine Blasey Ford, egyetemi professzor, azzal vádolta meg a Brett Kavanaugh szövetségi bírót, hogy 36 évvel ezelőtt egy középiskolai bulin a férfi erőszakoskodott vele. A per fókuszában a vádló emlékei, illetve azok hiányosságai álltak. Valóban, az eset több évtizede történt, és a nő nem volt képes kifogástalanul felidézni a kérdéses estét, de a memória kutatásával foglalkozók rendre azt nyilatkozták a médiának, hogy ez természetes. Azok viszont, akik a férfi mellett álltak ki (a bírók, jelentős médiaorgánumok, sőt, Donald Trump) azzal érveltek, hogy az emberi memória alapvetően megbízhatatlan, és pontosan ezért nem hihetünk a nőnek. A perben végül nem bizonyultak elégségesnek a professzor emlékei, a férfit pedig pár héttel a tárgyalás után kinevezték a Supreme Court legújabb tagjának.

Bármennyire is frusztráló, mégsem menekülhetünk memóriánk tökéletlensége elől. Még az amúgy kiemelkedő emlékezőtehetséggel rendelkező emberek is a manipuláció áldozatául eshetnek. De csak azért, mert emlékeink befolyásolhatók, még nem jelenti, hogy teljesen megbízhatatlanok. Lehet, hogy a részletek időközben megváltoznak, a kutatók szerint élményeink magja mégis megmarad - legyen szó akár vidám, akár traumatikus élményekről.

konzerv.png

Netes büszkélkedés: Így adj hírt a sikereidről

2018. október 26. - Király Olívia

„Ha nem posztolod, meg sem történt...” – mondják sokan. Most nem ennek a kijelentésnek az igazságtartalmát fogjuk vizsgálni, hanem azzal foglalkozunk, hogy hogyan érdemes hírt adni a munkahelyi eredményeinkről a közösségi médiában, mert a siker tálalása számos hibalehetőséget rejt. 

A közösségi média világában elkönyvelhető-e az a siker, amit nem osztunk meg az Instagramon vagy a Facebookon? Sokak számára teljes abszurditásnak tűnhet már a kérdés feltevése is. Azonban ott van az is, hogy ha a sikereinkről nem adunk hírt az online térben, akkor az ismerőseink nem tudnak majd róla (vagy kevesen lesznek azok, akik igen), így nem kapunk majd annyi elismerést... Bár a lényeg az lenne, hogy magunknak bizonyítsunk - de a folyamat ennél bonyolultabb, megérne egy külön bejegyzést. 

Vannak, akik nehezen beszélnek a sikereikről élőben és online egyaránt. Ebben benne lehet az is, hogy ehhez a tetthez sokakban szorosan kapcsolódik a dicsekvés kifejezés: a szó pejoratív felhangjának már önmagában visszatartó ereje lehet. Nem kevesen érzik úgy, hogy szerénytelenség az érdemeikről beszélni: ahelyett, hogy büszkék lennének ezekre, negatív érzéseik lesznek, mikor ezek előtérbe kerülnek. Számos kutatás mutatott ki összefüggést a passzív Facebook-jelenlét és az önbizalomcsökkenés, önértékelés megingása között.  

e67ea84864130cbad51630b75cfaa641.gif

(via)

Az online énreprezentáció, a ’hangerő’ és a valódi érdemek között persze fordított arányosság is fennállhat: van, aki ha kell, ha nem, dicsekszik (a szó negatív értelmében is akár). Mások idealizált énreprezentációi nem feltétlenül fedik a valóságot, mégis hatást gyakorolnak ránk: a teljesítmény illúzióját könnyedén meg lehet teremteni egy poszttal, függetlenül attól, hogy valójában mennyi munka áll mögötte. Ezek a híradások nehezen áttörhető falakat építenek a szerényebb személyiségek számára az önreklámozás képességét tekintve: vannak, akik ezekhez képest (pláne, ha egy-egy ilyen bejegyzés sok száz lájkot kap) kevésnek érzik saját eredményeiket. Ha rá is szánják magukat a posztolásra, kevés önbizalommal teszik azt. 

Ne feledjük, hogy önmagunk helyes definiálása egyre fontosabbá válik a digitális világban! Ez a poszt azoknak szól, akik nem tudják, hogy vágjanak bele az eredményeik megosztásába, vagy tökéletesítenék módszereiket: következzen számukra néhány megszívlelendő tanács. 

1) Kerülendő „siker-posztok”

Szerénykedés közben szorongás keletkezik bennünk, és ez óhatatlanul átragadhat a befogadóra is, ez pedig ellehetetleníti a kommunikációs cél megvalósulását: az információ keretezése miatt nem tudunk pozitív benyomásokat kelteni érdemeink megosztásával. Ha érződik rajtunk a szorongás, miközben saját érdemeinkről beszélünk, a hallgató két ellentétes üzenetet kap: hiába értünk el valamit, ha arról nem magabiztosan, büszkén számolunk be, hanem próbáljuk eltussolni a „nem mintha számítana, de azért elmondom...”, és „bocsánat az önreklámért...” típusú frázisokkal.

Ennél már csak a vicceskedő vagy a motiváló idézetekkel ékesített büszkélkedés válthat ki több negatív érzelmet az emberekben:

  • míg előbbi a szerénykedéshez hasonlóan eltussolni kívánja a dicsekvést,
  • utóbbi arról árulkodik, hogy nem tudjuk felvállalni a siker okozta pozitív érzelmeinket, ezért "A Nagy Okosokhoz" fordulunk pár hangzatos gondolatért.

Ehelyett fogalmazzuk meg úgy az üzenetet, hogy az önmagunk számára is komfortos legyen – ügyeljünk rá, hogy az önreklámozás miatt bennünk keletkező feszültség ne váljon érezhetővé a kommunikációban. Anélkül, hogy az nagyképűségnek vagy önfényezésnek tűnne: mert míg a büszkeség pozitív, hiszen egészséges önbecsülésről árulkodik, az önteltség (mások érdemeit semmibe vevő, lekicsinylő, önmagunkat az egekbe emelő poszt) éppen az ellenkezőjét sugározza. 

3736.jpg

(via)

2) Ha megoldják helyettünk...

Abban az esetben, amikor például az egyetem vagy a cég, ahol dolgozunk, posztolja az elért eredményünket, sikerünket, előfordulhat, hogy csak a megosztás gombra kattintunk, és minden egyéb kommentár nélkül tesszük azt közzé saját oldalunkon. Személyesebbé válhat a poszt, ha kiegészítjük egy-két gondolattal, melyben azt emeljük ki, miért vagyunk büszkék erre a dologra, és másokat inspirálandó, a célig vezető útról is szólhatunk pár szót.

3) Egy poszt vagy több poszt?

Mivel számos platform áll rendelkezésünkre életünk fontos pillanatainak megosztására az online térben, és nagyjából fedik egymást a különböző követői táboraink, nem ajánlott minden felületen ugyanazt, ugyanúgy közzétenni egy sikerünkről. Ha például egy oklevélátvételről posztolunk, biztosan készül több felvétel az eseményről. Még ha hivatalos fotóból csak egy áll rendelkezésünkre, készítünk pár szelfit hozzátartozóinkkal. Válogassuk ki, milyen felületre, milyen tartalomtípus kerül, hiszen így követőink sem ugyanazokkal a fotókkal találkoznak a hírfolyamokban.

233109-p2aqqj-444.jpg

(via)

4) Mutatkozzunk be hatásosan!

Az önmagunkról kialakított kép nem csupán a személyes találkozások során sorsdöntő, de a digitális világban sem utolsó szempont. Nézzük meg, mi szerepel rólunk a közösségi média felületeinken: felsoroltuk-e az összes olyan tevékenységet, tanulmányt, munkahelyet, amely referenciaként szolgálhat, amelyekre büszkék vagyunk? A LinkedIn profil manapság már alapelvárásnak számít a munkaerőpiacon, ezért kiemelten fontos, hogy mindig friss és hiteles legyen.

5) Üdv, puszi, pá – Az email-aláírás kiaknázatlan lehetőségei

Nyilvánvalóan fontos, hogyan köszönünk el elektronikus leveleink végén, azonban sokszor elfelejtjük, hogy milyen nagy jelentőséggel bír, mi áll az „Üdvözlettel” után: az alapadataink, úgy, mint a név, telefonszám, email cím, adott esetben cégnév és a cég adatai, valamint mindezek esztétikus és professzionális tálalása az online levélváltás elengedhetetlen összetevője. Ha magánszemélyként a LinkedIn profilunk linkje, vagy ha rendelkezünk vele, a nyilvános blogunk, közösségi média felületeink elérhetősége szerepel a leveleink végén, máris teljesebb képet adhatunk a másiknak önmagunkról, eredményeinkről, kvalitásainkról.

13786.jpg

(via)

Ha elértünk valamit, legyünk rá büszkék, és osszuk meg azt, hiszen – mint sok minden más – az eredmények valamihez, valakikhez, de legfőképp önmagunkhoz mérten értékelhetők. Ne az elismerésért dolgozzunk, hanem saját céljainkért, és ha sikerrel koronázzuk a törekvéseinket, mutassunk vele példát. A legnagyobb erő az önbecsülés!

A bejegyzés szerzője a kulturális szférában dolgozó kommunikációs szakember, digitális média munkatapasztalattal. 

konzerv.png

 

Zuhanhat az F1 Alonso és Räikkönen miatt

2018. október 19. - somogyi t

A Formula 1 közvetítését 2016-ban vette át a Liberty Media, azóta több reformot hoztak és hoznak annak érdekében, hogy a versenyeket izgalmasabbá és minél inkább nézőbaráttá tegyék. A verseny a médiavállalat szempontjából nem csak a sportról szól: az F1-et termékként, márkaként kezeli. Két „régi” ikonikus pilóta Fernando Alonsó és Kimi Räikkönen helyzete kérdésessé vált az idei évben. Ekkora nevek esetleges elvesztése nagyban gyengítené a verseny márkaértékét, ráadásul a médiavállalatnak úgy kell egyensúlyt teremtenie a Forma 1 szimbiózisában, hogy sokszor ellentétes érdekek kereszttüzében áll. Miben jelenhet meg a gyengülés, hogyan lehet kompenzálni a veszteséget és egyenesben tartani a márkát?

Mielőtt rátérnénk a sztárpilóták helyzetére, nézzük át egy reformkísérlet történetét. 

A nagy csapatok nem kérnek az egyenlő esélyekből

A Liberty Media jelenleg több szempontból is különösen szorult helyzetben van. Igyekeznek szem előtt tartani, hogy a Formula 1-et a nézők éltetik, ugyanakkor ez nem mindig elsődleges szempont számukra. A versenyek akkor izgalmasak, ha kiegyenlített küzdelmeket, nyílt csatákat láthatnak a nézők, viszont az autók közti különbségeket nem lehet kiküszöbölni. A Liberty Media próbált erre irányuló reformokat hozni, de ennek nem fizikai akadályai vannak, hanem üzleti.

A nagy gyári csapatok, így a Mercedes és a Ferrari előnye jelentős a mezőny többi szereplőjéhez képest, mégsem tehetnek ez ellen semmit, mert a két márka pozíciója a versenyben valódi üzleti előnyt és presztízst is jelent. A jó szereplés és a teljesítmény reklámértéke anyagiakban is megmutatkozik, így jóval több pénzt tudnak ezek a csapatok fejlesztésre költeni, ezért járhatnak mások előtt - ezzel pedig bezárult a kör. Ha egyenlő esélyekkel versenyeznének, nem lennének előnyösebb helyzetben, az pedig hatással lenne a márka megítélésére, negatívabb reputációt és kisebb profitot eredményezne. Előfordult, hogy emiatt a Ferrari kilépéssel fenyegetőzött.

kimi_alo2.jpg

(via) (via)

Több reformterv irányult arra, hogy a versenyeket izgalmasabbá és szorosabbá tegyék. Például egyszerűsíteni akarták a motorokat, ezzel a teljesítménykülönbségek kevésbé lettek volna markánsak. Ettől az újítástól szorosabb versenyeket vártak, valamint a versenyzők kvalitásai lettek volna elsősorban középpontban. És bár a nézők számára látványosabb versenyeket eredményezett volna, a két nagy gyári csapat tiltakozásával csírájában elfojtotta a kezdeményezést üzleti okokra hivatkozva. Van viszont részeredmény, amit jövőre sikerül megvalósítani: egyszerűsítik néhány helyen az autók aerodinamikai terelőelemeit, így könnyebb lesz előzni.

Húzónevek

Az egyébként is szorult helyzetet mélyítette, hogy Fernando Alonso bejelentette év végi visszavonulását, Kimi Räikkönennek pedig kiadta az útját a nagynevű Ferrari. Mindkét világbajnok versenyzőnek hatalmas szurkolótábora és presztízse van, régóta szerepelnek a Forma 1-ben. Nem véletlen került elő a pletyka, miszerint a Liberty - a veszteséget minimalizálandó - segített Räikkönennek a Forma 1-ben maradni, így kerülhetett a Sauberhez. Alonso ellenben év végén biztosan otthagyja az F1-et, sőt az idei szezon során többször előfordult, hogy negatívan bírálta a szériát. Ilyen esetben a versenyzőket is muszáj "termékként" értelmezni, akik miatt az emberek élőben vagy a tévéképernyők előtt nézik a versenyeket. A pilótáknak hatásuk van a szponzorfelületek értékesítésére, a merchandise termékek eladására, a helyszíni jegyárakra és jegyeladásokra, a médiatartalmak előállítására, egy ilyen kényes helyzetben pedig jelentősen gyengíthetik a Forma 1, mint márka értékét.

Szponzor-konfliktusok

Az érzékeny szimbiózisba beleszólhat a versenyzői utánpótlás és helycserék. A csapatok amikor pilótát igazolnak, nem csak a versenyző kvalitásait veszik figyelembe, hanem annak hátterét is, valamint, hogy milyen szponzorokkal van szerződésben. Részben emiatt marad valószínűleg ülés nélkül a jövő évre a Forma 1 egyik legnagyobb fiatal tehetsége, Esteban Ocon. 

Jelenlegi csapatánál, a Force Indiánál húzóember volt tavaly és idén is, a Belga GP-n a 3. pozícióba kvalifikált, nagyon elégedettek vele, csakhogy az istálló új tulajdonoshoz került, aki a fiát, Lance Strollt ültetné a helyére. A másik kocsiban meg meghagyná Sergio Perezt, aki több tíz millió dollár szponzorpénzt fizet a lehetőségért. Oconnak nincs pénze, sosem volt, csak tehetsége.

Egy versenyző értékén rengeteget dobhatnak a jó szponzorkapcsolatok. A csapatnak előnyös, mert a szponzorációs pénzekből szépen tudnak profitálni, még úgy is sokszor megéri, ha emiatt a versenyzőnek több fizetést kell adniuk. A jól szponzorált versenyzők azonban nem mindig azok, akiket a közönség kedvel és szívesen lát a Forma 1-ben.

Fontos a néző, de nem csak neki kell megfelelni

Ezzel tehát a versenyzőpiac, a csapatok, és a szponzorok érzékeny és konfliktusmentesnek nem mondható kapcsolatában a Liberty Media reformjai is felkavarhatják az amúgy is sokszor zavaros vizet. A médiavállalat feladatának hálátlan része, hogy azért felel, hogy az érdeklődők minél inkább élvezzék a versenyeket, és mindezt egy olyan környezetben kell biztosítania, ahol egyébként is rengeteg érdek csap össze. A Formula 1 márkaértékének és presztízsének megőrzése (adott esetben növelése) érdekében rengeteg konszenzusra kényszerül, a jelenlegi speciális helyzetben ráadásul két erős és közkedvelt karakter kérdéses helyzetének kezelése is fennáll. Alonso már biztos nem lesz a versenyzők sorában jövőre, állítása szerint a Forma 1 is egyre kevésbé érdekli, Räikkönen viszont végül két évre aláírt, tehát tőle nem a széria búcsúzik, csak annak élmezőnye.

kep.png

A legfiatalosabb médium – Interjú Schobert Larával a Musical.lyről, az influencer világról és a családi vállalkozásról

2018. október 12. - Molnár Donát

A Musical.ly nevű közösségi médium ma az egyik legnépszerűbb felület a fiatalok körében. A 16 éves kor alatti aktív médiafogyasztók többsége használja a playback-minivideók gyártására specializálódott applikációt. A bűvös 16. életév fölött viszont az emberek nagy része a fejét vakarja, és értetlenül áll a Musical.ly jelenség előtt. Nehéz ugyanis épkézláb magyarázatot adni arra, hogyan teremtett magának 90 milliós felhasználói közösséget egy alkalmazás, ahol effektekkel teletűzdelt, 5-15 másodperces, zenés klipeket forgathatnak és oszthatnak meg az emberek. A nyilvánosság legfiatalosabb platformjáról a hazai Musical.ly egyik legnépszerűbb alakjával, Schobert Larával beszélgettünk. 4_5.jpg

(via)

A Musical.ly ma talán a legnépszerűbb közösségi médium a 16 évnél fiatalabbak körében, de az ennél idősebb generációk lényegében azt sem tudják, hogy eszik vagy isszák-e ezt az oldalt. Röviden össze tudnád foglalni, hogy mi az Musical.ly?

A Musical.ly egy, a legtöbb okoseszközre letölthető alkalmazás, egyedül számítógépen keresztül elérhetetlen. Igaz ma már nem is Musical.ly-nek hívják, hanem TikTok-nak. A dizájn és a név megváltozott, más nem. Ennek ellenére szinte senki sem használja az új elnevezést, a legtöbben még mindig Musical.ly-nek hívják az applikációt. Az alkalmazáson belül a felhasználók rövid, kreatív playback videókat készíthetnek, melyeket feltölthetnek, megoszthatnak vagy elmenthetnek magunknak. Egy ilyen klip elkészítésénél a nulladik lépés, hogy az ember választ magának egy dalt a hatalmas zenei kínálatból, amivel dolgozni fog. A maximum 15 másodperces videók alatt lehet tátogni, táncolni, egyszóval produkálhatod magad. Ezen felül pedig effektekkel és filterekkel lehet felturbózni a videókat, melyekből régen alig, mostanra viszont számolatlan áll mindenki rendelkezésére.

Valami furcsa oknál fogva a fiatalok elfordultak a Facebooktól, ma már arányaiban jóval kevesebb regisztrálnak közülük ide, mint korábban. Ezzel szemben a Musical.ly oldalon pár kivételtől eltekintve csak velük lehet találkozni. Szerinted mi teszi ennyire vonzóvá ezt az oldalt a számukra és miért fordulnak el legnagyobb közösségi portáltól?

Szerintem a Facebook legnagyobb hátránya, hogy ide alapvetően csak képeket szoktak feltölteni az emberek. A fiataloknak pedig ennél többre volt szükségük az önkifejezéshez, ezért kerestek maguknak egy helyet, ahol videókban is előadhatják magukat. Ezzel a műfajjal szerintem sokkal jobban be tudnak mutatkozni másoknak. Ráadásul a Facebookon a legtöbb szülő már jelen van, a fiatalok pedig egészen egyszerűen nem tudnak, vagy nem akarnak kitárulkozni az édesanyjuk és az édesapjuk előtt.

Te mikor és minek a hatására regisztráltál a Musical.ly-re?

Még mielőtt regisztráltam volna Musical.ly-re, egy nagyon hasonló, Dubsmash nevű alkalmazást használtunk rövid videók készítéséhez. Nagyjából pont ugyanolyan felvételeket lehetett vele forgatni, mint a Musical.ly-vel, csak épp közösségi tér nem volt, mert ott kizárólag magadnak menthetted le a mozgóképet. Aztán nagyjából 3 évvel ezelőtt egy iskolai barátnőm mutatta meg a Musical.ly-t, rögtön látszott, hogy mennyivel könnyebb kezelni és az is, hogy mennyivel több kreatív lehetőség van benne. Annyira megtetszett, hogy szerintem még aznap elhatároztam, hogy váltok és regisztrálok.

A Musical.ly nézettség és lájkok alapján listázza a felhasználókat, ezzel pedig egyfajta versenyhelyzetet teremt a taralomgyártók között. Ez a gyakorlat egyedülálló, hiszen még csak hasonló listákkal sem találkozunk a többi közösségi oldalon. Szerinted ez  jó ötlet? Nem lehet, hogy a listán elfoglalt hely frusztrációt okoz a fiataloknak?

A Musical.ly évekig rangsorolta a felhasználókat nézettség és lájkok szerint, volt külön magyar és nemzetközi lista is. Ez a rendszer viszont egy ideje megszűnt, már nincsen tételesen felsorolva, hogy ki mennyi szívecskét gyűjtött össze. Én sosem vágytam rá, hogy felkerüljek erre a listára, bár valóban jó érzés volt az első helyen állni. Ezt minden esetben meg is köszöntem a rajongóimnak, mert jó volt az élre törni, de soha nem esett rosszul, hogy nem vagyok rajta. Persze voltak olyan ismerőseim, akiknél kiverte biztosítékot, hogy egyik napról a másikra hátrébb csúsztak a listán. Ilyenkor általában sokkal több videót gyártottak le 24 óra leforgása alatt, hogy újra elfoglalhassák a régi helyüket.

Milyen érzés volt Magyarország legnépszerűbb Musical.ly-sének lenni?

Amikor rövid időn belül többször is az élen álltam, akkor bele voltam őrülve a Musical.ly-be. Jó érzéssel töltött el a videók gyártása, mindig jöttek új és kreatív ötletek. Szerintem látszott a videóimon, hogy élvezettel készítettem őket, és végsősoron szerintem ez vonzotta be az a sok lájkot, amivel a csúcsra értem.

schoobert_lara_2.jpg

(via)

Van olyan, hogy tehetséges Musical.ly-s? Mi kell ahhoz, hogy valakinek rengeteg megtekintése legyen?

A videók elkészítése igényel valamiféle készséget és kreativitást, ezért biztos, hogy van tehetséges, kevésbé tehetséges és tehetségtelen Musical.ly-s is. Hogy pontosan mi kell sikerhez, azt nem tudom, de a sok lájkos csúcs-felhasználók már nem csupán a Musical.ly adta lehetőségekre támaszkodnak, hanem más szerkesztő programokkal vágják meg a videóikat, mint például az IMovie. Aztán az így megszerkesztett videokat – melyek már kvázi hollywoodi effektekkel vannak felturbózva – importálják vissza Musical.ly-be, mintha ott készültek volna. Ezzel a praktikával a siker garantált, bár én sose próbáltam ki, mert ez már elég beteg szerintem…

Vélt vagy valós félelmek alapján édesapád nem engedte, hogy Facebook fiókot csinálj magadnak. Mitől féltett?

Nagyjából 2 éve már édesapámnak sincs ellenére, hogy Facebook-om legyen, igaz azóta sincs, egyszerűen nincs rá szükségem. A 2 évvel ezelőtti időszakban viszont nem csak a Facebookot, hanem az Intagramot sem engedte, valószínűleg féltettek a nyilvánosságtól és az emberektől.

Ezek a veszélyek Musical.ly-n nem fenyegetnek?

Musical.ly-t nem ismerték, ezért erre nem vonatkozott a tiltás, legalábbis közvetlenül biztosan nem, így belevágtam. Persze az jó kérdés, hogy mitől lenne más ez, mint a többi közösségi média. Itt is ugyanúgy megtalálhattak volna az őrültek, de szerencsére nem így történt.

A nyilvánosság több éves kizárása után a közelmúltban az Instagram fiókodat mindenki számára elérhetővé tetted. Miért tártad ki ország világ előtt a hétköznapjaidat?

A megnyitást nem előzte meg semmilyen konkrétum, egyik reggel úgy döntöttem, hogy eljött a nyilvános fiók ideje. Láttam, hogy a zárkörű fiókomat sokan akarják bekövetni, több ezren kérvényezték, hogy láthassanak. A legfontosabb ok, amiért megnyitottam, az a nagy érdeklődés volt. Persze ekkor már a szüleim sem tiltották, sőt, érezhetően szerették volna, hogy beszálljak a családi bizniszbe és segítsek reklámozni bizonyos termékeiket.

Az Instagram követőid számát (116 K*) elnézve akár komoly influenceres karriert is indíthatnál. Kerestek már meg marketingajánlattal nagy cégek? Mire bólintasz rá és mire nem?

Nagyon sok cég megkeresett már, de közvetlenül nem én kezelem ezeket az ajánlatokat, hanem édesapám. Ő dönt arról, hogy mi a komoly lehetőség. Persze megbeszéljük minden visszaigazolás előtt, hogy vállalom-e a dolgot. Néha anyukám is beleszól a dologba, bár ez inkább apu terepe – a lényeg, hogy abszolút családon belül hozzuk meg ezeket a döntéseket.

Egyre több közös munkát vállalsz a szüleiddel: együtt szerepeltek plakátokon és Update boltokat is már nyitottatok meg közösen, ahova a rajongóidat is bevonzottad a céltudatos kampányaiddal. Milyen a közös munka a szülőkkel? Milyen érzés, hogy aktív szereplője lettél a családi vállalkozásnak?

Korábban sose gondoltam volna, hogy részese leszek az Update univerzumnak, és ha tehetném, most is inkább a héttérbe húzódnék. Persze ez nem választás kérdése, és ha már beleszülettem ebbe, akkor kötelességemnek érzem, hogy segítsek. A szüleim országosan ismert emberek, így nem igazán volt beleszólásom abba, hogy úgymond én is ismertségre tegyek szert és aktív részt vállaljak a családi vállalkozásban. Persze nem bánom, hogy így alakultak, végső soron jó velük a közös munka. Viszont a jövőben szeretnék tőlük teljesen függetlenedni, a magam útját akarom járni, lehetőleg önerőből. 

* 2018.10.19

konzerv.png 

 

10+1 reklám, aminek te is a részese vagy

2018. október 05. - Petschner Anna

Eltölteni egy éjszakát az IKEA-ban, időjárás-szimuláló kamrákban tesztelni sportfelszereléseket vagy életnagyságú telefonos játékkal játszani. Néha a marketingesek egészen különös módon reklámozzák a termékeket, ebből mutatunk most egy válogatást.

Az „engagement marketing”egy olyan stratégia, amely közvetlenül próbálja meg bevonni a vásárlókat a brand életébe, ezzel bátorítva a vevők részvételét a márka építésében. Ez a marketing fogás tehát nem pusztán passzív befogadóként tekint a vásárlókra, mert aktív résztvevőkként visszajelzéseivel ők is képesek formálni a brandet és szorosabb kapcsolatot kialakítani azzal. Ilyen ötletekből állítottunk össze egy tízes válogatást és hoztunk még egy félig-meddig kivételnek számító érdekességet abból az alkalomból, hogy közeledik a Halloween.

1. Egy éjszaka az IKEA-ban

Ki ne szeretne az IKEA-ban tölteni egy estét? Az Egyesült Királyság Essex-i üzletében 100 ember álmát váltották valóra egy ilyen éjszakával. A történet egy 100 000 fős Facebook csoporttal indult, akik közül 100 szerencsés kiválasztottat megvendégelt a bútoráruház. A győztesek manikűrt és masszázst is kaptak a boltban, az esti mesét pedig egy valóságshow sztár olvasta fel nekik. Aztán mindenki nyugovóra tért a frissen megvetett IKEA ágyakban.

2. Amikor a kevesebb néha több

2013-ban a Milka csokoládé 10 millió franciaországi vásárlójának kellemetlen/kellemes meglepetésben volt részük, amikor kibontották édességük csomagolását. A táblából ugyanis egyetlen kocka hiányzott, ami nem gyártási hiba miatt, hanem „Az utolsó darab” kampány részeként maradt ki a csomagból. A cég ezzel szerette volna népszerűsíteni „Merj gyengéd lenni!” szlogenjét, aminek a lényege, hogy egy oldalra regisztrálva a – sokak szerint legfinomabb– utolsó csokikockát el tudták küldeni szerettüknek.

3. Mi tudjuk, mi az izgalom!

A TNT televíziós csatorna 2012-ben rajtolt Belgiumban és ebből az alkalomból apró zűrzavart hoztak egy kisváros életébe. A csendes község egyik terén felállítottak egy asztalt, rajta egy gombbal és ezzel a felirattal: „Nyomd meg egy kis izgalomért!” A vállalkozó szelleműeknek ebben volt része:

A videó önmagáért beszél, indulása óta majdnem 56 millióan látták.

4. Teszteld a ruhát a fagypont alatt!

Az európai sportszergyártó, a Globetrotter, ruhái tesztelésére állított fel különböző szélsőséges időjárást szimuláló kamrákat. A vásárlók beöltözhetnek a cég által kínált kabátokba és nadrágokba, majd belépve ezekbe a helyiségekbe esőzésben és orkánerejű szélben, vagy esetleg fagypont alatti hőmérsékleten próbálhatják ki az sportöltözékek megbízhatóságát.

(forrás)

5. Az emberi markológép

Hogyan lehetne bizonyítja, hogy a Lay’s a legkívánatosabb chips Tajvanon? A cég úgy gondolta kombinálja a szégyenlős tajvani mentalitást a markoló automaták bosszantó világával és létrehozta az emberi markológépet. A kampány során felállítottak egy hatalmas markolót, amibe bekötötték a bátor jelentkezőket és beleengedték egy nagy halom chipsbe. Az önkéntes jutalomként egy nagy adag Lay’s chips-szel térhetett haza.

6. Három perc a döntőre!

Chile fővárosában a Heineken a 2014-es UEFA Bajnokok Ligája döntőjére ajánlott fel jegyeket egy élelmiszerboltban felállított standnál. Akik szerettek volna eljutni a Lisszabonban megrendezett döntőre, lehetőséget kaptak erre, ha sikerül megtalálniuk a félbetépett jegyek másik felének gazdáját. Erre három perc állt a rendelkezésükre, mindössze annyi információt kaptak, hogy a kilences szám lesz a segítségükre. A jegyre vágyó résztvevők pedig őrült rohanásba kezdtek, hátha megtalálják a jegy másik felét birtokló személyt.

7. Sherlock Holmes és James Bond egy bőröndben

A British Airways és a Visit Britain közös marketingfogásként egy hatalmas brit zászlóval feldíszített bőröndöt állított ki Moszkva egyik bevásárlóközpontjában. Aztán egyszer csak a bőrönd kinyílt, miközben a hangosbemondó megszólalt: „A British Airways BA232-es londoni járatához a beszállás befejeződik. Kérjük, az utasok fáradjanak a kapukhoz!” A megjelenő légi utaskísérő felkészült az utasok fogadására, akik azonnal megjelentek. A közeli padokról felpattant egy skót dudás zenész, akit Shelock Holmes és Dr. Watson követett. Fényképészek ostroma közben csatlakozott hozzájuk a The Beatles, majd Mary Poppins, Erzsébet királynő, és végül a 007-es ügynök is megérkezett egy kötélről ereszkedve. Miután a kapitány és a légi utaskísérők is beszálltak, megjelent a felirat: „Várjuk Önöket Nagy-Britanniában!”

8. BMW Flash Projection

A BMW többször rukkolt már elő meglepő marketing ötletekkel, ezek közé tartozott a 2010-es Flash Projection kampány is, ahol a BMW új motorját reklámozták. Az ötlet alapja az volt, mint pl. amikor a Napba nézve, majd utána becsukva a szemünket, annak sziluettjét fehér korongként még mindig magunk előtt látjuk. A nézőknek levetített reklám közben ártalmatlan, ám erős fényfelvillanásokkal bombázták a nézőket, majd miután a résztvevők behunyták a szemüket, megjelent előttük a BMW felirat.

9. #EztMérdLe

A Lean Cousine nevű húsmentes és 70%-ban organikus összetevőkből fagyasztott készételeket előállító cég egy új ötlettel állt elő 2015-ben. A kampány a #WeighThis (#EztMérdLe) nevet kapta, amely során a New York-i Grand Central Station-ön felállított falra mérlegeket lehetett felakasztani. Megkérték az arra járó nőket – a brand fő célcsoportját –, hogy a súlymérés helyett inkább azt gondolják át, miben szeretnék, ha megmérnék teljesítményüket. Az így született válaszokat egy grafikus megörökítette a mérlegeken, amiket aztán kitettek a falra.

10. Valósághű Angry Birds

A spanyolországi T-Mobile, Barcelona egyik terén felállított egy standot, amelynél az emberek kipróbálhattak egy új telefont és az Angry Birds játékot. A téren felállított installáció olyan volt, mintha csak a telefon képernyőjének kinagyított verziója lenne. Ám amikor kilőtték a madarakat a csúzliból, a játék megelevenedett és egy hatalmas Angry Bird-formájú labda repült ki a dobozból, ledöntve a felállított oszlopokat. A játék kipróbálásra és megnézésére több száz ember gyűlt össze, akik aztán együtt élvezték a programot.

 

+1. Ízek temetője

A Ben & Jerry’s jégkrémgyártó cég egyedi módot választott arra, hogy elbúcsúzzon visszavont jégkrémjeitől: eltemette őket. A Flavor Graveyard („Ízek temetője”) 1997-ben nyitotta meg kapuit a nyilvánosság előtt és összesen 31 íz találta meg itt végső „nyughelyét”. Saját sírkövük van, amelyre rövid sírfeliratok is kerülnek, a Cukor-bonbon fejfáján például ez áll: „Fejünkben forgott, álmunkban táncolt, de nem bizonyult elég jónak a fagylaltok között”. (Sugar-plum: "It swirled in our heads, it danced in our dreams, it proved not to be though, the best of ice creams.”)

(forrás)

 

konzerv.png