A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

A Vad Angyal hatása ma is él: régi telenovellák, modern csavarral

2019. január 11. - Kovács Bettina Karolina

Sorozatfalóként könnyű belefutni olyan - nem túl rég felvett - jelenetekbe, amiket a kétezres évek legtöbb ármányt és szenvedélyt felvonultató telenovellái is megirigyelnének. Nem véletlenül: az akár több száz részen át futó történetek kiapadhatatlan ötletforrások, egy amnéziából gyógyuló, halottnak hitt rokon mindig feldobja a cselekményt – bár ilyen csavaroknál gyanakodhatunk, hogy nem csak inspirálódásról van szó, hanem bizony igazi telenovellával van dolgunk. A húsz évvel ezelőtti kedvencek sok ponton megegyeznek a mai sorozatokkal. A jól bevált recepten nem érdemes változtatni?

A magyar tévénézők szemében valószínűleg a '90-es évek vége, 2000-es évek eleje tűnik a latin-amerikai telenovellák aranykorának. Mára a délutáni műsorsávban átvették a helyüket a különböző ázsiai sorozatok, amik egész más korszakokba és kultúrákba kalauzolják el a nézőket, mint tették azt a latin elődök, noha a magyar fotelekből Brazília vagy Argentína éppoly távoli, mint Törökország.

A latin-amerikai gyártású szériák kulturális hatása még ma is él: olyannyira, hogy számos példát találunk arra, hogy a kritikákban némileg lesajnált műfaj manapság is ihletforrás a sorozatkészítők számára. A képernyőkön jelenleg is találkozhatunk két telenovella adaptációval: a spanyol eredetű, magyar gyártású 200 első randival, aminek készül a második évada, és a Szeplőtelen Jane címen bemutatott Jane, the Virginnel, ami egy venezuelai telenovella amerikai átvétele.

Az Izaura TV jóvoltából a kilencvenes-kétezres évek legnagyobb izgalmait újra és újra átélhetjük, és az ismétléseknek köszönhetően nem csak arról bizonyosodhatunk meg, hogy ezek a sorozatok bizony ma is sokakat érdekelnek, hanem arról is, hogy számos ponton egyeznek a hőskori telenovellák a mai adaptációkkal. A két fenti példát összevetve a Vad angyallal (Muneca Brava), ami a kétezres évek egyik legnagyobb hazai sikerét érte el, máris kiderül, milyen hasonlóságokról van szó.

vadangyal.jpg

(via)

Nem minden szappanopera, ami annak látszik

Tisztázzuk először a fogalmakat:  a telenovella és szappanopera szavak tetszőleges alkalmazása gyakori félreértés, amire számos példát szolgáltat az online média ma is. Jelentős különbség, hogy míg a telenovellák rögzített epizódszámmal készülnek, a szappanoperák nyílt végűek – szinte bármeddig folytathatóak, ahogy azt a tavaly húsz éves Barátok Közt is példázza. A zavar azonban nem véletlen, mivel a telenovella műfaj ötvenes évekbeli születéséhez jelentősen hozzájárultak az amerikai rádiókban hallható szappanoperák. Érdekesség, hogy ma is sokszor a háttérben szólnak a sorozatok, így egyfajta rádióadásként működnek, amihez a telenovellákban gyakori erőteljes, már-már túlzó hangeffektek is hozzájárulnak.

A telenovellák középpontjában többnyire egy szerelem története áll, az ekörül sűrűsödő bonyodalmak általában csak a végére oldódnak meg. Elsődleges céljuk a szórakoztatás, de a történetekhez a nézők erősen kötődnek, érzelmileg is bevonódnak. Sokan azonosulnak egy-egy karakterrel, aminek következtében a telenovellák szociális, kulturális, de akár politikai funkciókat is elláthatnak az általuk közvetített üzeneteken keresztül.

Mindig csak a szerelem

A Magyarországon 1986-ban debütált Isaurától kezdve a kilencvenes évek olyan hazai kedvencein át, mint az Esmeralda, egészen az évtized végén sugárzott Rosalindáig egy sémára épültek a sorozatok. A női főszereplők, legalábbis kezdetben, valódi naivák voltak, kedvesek és bájosak, akik sodródtak az eseményekkel, néha a sarkukra álltak, de a végén minden sérelmet megbocsátva a gazdag és jóképű szerelmeik karjában értek révbe. Hasonló végkifejlettel, mégis más hangot megütve jelent meg a Vad angyal a magyar tévéképernyőkön az ezredfordulón, azóta a magyar Wikipédia szerint hetedik alkalommal ismétlik a sugárzását.

vadangyal2.jpg

(via)

A Vad angyal főszereplője, a Natalia Oreiro által megformált Milagros nem a megszokott nőies ruhákba bújtatott álmodozó karakter volt, hanem egy önálló és talpraesett lány, aki szembement a sztereotipikus nőiséggel. A fő szál – Milagros és Ivo szerelme – nem sokban ütött el a telenovellák kliséitől, ahogy a 270 rész lezárása sem, mégis egy új nőtípust jelenített meg, aki közelebb áll a mai remake-ek főszereplőihez, mint elődei. Emiatt a hasonlóság miatt különösen alkalmas a mai sorozatokkal való összevetésre.

A két jelenleg futó sorozat főszereplői önálló, a szakmai előrehaladásukra koncentráló nők, de a szerelmi szálak így is fókuszba kerülnek már az első részekben, hiszen ezek a telenovellák központi elemei. A 200 első randiban Molnár Luca (Gáspár Kata), az önbizalomhiányos rádiós keresi a szerelmet egy fogadás miatt, míg a Jane, the Virgin Jane Gloria Villanueva-ja (Gina Rodriguez) életében már ott a szerelem, amikor a nőgyógyásza véletlenül mesterségesen megtermékenyíti a szűz lányt.

Kiszámítható csavarok, meglepő üzenetek

A telenovellák biztos alapjait jól bejáratott fordulatok, szerelmi drámák, és legfőképpen az ezeket a helyzeteket megteremtő karaktertípusok adják. Említést érdemel, hogy az egyes telenovellákban eltérően ugyan, de mindig megjelenik a társadalmi egyenlőtlenség kérdése. A szegények és gazdagok közötti ellentét a latin-amerikai történetekben fontos téma volt a 90-es években, így például a Vad angyalban nagy szerepet kaptak az árva gyerekek, valamint az ”urak és cselédség” viszonya. A Jane, the Virginben az átlagos és a fényűző élet közti kontraszt jelenik meg, és a bevándorlás kapcsán a latin kisebbségek problémája is. A 200 első randi a homoszexualitást és transzneműséget mutatja be meglehetős érzékenységgel.

jane.jpg

                                        (via)                                                                                                    (via

”A féltestvérem féltestvére a férjem”

A szerelmi szál a konfliktusok alapja, izgalommal és érzelmi hullámvasúttal köti a képernyőhöz a nézőket. A kilencvenes években készült telenovellákban a gazdag férfi – szegény lány egymásra találása evidencia volt, ma már kevésbé. Jane karaktere a biztos párkapcsolatból kerül egy abszurd helyzetbe – a nőgyógyásza a bátyja felesége helyett Jane-t termékenyíti meg, így a lány pont attól a férfitól vár majd gyereket, aki a múltban tetszett neki. Ő Rafael, a környék gazdag szívtiprója, aki ráadásul Jane főnöke. A karakter tökéletes másolata lehetne akár a Vad angyal Ivójának is – valódi playboy, mindent megvásárolhat, de a felszín alatt mély vívódások jellemzik. A szituáció joggal nevezhető még a műfajhoz képest is túlzónak, a sorozat ugyanis egyszerre karikírozza a gyökereit, és hajt fejet előttük.

jane-rafael-hero.jpg

(via)

Jane a megtermékenyítés idején kapcsolatban van, az első percek narrációjának tartalmát a kapcsolatán keresztül bontják ki: Jane ugyanis megfogadta a nagymamájának, hogy a házasságig őrzi a szüzességét. A katolikus nézőpont évadról évadra megjelenik a sorozatban, ami a latin-amerikai telenovellákban nem ritka. Milagrost például apácák nevelik fel a Vad angyalban, ezzel összefüggésben az ő karakterén keresztül is megjelenik a szüzesség, mint érték. Mindkét lány tartja magát az elveihez, ugyanakkor egyik sorozat sem állítja, hogy ez az egyetlen elfogadható döntés, más példákkal is találkoznak bennük a nézők.

A 200 első randi ebben a tekintetben inkább a Betty, a csúnya lány sémájához illeszthető, a 2000-es évek sorozatában is egy önbizalomhiányos nő és munkahelyi viszonyai álltak a történet középpontjában, de ott a főhőst szándékosan elcsúfították. Molnár Luca életszerűbb, egy szép, minimális túlsúllyal rendelkező nő, aki nehezen érvényesíti az akaratát, és nem tudja szeretni önmagát. Plátói szerelme neki is van, aki a gazdag és szívtipró típusból kerül ki, de a sorozat fókuszában Luca személyiségfejlődése áll. A húga házasodni készül, az anyjával kötött fogadás értelmében az esküvőig kell neki is megtalálnia az igazit ahhoz, hogy megtarthassa a nagymamája házát. A hozzá illő férfi persze nincs tőle messze, de a felismerésig sok bonyodalom vezeti el őt is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Molnár Luca (@lucakeresi) által megosztott bejegyzés,

 Az első évad alatt a 200 első randi fiktív főszereplője, Molnár Luca Instagramon is aktív volt

Néhány klasszikus karakter

A szerelmi szálak kapcsán bemutatott főszereplők mellett több tipikus karakter köthető a műfajhoz.

  • Az idős, bölcs jóakaró, lehetőség szerint egy nagymama, aki szemmel tartja az eseményeket. Luca esetében csak a visszaemlékezéseiben tűnik fel a már halott nagymamája, ragaszkodása hozzá indokolja a fogadást is.
  • A kotnyeles barátnő, barát. Ezek a barátságok többnyire a gyerekkorba nyúlnak vissza, megjelenik bennük a tűzön-vízen át összetartás, és a megbocsátás fontossága is.
  • A bajkeverő, akiből általában több is van, és mindig visszatér. A legtipikusabb példái ennek az ármánykodó féltékeny nők és férfiak, akik sokszor ugyanannyira vágynak a főszereplők szerelmére, mint a nézői szimpátiát inkább megnyerő hősnő és választottja. A cselekedeteik következményeinek felelősségét végül mindig viselniük kell, és az is gyakori, hogy megváltoznak, felismerik a hibáikat, így nem csak az derül ki, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését, hanem az is, hogy van esély a változásra.

Azt, hogy meg lehet változni, a szívtipróként beskatulyázott férfiak is bizonyítani szokták, ez igaz Ivóra, Rafaelre, de Luca plátói szerelmére, Félixre is. Ezekben a fordulatokban azonban megjelenik az a gondolat is, hogy a hősnő az, aki eléri, hogy megváltozzon az addig nem sok mindennel törődő férfi, 2000-ben éppúgy, mint 2018-ban.

  • Az eltitkolt gyerek szintén elmaradhatatlan szereplője a telenovelláknak, ahogy a megjátszott terhesség is. A semmiből feltűnő gyerekek, váratlanul felfedett rokoni szálak mindig elrendeződnek, a család összetartozása a végkifejletben tulajdonképpen megkérdőjelezhetetlen a műfajban. Milagros megbékél az apjával, ahogy az a mai sorozatok családi drámáiban is történik.
  • A karakter, aki meghalt, de mégis él. Ő ritkán érkezik jó szándékkal, és néha csak egy ikertestvér, de az eseményeket mindenképp felbolygatja. A karakteren keresztül közvetített üzenet általában hasonló a családdal, vagy a bajkeverőkkel kapcsolatos tanulságokhoz.

natalia_oreiro_natal.jpg

(via)

A telenovellákban olyan elemek jelentek és jelennek meg, amik fordulatos, mégis megnyugtatóan kiszámítható történeteket eredményeznek. Együtt lehet izgulni a szereplőkkel, de a karakterek jól ismertek, évtizedek óta ugyanazok térnek vissza más-más névvel és arccal, a jól működő recepten keveset változtattak. Fontos, hogy az ármányok és szerelmek mellett a társadalom összetételére való reflexió is megmaradt, amikből egyrészt kiolvashatóak az aktualitások, másrészt véleményformáló hatásuk lehet. Ezeken felül vannak megkérdőjelezhető üzeneteik, de összességében arra az egyszerű, örökérvényű elképzelésre épülnek, hogy a jó és a szerelem mindig győz, így a készítők ennek az egy igazságnak a mentén alakítják a történeteket.

kep.png

Így válhatsz sikeresebb előadóvá 2019-ben

2019. január 05. - konzervtelefon

Ismerős lehet az érzés, amikor egy iskolai vagy munkahelyi prezentáció hallatán egyszerűen el nem tudjuk képzelni, az előadó hogy volt képes kiállni egy ilyen vontatott és szinte kibírhatatlan anyaggal. Szeretjük azt hinni, hogy előadást tartani könnyű, hiszen már fél siker, ha egyáltalán ki merünk állni a hallgatóság elé, és meg is bírunk szólalni. Ez így is van, ugyanakkor igazán jó, magával ragadó előadást annál nehezebb készíteni és bemutatni. A tavalyi évindító posztunkban az érvelésben adtunk tanácsokat, idén pedig újévi fogadalomnak azt ajánljuk, hogy határozzuk el, 2019-ben sikeresebb előadók leszünk!

Nézzük most hét egyszerű taktikát, melyek figyelembe vételével klasszisokkal javulhat prezentációs stílusunk, így remélhetőleg a hallgatóságunk sem fogja unott tekintettel, egy felsőbb hatalomhoz fohászkodva a mondandónk végét várni.

1. Tudd, hogy kikhez beszélsz

A jó előadás titka, hogy tudjuk, kik ülnek majd a közönség soraiban. Gondoljunk csak bele, más emberek más információbázissal rendelkeznek, ehhez mérten tanácsos összeraknunk előadásunk anyagát. Ha szakértők vesznek részt a prezentáción, úgy nem kell elmagyaráznunk a legalapvetőbb információkat, vagy ha éppen az azonos feladatkiírást kapó csoporttársaink hallgatnak minket, akkor nem kell végigmennünk a projekt minden pontján. Amennyiben vegyes közönséggel van dolgunk vagy nem tudjuk előre belőni, hogy kikre számíthatunk, érdemes az “intelligens laikus” szintjét becélozni, tehát nem szájbarágósan, de nem is szakszavakkal teletömve előadni.

o-boring-meeting-facebook-1068x534.jpg

(via)

2. Legyen B, sőt C terv is

A technológia ördöge minden pillanatban felütheti fejét, így készüljünk arra, hogy esetlegesen nem fog működni a számítógép vagy nem érzékeli az adathordozót, amin az előadásunkat vittük. Számtalanszor adódik gond a projektorral, ami miatt mégsem sikerül kivetíteni a prezentációnkat. Mindig érkezzünk felkészülten, legalább B és C tervekkel: pendrive-on és online is elérhető fájllal, akár saját laptoppal, illetve az előadásunk írásos vázlatával (már ha nem tudjuk azt fejből). Az elejét feltétlenül memorizáljuk, hiszen megeshet, hogy valaki a segítségünkre siet a technikával, mi viszont közben el is kezdhetjük az előadást. Az egyik legrosszabb eset a teljes áramszünet: hosszabb előadásnál egy handout sokat segíthet abban, hogy tudjuk követni magunkat. 

2_4.jpg

(via)

Illetve, ha videó is szerepel a prezentációban, mindenképpen számoljunk azzal, hogy nagy valószínűséggel problémánk lesz a lejátszásával. Ne bízzuk az internetre a dolgot, mert kínos, ha percekig nem tölt be a YouTube - inkább mentsük le előre az anyagot.

Ha már videómegosztó: gondoljuk végig, hogy szeretnénk-e úgy belépni a saját fiókunkkal, hogy a közönség kivetítőn nézheti a számunkra ajánlott egyéb tartalmakat. Biztos mind az előadáshoz kapcsolódik? Profibb hatást keltünk, ha nem teregetjük ki a zenei ízlésünket, az általunk követett influencerek listáját, és ki tudja még mit. 

3. Figyeld, hogy figyelnek-e még

Általánosságban véve egy előadás elején még élénk tekintetek néznek vissza ránk, de a figyelem hamar lankad. Aztán megint aktívvá válhat a közönség, ha meghallják, hogy már csak pár gondolatunk maradt vissza. Ha azt vesszük észre, hogy az előadás derekán elvesztettük hallgatóságunk nagy részét, érdemes egy figyelemfelkeltő videóval vagy egyéb kiugró elemmel felráznunk őket, az unalomba semmiképp ne süppedjünk bele.

4. Használj személyes anekdotákat

Éthosznak nevezik a retorikában a meggyőzésnek azt az eszközét, amellyel az előadó saját magát mutatja meg a szövegben: ezzel tudja alátámasztani azt, hogy hiteles megszólaló a témában. Az előadást mindenképpen gazdagíthatja egy-két személyes részlet, például saját tapasztalat vagy a munkafolyamatba való betekintés. Természetesen a túlzásra ügyelni kell: ne hozzuk kínos helyzetbe a közönséget túlságosan részletes háttérinformációkkal, valamint igyekezzünk elkerülni a történetben szereplők név szerinti említését, hacsak nem olyan emberekről van szó, akiknek szakmai sikereit hangsúlyozzuk a prezentációnk témája kapcsán.

3_4.jpg

(via)

5. Légy tisztában a csend erejével

A csendnek nem feltétlenül kell kínosnak lennie, egy jól ütemezett hatásszünet nyomatékot adhat mondanivalónknak. Ne féljünk attól, hogy pár másodpercre elhallgatunk, hagyjunk bátran időt a közönségnek arra, hogy elgondolkozzon az előadás fontos pontjain, illetve a központi üzenetünkön. A hatásszünet olyan szempontból is hasznos, hogy a duruzsoló közönség hirtelen észreveszi magát, és remélhetőleg elcsendesül, pl. egy iskolai előadás során.

6. Gyakorolj, hiszen az teszi a mestert

Ha gyakran kell előadást tartanunk, sok szempontból rutinossá válunk, de még a profik számára is a jó prezentáció titka lehet az előzetes próba. Ne sajnáljuk arra az időt, hogy otthon elpróbáljuk az előadást! Így világossá válhatnak azok a pontok, amelyek logikailag nem megfelelően követik egymást, vagy éppen nehéz érthetően megfogalmazni őket. Ez pedig egy újabb problémához vezet: ez az időtúllépés, ami akkor következik be, ha élesben döbbenünk rá, hogy sokkal több mindent kell elmagyarázni és összekötni, mint hittük. Felkészületlenül jól bele lehet esni a csapongás, önismétlés, összefüggéstelen gondolatvezetés csapdájába.

7. Tudd, hogy az idő nagy úr

A megadott időkorlát be nem tartása több szempontból is problémás: a közönség ráun az előadásra, idegessé válik a késés miatt, illetve előfordulhat, hogy ezzel mástól veszünk el értékes perceket. Érdemes az előadást kicsivel rövidebbre tervezni, mint a megadott időkeret a már említett technológiai malőrök miatt, valamint a felmerülő kérdések okán is. Még ha nincs is kifejezett kérdés-válasz szekció, adjuk meg a lehetőséget a hallgatóságnak a releváns megjegyzések megosztására, hiszen ebből előadóként is rengeteget tanulhatunk.

4_6.jpg

(via)

Ha szívesen tanulmányoznád mélyebben a prezentáció művészetét, itt és itt megteheted. 

konzerv.png

A srác a kávézóból – Jeff Buckley, aki a legszebben énekelte a Hallelujah-t

2018. december 22. - KomMédia BME

Ismerős, amikor egy társaságban valaki áradozik egy zenészről, zenéről, aztán az illető meggyőzi magát, hogy bizony hallgassa meg mindenki az új felfedezettjét – berakja, a többiek beszélnek tovább, de ő egyedül igyekszik látványosan élvezni azt. Pedig lehet igaza van, és tényleg zseniálisan szól, csak egyszerűen akkor és ott nem jött át. Most én állok a lemezjátszók mögé, és az ünnepekre hivatkozva szeretném megtörni a plázákban unalomig játszott dalok hatalmát egy makulátlan tehetség életével, dalaival.

Mindannyiunk életében megvannak azok a találkozások, amik egyszer és mindenkorra beégtek az emlékezetünkbe és onnan se mi, se más nem tudja kitörölni őket. Így esett ez velem is, amikor rábukkantam Jeff Buckly-ra: egy nagyon kedves, de végtelenül szerencsétlen időszakban, két értelmezhetetlen pillanat között tehetetlenségem csúcspontján csak annyit tudtam, hogy el akarok felejteni mindent, ami miatt idekerültem.

jeffbuckley_1.jpg

(via)

A zenéje úgy repített át minden nyűgömön, mint ahogyan szülő ringatja rémálmából felocsúdott gyermekét; alig eszméltem fel, már egy zabolátlan lovon vágtáztam egy letűnt kor zsenijével a kaliforniai Orange nevű városkában. Ez volt ő fiatalon, a hatvanas évek végén. Tombolt a beatkorszak, legendák tépték a húrokat.

Jeff apja, Tim Buckley egyébként maga is kedvelt zenész volt, azonban feleségével korán elváltak, így Jeff-el csak 12 éves korában, egy fellépése előtt találkozott először. Remekül kijöttek egymással, az ifjabb Buckley rögtön beleszeretett a zene világába. Hamar meg is beszéltek egy újabb találkozót, ám erre már nem kerülhetett sor, mivel Tim heroin túladagolásban meghalt. Jó pár évvel később rendezték meg az emlékkoncertjét (Greetings from Tim Buckley), ahol Jeff tiszteletét kifejezve, számos dalt elénekelt tőle. Jeffet egyébként a koncert után többen megkeresték, producerek próbálták rávenni, hogy lovagolja meg apja hírnevét; hiába. Inkább New York-ba költözött, ahol rátalált karrierje bölcsőjére, a Sin-é kávézóra.

Csak tiszta forrásból - A legendás hely

Ennek az aprócska kávézónak csodás története van, ide csak úgy néha beugrottak a nagyok – mint például Sinead O’Connor, vagy a U2 – játszottak egy kicsit, aztán ahogy jöttek, úgy mentek is. Jeff ezzel ellentétben rendszeres fellépővé vált, az idő múlásával egyre többen jártak le miatta, míg végül kígyózó sorok álltak a bejárat előtt, várva az ismeretlen srácot a gitárjával. Ez a legendás hely befogadta őt, szabad kezet adott neki. Itt találta meg valódi előadói énjét, itt érzett rá igazán, hogy miként képzeli el a zene világát. Ezt őrzi a következő mondat is:

„Just put your f*cking camera away, let’s just be together alright?”

Milyen jó, hogy valaki nem tett eleget Jeff kívánságának, és megörökítette őt: így maradhatott ránk egy olyan felvétel, amiben ez a mondat konkrétan elhangzik. Sok türelmet és nyitott szívet ajánlok a megtekintéséhez - mindenképpen érdemes, hiszen a U2 énekese, Bono szavai is életre kelnek benne, aki ekképp emlékezik a legendáról:

„Jeff Buckly was a pure drop in the oceans of noise”.

Egy srác, egy gitár és valami, ami ekkor még csak csírájában látszott. 

jeffbukley4.jpg

(via)

Tudom, azóta sokat változott a világ, de Jeff talán ma is azon kevesek közé tartozna, akik nem félve a kritikáktól és a konzumer fogyasztó elvárásaitól, képesek lennének beáldozni a hírnevüket és a rajongó tábor méretét a művészi igényesség érdekében. Talán ez a kor még nem tudja megmondani, milyen értéke van az Instagram lájkoknak hosszútávon, de kellően abszurd elképzelni, ahogy 100 év múlva így emlékeznének például a Radiohead-re: „Radiohead? Nem lehettek olyan jók, Nicki Minajnak százszor több követője volt!”.  A legnagyobbakat nem a kor divatjai fogják fenttartani.

A dalokban tovább él

Jeff Buckley hatása ma is tetten érhető, olyan zenészek címeztek neki számokat, mint a Coldplay (Shiver), Lana del Rey (Gods and Monsters), Massive Attack (Teardrop). Utóbbi érdekessége, hogy Elizabeth Fraser (a Massive Attack énekese) közeli kapcsolatban állt Jeff-el, ám végül másfele vezettek útjaik. Kettőjük tiszavirág életű szerelmét egyetlen közös (ki nem adott), extra nyers felvételük őrzi (All flowers in time bend towards the sun). Esetlen, kezdetleges, néhol kevés, máshol sok – tehát amilyen a szerelem általában– de piszkosul őszinte.

Árral szemben – kiadók, média, csillogás

Kiadók igen, média talán, csillogás kizárt. Jeff a kiadókat a szükséges rossznak tekintette, hosszú válogatást követően végül a Sony Music alá tartozó Columbia Records-hoz szerződött, ők adták ki egyetlen hivatalos lemezét, a Grace-t:

“I don’t write my music for Sony. I write it for the people who are screaming down the road crying to a full-blast stereo.”

Az album Amerikában nem robbant nagyot, annál inkább Ausztráliában és Franciaországban. Szülőföldjén csak 2002-ben jelent meg aranylemeze. Idő kellett, míg zenéje és üzenete az igazi nagyközönséghez is elért.

jeff-buckley2.jpg

(via

A posztumusz díj többek között Jeff sajátos médiakezelésének tudható be: egész egyszerűen menekült előle. Hogy az újságírók és riporterek figyelmét elterelje, hosszú, kócos hajat növesztett, több számmal nagyobb pólókban és bakancsban járkált. A sors fintora, hogy 1995-ben a People Magazine beválasztotta a világ 50 legszebb embere közé – hiába na, a szépség belülről fakad.

Tovább a víz útján – vissza a gyökerekhez

1997-ben visszatért a turnéjából, s Memphisbe költözött, hogy felvegye második lemezét. Ez az egyébként igen barátságtalan város volt a bölcsője olyan neveknek, mint B.B. King vagy éppen a Jeff által nagyon kedvelt Jimmy Hendrix. Ezúttal azonban Memphis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: 1997. május 29-én Jeff úszni indult a Mississippi folyó egyik mellékágában, majd egy hajó elhaladtával eltűnt. Ekkor látták utoljára, holtestére napokkal később találtak rá.

Emlékét ma a memphisi állatkertben családja és kiadója által kihelyezett emléktábla őrzi. Ezen a helyen ma is több CD található, amit a rajongók felejtettek ott, hátha más is felfedezi azt a titkot, ami Jeff Buckley világa rejt. Hát, így teszek én is, itt hagyok valamit.

Útravaló a fa alá

Az ünnepek közeledtével álljon itt két remekmű, melyek bőven túlmutatnak a karácsonyi zenéken, de azért beférnek a karácsonyfa alá is, sőt. Kétségtelen, hogy a Jeff-et legtöbbször Leonard Cohen: Hallelujah átdolgozása kapcsán szokták említeni; nem véletlenül. De szavak helyett talán jobb, ha végre Jeff hangja mesél nekünk, különösen, ha ezt egy koncertfelvételen keresztül teszi:

 A Corpus Christi Carol talán még inkább illik az ünnepi hangulathoz, már-már imaszerű. Ezt a számot egy misztikus jelenség is övezi, s bár óva intem magamat a konteók gyártásától, mégis érdekes a tény: 1997-ben az Úrnapja (Corpus Christi) ugyanarra a napra esett, amikor Jeff eltűnt a Mississippi hullámai között.

„I don't really need to be remembered. I hope the music's remembered.”

Jeff Buckley.

A bejegyzés szerzője Ignácz Dániel.

kep.png

Minden kedves olvasónknak boldog ünnepeket kíván a #Konzervtelefon blog! 

Rövid téli szünetet tartunk, új posztunk a január első hetében lesz.

Jódlizó macska és Jingle Balls - 7+1 borzalmas karácsonyi reklám

2018. december 15. - konzervtelefon

A Szenteste közeledtével nem csak a fenyőfa, a forralt bor és a bejgli jelenik meg egyre több helyen, hanem a karácsonyi témájú reklámok is megkerülhetetlenné válnak. A kedves Coca-Cola Mikulás mellett azonban rosszabbnál-rosszabb ünnepváró reklámokkal is találkozhat az óvatlan vásárló. Ezekből mutatunk be egy - csaknem - karácsonyig kitartó válogatást.

jigleballs.png

 

1. Mikor változott meg annyira a világ, hogy a Spice Girls-szel reklámozzák a Tesco-t? Az idillien induló videóban hamar felszínre tör a kibékíthetetlen ellentét: a kérdés itt most nem az, hogy ki szólózik vagy keres többet, hanem a karácsonyi menü. A kívánság kavalkádra nem az érvelés-, tárgyalástechnika a gyógyír, hanem a hipermarket, ahol minden kapható (igen, még homár is). Megjegyeznénk, hogy óriási ziccert hagytak ki a készítők a "fűszeres" poénokkal. 

Aki szeretné megnézni az ajándék shoppingolós részt, az itt kattinthatja. 

 2. Amikor Ronald McDonald jégtáncos bohócként vidít fel egy magára maradt kisgyereket... Ha a sztori magában nem is lenne elég, feltűnik a reklámban pár animált erdei állat. Az őz mindent visz!

 3. Ennek az Apple hirdetésnek az eleje némi idősík zavart okoz: az első felében hiába a karácsonyi prüntyögés, a hangulat mégis inkább a Halloweent idézi, a főhős Frankenstein szörnyszülöttjét idézi. Elindulunk a havas hegycsúcsokról és persze eljutunk a szokásos karácsonyi szívmelengetéshez. Az üzenet a jó öreg sablonnal összefoglalható: nyisd meg a szíved és légy kedves az idegenekkel - meg általában mindenkivel. De tényleg még a szörnyetegekkel is szívélyesnek kell lenni karácsonykor? A gyerekeket egész évben arra tanítjuk, hogy csak óvatosan az ismeretlenekkel, de az ünnepen minden más... 

 4. Karácsonykor sem hiányozhat egy csöppnyi nemi előítélet sem a terítékről: a reklám tanulsága szerint a férfiak mind hasznavehetetlenekaz ünnepi készülődésben, a nők pedig minden magukra vállalnak, hogy mások jól érezzék magukat (őket ez már önmagában boldoggá teszi). Tekintve, hogy a produkció készíttetője az Asda, elmondható, hogy minden sikeres háziasszony mögött áll egy élelmiszerlánc, ahol minden elérhető.

 5. Nincs is szebb dolog egy kalandvágyó répa számára, mint találkozni a karácsonyi vacsorának szánt feldarabolt és megsütött rokonaival… elég bizarr indítás, bár van, aki aranyosnak tartja. De hogyan kapcsolódik ez a reklámozó vállalathoz? Fontos ez egyáltalán, vagy elég a "kedves" sztori? Nem merünk belegondolni abba, hogy a készítők milyen sorsot szántak a főhős kisrépának...

 6. Erre a háborús karácsonyi reklámra nehéz szavakat találni. Bár a reklám igaz történeten alapszik, a meglovagolása ennek az eseménynek már nem feltétlenül ízléses a Sainsbury's részéről. (szerkesztve)

 7. Ezek a gatyába bújtatott “csiligelő harangok” már-már hipnotikus hatásúak… Bár volt, aki inkább a szekunder szégyen hatása alá került, miközben ezt a kis koreográfiát nézte. A karácsonyi "csúnyapulcsi" mára fogalommá vált, de úgy tűnik, a fehérneműipart is megihlette az ünnepi láz. Nos, kinek jött meg a kedve egy kis alsónadrág-vásárláshoz a szereplők? Mert ugye nincs is jobb fa alá való, mint a zokni, pizsama és fehérnemű...

 +1. Mert karácsonykor is kell egy macska. Egy jódlizó macska.

 

kep.png

Sabrina, a tiniboszorkány visszatért és felbőszítette a Sátán Egyházát

2018. december 08. - KomMédia BME

Szépen gyarapodik a Netflix tinisorozat gyűjteménye, saját gyártású drámák és dokumentum paródia is van már a képzeletbeli polcon, így nem lehet elszíntelenedéssel vádolni a streaming szolgáltatót.  A változatos műfajokat és témákat ráadásul ez idáig úgy öntötték tizenéveseknek szóló formába, hogy közben a felnőtt nézőket is magukkal ragadták, elég csak a Stranger Things óriási sikerére gondolni. Októberben csatlakozott a listához a feltámasztott Sabrina, a tiniboszorkány, elhagyva a tini jelzőt Chilling Adventures of Sabrina címmel - az amúgy is borús hangulatú sorozat felett gyorsan megszaporodtak a felhők, mert a sátánista egyház átszámítva 14 milliárd forintra perelte a produkciót. 

A konfliktus részletei előtt ismerkedjünk meg az új feldolgozással és elődeivel. 

Az első rész alapján úgy tűnik, hogy a nézők közé ezúttal sem csak a kamaszokat várja a horror elemekkel fűszerezett fantasy. Az alaphelyzet szerint az árva Sabrina (Kiernan Shipka) két világ között őrlődik: a Sötét Urat (vagyis a Sátánt) szolgáló boszorkány családja, és a hol zombikról, hol a társadalmi egyenlőtlenségekről elmélkedő barátai között. A családja az Éjszaka Egyházának (Church of Night) tagja, emellett a két nagynénje, Hilda (Lucy Davis) és Zelda (Miranda Otto) egy temetkezési vállalatot vezetnek, ahol a boncasztal a házi őrizetben lévő unokatestvérének, Ambrosenak (Chance Perdomo) jutott. Sabrina mindezek mellett szerelmes is, ami különösebben nem könnyíti meg számára a boszorkány lét melletti elköteleződést. Napokon belül betölti a tizenhatot, amikor a „sötét keresztelő” jegyében felesküdhet a Sátánnak és beköltözhet a szuper exkluzív bentlakásos boszorkányképzőbe, hátrahagyva az emberi életét és Greendale-t, a mindig halloweeni hangulatú várost. 

kiernan_shipka.jpg

(via)

A történet több szálon bonyolódik a még Netflixes sorozatokhoz képest is hosszúnak mondható egy órás játékidő alatt, hiszen egész évadra elegendő rejtélyt és konfliktusforrást vezetnek be. Sabrina keresztelőjét többen is meg akarják akadályozni, a legártalmatlanabbnak az elitképzős boszitanoncok tűnnek, akik egy lassan ölő átokkal demonstrálják, hogy megtanulták a varázsvilági rasszizmusról szóló leckét a Harry Potter Malfoyától (Sabrina édesanyja ugyanis halandó volt, így ő félvérnek számít).

Az ötvenhat éves tini

Sabrina kalandjai egészen 1962-ig nyúlnak vissza, ekkor jelent meg a karakter az Archie’s Madhouse című képregényben. A félig ember, félig boszorkány Sabrina annyira népszerűvé vált, hogy 1971-ben saját képregényt kapott. Néhány dolog a kezdetek óta változatlan: a lányt a nagynénjei nevelik, és velük él Salem, a fekete macska. A Harvey Kinkle iránti szerelme is a hatvanas évek óta töretlen, miközben a fiú természetesen nem tudhatja meg, hogy Sabrina boszorkány

sabrina_kepregeny.jpg. (via)

A rajzok 1996-ban elevenedtek meg először a képernyőn, a képregény címét megtartva Sabrina, a tiniboszorkány elindult meghódítani a világot. Az eredeti történet szerint árva Sabrina a hét évados szitkomban csak átmenetileg nem találkozhat a szüleivel, és a 16. születésnapján tudja meg, hogy boszorkány. A mesterséget persze ki kell tanulnia, így a kezdő boszorkányság és a gimis élet közti egyensúlyozás, na meg a beszélő macska adják a humoros jelenetek alapjait.

Közben a képregény hol megszűnt, hol újraindult, minden alkalommal alkalmazkodva az aktuális trendekhez, így 2009-ben például manga stílusban fejezték be a történetet. A pihenő ezúttal sem tartott sokáig, 2014-ben indult a Chilling Adventures of Sabrina, de a korábbi könnyed hangvételt hátrahagyva az Archie Horror adja ki. A sötétebb, misztikusabb irány a sorozatkészítőknek is megtetszett, a Warner Bros. Television elkezdte fejleszteni a sorozatot előbb a CW-nek, majd a két évados berendeléssel meggyőzőbb Netflixnek.

Hatvanas évek, kortárs dilemmák

Az új verzióban főcímtől az utolsó képkockáig minden hangot és díszletet a borzongatás szándékával készítettek el (iparági információkból már tavaly is lehetett tudni, hogy az alkotók Az ördögűzőt tekintik ihletforrásnak), de minden éppen annyira ijesztő, hogy csak egy leheletnyi hideg futkosson a hátunkon a greendale-i szelektől. Valóban halloweeni a hangulat, a jelmezek és díszletek árasztják magukból a ’60-as éveket, ugyanakkor ott vannak a laptopok és az okostelefonok is. amik aláhúzzák a jelmezviselés tényét. Kiéleződik a kontraszt a (bonc)asztalra kerülő témák és a ’60-as évek hangulata között: első pillantásra furcsa, hogy ennyire 2018-as problémákkal és kérdésekkel lép vissza a látványvilág az időben. Második pillantásra már viszont kevésbé, hiszen a szexuális forradalom időszakának megidézése jó háttérnek tűnik azokhoz a témákhoz, amelyekről a valóságban éppen csak elkezdtek beszélni akkoriban. Időutazások

Az alkotók a hatvanas évek miliőjének megidézésével az első képregény-folyam előtt is fejet hajtanak, és nem ez az egyetlen pont, amellyel a karakter eredetéhez kapcsolódnak. A főcím képregényes illusztrációk sorából áll össze, amelyet a Chilling Adventures of Sabrina képregényes illusztrátora, Robert Hack tervezett.

sabrina_focim.jpg

(via)

Nem csak ő érkezett a képregénytől, a sorozat egyik producere és írója Roberto Aguirre-Sacasa is, aki a képregényírás mellett olyan sikersorozatokon dolgozott korábban, mint a Glee, vagy a magyarul Hármastársak címen bemutatott Big love.

A sorozat rámutat arra, hogy embervilág sem egyszerűbb, mint a boszorkányság: Sabrina első ránézésre fiús barátnőjét, Susie-t a gimis focicsapat tagjai zaklatják, a karakteren keresztül több érzékeny és aktuális témát emeltek be a sorozatba. Susie-t a nem-bináris identitású (nem férfiként vagy nőként definiálja magát) Lachlan Watson játssza, ennek megfelelő hitelességgel. Elfogadásról, toleranciáról már az első részben szó esik, jó kérdés, hogy mi lesz ezzel a szállal a misztikus események sűrűsödése mellett. A lányok, részben a Susie-t érő támadások miatt létrehoznak egy nők a nőkért klubot, aminek kapcsán az egyenlőtlenségekről és az iskolai bántalmazásról (bullyinng) is beszélgethetnek.

A bullying a Tizenhárom okom volt óta biztosan téma a Netflixnél, láthatóan a #metoo mozgalom is elérte, ritkán látni ennyi explicit és implicit utalást egyenjogúsági törekvésekre tinisorozatokban. Az a kérdés, hogy mit tudnak majd közölni gender témában. Az egyik főgonosz szájából elhangzik, hogy a világnak rég meg kellett volna tanulnia, hogy mindent a nőknek kellene irányítaniuk. Az erős feminista tartalmak mellett nehéz lesz szétválasztani a komolyan gondolt üzeneteket a túlzásoktól. Egyelőre egy tettre kész, a nőtársaiért kiálló kamaszlány egész jó példa a jellemzően még mindig fiúk miatt marakodó sorozatszereplők mellett.

sabrina_boszorkanyok.jpeg

(via)

A szereplőválogatás első ránézésre jól sikerült, mindenki beleillik a mesei díszletbe. A Sabrinát játszó Kiernan Shipka minden helyzetben azonosul a szerepével, ami nem meglepő, hiszen a képernyőn nőtt fel. A Reklámőrültekben a főszereplő Don Draper lányaként elég tapasztalatot szerezhetett érzelmi hullámvasutazásban, és a hatvanas éveket modellező sorozatban testközelből figyelhette, hogyan alakultak az egyenjogúsági mozgalmak. Sabrina mellett a Michelle Gomez által megformált Mary Wardwell kapta a legtöbb képernyőidőt, akit legutóbb a Doctor Who-ban láthattunk. Ott remekül hozta a hasonlóan behízelgő bajkeverő szerepet, úgy tűnik, hogy itt sem lesz benne hiba.  

Az első rész jól keveri a mai tizenéveseket érintő problémákat a misztikummal, de az majd később derül ki, hogy érdemes-e érzékeny társadalmi kérdéseket beemelni egy elvarázsolt világba. Ha például a bullying megoldása az lesz, hogy békává változtatják a fiúkat, akkor nem sokat nyernek majd a kamasz nézők. Remélhetőleg elkerülik a mágia által könnyen megoldható problémák csapdáját, és ha elhagyják az értelmezhetetlen homályosításokat, amiktől a képi világ olyan, mintha egy varázsgömbből figyelnénk a jeleneteket, akkor meglepően értelmes mondanivalójú kikapcsolódást hozhatnak Sabrina kalandjai a téli napokra.

Sérelmek és követelések

Az elhomályosodó képernyőszéleknél sokkal komolyabb kritikát fogalmazott meg a sorozattal szemben a Sátán Egyháza: 50 millió dolláros kártérítési igényt nyújtottak be azért, mert a készítők engedély nélkül használták műalkotásukat, a Baphomet-szobrot. A Netflix azzal védekezett, hogy több helyen is módosítottak a szobron, ami igaz is, de a hasonlóság még mindig elég szembetűnő. A felek végül peren kívül egyeznek meg. 

A bejegyzés szerzője Kovács Bettina Karolina, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.

kep.png

Hogy került Hiro az X-Faktorba?

2018. december 01. - somogyi t

Nyakig vagyunk a digitalizáció korszakában, ez pedig számos új jelenség forrása: a zenei színtéren is érzékelhető Long Tail hatására például olyan előadók juthattak el a közönséghez, akiknek erre korábban, a lemezkiadók szűrője miatt nem volt lehetősége. Ez pozitív, mert szélesedik a zenei paletta, ugyanakkor olyan előadók is előtérbe kerülhetnek, akik nem képviselnek minőséget (bár ezt a fogalmat óvatosan kell kezelni). Hígulás és megváltozó kapuőr szerepek: nincs ez másként a magyar zenei életben sem, így halmozhattak fel olyan trash-nek kikiáltott előadók is hatalmas nézettséget, mint Hiro az AK26-ból. 

A jelenség megértéséhez először is tisztáznunk kell, hogy mi az a Long Tail. A digitalizáció előtt offline disztribútoroknál vásároltak az emberek különböző hanghordozókat (kazettát, lemezt, CD-t, stb.) és ezek a zene kizárólagos terjesztőeszközeinek számítottak. A kereskedőknél véges mennyiségű termék fért el, így sok előadó kiszorult a piacról és egyáltalán nem volt képes a közönségéhez eljutni.

A boltok a készleten mindig a legkeresettebb lemezeket tartották, ezeket az alábbi grafikon meredekebb, narancssárga része jelzi. Az ábra kevésbé meredek, szürke része azokat a rétegzenéket mutatja, amelyek a digitalizáció előtt kiszorultak volna a piacról, mert nem fogyasztottak belőlük eleget ahhoz, hogy boltokba kerüljenek.

https_2f_2fblogs-images_forbes_com_2frobinlewis_2ffiles_2f2016_2f05_2frr_the_long_tail_chart1.jpg

(via)

A digitalizációval megjelentek az olyan online platformok, amelyek  lemezeladással, zeneterjesztéssel foglalkoztak. Mivel ezekben már nem kell a polcon tartani a termékeket, több előadó fér el a kínálatban, olyanok is, akik korábban nem voltak elég népszerűek ahhoz, hogy a lemezboltok készleten tartsák felvételeiket. A YouTube gyorsan növekvő népszerűsége miatt már bárki könnyen találhatott zenét a kedvenc előadójától, ráadásul ingyen. Egyre népszerűbbé válnak az online streaming szolgáltatások, így például a Spotify, ahol fix összegért korlátlanul hozzáfér a hallgató a teljes kínálatukhoz. A rétegzenékre persze kisebb a kereslet, viszont a kínálat nagy mértékben szélesedett, így a zeneszolgáltató platformok ezekből is jelentősen profitálnak. A legnagyobb bevételt ugyanakkor még mindig a slágerelőadók jelentik, hiába bővült nagy mértékben a zenei színtér. Ilyen értelemben a „sok kicsi sokra megy” elv tehát kevésbé érvényesül, ugyanakkor tény, hogy a rétegzenék is jelentős gazdasági súllyal bírnak.

Mások őrködnek a kapuknál

A digitális platformok egy olyan utat nyitottak meg az előadóknak, amelyen közvetlenül elérik a közönségüket, nem feltétlen kell a publicitásukhoz lemezkiadó. Korábban ezek a kiadók egy szűrőt jelentettek, így ők voltak kapuőri szerepben a piacon: ha egy előadót nem ítéltek elég jónak, akkor nem engedték át a „kapun”, nem biztosítottak neki lehetőséget ahhoz, hogy elérje a közönségét. Az online platformok korában a lemezkiadó sok esetben kiesik ebből a láncból. Ebben a helyzetben simán megtörténhet, hogy azok az előadók, akik korábban nem kaphattak teret, most nemcsak megoszthatják zenéjüket, hanem akár a populáris tartományba is bekerülhetnek. Magyarországon is kialakult egy olyan zenei réteg, mely elsősorban a YouTube-on képviselteti magát, itt viszont hatalmas kattintásszámokat produkál. Iskolapélda erre Hiro is, az AK26 formáció egyik tagja, aki saját arculatát a duóból kiválva, szólóelőadóként is építi.

hiro3.JPG

(via)

Hiro a 2011-ben alakult AK26 nevű rap formáció egyik tagja. Kezdetekben Mr. Busta biztosított nekik publicitást, az ő márkaneve alatt kezdték Hiro önálló imázsát is felépíteni 2017 közepétől. Ugyanezen év decemberében váltak el útjaik Bustával, aki azóta többször hangot adott nemtetszésének, például a 24.hu egyik videójában. A szakítás előtt már többen hallgatták a rap duó zenéit, mint a „mesterét”, utána pedig ennél is meredekebben emelkedett a hallgatóik száma. Ezután érzékelhető volt egy irányváltás zenei tekintetben is, a páros mögött álló producernek, King BJ-nek ebben nagy szerepe volt és van. Hiro a közös projekt mellett tovább építette saját márkáját, továbbra is jelennek meg szóló dalai, amelyek szintén hatalmas kattintásszámokat produkálnak.

A kapuőr szerep ebben a szcénában is megvan, viszont átalakult. Jelenleg publicitást jelenthet az együttműködés egy hasonló vagy nagyobb ismertséggel és rajongótáborral rendelkező előadóval, vagy akár egy  influencerrel. Hiro például így kapcsolódik Dancsó Péterhez: a videós több anyagot is készített a rapper produkcióiról, aki pedig nagyon jó érzékkel kihasználta az ezzel járó publicitás előnyeit.

„Minden bulim egy nagy show
Leszek a haverod Dancsó.” 

Reagált Hiro egyik zenéjében Hiro Dancsó videójára. A videoklip leírásába elsőként Dancsó reakció videójának linkje található, amit egyébként már másnap feltöltött.

Persze nem lehetünk naivak, nem kérdés, hogy ez az adok-kapok mindkét félnek megérte.

Nem valljuk be, hogy hallgatjuk, de hallgatjuk

„- Nem uncsi, hogy mindenki a lányokról meg a szerelemről énekel?
- Hát most megfogtál. De, mindegyiknek ugyanaz a mondanivalója tulajdonképpen.
- Szinte az összes dal témája a szerelem. Magánéleti téma, de szerintem ez is kell a mai fiataloknak.”

- válaszolta két rajongó az Index riporterének a Hiro kapcsán feltett kérdésére egy augusztusi koncerten, ahol az AK26 is fellépett.

Valószínűleg a trash-nek bélyegzett előadókat hallgatók egy jelentős része nem is vállalná fel, hogy pörgeti a számaikat, vagy ha igen, akkor hozzáteszi, hogy csak „poénból” hallgatja ezeket. De mit is jelent valójában a trash zene? A Szinapszis blogja a következőképpen foglalta össze: "Minden, amit a kultúrának, mint az emberiség által létrehozott szellemi javak összességének tágas dobozában nem látunk szívesen, amire nem vagyunk büszkék, amit a kulturált, művelt embertől fényév távolságokra érzünk; vagyis minden, ami egy gondolkodó, értelmiségi személy számára guilty pleasure-nek minősül."

A közönségének egy része tehát egyértelműen trash-nek tart bizonyos előadókat - a megítélés mögött számos olyan tudatalatti komponens áll, mely az ízlés részét képezi. A zenét és az előadót stigmatizálják, összekapcsolják egy alacsonyabb társadalmi réteggel, amellyel nem akarnak azonosulni. Benne van továbbá az is, hogy a saját, minőségről alkotott szubjektív elképzelésükhöz képest igénytelennek tartanak bizonyos produkciókat és emiatt nem ismerik el azokat a kultúra legitim elemeként.

ak11.jpg

(via)

A Long Tail jelenségnek köszönhetően tehát olyan előadók tűnhettek fel, akiknek korábban ez nem ment volna - ennek velejárója az is, hogy színesedett a mainstream zenei színtér. Nőtt az előadók listája és emelkedett a felvonultatott műfajok száma, jobban előtérbe került a rap - igaz, olykor más műfajokkal keveredve. Ha zenéről van szó, a mainstream média a populáris előadókra fordít figyelmet elsősorban. Az AK26 népszerűsége azonban olyan gyorsan és folyamatosan növekszik évek óta, hogy november 17-én az X-faktor élő adásának vendégfellépője lehetett az underground szcénából indult, modern trendek szerint újragondolt rap duó.

A digitalizáció után több lépcsőfok vezetett az online zenei platformok megjelenéséhez és térnyeréséhez. A technológia nyújtotta lehetőségek miatt az előadóknak ugyan könnyebb eljutni a hallgatóikhoz, de nem feltétlenül érvényesülnek egyszerűbben, mint azelőtt. Mivel sokan próbálnak betörni a piacra, a zaj is nagyobb, így nehezebb kitűnniük. Ennek érdekében például aktívnak kell lenni a közösségi médiában, exkluzív tartalmakat kell előállítani - de ez még önmagában nem elég. Ahhoz, hogy egy-egy produkció a lehető leghatékonyabban jusson el a célközönséghez, gyakran nem csak tehetség, hanem pénz kérdése is - ami pedig nem áll mindenkinek a rendelkezésére. 

Káromkodás és üzleti siker: kizárják egymást?

2018. november 24. - Egres Dorottya

Tegyük félre egy időre azt a kérdést, hogy elítéljük-e a káromkodás minden formáját, vagy néhány esetét, és nézzük meg, hogy a szitkozódás milyen kommunikációs célokat elégíthet ki a kutatások szerint: jól működhet egy vicc vagy egy sztori elemeként, segíthet a feszültség levezetésében, megemelheti a fájdalomküszöböt, sőt, még a kapcsolataink elmélyítésében is szerepet játszhat. De vajon az üzleti kommunikációban is vannak olyan helyzetek, amikor célravezető lehet? 

Figyelem! A bejegyzés káromkodást tartalmaz.

Az emberek jó része számtalan okból képes káromkodni, és sokszor még közönségre sincs szükségük ahhoz, hogy ettől jobban érezzék magukat. Gondoljunk csak arra, hogy hányaknak segített már egy-egy cenzúrázatlan szó(áradat) akkor, amikor beverték a lábujjukat?! De a jól irányzott csúnya szavaknak ennél jóval fontosabb szerep jut a kommunikációban: bizonyos helyzetekben viccesebb hatást kelthetünk használatukkal, egy történet elmesélése során pedig segíthetnek a fontos mozzanatok kiemelésében. 

karomkodas.jpg

(via)

A káromkodás tudománya

Idegtudományi kutatások kimutatták, hogy az amygdala (agyunk temporális lebenyének egy neuroncsoportja) fölöttébb aktív, amikor csúnya szavakat hallunk. Az amygdala a tényeket kísérő érzelmek feldolgozásáért és elraktározásáért felelős. Amikor tehát körülöttünk valaki káromkodik, az érzelmi reakciót vált ki belőlünk, amitől könnyebbé válhat az információk emlékezetbe vésése. Pszicholingivsztikai kutatások is alátámaszttották, hogy a tabunak ítélet szavak hatékonyabban közvetítik az emotív jelentést, mint nem-tabu társaik.

A káromkodásnak a társas kapcsolatok formálásában is nagy szerep juthat, például a baráti összejövetelek esetén: ha ugyanis a társaság tagjai megengedik maguknak a csúnya szavak használatát egymás előtt, az sokak számára őszinteséget és összetartozás érzést kommunikál. Egy kutatás szerint a rendszeresen használt b@ssza meg kifejezés az új-zélandi üzemi munkások esetében hozzájárult a szolidaritás kiépítéséhez és a frusztrációk levezetéséhez. De nem kell a gyárig mennünk ahhoz, hogy újabb példát találjunk a káromkodás jótékony hatására: egy vizsgálat arra mutatott rá, hogy az irodai dolgozók körében is segít a hangulat javításában és a stressz mérséklésében.

Fájdalomcsillapító helyett?

Egy kísérletben azt vizsgálták, hogy az emberek tovább bírják-e jeges vízben tartani a kezüket, ha közben káromkodnak. Az eredmények szerint a csúnya szavakat ismétlők átlagosan 40 másodperccel hosszabb ideig voltak képesek elviselni a fagyos kézfürdőt, mint azok a kísérleti alanyok, akik nem használtak ilyen kifejezéseket. Ugyanakkor a találó nevű Journal of Pain folyóiratban arról adtak számot, hogy a rendszeresen káromkodó emberek sokszor kevésbé bírják a fájdalmat.

Az üzleti élet cifraságai

Mindezeket tekintetbe véve felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet az üzleti életben: vannak olyan helyzetek, amikor jó ötletnek bizonyul kollégákon túl a partnerek és a potenciális vásárlók előtt szitkozódni? Néhányan hisznek abban, hogy igen - most erre hoztunk néhány példát.

Kimutatták, hogy az írásban elejtett csúnya szavak képesek lehetnek arra ösztönözni a potenciális vásárlót, hogy tovább olvassa a szöveget. Ezt a hatást használják ki többek között a Be an Unfucker néven futó, környezettudatosságot promotáló honlap készítői is, akik ezen a képen például a csomagolóanyagok káros hatásaira hívják fel a figyelmet:

uf.PNG

(via)

De miért is működhetnek a csúnya szavak ebben a szegmensben? Mert felkelthetik a célközönség figyelmét, közvetlenséget és könnyedséget kommunikálhatnak. De honnan tudhatjuk, hogy mennyire engedhetjük el magunkat az üzleti kommunikációban? A káromkodásban gondolkodó vállalkozók a következő tanácsokat kapják ezzel kapcsolatban:

  • Először is nem árt tudniuk, hogy kik a partnereik, potenciális vásárlóik: általában igaz, hogy egy fiatalos közönség sokkal inkább elfogadó ezzel a típusú kommunikációval szemben, mint az idősebb és konzervatívabb körök.
  • Másodszor, utána kell járniuk annak is, hogy a célcsoportjuk pontosan milyen káromkodásokat használ, mert a kommunikációs stratégiájukban ugyanezeket, vagy az ezekhez nagyon hasonló kifejezéseket érdemes alkalmazniuk. 
  • Továbbá, nem árt betartani a fokozatosság elvét: kezdeni finoman kell, cifrázni csak azután szabad a dolgokat, hogyha úgy tűnik, hogy a célközönség vevő erre a stílusra. 

laugh.PNG

(via)

Egyes üzletemberek kommunikációjának szerves részévé vált a káromkodás, ilyen például Gary Vaynerchuk is. Honlapján külön szekciót szentel annak, hogy megválaszolja közönségének legégetőbb kérdéseit a káromkodásával kapcsolatban. 

A csúnya szavakkal sokkolhatunk, viccelődhetünk, szenvedélyességet közvetíthetünk, és hasonlóképpen szenvedélyt válthatunk ki a közönségből is. Viszont a jóból is megárt a sok elvét követve a káromkodás is csak korlátozott mértékben hatásos, ugyanis megvan a veszélye, hogy inkompetensnek és tiszteletlennek látnak, sőt, képes arra, hogy teljesen elidegenítse az üzleti partnereket.

Mindezek mellett persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy az üzlet profiljával összeegyeztethető-e a csúnya szavak használata, mert vannak olyan vállalkozási szegmensek, amelyekben a káromkodást a humorhoz hasonlóan jobb teljes mértékben mellőzni: hogy csak a legszélsőségesebb példát említsük, ilyenek a temetkezés.

A káromkodást egyébként már a reklámipar is felfedezte magának: a turisztikai szektortól kezdve a szépségápolási termékek gyártóin át a sörgyárak és borfesztiválok is próbálkoztak csúnya szavakat tartalmazó hirdetésekkel, több-kevesebb sikerrel, hiszen volt, hogy üzleti siker helyett betiltás lett az eredmény. Ha kíváncsi lennél pár reklámra, amik trágárabbak egy kocsisnál, itt olvashatsz róluk.

konzerv.png

 

Az újságíró, aki nélkül nem lenne magyar Forbes

2018. november 16. - KomMédia BME

Jóval a leadási határidő előtt hívtam fel, hogy időpontot egyeztessünk az interjúhoz. Biztos voltam benne – tekintvén, hogy elfoglalt emberről van szó –, hogy nem lesz hamarost a találka, az egy hónappal későbbi időpont viszont így is meglepett. Egy igazi amerikai „tanulós” kávéházban találkoztunk. Galambos Márton mosolygós, jó kedélyű fiatalember, ez messziről látszott. Odalépett, bemutatkozott, majd megkérdezte, zavarna-e, ha bekapna pár falatot. Válaszom az volt, hogy csak tessék, így előbb evett kicsit a gyümölcssalátájából, majd mesélni kezdett.

– '99-ben érettségiztem az AKG-ban, majd elkezdtem két egyetemet, a McDaniel College-t és az ELTE szociológia szakot. A McDaniel egy amerikai egyetem, amibe itthon lehetett belevágni, és kint befejezni. Ez tartott 3 évig. Majd kimentem Berlinbe a Humboldt Universitatre egy évre Erasmusszal, majd vissza Amerikába, hogy befejezzem a McDanielt. Hazatértem 2004-ben, és dolgozni kezdtem egy médiaügynökségnél, pontosabban három gyakornoki hónapot töltöttem ott. Ezt követően médiatervező asszisztensként alkalmaztak félállásban, újabb három hónapon keresztül, hisz éppen ennyi idő kellett ahhoz, hogy azt mondjam, én inkább szeretnék Word-el dolgozni, mintsem Excel-el. Az egyetem alatt dolgoztam a Kreatívnál. Bejelentkeztem hozzájuk, hogy nem keresnek-e újságírót, és éppen kerestek. Mindeközben a szociológiára jártam, és a szakdolgozatomat is meg kellett írnom Nem sokkal később kimentem Berlinbe, a Freie Universitat-re kutatóösztöndíjjal, azt megcsináltam, elkészítettem a szakdolgozatomat, hazajöttem és bejelentkeztem a Figyelőhöz.

galambos_marci.jpg

Mondandója végeztével kissé megszeppentem, konstatáltam, hogy tapasztalt újságíróval van dolgom, hisz még egy kérdést sem tettem föl, mégis megválaszolta az első ötöt. Jegyzeteimet vadul lapozgatva rá kellett jönnöm, jobb, ha sodródom a beszélgetés árjával, most (még) úgysem az a lényeg, hogy a nyúl vigye a puskát. Így csak belekérdeztem:

– Egyszerre végezted az ELTE-t és a McDaniel-t?

– Persze, hát egyik sem egy jogi kar, vagy egy orvosi egyetem.

– Idén öt éve, hogy a Forbes főszerkesztője vagy, nem hiányzik a terepmunka?

– Bizony, meglepő – mondja mosolyogva, konstatálva az öt évet – Azért nem hiányzik annyira, mert sok eseményünk van, ezeken sokszor moderálok, ami pótolja az érzést. Én ott interjúzom, meg előtte felkészülök, és egyébként is, van helyette más…

Én két dolgot élveztem nagyon, mikor újságíróként voltam újságíró: hogy mindenféle helyekre be lehet jutni, ahova egyébként nem jut be az ember, aztán ott meg azt kérdezel, amit helyesnek tartasz. Mondhatni a magad ura vagy.

De mint mondtam, most van helyette más.

– A Forbes előtt közvetlenül az Origónál foglalatoskodtál, nem volt szokatlan a magazin újságírás, vagy aztán a print újságírás?

– Igazából az online volt szokatlan, valószínűleg azt soha nem is szoktam meg. Nem annyira nekem való, úgyhogy az elég szenvedős volt. A Forbesnál valahogy az első naptól nagyon otthon éreztem magam. Tehát számomra ez az ideális, az online hírgyártás kevésbé.

– A Forbes indulásakor úgy fogalmaztál, hogy a Forbes a tiéd, te formáltad olyanná amilyen. Elégedett vagy az akkori munkáddal? Sokat változott az újság a kezdetekhez képest?

– Szerintem nem változott nagyon sokat. Azt hiszem, nagyjából olyanok vagyunk, mint az elején. Kíváncsi vagyok, ha valaki visszanézi, milyennek látja. Talán kicsit profibb lett.

– Mikor indult, 60-40 arányban oszlottak meg a hazai és a külföldi cikkek. Változtattatok-e ezen?

– Mindig sokkal kevesebb volt a külföldi. Lehet, hogy mondtam ilyet egy régi interjúban, mert ez volt a cél, az elképzelés, de igazából mindig keveset fordítottunk és sokat írtunk, mert az az érdekesebb.

– 2014 novemberében feltették a kérdést, hogy mit tudhatunk Galambos Mártonról? Te szerényen az válaszoltad, hogy egy budapesti újságíró vagy. Ez a tőmondat, amit el lehet mondani rólad. Változtatnál-e ezen?

– Ez legalább is igaz, nem ment félre – mondta nevetve Marci.

galambos_marci_2.jpg

– Gondolom, van mivel kiegészíteni így öt év távlatában.

– Valószínűleg most már nem budapesti újságírónak, hanem főszerkesztőnek titulálnám magam. Esetleg budapesti magazin készítőnek – bár ilyen szó nincs. Mostanában fogalmazódott meg bennem, hogy gyakorlatilag mintha egy másik szakma lenne az újságírás meg a főszerkesztés, olyannyira más dolgokat kell csinálni. Főszerkesztőként, sokkal többet kell emberekkel foglalkozni, sokkal fontosabb és nagyobb része a vezetés a munkának.. Továbbá sokkal többet számít az ember ízlése. Újságíróként pedig sokkal inkább a készségek meg a tudáskészlet, ami előtérbe kerül.

Úgy érzem mára beértem főszerkesztőnek, akkoriban pedig egy újságíró voltam, aki főszerkesztői munkát végzett. Egyébként simán kell ehhez 4-5 év.

– Tehát akkor most értél be?

– Ha nem is most, de úgy másfél éve. De már az elejétől fogva kényelmes pozíció volt ez számomra, ahol igazán magamat adhattam. Ezt onnan tudom, hogy az Origónál nem éreztem ilyen jól magam. Ott sokkal jobban kellett erőlködnöm és sokkal kevésbé ment. Itt pedig, kevésbé kell erőlködnöm és sokkal inkább megy.

– Ugyanolyan nehéz, csak más módon. Egy gyors visszatekintés, fiatalabb korodban, volt, aki erre a pályára terelgetett, vagy már az óvodában is toll volt a jeled?

– Nem nagyon tudtam, hogy mi akarok lenni. Sokáig gondoltam, hogy PR-es leszek, és csak a véletlennek köszönhetően kerültem erre a pályára. mint. Az egyetem alatt volt egy barátom, aki a Kreatívnál dolgozott, így kerültem oda, web-szerkesztőnek. Én voltam az ember, aki a hírleveleket kiküldte, de semmi tartalmi feladatom nem volt. Egyszer egy magánlevelet vétlenül kiküldtem a teljes adatbázisnak, minekután nem én maradtam a web-szerkesztő. Ez alatt az idő alatt, kapcsolatba kerültem a szerkesztőséggel, és rám bíztak néhány cikket, hátha abban jobb leszek, így elkezdtem írni.

Végül ez vezetett az újságíráshoz, meg az, hogy amikor pár évvel később újra bejelentkeztem a Kreatívhoz, akkor egy lelkes fiatal csapat volt ott, ahol nagyon jó volt dolgozni. Akkor döntöttem el, hogy újságíró leszek.

– Úgy néz ki, ez jó döntésnek bizonyult.

– Egyelőre igen!

– Öt évvel ezelőtt azt mondtad, hogy örülnél, ha öt év múlva a Forbes főszerkesztőjének mondhatnád magad. Most öt évvel később, hogy vélekedsz erről, hol látod magad öt év múlva?

– Mikor elkezdtem, úgy gondoltam minimum öt, maximum tíz év van benne.  A maximumban már nem vagyok biztos. Majd kiderül, de ahogy az lenni szokott az ilyen munkákkal, ha ugyanazt kellene, csinálni unalmas lenne, de mivel nő a cég és újabb és újabb dolgokat csinálunk, ezért változik, hogy mi az én munkám, mivel kell foglalkoznom. Szeretem, amit csinálok, csinálom, ameddig tudom.

kep.png

A bejegyzés szerzője G. Gadácsi János, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. 

Szeretünk kukkolni, kárörvendeni? Eláruljuk, miért nézünk valóságshow-t

2018. november 09. - Petschner Anna

Benkő feleséget keres, Survivor – A sziget, Big Brother, Celeb vagyok, ments ki innen!, Való Világ, Éden Hotel, A rettegés foka és még sokáig lehetne folytatni a sort. A valóságshow-k (vagy reality-k) mára elkerülhetetlen részeivé váltak a televíziózásnak, témájukat és formájukat tekintve pedig széles palettán mozog a kínálat. Meghatározásuk azonban közel sem ilyen egyszerű és népszerűségükre is számtalan magyarázat létezik.

able8molqyrshm5lzhqa.jpg

(via)

A valóságshow-k története majdhogynem egyidős a televíziózáséval. Az első ilyen típusú műsor az 1948-től adásba került Candid Camera volt, amelyben a résztvevők valamilyen előre megrendezett, általában bosszantó szituáció résztvevői lettek, miközben egy rejtett kamerás felvétel készült róluk.

A valóságshow-k ugyanakkor az 1990-2000-es kezdtek el igazán elterjedni – Magyarországra először A tégla (2000), majd a Big Brother (2002) hozta be a műfajt köztudatba –, és úgy tűnik azóta is töretlen a népszerűségük.

Mit hívhatunk valóságshow-nak?

A valóságshow (angolul reality television) kifejezés alatt egy általában nem előre megírt szituációkat tartalmazó műsort értünk, amelyben a résztvevők legtöbbször hírnév nélküli és nem színész végzettségű személyek. Ez a meghatározás ugyanakkor eléggé homályos, ráadásul számos televíziós műfajjal mutat rokonságot, ilyenek például a. talkshow-k és a táncos tehetségkutatók. Hasonlóan problémás a különböző alműfajok meghatározása is. Számos szakértő osztotta már eltérő kategóriákba a műsorokat, az egyik lehetséges csoportosítást a Primetime Emmy Díj kategóriái jelentik. A legjobb, főműsoridőben sugárzott amerikai televíziós műsoroknak járó díjat odaítélő bizottság összesen három nagyobb valóságshow csoportot különböztet meg, név szerint:

  • strukturálatlan,
  • strukturált,
  • vetélkedő-valóságshow műsorok.

A strukturálatlan valóságshow-k közé azok a műsorok tartoznak, amelynél a szereplők mindennapi vagy szakmai életét követheti nyomon a néző, ám ezek a szituációk általában nem előre megírtak és a kamera nem minden pillanatban veszi a résztvevőket. A szappanopera-stílusú strukturálatlan reality-kben a szoros emberi kapcsolatok, barátságok és szerelmek kerülnek előtérbe, mint pl. a 2004-2006 között sugárzott Laguna Beach: The Orange Real Orange County című műsorban.

Másik nagyobb alcsoportot a nagyvilág számára ”láthatatlan” emberek és szubkultúrák mindennapi életét és problémáit bemutató show-k alkotják, mint például a kerekesszékes nőkről szóló Push Girls, vagy az alacsony növésű emberek és családtagjai életét bemutató Little People, Big World.

Ezektől különbözik a szakmai reality, amiben egy foglalkozás hétköznapjait követhetjük végig, aminek tipikus példája a bűnüldözők munkáját ábrázoló pl. Zsaruk műsor.

Az előbbihez szorosan kapcsolódó, de önálló alkategóriát képvisel egy egyedi vagy értékes tárgy eladásának és vételének bemutatása, beleértve a személyes és szakmai motivációk ábrázolását, és az alkudozás folyamatának megismerését is. Erre példa a Nagy-Britanniából, 1979-ben indult Antique Roadshow, amelynek azóta számos nemzetközi változata született.

A valóságshow-k politikai és kulturális hatása

Egyesek szerint a tekintélyelvű politikai rendszerekben előnyös lehet a valóságshow alapvetően demokratikus alapú szavazati rendszerének megismerése. Ugyanakkor több arab országban a reality-k szembemennek az adott nemzet kulturális és/vagy vallási értékeivel. 2004-ben tiltották be a holland Big Brother műsor arab adaptációját, amit a Middle East Broadcasting Corporation több országban is sugárzott. A reality-ben több arab országból összeválogatott szereplői (6 férfi és 6 nő) lakott egy bahreni házban. Bár a házban nemek szerint szétválasztott hálószobák és egy imahelyiség is helyett kapott, a műsor hatalmas tiltakozási hullámot váltott ki, Bahren-ben becslések szerint 1000-en vonultak utcára. Egyes tüntető szerint a műsor rombolta az iszlám alapvető értékeit: „Nem akarunk ilyen programot, mert befolyásolhatja családjainkat. Gyermekeink azt gondolhatják, hogy a házasság előtt együtt élni elfogadható az iszlámban.” Hasonló tiltakozásra került sor a dél-afrikai, többségében keresztény vallású Malawi-ban, ahol a helyi Big Brother szexuális tartalma ellen a politikusok és konzervatív polgárok is felszólaltak. A tiltakozás ellenére, viszont a műsor pozitív hatásairól is szót esett, miszerint a 12 beválogatott személyek más-más afrikai országból, ami segíthet áthidalni a kulturális szakadékokat.

Mesterséges valóságban

Míg az előző kategóriában az események között olyanok is vannak, amelyek nem a kamera előtt történnek, a strukturált reality show-kban már minden háttérinformáció a néző tudomására jut, a szereplők esetleges versengése mellett pedig a problémamegoldás is előtérbe kerül. A strukturált valóságshow-k egyik legismertebb formájában az egymást korábban nem ismerő szereplők egy kizárólag a műsor kedvéért létrehozott környezetben élik mindennapjaikat. A szituációk itt már részben előre tervezettek, mint amilyen a Való Világ és Big Brother is (ez utóbbi franchise-t 50 nemzetközi változatban adták le).

Másik alműfaj a bírósági drámákat imitáló reality, amelyben valódi vagy kitalált bírósági ügyek alakulását követheti végig a néző. Mivel ezek nem tényleges bírósági eljárások, a pereskedő feleket, az ügyvédeket és a szemtanúkat is sokszor színészek alakítják, a bírókat pl. legtöbbször nyugalmazott bírók vagy jogi tapasztalattal rendelkező személyek formálják meg (ld. The People's Court).

A túlélőshow-kban – ahogy a nevük is mutatja – általában egy természetes, vadonbeli környezetbe kerülnek a résztvevők, ahol különböző feladatok teljesítése a cél (pl. Survivor – A sziget).

Más alműfajt képviselnek az önfejlesztő/átalakító műsorok, amelyekben egy adott személy vagy csoport életének a javítása a cél, például a súlyvesztésről szóló, A nagy fogyás műsor. Hasonlóan a szereplők életének jobbá tétele jelenik meg a lakóhelyeket, munkahelyeket, járműveket renováló show-kban (pl. Nagy Házalakítás) vagy amikor egy műsor központi problémája egy-egy csődbe jutott vállalkozás megmentése (pl. Ramsey, a konyha ördöge). A strukturált valóságshow kategóriába tartoznak még az egyfajta társadalmi kísérleteket bemutató műsorok, amikor például valakik szerepet (családot és munkahelyet) cserélnek egy időre, vagy a nagy társadalmi vitákat generáló Shattered, amelyben egymással versengtek egymással a szereplők, hogy ki bírja tovább alvás nélkül. A strukturált valóságshow-k közé tartoznak a rejtett kamerákkal készített felvételek is, amikben hétköznapi személyek kerülnek vicces, kínos, bosszantó vagy éppen ijesztő szituációkba.

A harmadik nagyobb kategória a vetélkedő-valóságshow műsorok, amelyekben valamilyen díj elnyerésének reményében vesznek részt a szereplők, és általában a közönség, a zsűri vagy a résztvevők szavazatai döntik el a győztes személyét. Ide tartozik a Big Brother – amivel rögtön érthetővé válik a műfaj különböző kategóriái közötti különbségtétel nehézsége is – vagy a Got Talent tehetségkutató. 

britains-got-talent-2017-tx02-contestants-12.jpg

(via)

A téma ugyanakkor lehet az ”igazi” megtalálása is, mint A Nagy Ő-ben, amikor egyetlen férfiért ment a harc. De valamilyen sportág köré is szerveződhetnek műsorok, amire példa a The Contender.

Kritikáktól övezve

A valóságshow műfaj, és annak népszerűsége ugyanakkor rengeteg kritikát vált ki. Egy tanulmány szerint a valóságshow-kat nézők egy jelentős szegmense kiskorú, ugyanis a 17 éves korosztály által nézett 10 legnépszerűbb műsor közül négy a valóságshow műfajába tartozik. Ez felveti annak a kérdését, hogy milyen hatással van a gyerekekre a reality-k követése. Az olyan szexuális tartalmú valóságshow-k, mint például a Hugh Hefner és három barátnője napjait végigkövető The Girls Next Door, esetleg negatív hatással lehetnek a fiatalok értékítéletére. Ugyanakkor a valóságshow-k a segíthetik a gyerekek számára a társadalmi folyamatok megismerését és megértését, majd az ezekben való helytállást és beilleszkedést.

p185446_b_v8_aa.jpg

(via)

Kritika éri a reality-ket arról az oldalról is, hogy a résztvevők számára egyes szituációk megalázóak és degradálóak, a nézőkben pedig kialakulhat egyfajta függőség is, ami azt is eredményezheti, hogy háttérbe szorulnak az adott személy valós társadalmi kapcsolatai. Más szakértő viszont úgy gondolja, az emberek tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a valóságshow-k – nevük ellenére – nem a tényleges valóságot mutatják be, szereplőik pedig sokszor túljátszák vagy eljátszák egyes érzelmeiket.

Miért olyan népszerűek ezek a műsorok?

Felmerülhet a kérdés, hogy miért is nézik olyan sokan ezeket a műsorokat. Szakértők szerint azért tudunk akár órákat tölteni a kanapén arra várva, hogy ki kapja meg a rózsaszálat a műsor végén, mert közelinek érezzük az adott szereplőt magunkhoz. Ennek oka, hogy élete minden pillanatáról informálódunk és már egyfajta barátként kezdünk tekinteni a képernyőn látott illetőre. Minden esetben viszont az egyensúly a legfontosabb. Dr. Carole Lieberman, média pszichiáter és reality TV tanácsadó szerint egyes személyek azért is találhatnak nagy élvezetet az ilyen műsorokban, mert az ott lejátszódó tragédiák és problémákkal nem a saját élethelyzetükben találkoznak, úgymond „nem kell kockáztatnia a nézőnek saját szívét vagy reputációját”.

inside-reality-television-reality-tv-top-chef-rupauls-drag-race-face-off-2016-1234kyle5678.png

(via)

A műsorok követésére további motivációt jelenthet, hogy pozitív érzéseket váltanak ki, például együttérzést és empátiát. Eltérő véleményen lévő szakértők viszont úgy vélik, a megalázó, kínos szituációkba kerülő résztvevők inkább a másokon való káröröm érzését generálják a nézőkben és ez okozza a műsorok népszerűségét. Ezt a kérdést hivatott eldönteni egy 2018-ban megjelent tanulmány. A kutatásban 12 különböző valóságshow-t vizsgáltak (pl. Big Brother, Americal Idol, Master Chef) és a kísérleti alanyoknak arról kellett nyilatkozniuk, hogy milyen gyakran nézték ezeket a műsorokat, mennyire élvezték azokat, illetve szeretnének-e részt venni az adott műsorban vagy örülnének-e neki, ha egy családtagjuk mutatna érdeklődést a reality-kbe való bekerülésre. Az eredmények azt mutatták, hogy minél jobban szerették a műsorokat, annál szívesebben vettek volna részt abban. (Érdekes megfigyelés volt, hogy a családtagok bekerülése a valóságshow-kba mindig preferáltabb volt, mint a saját részvétel). Ezek alapján, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a televízió elé ülő személyeket sokkal inkább az empátia motiválja, semmint a megalázás és tragédia nyomon követése.

Ugyanakkor egy másik cikk arra világított rá, hogy a kukkolás élménye a másik vonzerő a reality show-k nézése mögött, vagyis – bármennyire is furcsának és ijesztőnek hat – az az élmény vonzza a nézőket a televíziók elé, hogy így belepillanthatnak más emberek magánéletébe. Ez felveti a kérdést, hogy a kukkolással egyenértékű-e a valóságshow-k nézése. A válasz természetes az, hogy nem. Az előbbi esetén már megjelenik a család és munkahely elhanyagolása, a reality-sztárokat érő kritikák személyesnek vétele, ez az állapot pedig kihathat az ember párkapcsolatára is: például úgy, hogy az imádott szereplőt kezdi el valaki keresi. Dr. Racine R. Henry, házasság és családterapeuta szerint viszont „amíg valaki el tudja választani egymástól a valóságshow-kat és a valóságot, addig a műsorok nézése egyszerű szórakozás.”

konzerv.png

A tökéletesen tökéletlen memóriánk manipulációja

2018. november 02. - Egres Dorottya

Az emberi memória nem úgy működik, mint egy videókamera: képtelenek vagyunk minden apró részletet megjegyezni, és évtizedek múltán is kifogástalanul felidézni azokat. A téma kutatói szerint az emlékezés konstruktív folyamat, azaz a múlt darabkáit jelenbeli gondolatainkkal kiszínezve próbáljuk értelmes egésszé formálni. Akkor mégis miért várják el a bírósági perekben, hogy a szemtanúk képesek legyenek tökéletes képet adni a szóban forgó eseményekről? És hogyan manipulálható a memóriánk?

Képzeljük el, hogy gyerekkori emlékeinkről kérdeznek minket! Megpróbáljuk felidézni a családi nyaralásokat, születésnapi bulikat, izgalmas kalandokat, majd egyszer csak egy ismerősünk olyan eseményről kezd mesélni, ami nekünk nem ugrik be. Lehet, hogy csak elfelejtettük, vagy esetleg azért nem emlékszünk rá, mert nem is velünk történt meg? Talán be akarnak csapni?

Fantom visszaemlékezések

Egy 2002-ben publikált kísérlet eredményei bemutatták, mennyire könnyen befolyásolható az emberi emlékezet. A kísérleti alanyokat arra kérték, hogy gyerekkori (4-8 éves) fotóik alapján idézzék fel a képeken megörökített eseményeket. Majd a kísérlet vezetője egy olyan felvételt mutatott a résztvevőknek, amelyen apjukkal egy hőlégballonon mosolyognak. Az alanyoknak azonban nem rémlett ez az esemény, ami nem csoda, hiszen a fotót manipulálták. Az arcokat csak rászerkesztették a képre, valójában egyikük sem vett részt gyerekkorában hőlégballonos kiránduláson (a lehetőségük azonban megvolt erre, mert évente többször rendeztek hőlégballonos fesztivált az országban - így nem tűnt teljesen valószínűtlennek a dolog). A kísérlet vezetője viszont nem leplezte le rögtön a trükköt a résztvevők előtt. Nagyjából egy héttel később ismét behívta őket, és furcsa módon ez alkalommal a kísérleti alanyok fele részletesen be tudott számolni a kérdéses eseményről, annak ellenére, hogy az soha nem is történt meg velük. Mégis hogyan magyarázható a téves emlékezés?

holegballon.PNG(via)

Az emberi memória nem képes a múlt lineáris reprodukciójára. Ehelyett olyan konstruktív folyamatokon alapszik, melyekben előfordulnak hibák és torzítások. Amikor emlékezünk, darabkákból próbáljuk felépíteni a történetet. A sztori összeállítására pedig hatással van tudásunk, befolyásolják azt különböző értékítéleteink, amelyekkel az emlékezés pillanatában rendelkezünk. Részben ez az oka annak is, hogy úgy idézünk fel történelmi eseményeket, ahogy ma gondolkodunk róluk. Az emlékezet tökéletlensége viszont nem egyedülálló dolog, és nemcsak megbízhatatlan emberekre jellemző - mindannyian így elevenítjük fel a múltat.  És való igaz, minél több idő telt el a kérdéses esemény óta, annál nagyobb kihívást jelent azt pontosan felidézni.

Emlékképek, eskü alatt

A fals emlékeknek végzetes következményei lehetnek: pontatlan tanúvallomások miatt számtalan ártatlan embert ítéltek el. Az első párszáz eset, amelyben a hibásan bebörtönzötteket DNS-vizsgálat segítségével mentették fel, 75%-a szemtanúk téves vallomása alapján eredményezett bűnös ítéletet. Sőt, ma is ez az elsődleges oka az elhibázott bírói döntéseknek. De ha ennyire megbízhatatlan a memóriánk, miért kérik mégis számon rajtunk?

contact_sheet.jpg                                        (via)                                                                                       (via)

Az utóbbi idők egyik legnagyobb médiavisszhangot kapott törvényszéki tárgyalása a Supreme court (az Egyesült Államok alkotmánybíróságaként is működő legfelsőbb bíróság) szexuális erőszakkal megvádolt jelöltének pere volt. Christine Blasey Ford, egyetemi professzor, azzal vádolta meg a Brett Kavanaugh szövetségi bírót, hogy 36 évvel ezelőtt egy középiskolai bulin a férfi erőszakoskodott vele. A per fókuszában a vádló emlékei, illetve azok hiányosságai álltak. Valóban, az eset több évtizede történt, és a nő nem volt képes kifogástalanul felidézni a kérdéses estét, de a memória kutatásával foglalkozók rendre azt nyilatkozták a médiának, hogy ez természetes. Azok viszont, akik a férfi mellett álltak ki (a bírók, jelentős médiaorgánumok, sőt, Donald Trump) azzal érveltek, hogy az emberi memória alapvetően megbízhatatlan, és pontosan ezért nem hihetünk a nőnek. A perben végül nem bizonyultak elégségesnek a professzor emlékei, a férfit pedig pár héttel a tárgyalás után kinevezték a Supreme Court legújabb tagjának.

Bármennyire is frusztráló, mégsem menekülhetünk memóriánk tökéletlensége elől. Még az amúgy kiemelkedő emlékezőtehetséggel rendelkező emberek is a manipuláció áldozatául eshetnek. De csak azért, mert emlékeink befolyásolhatók, még nem jelenti, hogy teljesen megbízhatatlanok. Lehet, hogy a részletek időközben megváltoznak, a kutatók szerint élményeink magja mégis megmarad - legyen szó akár vidám, akár traumatikus élményekről.

konzerv.png