A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Escobárok ellentmondásos élete: Dilemma Pablo után

2020. október 30. - KomMédia BME

A világjárvány okozta karantén-helyzet során az emberek egy része úgy döntött, hogy megnéz néhány filmet, vagy belevág egy-egy sorozatba, amivel enyhíteni tudja a bezártság okozta stresszt. Mindezt a streaming szolgáltatók nagy örömére – tavasszal az olyan több éves produkciók is újra a toplistára kerültek, mint például az ötéves Netflix széria, a Narcos.

Régi hagyománya van annak, hogy a kulturális iparágak évről-évre visszanyúlnak a „Narco-heritage”, azaz a „Drog-örökség” témájához. De mit is jelent ez? Nos a fogalom két dologra enged következtetni:

  • az egyik, hogy a híres drogbárók halála után az utódok (esetleg a lojális üzlettársak) átveszik az üzletet,
  • a másik az, hogy olyan – már-már – „üzletágról” beszélhetünk, amelyre világszerte a témát felhasználva egyéb üzletet is lehet építeni.

mv5bnmfjodu3yzgtmguwnc00zgi3lwfkzjqtmjkxzdc3nmq1mzcyxkeyxkfqcgdeqxvynjuwnzk3ndc_v1.jpg

(A Netflix saját gyártású sorozata, via)

2015-ben a Netflix előállt a saját gyártású sorozatával, amely Pablo Escobar életéről szól. A széria többnyire hű marad a valós történtekhez, és próbál minél több megtörtént eseményt reprodukálni. Három évadot élt meg, az már azután játszódik, hogy Escobar meghalt. A korábbi két évad során izgalom tölti el a nézőt, hogy vajon mikor és hogyan fogják el a híres drogbárót. Felmerül az is, hogy  mi lesz a családjával, és azzal a sok emberrel, akiknek valaha is köze volt Pablohoz.

55f1a5609dd7cc1f008b963d.jpg

(Pablo Escobar 1989-ben, via)

Ha kicsit közelebb lépünk, ott találjuk magunkat az Escobar család mindennapjaiban, és felvetődhet a kérdés a nézőben – joggal –, hogy vajon hogyan lehet így élni? Természetesen itt nemcsak magáról Pabloról morfondírozhatunk el, hanem arról is, hogy a közeli hozzátartozói hogyan élték meg a számunkra elképzelhetetlen, filmbe illően veszélyes és félelmetes történéseket. A Narcost nézve az a morális dilemma is felvetődhet a közönségben, hogy Escobar felesége hogyan tudott ilyen sokáig Pablo mellett élni, saját magát és gyermekeit is alárendelve neki.

A sorozat előtt, 2014-ben Juan Pablo Escobar írt könyvet apjáról, rá négy évvel később, 2018-ban pedig maga Victoria Eugenia Henao Vallejo (’Tata’) – azaz Pablo Escobar felesége mesél életükről egy újabb könyvben.

42589206_sx318.jpg

(Victoria Eugenia Henaio hivatalos instagram oldalán volt férjének öltözködési szokásairól mesél, via)

Az interjúk és könyvek olvasása során kiderül, hogy Juan Pablo és anyja közel állnak egymáshoz, ugyanakkor Pablo lánya – Manuela – teljesen elhatárolódott családjától. Bár Pablo halála után a családnak sikerült álnéven új életet kezdeni Argentínában, Tata és Juan Pablo beleállt abba a konfliktust okozó ténybe, hogy ők Pablo Escobar családja. Felvállalták kilétüket és saját bevallásuk szerint próbálnak normális életet élni múltjukkal a hátuk mögött. Manuela továbbra is álnéven él és kerüli a reflektorfényt, továbbá mindent, aminek apjához és családjához köze lehet.

Tata és Juan Pablo is több interjút is adott, amelyekben reflektáltak a sorozatra is. Elmondásuk szerint nagyon sok benne a csúsztatás és a pontatlanság. Szerintük a Narcos túl egyszerűen írja le az életüket, néhány jelenetben túl gyengédnek ábrázolják a drogbárót. Bár mindketten azt állítják az interjúk során, hogy próbálnak elhatárolódni Pablo Escobar bűntetteitől és ezek következményeitől, anya és fiú kommunikációja a közönségük felé legtöbbször ellentmondásos. Álnevüket levetkőzve kiadtak egy-egy könyvet arról, hogy kik ők, hogyan éltek és a könyvből természetesen haszonra is szert tettek. Ezenfelül pedig mindkettőjük közösségimédiában fellelhető posztjai sűrűn szólnak Pablóról, illetve az akkori életükről.

(Victoria Eugenia Henaio hivatalos instagram oldalán volt férjének öltözködési szokásairól mesél, via)

Juan Pablo egyébként építészként dolgozik, mégis többször nekiszegezik a kérdést, hogy ha valóban próbál elhatárolódni apja tetteitől, akkor miért írt róla könyvet. Ami viszont a legnagyobb ellentmondás, hogy Juan Pablonak van egy cége, amelynek az a profilja, hogy apjának arcképét pólókra nyomva forgalmazza. Amikor néhány riporter megkérdezte Juan Pablot, hogy ezek (könyvírás és Pablo arcképével ellátott pólók eladása) hogyan férnek össze azzal a kijelentéssel, hogy ő próbál elhatárolódni apja múltjától, akkor azt válaszolta nemes egyszerűséggel, hogy az élete egy ellentmondás.

(Juan Pablo Escobar hivatalos instagram oldalán emlékszik vissza édesapjára, via)

Természetesen ez a tömérdek ellentmondás felveti a hitelesség kérdését. Vajon hiteles-e egy olyan személy, aki azt mondja, hogy próbál elhatárolódni apja/férje bűncselekményeitől, később viszont ezt a tényt felhasználva termel hasznot?

Amennyiben egy ilyen, vagy hasonló múlttal rendelkező személy családtagja arra használja fel a múltjának elmesélését, hogy utána valamilyen jó ügyet képviseljen vele, akkor az egy hatásos kommunikációs eszköz lehet. Ugyanakkor, amikor ellentmondásos tettek kísérik a kimondott szavakat, jogosan merül fel az emberben a kétely, vajon valóban tud-e hiteles is lenni például egy drogellenes kampány. Logikailag megkérdőjelezhetetlenül sok a csúsztatás mind az anya, mind fia kommunikációjában, így az erkölcsi dilemma eldöntetlenül marad sokak számára. Bár Victoria azt vallja, hogy az Escobar család életét elmesélve lehetséges olyan edukatív keretbe helyezni a történteket, amely a fiatalabb generációknak szóló drogellenes és felvilágosító előadások eszköze lehet, de emellett megfogalmazódik a kérdés, hogy az ilyen célzattal írt könyv valóban eléri-e a célját.

Az általam felvetett kérdés tehát továbbra is fennáll, vajon a sok paradoxon ellenére lehetséges-e hitelesen jóra használni Pablo Escobar bűntetteit, vagy a család pozitív megítélése a szavak és tettek inkoherenciája miatt lehetetlenné válik?

A bejegyzés szerzője Borbély Tamara, a BME KomMédia mesterképzéses hallgatója. 

konzerv.png

Jöttek, láttak, maradtak – Interjú három Magyarországon élő külföldivel

Milyen szinten érdemes megtanulni egy nyelvet? Elsőre furcsának tűnhet ez a kérdés. Anyukám szerint például olyan szintet biztosan kell hozni, hogy ne tudjanak eladni az adott nyelven. Oké, tehát a vásárlás témakör A2-es szint, B1-es szinten már akár egyszerű múltban is tudok alkudozni, tehát utána jöhet a következő nyelv. És mi a helyzet akkor, ha az ember egy olyan kicsi országba téved, mint Magyarország, aminek a nyelve semelyik más nyelvhez nem hasonló? Három külföldi véleményét hallgattam meg ezzel kapcsolatban.

Kenneth Ryan Quiter a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium anyanyelvi lektora 2016 szeptembere óta. Amerikából jött, és ugyan állítása szerint mindig is Európában akart élni, a költözésre hirtelen jött a lehetőség. „A nővérem katona, és a pápai NATO-állomásra küldték szolgálatra. Félt, én pedig nem akartam egyedül hagyni őt. Akkor az életemnek egy olyan pontján voltam, hogy nem tudtam, mit akarok kezdeni a jövőmmel, mert utáltam az akkori munkám.” Kenny elkezdett a környéken munkát keresni, és a petőfis kéttannyelvűs diákok legnagyobb örömére, talált is. Ráadásul mivel nyelvészetet tanult, ez viszonylag közel állt a tanulmányaihoz is. Win-win helyzet, ahogy az angol mondaná.

Julia Salamero Sesé 2017 szeptembere óta dolgozik Magyarországon, ő a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem spanyol anyanyelvi lektora. Hispanisztika alapdiplomája van, de itt nem állt meg. „Két mesterdiplomát szereztem, az egyik tanári, a másik kutatói, ami elég volt ahhoz, hogy itt is alkalmazzanak”. Még otthon, Spanyolországban az egyetemén talált egy hirdetést a BME lektori posztjára, és az egyik itteni tanárnő segített neki megpályázni az állást.

(Kép: Krajsek Adrienn)

Erik Pérez López 2018 novemberében érkezett Budapestre. „Puszta szerencse volt. Hívtak és jöttem.” Eredetileg fél évre szólt a szerződése abba a villamosgyárba, ahol jelenleg is gépészmérnökként dolgozik, de kérésére meghosszabbították azt, így jelenleg is a fővárosban él.

„Semmi baj, semmi baj”

Kennynek és Juliának nincs egyszerű dolga, hiszen olykor olyan diákoknak kell elmagyarázniuk valamit, akik nulla nyelvtudással rendelkeznek. Abban mindketten egyetértenek, hogy eleinte sokkal nehezebbnek bizonyult ez a feladat, most már azonban kidolgozott stratégiáik vannak erre. Viszont mivel munkájuk során saját anyanyelvükkel foglalkoznak, többet használják azt napi szinten. Na de mit tesznek akkor, ha segítségre van szükségük, de az illető mégsem érti őket? Kenny nevetve válaszolja, hogy „Mutogatni? Már nem nagyon szoktam. Viszont az emberek izgatottak lesznek, ha megtudják, hogy külföldi vagyok. Pápán az idősebb korosztály nem nagyon beszél angolul, és sokszor előfordul, hogy németül kezdenek el magyarázni, de hiába mondom nekik, hogy nem értem.”

Julia nem spanyolul szólítja meg az embereket az utcán, ha segítségre van szüksége, hanem megkérdezi őket, hogy „Beszélsz angolul?”, amire általában azt a választ kapja, hogy csak kicsit (ezt is magyarul mondja nekem, és közben két ujját résnyire nyitja). De állítása szerint az a kicsi neki bőven elég. Ha valakivel mégsem értik egymást, akkor legyintve annyit mond magyarul: „Semmi baj, semmi baj”. Erik nem tudott nekem példát mondani, mert a hétköznapokon nemigen keveredik olyan helyre vagy helyzetbe, ahol ne boldogulna el magyar nélkül, és a munkahelyén is csak angolul beszél.

Kenny (Forrás: Kenneth Ryan Quiter)

Hármuk közül egyedül Kenny tartja kifejezetten fontosnak, hogy megtanuljon magyarul. „Sok olyan külföldit ismerek, akik már évek óta itt élnek, de azt sem tudják, hogy mondják magyarul, hogy köszönöm. Nekem azért is van rá szükségem, hogy megtanuljak magyarul, mert állampolgárságot szeretnék. De ha nem szeretnék, akkor sem tudnám elképzelni egy napomat sem anélkül, hogy ne beszélném a nyelvet. Nehéz, egyszerűen nehéz idegen nyelvűnek lenni Pápán.” Akkor határozta el, hogy megtanul magyarul, amikor elkezdett tanítani. „Nem tudtam úgy kapcsolatot létesíteni a diákjaimmal, ahogy szerettem volna. Először csak szavak voltak, aztán vettem egy szótárt, később meg jött a nyelvtan. Most pedig ott tartok, hogy nagyon rosszul beszélek magyarul.” Kenny természetesen túloz, nagyon jól beszél magyarul. A nyelvi különbségekkel kapcsolatban azt a példát hozta fel, hogy hiába kérdezte meg tanár kollégáit, mi a különbség kérdezni valakitől és kérdezni valakit között (igen, magyarul), ők sem tudták a választ. Csak megrántották a vállukat, és azt felelték, ez így van és kész. „Ez az, amit próbálok elkerülni lektorként. Igyekszem mindig választ találni.”

Nyelvvizsga, magyarból

Az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Osztályának (NYAK) adatai alapján 2018-ban és 2019-ben is több mint kétszázan próbálkoztak magyar nyelvvizsgát tenni (bár ez kevesebb, mint fél százaléka az összes nyelvvizsgázónak), mindkét évben 70%-nál magasabb eredményességgel. Ezzel szemben a NYAK által kiemelt három gyakoribb nyelv (angol, német, francia) sikerrátája 59 és 68% között mozog.

Magyar nyelvvizsgát itthon az ELTE Origó Nyelvi Centrumnál és a Pécsi Tudományegyetem Idegen Nyelvi Központjánál tehet.

Forrás: https://nyak.oh.gov.hu/default.asp

Mielőtt továbbmegyünk, kanyarodjunk vissza egy kicsit a spanyol ajkú beszélgetőpartnereimhez. Az már az elején is kiderült, hogy Julia és Erik nem együtt érkeztek Magyarországra, de ha nem jönnek ide, talán soha nem is találkoztak volna egymással. Ugyan Spanyolországnak nem két ellentétes csücskéből származnak, mindennapjaikat mégis egymástól távol élték. Mennyi esély lett volna rá, hogy többmillió spanyol közül pont egymást szúrják ki? Budapesten legalább nincsenek többmillióan. Julia így mesél a közösségükről és a találkozásról: „Az itteni spanyolok összetartanak. Sokszor összejárunk, és van egy zenekarunk is, amiben a barátnőim is játszanak és Erik is. Így ismertem meg őt, nagyjából másfél évvel ezelőtt”. Arról azonban külön döntöttek, hogy az eredetileg megbeszélteknél tovább maradnak. Azért döntöttek így, mert találkoztak egymással, vagy esetleg mert tetszik nekik itt az élet? „Mindkettő” – hangzik Julia válasza, Erik pedig mosolyogva helyesel mellette.

¡Comida! és a Walmart

Természetesen, ha az ember külföldre költözik, egy idő után a családján és a barátain kívül egyéb dolgok is hiányozni fognak neki. Kíváncsi voltam, Julia és Erik mit hiányol a legjobban, mire egyszerre vágták rá, hogy a kaját (spanyolul: comida). Miután mindannyian jót mulattunk ezen, Erik hozzátette, hogy neki a spanyol zene is nagyon hiányzik, amit a bárokban játszanak, Juliának pedig a spanyol könyvek és olykor-olykor a spanyol nyelvű újságok és tévéadások. A magyar konyha lelkes rajongójaként, hogy megnyugtassam a lelkem, muszáj volt megkérdeznem, van-e azért valami specialitásunk, amit ők is szeretnek, mire Julia felsorolt egypárat, és a lángosról ódákat zengett. (Megnyugodott a lelkem.)

És hogy mi hiányozhat a legjobban Amerikából? Naná, hogy a kaja! De Kenny nemrég költözött új lakásba, és azt mondja, otthon vannak olyan áruházak, ahova bemegy az ember és mindent, de tényleg mindent megvehet egy helyen. Itt pedig volt, hogy egészen Győrig el kellett utaznia egy-két dologért, mert még online sem tudta megrendelni. „A Walmart csodálatos dolog. Össze sem lehet hasonlítani a Tescóval”.

„Ha nem tudod a szabályokat, játszani sem tudsz”

 Mielőtt elbúcsúznék riportalanyaimtól, gyorsan megkérdezem őket, tudnának-e tanácsot adni a hatékony nyelvtanulásra. „Fontos, hogy örömmel csináld. Jó, ha van kivel beszélgetni, érdemes anyanyelvi barátokat gyűjteni, vagy spanyol nyelvterületre utazni és ott gyakorolni. És persze szorgalmasan kell tanulni” – mondja Julia, akinek teljesen igaza van. És az ő óráin tényleg örömmel tanul az ember.

Kenny elgondolkodtató hasonlattal áll elő:

„Én úgy tekintek a nyelvekre, mintha egy társasjáték lenne. Amíg nem érted a szabályokat, nem tudsz játszani.

Nektek, magyaroknak viszont rengeteg szabályotok van”. Valóban, és a magyar C2-es táblán sem sok magyar érne célba, ha kihúzná a Magyarázd el, mi a különbség kérdezni valakitől és kérdezni valakit között! kártyát. Kenny még hozzáteszi, szerinte érdemes igazi motivációt keresni, mert az átlagember, hacsak nincs szükséghelyzetben, nem elég szorgalmas ahhoz, hogy tisztességesen megtanuljon egy nyelvet. Ezenkívül ő is az utazást javasolja.

Kenny tehát úgy tervezi, hogy letelepedik Magyarországon. Lehet, hogy új kihívásokat is keres és nem marad örökké Pápán, de a közelben biztosan, hiszen a legtöbb barátja ott van. Julia 2021 augusztusáig még garantáltan erősíti a Műegyetem Idegen Nyelvi Központjának tanári gárdáját, Erik pedig 2020 novemberéig marad biztosan. Ők egyébként nem zárkóznak el annak lehetőségétől, hogy egy másik országban is szerencsét próbáljanak, de Spanyolországba is szívesen visszatérnének. Vagány, fiatal és kalandvágyó felnőttek, akik nem féltek belevágni valami újba és ismeretlenbe, amit olyannyira megszerettek, hogy végül évekkel hosszabbították meg tartózkodásukat. Tőlük biztosan érdemes tanulni – akár nyelvet, akár életvitelt.

Akit pedig érdekel, milyen feladatok szerepelnek egy magyar nyelvvizsgában, de lusta utánanézni, annak íme egy-egy példa az ELTE Origó Nyelvi Centrumtól B2-es szinten:

és C1-es szinten:

Forrás: https://www.onyc.hu/mintafeladatok

A bejegyzés szerzője Csizmadia Kinga, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

A történet, amely saját életre kel: mégis mi az a fanfiction?

Gondolkodtál valaha azon, hogy mi lett volna, ha Harry Potternek végül mégsem sikerül legyőznie Voldemortot? Elmerengtél már valaha azon, hogy milyen lett volna, ha a világ legismertebb detektívje, Sherlock Holmes feltárja Hasfelmetsző Jack rejtélyét? Na és azon, hogy megváltozott volna-e a világ sorsa, ha Amerika Kapitány nem Peggy Carterbe, hanem Bucky Barnesba szeret bele?

Egy könyv olvasása vagy film nézése közben az ember fejében újra és újra felvetődik az a kérdés: mi lett volna, ha? Mi lett volna a sorsa kedvenc hőseinknek, ha Ned Stark már a kezdetekkor megússza a lefejezést? Mi minden történt volna másképp?

A rajongók – mármint a legelvetemültebbek – nem csak elmerengenek ezeken a kérdéseken, hanem papírra is vetik gondolataikat. Manapság a technika és az internet fénykorát éljük, a fanfiction műfaja egyre nagyobb babérokra tör. Kétségkívül jót tett neki az internet széles körű elterjedése; lassan nincs olyan ember, aki ne futott volna bele legalább egyszer a fanfiction kifejezésbe. Még rosszabb: alig találunk olyan embert, akinek ne lenne már meg a véleménye a műfajról – legyen ez nagyon jó, vagy borzalmasan rossz.

fanfiction.png

(via)

De álljunk meg csak egy pillanatra: miről is beszélünk tulajdonképpen? A fanfiction – avagy fanfic, fic – olyan írások összessége, mely a rajongók munkája. E történetek írója tehát mások karaktereit, világát és cselekményszálait felhasználva alkotja meg saját történetét. Általában könyvekből, filmekből vagy sorozatokból „vesz kölcsön”, ám az sem ritka, hogy hús-vér emberek jelennek meg az alkotásokban. A határ a csillagos ég, a könnyed, rajongói történet folytatások mellett egészen abszurd fanfictionökbe is botolhatunk (ilyen Putyin és Trump szerelmi kalandja).

„Többet vissza nem adom”

Az a szokás, hogy az írók mások történeteit saját munkájukban felhasználják, messzire nyúlik vissza a történelemben. Gondoljunk csak például Shakespeare igencsak ismert Rómeó és Júliájára: a szerelmesek története eredetileg Arthur Brooke 1562-es The Tragical History of Romeus and Juliet című versében jelent meg. A gyermekek kedvence, a Disney filmek sokasága is többnyire feldolgozás: ugye nem gondolta senki sem azt, hogy Csipkerózsika vagy Hófehérke története Walt Disney fejéből pattant ki? Sőt, kis túlzással ugyan, de az Oroszlánkirály is csak a Hamlet újramesélése – állatokkal.

Tehát, ugyan a mások írásaiból való merítés egy régi hagyománynak számít, a fanfiction fogalma csupán az 1960-as években jelent meg. A legtöbb tősgyökeres fanfiction rajongó legalábbis ezt az időszakot jelöli meg kezdetként: ekkor bukkantak fel az első rajongói történetek. Főként a Star Trek mozgatta meg az olvasók fantáziáját: több írás is előkerült, amelyek Spock és Kirk kapitány kalandjait taglalták.

Fanfiction kisokos – avagy fontos kifejezések a teljesség igénye nélkül

  • A/A (Action/Adventure) – Akció és kaland történetek.
  • Angst – Sötét hangulatú történetek, gyakori eleme a depresszió, a kínzás és az erőszak.
  • AU (Alternate Universe) – Alternatív univerzum. Minden olyan történet, melyben a karaktereken kívül minden eltér az eredeti műtől. (pl.: Harry Potter élete egy nem mágikus világban)
  • Canon – Minden olyan információ, ami szerepel a forrásanyagban.
  • Crack - Humoros, már-már nevetségesen abszurd történetek.
  • Crossover – Kettő vagy több univerzum találkozása. (pl.: Harry Potter és barátai a Bosszúállókkal együtt száll szembe Thanossal.)
  • Drabble – 100 szavas történetek.
  • Fandom – Rajongótábor.
  • Fanon – Minden olyan információ, mely általánosságban elfogadott a rajongók körében, de nincs megerősítve az eredeti szerző által. (pl.: Egy olyan szereplőnek a vezetékneve, akinek csak a keresztnevét ismerjük meg a filmben.)
  • Fluff – Rövid, könnyed és cukormázas történetek.
  • Slash / Femslash – Homoszexuális kapcsolat ábrázolása.
  • OC (Original Character) – Eredeti karakter.
  • Oneshot – Novella.
  • OOC (Out Of Character) – Karakteren kívüli ábrázolás. Az író a karaktert az eredeti személyiségétől eltérően ábrázolja.
  • Pairing / Ship – Minden olyan történet, melyben két karaktert romantikus kapcsolatban ábrázol az író.
  • PWP (Plot, What Plot?/Porn Without Plot) – Pornó cselekmény nélkül, vagy másnéven cselekmény, milyen cselekmény?  Erotikus tartalmú történetek, melyek – ahogyan a név is mutatja – szinte teljesen figyelmen kívül hagyják a cselekményt. Fókuszukban a lepedőakrobatika minél zavarba ejtően részletes, minél behatóbb leírása.
  • RPF (Real Person Fiction) – Valódi személyeket ábrázoló történetek.
  • Smut – A PWP-vel ellentétben – bár központjában a szex áll – a cselekményre is helyez figyelmet.
  • WIP (Work In Progress) – Folyamatban lévő írás.

Az internet elterjedésével a fanfiction business is felvirágzott: a századforduló környékén már egyre több fanfic oldal tűnt fel. Ezek először csak amatőr, saját készítésű blogok voltak, ám az évek során hivatalos oldalak is megjelentek. Ma a két legismertebb fanfiction lelőhely a fanfiction.net és az Archive of Our Own (Ao3)– míg az előbbi közel 12 millió felhasználóval rendelkezik, addig az utóbbi több mint 2 millió regisztrált olvasóval büszkélkedhet. 

„Nerd” hobbi?

Habár már évtizedek óta jelen van a fanfiction műfaja, megítélése nem sokat változott az idők során. Lehet imádni, lehet utálni – középút általában nincsen. Sokan megvető szemmel néznek ezekre az alkotásokra, főként azért, mert úgy gondolják, hogy a fanfictionök nem más, mint rosszul megírt, töméntelen erotikát tartalmazó írások (Malfoy és Harry? Egy almával?! Végül is…ahány ház, annyi szokás.). Az összképen persze az a tény sem javít, hogy az írók 80%-a nő, s a legtöbb ember ezt meghallva egy nagy sóhajjal be is zárja a böngészőt, és el is könyveli a fanfictiont amolyan női szoftpornónak.

46580f3000000578-5081705-image-m-2_1510682471847.jpg

(via)

Az igazságtól persze messzebb nem is állhatnának: bár való igaz, hogy léteznek igénytelenül megírt történetek, ezek csupán a fanficek kis százalékát teszik ki. Az írások minőségét tekintve az olvashatatlantól kezdve az áll-leejtően fantasztikus alkotásokig tartó skálán mindent megtalálhatunk – ha elég türelemmel rendelkezünk. Az utóbbi kategóriába tartozik például a rajongók által írt Tűz és Jég dala folytatások: az egyik legismertebb ezek közül a The North Remembers, mely 113 fejezeten át követi az utolsó megjelent könyv, a Sárkányok tánca után a Stark ház tagjainak sorsát. A 2010-es évek végén íródott James Potter széria is hasonlóan felkapott: a Harry Potter széria nem hivatalos folytatásának is tartják.

Terjedelmüket tekintve is több fajtából válogathatunk – egyaránt megtalálhatóak a gyors, pár perces kis szösszenetek, mint a 800 ezer szavas művek. (A leghíresebb magyar Harry Potter folytatás, Juhász Roland: Nurmengard trilógiája 931,674 szóra rúg.)

Összehasonlításképp:

  • A leghosszabb Harry Potter kötet, a Főnix rendje kb. 260 ezer szavas.
  • A leghosszabb Trónok harca könyv, a Sárkányok tánca kb. 420 ezer szavas.
  • Tolsztoj hírhedten hosszú Háború és békéje is „csak” mindössze 580 ezer szót tartalmaz.

Az utóbbi években azonban meglepő módon csökkent a negatív vélemények aránya. Az egyre híresebbé és ismertebbé váló fanfictionöknek hála a műfaj népszerűbb, mint valaha, és naponta több ezer alkotás keletkezik. Több platformon is elérhetőek ezek – az Ao3 és a fanfiction.neten kívül még a Wattpad, Tumblr, vagy deviantArt is ismert felületek. Magyarországon a Merengő rendelkezik a legnagyobb fanfiction gyűjteménnyel.

batman-joker-start-new-friendship-24-960x540.jpg

(via)

Az egyik legismertebb – és talán legmegosztóbb – ma ismert fanfiction E.L. James hírhedt Szürke 50 Árnyalata trilógiája, mely köztudottan egy Twilight fanfiction. Hasonló a helyzet Anna Todd Miután szériájával, mely 2019-ben saját filmet is kapott: az öt részes alkotás eredetileg Harry Styles fanfictionként vált híressé, ám kiadása után az írónő a szerzői jogok miatt a főszereplő nevét – nem túl kreatívan – Hardin Scottra változtatta.

A fanfiction tehát bár nem a szépirodalom magasiskolája, nem írható le igénytelen alkotások halmazaként. Ezek a történetek kielégíthetik kíváncsiságunkat és betekintést nyújthat olyan történetekbe, melyek eredetileg meg sem íródtak volna. Választ ad „mi lett volna, ha?” kérdéseinkre, s nem ismer lehetetlent. A fanfictionök világában tehát Joker és Batman ugyanúgy lehetnek világra szóló barátok, mint ahogyan Hagrid és Charlie Weasley beülhet a moziba megnézni az Így neveld a sárkányod utolsó részét. 

A bejegyzés szerzője Bui Adri, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

3 autóreklám, melyet betiltottak – De miért?

A 21. századi reklámkészítés jellemzője, hogy nem egy terméket kínál a fogyasztónak, hanem egy életérzést. Nem az árucikk, vagy szolgáltatás legfőbb jellemzőit sorolják fel a reklámok, hanem az érzéseinkre hatva próbálnak befolyást gyakorolni ránk, és vásárlásra ösztönözni minket, azaz a célközönségüket. A legtöbb reklámfilm a pozitív érzelmekre apellál, boldogságot, örömöt, nevetést vagy vágyat kíván kelteni bennünk. Ám éppolyan hatásos lehet a negatív érzelmekre ható látvány is, hiszen a szomorúság vagy félelem ugyanolyan erős érzések, mint az öröm. A vágykeltés mellett ugyanúgy célja lehet egy reklámnak a megbotránkoztatás: ennek pedig legjobb eszköze a tabu.

Nagyon keskeny a határ az elfogadás és az elutasítás között, ha tabutémát bemutató reklámról beszélünk. Pont ezért nem meglepő, hogy többet is betiltottak már közülük. Országonként változó lehet, hol húzzák meg a határokat, ahogyan a tabuk is változnak társadalmanként, közösségenként, egyénenként, kortól és helytől függően. Ám van pár olyan téma, amit társadalmi szinten tabuizálnak, majdnem az egész világon: ilyenek például a halál, a meztelenség, vagy a homoszexualitás.

Veszélyes lehet a kimondatlan, elrejtett dolgokat felszínre hozni a reklámokban, hiszen nem tudható, hogy az adott közösség milyen szinten tabuizálja a bemutatott témát, vagy mennyire lesz nyitott a befogadására. Miért nyúl mégis több reklámkészítő a tabu eszközéhez vállalva ezáltal, hogy alkotása nem kap szabad utat? „A tiltott gyümölcs mindig édesebb”, mondhatnánk, látva a betiltott reklámok kedvelőinek számát, ám ennél több van a választás mögött. A mai rohanó, ingerekkel teli világban egyre erősebb és durvább hatást kiváltó eszközökre van szükség ahhoz, hogy az emberek figyelmét megragadják. Így készülhetnek el olykor botrányos tartalmú reklámok is. De lehet olyan motivációja is a készítőnek, hogy egy társadalmi ügyet támogasson az alkotásával, vállalva ezáltal, hogy márkája veszít a népszerűségéből.

Mitől más az autóreklám?

Sok terméktípus bemutatása esetén használnak tabukat a nagyobb hatás elérése érdekében. Az autóreklám azért emelkedhet ki a többi közül, mert habár egy olyan termékről beszélünk, melynél a műszaki paraméterek nagyon is fontosak a vásárlás során, itt mégsem erre fektetik a hangsúlyt a készítők. Az autó az a termék, amit a legtöbben nem a reklámjában elmondottak alapján választunk ki, hanem alapos átgondolás előzi meg a vásárlást. Egy üdítőnél, egy édességnél el lehet érni olyan hatást a fogyasztóban, hogy a következő vásárlásnál azt a terméket vegye le a polcról, ám egy autó ára magasabb annál, minthogy a reklámja ennyire erős befolyást tegyen. Ezért az autóreklámokban nem a terméket kívánják eladni, hanem a márka üzenetét, egy érzést, egy ideológiát. Az ember attitűdjeire, identitására próbálnak hatni, hogy ezeknek megfelelő autót válasszon magának.

Ezek miatt nagyobb jelentőséggel bír egy autóreklám esetében a tabu bemutatása,  hiszen ha a vékony határon az elutasítás felé billen a mérleg, akkor könnyen nemcsak a termékeladás kerülhet veszélybe, hanem maga a márka is veszíthet a presztízséből.

Lássunk néhány példát, ahol nem hozott sikert a tabu eszközének felhasználása!

1. A halál és a lány

A Hyundai Veloster 2011-es reklámjában a készítők egy igen kényes témához nyúltak. A halálról nem igen beszélünk, vagy ha mégis, sokszor eufemizáljuk, vagyis olyan kifejezésekkel helyettesítjük, mint az 'örök álomra szenderül' vagy ’elmegy’. Nincs ez másként a vizualitásban sem. A művészetekben ugyan megjelenik a halál ábrázolása, de a hétköznapi vizuális alkotásokban, mint amilyenek a reklámok is, óvatosan bánnak a tabunak számító témával. A Hyundai viszont másként döntött a reklámfilmjében, aminek meg is lett a következménye. A humorosan figyelemfelhívónak szánt reklámot túl durvának ítélték Hollandiában, így betiltották.

A reklámban látunk egy autót, amelyből egy lány száll ki a vezető oldali hátsó részből. Megjelenik a túloldalon kaszás képében a halál, és elindul a lány felé, akit az autóból kiszállva elütnek. A következő snittben visszatérünk a történet elejére, ahol a lány kénytelen a járda felől kiszállni az autóból, hiszen a márka legújabb fejlesztése a biztonságos 3 ajtós megoldás, vagyis hátul csak egy ajtó van. Így a halál hiába keresi a kilincset, végül őt üti el egy autó.

2. Burlesque az utcán

A Renault 2013-as reklámjában az igazi francia életérzést szerette volna bemutatni, ám egy kissé eltúlozta a hatáskeltést, így Angliában betiltották a reklámot. Egy férfi próbavezetésre visz egy Renault Cliot. Amíg a zebra előtt várakoznak, az autókereskedő arra biztatja, nyomja meg a „Va Va Voom” gombot a műszerfalon, amit a férfi teljesít is. Ekkor elé tárul a párizsi kavalkád. Romantikus zene szól, gyönyörű háttér előtt csókolózó szerelmesek, utcai bagettárus és az elmaradhatatlan félmeztelen táncosnők, akik körbetáncolják az autót.

Sok márka használja a meztelen vagy félmeztelen női testet a vágykeltés eszközeként, mégsem tiltják be ezért a reklámjaikat. Akkor miben hibázott a Renault? Az ASA, vagyis az Egyesült Királyság reklámfelügyelősége szerint abban, hogy a nőket tárgyiasította azáltal, hogy többször ráközelített a kamera a fedetlen testrészeikre, míg az arcukat nem mutatták ezalatt. Habár a lányok nem voltak jobban alulöltözöttek, mint ahogy megszokhattuk a reklámokban, és úgy is tárgyiasítható a nő, ha látható az arca,  mégis érződik az indokláson, hogy ugyan kezdünk immunissá válni a csupasz test látványára, de még mindig tabunak számít a meztelenség. Azonban ennek a reklámfilmnek a betiltásában nem csupán a tabu elutasítása játszik szerepet, sokkal inkább a szexista képsorok bemutatásának megakadályozása.

Érdemes megemlíteni, hogy a 2013-as Clio reklámkampány során készült egy másik reklámfilm is ennek mintájára, annyi különbséggel, hogy abban női sofőr ült a volán mögött, és félmeztelen férfiak táncoltak az autó körül. A koncepció ugyanaz, ezt a reklámot mégsem tiltották be. A férfi test látványa nem tabu? Csak nőket nem lehet tárgyiasítani, férfiakat igen? (A The Guardian szerint az ASA arra hivatkozva találta szexistának a női táncosokat ábrázoló reklámot, hogy több olyan snitt is van a videóban a nők melléről és fenekéről, amelyeken az arcuk nem látható, ezzel tárgyiasítva őket.) De tényleg csak az a lényeg, látszik-e az arc is, és ha igen, akkor már nem is szexista, nem is tabu a meztelen test?

3. Két nő, egy blúz

A Renault Twingo Miss Sixty 2010-es reklámját Olaszországban mutatták be, ám több tévécsatorna is visszautasította a lejátszását. Hogy miért? Mert a reklám elején egy leszbikus ágyjelenetet láthatunk. Vagy mégsem?

Egy lány érkezik a partira az új rózsaszín autójával. A tömegben szemezni kezd egy másik fiatal nővel, aki nem sokat kéreti magát, és hamar az egyik hálószobába indul, ahol leveti a ruháit. A szőke lány ekkor egy kendőt húz elő, amivel beköti a másik szemét. Majd valamit keresni kezd. És meg is van. A másik lány blúzának ugyanolyan a színe, mint az autónak, így a felsőt elcsenve hajt tovább a buli helyszínéről. A barna hajú lány csodálkozva látja, hogy a másiknak csak a felsője kellett, nem ő maga. Hol is van a leszbikus ágyjelenet?

A homoszexualitás még ma is tabunak számít, habár beszélünk róla, és egyre többször jelenítik meg vizuálisan is a meleg párkapcsolatokat. Tehát nem abszolút taburól beszélünk, de mégis kényes témának számít, amit sokan elutasítanak, vagy előítéletekkel kezelnek. Erre nagyon jó példa a tíz évvel ezelőtti Renault reklám is, hiszen csak nagyon finom utalás van benne a homoszexualitásra, mégis erre hivatkozva utasították vissza a tévécsatornák a bemutatását. A reklámot emellett más támadás is érte: a meleg közösség azért háborodott fel a film láttán, mert sértőnek érezték a reklámban humorként szolgáló váratlan fordulatot.

+1 ellenpélda

A Renault egy újabb reklámja egy leszbikus pár kapcsolatán keresztül mutatja be a 2019-es Renault Cliot, amely emellett a Clio gyártásának 30. évfordulójára készült. Habár ez a reklámfilm is tabut dolgoz fel, mégpedig sokkal explicitebb képekkel, mint a korábbi példák, abban különbözik a többitől, hogy míg azokat betiltották, ezt nem. Azonban ezesetben is megfigyelhető a téma tabuizálása, ugyanis nemcsak a képsorok között jelenik meg az ezzel szembeni előítélet, hanem a kommentelők éles reakcióiból is arra következtethetünk, hogy még mindig sokan elutasítják a melegség vizuális megjelenítését. Akkor vajon miért nem tiltották be ezt is?

Bizonyos országokban már erős törekvések vannak annak irányába, hogy megváltozzon a társadalom melegekhez való hozzáállása, így mondhatjuk, hogy az ok annyi: ezt a reklámot megfelelő helyen és időben készítették.

Természetesen ezt nem csak egyetlen esetben mondhatjuk el, sok példát látunk ma is arra, hogy nem mindegy, egy-egy tabusított témát feldolgozó reklámot melyik országban, és milyen kultúrával, milyen normával és értékekkel rendelkező társadalomban  mutatnak be.

 A bejegyzés szerzője Tamási Zsófia a BME KomMédia alapszakos hallgatója. konzerv.png

Szórakoztató hobbi vagy a művelt ember kötelessége? Amit az olvasási szokások elárulnak rólunk, és amit nem

„Már azt sem tudják, hogy néz ki egy könyv!” – hallani elég gyakran a vádat az interneten nevelkedett generációkkal szemben. Ez tényleg így van? És ha igen, az baj? Régen többet olvastak? Egyáltalán miért tulajdonítunk erkölcsi értéket az olvasásnak az internettel vagy a filmekkel szemben? A továbbiakban betekintünk az olvasáskutatás történetébe, és megpróbáljuk megválaszolni a fenti kérdéseket. 

Leiner Laura népszerű tiniregény-sorozatának, A Szent Johanna Giminek főhőse a barátai szerint különc. Sőt: stréber. Nem is akármivel érdemelte ki ezt a jelzőt, a történet szerint Rentai Reni folyton olvas, méghozzá bármit, ami a kezébe kerül, és minden könyv a kedvence. A tanárok odavannak érte, az osztálytársai viszont értetlenül állnak a hobbija előtt, és minden lehetőséget megragadnak, hogy piszkálják vele. Már a történet elején megszületik tehát az értékítélet, hogy a középiskolás fiatalok szerint olvasni „ciki” – paradox módon mindez egy ifjúsági regényben.

pexels-cottonbro-4866043.jpg

(via)

A fenti példa jól mutatja, hogy néz ki mostanában az olvasás mint szabadidős tevékenység kulturális reprezentációja. Akár a trendi geek vagy nerd jelzővel illetik az olvasni szerető embert, akár pejoratívan strébernek nevezik, az olvasásszeretet mint fő tulajdonság hangsúlyozása azt sugallja, hogy a szóban forgó tevékenység valami szokatlan, gyanús hobbi. Ki akarna unalmas, fekete-fehér betűkből összerakni egy történetet, amikor ott van a látványos film, a szórakoztató YouTube videó?

A kérdés költői, természetesen nagyon sokan. Már az interneten is több formátumban, olcsóbban juthatunk hozzá olvasnivalóhoz, noha maga a digitális olvasás egészen másképp veszi igénybe az agyműködést. Az e-könyvek esetében viszont csak a tartalmat vásároljuk meg, így az olvasmányélményt még a könyvborító sem befolyásolja. A fiatalok körében hódít a young adult, a fantasy és más szórakoztató műfajok, de a szépirodalom kedvelői is hallatják a hangjukat az olvasás trendivé tételét célzó kezdeményezésekkel, mint például a POKET Zsebkönyvek vagy a Vates ruhamárka.

A fenti bekezdés után lehet, hogy az olvasó megkönnyebbülést érez. Elhalkul a fejünkben a sok kiábrándult hangvételű amatőr Facebook- és blogposzt hangja, miszerint a fiatalabb generációk már csak a telefont nyomkodják, bezzeg könyvet a kezükbe sem vesznek. Hiszen az olvasás valami mélyebb, intellektuálisabb tartalomfogyasztás, mint például a netezés, filmnézés. Igaz? Éppenséggel lehet. Ahhoz viszont, hogy ezt magabiztosan állíthassuk, nem árt ismerni az olvasási szokások és azok karosszékből való megítélése mögötti mozgatórugókat.

Ennek is van tudománya

Magyar olvasáskutatás huszadik század közepe óta létezik – nagyjából azóta, hogy a tájékozódásnak olyan alternatívái jelentek meg, mint a rádió és a televízió. A Gereben Ferenc kutató által elnevezett olvasásszociológia elsősorban arra keresi a választ, hogy milyen társadalmi változásokkal hozható összefüggésbe, hogy egy adott társadalom tagjai mennyit és mit olvasnak.

Gereben 2017-es összefoglaló olvasásszociológiai publikációját Lukács György szavaival vezeti be: „a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus”. A hatvanas években Lukács ezzel a szállóigévé vált mondattal arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a szocializmusban elképzelhetetlen az olyan család, melynek egyetlen könyve sincs. Úgy látszik, a kijelentés meglehetősen elhamarkodott volt: egy 1964-es kutatás eredményei azt mutatják, hogy ebben az időszakban a családok egyharmadának egyetlen könyve sem volt otthon. Ami pedig még meglepőbb, hogy ez az adat tulajdonképpen a magyar olvasáskutatás történetének legjobb eredménye – már ha azt tekintjük jó eredménynek, hogy az emberek viszonylag gyakran olvasnak.

Egy elgondolkodtató adat

Első ránézésre nem kelt aggodalmat ez a régi, de még mindig érdekes adat: a 2005-ös A Nagy Könyv játékon 15 ezer magyar szavazó csaknem egynegyede Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét jelölte meg kedvenc könyveként. Nincs ebben semmi meglepő, Gárdonyi műve nagyjából 60 éve minden magyar könyvlista élén ott van, csakúgy, mint A Pál utcai fiúk vagy a Tüskevár. A közös pontot valószínűleg nem kell bemutatnom: ezek a magyar iskolások kötelező olvasmányai.

pexels-photo-1314584.jpeg

(via)

Mielőtt meghatódnánk ezen a választáson, tegyük a kezünket a szívünkre: tízéves gyerekként tényleg katartikusan szerettük az Egri csillagokat? Olyannyira, hogy húsz, harminc év után is kedvenc könyvként jelöljük meg egy szavazáson? A válaszunk éppenséggel lehet, hogy igen – az Egri csillagok azok közé a kötelező olvasmányok közé tartozik, melyek az adott korosztálynak szólnak és könnyen olvashatóak. Nem járunk messze az igazságtól, ha ennek ellenére torzításnak érezzük, hogy a regény a magyarok valódi kedvence lenne. Németh Nóra Veronika 2010-es kutatásában az általa megkérdezett egyetemisták negatív élményként festették le általános- és középiskolai olvasmányélményeiket, és többen is úgy érezték, ezek a könyvek vették el a kedvüket az olvasástól.

És a rendszeresen olvasók?

A moly.hu olvasói közösségi oldal kedvencnek jelölés szerinti listája egészen más eredményeket hoz: első helyeken a Harry Potter-sorozat kötetei, Az éhezők viadala, A Gyűrűk Ura, Trónok harca, a már említett Szent Johanna Gimi-sorozat. Klasszikusok közül pedig A Mester és Margarita, 1984, Abigél, Büszkeség és balítélet szerepelnek az első oldalon.

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke a 24.hu-nak elmondta, hogy A Nagy Könyv játékban valószínűleg a könyvcímek ismertsége volt a mérvadó, és az sem biztos, hogy a szavazók valóban elolvasták azokat a könyveket, melyekre leadták a voksukat. Gereben Ferenc szerint az iskolai olvasmányélmények és a tananyag játsszák a legnagyobb szerepet az emberek irodalmi kánonról alkotott képének formálásában, így egy ilyen játékban a szavazó úgy gondolhatja, akkor tűnik művelt embernek, ha egy jól ismert és hazafias témájú regényt jelöl meg kedvenceként. Így történhetett az is, hogy a lista egy jóval szerényebb helyére szorult a már akkor populáris és felmérhetetlen kulturális hatású Harry Potter, amely mára egyes globális könyvlistákon egyenesen a Bibliával vetekszik az első helyért.

Kulturális apokalipszis?

Érdemes megfigyelni, hogy az olvasási szokásokról szóló írások hogyan befolyásolják a témáról való gondolkodásunkat. Németh Nóra Veronika fent említett publikációjában újra és újra negatív tanulságként prezentálja az eredményeit. A könyvolvasás fontossága annyira magától értetődő, hogy első olvasásra még tudományos szövegben sem tűnik fel ez az erős értékítélet. Maga az olvasásszociológia is egyfajta kulturális apokalipsziskutatásként robbant be: a tudományos vizsgálatra aligha érdemes témából egy csapásra égető kérdést csinált az, hogy már nem fogyasztunk annyi könyvet.

pexels-photo-220326.jpeg

(via)

Nem telik el hét anélkül sem, hogy az interneten valaki ne pötyögné be a klaviatúráján vagy az okostelefonján, hogy milyen aggasztó, hogy manapság már nem olvasunk – ez pedig az úgynevezett morális pánikkal mutat rokon tüneteket.

A morális pánik elmélete

Az elmélet arról a jelenségről szól, amit akkor érzel, ha bekapcsolod a tévét, és épp a Való Világ egyik celebe nyilatkozik nem túl választékosan az új életéről és a luxusvillájáról, eközben pedig bikiniben mutogatja tökéletes testét egy snittben. A morális pánikot a médiában megjelenő értékváltások okozzák, az érzés társadalmi méretű. Lényege, hogy a tartalomfogyasztó indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonít egy jelenségnek a jövőre nézve, és hirtelen abban látja minden társadalmi romlás forrását.

Az olvasási szokásokkal kapcsolatos morális pánikszerű reakciót valószínűleg az táplálja, hogy a könyveket a magaskultúrával, annak alternatíváit pedig a kommercializálódott tömegkultúrával azonosítják. Holott ez az azonosítás hamis, hiszen sem könyvformátumban, sem más médiumokban nem kizárólag homogén tartalommal találkozhatunk. Ugyanakkor felmerül az is, hogy helyes-e erkölcsi kérdésként megközelíteni azt, hogy egyes társadalmi csoportoknak milyen típusú tartalomfogyasztás válik kedvére, és hogy milyenhez jutnak egyáltalán hozzá.

Ha úgy tetszik: sajnos valóban nem a könyv a magyar ember legkedveltebb tájékozódási forrása. Mi történt a könyvekben csak elvileg bővelkedő szocializmus előtt és azóta? Valóban leromlott, műveletlen társadalom lennénk?

A bejegyzés szerzője Konda Nikolett, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Beteges, ha minden nap megnézem a profilját?

2020. szeptember 25. - KomMédia BME

A közösségi média berobbanásával új értelmet nyert a „stalking” ige (magyarul: titokban követ, kukkol). De mit is jelent ez a Facebook és az Instagram világában? 

Az olyan népszerű közösségi média oldalak megjelenésével, mint a MySpace, IWIW, később pedig a Facebook vagy az Instagram, a felhasználók rengeteg személyes információt tettek elérhetővé magukról az interneten. Ha valakit követünk valamelyik platformon, könnyen megtudhatjuk, hogy kivel töltötte az idejét, hol nyaralt a családjával/barátaival, mit evett, vagy milyen filmet nézett meg – a lista végtelen. A közösségi oldalakkal a kapcsolattartás is átalakult a 2000-es évek elejétől. Ma már nem kell felhívni valakit, vagy véletlenül összefutni vele a metrón ahhoz, hogy megtudjuk, hol tart éppen az életében. De ezzel könnyű visszaélni.

unnamed.png

(via)

Mit jelent a stalking?

Az online stalking vagy cyberstalking az internet szerint két különböző dolgot jelenthet. Az egyik megközelítés a zaklatás oldaláról fogja meg a fogalmat, azaz a „cyberstalking zaklatás, ami az interneten keresztül történik. Célpontjai lehetnek egyének, csoportok vagy akár szervezetek, és megnyilvánulhat rágalmazás vagy fenyegetés formájában.”

Ugyanakkor egy „könnyedebb” hétköznapi jelentése is kering a világhálón, ami sok mindenkinek lehet ismerős tevékenység. Az Urban Dictionary szerint a stalking nem más, mint a

„kényszer, hogy minden lehetséges tudást megszerezzünk egy emberről a Facebook, Instagram, Twitter, Tumblr, és néha akár Pinterest oldalain keresztül”.

Manapság sokan az internetet hívjuk segítségül, ha érdeklődünk valaki iránt. Igyekszünk minél többet megtudni róla, keresni a közös pontokat az internetes profilok alapján. Kíváncsiak vagyunk, vajon ő is tagja-e a Harry Potter fanclubnak Facebookon, vagy esetleg ő is követi a kedvenceinket Instagramon vagy Youtube-on. De az is ismert jelenség, amikor azért keressük fel a közösségi oldalakat, hogy megtudjuk, hogyan boldogul az exünk a szakításunk óta. A Mindset Pszichológia cikke szerint minden harmadik ember volt már abban a helyzetben, hogy korábbi partnerének az online profilját rendszeresen ellenőrizte a szakítás után. A cikk azt is kiemeli, hogy az online stalking negatívabb hatást gyakorolhat az emberekre, mint az offline találkozás, hiszen a közösségi oldalakon olyan információval szembesülhetnek, ami egy találkozás során nem merül fel (például új kapcsolat). Ezen kívül a stalking izgalma a vágyódást is növelheti az expartner iránt, így is megnehezítve a továbblépést.

Mikor lehet veszélyes?

A stalking lehet teljesen ártalmatlan cselekedet, de veszélyes eszközzé is válhat. Nézhetjük ezt a stalking művelőjének és az elszenvedőjének is a szemszögéből, lehet a kérdést jogilag és érzelmileg is megközelíteni. Hiszen nagyon más érzelmeket vált ki belőlünk, ha arra gondolunk, ahogyan a nagymamánk mindent lenyomoz rólunk és a barátainkról a Facebook-on, vagy ha azt latolgatjuk, hogy hány adatbányászattal foglalkozó cég és ember mennyi információt tud kideríteni rólunk az online profiljaink alapján.

image_2.png

(via)

Dr. Emma Short, a University of Bedfordshire pszichológusa a BBC Newsbeat oldalának adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy az egyén online aktivitása akkor lép át egy határt mások online megfigyelésével, ha az félelmet és szorongást idéz elő a másik személyben. Sokszor ott dől el, hogy zaklatásnak lehet-e minősíteni az online stalkolást, hogy az áldozat hogyan éli meg a helyzetet. Dr. Short szerint ugyanakkor a mások életéről való kényszeres információszerzés kontaktus nélkül is lehet káros és veszélyes – a külső világra és önmagára – hiszen a távolból való megfigyelés az első vészjósló jele lehet egy későbbi ragadozó viselkedésmintázatnak, ahol már több határt is átléphet az illető.  Illetve, Dr. Short kiemeli, hogy nemcsak a megfigyeltekre, hanem a megfigyelőre saját magára és az életminőségére is veszélyes lehet az, ha online stalkolással tölti az idejét. Abban a pillanatban problémává válhat, amikor az ember elkezd hazudni azzal kapcsolatban, hogy mivel foglalkozik. Ugyanis, ami el van rejtve mások elől, azt sokkal nehezebb kontrollálni.

A stalkingról érdemes a mentális egészség és a közösségimédia-függőség kontextusában is beszélni. A témában végzett kutatás eredménye szerint a passzív közösségi média fogyasztás, azaz a feltöltött tartalmak közötti böngészés, a negatív mentális egészséggel függ össze, míg az irányított kommunikáció (például a posztok kedvelése) és a tartalomfeltöltés a közösségi média oldalakon, pozitív hatáshoz vezethetnek. Tehát, ha valaki arra a használja az Instagramját, hogy modellek és influencerek tökéletesre retusált képeit vagy az exe által posztolt fotókat stalkolja, annak valószínűleg nagyobb eséllyel lesz negatív hatása a mentális egészségére, mintha arra használná a platformot, hogy kommunikáljon, és/vagy saját tartalmat, képeket, bejegyzéseket töltsön fel.

Pszichológiai perspektívák

A közösségimédia-függőség, vagy más néven problémás közösségimédia-használat egyike a viselkedésfüggőségeknek. Ekkor az egyén túl sok időt tölt közösségi média oldalakon kontrollálhatatlan kényszer miatt. Kicsit konkretizálva, ha valaki Instagram-függő, akkor impulzívan, folyamatosan ellenőrzi a feltöltött fotókra és videókra kapott értesítéseket (kedvelések és hozzászólások formájában), és/vagy más profiljának és feltöltött képeinek, videóit stalkolja. Ez a túlzott használat negatív hatást gyakorol az életének további területeire is (például megromolhatnak a személyes kapcsolatok). A problémás közösségimédia-használat sokszor kéz a kézben jár depresszióval, alvásproblémákkal és magányossággal is. Úgy, ahogyan maga a közösségi média is, a közösségimédia-függőség fogalma is új a pszichológia világában. A jelenség ugyanakkor igen vitatott a pszichológusok és kutatók körében, és jelenleg nem része a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM) által számontartott mentális zavarok listájának sem.

Ha valaki stalkolással és az online világban tölti el az ideje nagy részét, akkor nagy valószínűséggel annak a kárát az offline, „valódi” kapcsolatai is meg fogják sínyleni. És mivel így az egyén támogatói hálója szépen lassan elhervad, ismét az internetes tartalmak felé fog fordulni, így megteremtve egy ördögi kört.

Beteges, ha minden nap megnézem a profilját?

A stalkolással kapcsolatban mindenképp felmerül az, hogy mennyire „egészséges” vagy „normális” viselkedés, akármelyik formájáról beszélünk. Ha tényleges online zaklatás történik, akkor az áldozat negatív érzelmei alapján egyértelmű, hogy a tett problémás, és tenni kell ellene. Ugyanakkor az, ha valaki egyedül otthon, kontaktus keresése nélkül merül el újra és újra más emberek internetes profiljaiban, az kevésbé tűnik negatívnak kívülről. Azonban sokszor ilyenkor maga a stalker az, aki szenved, kívülállóként betekintve mások tökéletesnek beállított online életébe. Sőt, az is lehet, hogy ez a viselkedés valami nagyobb problémát takar. Ezért fontos, hogy felismerjük magunkon és a körülöttünk lévőkön, családtagjainkon, barátainkon, ha valami nincs rendben.

unnamed.jpg

(via)

A közösségi média rengeteg előnyt hozott az életünkbe, ugyanakkor meg kell tanulnunk tudatosan használni. Vigyáznunk kell, hogy a sok pozitívum ne tántorítson el minket a negatívumok észrevételétől. Magyarországon jelenleg több mint 6 millióan használják a Facebookot és több mint 2 millióan az Instagramot. Ezeknek az embereknek ma már szinte elképzelhetetlenek a mindennapjaik a közösségi oldalak nélkül, ezért is nehéz észrevenni, ha problémássá válik a kapcsolatuk ezekkel az platformokkal. Függőnek az számít, aki szabadidejének nagy részét ezeken az oldalakon tölti, arra használja fel a közösségi platformokat, hogy elfeledkezzen a problémáiról, feszültséget érez, amikor nem éri el a közösségi oldalakat, illetve akinek személyes kapcsolatai romlottak meg a túlzott használat miatt – írja a Mindsetpszichologia.hu.

Még több cikk a témában:

A bejegyzés szerzője Murvai Katalin, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

„Te sem a 73-as Skodáddal jársz” – Segíthetnek az analógiák a technológiai és politikai döntések megértésében?

Az analógiák hasznosak, hiszen ismeretlen dolgokat úgy tesznek érthetővé számunkra, hogy azokat a már ismerős dolgokhoz társítják - legyen szó hosszú évtizedekre szóló politikai döntések felméréséről, vagy éppen műszaki kérdések megértéséről. A posztban néhány példán keresztül azt mutatjuk be, hogyan próbálják politikusok és szakértők analógiák segítségével megértetni a lakossággal, jó ötlet-e a paksi atomerőmű immáron 30-40 éves reaktorblokkjainak működtetése további 40 évig, valamint a beruházás az orosz technológiával épülő új blokkokba. 

Gondolkodásunknak és nyelvünknek fontos építőkockái az analógiák. Az analógiás érvelés egy hasonlóság kiemelése két dolog között, amiből egy további hasonló tulajdonságra következtetünk. Az analógiás érveléseknek fontos szerep jut abban, hogy a laikusok megértsék a technológiai innovációkat, továbbá, a politikai döntések szavazók felé való kommunikációjában, sőt, a jogban is, a precedens gyakorlata által. 

Példul, a számítógép is barátságos analógiák és metaforák (a két fogalom rokonítható egymással) együttesével lett része az életünknek – mappa, dokumentum, asztal, tálca stb. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket gond nélkül használatunk digitálissá válásukat megelőzően is. Obama a 2010-es időközi választások során az egyik beszédében az amerikai gazdaságot egy árokba futott autóhoz hasonlította, amit a demokraták izzadva próbáltak kihúzni a sárból, miközben a republikánusok jégkását szürcsölve utasították el a segítségnyújtást. Obama a republikánusok érvelését az időközi választásokban ahhoz hasonlította, mintha a demokraták kihúzták volna a lestrapált furgont a sárból, mire a republikánusok visszakérték volna a kulcsot. A jogalkotásban például a „három csapás” néven elhíresült intézkedés a baseballban az ütőjátékosok három dobására utal, melyek elhibázása után kispadra ülnek, ahogyan a visszaeső bűnözők három törvénysértés után börtönbe kerülnek (a magyarban a félrefordítás miatt a kifejezésnek inkább vallásos felhangja van).

paks1k.jpg

(via)

Az analógiák azonban félreértést okozhatnak, amennyiben komplex kérdéseket túlságosan leegyszerűsítenek általuk. Persze a leegyszerűsítés elkerülhetetlen, hiszen az analógiák az ismerthez kapcsolják a számunkra ismeretlen koncepciókat, mégis túlzásba lehet esni. A következőkben a paksi atomerőmű reaktorblokkjainak üzemidő-hosszabbítása, illetve az új reaktorok beszerzése kapcsán nézzük meg, mennyire helytállóak a politikusok és a szakértők által alkalmazott analógiák. Tényleg könnyebb lehet ezt a műszaki és egyben politikai döntést nekünk, laikusoknak értelmezni, ha a következő összehasonlításokat halljuk?

Öregapám kisbaltája és a ‘73-as Skoda

A paksi atomerőmű jelenleg is működő négy blokkja az 1980-as években került üzembe. A 2010-es évek elején már egyszer megkapták az engedélyt az üzemidejük meghosszabbítására, de a kérdés ismételten felmerült, amikor az amerikai hatóságok megállapították, a világon működő atomerőművek akár 80 évig is képesek futni. Vita alakult ki a szakértők és a politikusok között arról, hogy ez a paksi blokkok esetében is engedélyezhető lenne-e. 

Mártha Imre, az MVM egykori vezérigazgatója kiált az üzemidő-hosszabbítás mellet, mondván az erőmű “olyan, mint az öregapám kisbaltája - kétszer a nyelét, háromszor a fejét”. Kijelentésével arra utalt, hogy Pakson már egy csavar sem a régi, az évek során minden felújításra került (kivéve persze a reaktortartályokat), tehát gond nélkül elfutnak még pár évtizedig Paks 1 blokkjai. Csepreghy Nándor volt államtitkár a következővel kontrázott rá a volt MVM-vezér analógiájára: “Te sem a ‘73-as Skodáddal jársz!” Csepreghy az újdonság felsőbbrendűségére apellált, azzal érvelt, hogy az új dolgok minőségüket tekintve egyértelműen jobbak a régieknél. 

skoda.jpg

(via)

Mindkét analógiás érvelésre igaz, hogy könnyen felfogható a laikus számára, hiszen mindannyian ismerjük, milyen érzés az új dolgok vásárlása helyett a régiek felújítása, vagy éppen az öreg autónkkal járó műszaki problémák elszenvedése. A kérdés sokkal inkább az, a laikusok képesek-e felmérni az analógiákon keresztül az üzemidő-hosszabbítás előnyeit és vele járó kockázatokat. Ugyanis felmerül annak a veszélye, hogy ha az atomerőművet mint komplex berendezést és technológiai vívmányt összehasonlítunk egy kisbalta-jellegű egyszerű eszközzel vagy egy közel 40 éves cseh autóval, elvész az üzemidő-hosszabbítás kérdésének összetettsége és tétje.

Paks 2 egy mosógép?

A politikusokat és a szakértőket egyaránt megosztja, hogy Paks 2 műszaki vagy politikai kérdés, tehát milyen szempontokat fontos figyelembe venni a döntésnél. Ilinyi János, Gábor Dénes-díjas gépészmérnök egy szakértői vitában így nyilatkozott a projekt döntően orosz hitelből történő finanszírozásáról és oroszok általi kivitelezéséről:  

"Oroszoktól vagy nem az oroszoktól? Ez nem egy politikai kérdés, ez egy üzleti kérdés. Ha én akarok venni egy mosógépet, akkor elmegyek és megnézem, hol a legjobb a mosógép, kik gyártják a legjobb mosógépet. Ha megnézitek azokat a... nem egy mosógépről van szó, ez így igaz, de a stratégiája ugyanez."

Az új paksi blokkok kivitelezését egy mosógépvásárláshoz hasonlítani vélhetőleg megint csak azzal a céllal történt, hogy egy, a lakosság nagy része számára nehezen megérthető és felmérhető döntési szituációt a már meglévő tapasztalatainkkal kapcsoljuk össze. Kinek ne lenne ismerős az a helyzet, amikor különböző boltok kínálatai alapján választjuk ki a legjobb ár-érték arányú terméket? 

Sz. Bíró Zoltán, az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársa azonban nem értett egyet ezzel az egyszerűsítéssel. Szerinte a Paks 2 beruházás nem olyan, mint egy háztartási cikk megvásárlása, ugyanis annak nincsenek politikai következményei: “ennek olyan komoly és nyilvánvaló politikai vonatkozásai vannak, hogy naivitás ezt a kérdést…

putyin-pakson.png

(via)

Hét lakat alatt őrzött biciklitároló

Áder János így indokolta Paks 2 dokumentációjának harminc évre szóló  titkosítását:Egy atomerőmű nem biciklitároló, ezért terrorizmussal fenyegetett világunkban nemcsak indokolt, hanem egyenesen szükséges egy atomerőmű építésével és működésével kapcsolatos adatok védelme, titkosítása.

Az LMP a következőképpen reagált Kövér László megjegyzésére: "Magyarországon mostantól egy biciklitároló felépítésénél is komolyabb átláthatósági és ellenőrizhetőségi garanciák érvényesülnek". A bővítés kritikusai azzal cáfolták meg Kövér Lászlót, hogy az állampolgároknak igenis joguk van az adatokhoz való hozzáféréshez, hiszen  a projektet közpénzből finanszírozzák. Arról nem is beszélve, hogy kizárólag az információk birtokában lehetnek képesek megalapozottan döntést hozni a kérdésben - amire viszont nincs szükség, ha műszaki kérdésnek tekintjük Paks 2-t…

392725_paks.jpg

(via)

Melyik nagyhatalomnál tankolhatjuk meg a reaktorainkat?

A Paks 2-ről szóló vita egyik sarkalatos pontja Oroszország részvétele a projektben. Kiszolgáltatja-e Magyarországot az oroszoknak, hogy ők a kivitelezők? Csepreghy Nándor az energiafüggetlenséget megérvelve így fogalmazott: “ha vesz egy diesel autót, akkor mindenki, aki tud gázolajat szállítani, attól vehet gázolajat, értelemszerűen nem fog benzint tankolni a gázolajos autójába.”

A kritikusok szerint a diesel autó megtankolása és az atomerőmű fűtőanyagának beszerzése között azonban van egy releváns különbség: amíg a több helyen van lehetőségünk gázolajat tankolni, addig a reaktorspecifikus üzemanyagot kizárólag Oroszországból tudjuk beszállítani. Ha a diesel autó több helyen megtankolható, akkor nem vagyunk korlátozva a döntéshozatalban. Az orosz-magyar megállapodás is lehetővé teszi, hogy más országból érkezzen az üzemanyag, de mi történik, ha jelenleg mégis csak Oroszország tudja azt a rendelkezésünkre bocsátani? Benzinnel valóban nem tölthetők meg az atomreaktorok...

Szeretnénk vagy sem, mi is rendszeresen analógiás érveléseket használunk. Intuitív módon kiszűrünk minden különbséget a két tárgy között, hogy a releváns hasonlóságokra fókuszáljunk. Vajon megfelelőek ezek az analógiák, és tényleg képesek segíteni nekünk a döntéshozatalban?

konzerv.png

Ötéves terv, percek alatt? - Amit a gyorsnaplózásról tudni érdemes

2020. szeptember 11. - KomMédia BME

Nem tudod fejben tartani, mikor vannak óráid? Egésznap dolgozol, vagy egy percet sem? Elfelejtetted felköszönteni a nagynénédet? A gyorsnapló (bullet journal) megoldás lehet: olyan, mint a naptár, csak sokkal jobb és személyesebb. Megtanultam, hogyan kell hatékonyan használni.

A gyorsnaplózás módszerét Ryder Carrol nevezte el, és arra utalt, hogy ahelyett, hogy oldalakat írnánk a nap vagy hét végén a velünk történtekről – ami egyébként nem baj –, azt rendszerezetten, a nap bármely pillanatában megtehetjük, annak érdekében, hogy mindig toppon legyünk a feladatainkkal. A dolog aktualitását nálam a vírushelyzet hozta el, amely elérte, hogy fogalmam se legyen arról, hogy éppen milyen nap van, és hogy van-e órám Teams-en, vagy folytathatom a karanténbéli tevékenységemet, a Jóbarátok maratont. Amikor elkezdtem, pontosan a kijárási korlátozás második hetében, már egyébként is gondolkodtam az életem rendszerezésén, vettem naptárat, új tollakat és egy füzetet annak reményében, hogy a jegyzeteimet és a fontosabb eseményeimet egy helyen tárolhatom majd. Felcsaptam a Pinterest tábláimat, amelyekben összeszedtem az esztétikusabbnál esztétikusabb jegyzetelési módokat és nekiálltam a rendszerezésnek.

Mire jó a bullet journal?

A gyorsnaplózás különlegessége, értelemszerűen az, hogy gyorsan végezhető. Emellett igazán szórakoztató kitalálni saját jelrendszerünket, az oldalak layoutját és számomra már az is előrelépés volt, hogy átgondoltam, milyen eseményeknek érdemes külön részt hagyni. Arra is kiválóan használható, hogy a kiadásainkat vezessük benne, bár erre sokaknak elég egy Excel tábla, nekem sokkal átláthatóbb volt kiírni kézzel a tételeket. Azok számára is adhat egy kis napi felüdülést, akik mentálhigiéniájukkal szeretnének naprakészek lenni, elfér a füzetben a hangulatkövető táblázat, vagy akár egy két szórakozásból elkövetett rajzocska, beragasztott kép, emlék. Nyilván semmi sem kötelező, a gyorsnaplózás lényege, hogy a füzetet saját kedvünk szerint, azonban konzisztensen alakítsuk mindennapjainkhoz.

Hogyan kezdjük el?

Ahogyan minden jó recept is egy anekdotával kezdődik, ez is. Szétszórt emberként a tavaszi félév mindig egy kérdőjel számomra, és ez idén sem volt máshogyan. A második héten háromszor hittem azt, hogy szerda van, ebben segíthetett a hirtelen kevés alvás is, azonban hamar konstatáltam, hogy nem biztos, hogy már az elején el kellene eresztenem a fonalat.

A hozzávalókat tekintve nem kell sokra gondolni. Van hivatalos Gyorsnapló is, amelyet az előbb említett Ryder Carrol adott ki, az önsegítő könyv kategóriába sorolt Bullet Journal Módszer című könyvével együtt. Az eredeti annyiban jelent többletet, hogy az első pár oldalon ad útmutatót és helyet a saját jelek megformálásának, az oldalak számozottak, valamint a papír minősége talán jobb, mint egy mezei matekfüzeté. Ennek ellenére tényleg bármilyen vastagabb, inkább nem spirálozott füzet megteszi.

Egy másik fontos dolog egy toll, ez is lehet bármilyen, de a legjobb szerintem egy vékonyabb hegyű darab, fekete tintával. Ez azért fontos, mert az első lépés minden hónap elején, hogy felvázoljunk egy kiválasztott rácshálót, amellyel a napokat, plusz táblákat, jegyzetek rubrikáját rajzoljuk meg. A fekete tinta szerintem esztétikusabb és a vékonyabb vonalakat könnyebb átlátni. Ezt mind nyilván megtámogathatjuk tetszés szerint egy ceruzás, vonalzós előrajzolással, ez mindig segít azoknak is, akik már rutinosak a vázlatolásban.

Fontos beszélni a jegyzetelésről, hiszen gyorsnaplózásról van szó. Nincs szükség hosszú mondatokra, nem kell, hogy mások is megértsék a jegyzeteket. A saját magunk számára érthető címszavakban, rövidítésekben érdemes gondolkodni, ezzel elérhetjük, hogy a dolgok lejegyzése ne nyűg legyen, hanem csak egy rutin. Ezt úgy alakítottam ki, hogy arra gondoltam, milyen jót teszek a jövőbeli énemmel, ha feljegyzem a teendőimet most. És igazam volt.

Tapasztalatok

Nyilvánvalóan minden új lépés beépítése egy meglévő rutinba - vagy a saját esetemben egy rutin kialakítása az alapoktól-, mindig nehéz, és van, hogy az ember tényleg nem akar kikelni az ágyból. Az segített a legtöbbet abban, hogy megtartsam jó szokásomat, hogy beruháztam egy csomag új színes filcre illetve szövegkiemelőre, azonban nem létszükséglet ez a színesség. Ezt ajánlom azoknak is, akik elkezdenének bármilyen kreatív munkafolyamatot dokumentálni, mert így a száraz információk máris a kreatív produktum részei lesznek.

Az is hasznos volt, hogy unalmamban egy-két fontosabb dátum, esemény mellé rajzolgattam valamit, ezzel még könnyebben meg is jegyeztem a napirendi pontot és fontosabbnak tűnt a végrehajtása. Nem kell Csontváry-festményre gondolni, egy virágocska itt, egy kis csiga ott, ettől személyesebbé is váltak a lapok és később jobb volt újra kinyitni. Talán ez is a lényege az egésznek. Az, hogy a saját magunk ütemére, személyiségére formáljunk egy egyébként adminisztratív tevékenységet, miközben élvezzük azt, és úgy érezzük, hogy már azzal, hogy a gyorsnaplónkat kitöltöttük a napra, produktívabbak lettünk.

Nem szabad azt gondolni az elején, hogy mindennek saját helyet kell biztosítanunk, és ha kihagyunk valamit, akkor azt már nem tudjuk felírni. Egy a5-ös füzet is elég nagy ahhoz, hogy a napi teendők, jegyzetek, bevásárlólista és egyebek után még odaférjen egy fontos telefonszám egy neki szóló helyre, és ne tűnjön el a többi dolog között. Abba a hibába estem az elején, hogy aggódtam, ha előre megcsinálom az oldalszerkezetet egy hónapra és közben eszembe jut még néhány fontos, de nem kategorizálható dolog, akkor azoknak nem lesz helye, ezért ezeket nem írtam fel. A jegyzetekhez jelzésekkel ellátva, mint kiderült, egyszerűen oda lehet biggyeszteni minden új kiegészítést.

Emellett hasznosnak találtam egy oldalpár vonalzóvá alakítását. Ez azt jelenti, hogy az oldalakon bejelöljük, melyik pontoknál van az oldal fele, harmada és így tovább. Később ide visszatérhetünk, ha új layoutot akarunk készíteni, és nem kell millimétert, rácspontot számolnunk, elég egyszer, az elején. Pontozott lapmintázatot választottam, mikor a füzetet vettem, de megoldható a négyzethálós, a vonalas illetve a sima füzetekben is, azonban utóbbi két fajta biztosabb kezet és több számolást igényel. A leghatékonyabb felosztás számomra az oldalak vertikális harmadolása volt, amit aztán felosztottam a napokhoz. Mivel az én időbeosztásom nem sok teendőt tartalmaz a hétvégéken, ezért a szombat és vasárnap rubrikáit kisebbekre méreteztem. A lapok széleit pedig a jegyzeteknek, a mini naptárnak, bevásárlólistának és egyéb kiegészítő dobozoknak szenteltem.

A jelrendszer, amelyet kialakítottam, szintén evidens és egyszerű még másoknak is. Az üres jelölőnégyzetet, azokra a bejegyzésekre használom, amelyeket teljesítenem kell aznap, míg a kör alakú az eseményeket jelenti. A teli kör olyan eseményeket jelöl, amelyeken választásomtól függetlenül voltam ott. Kérdőjellel jelöltem azokat az eseményeket, amelyekről nem tudtam, hogy aznap belefér-e az időmbe, nyíllal pedig azokat, amelyek eltolhatók egy későbbi időpontra.

☐ Tartalomfejlesztés cikkelemzés leadás

◯ Tartalomfejlesztés óra

  • Családi ebéd

Hangsúlyozom, hogy ez is teljesen egyéni preferencia alapján szerkeszthető. A nehézsége azonban ennek is megvan, hiszen ha ez az egész új, nem mindig emlékszik az ember, hogy mit mivel jelölt. Ezért készítettem magamnak egy kis táblázatot, amelyhez visszalapoztam, amikor kétségem támadt.

Összességében a kedvenc részem az volt ebben a rendszerezésben, hogy kiélhettem a kreativitásom, amikor nem volt nagyobb, több energiát felemésztő alkotásra időm. Jó visszanézni, hogy az előző hónap hogyan telt, mikor mivel lettem kész az egyetemen, hogyan haladtam a munkában. Biztosan nem csak én vagyok így vele, de ha leírom, miket csináltam, később nem riadok fel éjszaka, aggódva amiatt, hogy egy ötoldalas elemzést leadtam-e. Ez valószínűleg nem történne meg, ha nem lennék itthon, és a teendőket nem négy nekifutásra végezném el. Ha csak kipróbálásra is, de mindenkinek ajánlom, akinek kicsit is széthullott a megszokott élete, akár a korlátozás hatására, vagy bármi más miatt.

Még többet a gyornaplózásról: 

A bejegyzés szerzője Fazekas Fanni, a BME KomMédia alapképzéses hallgatója. 

A képeket Székely Márton, a BME Kommédia alapképzéses hallgatója készítette. konzerv.png

Filmfesztivál 2.0. - A filmipar online versenyei

A művészet mindig is az élet egy speciális területe volt. Sok szempontból zárt világ, aminek csak kiválasztottak lehetnek a részesei. Az internet és a hozzá kapcsolódó különböző technológiai eszközök fejlődésével azonban sikerült az addig elérhetetlennek tűnő szféra a falait lebontani. A különböző, olcsón hozzáférhető digitális eszközök, fényképezőgépek, kamerák, hangfelvevők, hangszerek, az ezek által létrehozott formátumok kezelésére és megosztására szolgáló felületek és programok megjelenése olyan alacsonyra tette a kultúra piacára való belépés küszöbét, hogy elméletben szinte bárkiből művész válhat - az elméletet viszont sokszor nem követi a gyakorlat. A filmek esetében is megfigyelhető ez az átalakulás. A továbbiakban egy egészen speciális, a digitalizáció szülte jelenségről lesz szó, az online megrendezett filmfesztiválokról.

Mielőtt rátérünk a fesztiválokra, vizsgáljuk meg a tágabb kontextust. A digitális kor mindenki számára lehetőséget biztosít arra, hogy tartalmat állítson elő és azt megossza másokkal. Ezzel a lehetőséggel gyakorlatilag nap, mint nap élünk is. Az internet aktív használóit produsereknek (producer+ user), azaz tartalmat előállító fogyasztóknak tekinthetjük. Ez a jelenség vitathatatlanul hatással van a professzionális tartalomelőállítás minden területére, viszont változó és korántsem olyan mértékben, mint azt elsőre gondolnánk. A nagy zenei kiadók mellett egyre többször jelennek meg olyan kis, független előadók, akik a semmiből jöttek, és egy olyan felületen kezdték a karrierjüket, mint például a Soundcloud. A tévécsatornák sorozatai helyett sok fiatal inkább választja kedvenc YouTubereinek csatornáit. Legalábbis előfordulnak ilyen példák a konkrét számokat és a gyakorlatot jobban megnézve viszont azt kell látnunk, hogy az átrendeződés mégsem olyan mértékű, mint azt saját tapasztalataink elsőre sugallják.

(via)

Ugyan valóban vannak zenészek, akik függetlenek, és egyfajta közönséggel is rendelkeznek, de a megélhetésükhöz ez kevés. A zeneiparban a pénz továbbra is a nagy kiadókhoz áramlik, akik befolyásukat egyre inkább kiterjesztik az új felületekre is. A nézettségi adatok alapján pedig egyértelműen látszik, hogy ugyan a tévé számára jelentős konkurenciát jelent az internet, de az emberek továbbra is igényt tartanak a már jól megszokott médiumukra, ami ráadásul folyamatosan próbál alkalmazkodni a megváltozott környezethez és nyitni az online lehetőségek irányába.

A filmipar, a költségek, és a streaming

Természetesen a filmipar is érintett, de sok szempontból speciális területnek számít. A kulturális termékeknek a digitalizáció előtt általános tulajdonságának tekinthettük, hogy magas volt az első példány előállítási költsége, viszont a sokszorosítás és a terjesztés már nem került olyan sokba. Az internet és minden velejárója az előállítás költségeit tudta az esetek többségében jelentősen lecsökkenteni. Ilyen például a zeneipar esete. Egy független zenész, elérhető áron juthat hozzá olyan eszközökhöz, melyekkel kielégítő minőségű tartalmat hozhat létre. Egy film előállítása, még egy kis filmé is, sokkal komplexebb és költségesebb feladat, mint egy zeneszámé. Ennek ellenére ezen a területen is sokkal könnyeb az önkifejezés, mint az analóg korban. Az előállítás mellett ugyancsak fontos, ha nem fontosabb szerepe van az internetnek a disztribúció területén.

(via)

Az elmúlt évek egyik leggyakrabban ismételt kifejezése a streaming volt. A letöltést és az adathordozókon való tárolást kezdik leváltani az ondemand szolgáltatások. Ilyen például a zenehallgatás terén a Spotify, vagy a már korábban említett Soundcloud, és ebbe a kategóriába tartozik a Netflix és az HBO Go is, melyek filmeket és sorozatokat tesznek elérhetővé. Ezt a technológiát használják az online megrendezett filmfesztiválok esetében is. Első ránézésre egy online filmfesztivál honlapja nem sokban tér el egy átlagos streaming oldaltól, azonban mégis egy speciális jelenségről van szó, ami gyakorlatilag azóta létezik, amióta a technológia lehetővé teszi: szóval nagyjából a 90-es évektől kezdve.

Filmfesztivál online

Az évek során rengeteg különböző tematikájú és rendszerű filmfesztivált alapítottak az online térben. Ami ezeket megkülönbözteti egy streaming felülettől, az egyrészt az esemény jellegük, ami azt jelenti, hogy az adott fesztivál felületén meghatározott időre teszik elérhetővé a tartalmakat. Másrészt a verseny, ami a megosztott tartalmak, illetve azok alkotói között zajlik. Ebből a versenyből több sajátosság is következik. Ahhoz, hogy összevethetők legyenek a pályamunkák, erősen tematizálni kell az egyes fesztiválokat. Az ilyen felületeknek nem a fogyasztói igények kiszolgálása a célja, mint például a Netflix esetében, így nem is a diverzitás, hanem egy bizonyos meghatározottság jellemzi őket. A döntést sok esetben maguk a nézők hozzák meg, ami egy interaktív helyzetet hoz létre a befogadók, az alkotók és az őket összekötő platform között. A nézők mellett bizonyos esetekben szakmai zsűri is részt vesz a döntés meghozatalában, de ami a legnagyobb ereje és mozgatórugója az ilyen digitális eseményeknek az az interaktivitás.

(via)

Az online filmfesztiválok világa hihetetlenül sokszínű, ami abból fakad, hogy rengeteg ilyen kezdeményezés van, amit az internet költségcsökkentő hatása tesz lehetővé. Egy honlap, illetve bizonyos esetekben egy applikáció létrehozásának a költségei gyakorlatilag nem összevethetők egy hagyományos filmfesztivál lebonyolításához szükséges összeggel. Nem beszélve azoknak a felületeknek a megjelenéséről, melyek aggregátorokként működnek a kultúra ezen területén. Mára már létrejöttek olyan platformok, melyek egyrészt felületet biztosítanak új események szervezéséhez, másrészt hozzáférést és eszközárat tudnak nyújtani már meglévő filmfesztiválok számára. Ilyen felület például FilmFreeway. Ezen a platformon rengeteg különböző fesztivál érhető el, többek között olyanok is, melyek nem csak az online térben működnek, vagy kapcsolatban állnak klasszikus formában megrendezett fesztiválokkal is.

Azonban léteznek olyan független szervezésű események is, melyek tisztán az online világra korlátozódnak. Erre példa a 2016-ban indult ArteKino Festival, melyen európai független filmesek nevezhetnek. Minden éveben 10 film van versenyben, melyeket 45 európai országban lehet ingyenesen megtekinteni.

(via)

Az ingyenesség nem ritka tulajdonsága az online filmfesztiváloknak, ami sok esetben párosul egy nagyon erős küldetéstudattal, egyfajta kulturális misszióval. Ahogy azt az ArteKino szervezői is megfogalmazzák, egyrészt olyanok számára szeretnék eljuttatni a kultúrát, akik számára bizonyos okokból más formában nem hozzáférhető, másrészt pedig felületet, és közönséget szeretnének biztosítani az európai független filmesek számára.

Az ArteKino-hoz sokban hasonlít a Greanhorn Online Film Festival. Szintén egy ingyenesen hozzáférhető felületen egymással versenyző filmekre szavazhatnak a nézők, melyek független, az esetek többségében pályakezdő filmesek alkotásai. Ez a projekt azonban egészen más fókusszal működik, mint a nagy, egész estés filmeket felsorakoztató ArteKino. A nevezés egyetlen szabálya, hogy rövid, tizenötpercnél nem hosszabb filmek vehetnek részt a versenyben. Pontosabban versenyekben, ugyanis ezt a fesztivált nem évente, hanem havonta rendezik meg, és nem csak Európából, hanem az egész világról várnak pályamunkákat. A havonta megrendezett szemlékre egy szakértőkből álló bizottság válogatja be a filmeket, ezek után azonban a nézők döntenek arról, hogy melyik film alkotói kapják meg a 250$-os pénznyereményt. A Greanhorn egy másik fontos jellegzetessége  a nézőközönség szervezése. Az érdeklődők nem az egyes eseményekre, hanem az eseményeknek helyet adó honlapra regisztrálnak, teljesen ingyenesen. A szervezők azt várják ettől a rendszertől, hogy egy sokkal interaktívabb és támogatóbb közösség alakul ki.

(via)

Mindebből sugárzik az a fajta küldetéstudat, amiről a korábbiakban már szó esett. Az alkotók támogatása, a műveszti alkotások terjesztése, és az azok után érdeklődők közönséggé formálása. Ezt a kezdeményezést tartom az online világ lehetőségeinek legérdekesebb és legértékesebb kiaknázásának, azonban azt tapasztaltam, amikor az elmúlt napokban rátaláltam erre a felületre, hogy valószínűleg nem egészen működőképes a projekt. A közösség Facebook oldalát 2018 végén hozták létre, és a legfrissebb poszt tavaly nyáron került fel az oldalra. A honlap még meglehetősen kiforratlan, és ott is egy 2019-es Halloween-i esemény hirdetése a legfrissebb tartalom. Ennek ellenére érdemes regisztrálni, egyrészt mert a korábbi fesztiválok filmjei elérhetőek, másrészt, ha ugyan csekély is rá az esély, de hátha feltámad még ez a szokatlanul szimpatikus felület.

A korona és az online fesztiválok

Az idén kirobbant Covid-19 krízis alatt életre hívott We Are One: A Global Film Festival nem küzd a Greanhorn-éhoz hasonló nehézségekkel, és ennek több oka is van, melyek nagyjából összefoglalhatók úgy, hogy teljesen más típusú eseményről van szó. A We Are One egy tíz napos online filmfesztivál volt, amelyet idén május 29. és június 7. között rendeztek meg. A fesztivál ideje alatt az érdeklődők ingyenesen tekinthették meg az egyes alkotásokat, meghatározott időpontban, a YouTube-on. Már magában az a tény, hogy a világ legnagyobb online videó megosztó felülete adott otthont a rendezvénynek azt szemlélteti, hogy az eddigiekben megemlítettekhez képest egészen más kaliberű eseményről van szó. Tovább erősíti ezt a tényt, hogy a rendezvény résztvevői a világ húsz legnagyobb filmfesztiváljai voltak. Így ugyan az eseménynek kitűzött célja volt a filmművészet körül kialakult közösség összekapcsolása ezekben a vészterhes időkben, de elsősorban az adománygyűjtésen volt a hangsúly, aminek a kedvezményezettjei olyan nagy nemzetközi szervezetek voltak, mint a WHO, vagy az UNICEF.

(via)

A We Are One egy újabb jó példa arra, hogy az online tér biztosította lehetőségek milyen sokféleképpen hasznosíthatóak. Ami pedig ennél is fontosabb jelenleg, hogy a már régóta működő online filmfesztiválok világáról bebizonyította, hogy működőképes megoldást, alternatívát, vagy csupán kiegészítő szolgáltatást jelenthetnek a nagynevű, klasszikus fesztiválok számára. Sajtóhírek alapján a 2021. januári Sundance Filmfesztivál szervezői is ki fogják használni az internet által biztosított lehetőségeket. Amellett, hogy a vírus elleni védekezés miatt több helyszínre szórják szét a rendezvényt, ezzel csökkentve, az egyszerre egy helyen gyülekező emberek számát, online felületen is zajlani fog a verseny, ezáltal több ember számára, és utazás nélkül teszik hozzáférhetővé a neves eseményt.

Azt látjuk tehát, hogy az internet hatására olyan alkotások is közönséget kaphatnak, melyeket a hagyományos disztribúciós rendszerek nem tudnak, kezelni, illetve a fogyasztók olyan értékes tartalmakhoz juthatnak hozzá legális úton, ingyen, vagy minimális költségek árán, melyek fontos és aktuális kérdéseket tesznek fel, ezáltal lehetőséget teremtve arra, hogy társadalmi vita, kommunikáció alakulhasson ki. Ezt a folyamatot tovább erősítheti az események interaktív jellege, amin keresztül a fogyasztó ténylegesen részesévé válhat valami nagyobbnak. Mindez persze nem változtat azon a tényen, hogy a filmipar még mindig Hollywood-ot jelenti. A független filmeseknek még mindig meg kell küzdeniük azért, hogy megvalósíthassák az elképzeléseiket. Az emberek többsége pedig nem is tud arról, hogy léteznek ezek a filmek és az ezeket megosztó felületek.

A bejegyzés szerzője Bertalan Máté, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

Frida Kahlo élete és munkássága a tömegkultúra tükrében

Frida Kahlo, a mexikóvárosi festőművésznő a 20. század egyik legemblematikusabb alkotója, akinek alkotásai már korában is rendkívüli népszerűségre tettek szert, a ’70-es évek feminista megmozdulásai során pedig valóságos ikonja lett a tüntetőknek. A 2002-ben jelent meg az életéről szóló film, a Frida, amely újra felizzította emlékét. Évekkel később pedig a festőnő kimozdulva a múzeumtérből táskákról, ruhadarabokról, füzetekről, kulcstartókról köszönt vissza lángra lobbantva ezzel egy új trendet, amely középpontjában egy autentikus mivoltáért harcoló, büszke, erős, fizikai és mentális nehézségeken magát túlküzdő hősnő áll. Kahlo emléke azonban nemcsak egy formaldehidbe mártott, hibátlan relikvia, hanem annál sokkal több. Életének számos aspektusa mellett megyünk el szó nélkül, a festőművésznő tömegkultúrává való meszesedése ugyanis nem egyenértékű teljes körű ismeretével. Hogyan lehet, hogy szemet hunyva életének sötétebb oldalai felett példaértékű alkotóként emeljük a művészet legnagyobbjai közzé? Minek a hatására válhatott trenddé, amikor életvitele, mentalitása és stílusa jelentősen eltér a mai víziószerű ideáljainktól? Mennyiben hasonlít a giccsnél megfigyelhető jelenséghez, ami olcsón kaphatóvá teszi a művészeti felsőbbrendűség irigyelt érzését? 

Kahlo a perspektívák keresztmetszetében

Frida Kahlo életét legalább három különböző perspektívából lehet megközelíteni, amelyek csupán felületes áttekintéssel is magyarázatot adhatnak arra, miként válhatott a festőnő a 21. századi fiatalok trendjeinek központjává és példaértékű bálványává. Kahlo a szemünkben lehet egy mindenkitől független, testi megpróbáltatásokon átesett, mégis magára találó kalandor; lehet egy autenticitásra törekvő, önmagáért és a kultúráért harcoló, női mivoltát kincsként őrző, megmásíthatatlan hős; de lehet egy hangját visszafojtani képtelen politikai élharcos, aki a közéleti témák mellett bátorkodik olyan társadalmi kérdéseket is a vászonra vinni, mint a “gyengébbik nem” szerepe, a szexualitás vagy a gyermeknélküliség.

frida_1.jpg

Vonalrajz Frida Kahlóról (ismeretlen szerző, forrás: Pinterest)

Kahlo 1907-ben született Mexikóvárosban, egy igen szegény családban. Az anyagi nehézségeket bonyolította, hogy a kis Frida hatévesen elkapta a poliovírust (járványos gyermekbénulás), melynek következményeképp bal lába deformálódott. Egyetemista korában egy közlekedési balesetben egy kapaszkodórúd keresztülszúrta Frida derekát, ezzel maradandó sérüléseket okozva a gerincében és a medencéjében. Életben maradásának komoly ára volt: három hónapig, teljes testét fedő gipszben volt kénytelen ágyban maradni, csavarok és drótok hálózták be a testét, és egész életén át végig kísérték a fizikai fájdalmak, amelyek a tragédia maradványaiként nyomasztották őt. A gyermekvállalásra képtelenné vált, tehát nemcsak a fizikai fittségét vesztette el, hanem a családalapítás lehetőségétől is megfosztotta a sors. Az orvosok tiltása ellenére nem egyszer próbálkozott a gyermekvállalásával, minden megpróbáltatás és sérülés ellenére hitte, hogy teste képes befogadni egy utódot. 1950-ben amputálták az egyik lábát, ami örökre ágyához kötözte őt, mely mellett a fájdalomcsillapító pirulák dobozai őrködtek a festőnő felett. Kahlo fájdalmait pontosan nem érezhetjük át, de a testképzavarok világában a tökéletes testtől való megfosztottság, olykor túlzó emóciója mégsem áll olyan messze tőlünk. A festőnőt elszenvedett tragédiái azonban aligha akadályozták meg bármiben is. A poliovírust követően előszeretettel öltözött férfinak, a hosszú nadrágok ugyanis eltakarták formáját vesztett lábát. Ez a játéknak induló jelmezesdi talán gyökere volt későbbi, nőkkel folytatott viszonyának, amit részben a férjétől való elválás okozta depresszió izzított fel. Súlyos balesete következtében az ágyban töltött időt festéssel ütötte el, ami végérvényesen is elsodorta őt a korábbi orvosi pályától a művészeti élet ecsetvonásai felé. Amputált alsó végtagja nem lehetett oka annak, hogy lemaradjon első kiállításáról, így ágyon érkezett a nyitóestre. 

Kahlo életének nehézségeit ismerve talán még inkább felértékelődik az autentikus életvitelre való törekvése. A nála 20 évvel idősebb Diego Riveraval folytatott házassága korántsem volt szokványos, leginkább a “se veled, se nélküled” kifejezés illette viharos kapcsolatukat. Rivera hétköznapjainak egyenletében a házasság szentsége nem volt egyenlő a testi örömök nyújtotta, változatos kalandokról való lemondással. Kahlo szemet hunyt társa valóban mindössze ösztönöktől, mintsem szerelmi emócióktól vezérelt félrelépései felett, de Rivera Frida húgával folytatott viszonya mellett már nem tudott elmenni szó nélkül. Egy éves elválásuk időszakában ő is belevetette magát a nemi élet hullámaiba, de végül mégis csak Rivera partszakaszán kötött ki egy újbóli házasságkötést követően. Kahlo mindenhova követte festőművész férjét, aki némiképp nagyobb elismerésre tett szert az állami megbízatások révén. A New York-ban tett látogatásuk népszerűséget és biztos anyagi jövedelmet vázolt a szemük elé, de Kahlo nehezen barátkozott meg a modern élet központjának mentalitásával. Szinte már-már törtető lendülettel viselte a mexikói ruhakölteményeket jelezve, a nagyvárosi lét nem csorbíthat valódi kultúráján, hazája hagyományán.

Kahlo kiállása önmagáért, a nemzeti értékekért és a tiszta szerelemért példaértékű, ám magánéletének pár aspektusa azonban mégis megkérdőjelezi, hogyan válhatott a nőiség ikonosztázává. Egy férje hűtlenségét feltétel nélkül elfogadó nő, aki társa elismertségéért követi őt a kontinens másik végére is – függetlenül attól, hogy ez az ő kedvére válik-e vagy sem – már kevésbé illik bele a ’70-es évek feminista mozgalmainak törekvéseibe. Kissé olyan, mintha Kahlo életének ballépéseit kitöröltük volna, és csak azt helyezzük előtérbe, amik az aktuális érdekeinknek megfelelnek. Arról nem is beszélve, hogy a “hangját visszafojtani képtelen politikai élharcos” tulajdonképpen a Kommunista Párt büszke támogatóját takarja, aki olyan sajátos lelkülettel osztotta a marx-i ideákat, hogy utolsó festményén saját magát Sztálin arcképének társaságában vitte vászonra. Továbbá a kommunista tisztogatások célpontjává vált, hasonló nézeteket való Trotzkij Kahlo otthonában kért menedéket az alkotótól, mi több, az ágyában is megfordult.

frida_3.jpg

Önarckép Sztálinnal (Frida Kahlo, 1955, forrás: Pinterest)

Mindezzel nem azt kívánom bizonyítani, hogy Kahlo elismertsége életének vakvágányai folytán kétségbevonható, sőt. Mindössze arra szeretnék rámutatni, hogy a már trenddé avanzsált festőnő múltjában aligha merítkezünk meg, inkább csak a lábujjainkat mártjuk bele sorsának zavaros vízébe, megfosztva magunkat ezzel az igazi “Frida-élménytől”. A festőnő továbbélése a művészeti élet ezen ágának virágzásának, újjáéledésének tudható be, ami ha felületesen is, de betekintést ad a fiatalok számára a történelem egy kiemelkedő személyiségének alkotásaiba. Kahlo 21. századi reneszánsza azonban szó nélkül siklik el olyan tények mellett, amik nemcsak árnyaltabbá tennék a Frida-jelenséget, de könnyebb és mélyebb megértést biztosítanának számunkra művészetének értékelése során. Kell, hogy oka legyen annak, hogy Kahlo tömegkultúrába való transzplantálódása csak részlegesen, mégis annál sikeresebben zajlott le, homályban hagyva életének számos részletét.

„Freeda” Kahlo szárnyalása

Ahhoz, hogy megértsük a Frida-trend kialakulásának okait, érdemes hátrébb lépnünk, és a jelenséget a design, valamint a tömegkultúra víztükrében megvizsgálnunk.

A Frida-trendet olyan termékek és az alkotó sajátos stílusából feltámasztott design teszi ki, amelyek kimozdulva a múzeumtérből közelebb hozzák a képzőművészetben kevésbé jártasak személyeket is a munkásságához. A mexikói minták, a virágözönök, az örömtelinek gondolt halál koponya motívumai, a hosszú, bő szoknyák (amik anno Kahlo sérült lábát voltak hivatottak takarni), az összenőtt, bozontos szemöldök természetes vonulatai, valamint a színes ecsetvonások kavalkádja mára már táskákon, kulcstartókon, ruhadarabokon, de még plüss figurákon is viszontláthatók. Kahlo stílusa beitta magát a tömegkultúrába és a 21. század legnagyobb trendjeinek magasságába emelkedett, csak úgy, ahogy Klimt szecessziós ismertetőjegyei is nyomokban továbbéltek a giccs lassú, örökéltű lépteiben.

frida_5.jpg

Eladásra szánt, falra akasztható, modern festmény (Devine Paintings, 2020, forrás: Pinterest)

Frida és a termékelmélet

Fontos azonban tisztázni, mit értünk pontosan a “termék” alatt. A Magyar értelmező kéziszótár szerint “az emberi munkának valamely szükséglet kielégítésére alkalmas eredményei”. Ebből feltételezhető, hogy csak úgy, ahogy a minket körülvevő termékek legjava, a Frida-trenddel felöltött tárgyak is hivatottak valamilyen célt szolgálni. Az említett termékek sorának is találhatunk ilyen hivatottságot: a táska értékeink hordázására, a kulcstartók kulcsaink egy helyen tartásárára alkalmazhatók, a ruhadarabok a megjelenésünket biztosítják, a plüss figurák pedig játékeszközök. Ami a Kahlo dizájnnal felruházott termékeket megkülönbözteti mondjuk a mosógéptől vagy a porszívótól (amiket ugyanúgy egy cél érdekében, termékként használunk napjaink során) az az érzelmi többlet, az emlék, ami hozzá köt, és az kódolt tartalom, amivel üzenni tudunk a világ felé, ezzel lehetőséget biztosítva magunk számára a kibontakozásra, az önbeteljesítésre.

Kétségtelen, hogy az utóbbi időszakban a termékek érzelmi és szociális hatásai kibontakozni látszottak, hiszen a piaci verseny szinte már-már kötelezővé tette, hogy a kivitelezők bizonyos termékkategóriák esetében az emberközeliségre alapozzanak. Ennek következtében sok termék olyan tulajdonságokat hordoz, amik önmagukban is motiválnak minket a megvételükre, a birtoklásukra függetlenül attól, hogy valóban szükségünk van-e a használatukra vagy sem (Bauer, Lissák és Horváth 2000). A tárgyak kivitelezésük, dizájnjuk folytán véleményt formálnak a befogadóban, megragadják a potenciális vásárlók tetszését, majd birtoklásuk folytán társadalmi és kulturális hovatartozásról tehetnek tanúságot, de korképként is kiválóan őrzik évtizedek idők múltán elporladó stílusát (Horváth, 2001). Értékek, miközben értékeket közvetítenek a világ felé is. Az erős dizájn jellemzőkkel felruházott termékek nemcsak az alapvető funkcióknak tesznek eleget, hanem kapcsolatot építenek ki a felhasználóikkal (Cova, 1993, 1996). Azok a termékek, amelyek nem rendelkeznek ilyen adottságokkal, a meg-megújulással tarthatják fent a piacon korábban elfoglalt pozíciójukat (Bloch, 1995).

A Frida-trend legtöbb esetben olyan termékekre alapoz, amikre ugyan nincsen feltétlenül szükség, emberközelisége folytán mégiscsak vásárlásra ösztönzi nemcsak a képzőművészet és a festőnő rajongóit, de azokat is, akiknek egyszerűen csak tetszik Kahlo egyedülálló stílusa. A Kahlo-dizájn ugyanis olyan kulturális értékeket magában őrző és közvetítő, jellegzetes vonásokkal kooperál, amik nemcsak az erős dizájn jellemzőket hivatottak szolgálni, de önmagukban is birtoklásuk vágyát ébresztik fel bennünk. Nemcsak egy ismert korszaknak állít emléktáblát, de a minimalizmus korában igazi felüdülés a burjánzó formák és minták kavalkádjában való kalandozás. A Kahlo-stílus tökéletes eszköz az emberek közül való kitűnésre, ami a közösségi oldalak “trendjeiben” búvárkodó, egyediségre, valamint figyelemre éhes, 21. századi fiatalok valódi kéjvágya. Annak ellenére, hogy a trend termékei erős dizájnjellemzőkkel rendelkeznek, a meg-megújulásra is hajlandóságot mutatnak. Az eredeti, vászonra vitt személyes életérzések, sorsbeli mérföldkövek és társadalmi kérdésekben való állásfoglalások a ’70-es években a nőjogi mozgalmak zászlaja lett. Majd később készült egy nagy sikerű életrajzi film, ami újra felelevenítette a festőnő emlékét, aki mára pedig trend lett. Kahlo neve az idők folyamán folyamatosan megújul, alkotásai színesebbnél színesebb célt hivatottak szolgálni.

frida_6.jpg

Rebekka Ruetz "Touch of Frida" tavaszi-nyári kollekció, Berlini MBFW divatbemutató (Fashion Fou, 2015, via

A Kahlo-termékek megkérdőjelezhető tulajdonsága némiképp egy sikert biztosító jellemző. A fentebbi elméletek szerint ezeknek a tárgyaknak a birtoklása társadalmi és kulturális hovatartozásról tehetnek tanúságot, ám pont ez az, ami olcsón megszerezhetővé teszi az intellektuális felsőbbrendűség irigyelt érzését. Kahlo ecsetvonásait magunkon viselni némiképp olyan, mintha nemcsak (szó szerint) magunkra rántottuk volna a példaértékű autenticitását, de mintha azt is üzennénk, “művelt vagyok, mert ismerem és magamon hordom Fridát”. A valóság azonban az, hogy Kahlo életét rendkívül kevesen ismerik igazán. Ahogy írásom elején is ismertettem, a köztudatban Kahlo egy erőből kimeríthetetlen, női mivoltáért bármivel szembeszálló, a társadalmi kérdések farvizén evező élharcos, akinek kiállása példaértékű egy olyan világban, ahol az imént felsorolt értékek felfedezésére igencsak méretes nagyítóra lenne szükség. A Frida-termékek ugyanis stílust, dizájnt és lehetőséget adnak az önkifejeződésre, valamint az érdekeink képviseletére, de képzőművészeti tudást nem biztosítanak. A művészek képkeretből való kiemelése ugyan nevük örökéletűségével, de életük és valódi személyiségük egy részének elvesztésével is jár. A művészeti élet szereplőinek tömegkultúrához való hozzárendelése tehát képes más képet kialakítani az adott személyről (Heller, 2014).

Élet eladva: az önéletrajz szerepe a tömegkultúrában

A Frida-trend nemcsak a piacgazdaság megközelítésében vagy társadalmi viszonylatokban feltérképezhető, hanem értelmezhető a tartalmi többlet perspektívájából is. Kahlo élete valóban olyan aspektusokkal rendelkezik, amelyek nemcsak irányt mutathatnak, hanem példát is statuálhatnak. Szükség van olyan emberekre, akikre lehet hivatkozni, akikben lehet hinni és akiből lehet erőt meríteni. Nem véletlen az sem, hogy az önéletrajzok és az azokból merítkező alkotások szerepe jelentősen megnőtt az utóbbi időben. Jürgen Habermas A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című művében azt írta, hogy a “nyilvánosság az egyéni élettörténetek közzétételének a szférájává válik” (1999:254.), ez ma pedig ezerszeresen igaz. 

Az önéletrajzok körülbelül az 1980-as évek környékén hódították meg a tömegkultúrát, az új technológiák által pedig nagyobb teret vívtak ki maguknak. Itt nemcsak irodalmi memoárokra kell gondolni, hanem többek között a különleges életutakból avanzsált trendekre és a közösségi oldalak platformjaira is, amik szintén saját “önéletrajzunk” megörökítésére, megosztására szolgálnak. A kutatók érdeklődését az önéletrajzi művek iránt két “típus” tarthatja tartósan fent: az adott személy a történelem “felkentje” vagy épp ellenkezőleg, egy olyan háttérbe szorult, marginális csoport tagja, aki a közösség előjárójaként a történelem által kiemelt személyekkel szemben a csoport jelentőségét bizonyítja (Gács, 2014). Hogy pontosan Kahlo melyik csoportba tartozik nehezen eldönthető, hiszen a képzőművészet felkent alakja, de talán pont azért, mert egy olyan (mai napig) elnyomott kultúra része, amely kibontakozásra aligha kapott szerepet a művészet világszínpadán, valamint azt a nemet képviseli, amit sokan bélyegeznek gyengébbnek, kiszolgáltatottabbnak és sikerre jogosulatlanabbnak. Az ellentmondások megelőzése érdekében azonban fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ma már az “élettörténetek kollektív anarchizálása” jellemző (Gács, 2014), ami lehetőséget ad olyan életutak reflektorfénybe kerülésére is, amik nem rendelkeznek a fentebb említett tulajdonságokkal. Így nemcsak kiemelkedő személyiségekkel vagy az elnyomottak képviselőivel, hanem egészen hétköznapi egyéniségekkel is megismerkedhetünk.

Frida Kahlo önéletrajzának fókuszba kerülése tehát egyrészről magyarázható szakértői szemmel, a képzőművészeti felkentség és az elnyomott csoportok képviseletével, de általánosan kielégíti a közönség életutak megismerésével kapcsolatos vágyát. Kahlo önéletrajza azonban, ahogy már említettem, nem maradt fent maradéktalanul, sok részlete felett elsiklunk. Ez némiképp a tömegkultúrába való implantálódásával, saját érdekeink képviseletével, valamint az önéletrajzok általános népszerűsödésével magyarázható, mely folytán életének momentumai könnyedén vesznek el a számon tartott sorsok éterében.

Nem trendi trend: idill, szecesszió, giccs

A Frida-trend esetében megfigyelhető jelenségek azonban más művészekre, stílusokra is kiterjeszthetők. Úgy siklunk el Kahlo életének jelentőségteljes részletei felett, úgy alakul át újra és újra művészetének célja, valamint úgy teszi elérhetővé az intellektuális alapot, mint a szecesszió jegyeit nyomokban magán viselő giccs is.

Mit jelent az, hogy giccs? 

A “giccs” szó etimológiájának vizsgálata számos feltételezést tár szemünk elé a fogalommal kapcsolatban. Nevének eredete nem teljesen világos. A legvalószínűbb elképzelés szerint azonban a német „verkitschen”-ből ered, ami azt jelenti: olcsón eladni (Komlós, 1931). Ebből már könnyedén kikövetkeztethető, hogy egy olyan stílusról van szó, ami valamit igen könnyen elérhetővé tesz. A giccs a legszentebb érzéseket akarja közvetíteni, a mélyreható bánatot vagy a magasságokba röpítő, mámoros szerelem érzetét. Ezeket azonban túlságosan könnyen, egyszerű eszközökkel tálalja, amitől a rangos emóciók egész sorának íze csap át az édesből a savanykás, kesernyés irányba. A giccs ugyanis minél nagyobbra, magasabbra törekszik, annál többet zuhan a mélybe. A valódi érzések pedig csak épphogy láttatják magukat, de megérinteni minket már nem képesek.

Az aranyba burkolt, csillámtól szikrázó szobrok, a színek kavalkádja, a víziószerű idillikus képek, háborítatlan, ember lábnyomától mentes tájak egyszerű eszközök ahhoz, hogy valami magasabb rendűt, valami méltóságteljesebbet közvetítsen. A művészet eszközeivel élve a giccs képes a felsőbbrendűség érzését megidézni és egyszerűen olvad bele a tömegkultúrába – szuveníreken, olcsón kapható termékeken vagy a reklámipar elcsépelt fogásain keresztül. És mit nyújt? Megidéz egy kort (a romantika, a realizmus és a szecesszió vonásaival élve), egy felsőbbrendűségi érzést (az aranyozott, díszes tárgyak a drága értékek hatásával játszadoznak), de mítoszteremtő tulajdonságokkal is rendelkezik.

frida_7.jpg

Portré Adele Bloch Bauerről (Klimt, 1907, forrás: Pinterest)

A giccs nem egy légből kapott, 21. századi, sáfárkodó piaci fogás. Vergilius idilli költeményei, majd később a 15. századi olasz festők tájképei még nem számítottak közhelynek, hiszen akkor még a béke és a harmónia érzetére törekvő alkotások egyediek és hiánypótlóak voltak egy olyan korban, amit kegyetlen emberi cselekedetek, egy római polgárháború harcai vagy épp keresztes hadjáratok kereteztek. Később az idill megteremtése visszaköszönt a klasszicizmus, a romantika, de némiképp a realizmus oltárán is, ám ezek többlet mondanivalóval ruházták fel az eredeti elképzelést. Egyik irányzat a szabályszerűségre, az élet tisztaságára, másik a szabadság, utóbbi pedig a valóság hangsúlyozásában kereste a békés élet válaszát. A szecesszió a “művészetből való kivonulásával” azonban lecsupaszította az alkotásokat ezektől a vonásoktól, és visszatért a szemet és lelket egyaránt melengető emóciók, olykor mögöttes tartalom nélküli ábrázolásához. Ez később a giccs forrásául szolgált. Babits szerint a történelem kézfogások sorozata, és nincs ez másképp a képzőművészettel sem. A kezdeti idill újra és újra átalakult, majd a tömegkultúrába olvadva vakvágányra futott. Ennek eredményeképp a szecesszió – ami önmagában nem bírálandó irányzat – valódi értékei, és alkotói kissé feledésbe merültek vagy épp a kritikus szemléletek kereszttüzébe kerültek.

Ijesztő a hasonlóság az idillikus ábrázolás giccsbe való fulladása és a Frida-trend között. Mindkettő eleinte magasztos értékeket való, egyedülálló alkotásokat őrző kincsesláda volt, amely formája nem egyszer átalakult, míg egyre inkább kihulltak abból a valódi mondanivalók és értelmezések kincsei. Ugyan a Frida-trend még nem fordult a giccs útjára, tehát még egyáltalán nem egy untig unt, főleg negatív megítélésekkel felruházott, elcsépelt fogás, amivel könnyen bekebelezhető az értelmiségre vágyó társadalmi osztályok legjava. De ki tudja, vajon a jelenleg a piaci rést kitöltő, önös érdekeinket szolgáló Frida nem kerül el hamarosan az alsó polcra?

„A legfontosabb, hogy ne legyenek illúzióink” (Frida Kahlo)

Frida Kahlo képzőművészeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen, más-más perspektívából alkotott képe pedig érdekes értelmezéseket kínál. Kahlo a szemünkben lehet egy önmagáért és a kultúráért küzdő, a női jogok megmásíthatatlan élharcosa, lehet egy mindenkitől független, testi megpróbáltatásokon átesett, önbecsülését nagyra tartó hős, esetleg lehet egy hangját visszafojtani képtelen politikai aktivista, aki a legszentebb társadalmi kérdésekben kiált. Bárhogy is közelítsük meg, Kahlo a társadalom széles rétegeihez képes szólni, példát statuálni, utat mutatni és inspirálni, miközben alkotásai mélyreható kérdésekkel kooperálnak. Kalandos, olykor zűrös fordulatokba fúló életéből lehet értéket meríteni és tanulni egyaránt. Kahlo életének és művészetének pontos, feltáró értelmezéséhez azonban teljes körű ismeretekre van szükség. Igazi megértést, igazi többletet csak így nyerhetünk.

A Frida-trend azonban nem ennek a többletnek az elérésére és kínálására törekszik. A termékekben ugyan Kahlo továbbél, jelleme némiképp csorbul. A Frida-trend eszközei esélyt adnak számunkra a kibontakozásra, az értékközvetítésre és a műveltség jóleső emóciójának kisugárzására, miközben azonban naivan elfed előlünk olyan aspektusokat, amelyek mindenképp árnyaltabbá tennék a festőnőről kialakult képet. A képzőművészeti alkotók és alkotások tankönyvekből való kiemelése közelebb hozza az emberekhez a művészetet, de túlzott, olykor önös érdekekre alkalmazott felhasználásuk olyan mederbe sodorhatja a folyamatot, mint a szecesszióból kiinduló giccset is. A képzőművészeti tudás egy érték, amely megszerzéséhez őszinte kíváncsiságra, széles látókörre, tudásmorzsákra éhes nyitottságra van szükség. Minden más, ami mindezt könnyen megkapható termékekkel próbálja elérni, csupán csak hamisítvány.

A bejegyzés szerzője Kiss Anna, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

 

süti beállítások módosítása