A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Hogyan segíthet egy mobilapplikáció a tudatos ruhatár építésében? Avagy megoldás a vásárlásfüggőségre és a "nincs egy göncöm se" érzésre

2021. április 09. - KomMédia BME

Lehet, már a könyökünkön jön ki az, hogy a divatipar mennyire szennyező, és hogy ennek ellenére mi mégis mennyire sokat vásárolunk fölöslegesen. Ismerjük a bosszantó érzést, amikor nincs mit felvennünk, főleg, ha az időjárás hirtelen megváltozik vagy egy fontos eseményen kell megjelennünk. Némi szégyennel válogatjuk át a ruhásszekrényünket, mikor már egy szalmaszálat nem lehetne betenni, és rácsodálkozunk, hogy mennyi egykor imádott darabról feledkeztünk meg teljesen. Aztán ismét megveszünk egy újabb ruhadarabot hirtelen felindulásból, amit aztán nem is tudunk mivel felvenni... ezekre a problémákra szolgálhat megoldásként egy applikáció.

Sokunknak ismerősek ezek a körök. Az egyik legjobb tanács eddig az volt, hogy fordítsuk meg a vállfáját azoknak a ruháknak, amiket már felvettünk - ez segíthet a szelektálásban. A vásárlás előtt pedig gondoljuk át, hogy fog-e bármihez is illeni az adott darab, hogy fogjuk-e elégszer viselni, hogy valóban hiányzik-e. De van elég dolog így is, amit észben kell tartanunk, nem csoda, hogy újra és újra kudarcot vallunk.

Ha azonban tényleg szeretnénk változtatni, megkönnyíteni a saját életünket, tenni egy szívességet a környezetünknek és a pénztárcánknak, akkor használhatunk mobil applikációkat, amelyek segítenek a ruhatárunk rendszerezésében.

Korábban létezett a Polyvore, ahol ruhaszetteket válogathattunk össze. Ez az oldal egyik napról a másikra megszűnt, az összes lementett képpel együtt, amit sokan évek alatt raktak össze. Aki átélte ezt, nem csoda, ha ódzkodik újra nekivágni, de bízhatunk benne, hogy az újabb mobilapplikációk megbízhatóbbak, vagy ha nem is, a legtöbb lehetőséget ad a ruháink és összeállításaink exportálására.

De lássuk, hogy hogyan is néznek ki ezek! Az egyik a Smart Closet, de sok hasonló applikációt találhatunk Androidra és iPhone-ra egyaránt, a „Closet” kulcsszóra rákeresve.

ruhatar1.jpg

Hogyan működik?

  1. A ruhák feltöltése

Három módszer van arra, hogy terméket adjunk az online gardróbunkhoz.

Az egyik, ha a ruháinkról befotózott képeket töltünk fel, amelyek körül a program segítségével egyszerűen levágjuk a hátteret, hogy csak a ruha maradjon.

Másik opció, hogy keresünk valami hasonlót az alkalmazáson belül a shopban. Androidon nincsenek külön Google reklámok, és ingyenes az applikáció. Az üzleti modell arra épít, hogy ezen keresés során találunk valamit, amelynek az online boltjára átlépve megvásároljuk az adott terméket.

A három közül legegyszerűbb módszer az, hogy amikor új ruhát vásárolunk, keresünk róla egy képet a márka honlapján, és feltöltjük az alkalmazásba a saját képeink közé. Még egyszerűbb a helyzet, ha online rendeltük, mert akkor már meg is van a kép a termékről.

Több paramétert is megadhatunk a ruhához, az alkalmazásban ezt a részt is testre szabhatjuk, ha valami hiányzik. Az évszak a kereséskor jól jöhet, ha rá akarunk szűrni, hogy miből gazdálkodhatunk. Az ár a statisztikáknál mutathat meg nekünk hasznos információkat, de erről majd később. A szín mind szűréskor, mind egy összesítő statisztikánál segíthet megmutatni, hogy melyek azok a színek, amelyeket legtöbbször és legszívesebben viselünk. Talán kevésbé fontos a márka és a méret lejegyzése, hiszen a méret a ruha megléte után már nem sok információt nyújt, ahogy a márka se, azt leszámítva, hogy megnézhetjük, honnan van a legtöbb holmink.

ruhatar2.jpg

Kezdetben igen fáradtságos lesz a rengeteg ruhához hasonló képet keresni, fotózni, feltölteni egyesével. Jó taktika lehet, ha először a mostanában legtöbbet hordott darabokat töltjük fel, utána pedig reggelente munkába menet a tömegközlekedésen adjuk hozzá az újakat, amiket épp aznap viselünk. Az első meglepetés már itt érhet minket, hogy mennyire gyakran nyúlunk ugyanazok az imádott darabok után, miközben a szekrényünk roskadozik.

  1. A lookbook, avagy a szettek összeállítása

Miután bekerültek divatcikkeink az online gardróbszekrényünkbe, itt az idő, hogy összekombináljuk ezeket. A szórakozás itt kezdődik. Annak, aki nem élvezi ruhái dajkálását, nézegetését, azok variálását, könnyen lehet, hogy az alkalmazás hamar unalmassá válik, és nem lesz vele elég kitartó. De azok számára, akik örömüket lelik ebben, ahelyett, hogy folyton újabb és újabb dolgok után néznének, itt a lehetőség, hogy kiéljék a kreativitásukat, anélkül, hogy egy forintot is költenének. Szabad perceinkben olyan dolgokat tehetünk egymás mellé, amikért reggel álmosan a szekrény előtt sose nyúlnánk egyszerre, legfeljebb tévedésből.

Az aznapi szettünket összeválogathatjuk egy képre, majd elmenthetjük és hozzá tudjuk adni a naptárunkhoz. Annak, aki szeretne változatosan öltözni, ez nagy segítség, hiszen visszanézheti, hogy egy adott alkalommal mi volt rajta, és ehelyett választhat mást. Azonban amiért még ennél is hasznosabb az, ha már jó ideje jegyzetelünk, az az, hogy vissza tudjuk nézni, hogy hasonló időjárásban és évszakban miket-mivel hordtunk, inspirációt merítve ebből.

Természetesen nem feltétlenül kell mindent felírni. Ha valamelyik nap említésre se méltó, hogy mit vettünk fel, mert magunkra húztuk, ami kiesett a szekrényből, akkor nem vesztünk sokat, ha erről nem készítünk mementót. Olyan ez, akár egy napló, ahol nem a napi rendszeresség a lényeg, hanem a fontosabb dolgokról megemlékezés.

Statisztika, a rideg valóság

Ha megugrottuk az első nehézséget és időt nem sajnálva feltöltöttük a dolgainkat, majd szorgalmasan felírtuk mikor-mit viselünk, akkor jön a dolog legfájdalmasabb rész: a szembenézés. A statisztika nem kímél, nem mondhatjuk neki, hogy ugyan hát rossz napom volt, meg amúgy se vásárolok olyan sokat, és tényleg szükségem volt arra a sosem hordott sokadik magassarkú szandálra.

A statisztikákba belépve az első sorban láthatjuk, hogy hány darab holmink van. Itt még lehet, hogy nem töltöttünk fel mindent, ékszerekből és kiegészítőkből is csak néhány kedvencet, de a teljes összeg már így is megdöbbentő lehet. Tovább haladva olyan összesítések vannak, hány darab van adott színű, kategóriájú, márkájú, évszakra való ruhából.

A következő részben az összeállított szetteket vizsgáljuk. Megnézhetjük, hogy mi az, amit sosem vettünk még fel, és mi az, amit már rengetegszer. Melyik évszakban van a legtöbb szettünk, milyen eseményre, és mi az, amit a legtöbbet használunk, azaz a legjobban kombinálható. Ez jó eséllyel a kedvenc táskánk, cipőnk, óránk lesz.

A naptár részlegnél pedig a naptárhoz hozzáadás alapján mutatja, hogy mit hordtunk a legtöbbet, és itt következik a személyes kedvencem, az ár/hordás arány. Itt az történik, hogy a termék árát elosztja az app azon alkalmak számával, ahányszor viseltük. Lehet a télikabátunkat borsos áron vettük, de annyit hordjuk, hogy száz forintra jön ki egy alkalom, miközben egy nagyszerűnek tűnő vételről, egy leárazott blézerről kiderül, hogy pénzkidobás volt. Ha elképzeljük, hogy reggelente egy perselybe annyi pénzt kell bedobni, amennyi az adott ruhák itt szereplő ára, kérdezzük meg magunktól, hogy bedobnánk-e szívesen. Megfontolhatjuk, hogy vajon tényleg megérte-e arra az 1-2 alkalomra egy leárazott pulóver, és nem érte volna meg inkább néhány jobb minőségű darab, amiket mindig örömmel veszünk fel.

A statisztikán túl az alkalmazások sok kis hasznos dolgot rejtenek még. Segítenek egy képzeletbeli bőröndbe válogatni ruhákat és abból összeállítani minél több szettet, vagy ruha kategóriákat kiválasztva véletlenszerűen mixelni nekünk valamit, amit látva lehet megjön a kedvünk valami nem megszokotthoz. Az alkalmazást mindenki úgy és arra tudja használni, amire neki kényelmes. Ha leszokni vágyó vásárlásfüggők, kényszeres impulzusvásárlók vagyunk, akiknek sosincs egy göncük se, nagy lépés, ha tudatosítjuk magunkban ezeket a dolgokat. A felismerés az első lépés! Utána pedig legközelebb kicsit előrelátóbbak tudunk lenni, hogy mi az, amire valójában szükségünk van.

A bejegyzés szerzője Bálint Sára Anna, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 
konzerv_1.png

 

 

„Az egyik kedvenc dolgom abban, hogy ember vagyok, az az, hogy változok” – Afrebab rajzaival a felnőtté válás útján

Az Instagramon afrebab néven alkotó Balla Julcsi jelenleg kommunikáció- és médiatudományt hallgat a BME-n, ezzel párhuzamosan illusztrálni és animálni tanul. Az így megszerzett tudását ötvözi oldalán, amit ő úgy írna le, mint „egy felnőtté váló fiatal lány életének, útkeresésének és a saját sárkányaival való megküzdésének a naplójából aprócska, őszinte darabok”. Az érzéseiből alkot, és nem fél (vagy csak néha) megmutatni, hogy ő is ugyanazon megy keresztül, mint minden fiatal. Olykor ő a „fel kellene nőni, de nem akarok Julcsi; a szeretni kellene, de nehéz megtanulni Julcsi; a mindig mulatni akaró” vagy épp „nagyon elveszett, szomorú, fáradt Julcsi; az értetlen, büszke, figyeljetek rám Julcsi”. Olvassátok őszinte és baráti beszélgetésünk afrebabbal!

Mikor és hogyan hoztad létre az afrebabot?

Már gimi vége óta érett ez a dolog, hogy a sok mesélnivalót, ami van bennem, kiadjam magamból. Nagyon szeretek mesélni, csak szóban nehezebben megy. Amikor egyetemre kerültem, nem találtam a hangomat, minden és mindenki új volt, még nagyobb szükségem volt arra, hogy kifejezzem magam. Úgyhogy maradt a rajz és az írás.

Néhányak számára talán még mindig rejtély, hogy mit jelent a művészneved. Feltárod előttük a titkod?

Sokáig tanultam latint, nagyon szerettem, és mindig szépnek találtam, hogy a rómaiak babérkoszorút tettek azok fejére, akikre büszkék voltak. És azóta bennem volt, hogy én babérfa szeretnék lenni. A babérfa foglalt volt meg túl egyértelmű, ezért visszafelé lett afrebab, és igen, emögött az van, hogy valami olyat akartam és akarok alkotni, amire büszke lehetek.

Azt hiszem, hogy ezt el is érted.

Egyébként igen, nemrég sikerült elérnem, hogy határozottan büszke legyek erre. Sokáig például nem szerettem visszanézni a rajzaimat a nehezebb időszakokból, mert rossz volt a sok elveszettségre meg a katyvaszos fejemre emlékezni, vagyis arra, ami akkor volt bennem. De most már büszke vagyok rájuk, mert ha ránézek mondjuk az egy évvel ezelőtti képeimre, akkor tudom, hogy a mostani Julcsi tudna segíteni annak a Julcsinak. És ilyenkor képzeletben adok az akkori magamnak egy ölelést. A kisebb Julcsi büszke lenne a mostani magamra, a fejlődésemre, és én is büszke vagyok ám az akkori Julcsira! Ez megerősítés is magamtól magamnak, hogy haladok, fejlődök és tanulok. Sokszor elfelejtjük, miket éreztünk az úton, pedig szerintem fontos, hogy emlékezzünk rájuk. Jó, hogy az afrebab ezt emlékül őrzi nekem. Jó ezt látni és hálával ünnepelni.

És jó hallani, hogy ezt ki is mondod, és látom az arcodon is, hogy tényleg így van! Itt jegyezzük meg azoknak, akik olvassák: a szemed is másképp csillog, még képernyőn keresztül is. Az alkotásaidon meg egyértelműen látszik, hogy nagy szerepet játszanak az érzelmek az életedben. Sokan azonban nem képesek beazonosítani őket. Te hol tanultad ezt meg?

Szerintem ez a személyiségemből is fakad, hogy hajlamos vagyok nagyon sokat és nagyon mélyen érezi. Intenzíven élem meg az érzelmi oldalát annak, ami velem és körülöttem történik, szóval igazából a szükség is szülte, hogy foglalkozzak ezekkel. Szerintem maga az afrebab meg a rajzolás óriási szerepet játszottak ebben, mert a saját érzéseimből dolgozok, szóval egy idő után ráállt erre az agyam. A rajzok is segítettek rájönni, hogy mi is van bennem, mert amikor szabadon rajzolok, az mindig azt tükrözi, ami épp bennem van. Még akkor is, ha szóban nem mindig tudom megfogalmazni.

A rajznak vagy a szavaknak van számodra nagyobb jelentősége?

Változó, de a kettőt egyszerre használva találtam meg igazán a hangomat. Mindegyik fontos, hogy át tudjam adni azt, amit akarok.

Az alkotói válságról túl kevés szó esik. Nálad például mi váltja ki?

Amikor kiürül a lelkem, azt hiszem.

Amikor egy üres befőttesüveg vagy? Ezzel most az egyik posztodra utalok. 

Nem, még abból is tudok alkotni! Tök jó, hogy amikor katyvaszos vagy éppen teljesen üres a fejem, olyankor legalább azt meg tudom fogalmazni, hogy katyvaszos vagy üres a fejem. És amikor már ezt sem tudom megfogalmazni, na, akkor nem tudok alkotni. Ilyenkor úgy érzem, hogy tényleg nincs mondanivalóm, elfogyott. Ez nehéz, mert nyilván amikor gyakran rajzolsz, és megszoktad, hogy ez egy kis szelep, amin kiengeded a dolgokat, akkor az az életed részévé válik. Átáll az agyad, hogy észrevegye az apró dolgokat is, és megfogalmazza, hogy erről lehetne készíteni egy rajzot. De amikor kifogysz ezekből, olyan, mintha megnémulnál. És az no, hát nehéz.

Szóval ez nem csak szelep, hanem terápia is?

Igen-igen. Gimi végén, de főleg az egyetemen voltak mélypontjaim és depressziós epizódjaim, sokat szorongtam. Foglalkoznom kellett a mentális egészségemmel, jól akartam lenni. Na, és ezek nagyon jó inspirációforrásai voltak az alkotásaimnak! A rajz nagyon sokat segített abban, hogy ki tudjam adni magamból az érzéseket, hogy „kiterápiázzam” magamból a lelki folyamatokat. Amikor elkezdtem feldolgozni ezeket, akkor kezdett az afrebab is igazán növekedni.

Azt hiszem, ez is azt mutatja, hogy nagy igény van arra, hogy szó legyen az ilyen helyzetekről és érzésekről. Nagyon sok fiatal megy végig ezeken, és nagyon kevés a kommunikáció erről. Pedig jó tudni, hogy én se vagyok egyedül, és ők se. Rengetegszer kapok olyan visszajelzést, hogy hasonlóan éreznek, mint én, és hogy segítettem nekik megfogalmazni vagy tudatosítani az érzéseket. Nagyon fontos, hogy ha valaki rosszul van, tudjon segítséget kérni. Amikor elkezdtem rosszabbul lenni, én se igazán tudtam, mitévő legyek. Aztán az egyik tanárom látta rajtam, és azt mondta, hogy „Julcsi, ha a lábad fáj, akkor elmész orvoshoz, és hogyha a lelked fáj, akkor menj el azzal is szakemberhez!”

Segítséget kérni teljesen okés, szakemberhez fordulni teljesen okés, hiszen azért vannak! Én is jártam terápiára. És kicsit azért vicces is, mert amikor már elkezdtem jobban lenni, egészségesebb fejjel gondolkodni, még meg is ijedtem, hogy most akkor mi lesz velem, miből fogok dolgozni? Mert a negatív dolgokból könnyű volt inspirálódni, a pozitívakból nehezebb, de ezt is jó volt megtanulni, mert ilyen gondolkodással talán segíteni is könnyebb. Ezért is szeretem olyan nagyon ezt az oldalt, ez az én kisbabám. Kapcsolat a két évvel ezelőtti Julcsi meg a mostani Julcsi között. De próbálom könnyeden meg viccesen megfogalmazni ezeket, mert nevetni jó!

Ámen! És mondd csak, hogyan tud segíteni a művészet egy épp felnőtté váló fiatalt az útján?

Mikor felnőtté válik az ember, tele van kuszasággal a feje: dönteni arról, mi lesz, ha nagy lesz, megtanulni ezt az élet-dolgot és csetleni-botlani benne. Csomó mindennel meg kell küzdenie, és a művészet tök jó eszköz erre. Amikor azt mondom, művészet, most ne valami nagy dologra gondolj, csak valamire, amit alkotsz. Lehet bármilyen műfajban. Az, hogy kiadod, ami van benned, az mindig segít, és gyógyít. Segít haladni.

Én nem tudom, hogy bármilyen művészeti ágban ki tudom-e adni magamból, de amikor a te rajzaidat nézem, akkor úgy érzem, hogy te segítesz ezt megtenni, mert olyan érzéseket meg helyzeteket fogalmazol meg, amin szerintem mindenki keresztülmegy. Szóval minden nem művészkedő ember nevében is köszönöm, hogy megosztod ezeket!

Ezek olyan érzések, amik mindenkié. Olyan sárkányok is, amelyekkel sokan megküzdenek. Az egyik kedvenc dolgom abban, hogy ember vagyok, az az, hogy változok, és mindezt a változást nyomon követhetem, örülhetek neki, tanulhatok, fejlődhetek belőle. Folyamatos tanulás ez, nem lesz vége sose, és ez így jó. Az oldalon elég széles a skála az érzésekből, és lassan háromszáz rajz van fent, ami ezeket őrzi. Szerintem azért is szeretik ennyire, mert őszinte, és nem akar több lenni. De ez ijesztő is néha, hiszen sebezhető lesz az ember, ha ilyen őszinte érzésekből meg a lelkéből dolgozik, és ezt meg is mutatja a világnak.

Amikor alkotsz, magad elé képzelsz valakit?

Mivel az érzések az emberekkel való kapcsolataimból is jönnek, persze hogy van, hogy valakiről készül egy rajz, vagyis arról, amit ő váltott ki bennem. Ez mindig vicces és izgalmas, mert szerintem az emberek általában nem jönnek rá, hogy róluk szól. Szóval nem mondom, hogy nem volt olyan soha, hogy esetleg célozni akartam volna valakinek egy rajzzal… De ez titok!

Neked miben segített az afrebab?

Egy jobb verziómmá válni, sok mindent elengedni, fejlődni és jobban érteni magam. És használni a hangom!

Utolsó kérdésem: nemrég megosztottad, hogy kicsi Julcsi üzent mai Julcsinak. Mai Julcsi mit üzen magának későbbre?

Azt üzenem, hogy az élet szeret, és szeresse jól vissza. Jól szeresse vissza!

A bejegyzés szerzője Csizmadia Kinga, a BME KomMédia alapképzéses hallgatója. 

Képek: Balla Julcsi, a BME KomMédia alapképzéses hallgatója. 

konzerv_1.png

A vér nem válik vízzé? Avagy hogyan kommunikáljunk a fenntartható menstruációs termékekről

Az emberiség 26%-a minden hónapban menstruál, egy nő életében tehát átlagosan 450 hetet tölt ezzel a teljesen természetes biológiai folyamattal együtt élve. És mégis, társadalmunkban még mindig tabunak számít az erről való kommunikáció – részben ez is az oka annak, hogy sokáig bele sem gondoltunk, mennyi hulladékot termelnek a hagyományos intim higiéniai termékek. Nem egyszerű tehát a dolguk az alternatív, fenntartható menstruációs termékekkel megjelenő márkáknak: nemcsak az emberek szemléletmódját kell megváltoztatniuk, de kommunikációs falakat is át kell törniük.

A menstruáció puszta említése sok emberben undort, kínos érzést kelt, és aki nyilvános helyen beszél erről a témáról, pár zavart tekintetet garantáltan bezsebelhet. Ez főleg abból fakad, hogy nem egy természetes folyamatként, hanem teherként, szinte betegségként tekintünk rá, gondoljunk csak a köznyelvben használatos „havi baj” vagy „nehéz napok” kifejezésekre. Sokszor hallhatjuk nőként azt a kérdést is, amikor esetleg a megszokottnál hevesebben szólalunk fel valami ellen, hogy „megjött-e”, ezzel is erősítve a menstruációs ciklusról alkotott negatív közvélekedést.

Utálat vagy luxus tárgya?

Látszik ez egy magyar kutatásból is, mely szerint a válaszolók 48%-a sohasem szeretne többé menstruálni, és a szexuális életben, sportban és munkában is zavarja döntő többségüket. Ez összefügg a női ciklus során jelentkező kellemetlen tünetekkel, a hormonoknak köszönhető hangulatváltozásokkal is, melyekről a legtöbb oktatási intézményben és sokszor otthon sem beszélnek a fiatal lányokkal, így sokan csak felnőttként ismerkednek meg először a háttérben álló okokkal és a gyógyszeren túl létező enyhítő módszerekkel. Persze ez egy olyan világban, ahol 2017-ben láthattunk először olyan reklámot, amiben nem – irreális módon – kék folyadékkal van szemléltetve a hirdetett termék nedvszívó képessége, annak érdekében, hogy ne botránkozzunk meg a vér látványán, sajnos nem is olyan meglepő.

Feminist Tee Anything You Can Do I Can Do Bleeding Shirt. | Etsy

[via]

Ha ez még nem lenne elég, világszerte jellemző, hogy a nőknek magasabb adót kell fizetniük az intim higiéniai termékekért, holott törvényileg az alapvető szükségleteket kielégítő termékekre alacsonyabb adókulcsot lehetne kiszabni. A menstruációs termékeket azonban a legtöbb országban nem sorolják ebbe a kategóriába, sőt néhol egyenesen luxusnak tartják, mint hazánkban is, ahol világviszonylatban is a legmagasabb áfát kell fizetni értük. A menstruációs szegénység ebből kifolyólag modern társadalmunk óriási rétegét érinti, melynek tagjai képtelenek megfizetni a jó minőségű higiéniai termékek árát. Ezzel pedig gyermekeik is meg vannak fosztva a szabad mozgás lehetőségétől menstruációjuk alatt, ami miatt értékes napokat kénytelenek kihagyni az iskolában, akadályozva ezzel az oktatáshoz való joguk teljesülését.

Fenntartható alternatívák

Erre a problémára nyújthatnak megoldást a gazdaságilag és nem mellesleg környezetvédelmi szempontból is fenntarthatóbb, mosható és újrahasználható higiéniai termékek. Nem a nagyszüleink, szüleink idejében elérhető, divatjamúlt megoldásokra kell gondolnunk, hiszen az alternatív termékek egyre növekvő piacán ma már találhatóak intimkelyhek, mosható betétek és fehérneműk is – így mindenki válogathat, mi számára a legkényelmesebb módszer. Egy-egy ilyen környezetbarát eszköz természetesen magasabb árfekvésű, mint az eldobható termékek, már csak az innovatív technológiák és anyagok használata miatt is, de ha hosszú távú befektetésként tekintünk rájuk, valójában igen hamar behozzák az árukat. Emellett pedig évente több tonna menstruációs hulladéktól, nagy részben műanyag szeméttől szabadíthatjuk meg velük a környezetünket, amely a fiatal, klímaváltozás ellen tenni akaró generációk számára ma már fontos vásárlási szempont.

kep2_1.jpg

[via]

A szemléletváltozás tehát már megkezdődött, és hazánkba is sikeresen betört, egyes drogériák polcain is találkozhatunk már alternatív termékekkel, de szélesebb kínálat egyelőre főleg webshopokban érhető el. Úttörő magyar márkák is vállalkoztak fenntartható menstruációs eszközök megalkotására: a This is Redy és a hip-hip underwear menstruációs bugyikat gyárt és kínál online, az Emilla Betéti Társaság pedig immár tíz éve varr mosható betéteket, forgalmaz intimkelyheket, és újabban menstruációs fehérneműt is, saját és más környezetbarát boltok webshopjában, illetve nemrég nyílt mintaboltjában.

This is Redy

A három márka közül a legaktívabb és leginkább tabudöntögető kommunikációt folytató This is Redy-t kértük meg, hogy engedjenek betekintést a küldetésükbe és kommunikációjuk sikerének titkaiba. A fenntartható menstruációs termékek a márka alapítóját, Molnár Dórát kérdeztük.

„A menstruációd egy szupererő” a This is Redy szlogenje. Mi még a márka és a termékeitek fő üzenete?

A menstruációs bugyi, mint fenntartható eszköz népszerűsítése a fő célunk. Brutális hulladéktermelést jelentenek a női intim higiéniás termékek, de van már olyan megoldás, ami fenntartható, kényelmes és alkalmas a mindennapi viseletre.

A környezettudatosság egyre fontosabb a fiatalabb generációk számára. Kik tartoznak a márka célcsoportjába? Tesztek különbséget a fiatalabb és az érettebb korosztálynak szánt üzenetekben az egyes kommunikációs platformjaitokon?

Jelenleg a célcsoportunkat a 20-35 évesek közé tenném, a márka főleg őket szólítja meg: edukálunk és tabukat döntögetünk. Ezt főleg Instagramon és a blogunkon tesszük, Facebookon inkább a termékekről adott visszajelzésekről kommunikálunk. Mivel a közösségi felületeink célcsoportja különböző, lehetőségünk van egészen fiatal lányoknak is segíteni a gátlásaik leküzdésében, ahogyan meg tudunk erősíteni egy idősebb korosztályt is abban, hogy jobban hallassák a hangjukat a témában.

This is Redy

A márka alapítója, Molnár Dóra mindenféle ruhatervezői tapasztalat nélkül alkotta meg a „redybugyi”-t 2019-ben, miután két évvel korábban megszületett benne az igény egy olyan magyar gyártású fehérneműre, ami nem ázik át, magabiztosságot ad, ráadásul az eldobható termékek használatát is kiválthatná. A családi műhelyből egy mára már több mint húsz fős varrodává fejlődő This is Redy csapata Oeko-Tex minősítéssel rendelkező anyagokból, a lehető legnagyobb biztonságérzetet szem előtt tartva gyártja termékeit egyre növekvő vásárlói körének – már a tízezres eladott darabszámot is meghaladva. A magyar márka kommunikációjában nagy hangsúlyt helyez az aktív jelenlétre az online térben: tavaly év végén Instagram oldalán már több mint 4 000 követővel rendelkezik, és Facebook oldala is meghaladja a 3 000 követőt. 

Készülnek tesztek a termékeitekről YouTube-on, női blogokon, és ti is rendszeresen kértek visszajelzést a fogyasztóitoktól. Hogyan építitek be ezeket a visszajelzéseket a kommunikációtokba? Mekkora hangsúlyt helyeztek a Word Of Mouth marketingre?

A kommunikációban és a termékfejlesztésben is főként a visszajelzések alapján haladunk. Van véleménykérő online form-unk, melyben a termékről, a kommunikációnkról és az általunk előtérbe hozott témákról is véleményt kérünk. Mivel ebben a vásárlóink a termékről beszélnek, ezt ajándék marketingnek tekintjük – döntően viszont nem erre alapozunk.

kep3.png

[via]

A közösségi médiában különösen erős a jelenlétetek, mi a sikeres kommunikáció titka erről az intim témáról? Milyen kommunikációs kihívásokkal néztek szembe?

Az egyik legfontosabb célunk a hitelesség felépítése volt, igyekszünk ezért olyan közösségi média menedzserekkel együttműködni, akiknek nem esik nehezére együtt lélegezni a márkával, ezáltal pedig hiteles posztokat gyártani.

A Redy tartalomgyártásában egyértelműen a tabudöntögetés a fő feladatunk egy olyan témában, amelynek teljesen hétköznapinak, átlagosnak kellene lennie. A női témákról szégyenérzet nélkül kellene kommunikálnunk, de még mindig sok stigma övezi nemcsak a menstruációt, a betegségeket, az inkontinenciát (vizelet visszatartási képtelenséget), de általánosságban a nők által megélt állapotokat is. A tartalmaink gyártása során ezért fontos számunkra az edukáció és az információ átadás. Emellett persze ugyanúgy szeretünk szórakoztatni is, így azok is megtalálják a számukra izgalmas tartalmakat, akik ezeket a felületeket kikapcsolódás céljából görgetik csak át.

kep4.png

[via]

Hogyan valósul meg ez az edukáló, érzékenyítő küldetésetek a gyakorlatban?

Saját blogunkon és a közösségi média oldalainkon teszünk közzé különböző edukációs tartalmakat, például a vulva formák vagy intim illatok témáiban, ezeket azért egy márka nem gyakran szokta bevállalni. Mi bevállaljuk, és igyekszünk a kellemetlenebb témákról is természetesen beszélni, mert a tabusítás egy csomó információt elzár. De ha egy Instagram profilon többek között az előbb említett témákról van szó, akkor az közelebb visz önmagadhoz, nem titokban kell kutakodnod, utánanézned – hanem eléd van tárva, mint bármi más.

Mit gondolsz, mikor jutunk el oda, hogy a menstruációról teljesen nyílt társadalmi párbeszéd folyhasson?

Én bizakodó vagyok, sokan jó úton járnak, szerintem nincs ez olyan messze. Pár év talán? 10? Remélem, mosolygok majd ezen 10 év múlva, hogy túlbecsültem és már rég nem tabu.

A bejegyzés szerzője Horváth Zita, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Hihetetlen/Unbelievable – Egy ritka és megrázó sorozat a nemi erőszakról

A Netflix 2019 őszén megjelent sorozata egy igazán megrázó és fájdalmas történetet mesél el olyan szemszögből, amivel eddig ritkán találkozhattunk. A valós események alapján készült, 8 epizódból álló minisorozat óriási sikernek örvend, számos filmkritikai jelölést és díjat kapott, köztük Golden Globe-jelölést hozott mindhárom női főszereplőnek. A sorozat a nemi erőszak áldozatait, illetve a hozzájuk kapcsolódó hatósági ügyintézést mutatja be, ami néhol elég visszás képet fest a rendszer működéséről.

A bejegyzés spoilereket tartalmaz.

A krimisorozat két cselekményszálon fut egyszerre. Először Marie történetét ismerhetjük meg, aki egy problémás, különböző bántalmazásokkal és árvaházakkal terhelt gyermekkor után próbálja felépíteni fiatal, még bizonytalanságokkal teli felnőttéletét. Egy éjszaka betör hozzá egy símaszkos alak, aki kést szorítva a nyakához és megerőszakolja a fiatal lányt. Marie az eset után feljelentést tesz, a rendőrök kijönnek a helyszínre, és elkezdődik a nyomozás. A vizsgálat viszont nem várt fordulatot vesz: a nyomozók nem hisznek a lánynak, hazugnak állítják be, és végül elérik, hogy azt vallja, az egész bántalmazást csak kitalálta.

Eközben egy másik eseményszál is fut, pár állammal arrébb. Az áldozat ugyancsak egy fiatal, huszonéves lány, Amber, akivel kísértetiesen hasonló erőszak történt, mint Marie-vel. Egy rendőrnő megy ki a helyszínre, és ő kezdi kikérdezni az áldozatot. Az ezután következő jelenetekben pontosan ugyanazokat a rendőrségi folyamatokat láthatjuk, mint Marie esetében, mégis ég és föld a különbség a hatóság áldozathoz való hozzáállását illetően.

 kep5_1.jpg (via)

Hogyan (ne) bánjunk egy áldozattal?

Marie esete: a rendőrök és a lány környezete is szinte elvárják, hogy pár órával a bántalmazás után azonnali, részletekbe menő eset-, illetve személyleírást adjon az elkövetőről, és „megdorgálják”, ha épp nem tud pontosan fogalmazni. A kötelező nőgyógyászati vizsgálaton teljesen rideg közeg fogadja, úgy bánnak vele, mint egy tárggyal, amivel annyi csak a feladat, hogy bizonyítékokat szerezzenek róla. A nyomozók nem foglalkoznak a jelenlegi állapotával, érzelmeivel, csak minél több információt szeretnének kiszedni belőle. Viszont éppen ez a hozzáállás fordítja negatív irányba a nyomozást, mert a folyamatosan követelőző környezettől Marie csak még jobban befeszül, amihez hozzáadódik az is, hogy az esettől sokkot kapott, így a vallomásai nagyon szétszórtak. Volt, hogy kihagyott néhány fontosabb részletet, így a rendőrök, illetve a közvetlen környezete számára is megkérdőjelezhetővé vált a szavahihetősége.

 kep6.jpg (via)


A bizonytalan vallomására még rátesz egy lapáttal, hogy a barátai, ismerősei, sőt még a tanácsadói is mind furcsállták a viselkedését. Ez annak tudható be, hogy Marie egy idő után jókedvű lesz, bohóckodik, próbálja elterelni a figyelmét, és ha bárki kérdezi az esetről, akkor nem hajlandó beszélni róla. Az emberek fejében pedig nem ilyen a „tökéletes áldozat”. A lány egyik tanácsadója a szemére is veti ezt az aggodalmát: „Ugye tudod, hogy neked most nem illik jól lenni?”.

Végül Marie nevelőnői is beszélnek félelmükről a rendőrségnek. Elmesélik a fiatal lány hányattatott sorsát, hogy bántalmazott családból jött, így nem meglepő, ha kissé labilis a gondolkodása, és figyelemre vágyik. Így a rendőrség újra behívatja Marie-t vallomástételre, ahol lelkileg terrorizálják és annyira elbizonytalanítják a lányt, („A hamis tanúzás bűncselekmény.”, „Szerinted mi járna annak, aki képes hazudni egy ilyen dologról?”), hogy végül kierőszakolják belőle a hamis tanúzást. Ennek a tettnek viszont súlyos hatása lesz Marie életére: a rendőség hamis tanúzásért feljelenti, és óriási mennyiségű pénzbírságot kell kifizetnie, elveszti a munkáját, a lakhatását, a barátait is, teljesen kicsúszik alóla a talaj, míg egyszer csak egy váratlan fordulat nem történik…

Áldozathibáztatás a 21.században?

Marie példájából is látszik, az áldozathibáztatás az erőszak, főként a nemi erőszak tekintetében még mindig jelen van a társadalmunkban. A sorozatban Marie egyik ügyvédje meg is fogalmazza ennek a lényegét:

Ami magával történt, annak nem volna szabad megtörténnie senkivel, soha. Tudja, sosem vádolják hazugsággal egy rablás áldozatát, vagy akit a kocsijából rángatnak ki, nincs rá példa. De ha nemi erőszakról van szó…

Miután Marie bizonytalan volt a történtekben, és nem „megfelelően” viselkedett, mint áldozat, az emberek máris őt kezdték el gyanúsítani. Ezt a gyanút erősítette meg a rossz családi háttere is, amiből az emberek azt az előítéletes következtetést vonták le, hogy az ilyen fiatalokban nem lehet megbízni, folyton hazudnak. Az áldozathibáztatás aspektusait tudományos szemszögből is vizsgálták már, így született meg a „nemierőszak-mítoszok” kifejezés is.

Nemierőszak-mítoszok

„A társadalomban a szexuális erőszakról élő sztereotip kép több szempont mentén is eltér a nemi erőszak valóságos jellemzőitől, és ezeket a hiedelmeket nemierőszak-mítoszoknak nevezi a szakirodalom" -  írja Z. Papp Zsuzsanna. 

A Parti Katalin által szerkesztett Szexuális erőszak: Mítosz és valóság című kötet azt is feltárja, hogy a nőkre vonatkozó nemierőszak-mítoszokat négy kategóriába lehet sorolni:

  1. Az elsőbe tartozók tagadják a nemi erőszak megtörténtét, és a hamis vád gyakoriságával érvelnek.
  2. A második kategóriába tartozó hiedelmek tagadják vagy lekicsinylik a szexuális erőszak káros, traumatizáló jellegét.
  3. A mítoszok harmadik típusát a szexuális aktus konszenzuális jellege melletti érvek alkotják; ilyen például az a hiedelem, amely szerint a nők titkos vágyai között szerepel, hogy szexuális erőszak áldozataivá váljanak.
  4. Végül a negyedik csoportba az áldozathibáztató attitűdöt megalapozó mítoszok tartoznak (ilyen Marie esete is, akit a körülményeiből fakadó előítélet miatt gyanúsítanak meg).

Mindezt érdemes két további idézettel kiegészíteni Parti Katalintól: „A mítoszok mély kulturális beágyazottságát társadalmi funkcióik biztosítják, mivel növelik a társadalom tagjainak biztonságérzetét azáltal, hogy tagadják a nemi erőszak megtörténtének tényét vagy gyakoriságát, lekicsinylik az ilyen cselekmények által okozott trauma mértékét, illetve a felelősséget az elkövetőről az áldozatra hárítják át.”

„Fontos kérdés, hogy miért rendkívül veszélyes és káros az áldozathibáztató magatartás. Az áldozathibáztató attitűdök egyik rendkívül káros hatása az, hogy megnehezíti az áldozatok számára, hogy esetüket másokkal megosszák, illetve jelentést tegyenek róla. Ha a túlélő tudja, hogy társadalmunk őt fogja hibáztatni a bántalmazásért, még kevésbé lesz motivált arra, hogy beszéljen róla.”

Források, további információ a témáról:

De még van remény!

Amber esete: A második áldozat bemutatása során más rendőrök intézik az ügyet, teljesen más mentalitással és hozzáállással. A következő néhány pont jól szemlélteti a különbségeket.

Amikor a rendőr megjelenik a helyszínen, először a lány hogyléte felől érdeklődik, illetve arról, hogy szüksége van-e orvosi segítségre stb. Ezután a kihallgatást tapintatos kéréssel kezdi meg: „Ha beleegyezik, feltennék pár kérdést”. A vallatás nem mindenki előtt, a tett helyszínén történik, hanem az áldozatot inkább beülteti a kocsijába, hogy négyszemközt tudjanak beszélni.

 kep7.jpg(via)

A kihallgatás alatt a nyomozó nagyon türelmesen és megértően fordul a lányhoz, hangsúlyozza, hogy bármi, ami eszébe jut az esettel kapcsolatban, az nagyon nagy segítség lesz a hatóságoknak. Nem ítéli el egyetlen cselekedetéért sem a lányt, amikor épp olyat tesz, ami nem illik bele a társadalom által kreált „tökéletes áldozat” szerepébe. Mikor az áldozat elkezd szabadkozni amiatt, hogy eddig nem hívta még fel a családját és barátait, hogy beszámoljon a vele történtekről, akkor a nyomozónő csak ennyit válaszol: „Nem kell magyarázkodnia nekem, hogy kinek mondja el, hogy mikor mondja el, ez csakis a maga döntése, jó, ha tudja.” A rendőr a lányt elkíséri az orvosi vizsgálatra is, folyamatosan nyugtatja közben, és megadja a telefonszámát is, ha bármire szüksége lenne.

A sorozat tökéletes képet fest az áldozathibáztatás mikéntjéről, sőt a részek közben még a néző is elbizonytalanodik, hogy tényleg higgyen-e annak a személynek, aki minden megnyilvánulásával megkérdőjelezi a társadalom által kódolt „tökéletes áldozat” tulajdonságait. Már ezért is megéri megnézni!

Ha érdekelnek hasonló témájú filmek/sorozatok, akkor ezeket is ajánljuk:

  • David Schwimmer: Trust
  • Hartung Attila: FOMO – megosztod és uralkodsz
  • Jennifer Fox: A történet
  • Edward Berger: Patrick Melrose - amiről mi is írtunk a blogon

A bejegyzés szerzője Kiss Dóra, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Instamamik: inspiráló közösség vagy idealizáló szerepvállalás? Érvek és ellenérvek a közösségi média népszerű szereplői mellett és ellen

A napjainkban elsöprő népszerűségnek örvendő Instagramon felhasználók millióinak posztjait tekinthetjük meg nap mint nap. Posztunk körüljárja az Instamami jelenséget, illetve rámutatunk három pozitív és három negatív aspektusra ezeknek a tartalmaknak a fogyasztásával kapcsolatban. 

Az Instamami az angol Instamom kifejezés magyar megfelelője. Az XXI. század véleményvezérei, az "Internet Anyukái" valóságos társadalmi jelenséggé váltak, a közösségi hálón azonban nem olvashatunk róluk hiteles definíciót. Számos sztereotípiával találkozhatunk megítélésük során. Nem csupán trendi mamikat érthetünk a megfogalmazás alatt, hanem fáradt édesanyákat is? Létezik középút, hitelesség, őszinteség? Beszélhetünk Instagram közösségről? Sok kérdés adódik az ’Instamamikat’ illetően.

De mik is azok a pozitív és negatív aspektusok, melyek felmerülhetnek a felhasználókban és az őket követő anyukákban?

k4.PNG

Courtney Justine brit Instamami gyermekével (via)

Érvek, az Instamamik ELLEN

1. Gyermekem: büszkeségem és brandem?

A 21. század egyik meghatározó témája a kommunikáció világában az úgynevezett sharenting, mely jelenség során a szülők gyermekeikről tartalmakat osztanak meg az interneten és a közösségi médiában. Egy 2010-ben végzett tanulmány szerint az Egyesült Államokban az édesanyák több mint 90%-a töltött fel 2 év alatti gyermekéről fényképet az internetre. Sok szülő bele sem gondol, hogy a gyermekéről való posztolás következményekkel járhat – gondoljunk például zaklatási ügyekre vagy a tartalmakkal való visszaélére, továbbá arra a tényezőre, hogy "ami egyszer felkerül az internetre, az ott is marad". Mindemellett egy Instamami tizenéves gyermeke évekkel a tartalom közzététele után nem feltétlenül lesz elragadtatva első, szponzorált bilin való üldögélésének visszatekintésekor.

2. Hitelesség? Őszinteség?

Az Instamamik oldalának megtekintésekor elgondolkodhat a felhasználó: a platformon található tartalmak milyen tekintetben és mennyiségben felelnek meg a valóságnak? Bár sok Instamami hozzáteszi tökéletesen beállított, harmóniát sugárzó posztja alá, hogy "Persze nálunk is vannak nehéz napok’"– a hitelesség látszatára törekedve – mégis, az oldalán közzétett tartalmak nincsenek összhangban ezzel a kijelentéssel. Hiszen a bejegyzések egy tökéletes, idilli családi élet pillanataiba engednek betekintést. Bár az emberek többsége jó eséllyel tisztában van azzal, hogy az élet és a gyermeknevelés nem csupán azokból az elkapott (beállított, megszerkesztett) pillanatokból áll, melyek az Instagram felépített világában szerepelnek, mégis, a hamis látszat befolyásolhatja az oldal látogatóit. A médiatartalmak folyamatos közzétételének világában a felhasználó rengeteg új információval találkozik, melyet tudatos médiafogyasztóként sem védhet ki feltétlenül, így az pszichológiai folyamatokat indíthat el a befogadóban.

k7.PNG

(via)

3. Önbizalom, komplexusok

Egy boldogságtól sugárzó, #matchymatchy (egymáshoz illő, egymást kiegészítő) szettet viselő anya és fia/lánya a XXI. század digitalizált terében korunk ’Madonna gyermekkel’ alkotásának megfelelője. A gyermek nem sír, nem lóg ki a fényképből a fél lába a fotózásról való menekülés közben. Mindig csinos, ápolt, szülés után is kisportolt testű édesanyjának pozitív aurája betölti a képet. Ők ketten egy tökéletes egység részei. Ezzel szemben az őt követő, megfáradt édesanya az Instamami márkás táskájára emlékeztető jelenséggel a szeme alatt kinyúlt pólóban pihen a kanapén, míg gyermeke 20 percre lehunyta a szemét. Felmerül benne a kérdés, és a kétely: vajon visszanyerem-e valaha a szülés utáni alakomat? Az én gyermekem miért nem lenne ilyen nyugodt egy fotózáson? A férjem mikor fog újra szépnek látni? Mit rontottam el?

A közösségi média egyik kikerülhetetlen aspektusa az önbizalom kérdésköre. Egy 2017-es tanulmány megállapította, hogy amikor az egyének szembesülnek azzal, hogy a közösségi médiában látott ismerőseiknek „jobb élete” van az övéknél, csökken az önbizalmuk.

Mielőtt azonban arra a konklúzióra jutnánk, hogy az Instamami profilok követésének csak és kizárólag negatív aspektusai vannak, vizsgáljuk meg azokat az okokat, amik miatt érdemes lehet ezen oldalak látogatása.

Érvek az Instamamik MELLETT

1. Inspiráció, motiváció

A közösségi média nem csupán romboló-, hanem építő hatással is bírhat céljaink, motivációnk elérésében. Kedvenc Instamamink fogyása - egy közvetlenül szülés utáni, majd két évvel későbbi és 13 kilóval könnyebb súllyal készült fénykép - erőt adhat azoknak az édesanyáknak, akik hasonló helyzetben vannak, és szülés előtti alakjuk visszanyeréséről álmodnak. Tisztában vannak vele, hogy ez sok lemondással, energiával és áldozattal járhat, de céljaik elérésében erősíti őket az általuk követett Instamami példája. Főleg akkor, ha az Instamami szöveges tartalmat is fűz a megosztott képhez, melyben bíztatja a többi édesanyát.

2. Támogatás, közösség

Ahogy a fentiek is mutatják, az Instamamik inspirálhatják, motiválhatják egymást és követőiket, valamint édesanyákként egy közösséget is alkothatnak. Egy Instamami szoptatós posztja alatt követőik megoszthatják közös és saját tapasztalataikat, panaszaikat és élményeiket, ahol egymás segítségére is siethetnek. Ez a jelenség a praktikus tanácsok mellett pszichológiai előnyökkel is jár, hiszen a digitális térben, egy a célcsoport számára fenntartott platformon meglepően sokan megnyílnak az influencernek és az oldal követőinek kommentjeikben. Édesanyák, akik talán személyes kapcsolataik során nem nyílik lehetőségük erről beszélni senkivel, így tapasztalataikat, érzéseiket az online térben osztják meg egy olyan közösségben, melynek ők a célcsoportjai. Megvitathatják testük-lelkük változását, mely az anyasággal jár.

k8.PNG

Courtney Justine brit Insamami és szülés utáni testének megmutatása (via)

A Buzzfeed beszámol az RSPH kutatásáról, melyet a közösségi média és mentális egészség kapcsolatának vizsgálatáról tettek közzé. A felmérésben részt vevő 1400 14-24 év közötti brit lány pozitív aspektusként jellemezte az Instagram közösségépítő hatását. Nem az Insagramon jelenlevő édesanyák szerepeltek ugyan a kutatás célcsoportjában, de általánosságban elmondható, hogy tanulmány számol be az Instagram közösségépítő hatásáról.

3. Tippek, tanácsok

A támogatás és közösség témakörhöz szorosan kapcsolódik az a jelenség, amikor egy Instamami kérdést tesz fel követőinek, (például hogy milyen mesét olvasson este gyermekének elalvás előtt), ahol a követők kommentben jelezhetik tanácsaikat, tippjeiket Az interneten a szülők által megosztott nevelési tanácsok, praktikák hasznosnak bizonyulhatnak, ám az esetek többségében nem szakemberektől származnak, így érdemes azokat fenntartásokkal kezelni.

A "sokan kérdeztétek" mondattal kezdődő posztok megítélése megosztó az Instagram felhasználók körében. Azonban ha nyitott szemmel járunk, valóban olvashatóak olyan kommentek a bejegyzések alatt, ahol egy kíváncsi követő szemet vet az Instatami által megosztott tartalmon szereplő Disney-gyermekruhaszettre vagy játékra. Kommentben érdeklődik hol szerezhető be az adott termék. Az Instamami válasza pedig idő-és energiatakarékosabbá teheti a karácsonyi ajándékvásárlást az ötlet és beszerzési lehetőség pontos meghatározásával.

A bejegyzés szerzője Farkas Fanni, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Olyat csinálunk, ami itthon még nem volt - Interjú A Karantén Zóna alkotóival

2020. szeptember 6-án kikerült a YouTube-ra egy kampányvideó, amely egy hazai indie (független) filmes alkotásra hívja fel a figyelmet. A Karantén Zóna című ötrészes szkeccsfilm sorozat az elmúlt hónapok bezártságát és néhol szürreális eseményeit hivatott bemutatni. A sorozat íróit Vida Orsolyát és Zsótér Indi Dánielt, valamint narrátorát Muchichka Lászlót kérdeztem a sorozatról és a munkájukról egy promófotózás után.

A sorozatról több cikk is megjelent mind online, mind nyomtatott sajtóban, illetve Orsolya és Dániel az ATV-n is adtak interjút. Azt, hogy mekkora érdeklődést keltett a sorozat, tökéletesen mutatja, hogy a StageHive-on indított kampány célját a közösség 220%-ot elérve teljesítette túl, ezzel több mint 1 200 000 forint gyűlt össze. A sorozat első hivatalos előzetese itt érthető el:

k9.jpg

Az ATV-s interjúban Dani említette, hogy számított a jó fogadtatásra a közönség felől. Mi volt szerintetek ennek a hirtelen népszerűségnek a kulcsa?

Muchichka László: Nagyon kevés olyan zsáner jellegű film készül Magyarországon, ami kicsit közelít a mainstreamhez. Ha ehhez valaki kreatívan tud hozzányúlni, és képes kicsit magyar szájízre igazítani, az könnyen meg tudja találni a közönségét, pont azért, mert ez amolyan hiátus. Hasonló példa a „Nyugat vs zombik” sikere. A zombizsáner amúgy is népszerű, ezt beletesszük egy 20. századi környezetbe és kész egy jó ötlet, amire sokan harapnak. Daniék ötlete az volt, hogy ezt a társadalom számára közös karantén-élményt tegyük bele egy kicsit abszurd, kicsit mainstream és kicsit misztikus közegbe. Behívták még ezeket a hívószavakat, hogy „Black Mirror”, „Alkonyzóna” és társai. Meg persze az összes vizuális anyag, amivel elkezdtünk promózni, az jól megmutatja, hogy ezek az arcok, akik ezt csinálják, végül nem egy összecsapott valamit adnak majd ki a kezükből, hanem akár valami jó is lehet belőle.

Vida Orsolya: Elég jól sikerült eladnunk azt, amink van. Jól sikerült felhasználnunk a tanácsokat, amiket kaptunk. Elég jól kihasználtuk a Facebookot, talán az Instagramot annyira nem, mert az a hétköznapokban is távol áll tőlünk Ki kellett tenni minden fórumra, mi írtuk a sajtóközleményeket is, szükség volt erre az egészséges nyomulásra. Iszonyatosan nagy munka volt, de végeredményében azt gondolom meg lett a gyümölcse.

Zsótér Indi Dániel: Már a StageHive-os kampányvideónál is fontos volt, hogy leszögezzük, hogy mi nem fogunk félkész, általunk nem vállalható tartalmat megosztani. Nem fogjuk egy mobiltelefonnal felvenni, hogy pénzt kérünk, már az elejétől profin akartunk hozzáállni a munkához. Megnéztünk sok kampányvideót, a legtöbb tényleg annyi, hogy emberek egy telefon előtt elmondanak egy szöveget, ami valahogy meg van vágva, meg valahogy alá van zenélve. Mi azt akartuk, hogy az első pillanattól kezdve értse a néző, hogy mi az A Karantén Zóna.

k10.jpg

(Zsótér Indi Dániel, író és rendező)

Azt írtátok, hogy a 600 000 forintos cél elérése lehetővé teszi, hogy egy kompromisszummentes profi terméket nyújthassatok. Az, hogy ennek több mint duplája gyűlt össze, miben fog megnyilvánulni?

D: Ezt így nehéz megválaszolni, mert ez olyanokban jelenik meg, mit az eggyel jobb lámpa-statív (állvány) vagy eggyel több objektív, amit beemelünk a forgatásba. Alapvetően mindenki ingyen dolgozik, vagy nagyon-nagyon áron alul. De vannak olyan dolgok, amik egyszerűen pénzbe kerülnek, például egy ruhát legyártani vagy egy jó berendezést megcsinálni. A kezdetektől tudtuk, hogy egy olyan takaró alatt nyújtózkodunk, ami eleve a térdünkig ér. Pontosan tudtuk, hogy egy low budget filmnél minden egyes forintot meg kell fogni, mert megvan mindegyiknek a helye. Nem lehet csak úgy szórni a pénzt, és az, hogy több, mint a duplája összejött 10 centivel lejjebb húzta azt a takarót a lábunkon.

L: Hogy egy kicsit számszerűsítsük: ha ez egy olyan produkció lenne, amin mindenki piaci áron dolgozik, ami kompromisszummentes, amihez olyan látványvilágot tervezünk, amilyet elképzeltünk, akkor ez az 50 perces alkotás 100 millió forintnál kezdődne. Kicsivel több mint egymillió forint jött össze, de Dani és Orsi sokat tettek még hozzá saját zsebből. Az ötödik részben lesz egyébként egy kifejezetten komoly és költségigényes maszk, amit például így már könnyebb lesz megvalósítani.

O: Így a forgatókönyvnek nem kell sérülnie, úgy mutathatjuk meg, ahogy elképzeltük. Nehéz ezekről még spoilerek nélkül beszélni, de a lényeg, hogy 600 ezer forintból is bizonyára létrehoztunk volna valamit, de így szinte úgy mutathatjuk meg A Karantén Zónát, ahogy azt fejben megálmodtuk.

D: Eddig körülbelül 2-3 millió forint került bele a filmbe, ennyiből általában reklámokat szoktak forgatni, amik 40 másodpercesek. Mi egy ötvenperces anyagot és hozzá a marketinget hozzuk létre a rendelkezésre álló keretből.

k11.jpg

(Muchichka László, narrátor)

Az első rész leforgatása után változott-e bármi a sorozattal vagy a stábbal való viszonyotokban?

D: Részemről az, hogy bebizonyítottuk magunknak, hogy állati jó úton haladunk, ez pedig még több energiát adott. Az ember hall ismerősöktől dolgokat, hogy milyen negatív élmények történnek velük egy átlagos pénzes forgatáson, hozzám ezzel szemben semmilyen negatív visszajelzés nem érkezett, ami miatt úgy éreznénk, hogy valamit rosszul csinálunk. És ez állati nagyképűen hangozhat, de mégis csak profitáltunk ebből a dologból, legyen szó emberi kapcsolatokról, ismeretségekről vagy érzelmi tapasztalatokról. Ezek az élmények miatt mondhatom, hogy életem legjobb éve ez még a Covid és a bezártság ellenére is.

O: Nem csak annyi történt, hogy le lett forgatva egy rész. Közben benézett például a következő rész gyártásvezetője, jöttek olyanok is, akik még nem ezen az epizódon dolgoznak, de kíváncsiak voltak, hogy mi történik, volt, aki csak hozott nekünk fagyit. Így már olyan emberekkel is sikerült összeszoknunk, akikkel még egy percet nem dolgoztunk. Hatalmas lendületet adott az egésznek az, hogy amiről eddig csak beszéltünk az most meg is valósult.

k12.jpg

(Vida Orsolya, író)

D: Nyálasan hangzik, de olyan ez, mint amikor kinézed a csajt a buliban, hogy ő lesz életed nagy szerelme, és tényleg ő lesz az!

O: És még főzni is tud!

D: És még a szülei is jófejek és az apjánál tudsz munkát vállalni.

L: Amikor olvas az ember egy interjút ilyen filmes kulisszatitkokról, akkor mindenki elmondja, hogy „milyen jó volt együtt dolgozni”. Én a saját jelenetemhez csak a nap végén jöttem ide, és abszolút barátságos közegbe érkeztem meg. Előtte az volt a gondolatom, hogy ez a projekt fontos Daninak, Orsinak, Dimeth Balázsnak (a vezetőoperatőrnek), meg fontos nekem. Ezzel szemben itt kiderült, hogy mindenkit sikerült fanatizálni és Dani kb. olyan volt, mint egy szektavezér, aki mindenkit jól megtérített, hogy „ez nagyon jó lesz neked!”.

k13.jpg

Milyen élmény lesz nézőként leülni az 5x10 perc A Karantén Zóna elé?

D: Azt nem tudom, hogy milyen élmény lesz, de remélem, hogy aki megnézi úgy kel majd fel, hogy „Úristen ezek az arcok, akik ezt csinálták teljesen elmebetegek és most azonnal látni akarom a következő filmjüket!”.

O: Öt különböző rész öt különböző sorsot mutat be. Nekem az a vágyam, hogy mindenki találjon egy olyat, ami gyomron vágja. Azt gondolom, hogy nem csak a vizualitás lesz, ami (jó értelemben) kellemetlen, hanem olyan dolgokról beszélünk, amik közül egyik vagy másik a valamit majd megcsikiz mindenkinél ott hátul.

L: Jézusom! Kitaláltam egy ilyen keretes poént, ezt majd elmondom utána…

D: Egyébként ez tök jó példa arra, hogy hogy születnek ötletek. Pár embernek van jogosítványa arra, hogy a forgatás közben változtasson. Alapvetően úgy gondoltuk, hogy mi csináltunk egy keretet, amit feltöltöttünk a magunk 100%-ával és most jöjjön mindenki, aki gondol erről valamit. Nekem ez a baromi izgalmas ebben a projektben, hogy nem Zsótér Dániel maszturbál a tükör előtt, hogy „úristen, milyen jó, amit én kitaláltam!”, hanem ez a közösségi élmény az, ami bennem ilyen iszonyatosan nagy energiákat tud előhozni, mert azt látom, hogy másnak is ugyanolyan fontos ez a történet, mint nekem.

A forgatás menetéről és további információkról folyamatosan tudtok tájékozódni A Karantén Zóna Facebook oldalon.

A bejegyzés szerzője Volár Gergő, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Pls help, hogyan tegyem boldoggá a növényemet?

Sokaknak talán nem kell bemutatni a Fife közösséget, mert vagy ők is a körbe tartoznak, vagy van legalább egy barátjuk, akinek növényszülővé válását figyelemmel kísérték. De honnan jön ez az egész növénygyűjtés és növénynevelési mánia? Milyen szociálpszichológiai okai vannak és hogyan hatnak az érintett generációra? Kit hívnak Plant daddy-nek? És milyen szerepet játszik ebben a Facebook, Instagram és Pinterest? Posztunkban ezeket a kérdéseket járjuk körbe.

Különböző kimutatások alapján 2016-ban az amerikai fiatalok szobanövényvásárlási statisztikái elkezdtek jelentősen megugrani. Ennek szemléltetéséhez két számadatot vegyünk például: a 2016-os National Gardening Survey szerint ebben az évben eladott szobanövények 31%-át az 1980 után született generáció vásárolta meg. De talán még látványosabb az a statisztika, hogy abból a 6 millió amerikaiból, aki ebben az évben kezdett kertészkedéssel foglalkozni, 5 millióan 18-34 év közöttiek voltak. A millenniumi generáció tagjai között tehát hirtelen nagy népszerűségnek kezdett örvendeni a beltéri növénytartás, avagy növénynevelés.

Ahogy az lenni szokott, nem sokkal az amerikai fiatalok után a magyar fiatalok körében is hódítani kezdett az új hobbi. Itthon még ennyire konkrét statisztikák nem elérhetőek, ám ami a trendet igazolja, hogy az utóbbi években elszaporodtak az ezzel a témával foglalkozó közösségi oldalak és csoportok. Számtalan beltéri növényekre specializálódott virágbolt nyílik, külön márkák és különböző vendéglátó üzletek épülnek erre a tematikára és ennek a célcsoportnak a kiszolgálására. Nem meglepő tehát, hogy már van itthon is szakértője a műfajnak, és egyre több növényinfluencert követhetünk be a közösségi platformokon is.

k1.jpeg

(via)

Te kutyás, macskás vagy növényes vagy?

Hangozhatna kicsit erőltetetten a kérdés. Általában minden témát boncolgató szerző két fő gondolattal indokolja a fiatalok hajlandóságát a növénynevelésre; az egyik a kitolódott gyerekvállalás, a másik pedig a lakhatás kérdése. A kitolódott gyerekvállalás okairól és következményeiről a szociálpszichológusok bizonyára órákat tudnának beszélni. Az minden esetre könnyen belátható, hogy mivel ez a generáció, az idősebb korosztályhoz képest általában később vállal csak gyereket, a tudatos vagy tudattalan igény mégis meg lehet bennük arra, hogy valakiről vagy valamiről gondoskodjanak.

„Plant Ladies Are The New Cat Ladies”

Persze a gondoskodási igény kapcsán szóba jöhetne valamilyen háziállat is; kutya, macska, vagy egyéb kisebb szőrmók, esetleg papagáj vagy kétéltű, és sokan bele is vágnak a gazdilétbe. Vannak azonban, akik inkább a növényeket választják, mert az egyszerűbb. Igen, egyszerűbb, mert egyedül lehet őket hagyni egy-egy napra, netán hétvégére, és még talán egy hetet is kibírnak anélkül, hogy az éhezés szélére kerülnének. Egy növényszülő könnyebben tud utazni, bulizni, kimaradni este egy kutyatulaj barátjához képest. A növénynevelés tehát amellett, hogy a felelősségvállalás érzését megadja, mégis sokkal nagyobb szabadságot biztosít. Talán nevezhetnénk egy hibrid megoldásnak is, amiben kell is felelősséget vállalni, de nem érződik olyan végzetesen súlyosnak, amiben ki lehet élni a gondoskodást, de nem veszi el az ember napi 3-4-24 óráját. Megadhatja azt az érzést az egyedül élőknek, hogy van, aki várja otthon, akivel paradox módon úgy beszélgethetünk, hogy közben nem beszél vissza, mint egy idegesítő lakótárs. Végső soron a növénynevelésre tekinthetünk úgy, mint egy a gyerekvállalás felé vezető út első lépcsőfoka, amellyel egyúttal kiválóan tesztelhetjük, mennyire megy nekünk a felelősségvállalás.

A jelenség másik fontos oka a lakhatási kérdésben gyökerezik, hiszen a magas ingatlanárak miatt a legtöbben ebben az életkorban bérleményben laknak, ahova sokszor nem is lehet állatot vinni. Az albérlői viszony továbbá azzal jár, hogy nem alakíthatják, fúrhatják, szabhatják kedvük szerint a lakás falait, az otthonos berendezés és dekoráció limitált lehetőségekben merül ki. Viszont a növény pont egy ilyen praktikus és ideális lehetőség, amivel könnyedén és gyorsan kellemes hangulatú teret teremthetünk, anélkül, hogy nagy költekezésbe vernénk magunkat. Nem mellesleg a Pinteresten, Instagramon és YouTube-on is számos ötletet találunk hozzá.

k2.jpeg

(via)

„Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.”

Ahány témával foglalkozó cikk, mindegyik hasonló érveket sorakoztat a növénynevelés jótékony hatásai mellett. Külön-külön talán egyik érv sem különösebben meghökkentő, a mennyiségük mégis meglepő lehet. Akkor lássunk néhányat:

  • szebb lesz tőlük a környezeted, kiváló dekorációs eszközök
  • egészségesebb is lesz tőlük az otthonod, hiszen, ha kis mennyiségben is, de tisztább lesz a levegő
  • nyugalmat árasztanak, feltöltenek, megteremtik az otthonlét hangulatát
  • a velük való foglalkozás jó alkalom a lassításra és elmélyülésre, jó érzés megfigyelni egy növényt, hogy hogyan érzi magát, kell-e neki víz, vagy van-e más szükséglete, esetleg hozott-e egy új hajtást, aminek növekedését napról napra követhetjük
  • gyors sikerélményt is adhatnak: egy-egy új levél vagy hajtás számunkra is pozitív visszajelzés, megerősítés, arra, hogy megfelelően gondozzuk őket.
  • remek dekorálási és személyre szabási lehetőség rejlik bennük, ráadásul gazdaságosan.

Ha még mindez nem lenne elég, kutatások bizonyították, hogy ha növények vesznek körül minket, sokkal kreatívabbak leszünk, javítja a memóriánkat, segítenek koncentrálni, emiatt hatékonyabbak leszünk. A szobanövényekkel való érintkezés csökkenti a fizikai és lelki stresszt, műtött betegeknél még a gyógyulást is elősegíti. Sokkal empatikusabbak és segítőkészebbek leszünk, valamint tudatosságra és türelemre nevelnek minket. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban az azonos érdeklődéssel rendelkező egyénekből közösséget épít.

Növény-szülői közösségek

Bár a szobanövény-nevelés otthon történik, és általában „magányos” tevékenység, a téma iránti érdeklődés és gyűjtőszenvedély mentén létrejöttek online közösségek, Facebook-csoportok, melyeknek tagjai egymást segítik. Megosztják tapasztalataikat a különböző növényfajták gondozásával, esetleges meggyógyításával kapcsolatban, valamint tanácsokat és tippeket adnak egymásnak a növényvásárlási lehetőségeket, leárazásokat illetően. Talán a legnagyobb és legaktívabb ilyen csoport itthon a Fiatal felnőttek növényt nevelnek névre hallgat Facebookon. Innen származik a Fife (=fiatal felnőtt) kifejezés is. A meghívásos alapon működő csoport jelenleg már közel 7 ezer tagot számol, és a napi posztokat és kommenteket olvasgatni, a fotókat nézegetni valódi szívmelengető élmény, süt belőlük a szeretet, a növények felé és így egymás felé is, erre jó példa a címben is olvasható, gyakran ismételt kérdésforma.

k3.jpeg

(via)

Kinőtt tehát egy egymás segítő növénygyűjtő-nevelő közösség, aminek tagjai magukat egyébként csak növényszülőnek nevezik. Ennek legnépszerűbb angol megfelelői a #plantparent, #plantmom vagy #plantdaddy. Ez utóbbi kifejezés nem olyan rég már az Urban dictionarybe is bekerült az alábbi definícióval: „plant lover, plant buyer, plant supporter, urban jungle enthusiast, green thumb - man or woman!”. És ezt fontos megjegyezni, hogy tehát a növénynevelés nem csak a lányok szenvedélye lehet, a férfi nem egyre több képviselője kap rá a növénynevelgetés ízére, mint például Molnár Dávid, aki dzsungelesítési indíttatásáról a 24.hu-n vallott.

Hova tovább?

Ez az egész urban jungle és szobanővény mánia tehát már pár éve hódít itthon is, az új piaci szereplők pedig gomba módjára szaporodnak, a jelenség fókuszáltabb kutatása még várat magára. A növény nevelő közösségek tagjai milyen közös vonásokkal bírnak? Mennyire szélsőséges tud lenni a növények iránti megszállottság, és hogyan kell elképzelni a növényaddikciót? Milyen anyagi vonatkozása van egy-egy otthoni növénykollekció beszerzésének és gondozásának? És így tovább. 

A bejegyzés szerzője Tóth Klára Fanni, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Techóriások vállán állva

Az utóbbi években parázs vita van arról az Egyesült Államokban, hogy az olyan nagy techcégek, mint a Microsoft, Google, Apple, Amazon és Facebook túl nagyra nőttek és így túl nagy hatalommal bírnak. A két fő kritika a demokráciára és a versenyre gyakorolt negatív hatásait szokta kiemelni.

A Facebook és a Google által üzemeltetett honlapok és szolgáltatások 2017-ben az internetes forgalom több mint 70%-át tették ki, ez 2014-ben még 50% környékén mozgott. “A Google többé már nem egy internetes cég, hanem a tudás internetes cégje. A Facebook nem egy internetes cég, hanem a közösségi internetes cég” - írta André Staltz programozó az “Így kezdett el a web 2014-ben haldokolni” című blogposztjában. A 2017-ben kirobbant Cambridge Analytica-botrány rámutatott a Facebook hanyag adatkezelésére, aminek következtében 87 millió ember adatát szerezhették meg, és tudták befolyásolni az amerikai elnökválasztást és a Brexit referendumot. Elizabeth Warren demokrata párti korábbi elnökjelölt-aspiráns a 2019-es kampányában ismertette tervét, hogyan darabolná fel az előbb említett tehchóriásokat, amely nagy port kavart, azonban nagyszámú támogatókra is talált. Ez egyértelműen rámutat arra az igényre, hogy ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit.

k14.jpg

(via)

Idén júliusban a legnagyobb amerikai techcégek vezetőinek kongresszusi meghallgatáson volt jelenésük. Itt a cégek potenciálisan versenyellenes gyakorlatainak felderítésére létrejött albizottság képviselői kérdezték ki őket. Olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, amelyek azt próbálták kideríteni, hogy folytatnak-e versenyellenes tevékenységet és működésük nem lehetetleníti el a riválisokat. David Cicilline Rhode Island-i képviselő és az albizottság demokrata elnöke a meghallgatást azzal zárta, hogy fel kell darabolni ezeket a cégeket. Az Axiosnak kifejtette, hogy Mark Zuckerberg elismerte, hogy a WhatsApp és az Instagram felvásárlása annak a tervnek a része volt, hogy egyrészt megvegyék a versenytársukat, másrészt, hogy fenntartsák a nyereségüket, hatalmukat és a dominanciájukat, ez pedig klasszikus monopolisztikus magatartás.

k15.jpg

(via)

Egy monopolhelyzetben lévő cég feldarabolása egyáltalán nem példa nélküli az amerikai történelemben (lásd Standard Oil vagy az AT&T feltörése), azonban mégis radikális ötletnek tűnik a neoliberális kapitalizmusban. A politikai spektrum mindkét végében élénk vita folyik arról, hogy fel kellene-e darabolni ezeket a cégeket vagy sem, úgy, hogy a cégek monopolhelyzetbe kerülését már szinte mindenki elismeri, ideológiai elkötelezettségtől függetlenül.

Monopol-helyzet és a megfigyelési kapitalizmus

Tim Wu antitröszt szakértő, a Columbia Egyetem jogi professzora nem lát nagy különbséget a nagy techcégek és a Standard Oil között. Szerinte olyan mély változások történtek a tech iparban, amely az USA gazdaságára nagy veszélyt jelentenek. Hozzátette, hogy az innováció hiányát tapasztalhatjuk jelenleg. Erről a szektorról úgy gondolkodtunk, hogy az intenzív verseny fogja hajtani új startupok felbukkanásával, amelyek meg tudják előzni, hogy egy cég túl dominánssá váljon.

Robert Reich azzal érvel Warrennel egyetértő cikkében a The Guardianben, hogy ha feldaraboljuk ezeket a cégeket, több különböző csatornán keresztül lenne képes áramlani az információ ahelyett, hogy egy centralizált platform a legitimitás látszatát és rendkívüli elérhetőséget biztosítana, illetve több startup felvirágozhatna.

k16.png

(via)

Rizwan Virk a Venture Beat oldalán írta le, hogy miért kellene ennek a folyamatnak lezajlania. Virk kifejti, hogy azok, akik a Szilícium-völgyben szorosan együtt dolgoztak ezekkel a cégekkel, nem lepődtek meg azon, hogy de facto monopóliumokká váltak, de monopolhatalmukat felhasználják arra, hogy a versenyt ellehetetlenítsék, és monopóliumellenes törvényeket sértsenek meg. Szerinte az olyan nagy cégek feldarabolása, mint a Facebook vagy a Google nem csak demokratikusabb játékteret eredményezne a kisebb versenytársak számára, de lelassulhatna a “megfigyelési kapitalizmus”.

Hogy mi a megfigyelési kapitalizmus? Shoshana Zuboff fogalma azt a folyamatot jelenti, amikor a felhasználói viselkedésből kiszűrt adatok felhasználásával csinálnak pénzt. Merker Iván Zuboff jelenségét a Mércén úgy vette végig, hogy az a jelenség, ahogy ezek a (jellemzően) techvállalatok pénzt csinálnak a viselkedési többletünkből (behavioral surplus), vagyis abból az adatmennyiségből, amely a cégek rendelkezésére áll, és amelyre nincs szükségük a szolgáltatásaik javításához. Ezeket előrejelző termékekké (prediction products) alakítják, amelyeknek a lényege, hogy pontosan előre tudják jelezni a jövőbeli viselkedésünket, amelyeket a jövőbeli viselkedések piacán (behavioral future markets) árusítanak.

k17.png

(via)

Akik szerint a feldarabolás nem megoldás

Raghuram Rajan a Barron’s oldalán írt arról, hogy a nagy techcégek modern monopóliumok, de mégse daraboljuk fel őket. Szerinte hagyni kell, hogy nagy maradjon a Google és a Facebook, de úgy, hogy az embereknek legyen irányítása a személyes adataik fölött. Leírja, hogy ezeket az adatmonopóliumokat megszabályozni több okból is nehezebb, mint a hagyományosokat, és számos oka van, hogy az adatközpontú vállalatok méretükben gyarapodnak. Először is, a hatalmas mennyiségű adathoz való hozzáférés lehetővé teszi a platformok számára, hogy hatékonyabbá váljanak a termékeik. Másrészt, az olyan online platformokat, mint a Facebook, segítik a hálózati hatások, azaz a platform annál értékesebb lesz, minél többen használják. Ez a két dinamika szerinte is nehézzé teszi ezeknek a platformoknak a kihívását; de lehetővé teszik a platformok számára, hogy jobb terméket kínáljon. Rajan szerint a monopolhelyzetben lévő cégek feldarabolása ronthatják az ügyfélélmény minőségét, így más megoldásra van szükség. Felteszi azt a kérdést, hogy mi lenne, ha a felhasználóé lenne az általuk generált adat. Ha mi birtokoljuk az adatainkat, amelyeket egy semleges adatkezelő eszköz tárol, akkor a Facebook vagy a Google továbbra is hozzáférhetne az adatokhoz - saját egyéni adatvédelmi beállítások alapján -, de nem birtokolnák azokat.

Zachary Campbell a Wired-ben fejtette ki véleményét arról, hogy miért nem megoldás a feldarabolás. Az erre irányuló attitűdöt jogosnak gondolja, és korábban ő maga érvelt a Wired-ben, hogy a techvállalatok nagyon is valós aggályokat tagadnak, azonban akkor sem gondolja jó ötletnek azok szétszakítását. Campbell azt írja, hogy az AT&T 1984-es feldarabolása 8 cégre egy ideig felszabadította a versenyt, csökkentve az árakat és javítva a szolgáltatásokat. Azonban, amikor a vezetékes hálózatok helyére beléptek a vezeték nélküli hálózatok, az ipar újra konszolidálódott, a szabályozók pedig fellazultak.

k18.jpg

(via)

Korábban azt írta, hogy a technológiai helyzet még akkor is kevés adatvédelmet biztosít a fogyasztóknak, hogy adataikat hatalmas vállalati profittá alakítják. Az online szolgáltatások piacán nincs értelmes verseny, és potenciálisan sértheti a demokráciát. Szerinte egy mai kérdéseken alapuló új szabályozási keretre lenne szükség, amibe beleérti a magánélet védelmét; azt, hogy ki birtokolja és profitál az adatokból; illetve a versenyt és az innovációt. Kifejti, hogy olyan kérdéseket kell megvizsgálni, mint hogy milyen szabályok védenék a fogyasztókat, biztosítanák a folyamatos innovációt, és lehetővé tennék a versenyt anélkül, hogy további, nem szándékos problémákat okoznának. Úgy gondolja, hogy a válaszok nem úgy néznek ki, mint amelyeket 100 évvel ezelőtt fejlesztettek ki.

A kapitalizmus teremti meg a problémát

Az ügyet más szemszögből is lehet meg lehet vizsgálni, így tesz Ezra Klein, a Vox főszerkesztője, aki szerint a közösségi média szabályozása sokkal fontosabb, mint a Facebook feldarabolása.

A Facebook társalapítója, Chris Hughes a The New York Times-ban megjelent esszéjében a legnagyobb közösségi média platform feldarabolása mellett érvel. Egy olyan versenyképes piacot vizionál, ahol több hálózat közül válaszhatunk. Ezek között találhatnánk olyat, amely magas adatvédelmi normákat kínál; egy másikat, amelyhez csatlakozni pénzbe kerül, de cserébe kevés hirdetése van; és egy másikat, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy testre szabhassák és módosítsák hírcsatornáikat úgy, ahogy jónak látják.

Klein nem olyan optimista, mint Hughes, ugyanis erre az esszére reagálva kifejti, hogy a Facebook-probléma igazából kapitalizmus-probléma. A Facebook-problémát a kapitalizmus teremtette, így az nem is fogja megoldani.

Szerinte a vita kapcsán elhangzó kritikák más megoldások felé mutatnak. Ha a probléma az, hogy a Facebook blokkolja a versenyt a szektorában, akkor a feldarabolása a megoldás. Azonban, ha az a probléma, hogy a Facebookot (és a többi nagy techcéget) formáló versenyösztönzők veszélyes termékekhez vezetnek, akkor a még nagyobb verseny felszabadítása súlyosbíthatja a problémát. Szerinte Hughes beszámolója a Facebook felemelkedéséről alátámasztja azt az elképzelést, hogy a verseny a Facebook nem megfelelő viselkedésének fő mozgatórugója. Klein meglátása szerint Hughes írásának alapvető ellentmondása, hogy amikor megnevezi azokat a döntéseket, amelyek meghozatalára a verseny vezette rá Zuckerbergéket, akkor leírja a platform erkölcsi hanyatlását. Viszont amikor elképzeli azokat az alternatívákat, amelyeket a nagyobb verseny hozhat létre, kedvesebb és szelídebb platformokat képzel el kevesebb hirdetésekkel és több adatvédelemmel. Klein eljátszadozik azzal a gondolattal, hogy a közösségi média terében a nagyobb verseny jobb alternatívákhoz vezetne, de lehet az történne, ami most is: még hevesebb háborúkhoz vezetne a figyelmünkért és az adatainkért.

k19.jpg

(via)

Így jut Klein arra a következtetésre, hogy nem Mark Zuckerberg teremtette a Facebook-problémát, hanem maga a kapitalizmus, és ha nem ő, akkor egy másik ember vezetné, aki még nála is rosszabb lehetne. Szerinte nem az a kérdés, hogy hogyan szabadítsuk fel a versenyt a közösségi médiában, hanem az, hogy hogyan irányítsuk a versenyt a közösségi médiában.

“Mint társadalom, el kell döntenünk, hogy milyen versenyt támogatunk és milyen versenyt nem támogatunk. Lehet, hogy korlátokat szeretnénk azzal kapcsolatban, hogy a gyermekek mennyi időt tölthetnek el ezeken a honlapokon. Lehet, hogy azt akarjuk, hogy minden egyes olyan webhelynek, amelynek 100 milliónál több felhasználója van, azok nyissák meg algoritmusaikat a nyilvános ellenőrzés céljából. Lehet, hogy azt akarjuk, hogy minden egyes olyan webhelynek, amelynek egy milliárdnál több felhasználója van, vállaljon szerkesztői felelősséget a platformon lévő beszédért.

Klein persze nem állítja, hogy lenne egzakt válasza, mint ahogy másnak sincs. Azonban fontos, hogy a megfelelő kérdéssel kezdjünk a témában. Szerinte a közösségi média oldalak közötti verseny kapcsán meg kell győződnünk arról, hogy nem csak a piac érdekeit szolgálja, hanem a társadalomét is.

További kérdőjelek

Elmondható, hogy ez egy komplex téma, amit mindenki más motivációkkal közelít meg. Az óriásra nőtt techcégek monopol helyzetét és az abból származó problémákat azok sem vitatják, akik ellenzik azok feltörését. Az ezzel kapcsolatos igazi kérdések, hogy rövid és hosszú távon milyen hatással lenne az adatvédelemre, az innovációra, és a versenyhelyzetre, ha feldaraboljuk ezeket a techcégeket? Ha felszabadítjuk a versenyt, mi a garancia, hogy nem alakul ki idővel újabb monopolisztikus cég? Hogyan tudnánk irányítani a versenyt a közösségi médiában úgy, hogy a társadalom (és az emberiség) érdekeit szolgálja elsősorban? A politika már reagált erre a témára, ez pedig elővetíti, hogy előbb-utóbb vagy megvalósul egy szabályozás, vagy fel lesznek törve ezek a vállaltok, esetleg mindkettő meg fog történni.

A bejegyzés szerzője Horváth Zsolt, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Hogyan kommunikál eredményesen egy márka a COVID-19 után?

A 2020-as év minden bizonnyal merőben új kihívások elé állította az egész társadalmat, hiszen a világot márciusban megbénító koronavírus járvány nemcsak az egészségügyi szektorra, hanem az üzleti élet szereplőire is igencsak komoly hatással volt. Az mindig érdekes kérdés, hogy egy globális válsághelyzetre miként reagálnak a piaci szereplők, hogyan kommunikálnak a márkák a közönségeikkel, ugyanis számtalan eltérő stratégia bukkan fel. Ilyen értelemben, az elmúlt hónapokban voltak márkák, akiknek az online jelenléte sokkal dominánsabbá vált, viszont voltak olyan brandek is, akik ettől egy teljesen eltérő utat választottak. Az utóbbi kategória szereplői közé sorolható többek közt a Coca-Cola is, melynek különleges válságmenedzselési stratégiáját Mérő Ádám mutatta be, az idén immáron ötödik alkalommal megrendezett Marketing Summit Hungary-n, Magyarország egyik legrangosabb szakmai rendezvényén.

A 2020-as Summit különlegessége, hogy a koronavírus hatásait és az újrakezdés kihívásait helyezte fókuszba, nagy hangsúlyt fektetve ugyanakkor az emberiség jövőjét és környezetét érintő legfontosabb témakörökre is. Az ország számos pontjáról, sőt még határon túlról is érkeztek olyan szakemberek, brand managerek és specialisták, akik nagyjából 20 perces prezentációkat tartva váltották egymást a pódiumon. A program tehát, kifejezetten színesnek és sokrétűnek bizonyult, a következő paragrafusokban azonban arra az előadásra szeretnék betekintést nyújtani, mely kifejezetten a Coca-Colara fókuszált, Hogyan kommunikál eredményesen egy márka a COVID-19 után?” címmel. 

coca_cola_kampany_1.jpg

(via)

We are in this together

Bizonyára kevesen vannak, akiknek Mérő Ádám neve ne lenne ismerős. A közel 18 évnyi tapasztalattal rendelkező médiaszakember, 15 év médiaügynökségi munka után, 2017-ben távozott a Mindshare business igazgatói pozíciójából és a Coca-Colához szerződött mint CEE Business Unit Connection & Media Manager. Pályafutása során ügyfelei között megfordult a Ford, Volvo, Mondelez, Richter Gedeon és a Friesland, ezenfelül pedig számos szakmai díjat is a magáénak tudhat. Az utóbbiak közül említésre méltó többek között az Arany Penge, Purple Heads, Ringier Legjobb Kreatív Sajtóhirdetés, illetve a 2013–ban elnyert arany és ezüst EFFIE díj. 

No de vágjunk is bele. Miről szólt tulajdonképpen az előadás?

Amint a cím is sugallja, Mérő Ádám a Coca-Cola marketing- és kommunikációs stratégiáját vázolta fel, melyet a vállalat a COVID kezdetén, illyetve a COVID alatt dolgozott ki, valósított meg. Ezt alapul véve, a nagyjából 20 perces prezentációt az előadó két blokkra osztotta fel: első körben bemutatta azt a kampányt, melynek során a Coca-Cola az összes social média felülete átadásával a Vöröskereszt munkáját támogatta. Majd pedig, második körben a koronavírus alatt kivitelezett kampányokról beszélt (szám szerint háromról), melyek összefoglaló neve s egyben mottója is az “open like never before”, azaz “nyitottabbak mint valaha” lett. Kezdjük is az első kampánnyal, mely a Vöröskereszt megsegítésére fókuszált.

Ahogyan annak mindannyian szemtanúi lehettünk, az elmúlt hónapokban kialakult vírusválság megnehezítette nemcsak a hétköznapi emberek életét, hanem az olyan szervezetek és alapítványok mindennapjait is, akik alapvetően adományokból tartják fenn magukat és így segítenek másoknak is. Nem volt ez másként a Magyar Vöröskereszt esetében sem, aki mellett viszont a Coca-Cola teljes vállszélességgel kiállt.

coca_cola_kampany_2.png

(via)

Először egy véradó kampány lett meghírdetve, amit a Coca-Cola televízióban, online videóban és egyéb médiumokon keresztül is népszerűsített. Ez egyébként egy teljes mértékben non-branded kampány volt, ahol csak az volt a fontos, hogy a vállalat erőforrásaival, az előre betervezett marketing büdzséjével segítsen egy olyan szervezetnek, amelynek egyébként az infrastruktúrája meg lett volna hozzá, hogy mindezt facilitálja, de nyilvánvalóan a reklám- és marketing büdzséje, valamint az értékesítési felületei nem álltak rendelkezésre. Áprilistól a Coca-Cola az összes social média platformját átadta a Magyar Vöröskeresztnek, tehát gyakorlatilag a vállalat Facebook oldala, Instagram oldala és Youtube csatornája a Vöröskereszt social média csatornájaként kezdett funkcionálni. Azaz, a Coca-Cola mint márkázott termék, márkázott identitás ezeken a csatornákon nem volt jelen.

Mindemellett, a vállalat az időseket helyezte a kampány egyik középpontjába, támogatva ezáltal a hová tetszik menni kérdőívet”amit online és fizikai formában is terjesztettek. Gyakorlatilag a kérdőívnek az volt a célja, hogy azok az idős emberek, akik nem tudtak vagy nem mertek elmenni vásárólni, segítséget kapjanak a Coca-Cola, illetve a Vöröskereszt önkénteseitől. Az idősek megsegítésére irányuló kampány a social média terében is kibontakozott, ahol olyan influenszerekkel mint Pamkutya, illetve az előzőekben mémként elhíresült Hide the Pain Harolddal próbálták felhívni a lakosság figyelmét a probléma fontosságára. Végül, de nem utolsó sorban, a Coca-Cola átalakította az olyan, korábban egyébként brandingelt platformjait is, mint a kibeszélő show, mely egyébként egy Youtube-os content, s tulajdonképpen ezáltal ezek is edukációs platformokként, illetve a Vöröskeresztet segítő content hubokként lettek újradefiniálva.

coca_cola_kampany_10.jpg

(via)

Természetesen a Vöröskereszttel való összefogás volt a fundamentális cél, viszont Mérő Ádám hozzátette azt is, hogy nem csak nekik, hanem 165 millió forint értékben (ami egyébként marketing büdzsé volt), más szervezeteknek és egészségügyi intézményeknek is segítettek, mint például a Magyar Élelmiszerbank Egyesület vagy a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet. így jutott tehát kifejezésre a Coca-Cola híressé vált szlogenje, a “we are in this together”.

Open like never before

Az előadás második fele annak a három kampánynak a bemutatására fektette a hangsúlyt, melyek az “open like never before” összefoglaló nevet kapták. Mérő Ádám szavaival élve, a vállalat nagyon sokat gondolkodott házon belül, hogy egy ilyen helyzetben egy márkának mi a mondanivalója, mi az a társadalmi felelősség, amit fel kellene vállalnia. Állítása szerint sokan mondták, hogy nem kell a márkának kilépnie a piacról, hiszen a Coca-Cola arról szól, hogy az emberek oltsák vele a szomjukat. Ennek ellenére, a magyarországi team mégis úgy gondolta, hogy ez egy igen nehéz helyzet és a vállalat ahelyett, hogy promóciós üzenetekkel árasztaná el az összes reklámhordozót, inkább segítséget kell nyújtson a rászorulóknak és pozitivizmust kell sugározzon, hiszen a Coca-Cola márkaértéke mindig is az volt, hogy “a pohár mindig félig tele van”.

Szoros összefüggésben az eddig felvázolt aspektusokkal, Mérő Ádám bemutatta az open like never before kampány reklámfilmjét, melynek "főszereplője” egyébként George the Poet brit költő és rapper, majd pedig kitért a már említett három szakasz részletes bemutatására is.

1. Június közepén került sor az első aktivációra, amit úgy neveztek el, hogy “this Coke is on us”. Ez tulajdonképpen azt takarta, hogy az újranyitás első pillanatában a Coca-Cola azt üzente a magyarországi fogyasztóinak, hogyha június 19-én visszatérnek a vendéglátóipari helyekre, akkor az első Colára a vendégeik lesznek. A kampányt a vállalat százezer palack üdítővel támogatta, elősegítve ezáltal azt, hogy a fogyasztók és a vendéglátó helyek újra egymásra találjanak. Természetesen ekkor a Coca-Cola már visszakapta a social média felületeit, így elsősorban az online szférában probálták népszerűsíteni a kampányt. A social médiában egy millió körüli net reach-et értek el, s amint azt Mérő Ádám is hangsúlyozta, büszkék voltak arra, hogy egy ilyen nagy volumenű aktivitást véghez tudtak vinni, különös tekintettel arra, hogy ez a kampány az újranyitás premén valósult meg.

coca_cola_kampany_2.jpg

(via)

2. Júliusban került sor a kampány második részére, melyben a Coca-Cola azt a szektort próbálta felkarolni, melyen elsőként vonult át a vírushelyzet okozta krízis. Ilyen értelemben, a vállalat azoknak a vendeglátóipari helyeknek, éttermeknek, bároknak, pizzériáknak és puboknak próbált segítséget nyújtani, melyeknek ideiglenesen be kellett zárniuk, tehát üzletileg (potenciálisan) összeomlottak a járványnak köszönhetően. A Coca-Cola összesen 431 vendéglátóipari helyet választott ki Budapesten, illetve nagyobb vidéki városokban, s őket a júliusban perszonalizált kreatívokkal és kampánycélzásokkal, úgynevezett hiperlokális célzásokkal támogattak. De hogyan is kell elképzelni ezt a munkafolyamatot?

Alapvetően, miután a Coca-Cola megállapodott az adott vendéglátóipari helyekkel, a vállalat munkatársai külön fotókat készítettek minden egyes étterem ikonikus fogásáról, mellyel egyébként a tulajdonos, a séf vagy esetleg egy felszolgáló pózolt. Ezt követően pedig, a vállalat az elkészült fotók mögé helyezte a kampányt, s ezt az egészet egyesítve a hiperlokális célzásokkal körvonalazódott tulajdonképpen az “open like never before” kampány második fázisa. Mint ahogy azt Mérő Ádám is kifejtette a 2020-as Marketing Summit Hungary konferencián, “mindez nagyon egyszerűnek tűnik, de az egésznek a leszervezése, a célzási beállítások, a programatic alapú vásárlás, s az egész kampány messzemenően nem volt könnyű feladat”. 

coca_cola_kampany_6.jpg

(via)

3. A kampány harmadik pillére egy országos fogyasztói promóció volt, melynek tematikája egy olyan üzletágat próbált támogatni, mely korábban a Coca-Cola számára is kissé idegennek hatott. Ennek fényében, a vállalat a magyarországi turizmust igyekezett lábra állítani azáltal, hogy arra buzdította az embereket, hogy a saját országukat fedezzék fel jobban mint valaha, azaz igyekezzenek izgalmas belföldi desztinációkat találni. A kampány harmadik felvonása egyébként augusztus 17.-én kezdődött és november 30.-án zárult.

coca_cola_kampany_11.jpg

(via)

Összegzésképpen, Mérő Ádám szavaival szeretném zárni posztomat: “mi, mint Coca-Cola, úgy tekintünk erre az egész helyzetre hogy együtt vagyunk benne, csak olyan kommunikációt szeretnénk megejeleníteni ami valamely társadalmi csoport, rászorult ágazat vagy bajban lévő fogyasztó számára értéket teremt, valóban segít… csak ilyen reklámüzenetekkel fogunk kommunikálni amíg el nem vonul a vihar”. 

A bejegyzés szerzője Szatmári Evelin, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

Az új normalitás hajnalán: Mi az, amit márkakommunikáció szempontjából tanulhatunk a COVID-ból?

Hogyan kell egy sikeres márkának átformálnia a környezetében tapasztalható krízist további növekedéssé? Miért kapcsolódik a nagy márkák fókuszváltása a startupokhoz? És végső soron, milyen napjainkban egy igazán jó márka?

„A márkáknak át kell váltaniuk arra, hogy aktivisták legyenek, és ne csak kommunikátorok.” - Ezzel a felütéssel kezdte előadását az idei Marketing Summit konferencián Szabó Béla, a Magyar Telekom márka és lakossági kommunikációs igazgatója, akit idén a legsikeresebb hazai marketingkommunikációs döntéshozónak választott a Marketing&Media és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) zsűrije.

2020-ban sok, eddig megingathatatlannak vélt dogmát cáfolt meg a vírushelyzet, az új normalitás pedig megköveteli az emberek mellett a cégektől is, hogy rezonáljanak a változásokra, amit a pandémia csak még jobban felértékeltEnnek tudatában a reklámozásra és a marketingkommunikációra is egyre inkább úgy kell tekintenünk, mint közszolgáltatásra, mindemellett a kreativitásra, valamint a gyártásra is teljesen új szemmel kell néznünk. (A továbbiakban többes számban, a márka „képviselőjeként” fogalmazunk, hogy érthető legyen, milyen kihívásokkal kell szembenézni jelenleg egy brandnek.)

[via]

Nagyon sokat beszélünk arról, hogy mi a termékünk, milyen előnyeink vannak, mi az USP-nk, és hogy mit kell(ene) elmondani az éppen aktuális reklámunknak, de egyúttal rá kell döbbennünk, hogy egyre inkább arról is beszélnünk kell(ene), hogy milyen hatást szeretnénk elérni a márkánkon keresztül, az adott terméket felhasználva az emberek, illetve fogyasztóink mindennapi életében. (Ez maga az az értékpropozíció, ami az új normalitásban az értéket teremtő márkákat meghatározza.)

De sajnos erről a legtöbb márka nem beszél eleget…

A márkán túl

De mit is nevezhetünk valójában márkának? A márka túlmutat az arculati elem, szlogen, márkanév, logó reprezentációján, de még az adott termék vagy szolgáltatás minőségén, fajtáján is. Az új normalitásban, az aktivista márka egy élő rendszer, ami képes a szereplők között gazdasági kapcsolatot pozitív módon befolyásolni. (Értsd: vásárlói szempontból a vásárló hajlandó többet fizetni egy adott termékért, mint amennyibe a termék előállítása kerül, de mindezt abban a reményben teszi, hogy a márka értékpropozíciója korrelál a személyes értékítéleteivel.) De ami ennél is fontosabb, az a brand értékteremtő képessége, egyben tulajdonsága.

Oliwer Feldwick digitális stratéga szerint azok a memória struktúrák, amelyek a márkák révén az emberek fejében létrejönnek, sokkal erősebbek és sokkal tovább tartanak a krízishelyzetben, mint azok az elképzelések, amiket a marketingtevékenységek alapján például a COVID előtt csinált egy márka. Az emberek pontosan emlékezni fognak arra, hogy egy márka hogyan reagált a krízisre, éppen ezért kritikusan fontos, hogy tudatában legyünk minden egyes cselekvésünknek. Az ilyen megoldandó problémák, vagy nem várt helyzetek során is kialakulhatnak olyan viselkedésváltozások szervezeten belül, amelyek pozitív irányba képesek befolyásolni a márka életet vagy reakcióját, de csak akkor, ha a márka pontosan tudja, hogy milyen szerepet tölt be a márka a fogyasztók életében, és az adott helyzetükben.

A Nike nagy vihart kavaró kampányában nyíltan felvállalt egy üzenetet, kiállt egy ügyért. [via ]

Értékteremtés. Hogyan?

Egy jó kérdés legalább ugyanolyan fontos, mint az arra adott válasz. Érdemes tehát feltennünk a kérdést: Hogyan lehetne megérteni úgy valamit az emberek életéből, hogy több értéket teremtsünk a számukra?” Szabó Béla előadásában nemcsak gondolatébresztő kérdéseket fogalmazott meg, hanem azokra gyakorlati példákat és válaszokat is adott. Véleménye szerint nagyon messzire tud vezetni az, ha megjutalmazzuk a fogyasztókat a viselkedésükért, ami egyúttal bennünket, mint márkát is támogat, hiszen közvetlen tapasztalatokat szerezhetünk a fogyasztóink által. Egy igazán jó márkát az is jellemzi, hogy aktívan reagál, és egyfajta hozzáállást tanúsít a világ folyamatos történéseihez. Lényeges, hogy ma már legkevésbé csak a termékről szól egy márka. (Persze ez nem azt jelenti, hogy a termék vagy szolgáltatás nem fontos.) 

Kulcsfontosságú ehhez a cinizmus hátrahagyása: sok szakértőtől hallani, hogy ne CSR kommunikáció legyen az eredetileg termékeladásra szánt reklámokból, de ez az a destruktív hozzáállás, melyet el kell felejtenünk ahhoz, hogy fejlődhessen a reklámipar. A cégeknek felelősséget kell vállalniuk a problémamegoldásban, kell, hogy véleményük, hozzáállásuk legyen egy-egy társadalmi üggyel kapcsolatban. És attól sem szabad megijedni, hogy ennek érdekében esetleg teljesen újragondoljuk márkánk szerepét a társadalomban. Ha képesek vagyunk elérni a „brand aktivizmust”, ha tudatosan képesek vagyunk átalakítani a márkánkat egy aktivista márkává, akkor onnantól nem csak reklámozóként fognak a fogyasztók a márkánkra tekinteni, hanem egyúttal egy közszolgáltatási tényezőre is.  

Brand aktivizmus egy mondattal: “Dobogtasd meg a szurkolói szívet…” [via]

„Igények, és ötletek egy kalapban, kiemelt támogatással.” A Telekomnál ez a Magenta Kraft [5], mely megvalósításra váró ötleteket támogat egy társadalmi vállalkozási labor létrehozásával Youth célcsoportjuk számára. A „Lépd át határaidat” szlogennel összhangban olyan ötleteket karoltak már fel és segítettek megvalósításukban műhelymunka keretein belül, mint egy debreceni diákoknak szóló podcast vagy elektromos autó applikáció. Ez a brand aktivizmusnak, és asszertív reakciónak egy kiváló példája.

Kulcskérdés tisztáznunk azt is, hogy mit tudunk mi, mint márka segíteni az adott helyzeten. A Magyar Telekom kommunikációs igazgatója szerint: „sose reklámot csináljunk, hanem próbáljunk meg értéket teremteni.” A márkáknak kiemelten nagy szerepük van abban, hogy helyzeteket, problémákat oldjanak meg, („van egy ötletem, de nincs terem, időm, eszközöm, kapcsolatom megvalósítani”) egy értékteremtő reklám által pedig képesek lehetnek mélyen belenyúlni az emberek életébe, egyúttal hatást is képesek kiváltani. A reklám, mint közszolgáltatásnak része az is, hogy megmutatunk olyan szegmenseket új aspektusokból megvilágítva, ami új értéket ad a társadalomnak. A Telekom saját kampányában idős embereket mutatott be Magyarország különböző területein, akik felajánlották, hogy a járványidőszak alatt fel lehet őket keresni, és ők bemutatják, megismertetik a településüket az érdeklődőkkel, sőt bepillantást is engednek a közösség életébe történeteikkel. Ezzel a márka célja az volt, hogy egyrészt a kötelező távolságtartás ellenére közelebb hozza egymáshoz az embereket a szolgáltatásaik használatával, illetve közvetetten felhívja rá a figyelmet, hogy ne feledkezzünk el a társadalom idős tagjairól sem, akiknek tudása és tapasztalata mindannyiunk számára értéket teremt.

A négydimenziós mátrix

A márkákat négy szegmensbe tudjuk osztani, ehhez segítségül egy négydimenziós mátrixban alakíthatunk ki szerep kategóriákat: a függőleges tengelyen a funkcionális és emocionális dimenziókkal, a vízszintes tengelyen pedig a segítő és bántó hozzáállás, kommuniációs irány szembeállításával. A két tengelyen elhelyezve márkánkat képet kaphatunk arról, jelenleg milyen szerepet veszünk fel, és ha azzal esetleg nem lennénk elégedettek, valójában hova is szeretnének eljutni. Vannak olyan márkák, amelyek inkább funkcionálisan működnek, vannak, amelyek emocionálisan (pl: Coca Cola) és vannak úgynevezett támogató márkák is. A telekommunikációs szektor egy támogató, segítő iparág, és hamar kiderült, hogy nagy szükség van rá például egy krízishelyzetben. Ezzel szemben a luxus márkák, egy pandémia során, válságos időszakban inadekvátak az emberek nagy részének, ha ugyanazt a kommunikációs stratégiát alkalmazzák, mint általában. Ezzel nagyon bántóak lehetnek - lehet, hogy a fogyasztói célcsoportjuk számára egyébként nem nehezebb, de - az egész társadalom számára kihívásokkal teli időszakban. Így muszáj nekik is rugalmasan alkalmazkodni és megoldást keresni a jelen lévő problémákra, mint ahogyan a Louis Vuitton is elkezdett egy erős fókuszváltással kézfertőtlenítőket gyártani, parfümgyárai erőforrásait kihasználva.

A rugalmasság és az alkalmazkodás különösen fontos egy kihívásokkal teli időszakban. A Louis Vuitton például kézfertőtlenítő gyártással reagált a koronavírus helyzetre [via]

Hogyan tudsz, mint márka, értékteremtő módon belépni a válságba, egyúttal az emberek életébe?

Minden vállalat bizonytalan és kiszámíthatatlan helyzetben került, ahol folyamatosan szükség van a változásra. Akkor is, ha alapvetően sikeres a márka, meg kell vizsgálni, hogy hogyan tudjuk fenntartani azt az állapotot, és folyamatosan változtatni. Akkor tudunk jól kijönni a válságból, ha minden problémára, helyzetre egy lehetőségként tekintünk. Egyfajta stratégiai szemléletváltásra, és modellre van szükség: át kell váltanunk startup szemléletre, stratégiai gondolkodásra, és a márkánkat társadalmi vállalkozásként kell a továbbiakban aposztrofálni.   

Értékteremtési szempontból ez biztosíthatja az egészséges üzletmenet lehetőségét az új normálisban, szektortól függetlenül. A Telekomnál úgynevezett Brandcomms Hub-ot hoztak létre ennek érdekében, mely keretei között rugalmas ökoszisztémában, “squad”-okban dolgoznak - gyakorlatilag startupokként, vállalkozói mentalitást és attitűdöt felvéve. Külön squadok dolgoznak a Family, Youth és B2B ügyfeleknek szóló kommunikáción, illetve az Explore területen. Céljuk, hogy tanácsadói szerep valósuljon meg a squadok működésében, illetve a squadok közötti együttműködésben is, és ne csak reklámokon ötleteljenek, ne csak reklám formájában találjanak megoldásokat. A kreativitás így a társadalmi változás motorja is lehet.

Tanulságok

Ha megtanulunk valamit a pandémia kapcsán akkor az az, hogy ha visszatérünk az „új normálisba”, már nem fogjuk tudni ugyanazt csinálni, mint korábban, hanem értékesebb és értékteremtőbb módon, társadalmi vállalkozásként kell tudni működnünk. Szabó Béla szerint képes lesz a reklám, a kommunikáció, a márka aktív módon megmutatni a márkánk lehetőségeit a jövőben, a kulcskérdés azonban sokkal inkább az, hogy ezt képesek leszünk-e értékteremtő módon megtenni és adaptálódni az új normálishoz.

A bejegyzés szerzői: Horváth Zita és Gyenes Donát (BME KomMédia mesterképzés). 
konzerv.png



süti beállítások módosítása