A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Facebook: Önkényes cenzor, vagy a szólásszabadság fellegvára?

2019. november 17. - Molnár Donát

A szólás- és véleményszabadság rendkívül nehezen definiálható jogfilozófiai fogalmak. Ahány ország, annyiféle értelmezés: minden jogrendszer máshol húzza meg a kimondható és tiltott megnyilatkozások közötti határvonalat. Ráadásul döntést hozni erről ma már nem kizárólagosan állami hatáskör, a közösségi médiumok is megszabhatják, milyen véleményeknek adnak felületet, és melyeket hallgattatják el. Facebook a maga 2,5 milliárd aktív felhasználójával sok esetben már úgy működik, mint egy szuperállam: megfigyel, szabályoz, figyelmeztet, letilt és jutalmaz – annak függvényében, hogyan viselkedik a felhasználó. De milyen szabályrendszer szerint teszi ezt, ki hatalmazta föl erre, előnybe részesít-e bárkit ezzel, és milyen logikai szervezőerő sejlik fel a cenzúrázási gyakorlata mögött?

A világ népességének harmada, azaz közel 2,5 milliárd ember aktív Facebook felhasználó – a számuk pedig folyamatosan növekszik. Minden egyes percben nagyjából 510 ezer hozzászólás, 4 millió kedvelés, 293 ezer státuszfrissítés és 136 ezer új fénykép feltöltése történik a platformon. Ekkora forgalom mellett megközelítőleg 4 petabyte (4 milliárd gigabyte) új adat generálódik naponta. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy ekkora információhalmazt valamilyen formában szabályozni és szűrni kell, különben a jogsértésekre fogékony felhasználók pillanatok alatt digitális vadnyugattá változtatják a felületet, ahol kontroll nélkül történik a rabszolga-, fegyver- és drogkereskedelem.

facebook_jog.jpg

(via)

Köztörvényes bűncselekmények elkövetéséhez nem platformot biztosítani persze magától értetődő elvárás. Valószínűleg a többség egyetért azzal, hogy a Facebooknak kötelessége üldöznie és szankcionálnia az ilyesmire hajlamos felhasználókat. A jogfilozófiailag nehezebben értelmezhető egyetemes emberi jogok adaptálása a Facebook szabályrendszerébe viszont már sokkal nehezebb feladat, és egyáltalán nem magától értetődő. A szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága például sok esetben nem olyan formában érvényesül a Facebook-birodalom határain belül, mint ahogy azt józan paraszti ésszel elképzelné az ember. A kimondható és a tiltott tartalmak közötti választóvonal egyáltalán nem ott húzza meg a cég (és a legtöbb közösségi médium), mint azok az országok, ahol éppen működnek. Ez azért fordulhat elő, mert a Facebook egy felhő alapú szolgáltatás, a nemzetállamok törvénykezései pedig terület alapúak. A nagy technológiai óriásvállalatoknak nincs hazájuk, mindenhol ott vannak, így nem esnek a hagyományos törvényi szabályozások alá.

A közösségi médiumok és a különböző nemzetek jogértelmezésének egymáshoz való közelítése az internet jövőjének egyik legnagyobb kihívása, de abban mindenki egyetért, hogy ennek előbb utóbb mindenképp meg kell történnie. Mark Zuckerberg például márciusban egy Washington Postba publikált nyílt levélben arra kérte a világ kormányait, hogy a lehető leghamarabb regulázzák meg törvényi erővel a Facebookot, mivel szerinte a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a vállalat munkatársai végezzék el. A Facebook szankcionálásra viszont egyelőre semmilyen kiforrott joggyakorlat sincs. Mindenki a sötétben tapogatózik, és ódzkodik belekezdeni a törvényalkotói munkába, mivel senki sem tudja, hogyan kellene megrendszabályozni a technológiai óriásvállalatokat. Nemzetállami szinten a szándék már szinte mindenhol megfogalmazódott, többek közt a magyar kormány és annak szellemi holdudvara is felvetette már ennek a lehetőségét. Egyes vélemények szerint azonban a Facebooknak, mint magáncégnek minden joga megvan ahhoz, hogy a szabályrendszerét úgy alakítsa ki és úgy értelmezze azt, ahogy éppen kedve tartja. Jelen állás szerint pedig pontosan ez a helyzet: A Facebook egy saját maga által megírt szabályrendszer szerint hallgattatja el, tűri meg, vagy ad teret a különböző tartalmaknak és véleményeknek a felületén.

Facebook elképzelése a szólásszabadság határairól

Az egyszeri Facebook felhasználó azt gondolná, hogy a legnagyobb közösségi médium egy teljesen egzakt keretrendszert ad a posztolható, valamint tiltott tartalmak minőségéről, és pontosan lehet tudni milyen szankciókra számíthat, aki túllépi a mértani pontossággal meghúzott határokat. A valóságban viszont nem is tévedhetne nagyobbat, akinek ilyen, vagy ehhez hasonló elképzelés él a fejében a Facebook a szólás- és véleményszabadság értelmezéséről. Ehhez elég csak egy pillantást vetni Facebook alapszabályzatára, valamint felhasználási feltételeire.

facebook_szabaly.gif

(via)

 

„Közösségi alapelveinknek mindig is az volt a célja, hogy teret biztosítsanak az embereknek az önkifejezésre és a véleménynyilvánításra. Ez nem változott, és ezután sem fog. Az, hogy sikerül-e közösséget építeni, és közelebb hozni egymáshoz a világ lakóit, attól függ, hogy az emberek meg tudják-e osztani különböző nézeteiket, tapasztalataikat, ötleteiket és információikat. Szeretnénk, hogy az emberek nyíltan beszélhessenek a számukra fontos kérdésekről, még akkor is, ha vannak, akik nem értenek egyet velük, vagy kifogásolhatónak tartják őket. Egyes esetekben engedélyezzük az egyébként közösségi alapelveinkkel ellentétes tartalmak közzétételét – ha hírértékkel bírnak és közérdeket szolgálnak. Ezt csak azt követően tesszük, hogy mérlegeltük a közérdek által képviselt értéket és a károkozás kockázatát, és a nemzetközi emberi jogi szabályokat is tanulmányozzuk az ilyen döntések előtt.

(…)

„Közösségi alapelveink világszerte mindenkire és minden tartalomtípusra vonatkoznak. Az alapelvek kidolgozásakor átfogóságra törekedtünk – előfordulhat például, hogy olyan tartalmat is eltávolítunk valamely más szabályunk megsértéséért, amely egyébként nem minősül gyűlöletkeltőnek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szavak eltérő dolgokat jelenthetnek, és a helyi közösségtől, nyelvtől vagy háttértől függően máshogy hatnak az emberekre. Keményen dolgozunk azon, hogy figyelembe tudjuk venni ezeket a részleteket, ugyanakkor egységesen és méltányosan alkalmazzuk a szabályokat az emberekre és önkifejezésükre.

 (…)

Véleménynyilvánítás: Küldetésünk, hogy megmutassuk a vélemények sokszínűségét. Hajlunk rá, hogy még akkor is megengedjünk bizonyos tartalmakat, ha azokat egyesek kifogásolhatónak találhatnak, hacsak a tartalom eltávolításának nincs konkrét kármegelőző hatása. Ezen túlmenően, bizonyos esetekben megengedjük az alapelveinket egyébként sértő tartalom megjelenítését, ha az kifejezetten hírértékű, jelentős vagy a közvélemény számára kimondottan fontos. Ezt csak annak mérlegelése után tesszük, hogy mekkora közérdekű értéket képvisel a tartalom a valós kár kockázatához képest.”

A fentebb idézett három bekezdés a Facebook alapszabályzatának a szólás- és véleménynyilvánításra vonatkozó részletei. A szövegezésükből félreérthetetlenül kiolvasható, hogy a közösségi oldal meglehetősen tág teret enged magának a saját szabályai értelmezésére. Lényegében olyan gumiszabályokat hoztak, amelyek hemzsegnek a különböző szubjektív tényezőktől, ami lehetővé teszi bármilyen típusú tartalom cenzúrázását, vagy közzétételét. Ilyen nehezen megfogható és szubjektíven alkalmazható kitételek például a fentiekben szereplő „hírértékű”, „jelentős” vagy a „közvélemény számára kimondottan fontos” kritériumok, amikre hivatkozva akár olyan tartalmak is visszakerülhetnek az oldalra, amelyek sértik az alapszabályzatban foglaltakat. Arról nem is beszélve, hogy a végső döntést a legtöbb esetben egy érzelmek által is vezérelt emberi lény hozza meg, ami csak tovább növeli a szubjektív faktort abban, hogy milyen tartalmakat törölnek végül.  

A Facebook kilométeres szabályzata egyébként tartalmaz úgynevezett részletszabályokat is, melyekben pontosan meghatározzák a vegytisztán tiltott tartalmak minőségét. A közösségi oldal öt, egymástól jól elhatárolható tartalomcsoportot nevez meg, melyeket minden körülmény között üldöz és töröl:

  1. gyűlöletbeszéd
  2. erőszakos durva tartalom
  3. felnőtt meztelenség és szexuális tevékenység
  4. szexuális jellegű felhívás
  5. kíméletlen és érzéketlen tartalom.

A gyerek meztelenségre egyébként  lazább szabályokat alkalmaz a Facebook, mint a felnőttek esetében, de ez a kitétel megérne egy külön posztot. 

Erre számíthat, aki megszegi a játékszabályokat

A Facebook többféleképpen is szankcionálhatja a szabályzatával ellentétes posztokat, felhasználókat. A szabálysértő tartalmakat eltüntethetik a hírfolyamból, alkalmazhatják a „shadow ban“ módszerét (ez esetben a felhasználó tud tartalmakat közzétenni, ám azokat csak ő látja, más nem), tilthatják a felhasználó hozzáférését meghatározott ideig, és törölhetik véglegesen a fiókját vagy oldalát.

Persze azzal valószínűleg szinte mindenki egyetért, hogy a részletszabályokba foglalt tartalomtípusok üldözendőek. Az viszont már sokakban ellenérzést vált ki, hogy az alapszabályzatra hivatkozva lényegében bármilyen tartalmat törölhet - illetve visszatehet - és bárkit elhallgattathat a Facebook. Ezzel a lehetőséggel pedig rendszeresen él is a közösségi oldal: a Facebook idén április és szeptember között 5,4 milliárd hamis felhasználói fiókot, és több 10 millió alapszabályzattal ellentétes posztot törölt az oldalról – persze ennek a döntő többségét nem a fentebb idézett gumiszabályokra hivatkozva, hanem jól regisztrálható, a részletszabályzattal ellentétes szabálysértése, és kamuprofilok miatt.

facebook-censorship.jpeg

(via)

Mindazonáltal megszámlálhatatlan karcos gondolat, és rengeteg közéleti véleményformáló – a teljesség igénye nélkül például Paul Nehlen, Milo Yiannopoulos, Paul Joseph Watson, Alex Jones, Laura Loomeris érintettje volt már ennek a gyakorlatnak, ami rendre széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki.

Az index tavalyi augusztusi elemző cikke ráadásul rávilágított arra, hogy Facebooknak tényleg nem minden esetben érdeke az, hogy cenzúrázza az alapszabályzatába ütköző tartalmakat. Nettó naivitás lenne ugyanis azt hinni, hogy a legnagyobb közösségi oldalnak van valamiféle belső erkölcsi irányzéka, ami mentén szelektálja a káros tartalmakat. Az Index szerzője szerint a Facebookot – mint gazdasági szereplőt – sok esetben kizárólag a pénz motiválja, amikor cenzúráz. A közösségi médiában ugyanis mindenki éppen csak annyira akar takarítani, hogy azzal a legnagyobb profitot realizálja.

Ezt az elképzelését egy logikus matematikai egyenlőtlenséggel és a Facebookról kitiltott jobboldali politikai kommentátor, Alex Jones esetével mutatta be a szerző:

  1. Alex Jones hívei a törlés után lelépnek a Facebookról, vagy legalábbis rosszabbul fogják magukat érezni, és kevesebb időt töltenek ott. (A)
  2. Azok a felhasználók, akiket idegesítettek Alex Jones, jobban fogják érezni magukat. (B)
  3. A hirdetők, akiket zavartak Alex Jones tartalmai, jobban fogják érezni magukat. (C)

Amíg a három hatás aránya úgy néz ki, hogy A < (B + C), addig az Alex Jonesnak mennie kell, ugyanis ezt diktálja a matek, meg az üzleti logika. Ha viszont a relációs jel fordítva áll, akkor a Facebooknak minimum meg kell fontolnia, hogy töröljön-e bármit is.

Előnyben részesít-e bárkit a cenzúrázási gyakorlatával a Facebook?

A Facebook cenzúrázási gyakorlatával az egyik legnagyobb gond, hogy egy kényes tartalom sorsáról a legtöbb esetben egy hús-vér, érzelmek által is vezérelt ember dönt – ahogy ezt már korábban is említettük. A Facebook szólásszabadság értelmezésének határán táncoló posztok, kommentek, fotók, beszélgetések, csoportok, oldalak vagy események – szóval bármi, ami a regisztrált tagok által létrehozható – bejelentés nyomán jutnak el legtöbbször a moderátorokhoz. Lényegében minden Facebook-felhasználó egyfajta „besúgóként” is működik. Bárki jelenthet bármilyen tartalmat, ha úgy ítéli meg, hogy az az alapszabályzatban foglaltakkal ellentétes. A bejelentések okát minden esetben meg kell indokolni, és ha valamit kellően sokan jelentenek, akkor az a „pallosjoggal’ felruházott moderátorok elé kerül.

A Facebook moderátorok kilétéről és pontos munkavégzési metodikájáról nem sokat tudni. Ha megjelenik egy-egy hír velük kapcsolatba, akkor az rendre arról számol be, hogy csupa szorongás és kizsákmányolás az életük – egyszóval nem egy álom meló az övék. (Fontos megjegyezni a magyar nyelvű Facebook moderálása egy berlini központban történik, ám a moderátorok számáról és tevékenységéről nem sokat tudni – legalábbis a 444 egy 2018 augusztusi cikke szerint.) A Facebook azt állítja, szigorúak és objektívek a moderálási elveik, azaz a moderátorok munkájára nincs ráhatása a személy világnézetüknek, ugyanis egy részletes útmutató alapján cenzúráznak, amit minden egyes esetben pontról pontra követniük kell. Viszont már többször kiderült a múltban, hogy a moderátorok személyes preferenciája nagyon is befolyásolják a munkájukat. A Facebook háza táján például hatalmas földrengést okozott, amikor egy informatikai hírportál 2016 májusában olyan Facebook-moderátorok nyilatkozatait hozta le, akik nyíltan bevallották, hogy a konzervatív politikai véleményformálók gondolatainak és a jobboldali hírportálok posztjainak szándékosan csökkentették az organikus elérését, azaz tudatosan kevesebbszer szerepeltették a felhasználók hírfolyamában azokat.

Ilyen és ehhez hasonló botrányok miatt Mark Zuckerbergnek már többször is személyesen felelnie kellett az amerikai törvényhozás különböző szakbizottságaiban helyet foglaló képviselők és a szenátorok kényes kérdéseire. 2018 április 10-11-én például két teljes napon keresztül folyt a Facebook alapító-vezérigazgató kongresszusi meghallgatása, ahol finoman fogalmazva is cafatokra szedték a dollármilliárdos ifjú titánt. A Wired összeállítása szerint Zuckerberg 43 kérdésre például nem is tudott direkt válaszolni és csak annyit felelt: "ennek majd kollégáim utánanéznek". A több, mint másféléves kihallgatásdömping talán legikonikusabb 5 perce az volt, amikor Republikánus párt egyik prominens tagja, Ted Cruze texasi szenátor a konzervatív hangok elnémításával kapcsolatban kérdezősködött. Zuckerberg a politikusnak azt felelte, hogy

„pontosan megérti, hogy a politikai jobboldalnak azért vannak ilyesfajta aggályai, mert a nagy techcégek mind a Szilícium-völgyben találhatóak, ami történelmileg egy demokrata fellegvár. De a Facebook szabályzata kategorikusan tiltja, hogy a moderátorok személyes politikai preferenciái hatással legyenek arra, hogy mint cenzúráznak és, mint nem.”

ted_cruz_zuckerberg.jpg

(Ted Cruz texasi szenátor és Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója a kongresszusi meghallgatáson, via)

Ezzel párhuzamosan persze az amerikai baloldal, azaz a Demokrata párt sem maradéktalanul elégedett a Facebook szólásszabadság értelmezésével. Zuckerberg idén októberben ismét kongresszusi meghallgatáson járt az amerikai fővárosban a Facebook tervezett digitális kriptovalutája, a Libra miatt. A téma fő csapásirányától azonban néha eltértek a szakbizottsági tagok és a szólásszabadság kényes témájáról faggatták Zuckerberget. A szocialista elveket valló amerikai újbaloldal egyik tagja, Alexandria Ocasio-Cortez képviselőasszony például azt kérdezte, hogy mekkora hazugságot kell fizetett politikai hirdetésben reklámozni ahhoz, hogy töröljék a posztot. (A képviselő ezzel arra reflektált, hogy a közelmúltban a Facebook engedélyezte Donald J. Trump amerikai elnöknek, hogy egy összevágott, féligazságokat tartalmazó videót fizetett hirdetésként reklámozzon az oldalán.) Zuckerberg erre azt felelte, hogy hazudni csúnya dolog, de nem az ő, vagy a Facebook feladata választókat elzárni attól a szomorú igazságtól, hogy egy demokratikus megválasztott politikai döntéshozó néhanapján hazudik.

A Facebook a jövőben ráadásul a mostaninál jóval nagyobb teret biztosít a Trump által posztolt videóhoz hasonló politikai demagógiának. A közösségi oldal ugyanis szeptemberben bejelentette, hogy a politikusok esetében engedékenyebbek lesznek a szólásszabadság gyakorlása tekintetében. A techcég ezt azzal indokolta, hogy nem az ő dolguk közbeavatkozni, amikor a politikusok megszólalnak, még akkor sem, ha az állítás igazságtartalma vitatható. A vállalat ezzel az intézkedésével szeretne szabad utat biztosítani a korlátok nélküli politikai vitához.  

Leléphet a Facebookról, akinek nem tetszik az oldal cenzúrázási gyakorlata

A rendelkezésre álló információkból és hírekből egészen egyszerűen lehetetlen megítélni, hogy a Facebook bármelyik politikai közösséggel szemben elfogult lenne-e. A politikai jobb és baloldal egyaránt sértetten, és a saját igazába vetett hitétől megrészegülten támadja a Facebookot a cég szólásszabadság értelmezése miatt - külföldön és itthon egyaránt. Mivel leggyakrabban gumiszabályokra hivatkozó emberek hozzák meg a cenzúrázásról szóló végső döntést, ezért biztosan lesznek szubjektív részlehajlások, amikor egy tartalom eltüntetéséről döntenek. A rendszer sose volt hibátlan, és valószínűleg soha nem is lesz az.

Az átlagfelhasználó lényegében tehetetlen, és kénytelen a Facebook cenzúrázási gyakorlatát elviselnie, ha részesülni szeretne a közösségi oldal megszámlálhatatlan előnyéből. Aki viszont képtelen ezzel együtt élni, annak rengeteg olyan Facebookhoz hasonló közösségi oldalra van lehetősége regisztrálni, ahol a szólásszabadságot tágabban értelmezik, és akár olyan tartalmakat is közzé tehet, melyeket a Facebookon tilos lenne. A Bitchute, a MeWe, a Gab, vagy a Minds nevű oldalakon például bárki kidühöngheti magát, és a legalávalóbb tartalmakat is megoszthatja, ha épp ahhoz van kedve.

konzerv_1.png

Mi teszi örökéletűvé a Spice Girls filmet?

A '90-es évek több szempontból is csúcsévtized a popkultúrában, ekkor született a Jóbarátok, az Oroszlánkirály és a Spice Girls, hogy néhány fontosabbat említsünk. Sokan (újra) átélnék az akkori életérzést, az öltözködési trendekben és a belvárosi bulikban ma is visszaköszön a nosztalgia-faktor, ismét itt vannak a bordák melegen tartására is alkalmas nadrágok és a holdjárók cipők. A divattippeket, életérzést és zenei iránymutatást egyetlen filmtől megkaphatjuk: a Spice Girls fiktív turnéját feldolgozó Spice World napokra a fülünkbe írja az évtizedet.

Egy angol zászló mintájú busz kanyarog London utcáin Meat Loaf-fal a kormány mögött, szürreálisan tágas, földönkívüli belsőt, és a Spice Girls tagjait rejtve. Egymást érik a koncertjeik, sülve-főve együtt vannak, a feszes menetrend mellett a szabadságuk erősen korlátozott, a helyzetbe kódolt konfliktus nyilvánvaló, de tudjuk, ha róluk van szó a barátság sosem ér véget. Hiába a kiszámítható cselekmény, a nevetségesség határát többször nem csak súroló látványvilág, az első pár perc után képtelenség fenntartani az ironikus távolságtartást. Elton John cameo-jánál még csak-csak megy, de amikor a Charlie angyalai Charlie-ja és egy Bond főgonosz keverékeként feltűnik maga Sir Roger Moore, akinek a kezében úgy cserélődnek a kiskedvencek, mint egy Spice Girls koncerten a fellépőruhák, ideje feladni. Nem is érdemes máshogy nézni az 1997-es filmet, mert egy percig sem akarja elhitetni a nézővel, hogy komolyan kellene venni.

 mv5bymzjzwqxn2utyzdiys00ntfmltg0ztitmjewotk5ndu1zdm4xkeyxkfqcgdeqxvyntm5nzi0ndy_v1_sy1000_cr0_0_672_1000_al.jpg

(via)

A komolytalanság egyik következményeként cselekményről csak azért lehet beszélni, mert arra épül a számtalan abszurd, a valóságtól több platformcipőnyire elrugaszkodott jelenet. A másik következmény az abszurditásból is ered: akik a legelvetemültebb költségcsökkentő ötletek felvállalásától, popkulturális utalásoktól és öniróniától fellelkesülnek, rendkívül szórakoztató másfél órát tölthetnek el. Felbukkan a filmben egy sor további híresség (például Stephen Fry és Hugh Laurie), a lábrázós dallamok mellé pedig kapunk egy beöltözős divatbemutatót, egy főgonoszt az Addams Family messzire szakadt rokonának személyében, girl powert, és annyi csillogásba mártott neonszínt, hogy a cukorkagyártóknak is többéves inspirációval szolgálhattak.

Ihletforrásból nincs hiány a Spice World-ben: a haladó '90-es évek követők is elleshetnek pár trükköt a színkavalkáddal jól variálható, izgalmas statement darabokról, akár a szkafandert, akár a kiskosztümöt érzik a melltartó alkalomhoz illőbb kiegészítőjének. Nem lehet persze mindenhová leopárdmintás kezeslábasban menni, így a visszafogottabb öltözködés kedvelői és a kezdők is szemezgethetnek a bő pulcsik, girl power feliratú pólók, atléták, vagy a kis virágos ruhák közül. Vagy választhatnak egy Spice Girls verziót a '90-es éveket tematizáló pólók tucatjaiból a filmben is látható feltupírozott, esetleg két copfba fogott hajjal.

image_1.jpg

(via)

A Spice Girls minden idők egyik legsikeresebb terméke, amit a film sem próbál másképp beállítani: a lányok egy gépezet részei, amiben többek között elvárás az együttműködés és barátságosság mindenkivel, aki belőlük vagy a hírnevükből élne. Ezen túlságosan azért itt nem törik magukat, de a jelenség valós. Felvett szerepeiket személyiségük mentén a média és a menedzsmentgépezet osztotta rájuk, ezeket hozzák is, de az egész megkonstruált jellege mellett (mind a film, mind az együttes esetében) az energiájuk, játékosságuk és lelkesedésük őszintének hat, és miért ne lehetne, hiszen harmincasok tömegei ugyanolyan lelkesedéssel éneklik ma is, hogy zigazig-ha, mint tették '96-ban a körbe-poszterezett szobájuk mélyén.  

Így készül a lányzenekar

1994-ben két zenei menedzser, Bob és Chris Herbert a fiúzenekarok sikerén felbuzdulva megálmodtak egy Touch nevű öt fős lánybandát. Válogatót hirdettek, a több száz jelentkező közül pedig Melanie Brown, Melanie Chisholm, Emma Bunton, és Victoria Beckham (később Scary Spice, Sporty Spice, Baby Spice, és Posh Spice) táncolták és énekelték magukat első körben a zenekarba. Geri Halliwell (Ginger Spice) később csatlakozott, átvéve egy korábban kiválasztott lány helyét. Összeköltözés, dalszerzés, gyakorlás következett, majd 1995-ben a csapat otthagyta a menedzserpárost és elindultak, hogy berúgják a brit pop ajtaját. Új menedzsert kerestek és találtak maguknak Simon Fuller személyében, felvették a Spice Girls nevet, majd 1996-ban jelent meg az első daluk Wannabe címmel.

Az identitásukhoz gyúrt girl power egyszerre tűnik marketingfogásnak és valós értéknek, amit hiába a kritikák, a sokmillió rajongójuk felé sikeresen közvetítettek. A 90-es évek férfiak és fiúzenekarok által dominálta zeneiparába robbantak be, és kezdtek feminizmusról, barátságról és összetartásról beszélni, ezt a hangot üti meg a film is. Magabiztosak és készek az érdekérvényesítésre, amit mini ruhákban és hordhatatlan cipőkben tesznek, de azt sugározva (és énekelve), hogy az ő testük, az ő döntésük. Így nem meglepő, hogy a film átmegy a Bechdel-teszten, olyannyira, hogy gyakorlatilag nem beszélgetnek férfiakról, ami az érában korántsem volt magától értetődő.

2019-ben a Spice Girls, a Londoni Olimpia óta először, újra összeállt egy rövid turné erejéig, amiből Victoria Beckham ugyan kimaradt, de a 80 000 fős közönség így is teljes élményt kapott. A koncertek között nem a Spice Bus furikázta őket, és talán nem bújkált a WC-kagylójukban  paparazzi, valami azonban biztosan közös a Spice World turnéjával: a lendület és elkötelezettség a szórakoztatás iránt.

A Spice World-re filmként hivatkozunk, de akként nehezen értelmezhető, a 3,5-ös IMDB értékelése valószínűleg annak köszönhető, hogy sokan megpróbálják mégis úgy nézni. Nincs megfejtés rá, hogy mi lehetne a pontos műfaji meghatározása, de bármi is az, abban biztosan 10/10.

konzerv.png

10 mérföldkő a fotózás történetéből

Fényképezni ma már egy okostelefonnal sem jelent nehézséget, ám hosszú volt az út, míg idáig elért a fotográfia. Ki volt az első ember, akit megörökítettek? Mikor sikerült először lefotózni a Földet az űrből?

Bemutatjuk a fotózás történetének legfontosabb állomásait. 

1. Itt kezdődött minden

A kémia és optika több évszázadnyi fejlesztése és a camera obscura feltalálása biztosította a színpadot a világ első fényképének megalkotásához, amelyet 1826-ban a francia tudós, Joseph Nicéphore Niépce készített családja vidéki házának ablakából. Niépce állítólag nem volt kifejezetten tehetséges a kézi rajzolásban, de rendkívül elszánt volt, hogy képeket alkosson, ezért foglalkoztatta a képrögzítés kérdése. Elhivatottságát mi sem mutatja jobban, minthogy a művelet 8 órán át tartott. Egy fémlapot egy speciális, úgynevezett júdeai bitumennel vont be, amely azért volt jó alapanyag, mert fény és hő hatására megszilárdul. Niépce egy camera obscura segítségével exponált, vagyis fényt engedett a gép belsejébe, és ahol a napfény érte a felületet, az megkeményedett, a többi anyagot pedig egy levendulaolajos-petróleumos keverékkel le tudta mosni. És hogy mi lett az órákig tartó erőfeszítés eredménye? Egy nem túl impozáns, durva, szénszerű rajz, amin egy udvar és néhány tető látszik. De ez a kép és technológia nyitotta meg az utat a fényképezés fejlődéséhez. 

 First Photograph Ever Taken

Látvány az ablakból a Le Gras-on (Joseph Nicéphore Niépce,Saint-Loup-de-Varennes, 1826) (via)

A camera obscura

A camera obscura vagy lyukkamra egy lencse nélküli optikai eszköz, melynek segítségével a környezet vizuálisan leképezhető. Ez általában egy minden oldalról védett doboz vagy szoba is lehet, amibe a fény egy apró lyukon keresztül jut be. A keletkező kép fordított állású, és a lyukkal ellentétes oldalon, a kamrán belül alakul ki. Magyarországon az Erzsébet Hídon és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen is található camera obscura, de a legkönnyebben az egri líceumban található szerkezet látogatható. 

Az egri camera obscura (via)

2. Az ott egy ember?

Minél gyorsabb exponálás - az 1800-as években ez volt a kulcsgondolat. Az első fényképet 8 órába került elkészíteni, de 1838-ban, amikor Louis Daguerre feltalálta a dagerrotípia folyamatát, még mindig 10 perc kellett egy kép rögzítéséhez. Márpedig az ember ennél jóval gyorsabban mozog, különösen a párizsi Boulevard du Temple utcáin. Ennyi idő alatt minden mozgó alak és tárgy eltűnik a képről, csak az utca látványa marad. Ám ezen a képen, mégis ott áll valaki. A megoldás? A férfi épp a cipőjét fényesíttette, így nagyjából ugyanabban a pozícióban maradt az exponálás percei alatt. Így lett a mozgalmas utcaképből egy magányos, lábát felemelő, furcsa, szoborszerű alak: az első ember, akiket megörökítettek.

Daguerreotype

A Boulevard de Temple (Louis Daguerre, Párizs, 1838) (az alakokat a kép bal alsó sarkában kell keresni) (via)

A dagerrotípia

Az eljárás alapját egy ezüstözött rézlemez adta, amelyet különböző vegyületetekkel tettek fényérzékennyé. Ezek után egy erre tervezett előhívóládában higany gőzével hívták elő. Ahol több fényt kapott a lemez, ott több higany-ezüst-amalgám keletkezett, amit aztán fixáltak. Az így létrejött kép a levegőre nagyon érzékeny volt, ezért külön védőcsomagolásba került. Fontos megjegyezni, hogy ezek a felvételek nem voltak sokszorosíthatóak - minden ma fennmaradt kép egy egyedi művészeti alkotás.

Petőfi Sándorról készült egyetlen ismert fénykép (dagerrotípia, 1844) (via)

3. Selfie a múltból

2013-ban az Oxford Dictionaries az év szavának választott selfie szót, amit így definiált: “egy fénykép, amit valaki önmagáról készít, általában egy okostelefonnal vagy webkamerával és egy közösségi média oldalra tölt fel”. Ugyan a felhasznált technika meglehetősen új találmány, maga a selfie - vagyis egy önmagunkról készített fotó - messze nem mondható modern vívmánynak. Valójában a fényképezés hőskorában nagyon is általános volt, hogy tesztelés gyanánt a feltaláló maga ült modellt a képeihez. Sőt! Nagyon úgy tűnik, hogy a világ első emberi portréja is egy selfie volt. A kérdéses képet 1839-ben készítette egy amatőr kémikus és fotográfia-bolond, Robert Cornelius. A kép maga békésnek és nyugodtnak tűnik, a készítés körülményei már kevésbé voltak azok. Kameráját a családja boltjának hátsó részében állította fel és először eltávolította a lencsesapkát, fényt engedve ezzel a lemezre, majd gyorsan a fényképező elé rohant, ott ült egy percig, ezt követően visszarohant, letakarva a lencsét. Az elkészült fénykép hátuljára ezt írta: “The first light Picture ever taken. 1839.” (Az első fény kép, ami valaha készült. 1839.)

 

 Robert Cornelius önportréje (Robert Cornelius, 1839) (via)

4. Egy színes masni

James Clerk Maxwell nevét a legtöbben az elektromossághoz és mágnesességhez köthető egyenletei miatt ismerik, ám hozzá kapcsolódik az első színes kép elkészülése is 1861-ből. Ő jött rá ugyanis először arra, hogy bármely szín előállítható a vörös, zöld és kék fény különböző arányú keverésével. Fotográfus ismerősével, Thomas Suttonnal együtt felhasználták ezt az információt egy színes kép elkészüléséhez. “Alanynak” egy skót mintás szalagot választottak, amiről három felvételt készítettek különböző színszűrőkkel. Az elkészült alapokat aztán három vetítő segítségével újrakombinálta: így lett a három egyszínű képről egyet színes. A különleges fotót be is mutatták a londoni King’s College-ban, ám az eredmény közel sem volt tökéletes, ugyanis a felhasznált fotólemezek nem voltak elég érzékenyek. Az itt látható képet csak később, az 1930-as években készítették el. Bár a technikai alapok megvoltak, a színes fotózás széleskörű elterjedéséhez még 40 évet váratott magára.

Tartan_Ribbon

A világ legelső színes fotója (James Clerk Maxwell felvételei alapján D. A. Spencer, 1937) (via)

18610517.jpg

A világ legelső színes fényképének bemutatója (Mark Jacobs gyűjtemény, 1861, illusztráció) (via)

5. Halványuló színek

Louis Ducos du Hauron, úttörő volt az első színes képek elkészítésében az 1870-es évek környékén. Módszere az ún. szubsztraktív (kivonó) színmodellt alkalmazta, amely a cián, magenta, sárga színekből áll, lényege, hogy a felületen található festékpöttyök által visszavert fény adja a szín érzetét (ez a CMYK, amit a mai nyomdászat is alkalmaz). Eljárása azonban nagyon összetett volt: először a három szín szűrőinek segítségével  elkészített egy fekete-fehér nyomatot, majd azokról produkált egy színes változatot, amiket aztán egyetlen rétegbe vetített. Ez volt a heliokrómia, ami egy halvány, ám színes kép készítését tette lehetővé. Éppen a bonyolult technológia miatt, Ducos du Hauron technikája sosem terjedt el széles körben. 

Louis Ducos du Hauron helikrómiás eljárása (via)

Tájkép a francia délvidékről (Louis Ducos du Hauron, Franciaország, 1877) (A kép szélén látszódnak az egymásra vetített színes képek nyomatai) (via)

6. Mozgásban

Vajon létezik-e olyan pillanat, amikor a vágtató ló mindegyik lába a levegőben van? Ezzel a kérdéssel kezdődött az első mozgást megörökítő képsorozat. Bármennyire is ostobaságnak is hangzik, de Leland Stanford - akit a versenylótenyésztés tudományos módszere érdekelte - megbízta Eadweard Muybridge-et, hogy derítse ki ezt. 1878-ban végül sikerrel is járt a kidolgozott technika, halhatatlanná téve a megbízó Occident (Nyugat) nevű lovát. Muybridge módszerében 24 egyforma kamerát állított fel, egymástól 1-2 méter távolságra, amelyeket az előttük elvágtató ló - fonalak átszakításával - aktivált. A még ma is lenyűgöző képsorozat pedig végleg eldöntötte a vitát: van olyan pillanat, hogy a ló lába nem érinti a földet. 

The_Horse_in_Motion.jpg

A ló mozgásban (Eadweard Muybridge, USA, 1878) (via)

The_Horse_in_Motion-anim.gif
Az első 11 képkockából készült animáció (via)

7. Víz alatt egy kisebb bombával

1890-es évekre már vízálló tok segítségével lehetőség nyílt a tenger felszíne alatt is felvételeket készíteni, ám ehhez még 30 percre volt szükség. A korlátozott fényviszonyok miatt szükséges volt egy vakut is a víz alá meríteni. De hogyan lehet ezt megoldani az akkor használatos száraz magnéziumporral? Louis Marie Auguste Boutan, tengerbiológus, búvár és fotós, nagyon is elkötelezett volt abban, hogy megoldja ezt a problémát. Ám a kezdeti kísérletekben a magnéziumtól felhevült fénykörte még sokszor szétrobbant. Ezt a hibát ugyan sikerült orvosolni, az első sikeresen működő villanólámpa egy bomba alapreceptjének is beillett volna: egy oxigénnel töltött hordó, rajta egy spirituszégő, amire egy gumiból készült gömb fújja a magnéziumot. Bár közel sem volt veszélytelen, vagy éppen könnyű a használata - nem is beszélve a nehézbúvár felszerelésről -, de működött, és ezzel elkészülhettek az első éles felvételek a tengervíz szintje alatt is. 

diagram

Louis Marie Auguste Boutan víz alatt működő villanófénye (illusztráció) (via)

firstunderwater_1

Louis Boutan felvétele a vele merült társáról (1899) (A tábla felirata is kivehető: Photographie Sous Marine vagyis vízalatti fotográfia) (via)

8. Szivárvány színekbe borul a fotográfia

1903-ban a Lumiére testvérek szabadalmaztatták színes fényképek készítésére alkalmas technológiájukat. A módszerhez az ún. additív (összeadó) színmodellt használták, amelynél a vörös, zöld és kék színek különböző arányú keverékével érhető el a különböző színérzet kialakulása (ez az RGB, amit a mai színes kijelzők is használnak). Lumiére-k ötlete az volt, hogy a pozitív üveglapra alaposan összekevert, színezett szemcsékból álló réteget vittek fel. A megfelelő szemcsék csak a nekik megfelelő színű fényt engedték át, ezzel elfeketítve az alatta található fényérzékeny anyagot. Az elkészült lemezképről aztán speciális előhívási folyamattal sikerült egy színes képet nyerni. 1907-ban dobták piacra a technológiát, ami az 1930-as évekig maradt az elsődleges színeskép készítési eljárás, amikor is a du Hauron által is alkalmazott szubtraktív színmodell végül elhódította a terepet.

A Lumiére-testvérek technikájával készült kép (1907) (via)

9. Fentről nézve 

Az űrből 1946-ban sikerült először lefotózni a Földet. Eddig a pillanatig a legmagasabb pont 22 km volt egy magaslégköri ballonról, ám itt 105 km-ről sikerült felvételeket készíteni egy V2-es rakétába épített 35 mm-es mozgókép-kamera segítségével. A gép minden másfeledik másodpercben rögzített egy képet. Bár a kamera megsemmisült, amikor a rakéta belépett a légkörébe, a képeket egy acél kapszulában visszajuttatták a Földre. Míg a korábbi felvételeken a bolygó görbületét lehetett csak kivenni a horizonton, az új felvételek megannyi részlettel szolgáltak a felszínről is. Clyde Holliday, a kamera tervezőmérnöke, 1950-ben egy National Geographic-nek adott interjúban azt jósolta, hogy egy nap “a bolygó minden szeglete fel lesz majd térképezve ilyen módon”.

Az első kép a Földről az űrből nézve (White Sands Missile Range, Applied Physics Laboratory, 1946) (via)


10. Három hónaposan a hírnév felé 

Az első digitális fényképezőgépet csak 1975-ben alkották meg, de az első digitális fénykép szűk 20 évvel korábban, már 1957-ben elkészült. Russel Kirsch és kollégái ezt a kérdést tették fel maguknak: vajon lehetséges-e, hogy a számítógépek ugyanúgy lássák a világot, ahogy mi látjuk? Erre válaszul Kirsch megalkotott egy nyers képolvasót, amely a három hónapos kisfiáról készült filmes képet bináris alapú, digitális képpé alakította. A számítógép korlátai miatt, az 5 cm-es képből egy 176x176 pixeles, durva kép lett az eredmény. De ez volt az első lépés a digitális fényképezés történetében. 

 Képtalálat a következőre: „first digital photo”

Az eredeti kép, ami Russel Kirschet és kisfiát mutatja (via)

Az első digitális fénykép (Russel Kirsch, 1957) (via)

konzerv.png

Adatvédelem: Amikor a kávéfőződ többet tud rólad, mint a párod

Amikor mesterséges intelligenciáról beszélünk, sokan a gyilkos robotokra asszociálunk, akik át akarják venni az uralmat az emberiség fölött. De mi van, ha azt mondom, hogy okos kávégépek, okos hangszórók,  vagy okos fogkefék? Ártatlannak tűnő eszközök, amelyek akár kémkedhetnek is utánunk, a saját otthonunkban. 

Elfogadjuk! De mégis mit? 

Nemrég jött ki a telefonomhoz a legújabb frissítés, és már majdnem automatikusan elfogadtam hozzá az adatvédelmi feltételeket, amikor belém hasított a gondolat, hogy ezeket a szerződéseket vajon elolvassa-e egyáltalán valaki? Tudjuk egyáltalán, hogy mire mondunk igent? Alig ismertem magamra, hiszen arra tanítottak, hogy mielőtt bármit elfogadok/aláírok, azt alaposan olvassam át. A legtöbb esetben ez nálam a protokoll, kivéve ilyenkor. Lehet, hogy most sokan magatokra ismertetek, éppen ezért tanulságként olyan eseteket mutatunk be, amelyekben a felhasználóknak bizony jobb lett volna előbb olvasni.

Jössz velem játszani ?

Kezdjük egy ijesztő esettel, amikor egy cég csúnyán visszaélt a vásárlók személyes adataival. Le kell szögeznünk, hogy ezt csak úgy tudták megtenni, hogy a fogyasztók nem néztek utána annak, hogy milyen szerződést fogadtak el - így elméletileg a cég nem követett el vétséget, amikor egy harmadik félnek kiszivárogtatta az adataikat. Finn Lützow-Holm Myrstad egy TED Talk előadásban beszélt egy bizonyos Cayla nevű játékbabáról, aki akárcsak egy beépült titkos ügynök, kémkedett a gazdái otthonában. Myrstad közelről ismeri a történet, hiszen egy fogyasztói jogokért harcoló szervezetnél dolgozik (Norvég Fogyasztóvédelmi Tanács), ahol különböző, aggályos eseteket vizsgálnak, és ha kell, megteszik a szükséges jogi intézkedéseket. Így történt ez Cayla esetében is.

my-friend-cayla-doll.jpg

(via)

A játékbaba használata rendkívül egyszerű, csak le kell tölteni hozzá egy ártatlannak tűnő applikációt, így válik elérhetővé a babához tartozó összes funkció. Cayla az interneten és a hangfelismerő technológián keresztül könnyedén tud releváns válaszokat adni a gyerekek által feltett kérdésekre. Igen ám, de amikor a vásárlók letöltötték az alkalmazást és elfogadták a hozzátartozó felhasználási feltételeket, egyúttal hozzájárultak ahhoz is, hogy a baba által megszerzett adatokat a gyártó kiszolgáltathatja egy ismeretlen harmadik félnek. Egy marketinges cégnek aranyat érhetnek ilyen bizalmas és őszinte adatok a fogyasztókról az eladás növelése érdekében. 

A problémát az is fokozta, hogy Cayla-ra bárki gond nélkül rá tud kapcsolódni 18 méterről egy okostelefonnal bluetooth-on keresztül. Amikor Myrstad csapata ezt jelezte a babát gyártó cég felé, azt a választ kapták, hogy erre csak egy magasan képzett IT szakember lehet képes. Cáfolásképpen a TED előadás közben csatlakoztak rá a játékra, és a baba hangszóróin keresztül beszéltek. Mondani sem kell, hogy  mennyire veszélyes lehet, amikor egy kisgyerek egyedül játszik és egy idegen ember a játék nyelvén szól hozzá, beszélgetni kezd vele, a bizalmába férkőzik, majd elhívja magával játszani. Kezdetben ez a baba több országban is az év játékának lett megszavazva, de azóta többek között Németországban betiltották és már nem lehet megrendelni az Amazon-ról sem. Jelenleg Cayla egy berlini kém múzeumban pihen, kiállítási darabként. 

A szerelem ára

Hazákban is nagyon népszerűek a randi app-ok, hiszen mennyivel egyszerűbb valakit csak egy suhintással jobbra húzni a Tinderen, mint például egy szórakozóhelyen megszólítani a kiszemeltet egy meghívással vagy menőnek hitt táncmozdulatokkal. Ugyan már! Ez fáradtságos és az ital is drága, a randi oldalakkal viszont otthonról lehet ismerkedni, ráadásul ingyen. Ha nem is pénzért vesszük ezeket a lehetőségeket, de valamivel azért fizetünk értük,  ha nem vigyázunk - például rengeteg személyes adattal.

image.jpg

(via)

Finn Lützow-Holm Myrstad és csapata alaposan elolvasta az egyik legnépszerűbb randi app adatkezelési nyilatkozatát - ha mindenki ezt tenné, akkor valószínűleg nem lenne a vezető randialkalmazások között, mert sokan inkább nem regisztrálnának. A fő menünél például egy már előre kipipált nyilatkozat van arról, hogy az app a felhasználó összes Facebook képéhez hozzáférhet. Ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen a szerződés szövege lényegében azt mondja ki, hogy a regisztrálók teljes randi dokumentációját (beleértve az adatokat, beszélgetéseket, fotókat) szabadon használhatja a cég. Ez azt jelenti, hogy bármilyen platformon megjelenítheti azokat, sőt, el is adhatja az összegyűjtött információt, hiszen korlátlan jogokat gyakorol felettük.  

Kémkedő fogkefék

Az NPR és az Edison Research kutatása szerint minden 6. amerikainak van már okoshangszórója, mely tulajdonképpen egy otthoni asszisztens, aki csatlakozik a netre, így például hangutasításra zenét tud lejátszani, beszámol az időjárásról, de beszélgetni is lehet vele - derül ki Kashmir Hill és Surya Mattu TED előadásából. A tech óriások mind fejlesztettek saját okoshangszórókat, hogy az asszisztenseik már ne csak az okostelefonokon keresztül legyenek elérhetőek. A Siri beköltözött a HomePod-ba, a Google-Assistant a Google Home-ba és Alexa pedig az Echo nevű okoshangfalba. Magyarországon ez az őrület  még csak gyerekcipőben jár, de könnyen lehet, hogy hamarosan reggelente mi is Alexához szólunk majd elsőként, hiszen az okos otthon fogalma itthon is egyre népszerűbb, és valljuk be, eléggé jól hangzik. De fontos megnéznünk az érme mindkét oldalát. Jópofa és kényelmes tud lenni, ha csak az ágyból kikiabálunk Alexának, hogy főzze meg a kávénkat, de ha mindez a személyes adatainkba kerül, akkor már nem is tűnik annyira vonzónak, hogy egy mesterséges intelligencia csináljon helyettünk reggelit.

51p7mapzz3l_ac_sl1000.jpg

(via)

Kashmir Hill és Surya Mattu kíváncsi volt arra, hogy ezek az eszközök milyen adatokat tárolnak és küldenek tovább a felhasználókról. Ezért egy két hónapos kísérlet során Kashmir lakásában, amit csak lehetett kicseréltek okosra - ilyen volt az ágy, a fogkefe, a hangfal, az izzók, az óra, a vécé és még sorolhatnánk, hiszen összesen 18 készüléket telepítettek. Egy speciális router segítségével nyomon követték az összes eszköz hálózati tevékenységét. Kiderült, hogy ezek mindent rögzítettek, ami a házban történt: tudták Kashmirról az alvási szokásait, hogy naponta hányszor és mennyi ideig mos fogat, mikor van otthon, de tisztában voltak azzal is, hogy hány percig nézi a tv-t. Az Echo volt a legsunyibb, mivel minden 3. percben kapcsolatba lépett a szerverekkel, függetlenül attól, hogy használták-e vagy sem. Ezért felmerül a kérdés, kinek éri meg jobban az okoseszköz? Nekünk, vagy a gyártónak, aki rengeteg személyes adathoz fér hozzá, amiket később eladhat reklámügynökségeknek vagy kutatócégeknek? Valószínűleg vannak, akiket nem zavar, hogy a cégek nem tisztelik a magánéletünket, de sokan nem szeretnének a tudtunk nélkül piackutatásokban részt venni.

1_5.jpg

(via)

A falnak is füle van: segít ezen a szabályozás?

Többek között az adatvédelmi fenyegetések ellen lépett hatályba 2018. május 25-én a GDPR (General Data Protection Regulation) törvény, amivel az EU egységesíteni szeretné az Unión belüli személyes adatok tárolására és felhasználására vonatkozó szabályokat. A szabályozás minden olyan EU-s vállalkozóra vonatkozik, aki valamilyen formában személyes adatokkal dolgozik, sőt azoknak is figyelniük kell a GDPR betartására, akik EU-s állampolgároknak biztosítanak szolgáltatásokat vagy termékeket, még akkor is, ha a cég nem az Európai Unión belül működik. Személyes adatnak tekinthető minden olyan információ a felhasználóról, amely alapján bárhogyan is, de beazonosítható a személy, például:

  • név
  • lakcím
  • telefonszám
  • e-mail cím
  • IP cím és cookie adatok - bár ezek alapján nem egyértelműen azonosítható be egy természetes személy, de mégis bekerültek a személyes adatok csoportjába.

A GDPR megosztó, sokan túlzásnak tartják, ugyanakkor egy technológiailag fejlett világban élünk, ahol ezek a virtuális veszélyek kezdenek elhatalmasodni, így nem ártanak az óvintézkedések. 

Végül, gondoljunk bele abba, hogy egyre több ember takarja le a laptopján a kamerát, mivel elterjedt hiedelem, hogy valakik, valahonnan rácsatlakozhatnak a számítógépeinkre és figyelhetnek minket. A kérdés az, hogy ha ennyire szeretnénk megóvni az adatainkat és személyazonosságunkat, akkor miért nem olvassuk el az adatvédelmi szerződéseket? Pedig, ha vakon elfogadjuk ezeket, az talán nagyobb veszéllyel járhat, mintha nem fedjük le a webkameránkat.

A bejegyzés szerzője Sőregi Kitti, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

Kapcsolódó:

konzerv.png

“Ez a Coca Cola egy Fanta” - Méltó kihívás vagy olcsó trükk a brand aktivizmus?

Markáns fogyasztói elvárássá vált a vállalatokkal szemben, hogy marketing tevékenységük mellé válasszanak maguknak egy társadalmi célt. A Pepsinek botrányosra sikeredett, de a Gillette-et is erős kritika érte, a Nike azonban bravúrosat hozott. A brand aktivizmust, azaz társadalmi célú marketinget lehet kamunak és divathóbortnak tekinteni, amely végső soron az iparágba vetett bizalmat csökkenti, de olyan magas szintű elvárásnak is, ami nélkül már nincs is helye egy-egy márkának a piacon.

Kiállni és felszólalni társadalmi kérdésekben mindig is magában rejtette a veszélyt, hogy az elfordulást vált ki. Hasonló kihívásokkal néznek szembe a vállalatok, amikor marketing tevékenységük feltuningolása céljából leteszik a voksukat bizonyos társadalmi, kulturális, politikai ügyekben. Beszélhetünk a #metoo mozgalomról, az USA-ban releváns Black Lives Matter törekvésről, de akár az emberi jogok vagy a transzneműek kérdéséről is. Magyarázhatjuk ezt a jól megszokott módon: az emberek és specifikusan a közösségi média felhasználói annyi, de annyi reklámmal találkoznak nap mint nap, hogy a brandeknek valami extrával kell előrukkolniuk, ha nemcsak a fogyasztók figyelmét akarják felkelteni, hanem márkahűséget is szeretnének építeni... Létezik azonban a kézzelfogható magyarázat: kutatások sora mutatja ki, hogy a fogyasztók jóval nagyobb valószínűséggel és kedvvel vásárolják annak a márkának a termékeit, amelyek kiállnak egy-egy fontos és ellentmondásos ügy érdekében. A marketing tudományában nagy névnek számító Philip Kotler szerint a brand aktivizmus előretörése a CSR (cégek társadalmi felelősségvállalása) hatástalanságának tudható be.

brand_act.jpg

Colin Kaepernick (középen) az amerikai himnusz közben térdelt le, hogy kiálljon az elveiért, amiért később a Nike reklámarca lett (via)

A Sprout Social kutatása szerint:

  • Az emberek többsége szeretné, ha a vállalatok részt vennének a társadalmi párbeszédben, és ennek megfelelő színtere lehet a közösségi média. Sőt, nemcsak szeretné, de elvárásként fogalmazza meg, hogy intelligensen és hatásosan kapcsolódjanak be a társadalmi diskurzusba.
  • A kulcs a relevancia: a vállalatok akkor tűnnek a leghitelesebbnek, ha az ügy kapcsolatban áll a vásárlókkal, az alkalmazottakkal vagy az üzleti tevékenységekkel.
  • A fogyasztók nagyobb valószínűséggel dicsérik nyilvánosan a vállalatot, amikor egyetértenek az állásfoglalással, mint szidják, amikor elítélik azt. Tehát a cégek még mindig jobban járnak, ha felszólalnak, mintha csöndben maradnának.
  • És ami talán a legtanulságosabb: a brandek képtelenek megváltoztatni az emberek véleményét, de hatással lehetnek a változásra. A kérdezettek kétharmada ugyanis bevallotta, hogy nem befolyásolja őket a vállalatok állásfoglalása, de adományozásra például buzdíthatják őket

Vásárolni manapság politikai tevékenység. A vásárlók 55%-a szerint a brandeknek nagyobb szerepük van egy jobb jövő kialakításában, mint a kormányoknak. A vásárlók igenis meg akarják jutalmazni azokat a brandeket, amelyek jobbá szeretnék tenni a világot és amelyek tükrözik az értékeiket. Az emberek arra használják fel vásárlóerejüket, hogy kiálljanak valami mellett. Nem kérdés: a brand aktivizmusnak részévé kell válnia a brand stratégiájának. (Havas: Meaningful Brands kutatás)

A Pepsitől a Fantával töltött Coca Coláig

Erre játszott 2017-ben a Pepsi, amikor Kendall Jenner főszereplésével készített egy reklámot, amiben a kritikusok szerint egy doboz kólával próbálták megoldani a rendőri brutalitás évtizedekre visszanyúló problémáját. A reklám azóta iskolapéldájává vált annak, hogyan ne végezzük a brand aktivizmust.  A Gillette is kapott hideget-meleget, amikor 2019 januárjában a mérgező maszkulinitásnak nevezett probléma és a bullying ellen, egyben a #metoo-hoz csatlakozva próbált meg javítani az imázsán. Eredeti szlogenjüket (“The best a man can get”) lecserélték (“The best men can be”), mire a közönség többek között feminista propagandát kiáltott, és azzal a támadta a vállalatot, hogy általánosítják a férfiak viselkedését.

no_hapy_meal.jpg

(via)

A mentális egészségről folyó diskurzusba pedig ki szálljon be, ha nem az egyik legnagyobb hamburgert árusító gyorsétteremlánc. Az akció keretében egyes városokban extra színű és feliratú dobozokban lehetett kapni a hambit, mint például “Blue Meal” (szomorú menü) és “Pissed Meal” (bepöccent menü). Ezzel az emberi érzelmek sokféleségére akarták felhívni a figyelmet, mondván nem lehetünk mindig boldogok. Az már pedig csak bónusz volt, hogy mindezt a McDonald’s jól ismert Happy Meal-jének támadásával kötötték össze. A kritikusok véleménye: nem sikerült woke-nak lenni.

Méltán híres a Nike reklámja Colin Kaepernick főszereplésével, ami a márka 30. születésnapjára készült. “Believe in something, even if it means sacrificing everything”, azaz higgy valamiben, még ha mindent fel is kell áldoznod érte - így hangzik a volt NFL játékos szlogenje a reklámban. Kaepernicket azután tiltották el a sportágtól, hogy a meccsek himnusza alatt térdre ereszkedett, ezzel tiltakozva a rassz alapú megkülönböztetés ellen. Ugyan sokan bojkottálták a Nike-ot, például kivágták a zoknijukból a pipát vagy felgyújtották a sportfelszereléseiket, a reklám mégis elnyerte a 2019-es Emmy-díjat a legjobb reklám kategóriában. Arról nem is beszélve, mennyire ötletesen reagálta le a Nike a feldühödött fogyasztói reakciókat.

nike.png

(via)

nike2.pngHogyan égesd biztonságosan a termékeinket? / Mindig kint gyújts tüzet. / Legalább 5 lábnyira állj a nyílt lángtól. / Tartsd távol a ruhákat a tűztől, amik éppen rajtad vannak. / Mikor elégtek, mindig locsold le vízzel a tüzet. (via)

És végül egy kevésbé ismert, azonban annál sikeresebb példa: “Essa Coca É Fanta”, azaz ez a Coca Cola egy Fanta. Ez a kifejezés Brazíliában évek óta homofób sértésnek minősül – így utalnak arra, ha egy személy nem heteroszexuális. A gyűlölet megfékezése céljából a 2017-as nemzetközi Pride napjára készített a Coca Cola egy limitált kiadású dobozt, amire az előző szlogent annyival egészítették ki, hogy “na és”? És persze Fantát töltöttek a dobozba. A kezdeményezés elsöprő sikert aratott a Karneválon, de az emberek otthon sem voltak restek. Üres kólás palackokba töltöttek Fantát, kamu merchandise-t gyártottak (pólókat, bögréket), és természetesen Coca Colának öltöztek a Karneválon. Ez volt a legsikeresebb organikus eléréssel operáló kampány Brazíliában abban az évben, ami egyben megváltoztatta a Google találatait a kifejezésre: gyűlölködő szavak helyett elfogadásra és büszkeségre utalókat listázott.

Jóból is megárt a sok?

Az értékterhelt reklámozás tulajdonképpen nem újdonság. Egyesek szerint azonban a marketing szakma eltávolodott a reklámok készítésétől, és inkább a szalagcímgyártásban utazik, és amikor a marketinges egy komoly társadalmi, kulturális, politikai ügyet arra használ fel, hogy hírré váljon, az kétségbeejtőnek tűnhet. A poént az egyik reklámügynökség egészen odáig vitte, hogy a Cannes-i Reklámfesztiválra kifejlesztették a “Cannes U Not?” kártyajátékot (szójáték a can u not kifejezésre, ami nagyjából azt jelenti, hogy valaki inkább ne csináljon valamit). A játékosok egyszer egy üzleti ágat húznak, mint például pelenka vagy luxus edzőterem, majd egy társadalmi célt tartalmazó lapot is felvesznek mellé, úgy mint nemek közötti fizetésbeli egyenlőtlenség vagy felnőttkori akne. A játék szatirizálja a brand aktivizmus azon megnyilvánulásit, amelyekben az állásfoglalások hitelessége megkérdőjelezhető, és a cél mindössze bekerülni a hírekbe. Sőt, egyesek szerint a játék arra is rámutat, hogy a jelenségnek köszönhetően esik a marketing színvonala.

És ti milyen ütős és szerencsétlen példákat ismertek?

konzerv.png

 

 

Dívány helyett dráma: Egy fejlesztő módszer, amit a javítóintézetben is használnak

2019. szeptember 26. - KomMédia BME

A 21. századi gondolkodó ember különös figyelmet fordít a tudatos életmódra, az önfejlesztésre és a mentális egészségre. Társadalmilag elfogadott pszichológushoz járni és önismereti szolgáltatásokat igénybe venni. Míg a pszichodráma már bejáratott módszer, addig a szociodráma most kezd teret nyerni. És talán nem is lesz olyan nehéz dolga, hiszen az üzenete felszabadító az egyén számára: a probléma gyökerét nem az egyes emberekben keresi, hanem a csoportban, az intézményi működésben és a társadalomban.

Hogyan szólt bele egy művészeti forradalom a pszichoterápia alakulásába? Milyen út vezetett a pszichológia és a színház fúziójához? Mi is valójában a pszicho- és a szociodráma, és hol alkalmazzák ma őket? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Újhullámos pszichiáter

A négy és fél éves Jacob Levy Moreno Istent és angyalait játssza a barátaival. Egymásra halmozott székek tetejéről figyeli Isten szerepében a pajtásait, akik repkedő angyalokat utánoznak. A kis Jacob sem akar kimaradni a repülés élményéből. Leugrik a székhalomról, és a földetéréskor karját töri. Ez a jelentéktelennek tűnő baleset vált Moreno életének legmeghatározóbb élményévé: akkor tapasztalta meg először a különbséget a valóság és a képzelet között. Ő az a filozófus és pszichiáter, akinek a pszichodráma és a szociodráma megalapítását, valamint a szociometria kidolgozását köszönhetjük. 1889-ben született Bukarestben egy zsidó családban. Egyetemista éveit Bécsben töltötte, majd 1925-ben az Egyesült Államokba költözött, és ott folytatta munkásságát egészen az 1974-ben bekövetkezett haláláig.

De nézzük, mit is csinált ő valójában?

Kezdjük az elején

Felismered ezt a képet?

avantgarde.jpg

(via)

Biztosan dereng már egy-két szó a fejedben. Izmusok… Igen, a szó, amit keresel, az az avantgárd. Azt jelenti, előörs. A huszadik század elején a művészek és a gondolkodók új perspektívát nyitottak, a konzervativizmust és a konvenciókat félretéve akarták szemlélni és kifejezni az őket körülvevő világot. Különös értéknek tartották a spontaneitást és a formai előítéletektől mentes ösztönös magatartást. Ez a gondolat varázsolta el Morenot is, aki mindenáron meg akarta lelni azt a létformát, amikor az ember teljes mértékben önmagát adja mindenféle sablontól mentesen.

Eleinte Bécs parkjait rótta, és az ott játszó gyerekeknek mesélt történeteket, amiket utána együtt eljátszottak. Ilyenkor kitört a gyermekekből a képzelőerő, a kreativitás és spontaneitás. Moreno ezt a megtapasztalást akarta a felnőttek körében is alkalmazni. Önsegítő csoportokat szervezett prostituáltaknak, majd orvosként elszegődött egy menedékhelyre, ahova a Nagy Háború előszelétől menekülők érkeztek. Az ottani tapasztalatai körvonalazták ki a szociometriáról szóló elméletét.

jakob-levy-moreno-artemisz-onismereti-muhely-300x208.jpg

(via)

Moreno valódi áttörését a színház hozta. Azt az ideológiát képviselte, miszerint „a művészet mindenkié”. Ezzel a motivációval állt neki a Monarchia által több, mint 900 évig épített kulturális keret megbontásának. Az akkori osztrák társadalmat a tudatos kulturális konzervativizmus jellemezte. A konvenciók által vezérelt Monarchiabeli kultúra a múltat dicsőítette, és az újdonságot roppant nehezen fogadta. Mindezek a színház világába álarcot és hamisságot hoztak. Ezt a rendszert kritizálta Moreno, aki a megreformált színház tartóoszlopait expresszionista alapokra építette. A spontaneitás és az úgynevezett. „valódi találkozás” ötvözetét álmodta meg. Egyik versében így fogalmaz:

„Akkor majd rád nézek a szemeiddel,
Te pedig rám nézel az enyémekkel.”

Ez a mondat adta a Rögtönzések Színháza alapját. Az előadások egy tágas szobában folytak, nem volt sem díszlet, sem függöny. Nem volt előre megírt szöveg vagy forgatókönyv, sem gyakorlott színészek. A nézők részesei voltak a rögtönzött színdarabnak, ők alkották, ők formálták. A cselekménybe bárkit bevonhattak vagy bárki beléphetett egy szerepben. Moreno, mint játékmester vett részt a darabokban. Kiváló hozzáértéssel vonta be a nézőket, ötletesen bontotta ki és hangolta át a drámai cselekményt. Ebből dolgozta ki később a pszicho- és a szociodrámát.

Egy kincset érő részlet Moreno pszichodráma-vezetéséből: 

 És ebben a Xantus János által rendezett filmben követhető végig egy teljes pszichodráma folyamat: 

Freuddal szemben

A pszichodráma alapja a cselekvés, az „acting out”, ami sokkal eredményesebben segít előhívni a bennünk rejlő dolgokat, mint a visszaemlékezés. A színpad helyettesíti a pszichoanalitikus díványt, a színházi szerepjáték pedig az asszociációt. Így kritizálja Moreno a pszichoanalízis atyját, Freudot. Nem hitt abban, hogy csupán szavakkal feltárható a teljes psziché. Szerinte elsődlegesebb a cselekvés és a kapcsolat, az akció és az interakció szintje. Ráadásul, ha a beszéd az egyetlen kommunikációs eszköz, akkor miért van zene, festészet, tánc, szobrászat, pantomim, stb.? Talán ezek nem kommunikációs eszközök? De igen, azok!

Pszichodráma a TEDx színpadán

Miben különbözik a szociodráma a pszichodrámától?

A szociodráma társas, illetve társadalmi problémát célozza meg szemben a pszichodrámával, ami a problémák gyökerét az egyénben keresi. Amíg tehát a pszichodráma az egyéni felelősséget sugallja, addig a szociodráma a társas, illetve társadalmi konstellációban kialakuló (becsontosodó) szerepek közösségi átértelmezését célozza, tehát az átalakulást közös felelősséggé teszi.

Dramatikus konfliktuskezelés

A szociodráma mára széles körben elterjedt. Leggyakrabban előítéletek és kisebbségi feszültségek feldolgozására, történelmi, politikai és társadalmi kérdések feltárására használják. Azokban az országokban terjedt el leginkább, ahol gyakori társadalmi és politikai rendszerváltások voltak. A II. világháború és a Dél-szláv testvérháború után, valamint az izraeli nemzetiségi és vallási ellentétek traumái kapcsán alkalmazták és alkalmazzák a mai napig. A szociodráma segítségével a békétlenségek rendeződhetnek és a csoportok között kialakulhat együttműködés és párbeszéd. Világszerte használják szervezetfejlesztési célokra, de orvosok és rendőrök szakmai képzésein is megjelenik.

Szociodráma, javítóintézetben

A Magyar Pszichodráma Egyesület PERFORMERS nevű szociodráma projektje évek óta együttműködik a Budapesti Javítóintézettel, így az intézmény számára nem új, hogy szociodramatikus munkába kezdjen - ezúttal a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék kommunikáció-médiatudomány szakos hallgatóival közös kurzuson. A különleges együttműködésben a cél a fiatalok reintegrációja az egyik oldalról, a szociális érzékenyítése a mindkét fél részére. Szociodramatikus játékokkal segítik a bentlakók és az egyetemisták szociális és személyes fejlődését. A bentlakó fiúk többek között megtanulhatják, hogyan kommunikáljanak a világban, ha kilépnek a javítóintézet zárt rendszeréből, és ami még fontosabb, mintát kaphatnak arra, hogyan lehet tervezni. Víziót alkothatnak saját magukról és a lehetőségeikről, hogy a pozitív jövőkép ne elérhetetlen vágy legyen bennük, hanem megfogható valóság.

Akciókutatás, szociodráma, egyetem, javítóintézet

A “Tudás a rács mögött – egyetemi hallgatók és a Budapesti Javítóintézet fiataljainak közös kommunikációs készségfejlesztése” című Kutatók Éjszakája előadáson szociodramatikus módszerekkel például olyan kérdések tárulnak fel, hogy hol a javítóintézetek helye a társadalomban. Vajon mit tud egy egyetemista a mélyszegénységről, a bűnelkövetésről, és hogyan vélekednek az elzárt fiatalok a „privilegizált helyzetben” lévő egyetemi hallgatókról? 

A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. 17:30-19:00. Helyszín: BME OMIKK. Szervezők:

  • Juhász Péter, az EMMI Budapesti Javítóintézet igazgatója
  • Blaskó Ágnes, a BME Szociológia- és Kommunikáció Tanszék adjunktusa és a Csoportdinamika Műhely egyik vezetője, az MPE PERFORMERS szociodráma projekt módszertani fejlesztője
  • Pados Eszter, az EMMI Budapesti Javítóintézet munkatársa, ELTE Pszichológia Doktori Iskola hallgatója, a Csoportdinamika Műhely tagja, az MPE PERFORMERS szociodráma projekt terepspecifikus módszertani fejlesztője.

 A bejegyzés szerzője Nagy Abonyi Lúcia, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. konzerv.png

Miért ülünk ennyi tabun?

2019. szeptember 23. - KomMédia BME

Közéleti személyiségek beszélnek nyíltan a betegségeikről, függőségeikről és szexuális beállítottságukról. Azt gondolhatnánk, hogy az életnek már nincs olyan területe, amit ne lehetne kisebb-nagyobb társaságban megvitatni – különösen fiatalok között, akik már beleszülettek a digitális világba Ha ez így lenne, nem vágnánk rá annyi mindenre, hogy ez tabu: milyen témáktól érzi magát kínosan a ma embere és miért?

Tabu az, amiről nem beszélünk, amit nem kényelmes, vagy kifejezetten kínos felhozni – válaszolta 17 egyetemista egy rövid felmérésben arra a kérdésre, hogy szerintük mit jelent az, hogy tabu. Hozzátették, hogy különböző helyeken és körökben eltérő lehet az, hogy miről nem illik, vagy nem szokás beszélni. Arra is utaltak, hogy a tabukhoz gyakran félelem társul: például az előítéletektől, a kitaszítottságtól, a megbélyegzéstől. 

Vágyak, lehetőségek, meggyőződések

 Vajon mi számít szerintük a legnagyobb tabutémának ma Magyarországon? Mi az oka a tabuk kialakulásának, és hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket? Íme, az összesített lista:

  • Anyagiak: erős félelem, hogy a fizetés nagysága határozza meg az ember értékét. A válaszadók egy része még a barátainak sem meri elárulni, hogy mennyit keres. Attól félnek, hogy a kevesebb bevétel miatt értéktelenebbé válnak a társaik szemében, rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a baráti körükben.
  • Betegségek: általában kellemetlennek tartják a betegség témát, főleg érintettként. Tudják, hogy a betegeknek a fizikai és lelki panaszokon kívül a környezetük bírálatával is meg kell küzdenie. Különösen feszélyezve érzik magunkat akkor, ha súlyosan beteg személlyel kell beszélnünk az állapotáról, mert félünk, hogy megbántjuk a beszélgetőpartnerüket a kérdéseinkkel.
  • Függőségek: az alkoholfogyasztás és a kábítószerek használatát a fiatalabb generáció igyekszik titkolni az idősebbek elől, a függők egy része nem mer a problémájával a családhoz fordulni, mert félnek az elítéléstől, így az otthoni közegből nem kapnak segítséget.

rajko_andrea_illusztracio.jpg(via)

  • Halál: kerülik a témát, hogy hárítsák a fájdalmat, akár a sajátjukat, akár másét, hiszen nem akarják a gyászoló sebeit feltépni. Nehezen tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki szerette halálhírét közli, részvétet nyilvánítanak, de aztán elterelik a témát.
  • Homoszexualitás: a többségtől eltérő szexuális irányultságukat többen a homofóbiától való félelem miatt nem merik felvállalni. Félnek a megbélyegzéstől, a diszkriminációtól és a társadalmi elítéléstől, de a család és barátok reakciójától is tartanak.
  • Politika: a legtöbben a tabuk között emlegették, mivel úgy hiszik, hogy a politikai beállítódás felvállalása utálatot, szánalmat válthat ki másokból, beskatulyázás lehet a következménye és családon belüli konfliktusokat szíthat.
  • Szexualitás: ilyen kérdésekről általában nem kommunikálunk a családdal, a barátokkal viszont igen. De ez sem általános: van, aki szerint, ha társaságban felhoz valaki egy ilyen témát, illetlennek, erkölcstelennek fog tűnni, míg mások szerint a szex egyszerűen a magánélet része, ami nem tartozik másokra.

Ezek voltak azok a tabuk, amelyeket a többség megnevezett, de a felsoroltakon kívül szerepelt a listán a nyilvános szoptatás, az intim higiénia, a menstruáció, a gyermekvállalás megtagadása, a bántalmazás, a roma helyzet, a klímakatasztrófa, a szegénység és a szakítás is.

Tabukollekció, nagyító alatt

És hogy miért él ennyi tabu a fiatalok között? A válaszadók a neveltetés szerepét hangsúlyozták: a szülői hatás és a környezet, amelyben felnőttünk, erős hatással van arra, hogy miről merünk beszélni és miről nem. Emellett a média befolyásoló erejét hangsúlyozták: nem mindegy, hogy ezekről a témákról milyen mennyiségű, minőségű információt adnak a különböző sajtótermékek, műsorok.

Érdemes azonban még mélyebbre ásni. "A tabuk kialakulásának egyik legmarkánsabb oka az információhiány, az ok-okozati összefüggések feltárásának elmaradása, amely a rákérdezéstől való félelemből fakad - mondja Dr. Rajkó Andrea Fenya szociológus. Kurzusain hallgatók ezreit vezette már be a társadalmi tabuk témakörébe, és kutatóként is ezzel a területtel foglalkozik. - A vélt vagy valós következményektől, szankcióktól való félelem meghatározó eleme a tabu kialakulásának.

A félelemérzet azonban gyakran nem a tapasztalatra épül, a fiatalok sokkal inkább feltételezett következményekre hivatkoznak: „mérgesek lesznek a szüleim”, „megvernek”, „elutasítanak”, „kiközösítenek”, „elveszítem a bizalmukat”, „nem beszélnek majd hozzám” és hasonlók.”

A félelmek azonban nem csak az otthoni közeghez kapcsolódnak: a szakértő úgy tapasztalta, hogy a hallgatók szerint az egyetemi közegben tilos bármilyen előjelű beszélgetést indítani például politikai kérdéssel, kisebbséggel vagy szexuális orientációval kapcsolatban, mert attól félnek, hogy egy efféle próbálkozást olyan verbális retorzió követne, amelyet nem szeretnének magukra vállalni.Emiatt nem ismerik egymás véleményét, álláspontját, nem tudják elmondani saját averziójukat, félelmeiket, problémáikat, és kérdéseket sem tudnak nyilvánosan megfogalmazni. Minimális esetben, vagy egyáltalán nem adódik lehetőségük arra, hogy nyíltan vitát kezdjenek, akár egy szeminárium keretein belül, és megismerkedjenek hallgatótársaik véleményével. Ahogy az a mini kutatásból is kiderül, ebben a közegben inkább került témák lesznek például a romákkal kapcsolatos előítéletek és félelmek, vagy a halál helye a mai társadalomban.”

Tabuk éjszakája

Milyen szerepe lehet a saját magunk által létrehozott, vagy örökölt tabuknak a mindennapi életünkben? Milyen eszközeink vannak a tabudöntésre?  Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Dr. Rajkó Andrea Fenya előadása a Kutatók Éjszakáján.
A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. 16:45- 17:15. Helye: BME OMIKK

Rajkó Andrea Fenya úgy látja, hogy elmaradnak azok a párbeszédek is, amelyek egy-egy előítéletes magatartás okait tisztáznák, vagy feloldanák egy évtizedeken, generációkon keresztül cipelt, érthetetlen hagyomány röghöz kötő erejét. “Olykor kifejezetten fontos lenne nyíltan beszélni, párbeszédeket indítani és vitákat generálni egy nyilvánosabb felületen, hogy halljuk mások véleményét, tapasztaljuk azt, hogy miként gondolkodnak: kiderülhet, hogy vannak hozzánk hasonló nézetekkel, problémákkal rendelkezők körülöttünk.”

egon_schiele_selbstakt_1910.jpeg

(via)

Tabu a szemnek?

A szakértő azt is kiemeli, hogy a mini kutatásban főleg a verbális tabuk jelentek meg, pedig ezeknél gyakran sokkal erőteljesebbek a vizuálisak. “A szoptatásról például lehet beszélni, rengeteg honlap foglalkozik a témával, vagyis ilyen értelemben nem sorolható a társadalmi tabuk közé. Ugyanakkor a nyilvános helyen végzett szoptatás gondolata, és leginkább látványa azonban sok embert kínos érzéssel tölt el, elfordulnak, felháborodnak. Ugyanígy erőteljesebb vizuális tabunak számítanak a testtel kapcsolatos elváltozások, fogyatékosságok, betegségek, nemváltások, elhízás vagy épp a betegesen vékony test. A szexualitással kapcsolatos mediális túlcsordultság és feltételezett telítettség ellenére ez a korosztály tabuként tekint például a szexualitást reprezentáló műalkotásokra és a velük kapcsolatos verbális megnyilvánulásra is. Ugyanakkor ismeretlen és újszerű számukra annak felismerése, hogy a kultúra történetének egyes szakaszaiban, korai társadalmakban jóval természetesebben viszonyultak a különböző irányultságú és intenzitású szexualitáshoz vagy a haldoklás, halál folyamataihoz.”

A bejegyzés szerzője Hunfalusi Réka, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 
konzerv.png

5+1 dolog, amiről felismerheted az álhíreket

2019. szeptember 20. - KomMédia BME

Rég túlvagyunk azon a korszakon, amikor csak az április elsején kell tartanunk a szándékos átverésektől. És te tudod, mit kell tenned, hogy ne az álhírhívők és -terjesztők csapatát erősítsd?

Íme egy lista, ami a segítségünkre lehet ebben.

1. Ellenőrizd a domain nevet

Biztos azt az oldalt olvasod, amire gondolsz? Nem lehet, hogy az NLC helyett az nlcafe.me oldalon kalandozol, vagy esetleg az rtl-klub.me virtuális hasábjain keresed az RTL Klubos tartalmakat? Több kamuoldal direkt arra épít, hogy összekeverd az eredetivel: figyelj a pár betűs eltérésekre, kötőjelekre és más hasonlóságokra, de a domain név vége is árulkodó lehet (például a .me is ilyen).  A hvg.hu gyűjtését itt találod. A kamuoldalak néhány éve aranykorukat élték a Facebookon: nyereményjátékokkal csábították az olvasókat, lájkokért, megosztásokért cserébe például tévét vagy autót ígértek – az egyik legnagyobb dobás a Tesla Hungary volt.

(via)

2. Nézz utána a kiadó cégnek

Keresd ki az impresszumot: vagy ezen a néven, vagy gyakran a „rólunk”, „információ”, „elérhetőség” fül alatt szerepel a honlapon. Nézd meg, hogy van-e ott egyáltalán valaki, és ha igen, akkor ellenőrizheted a cégnevet az Igazságügyi Minisztérium nyilvántartásában.

3. Keress rá a szerzőre

Lehet tudni valamit a felület munkatársairól? Az adott bejegyzés szerzőjéről kiderül valami? Van róla információ itt, vagy bárhol máshol a neten? Elérhetőek más cikkei is?

Még több álhír

Szeretnél többet megtudni az álhírekről? Akkor gyere el a Kutatók éjszakáján a Megdöbbentő! Tíz nyelvet is megtanulhatsz akár fél óra alatt a szerrel, amivel a gyíkemberek permeteznek minket” című előadásra, amit Tófalvy Tamás, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének docense fog tartani. 

  • A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. péntek, 16:00
  • Helyszíne: BME OMIKK

4. Figyeld, hogy mikori a poszt

Attól, hogy ma látsz egy hírt, még nem biztos, hogy másnak is újdonság, viszont a megosztásod félrevezetheti a szintén figyelmetlen olvasókat. Ha azt látod, hogy egy megtörtént eseményről fél év múlva megy ki egy hír, gyanakodj, hogy ezzel valamilyen aktuális eseményről szeretnék elterelni a figyelmet. Hasonló tévedésnek köszönhette az Index 2016 legmegosztottabb hírét. A „Magyarország megnyerte a női vízilabda-Eb-t” című cikket nyáron, a hazai focivébés sikerek közepette több százezren lájkolták és osztották meg; a cikk azonban januári volt, hiszen a női csapat valójában akkor nyert. (Az eredeti publikálás után nem sokan olvasták az írást.)

5. Használj hírkövető oldalt

A netes híreket például a Columbia Egyetem által létrehozott, Emergent nevű online hírkövető szolgáltatás által lehet ellenőrizni. Az oldal egy kutatási projekt részeként listázza az ellentmondásos, nem ellenőrzött, hamis és igaz híreket. A rendszerük ellenőrzi a forrásokat,  összegyűjti a hír valóságértékével kapcsolatos információkat, követhetővé teszik, hogy honnan indult ki egy hír, hányan osztották meg és hogy hogyan terjedt tovább.

Hogyan védekezhet a média az álhírek ellen?

A BBC, a Google, a Twitter és a Facebook egyesítette az erőiket a nyáron, hogy legyőzzék a dezinformációt. Négypontos tervük a következő elemekből áll:

  1. a szervezetek közötti korai figyelmeztetőrendszer kifejlesztése: amely a választások során segíti elő, hogy minél gyorsabban adják egymás tudatára, ha valamilyen demokráciát sértő információ kerül ki a világhálór
  2. a médiaoktatás népszerűsítése
  3. választói információbővítés: célja, hogy mindenki tudja, hogyan, és hol kell szavazni
  4. megosztott, közös tanulás

5+1 Töltsd ki az Álhírvadász tesztjét

Az Álhírvadász egy magyar projekt, ami Bátorfy Attila, az MTE és az Átlátszó közreműködésével készült el. Az oldalon különböző nehézségű teszteket tölthetsz ki (a gyakornoki szinttől az oknyomozói fokozatig): már a kérdésekből is sokat tanulhatsz az álhírszűrés szempontjából releváns kérdésekről.

A bejegyzés szerzője Petky Beatrix, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. 

konzerv.png

A sötét oldalt keresve – Miért vonzódunk tragédiákhoz?

A napokban egy halálos autóbalesetnél a több száz bámészkodó és fotózó közül, mindössze néhányan segítettek a mentőknek az életmentésben. Júniusban a Hableány sétahajó roncsának kiemelésekor egész tömeg, 100-200 ember figyelte az eseményeket. Az Index is megírta, hogy a rendőrségi felhívás ellenére is kisszékkel, távcsővel készültek a nézelődők, akik egymást személyesen, másokat pedig telefonon informálták az eseményekről. Az HBO Csernobil című sorozata után pedig megugrott a turisták száma az atomkatasztrófa környékén. Míg egyeseket felháborít ez a viselkedés, mások a tömeg tagjaivá válnak. Mi a magyarázat az utóbbira?

(”Nézők” a Hableány júniusi kiemelésekor, via)

Vannak, alig tudják elfordítani a tekintetüket egy természeti katasztrófa felvételeiről, vagy arról, ahogy egy motorbaleset sérültjét a mentőbe teszik. Mielőtt bárki arra gondolna, hogy ezek az emberek betegek, szeretik a vér vagy a szenvedés látványát, érdemes megállni, mert sok esetben ez téves megállapítás. Egyrészt a jelenség általánosan működik az emberekben: gondoljunk csak arra, hogy amikor egy busz elhalad egy baleset helyszíne mellett! Hány arc tapad az ablaküvegre? Akár még a mienk is? Nem szállunk le a járműről, de nehezünkre esik nem odanézni. Másrészt ez a viselkedés jóval összetettebb, és sokkal emberibb tényezők állnak a hátterében.

Félelemre és empátiára hangolva

Biológiai alapon az „üss vagy fuss” reakció lép életbe, minden általunk észlelt esemény során. Ez igaz akkor is, amikor meglátjuk a baleset helyszínét: az agyunk feldolgozza a kapott adatokat és levonja a megfelelő következtetést. Egy tanulmány szerint viszont itt van egy lényeges különbség: erősebben reagálunk, és többet tanulunk a negatív tapasztalatainkból, mint a pozitívakból. Ez a negatív torzítás, ami automatikusan nagyobb figyelmet szentel a rossz eseményeknek, negatív információknak. Egy baleset helyszínét ezért – még ha tudat alatt is – de tapasztalataink bővítése céljából is elemezzük, remélve, hogy ezzel elkerülhetjük a hasonló helyzeteket.

Ugyanakkor egy ilyen esemény során átélhetjük a félelem élményét, az életünk kockáztatása nélkül. Ez nem csak a tényleges baleseteknél történik meg. „Egy tragédiát olvasva, katasztrófafilmet nézve is szembenézünk a halállal, fájdalommal, kétségbeeséssel, leépüléssel és megsemmisüléssel kapcsolatos félelmeinkkel, de mindezt egyfajta biztonság érzésével tehetjük meg – állítja Dr. David Henderson, pszichiáter. – Ez segít számunkra összeegyeztetni a kontrollálhatatlant a kontroll iránti szükségleteinkkel.”

Ám ezek mellett más pszichológiai ok is meghúzódik. Egy katasztrófát nézve, empátia ébred bennünk a sérültek látványára, és ez egy fontos összekötő kapocs a szociális kapcsolatainak fennmaradásához. Érdemes megjegyezni, hogy a tragédiák, drámák nézése a moziban vagy televízióban megerősíti a nézőkben a csoportos összetartozás élményét.

S.C.R.E.A.M.

A fentieket kicsit kibővített formába rendezte Michael Stevens internetes ismeretterjesztő-oktató. A videójában arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért van bennünk ez a morbid kíváncsiság. És a válasz?

 „Well, its’s because we like S.C.R.E.A.M.”

Ez egy magyarra lefordíthatatlan szójáték, ami egyrészt azt jelenti, hogy szeretünk sikítani, másrészt egy mozaikszó, ami az alábbiakból áll:

  • Strength = Erő

A rémisztő dolgok nézése (vagy átélése) erőt ad a számunkra: például egy horrorfilm megnézése után az emberek erősebbnek érzik magukat.

  • Catharsis – Katarzis

A kárörvendés – bár közel sem szimpatikus dolog – szintén ezen az elven alapul. Más ember szerencsétlenségét látva mi szerencsésebbnek érezhetjük magunkat, ami egyfajta katarzis élményt ad.

  • Reality – Realitás

Egy baleset helyszínét szemlélni lehetőséget ad számunkra a valóság jobb, mélyebb átélésére.

  • Exploration – Felfedezés

Ezen események lehetőséget biztosítanak új tapasztalatok és tanulságok felfedezéséhez is.

  • Acceptance – Elfogadás

A morbid dolgokkal való találkozás segítséget ad a fájdalom és az elkerülhetetlen halál elfogadására.

  • Meaning – Jelentés

Az előzőhöz hasonlóan az ilyen történések segítenek elgondolkodni a számunkra fontos és jelentőségteljes dolgokon.

Pénzért borzongást?

Egy baleset bámulásán kívül, nagyobb léptékű tendencia is létezik: a katasztrófaturizmus vagy más néven sötétturizmus. Ez a turizmus azon válfaja, amikor emberek  rossz élményekhez, katasztrófákhoz, halálesetekhez köthető helyeket látogatnak meg. A kínálat szinte végeláthatatlan: börtönök, volt koncentrációs táborok, katasztrófa helyszínek, csaták és háborúk színterei, sorozatgyilkosok házai, gyilkossági tetthelyek és temetők.

(via, via, via, via, via)

És a turizmus ezen extrém, és első hallásra kissé bizarr formája egyre népszerűbb. Elég csak egy közelmúltbeli példát említeni. Az idén bemutatott HBO sorozat, a Csernobil ugrásszerűen megnövelte a turisták számát. Egy ottani utazási iroda szerint a sorozat premierje után 40%-kal emelkedett az odalátogatók száma, pedig egy-egy angol nyelvű körbevezetés 100 dollárba kerül (30 000 Ft).

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy a sötétturizmus terjedése az Instagram, Facebook és más közösségi média ”ördögi” hatásának köszönhető, érdemes megjegyezni, hogy a történelemből számos példát ismerünk a kegyetlen vagy furcsa helyszínek, játékok iránti vonzódásról: akár a római gladiátorjátékokat, vagy a nyilvános kivégzéseket is említhetjük. Egy XVI. Lajos francia király kivégzéséről készült metszeten is jól látszik a tömeg mérete, de hasonló volt a több ember meggyilkolásáért felelős Eugen Weidmann guillotine általi lefejezése is. A tömeg az elvárt komolyság és tisztelet helyet zajosan, akcióra éhesen kiabált és fütyült. A kivégzés után pedig többen zsebkendőjüket az elítélt vérébe mártották, szuvenírként megőrizve azt.

 

(XVI. Lajos király lefejezése, via)

A turizmus ezen formája iránti érdeklődés növekedése nemcsak a Google találatok számában mutatkozik meg, hanem a kutatások terén is. Míg 1996 és 2010 között mindössze 4-5 cikk született a témában, 2011-2016 között ez a szám már a 25-öt is elérte. De mi van a terjedés mögött?

Természetesen, egyrészt az egyszerű kíváncsiság. Ott állni a World Trade Center tornyainak helyét jelölő Ground Zero-nál, Diana hercegnő balesetének helyszínén sétálni, vagy ellátogatni a Sedelci Osszáriumba, ahol több száz emberi csont és koponya díszíti a falakat, mind izgalmasnak és érdekesnek hatnak. Ki ne szeretné látni, ahol mindez történt?

Dr. Tong Lam, a Toronto-i Egyetem docense szerint egy másik ok, hogy a tragédiák helyszíneinek látogatása segít feldolgozni a létezésünket fenyegető egyre nagyobb szorongásunkat. Ezek közé pedig nemcsak a személyünket érintő elmúlás tartozik – ahogy a baleseteknél már említettük –, hanem a Damoklész kardjaként fejünk felett lebegő klímaváltozás, a globalizáció és a nukleáris megsemmisülés is.

Egy plusz adalék, hogy ezek a helyszínek fontos történelmi eseményekhez is köthetőek. Ahogy Prof. John Lennon, a Glasgow Caledonian University előadója rámutatott: „Ezeknek a helyeknek a felkeresése, egyben lehetőség számunkra arra, hogy tanuljunk a múltból.”

Pénzáramlás vs. tiszteletlenség

Ennek a turistáskodásnak pedig előnyei is vannak, sőt néha bátorítják azt. 2011-en a Missouri állambeli Joplin-ban a helyi turistaügynökség létrehozott egy térképet, ami a legsúlyosabb károkat szenvedett városrészekre irányította a látogatókat. Az ellentmondásos lépés mögött az a cél lebegett, hogy ezzel is pénzt gyűjtsenek a károsultak számára. Sok tisztviselő ma is úgy véli, hogy New Orleans-ban a Katrina hurrikán pusztítása utáni adományok is részben a turistáknak köszönhetőek.

De természetesen megvannak az árnyoldalai a jelenségnek. A látogatók sokszor nem tisztelik az helyszíneket, a halottak és a tragédia emlékét. Auschwitz erre egy klasszikus példa. Idén márciusban Twitterre került ki egy poszt négy látogatóról, akik a vonatsíneken egyensúlyoznak:

twitterauschwitz.jpg

„Amikor az Auschwitz-i Múzeumba jössz, emlékezz arra, hogy ebben a táborban több mint egymillió embert öltek meg. Tiszteld az emléküket! Jobb helyek is vannak a világon a mérlegkarozás gyakorlására, mint egy olyan hely, amely ezrek deportálását szimbolizálja a halálba.” (via)

Dr. Brigitte Sion egy interjúban magyarázta, hogy fontos ismernünk a helyi kultúrát, mi számít tisztességes és tiszteletlen viselkedésnek az adott emlékhelyen. „Auschwitz-ba nem illik shortban és flip-flopban besétálni, de a Ground Zeronál lehet fotózkodni. […] Néhány szabály világosan ki van írva, mások a kultúrához vagy a helyhez köthetőek.”

Botrányok viszont újból és újból előkerülnek. Legutóbb szintén Csernobillal kapcsolatban, amikor az nz.nik Instagram oldal tulajdonosa Pripjaty kihalt és elhagyatott városában fehérneműben és félmeztelenül pózoló nőről posztolt képeket.

csernobil.jpg

(via)

A sötétturizmus minden kétséget kizáróan egy bizarr jelenség, de olyan, amivel egy adott pontján az életünknek mindannyian találkozunk. Dr. Philip Stone, a University of Central Lancashire, Institute for Dark Tourism Research ügyvezető igazgatója rávilágít: „A sötét turizmusnak nincs igénye sötét turistákra. Olyan emberekre viszont igen, akik tanulni akarnak az életről és a világról.”

kep.png

Földi Paradicsom a 3. évezredben: ilyen az élet egy okos városban

Mosópor, víz, telefon, televízió, óra, autógumi és ruha. Lassan minden használati tárgyra és fogyasztási cikkre ráaggatják az okos jelzőt. Egyes termékek esetében csak jól hangzó marketingfogás, másoknál viszont valódi mögöttes tartalmat rejt a ’smart’ szócska. Igazából se törvényi, sem konvencionális szabályok nem vonatkoznak arra, hogy pontosan mit lehet így nevezni. Itt van például az okos város koncepciója, aminek nincs tankönyvi definíciója, mégis jól körülírható, mit is értünk alatta. Elviekben ez a modernkori településforma a technológia adta lehetőségekkel oldja meg majd a nagyvárosaink minden nyűgét. Az irány jó, a cél magasztos, arról viszont már kevés szó esik, hogy milyen lemondásokkal jár egy ilyen kiokosított településen élni.

A város fogalma több száz éve egyet jelent a lehetőséggel. Ezekbe a különleges jogállású településekbe lényegében a középkor óta előszeretettel költöznek fel a vidéki lakosok egy jobb élet reményében – akár nagy kockázatvállalás árán is. A ma ismert formájában az urbanizáció a XX. század elején robbant be a második ipari forradalom hatására. Globális szinten, és brutális léptékben kezdett el a városok népessége növekedni az 1900-as évek legelején. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának (DESA) mérése szerint 2006 volt a fordulópont, ettől az évtől kezdve él több városlakó a Földön, mint vidéki – jelenleg körülbelül 58-42% ez az arány. Észak-Amerika és Európa viszont a globális átlagnál is jóval urbanizáltabb régiók. Az EuroStat mérései azt mutatják, hogy az öreg kontinens lakosságának kicsivel több mint kétharmada él városokban, ami zsúfoltsághoz, környezetszennyezéshez, zajhoz, közlekedési káoszhoz és hulladékhegyekhez vezetett. Egyszóval olyan kihívásokhoz, melyek komolyan érintik az életminőséget. A probléma tehát adott, a leghatékonyabb megoldást pedig az úgynevezett okos város koncepciójában találták meg korunk vezető településmérnökei.

rajzocska.png

(via)

Az okos város ismérvei

Az okos város fogalmának jelenleg nincs sziklaszilárd tankönyvi definíciója. Nagy általánosságban azonban elmondható: egy okos város lényegét az adja, hogy a különféle infrastrukturális és kommunikációs hálózatok úgy állnak össze egy egymást erősítő rendszerré, hogy a város erőforrásait hatékonyan és koordináltan hasznosítsák a városlakók. E cél megvalósítása érdekében az okos város életének minden releváns információját gyűjteni és elemezni kell úgy, hogy a városlakok kommunális és hétköznapi kihívásaira komplex megoldásokat, válaszokat lehessen adni. Egy okos város tehát akkor nevezhető igazán okosnak, ha az információs és kommunikációs technológiák segítségével a város infrastrukturális hálózatait az életminőség javítására használja környezettudatosan, energiahatékonyan és gazdaságilag effektíven.

Ezeket a tudományos ismertetőjegyeket figyelembe véve tehát az ideális okos város valószínűleg egy olyan település, aminek digitális rendszereit egy hatalmas szuperszámítógép működteti az optimalizáció égisze alatt. Egyszóval a meteorológiai mérésektől kezdve, a közműszolgáltatásokon át, egészen a közlekedési hálózatokig mindent egyetlen komputer hangol össze, elemez és irányít. Ez a fiktív szuperszámítógép pedig úgy programozza be a hálózatok paramétereit, hogy a felhasználók, azaz a városlakók életminőségét kimaxolja.

giga_smart.jpg

(via)

Meglepő lehet, de a tudományos magyarázatokon túl, már a magyar végrehajtó hatalom is definiálta az okos város fogalmát. A 2017. március 20-i, 56/2017. (III. 20.) számú kormányrendelet ugyanis kimondja:

„Az okos város olyan település vagy település csoport, amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint a területén elérhető szolgáltatások minőségét és gazdasági hatékonyságát korszerű és innovatív információtechnológiák alkalmazásával, fenntartható módon, lakosainak fokozott bevonásával fejleszti.”

A valóságban természetesen nem létezik 100 százalékosan okos város. Egyelőre mindösszesen pár olyan nulláról felépített település létezik a világban, melyet de facto okos városnak lehetne tekinteni. Jelenleg a  az az elsődleges gyakorlat, hogy a meglévő infrastrukturális hálózatokat modernizálják úgy, hogy azok a digitális technológia segítségével választ adjanak a modernkori kihívásokra, azaz megfeleljenek az okos város koncepciójának.

Elavult régiből okos újat

Jelenleg a világ számos nagyvárosában találni olyan ’kiokosított’ infrastrukturális hálózatokat, melyek az okos város koncepcióját hivatottak megvalósítani. A kivitelezés alatt álló, illetve a tervben lévő projektek száma pedig fokozatosan nő (főleg Európában, Észak-Amerikában, az öbölmenti és a távol-keleti gazdag országokban). Ezek az újítások pedig pár különleges kivételtől eltekintve besorolhatóak hat jól regisztrálható terület (környezet, közlekedés, városigazgatás, infokommunikációs infrastruktúra, életvitel, energetika) valamelyikébe. A következőkben be is mutatunk minden területet egy-egy kiemelkedően fontos hazai fejlesztést, szemléltetve a magyar ’okos-városiasodás’ léptékét.

1) Környezet: A városok népességének robbanásszerű növekedésével egyre komplexebb megoldásokkal lehet csak megteremteni az emberek számára kívánatos életminőséget. A nagy tömeg több ivóvizet fogyaszt, több szemetet és szennyvizet termel, valamint több káros anyagot bocsájt a levegőbe. A növekvő igényeket pedig lehetőség szerint úgy kell kielégíteni, hogy a környezeti terhelés ezzel párhuzamosan ne egyenesen arányosan, hanem jóval kisebb léptékben nőjön. Az természeti erőforrások hatékony (okos) felhasználásának pedig számos színtere van, például úgynevezett okos épületek (főként irodaházak) formájában. Az okos épületekben az energetikailag fontos adatokat (fűtés, hűtés, árnyékolások, riasztások, megfigyelőrendszerek és vagyonvédelem, a közművek használata, az épület állaga és a ki-belépő forgalom) egy számítógép összegyűjti, kielemzi és energetikailag a leghatékonyabb megoldásokat választja. Magyarországon a legmodernebb okos épület talán a Kopaszi-gáton épülő MOL Campus lesz, ami például az energiaszükségletének a 25 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezi majd. (További érdekes infók Mol Campusról az Indexen.)

2) Közlekedés: Ma már egyáltalán nem csak New Yorkra igaz a híres mondás: „A város, ami sohasem alszik”. Korunk nagyvárosaiban szó szerint egy percre sem áll le az élet. Emberek és árunk közlekednek keresztül-kasul a világvárosokon a nap 24 órájában. Az állandóan mozgásban lévő embermasszát pedig a lehető leghatékonyabb megoldásokkal kell eljuttatni egyik pontból a másikba, hogy ne alakuljon ki káosz. Itt lép színre az okosközlekedés, aminek két nagy területe van: a tömegközlekedés és az egyéni felhasználású közlekedési eszközök. Az utóbbi kategória egyik fő problémája a sok közül, hogy a személyautók döntő többsége csak pár óráig van használatban – akkor is leggyakrabban csak egy sofőr ül bennük. Az emberek többsége munkába menet, majd onnan hazafele használja személyautóját. Ez azt jelenti, hogy a kocsik kihasználatlanul állnak napközben valahol és csak a helyet foglalják az egyébként is zsúfolt városokban. Erre a problémára kínálnak megoldást az okosnak számító ’car sharing’ megoldások, melyek nagyon hasonlítanak a klasszikus autóbérlésre azzal a különbséggel, hogy itt csak párszor 10 percre történik az autók bérlése. Ezzel a megoldással egy autó kihasználtsága drasztikusan megnövekszik és felhasználóknak is olcsóbban hozzáférhetővé válik egy kocsi, mint egy magántulajdonban lévő autó fenntartása. Car sharinggel foglalkozó cég több is van Magyarországon. Pl.: Mol Limo és Green Go.

3) Városigazgatás: Egy település ’kiokosítása’ nem alulról szerveződő folyamat. Az infrastrukturális hálózatok fejlesztéseiről mindig egy önkormányzati (jobb esetben demokratikusan megválasztott) testület dönt. Egy hatékonyan működő okos város legfőbb döntéshozó szervének viszont merőben újfajta kihívásokra kell választ találnia, melyek modern vezetői attitűdöket, valamint tanulás- és innováció-centrikus nézőpontot igényelnek. Az okos városigazgatásnak persze elengedhetetlen előfeltétele a megfelelő információs és kommunikációs technológiai infrastruktúra, ami lehetővé teszi a közigazgatási folyamatok hatékony működését. Ezt az előfeltételt jelenleg Közigazgatás- Közszolgáltatás-Fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) hivatott Magyarországon megteremteni. A 173 millió eurós keretösszeggel dolgozó EU-s program célja, hogy hazánkban létrejöjjön az úgynevezett „E-közigazgatás”.

4) Infokommunikációs infrastruktúra: Az infokommunikáció egy mozaikszó, az informatika és a kommunikáció (távközlés) összefonódását jelenti. Az infokommunikációs hálózatok és rendszerek pedig ma már megkerülhetetlenek, életünk mindennapi részei. A gazdasági prosperitás és az országos infrastruktúra elképzelhetetlen nélkülük. Az okos városokban pedig pár különleges kivételtől eltekintve lényegében minden (okos) szolgáltatás (legyen az piaci, vagy állami) arra a magától értetődő előfeltevésre épít, hogy város lakói rendelkeznek legalább egy olyan okos eszközzel (okostelefon, táblagép, okosóra), amelynek segítségével bárhol és bármikor csatlakozni tudnak az internetre. Ennek következtében minden önkormányzati, állami, vagy nemzetközi szerveződésnek elemi érdeke, hogy olyan infokommunikációs infrastruktúrát építsen ki a területén, amely a lakosainak a számára a lehető legkönnyebb hozzáférést biztosítja ezekhez a szolgáltatásokhoz. Az Európai Unió WiFi4EU nevű programjának célja, hogy szerte Európában ingyenes wifi-hozzáférést biztosítson a polgárok számára nyilvános helyeken. A többlépcsős programban, májusban 63 magyar településen létesítettek ingyenes vezeték nélküli internetes pontokat. Az okos városban természetesen a wifi-hez és más infokommunikációs infrastruktúrákhoz a hozzáférhetőség teljes körű és kompromisszumoktól mentes.

5) Életvitel: Az okos életvitel kétség kívül a legtágabb fogalomkör a 6 fő okos-terület közül, sőt határai gyakran összemosódnak a többi nagy halmazéval. Az okos életvitel megértéséhez először is tisztázni kell pontosan mit is értünk az életvitel fogalma alatt, az okos városok vonatkozásában. Ez esetben az életvitel szinonima az életmóddal, azaz a szükségletek kielégítése érdekében végzett tevékenységek összességét jelenti. Az okos életvitelnek pedig, összhangban az okos város tematikával, az információs és kommunikációs technológiai alkalmazásokkal segített életvitelt nevezzük. Ergo minden olyan technológiai kütyüt és fejlesztést be lehet sorolni az okos életvitel alá, ami a hétköznapokat könnyebbé teszik. Hazánkban az egyik ilyen sokak által használt fejlesztésre jó példa a BKK Futár, a Budapesti Közlekedési Központ hivatalos utazástervező alkalmazása. Az európai szinten is a közlekedési applikációk élvonalába tartozó BKK Futár térképén megjelenik a forgalomban lévő összes busz, villamos és trolibusz, a járatok valós idejű indulási információi, a megállói menetrendek, valamint a környező MOL Bubi állomások és jegyárusító helyek is.

6) Energetika: Az egyre nagyobb lélekszámú városoknak stratégiailag vált fontossá az energiafogyasztás – lemondásokkal nem járó – csökkentése és az energetikai erőforrások hatékony felhasználása. Ezen cél megvalósításának legfontosabb letéteményese az úgynevezett okos elektromos hálózat (angolul smart grid) kiépítése. Az első hivatalos definícióját a smart grid hálózatoknak az Egyesült Államok kongresszusa fogadta el 2007-ben az EISA 2007 nevű törvény részeként. A jogszabály értelmében a smart grid olyan okos elektromos hálózat, amely az információs és kommunikációs technológiák segítségével gyűjt információkat a szolgáltatók és a fogyasztók felhasználási szokásairól, majd ezeket állandó elemzésnek alávetve automatikusan képes döntést hozni, növelve ezzel a hálózat hatékonyságát, megbízhatóságát, gazdaságosságát és fenntarthatóságát. Magyarországon egyelőre állami szinten nem fogalmazódott meg szabályozás az okos hálózatok fejlesztésére, bevezetésére és üzemeltetésére.

Okos városok a nulláról

Városok nem egyik pillanatról a másikra születnek. Egy több milliós összlakosságú település kialakulása évszázadokon átívelő, történelmi folyamat. Ezért az esetek döntő többségében az okos városok koncepcióját nem a városok ’alapkőletételénél’ kezdik megvalósítani, hanem a városok már létező infrastruktúrális hálózatait modernizálják – ahogy korábban is olvashattuk. Ennek ellenére pár olyan egyedi példával is találkozni a nagyvilágban, ahol úgy húztak fel a nulláról egy közigazgatásilag is városnak minősülő települést, hogy már a munkálatok megkezdése előtt az volt a cél, hogy egy lexikális értelemben vett okos várost építsenek. Ilyen település nincs sok, az egyik iskolapéldája viszont a Dél-Korea nyugati partján fekvő Sondgo nevű okos város.

songdo.jpg

(via)

Songdot egy Sárga-tengertől elhódított, 600 hektáros mesterséges szigetre építették fel. A terület kiválasztásánál főleg a jó jövőbeni közlekedés volt az elsődleges szempont, ezért a települést 65 kilométerre Szöultól és pár kilométerre az ország legnagyobb repterétől, az Incshoni Nemzetközi Repülőtértől húzták föl. A projekt során 80 000 lakást, 5 millió m2 irodát és 900 000 m2 –en építettek föl kereskedelmi célú épületeket. Emellett iskolák, kórházak, szállodák, sport- és kulturális létesítmények, utak, illetve számos park is helyet kapott a mesterséges földdarabon. Songdot úgy tervezték, hogy nullához közelítsen a károsanyag-kibocsátása, illetve lehetséges legyen 100%-ban megújuló energiaforrásokkal üzemeltetni az infrastruktúráját. A városban helyett kapott továbbá számos elektromosautó-töltőállomás, 26 km hosszú kerékpárút, és egy olyan zárt rendszerű hulladék feldolgozóüzem, amely Songdo összes kommunális szemetét képes újrahasznosítani. Ezen felül a város összterületének 40%-a zöld lesz. Mindezen infrastrukturális hálózatoknak köszönhetően, Dél-Koreában Songdo elsőként kapta meg település szinten az úgynevezett LEED (Leadership in Energy and Environmental Design) minősítést, amit a környezettudatos és gondos energiafelhasználású terveknek szokott odaítélni amerikai székhelyű U.S. Green Building Council nevű bizottság.

Egy Songdohoz hasonló okos városrészt tervezett Toronto egyik elhagyatott kikötőjébe a Google anyavállalata, az Alphabet. A Quayside névre keresztelt új városrész amiatt került nemrég a nemzetközi és a hazai sajtó érdeklődésének homlokterébe, mert egy rendkívül befolyásos techbefektető, Roger McNamee nekiment a projektnek. Az amerikai üzletember, egy nyílt levélben óva intett attól, hogy bárki megbízzon az olyan nagy technológiai gigavállalatokban, mint a Google, ha az személyes adataik kezeléséről van szó. Toronto városvezetésének címzett írásában McNamee kijelentette, hogy a Google arra fogja használni Quayside névre keresztelt okos város lakóinak adatait, hogy elemezze és befolyásolja a viselkedésüket és, hogy ennek segítségével új piacokat teremtsen a szolgáltatásainak és termékeinek. 

gooooogle.jpg

(Quayside tervezett látképe, via)

Veszélyben a magánélet?

A célkitűzéseket megvizsgálva nehéz bármilyen kivetnivalót találni az okos városok koncepciójában. Az energiatakarékosság, a fenntartható fejlődés, a környezettudatosság mind olyan jól hangzó, de nehezen értelmezhető pszeudokifejezés, mellyel könnyű eladni az okos várost megvalósítani kívánó fejlesztéseket. Az ilyen típusú korszerűsítések árnyoldalairól viszont általában elfelejtenek említést tenni a kivitelezők, nehogy csorba essen a mindent (is) megváltani képes okos város elképzelésén. Az előszeretettel elhallgatott negatívum közé sorolható például az adatbiztonság vagy a társadalmi igazságosság kérdésköre.

Bármennyire is egy álomváros látszatát keltik az olyan nulláról felhúzott okos városok, mint Sangdo, az ilyen csúcs modern infrastruktúrával felszerelt települések termékeny táptalajt biztosítanak a társadalmi egyenlőtlenségeknek - a szakértők szerint. Ezek az okos városok ugyanis nem alulról szerveződve születnek, hanem tervezőasztalnál kapják meg végső formájukat. Ilyen értelemben pedig ezen városok társadalma sem egy "természetes” folyamat révén jön létre, hanem egyfajta szelekciós procedúra következtében (ezt akár közvetett tudományos társadalomtervezésnek is nevezhetnénk). A Songdohoz hasonló okos városokba nyilvánvalóan olyan tanult emberek költöznek elsősorban, akik képesek fenntartani és működtetni a város infrastruktúráját (fejlesztők, kutatók, mérnökök stb.), illetve olyan felső-osztálybeliek, akik képesek megfizetni a csillagászati ingatlanárakat. Ennek következtében a Songdohoz hasonló okos városok agyelszívó hatással rendelkeznek az adott ország egészére nézve. Ez a folyamat pedig nemzeti szinten társadalmi egyenlőtlenséget generál, hiszen az alacsonyan iskolázott és a kevésbé tehetős polgároknak semmi esélye sincs hozzájutni az okos városok nyújtotta jólléti szolgáltatásokhoz és számítástechnikai rendszerekhez.

A társadalmi ollót szétnyitó hatás mellett az okos városok komoly adatbiztonsági kockázatokat is hordoznak, hiszen  hatékony működésükhöz elengedhetetlen a városlakók felhasználási szokásainak vizsgálata. Fontos tudni egyéni és tömegszinten is az emberek döntéshozatali mechanizmusait, hisz az infrastrukturális hálózatokat ezek mentén lehet a leghatékonyabban kalibrálni. Egy valóban okos városban az emberek minden mozgást és döntését egy összetett megfigyelőrendszernek kell nyomon követnie, a lehető legrészletesebben, ugyanis a lakosokról összegyűjtött adatokat segítségével lehet optimalizálni az energiahasználatot, az épületek működését, a közlekedést, vagy például a szemétszállítást. Egy minden téren automatizált és digitalizált okos város működéséhez elképesztő mennyiségű adat kell, ami számos adatkezelési veszélyt rejt. Elég csak a közelmúlt nagy botrányaira gondolni, például a Facebook Cambidge Analytica adatszivárogtatására, ami miatt rekordméretű 5 milliárd dolláros büntetést kapott a közösségi médium. Az okos városok által összegyűjtött adatok pedig jóval részletgazdagabbak lesznek, mint amit a nagy tech cégek valaha is a felhasználóikról készíteni fognak. Ezeket a rendkívül érzékeny és személyes adatokat pedig valahol tárolni és elemezni kell, potenciális célpontot kínálva ezzel minden adathalásznak.

big_data.jpg

(via)

A legpesszimistább elképzelések még ennél is tovább mennek, és azt veszik alapul, hogy az okos városok lakóiról összegyűjtött végeláthatatlan adathalmaz rossz kezekbe kerül. Erre az eshetőségre a szakirodalmakban előszeretettel hivatkoznak úgy, mint az orwelli modell, amely azt állítja, hogy a technológia eszközök segítségével megvalósulhat az emberek fölötti totális kontroll és az egyének csupán csak alárendelt szerepet töltenek be egy város életében.

Ez a disztópikus forgatókönyv pedig ma már egyáltalán nem csak az állandóan rettegő konteohívők agyszüleménye, a Nagy Testvér sok esetben már igenis kézzel fogható valóság. Például a 1,4 milliárd összlakosságú Kínai Népköztársaságban jövőre vezetik be a totális megfigyelésen alapuló, úgynevezett társadalmi kreditrendszert. A nyugati típusú, individualista társadalmi berendezkedés szemüvegén keresztül nézve hátborzongatónak tűnik a rendszer, amely minden kínai állampolgárhoz és nem természetes jogi személyhez rendel egy pontszámot: ez a rezsim által pozitívnak ítélt cselekedetek hatására nő, a negatív esetben pedig csökken. A pontszámok alapján a kínai államapparátus, valamint az azt kiszolgáló erőszakszervezetek pontosan tudni fogják, hogy mely állampolgárokat kell szigorúbb, illetve lazább megfigyelés alatt tartani.

kep.png