A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Hol kezdődik az írói önmenedzselés? Megsúgjuk: nem a könyvnél

2019. augusztus 23. - KomMédia BME

A kreativitás mindig a legalkalmatlanabb pillanatban tör utat magának, és követeli, hogy elfoglalja tisztes helyét a nagyvilágban. Talán ezért van tömésig tele az írópalánták fiókja szakadt blokkokkal és parkolójegyekkel, melyek hátulján ott éktelenkednek a legújabb bestseller első sorai. A gépük sem szégyenkezhet, azok is hűségesen tárolja a toplistás agyszüleményeket. Valamiért mégsem sikerül felkelteniük a szunnyadó írói identitásukat, és bár a kreativitásuk papírt ér, folyton beleüti a kislábujját a siker kapujának küszöbébe. A majdnem-kész-kézirat cím nélkül marad, az Instagram fiók biojában pedig kimarad a bűvös szó: author.

Sokak életcélja, hogy így vagy úgy - de inkább így, könyv formában -, nyomot hagyjon maga után a világban: egy kis darabkát a tökéletesnek hitt életéből, vagy azokból a papírra vetett fantáziafoszlányokból, amelyek túllendítették a nehéz napokon. A keserűség mocsara is húzóerő az íróasztal székre, komoly ösztönző egy tragikus történet, vagy idealizált, beteljesületlen életkép megosztására.

Az író címkézze fel magát

Háborút lehetne indítani azzal a kérdéssel, hogy „Mi teszi íróvá az írót?”. A tollforgatók közül mindenki más állomáson venné fel ezt a címkét, vagy ruházná rá azt másokra, éppen ezért meddő vitát fog szülni a kérdés. Egy könyv nem feltétlen teszi íróvá az írót, de kevesebb sem lesz azért, mert még egyik írásának sem tudott „gerincet venni”. Ebből kifolyólag máshogy lehetne megközelíteni meg a témát:

Ki határozza meg, hogy ki az író?

Van egy réteg, aki szerint az író az, aki ír, függetlenül attól, hogy jól, vagy sem. Talán ez az, amiért annyi önjelölt író sétál közöttünk, és amiért ez a séta csak a sarki boltig juttatja el őket. Ugyanis egy történet akkor válik igazivá, ha közönség elé kerül. Az olvasóközönség a könyvipar legmeghatározóbb szegmense, ők a rendszer mozgatórugói, azok, akik védőfalat képezve visszapattintják a kortárs irodalmat megcsúfító alkotásokat.

writer.jpg

(via)

Gondolja végig,  mit képvisel

A szerzők elsődleges feladata, hogy meghatározzák, mely szegmensét képviselik a hazai kortárs irodalomnak. Bár gyakori a különböző zsánerek ötvözése, mégis fontos a stabil műfaj- és korosztály-megjelölés. Tudni kell megfogalmazni, hogy mit képviselnek. Ahogy az olvasóközönség is elköteleződött egy-egy, akár több zsáner mellett, úgy a szerzők feladata, hogy kiválasszák azt az írói köntöst, amit hosszútávon viselnének.

Egy kiadó sem fog a szárnyai alá venni egy olyan írópalántát, aki még nem találta meg a hangját. Még ezután is nehéz megnyerni egy kiadót: a mezőny hatalmas, a költségvetésük pedig véges. Rengeteg e-mail fog válasz nélkül maradni vagy elutasításra kerülni, legyen szó akár szerzői kiadásról. (Persze nem a pénznyelő „kinyomókra” - kiadó+nyomda, ahol nem a minőség, hanem a zsebed mélysége számít, - kell gondolni.) Ez nem a tehetségüket kérdőjelezi meg, a kitartást viszont próbára teszi.

Éljen közösségi életet

Tegyük fel, hogy megszületett a könyv: ezt bármennyire is a gyermeküknek tekintik, nem rendelkezik emberi tulajdonságokkal. Azaz nem fogja eladni magát. De bele tudnak-e állni a tollforgató szerepébe, és készek ennek megfelelően menedzselni magukat? Ha igen, akkor milyen eszköz áll ehhez a rendelkezésükre? 

Az internet, videómegosztó- és közösségi oldalak, szerzői csoportok, értékesítési platformok, mind megreformálták a könyvkiadást. Online irodalmi közösségek (Imádom a könyveket, Imádok olvasni), bloggerek (Anarchia könyvblog, Édeskiskönyvkritikák, Niitaabell világa), bétázó csoportok (Világ BÉTÁI egyesüljetek!) várják, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Számos kiadótól független webshop (shop.konyvmogul.hu, olvasnimeno.hu) van, ahol (jutalék ellenében) értékesíteni lehet a könyveket. A feladat, hogy olyan kapcsolatokat építsenek ki és ápoljanak, amelyek segítik a karrierjük fejlődését. Minden platform nyakát meg kell szorongatni és aktívan a tagjává válni, hogy megismerjék őket és a munkásságukat. Aki sokat próbálkozik, az előbb-utóbb válaszra talál: megéri csábítani! 

iros2.jpg

 

Hagyja el a komfortzónát

Térjünk vissza arra a kérdésre, hogy bele tudnak-e állni az író szerepbe. Mert bár a technológiai fejlődés számos eszközt adott a kezükbe, mégis sokan ódzkodnak ezektől. Ismerősek az alábbi mondatok? 

„Szeretném, ha felkarolna egy kiadó, mégsem teszem láthatóvá az e-mail címemet.”
„Szeretném, ha bővülne az olvasóközönségem, még sincs szerzői oldalam, csoportom.”
„Szeretném, ha megvennék a könyvemet, mégsem értékesítem egyetlen webshopban sem.”

És még lehet folytatni azon mondatok sorát, ami mentén a szerzők egy része egyengeti írói karrierjét. Mi rejtőzhet e mögött? A komfortzóna? Tudáshiány? Az ismeretlentől való félelem? Pedig mindenki kezében ott vannak a szükséges eszközök: önmaguk és a technika. De ahhoz, hogy ezekből profitáljanak, elengedhetetlen a bátorság és a kreativitás. Jelenleg a közösségi média az egyetlen olyan ingyenesen is használható felület, ahol minimális erőfeszítéssel ezrekhez el lehet jutni.

Gondolkodjon az olvasó fejével

Nézzünk meg egy szituációt: fizetés másnapján az első utad a könyvesboltba vezet. Néhány perc után fel is figyelsz jó pár gyönyörű borítóba csomagolt könyvre, de a szerzője ismeretlen számodra. Nincs fent semmilyen könyves oldalon, vagy ha fent is van, 0 értékeléssel rendelkezik a könyve. Facebook szerzői oldala ugyan van, de 26 kedveléssel nem sok bizalmat szavazol neki. A fülszöveg nem túl közlékeny, te pedig tanácstalanul állsz a könyvesbolt közepén, mert nem szívesen pazarolnád el azt a három-négyezer forintot. Így tovább keresel, és végül egy olyan szerző könyve mellett teszed le a voksod, akiről már hallottál, olvastál tőle korábban. A bloggerek értékelése is egész jó, így lelkesen a kasszához rohansz...

Alapvetően kétféle szerző létezik: aki komolyan gondolja írói létezését, és időt, energiát nem sajnálva, mindent megtesz azért, hogy megismerjék a nevét. És ott a másik tábor, aki nem fektet bele semmit az írói karrierében, de azért „tök jó lenne”, ha mindenki megvenné a könyvét, és kiadók ezrei kopogtatnának az ajtaján. Ez utóbbi attitűd a viszonyok felmérésének a hiányából fakad: azt hiszik, hogy a könyv majd eladja magát, csakúgy, mint a filmekben és a fantáziájukban.

Ne feledje a könyves bloggereket

Miért is fontosak azok, akik saját blogjukon publikálják a könyvértékeléseiket? Az online sajtó kult rovatát végigpörgetve pár másodperc alatt konstatálható, hogy jóformán alig található könyvértékelés (külföldi bestsellerről vagy polgárpukkasztó művekről még csak-csak, de hazai elsőkönyves szerzőtől aligha). Nyilván nem várható el, hogy a Netflix sorozatkínálatáról szóló cikkeket sutba vágják, és odaállítsanak egy középkorú újságírót, hogy írjon recenziót a legújabb young adult regényről, amelyben egy újabb tini küzd a halállal. Mégis vannak, akik vágynak egy-egy könyvértékelés elolvasására a reggeli kávé mellé - ezekkel nem csak az olvasás népszerűsítését lehetne szolgálni, hanem kiemelhetnénk az irodalom sokszínűségét is. 

Épkézláb recenziókért cserébe sok író, sőt kiadó keresi meg a bloggereket - gyakran az sem számít, ha viszonylag kicsi az olvasótábor, csak legyen reflexió az újdonságra. A nagyobb kiadók általában felajánlanak egy dedikált példányt, esetleg beszélgetési lehetőséget a szerzővel, a kisebb kiadók csak „reci példánnyal” - kölcsön könyvvel - tudnak szolgálni. A blogger örül, mert még megjelenés előtt ingyen elolvashatja  a könyvet, közben pedig fontosnak érezheti a véleményét. Cserében annyit kérnek tőle, hogy írjon értékelést. Korrektül hangzik, kivéve, ha kötelezően ajánlott jó véleményt írni a további együttműködésért cserébe. Nem szerencsés, ha azért vannak nyomás alá helyezve, hogy vásárlásra ösztönözzék a könyvimádókat, és hűséges katonaként szolgálják a hazai kortárs irodalom népszerűsítését.

Mi ebből a tanulság?

Az íróknak előbb magukat kell felépíteniük, mert a könyv nem fogja eladni magát, - legyen bármilyen jó a történet, de a borítón szereplő név már annál inkább. Könyvet megírni nehéz. Könyvet eladni még nehezebb. Tehát, mielőtt bárki írásra adná a fejét, egyetlen kérdést tegyen fel magadnak: Író vagyok?

A bejegyzés szerzője a BME Kommédia alapszakos hallgatója.