A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Az újságíró, aki nélkül nem lenne magyar Forbes

2018. november 16. - KomMédia BME

Jóval a leadási határidő előtt hívtam fel, hogy időpontot egyeztessünk az interjúhoz. Biztos voltam benne – tekintvén, hogy elfoglalt emberről van szó –, hogy nem lesz hamarost a találka, az egy hónappal későbbi időpont viszont így is meglepett. Egy igazi amerikai „tanulós” kávéházban találkoztunk. Galambos Márton mosolygós, jó kedélyű fiatalember, ez messziről látszott. Odalépett, bemutatkozott, majd megkérdezte, zavarna-e, ha bekapna pár falatot. Válaszom az volt, hogy csak tessék, így előbb evett kicsit a gyümölcssalátájából, majd mesélni kezdett.

– '99-ben érettségiztem az AKG-ban, majd elkezdtem két egyetemet, a McDaniel College-t és az ELTE szociológia szakot. A McDaniel egy amerikai egyetem, amibe itthon lehetett belevágni, és kint befejezni. Ez tartott 3 évig. Majd kimentem Berlinbe a Humboldt Universitatre egy évre Erasmusszal, majd vissza Amerikába, hogy befejezzem a McDanielt. Hazatértem 2004-ben, és dolgozni kezdtem egy médiaügynökségnél, pontosabban három gyakornoki hónapot töltöttem ott. Ezt követően médiatervező asszisztensként alkalmaztak félállásban, újabb három hónapon keresztül, hisz éppen ennyi idő kellett ahhoz, hogy azt mondjam, én inkább szeretnék Word-el dolgozni, mintsem Excel-el. Az egyetem alatt dolgoztam a Kreatívnál. Bejelentkeztem hozzájuk, hogy nem keresnek-e újságírót, és éppen kerestek. Mindeközben a szociológiára jártam, és a szakdolgozatomat is meg kellett írnom Nem sokkal később kimentem Berlinbe, a Freie Universitat-re kutatóösztöndíjjal, azt megcsináltam, elkészítettem a szakdolgozatomat, hazajöttem és bejelentkeztem a Figyelőhöz.

galambos_marci.jpg

Mondandója végeztével kissé megszeppentem, konstatáltam, hogy tapasztalt újságíróval van dolgom, hisz még egy kérdést sem tettem föl, mégis megválaszolta az első ötöt. Jegyzeteimet vadul lapozgatva rá kellett jönnöm, jobb, ha sodródom a beszélgetés árjával, most (még) úgysem az a lényeg, hogy a nyúl vigye a puskát. Így csak belekérdeztem:

– Egyszerre végezted az ELTE-t és a McDaniel-t?

– Persze, hát egyik sem egy jogi kar, vagy egy orvosi egyetem.

– Idén öt éve, hogy a Forbes főszerkesztője vagy, nem hiányzik a terepmunka?

– Bizony, meglepő – mondja mosolyogva, konstatálva az öt évet – Azért nem hiányzik annyira, mert sok eseményünk van, ezeken sokszor moderálok, ami pótolja az érzést. Én ott interjúzom, meg előtte felkészülök, és egyébként is, van helyette más…

Én két dolgot élveztem nagyon, mikor újságíróként voltam újságíró: hogy mindenféle helyekre be lehet jutni, ahova egyébként nem jut be az ember, aztán ott meg azt kérdezel, amit helyesnek tartasz. Mondhatni a magad ura vagy.

De mint mondtam, most van helyette más.

– A Forbes előtt közvetlenül az Origónál foglalatoskodtál, nem volt szokatlan a magazin újságírás, vagy aztán a print újságírás?

– Igazából az online volt szokatlan, valószínűleg azt soha nem is szoktam meg. Nem annyira nekem való, úgyhogy az elég szenvedős volt. A Forbesnál valahogy az első naptól nagyon otthon éreztem magam. Tehát számomra ez az ideális, az online hírgyártás kevésbé.

– A Forbes indulásakor úgy fogalmaztál, hogy a Forbes a tiéd, te formáltad olyanná amilyen. Elégedett vagy az akkori munkáddal? Sokat változott az újság a kezdetekhez képest?

– Szerintem nem változott nagyon sokat. Azt hiszem, nagyjából olyanok vagyunk, mint az elején. Kíváncsi vagyok, ha valaki visszanézi, milyennek látja. Talán kicsit profibb lett.

– Mikor indult, 60-40 arányban oszlottak meg a hazai és a külföldi cikkek. Változtattatok-e ezen?

– Mindig sokkal kevesebb volt a külföldi. Lehet, hogy mondtam ilyet egy régi interjúban, mert ez volt a cél, az elképzelés, de igazából mindig keveset fordítottunk és sokat írtunk, mert az az érdekesebb.

– 2014 novemberében feltették a kérdést, hogy mit tudhatunk Galambos Mártonról? Te szerényen az válaszoltad, hogy egy budapesti újságíró vagy. Ez a tőmondat, amit el lehet mondani rólad. Változtatnál-e ezen?

– Ez legalább is igaz, nem ment félre – mondta nevetve Marci.

galambos_marci_2.jpg

– Gondolom, van mivel kiegészíteni így öt év távlatában.

– Valószínűleg most már nem budapesti újságírónak, hanem főszerkesztőnek titulálnám magam. Esetleg budapesti magazin készítőnek – bár ilyen szó nincs. Mostanában fogalmazódott meg bennem, hogy gyakorlatilag mintha egy másik szakma lenne az újságírás meg a főszerkesztés, olyannyira más dolgokat kell csinálni. Főszerkesztőként, sokkal többet kell emberekkel foglalkozni, sokkal fontosabb és nagyobb része a vezetés a munkának.. Továbbá sokkal többet számít az ember ízlése. Újságíróként pedig sokkal inkább a készségek meg a tudáskészlet, ami előtérbe kerül.

Úgy érzem mára beértem főszerkesztőnek, akkoriban pedig egy újságíró voltam, aki főszerkesztői munkát végzett. Egyébként simán kell ehhez 4-5 év.

– Tehát akkor most értél be?

– Ha nem is most, de úgy másfél éve. De már az elejétől fogva kényelmes pozíció volt ez számomra, ahol igazán magamat adhattam. Ezt onnan tudom, hogy az Origónál nem éreztem ilyen jól magam. Ott sokkal jobban kellett erőlködnöm és sokkal kevésbé ment. Itt pedig, kevésbé kell erőlködnöm és sokkal inkább megy.

– Ugyanolyan nehéz, csak más módon. Egy gyors visszatekintés, fiatalabb korodban, volt, aki erre a pályára terelgetett, vagy már az óvodában is toll volt a jeled?

– Nem nagyon tudtam, hogy mi akarok lenni. Sokáig gondoltam, hogy PR-es leszek, és csak a véletlennek köszönhetően kerültem erre a pályára. mint. Az egyetem alatt volt egy barátom, aki a Kreatívnál dolgozott, így kerültem oda, web-szerkesztőnek. Én voltam az ember, aki a hírleveleket kiküldte, de semmi tartalmi feladatom nem volt. Egyszer egy magánlevelet vétlenül kiküldtem a teljes adatbázisnak, minekután nem én maradtam a web-szerkesztő. Ez alatt az idő alatt, kapcsolatba kerültem a szerkesztőséggel, és rám bíztak néhány cikket, hátha abban jobb leszek, így elkezdtem írni.

Végül ez vezetett az újságíráshoz, meg az, hogy amikor pár évvel később újra bejelentkeztem a Kreatívhoz, akkor egy lelkes fiatal csapat volt ott, ahol nagyon jó volt dolgozni. Akkor döntöttem el, hogy újságíró leszek.

– Úgy néz ki, ez jó döntésnek bizonyult.

– Egyelőre igen!

– Öt évvel ezelőtt azt mondtad, hogy örülnél, ha öt év múlva a Forbes főszerkesztőjének mondhatnád magad. Most öt évvel később, hogy vélekedsz erről, hol látod magad öt év múlva?

– Mikor elkezdtem, úgy gondoltam minimum öt, maximum tíz év van benne.  A maximumban már nem vagyok biztos. Majd kiderül, de ahogy az lenni szokott az ilyen munkákkal, ha ugyanazt kellene, csinálni unalmas lenne, de mivel nő a cég és újabb és újabb dolgokat csinálunk, ezért változik, hogy mi az én munkám, mivel kell foglalkoznom. Szeretem, amit csinálok, csinálom, ameddig tudom.

kep.png

A bejegyzés szerzője G. Gadácsi János, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. 

Hollywood szerint ez az egyik legizgalmasabb hivatás - újságírók a mozivásznon

2018. február 16. - Szabó Zsani

Valószínűleg a két kezünkön sem tudjuk megszámolni, hogy hány olyan filmet és sorozatot láttunk már, amiben a főszereplő a médiában dolgozott. Bár az újságírók, szerkesztők mindennapjait olykor túlmisztifikáltan mutatják be ezek az alkotások, de sok igazság is van bennük. Az alkotók számára remek kiindulópont ez a szegmens, hiszen változatos karaktereket építhetnek fel, akik sokféle irányba vihetik a cselekményt. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni az "újságírós filmekről". 

Az "újságíró film" nem önálló műfaj, mint a Western vagy a musical, és egyelőre nem rendelkezik olyan erős hagyományokkal, mint az orvosok vagy a rendőrök munkáját bemutató mozgóképes alkotások, de ettől függetlenül a zsurnaliszták rendszeresen feltűnnek a mozivásznon, sőt, a TV képernyőn is. Rajtuk kívül a többi "sajtómunkás" is a filmek jól körülírható, ikonikus karakterévé vált, ábrázolásuk pedig reflektált a médiában bekövetkező változásokra is: az internet elterjedése után megjelentek az online média őrült hírversenyében dolgozó karakterek is. 

A médiában dolgozó embereket bemutató filmeket érdemes két csoportra osztani:

  • vannak azok, melyek konkrétan magát az újságírói szakmát próbálják reprezentálni a nézőknek: azt, hogy hogyan dolgoznak ezek a szakemberek élesben egy-egy anyagon, vagy ügyön - ilyen például Az elnök emberei
  • illetve vannak azok, ahol az újságíró csupán karakterként van jelen, és a film középpontjában nem az ő szakmája áll - ebben a típusba tartozik a Bridget  Jones naplója

Milyenek a filmbeli újságírók?

A legtöbb emberben már gyerekkorában tudatosul az egyes szakmákhoz köthető attribútumok sora. A tűzoltó bátor és hősies, a művész kreatív és jó a kézügyességgel rendelkezik, az orvos gyógyít és szereti az embereket, és így tovább. De milyen  tulajdonságokat kapcsolatnak az újságíróhoz, szinte kapásból? Hogy mérhetetlenül kíváncsi, és addig bombázza alanyát a jól irányzott kérdéseivel, amíg ki nem deríti amit akar. Szinte látjuk magunk előtt, ahogy  jegyzetfüzettel, tollal és diktafonnal a kezében zaklatja az embereket. Ebben pedig van némi igazság, és erre az elképzelésre a filmkészítők is igyekeznek ráerősíteni. 

50s-journalist.png

Így lehet az, hogy az újságíró alapképét a mozi egy olyan hőssé alakította, aki harcol az igazságért, aki minden követ megmozgat, hogy a tényeket nyilvánosságra hozzák. Bármeddig képes elmenni, amíg a végeredménnyel valamilyen közérdeket szolgál. Úgy tűnik, hogy hazudhat, csalhat, torzíthat, megvesztegethet, elárulhatja vagy megsértheti az etikai szabályokat, ha ezzel legyőzi a korrupciót, megold egy gyilkosságot, elkapja a tolvajt, vagy megment egy ártatlant. A filmek alaposan bemutatják a heroikus küzdelmet és a munka viszontagságait, de általában az újságíró győzelmével érnek véget. Ezek az alaptulajdonságok olyannyira megerősödtek, hogy nyugodtan beszélhetünk sztereotipikus újságíró ábrázolásokról. Sok esetben az újságíró egyéb tulajdonságait is a munkáján keresztül ismerhetik meg a nézők. 

Első körben nézzük meg alaposabban azokat a filmeket, melyekben a szakmán van a hangsúlyt. Az elnök emberein kívül ide sorolható a Rókavadászat, és a 2016-ben Oscar-díjat nyert Spotlight is: mindhárom alkotás az oknyomozó újságírás sajátosságait próbálja bemutatni egy társadalmilag fontos ügy kapcsán. 

Az újságíró a világ ellen

Az ilyen típusú alkotások többsége általában valamilyen őrületes botrány, titok, kérdés köré összpontosul, melyet egy összeszokott, vagy összekényszerített team próbál megoldani, dacolva a kormányzattal,  pénz emberekkel az igazságszolgáltatás képviselőivel és a bűnözőkkel (a felsorolt kategóriák között persze gyakran vannak átfedések). A szereplők általában szakértelmükre és intuícióikra hagyatkozva próbálják felgöngyölíteni az ügyeket, és olykor a hivatalos álláspont ellenkezőjét is képesek kideríteni, így más mederbe terelik az eseményeket.  Ezek a filmek megmutatják, hogy mire képes egy oknyomozó újságíró, ha hagyják végezni a munkáját.

spotlight-movie.jpg

Az oknyomozásról azonban nem egyszerű hiteles filmet forgatni, azért, mert gyakran nem történik közben igazán látványos dolog. Amikor valaki egy probléma  kapcsán nyomozni kezd, akkor leginkább telefonál, archív anyagokat néz át töviről hegyire, informátorokkal beszélget, egyik embertől jut el a másikig, halad az ügy felgöngyölítésében. Miután a kellő forrásanyag, jegyzet és adathalmaz összegyűlt, akkor összefésüli mindazt, amit kiderített, és érthető, olvasható keretbe helyezi. Ezt követően a cikk a rovatvezető kezei közé kerül, majd  még több munkatárson halad át, míg eljut a megjelenésig. És még ezután sem biztos, hogy lesz akkora hatása, mint ahogy azt a befektetett munkamennyiség alapján várni lehetne. Egy oknyomozó cikk megírása rengeteg időt vehet igénybe, ezt a folyamatot nézőbarát formában vászonra vinni  kemény munka, talán ezért is születik viszonylag kevés olyan film, mely erre fókuszál, és kellőképpen visszaadja a valóságot. 

journalist.jpg

Újságírónak lenni: munka és jellemvonás?

Többféle műfaj esetében igaz az, hogy a filmesek előszeretettel választják az újságírást főszereplőjük munkájának. Ez egyes karakterek esetében szinte elhanyagolható kérdés, míg másoknál kulcsfontosságú tényező a jellemábrázolás szempontjából. Számos olyan ikonikus szereppel találkozhatunk, Carrie Bradshaw-tól kezdve Clark Kentig (Superman) akiknek a karakteréhez szorosan kapcsolódott újságírói mivolta.

superman.jpg

A romantikus vígjátékok alkotói előszeretettel választják a női karakterek hivatásául az újságírást, az ő reprezentációjukra érdemes külön figyelmet fordítani. 

A szexizmus a fiktív újságíró berkekben

Ha megpróbálunk kicsit mélyebbre sétálni a női újságíró karakterek ingoványos mocsarában, rájöhetünk arra, hogy filmes ábrázolásuk gyakran rendkívül felszínes, sztereotípiákon alapszik, és burjánzik bennük a szexizmus. A csinos, bár nem túl okos, ám annál ambiciózusabb nőkről van szó, akik szeretik karrierjüket, sőt szeretnének haladni a ranglétrán is. Megfigyelhetjük, hogy ezekből a sztorikból nem hiányozhat a szerelmi szál, ami vagy a felettesükkel szövődik (Bridget Jones naplója, Egy boltkóros naplója) vagy az interjú alanyba szeretnek bele (Christmas Prince) – ezzel többnyire egy feloldhatatlan konfliktust okozva az egész filmben, melynek kimenetele a karrier feláldozása is lehet a szerelem oltárán.

boltkoros.jpg

Míg a korábban ismertetett oknyomozó filmek célja egy viszonylag valós, hiteles kép kialakítása a nézőben, addig a női újságírókat felvonultató mozifilmek nem mindig mozognak a realitás talaján. Továbbá rávilágítanak arra, hogy mennyire más a két nem ábrázolása egy szakmán belül:

  • az egyik oldalon állnak a keményen dolgozó, csalhatatlan, nagy szakértelemmel bíró oknyomozó férfi
  • a másikon a felszínes, divatra, pasikra és bulikra korlátozódó női karakterek 

Mintha a mágnes két pólusáról beszélnénk. Gondoljunk csak bele, hány olyan filmet láttunk, ahol a férfi újságíró elcsábítja alanyát a megfelelő információk reményében? Nem igen találkozunk ilyenekkel, viszont a női karakterek eszköztárában alapvető elemként szerepel a szexualitás felhasználása a cél érdekében. Aztán persze ebből születnek a bonyodalmak, szerelmek, nagy döntések, és humoros kis jelenetek, de a felszín alatt ezek komoly problémákat hordoznak.

Azonban a nézőkben, akik csak képernyőről ismerik a média világát negatív kép alakulhat ki, ami az szakma megvetéséhez vezethet. Holott, a női újságírók a valóságban ugyanúgy betartják az etikai kódex szabályait, ahogy férfi társaik, ugyanolyan keményen és hatékonyan dolgoznak, mint ők, és nem csak divatlapoknál, vagy pletykamagazinoknál képesek elhelyezkedni. Egyelőre azonban a hollywoodi ábrázolások nem sokat tesznek azért, hogy kimozdítsák a női karakterábrázolást egy hitelesebb és realisztikusabb irányba, bár a 2016-os Spotlight, Rachel McAdams által alakított karaktere azért egy elég jó irányvonalnak tűnik. 

Ha érdekelnek az újságírós, médiás filmek, ezeket ne hagyd ki: 

  • A hazugsággyáros
  • A nagy karnevál
  • A nagy sztori
  • Aranypolgár
  • Az elnök emberei
  • Az édes élet
  • Az ördög Pradat visel
  • Hálózat
  • Spotlight
  • Éjjeli féreg
  • Félelem és reszketés Las Vegasban
  • Kína szindróma
  • Lapzárta
  • Zodiákus

A Pentagon titkait ne hagyd ki, ha valami újabbra vágysz!

Még több film itt, itt és itt

 kep_1.png

 Képek: innen, innen innen, innen, Pinterest