A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Dívány helyett dráma: Egy fejlesztő módszer, amit a javítóintézetben is használnak

2019. szeptember 26. - KomMédia BME

A 21. századi gondolkodó ember különös figyelmet fordít a tudatos életmódra, az önfejlesztésre és a mentális egészségre. Társadalmilag elfogadott pszichológushoz járni és önismereti szolgáltatásokat igénybe venni. Míg a pszichodráma már bejáratott módszer, addig a szociodráma most kezd teret nyerni. És talán nem is lesz olyan nehéz dolga, hiszen az üzenete felszabadító az egyén számára: a probléma gyökerét nem az egyes emberekben keresi, hanem a csoportban, az intézményi működésben és a társadalomban.

Hogyan szólt bele egy művészeti forradalom a pszichoterápia alakulásába? Milyen út vezetett a pszichológia és a színház fúziójához? Mi is valójában a pszicho- és a szociodráma, és hol alkalmazzák ma őket? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Újhullámos pszichiáter

A négy és fél éves Jacob Levy Moreno Istent és angyalait játssza a barátaival. Egymásra halmozott székek tetejéről figyeli Isten szerepében a pajtásait, akik repkedő angyalokat utánoznak. A kis Jacob sem akar kimaradni a repülés élményéből. Leugrik a székhalomról, és a földetéréskor karját töri. Ez a jelentéktelennek tűnő baleset vált Moreno életének legmeghatározóbb élményévé: akkor tapasztalta meg először a különbséget a valóság és a képzelet között. Ő az a filozófus és pszichiáter, akinek a pszichodráma és a szociodráma megalapítását, valamint a szociometria kidolgozását köszönhetjük. 1889-ben született Bukarestben egy zsidó családban. Egyetemista éveit Bécsben töltötte, majd 1925-ben az Egyesült Államokba költözött, és ott folytatta munkásságát egészen az 1974-ben bekövetkezett haláláig.

De nézzük, mit is csinált ő valójában?

Kezdjük az elején

Felismered ezt a képet?

avantgarde.jpg

(via)

Biztosan dereng már egy-két szó a fejedben. Izmusok… Igen, a szó, amit keresel, az az avantgárd. Azt jelenti, előörs. A huszadik század elején a művészek és a gondolkodók új perspektívát nyitottak, a konzervativizmust és a konvenciókat félretéve akarták szemlélni és kifejezni az őket körülvevő világot. Különös értéknek tartották a spontaneitást és a formai előítéletektől mentes ösztönös magatartást. Ez a gondolat varázsolta el Morenot is, aki mindenáron meg akarta lelni azt a létformát, amikor az ember teljes mértékben önmagát adja mindenféle sablontól mentesen.

Eleinte Bécs parkjait rótta, és az ott játszó gyerekeknek mesélt történeteket, amiket utána együtt eljátszottak. Ilyenkor kitört a gyermekekből a képzelőerő, a kreativitás és spontaneitás. Moreno ezt a megtapasztalást akarta a felnőttek körében is alkalmazni. Önsegítő csoportokat szervezett prostituáltaknak, majd orvosként elszegődött egy menedékhelyre, ahova a Nagy Háború előszelétől menekülők érkeztek. Az ottani tapasztalatai körvonalazták ki a szociometriáról szóló elméletét.

jakob-levy-moreno-artemisz-onismereti-muhely-300x208.jpg

(via)

Moreno valódi áttörését a színház hozta. Azt az ideológiát képviselte, miszerint „a művészet mindenkié”. Ezzel a motivációval állt neki a Monarchia által több, mint 900 évig épített kulturális keret megbontásának. Az akkori osztrák társadalmat a tudatos kulturális konzervativizmus jellemezte. A konvenciók által vezérelt Monarchiabeli kultúra a múltat dicsőítette, és az újdonságot roppant nehezen fogadta. Mindezek a színház világába álarcot és hamisságot hoztak. Ezt a rendszert kritizálta Moreno, aki a megreformált színház tartóoszlopait expresszionista alapokra építette. A spontaneitás és az úgynevezett. „valódi találkozás” ötvözetét álmodta meg. Egyik versében így fogalmaz:

„Akkor majd rád nézek a szemeiddel,
Te pedig rám nézel az enyémekkel.”

Ez a mondat adta a Rögtönzések Színháza alapját. Az előadások egy tágas szobában folytak, nem volt sem díszlet, sem függöny. Nem volt előre megírt szöveg vagy forgatókönyv, sem gyakorlott színészek. A nézők részesei voltak a rögtönzött színdarabnak, ők alkották, ők formálták. A cselekménybe bárkit bevonhattak vagy bárki beléphetett egy szerepben. Moreno, mint játékmester vett részt a darabokban. Kiváló hozzáértéssel vonta be a nézőket, ötletesen bontotta ki és hangolta át a drámai cselekményt. Ebből dolgozta ki később a pszicho- és a szociodrámát.

Egy kincset érő részlet Moreno pszichodráma-vezetéséből: 

 És ebben a Xantus János által rendezett filmben követhető végig egy teljes pszichodráma folyamat: 

Freuddal szemben

A pszichodráma alapja a cselekvés, az „acting out”, ami sokkal eredményesebben segít előhívni a bennünk rejlő dolgokat, mint a visszaemlékezés. A színpad helyettesíti a pszichoanalitikus díványt, a színházi szerepjáték pedig az asszociációt. Így kritizálja Moreno a pszichoanalízis atyját, Freudot. Nem hitt abban, hogy csupán szavakkal feltárható a teljes psziché. Szerinte elsődlegesebb a cselekvés és a kapcsolat, az akció és az interakció szintje. Ráadásul, ha a beszéd az egyetlen kommunikációs eszköz, akkor miért van zene, festészet, tánc, szobrászat, pantomim, stb.? Talán ezek nem kommunikációs eszközök? De igen, azok!

Pszichodráma a TEDx színpadán

Miben különbözik a szociodráma a pszichodrámától?

A szociodráma társas, illetve társadalmi problémát célozza meg szemben a pszichodrámával, ami a problémák gyökerét az egyénben keresi. Amíg tehát a pszichodráma az egyéni felelősséget sugallja, addig a szociodráma a társas, illetve társadalmi konstellációban kialakuló (becsontosodó) szerepek közösségi átértelmezését célozza, tehát az átalakulást közös felelősséggé teszi.

Dramatikus konfliktuskezelés

A szociodráma mára széles körben elterjedt. Leggyakrabban előítéletek és kisebbségi feszültségek feldolgozására, történelmi, politikai és társadalmi kérdések feltárására használják. Azokban az országokban terjedt el leginkább, ahol gyakori társadalmi és politikai rendszerváltások voltak. A II. világháború és a Dél-szláv testvérháború után, valamint az izraeli nemzetiségi és vallási ellentétek traumái kapcsán alkalmazták és alkalmazzák a mai napig. A szociodráma segítségével a békétlenségek rendeződhetnek és a csoportok között kialakulhat együttműködés és párbeszéd. Világszerte használják szervezetfejlesztési célokra, de orvosok és rendőrök szakmai képzésein is megjelenik.

Szociodráma, javítóintézetben

A Magyar Pszichodráma Egyesület PERFORMERS nevű szociodráma projektje évek óta együttműködik a Budapesti Javítóintézettel, így az intézmény számára nem új, hogy szociodramatikus munkába kezdjen - ezúttal a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék kommunikáció-médiatudomány szakos hallgatóival közös kurzuson. A különleges együttműködésben a cél a fiatalok reintegrációja az egyik oldalról, a szociális érzékenyítése a mindkét fél részére. Szociodramatikus játékokkal segítik a bentlakók és az egyetemisták szociális és személyes fejlődését. A bentlakó fiúk többek között megtanulhatják, hogyan kommunikáljanak a világban, ha kilépnek a javítóintézet zárt rendszeréből, és ami még fontosabb, mintát kaphatnak arra, hogyan lehet tervezni. Víziót alkothatnak saját magukról és a lehetőségeikről, hogy a pozitív jövőkép ne elérhetetlen vágy legyen bennük, hanem megfogható valóság.

Akciókutatás, szociodráma, egyetem, javítóintézet

A “Tudás a rács mögött – egyetemi hallgatók és a Budapesti Javítóintézet fiataljainak közös kommunikációs készségfejlesztése” című Kutatók Éjszakája előadáson szociodramatikus módszerekkel például olyan kérdések tárulnak fel, hogy hol a javítóintézetek helye a társadalomban. Vajon mit tud egy egyetemista a mélyszegénységről, a bűnelkövetésről, és hogyan vélekednek az elzárt fiatalok a „privilegizált helyzetben” lévő egyetemi hallgatókról? 

A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. 17:30-19:00. Helyszín: BME OMIKK. Szervezők:

  • Juhász Péter, az EMMI Budapesti Javítóintézet igazgatója
  • Blaskó Ágnes, a BME Szociológia- és Kommunikáció Tanszék adjunktusa és a Csoportdinamika Műhely egyik vezetője, az MPE PERFORMERS szociodráma projekt módszertani fejlesztője
  • Pados Eszter, az EMMI Budapesti Javítóintézet munkatársa, ELTE Pszichológia Doktori Iskola hallgatója, a Csoportdinamika Műhely tagja, az MPE PERFORMERS szociodráma projekt terepspecifikus módszertani fejlesztője.

 A bejegyzés szerzője Nagy Abonyi Lúcia, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. konzerv.png

Miért ülünk ennyi tabun?

2019. szeptember 23. - KomMédia BME

Közéleti személyiségek beszélnek nyíltan a betegségeikről, függőségeikről és szexuális beállítottságukról. Azt gondolhatnánk, hogy az életnek már nincs olyan területe, amit ne lehetne kisebb-nagyobb társaságban megvitatni – különösen fiatalok között, akik már beleszülettek a digitális világba Ha ez így lenne, nem vágnánk rá annyi mindenre, hogy ez tabu: milyen témáktól érzi magát kínosan a ma embere és miért?

Tabu az, amiről nem beszélünk, amit nem kényelmes, vagy kifejezetten kínos felhozni – válaszolta 17 egyetemista egy rövid felmérésben arra a kérdésre, hogy szerintük mit jelent az, hogy tabu. Hozzátették, hogy különböző helyeken és körökben eltérő lehet az, hogy miről nem illik, vagy nem szokás beszélni. Arra is utaltak, hogy a tabukhoz gyakran félelem társul: például az előítéletektől, a kitaszítottságtól, a megbélyegzéstől. 

Vágyak, lehetőségek, meggyőződések

 Vajon mi számít szerintük a legnagyobb tabutémának ma Magyarországon? Mi az oka a tabuk kialakulásának, és hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket? Íme, az összesített lista:

  • Anyagiak: erős félelem, hogy a fizetés nagysága határozza meg az ember értékét. A válaszadók egy része még a barátainak sem meri elárulni, hogy mennyit keres. Attól félnek, hogy a kevesebb bevétel miatt értéktelenebbé válnak a társaik szemében, rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a baráti körükben.
  • Betegségek: általában kellemetlennek tartják a betegség témát, főleg érintettként. Tudják, hogy a betegeknek a fizikai és lelki panaszokon kívül a környezetük bírálatával is meg kell küzdenie. Különösen feszélyezve érzik magunkat akkor, ha súlyosan beteg személlyel kell beszélnünk az állapotáról, mert félünk, hogy megbántjuk a beszélgetőpartnerüket a kérdéseinkkel.
  • Függőségek: az alkoholfogyasztás és a kábítószerek használatát a fiatalabb generáció igyekszik titkolni az idősebbek elől, a függők egy része nem mer a problémájával a családhoz fordulni, mert félnek az elítéléstől, így az otthoni közegből nem kapnak segítséget.

rajko_andrea_illusztracio.jpg(via)

  • Halál: kerülik a témát, hogy hárítsák a fájdalmat, akár a sajátjukat, akár másét, hiszen nem akarják a gyászoló sebeit feltépni. Nehezen tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki szerette halálhírét közli, részvétet nyilvánítanak, de aztán elterelik a témát.
  • Homoszexualitás: a többségtől eltérő szexuális irányultságukat többen a homofóbiától való félelem miatt nem merik felvállalni. Félnek a megbélyegzéstől, a diszkriminációtól és a társadalmi elítéléstől, de a család és barátok reakciójától is tartanak.
  • Politika: a legtöbben a tabuk között emlegették, mivel úgy hiszik, hogy a politikai beállítódás felvállalása utálatot, szánalmat válthat ki másokból, beskatulyázás lehet a következménye és családon belüli konfliktusokat szíthat.
  • Szexualitás: ilyen kérdésekről általában nem kommunikálunk a családdal, a barátokkal viszont igen. De ez sem általános: van, aki szerint, ha társaságban felhoz valaki egy ilyen témát, illetlennek, erkölcstelennek fog tűnni, míg mások szerint a szex egyszerűen a magánélet része, ami nem tartozik másokra.

Ezek voltak azok a tabuk, amelyeket a többség megnevezett, de a felsoroltakon kívül szerepelt a listán a nyilvános szoptatás, az intim higiénia, a menstruáció, a gyermekvállalás megtagadása, a bántalmazás, a roma helyzet, a klímakatasztrófa, a szegénység és a szakítás is.

Tabukollekció, nagyító alatt

És hogy miért él ennyi tabu a fiatalok között? A válaszadók a neveltetés szerepét hangsúlyozták: a szülői hatás és a környezet, amelyben felnőttünk, erős hatással van arra, hogy miről merünk beszélni és miről nem. Emellett a média befolyásoló erejét hangsúlyozták: nem mindegy, hogy ezekről a témákról milyen mennyiségű, minőségű információt adnak a különböző sajtótermékek, műsorok.

Érdemes azonban még mélyebbre ásni. "A tabuk kialakulásának egyik legmarkánsabb oka az információhiány, az ok-okozati összefüggések feltárásának elmaradása, amely a rákérdezéstől való félelemből fakad - mondja Dr. Rajkó Andrea Fenya szociológus. Kurzusain hallgatók ezreit vezette már be a társadalmi tabuk témakörébe, és kutatóként is ezzel a területtel foglalkozik. - A vélt vagy valós következményektől, szankcióktól való félelem meghatározó eleme a tabu kialakulásának.

A félelemérzet azonban gyakran nem a tapasztalatra épül, a fiatalok sokkal inkább feltételezett következményekre hivatkoznak: „mérgesek lesznek a szüleim”, „megvernek”, „elutasítanak”, „kiközösítenek”, „elveszítem a bizalmukat”, „nem beszélnek majd hozzám” és hasonlók.”

A félelmek azonban nem csak az otthoni közeghez kapcsolódnak: a szakértő úgy tapasztalta, hogy a hallgatók szerint az egyetemi közegben tilos bármilyen előjelű beszélgetést indítani például politikai kérdéssel, kisebbséggel vagy szexuális orientációval kapcsolatban, mert attól félnek, hogy egy efféle próbálkozást olyan verbális retorzió követne, amelyet nem szeretnének magukra vállalni.Emiatt nem ismerik egymás véleményét, álláspontját, nem tudják elmondani saját averziójukat, félelmeiket, problémáikat, és kérdéseket sem tudnak nyilvánosan megfogalmazni. Minimális esetben, vagy egyáltalán nem adódik lehetőségük arra, hogy nyíltan vitát kezdjenek, akár egy szeminárium keretein belül, és megismerkedjenek hallgatótársaik véleményével. Ahogy az a mini kutatásból is kiderül, ebben a közegben inkább került témák lesznek például a romákkal kapcsolatos előítéletek és félelmek, vagy a halál helye a mai társadalomban.”

Tabuk éjszakája

Milyen szerepe lehet a saját magunk által létrehozott, vagy örökölt tabuknak a mindennapi életünkben? Milyen eszközeink vannak a tabudöntésre?  Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Dr. Rajkó Andrea Fenya előadása a Kutatók Éjszakáján.
A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. 16:45- 17:15. Helye: BME OMIKK

Rajkó Andrea Fenya úgy látja, hogy elmaradnak azok a párbeszédek is, amelyek egy-egy előítéletes magatartás okait tisztáznák, vagy feloldanák egy évtizedeken, generációkon keresztül cipelt, érthetetlen hagyomány röghöz kötő erejét. “Olykor kifejezetten fontos lenne nyíltan beszélni, párbeszédeket indítani és vitákat generálni egy nyilvánosabb felületen, hogy halljuk mások véleményét, tapasztaljuk azt, hogy miként gondolkodnak: kiderülhet, hogy vannak hozzánk hasonló nézetekkel, problémákkal rendelkezők körülöttünk.”

egon_schiele_selbstakt_1910.jpeg

(via)

Tabu a szemnek?

A szakértő azt is kiemeli, hogy a mini kutatásban főleg a verbális tabuk jelentek meg, pedig ezeknél gyakran sokkal erőteljesebbek a vizuálisak. “A szoptatásról például lehet beszélni, rengeteg honlap foglalkozik a témával, vagyis ilyen értelemben nem sorolható a társadalmi tabuk közé. Ugyanakkor a nyilvános helyen végzett szoptatás gondolata, és leginkább látványa azonban sok embert kínos érzéssel tölt el, elfordulnak, felháborodnak. Ugyanígy erőteljesebb vizuális tabunak számítanak a testtel kapcsolatos elváltozások, fogyatékosságok, betegségek, nemváltások, elhízás vagy épp a betegesen vékony test. A szexualitással kapcsolatos mediális túlcsordultság és feltételezett telítettség ellenére ez a korosztály tabuként tekint például a szexualitást reprezentáló műalkotásokra és a velük kapcsolatos verbális megnyilvánulásra is. Ugyanakkor ismeretlen és újszerű számukra annak felismerése, hogy a kultúra történetének egyes szakaszaiban, korai társadalmakban jóval természetesebben viszonyultak a különböző irányultságú és intenzitású szexualitáshoz vagy a haldoklás, halál folyamataihoz.”

A bejegyzés szerzője Hunfalusi Réka, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 
konzerv.png

Nappal digitális stratégia, éjjel gitár - Az Ivan & the Parazol volt menedzsere elmondja, mi a baj a hazai zeneiparral

A DDB digitális stratégiai vezetője volt, és közben évekig szervezte az Ivan & The Parazol külföldi fellépéseit, jelenleg a Makrohang menedzsere, a Dope Calypso gitárosaként pedig Olaszországba jár lemezfelvételek készíteni. Kelemen Lászlóval a koncertezés és a kapcsolatépítési lehetőségek mellett a Nemzeti Kulturális Alapról és a hazai zeneipar helyzetéről beszélgettünk. 

Hogy találtátok meg egymást az Ivan & The Parazollal?

A Zeneipari Hivatalban elvégeztem egy egyéves zeneipari menedzser kurzust, itt kerültem kapcsolatba Vitáris Ivánnal. Egyszer elkezdtünk beszélgetni mindenféle webes dolgokról, mert honlapot szerettek volna készíteni, én pedig szakmám szerint digitális stratégiaalkotással, weboldalakkal foglalkozom. Így kezdődött az együttműködésünk. Nemsokára már én szerveztem a nemzetközi fellépéseiket, megjelenéseiket. Nem volt sem hivatalos felkérés, sem céges keretek, egyszerűen sokat beszélgettünk. Megvolt a közös hang, mindketten úgy éreztük, hogy a másik ért ahhoz, amit csinál. 

Tulajdonképpen belesodródtál ebbe az egészbe.

Gyakorlatilag igen. A menedzseri karrierem elég képlékenyen, főként ismeretségeken keresztül alakult.

kl.jpg

Ez a Makrohanggal is így volt? 

A gitárosuk, Nagy Gergely nővére egy ideig a legjobb barátommal járt, és egyszer elhívtak egy koncertre. Azelőtt nem is ismertem a Makrohangot, csak hallottam róla, hogy alakulóban van a zenekar. Valamilyen KERET Blogos bulin játszottak a MÜSZI-ben, iszonyatos tömeg volt és elképesztően jól zenéltek a srácok. A koncert után kétszer-háromszor beszélgettem Gergővel, onnantól maguktól alakult a dolog. Valóban, itt sem volt olyan pont, hogy aláírtunk egy szerződést, hogy a mai naptól én vagyok a menedzser. Megállapodtunk abban, hogy ha van valami problémájuk, akkor szólnak. Néha engem keresnek meg koncertszervezők a fellépéseikkel kapcsolatban, illetve a lemezmegjelenésekben segítek nekik.

Akkor ez számodra inkább hobbi, mint munka?

Eredetileg azt gondoltam, hogy majd munka lesz belőle, de idővel beláttam, hogy ez itthon, az én szintemen csak hobbiként működhet. Ivánékkal már egyáltalán nem is foglalkozom, a Makrohangnál pedig most nem igazán van mit csinálni, a lemezüket kell felvenni, aztán lehet újra építkezni. Szerettem volna főállásban ezzel foglalkozni, csak úgy éreztem, hogy nem tudok ebből értelmes, biztos keretek között megélni Magyarországon. Például Ivánékkal a menedzsmentszerződésem úgy nézett volna ki, hogy csak a nemzetközi koncertek után kapok a bevételből, meg az ottani eladásokból, ami gyakorlatilag nem a nullához tendált, hanem inkább mínuszba. De persze egy nemzetközi karriernél az első öt év befektetés, és az első 3 évben nagyjából semmit nem kapsz koncertezésért. Ráadásul, ha el kell menni mondjuk Németországba, akkor a teljes crew és a technika utaztatása miatt erős mínuszból indulsz.

NÉVJEGY: Laci korábban a DDB és Mito reklámügynökségek munkatársaként digitális projektek és stratégiák kialakításán dolgozott. Egyetemi diplomáját a BME kommunikáció-médiatudomány mesterképzésén szerezte, Kulturális Iparágak szakirányon. Az itt kapott elméleti alapok nem csak a gyakorlati tárgyak teljesítésében segítették. "A kötelezők megtanítottak arra, hogy véleményalkotás előtt sokféle szempontból érdemes körüljárni egy-egy kérdést. A kritikai gondolkodás egy olyan érték, amit a mesterképzésnek is tulajdonítok. Nagyon élveztem azokat az órákat, ahol a média értelmezése és társadalmi kontextusba helyezése volt a feladat." A kultúrához zenészként és szervezőként is próbál közel maradni: van egy saját zenekara, időnként más zenekaroknak segít menedzsmenttel kapcsolatos kérdésekben, valamint a Budapest Showcase Hub nevű zeneipari konferencia és fesztivál alapítója.

Hogyan építetted ki azt a kapcsolati rendszert, ami a külföldi fellépések szervezéséhez kell?

Erre remek lehetőségeket biztosítanak a showcase-ek, amik tulajdonképpen konferenciával egybekötött fesztiválok. Ezeken szakmai kerekasztalok, illetve koncertek vannak, ezeken ott szoktak lenni olyan emberek, akik meghatározóak, rajtuk keresztül el lehet kezdeni kapcsolatokat építeni. Persze ez nem úgy működik, hogy elmész és akkor rögtön világhírűek leszel. Tudni kell, hogy mit akarsz elérni, és annak megfelelően kell kapcsolatokat építeni, később pedig nyilván folyamatosan érdekeltté kell tenni ezeket az embereket abban, amit csinálsz. A másik jó lehetőséget az olyan nemzetközi szervezetek jelentik, mint például az International Music Managers Forum (IMMF). Minden országban, ahol ők jelen vannak, van egy helyi szervezet, ami zenei menedzsereket tömörít, akik tréningeket tartanak, meg van érdekképviseletük. Az ilyen szervezetekbe érdemes belépni, itt viszonylag erős szakmai kapcsolattartás van nemzetközi szinten. Ennek a felépítését én kezdtem el itthon az IMMF segítségével, csak aztán elhalt a dolog, de most Soltész Péter, a Punnany Massif menedzsere életre kelti a projektet.

kl2.jpg

Itthon milyenek a viszonyok, hogyan látod a zeneipar mostani helyzetét?

Ahogy én látom, a hazai zeneiparral az a legnagyobb baj, hogy nem létezik. Legalábbis a mi szintünkön. Az idei év elemzését már el sem olvastam, mert persze leírhatjuk, hogy a magát zenésznek valló hatezer ember jövedelme így meg így oszlik el, de közben kaotikus az egész. Van egy koncert iparág és vannak zenekarok, mint például az Ivan & The Parazol, akik megtöltik az Akvárium nagytermet ezerötszáz emberrel és a rádiós lejátszásuk körülbelül nulla. A TV szintén marginális, és ha közben megnézed a MAHASZ listákat, akkor az az érzésed, hogy megint egy teljesen más dimenzióban vagy.

Tehát akkor nem nagyon lehet megjelenni?

A nem teljesen mainstream zenének gyakorlatilag zéró felülete van, az interneten kívül körülbelül semmit nem tudunk csinálni sehol. Ehhez képest a jogdíjrendszer még mindig az öt-tíz évvel ezelőtti viszonyokat próbálja lekövetni. Egy normális országban, normális feltételek mellett, kellene működnie bizonyos szinergiáknak, amikor is egyik dolog támogatja a másikat. Például ha van a top40-es slágerlistában egy-két dalod, akkor persze, hogy megtöltöd az Arénát és fordítva. De simán lehet, hogy egyszerűen annak a közegnek, amiben én mozgok ekkora a piaca, mert ott van a Halott Pénz vagy a Wellhello, akiknél nagyjából működnek ezek az elemek. De nyilván ez egy komplex téma, óhatatlanul maga után vonja, hogy az egész iparág kialakulása és támogatottsága erősen kapcsolódik a kultúrpolitikához.

27604694_2089542317739593_265146924_o.jpg

A Dope Calypsoval az előző három lemezeteket nem is itt vettétek fel, hanem Olaszországban. Mi ennek az oka?

Az első lemezünket itthon rögzítettük, de képtelenek voltunk megkevertetni, mert vagy nem találtunk embert, vagy nem dolgoztak időre. Elegünk lett az egészből. Az interneten, gyakorlatilag random keresgéléssel megtaláltuk a T.U.P. Studio-t Bresciában, Olaszországban. Kiküldtünk nekik egy dalt azzal, hogy ezt és ezt szeretnénk, mondták, hogy rendben, szerdára meglesz a mix. Szerdára tényleg ott volt, majdnem hibátlanul, úgyhogy odaadtuk az egész lemezt. Ez annyira jó élmény volt, hogy később az új lemezeket már itt vettük fel. Ennek már három éve. 

Ilyen rosszak az itthoni állapotok?

Elképzelhető, hogy lett volna itthon is ilyen lehetőség, csak nem kerestünk eleget, vagy nem volt elég pénzünk, nem tudom. Magyarországon az is probléma volt, hogy sokan nem értették, hogy mit szeretnénk, hogy mi ez az egész zeneileg. Az a durva az egészben, hogy a kinti stúdió sem egy kilencszáz négyzetméteres ultraprofi hely. Persze iszonyat jó cuccaik vannak, és a srácok a leghozzáértőbb emberek, akikkel valaha találkoztunk, de konkrétan Brescia külvárosában, egy vasútállomásnál vannak, egy albán autószerelő műhely mellett. Tehát a körítés pontosan ugyanolyan rossz, mint Budapest bármelyik külvárosában, viszont hangulatában és szakmailag verhetetlenek. Ráadásul árban útiköltséggel együtt körülbelül ugyanott vagyunk, mintha itthon egy top kategóriás stúdióba mennénk.

27707272_2089533441073814_1120131452_o.jpg

A legújabb korong, a Chaka Chaka felvételéhez kaptatok támogatást a Nemzetközi Kulturális Alaptól, ami körül elég sok botrány volt mostanában. Te, hogy látod az egész NKA ügyet?

Én szeretem az NKA-t, adnak nekünk pénzt, ha jó pályázatot írunk. Viccet félretéve, ez is egy rendkívül összetett kérdés, tulajdonképpen félinformációkból lehetne azt mondani, hogy mindenki mutyizik és hasonlók, erre nem látok rá. Eddig akárhány zenekarnak pályáztam, ha szakmai indokokkal rendesen alá volt támasztva, hogy mire kell a pénzt és utána az elszámolást is rendesen beadtuk, mindig elnyertük a támogatást. Amikor éreztem, hogy a pályázat nem 100%-os és aztán nem is kaptuk meg támogatást, azt a magam részéről mindig úgy éreztem, hogy rendben van. 

És a pénzügyi vitákról mi a véleményed?

Abszolút megértem, hogy van, vagy volt egy éles, szinte már filozófiai vita arról, hogy az NKA pénze kié volt, és hogy azt az Artisjustól vették el. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy tökéletes biztonsággal azt tudjam mondani, hogy bárkinek igaza van. Viszont azt a dolgot elegánsan elfelejtjük, hogy könnyű az NKA-t szidni politikai vagy más szempontból, de például Szlovákiában vagy Romániában egyáltalán nincs támogatási rendszer. Úgyhogy lehet úgy is nézni, hogy oké, nem mindenkinek a legmegfelelőbb módon, de el van különítve erre pénz. Enélkül a zenekarok nagy része lehúzhatná a rolót, mert piaci alapon nem lehetne megoldani a dolgokat. Egyébként most a szakmai kollégiumokkal, - és azzal, hogy ott gyakorló zenészek meg menedzserek vannak -, azt remélem és gondolom, hogy egyre jobb lesz a helyzet az NKA-n belül. 

27606160_2089542484406243_1637525151_o.jpg

Visszatérve a Dope Calypsora, mik a terveited a jövőre nézve?

Beválogattak bennünket az Eurosonic Festival-ra, úgyhogy január 19-én játszottunk Hollandiában. A tervek szerint lesz fellépésünk Szlovéniában, Csehországban, Lengyelországban és Horvátországban is, de ezekkel kapcsolatban még szinte minden képlékeny. Az a helyzet, hogy ez valahol szerelem, valahol pedig üzleti vállalkozás is, csak hát az utóbbit kicsit egyenesbe kell még hozni. A terv nagyjából most ez, illetve az ötödik évre szeretnénk kiadni egy ötödik korongot. Ezeken kívül megyünk Ivánékkal, pont az NKA-s előzenekari támogatás keretein belül hét vagy nyolc állomásra Magyarországon, és remélem, hogy fesztiválok is lesznek.

kep_1.png

Képek:innen

„Két nap alatt 15 kilót dobtam le a fogyasztóövvel”- leleplezzük a vásárlós TV műsorok trükközéseit

A jó öreg Horst Fuchs neve, és a TV-s shop műsorok ikonikussá vált márkái szinte mindenkinek ismerősen csengenek. A délelőtti műsorsávban nagy valószínűséggel vásárlós programokba botlunk a kereskedelmi csatornákon, amikről sokaknak leginkább a selejtes, túlárazott kacatok jutnak eszébe - ugyanakkor szinte mindannyiunknak van legalább egy olyan ismerőse, aki rendelt már innen. Nem hiába: ezek a műsorok csúcsra járatják a manipuláció művészetét. Nézzük meg, hogyan!

A kereskedelmi televíziók vásárlós programjai leginkább a délelőtti, és a kora reggeli műsorsávban kapnak helyet. A csatornák ilyenkor előre elkészített reklámfilmeket vetítenek, nagyjából egy órán keresztül, többszörösen ismételve azokat. A nézők nem csak a műsor ideje alatt tudnak vásárolni, de  az ígéret szerint sokkal jobban megéri nekik, ha ezt teszik: ugyanis, ha ekkor tárcsázzák a pirosan villogó telefonszámot, rögtön két, azaz kettő darab olyan terméket kapnak, ami megváltoztatja az életüket, ugyanazért az árért. 

Tovább

6 kevésbé ismert, ám annál inspirálóbb tudós

2017. november 17. - Born Réka

Valószínűleg kevesen tudják, hogy november tizenhetedike 1941 óta a diákság világnapja. Ez alkalomból  olyan lelkes diákokból lett tudósokat gyűjtöttünk össze, akik bárki számára inspirációt jelenthetnek: az általános iskola padjaiban ülőknek éppúgy, mint a doktori disszertációjukat íróknak. 

Az Albert Einstein, Stephen Hawking vagy Steve Jobs személyét övező kultusszal mindannyian találkoztunk már - de mi a helyzet a tudomány azon nagy alakjaival, akikről kevésbé, vagy egyáltalán nem hallunk? Egyes nevek szinte teljesen feledésbe merülnek a többségi társadalom számára, hiába alkottak nagy jelentőségű dolgokat. Most 6 olyan tudóst, kutatót és felfedezőt mutatunk be, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a történelem nagy eseményeihez, a tudományos élet fejlődéséhez, vagy egyszerűen csak a világ jobb hellyé tételéhez - és a posztból az is kiderül, hogy milyen (pop)kulturális alkotásokkal kerülhetünk közelebb a munkásságukhoz.

 

shutterstock_292800188--tojpeg_1436282518366_x2.jpg

 

1. Hindu géniusz Cambridge-ben  

Srinivasa Ramanujan indiai matematikus anélkül vált a magasabb rendű (absztrakt) matematika úttörőjévé, hogy valaha tanult volna arról hivatalos formában. 13 éves korától már saját elméleteit állította fel, és egyedülálló matematikai kutatásokat dolgozott ki. Rendkívüli zsenialitását a cambridge-i egyetem egyik professzora, a később mentorává váló G. H. Hardy ismerte fel, és ő invitálta az indiai fiatalembert Angliába, ezzel kiemelve őt az ottani szegénységből. Ramanujan rövid élete alatt közel 4 ezer tételt alkotott önállóan, munkájával hozzájárult az analízis, a számelmélet, a végtelen sorozatok vizsgálatához, valamint számos addig megoldhatatlannak hitt matematikai probléma megoldásához. Eredeti és rendkívül szokatlan ötletei teljesen új területeket nyitottak meg, és számtalan további kutatást indítanak el a mai napig.

srinivasa-ramanujan.jpg

A Ramanujan életéről készült film, a The Man Who Knew Infinity, Robert Kanigel azonos című könyvét vette alapul és a két matematikus, mentor és tanítvány ellentmondásokkal teli viszonyára helyezi a hangsúlyt. 

Hardy megrögzött ateista volt, aki a logikában és értelemben hitt, míg a mélyen vallásos hindu Ramanujan a megérzéseire támaszkodott, és tudását a család istennőjének tulajdonította: együttműködésük mégis megváltoztatta a matematika világát.

2. Játék a matematikával

Ismét egy kiváló matematikus, ezúttal hazai pályáról: bár Péter Rózsa neve itthon sem tartozik az ismertebbek közé, a 20. század egyik legnagyobb, nemzetközileg is jegyzett magyar tudósa volt. Zsidó családba született 1905-ben, ezért élete során rengeteg akadályba ütközött - 1939-ben gettóba is zárták. A nehézségek ellenére megszerezte matematika-fizika szakos diplomáját, majd tanítani kezdett. A háború után megnyíltak előtte a lehetőségek: doktori címet szerzett, az ELTE professzora és az Magyar Tudományos Akadémia tagja lett.

Főképp rekurzióelmélettel foglalkozott, és tudományterületén ma is az ő verzióját használják bizonyos függvényekre. Mégsem erről, inkább oktatói tevékenységéről lett ismert. Elkötelezett célja volt játékos formában terjeszteni a matematikát, minél több emberhez közelebb hozva azt, különös gondot fordítva a humán beállítottságú emberekre. Játék a végtelennel című könyvével is épp ezt a célt akarta szolgálni - sikerült is neki. A ma is helytálló “ismertető” hatalmas sikert aratott, számos nyelvre lefordították. A szerzőről legutóbb a Huffington Post emlékezett meg a Rocket Girls oldal kezdeményezésén keresztül, amely rendszeresen mutat be olyan nőket, akik munkásságukkal hozzájárultak a világ megváltoztatásához.

3. Képregényes pszichológia

William Moulton Marston nevét is érdemes megjegyeznünk, az amerikai pszichológus ugyanis nem csak önsegítő könyvek írója, de a hazugságvizsgáló egy korai prototípusának feltalálója is volt - és nem mellesleg ő alkotta meg Wonder Woman alakját (aki idén nyáron kapta meg első egész estés mozifilmjét, amely jelenleg már 821 millió dolláros összbevétellel rendelkezik).

Az 1940-es években a DC Comics képregényeit a szupererővel felruházott férfi karakterek uralták. Marston egy újfajta szuperhős ötletével állt elő, aki nem az öklével vagy fegyverrel hódít, hanem szeretettel. Felesége erre állítólag csak annyit mondott: “Rendben, de akkor nőnek alkosd.” Marston tehát megalkotta Wonder Woman-t, az akkoriban még kevésbé elfogadott, felszabadult, erőteljes modern nő karakterét alapul véve, beleépítve felesége és élettársa személyes tulajdonságait.

dtei1o1ihbkate5rmjqu.png

Az általa írt történeteken keresztül rendre megjelent filozófiája, tanításai - nem véletlenül, hiszen saját elmondása szerint is hatalmas oktatási potenciál volt az egyre népszerűbbé váló képregényekben. Olyan komoly témákat dolgozott fel a csodanő kalandjain keresztül mint az igazság természete, a megbánás és vezeklés jelensége, a dominancia és behódolás érzelmi háttere, illetve mindezek szerepe a civilizációban.

A pszichológus nem mindennapi életéről, és Wonder Woman megalkotásáról szóló film idén ősszel debütált a tengerentúlon (Professor Marston and the Wonder Women).

4. A nő, aki mindenkinél jobban szerette a gorillákat

Jane Goddall-t, aki éveken át tanulmányozta a csimpánzok viselkedését nem kell bemutatni, míg Dian Fossey nevét már kevesebben ismerik - pedig a két etológus munkája sokban hasonlított egymáshoz. Fossey 18 éven keresztül vizsgálta a gorillákat a ruandai hegyekben. Tevékenységének köszönhetően ma már jóval inkább tisztában vagyunk ezeknek az állatoknak a fejlettségével és kommunikációjával, és nem utolsósorban sokat tett a már akkoriban veszélyeztetett fajnak számító hegyi gorillák megmentéséért.


dian-fossey-baby-gorillas-590-590x393.jpg

Elszánt küzdelme egyik lépéseként megírta a Gorillák a ködben című könyvét, amely hatalmas siker lett, az Universal rögtön le is csapott a jogokra, a Sigourney Weaver főszereplésével készült film bemutatóját azonban Fossey már nem élhette meg: 1985. karácsonyán brutálisan meggyilkolták - máig nem tudni pontosan, ki tette és mi okból.

Dian Fossey-t az általa alapított ruandai Karisoke Kutatóközpont területén, fogadott családja, azaz hőn szeretett gorillái mellett helyezték örök nyugalomra. Sírján ez áll: “No one loved gorillas more.”

5. Az energia szolgálatában

Az áram hasznosításához legtöbbünk Edison nevét kapcsolja, ám egy másik tudósnak is kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a kiépülő elektromos hálózatoknak köszönhetően a világ városai kivilágosodtak. George Westinghouse amerikai üzletember és mérnök a hadsereg kiszolgálása után számos eszközt (több mint 360-at) szabadalmaztatott, főképp a vasút számára - ilyen volt például a róla elnevezett légfék. Élete során 60 vállalatot hozott lére - ezek közül egy volt az, mely később meghatározta az egész életét.

Az 1880-as években meglátta a lehetőséget a váltakozó áramban egy villamosenergia elosztó rendszer létrehozására, és minden vagyonát befektette ennek fejlesztésébe és értékesítésébe, megalapítva ezzel a Westinghouse Electric & Manufacturing Company-t. Cégével azonban nemcsak az elektromos ipar úttörőjévé, hanem nyíltan Edison üzleti versenytársává is vált. Hogy eldőljön kinek a rendszere fogja erővel felruházni a világot, a két zseniális feltaláló között végzetes versengés kezdődött, melynek drámai történetét szintén feldolgozták: a The Current War várhatóan 2018 februárjában kerül a magyar mozikba.

 

6. A BME-ről a Holdra

Végezetül jöjjön egy újabb magyar név, amit nem árt ismernünk, sőt. A 89 éves Pavlics Ferenc ugyanis nem kevesebbet adott a világnak, mint a hold felszínét kutató járművet, a holdjárót. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, majd gyárak tervezésénél, azok termélési folyamatainak kialakításánál működött közre, mindeközben folyamatosan tanított a Műegyetemen. Az '56-os eseményeket követően azonban családjával együtt elhagyta Magyarországot, és az USA-ba települtek. Hamarosan Detroit-ban, a General Motors kutató részlegén kapott munkát, így elkezdődött kinti mérnöki pályafutása. Kezdetben a hadsereg számára fejlesztett nagy mozgékonyságú terepjáró járműveket, folytatva mellette tanulmányait a Michigani Egyetem posztgraduális képzésén.

holdjaro.jpg

John F. Kennedy 1961-ben meghirdeti az Apollo-programot, Pavlics ekkor kerül az űrkutatás közelébe. Hamarosan már a NASA által rendelt holdbázisú terepjáró kocsi főkonstruktőre, ami rengeteg vizsgálattal, teszteléssel és kutatással jár. Végül négy ilyen gépezetet hoznak létre (Lunar Roving Vehicle), melyek tervezéséért és kivitelezésért mint műszaki igazgató felelős. Évekkel később, idős kora ellenére még a Marsra küldött járművek kialakításában is részt vett.

pavlics2.jpg

A holdjárók a világ első Földön kívüli, és egyben valaha volt legdrágább autói voltak, különösen, mert csupán három napon keresztül voltak képesek működni. A négyből három ma is a Holdon található, az elsőt múzeumban őrzik. Pavlics életművével egy magyar dokumentumfilm sorozat, a Határtalan emberek egyik epizódja is foglalkozik, és bár ma is az Egyesült Államokban él, gyakran hazalátogat - ilyenkor szívesen tesz eleget hivatalos meghívásoknak, vagy interjúfelkéréseknek

kep_1.png

 Az ő történeteik is bizonyítják: tanulni mindig érdemes.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen és innen.

Miért gyakoribb sikertényező az érzelmi intelligencia, mint az IQ?

2017. augusztus 09. - somogyi t

A negatív érzelmeknek helyük van a mindennapokban. Nyilván nem azokra a szélsőséges helyzetekre kell gondolni, amikor valaki leüvölti a pénztárost, mert öt forinttal kevesebbet adott vissza, vagy ordítozva nyomja a dudát, ha valaki nem indul el a sárgánál. Az ilyen esetekben nem célravezető, ha ösztönösen, a rossz érzéseinket követve cselekszünk. Viszont az sem feltétlenül kifizetődő, ha túlságosan pozitívan viszonyulunk minden szituációhoz. Így sem, úgy sem… Akkor hogyan?  

Bizonyára hallottuk már, hogy „lépjünk egyet hátra” mielőtt nagyon belelovalnánk magunkat egy vitába, és leszednénk a másik fejét, mert ő más véleményen van. Ugyanakkor teljesen hidegen viszonyulni sem tanácsos egy ilyen helyzethez, sőt valójában talán nem is lehet… Sokféle elv és egymásnak kisebb-nagyobb mértékben ellentmondó elképzelés létezik az érzelmek hatékony kommunikációjával kapcsolatban: a következőkben ezeket járjuk körül.  

Miért ne? Zárjuk csak ki az érzelmeket!

Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK, eredeti nevén Nonviolent Communication) elve szerint amennyire csak lehet, érdemes kizárni érzéseinket és értékítéleteinket beszélgetéseink során, mert azok torzítják a kapott információ befogadását. Ugyanakkor az EMK az empatikus hozzáállást szorgalmazza mindkét fél esetében. Az elméletet Marshall B. Rosenberg alkotta meg, lényege, hogy a kommunikáció során nem élhetjük bele magunkat érzelmeinkbe, nem cselekedhetünk ezeket követve, ehelyett az érzéseket csak kimondani szabad.

mbr_2006.jpg

Dr. Marshall B. Rosenberg

Az EMK az interakció elemeit is meghatározza, ezek sorrendben:

  1. Megfigyelés: annak felmérése, hogy pontosan milyen helyzetben vagyunk
  2. Érzés: a szituációval kapcsolatos érzések verbális közlése
  3. Szükséglet: meg kell fogalmazni azt, hogy mitől éreznénk jobban magunkat 
  4. Kérés: szükséges kifejezni azt is, hogy mit kérünk a másiktól ebben a helyzetben

Ha ezeket betartjuk, akkor "zsiráfnyelvet" beszélünk, ha viszont maradunk az értékítéletekkel teli, kevésbé empatikus kommunikációnál, akkor a "sakálnyelv" a miénk. Az EMK hívei szerint, ha zsiráfnyelven közöljük gondolatainkat, akkor informatívak tudunk lenni úgy, hogy konfliktusos helyzetben is elkerülhetjük a nem kívánt kiabálásokat, tányértöréseket. Rosenberg például sikerrel használta ezt a módszert az iskolai integrációs programoktól kezdve egészen a háborús béketárgyalásokig. 

zsir_sak_emk.png

Mindezek ellenére az elméletet gyakran éri az a kritika, hogy nem életszerű, hogy nem hagyunk teret a kommunikáció során természetesen kialakuló érzelmeinknek. 

Most akkor érzelmek, vagy racionalitás?

A kérdés sokáig komoly tudományos vita tárgyát képezte. A ’90-es évekig azt gondolták, hogy az érzelmek csak torzítják a gondolatainkat, gondolkodásunkat és akadályoznak a helyes döntés meghozatalában. Aztán a ’90-es évek elején következett be az „affektív forradalom” néven elhíresült korszak, amikor rájöttek, hogy az emóciók nem az ördögtől valók. Kutatásokkal bizonyították, hogy azok az emberek, akik kizárják az érzéseiket, lehet, hogy jól tudják mérlegelni a döntési helyzeteket, mégis a gyakorlatban rossz döntéseket hoznak. „Egy csomó olyan buta helyzetbe hozzák saját magukat, amelyeknél, hogyha figyelnének az érzéseikre, és a környezetből jövő visszacsatolásokra, akkor nem kerülnének bele. Nem véletlen, hogy a sikeres emberek általában azok, akiknek magas az érzelmi intelligenciájuk és nem azok, akiknek magas az IQ-juk” – mondja Dr. Séllei Beatrix pszichológus, a BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék oktatója. Szerinte tehát egy távolságtó magatartás elsajátítható valamilyen szinten, de nem érdemes kizárni az érzéseket a mindennapokból.

A krónikus érzelemmentesen gondolkodók

Az alexitímia nevű betegségben szenvedő emberek nem képesek érzelmeket felismerni és kifejezni, mindig ugyanabban a lelki állapotban vannak. Esetükben kimutatták, hogy nagyon rossz kockázatvállalók, mert nem tudják előzetesen emocionálisan felmérni egy adott helyzet következményeit. Nem tudják, hogy az adott helyzet majd jó lehet-e nekik, mert nem kapcsolódnak hozzá se jó, se rossz érzéseik.  

A negatív érzelem nem feltétlenül rossz

Gyakran hallhatjuk, hogy a negatív érzelmek csak ártanak, el kell engedni őket, és csak a jó dolgokra szabad koncentrálni – de ez csak részben helyes hozzáállás. Jó az, ha igyekszünk a pozitív dolgokra figyelni és meglátni mindenben a szépet, de a negatív érzéseknek is funkciójuk van. „A negatív érzelmeknek ugyanúgy van haszna, mint a pozitívoknak. Például figyelmeztethetnek arra, hogy egy olyan helyzetben vagyok, ami számomra nem jó. Ha egy helyzet örömet okoz, igyekszem fenntartani azt.  De amikor félek, szorongok, dühöt, haragot, vagy feszültséget érzek, az információ arról, hogy ez nekem így nem jó, itt valamit változtatnom kell, és ki kell kerülnöm ebből a helyzetből.” – magyarázza a szakértő. Tehát, ha pozitív érzéseket kapcsolok egy helyzethez, emberhez, dologhoz, akkor ezek felé közeledni fogok, ellenkező esetben pedig távolodni.

Dr. Séllei Beatrix szerint az érzelmeket a munka területéről sem érdemes kizárni. „Ha csak bemegyünk, elvégezzük a feladatunkat, és közben nem figyelünk arra, hogy a körülöttünk lévők milyen érzéseket élnek át, vagy hogyan reagálnak arra, amit mi mondunk vagy csinálunk, akkor egy idő után örömtelenné válik a munkánk, mert csak egy feladatvégzés lesz, amiért pénzt kapunk.” Ha már pénz: az anyagi döntéseknél is figyeljünk az érzéseinkre. Persze nem úgy, hogy azok vezetnek és minden más észérv a háttérben marad: de hallgassunk a benyomásainkra. 

Evidensnek tűnik, hogy az érzéseknek ott a helye a közeli kapcsolatokban – de vannak helyzetek, amikor a másikéról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Erre a következő példát hozza a szakértő: „Megbeszéljük az egyik barátommal, hogy leülünk kávézni, és én tele vagyok pozitív gondolatokkal, mert annyi jó dolog történt velem. Ha csak arra figyelek, hogy ezeket elmondjam, és nem veszem észre, hogy ő teljesen magába van fordulva és valami nyomasztja, mert nem figyelek rá, akkor nem működik az empátia kettőnk között. Ez a társas kapcsolatok elszegényedése. Ha nem figyelünk a másik érzéseire, simán el tudunk menni egymás mellett és elélünk egy kellemes társas magányban.”

Amikor viszont jó, ha nincsenek érzelmek

Mindezek ellenére persze, vannak olyan helyzetek is, ahol a döntést valóban „hideg fejjel” kell meghozni. Lehetnek olyan változások az életünkben, ahol jobb, ha csak a tényekre alapozunk.  Egy munkahelyváltásnál biztos, hogy nagyon sok racionális és érzelmi ok merül fel. Ilyen esetben azt az érzelmi okot, hogy szeretem a kollégámat, nem biztos, hogy bele kell venni a döntésbe. Továbbá sokan vannak, akik nem tudnak lezárni párkapcsolatokat és beleragadnak egy társfüggő szituációba, mert mindig ott van a túlzott érzelmi töltet, a félelem a magánytól, hogy mi lesz velem egyedül, meg hogy annyi jó dolog történt… Sokszor már nem látjuk azt, hogy igen, sok jó dolog történt mondjuk három éve, de az elmúlt egy évben meg csupa rossz. Ilyenkor le kell venni az érzelmi szemüveget.”

A szakértő hozzáteszi, hogy vannak persze olyan negatív érzelmek is, amiket kontrollálni kell – ilyen az agresszió. „Az első kérdés mindig az, hogy az agresszió, amit kivált belőlem a helyzet, arányos-e a helyzet súlyosságával. Tehát, hogyha valaki nagyon felbosszantott és én ezért nagyon dühös leszek, az oké. Viszont, ha ugyanennyire dühös leszek azért, mert valaki tett egy megjegyzést a hajamra, akkor magamba kell néznem, mert biztos, hogy nem erre az emberre vagyok dühös, hanem valami más problémám van.” A nyerő technika ilyenkor az önmegfigyelés –annak felderítése, hogy az adott érzelmi reakció mitől jelenik meg. Amikor túlreagálunk dolgokat, az általában nem az adott személy ellen irányul, hanem más probléma van a háttérben, amit rá vetítünk ki. 

A helyes kommunikáció kulcsa tehát az önmegfigyelés által szerzett önismeret, ha ezt felismerjük, a pizza sem kerülhet a tetőre:

Énközpontú közlés és az aktív, konstruktív figyelem

Konfliktusos helyzetben a Thomas Gordon-féle én-üzenetek (I-Messages) azért jók, mert ha saját magamról és a gondolataimról beszélek, akkor nagyobb esélyem van empátiát elérni a másik félnél. „Ha valamit én-üzenet formájában mondok, akkor kognitívan keretezem az érzelmeket. Engem nagyon bánt, hogy te ezt csinálod, mert ez engem zavar a munkámban stb. és felsorolom az okokat.” Dr. Séllei Beatrix kiemeli, hogy az értékítéleteket viszont érdemes kizárni itt is, vagy legalábbis lecsökkenteni azokat, mert gátolják a helyzet kellő távolságtartartással való kezelését, elnyomják a közölni kívánt információt, és tévútra terelhetik a vitát. Ez az elmélet kevésbé korlátozza az érzelmeket a kommunikációban, mint az EMK, a szakértő szerint a gyakorlatban könnyebben is alkalmazható.

 

training_assertive_communication.png

Az asszertív hozzáállás elősegítheti a konszenzus, egyesség megszületését egy vita végén. Akkor vagyunk asszertívak, ha igyekszünk megoldást találni egy adott problémára, meghallgatjuk a másikat és kompromisszumra törekszünk. Az aktív és konstruktív figyelem ennek a továbbfejlesztett változata, abban különbözik az asszertív gondolkodástól, hogy itt folyamatosan azon vagyunk, hogy konstruktívan, építő módon tovább vigyük a beszélgetést. „Hazamegy az ember a munkából a párjához, aki éppen mosogat, és azt mondja neki: ’De jó napom volt!’. Ha másik erre azt mondja, hogy ’kit érdekel?’, az destruktív. Konstruktív válasz az, ha azt mondja, hogy ’De jó neked!’. De ez még mindig nem elég. Itt várjuk a további aktivitást: ’De jó neked! És mi volt?’” 

Mindezekre tudatosan odafigyelhetünk, tréningezhetjük magunkat, ami nagyban megnövelheti az asszertivitásunkat, ezáltal pedig hatékonyabban és feszültségmentesebben menedzselhetjük konfliktusainkat.

képek: innen; innen; innen és innen

Illatok, ajándékutak, váratlan fordulatok: turisztikai reklámok, melyek többet adnak a tájképeknél

Itt a nyár, az utazós reklámok csúcsszezonja. Ha már unod azokat a hirdetéseket, amikben tökéletes családok játszanak a tengerparton, álompárok túráznak nevetve a naplemenetében, vagy éppen csinos barátnők koccintanak valami túlságosan is exkluzív helyen, akkor ezt a válogatást neked találták ki. 

Vannak olyan turisztikai reklámok, amik többet adnak, mint a szokásos, szemet gyönyörködtető képeket és elcsépelt hangzatos szlogeneket: kreatív megoldásokat, elgondolkodtató üzeneteket, és bizonyítékokat arra, hogy egy-egy utazás valóban nagy hatással tud lenni az ember életére.

A város illatai

Gondolnád, hogy ez a reklám a vonatozásról szól?

A Thalys vasúti cég Franciaország, Németország és Belgium területén üzemeltet nagysebességű vonatokat - új, "Scents of the City" című hirdetésükkel az orrukon keresztül szeretnék megfogni a közönséget. Az utazások hangulatát az egyes városokhoz társított jellegzetes illatokon keresztül idézik meg: arra játszanak, hogy sokan Amszterdamhoz a tulipánok, Brüsszelhez a csokoládé, Párizshoz pedig a meleg croissant illatát kötik 

rosapark-thalys-scents-of-the-city-5.png

A reklámhoz a Rosa Park Agency egy installációt is készített, melyet Brüsszelben, Párizsban, Amszterdamban és Kölnben lehetett kipróbálni: képek nem voltak, csak illatot, melyek emléke sokunk emlékezetében mélyen ott gyökerezik. 

 

thalys7-1.jpg

 

Egy ingyen út Dubajba?

Képzeld el, hogy egy szörnyű nap után fáradtan beülsz egy taxiba, a sofőr végighallgatja a sztoridat, majd azt mondja: nyertél egy utat Dubajba... Az Atlantis the Palm Hotel jóvoltából pontosan ez történt néhány gyanútlan londoni lakossal. 

A szerencsés utasok boldogságát látva szinte el is felejtünk figyelni arra, hogy a nyaralásukat bemutató boldog képsorok valójában az ötcsillagos szálloda szolgáltatásait mutatják be, boldog történeten keresztül. 

atlantis_palm.png

Ehhez hasonló szolgáltatás népszerűsítést már láthattunk az Easyjet reklámjában is: ők olyan gyerekeket ajándékoztak meg egy-egy úttal, akik korábban még sosem ültek repülőn. 

Ha félsz a repüléstől...

Az első pillanatokban úgy tűnik, hogy ezt a hirdetést tényleg azoknak szánták, akik a szokásos dolgoktól félnek repülés közben, de hamar kiderül, hogy másról lesz szó: azokról az emberekről, akiktől az utasok közül sokan rettegnek. 

A Royal Jordanian Airlines hirdetése a légiközlekedés során történő diszkriminációra hívja fel a figyelmet, mely gyakran szavak nélkül történik, és szinte észrevehetetlen azok számára, akiket nem érint. Egy részlet a főszereplő monológjából, és egy azok közül a tekintetek közül, amelyeket a reklám arab származású férfi főszereplője kap: 

3.gif

A diszkriminációnak erre a fajtájára még sürgetőbbé vált felhívni a figyelmet Trump utazási tilalmának bevezetése óta: ennek értelmében az USA-ba tartó repülőgépeken laptoptilalmat vezettek be a Közel-keletről és Észak-Afrikából érkező járatokon. Válaszként a légitársaság ilyen üzenetekkel próbálta meg oldani a feszültséget utasaiban: 

4_1.jpg

Egy utazás, ami megváltoztat

A hosszú vonatozásról nem mindenkinek a sorsfordító beszélgetések jutnak eszébe, ez a reklám viszont eljátszik a gondolattal, hogy milyen lehetőségeket és inspirációt kapnak azok, akik nyitott szemmel és füllel járnak:  

Az Expedia reklámja a társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívja fel a figyelmet. A főszereplő a Transzszibériai vasútvonalon találkozik egy idős úrral, akinek a gondolatai megváltoztatják a lány további életét. 

5.png

A verbális tartalom mellett nem érdemes kiemelni a reklám erős képi világát: az egyik legemlékezetesebb ezek közül a háború elől menekülő, gyermekét mentő apa. 

10_1.png

A reklámspotot bemutatásának időpontja is beszédes: Trump beiktatásának napján, a ceremónia közvetítése közben volt először látható a képernyőn. Ebben a kontextusban a reklám azt az üzenetet is közvetítette, hogy fontos a nyitottság, és az elnökkel ellentétben arra buzdította a nézőket, hogy nézzék meg a kerítés másik oldalát is - utalva ezzel az amerikai-mexikói határ megépülésére. 

6.png

Mindezek az üzenetek talán túlmutatnak a cég népszerűsítésére irányuló törekvéseken. 

És te milyen jó utazási reklámokat láttál? 

Képek: innen, innen, inneninnen, innen és innen  

 

 

Sherlock Holmes és a reklám tudománya

Sherlock Holmes és John Watson karaktereinek népszerűsége manapság vitathatatlan, de nem kellett ahhoz sem Robert Downey Jr., sem Benedict Cumberbatch brillírozása a mozivásznon és a tévéképernyőkön, hogy a híres detektív egyéniségét reklámcélra használják fel. Válogatás furcsa reklámokból, amelyekben a különc következtetőmasina és katonaorvos krónikása ad el nekünk bankot, biztosítást, kazánt vagy éppen pelenkát.

1. The Case of the Blue Clue

Ez a reklám még nem is annyira rossz, sőt, az 1987-es Houston International Film Festival ezüstérmét is sikerült hazavinnie. A célja az volt, hogy informálja a vásárlókat egy telefonszámról, amin keresztül tájékozódhatnak az energiatakarékos hűtők és mélyhűtők listájáról, illetve a kék szalagot (Blue Clue) keresve a boltban is kiválaszthassák ezeket a termékeket. 

2. Charlie Brown és Sherlock Hound

Szintén 1987-es gyöngyszem a MetLife reklámja, melyben Sherlock Hound mint a MetLife ügynöke villámgyorsan kinyomozza a választ a biztosítások iránt érdeklődő ügyfelek számára, legyen szó bármilyen kérdésről. 

3. A ki nem hűlt kazán esete

1992-ben azt is sikerült megfejtenie a dinamikus duónak, hogy az évek óta elhagyatott házban miért nincs hideg.

4. Sherlock Holmes kihívása az okostelefon kicsi kijelzőjével

Hogyan legyen okostelefon-kompatibilis a weboldalad? Avagy egy borzasztóan kis költségvetésű reklámot valamivel fel kellett dobni...

5. Watsonnak a Red Bul szááárnyakat aaad 

Egy ritka eset, amikor John Watsonnak sikerül felderítenie a rejtélyt, amit ráadásul a komornyik (!) követett el. A nyomok arra vezetnek, hogy tea helyett igyál Red Bullt!

6. Elementáris pelenkaválasztás

Szegény John Watson nem tudja, miért ereszt a pelenkája...

7. Következtetés az éj leple alatt

Csakhogy ne a pelenkareklámmal érjen véget felsorolásunk, itt egy, a BBC-s sherlocki következtetést lekoppintó bankreklám. Pluszpontot mindenképpen érdemel, mert legalább nem mondja, hogy “elementáris, kedves Watsonom”.

És hogy mi mindent lehet még eladni Sherlock Holmes karakterével? Például egy tudományos előadást!

Április 26-án a BME GTK Kari Hallgatói Napok rendezésében várunk Benneteket a "Sherlock Holmes és a következtetés tudománya" című előadásra. Az előadást a BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék két oktatója, Egres Dorottya és Petschner Anna tartja. Előadásukból nemcsak azt tudhatjátok meg, hogy miért nem a dedukció adja Sherlock Holmes logikájának alapját, vagy azt, hogy mik is azok a heurisztikák és hogyan befolyásolják hétköznapi döntéseinket, hanem egy eredeti bűntényt is megfejthettek. Fedezzétek fel, hogy mi a közös Sir Arthur Conan Doyle-ban, Dr. House és Spock karaterében jövő szerdán 11 órakor az ÜTI sátorban! Ahogy a híres detektív mondaná: “A játszma elkezdődött!

Leszóltak Pitonnak, a Mardekárt vinné a Durmstrang - Ennél jobb összefoglalót nem fogsz találni az egész BME vs GTK-ügyről

Nem világos, mi folyik most a BME GTK-n? Ki mit akar, mi miért történik? J.K. Rowling pillanatok alatt rendet rak a fejedben. Andor György dékán szerepében: Piton professzor, Roxfort: BME, Durmstrang: ELTE, Dumbledore meg...úgyis kitaláljátok. Jó szórakozást!

A Mágiaügyi Minisztériumból leszóltak Pitonnak, hogy: Mit szólnál, ha átkerülnétek a Durmstrangba?

Piton elgondolkozott ezen, főleg azért mert ha a minisztérium úgy dönt, hogy átkerülnek akkor az megtörténik, mert a Roxfort nem független, hanem a Minisztérium tulajdona.
potter-face.jpg
Piton azért is gondolkodott, mert úgy érezte, hogy az utóbbi időben a mágikus roxforti pénzelosztás során a másik három házra több jutott a minisztériumi pénzből mint ha a Minisztérium egyszerűen házanként kiosztaná. Meg aztán úgy is érzi, hogy egy Mardekáros profnak sokkal nehezebb elérni, hogy itt kinevezzék a sötét varázslatok kivédése tanárnak miközben a Durmstrangban nem lenne ezzel ekkora gond. Illetve az is zavarja, hogy Dumbledore sokszor nem emeli ki a Mardekár érdemeit sőt néha úgy nyilatkozik mint ha a Mardekár a gonoszok háza lenne. Szóval azért elgondolkodott.

Aztán bagoly jött a Durmstrangból, hogy ők is elgondolkodtak és ha úgy alakulnak a dolgok örülnének a Mardekárnak.

Ekkor jött be Dumbledore a képbe, aki már megitta azt a borzasztó löttyöt ami legyengítette és elveszítette józan ítélőképességét. Piton szólt neki, hogy ő és a Durmstrang gondolkodnak, és neki igazából az a fontos, hogy a fenti problémák orvosolva legyenek és nincs kedve menni. Erre Dumbledore egy kábítóátokkal (stupor!) kiütötte Pitont, amivel elérte, hogy ne gondolkodjon többet az elmenetelen, de leginkább azt, hogy semmit ne tudjon csinálni. Majd felhívta a Durmstrang-ot, hogy "Nektek már van bájitaltanárotok, mit csinálnátok még eggyel? Naugye. Akkor Piton marad."

És most Dumbledore azt hiszi, hogy ettől minden rendben lett.

(A bejegyzést Soltész Dániel, a BME Egyetemi Doktorandusz Képviselet volt elnökének Facebookon talált kommentjéből szerkesztettük, és beleegyezésével közöljük)