A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Emiatt fog bedőlni az influencer marketing? Kamu szponzorációkkal az igaziakért

2019. május 03. - Egres Dorottya

Azóta, hogy lelepleződött a Fyre Festival körüli botrány, hogy a Szűz Máriát Isten első "influencereként” aposztrofálta Ferenc pápa, hogy Logan Paul újévi fogadalomként bejelentette, egy hónapra homoszexuális lesz, az influencer kifejezés még többekben kelthet negatív érzéseket. Persze nemcsak ezek a kiugró esetek teszik problémássá a véleményvezér-jelenséget: ott van még a szponzoráció eltitkolása, a túlzott fogyasztás, az inautentikus posztok, követők és lájkok vásárlása... Egy korábbi posztunkban bemutattuk, milyen veszélyeket rejt magában, ha az influencer elhallgatja, hogy termékeket csak ajándékba kapta vagy fizettek neki a megjelenítésért. Viszont úgy tűnik, a közösségi média világában még egyet csavartak a történeten: számtalan kisebb influencer kamuzza be, hogy megállapodása van különböző brandekkel. Tehát szponzorált tartalomként tüntetnek fel valamit, ami valójában nem is az.

Mindannyiunk számára ismerős lehet, amikor egymás után ugyanolyan képleírásokba futunk bele az Instagramon: köszönöm X brandnek, hogy ezzel a szuper termékkel stb. stb. #atermékmegnevezése #avállalatprofilja #ésperszeaszlogen. Nagyjából így néz ki egy tipikus szponzorált poszt a közösségi médiában. Amikor megállapodik egy véleményvezér és egy vállalat egy termék megjelenítését illetően, többek között azt fixálják le, milyen hashtageknek kell szerepelniük a kép mellett. Az már csak egy bevett fordulat, hogy a poszt alkotója megköszöni a vállalatnak a lehetőséget és az élményt. A kamu szponzorált posztok elterjedése pedig pontosan ebből adódik: nagyon könnyű imitálni azokat.

rising-instagram-influencers-accused-of-posting-fake-sponosred-content.jpg

(via)

Nyerő széria

Vajon mi ösztönözheti az influencereket arra, hogy ál-szponzorált tartalmakat gyártsanak? Először is fontos megjegyezni, hogy ez a tendencia leginkább a micro influencerekre, azaz a párezres követőtáborral rendelkezőkre igaz. Ők azok, akiknek (még) nem sikerült olyan státuszt elérniük, hogy a vállalatok sorra kopogtassanak náluk virtuálisan. Véleményvezérré válni tudniillik nem egyszerű feladat: beletartozik a régi kétes megítélésű posztok és képek törlése, a rajongói bázis legalább ötszámjegyűvé növelése, illetve a profil célirányos egységesítése mind az üzenet, mind a vizualitás szintjén. És bizony a legelső szponzort a legnehezebb megszerezni, hiszen a vállalatok kíváncsiak a korábbi együttműködésekre.

A kamu szponzorációk esetében az influencerek saját zsebből veszik meg a terméket vagy fizetik ki a szolgáltatást, majd a többi véleményvezér szponzorált posztjainak mintájára teszik nyilvánossá azt, hogy például megkóstolták a legújabb kávét, kipróbálták a most piacra dobott videójátékot, vagy elmentek egy exkluzív étterembe. Az élmények megköszönése és a hashtagek alkalmazása azt az üzenetet közvetíti, mintha kapcsolat lenne köztük és a vállalatok között. Más cégek számára pedig egy ilyen kiírás azt közvetíti, hogy vannak, akik már beléjük fektették a bizalmukat, így érdemes együttműködni velük.

chanel.PNG

(via)

A motiváció anyagi oldala megkerülhetetlen kérdés. A micro influencerek sok esetben tizenévesek, akik még nem tudnak legálisan munkát vállalni. Az influencer marketing jövedelmezősége miatt a fiatalok jó pénzkereseti lehetőséget látnak a kamu bizniszben, azt remélik, az majd eljuttathatja őket az igaziig. A másik fontos motiváció, különösen a fiatalabb generációk számára az, hogy ez menő. Irigységre adhat okot, ha valakinek ingyen cuccokat küldenek, míg a lúzereknek többieknek a zsebpénzüket kell elkölteni azokra. “Minél több szponzorod van, annál hitelesebb vagy” - állítja egy tizenéves a The Atlantic a témáról szóló átfogó cikkében. Persze nemcsak a tizenévesekre jellemző a kamu szponzoráció.

Előfordulhat, hogy egy drágább termék megvásárlása és ízléses megjelenítése után a vállalat a saját felületein is közzé teszi a posztot, így generálva láthatóságot és további reklámozási lehetőségeket az influencer számára. Ugyanakkor érdemes mérlegelni a ferdítés hátulütőit is. Míg bizonyos szegmensekben nem jelent problémát az, ha valaki több, egymással versengő szponzorral rendelkezik (táskák, cipők piaca), addig más típusú termékek esetében gondot okozhat a versenytárs kamu képviselete (autók, fitness márkák). Tehát: elképzelhető, hogy valaki azért marad le egy igazi szponzorációs lehetőségről, mert a cég abban a hitben van, hogy a konkurencia már megszerezte magának az influencert. 

Előnyök és hátrányok a “szponzor” oldalán

Alapvetően a közösségi média remek lehetőséget ad a márkák számára, hogy ismertségre tegyenek szert, ahogy a vásárlóik betaggelik őket és a termékeiket. Amennyiben igényes kamu szponzorált poszt születik, úgy a vállalat még örülhet is az ingyen reklámnak. De mit tehetnek, ha úgy érzik, sérti a márkát a kontent amatőr jellege vagy maga az influencer személye? A vállalat számára ugyan hatalmas erőbefektetés, de a közösségi média hashtageken keresztül történő monitoringja megoldást nyújthat. Amint felfedezik a kamu szponzorált tartalmat, felvehetik a kapcsolatot az adott influencerekkel. Természetesen ez rosszul is elsülhet, hiszen a véleményvezérek mégiscsak többezres követői táborral rendelkeznek, és rajongóik felé könnyen el tudják juttatni a vállalat rossz hírét a valóság elferdítésével. A potenciálisan negatív hírverés úgy is elkerülhető, hogy a vállalat a hivatalos honlapján közzé tesz egy listát azokról az influencerekről, akikkel éppen együttműködik.

A nemkívánatos reklámok elkerülése érdekében, valamint a szakma tisztábbá és őszintébbé tétele céljából a vállalat olyan passzust foglalhat bele az influencerekkel kötött szerződésbe, mely szerint nem lehet hamis szponzorált poszt a közösségi média felületeiken. Vagy olyan influencerekkel kötnek szerződést, akiket hivatalos network menedzsel, és rajtuk kérik számon a véleményvezérek autentikusságát. Az efféle policy-k elfogadása végeredményben a szakma átláthatóságát mozdítaná előre.

Mit tehet a fogyasztó?

Röviden: közel semmit. A valós és a kamu szponzorált tartalmakat csaknem lehetetlen megkülönböztetni - esetleg ha olyan promócióról van szó, amihez kuponkód is tartozik, akkor annak hiánya árulkodó jel lehet. A kamuzók sokszor pont azt használják ki, hogy a közönség feltételezi, minden tartalom szponzorált, hiszen valóban kiugróan megnőtt az elmúlt években az efféle együttműködések száma. Amíg azonban korábban a szponzoráció azt jelentette, hogy a véleményvezér "eladta a lelkét", mára az ilyen együttműködések a siker jelei lettek. A kamuzóknak egyáltalán nem érdekük, hogy elkerüljék a szponzorált tartalom látszatát. 

Keith Weed, az Unilever marketing igazgatója nyilatkozta, hogy az influencer ökoszisztémának “vissza kell építenie a bizalmat, mielőtt az örökre eltűnik”. Ilyen gondolatok által vezérelve irtják ki időről-időre az álkövetőket, szabályozzák szigorúbban a szponzorált tartalmat. Még maguk a véleményvezérek is előrukkoltak olyan videókkal, amelyekben részletesen beszámoltak pénzkereseti forrásaikról (noha arról nem, hogy mennyi az annyi). Jelenleg nem tiltja semmilyen jogszabály a kamu szponzorációkat, de előbb-utóbb utoléri a szabályozás ezt a tendenciát is, mint a közösségi média sok egyéb jelenségét.

influencer.jpeg

Még több influenceres poszt: itt, itt, itt és itt

 kep.png

5 médiás átverés április elsejére

Képes beszámoló a tudomány új csodájáról, szemkápráztató felvételek egy ismeretlen állatfajról,  bizonyíték arra, hogy az ész nélküli kommentelgetés népszokássá vált – a médiát bizony nem hagyja hidegen a bolondok napja. 

Lássunk néhány példát időrendben a print, az elektronikus és a közösségi média világából.

Hozz vödröt az adómentes bornak!

A norvégok, akik ezen az 1950-es képen sorakoznak kis dézsával, fazékkal és vödörrel, komolyan vették az Afterposten nevű vezető napilapban megjelent cikket, miszerint komoly kedvezménnyel juthatnak francia borhoz. 

1950wine_lg.jpg

(via)

Hogy minek ez a sok edény? Az első oldalon közölt hír szerint ugyanis a Vinmonopolet (mely kizárólagos joggal rendelkezett az alkoholárusításra) kapott egy óriási, hordókban érkező borszállítmányt Franciaországból – akkorát, hogy kifogytak az üvegekből. Mivel nincs mibe kitölteni a bor, jelentős kedvezménnyel túladnak rajta: mint látszik, voltak olyan derék állampolgárok, akik az állam segítségére siettek. 

Brit hatalomátvétel az időjárás felett

Hosszú nyarak, fehér karácsony, szigorúan csak éjszakai esőzések, kontroll a kontinens időjárása felett – ezeket mind biztosította volna az a brit tudósok által létrehozott csodamasina, amelyet a Guardian mutatott be az olvasóknak 1981-ben. Íme az elégedett feltaláló, az állítólagos Dr. Chisholm-Dowright, amint épp egy jelentést néz arról, hogy Pershore térségében ragyogóan süt a nap, míg Marseilles környékét lassan eléri a hóvihar: 

weather_machine.jpg

(via)

Itt a bizonyíték: Darwinnak igaza volt!

Mit gondolsz, milyen madarak repkednek ezen a képen? 

pingvin.jpg

(via)

Pingvinek, bizony! A rövid szárny és has nehéz test nem áll többé a szárnyalás útjába – az antarktiszi faj létezése a darwini evolúció elmélet hús-vér bizonyítéka. A különleges állatok a BBC 2008-as természetfilm trailerében mutatkoztak be: a lélegzetelállító animációs felvételeken tanúi lehetünk a felszállásuknak, hóbirodalombeli rajzásuknak és trópusi vándorlásaiknak is. 

Terményes filmek, csak neked!

2013-ban igen szokatlan kategóriákkal rukkolt elő a Netflix, itt van például az, amelyikben banánt, gombát, almát ábrázoló filmborítók szerepelnek:

netflix.jpg

 (via)

De nem semmi a karba tett kéz, Nicholas Cage összeomlás és a Zach Galifianakisra hasonlító színészek kategória sem. A felhasználóknak belépésenként újabb és újabb ajánlatokat kaptak a streaming szolgáltatótól. 

Minek olvassak, ha kommentelhetek is?

Az NPR Facebook oldalán 2014-ben jelent meg a nagy kérdés, miszerint miért nem olvasnak már az amerikaiak. Így nézett ki a cikkajánló:
npr.jpg

(via)

Romlik az oktatás színvonala, nem igaz, hogy nem olvasunk, hiszen itt az internet és az e-book korszak, a TV amúgy is drága... – a kommentek egyre csak özönlöttek. Mi volt bennük közös? Az, hogy senki nem olvasta el azt az írást, amelyre a posztban megosztott link mutatott. Ellenkező esetben tudták volna, hogy egy kísérletről van szó, amelyben azt kéri az NPR, hogy aki valóban eljutott a cikkig, az ne írjon hozzászólást, csak lájkoljon. Miután kiderült az április elsejei tréfa, sokan törölték az öngólos kommentjeiket. 

 A spagettiszüret, internetes nagytakarítás és a fütyülős répa történetét ismered? Kattints ide, ha nem.

topfool100.jpg

 

kep.png

 

 

 

Emoji: a virtuális mosoly, ami megváltoztatta a világot

Idén húsz éves az emoji: a digitális nyelvvé formálódó rajzocskák igazán megérdemlik a köszöntést. Hiszen mit érne az élet #kávé☕ vagy #napsütés☀️ nélkül? A kommunikáció fejlődésének olyan mérföldkövei közé, mint az írás, a Gutenberg galaxis, vagy az első webböngésző megjelenése (aminek idén lesz a 30. szülinapja), hozzácsatolhatjuk az emoji, és a kicsit szürke nagybácsi, az emoticon születését is. Honnan hová jutottak és milyen kérdéseket vetnek fel ma?

A kilencvenes évek zord idők voltak: a chatszobák sötét hátterein pusztán írásjelek villogtak, az sms-ek 160 karaktere szürke és ingerszegény volt, és évek teltek el, míg végre történt valami. Akkoriban a hangulat és érzelmek kifejezésére még csak a pont-pont vesszőcske adott lehetőséget, és már ez is nagy lépés volt. 1982 előtt ugyanis a Földön rezzenéstelen arcok váltottak csak üzeneteket egymással. Legalábbis így képzelhetjük el ma, hiszen egy olyan üzenet, hogy „Gyere át beszélgetni.” vagy nem jelent jót, vagy egy robot írta. Hiányzik a végéről valami, ugye? :)

A digitális világ mosolya

1982-ben tehát megváltozott a világ. Minden Pittsburgh-ben kezdődött: szeptember 19-én megszületett a smiley, az első emoticon. A Carnegie Mellon Egyetem virtuális faliújságján napok óta egy fontos beszélgetés zajlott a szabadesésben zuhanó liftekről, olyan kérdésekkel, minthogy egy liftező galamb repülne-e a zuhanás közben. A témát viccnek szánták, de néhányan biztonsági figyelmeztetésekként értékelték a bejegyzéseket, ami ráirányította a figyelmet arra a problémára, hogy sokszor nehéz észrevenni az iróniát az írott szövegekben. A fejtörésnek hamarosan a mesterséges intelligenciát kutató Scott E. Falhman professzor tett két pontot és vonalat a végére, új mérföldkövet adva ezzel az emberi kommunikációnak. : - ) Falhman a vicceket a smiley-val, míg a komolyan veendő dolgokat a ma inkább szomorúságot kifejező fordítottjával tervezte jelölni.

smiley-face-1.jpg

(via)

Egy másik Smiley – történet a szerzői jog jelentőségéről

A jól ismert boldog sárga arcot Harvey Ross Ball grafikusnak tulajdonítjuk, aki 1963-ban alig tíz perc alatt rajzolta meg az őt megbízó biztosítási vállalatnak, akik a munkatársak lelkesítésére szánták az alkotást.

Sem Ball, sem a vállalat nem védette le a sárga arcot, így 1971-ben az élelmes Spain testvérpár kapott a lehetőségen, a „Have a Happy Day” (Legyen szép napja) felirattal megtoldva megszerezték a jogokat maguknak, és milliószám adták el a Smiley-s termékeiket.

Közben a francia Franklin Loufrani még továbbment, bejegyeztette a védjegyet Európában és megalapította a Smiley Company-t. Máig ők birtokolják a jogokat, Ball fia nem tudta visszaszerezni őket. Az emoticonok és a Smiley egymásra találásából pedig a cég elkezdte létrehozni az új, digitális érához igazodó hol boldog, hol pillangó, hol rendőrautó emojikat.

Az emoticonok nem futottak be akkora karriert, mint a dollármilliókat termelő Smiley, de az ötletét Scott E. Falhman sem védette le. Megtette helyette egy pittsburgh-i étterem, akik a vidáman mosolygó sütijüket valószínűleg hasonló arckifejezéssel árusítják azóta is.

Elképzelhető, hogy nem Falhman volt a világon a legelső, aki ilyen egyszerűen adott arcot a gondolatnak, (egyes teóriák szerint már 1862-ben, Abraham Lincoln egy beszédének leiratában gazdagabbak lettünk a kacsintós emoticonnal), de az biztos, hogy ma is hozzá kötjük az elforgatott fejeket. Az egyszerű karakterkombinációk hamar népszerűvé váltak, és továbbfejlődtek az egészen összetett formákig, mint amilyen az izgatottságot:
ヽ(^。^)ノ vagy az azt kifejező variáció, hogy tanulni jó:  .....φ(・∀・*). A fejlettebb emoticonok is írott karakterekből állnak, és feladatuk annyi, hogy olyan érzelmeket, kifejezéseket társítsanak a szövegekhez, amiket nem feltétlenül tudnánk kiolvasni azokból. 

Új nyelv születik

1999-ben aztán mindaz, amit a zárójelek, kettőspontok és csillagok adni tudnak, már kevés volt. A japán NTT DOCOMO a világ meghódítására készült mobil internet szoftverével, de felismerték, hogy képek nélkül meglehetősen puritán a felület, ráadásul a rendszerük 250 leütést engedett emailenként, amiben többtagú emoticonok és hosszú kifejtések aligha fértek volna el. A fejlesztésen dolgozó Shigetaka Kurita volt az, aki annyira hiányolta a vizuális elemeket, hogy megtervezte azt a 176 darab, ma már történelmi jelentőségű 12x12 pixeles szimbólumot, amik a világ első emoji készletét adják. Teret akart adni az írásban nehezen, vagy túl hosszan kifejezhető gondolatoknak is, amivel az online kommunikációs lehetőségek új érába léptek. Hogy mekkora fordulatot jelentett az a néhány kilobájtnyi rajz, azt jól mutatja az a tény, hogy a nagy presztízsű new yorki Museum of Modern Art (MoMA) 2016-ban megvásárolta az eredeti készletet. Az emoji fontos szerepét a múzeum azzal magyarázza, hogy azok képesek a testbeszéd helyét átvenni az online kommunikációban, személyesebbé teszik azt, ami máskülönben egy absztrakt tér.

1_xbniqaktg0jxlsvwwotuqa.jpeg

(via)

Emoji ≠ érzelem

Maga a szó, bármilyen hasonló is a hangzása az emoticonhoz, a japán e, (kép) és moji, (karakter) szavakból ered. Az emoticon ezzel szemben angol kifejezés, az emotion (érzelem) és icon (jelkép) összeolvasztásából született. Ahogy a fogalmak, úgy a jelentésük sem összekeverendő, az emojik mindig képek, és nem billentyűkarakterek. Ma már vektorosan készülnek, hogy bármilyen méretben megjeleníthetőek legyen. (Gondoljunk csak a Messenger óriásira növelhető like-jaira.)

Az emoji sokáig megmaradt japán csodának, ott viszont óriási sikert aratott, minden telefongyártó elkezdte beépíteni a készülékébe, egy darabig az eredetiket, aztán a saját készletét. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy különbözőképpen kódolták az emojikat, így ami a küldőnél látszott, a fogadónál nem feltétlen. Ez a helyzet még évekig fennállt, akkor is, amikor már a világ többi része is emoji lázban égett. A 2000-es évek elején még nem látszott, hogy az emojik fénykora még előttük van: az éra kedvenc üzenetküldő programja, az MSN is egy igen kezdetleges készlettel rendelkezett.

2007-ben az Apple piacra dobta az első iPhone-t, és a Japán terjeszkedésre gondolva feltöltötte emojikkal. A kis rajzokban nem hihettek túlságosan, mert az amerikai telefonokban elrejtették őket, ami persze nem tartott sokáig, hála a leleményes felhasználóknak. 2011-ben aztán megadták magukat a gyártók, azóta az új készülékek emojik hadával felszerelve jönnek le a gyártósorokról.

 a554d9cb73.jpg

(via)

A Google-nél korán rájöttek, hogy ha nem vigyáznak, a japán káoszhoz hasonló helyzetben találják magukat az emoji új rajongótáborával együtt, ezért már 2007-ben elmozdultak az egységes kódolás felé.  A különböző nyelvek karaktereinek egységesítéséért a Unicode Consortium felel, nekik köszönhető az is, hogy 2010 óta mindenféle platformon szabadon áramolhatnak az emojik (a megjelenésük gyártónként különbözik, de a lényeg, hogy a pizzát pizzaként jeleníti meg minden készülék).  Az egységesítéssel hatalom is jár: évről-évre ők döntenek róla, hogy milyen új emojik születhetnek meg. Az ötlet bárkitől érkezhet, de a használhatóságát meg kell tudni magyarázni, sőt, látványterv is szükséges (nem mintha később azt használná a világ: ha el is fogadják a javaslatot, a megjelenését úgyis áttervezik).

Az emoji szövetsége

A Consortium főként olyan nagyvállalatok delegáltjaiból áll, mint a Netflix, Facebook, Google, vagy az Apple, egyetlen nemzet van a teljes jogú tagok között, ez Omán. Úgy tűnhet, mintha a tagok játszanának az emberek legmélyebb vágyaival – valaki most is vár a láncfűrészére – de ennél összetettebb a helyzet.  

Az emoji a világ közös nyelve, és míg angolul talán sosem beszél majd mindenki, a "szeretlek/I love you" emojiul kelettől nyugatig egyaránt érthető.❤️ 

Ez az univerzalitás azonban problémákat is okoz, hiszen sokan sokfélék vagyunk, és a Consortium feladata az érzékeny kérdésekre jó válaszokat adni – a kulturális sokszínűségtől kezdve a nemi identitásokon át évről-évre új reprezentációs hiányok merülnek fel.

2015 előtt az alapértelmezett like fehér volt, azóta ezt sárgára változtatták, de ahogy a The Atlantic cikke rámutat, a lépés nem oldotta fel a mélyben meghúzódó konfliktusforrásokat. A fehérek számára azért lehet furcsa a fehérbőrű emojikat választani, mert az a „white pride” jelképe lehet (Amerikáról van szó, de a probléma Európában is felmerülhet), illetve eddig sem az ő reprezentációjuk hiányzott. Kérdéssé vált az is, hogy fehérként illik-e a sötétebb bőrtónusú emojikat használni. A feketék számára érthető módon nagyobb jelentőségű a 2015-ös változtatás, de a racemojik használatának nagyobb a tétje is: amikor ezeket használják, felhívják a figyelmet a rasszukra. Ezt a nézetet osztja a cikkben megszólaló Peter Chow-White kommunikáció professzor is, aki szerint a racemoji jelenség bebizonyította, hogy a korai illúziókkal ellentétben az online világ sem hozza el a bőrszíntelen világbékét, ahol nem számít ki vagy, csak az, amit mondasz.

emoji04-20150224091745704.jpg(via)

Túl sok a jóból?

Az online tér lehetőséget ad rá, hogy magunk mögött hagyjunk mindent, és csak egy hang (pontosabban karakterkombinációk sokasága) legyünk a millió között - de ez döntés kérdése. Sokak alapvető igénye, hogy minél pontosabban reprezentálható legyen mindaz, amivel azonosulnak, így hiába van már 3019 emoji (722-vel jött ki az első Unicode készlet)  még hosszú évekig lesz dolguk a Unicode-nál a világ népességének lefedésére tett kísérletekkel. A 2019-es verzió több olyan emojival bővült, amely valamilyen típusú testi fogyatékosságot fejez ki, illetve a menstruáció reprezentálásáért küzdők is célt értek, még ha nem is egészen úgy, ahogy elképzelték. Az alapfeltevés az, hogy az emojik segíthetnek a tabuk megdöntésében, legalábbis növelhetik a különböző társadalmi problémák láthatóságát. A kérdés az, hogy az egyre növekvő számú emoji között egyáltalán feltűnnek-e a felhasználóknak az új lehetőségek? Ha igen, akkor elgondolkodnak azon, hogy mit jelentenek? És meddig bővíthető még a készlet? Kurita szerint már most túl sok olyan emoji létezik, amit életében legfeljebb egyszer használ az ember.

Jelenleg is tízezrek aláírásával megtámogatott petíciók követelik a különböző, identitáselemek leképezésének is tekinthető emojik születését. Vannak, akik szivárványos szívre vágynak a Pride jegyében, mások az életüket megkeserítő allergiára hívnák fel a figyelmet. A lezárt petíciók között is nagy a diverzitás: a marihuana levéltől a 12 embert megmozgató láb emoji követelésig van mindenféle. A lábat egyébként 2018-ban bevezették, ami reményt adhat a fehérbor emojiért állhatatosan küzdő tömegeknek és vállalati támogatóiknak is, akik egy egész honlapot szenteltek a témának (és az remélhetőleg kevésbé megy majd félre, mint a feketére színezett talp). A példákból látszik, hogy nincs olyan, amiből valaki ne vágyna emojira, és az is, hogy vannak még lehetőségek a társadalmi célokat zászlóra tűzők előtt. A Unicode feladata, hogy azokat válassza ki, amik még az emojik gazdagodását, és nem erodálását segítik.

5705668-0-image-a-101_1541184044929.jpg

(via)

Az egyenlően és teljes színpalettájában reprezentált világ a nagy közös nyelvben szép gondolat, de azt, hogy a különbségek megjelenítése az eltérések elmosódását hozza-e el, vagy éppen azok kiéleződéséhez vezet, még nem tudhatjuk. Az emojik által megjelenített különbségek elterelhetik a figyelmet a mondandó lényegéről, ugyanakkor megmutathatják azt a sok-sok identitás elemet, amelyek azzá teszik az embereket, akik: így talán egy kicsit közelebb hozhatják a világ távolabbi pontjait egymáshoz. Egy Instagram bio néhány emojival többeknek érthető, mint egy hosszú, magyar (vagy más, kevésbé elterjedt nyelvű) bemutatkozás. Az emojik biztosan megváltoztatták a virtuális világot. De vajon vissza tudnak-e úgy hatni a fizikai világunkra, hogy képesek legyenek megváltoztatni azt?

kep.png

Börtönbe kerülhetnek az influencerek? Új reklámszabályozás a közösségi médiában

Nemrégiben a brit hatóságok új szabályozást alkottak a közösségi médiában való reklámozásra, ami különösen érzékenyen érintette az Egyesült Királyság influencereit. Mára az influencerkedés jól fizető állássá vált, hiszen a vállalatok ajándékokon és reklámokon keresztül hatékonyan elérik a fogyasztókat. Ugyanakkor a támogatott tartalmak nem egyértelmű megjelenítése félrevezeti a fogyasztókat a véleményvezér életstílusát illetően. A briteknél ezen  a problémán próbáltak segíteni, félig-meddig sikertelenül, ám annál több kritikus utóhanggal.

Influencernek nevezik a véleményvezéreket, akik elsősorban a közösségi médián keresztül ajánlanak termékeket és szolgáltatásokat, illetve buzdítanak azok megvásárlására. Jelentős részük olyan dolgokkal tölti meg az életét (otthonát, szabadidejét, ruhásszekrényét...), amelyeket egy vállalat küldött neki, függetlenül attól, hogy konkrét ellenszolgáltatást várt volna érte. Az reklám lett volna, enélkül viszont az ajándék szó írja le a helyzetet. Természetesen ez leegyszerűsíti egy influencer és egy márka együttműködésének típusait, de a vita lényegében ebben áll, illetve annak a veszélyéről szól, hogy a közönség hamis képet kap a véleményvezérek valós vásárlóerejéről.

 gc.png

(via)

Az idén januárban megfogalmazott irányelvek a közösségi médiában megjelenő reklámokra és az influencer marketingre persze nem az első kísérlet volt a briteknél. Évek óta próbálnak a hatóságok lépést tartani a folyton változó médiakörnyezettel, a platformok sokszínűségével, a brand-influencer együttműködésekben látható kreativitással (kreativitás jó és rossz értelemben egyaránt). Az elv tulajdonképpen mindig is az volt, hogy a fizetett tartalmat fel kell tüntetni, de az előbb felsorolt okokból kifolyólag megérett az idő egy reformra.

A jelenlegi szabályozás két szervezet együttműködésével született. A CMA (Competition and Markets Authority) minden szektort és minden egyes szervezetet figyelemmel követ, de valószínűtlen, hogy megkeresnek egy-egy influencert, hacsak nem reklámoznak illegális vagy erkölcstelen tartalmat. Az ASA (Advertising Standards Authority) feladata pedig a fogyasztói panaszokra való reagálás és a felülvizsgálat. Nekik lehet írni, pontosabban bejelentést tenni a neten, ha úgy érezzük, egy brit véleményvezér megszegte a szabályokat. A CMA és az ASA által megfogalmazott reformok arra helyezik a hangsúlyt, hogy a fogyasztók számára egyértelművé kell válnia az együttműködés mibenlétének abban a pillanatban, hogy vigyázó szemüket a kontentre vetették. Ha az influencer ennek nem tesz eleget, akár két év börtönbüntetésre is ítélhető.

A közösségi média árnyoldala

Az irányelvekből már látszik, hogy miben áll a probléma. Sok esetben a fogyasztó számára nem világos, hogy az adott véleményvezér hogyan jutott hozzá a megjelenített termékhez: saját maga vásárolta, PR célú anyagként kapta ajándékba a márkától, vagy ténylegesen fizettek neki a megjelenésért, illetve meg is szabták, hogy mit mondhat a termékről?

A fogyasztók sötétben tapogatózása az influencerek anyagias világában számos problémát vet fel. A nézők, olvasók úgy érezhetik, hogy számukra sosem lesz elérhető a “hivalkodó fogyasztásnak” ez a szintje, ami pedig csak növeli a saját egzisztenciájukkal szembeni elégedetlenséget. Aztán aggodalomra ad okot a fogyasztásra való ösztönzés, amikor a követők megpróbálnak lépést tartani a véleményvezérekkel, és akár adósságba hajszolva magukat törekednek az áhított életstílus magukévá tételére.

 Image result for ingham presents

(via)

Reklámtartalom = rossz tartalom?

Ugyan igaz, hogy az engagement (a felhasználók bevonódása és aktív visszajelzése a tartalomra) csökken, amint szponzorált tartalmat tesz közzé a véleményvezér, nem mindegy, hogy annak mi az oka: mert egyesek automatikusan elzárkóznak a reklámtól, vagy mert nem volt összhang az influencer és a reklámozott brand, üzenet között? Az elsővel oly keveset lehet kezdeni, hiszen már a mikroinfluencerek is brand-együttműködésekben utaznak, de valójában jobb, ha nem kerül sor a kooperációra, ha komoly aggályok merülnek fel az autenticitást illetően. Mert ha az influencer úgy érzi, titkolnia kell a reklámozás tényét, mert a követők idegenkedéssel és elutasítással fogadnák a tartalmat, akkor talán tényleg érdemesebb lett volna kihagyni a szóban forgó üzletet.

A tartalom attól nem lesz automatikusan értéktelen, hogy fizettek az elkészítéséért. Sőt, a városi legendával ellentétben az Instagram sem sorolja hátrébb a szponzorált tartalmakat, amelyek leírásában ott van a #ad szócska. Minden kétséget kizáróan lehetséges olyan reklámot készíteni, amely egyszerre értéket, információt is közvetít a fogyasztó számára, jóllehet ez nagyobb energiabefektetést igényel.

A reklámot tartalmazó anyag elkészítése továbbá lehetőséget ad az influencernek, hogy a közzétett tartalmat izgalmasabbá és igényesebbé tegye: lépést tartson a trendekkel, gazdagítsa tudását, termékeket teszteljen, utazzon. Persze ne gondoljuk azt, hogy ingyen cuccok nélkül ne lehetne sokszínű tartalmat kreálni...

Az ajándékot a nagyimtól kapok, nem a piárosoktól

Az utóbbi években a legelterjedtebb kifejezés egy brand és egy influencer szorosabb együttműködésére a szponzorált tartalom volt, hiszen mégiscsak enyhébbnek hatott, mint a nyers reklám szó. Az újabb szabályozás értelmében viszont ez már nem tartozik az elfogadható terminusok körébe, ugyanis nem írja le kellő pontossággal a szorosabb együttműködés jellegét: mikor és milyen mélységben dolgozott együtt a két fél, milyen formában kompenzálták a véleményvezért... Amikor nem arról van szó, hogy a vállalatnak rá kell bólintania a kreatív koncepcióra, és a végső döntés az ő kezükben van, akkor a #gifted, azaz ajándék a legmegfelelőbb a szabályozás szerint. Az ajándék megnevezést akkor kötelesek használni a véleményvezérek, amikor nem saját erőből jutottak hozzá a termékhez vagy a szolgáltatáshoz, nem fizettek teljes árat érte, vagy korábban már sor került együttműködésre a vállalattal.

Viszont ez számos, nemcsak brit influencerben ellenérzést váltott ki, mondván az ajándék valójában egy szívből jövő dolog, a rokoni és a baráti körben ellenszolgáltatásról nem beszélhetünk. Ezzel ugyan vitatkozna Marcel Mauss francia szociológus, aki Az ajándék című antropológiai munkásságában a viszonzási kötelezettségről értekezik, miszerint egy ajándék sosincs ingyen. Az influencerek mégis azt állítják nagy általánosságban, hogy a véleményük teljességében őszinte, és hogy nem ajánlanának közönségüknek olyasmit, amiben nem hisznek, illetve amit saját maguk ne vásárolnának meg.

A probléma természetesen nem ilyen egyszerű. Nem kell manipulációs szándékot feltételeznünk az influencer részéről, amikor az autentikusságát hangsúlyozza, hiszen elképzelhető, hogy ő valójában így érez az ingyen cuccokat illetően. Viszont naivak se legyünk, ugyanis az influencer nyilván szeretne jó kapcsolatot ápolni a vállalatokkal, ezért megosztja a közönségével a pozitív véleményét, még ha nem is kap ezért az ajánlásért fizetést. A vállalat pedig előszeretettel fog továbbra is ingyen cuccokat küldeni a bloggenrek/vloggernek/instagrammernek, ha ő beszámol majd róluk.

 Image result for nyx cosmetics

(via)

Végtére is, ez a bizalomról szól. A közönségnek bíznia kell az influencerben, hogy valóban olyan dolgokat ajánl, amelyek beváltak számára, így tudja növelni majd a követőtáborát. És nemcsak a fogyasztónak előnyös, ha tisztában van a véleményvezér és a vállat kapcsolatát illetően, hanem a vállalatnak is, hiszen így fenntartható a márkahűség és az elkötelezettség.

Ha kíváncsi vagy az influencerek világára, itt és itt olvashatsz róluk.

konzerv.png

A múzeumok kiterjesztik valóságukat – a digitális technológiák mindenhol ott vannak

Az elmúlt években a virtuális világ belökte a múzeumok kapuit is, a kiterjesztett valóság segítségével táguló tér és idő a kiállításokat új tartalommal és élménnyel tölti meg. Akár Mata Hari megelevenedő hastáncáról, akár a normandiai partokon menetelő katonákról van szó, a látogatók a történelem részeivé válhatnak egy-egy elvarázsolt pillanatra. A digitális trendek lassan Magyarországra is elérnek, a kihívásokkal együtt. Mindezekről és a hazai helyzetről Sz. Fejes Ildikóval, az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ (OMMIK) főosztályvezetőjével beszélgettem.

 Az OMMIK fontos szerepet tölt be a hazai múzeumi digitalizációban. Milyen feladatokat látnak el?

A Magyar Nemzeti Múzeum egy főosztályaként a szolgáltatásaink nagy része a különböző múzeumok munkatársainak szól. Ezeken kívül vannak kiemelt, országos feladataink, mint például a magyarországi múzeumokban, levéltárakban zajló digitalizálás koordinációja, és az ehhez kapcsolódó módszertani tevékenység.

A víziónk az, hogy egyrészről a külföldi szakmai jó gyakorlatokat és trendeket megosszuk a magyar múzeumokkal, másrészről a külföldi szakmai közönségnek információkat adjunk a magyarországi múzeumokról.

dsc3776.jpg

(via)

Több konkrét szolgáltatásuk is van, amelyek közül a MuseumDigit kiemelkedik. Mit kell tudni róla?

A MuseumDigit egy egyedülálló, éves konferencia, 2018-ban már a hatodik alkalommal rendeztük meg. Célja az informatikai újdonságok, új technológiák, jó gyakorlatok és aktuális trendek bemutatása, amelyhez minden évben hívunk külföldi előadókat is. A konferencián keresztül szeretnénk megmutatni a magyarországi közönség, illetve a kulturális terület képviselői számára, hogy világszerte melyek az aktuális trendek a múzeumokban az innovatív technológiák használatában. Bemutatjuk, hogy milyen új kérdéseket és kihívásokat jelent ma a digitális társadalom, a digitális világ a múzeumok mindennapjaiban.

Hogy látja, hol tartanak a hazai múzeumok ezeknek a technológiáknak a használatában?

Haladnak előre, de azt gondolom, hogy még le vagyunk maradva, ugyanakkor vannak nagyon jó példák. A Petőfi Irodalmi Múzeumban például sok olyan színvonalas és népszerű kiállítás született, amely jól és érdekesen használta ezeket a technológiákat, pedig a szövegeket nehéz vizuálisan megjeleníteni.

dsc3843.jpg

(via)

Mi volt a legizgalmasabb előadás, vagy téma a legutóbbi konferencián?

A magam nevében tudok beszélni, a visszajelzéseket most értékeljük. Új témaként hoztuk el a digitális kompetencia kérdését, amely arról szól, hogy a technológiák mellett mennyire fontos az, hogy a felhasználó hogyan tudja alkalmazni azokat, és milyen képességekre van ehhez szüksége. A témablokkhoz kapcsolódóan volt egy előadás a negyedik ipari forradalom hatásáról, elsősorban a gyerekekre vonatkozóan. Az előadó az oktatás területéről érkezett, és arról beszélt, hogy a mai gyerekek agyi fejlődése eltér a korábbi generációkétól.

Az alapok természetesen ugyanazok, de másfajta készségek és képességek fejlődnek jobban ma, amikor a vizualitás kerül előtérbe, a korábbi korszakok literalitását kiváltva. Tehát egy kulturális paradigmaváltásról van szó.

Volt egy nagyon érdekes projekt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, készítettek egy új portált Tied a gyűjtemény! címmel, amely egy olyan felület, ahol a kortárs írók műveire alapozva a PIM-hez tartozó Digitális Irodalmi Akadémia tartalmait felhasználva tudnak a középiskolások, vagy akár a pedagógusok, múzeumpedagógusok saját tárlatokat létrehozni. A fejlesztésbe bevonták a célcsoportot, a középiskolásokat is, ami nagyon jó.

Még egyet említenék, egy francia cég Magyarországon szeretne terjeszkedni az augmented reality alkalmazásukkal, ezt mutatták be. Franciaországban már elég sok múzeumban működik a rendszer, amelynek keretében minden látogató kap egy tabletet. Ezen keresztül a kiterjesztett valóság technológiájával plusz információkhoz juthat hozzá a kiállítótérben, de akár játszhat is, élményszerűvé téve a múzeumlátogatást. Tehát nagyon sokrétűen lehet alkalmazni. Remélem, hogy minél hamarabb láthatjuk ezt az alkalmazást az egyik hazai múzeumban is.

 

(via)

Ezek nagyon változatos témák, és ha jól értem, mindegyik középpontjában a technológia áll, de nem kötelezően a múzeumi szférához kapcsolódnak.

Így van. Hiszen nagyon fontos, hogy ne csak a múzeumon, illetve a saját szakmai berkeinken belül gondolkodjunk a digitalizációról. Az életünk minden részét átszövi a technológia. A kihívás az az, hogy hogyan tudjuk ezeket használni, illetve hogyan tudunk alkalmazkodni ehhez a gyors ütemű változáshoz. Ezzel sokat küzdenek a múzeumi szakemberek is, akik sok esetben igen-igen konzervatívak és ódzkodnak ezeknek alkalmazásától, mert attól tartanak, hogy így a technológia elviszi a figyelmet a műtárgyak elől.

Meg kell találni azt a pontos egyensúlyt, hogy hogyan lehet a technológiát úgy használni például egy kiállítás esetében, hogy az segítse a történetmesélést, de ne vigye el a figyelmet.

A konferenciára eljött egy holland cég, amely több holland múzeumnak is fejlesztett már, például egy Mata Hari életéről szóló kiállításhoz. Sok esetben nem a csili-vili technológia volt az érdekes, hanem, hogy például különböző vetítésekkel tudtak olyan atmoszférát teremteni, amelynek segítségével a látogató érzelmileg is azonosult a kiállítással.

Az a fontos tehát, hogy gondolkodjunk a kiállítótéren túlmutató kérdéseken is, mint például, hogy a digitális világban hogyan tudják a múzeumok megőrizni ennek a világnak a lenyomatát.

mata-hari-01-1024x614.png

(via)

Más ennek a lenyomatnak a megőrzése?

A múzeumokban a műtárgyak őrzik meg az adott kultúrának, korszaknak a lenyomatát. Felmerül, hogy mindezt abban a digitális társadalomban, amely felé haladunk, hogyan tudjuk megőrizni. Nagyon fontos, hogy itt a kulturális örökség gyűjtéséről, megóvásáról van szó a jövő számára. Ennek az útnak még az elején vagyunk, és nem tudjuk, hogy mi lesz. Rengeteg információ elvész. Amikor egy jelenkori gyűjteményt vezető történész szakmuzeológus megy, és begyűjt bizonyos tárgyakat a jelenből, mert azt mondja, hogy a szakmai tudása szerint ezek reprezentálják korunkat a jövőben, az érthető. De mi a helyzet az online tartalmakkal? Ki gyűjti be, hogyan, milyen szempontok szerint, és hogyan őrzi meg? Ha így nézzük, akkor a digitális világ a múzeum működésének összes aspektusára kihat.

Talán ritkábban is gondolunk arra a jövőre, amelyben a műtárgy természete, vagy az alkotás maga megváltozik.

Igen. Volt egy érdekes előadás a Ludwig Múzeumból, ahol azon gondolkodnak, hogy hogyan próbálják meg egyáltalán kitalálni, hogy hogyan lehet megőrizni például a kortárs médiaművészeti alkotásokat, amelyek ugyanúgy műtárgyak vagy műalkotások. Ez egy borzasztó nehéz dolog. Ezek a műalkotások, amelyek sokszor csak videóinstallációk voltak, hogyan őrizhetőek meg hosszú távon? Nagyon jó a technológia, de rengeteg új kihívást állít elénk.

Visszakanyarodnék oda, hogy egyáltalán szükség van-e a kiterjesztett valóság, vagy az okos eszközök megjelenésére a múzeumokban? Érdemes-e minden esetben felhasználni a technológiát?

Minden esetben nem. Szerintem, amikor egy kiállítást készítünk, a legfontosabb a történet, amelyet elmesélünk, mert azon keresztül adunk valamit a látogatónak. Ma már azok a kiállítások kevésbé érdekesek, amikor egymás mellé raksz különböző műtárgyakat, és azt mondod, hogy ez a piros váza ekkor volt, ez a kék pedig akkor. Ez ma, én azt gondolom, teljesen érdektelen. Ma a kiállítások történeteket szeretnének elmesélni, és a különböző tárgyaknak is lehet saját történetük. A modern technológiákat arra kell használni, hogy egyrészt a műtárgyról érdekes információkat közöljenek, másrészt segítsék a történetmesélést.

A mai múzeumok egy kulturális piacon versenyeznek a látogatókért, ezt tudomásul kell venni. A látogató ugyanazokat az élményeket fogja keresni, mint amelyeket megkap sok más szolgáltatónál.

Ehhez kell alkalmazkodni úgy, hogy azok a jó kiállítások, amelyekre szívesen járnak a látogatók, ne menjenek el a cirkuszi látványosság felé, ne legyen öncélú a technológia. Legyen funkciója. Szerintem ez a kulcsszó.  Ehhez azonban kell egy gondolat, egy koncepció, és fontos, hogy rengeteg interaktivitás legyen benne, miközben a hangsúly mindig a műtárgyakon kell, hogy maradjon. Ez a legfontosabb. A műtárgy és az eredetiség varázsa mindig meglesz. Azt az élményt, hogy ott van előtted például a Sziklás Madonna a Louvre-ban, semmi más nem pótolja. Az emberek nem véletlenül járnak múzeumba. A Mona Lisa-t mindenhol látod, de mégis elmész megnézni, hogy eredetiben lásd, hogy meglegyen az az élményed. A technológiának ezt kell kiszolgálnia.

kep.png

Megoldás a torrentezésre a Spotify és a Netflix?

2019. február 10. - somogyi t

A streaming szolgáltatások törekednek a fogyasztói igények minél teljesebb megismerésére és kielégítésére, így tesz a filmek, sorozatok esetében a Netflix vagy a zenéknél a Spotify. Ezek a formátumok a hagyományos tévézés és zenefogyasztás reformját indították el. Üzletpolitikájuk hasonló: fix összeg rendszeres befizetése mellett korlátlanul hozzáférhetünk az összes általuk forgalmazott tartalomhoz. A szolgáltatások folyamatosan változnak, fejlődnek, a cégek rengeteg pénzt költenek az innovációra, amely a piaci pozíció megőrzése és javítása érdekében szinte kötelező. Milyen fogyasztói motiváció kapcsolódik a streaming sikeréhez és kínálhat-e alternatívát az a torrentezésre?

A digitalizációnak rengeteg innovációt köszönhetünk a szolgáltatások terén is, ezek sok esetben már a hétköznapi életünk legtermészetesebb részei. Egyre több tevékenység - amelyet korábban offline végeztünk-, tolódik át az internetre, így a tévézés és a zenehallgatás is. A streaming szolgáltatások változást hoztak a korábbi tartalomfogyasztási szokásokhoz képest pusztán azzal is, hogy az interneten futnak, így szinte bárhol hozzáférhető a repertoárjuk. Lépést tartottak a trendekkel, figyeltek a fogyasztók reakcióira, így a platformok közti átjárást is lehetővé tették: ugyanúgy hallgathatunk zenét vagy nézhetjük a sorozatainkat asztali számítógépen, mint telefonon, tableten vagy okostévén. Ez nemcsak a versenypozíciójuk megtartása miatt volt fontos, hanem a rugalmasság és innováció a vállalatok fennmaradásának és gyarapodásának fontos eleme. Fejlesztés és marketing terén a szolgáltatók kényelmesebb helyzetben vannak, mint az offline televíziók. A nézettségi és hallgatottsági adatokat pontosan tudják mérni, ez az információhalmaz a fogyasztókról pedig a tartalom targetálás szempontjából értékes lehet. 

modern-device-with-netflix-app_23-2147915419.jpg

(via)

A szolgáltató tartalmaihoz korlátlan hozzáférést kap az előfizető, így számtalan zene vagy film között kell eligazodnia, megtalálni azokat, amelyek érdeklik. Ez kétféleképpen történhet: kereséssel vagy a szolgáltatások egyre fejlettebb ajánlórendszerein keresztül. A hatalmas tartalommennyiségben bolyongó felhasználóknak igénye lett arra, hogy segítséget kapjanak az eligazodásbanA vállalatok ezt érzékelték, így máig rengeteg pénzt fordítanak az ajánlórendszerek fejlesztésére. Ehhez a felhasználókról gyűjtött óriási adatmennyiség miatt minden adott: a fogyasztási szokásokból következtetnek a felhasználók ízlésére, profilokba sorolják őket, ez alapján kínálnak fel számukra alternatívákat.

Hogyan kapjuk a tartalmat?

A Netflix kínálatában nem csak saját gyártású tartalmak szerepelnek, a cég külső gyártóktól is vásárol jogokat. A Spotify esete lényegesen eltér abból a szempontból, hogy ők csak külső - azaz zenészek által létrehozott -tartalmakat közvetítenek a felhasználók felé. Az előadóknak fizet a cég, de persze egyikőjüknek sem ez a fő bevételi forrása. Előfordul, hogy a kevésbé népszerű zenészek csak a hallgatói igények és a jelenlét kommunikációs értéke miatt szerepelnek a platformon.

A Netflix algoritmusa a megnézett filmek típusán felül vizsgálja, hogy milyen eszközön játszottuk le és melyik országból az adott tételt. Filmnézés közben is rögzíti a tevékenységünket: számít, hogy megállítottuk a lejátszást, beletekertünk az anyagba és ha igen, akkor melyik résznél. Az algoritmus az attitűdjeink minél teljesebb feltérképezéséhez az egérmozgást is figyelembe veszi. Ellenőrzi, hogy a borítón milyen elemek tehetik számunkra "kattintékonyabbá" a filmeket és a továbbiakban a preferált vizuális megjelenésekkel fémjelzi a tartalmakat. 

Biztos alapokon a Kártyavár

A streaming szolgáltatások átalakítják a szórakoztatóipart is. Szimbolikus alkotás lett például a Netflix saját gyártású sorozata, a House of Cards, amelyet a felhasználókról gyűjtött hatalmas információmennyiséget kielemezve hoztak létre. 30 millió megtekintett tételt, 4 millió felhasználói értékelést és 3 millió keresést vettek figyelembe az analizálásnál. A vállalat előre meghatározta a sorozat célközönségét, az alkotói szabadságot teljesen az üzleti célok alá rendelték.

A Spotify ajánlórendszere három fő algoritmus mentén dolgozik: 

  • egyrészt collaborative filteringet alkalmaz, amely a fogyasztókhoz preferenciáik alapján hozzárendel egy profilt - a hasonló preferenciákkal rendelkező profiloknak hasonló zenéket javasol
  • a content based filtering esetében a zenék akusztikai jegyeit hasonlítja össze a korábban preferált, profilunkhoz rendelt számokkal
  • a harmadik algoritmus semantic filtering pedig a zenék interneten fellelhető szövegein végez szemantikai összehasonlítást, hogy tartalmilag is megfeleljen a zene a felhasználó ízlésének.

Mindezek mellett a saját készítésű lejátszási listánk is az ízlésünk kitűnő indikátora lehet.

A versenyképesség megőrzése érdekében a Spotify számára is fontos az innováció, saját bevételeihez képest erre a területre hatalmas összegeket fordít: 2018 utolsó negyedévében a bruttó profitjának majdnem felét (40%-át) kutatásra és fejlesztésre költötte. Majdnem annyi pénzt forgatott a területbe, mint a marketingtevékenységbe: ez utóbbi a profit 43%-át jelentette.

young-woman-holding-tablet-with-spotify-app_23-2147987824.jpg

(via)

Torrent helyett?

A streaming mellett a fogyasztók számára adott a régebb óta létező és ingyenes torrentezés: a jelenlegi magyarországi szabályozás szerint a fájlok letöltése már nem is számít bűncselekménynek. Fogyasztóként értékelve a helyzetet, akármennyire is nem büntethető a tevékenység, ugyanúgy jogosulatlanul fogyasztjuk az adott tartalmat, ami bűntudatot kelthet. Míg az ingyenesség az interneten a hírek esetében teljesen természetessé vált fogyasztói igény, a filmekhez és zenékhez sokan máshogy viszonyulnak. A streaming a korlátlan hozzáféréssel egy tiszta alternatívát kínál. Vannak persze filmek, amelyek nem érhetők el a Netflixen, továbbá, a többségében angol nyelvű tartalmakhoz pedig sok esetben nem volt megfelelő felirat - a kritikák hatására a cég igyekezett ezt orvosolni. A Pirate Bay nevű torrentoldal feltalálójának 2018 januárjában tett nyilatkozata szerint a torrentezés megérezte, hogy egyre többen választják a streaming adta lehetőségeket, viszont az még nagyon messze van attól, hogy teljes alternatívát kínáljon a letöltés helyett.

Egy, részben a torrenthasználók motivációira koncentráló 2011-ben publikált tanulmány konklúziójából is következtethetünk arra, hogy a streaming szolgáltatások a kalózkodók egy jelentős részét potenciálisan át tudják csábítani, ugyanis a kereslet elsősorban hiánypótlásra és nem a fizetés megúszására irányul. 

Számos bizonyítékát találtuk annak, hogy a p2p feketepiacok erősebb hiánypótló, mint (legális fogyasztást) helyettesítő szerepet töltenek be – legalábbis a mozis és az online kalózdisztribúció relációjában. 

– olvasható a tanulmányban.

downloading-music-piracy-vector_21-3790071.jpg

(via)

Hova tovább?

Ami biztosan elmondható a streaming szolgáltatások jövőjét illetően, hogy változni és fejlődni fognak, nem ragadhatnak meg egy szinten. Az innováció közvetlen hatással van a termék versenyképességre, ezért a vállalatok jól felfogott érdekükben igyekeznek minél teljesebbé tenni a felhasználói élményt. Mindezek ellenére akármennyire is felhasználóbarát a szolgáltatás, a televíziózás a mai napig sokkal nagyobb piac, kevésbé érzi a változást. A Netflix célcsoportja korosztályban fiatalabb, mint a tévécsatornáké, az előbbiek általában az online audiovizuális tartalomfogyasztás felé nyitnak az offline-nal szemben. A torrentezést ugyan részben visszaszoríthatják a streaming szolgáltatások, de mint egyetlen alternatíva, megszüntetni nagy valószínűséggel nem lesznek képesek azt.

A streaminggel kapcsolatos utópiáknak lehetnek persze más buktatói is. A Netflix például rengeteg népszerű tartalmat vásárolt fel, többek között tévében futó sorozatokat és műsorokat, vagy olyan produkciókat, amelyeket korábban más cég forgalmazott – mindezek közvetítéséhez pedig kizárólagos joga lett. Egy kutatás szerint ez serkentő hatással volt a torrentezésre amiatt, hogy mindent azért ők sem tudtak vagy akartak beszerezni, így nem kevés felhasználónak több szolgáltatónál kellett volna előfizetnie ahhoz, hogy hozzáférjen a kedvenc produkciójához. Így már viszont sokan inkább a torrent letöltése mellett döntöttek. 

A Spotify esetében más a piaci helyzet, egy zenét ugyanis nem kizárólagosan ők közvetítenek, ezáltal a kínálat nem töredezik szét a szolgáltatók között. Egy tétel ugyanúgy jelen lehet több streaming platform kínálatában, így egyszerre Google play-en, Deezeren vagy Apple Musicon: a kulturális iparágaknak ez a szektora tehát biztatóbban áll a torrenttel folytatott "küzdelemben". 

Plusz egy faktor, amely hathat a streaming szolgáltatók jövőjére: a torrentezés szabályozása. Vannak országok, ahol hozzánk hasonlóan nem büntetik a letöltést, máshol igen: a szigorúbb fellépés visszaszoríthatja a letöltési kedvet és másfelé terelheti a felhasználókat. De a streaming lesz a befutó, vagy valami más?

kep.png

"A lényeg, hogy a piac készen álljon rád"- Interjú az ország legismertebb kísérletezőjével

2018. szeptember 07. - KomMédia BME

Hogy kerül valaki Miskolcról egy new york-i botanikus kert gyakornoki programjába, majd a szeptember tizenegyedikei terrortámadás tudósítói közé? Mi kell ahhoz, hogy aztán a YouTube magyar élharcosává váljon? Mit gondol a podcastek hazai jövőjéről? Zsiros László Róbert általában az aktuális Szertár projektekről nyilatkozik, de nekünk az alkotói karrierjéről és gondolkodásmódjáról is mesélt. 

Hogyan lett belőled videós úgy, hogy sosem tanultál ilyesmit?

Az tény, hogy ilyen területen nincs diplomám, viszont – és ez most lehet, nyálas lesz – volt egy gimnáziumi tanárom, aki sokat tett azért, hogy elkezdjen érdekelni a kommunikáció. Filmklubokat, és egy csomó minden mást szervezetett, ezek az alkalmak a mai napig meghatározóak a számomra. Azért mondtam, hogy nyálas lesz, mert még sosem jelentettem ki, hogy mekkora hatással volt rám mindez, de attól még így van. Középiskolában volt még egy diákújságíró tanfolyam is, amin részt vettem – az borzalmas volt. Aztán 18 éves koromban felajánlották, hogy menjek el egy miskolci kábelrádióba, ami azóta rég megszűnt. Várostörténeti témákat dolgoztam fel, volt vendégem a miskolci csillagvizsgálóból, hívtam meg baseballedzőt, próbáltam érdekes embereket megkeresni, de aztán ezt abbahagytam. A műsor jó volt, csak nem illett oda. (Nevet) Ez, ha úgy vesszük, kudarc volt.

szertar_fb.png

De mégsem ez volt az utolsó állomás a rádiós karrieredben.

A rádiós vonal akkor jött vissza, amikor már csináltam a Szertár videókat és egy ismeretterjesztő műsorból megkerestek, hogy interjút szeretnének készíteni velem. Így kerültem kapcsolatba a Klubrádióval. Emlékszem, akkor a Csodák Palotájában dolgoztam és úgy időzítettem az ebédidőmet, hogy az élő telefonos interjúnál ki tudjak menni. Leraktam a telefont, de pár másodperc múlva visszahívott az újságíró. Gondoltam, úristen, mi történhetett? Abban az időben rengeteg interjút adtam, mert akkor volt nagyon fent a Szertár, de olyan sosem fordult elő, hogy interjú után rögtön hívtak. Azt kérdezte, hogy nincs-e kedvem vezetni azt a műsort, amiben az imént még vendégként szerepeltem. Én meg úgy voltam vele, hogy miért ne? Ezután már csak akkor vettem búcsút a rádiótól, amikor elköltöztem Portugáliába, de amikor visszajöttem, eszembe jutott, hogy podcast formájában folytathatnám egy hasonló műsorral. Azt a formátumot úgy csinálom, ahogy akarom – illetve nem, mert technikai akadályok azért vannak, de más nincs, ami gátat szabna.

Névjegy: Zsiros László Róbert Miskolcon nőtt fel, majd pedig a Corvinus Egyetem Kertészeti Karán tanult. Levelezőn elvégezte a Miskolci Jogi Egyetemet, majd pedig doktorátust szerzett a mezőgazdasági molekuláris biológia szakterületén. Dolgozott a Klubrádióban, aztán pedig a lisszaboni Ciência Viva-ban, ami a magyar Csodák Palotájához hasonlítható.

Szakmai életének fő projektje a Szertár, amely immáron 10 éve foglalkozik tudományos ismeretterjesztéssel a YouTube-on. A név azonban ma már nem csak a természettudományos videókat takarja, hanem az alapító által szervezett rendezvényeket és programokat is - az évek során önálló brand lett, melyet az iskolások mellett a tanárok és szülők is lelkesen követnek. 

Az alapító magát edutainernek vallja, olyan embernek, aki szórakoztatva tanít.

Az egyetemen nemhogy kommunikációt nem tanultál, de még olyat sem, ami ehhez közel áll.

Így van. 1999-ben kezdtem az egyetemet és nagyon utáltam, akkor volt a kitolódott dackorszakom. A Kertészetire mentem, bár egyáltalán nem érdekelt, de oda nem kellett külön tanulnom a felvételire, a pontjaimmal automatikusan felvettek. Viszont másodévesként megnyertem egy gyakornoki ösztöndíjat az Egyesült Államokba, és mivel a mezőgazdasághoz nem értettem, egy new york-i botanikus kertbe kerültem. Hónapokon keresztül amerikai diákokkal voltam egy üvegházban, tök jó közegbe kerültem és a szakmát is megszerettem. Abban az évben volt szeptember 11-e, én pedig többször tudósítottam New York-ból a Sláger Rádiónak. Már nem is tudom, hogy hogy jutottak el hozzám, de egyszer felhívtak és utána helyszíni tudósítóvá váltam.

Más téren is jó lóra tettél annak ideján: akkor kezdtél YouTube tartalmat létrehozni, amikor ez még talán gyerekcipőben sem járt. Honnan jött az ötlet?

A Szertár 2008. március 4-én indult. Akkoriban viszont még nem gondolkodtam azon, hogy a külföldön már bevált formátumok majd itthon is működhetnek. A YouTube valahol a gagyi home-videóktól organikusan fejlődött idáig és közben létrejött egy teljesen új stílus és formátum. Nem arról volt szó, hogy tévés formátumok kerültek át erre a platformra.

Egy olyan platform lett, amely országhatárokon átívelve minden korcsoportbak ugyanazt a kultúrát közvetíti?

Lényegében igen, viszont az Egyesült Államokban korán felismerték azt, hogy a videóban rengeteg marketingpotenciál van. Volt egy amerikai videós, Bre Pettis, aki barkácsolós videókat készített, és nekem ő volt az egyik legnagyobb inspirációm a Szertár indulásakor. Tetszett, hogy a YouTube-ra ennyire egyszerűen lehet feltenni dolgokat. Felállítod a kamerát, megmutatsz pár lépést, elmondod a köztes szöveget, összevágod és kész. Annak idején nem azt néztem, hogy milyen tartalomból lesz eladható termék, hanem a formátumot próbálgattam magamnak. Visszanézve persze indulhattam volna üzleti alapokról is. Visszatérve arra, hogy korán kezdtem: az üzletben szerintem nem az a fontos, hogy te legyél az első, hanem az, hogy a megfelelő időben legyél ott. A lényeg, hogy a piac készen álljon rád.

szertar_szlogen.jpg

Megkockáztathatjuk, hogy nem is volt olyan szerencsés ez az early adopter-ség?

Olyan szempontból volt rossz, hogy amikor - nagyon hamar - befutott a Szertár, ami az oktatásban használható kísérletezős videók hiányának volt köszönhető, én marhára nem értettem ahhoz, hogy hogyan kell brandingelni egy ilyen csatornát. A hirdetők pedig szintén nem álltak készen erre. Hiába volt jó néhány videóm nézettsége egyes kábeltévés programokkal is összemérhető, nem tudtam bejutni sehova, mert ezt nem tudtam jól elmondani. Évekkel később, 2012-2013 környékén indult csak a YouTube felfutása Magyarországon, akkor eszméltek a hirdetők, és kialakultak azok a hirdetői modellek, amik a youtuberekre építettek. Ha akkor kezdtem volna, anyagilag sokkal jobb lett volna nekem. De nem bánom. Megtanultam, hogy az időzítésnek jónak kell lennie.

Tehát ha van egy nyerő ötleted, akkor azon akár érdemes 3-5 évet ülni, hogy a piac készen álljon rá?

Nem. Tudni kell azt, hogy hogyan méred egy projekt sikerességét. Ha pénzt akarsz belőle, akkor nem feltétlenül az a lényeg, hogy öt évet üljél rajta, hanem, hogy olyan ötlettel rukkolj elő, amire akkor és ott készen áll a piac. De ha nem a pénz számít, hanem az, hogy eljuss emberekhez, és az, hogy azt csináld, ami téged motivál, akkor meg nem kell várnod vele.

Sokszor halljuk, hogy a multitalentumok korát éljük, vagyis, hogy az tudja a legtöbbet elérni, aki sok mindenhez ért egy kicsit. Szerintem téged ilyennek látnak a nézőid, hallgatóid. Célod volt valaha, hogy a lehető legtöbb területen tegyél szert tudásra?

Van egy PhD-m, ami azt jelzi, hogy egy nagyon szűk területen mozogtam huzamosabb ideig. (Nevet) Ha így vesszük, akkor nem. Egyébként meg igen, és ebben nyilván benne van az, hogy semmihez nem értek olyan mélységben. De nem is ezeket a rétegeket akarom megmutatni, inkább arra szeretnék hangsúlyt fektetni, hogy hogyan tanulsz, értesz meg dolgokat. Nem akarok elmenni olyan irányba, hogy „5 vicces dolog, amit nem tudtál a pókokról”, vagy hasonlók. Ez nekem nem kihívás. Voltak ilyen videóim, valószínűleg még lesznek is, de ez csak annyi, hogy leülsz, összeállítod és kész. Viszont az, hogy hogyan tudsz feldolgozni egy cikket, hogyan érted meg a benne felmerülő kérdéseket, már sokkal több energiát igényel és sokkal élvezetesebb is. Szeretek megtanulni új dolgokat: volt olyan, hogy láttam egy videós átmenetet és egyszerűen nem értettem, hogy hogyan csinálják. Letöltöttem az anyagot, kockáról kockára végigtanulmányoztam. Utána csak azért csináltam egy videót, hogy beletegyem azt az átmenetet. Órákat tököltem ezzel és nagyjából senki nem vette észre, de azt éreztem, hogy de jó, sikerült! Ezek kellenek. És inkább ezekre fektetek hangsúlyt, mint a nagy technikai beruházásokra. 

kezmuveskiserlet_cikk_cover.png

Amire még felfigyeltem, az a spontaneitás, illetve, hogy nem lineárisan haladtál a pályádon, hanem háló-szerűen.

Innen visszatekintve nekem lineáris. Hogyha bármit kiemelsz az életedből, hogy itt egy pötty, ott egy pötty, akkor azokat sokféleképpen össze tudod kötni, de ha visszanézel, akkor egyenes lesz az út. Hiszen lehet, hogy valami irrelevánsnak tűnik visszatekintve, de közben meg olyan képességekkel ruházott fel téged, amit a mai napig használsz. Ezeket én nem láttam 20, 25 és 30 évesen, de most már egyre több mintázatot veszek észre, amik mindenhol ismétlődnek, és ez tök jó. A tanulás mechanizmusa nagyon hasonló, legyen szó nyelvtanulásról, programozásról vagy jégkorongról.

Látsz valamilyen új trendet, ami fel fog futni, változást fog hozni? Például az Instagramon, vagy a Snapchaten is lehetne gyors kísérleteket bemutatni.

37 éves vagyok, nem tudom mi a Snapchat...Jó, csak viccelek. Általában nem platformokban gondolkodom - például a Facebookra nem fogok azért átmenni, mert ott sokkal jobban lehet monetizálni a videókat. Bár gondolkodom rajta, hogy hogyan lehetne mindkét felületre felrakni a dolgokat. A vicces az, hogy az út, amit most bejárok a podcastnél, szinte ugyanaz, mint amit a videókkal csináltam végig. A hirdetők még nem ismerik ezt. Különböző internetes portálokkal tárgyaltam, hogy legyen náluk a műsor, hostolják ők. Végül nem jutottunk dűlőre, ami nem a hírportálok hibája és nem is az enyém, hanem egyszerűen még annyira új a formátum Magyarországon, hogy nem igazán állunk készen erre. Például a bevételek elosztása egy megoldatlan kérdés maradt, amit nem lehetett egy klasszikus felállásba bepakolni. Amerikában nagyon jó üzleti modellek vannak a podcastekre, de a magyarországiak harmatgyengék. Heti 40 órát töltök a videókkal és a podcasttel, ezért elvárom, hogy ha lehet, akkor legyen bevételem is ezekből.

Szerintem 3-4 év múlva, amikor már bárhol elérhető lesz a szélessávú net, és vezetés közben is tudsz majd rádió helyett podcasteket hallgatni, a hirdetők is fel fognak figyelni az ebben rejlő lehetőségekre. A saját táboromban is megfigyeltem, hogy amikor másfél évvel ezelőtt az első felmérést csináltuk, akkor csak elvétve voltak olyanok, akik rádió helyett hallgattak minket, de most már sokan vannak. Ha elmész Hatvanon túl, akkor nem tudsz budapesti rádióadókat fogni, ha viszont azt magaddal tudod vinni, amit szeretnél hallgatni, és nem kell előre letölteni, csak simán streamelni, akkor ez egy tök jó lehetőség és nagy piac is. Már most elkezdhetnék szponzorokat keresni, de ahhoz sok idő kell, ami most a tartalomgyártás mellett nem fér bele.

Akkor a podcast a jövő?

Ahogy azt az egyik Szertáros podcastben Tófalvy Tamás elmondta, nem ez lesz az új fejőstehén. Számomra viszont jelenleg élvezetesebb minden héten leülni beszélgetni valakivel, mint leállítani a kamerát és abba beszélni.

A bejegyzés szerzője Dudás Levente, a BME KomMédia alapképzés hallgatója. 

Képek: Facebook, Szertár cover fotók

konzerv.png

 

Ezek voltak az évad legkreatívabb színházmarketinges fogásai

A színházi évad legkreatívabb plakátja, nyomtatott kiadványa, weboldala, trailere, színházi széke és büféje kategóriák győzteseit múlt héten, a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) nyitónapján hirdették ki. Mielőtt bemutatnánk a győzteseket, vegyük sorra, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük a kulturális szféra szereplőinek és melyek azok a best practice-ek, melyeket legsikeresebb intézmények alkalmaznak!

A technológiai változásokhoz a színházak kommunikációjának is igazodnia kell, hogy a digitális világban is erős, vonzó márkát építhessenek. A kulturális szféra szereplőinek mindehhez elsősorban olyan kulturális ajánlatokat kell hatékonyan kialakítaniuk, melyek figyelembe veszik a meglévő és potenciális fogyasztóik elvárásait, valamint folyamatosan változó és erősen differenciált kultúrafogyasztói magatartását.

A nyitottabb, frissebb imázs kialakításán valamennyi színház dolgozik, hiszen az idősebb kultúrafogyasztók és a fiatal, eltérő igényekkel és tájékozódási szokásokkal rendelkező generációk egyaránt fontosak számukra: nem engedhetik el a jelenlegi törzsközönséget, de fel kell építeni a jövő nézői bázisát is.

l-szinhazat-vegyenek.jpg

A következőkben bemutatunk néhány fontos jelenséget, kihívást és tendenciát a budapesti színházak kommunikációjából, különös tekintettel a fiatalabb generációk megszólítására vonatkozóan.

A kulturális piac tortája – hogyan osztoznak a színházak és be lehet-e vonzani új közönséget?

Budapesten a színházi, előadóművészeti kínálat olyan széles palettája érhető el, mely európai viszonylatban is párját ritkítja. A fővárosi kulturális piac szereplői körülbelül 50.000 nézőn osztoznak az évad minden estéjén, így a teltház érdekében minden eszközt be kell vetniük. A közönségért folyó küzdelemben még nem az a legfontosabb szempont, hogy milyen arányban ülnek a nézőtéren az Y és Z generáció tagjai – annak ellenére, hogy a 35-40+ éves törzsközönség utánpótlása és fiatalítása minden színház számára a jövő egyik fő kihívása. 

theater-an-der-wien-innen-oper-buehne-19to1.jpeg

Az online kommunikációs tevékenység elengedhetetlen és egyre nagyobb hangsúlyt kell rá helyezni a marketingstratégia felállításában – nem csak a fiatalabb generációk eléréséhez

Annál is inkább, mivel a színházak finanszírozási formáikból adódóan eltérő marketingkommunikációs lehetőségekkel rendelkeznek: a nagy volumenű köztéri megjelenést jórészt csak az államilag finanszírozott intézmények engedhetik meg maguknak. De az online terekben már nem csak a fiatalabb célcsoportok vannak jelen, hanem az idősebb generációk is. Abban azonban vannak különbségek, hogy a különböző korosztályok milyen online aktivitást mutatnak, vagyis aktív véleményformálóként vannak-e jelen, vagy csak passzív követőként informálódnak a közösségi oldalakon.

Nézői reakciók nem csak a nézőtérről érkeznek – fontos az online aktivitások nyomon követése

Ahhoz, hogy egyáltalán érkezzenek reakciók, a posztoknak el kell jutni a közönséghez: a Facebook algoritmusváltása (=az ismerősök tartalmainak előtérbe helyezése) a színházak eddig is alacsonyabb elérésű organikus tartalmait is hátrányosabb pozícióba hozta a hírfolyamban. Ennek ellensúlyozásaként még több energiát kellett / kell fektetniük az interakcióra buzdító posztok előállításába. A közösségi médiában az emberek sokkal bátrabban fogalmazzák meg véleményüket, tetszésüket vagy nemtetszésüket egyaránt. A személyes kapcsolat kialakítása a közönséggel a virtuális világban sem hanyagolható el, az online aktivitások monitorozása jelentős része a kommunikációs munkának.

Drága marketing eszközök helyett nagy hírértéket hozó PR akciók és videók, minden mennyiségben

A nagy hírértéket hozó, kreativitásban, ötletekben gazdag PR akciók kiemelkednek a kulturális szektor reklámzajából. A tartalommarketing egyik eszközeként a magazinjellegű írások mellett a videós tartalmak gyártását használja a legtöbb színház, mely számos formában működhet: az élő bejelentkezéseket, az interjúsorozatokat, eseménymarketingről készült összeállításokat előszeretettel fogyasztja a közönség.

lead_cropped_0.jpg

A Katona 2017/2018-as évadindító kampánya, a Történeteink az elsősorban üzenetküldő alkalmazásokból ismert piktogramokra, emojikra épül: ezek segítségével mesélik el egy-egy futó előadás történetét röviden. A Katona színészeit akarja láttatni ez a kampány is, így egyszerre népszerűsítik a társulatot, az előadásokat, és a megvásárolható pólókkal a színház ajándékboltját. A 2014-es Gifszínház nemzetközi reklámversenyen három kategóriában lett díjazott, majd a Hírszínház 2016-ban a legsikeresebb kampány lett.

A videós tartalmakat tekintve pozitív példa a Centrál Színház "Most ti kérdeztek!" sorozata, melyben a társulat színészei egymásnak teszik fel a nézők kérdéseit.

Kiemelkedőek a Vígszínház "VígLive" közvetítései is, melyek csütörtökönként 15 órakor, heti rendszerességgel várják a nézőket a színház Facebook oldalán. A társulat művészeinek segítségével megismerkedhetünk a készülő produkciók alkotóival, szereplőivel, a háttérben dolgozó munkatársakkal, illetve újabban a nézőknek is lehetőséget adnak az élő közvetítésben való részvételre is. A beszélgetések között az új bemutatók és a repertoáron lévő előadások trailer videóit láthatjuk. Az élő bejelentkezések interakcióra adnak lehetőséget a közönséggel, lehetőséget biztosítva a véleményformálásra, kérdésfeltevésre, illetve exkluzív élményben részesülhetnek azok is, akik valamilyen oknál fogva nem jutnak el a színházba.

A jegyek online disztribúciója nagymértékű növekedési tendenciát mutat

Az online tevékenység a márkaépítés és információátadás mellett a jegyek disztribúciójában is kiemelt szerepet kap. Az innen eredő addicionális tudás a kultúrafogyasztói szokásokról a marketingtevékenység ütemezése szempontjából is meghatározó: az emberek általában a fizetésük megérkezése utáni napokban költenek kultúrára. Ez meghatározza a műsorhirdetést és egyéb (online) marketingtevékenység ütemezését is.

Színházjegyvásárlásban a nők döntenek

A színházak közönségének döntő többsége nő, de ami még fontosabb, színházjegyet általában ők vesznek. Ebből kifolyólag a kommunikációnak elsősorban a nőket kell megcéloznia: az üzenetekkel őket kell célozni, az általuk használt felületeken, rájuk kell finomhangolni a célzási beállításokat is. 

A tematikus évadok gyakorlata népszerű

Az egy témára felfűzött bemutatók megkönnyítik az üzenet eljuttatását a közönségnek, hiszen az egységes keretek és vizualitás segítik a befogadót. A hívószavak főként akkor működnek, ha a marketingstratégia felépítését egyszerűsítik, és a mögötte álló gondolatiságot hitelesen közvetítik a közönségnek. 

Tematikusnak számít például a Radnóti Miklós Színház 2016/2017-es női évada, amikor is Bálint Andrást 30 év után Kováts Adél váltotta az igazgatói poszton. A tavalyi évad hívószava a „Veled egész”, az idei évadé az „Együttműködés” lett, mely a folyamatos jelenlétet, kapcsolatépítést hangsúlyozza.

Az Opera új évad-bejelentését idén is nagyszabású imázskampánnyal kíséri, mely azonban az elmúlt évekkel ellentétben („Ahol kinyílik a világ” és „ElsőSorban”) egy merőben új irányt tükröz. Míg korábban a művészek és az előadások álltak középpontban, az Operaház korszerűsítése, átmeneti bezárására utalva a várakozás üzenete egy „teaser” kampányban testesül meg. Az vizuális kommunikációt idén a képgrafika műfaja inspirálta, a három játszóhely arculati színei (Operaház – vörös, Erkel Színház – türkiz, Eiffel Műhelyház – zöld) egyszerű geometriai formákkal hoznak létre harmonikus, letisztult kompozíciókat.

elsosorban.jpg

Az arculat fontos része a színházi márkának

A vizualitás a színházi márkaépítésben is kiemelt jelentőséggel bír: a megkülönböztető vizuális jegyek a színházak misszióját is közvetítik. A profin megtervezett, esztétikus dizájn pozitív benyomást kelt, a meglévő közönség mellett a modern, letisztult megoldásokat kedvelő fiatalabb generációk figyelmét is felkeltheti.

A Budapesti Operettszínház régi honlapja is lehetőséget adott a saját gyártású tartalmak közlésére: a folyamatos cikkfrissítés blogként funkcionált. Az Operettszínház megújult arculatával párhuzamosan elkészült az új honlap, mely megtartja a régi koncepcióját, vagyis teljeskörű tartalomszolgáltató felületként működik. Az új arculat a színház egyes felületein nyomokban már látható volt korábban is: megújult a logó, mely letisztult, esztétikus, felismerhető, tipografikus módon támogatja a branddé vált Operett többgenerációs népszínház jellegét. A magyar mellett angol nyelvű változat is készült belőle – a külföldi közönség miatt a honlap is kétnyelvű. 

logok_2.jpgA koncepció mindig belülről indul – színházi marketing ügynökséggel vagy anélkül?

A kommunikációs kampányok koncepciói mindig belülről indulnak, hiszen a közvetíteni kívánt üzenetet a színház vezetése alkotja meg. Az ügynökségekkel és alvállalkozókkal való együttműködés (vagy annak hiánya) a finanszírozási formákból adódó eltérő hirdetési lehetőségekkel vonható párhuzamba, azonban találunk példát arra is, hogy egy állami intézmény marketingtevékenységének majdnem egésze a színházon belül történik.

A színházi márka és a színészek énmárkája egymást erősítik

A színházi márka ma már nem működhet a színészek énmárkájától függetlenül: a fiatal művészek már az egyetemi éveik alatt nagy hangsúlyt fektetnek arra, milyen képet alakítanak ki magukról az online térben. Általuk a színházak olyan médiumra tesznek szert, melynek segítségével főleg a legnagyobb kihívást jelentő Y és Z generáció szólítható meg sikeresen. A színházak így nem csupán saját felületeiken kommunikálhatnak a közönségükkel, hanem a legfontosabb értékeiken, a színészeken keresztül is. 

vecseihmiklos.jpg

Aktuális, a fiatalokat foglalkoztató kérdéseket tárgyaló előadásokkal lehet bevonzani az Y és Z generációt a színházak világába

Mivel a színházakban általában a 35-40 év feletti a fő közönségbázis, nagyon lényeges kérdés, hogy a mai 20-30 éveseket hogyan próbálják kultúrafogyasztásra szoktatni, hogy pár év múlva ők váljanak törzsközönséggé. A repertoár kialakításában számos olyan szempont van, melyről a művészeti vezetés dönt, azonban itt is megfigyelhető a fiatalabb célközönség számára vonzóbb, az őket foglalkoztató témákat, problémákat feldolgozó előadások műsorra tűzésének tendenciája. Az aktualizált szövegek és látványvilág is hozzájárulnak a Y-ok és Z-k nyitottságának megteremtéséhez, a hagyományosabb, „nehezebb” műfajok esetén is. A mértékadó fiatal művészek bevonása szintén hatékony eszköz lehet a generációs nyitás szellemében.

Az Orlai Produkciós Iroda az évadok bemutatóit úgy állítja össze, hogy mindig legyen 2-3 olyan előadás, mely nem korosztályfüggő, tehát releváns a húszévesek számára és a 60 felettiek is élvezzék. Ezen kívül arra törekszenek, hogy legyen egy-egy kifejezetten a fiatalabbaknak, illetve idősebbeknek szóló produkció. Magánszínházként szükséges lefednie minden korcsoportot az előadásaival, ugyanakkor széleskörben célja az értéket hordozó kultúraátadás, hogy ne csak egy bizonyos réteget, a „szűk elitet” tudja megszólítani.

A civil néző véleménye számít, avagy a blogoszférában születő kritikai attitűd kezdi leváltani a sokáig meghatározó kritikai kánont

A civil, alternatív véleményformáló, „alulról szerveződő” felületek egyre népszerűbb tájékozódási platformként funkcionálnak az ismerősök ajánlásai mellett, elsősorban az Y és Z generáció körében. Kritikákat, ajánlókat és interjúkat ugyan számos egyéb felület közöl (a színházak saját gyártású tartalmai mellett), viszont az olyan portálok, melyek nem feltétlenül e korosztályt tekintik célközönségüknek, hanem elsősorban a 35-40 év feletti színházlátogató törzsközönséget, nem biztos, hogy eljutnak hozzájuk.

deszkavizio.png

A személyes találkozások és a személyes kommunikáció összefüggései

A közönségtalálkozókon és minden egyéb olyan eseményen, melyen a színészekkel az előadáson kívül létesíthető interakció, a bevonódás erősödik. A személyesség és a közvetlenség azonban a közönségtalálkozókon kívül, a kommunikációban is erősítendő. Ennek eszköze a közösségi média is, melyen keresztül exkluzív tartalmakat, kulisszatitkokat oszthatnak meg a színházak.

A Budapesti Operettszínház flashmobjaival,közönségtalálkozóival, és különösen a Színházak Éjszakájával egy időben tartott Pesti Broadway Fesztivál nagyszabású műsoraival azon dolgozik, hogy a színház  azokhoz is elérjen, akik még nem tartoznak közönségbázisukhoz.

pestibroadway.jpg

Diákkedvezmények – a fiatalok kultúrafogyasztásának egyik fő akadálya a drága színházjegy?

A diákkedvezményeket szinte az összes kulturális intézmény használja a fiatalok bevonzása érdekében, a számukra is elérhetőbb árú jegyek és bérletek mellett az ingyenességre is láthatunk példát, mely ugyanakkor nem közvetít értéktelenséget.

A gyerekek, fiatalok színházba szoktatásának kulcsa az edukáció

Az edukáció szerepe a színházi kultúrafogyasztásban vitathatatlan, ezt már akkor is el kell kezdeni, amikor még nem elsősorban a fiataloktól függ, hogy eljutnak-e színházba, hanem a pedagógusoktól és szülőktől. Ekkor még ők a kommunikáció célcsoportjai. A színházi nevelési, drámapedagógiai, ismeretterjesztési programok és rendezvények a kultúrafogyasztás szokásának megteremtéséhez nagymértékben hozzájárulnak.

A Katona József Színház missziójában a társadalmi diskurzus fenntartása, a fiatalok nyitottságának megmozgatása és érdeklődésük felkeltése Máté Gábor igazgatása alatt még fontosabbá vált, ezt tükrözik a több generációt megszólító, 6-10, 11-14, 15-23 és 18 év felettieknek szóló színházpedagógiai programok. Ezek mind találkozási-beszélgetési lehetőségeket biztosítanak a Katona különböző nézői rétegei számára. Az aktív társadalmi párbeszéd előmozdítása az előadásokon túl a színházpedagógiai műhelyfoglalkozásokban is jelen van.

01_01-min-1024x684.jpg

Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára elmondása alapján 2016-ban 6,5 millió színházjegyet vásároltak a magyar nézők, amely másfélszerese a 2011-es adatoknak. Ez a növekedés a minőségi produkciók mellett a színházmarketing fejlődésének is köszönhető.

Színházmarketing felsőfokon

Most pedig lássuk az idei Színházat vegyenek! pályázat győzteseit, akik a POSZT-on vehették át elismerésüket. 

A 2018-es évad legjobb színházi plakátja: Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

66-plakat-19fddf82d90c185ba28cf08febe988c9.jpg

A 2018-as év legjobb színházi nyomtatott kiadványa: Fővárosi Nagycirkusz ("A XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál műsorfüzete")

89-print-91bbc270ed250e00f82f10c77684963b.jpg

A 2018-as év legjobb színházi weboldala: Budapesti Operettszínház ("2018-ban megújult a Budapesti Operettszínház weboldala, amely letisztult, dinamikus felületet kapott.")

153-web-214720eced065415fa97c6bc0d251520.jpg

A 2018-as év legjobb video-trailere: Centrál Színház ("A trailer, amely egész évadra biztosította a telt házat. Jó emberek a Centrál Színházban.")

A 2018-es a évad legjobb színházi széke: Vörösmarty Színház ("Székfoglaló kampányfilmünk bemutatja az évad legjobb színházi székét.")

A 2018-as évad legjobb színházi büféje: Szatmárnémeti Északi Színház - Harag György Társulat

A 2018-as év legjobb ajándéktárgya: Szigligeti Színház, Nagyvárad

Az idén újdonságként meghirdetett merchandising kategória nyertese a nagyváradi Szigligeti Színház.

A nyertes pályaművekről bővebben itt olvashattok.

kep.png

képek: innen, inneninneninnen, inneninneninnen, innen, innen és innen

Kommunikációs csomópontok: 5 épület, melyek nélkül nem létezne modernkori tömegkommunikáció

A XXI. században a többség nem érti, csak használja a világot. Emberek milliárdjai küldenek napi rendszerességgel e-maileket, indítanak nemzetközi hívásokat és csetelnek földrészekkel odébb élő ismerőseikkel úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Tömegkommunikációs aranykorban élünk, de csak nagyon ritkán gondolunk bele, hogy milyen brutális infrastruktúra teszi lehetővé a rendszerszintű és zavartalan kommunikációt a glóbuszon.

Mindezek megvalósításához a Föld felszíne és légköre nem is elég: az emberiség már a víztakaró legmélyét és a világűrt birtokba vette - ahogy azt a listánk is mutatja -, hogy kényelmesen cseveghessünk bárhol, bármikor. Ha pedig tömegkommunikációról van szó, nem feledkezhetünk meg az adatközpontokról és a tartalomszolgáltatás infrastruktúráját biztosító objektumokról sem. 

Portugal Telecom Data Center - A zöld feketedoboz

Portugália egyik észak-keleti tartománya, Castelo Branco elsősorban a kiváló vörösborairól híres, de a régió végtelen szőlőültetvényi között megbújik Európa legnagyobb adatközpontja, a Portugal Telecom Data Center is. A gigantikus szerverparkban 75 ezer négyzetméteren dolgoznak a 33 petabyte összteljesítménnyel bíró szuperszámítógépek, és az azokat kiszolgáló 1500 fős személyzet. Ennél nagyobb területű adatközpontot már csak a tengeren túl, az Egyesült Államokban találni.

data_center.jpg

A 2013 óta üzemelő épület első ránézésre is érdekes látványt nyújt. A gyümölcsösök és szántók közül kiemelkedő hatalmas fekete kockatest pont úgy fest, mint egy futurisztikus laboratórium. A dizájn persze nem számított az adatközpont építése közben, mindent a funkcionalitásnak rendeltek alá. A szerverek hűtését például egy esővizet összegyűjtő és cirkuláltató rendszer látja el. A legkülönbözőbb mérnöki megoldásokkal pedig lényegében nullára redukálták az épület károsanyag-kibocsátását, ami hatalmas szó egy ekkora teljesítményű adatközpont esetében.

 

Long Lines Building - Soha ne ítélj külső alapján

Összeesküvés-elméletek százainak biztosított már táptalajt Manhattan egyik előkelő negyedében, Tribecában található Long Lines nevű felhőkarcoló. A Thomas és a Church Street sarkán található 170 méter magas brutalista épületet pont úgy néz ki, mint egy betonból kiöntött erődítmény. A 29 emeletes felhőkarcolón egyetlen ablak sem található, a tükörsima oldalainak egyhangúságát csak a négyesével elhelyezett szellőzőnyílások törik meg. A bizarr külső pedig rejthetne akár halálbiztos atombunkert, vagy szupertitkos rakétasilókat, a valóság viszont ennél prózaibb: a Long Lines building lényegében egy gigantikus telefonközpont.  long_lines.jpg

Az épületet az AT&T nevű amerikai telekommunikációs óriásvállalat építette 1979-ben, hogy a keleti partvidék telefonhívásainak zavartalan lebonyolítására alkalmas infrastruktúrát telepítsen bele. Az ablaktalanság a könnyű hűthetőséget garantálja, és egy esetleges természeti katasztrófával szemben teszik ellenállóbbá az épületet az egybefüggő, tömör gránitfalak.

 

Tokyo Skytree - “Égig érő fa” a nyüzsgő nagyvárosban

A maga 634 méteres magasságával a neo-futurista stílusú Tokyo Skytree a világ legnagyobb  tornyának és egyben a második legmagasabb épületének számít. Kapuit 2012. májusában nyitotta meg Japán fővárosában, egész pontosan a Szumida nevű városrész gyorsan fejlődő óriási kereskedelmi központjában. A monumentális torony felállításához mindössze három évre volt szükség, az építkezés egyik fő mozgatórugója az volt, hogy a 333 méteres Tokyo Towert helyettesítse, ami egyre inkább beleveszett a környező felhőkarcolók sűrűjébe és egy idő után már nem volt elég magas a digitális földi adatok sugárzásához. 

skytree.jpg
Az épület azonban nem csak a digitális rádió- és televízió szolgáltatók központja: az alsó 30 emelet elsősorban az üzleteké és irodáké, de az acélból és vasbetonból épült falak között éttermek és kilátók is helyet kaptak.

Tovább

A szponzorált YouTube-álomvilág: Az influencer marketing és ami mögötte van

A fiatalabb generációk életéből szinte teljesen kikopott a televíziózás - ezeket a tartalmakat egy előre megszerkesztett, reklámokkal teletűzdelt műsorfolyamnak tekintik. A szokások változásával a hirdetőknek is új utakat kellett keresniük ehhez a korosztályhoz: jelenleg a közösségi médiumok véleményvezérein, az úgynevezett influencereken keresztül érik el őket a legsikeresebben. A hatalmas szponzorációs pénzek és a magyar piac apró mérete összeadódva viszont nem várt következményeket, - például öncenzúrát - hozott magával.

Évtizedeken keresztül a televízió volt az elsőszámú platform, melyen keresztül a tartalmak eljutottak a fogyasztókhoz. Az internet feltalálása után a TV egyeduralma megtört, a komputerek és az okoseszközök elterjedésével pedig egy új időszámítás kezdődött a tartalomfogyasztási szokások terén. 

Képernyőváltás

Az átlag magyar nagyjából 300 percet tölt a televízió előtt minden egyes nap. Ez az adat viszont csalóka, hisz míg a társadalom idősebb negyede akár 7 órát is a tévézik, addig a fiatalok szinte semmit. Utóbbiak esetében gyakran akkor sem beszélhetünk direkt fogyasztásról, ha épp egy kereskedelmi csatornára tévednek, mert sokuk kizárólag háttérzajnak használja az RTL-TV2 párost.

A Gemius nevű nemzetközi piackutató cég mérése szerint - melyet az Influencer Magazin szemlézett - a 10-29 éves korosztály (ezt a generációt szokás digitális bennszülötteknek is nevezni) már kis képernyőn - telefonon, komputeren és táblagépen - fogyaszt leginkább médiatartalmakat. Kétharmaduk  kevesebb, mint napi egy órára, 40 %-uk pedig egyáltalán nem kapcsolja be a televíziót. Ezzel párhuzamosan 84%-uk legalább egy, 64%-uk pedig minimum három órát tölt YouTube-os videók nézésével. Nem csoda, hogy egyre több televíziós személyiség is a legnagyobb videómegosztón képzeli el a jövőjét és saját csatornát indít: többek között saját YouTube fiókkal rendelkezik már Istenes Bence (112 ezer feliratkozó*), Ördög Nóra és Nánási Pál (90 ezer*), továbbá Tücsi (18 ezer*) is.

Ugyanakkor a Gemius egy éve publikált felméréséből az is jól látszik, hogy a 20 év alatti fiatalok nagy hányada már nem ismeri a mainstream média húzó neveit, nem tudják ki az a Stohl András vagy Liptai Klaudia. Helyettük olyan embereket tekintenek sztárnak, akik egy percig sem szerepeltek televízióban, ilyen például Dancsó Péter vagy Unfield. 

Az új médiaidolok elérésgeneráló hatásából pedig a hirdetők is részesülni akarnak, akik hatalmas pénzeket fektetnek szponzorációkba, hogy a közösségi média megmondóemberein, azaz influencereken keresztül eljuttassák az üzeneteiket a fiatalabb generációkhoz is.

influencer.jpeg

Egy akkora tartalomfagyasztási átrendeződés zajlik a szemünk előtt, amire a hirdetőknek is reagálniuk kell - már csak azért is mert marketinges alaptétel, hogy a fiatal vásárlókat célzó reklámok térülnek meg leghamarabb.

Az online reklám – mint megoldás – kézenfekvőnek tűnhet, csakhogy a szóban forgó célcsoport rutinszerűen kezeli és használja az internetes hirdetéseket eltüntető adblockereket. Így a hirdetőknek szinte csak a YouTube videók előtt megjelenő 5 másodperces bejátszásban lenne esélyük megnyerniük a nagyközönséget – ami valljuk be elég reménytelen. Ilyen módon az influencerek jelentik számukra a megoldást.

A közösségi média véleményvezérei és rajongótábora között szorosabb a kapocs, mint egy mainstream médiaszemélyiség esetében. Ha egy influencer ajánl egy terméket vagy szolgáltatást, akkor nagyobb valószínűséggel ér célba a hirdetés. A követőik hiteles embereknek tartják az influncereket, ezért a két fél közötti egyensúly kényes és könnyen felborulhat, ha az influencer olyan terméket promotál, mely összeegyeztethetetlen a személyiségével. 

Hitelesnek maradni

Az influencer marketing merőben más hozzáállást követel a hirdetőktől, például sokkal kompromisszumképesebbnek kell lenniük a partnereikkel. Sok szempontból már nem cégek, hanem a videósok diktálják a tempót, ők szabják meg kikkel és milyen formában hajlandóak együtt dolgozni „Nem várhatjuk el, hogy üzeneteinket egy az egyben adja át egy vlogger, azaz videó blogger” – mondja Kozák Andrea, a Sakkom médiaügynökség szakmai igazgatója, az Influencer magazin első, tavaly szeptemberben megjelent számában.

Az ezredforduló után születettek, azaz a Z generáció igen kritikus médiahasználó. Véleményük gyorsan változik, és hamar hiteltelenné válik a szemükben a kedvenc videósuk ha például azt látják, hogy egy olyat terméket reklámoz, amiről nem hiszi el a közönség, hogy a hétköznapokban is használná a favoritjuk. „Egy videósnak akkor kell abbahagynia, amikor már csak szponzorált tartalom van a csatornáján. Mi figyelünk arra, hogy a havi körülbelül 8 videóból csak 1-2-ben legyen termék vagy márkamegjelenítés, és ezt mindig jól láthatóan fel is tüntetjük. Nem szabad, hogy a rajongók úgy érezzék: becsapják őket” – fogalmazott Dancsó Péter, a legtöbb feliratkozóval rendelkező magyar videós egy ELTE-s vitaesten.

magyar_influencerek.jpg

Hazai YouTubeos influencerek: Szirmai Gergely, Dancsó Péter és Pam kutya

Persze vannak olyan influencerek a magyar piacon, akik egy nagyobb összegű ajánlatra azonnal ráugranak és akár a testidegen termékeket is hajlandóak reklámozni. Leggyakrabban olyan hírességek mennek bele az ilyen üzletekbe, akiknek nem számít, ha egy ilyen típusú hirdetés széleskörű ellenszenvet vált ki az internetes médiumfogyasztókból, mert a fő bevételforrásaik sem innen származnak.

Majka, Rubint Réka és Kasza Tibor gyakran jelenítenek meg kendőzetlen reklámokat a közösségi oldalaikon, ezekre a hirdetésekre pedig már a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is felfigyelt. A GVH több ízben indított versenyfelügyeleti eljárást Rubint Réka, Dukai Regina és Kasza Tibor ellen, mivel az állami szerv álláspontja szerint a közösségi médiában is fel kell tüntetni szponzoráció tényét - ám ez van, hogy elmarad az A-listás celebek részéről.

Családbarát tartalom

A hazai Youtuberek rá vannak szorulva a szponzorációs pénzekre. A Youtube ugyan fizet nekik a videóik mellett és alatt megjelenő reklámok és a nézettség után (100 néző kb. 1 dollár) , de a magyar piac olyan kicsi, hogy pusztán ebből nem tudnának megélni. A hirdetők viszont odafigyelnek, hogy kivel működnek együtt, hiszen számukra is ugyanúgy fontos, hogy az influencer személyisége összeegyeztethető legyen a reklámozandó termékkel/szolgáltatással. Például hiába van Tibi atyának 1,3 millió követője a Facebookon, a hirdetők egy része zsigerből megveti az együttműködést egy alkoholfogyasztást propagáló részeges pappal és inkább az örökké gyerekes Kasza Tibor médiafelületeit választják.

„A YouTube a kötelező jellegű super-happy-fun-time világ – mondta egyik videójában a 400 ezer feliratkozóval rendelkező Hollywood Hírügynökség nevű filmes kritikákkal foglalkozó csatorna tulajdonosa, Szirmai Gergő. – Sok ember azért jár YouTube-ra, hogy okuljon, értesüljön, véleményt hallgasson, de a legtöbben kikapcsolódni vágynak. Ha nem vagy happy, akkor is happynek kell látszani ugyanis ez működik.”

A nézőközönséget tehát egyértelműen a szórakoztató tartalmak érdeklik jobban és a hirdetők is inkább a ’vicces’ videósokkal dolgoznak együtt, de ennek tetejébe még YouTube is előnyben részesíti a családbarát tartalmakat. A legnagyobb videómegosztó portál tavaly áprilisban élesített egy algoritmust, ami az összes videót besorolja családbarát és nem családbarát kategóriák valamelyikébe a feltöltés pillanatában. Az utóbbi halmazba kerülő videók tulajdonosai pedig a reklámbevételek felétől is eleshetnek, mivel a cég csak kevesebbet fizet a megtekintéseik után. Persze lehet manuális jogorvoslatot kérni a YouTubetól, de ennek elbírálásáig is nagy bevételkieséssel számolhatnak a videósok. censored.jpg

Ez a gyakorlat pedig sok videóst eltántorít attól, hogy komolyabb témákat boncolgasson. Pláne Magyarországon, ahol egy kisebb összeg elvesztésével akár a saját megmaradásukat is kockáztathatják. Így egyáltalán nem elképzelhetetlen forgatókönyv, hogy a magyar videós elit azért nem hajlandó a társadalmunkat feszítő fontos és aktuális kihívásokról (migráció, politika, kisebbségek, háborús konfliktusok, vallások, stb.) beszélni, mert félnek attól, hogy ez a hirdetőkben ellenérzést keltene.

Az angol nyelvű, globális YouTube piacon persze vannak már különböző megoldási kísérletek, hogy a karakánabb véleményformálók is megélhetésszerűen űzhessék a videós bizniszt. Több olyan közösségi finanszírozáson alapuló ’mecénás’ honlap (pl.: Patreon) is létezik már, ahol a rajongóknak lehetőségük van adományokat adni a kedvenc videósaiknak. Többek szerint az ilyen platformok biztosítanak garanciát arra, hogy Z generáció nyilvánossága ne váljon egy píszí álombuborékká.

kep_1.png

* Adatok: 2018.02.22.

Képek: Innen, innen és innen