A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


A sötét oldalt keresve – Miért vonzódunk tragédiákhoz?

2019. szeptember 13. - Petschner Anna

A napokban egy halálos autóbalesetnél a több száz bámészkodó és fotózó közül, mindössze néhányan segítettek a mentőknek az életmentésben. Júniusban a Hableány sétahajó roncsának kiemelésekor egész tömeg, 100-200 ember figyelte az eseményeket. Az Index is megírta, hogy a rendőrségi felhívás ellenére is kisszékkel, távcsővel készültek a nézelődők, akik egymást személyesen, másokat pedig telefonon informálták az eseményekről. Az HBO Csernobil című sorozata után pedig megugrott a turisták száma az atomkatasztrófa környékén. Míg egyeseket felháborít ez a viselkedés, mások a tömeg tagjaivá válnak. Mi a magyarázat az utóbbira?

(”Nézők” a Hableány júniusi kiemelésekor, via)

Vannak, alig tudják elfordítani a tekintetüket egy természeti katasztrófa felvételeiről, vagy arról, ahogy egy motorbaleset sérültjét a mentőbe teszik. Mielőtt bárki arra gondolna, hogy ezek az emberek betegek, szeretik a vér vagy a szenvedés látványát, érdemes megállni, mert sok esetben ez téves megállapítás. Egyrészt a jelenség általánosan működik az emberekben: gondoljunk csak arra, hogy amikor egy busz elhalad egy baleset helyszíne mellett! Hány arc tapad az ablaküvegre? Akár még a mienk is? Nem szállunk le a járműről, de nehezünkre esik nem odanézni. Másrészt ez a viselkedés jóval összetettebb, és sokkal emberibb tényezők állnak a hátterében.

Félelemre és empátiára hangolva

Biológiai alapon az „üss vagy fuss” reakció lép életbe, minden általunk észlelt esemény során. Ez igaz akkor is, amikor meglátjuk a baleset helyszínét: az agyunk feldolgozza a kapott adatokat és levonja a megfelelő következtetést. Egy tanulmány szerint viszont itt van egy lényeges különbség: erősebben reagálunk, és többet tanulunk a negatív tapasztalatainkból, mint a pozitívakból. Ez a negatív torzítás, ami automatikusan nagyobb figyelmet szentel a rossz eseményeknek, negatív információknak. Egy baleset helyszínét ezért – még ha tudat alatt is – de tapasztalataink bővítése céljából is elemezzük, remélve, hogy ezzel elkerülhetjük a hasonló helyzeteket.

Ugyanakkor egy ilyen esemény során átélhetjük a félelem élményét, az életünk kockáztatása nélkül. Ez nem csak a tényleges baleseteknél történik meg. „Egy tragédiát olvasva, katasztrófafilmet nézve is szembenézünk a halállal, fájdalommal, kétségbeeséssel, leépüléssel és megsemmisüléssel kapcsolatos félelmeinkkel, de mindezt egyfajta biztonság érzésével tehetjük meg – állítja Dr. David Henderson, pszichiáter. – Ez segít számunkra összeegyeztetni a kontrollálhatatlant a kontroll iránti szükségleteinkkel.”

Ám ezek mellett más pszichológiai ok is meghúzódik. Egy katasztrófát nézve, empátia ébred bennünk a sérültek látványára, és ez egy fontos összekötő kapocs a szociális kapcsolatainak fennmaradásához. Érdemes megjegyezni, hogy a tragédiák, drámák nézése a moziban vagy televízióban megerősíti a nézőkben a csoportos összetartozás élményét.

S.C.R.E.A.M.

A fentieket kicsit kibővített formába rendezte Michael Stevens internetes ismeretterjesztő-oktató. A videójában arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért van bennünk ez a morbid kíváncsiság. És a válasz?

 „Well, its’s because we like S.C.R.E.A.M.”

Ez egy magyarra lefordíthatatlan szójáték, ami egyrészt azt jelenti, hogy szeretünk sikítani, másrészt egy mozaikszó, ami az alábbiakból áll:

  • Strength = Erő

A rémisztő dolgok nézése (vagy átélése) erőt ad a számunkra: például egy horrorfilm megnézése után az emberek erősebbnek érzik magukat.

  • Catharsis – Katarzis

A kárörvendés – bár közel sem szimpatikus dolog – szintén ezen az elven alapul. Más ember szerencsétlenségét látva mi szerencsésebbnek érezhetjük magunkat, ami egyfajta katarzis élményt ad.

  • Reality – Realitás

Egy baleset helyszínét szemlélni lehetőséget ad számunkra a valóság jobb, mélyebb átélésére.

  • Exploration – Felfedezés

Ezen események lehetőséget biztosítanak új tapasztalatok és tanulságok felfedezéséhez is.

  • Acceptance – Elfogadás

A morbid dolgokkal való találkozás segítséget ad a fájdalom és az elkerülhetetlen halál elfogadására.

  • Meaning – Jelentés

Az előzőhöz hasonlóan az ilyen történések segítenek elgondolkodni a számunkra fontos és jelentőségteljes dolgokon.

Pénzért borzongást?

Egy baleset bámulásán kívül, nagyobb léptékű tendencia is létezik: a katasztrófaturizmus vagy más néven sötétturizmus. Ez a turizmus azon válfaja, amikor emberek  rossz élményekhez, katasztrófákhoz, halálesetekhez köthető helyeket látogatnak meg. A kínálat szinte végeláthatatlan: börtönök, volt koncentrációs táborok, katasztrófa helyszínek, csaták és háborúk színterei, sorozatgyilkosok házai, gyilkossági tetthelyek és temetők.

(via, via, via, via, via)

És a turizmus ezen extrém, és első hallásra kissé bizarr formája egyre népszerűbb. Elég csak egy közelmúltbeli példát említeni. Az idén bemutatott HBO sorozat, a Csernobil ugrásszerűen megnövelte a turisták számát. Egy ottani utazási iroda szerint a sorozat premierje után 40%-kal emelkedett az odalátogatók száma, pedig egy-egy angol nyelvű körbevezetés 100 dollárba kerül (30 000 Ft).

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy a sötétturizmus terjedése az Instagram, Facebook és más közösségi média ”ördögi” hatásának köszönhető, érdemes megjegyezni, hogy a történelemből számos példát ismerünk a kegyetlen vagy furcsa helyszínek, játékok iránti vonzódásról: akár a római gladiátorjátékokat, vagy a nyilvános kivégzéseket is említhetjük. Egy XVI. Lajos francia király kivégzéséről készült metszeten is jól látszik a tömeg mérete, de hasonló volt a több ember meggyilkolásáért felelős Eugen Weidmann guillotine általi lefejezése is. A tömeg az elvárt komolyság és tisztelet helyet zajosan, akcióra éhesen kiabált és fütyült. A kivégzés után pedig többen zsebkendőjüket az elítélt vérébe mártották, szuvenírként megőrizve azt.

 

(XVI. Lajos király lefejezése, via)

A turizmus ezen formája iránti érdeklődés növekedése nemcsak a Google találatok számában mutatkozik meg, hanem a kutatások terén is. Míg 1996 és 2010 között mindössze 4-5 cikk született a témában, 2011-2016 között ez a szám már a 25-öt is elérte. De mi van a terjedés mögött?

Természetesen, egyrészt az egyszerű kíváncsiság. Ott állni a World Trade Center tornyainak helyét jelölő Ground Zero-nál, Diana hercegnő balesetének helyszínén sétálni, vagy ellátogatni a Sedelci Osszáriumba, ahol több száz emberi csont és koponya díszíti a falakat, mind izgalmasnak és érdekesnek hatnak. Ki ne szeretné látni, ahol mindez történt?

Dr. Tong Lam, a Toronto-i Egyetem docense szerint egy másik ok, hogy a tragédiák helyszíneinek látogatása segít feldolgozni a létezésünket fenyegető egyre nagyobb szorongásunkat. Ezek közé pedig nemcsak a személyünket érintő elmúlás tartozik – ahogy a baleseteknél már említettük –, hanem a Damoklész kardjaként fejünk felett lebegő klímaváltozás, a globalizáció és a nukleáris megsemmisülés is.

Egy plusz adalék, hogy ezek a helyszínek fontos történelmi eseményekhez is köthetőek. Ahogy Prof. John Lennon, a Glasgow Caledonian University előadója rámutatott: „Ezeknek a helyeknek a felkeresése, egyben lehetőség számunkra arra, hogy tanuljunk a múltból.”

Pénzáramlás vs. tiszteletlenség

Ennek a turistáskodásnak pedig előnyei is vannak, sőt néha bátorítják azt. 2011-en a Missouri állambeli Joplin-ban a helyi turistaügynökség létrehozott egy térképet, ami a legsúlyosabb károkat szenvedett városrészekre irányította a látogatókat. Az ellentmondásos lépés mögött az a cél lebegett, hogy ezzel is pénzt gyűjtsenek a károsultak számára. Sok tisztviselő ma is úgy véli, hogy New Orleans-ban a Katrina hurrikán pusztítása utáni adományok is részben a turistáknak köszönhetőek.

De természetesen megvannak az árnyoldalai a jelenségnek. A látogatók sokszor nem tisztelik az helyszíneket, a halottak és a tragédia emlékét. Auschwitz erre egy klasszikus példa. Idén márciusban Twitterre került ki egy poszt négy látogatóról, akik a vonatsíneken egyensúlyoznak:

twitterauschwitz.jpg

„Amikor az Auschwitz-i Múzeumba jössz, emlékezz arra, hogy ebben a táborban több mint egymillió embert öltek meg. Tiszteld az emléküket! Jobb helyek is vannak a világon a mérlegkarozás gyakorlására, mint egy olyan hely, amely ezrek deportálását szimbolizálja a halálba.” (via)

Dr. Brigitte Sion egy interjúban magyarázta, hogy fontos ismernünk a helyi kultúrát, mi számít tisztességes és tiszteletlen viselkedésnek az adott emlékhelyen. „Auschwitz-ba nem illik shortban és flip-flopban besétálni, de a Ground Zeronál lehet fotózkodni. […] Néhány szabály világosan ki van írva, mások a kultúrához vagy a helyhez köthetőek.”

Botrányok viszont újból és újból előkerülnek. Legutóbb szintén Csernobillal kapcsolatban, amikor az nz.nik Instagram oldal tulajdonosa Pripjaty kihalt és elhagyatott városában fehérneműben és félmeztelenül pózoló nőről posztolt képeket.

csernobil.jpg

(via)

A sötétturizmus minden kétséget kizáróan egy bizarr jelenség, de olyan, amivel egy adott pontján az életünknek mindannyian találkozunk. Dr. Philip Stone, a University of Central Lancashire, Institute for Dark Tourism Research ügyvezető igazgatója rávilágít: „A sötét turizmusnak nincs igénye sötét turistákra. Olyan emberekre viszont igen, akik tanulni akarnak az életről és a világról.”

kep.png

Nagyon nagy vagy nagyon kicsi? A mikroszkopikus képektől az asztrofotózásig

A fényképezés két véglete a mikroszkopikus és a teleszkopikus fotográfia - talán nem is sejtjük, hogy mennyi minden rejtőzik ebben a két műfajban. Mind a hazai, mind a nemzetközi szcénában születtek világhírű, illetve tudományos jelentőségű alkotások, ezek közül szedtünk össze párat.

A hétköznapi világ eseményeinek és tárgyainak lefotózása ma már rutinfeladatnak számít - számtalan technikai eszköz áll hozzá rendelkezésünkre, amelyek használata sok esetben nem is túl bonyolult (gondoljunk csak az automata fényképezőgépekre, vagy az okostelefonok kameráira). A mikroszkopikus és teleszkopikus fotográfia ennél összetettebbek: a két terület a tudományos és az alkalmazott fotográfia határán áll, ugyanis a fotósnak nemcsak a fotózás művészi, alkotói részét, hanem a mikroszkópot és a teleszkópot is alaposan ismernie kell. Emellett nem elhanyagolható a fényképezendô tárgy átható ismerete, a mikroszkópos preparátum elkészítése, vagy, a jártasság a csillagok, bolygók, holdak helyzetében.

A hologramsérüléstől a gyümölcsdenevér embrióig

A világ talán legnívósabb mikroszkopikus fotográfiai versenye, a Nikon Small World, amely 1975 óta minden évben kiválasztja az év legjobb mikroszkopikus felvételét - a megmérettetés mára mozgókép kategóriával is bővült). Ezen a versenyen olyan alkotások szerepelnek, amelyek azon túl, hogy tudományos szférában készültek, komoly művészeti értékkel is bírnak, fotográfiai képként értelmezhetőek. Magyarország szinte minden évben magát, 2013-ban a több mint 100 díjazott kép közül négy magyar alkotó műve volt.

Mikroszkóp technológiák

A mikroszkópos képeknél a megfelelő technológia kiválasztása függ attól, hogy pontosan mi a fotó tárgya, illetve az is, hogy ezt hogyan lehet a leglátványosabban megjeleníteni.

A Nikon saját tartalmakkal feltöltött fotomikroszkópiás blogja összeszedte a ma elérhető technológiák nagy részét. Ilyen például a polarizált fény technika, amely segít növelni a kontrasztot és javítani a kettős fénytörésű anyagokról készült képek minőségét. Vagy találunk részletes leírást a fluoreszkáló megvilágításról, ami mára már általános technológiává vált mind az orvosi mind a biológiai mikroszkópia területein.

 Nézd meg ezt a válogatást a Nikon's Small World fotóiból:

2017_11.jpg

Sérülés a bankkártya hologramján, Steven Simon, Grand Prairie, Texas, USA, Oblique Illumination, 10-szeres nagyítás

1994_01.jpg

Fiatal bükkfa keresztmetszete, Jean Rüegger-Deschenaux, Zurich, Svájc, 40-szeres nagyítás

2013_8_entry_24474_1.jpg

Barbilophozia sp. és cyanobaktérium, Magdalena Turzańska, Wroclaw, Lengyelország, Epi-autofluorescence UV fény alatt, z-stack rekonstrukció.
2015_6_2015-03-20_13-31-53-m_b-r_6-s_4_hf.jpg

Moha spóra kapszulája (Bryum sp.), Henri Koskinen, Helsinki, Finnország, Visszavert fény

2016_1_31260-ruiz-10x_krt568_day4.jpg

Négy napos zebrahal embrió, Dr. Oscar Ruiz, Houston, Texas, USA, Confocal, 10-szeres nagyítás

2017_2_15-adamsra_megaloglossus_woermanni.jpg

Gyümölcsdenevér a harmadik trimeszterben, Dr. Rick AdamsGreeley, Colorado, USA, Darkfield, Sztereomikroszkópia, 18-szoros nagyítás

2018_9_sechol2.jpg

Biztonsági hologram, Dr. Haris Antonopoulos, Athén, Görögország, Darkfield Epi-illumination, 10-szeres nagyítás.

2018_metapocyrtus-subquadrulfier.jpg

Egy Metapocyrtus subquadrulifer bogár szeme, Yousef Al Habshi Abu Dhabi, Egyesült Arab Emurátusok, Visszavert fény, 20-szoros nagyítás

 

A világegyetem fotósai

Az asztrofotózást legtöbbször a csillagos égbolt megörökítéseként szokták értelmezni, amit egy átlagos digitális tükörreflexes fényképezővel és egy hozzá illő optikával lehet kivitelezni. Míg a mikroszkopikus fotózásban számos technológia és lehetőség áll rendelkezésére a fotósok számára (akik általában természettudósok is) addig a csillagászati képeket legtöbbször obszervatóriumokban, űrállomásokon vagy az űrből műholdakkal készítik, ezekhez nem juthat hozzá bárki, és egész kutatócsoportok dolgoznak egy-egy felvétel elkészítésén.

A csillagászati fotózáshoz gyakran tudományos felfedezések is társulnak. A NASA galériájában, illetve a space.com oldalon heti, illetve napi rendszerességgel közlik a legjobb és legjelentősebb képeket, továbbá, a NASA a flickr.com képmegosztó oldalon is gyakran tesz közzé érdekes fotókat. Egy kis válogatás:

31462436705_34edd03186_z.jpg

Ez a kép  53 önálló képből lett összeállítva és a „Puppis A” nevet viselő szupernova maradványt ábrázolja 

5278071076_664a231068_z.jpg

SNR0103-72.6 nevű szupernova maradvány a Chandra X-Ray Obszervatóriumból fényképezve. A földi mérések szerint a robbanás megközelítőleg 200’000 évvel ezelőtt történt. Ezen a szupernova robbanáson remekül tanulmányozható lesz az élethez szükséges elemek kialakulása

39712622854_e571ddb116_z.jpg

Egy 1987-es szupernováról készült kép 2007-ben, ami több képből áll (NASA Chandra X-ray Observatory és Hubble Űrteleszkóp képei) és megmutatja a szupernovából kitörő lökéshullámokat:

A magyar büszkeség

Az asztrofotózás területén is van hazai büszkeségünk: az idén 110 éve elhunyt Gothard Jenő, gépészmérnök, csillagász, az MTA levelező tagja, a nemzetközi tudományos életben is nagyot alkotott. Mentora és jó barátja volt Konkoly Thege Miklós csillagász, a modern magyar csillagászat megteremtője. Gothard életművének komoly részét tette ki az asztrofotózás, az észlelt jelenségek leírása mellett/helyett azok fotográfiai eszközökkel, fotóemulziós üveglemezeken történő megörökítése.

"A fotográfia egy tudományos ágban sem fontosabb, mint a csillagászatban" 

– vélekedett a fiatal tudós, aki asztrokamerák szerkesztésével is hozzájárult a műfaj kezdeti sikereihez. Gothard a kor fotótechnikai színvonalának megfelelően üveglemezekre készítette fényképeit, a lemezekre ráírta a felvételek adatait is. Az Index májusi cikkéből szemléztünk néhány képet:

 gj_dupla.pngFiastyúk csillaghalmaz, alul az Orion-köd, 1892

gj_harmas.pngBalra: Triangulum-galaxis (1892). Középen: az E-köd (1894). Jobbra: Lyra-gyűrűsköd(1892).

gj_hold_1888.pngHold, 1888

Mit fotózzon a Hubble?

Természetesen a világűr fotózásának legjelentősebb szereplőjét is meg kell, hogy említsük, ez pedig nem más, mint a NASA Hubble űrtávcsöve, ami korunk űrtudományának legfontosabb képeit készíti el.

Az alábbi, drámai kép betekintést adhat abba a kavargó, gáz és por kamrába, ahol csillagok ezrei jönnek létre. Az Orion Nebula nevű térségről valaha készült legélesebb kép, amelyet az Advanced Camera for Surveys NASA Hubble űrteleszkóp készített. Több mint háromezer különböző méretű csillag tűnik fel ezen a képen, olyanok is, amelyeket a látható fényben még soha nem láthattunk: 

16239715270_9535be8a46_o.jpg

(via)

Az 1995-ös évek végén a Hubble földi személyzete a távcsövet a világűr látszólag üres területe irányában hagyta tíz napig működni. Sokan úgy gondolták, hogy a hosszú expozíciós időnek semmi haszna nem lesz. De az eredményül kapott, “Hubble Deep Field” néven ismert felvétel elképesztő volt. Rengeteg olyan galaxist mutatott, ami korábban ismeretlen volt a tudósok előtt. Ezek között voltak a legtávolabbi csillagrendszerek felfedezése is. A csillagászok megismételték a kísérletet 2004-ben (“Ultra Deep Field” néven), ami a világűr újabb mélységeibe engedett betekintést. Az új felvételek több mint 5000 galaxist tartalmaznak, közülük némelyik 13,2 milliárd fényév távolságra van. Ezekkel a felvételekkel a 13,7 milliárd évvel ezelőtti ősrobbanás is tanulmányozható:

hdf.jpg

(via)

Elvileg bárki tehet javaslatot a Hubble űrteleszkóp felhasználására, ehhez a Johns Hopkins University’s Space Telescope Science Institute évente közzétesz egy nyílt felhívást. Bárki próbálkozhat, de a verseny meglehetősen erős. Általában több száz csillagász tesz javaslatot, amik közül szakmai zsűri választja ki a megvalósítandókat: a beérkező ötletet 20%-a valósul meg nagyjából. 

Plusz egy érdekesség: a Hubble űrtávcsőnél alkalmazott képalkotó technológia segít a mellrák kimutatásában. Az úgynevezett „képalkotó spektrográf” (amit a Hubble a nagyon nagy tömegű fekete lyukak kutatására alkalmazott), alkalmas arra, hogy a női mellszöveteket vizsgálva különbséget tegyen a jóindulatú és rosszindulatú daganatok között.

Képek: Nikon' Small World, space.com, flickr, NASA Scientific Visualization Studio, Index.

A bejegyzés szerzője Varga Zsófia, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. 

kep.png

Miért nehéz egy természetfilmes élete?

Beavatkozni vagy nem beavatkozni a természet működésébe? Örök dilemma a természetfilmesek és -fotósok életében. Számtalan eset hozható fel, amikor sem szakmai, sem emberi oldalról nem lehet egyértelmű választ adni erre a kérdésre. Ha pedig a felvételek készítői nem kommunikálnak megfelelően, az még rosszabbá teszi a helyzetet. 

A legtöbben elámulunk a természetfilmek és -fotók képi világán: legyen az egy délutáni pihenőjét töltő bagoly, egymást kergető éjjeli lepkék, az égbolton szálló madarak, egy éjszakai fényben álló kócsag, vagy éppen egy körbekeringő tengeri teknős. Csak néhány példa az utóbbi évek díjazott magyar természetfotói közül: ezeket látva sokan gondolhatják, hogy mennyire romantikus szakma a természetet megörökíteni. Arról már kevesebb szó esik, mennyire nehéz is mindez. Itt egyrészt beszélhetnénk a fizikai megterhelésről: cipelni az több kilogrammos fotóstáskát a szükséges felszereléssel, órákon át mozdulatlanul maradni egy leshelyen, fittyet hányni a mínusz fokokra, a szakadó esőre vagy éppen a rekkenő hőségre és szárazságra, ami még a legedzettebbeket is próbára teszi. Ezt nagyon találóan mutatta be 2009-ben a National Geographic Museum Lions and Leopards (Oroszlánok és leopárdok) kiállítását bemutató reklám:

National Geographic:  Leopard  National Geographic:  Lion

„Hogyan lehet ilyen képet készíteni? Állj ezen a ponton egy kamerával 3 évig.” (via)

Azonban a természet filmezése érzelmileg sem hagyja érintetlenül a kamera mögött álló személyt. Látni egy fiatal zebracsikót az életéért küzdeni, filmre venni egy kiszáradás küszöbén álló madárfióka haláltusáját, vagy éppen csapdába esett állatot kamerázni. Vajon megmenthetik őket? Hívhatnak segítséget? Vagy csak nézzék végig?

Ezek mind olyan helyzetek, amiknél a legtöbbünk be akarna avatkozni az eseményekbe, ám a természetfilmezés egyik etikai alapszabálya ezt tiltja. Ugyanis ez a természet rendje ellen való, és beleszólás az élet körforgásába. Akárhogy is dönt a kamerába néző filmes, ha egy képsor berobban a köztudatba, akkor a szakember kaphat hideget és meleget is a nyakába: vagy a szakmától vagy éppen a laikusoktól.

Amikor tesznek valamit…

Ifj. Lőrincz Ferenc Nylon című alkotása egy műanyag zacskóval játszó delfint ábrázol. Bár a fotó akár lehetne egy ártatlan játék pillanatfelvétele is, mi tudjuk, hogy ez nem csak erről szól.

„Sajnos egyre több a szemét a tengereinkben, óceánjainkban, és emiatt sok állat pusztul el. A képen egy nylonzacskóval játszó palackorrú delfin látható. Ez a találkozás számára most nem volt végzetes, a delfin inkább játékként fogta fel, ahogy a fejére húzta a zacskót és a nap felé úszott benne...”

írja képe mellé a fényképész. A 2018-as Év Természetfotósa díj, Kezünkben a Föld kategóriájában 3. helyet ért el a fotó, és a május közepéig megtekinthető 37. Magyar Sajtófotó Kiállításon. Itt a készítő le is írja: a kép után a felszínre hozta a zacskót.

Kezünkben a Föld - 3. díj - Ifj. Lőrincz Ferenc: Nylon - Sajnos egyre több a szemét a tengereinkben, óceánjainkban, és emiatt sok állat pusztul el. A képen egy nylonzacskóval játszó palackorrú delfin látható. Ez a találkozás számára most nem volt végzetes, a delfin inkább játékkén fogta fel, ahogy a fejére húzta a zacskót és a nap felé úszott benne... A kép a Shaab Abu Nuhas Zátonyon, Egyiptomban, a Vörös-tengeren készült.

(via)

Tavaly novemberben történt a BBC Dynasties (Dinasztiák) dokumentum-filmsorozat készítése közben, hogy az Antarktiszon forgató stáb egy csapatnyi csapdába esett császárpingvint vett észre. Az állatok egy vihar után vagy besodródtak, vagy beleestek egy árokba, és onnan nem volt menekvésük, minden bizonnyal éhen haltak volna. A filmkészítők döntöttek: ásót ragadtak, és – a pingvinek megzavarása nélkül – jégből és hóból vájtak számukra egy kijáratot, amin keresztül az állatok ki tudtak mászni. Bár a közönség éltette a ”hősöket” és örült a pingvinek megmentésének, a szakmát megosztotta az eset. Egyesek kötötték az ebet a karóhoz a nem-beavatkozás mellett, ám több szakmabeli is úgy nyilatkozott, hogy ők is ugyanígy cselekedtek volna. „Úgy gondolom ebben az esetben a tettük tökéletesen alátámasztható és érthető volt. Én is ugyanígy cselekedtem volna a helyükben.” (Doug Allan, természetfotós)

Ugyanebben a sorozatban, a Kenyában élő oroszlánok és emberek kapcsolatáról szóló harmadik részben történt egy hasonlónak mondható eset. A stáb tagjai észrevették, hogy a megfigyelt oroszlánok furcsán viselkednek, járásuk bizonytalan – különösen az egyik kölyöké. Értesítették a hatóságokat, akik végül jelentették az esetet a Masai Mara Reserve Managementnek. Ők döntöttek úgy, hogy egy állatorvosi egységet küldtek a helyszínre, akik megállapították, hogy az oroszlánok a közeli farmerek által kihelyezett mérgezett csaliktól betegedtek meg. Az állatok ellátása már belekerült a filmbe, ám az csak később derült ki, hogy a filmesek indították el az események láncolatát. Az eset ismételten megosztotta a szakmát. Egyesek úgy vélték, nem szabadott volna beavatkozni – még úgy sem, hogy emberek okozták a bajt, hiszen ezt akkor a stábtagok még nem tudhatták -, míg mások szerint helyesen jártak el. A készítők azzal védekeztek, hogy ők csak jelentették, amit láttak, az állatok életébe való beavatkozásról már nem ők döntöttek.

As a poisoned lion cub lies close to death, a team of vets rush to the spot in a dramatic effort to save it on the latest episode of Sir David Attenborough’s new series Dynasties

(via)

Amikor a leghelyesebb döntés végigfilmezni…

Sok esetben viszont a fotós nincs is abban a helyzetben, hogy bármit is tehetne a történések ellen. Ennek egyik oka a távolság, hiszen a kamerával felszerelkezett személy akár több 100 méterre is tartózkodhat az állatoktól, és az események sebessége miatt – még ha akarna is – nem tud beavatkozni. Ugyanakkor a másik ok a saját testi épségük kockáztatása. Ugyanis bármennyire is szelídnek tűnnek, a képek alanyai mégiscsak vadállatok, amik minden látható előjel nélkül megtámadhatják a túl közel merészkedőket. Ez különösen igaz, ha kiszolgáltatott vagy stresszes helyzetben vannak, vagy éppen a kölykeiket érzik veszélyben. Egy fotográfusnak például sikerült azt azelőtti pillanatot lekapnia, amikor egy oroszlán éppen nekiugrik.

animal-photography-angry-charging-lion-atif-saeed-pakistan-3

(via)

És a sort sokáig lehetne még folytatni:

(via)

Természetesen a nem beavatkozás mellett szól az is, hogy bármennyire is nehéz tehetetlenül nézni egy állat szenvedését, meg akarják mutatni a világnak az adott tragédiát. Az egyik leghíresebb példa erre a 2017. decemberében közzétett National Geographic videó egy éhező, csontsovány jegesmedvéről.

A fényképész írta egy beszámolóban:

„[A jegesmedve] nem mozdult, majdnem egy óráig. Amikor végre felállt, vissza kellett tartanom a lélegzetemet. Paul [a filmes] már korábban figyelmeztetett a jegesmedve állapotára, de amit láttam, arra nem voltam felkészülve. Az állat egykor fehér kabátja, ritkulásnak indult és koszos volt. A bőrét és csontjait határozottan látni lehetett. Minden lépés számára fájdalmat okozott és csak lassan mozgott. Azt mondhattuk volna, hogy sérült volt vagy beteg, de biztosan éhezett. Azt is láttuk, hogy az utolsó napjait éli. Ahogy pedig megközelítette az egyik üres fémhordót étel után kutatva, hallottam a kollégáimat zokogni.”

A videós, Paul Nicklen először Instagram-on tette közzé a videót, „így néz ki az éhezés” felkiáltással. Hozzáfűzte, amikor a tudósok azt mondják az elkövetkezendő száz évben kihalnak a jegesmedvék, ő maga ilyennek képzelni el majd a halálukat. Posztjában arról is beszélt, hogy csökkentenünk kell a széndioxid lábnyomunkat, a környezetet kímélő ételeket kell fogyasztanunk és nem szabad kiirtani az erdőinket, és a Földet – mint otthonunkat – kell magunk elé helyezni.

Amint National Geographic felkarolta a videót, az szinte vírusként terjedni kezdett – de már azzal a felkiáltással, hogy „Így néz ki a klímaváltozás”. A készítők pedig sokkolódtak a reakcióktól. Sokan hálájukat fejezték ki hozzászólásaikban, hogy megmutatták nekik a globális felmelegedés hatásait, ám többet vádaskodni kezdtek, hogy miért nem etették meg, terítettek rá pokrócot vagy vitték állatorvoshoz a jegesmedvét. Ám – ahogy a készítők is írják – ezek egyike sem tudta volna megmenteni az állatot.

Egy másik példa a nemrég Netflixen megjelent új, David Attenborough természetfilm sorozat A mi bolygónk (Our planet):

A sorozat leginkább az ember természetre gyakorolt hatásáról szól, aminek egyik részében rozmárok gyülekeznek a Bering-szoros egyik partszakaszán. Viszont ez a terület csak kevés helyet biztosít a tömegével odagyűlő állatoknak, ami a filmesek szerint elsősorban a klímaváltozásnak és az amiatt vészes mértékben visszahúzódó jégtábláknak köszönhető. A készítőknek pedig egy sor jelenetet sikerült lekapniuk, ami szerintük jól leírja a globális felmelegedés hatásait: a meredek sziklákon esetlenül lefelé mozgó állatok a biztos halálba zuhannak. A Netflix által közzétett felvételeket jól látszik az emberek elborzadása, a tehetetlenség és valamelyest a düh is.

Mit kommunikáljanak?

Az utóbbi két eset viszont nemcsak a nem-beavatkozás szabály betartásának világított rá, hanem arra is, hogy mennyire komoly felelőssége van a természetfilmesnek a kommunikációt illetően. Ugyanis sem a jegesmedvés, sem a rozmáros esetben nem voltak egy véleményen a szakértők azzal kapcsolatban, hogy a jelenetsor a klímaváltozás egyértelmű hatását mutatja. Az első esetben  a National Geographic hibázott, és torzítva az eredeti üzenetet a globális felmelegedésre fogta a jegesmedve éhezését. Bár ez nem közvetlenül a filmesek hibája volt, ők is elismerik, hogy nem voltak egyértelműek az üzenet átadásakor és nem hangsúlyozták eléggé a lényeget. Azt is hozzátették, hogy nem tudják, mi lett a jegesmedvével, mert az később bemászott a vízbe – ahol a filmesek szerint már könnyedebben mozgott – majd elúszott. Így az sem kizárt, hogy végül valahogy túlélte.

A rozmárok esetén több szakértő azzal érvelt, hogy „a rozmárok helyet keresnek maguknak a tömegtől távol” narratíva nem helytálló, mivel ezek az állatok általában kisebb csoportokban gyülekeznek és normális körülmények között is hajlamosak a sziklákra felmászni. 1994 és 1997 közötti statisztikák szerint évente tucatnyi állat halt meg ilyen körülmények között. Ám a filmet készítő szakemberek ezt nem így látják. Az általuk készített felvételeken szerintük 100 elpusztult állat is lehet, amik még a köveken belehaltak az esés miatti belső vérzésbe vagy az óceánig eljutva, élettelen testüket később sodorta partra a víz.

Minden helyzet egyedi és mindegyikben sok tényezőt kell mérlegelni a természetfilmesnek vagy -fotósnak mielőtt döntést hoz. De az biztosnak tűnik, hogy ezekkel az esetekkel érdemes találkoznunk, hogy jobban megértsük, miként hatunk a körülöttünk lévő élővilágra.

 

kep.png