A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


A sötét oldalt keresve – Miért vonzódunk tragédiákhoz?

2019. szeptember 13. - Petschner Anna

A napokban egy halálos autóbalesetnél a több száz bámészkodó és fotózó közül, mindössze néhányan segítettek a mentőknek az életmentésben. Júniusban a Hableány sétahajó roncsának kiemelésekor egész tömeg, 100-200 ember figyelte az eseményeket. Az Index is megírta, hogy a rendőrségi felhívás ellenére is kisszékkel, távcsővel készültek a nézelődők, akik egymást személyesen, másokat pedig telefonon informálták az eseményekről. Az HBO Csernobil című sorozata után pedig megugrott a turisták száma az atomkatasztrófa környékén. Míg egyeseket felháborít ez a viselkedés, mások a tömeg tagjaivá válnak. Mi a magyarázat az utóbbira?

(”Nézők” a Hableány júniusi kiemelésekor, via)

Vannak, alig tudják elfordítani a tekintetüket egy természeti katasztrófa felvételeiről, vagy arról, ahogy egy motorbaleset sérültjét a mentőbe teszik. Mielőtt bárki arra gondolna, hogy ezek az emberek betegek, szeretik a vér vagy a szenvedés látványát, érdemes megállni, mert sok esetben ez téves megállapítás. Egyrészt a jelenség általánosan működik az emberekben: gondoljunk csak arra, hogy amikor egy busz elhalad egy baleset helyszíne mellett! Hány arc tapad az ablaküvegre? Akár még a mienk is? Nem szállunk le a járműről, de nehezünkre esik nem odanézni. Másrészt ez a viselkedés jóval összetettebb, és sokkal emberibb tényezők állnak a hátterében.

Félelemre és empátiára hangolva

Biológiai alapon az „üss vagy fuss” reakció lép életbe, minden általunk észlelt esemény során. Ez igaz akkor is, amikor meglátjuk a baleset helyszínét: az agyunk feldolgozza a kapott adatokat és levonja a megfelelő következtetést. Egy tanulmány szerint viszont itt van egy lényeges különbség: erősebben reagálunk, és többet tanulunk a negatív tapasztalatainkból, mint a pozitívakból. Ez a negatív torzítás, ami automatikusan nagyobb figyelmet szentel a rossz eseményeknek, negatív információknak. Egy baleset helyszínét ezért – még ha tudat alatt is – de tapasztalataink bővítése céljából is elemezzük, remélve, hogy ezzel elkerülhetjük a hasonló helyzeteket.

Ugyanakkor egy ilyen esemény során átélhetjük a félelem élményét, az életünk kockáztatása nélkül. Ez nem csak a tényleges baleseteknél történik meg. „Egy tragédiát olvasva, katasztrófafilmet nézve is szembenézünk a halállal, fájdalommal, kétségbeeséssel, leépüléssel és megsemmisüléssel kapcsolatos félelmeinkkel, de mindezt egyfajta biztonság érzésével tehetjük meg – állítja Dr. David Henderson, pszichiáter. – Ez segít számunkra összeegyeztetni a kontrollálhatatlant a kontroll iránti szükségleteinkkel.”

Ám ezek mellett más pszichológiai ok is meghúzódik. Egy katasztrófát nézve, empátia ébred bennünk a sérültek látványára, és ez egy fontos összekötő kapocs a szociális kapcsolatainak fennmaradásához. Érdemes megjegyezni, hogy a tragédiák, drámák nézése a moziban vagy televízióban megerősíti a nézőkben a csoportos összetartozás élményét.

S.C.R.E.A.M.

A fentieket kicsit kibővített formába rendezte Michael Stevens internetes ismeretterjesztő-oktató. A videójában arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért van bennünk ez a morbid kíváncsiság. És a válasz?

 „Well, its’s because we like S.C.R.E.A.M.”

Ez egy magyarra lefordíthatatlan szójáték, ami egyrészt azt jelenti, hogy szeretünk sikítani, másrészt egy mozaikszó, ami az alábbiakból áll:

  • Strength = Erő

A rémisztő dolgok nézése (vagy átélése) erőt ad a számunkra: például egy horrorfilm megnézése után az emberek erősebbnek érzik magukat.

  • Catharsis – Katarzis

A kárörvendés – bár közel sem szimpatikus dolog – szintén ezen az elven alapul. Más ember szerencsétlenségét látva mi szerencsésebbnek érezhetjük magunkat, ami egyfajta katarzis élményt ad.

  • Reality – Realitás

Egy baleset helyszínét szemlélni lehetőséget ad számunkra a valóság jobb, mélyebb átélésére.

  • Exploration – Felfedezés

Ezen események lehetőséget biztosítanak új tapasztalatok és tanulságok felfedezéséhez is.

  • Acceptance – Elfogadás

A morbid dolgokkal való találkozás segítséget ad a fájdalom és az elkerülhetetlen halál elfogadására.

  • Meaning – Jelentés

Az előzőhöz hasonlóan az ilyen történések segítenek elgondolkodni a számunkra fontos és jelentőségteljes dolgokon.

Pénzért borzongást?

Egy baleset bámulásán kívül, nagyobb léptékű tendencia is létezik: a katasztrófaturizmus vagy más néven sötétturizmus. Ez a turizmus azon válfaja, amikor emberek  rossz élményekhez, katasztrófákhoz, halálesetekhez köthető helyeket látogatnak meg. A kínálat szinte végeláthatatlan: börtönök, volt koncentrációs táborok, katasztrófa helyszínek, csaták és háborúk színterei, sorozatgyilkosok házai, gyilkossági tetthelyek és temetők.

(via, via, via, via, via)

És a turizmus ezen extrém, és első hallásra kissé bizarr formája egyre népszerűbb. Elég csak egy közelmúltbeli példát említeni. Az idén bemutatott HBO sorozat, a Csernobil ugrásszerűen megnövelte a turisták számát. Egy ottani utazási iroda szerint a sorozat premierje után 40%-kal emelkedett az odalátogatók száma, pedig egy-egy angol nyelvű körbevezetés 100 dollárba kerül (30 000 Ft).

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy a sötétturizmus terjedése az Instagram, Facebook és más közösségi média ”ördögi” hatásának köszönhető, érdemes megjegyezni, hogy a történelemből számos példát ismerünk a kegyetlen vagy furcsa helyszínek, játékok iránti vonzódásról: akár a római gladiátorjátékokat, vagy a nyilvános kivégzéseket is említhetjük. Egy XVI. Lajos francia király kivégzéséről készült metszeten is jól látszik a tömeg mérete, de hasonló volt a több ember meggyilkolásáért felelős Eugen Weidmann guillotine általi lefejezése is. A tömeg az elvárt komolyság és tisztelet helyet zajosan, akcióra éhesen kiabált és fütyült. A kivégzés után pedig többen zsebkendőjüket az elítélt vérébe mártották, szuvenírként megőrizve azt.

 

(XVI. Lajos király lefejezése, via)

A turizmus ezen formája iránti érdeklődés növekedése nemcsak a Google találatok számában mutatkozik meg, hanem a kutatások terén is. Míg 1996 és 2010 között mindössze 4-5 cikk született a témában, 2011-2016 között ez a szám már a 25-öt is elérte. De mi van a terjedés mögött?

Természetesen, egyrészt az egyszerű kíváncsiság. Ott állni a World Trade Center tornyainak helyét jelölő Ground Zero-nál, Diana hercegnő balesetének helyszínén sétálni, vagy ellátogatni a Sedelci Osszáriumba, ahol több száz emberi csont és koponya díszíti a falakat, mind izgalmasnak és érdekesnek hatnak. Ki ne szeretné látni, ahol mindez történt?

Dr. Tong Lam, a Toronto-i Egyetem docense szerint egy másik ok, hogy a tragédiák helyszíneinek látogatása segít feldolgozni a létezésünket fenyegető egyre nagyobb szorongásunkat. Ezek közé pedig nemcsak a személyünket érintő elmúlás tartozik – ahogy a baleseteknél már említettük –, hanem a Damoklész kardjaként fejünk felett lebegő klímaváltozás, a globalizáció és a nukleáris megsemmisülés is.

Egy plusz adalék, hogy ezek a helyszínek fontos történelmi eseményekhez is köthetőek. Ahogy Prof. John Lennon, a Glasgow Caledonian University előadója rámutatott: „Ezeknek a helyeknek a felkeresése, egyben lehetőség számunkra arra, hogy tanuljunk a múltból.”

Pénzáramlás vs. tiszteletlenség

Ennek a turistáskodásnak pedig előnyei is vannak, sőt néha bátorítják azt. 2011-en a Missouri állambeli Joplin-ban a helyi turistaügynökség létrehozott egy térképet, ami a legsúlyosabb károkat szenvedett városrészekre irányította a látogatókat. Az ellentmondásos lépés mögött az a cél lebegett, hogy ezzel is pénzt gyűjtsenek a károsultak számára. Sok tisztviselő ma is úgy véli, hogy New Orleans-ban a Katrina hurrikán pusztítása utáni adományok is részben a turistáknak köszönhetőek.

De természetesen megvannak az árnyoldalai a jelenségnek. A látogatók sokszor nem tisztelik az helyszíneket, a halottak és a tragédia emlékét. Auschwitz erre egy klasszikus példa. Idén márciusban Twitterre került ki egy poszt négy látogatóról, akik a vonatsíneken egyensúlyoznak:

twitterauschwitz.jpg

„Amikor az Auschwitz-i Múzeumba jössz, emlékezz arra, hogy ebben a táborban több mint egymillió embert öltek meg. Tiszteld az emléküket! Jobb helyek is vannak a világon a mérlegkarozás gyakorlására, mint egy olyan hely, amely ezrek deportálását szimbolizálja a halálba.” (via)

Dr. Brigitte Sion egy interjúban magyarázta, hogy fontos ismernünk a helyi kultúrát, mi számít tisztességes és tiszteletlen viselkedésnek az adott emlékhelyen. „Auschwitz-ba nem illik shortban és flip-flopban besétálni, de a Ground Zeronál lehet fotózkodni. […] Néhány szabály világosan ki van írva, mások a kultúrához vagy a helyhez köthetőek.”

Botrányok viszont újból és újból előkerülnek. Legutóbb szintén Csernobillal kapcsolatban, amikor az nz.nik Instagram oldal tulajdonosa Pripjaty kihalt és elhagyatott városában fehérneműben és félmeztelenül pózoló nőről posztolt képeket.

csernobil.jpg

(via)

A sötétturizmus minden kétséget kizáróan egy bizarr jelenség, de olyan, amivel egy adott pontján az életünknek mindannyian találkozunk. Dr. Philip Stone, a University of Central Lancashire, Institute for Dark Tourism Research ügyvezető igazgatója rávilágít: „A sötét turizmusnak nincs igénye sötét turistákra. Olyan emberekre viszont igen, akik tanulni akarnak az életről és a világról.”

kep.png

Emiatt fog bedőlni az influencer marketing? Kamu szponzorációkkal az igaziakért

Azóta, hogy lelepleződött a Fyre Festival körüli botrány, hogy a Szűz Máriát Isten első "influencereként” aposztrofálta Ferenc pápa, hogy Logan Paul újévi fogadalomként bejelentette, egy hónapra homoszexuális lesz, az influencer kifejezés még többekben kelthet negatív érzéseket. Persze nemcsak ezek a kiugró esetek teszik problémássá a véleményvezér-jelenséget: ott van még a szponzoráció eltitkolása, a túlzott fogyasztás, az inautentikus posztok, követők és lájkok vásárlása... Egy korábbi posztunkban bemutattuk, milyen veszélyeket rejt magában, ha az influencer elhallgatja, hogy termékeket csak ajándékba kapta vagy fizettek neki a megjelenítésért. Viszont úgy tűnik, a közösségi média világában még egyet csavartak a történeten: számtalan kisebb influencer kamuzza be, hogy megállapodása van különböző brandekkel. Tehát szponzorált tartalomként tüntetnek fel valamit, ami valójában nem is az.

Mindannyiunk számára ismerős lehet, amikor egymás után ugyanolyan képleírásokba futunk bele az Instagramon: köszönöm X brandnek, hogy ezzel a szuper termékkel stb. stb. #atermékmegnevezése #avállalatprofilja #ésperszeaszlogen. Nagyjából így néz ki egy tipikus szponzorált poszt a közösségi médiában. Amikor megállapodik egy véleményvezér és egy vállalat egy termék megjelenítését illetően, többek között azt fixálják le, milyen hashtageknek kell szerepelniük a kép mellett. Az már csak egy bevett fordulat, hogy a poszt alkotója megköszöni a vállalatnak a lehetőséget és az élményt. A kamu szponzorált posztok elterjedése pedig pontosan ebből adódik: nagyon könnyű imitálni azokat.

rising-instagram-influencers-accused-of-posting-fake-sponosred-content.jpg

(via)

Nyerő széria

Vajon mi ösztönözheti az influencereket arra, hogy ál-szponzorált tartalmakat gyártsanak? Először is fontos megjegyezni, hogy ez a tendencia leginkább a micro influencerekre, azaz a párezres követőtáborral rendelkezőkre igaz. Ők azok, akiknek (még) nem sikerült olyan státuszt elérniük, hogy a vállalatok sorra kopogtassanak náluk virtuálisan. Véleményvezérré válni tudniillik nem egyszerű feladat: beletartozik a régi kétes megítélésű posztok és képek törlése, a rajongói bázis legalább ötszámjegyűvé növelése, illetve a profil célirányos egységesítése mind az üzenet, mind a vizualitás szintjén. És bizony a legelső szponzort a legnehezebb megszerezni, hiszen a vállalatok kíváncsiak a korábbi együttműködésekre.

A kamu szponzorációk esetében az influencerek saját zsebből veszik meg a terméket vagy fizetik ki a szolgáltatást, majd a többi véleményvezér szponzorált posztjainak mintájára teszik nyilvánossá azt, hogy például megkóstolták a legújabb kávét, kipróbálták a most piacra dobott videójátékot, vagy elmentek egy exkluzív étterembe. Az élmények megköszönése és a hashtagek alkalmazása azt az üzenetet közvetíti, mintha kapcsolat lenne köztük és a vállalatok között. Más cégek számára pedig egy ilyen kiírás azt közvetíti, hogy vannak, akik már beléjük fektették a bizalmukat, így érdemes együttműködni velük.

chanel.PNG

(via)

A motiváció anyagi oldala megkerülhetetlen kérdés. A micro influencerek sok esetben tizenévesek, akik még nem tudnak legálisan munkát vállalni. Az influencer marketing jövedelmezősége miatt a fiatalok jó pénzkereseti lehetőséget látnak a kamu bizniszben, azt remélik, az majd eljuttathatja őket az igaziig. A másik fontos motiváció, különösen a fiatalabb generációk számára az, hogy ez menő. Irigységre adhat okot, ha valakinek ingyen cuccokat küldenek, míg a lúzereknek többieknek a zsebpénzüket kell elkölteni azokra. “Minél több szponzorod van, annál hitelesebb vagy” - állítja egy tizenéves a The Atlantic a témáról szóló átfogó cikkében. Persze nemcsak a tizenévesekre jellemző a kamu szponzoráció.

Előfordulhat, hogy egy drágább termék megvásárlása és ízléses megjelenítése után a vállalat a saját felületein is közzé teszi a posztot, így generálva láthatóságot és további reklámozási lehetőségeket az influencer számára. Ugyanakkor érdemes mérlegelni a ferdítés hátulütőit is. Míg bizonyos szegmensekben nem jelent problémát az, ha valaki több, egymással versengő szponzorral rendelkezik (táskák, cipők piaca), addig más típusú termékek esetében gondot okozhat a versenytárs kamu képviselete (autók, fitness márkák). Tehát: elképzelhető, hogy valaki azért marad le egy igazi szponzorációs lehetőségről, mert a cég abban a hitben van, hogy a konkurencia már megszerezte magának az influencert. 

Előnyök és hátrányok a “szponzor” oldalán

Alapvetően a közösségi média remek lehetőséget ad a márkák számára, hogy ismertségre tegyenek szert, ahogy a vásárlóik betaggelik őket és a termékeiket. Amennyiben igényes kamu szponzorált poszt születik, úgy a vállalat még örülhet is az ingyen reklámnak. De mit tehetnek, ha úgy érzik, sérti a márkát a kontent amatőr jellege vagy maga az influencer személye? A vállalat számára ugyan hatalmas erőbefektetés, de a közösségi média hashtageken keresztül történő monitoringja megoldást nyújthat. Amint felfedezik a kamu szponzorált tartalmat, felvehetik a kapcsolatot az adott influencerekkel. Természetesen ez rosszul is elsülhet, hiszen a véleményvezérek mégiscsak többezres követői táborral rendelkeznek, és rajongóik felé könnyen el tudják juttatni a vállalat rossz hírét a valóság elferdítésével. A potenciálisan negatív hírverés úgy is elkerülhető, hogy a vállalat a hivatalos honlapján közzé tesz egy listát azokról az influencerekről, akikkel éppen együttműködik.

A nemkívánatos reklámok elkerülése érdekében, valamint a szakma tisztábbá és őszintébbé tétele céljából a vállalat olyan passzust foglalhat bele az influencerekkel kötött szerződésbe, mely szerint nem lehet hamis szponzorált poszt a közösségi média felületeiken. Vagy olyan influencerekkel kötnek szerződést, akiket hivatalos network menedzsel, és rajtuk kérik számon a véleményvezérek autentikusságát. Az efféle policy-k elfogadása végeredményben a szakma átláthatóságát mozdítaná előre.

Mit tehet a fogyasztó?

Röviden: közel semmit. A valós és a kamu szponzorált tartalmakat csaknem lehetetlen megkülönböztetni - esetleg ha olyan promócióról van szó, amihez kuponkód is tartozik, akkor annak hiánya árulkodó jel lehet. A kamuzók sokszor pont azt használják ki, hogy a közönség feltételezi, minden tartalom szponzorált, hiszen valóban kiugróan megnőtt az elmúlt években az efféle együttműködések száma. Amíg azonban korábban a szponzoráció azt jelentette, hogy a véleményvezér "eladta a lelkét", mára az ilyen együttműködések a siker jelei lettek. A kamuzóknak egyáltalán nem érdekük, hogy elkerüljék a szponzorált tartalom látszatát. 

Keith Weed, az Unilever marketing igazgatója nyilatkozta, hogy az influencer ökoszisztémának “vissza kell építenie a bizalmat, mielőtt az örökre eltűnik”. Ilyen gondolatok által vezérelve irtják ki időről-időre az álkövetőket, szabályozzák szigorúbban a szponzorált tartalmat. Még maguk a véleményvezérek is előrukkoltak olyan videókkal, amelyekben részletesen beszámoltak pénzkereseti forrásaikról (noha arról nem, hogy mennyi az annyi). Jelenleg nem tiltja semmilyen jogszabály a kamu szponzorációkat, de előbb-utóbb utoléri a szabályozás ezt a tendenciát is, mint a közösségi média sok egyéb jelenségét.

influencer.jpeg

Még több influenceres poszt: itt, itt, itt és itt

 kep.png

Börtönbe kerülhetnek az influencerek? Új reklámszabályozás a közösségi médiában

Nemrégiben a brit hatóságok új szabályozást alkottak a közösségi médiában való reklámozásra, ami különösen érzékenyen érintette az Egyesült Királyság influencereit. Mára az influencerkedés jól fizető állássá vált, hiszen a vállalatok ajándékokon és reklámokon keresztül hatékonyan elérik a fogyasztókat. Ugyanakkor a támogatott tartalmak nem egyértelmű megjelenítése félrevezeti a fogyasztókat a véleményvezér életstílusát illetően. A briteknél ezen  a problémán próbáltak segíteni, félig-meddig sikertelenül, ám annál több kritikus utóhanggal.

Influencernek nevezik a véleményvezéreket, akik elsősorban a közösségi médián keresztül ajánlanak termékeket és szolgáltatásokat, illetve buzdítanak azok megvásárlására. Jelentős részük olyan dolgokkal tölti meg az életét (otthonát, szabadidejét, ruhásszekrényét...), amelyeket egy vállalat küldött neki, függetlenül attól, hogy konkrét ellenszolgáltatást várt volna érte. Az reklám lett volna, enélkül viszont az ajándék szó írja le a helyzetet. Természetesen ez leegyszerűsíti egy influencer és egy márka együttműködésének típusait, de a vita lényegében ebben áll, illetve annak a veszélyéről szól, hogy a közönség hamis képet kap a véleményvezérek valós vásárlóerejéről.

 gc.png

(via)

Az idén januárban megfogalmazott irányelvek a közösségi médiában megjelenő reklámokra és az influencer marketingre persze nem az első kísérlet volt a briteknél. Évek óta próbálnak a hatóságok lépést tartani a folyton változó médiakörnyezettel, a platformok sokszínűségével, a brand-influencer együttműködésekben látható kreativitással (kreativitás jó és rossz értelemben egyaránt). Az elv tulajdonképpen mindig is az volt, hogy a fizetett tartalmat fel kell tüntetni, de az előbb felsorolt okokból kifolyólag megérett az idő egy reformra.

A jelenlegi szabályozás két szervezet együttműködésével született. A CMA (Competition and Markets Authority) minden szektort és minden egyes szervezetet figyelemmel követ, de valószínűtlen, hogy megkeresnek egy-egy influencert, hacsak nem reklámoznak illegális vagy erkölcstelen tartalmat. Az ASA (Advertising Standards Authority) feladata pedig a fogyasztói panaszokra való reagálás és a felülvizsgálat. Nekik lehet írni, pontosabban bejelentést tenni a neten, ha úgy érezzük, egy brit véleményvezér megszegte a szabályokat. A CMA és az ASA által megfogalmazott reformok arra helyezik a hangsúlyt, hogy a fogyasztók számára egyértelművé kell válnia az együttműködés mibenlétének abban a pillanatban, hogy vigyázó szemüket a kontentre vetették. Ha az influencer ennek nem tesz eleget, akár két év börtönbüntetésre is ítélhető.

A közösségi média árnyoldala

Az irányelvekből már látszik, hogy miben áll a probléma. Sok esetben a fogyasztó számára nem világos, hogy az adott véleményvezér hogyan jutott hozzá a megjelenített termékhez: saját maga vásárolta, PR célú anyagként kapta ajándékba a márkától, vagy ténylegesen fizettek neki a megjelenésért, illetve meg is szabták, hogy mit mondhat a termékről?

A fogyasztók sötétben tapogatózása az influencerek anyagias világában számos problémát vet fel. A nézők, olvasók úgy érezhetik, hogy számukra sosem lesz elérhető a “hivalkodó fogyasztásnak” ez a szintje, ami pedig csak növeli a saját egzisztenciájukkal szembeni elégedetlenséget. Aztán aggodalomra ad okot a fogyasztásra való ösztönzés, amikor a követők megpróbálnak lépést tartani a véleményvezérekkel, és akár adósságba hajszolva magukat törekednek az áhított életstílus magukévá tételére.

 Image result for ingham presents

(via)

Reklámtartalom = rossz tartalom?

Ugyan igaz, hogy az engagement (a felhasználók bevonódása és aktív visszajelzése a tartalomra) csökken, amint szponzorált tartalmat tesz közzé a véleményvezér, nem mindegy, hogy annak mi az oka: mert egyesek automatikusan elzárkóznak a reklámtól, vagy mert nem volt összhang az influencer és a reklámozott brand, üzenet között? Az elsővel oly keveset lehet kezdeni, hiszen már a mikroinfluencerek is brand-együttműködésekben utaznak, de valójában jobb, ha nem kerül sor a kooperációra, ha komoly aggályok merülnek fel az autenticitást illetően. Mert ha az influencer úgy érzi, titkolnia kell a reklámozás tényét, mert a követők idegenkedéssel és elutasítással fogadnák a tartalmat, akkor talán tényleg érdemesebb lett volna kihagyni a szóban forgó üzletet.

A tartalom attól nem lesz automatikusan értéktelen, hogy fizettek az elkészítéséért. Sőt, a városi legendával ellentétben az Instagram sem sorolja hátrébb a szponzorált tartalmakat, amelyek leírásában ott van a #ad szócska. Minden kétséget kizáróan lehetséges olyan reklámot készíteni, amely egyszerre értéket, információt is közvetít a fogyasztó számára, jóllehet ez nagyobb energiabefektetést igényel.

A reklámot tartalmazó anyag elkészítése továbbá lehetőséget ad az influencernek, hogy a közzétett tartalmat izgalmasabbá és igényesebbé tegye: lépést tartson a trendekkel, gazdagítsa tudását, termékeket teszteljen, utazzon. Persze ne gondoljuk azt, hogy ingyen cuccok nélkül ne lehetne sokszínű tartalmat kreálni...

Az ajándékot a nagyimtól kapok, nem a piárosoktól

Az utóbbi években a legelterjedtebb kifejezés egy brand és egy influencer szorosabb együttműködésére a szponzorált tartalom volt, hiszen mégiscsak enyhébbnek hatott, mint a nyers reklám szó. Az újabb szabályozás értelmében viszont ez már nem tartozik az elfogadható terminusok körébe, ugyanis nem írja le kellő pontossággal a szorosabb együttműködés jellegét: mikor és milyen mélységben dolgozott együtt a két fél, milyen formában kompenzálták a véleményvezért... Amikor nem arról van szó, hogy a vállalatnak rá kell bólintania a kreatív koncepcióra, és a végső döntés az ő kezükben van, akkor a #gifted, azaz ajándék a legmegfelelőbb a szabályozás szerint. Az ajándék megnevezést akkor kötelesek használni a véleményvezérek, amikor nem saját erőből jutottak hozzá a termékhez vagy a szolgáltatáshoz, nem fizettek teljes árat érte, vagy korábban már sor került együttműködésre a vállalattal.

Viszont ez számos, nemcsak brit influencerben ellenérzést váltott ki, mondván az ajándék valójában egy szívből jövő dolog, a rokoni és a baráti körben ellenszolgáltatásról nem beszélhetünk. Ezzel ugyan vitatkozna Marcel Mauss francia szociológus, aki Az ajándék című antropológiai munkásságában a viszonzási kötelezettségről értekezik, miszerint egy ajándék sosincs ingyen. Az influencerek mégis azt állítják nagy általánosságban, hogy a véleményük teljességében őszinte, és hogy nem ajánlanának közönségüknek olyasmit, amiben nem hisznek, illetve amit saját maguk ne vásárolnának meg.

A probléma természetesen nem ilyen egyszerű. Nem kell manipulációs szándékot feltételeznünk az influencer részéről, amikor az autentikusságát hangsúlyozza, hiszen elképzelhető, hogy ő valójában így érez az ingyen cuccokat illetően. Viszont naivak se legyünk, ugyanis az influencer nyilván szeretne jó kapcsolatot ápolni a vállalatokkal, ezért megosztja a közönségével a pozitív véleményét, még ha nem is kap ezért az ajánlásért fizetést. A vállalat pedig előszeretettel fog továbbra is ingyen cuccokat küldeni a bloggenrek/vloggernek/instagrammernek, ha ő beszámol majd róluk.

 Image result for nyx cosmetics

(via)

Végtére is, ez a bizalomról szól. A közönségnek bíznia kell az influencerben, hogy valóban olyan dolgokat ajánl, amelyek beváltak számára, így tudja növelni majd a követőtáborát. És nemcsak a fogyasztónak előnyös, ha tisztában van a véleményvezér és a vállat kapcsolatát illetően, hanem a vállalatnak is, hiszen így fenntartható a márkahűség és az elkötelezettség.

Ha kíváncsi vagy az influencerek világára, itt és itt olvashatsz róluk.

konzerv.png

A közösségi média egzisztenciális válsága, avagy a milliárdos kattintásfarm-biznisz

A közösségi média aktivitás nagy részét a pozitív visszajelzések miatt csinálják az emberek. Sok esetben csak és kizárólag a bejegyzésre potenciálisan érkező lájkok magas száma miatt születnek meg a posztok. Persze a lájk- és követődömping nem pusztán könnyen jött és gyorsan múló örömszerzésre jó, hanem egyfajta piaci indikátorként is működik. A sok követővel rendelkező és nagy elérést generáló oldalak többet érnek, mint a kevésbé népszerű társaik. Például az óriásvállalatok olyan személyeket választanak influencer marketing tevékenységeikhez, akik népszerűek a közösségi térben, tehát sok követővel rendelkeznek. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy egy több millió dolláros biznisz telepedett rá arra, hogy ipari mennyiségben állítsanak elő kamu követéseket és robotok által legyártott lájkokat az úgynevezett kattintásfarmokon.

Mik azok a kattintásfarmok?

Egy gyors Google kereséssel több tucat olyan oldalt találni az interneten, ahol közösségi-média aktivitást vásárolhatunk: Facebook lájkokat, YouTube megtekintéseket, Instagram követőket vagy 5 csillagos applikáció értékeléseket is kínálnak eladásra ezeken a felületeken. Ezen digitális-termékek mögött természetesen nincs humán aktivitás, a kattintásfarmokon egyedül karbantartási és üzemeltetési feladatokat látnak el az emberek. A kamu lájkokat, követőket, értékeléseket és megtekintéseket lényegében hadrendbe állított okostelefonok és számítógépek gyártják éjt nappallá téve, iparszerűen. A közösségi média aktivitás előállítására programozott számítástechnikai eszközök hatalmas telepeit szokás kattintásfarmoknak is nevezni.

A legtöbb kattintásfarm a harmadik világbéli, fejlődő országokban található. Az olyan távol-keleti államokban, mint Kína, Thaiföld és Banglades szó szerint több millió dolláros iparággá nőtték ki magukat ezek a létesítmények, hisz ezeken a helyeken a hardwer-gyártás virágzik, így a hadrendbe állítható olcsó készülékek belföldről jönnek aprópénzért. A kattintásfarmok által legyártott követések és lájkok eladásából befolyt összeg pedig sokszorosa lehet a helyi átlagfizetéseknek, ezért szegénységből való kitörési lehetőségnek sem utolsó egy ilyen komplexumot üzemeltetni, vagy éppen benne dolgozni. A Fülöp-szigeteken például a minimálbér havi 34 dollár, egy kattintásfarmon viszont átlagosan 150 dollárt is meg lehet keresni az ázsiai szigetországban.

Mennyi az annyi?

A különböző kattintásfarmok által kínált portéka árai között nagy az eltérés. Ennek sok oka lehet: például egy teljesen csupasz adatlappal rendelkező kamukövető lényegesen olcsóbb, mint azok az álprofilok, melyeknél a személyes adatok is meg vannak adva, valamint pár fotó vagy bejegyzés is megtalálható a hírfolyamukban. Az index összeállítása szerint nagy általánosságban mégis elmondható, hogy ezer Facebook rajongót 15-25 dollár között kapni, egy bejegyzésre vagy fotóra érkező ötszáz lájkért 15-20 dollárt kérnek el, a Twitteren ötezer követő 10 és 30 dollár között mozog, a YouTube-on tízezer megtekintés kb. ugyanennyi. Ezek a legkisebb megvásárolható opciók, nagy tételben viszont természetesen jár az árengedmény: 500 ezer Facebook rajongó potom 3500, egymillió YouTube megtekintés 400, kétszázezer Twitteres követőt pedig egy 100 zöldhasúba fáj a kedves vevőknek.

kep_1_1.png

(via)

A vásárlói oldal: mi motiválja a fogyasztókat?

Elmondhatjuk, hogy a lájkok, kattintások, megtekintések és követéseknek a vásárlását alapvetően az emberi hiúság motiválja. Tudományos tény, hogy a lájkok és követések egyszerű örömforrást biztosítanak az ember számára, ugyanis az ilyen típusú digitális pozitív visszacsatolások dopamint szabadítanak fel az ember agyában. Egyes kutatások szerint egy lájk, vagy követés pont ugyanazokat az agyterületeket ingerli, mint stimuláns kábítószerek, mint például a kokain. Persze ezek a biokémiai tényállások önmagukban nem magyaráznak semmit, hisz a világtörténelem legnagyobb önbecsapása lenne, ha pusztán egy apró és gyorsan múló boldogsághormon-löketért vásárolnánk lájkokat. (Lehetséges, hogy élnek széles e világon emberek, akik ezzel a módszerrel keresik a hétköznapi boldogságot.)

A vásárlás közvetett oka csak a nyilvánvaló és gyors fizikai kielégülés, közvetlenül inkább inkább gazdasági természetű döntés. A vállalatok ugyanis a magas követőszámmal rendelkező fiókok tulajdonosaival veszik fel a kapcsolatot, ha véleményvezérekkel (influencerekkel) szeretnének reklámozni. A képlet pedig rendkívül egyszerű: a sok követő magas elérést, a magas elérés pedig sok potenciális vásárlóhoz eljuttatott reklámüzenetet jelent. Ezért a önjelölt influencerek a nagy cégek megtévesztésére játszva vásárolhatnak követőket vagy lájkokat. Persze ezt leszámítva is rengeteg típusú motiváció állhat a vásárlás hátterében. Például egy új vállalkozás közösségi média reprezentációjának adhat egy kezdő lökést lájkvásárlás, vagy YouTube videósok turbózhatják fel az első videóik nézettségét ezzel a gyakorlattal.

 like.jpg

(via)

A gyanú árnyékában

Követő és kattintás vásárlással már sokan lebuktak a közösségi média történetében. Nem csak pitiáner pályakezdők, hanem a sztárvilág és a politika neves képviselői is, külföldön és Magyarországon egyaránt. A nemzetközi hírességek közöl Rihanna, Cristiano Ronaldo, Katy Perry, Taylor Swift, Lady Gaga, Kim Kardashian és Donald Trump amerikai elnök is bukott már le kamu felhasználókkal. A médiacégek részéről minden esetben a kamu felhasználók törlése volt a retorzió, amivel általában milliós nagyságrendben vágták vissza a hírességek követőinek a számát. 

Itthon legnagyobb médiavisszhangot Mága Zoltán hegedűművész esete váltotta ki, akinek gyanúsan rövid idő alatt növekedett meg a Facebookos rajongótábora több 100 ezer fővel. A  zenész Facebook-oldalának jelenleg kicsivel több mint 1 millió lájkolója van. Ezzel méretű a követői bázissal benne van Magyarország TOP10 legkövetettebb Facebook rajongói oldalában, olyan hírességek mellett, mint Kasza Tibi vagy Schobert Norbert. Persze nem szeretnénk elvitatni annak a lehetőségét, hogy komolyzenével össze lehet harácsolni ennyi Facebook kedvelést, de minimum gyanús, hogy Mága Zoltán követőinek tetemes részét nem Uniós, vagy éppen amerikai állampolgárok teszik ki. Mága 260 ezer bangladesi, 180 ezer indiai és 120 ezer pakisztáni „facebookozóval” gazdagodott a tavalyi esztendő közepén - szinte egyik napról a másikra. Szóval pont olyan távol-keleti országokból érkeztek a kedvelések, ahol a világ kattintásfarmjainak nagy hányada is található. Erre a hirtelen jött bővülésre pedig a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is felfigyelt és versenyfelügyeleti eljárás keretein belül vizsgálatot indított.

A Gazdasági Versenyhivatal a folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárásában azt vizsgálja, hogy a Mága Zoltán előadóművész Facebook oldalán hirtelen jelentős mértékben (több százezerrel) megnőtt lájkok száma arra a körülményre vezethető-e vissza, hogy a Mága Zoltán előadói tevékenységét szervező, népszerűsítő eljárás alá vont vállalkozások valódi kedvelések, valódi fogyasztói tetszésnyilvánítás nélkül, ellenszolgáltatás fejében jutottak-e ezen új kedvelésekhez és követésekhez.

 - fogalmazott a GVH újságírói megkeresésre a Mága-ügy kapcsán.

kattintas_farm.jpg

Jogi szürke zóna

Alapvetően csak etikai szempontból kérdőjelezhető meg, ha valaki magáncélra vásárol fiktív népszerűséget a közösségi médiában. Ez a gyakorlatot természetesen a közösségi oldalak szabályzatában tiltólistás, de mivel a Facebook, a Twitter és az Instagram nem állami szervek, ezért maximum a közösségi oldalak szabályrendszerének keretein belül számíthatnak retorzióra a vásárlással tetten ért felhasználók. Például letiltják ezeket a profilokat, vagy egyszerűen törlik a vásárolt követőket vagy lájkokat. Persze a közösségi óriáscégek folyamatosan próbálják felkutatni és szankcionálni az ilyen típusú visszaéléseket, de a a kattintásfarmok számának növekedésével, és azoknak az egyre hatékonyabban dolgozó szoftvereivel nem tudják maradéktalanul felvenni a versenyt. A vásárolt kamu követők és lájkok ezért sok esetben rejtve maradnak a nagy testvér előtt.

A lájkok és a követők vásárlásra pedig csak akkor kerül jogi megvilágításba, amikor egy influencer úgy köt reklámszerződéseket nagy vállalatokkal, hogy tisztában azzal, hogy követőinek nagy része kattintásfarmokon legyártott kamuprofil. Ha a követők nem valósak, a hirdetés nyilvánvalóan soha nem fog célba érni, mivel nincs mögöttes humán tartalom a követők profiljai mögött. Ha influencer erről tudomással bír - és miért ne bírna, hisz maga vásárolta követőit -, akkor ez a magatartásforma minden kétséget kizáróan rosszhiszeműség a társuló üzletfelekkel szemben. Ez versenyjogi szempontokból mindenképp aggályos, mivel kimondottan a üzleti partner illetve a leendő vásárlók megtévesztésére alapul.

A közösségi média egzisztenciális válsága

Az etikai és a jogi vonatkozáson túl fontos megemlíteni a közösségi média aktivitással kapcsolatban felmerülő filozófiai kérdéseket. A szakértők becslése szerint napjainkban a közösségi médiumok összesített aktivitásának 15%-át már robotok gyártják le, szóval nincs mögöttük humán tartalom. Ez statisztikai tény pedig minimum ijesztő, de inkább durván kiábrándító.

Jóhiszeműen járunk el, ha azt vélelmezzük, hogy a közösségi médiumokat olyan online felületként hozták létre a tech-világ nagy koponyái, ahol csak és kizárólag humán aktivitás történik. Az alapítok elképzeléseinek viszont keresztbe tett az emberi hiúság és haszonszerzés, mivel ezek a gyarló emberi tulajdonságok életre hívtak olyan robotokat, szoftvereket és algoritmusokat melyek bekövetnek, belájkolnak és nézegetik hús vér emberek tartalmait. Jelenleg a aktivitás torta durván egyhatodát ilyen önvezérelt tudattalan entitások generálják. 

Joggal merül fel a kérdés az emberben, hogy mekkora teret fognak még meghódítani a robotok a közösségi médiában? Lesz-e egyensúlyi állapot, vagy emberek egyre lassulva ugyan, de fokozatosan veszítenek a létszámarányukból az olyan digitális platformokon, melyeket csak és kizárólag nekik hoztak létre?

Mi ez, ha nem a közösségi média egzisztenciális válsága...

kep.png

Viszkok Fruzsi a közösségi médiáról és az influencer szerepről

Magyarország egyik legnézettebb youtubere sminkvideóival vált híressé: sikeres influencerré nőtte ki magát és jelentős követőbázist épített. Egy kávé mellett a csatornája változásairól, az online platformokban rejlő lehetőségekről, a videózás kihívásairól és a felelősség kérdéséről is beszélgettünk. 

45366378_647002102361100_2451980939986707256_n.jpg

(via Instagram)

Haul videókkal kezdted. Még mindig örömet okoz az ilyen tartalmak elkészítése, vagy van új, kedvenc videótémád?

Nem, már egyáltalán nem okoznak örömöt, sokat változott a tematika az utóbbi időben. Amikor elindult a csatornám, akkor kezdtem kísérletezgetni a sminkeléssel, szóval nagyon érdekeltek a hasonló kezdeményezések, ma már viszont nem találok ebben annyi újdonságot. Szerencsére a platformom megengedi, hogy velem változzon a tartalom. Mostanában főként életmóddal, utazással kapcsolatos videókat szoktam készíteni.

A blogodon megjelenő cikkek száma eléggé megcsappant, több potenciált érzel a YouTube-ban, mint az írásban?

Gyakorlatilag semmilyen potenciált nem látok már a blogolásban. Régen is inkább azt tapasztaltam, hogy az emberek megnézték a képeket, de nem olvasták el, amit írtam: kommentben feltették azokat a kérdéseket, amiket amúgy a szövegben megválaszoltam. Sokkal közvetlenebb és hitelesebb egy videó, jobban megismernek az emberek és jobban látják azt is, hogy mit szeretnék vele átadni. Úgyhogy mindenképpen a videózásban látom a jelent, jövőt.

Idén már csak az utazással kapcsolatos cikkeid töltötted fel a blogra.

Igen, azt is inkább azért, mert rengeteg olyan plusz képem van, amit Instagramra nem akarok kirakni, mert volt már abban a témában 3-4 kép, de valamilyen módon szívesen megosztanám a többit is a közönségemmel. Erre például jó a blog.

44746785_1697475767024083_4347506793700874691_n.jpg

(via Instagram)

Facebookon 93.000 követőd van, Instagramon pedig 310.000. Melyiket tartod mérvadóbbnak a nézettségnövelés szempontjából?

Egyértelműen az Instagramot, a Facebook egy teljesen halott platform, a számok nem jelentenek semmit rajta. A magyar márkák vagy celebek Facebook oldalait hiába követik százezren, senkihez nem jutnak el a tartalmaik. Változott az algoritmus, csak azokat a posztokat juttatja el a közönségedhez, amelyekért pénzt adsz. Viszont én abszolút nem fizetek semmilyen megosztásért, az ingyenes tartalomelérést tartom szem előtt. Úgyhogy Facebookra gyakorlatilag kötelező jelleggel kirakom a videóimat, de semmi mást nem posztolok már. Azt látom, hogy az emberek is inkább Instagramra mennek át és aktívabbak is ott, jobban kommentelnek és likeolnak. A Facebookot átgörgeted, de nem fogyasztasz ott tartalmat. Az Insta Story is egy nagyon jó, közvetlen lehetőség: oda olyan képeket is szívesen kirakok, amik nem annyira tökéletesek és megkomponáltak, mint azok, amiket a feedembe feltöltök. A story fotók emberközelibbnek tűnnek, mint a retusáltak, közelebb hozzák hozzám a követőket. 

Van bevett módszered alkotói válság kezelésére, vagy pontos ütemtervet készítesz előre a jövőben megjelenő videóid tematikájáról?

Nagyjából egy hónappal előre össze szoktam írni, hogy milyen videókat szeretnék csinálni. Mindig vannak kiindulópontok, például ünnepekhez, sulikezdéshez jól lehet kapcsolódni. Szokott lenni alkotói válságom, vagyis inkább olyan, hogy megvan a téma, de nincs kedvem elkészíteni a videót, mert nem jön hozzá a motiváció. Ezt nehéz kezelni, főleg, ha egy emberként csinálsz mindent, nincs melletted vagy feletted senki, aki azt mondaná, hogy márpedig felveszed. Ilyenkor ki kell hagynom egy-két anyagot, mert ha erőltetem a dolgot, az észrevehető az eredményen.

Pont nemrégiben volt egy ilyen "alkotói válságom", mert próbáltam tudatosabban leépíteni a tizenegynéhány éves közönséget, mert alapvetően a saját korosztályomnak szeretnék tartalmat készíteni, ezt eldöntöttem magamban. Emiatt vissza is esett valamennyire a nézettségem, de tudtam, hogy ez be fog következni - persze ettől függetlenül is rossz nézni a számokat, vagy leülni egy kamera elé azzal a tudattal, hogy ezt a videót nem fogják annyian megnézni. Ilyenkor mégis van bennem egy ilyen küldetéstudatszerűség, ami tovább hajt. Könyvekről mindig szoktam videókat csinálni, pedig tudom, hogy ez a tartalom népszerűtlen lesz, de úgy gondolom, ez egy olyan téma, amivel foglalkozni kell.

31016713_575958906124148_3554562844529786880_n.jpg

(via Instagram)

Ha már a közönségváltáson dolgozol, gondolkodtál esetleg angol nyelvű videók készítésén?

Az angol nyelvű videóknál nagy a verseny: annyival jobb minőségben és olyan nagyban gyártanak tartalmakat, hogy Magyarországról szerintem lehetetlen kitörni ezen a nyelven. Úgyhogy nincsenek ilyen terveim, másrészt a kelet-európai akcentusomat nem bírnám visszahallgatni (nevet).

Mivel javarészt fiatalok nézik a videóidat, mennyire érzel késztetést a társadalmi felelősségvállalásra?

A 18-24 éves korosztály van jelen legnagyobb arányban a csatornámon, ami egy tök jó dolog, de a 18 alattiak azok, akik aktívak, kommentelnek, eljönnek közönségtalálkozókra. Tudom, hogy nem ők néznek a legnagyobb arányban, de tőlük kapom a legtöbb visszajelzést, így a felelősségvállalás valamilyen szinten bennem van. A Youtube egy nagyon fiatalos platform, sok a fiatal tartalomgyártó, mindenki nagyon jól kiveszi a részét ebből: például jótékonysági kampányokban vesznek részt, ami a mainstream médiára szerintem nem annyira jellemző.

Egyre inkább azt látom és hallom, hogy a szülők tőlünk, youtuberektől várják el, hogy ha bennünket néznek a gyermekeik, akkor felelősséget vállaljunk értük. Gyakorlatilag sokan úgy gondolják, nekünk kell felnevelni a gyerekeiket.

Múltkor voltam egy rendezvényen, ahol az egyik szülő mondta, hogy nem tervezünk-e valami tanulással kapcsolatos videót, mert a lányának iskolai előadást kell készítenie, és mennyire jó lenne, ha tőlünk tanulná meg, hogy kell. Egy másik szülő matekkal kapcsolatos videó után érdeklődött. Azt érzem, hogy attól, hogy sok fiatal néz, még nem az a feladatom, hogy minden téren én legyek az, aki példát mutat. Ez hitelesség kérdése, amit fontosnak látok, és amibe teljesen bele tudom tenni magam, azt mindenképpen szívvel lélekkel teszem, ilyen például az olvasás népszerűsítése. De például a szelektív hulladékgyűjtésről nem fogok videót készíteni, ha egyébként a mindennapi életemben nem tudom száz százalékosan betartani ezt. 

31171094_216659978922233_282875544071045120_n.jpg

(via Instagram)

Érthető. Szoktál kollaborálni más videósokkal is: mennyire tartod összetartónak a magyar Youtube-os közösséget?

Nem mondanám kifejezetten összetartónak, mert nincs is erre szükség. Ez is egy szakma, a könyvelők sem tartanak össze világszerte. Itt van mindenkiben egyfajta versenyszellem, ettől én igyekszem elhatárolódni, vannak Youtuber barátaim, de igazából ennyi.

Mit könyvelsz el 2018 legnagyobb sikereként?

Huhh, nagyon sok jó dolog történt velem, minden év végén szoktam készíteni egy egész évet magába foglaló videót a legjobb pillanataimmal. Egy konkrétumot nehéz kiemelni, de idén is fontos mérföldkő volt a Rossmannal való együttműködésem, velük több saját termékem is megjelent, idén például a kedvences dobozom, és terveztem egy határidőnaplót is, ami szintén kapható. Jaj, és amit még kiemelnék, hogy Fiat 500 nagykövet lettem, ami megtisztelő számomra. 

42627899_2049817948403949_5054428534612120377_n.jpg

(via Instagram)

Szeretnél a jövőben a mainstream médiában megjelenni vagy kitartanál a Youtube mellett?

Egyértelműen maradnék a Youtube-nál, itt teljes szabadságom van, a saját főnököm vagyok, nem mondja meg senki, hogy mit csináljak. Úgyhogy nem érezném magam otthonosan a mainstream médiában, főleg, mivel félnék attól, hogy úgy vágják össze az anyagaimat, hogy az elferdíti a valóságot. De van egy műsor amiben nagyon szívesen szerepelnék, ez a "Szombat esti láz" (nevet).

A bejegyzés szerzője Kosztolnik Dávid, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

kep.png

 

 

 

 

 

A legfiatalosabb médium – Interjú Schobert Larával a Musical.lyről, az influencer világról és a családi vállalkozásról

A Musical.ly nevű közösségi médium ma az egyik legnépszerűbb felület a fiatalok körében. A 16 éves kor alatti aktív médiafogyasztók többsége használja a playback-minivideók gyártására specializálódott applikációt. A bűvös 16. életév fölött viszont az emberek nagy része a fejét vakarja, és értetlenül áll a Musical.ly jelenség előtt. Nehéz ugyanis épkézláb magyarázatot adni arra, hogyan teremtett magának 90 milliós felhasználói közösséget egy alkalmazás, ahol effektekkel teletűzdelt, 5-15 másodperces, zenés klipeket forgathatnak és oszthatnak meg az emberek. A nyilvánosság legfiatalosabb platformjáról a hazai Musical.ly egyik legnépszerűbb alakjával, Schobert Larával beszélgettünk. 4_5.jpg

(via)

A Musical.ly ma talán a legnépszerűbb közösségi médium a 16 évnél fiatalabbak körében, de az ennél idősebb generációk lényegében azt sem tudják, hogy eszik vagy isszák-e ezt az oldalt. Röviden össze tudnád foglalni, hogy mi az Musical.ly?

A Musical.ly egy, a legtöbb okoseszközre letölthető alkalmazás, egyedül számítógépen keresztül elérhetetlen. Igaz ma már nem is Musical.ly-nek hívják, hanem TikTok-nak. A dizájn és a név megváltozott, más nem. Ennek ellenére szinte senki sem használja az új elnevezést, a legtöbben még mindig Musical.ly-nek hívják az applikációt. Az alkalmazáson belül a felhasználók rövid, kreatív playback videókat készíthetnek, melyeket feltölthetnek, megoszthatnak vagy elmenthetnek magunknak. Egy ilyen klip elkészítésénél a nulladik lépés, hogy az ember választ magának egy dalt a hatalmas zenei kínálatból, amivel dolgozni fog. A maximum 15 másodperces videók alatt lehet tátogni, táncolni, egyszóval produkálhatod magad. Ezen felül pedig effektekkel és filterekkel lehet felturbózni a videókat, melyekből régen alig, mostanra viszont számolatlan áll mindenki rendelkezésére.

Valami furcsa oknál fogva a fiatalok elfordultak a Facebooktól, ma már arányaiban jóval kevesebb regisztrálnak közülük ide, mint korábban. Ezzel szemben a Musical.ly oldalon pár kivételtől eltekintve csak velük lehet találkozni. Szerinted mi teszi ennyire vonzóvá ezt az oldalt a számukra és miért fordulnak el legnagyobb közösségi portáltól?

Szerintem a Facebook legnagyobb hátránya, hogy ide alapvetően csak képeket szoktak feltölteni az emberek. A fiataloknak pedig ennél többre volt szükségük az önkifejezéshez, ezért kerestek maguknak egy helyet, ahol videókban is előadhatják magukat. Ezzel a műfajjal szerintem sokkal jobban be tudnak mutatkozni másoknak. Ráadásul a Facebookon a legtöbb szülő már jelen van, a fiatalok pedig egészen egyszerűen nem tudnak, vagy nem akarnak kitárulkozni az édesanyjuk és az édesapjuk előtt.

Te mikor és minek a hatására regisztráltál a Musical.ly-re?

Még mielőtt regisztráltam volna Musical.ly-re, egy nagyon hasonló, Dubsmash nevű alkalmazást használtunk rövid videók készítéséhez. Nagyjából pont ugyanolyan felvételeket lehetett vele forgatni, mint a Musical.ly-vel, csak épp közösségi tér nem volt, mert ott kizárólag magadnak menthetted le a mozgóképet. Aztán nagyjából 3 évvel ezelőtt egy iskolai barátnőm mutatta meg a Musical.ly-t, rögtön látszott, hogy mennyivel könnyebb kezelni és az is, hogy mennyivel több kreatív lehetőség van benne. Annyira megtetszett, hogy szerintem még aznap elhatároztam, hogy váltok és regisztrálok.

A Musical.ly nézettség és lájkok alapján listázza a felhasználókat, ezzel pedig egyfajta versenyhelyzetet teremt a taralomgyártók között. Ez a gyakorlat egyedülálló, hiszen még csak hasonló listákkal sem találkozunk a többi közösségi oldalon. Szerinted ez  jó ötlet? Nem lehet, hogy a listán elfoglalt hely frusztrációt okoz a fiataloknak?

A Musical.ly évekig rangsorolta a felhasználókat nézettség és lájkok szerint, volt külön magyar és nemzetközi lista is. Ez a rendszer viszont egy ideje megszűnt, már nincsen tételesen felsorolva, hogy ki mennyi szívecskét gyűjtött össze. Én sosem vágytam rá, hogy felkerüljek erre a listára, bár valóban jó érzés volt az első helyen állni. Ezt minden esetben meg is köszöntem a rajongóimnak, mert jó volt az élre törni, de soha nem esett rosszul, hogy nem vagyok rajta. Persze voltak olyan ismerőseim, akiknél kiverte biztosítékot, hogy egyik napról a másikra hátrébb csúsztak a listán. Ilyenkor általában sokkal több videót gyártottak le 24 óra leforgása alatt, hogy újra elfoglalhassák a régi helyüket.

Milyen érzés volt Magyarország legnépszerűbb Musical.ly-sének lenni?

Amikor rövid időn belül többször is az élen álltam, akkor bele voltam őrülve a Musical.ly-be. Jó érzéssel töltött el a videók gyártása, mindig jöttek új és kreatív ötletek. Szerintem látszott a videóimon, hogy élvezettel készítettem őket, és végsősoron szerintem ez vonzotta be azt a sok lájkot, amivel a csúcsra értem.

schoobert_lara_2.jpg

(via)

Van olyan, hogy tehetséges Musical.ly-s? Mi kell ahhoz, hogy valakinek rengeteg megtekintése legyen?

A videók elkészítése igényel valamiféle készséget és kreativitást, ezért biztos, hogy van tehetséges, kevésbé tehetséges és tehetségtelen Musical.ly-s is. Hogy pontosan mi kell sikerhez, azt nem tudom, de a sok lájkos csúcs-felhasználók már nem csupán a Musical.ly adta lehetőségekre támaszkodnak, hanem más szerkesztő programokkal vágják meg a videóikat, mint például az IMovie. Aztán az így megszerkesztett videokat – melyek már kvázi hollywoodi effektekkel vannak felturbózva – importálják vissza Musical.ly-be, mintha ott készültek volna. Ezzel a praktikával a siker garantált, bár én sose próbáltam ki, mert ez már elég beteg szerintem…

Vélt vagy valós félelmek alapján édesapád nem engedte, hogy Facebook fiókot csinálj magadnak. Mitől féltett?

Nagyjából 2 éve már édesapámnak sincs ellenére, hogy Facebook-om legyen, igaz azóta sincs, egyszerűen nincs rá szükségem. A 2 évvel ezelőtti időszakban viszont nem csak a Facebookot, hanem az Intagramot sem engedte, valószínűleg féltettek a nyilvánosságtól és az emberektől.

Ezek a veszélyek Musical.ly-n nem fenyegetnek?

Musical.ly-t nem ismerték, ezért erre nem vonatkozott a tiltás, legalábbis közvetlenül biztosan nem, így belevágtam. Persze az jó kérdés, hogy mitől lenne más ez, mint a többi közösségi média. Itt is ugyanúgy megtalálhattak volna az őrültek, de szerencsére nem így történt.

A nyilvánosság több éves kizárása után a közelmúltban az Instagram fiókodat mindenki számára elérhetővé tetted. Miért tártad ki ország világ előtt a hétköznapjaidat?

A megnyitást nem előzte meg semmilyen konkrétum, egyik reggel úgy döntöttem, hogy eljött a nyilvános fiók ideje. Láttam, hogy a zárkörű fiókomat sokan akarják bekövetni, több ezren kérvényezték, hogy láthassanak. A legfontosabb ok, amiért megnyitottam, az a nagy érdeklődés volt. Persze ekkor már a szüleim sem tiltották, sőt, érezhetően szerették volna, hogy beszálljak a családi bizniszbe és segítsek reklámozni bizonyos termékeiket.

Az Instagram követőid számát (116 K*) elnézve akár komoly influenceres karriert is indíthatnál. Kerestek már meg marketingajánlattal nagy cégek? Mire bólintasz rá és mire nem?

Nagyon sok cég megkeresett már, de közvetlenül nem én kezelem ezeket az ajánlatokat, hanem édesapám. Ő dönt arról, hogy mi a komoly lehetőség. Persze megbeszéljük minden visszaigazolás előtt, hogy vállalom-e a dolgot. Néha anyukám is beleszól a dologba, bár ez inkább apu terepe – a lényeg, hogy abszolút családon belül hozzuk meg ezeket a döntéseket.

Egyre több közös munkát vállalsz a szüleiddel: együtt szerepeltek plakátokon és Update boltokat is nyitottatok meg már közösen, ahova a rajongóidat is bevonzottad a céltudatos kampányaiddal. Milyen a közös munka a szülőkkel? Milyen érzés, hogy aktív szereplője lettél a családi vállalkozásnak?

Korábban sose gondoltam volna, hogy részese leszek az Update univerzumnak, és ha tehetném, most is inkább a háttérbe húzódnék. Persze ez nem választás kérdése, és ha már beleszülettem ebbe, akkor kötelességemnek érzem, hogy segítsek. A szüleim országosan ismert emberek, így nem igazán volt beleszólásom abba, hogy én is ismertségre tegyek szert és aktív részt vállaljak a családi vállalkozásban. Persze nem bánom, hogy így alakult, végső soron jó velük a közös munka. Viszont a jövőben szeretnék tőlük teljesen függetlenedni, a magam útját akarom járni, lehetőleg önerőből. 

* 2018.10.19

konzerv.png 

 

"A lényeg, hogy a piac készen álljon rád"- Interjú az ország legismertebb kísérletezőjével

2018. szeptember 07. - KomMédia BME

Hogy kerül valaki Miskolcról egy new york-i botanikus kert gyakornoki programjába, majd a szeptember tizenegyedikei terrortámadás tudósítói közé? Mi kell ahhoz, hogy aztán a YouTube magyar élharcosává váljon? Mit gondol a podcastek hazai jövőjéről? Zsiros László Róbert általában az aktuális Szertár projektekről nyilatkozik, de nekünk az alkotói karrierjéről és gondolkodásmódjáról is mesélt. 

Hogyan lett belőled videós úgy, hogy sosem tanultál ilyesmit?

Az tény, hogy ilyen területen nincs diplomám, viszont – és ez most lehet, nyálas lesz – volt egy gimnáziumi tanárom, aki sokat tett azért, hogy elkezdjen érdekelni a kommunikáció. Filmklubokat, és egy csomó minden mást szervezetett, ezek az alkalmak a mai napig meghatározóak a számomra. Azért mondtam, hogy nyálas lesz, mert még sosem jelentettem ki, hogy mekkora hatással volt rám mindez, de attól még így van. Középiskolában volt még egy diákújságíró tanfolyam is, amin részt vettem – az borzalmas volt. Aztán 18 éves koromban felajánlották, hogy menjek el egy miskolci kábelrádióba, ami azóta rég megszűnt. Várostörténeti témákat dolgoztam fel, volt vendégem a miskolci csillagvizsgálóból, hívtam meg baseballedzőt, próbáltam érdekes embereket megkeresni, de aztán ezt abbahagytam. A műsor jó volt, csak nem illett oda. (Nevet) Ez, ha úgy vesszük, kudarc volt.

szertar_fb.png

De mégsem ez volt az utolsó állomás a rádiós karrieredben.

A rádiós vonal akkor jött vissza, amikor már csináltam a Szertár videókat és egy ismeretterjesztő műsorból megkerestek, hogy interjút szeretnének készíteni velem. Így kerültem kapcsolatba a Klubrádióval. Emlékszem, akkor a Csodák Palotájában dolgoztam és úgy időzítettem az ebédidőmet, hogy az élő telefonos interjúnál ki tudjak menni. Leraktam a telefont, de pár másodperc múlva visszahívott az újságíró. Gondoltam, úristen, mi történhetett? Abban az időben rengeteg interjút adtam, mert akkor volt nagyon fent a Szertár, de olyan sosem fordult elő, hogy interjú után rögtön hívtak. Azt kérdezte, hogy nincs-e kedvem vezetni azt a műsort, amiben az imént még vendégként szerepeltem. Én meg úgy voltam vele, hogy miért ne? Ezután már csak akkor vettem búcsút a rádiótól, amikor elköltöztem Portugáliába, de amikor visszajöttem, eszembe jutott, hogy podcast formájában folytathatnám egy hasonló műsorral. Azt a formátumot úgy csinálom, ahogy akarom – illetve nem, mert technikai akadályok azért vannak, de más nincs, ami gátat szabna.

Névjegy: Zsiros László Róbert Miskolcon nőtt fel, majd pedig a Corvinus Egyetem Kertészeti Karán tanult. Levelezőn elvégezte a Miskolci Jogi Egyetemet, majd pedig doktorátust szerzett a mezőgazdasági molekuláris biológia szakterületén. Dolgozott a Klubrádióban, aztán pedig a lisszaboni Ciência Viva-ban, ami a magyar Csodák Palotájához hasonlítható.

Szakmai életének fő projektje a Szertár, amely immáron 10 éve foglalkozik tudományos ismeretterjesztéssel a YouTube-on. A név azonban ma már nem csak a természettudományos videókat takarja, hanem az alapító által szervezett rendezvényeket és programokat is - az évek során önálló brand lett, melyet az iskolások mellett a tanárok és szülők is lelkesen követnek. 

Az alapító magát edutainernek vallja, olyan embernek, aki szórakoztatva tanít.

Az egyetemen nemhogy kommunikációt nem tanultál, de még olyat sem, ami ehhez közel áll.

Így van. 1999-ben kezdtem az egyetemet és nagyon utáltam, akkor volt a kitolódott dackorszakom. A Kertészetire mentem, bár egyáltalán nem érdekelt, de oda nem kellett külön tanulnom a felvételire, a pontjaimmal automatikusan felvettek. Viszont másodévesként megnyertem egy gyakornoki ösztöndíjat az Egyesült Államokba, és mivel a mezőgazdasághoz nem értettem, egy new york-i botanikus kertbe kerültem. Hónapokon keresztül amerikai diákokkal voltam egy üvegházban, tök jó közegbe kerültem és a szakmát is megszerettem. Abban az évben volt szeptember 11-e, én pedig többször tudósítottam New York-ból a Sláger Rádiónak. Már nem is tudom, hogy hogy jutottak el hozzám, de egyszer felhívtak és utána helyszíni tudósítóvá váltam.

Más téren is jó lóra tettél annak ideján: akkor kezdtél YouTube tartalmat létrehozni, amikor ez még talán gyerekcipőben sem járt. Honnan jött az ötlet?

A Szertár 2008. március 4-én indult. Akkoriban viszont még nem gondolkodtam azon, hogy a külföldön már bevált formátumok majd itthon is működhetnek. A YouTube valahol a gagyi home-videóktól organikusan fejlődött idáig és közben létrejött egy teljesen új stílus és formátum. Nem arról volt szó, hogy tévés formátumok kerültek át erre a platformra.

Egy olyan platform lett, amely országhatárokon átívelve minden korcsoportbak ugyanazt a kultúrát közvetíti?

Lényegében igen, viszont az Egyesült Államokban korán felismerték azt, hogy a videóban rengeteg marketingpotenciál van. Volt egy amerikai videós, Bre Pettis, aki barkácsolós videókat készített, és nekem ő volt az egyik legnagyobb inspirációm a Szertár indulásakor. Tetszett, hogy a YouTube-ra ennyire egyszerűen lehet feltenni dolgokat. Felállítod a kamerát, megmutatsz pár lépést, elmondod a köztes szöveget, összevágod és kész. Annak idején nem azt néztem, hogy milyen tartalomból lesz eladható termék, hanem a formátumot próbálgattam magamnak. Visszanézve persze indulhattam volna üzleti alapokról is. Visszatérve arra, hogy korán kezdtem: az üzletben szerintem nem az a fontos, hogy te legyél az első, hanem az, hogy a megfelelő időben legyél ott. A lényeg, hogy a piac készen álljon rád.

szertar_szlogen.jpg

Megkockáztathatjuk, hogy nem is volt olyan szerencsés ez az early adopter-ség?

Olyan szempontból volt rossz, hogy amikor - nagyon hamar - befutott a Szertár, ami az oktatásban használható kísérletezős videók hiányának volt köszönhető, én marhára nem értettem ahhoz, hogy hogyan kell brandingelni egy ilyen csatornát. A hirdetők pedig szintén nem álltak készen erre. Hiába volt jó néhány videóm nézettsége egyes kábeltévés programokkal is összemérhető, nem tudtam bejutni sehova, mert ezt nem tudtam jól elmondani. Évekkel később, 2012-2013 környékén indult csak a YouTube felfutása Magyarországon, akkor eszméltek a hirdetők, és kialakultak azok a hirdetői modellek, amik a youtuberekre építettek. Ha akkor kezdtem volna, anyagilag sokkal jobb lett volna nekem. De nem bánom. Megtanultam, hogy az időzítésnek jónak kell lennie.

Tehát ha van egy nyerő ötleted, akkor azon akár érdemes 3-5 évet ülni, hogy a piac készen álljon rá?

Nem. Tudni kell azt, hogy hogyan méred egy projekt sikerességét. Ha pénzt akarsz belőle, akkor nem feltétlenül az a lényeg, hogy öt évet üljél rajta, hanem, hogy olyan ötlettel rukkolj elő, amire akkor és ott készen áll a piac. De ha nem a pénz számít, hanem az, hogy eljuss emberekhez, és az, hogy azt csináld, ami téged motivál, akkor meg nem kell várnod vele.

Sokszor halljuk, hogy a multitalentumok korát éljük, vagyis, hogy az tudja a legtöbbet elérni, aki sok mindenhez ért egy kicsit. Szerintem téged ilyennek látnak a nézőid, hallgatóid. Célod volt valaha, hogy a lehető legtöbb területen tegyél szert tudásra?

Van egy PhD-m, ami azt jelzi, hogy egy nagyon szűk területen mozogtam huzamosabb ideig. (Nevet) Ha így vesszük, akkor nem. Egyébként meg igen, és ebben nyilván benne van az, hogy semmihez nem értek olyan mélységben. De nem is ezeket a rétegeket akarom megmutatni, inkább arra szeretnék hangsúlyt fektetni, hogy hogyan tanulsz, értesz meg dolgokat. Nem akarok elmenni olyan irányba, hogy „5 vicces dolog, amit nem tudtál a pókokról”, vagy hasonlók. Ez nekem nem kihívás. Voltak ilyen videóim, valószínűleg még lesznek is, de ez csak annyi, hogy leülsz, összeállítod és kész. Viszont az, hogy hogyan tudsz feldolgozni egy cikket, hogyan érted meg a benne felmerülő kérdéseket, már sokkal több energiát igényel és sokkal élvezetesebb is. Szeretek megtanulni új dolgokat: volt olyan, hogy láttam egy videós átmenetet és egyszerűen nem értettem, hogy hogyan csinálják. Letöltöttem az anyagot, kockáról kockára végigtanulmányoztam. Utána csak azért csináltam egy videót, hogy beletegyem azt az átmenetet. Órákat tököltem ezzel és nagyjából senki nem vette észre, de azt éreztem, hogy de jó, sikerült! Ezek kellenek. És inkább ezekre fektetek hangsúlyt, mint a nagy technikai beruházásokra. 

kezmuveskiserlet_cikk_cover.png

Amire még felfigyeltem, az a spontaneitás, illetve, hogy nem lineárisan haladtál a pályádon, hanem háló-szerűen.

Innen visszatekintve nekem lineáris. Hogyha bármit kiemelsz az életedből, hogy itt egy pötty, ott egy pötty, akkor azokat sokféleképpen össze tudod kötni, de ha visszanézel, akkor egyenes lesz az út. Hiszen lehet, hogy valami irrelevánsnak tűnik visszatekintve, de közben meg olyan képességekkel ruházott fel téged, amit a mai napig használsz. Ezeket én nem láttam 20, 25 és 30 évesen, de most már egyre több mintázatot veszek észre, amik mindenhol ismétlődnek, és ez tök jó. A tanulás mechanizmusa nagyon hasonló, legyen szó nyelvtanulásról, programozásról vagy jégkorongról.

Látsz valamilyen új trendet, ami fel fog futni, változást fog hozni? Például az Instagramon, vagy a Snapchaten is lehetne gyors kísérleteket bemutatni.

37 éves vagyok, nem tudom mi a Snapchat...Jó, csak viccelek. Általában nem platformokban gondolkodom - például a Facebookra nem fogok azért átmenni, mert ott sokkal jobban lehet monetizálni a videókat. Bár gondolkodom rajta, hogy hogyan lehetne mindkét felületre felrakni a dolgokat. A vicces az, hogy az út, amit most bejárok a podcastnél, szinte ugyanaz, mint amit a videókkal csináltam végig. A hirdetők még nem ismerik ezt. Különböző internetes portálokkal tárgyaltam, hogy legyen náluk a műsor, hostolják ők. Végül nem jutottunk dűlőre, ami nem a hírportálok hibája és nem is az enyém, hanem egyszerűen még annyira új a formátum Magyarországon, hogy nem igazán állunk készen erre. Például a bevételek elosztása egy megoldatlan kérdés maradt, amit nem lehetett egy klasszikus felállásba bepakolni. Amerikában nagyon jó üzleti modellek vannak a podcastekre, de a magyarországiak harmatgyengék. Heti 40 órát töltök a videókkal és a podcasttel, ezért elvárom, hogy ha lehet, akkor legyen bevételem is ezekből.

Szerintem 3-4 év múlva, amikor már bárhol elérhető lesz a szélessávú net, és vezetés közben is tudsz majd rádió helyett podcasteket hallgatni, a hirdetők is fel fognak figyelni az ebben rejlő lehetőségekre. A saját táboromban is megfigyeltem, hogy amikor másfél évvel ezelőtt az első felmérést csináltuk, akkor csak elvétve voltak olyanok, akik rádió helyett hallgattak minket, de most már sokan vannak. Ha elmész Hatvanon túl, akkor nem tudsz budapesti rádióadókat fogni, ha viszont azt magaddal tudod vinni, amit szeretnél hallgatni, és nem kell előre letölteni, csak simán streamelni, akkor ez egy tök jó lehetőség és nagy piac is. Már most elkezdhetnék szponzorokat keresni, de ahhoz sok idő kell, ami most a tartalomgyártás mellett nem fér bele.

Akkor a podcast a jövő?

Ahogy azt az egyik Szertáros podcastben Tófalvy Tamás elmondta, nem ez lesz az új fejőstehén. Számomra viszont jelenleg élvezetesebb minden héten leülni beszélgetni valakivel, mint leállítani a kamerát és abba beszélni.

A bejegyzés szerzője Dudás Levente, a BME KomMédia alapképzés hallgatója. 

Képek: Facebook, Szertár cover fotók

konzerv.png

 

Káröröm és kreatív inzultusok - miről szól manapság a politika?

Milyen szavak, gondolatok határozzák meg mostanság a politikai diskurzust és a közbeszédet hazánktól nyugatra? Legyen szó a mainstreamről vagy kisebb szubkultúrákról, a bal- és a jobboldalon egyaránt találunk trendi kifejezéseket és ötletes sértéseket, amelyek frappánsan összefoglalják, hogy mit kell tudnunk a politikai kultúráról.

Nézzük, melyek voltak az utóbbi idők sokatmondó szófordulatai!

insults.jpg

Legszebb öröm a Schadenfreude

Még ha nehezen is valljuk be magunknak, sokan örömünket leljük mások szenvedésében. Nem kell persze súlyos vagy sorsfordító dologra gondolni, egy apróság is elegendő ahhoz, hogy áthasson bennünket a káröröm érzése. A német Schadenfreude (a schaden, azaz kár és a freude öröm szavak összetétele) annyira kifejező, hogy még az angol is a német szókapcsolatot használja a káröröm leírására. Ez ad magyarázatot arra, miért élvezzük a bakivideókat, és miért lelkesedünk, amikor az a focicsapat kap ki, akiknek köszönhetően kiestek a kedvenceink a vb egy korábbi meccsében.  A káröröm érzése annál intenzívebb, minél erősebben kötődünk bizonyos csoportokhoz - minél eltökéltebb németdrukkerek vagyunk, annál inkább ujjongunk a dél-koreaiak vereségén, illetve minél lojálisabb egy politikai oldalhoz való elköteleződésünk, annál jobban várjuk a másik oldal vereségét. Érdekes módon még akkor is átéljük ezt az érzést, ha nincs is közvetlen hasznunk mások szenvedéséből.

Check Your Privilege Schadenfreude

A jelenlegi amerikai politikai színtéren pedig tökéletesen megfigyelhető a káröröm jelensége, a kék és a piros táborban egyaránt, és nemcsak azért, mert sokak szerint mókás fickó az üzletemberből elnökké avanzsált Trump. Politikusok, szakértők, hírességek ismételgették hónapokon át, hogy belőle aztán sosem lesz elnök. A választás éjszakájától kezdve azonban feléledt a “na, ugye megmondtam” érzése a republikánus oldalon. Persze a demokraták is találtak maguknak alkalmat a kárörvendésre, például amikor az új kormány egészségügyet érintő döntései éppen a pirosan szavazó államokat érték a leginkább hátrányosan. A Trumpgrets nevű Tumblr oldal a Trump megválasztását megbánók (Trump+regrets) hozzászólásait gyűjti össze (ráadásul olyan zseniális alcímmel, mint a "les déplorables misérables").

Beleremeg a föld a fiatalokba

A fiatalok egy részére persze igaz, hogy kiábrándultak a pártpolitikából, ugyanakkor az ifjabb generációk politikai erejével egyre inkább számolni kell. Éppen ezért választották a youth, azaz fiatalság és az earthquake, vagyis földrengés szavak egyesüléséből létrejött youthquake kifejezést 2017 végén az év szavának Oxfordban. A szerkesztők ugyan bevallották, hogy a szó az év elején még relatíve ismeretlen volt, de a a júniusi brit parlamenti választásokon elképesztő népszerűségre tett szert. A statisztikák szerint 25 éve nem volt ilyen magas a 18-24 éves szavazók száma. A Jeremy Corbyn által vezetett Labour, azaz Munkáspártot a II. világháború óta nem támogatta szavazatával ennyi fiatal, ami nem kis részben a mémeknek és a digitális média jelenlétnek volt köszönhető.

grime4corbyn-920x584.jpg

Sőt, érdekes trend figyelhető meg a briteknél, miszerint a fiatalok elköteleződése a Munkáspárt mellett azt eredményezte, hogy a generáció konzervatívjai sokszor félnek nyilvánosan felvállalni politikai elköteleződésüket. Torynak lenni, azaz a konzervatívokra szavazni ugyanis sokak szerint szégyen, ahogy arra egy népszerű brit Youtuber is utalt bocsánatkérő videójában, miután vicces kihívást csinált a szegénységből az “1 fontból élni 1 napig” című videójával.

alfie_tory.JPG

Így trollkodik a jobb

A youthquake gondolatához kapcsolódva, az amerikai “jobboldal” legutóbbi átrendeződése nem a szokásosan idősnek gondolt konzervatívok által történt, hanem a baloldalt is meghazudtoló lázadó fiatalok hatására, olyan névvel ellátott csoportoknak köszönhetően, mint az alt-right és alt-light, neonácik és fasiszták, PUA és incel férfiak tábora. Ezek a csoportok ugyan részben eltérő ideológiákat képviselnek, számtalan tagjukat mégis összeköti a rasszizmus és az anti-feminizmus. A nők kigúnyolásától a halálos megfenyegetésükig minden elképzelhető a lázadó jobb online fórumain.

The Manosphere: azoknak a szerteágazó ideológiájú blogoknak és egyéb internetes oldalaknak a gyűjtőneve, amelyek kifejezetten a férfiak jogaival és a férfiassággal foglalkoznak. Ezek közé tartoznak a PUA, azaz pick-up artist oldalak, ahol férfiaknak oktatják a nők elcsábítását (a legtöbbször nőgyűlölő felhanggal) és az incel csoportok, akik akaratuk ellenére vállalnak cölibátust, miután a nők "megfosztották" őket a szextől... Ennek nem egyszer lett gyilkos őrjöngés a vége.

Viszont nézzük meg, milyen kreatív sértésekkel szokták illetni a csoportjaikon kívül állókat!

A jobboldal és a Manosphere előszeretettel használja a Mátrixból ismert kék tabletta metaforáját, miszerint az emberek alukáljanak csak tovább a kényelmes fantáziavilágukban, míg a piros tabletta hatására ráébredhetnének a világ kemény igazságaira.donkey_vs_elephant.jpg

A social justice warrior, azaz a társadalmi igazság harcosa megnevezéssel azokat illetik, akik sokszor már egyéni szintre vonatkoztatott identitáspolitikájukat képviselve, biztonságos terekről (safe space) ordítozva bizonygatják, melyikük van jobban elnyomva és bántalmazva (trigger warning!), miközben még a hasonlóan demokrata elköteleződésűekre is ráuszítják a Tumblr hiperézékeny hadát (a Tumblrinákat). Ők “Különleges Hópehely Szindrómában” szenvednek (a Harcosok klubja alapján), mert éppoly érzékenyek és sérülékenyek, mint egy hópihe.

patriarchy.gif

A jobb nemcsak a balt szereti sértegetni, saját táboruk is kellően szerteágazó ahhoz, hogy maguk között is osztogathassák az észt. A cuckservative kifejezés a cuckold (megcsalt férj) és a conservative szavak összekapcsolásából született, amivel az alt-right becézi a maradinak tartott konzervatívokat, akik beadták a derekukat a kékeknek. A cuckservative szónak van egy rasszista, pornós felfogása is. Ehhez képest szinte fantáziátlan a libtard (liberális+retardált) kifejezés.


A bal is próbálkozik

Amikor magukat hazafinak tituláló fegyveres amerikai férfiak egy csoportja még 2016-ban elfoglalta egy oregoni vadrezervátum főépületét, a Twitter nem hagyta annyiban az esetet. Olyan zseniálisan gúnyos hashtagekkel álltak elő, mint a #VanillaISIS vagy a #YallQaeda (ez utóbbi a Y’all miatt nem igazán korrekt, mert nagyrészt nem déliek voltak a fegyveresek). Ezek a kifejezések arra utalnak, hogy nemcsak a jobb által démonizált muzulmán világtól kell tartanunk, hanem a radikalizálódott amerikaiaktól is. 

Aztán ott vannak a klasszikusok (náci, fasiszta etc.), illetve olyan jól csengő szavak, mint a Trumpkin és a Trumpster, amelyeknek, nem meglepő módon, megint csak van egy perverz felhangja.

Még akkor is, ha a jobb jobb a trollkodásban, néha a balnak is vannak frappáns ötletei: miután a Twitter letiltotta Milo Yiannopoulost, amikor hírek repülnek fel a férfiról, a balosok a helyes link helyett a deaktivált Twitter-fiók URL-jére irányítják a forgalmat. Ismerős?  

reddit.JPG

Egyre erőszakosabb a kultúrharc, ami a bal és a jobb között folyik, és előszeretettel azonosítják a másik oldalt annak lehető legszélsőségesebb válfajával: neonácik kontra hiper-polkorrektek. A szubkultúrákon kívüli mainstream talán még egy kicsit civilebb… talán… még...

Udvariasság - mégis mi az és mire jó?

Az udvariasság (civility), pontosabban annak hiánya az amerikai politikai diskurzusban a legújabb beszédtéma. A sztori júniusban indult, amikor is a Trumphoz közel álló republikánus politikusoknak újfajta inzultusokkal kellett szembenézniük. Sarah Sanders államtitkár elmaradt vacsoráján napokig csámcsogott a sajtó, ugyanis egy virginiai étterem tulajdonosa visszautasította a politikus kiszolgálását pár órával azután, hogy többezer bevándorló gyermeket választottak el szüleiktől az amerikai határon.

Nemcsak pirosak és kékek, de még a demokrata politikusok között is vita alakult ki a vacsora megtagadásának helyességéről. Kétségkívül a legnagyobb elutasító visszhangott, még párttársai között is, Maxine Waters demokrata képviselő nyilatkozata váltotta ki, aki a republikánus tisztviselők zaklatására szólította fel az amerikaiakat.

handshake.jpg

A vita a vacsorával indult, de odáig fajult, hogy mit tekintünk az udvariasság és az udvariatlanság elvárható és elfogadható szintjének, hogy mit kötelesek kiállni a Trump-kormány tisztviselői, és hogy miként bánjanak egymással az eltérő politikai nézeteket vallók. Egymásnak estek a az udvariasság mint politikai norma önjelölt védelmezői és a feldühödött progresszívek, akik úgy érezték, az udvariasságra hivatkozás mindössze az ellentmondók elhallgattatására szolgál.

A Washington Post szerkesztőségi írásában a következő kérdéssel védte a republikánus politikusok békés étkezéshez való jogát: “Milyen lenne elképzelni, például, hogy akik az abortuszt gyilkosságnak tartják, úgy döntenek, hogy abortusz-párti bírák vagy más tisztviselők ne élhessenek nyugalomban családjukkal?” Az étterem döntése mellett kiállók rácáfoltak az újság által festett rémképre, miszerint az már valóság, hiszen számtalanszor érte már támadás a terhesség megszakítását pártolókat. Szóval, hogy az elmaradt vacsora okozta volna az amerikai udvariasság megrendülését az Egyesült Államokban? Az amerikai politikai kultúra ki tudja, mióta udvariatlan, de egy kevés talán nem is árt belőle.

 Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen.

kep.png

A szponzorált YouTube-álomvilág: Az influencer marketing és ami mögötte van

A fiatalabb generációk életéből szinte teljesen kikopott a televíziózás - ezeket a tartalmakat egy előre megszerkesztett, reklámokkal teletűzdelt műsorfolyamnak tekintik. A szokások változásával a hirdetőknek is új utakat kellett keresniük ehhez a korosztályhoz: jelenleg a közösségi médiumok véleményvezérein, az úgynevezett influencereken keresztül érik el őket a legsikeresebben. A hatalmas szponzorációs pénzek és a magyar piac apró mérete összeadódva viszont nem várt következményeket, - például öncenzúrát - hozott magával.

Évtizedeken keresztül a televízió volt az elsőszámú platform, melyen keresztül a tartalmak eljutottak a fogyasztókhoz. Az internet feltalálása után a TV egyeduralma megtört, a komputerek és az okoseszközök elterjedésével pedig egy új időszámítás kezdődött a tartalomfogyasztási szokások terén. 

Képernyőváltás

Az átlag magyar nagyjából 300 percet tölt a televízió előtt minden egyes nap. Ez az adat viszont csalóka, hisz míg a társadalom idősebb negyede akár 7 órát is a tévézik, addig a fiatalok szinte semmit. Utóbbiak esetében gyakran akkor sem beszélhetünk direkt fogyasztásról, ha épp egy kereskedelmi csatornára tévednek, mert sokuk kizárólag háttérzajnak használja az RTL-TV2 párost.

A Gemius nevű nemzetközi piackutató cég mérése szerint - melyet az Influencer Magazin szemlézett - a 10-29 éves korosztály (ezt a generációt szokás digitális bennszülötteknek is nevezni) már kis képernyőn - telefonon, komputeren és táblagépen - fogyaszt leginkább médiatartalmakat. Kétharmaduk  kevesebb, mint napi egy órára, 40 %-uk pedig egyáltalán nem kapcsolja be a televíziót. Ezzel párhuzamosan 84%-uk legalább egy, 64%-uk pedig minimum három órát tölt YouTube-os videók nézésével. Nem csoda, hogy egyre több televíziós személyiség is a legnagyobb videómegosztón képzeli el a jövőjét és saját csatornát indít: többek között saját YouTube fiókkal rendelkezik már Istenes Bence (112 ezer feliratkozó*), Ördög Nóra és Nánási Pál (90 ezer*), továbbá Tücsi (18 ezer*) is.

Ugyanakkor a Gemius egy éve publikált felméréséből az is jól látszik, hogy a 20 év alatti fiatalok nagy hányada már nem ismeri a mainstream média húzó neveit, nem tudják ki az a Stohl András vagy Liptai Klaudia. Helyettük olyan embereket tekintenek sztárnak, akik egy percig sem szerepeltek televízióban, ilyen például Dancsó Péter vagy Unfield. 

Az új médiaidolok elérésgeneráló hatásából pedig a hirdetők is részesülni akarnak, akik hatalmas pénzeket fektetnek szponzorációkba, hogy a közösségi média megmondóemberein, azaz influencereken keresztül eljuttassák az üzeneteiket a fiatalabb generációkhoz is.

influencer.jpeg

Egy akkora tartalomfagyasztási átrendeződés zajlik a szemünk előtt, amire a hirdetőknek is reagálniuk kell - már csak azért is mert marketinges alaptétel, hogy a fiatal vásárlókat célzó reklámok térülnek meg leghamarabb.

Az online reklám – mint megoldás – kézenfekvőnek tűnhet, csakhogy a szóban forgó célcsoport rutinszerűen kezeli és használja az internetes hirdetéseket eltüntető adblockereket. Így a hirdetőknek szinte csak a YouTube videók előtt megjelenő 5 másodperces bejátszásban lenne esélyük megnyerniük a nagyközönséget – ami valljuk be elég reménytelen. Ilyen módon az influencerek jelentik számukra a megoldást.

A közösségi média véleményvezérei és rajongótábora között szorosabb a kapocs, mint egy mainstream médiaszemélyiség esetében. Ha egy influencer ajánl egy terméket vagy szolgáltatást, akkor nagyobb valószínűséggel ér célba a hirdetés. A követőik hiteles embereknek tartják az influncereket, ezért a két fél közötti egyensúly kényes és könnyen felborulhat, ha az influencer olyan terméket promotál, mely összeegyeztethetetlen a személyiségével. 

Hitelesnek maradni

Az influencer marketing merőben más hozzáállást követel a hirdetőktől, például sokkal kompromisszumképesebbnek kell lenniük a partnereikkel. Sok szempontból már nem cégek, hanem a videósok diktálják a tempót, ők szabják meg kikkel és milyen formában hajlandóak együtt dolgozni „Nem várhatjuk el, hogy üzeneteinket egy az egyben adja át egy vlogger, azaz videó blogger” – mondja Kozák Andrea, a Sakkom médiaügynökség szakmai igazgatója, az Influencer magazin első, tavaly szeptemberben megjelent számában.

Az ezredforduló után születettek, azaz a Z generáció igen kritikus médiahasználó. Véleményük gyorsan változik, és hamar hiteltelenné válik a szemükben a kedvenc videósuk ha például azt látják, hogy egy olyat terméket reklámoz, amiről nem hiszi el a közönség, hogy a hétköznapokban is használná a favoritjuk. „Egy videósnak akkor kell abbahagynia, amikor már csak szponzorált tartalom van a csatornáján. Mi figyelünk arra, hogy a havi körülbelül 8 videóból csak 1-2-ben legyen termék vagy márkamegjelenítés, és ezt mindig jól láthatóan fel is tüntetjük. Nem szabad, hogy a rajongók úgy érezzék: becsapják őket” – fogalmazott Dancsó Péter, a legtöbb feliratkozóval rendelkező magyar videós egy ELTE-s vitaesten.

magyar_influencerek.jpg

Hazai YouTubeos influencerek: Szirmai Gergely, Dancsó Péter és Pam kutya

Persze vannak olyan influencerek a magyar piacon, akik egy nagyobb összegű ajánlatra azonnal ráugranak és akár a testidegen termékeket is hajlandóak reklámozni. Leggyakrabban olyan hírességek mennek bele az ilyen üzletekbe, akiknek nem számít, ha egy ilyen típusú hirdetés széleskörű ellenszenvet vált ki az internetes médiumfogyasztókból, mert a fő bevételforrásaik sem innen származnak.

Majka, Rubint Réka és Kasza Tibor gyakran jelenítenek meg kendőzetlen reklámokat a közösségi oldalaikon, ezekre a hirdetésekre pedig már a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is felfigyelt. A GVH több ízben indított versenyfelügyeleti eljárást Rubint Réka, Dukai Regina és Kasza Tibor ellen, mivel az állami szerv álláspontja szerint a közösségi médiában is fel kell tüntetni szponzoráció tényét - ám ez van, hogy elmarad az A-listás celebek részéről.

Családbarát tartalom

A hazai Youtuberek rá vannak szorulva a szponzorációs pénzekre. A Youtube ugyan fizet nekik a videóik mellett és alatt megjelenő reklámok és a nézettség után (100 néző kb. 1 dollár) , de a magyar piac olyan kicsi, hogy pusztán ebből nem tudnának megélni. A hirdetők viszont odafigyelnek, hogy kivel működnek együtt, hiszen számukra is ugyanúgy fontos, hogy az influencer személyisége összeegyeztethető legyen a reklámozandó termékkel/szolgáltatással. Például hiába van Tibi atyának 1,3 millió követője a Facebookon, a hirdetők egy része zsigerből megveti az együttműködést egy alkoholfogyasztást propagáló részeges pappal és inkább az örökké gyerekes Kasza Tibor médiafelületeit választják.

„A YouTube a kötelező jellegű super-happy-fun-time világ – mondta egyik videójában a 400 ezer feliratkozóval rendelkező Hollywood Hírügynökség nevű filmes kritikákkal foglalkozó csatorna tulajdonosa, Szirmai Gergő. – Sok ember azért jár YouTube-ra, hogy okuljon, értesüljön, véleményt hallgasson, de a legtöbben kikapcsolódni vágynak. Ha nem vagy happy, akkor is happynek kell látszani ugyanis ez működik.”

A nézőközönséget tehát egyértelműen a szórakoztató tartalmak érdeklik jobban és a hirdetők is inkább a ’vicces’ videósokkal dolgoznak együtt, de ennek tetejébe még YouTube is előnyben részesíti a családbarát tartalmakat. A legnagyobb videómegosztó portál tavaly áprilisban élesített egy algoritmust, ami az összes videót besorolja családbarát és nem családbarát kategóriák valamelyikébe a feltöltés pillanatában. Az utóbbi halmazba kerülő videók tulajdonosai pedig a reklámbevételek felétől is eleshetnek, mivel a cég csak kevesebbet fizet a megtekintéseik után. Persze lehet manuális jogorvoslatot kérni a YouTubetól, de ennek elbírálásáig is nagy bevételkieséssel számolhatnak a videósok. censored.jpg

Ez a gyakorlat pedig sok videóst eltántorít attól, hogy komolyabb témákat boncolgasson. Pláne Magyarországon, ahol egy kisebb összeg elvesztésével akár a saját megmaradásukat is kockáztathatják. Így egyáltalán nem elképzelhetetlen forgatókönyv, hogy a magyar videós elit azért nem hajlandó a társadalmunkat feszítő fontos és aktuális kihívásokról (migráció, politika, kisebbségek, háborús konfliktusok, vallások, stb.) beszélni, mert félnek attól, hogy ez a hirdetőkben ellenérzést keltene.

Az angol nyelvű, globális YouTube piacon persze vannak már különböző megoldási kísérletek, hogy a karakánabb véleményformálók is megélhetésszerűen űzhessék a videós bizniszt. Több olyan közösségi finanszírozáson alapuló ’mecénás’ honlap (pl.: Patreon) is létezik már, ahol a rajongóknak lehetőségük van adományokat adni a kedvenc videósaiknak. Többek szerint az ilyen platformok biztosítanak garanciát arra, hogy Z generáció nyilvánossága ne váljon egy píszí álombuborékká.

kep_1.png

* Adatok: 2018.02.22.

Képek: Innen, innen és innen