A Black Friday (Fekete Péntek) a karácsonyi vásárlási lázat megnyitó nem hivatalos esemény, ami az amerikai Hálaadást követő péntekre esik. A név eredetileg az amerikai tőzsde egy 19. századi sötét napjára utalt, ma már egyértelműen a shopping-dömping jut róla eszünkbe. Egyes márkák már nemcsak pénteki akciókat hirdetnek meg, hanem egy egész hétig, sőt hónapig, teszik elérhetővé termékeiket kedvezményes árakon. Tekintettel a novemberi reklámáradatra, egyes vállalatok úgy döntöttek, vagy nem ünneplik e jeles napot, vagy kreatív formában vesznek részt benne.

Nézzünk közülük párat!

1. A vadon szava

Néhány vállalat azt választotta, hogy a Hálaadás és a Black Friday alkalmából, a hajnali nyitással ellentétesen inkább egész napra zárva tartják üzleteiket. Döntésüket azzal indokolták, hogy a Hálaadásnak a szeretetről, a családdal töltött időről kéne szólnia, nem pedig a vásárlásról. A vállalatok ezzel az akcióval persze nem azt mondják, hogy “ne vásárolj nálunk”, inkább azt, hogy “vásárolj nálunk az év összes többi napján”, sőt, “köszönd meg nekünk, hogy a napot a családoddal töltheted”.

Ezek a vállalatok mintha csak saját magukat bojkottálnák, de igazából anti-marketingnek álcázott marketinget folytatnak. A REI, a szabadtéri sportokra és kikapcsolódásra specializálódott vállalat, az #OptOutside kampányával arra buzdította követőit, hogy amíg 153 üzletük zárva tart, töltsék az időt a természetben. Nemcsak dolgozóiknak adtak fizetett szabadságot, de még a webáruházuk sem üzemelt ez időszakban. Azt hihetnénk, hogy a REI ezzel elesett egynapi bevételtől, de a reklám hatalmas médiavisszhangot keltett, és a sok ingyenreklámmal bőven megtérült a “befektetéseük”.

(via) 

 2. Akció helyett adomány

A túlzott fogyasztás diskurzusában gyakran merül fel a fenntarthatóság problémája, miszerint a sok vásárlással károkat okozunk a bolygónak, ezért törekedjünk arra, hogy kevesebb, de jobb minőségű termékre adjuk ki a pénzünket. Az Everlane nevű etikus és fenntartható ruhamárka úgy döntött, hogy akciók helyett minden évben más fontos ügy érdekében tesz adományokat. Minden leadott rendelés után 10 dollárt adományoznak, ezt 2018-ban az egyszerhasználatos műanyagoknak az óceánokból történő eltávolítására ajánlották fel. Sőt, az Everlane az akciót nemcsak a Black Friday napján kerüli. A Cyber Monday (a Black Friday-t követő hétfő, amikor online kedvezményeket lehet igénybe venni) alkalmából jelentették meg az alábbi plakátot, amin ez áll: “Tudjuk. Ma tele van az e-mail fiókod akciókkal. Ez nem egy olyan levél. Miért? Mert a transzparens áraink már így is 50%-kal alacsonyabbak, mint a legtöbb üzletben. Minden. Egyes. Nap.”

(via) 

3. “Ne vásárold meg ezt a dzsekit!”

A Patagonia nevű vállalat eredetileg sziklamászó felszerelést árusított, de miután a tulajdonos megtudta, hogy azok kárt tesznek a sziklákban, inkább a fenntartható kültéri ruházat gyártása mellett köteleződtek el.  Leghíresebb reklámkampányukban nemes egyszerűséggel a következő szlogennel álltak elő: “Ne vásárold meg ezt a dzsekit!”

(via) 

A Patagonia számára a biopamut és az újrahasznosított poliészter használata nem bizonyult elég környezettudatosnak, így vevőik figyelmét kezdték felhívni vásárlásaik környezeti következményeire és a fenntarható lehetőségekre. Kockázatosnak tűnhet az akció, ami arra buzdítja a fogyasztókat, érjék be kevesebbel, az mégis sikeresnek bizonyult: kialakítottak ugyanis egy közösséget, akik a mennyiség helyett a minőséget becsülik, észben tartva a környezet védelmét.

 4. Az ördög ügyvédje

Egy New- York-i ruházati márka, a Noah, nem érte be azzal, hogy egy egyszerű üzenetben közlölje a vásárlóival, miért tartja zárva az üzletét. Instagram oldalukon Az ördög ügyvédje című filmből vágták be Al Pacino egyik monológját:

Míg egyik üzletet kötjük a másik után, kit érdekel ez a planéta? Egyre fogy a levegő, savanyodik a víz, már a virágmézen is érzed a radioaktivitás fémes ízét. És az egész folyamat egyre gyorsul. És fel se tudunk készülni rá. Adjuk-vesszük a jövőnket, pedig nincs is jövőnk.  - Az ördög ügyvédje

 (via) 

 5. Méghogy olcsóbb? Legyen drágább!

A szarkasztikus emberek kedvenc kártyajátéka, a Cards Against Humanity gyártója úgy döntött, a Black Friday akció hangvételét teljes mértékben a közönsége ízléséhez és humorához igazítja:

Kedves borzasztó barátaink,

Tudjátok jól, hogy a Cards Against Humanity megőrül a Black Friday akciók iránt, és sosem vagyunk restek egetrengető engedményekkel előállni. Idén az egész webáruházunkat szüneteltetjük, és meghirdetjük az egy napra szóló 5 dolláros akciónkat. Az akció egyszerű. Te adsz nekünk 5 dollárt. Mi meg semmit nem adunk cserébe. Ezek az árak nem tartanak örökké - ki ne hagyd ezt a vissza nem térő lehetőséget, és adj nekünk 5 dollárt.

- A Cards Against Humanity csapata

(via) 

És ti találkoztatok kreatív anti-Black Friday akciókkal és reklámokkal?

A szólás- és véleményszabadság rendkívül nehezen definiálható jogfilozófiai fogalmak. Ahány ország, annyiféle értelmezés: minden jogrendszer máshol húzza meg a kimondható és tiltott megnyilatkozások közötti határvonalat. Ráadásul döntést hozni erről ma már nem kizárólagosan állami hatáskör, a közösségi médiumok is megszabhatják, milyen véleményeknek adnak felületet, és melyeket hallgattatják el. Facebook a maga 2,5 milliárd aktív felhasználójával sok esetben már úgy működik, mint egy szuperállam: megfigyel, szabályoz, figyelmeztet, letilt és jutalmaz – annak függvényében, hogyan viselkedik a felhasználó. De milyen szabályrendszer szerint teszi ezt, ki hatalmazta föl erre, előnybe részesít-e bárkit ezzel, és milyen logikai szervezőerő sejlik fel a cenzúrázási gyakorlata mögött?

A világ népességének harmada, azaz közel 2,5 milliárd ember aktív Facebook felhasználó – a számuk pedig folyamatosan növekszik. Minden egyes percben nagyjából 510 ezer hozzászólás, 4 millió kedvelés, 293 ezer státuszfrissítés és 136 ezer új fénykép feltöltése történik a platformon. Ekkora forgalom mellett megközelítőleg 4 petabyte (4 milliárd gigabyte) új adat generálódik naponta. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy ekkora információhalmazt valamilyen formában szabályozni és szűrni kell, különben a jogsértésekre fogékony felhasználók pillanatok alatt digitális vadnyugattá változtatják a felületet, ahol kontroll nélkül történik a rabszolga-, fegyver- és drogkereskedelem.

(via)

Köztörvényes bűncselekmények elkövetéséhez nem platformot biztosítani persze magától értetődő elvárás. Valószínűleg a többség egyetért azzal, hogy a Facebooknak kötelessége üldöznie és szankcionálnia az ilyesmire hajlamos felhasználókat. A jogfilozófiailag nehezebben értelmezhető egyetemes emberi jogok adaptálása a Facebook szabályrendszerébe viszont már sokkal nehezebb feladat, és egyáltalán nem magától értetődő. A szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága például sok esetben nem olyan formában érvényesül a Facebook-birodalom határain belül, mint ahogy azt józan paraszti ésszel elképzelné az ember. A kimondható és a tiltott tartalmak közötti választóvonal egyáltalán nem ott húzza meg a cég (és a legtöbb közösségi médium), mint azok az országok, ahol éppen működnek. Ez azért fordulhat elő, mert a Facebook egy felhő alapú szolgáltatás, a nemzetállamok törvénykezései pedig terület alapúak. A nagy technológiai óriásvállalatoknak nincs hazájuk, mindenhol ott vannak, így nem esnek a hagyományos törvényi szabályozások alá.

A közösségi médiumok és a különböző nemzetek jogértelmezésének egymáshoz való közelítése az internet jövőjének egyik legnagyobb kihívása, de abban mindenki egyetért, hogy ennek előbb utóbb mindenképp meg kell történnie. Mark Zuckerberg például márciusban egy Washington Postba publikált nyílt levélben arra kérte a világ kormányait, hogy a lehető leghamarabb regulázzák meg törvényi erővel a Facebookot, mivel szerinte a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a vállalat munkatársai végezzék el. A Facebook szankcionálásra viszont egyelőre semmilyen kiforrott joggyakorlat sincs. Mindenki a sötétben tapogatózik, és ódzkodik belekezdeni a törvényalkotói munkába, mivel senki sem tudja, hogyan kellene megrendszabályozni a technológiai óriásvállalatokat. Nemzetállami szinten a szándék már szinte mindenhol megfogalmazódott, többek közt a magyar kormány és annak szellemi holdudvara is felvetette már ennek a lehetőségét. Egyes vélemények szerint azonban a Facebooknak, mint magáncégnek minden joga megvan ahhoz, hogy a szabályrendszerét úgy alakítsa ki és úgy értelmezze azt, ahogy éppen kedve tartja. Jelen állás szerint pedig pontosan ez a helyzet: A Facebook egy saját maga által megírt szabályrendszer szerint hallgattatja el, tűri meg, vagy ad teret a különböző tartalmaknak és véleményeknek a felületén.

Facebook elképzelése a szólásszabadság határairól

Az egyszeri Facebook felhasználó azt gondolná, hogy a legnagyobb közösségi médium egy teljesen egzakt keretrendszert ad a posztolható, valamint tiltott tartalmak minőségéről, és pontosan lehet tudni milyen szankciókra számíthat, aki túllépi a mértani pontossággal meghúzott határokat. A valóságban viszont nem is tévedhetne nagyobbat, akinek ilyen, vagy ehhez hasonló elképzelés él a fejében a Facebook a szólás- és véleményszabadság értelmezéséről. Ehhez elég csak egy pillantást vetni Facebook alapszabályzatára, valamint felhasználási feltételeire.

(via)

„Közösségi alapelveinknek mindig is az volt a célja, hogy teret biztosítsanak az embereknek az önkifejezésre és a véleménynyilvánításra. Ez nem változott, és ezután sem fog. Az, hogy sikerül-e közösséget építeni, és közelebb hozni egymáshoz a világ lakóit, attól függ, hogy az emberek meg tudják-e osztani különböző nézeteiket, tapasztalataikat, ötleteiket és információikat. Szeretnénk, hogy az emberek nyíltan beszélhessenek a számukra fontos kérdésekről, még akkor is, ha vannak, akik nem értenek egyet velük, vagy kifogásolhatónak tartják őket. Egyes esetekben engedélyezzük az egyébként közösségi alapelveinkkel ellentétes tartalmak közzétételét – ha hírértékkel bírnak és közérdeket szolgálnak. Ezt csak azt követően tesszük, hogy mérlegeltük a közérdek által képviselt értéket és a károkozás kockázatát, és a nemzetközi emberi jogi szabályokat is tanulmányozzuk az ilyen döntések előtt.

(…)

„Közösségi alapelveink világszerte mindenkire és minden tartalomtípusra vonatkoznak. Az alapelvek kidolgozásakor átfogóságra törekedtünk – előfordulhat például, hogy olyan tartalmat is eltávolítunk valamely más szabályunk megsértéséért, amely egyébként nem minősül gyűlöletkeltőnek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szavak eltérő dolgokat jelenthetnek, és a helyi közösségtől, nyelvtől vagy háttértől függően máshogy hatnak az emberekre. Keményen dolgozunk azon, hogy figyelembe tudjuk venni ezeket a részleteket, ugyanakkor egységesen és méltányosan alkalmazzuk a szabályokat az emberekre és önkifejezésükre.

 (…)

Véleménynyilvánítás: Küldetésünk, hogy megmutassuk a vélemények sokszínűségét. Hajlunk rá, hogy még akkor is megengedjünk bizonyos tartalmakat, ha azokat egyesek kifogásolhatónak találhatnak, hacsak a tartalom eltávolításának nincs konkrét kármegelőző hatása. Ezen túlmenően, bizonyos esetekben megengedjük az alapelveinket egyébként sértő tartalom megjelenítését, ha az kifejezetten hírértékű, jelentős vagy a közvélemény számára kimondottan fontos. Ezt csak annak mérlegelése után tesszük, hogy mekkora közérdekű értéket képvisel a tartalom a valós kár kockázatához képest.”

A fentebb idézett három bekezdés a Facebook alapszabályzatának a szólás- és véleménynyilvánításra vonatkozó részletei. A szövegezésükből félreérthetetlenül kiolvasható, hogy a közösségi oldal meglehetősen tág teret enged magának a saját szabályai értelmezésére. Lényegében olyan gumiszabályokat hoztak, amelyek hemzsegnek a különböző szubjektív tényezőktől, ami lehetővé teszi bármilyen típusú tartalom cenzúrázását, vagy közzétételét. Ilyen nehezen megfogható és szubjektíven alkalmazható kitételek például a fentiekben szereplő „hírértékű”, „jelentős” vagy a „közvélemény számára kimondottan fontos” kritériumok, amikre hivatkozva akár olyan tartalmak is visszakerülhetnek az oldalra, amelyek sértik az alapszabályzatban foglaltakat. Arról nem is beszélve, hogy a végső döntést a legtöbb esetben egy érzelmek által is vezérelt emberi lény hozza meg, ami csak tovább növeli a szubjektív faktort abban, hogy milyen tartalmakat törölnek végül.  

A Facebook kilométeres szabályzata egyébként tartalmaz úgynevezett részletszabályokat is, melyekben pontosan meghatározzák a vegytisztán tiltott tartalmak minőségét. A közösségi oldal öt, egymástól jól elhatárolható tartalomcsoportot nevez meg, melyeket minden körülmény között üldöz és töröl:

1. gyűlöletbeszéd
2. erőszakos durva tartalom
3. felnőtt meztelenség és szexuális tevékenység
4. szexuális jellegű felhívás
5. kíméletlen és érzéketlen tartalom.

A gyerek meztelenségre egyébként  lazább szabályokat alkalmaz a Facebook, mint a felnőttek esetében, de ez a kitétel megérne egy külön posztot. 

Persze azzal valószínűleg szinte mindenki egyetért, hogy a részletszabályokba foglalt tartalomtípusok üldözendőek. Az viszont már sokakban ellenérzést vált ki, hogy az alapszabályzatra hivatkozva lényegében bármilyen tartalmat törölhet - illetve visszatehet - és bárkit elhallgattathat a Facebook. Ezzel a lehetőséggel pedig rendszeresen él is a közösségi oldal: a Facebook idén április és szeptember között 5,4 milliárd hamis felhasználói fiókot, és több 10 millió alapszabályzattal ellentétes posztot törölt az oldalról – persze ennek a döntő többségét nem a fentebb idézett gumiszabályokra hivatkozva, hanem jól regisztrálható, a részletszabályzattal ellentétes szabálysértése, és kamuprofilok miatt.

(via)

Mindazonáltal megszámlálhatatlan karcos gondolat, és rengeteg közéleti véleményformáló – a teljesség igénye nélkül például Paul Nehlen, Milo Yiannopoulos, Paul Joseph Watson, Alex Jones, Laura Loomer – is érintettje volt már ennek a gyakorlatnak, ami rendre széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki.

Az index tavalyi augusztusi elemző cikke ráadásul rávilágított arra, hogy Facebooknak tényleg nem minden esetben érdeke az, hogy cenzúrázza az alapszabályzatába ütköző tartalmakat. Nettó naivitás lenne ugyanis azt hinni, hogy a legnagyobb közösségi oldalnak van valamiféle belső erkölcsi irányzéka, ami mentén szelektálja a káros tartalmakat. Az Index szerzője szerint a Facebookot – mint gazdasági szereplőt – sok esetben kizárólag a pénz motiválja, amikor cenzúráz. A közösségi médiában ugyanis mindenki éppen csak annyira akar takarítani, hogy azzal a legnagyobb profitot realizálja.

Ezt az elképzelését egy logikus matematikai egyenlőtlenséggel és a Facebookról kitiltott jobboldali politikai kommentátor, Alex Jones esetével mutatta be a szerző:

1. Alex Jones hívei a törlés után lelépnek a Facebookról, vagy legalábbis rosszabbul fogják magukat érezni, és kevesebb időt töltenek ott. (A)
2. Azok a felhasználók, akiket idegesítettek Alex Jones, jobban fogják érezni magukat. (B)
3. A hirdetők, akiket zavartak Alex Jones tartalmai, jobban fogják érezni magukat. (C)

Amíg a három hatás aránya úgy néz ki, hogy A < (B + C), addig az Alex Jonesnak mennie kell, ugyanis ezt diktálja a matek, meg az üzleti logika. Ha viszont a relációs jel fordítva áll, akkor a Facebooknak minimum meg kell fontolnia, hogy töröljön-e bármit is.

Előnyben részesít-e bárkit a cenzúrázási gyakorlatával a Facebook?

A Facebook cenzúrázási gyakorlatával az egyik legnagyobb gond, hogy egy kényes tartalom sorsáról a legtöbb esetben egy hús-vér, érzelmek által is vezérelt ember dönt – ahogy ezt már korábban is említettük. A Facebook szólásszabadság értelmezésének határán táncoló posztok, kommentek, fotók, beszélgetések, csoportok, oldalak vagy események – szóval bármi, ami a regisztrált tagok által létrehozható – bejelentés nyomán jutnak el legtöbbször a moderátorokhoz. Lényegében minden Facebook-felhasználó egyfajta „besúgóként” is működik. Bárki jelenthet bármilyen tartalmat, ha úgy ítéli meg, hogy az az alapszabályzatban foglaltakkal ellentétes. A bejelentések okát minden esetben meg kell indokolni, és ha valamit kellően sokan jelentenek, akkor az a „pallosjoggal’ felruházott moderátorok elé kerül.

A Facebook moderátorok kilétéről és pontos munkavégzési metodikájáról nem sokat tudni. Ha megjelenik egy-egy hír velük kapcsolatba, akkor az rendre arról számol be, hogy csupa szorongás és kizsákmányolás az életük – egyszóval nem egy álom meló az övék. (Fontos megjegyezni a magyar nyelvű Facebook moderálása egy berlini központban történik, ám a moderátorok számáról és tevékenységéről nem sokat tudni – legalábbis a 444 egy 2018 augusztusi cikke szerint.) A Facebook azt állítja, szigorúak és objektívek a moderálási elveik, azaz a moderátorok munkájára nincs ráhatása a személy világnézetüknek, ugyanis egy részletes útmutató alapján cenzúráznak, amit minden egyes esetben pontról pontra követniük kell. Viszont már többször kiderült a múltban, hogy a moderátorok személyes preferenciája nagyon is befolyásolják a munkájukat. A Facebook háza táján például hatalmas földrengést okozott, amikor egy informatikai hírportál 2016 májusában olyan Facebook-moderátorok nyilatkozatait hozta le, akik nyíltan bevallották, hogy a konzervatív politikai véleményformálók gondolatainak és a jobboldali hírportálok posztjainak szándékosan csökkentették az organikus elérését, azaz tudatosan kevesebbszer szerepeltették a felhasználók hírfolyamában azokat.

Ilyen és ehhez hasonló botrányok miatt Mark Zuckerbergnek már többször is személyesen felelnie kellett az amerikai törvényhozás különböző szakbizottságaiban helyet foglaló képviselők és a szenátorok kényes kérdéseire. 2018 április 10-11-én például két teljes napon keresztül folyt a Facebook alapító-vezérigazgató kongresszusi meghallgatása, ahol finoman fogalmazva is cafatokra szedték a dollármilliárdos ifjú titánt. A Wired összeállítása szerint Zuckerberg 43 kérdésre például nem is tudott direkt válaszolni és csak annyit felelt: "ennek majd kollégáim utánanéznek". A több, mint másféléves kihallgatásdömping talán legikonikusabb 5 perce az volt, amikor Republikánus párt egyik prominens tagja, Ted Cruze texasi szenátor a konzervatív hangok elnémításával kapcsolatban kérdezősködött. Zuckerberg a politikusnak azt felelte, hogy

„pontosan megérti, hogy a politikai jobboldalnak azért vannak ilyesfajta aggályai, mert a nagy techcégek mind a Szilícium-völgyben találhatóak, ami történelmileg egy demokrata fellegvár. De a Facebook szabályzata kategorikusan tiltja, hogy a moderátorok személyes politikai preferenciái hatással legyenek arra, hogy mint cenzúráznak és, mint nem.”

(Ted Cruz texasi szenátor és Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója a kongresszusi meghallgatáson, via)

Ezzel párhuzamosan persze az amerikai baloldal, azaz a Demokrata párt sem maradéktalanul elégedett a Facebook szólásszabadság értelmezésével. Zuckerberg idén októberben ismét kongresszusi meghallgatáson járt az amerikai fővárosban a Facebook tervezett digitális kriptovalutája, a Libra miatt. A téma fő csapásirányától azonban néha eltértek a szakbizottsági tagok és a szólásszabadság kényes témájáról faggatták Zuckerberget. A szocialista elveket valló amerikai újbaloldal egyik tagja, Alexandria Ocasio-Cortez képviselőasszony például azt kérdezte, hogy mekkora hazugságot kell fizetett politikai hirdetésben reklámozni ahhoz, hogy töröljék a posztot. (A képviselő ezzel arra reflektált, hogy a közelmúltban a Facebook engedélyezte Donald J. Trump amerikai elnöknek, hogy egy összevágott, féligazságokat tartalmazó videót fizetett hirdetésként reklámozzon az oldalán.) Zuckerberg erre azt felelte, hogy hazudni csúnya dolog, de nem az ő, vagy a Facebook feladata választókat elzárni attól a szomorú igazságtól, hogy egy demokratikus megválasztott politikai döntéshozó néhanapján hazudik.

A Facebook a jövőben ráadásul a mostaninál jóval nagyobb teret biztosít a Trump által posztolt videóhoz hasonló politikai demagógiának. A közösségi oldal ugyanis szeptemberben bejelentette, hogy a politikusok esetében engedékenyebbek lesznek a szólásszabadság gyakorlása tekintetében. A techcég ezt azzal indokolta, hogy nem az ő dolguk közbeavatkozni, amikor a politikusok megszólalnak, még akkor sem, ha az állítás igazságtartalma vitatható. A vállalat ezzel az intézkedésével szeretne szabad utat biztosítani a korlátok nélküli politikai vitához.  

Leléphet a Facebookról, akinek nem tetszik az oldal cenzúrázási gyakorlata

A rendelkezésre álló információkból és hírekből egészen egyszerűen lehetetlen megítélni, hogy a Facebook bármelyik politikai közösséggel szemben elfogult lenne-e. A politikai jobb és baloldal egyaránt sértetten, és a saját igazába vetett hitétől megrészegülten támadja a Facebookot a cég szólásszabadság értelmezése miatt - külföldön és itthon egyaránt. Mivel leggyakrabban gumiszabályokra hivatkozó emberek hozzák meg a cenzúrázásról szóló végső döntést, ezért biztosan lesznek szubjektív részlehajlások, amikor egy tartalom eltüntetéséről döntenek. A rendszer sose volt hibátlan, és valószínűleg soha nem is lesz az.

Az átlagfelhasználó lényegében tehetetlen, és kénytelen a Facebook cenzúrázási gyakorlatát elviselnie, ha részesülni szeretne a közösségi oldal megszámlálhatatlan előnyéből. Aki viszont képtelen ezzel együtt élni, annak rengeteg olyan Facebookhoz hasonló közösségi oldalra van lehetősége regisztrálni, ahol a szólásszabadságot tágabban értelmezik, és akár olyan tartalmakat is közzé tehet, melyeket a Facebookon tilos lenne. A Bitchute, a MeWe, a Gab, vagy a Minds nevű oldalakon például bárki kidühöngheti magát, és a legalávalóbb tartalmakat is megoszthatja, ha épp ahhoz van kedve.

Markáns fogyasztói elvárássá vált a vállalatokkal szemben, hogy marketing tevékenységük mellé válasszanak maguknak egy társadalmi célt. A Pepsinek botrányosra sikeredett, de a Gillette-et is erős kritika érte, a Nike azonban bravúrosat hozott. A brand aktivizmust, azaz társadalmi célú marketinget lehet kamunak és divathóbortnak tekinteni, amely végső soron az iparágba vetett bizalmat csökkenti, de olyan magas szintű elvárásnak is, ami nélkül már nincs is helye egy-egy márkának a piacon.

Kiállni és felszólalni társadalmi kérdésekben mindig is magában rejtette a veszélyt, hogy az elfordulást vált ki. Hasonló kihívásokkal néznek szembe a vállalatok, amikor marketing tevékenységük feltuningolása céljából leteszik a voksukat bizonyos társadalmi, kulturális, politikai ügyekben. Beszélhetünk a #metoo mozgalomról, az USA-ban releváns Black Lives Matter törekvésről, de akár az emberi jogok vagy a transzneműek kérdéséről is. Magyarázhatjuk ezt a jól megszokott módon: az emberek és specifikusan a közösségi média felhasználói annyi, de annyi reklámmal találkoznak nap mint nap, hogy a brandeknek valami extrával kell előrukkolniuk, ha nemcsak a fogyasztók figyelmét akarják felkelteni, hanem márkahűséget is szeretnének építeni... Létezik azonban a kézzelfogható magyarázat: kutatások sora mutatja ki, hogy a fogyasztók jóval nagyobb valószínűséggel és kedvvel vásárolják annak a márkának a termékeit, amelyek kiállnak egy-egy fontos és ellentmondásos ügy érdekében. A marketing tudományában nagy névnek számító Philip Kotler szerint a brand aktivizmus előretörése a CSR (cégek társadalmi felelősségvállalása) hatástalanságának tudható be.

Colin Kaepernick (középen) az amerikai himnusz közben térdelt le, hogy kiálljon az elveiért, amiért később a Nike reklámarca lett (via)

A Sprout Social kutatása szerint:

• Az emberek többsége szeretné, ha a vállalatok részt vennének a társadalmi párbeszédben, és ennek megfelelő színtere lehet a közösségi média. Sőt, nemcsak szeretné, de elvárásként fogalmazza meg, hogy intelligensen és hatásosan kapcsolódjanak be a társadalmi diskurzusba.
• A kulcs a relevancia: a vállalatok akkor tűnnek a leghitelesebbnek, ha az ügy kapcsolatban áll a vásárlókkal, az alkalmazottakkal vagy az üzleti tevékenységekkel.
• A fogyasztók nagyobb valószínűséggel dicsérik nyilvánosan a vállalatot, amikor egyetértenek az állásfoglalással, mint szidják, amikor elítélik azt. Tehát a cégek még mindig jobban járnak, ha felszólalnak, mintha csöndben maradnának.
• És ami talán a legtanulságosabb: a brandek képtelenek megváltoztatni az emberek véleményét, de hatással lehetnek a változásra. A kérdezettek kétharmada ugyanis bevallotta, hogy nem befolyásolja őket a vállalatok állásfoglalása, de adományozásra például buzdíthatják őket

A Pepsitől a Fantával töltött Coca Coláig

Erre játszott 2017-ben a Pepsi, amikor Kendall Jenner főszereplésével készített egy reklámot, amiben a kritikusok szerint egy doboz kólával próbálták megoldani a rendőri brutalitás évtizedekre visszanyúló problémáját. A reklám azóta iskolapéldájává vált annak, hogyan ne végezzük a brand aktivizmust.  A Gillette is kapott hideget-meleget, amikor 2019 januárjában a mérgező maszkulinitásnak nevezett probléma és a bullying ellen, egyben a #metoo-hoz csatlakozva próbált meg javítani az imázsán. Eredeti szlogenjüket (“The best a man can get”) lecserélték (“The best men can be”), mire a közönség többek között feminista propagandát kiáltott, és azzal a támadta a vállalatot, hogy általánosítják a férfiak viselkedését.

(via)

A mentális egészségről folyó diskurzusba pedig ki szálljon be, ha nem az egyik legnagyobb hamburgert árusító gyorsétteremlánc. Az akció keretében egyes városokban extra színű és feliratú dobozokban lehetett kapni a hambit, mint például “Blue Meal” (szomorú menü) és “Pissed Meal” (bepöccent menü). Ezzel az emberi érzelmek sokféleségére akarták felhívni a figyelmet, mondván nem lehetünk mindig boldogok. Az már pedig csak bónusz volt, hogy mindezt a McDonald’s jól ismert Happy Meal-jének támadásával kötötték össze. A kritikusok véleménye: nem sikerült woke-nak lenni.

Méltán híres a Nike reklámja Colin Kaepernick főszereplésével, ami a márka 30. születésnapjára készült. “Believe in something, even if it means sacrificing everything”, azaz higgy valamiben, még ha mindent fel is kell áldoznod érte - így hangzik a volt NFL játékos szlogenje a reklámban. Kaepernicket azután tiltották el a sportágtól, hogy a meccsek himnusza alatt térdre ereszkedett, ezzel tiltakozva a rassz alapú megkülönböztetés ellen. Ugyan sokan bojkottálták a Nike-ot, például kivágták a zoknijukból a pipát vagy felgyújtották a sportfelszereléseiket, a reklám mégis elnyerte a 2019-es Emmy-díjat a legjobb reklám kategóriában. Arról nem is beszélve, mennyire ötletesen reagálta le a Nike a feldühödött fogyasztói reakciókat.

(via)

Hogyan égesd biztonságosan a termékeinket? / Mindig kint gyújts tüzet. / Legalább 5 lábnyira állj a nyílt lángtól. / Tartsd távol a ruhákat a tűztől, amik éppen rajtad vannak. / Mikor elégtek, mindig locsold le vízzel a tüzet. (via)

És végül egy kevésbé ismert, azonban annál sikeresebb példa: “Essa Coca É Fanta”, azaz ez a Coca Cola egy Fanta. Ez a kifejezés Brazíliában évek óta homofób sértésnek minősül – így utalnak arra, ha egy személy nem heteroszexuális. A gyűlölet megfékezése céljából a 2017-as nemzetközi Pride napjára készített a Coca Cola egy limitált kiadású dobozt, amire az előző szlogent annyival egészítették ki, hogy “na és”? És persze Fantát töltöttek a dobozba. A kezdeményezés elsöprő sikert aratott a Karneválon, de az emberek otthon sem voltak restek. Üres kólás palackokba töltöttek Fantát, kamu merchandise-t gyártottak (pólókat, bögréket), és természetesen Coca Colának öltöztek a Karneválon. Ez volt a legsikeresebb organikus eléréssel operáló kampány Brazíliában abban az évben, ami egyben megváltoztatta a Google találatait a kifejezésre: gyűlölködő szavak helyett elfogadásra és büszkeségre utalókat listázott.

Jóból is megárt a sok?

Az értékterhelt reklámozás tulajdonképpen nem újdonság. Egyesek szerint azonban a marketing szakma eltávolodott a reklámok készítésétől, és inkább a szalagcímgyártásban utazik, és amikor a marketinges egy komoly társadalmi, kulturális, politikai ügyet arra használ fel, hogy hírré váljon, az kétségbeejtőnek tűnhet. A poént az egyik reklámügynökség egészen odáig vitte, hogy a Cannes-i Reklámfesztiválra kifejlesztették a “Cannes U Not?” kártyajátékot (szójáték a can u not kifejezésre, ami nagyjából azt jelenti, hogy valaki inkább ne csináljon valamit). A játékosok egyszer egy üzleti ágat húznak, mint például pelenka vagy luxus edzőterem, majd egy társadalmi célt tartalmazó lapot is felvesznek mellé, úgy mint nemek közötti fizetésbeli egyenlőtlenség vagy felnőttkori akne. A játék szatirizálja a brand aktivizmus azon megnyilvánulásit, amelyekben az állásfoglalások hitelessége megkérdőjelezhető, és a cél mindössze bekerülni a hírekbe. Sőt, egyesek szerint a játék arra is rámutat, hogy a jelenségnek köszönhetően esik a marketing színvonala.

És ti milyen ütős és szerencsétlen példákat ismertek?

A világnak alig maradt olyan pontja, ahol ne találkozhatnánk smombie-kkal. Agyevő társaikhoz hasonlóan őket is egyetlen dolog érdekli: esetükben ez a telefonjuk. A digitális térfoglalás a városok minden szegletére kihat, a közterületek akár egy pillanat alatt arculatot váltanak, miközben olyan technológiák alakítják a szokásainkat és interakcióinkat, amelyek néhány éve még csak a sci-fikben léteztek. Mi lesz a közterekkel, ha a digitális világba feledkezett tömegek már csak zombikként bolyonganak keresztül rajtuk? Milyen kapcsolódási pontjai vannak az offline és online világnak? Átköltözik minden a virtuális terekbe, vagy egy minden eddiginél teljesebb közösségi és térélmény jön majd létre?

A közterek a különböző társadalmi rétegek fontos találkozási pontjai (így a demokrácia egyfajta bástyái), hiszen mindenki előtt nyitottak, így olyanok is érintkezésbe kerülhetnek ezeken a helyeken, akik egyébként sosem kereszteznék egymás útját. Kapcsolódási és kikapcsolódási helyszínek, ahol a közösségi, kulturális és sportélet is spontán virágozhat. Az internet, és különösen a közösségi média sok szempontból versenyhelyzetet teremtett a közterek számára, hiszen alapvető funkciókat vett át ezektől, gyorsabb és látványosabb eredményekkel - legyen szó közösségépítésről, információátadásról, vagy nyilvános vitáról. Néhány kattintással több ezres tüntetés szervezhető, amiknél már az is egyfajta lélekszám-mérő, hogy hányan érdeklődnek online az adott esemény iránt. Kevesebb a korlát (eddig legalábbis így volt), a távolságok bitekben mérhetőek, és a privát szféra könnyen kinyitható a közösség felé. Mindezek mellett a folyamatos információ- és impulzusszükségletet a zsebekben lapuló internet képes jobban kielégíti, mint egy hirdetőoszlop, vagy egy látványos szökőkút.

(via)

Több tér, több kihívás

A smombie (vagyis smartphone zombie) jelenség évek óta téma, és remekül látszik belőle, hogy milyen mértékű figyelem lekötéssel kellene a köztereknek versenyezniük. Problémák régóta vannak, de mostanra a halálesetekkel végződő balesetek száma néhol annyira megnőtt, hogy muszáj reagálni a kialakuló helyzetre. Dél-Koreában nemrég kísérleti jelleggel színes led fényekkel szerelték fel egy kisváros gyalogátkelőit (ahogy korábban Hollandiában is), de feltételezve, hogy ez sem lesz elég mindenkinek, a képernyőkre is figyelmeztető jelzést küldenek, amint zebrához ér a telefonjára tapadt delikvens, vagy a jó eséllyel szintén telefont nyomkodó sofőr. Néhány országban már pénzbírsággal sújtják a figyelmetlen gyalogosokat, amihez egy kanadai rendőr annyit fűzött hozzá, hogy „nem kellene a józan észhez is törvényt alkotni”.

(via)

Az okostelefonok lehetővé tették, hogy életünk minden pillanatában egyszerre több helyen lehessünk (a jelenlét minősége persze más kérdés), így a fizikai és szellemi létezésünk kettéválhat a térben. Ez a phygital (tér)élmény, a fizikai (physical) és a digitális (digital) világ kölcsönhatásából ered: a fogalom nem új, de igazán csak néhány éve kezdett elterjedni, leginkább a marketing területén. Az ismertsége még gyerekcipőben jár, urbanisztikai kontextusban azonban régebb óta létezik, mint digital placemaking, vagyis digitális helyteremtés.

Az utóbbi, marketinges megközelítés alapja, hogy az offline és online fogyasztás összemosódik, ezért ehhez igazodva kell megteremteni a vásárlói élményt, például releváns, személyre szabott ajánlatokkal. A "felhasználóbarát" közterek tervezésétől ez a gondolat offline sem idegen, a személyreszabhatóság alapvetően vonzó, például a padok és árnyékolás mobilitásával, de a technológia ezeknél grandiózusabb beavatkozásokra ad lehetőséget, amiknek segítségével az emberek figyelme is könnyebben megnyerhető.

Városi hibridek

A digitális technológiák fizikai környezetbe költöztetésével hibrid terek jönnek létre, amik olyan komplexitású élményt adhatnak, amire analóg ”üzemmódban” kevésbé van lehetőség. Egészen egyszerű lépésekkel elérhető a hibrid tér, mint amilyen egy beszélő pad, vagy egy kilátói látcső, utóbbi a kiterjesztett valóságot integrálva nem csak a város jelenét mutatja be, hanem a múltbéli változásait is. Egyik tervezője szerint: „az installációk megmutatják, hogy a hibrid tér milyen értékesen bővíti azokat a módokat, ahogy az emberek érzékelik és értékelik a körülöttük lévő fizikai teret”. Az ilyen emberközeli átalakítások segítenek, hogy a környezet több rétegét ismerhessük meg, párbeszéd alakuljon ki a tér és ember között, valamint ember és ember között is.

(via)

A művészeti megmozdulások megkerülhetetlen részei a fizikai környezet újraértelmezésének és élettel való megtöltésének. Egyre gyakrabban csempésznek valamilyen digitális pluszt a meglévő közterekre olyan alkotók, akik reflektálnak azok funkcióira és a figyelmet az emberek közti kapcsolódásra irányítják. Aktuális hazai példa a világhírű természetfotós, Máté Bence képeiből készült szabadtéri vándorkiállítás, aminek bár elsődleges célja a természeti értékek bemutatása, mégis úgy teremt kiállítóteret a városokban, hogy egyszerre hozza közel a természetet az épített környezethez és a nézőkhöz, kötetlen reakciókra adva lehetőséget. A LED-ekkel megvilágított óriási fotónyomatok verőfényben és sötétedés után egyaránt élvezhetőek, és ha magunkkal vinnénk belőlük, QR kódok segítségével minden kép azonnal, ingyenesen letölthető.

A technológia hatalmas előnye (és ezt a művészeti akciók ki is használják), hogy a segítségével a statikus környezetünk megváltoztatható: a digitális térhez hasonlóan elmoshatóak a valóság határai, valamint a szabadon alakíthatóság és korlátok nélküliség illúziója kelthető ott is, ahol a matériák ezeket egyébként nem teszik lehetővé. Angliában a hideg és sötét téli napok ellenszereként idén tizedik alkalommal fogják megrendezni a Lumiere Fesztivált. A látványosságok részeként öntötte már el ”víz” a londoni Kings Cross pályaudvar melletti teret, de uralta már az eget a közönség által telefonos applikációval irányítható hálós installáció is, amit a 2011-es japán földrengés és cunami ihletett, és az összekapcsoltságra hívta fel a figyelmet. Hasonló üzenettel született a charlotte-i reptéren látható Interconnected címet viselő digitális installáció, ami a reptér fennállása óta növekvő adathalmazból hoz létre milliónyi folyamatosan változó pixelként absztrakt képeket. 

Egy botrány tanulságai

Alig egy hónapja adták át New York egyik új látványosságát, a közösségi névválasztásra váró, átmenetileg Vessel névvel illetett közel 2500 lépcső alkotta 154 lépcsősort. Az impozáns, méhkaptár jellegű, ugyanakkor nehezen definiálható építmény önmagában is megérdemelné a figyelmet, de a városrész felhasználási feltételeiben elrejtett passzus megnövelte a ráeső rivaldafényt. Belefogalmazták ugyanis, hogy minden, a Vesselen készülő fotó joga kompenzáció nélkül a Vessel üzemeltetéséért felelős céget illeti. Azoknak, akik mostanában tervezik felkeresni, már nem kell azon aggódniuk, hogy csak a privát Insta fiókjukban oszthatják meg az ott készülő képeket, a felháborodott hangok eljutottak az illetékesekhez is, és eltávolították a szöveget. Az eset ugyanakkor tovább szélesíti a kihívások körét, amik a fizikai környezet és az új virtuális terek együttes használatával kapcsolatban felmerülnek.

(via)

A köztér attól is a ”közé”, hogy az emberek szabadon használhatják, nem csak abban az értelemben, hogy bármikor megmászhatják a 2500 lépcsőt, hanem abban is, hogy a saját igényeik, céljaik szerint vehetik igénybe (a normák betartása mellett). A Vesselt tervező építész, Thomas Heatherwick azt nyilatkozta, hogy olyan helyet szerettek volna létrehozni ezzel az alkotással, ami összehozza az embereket, akik így nem maradnak meg pusztán az építmény passzív csodálóinak. Ha a változtatások után is elég szigorú szabályokat tovább bővíti az üzemeltető, a tervezői idea igencsak háttérbe szorul majd. Persze önmagában a fotókorlátozásnak sem kellene kedvszegőnek lennie, de ma a köztér és interakciós funkciója abban a tekintetben biztosan a közösségi médián keresztül él legélénkebben, hogy bármi, ami offline izgalomra, lelkesedésre ad okot, megjelenik online is. A látványosságokat és élményeket meg akarjuk osztani, aminek csak egy része a jelenlévőkkel való közös ”megélés”, egy másik a virtuális közvetítés.

Nehéz ma már a digitalizációtól mentes teret elképzelni, és a rengeteg jó példa bizonyítja, hogy talán nem is érdemes. Az okostelefonok, a valóság virtuális kiterjesztése lassan a mindennapok megkerülhetetlen részévé váltak, és ez új módokon hat a fizikai környezetre. Egyelőre csupa kérdőjel, hogy hosszú távon hogy alakul át az analóg világ, elsiklanak-e fölötte az Insta kompatibilitást kutató szemek, vagy épp az élménykeresés által töltődhetnek meg egyébként üres utcák is. Az biztos, hogy továbbra is szükség van kötetlen közterekre, ahol az emberek új impulzusokkal gazdagodhatnak, ahol jó lenni, ahol az is jól érzi magát, aki a környezet aktív alakítója és az is, aki a megfigyelője szeret lenni.

Képes beszámoló a tudomány új csodájáról, szemkápráztató felvételek egy ismeretlen állatfajról,  bizonyíték arra, hogy az ész nélküli kommentelgetés népszokássá vált – a médiát bizony nem hagyja hidegen a bolondok napja. 

Lássunk néhány példát időrendben a print, az elektronikus és a közösségi média világából.

Hozz vödröt az adómentes bornak!

A norvégok, akik ezen az 1950-es képen sorakoznak kis dézsával, fazékkal és vödörrel, komolyan vették az Afterposten nevű vezető napilapban megjelent cikket, miszerint komoly kedvezménnyel juthatnak francia borhoz. 

(via)

Hogy minek ez a sok edény? Az első oldalon közölt hír szerint ugyanis a Vinmonopolet (mely kizárólagos joggal rendelkezett az alkoholárusításra) kapott egy óriási, hordókban érkező borszállítmányt Franciaországból – akkorát, hogy kifogytak az üvegekből. Mivel nincs mibe kitölteni a bor, jelentős kedvezménnyel túladnak rajta: mint látszik, voltak olyan derék állampolgárok, akik az állam segítségére siettek. 

Brit hatalomátvétel az időjárás felett

Hosszú nyarak, fehér karácsony, szigorúan csak éjszakai esőzések, kontroll a kontinens időjárása felett – ezeket mind biztosította volna az a brit tudósok által létrehozott csodamasina, amelyet a Guardian mutatott be az olvasóknak 1981-ben. Íme az elégedett feltaláló, az állítólagos Dr. Chisholm-Dowright, amint épp egy jelentést néz arról, hogy Pershore térségében ragyogóan süt a nap, míg Marseilles környékét lassan eléri a hóvihar: 

(via)

Itt a bizonyíték: Darwinnak igaza volt!

Mit gondolsz, milyen madarak repkednek ezen a képen? 

(via)

Pingvinek, bizony! A rövid szárny és has nehéz test nem áll többé a szárnyalás útjába – az antarktiszi faj létezése a darwini evolúció elmélet hús-vér bizonyítéka. A különleges állatok a BBC 2008-as természetfilm trailerében mutatkoztak be: a lélegzetelállító animációs felvételeken tanúi lehetünk a felszállásuknak, hóbirodalombeli rajzásuknak és trópusi vándorlásaiknak is. 

Terményes filmek, csak neked!

2013-ban igen szokatlan kategóriákkal rukkolt elő a Netflix, itt van például az, amelyikben banánt, gombát, almát ábrázoló filmborítók szerepelnek:

 (via)

De nem semmi a karba tett kéz, Nicholas Cage összeomlás és a Zach Galifianakisra hasonlító színészek kategória sem. A felhasználóknak belépésenként újabb és újabb ajánlatokat kaptak a streaming szolgáltatótól. 

Minek olvassak, ha kommentelhetek is?

Az NPR Facebook oldalán 2014-ben jelent meg a nagy kérdés, miszerint miért nem olvasnak már az amerikaiak. Így nézett ki a cikkajánló:

(via)

Romlik az oktatás színvonala, nem igaz, hogy nem olvasunk, hiszen itt az internet és az e-book korszak, a TV amúgy is drága... – a kommentek egyre csak özönlöttek. Mi volt bennük közös? Az, hogy senki nem olvasta el azt az írást, amelyre a posztban megosztott link mutatott. Ellenkező esetben tudták volna, hogy egy kísérletről van szó, amelyben azt kéri az NPR, hogy aki valóban eljutott a cikkig, az ne írjon hozzászólást, csak lájkoljon. Miután kiderült az április elsejei tréfa, sokan törölték az öngólos kommentjeiket. 

A Red Bull Pilvaker 2012 óta igyekszik megreformálni a március tizenötödikei ünnepség fogalmát: rap előadókat, zenészeket, színészeket és műsorvezetőket fog össze egy  évente megújuló, szokatlan, közös produkció megalkotásához. Az energiaital-gyártó rendhagyó kooperációja Takács Ákossal, a rendezvény ötletgazdájával elsősorban a fiatalokat célozza, akik nyitottak a zenére, költészetre. Mivel a Pilvaker a Red Bull számára egy marketingfelületként értelmezhető, az ott megjelenő tartalom bizonyos szintig korlátok közé van szorítva: a márka függetlenségét megőrzendő, a politika például ki van zárva. Miben nyilvánult meg a 2019-es koncepcióváltás és hogyan nőtt a Pilvaker akkorára, hogy idén két óra alatt elkeljen több mint tizenkétezer jegy az Arénában tartott koncertre? 

A fiatalok meg a többiek

A Pilvaker szervezői fontos célcsoportjukként jelölik meg a fiatalabb korosztályt, éppúgy, mint az esemény mögött álló Red Bull. Ugyanakkor sikerük elhanyagolhatatlan tényezője a holtszórás: a fogalom azt a réteget jelöli, melynek elérése eredetileg nem szerepelt a marketing célok között, de aztán sikerült akaratlanul is betalálni. Az osztrák vállalatnak – melynek üzleti érdekei is fűződnek ehhez a művészeti projekthez – jól jön az, hogy a kezdeményezés iránt nem csak a fiatalok érdeklődnek: a holtszórásnak köszönhetően az idősebbek közül is többen nyitottak az új forma felé. Ez a márka szempontjából egyértelműen siker.

A rendezvény marketingjéhez a szervezők nem használtak  mainstream csatornákat: ez az út azért lehetett működőképes, mert az elsődleges célközönségük egyébként sem a tévé előtt éli az életét, sokkal inkább az interneten és a közösségi média platformokon: a Facebookon vagy az Instagramon. A Red Bull nagy figyelmet és nem kevés erőforrást fordít arra, hogy ezekre a felületekre milyen tartalmakat állít elő. 

Az üzlet és a politika konfliktusa

A művészi, kreatív produktumok esetében gyakran megjelenik az alkotói szabadság és az üzleti célok konfliktusa: ez a Pilvaker történetében is elkerülhetetlen volt. Mivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témája köré épül az előadás, kiszámíthatóan felmerült az ötlet, hogy a politikai, így aktuálpolitikai tartalmat vigyenek színpadra – ekörül 2014-ben be is következett a botrány. A rendezvény előtt néhány héttel 11 slammer adott ki közös közleményt, amelyben bejelentették, hogy kilépnek a produkcióból, mert azt cenzúrázzák.

A Pilvaker ne szóljon aktuálpolitikai kérdésekről? Akkor miről szóljon, tessék mondani? (...) Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről 

– írták a közleményben.

A krízishelyzetben Pilvaker szervezőinek is meg kellett szólalniuk: tisztázták, hogy politikamentes műsort akarnak, mert a Red Bull-nak, a rendezvény fő szponzorának mint globális piaci szereplőnek függetlennek kell maradnia. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a rendezvényt szerződés kötötte a produkciót közvetítő köztévéhez: erre az együttműködésre minden bizonnyal rosszul hatottak volna a politikai kritikák.

A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek.

– fogalmaztak.

A produkcióban továbbra sem volt várható markánsabb politika– vagy társadalomkritikus tartalom. A HVG Papp Szabival és Kautzky Armanddal készült interjújában rákérdezett a jelenségre, amelyre az énekes a következő választ adta: 

És akkor vége lesz az arénakoncertnek, és másnap reggel egy lovasrohamra kelünk. Ezt azért mégsem kéne. Szerintem azért félő az aktuálpolitikát belevinni, mert rengeteg a rosszindulatú ember. Nem tudom, hogy kellene-e magunkat vagy ezt a produkciót átgondolatlan magyarázkodásba vinni, hogy mi nem úgy gondoltuk.

Jegyárak és elvek

A Pilvaker eddigi éveiben stílusosan 1848 forintot kértek egy jegyért. A rendezvény az évek alatt egyre jobban kinőtte magát, így átköltözött a VAM Design Centerből Magyarország akkori legnagyobb befogadóképességű színházába, az Erkelbe. 2017-ben háromszor pörgött le az előadás teltházzal, de így is percek alatt elfogytak a jegyek, amelyekből több, mint 3500-at értékesítettek. A szervezők a komoly sikerek ellenére az idei évig kitartottak az eredeti jegyár mellett, de a piaci nyomás miatt kénytelenek voltak elmozdulni az árak és az előadótér tekintetében is. A 2018-as évben nem tartottak előadást, hogy 2019-re – egy koncepcióváltás ígéretével – az Arénába szervezzék meg a programot, amelyre végül majdnem négyszer annyi jegyet tudtak eladni, mint az Erkelben a három előadásra összesen.

Idén már lényegesen drágább jegyárakkal dolgoztak: 2990 forintért adták a legolcsóbbat, a VIP csomag extra szolgáltatásokkal 18 480 forintba került. Állójegyeket is értékesítettek, amire eddig nem volt példa a Pilvaker történetében. A nagyobb férőhely és az áremelések ellenére idén is rohamtempóban, pár óra alatt elfogytak a jegyek.

A Red Bull Pilvaker 2019-es színpadképe

A koncepcióváltás után a 2019-es műsorban még inkább a zene és a koncertélmény dominált a versekhez, szavalatokhoz képest. A színpadkép markánsan megváltozott, ami a helyszínváltásnak is köszönhető: az előtér mélyen kiterjedt a nézőtérre, majd ott ketté is ágazott. Ennek a megoldásnak az a velejárója, hogy sokkal nehezebb "bemozogni" a teret: a koncertélmény központba helyezése miatt különösen fontos volt, hogy a színpadkép ne álljon, erre látszólag kínosan ügyeltek a rendezők. Új elem volt továbbá, hogy költőkre is külön emlékeztek. A tavalyi évben elhunyt Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versét dolgozták fel, valamint Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából pedig a Mert túlságosan akarlak című versét szavalták el. 

Szereted Fluort? És a Red Bull-lal hogy állsz?

A Pilvaker márka kommunikációja sikeresnek számít a szervező Takács Ákos elmondása szerint, de mivel nem direkt marketinget folytatnak egy alig tízmilliós országban, nehéz a dolguk, azonban nem lehetetlen kihívással állnak szemben. A kommunikáció fő pillére, hogy márkát az előadók karakteréhez kapcsolják, így például Fluor Tomihoz, aki megosztott tartalmai alapján egyértelműen nevezhető influencernek is: jelenleg Instagram profilja 114 ezer követővel rendelkezik. Mivel a mainstream médiában nem hirdetnek, ezért különösen fontos üzletileg, hogy széles körben kedvelt, népszerű előadókkal dolgozzanak: a három talán legpopulárisabb rap-formációt (WellHello, Halottpénz, Punnany Massif) például a produkció állandó elemeinek számítanak. A stratégia működik, a rendezvény évről évre egyre elképesztőbb számokat produkál követők tekintetében, idén pedig – a korábbi botrány nyomait meg sem érezve – az Arénát is sikerült csuklóból megtölteniük.

A Red Bull a rendezvényt natív reklámfelületként tudja használni, ezáltal az előadók is népszerűsítik a márkát. Ez a kommunikációs stratégia az energiaital-gyártó részéről hatalmas anyagi ráfordítást igényel, de a Pilvaker példája is azt mutatja, hogy ez kifizetődő: a rendezvény iránt érdeklődők száma, médiamegjelenései és ezzel párhuzamosan a reklámértéke is meredeken növekedett az évek alatt. 

Vajon jövőre megismételhető lesz ez a siker az eddig használt népszerűsítési stratégiákkal? Az előadás esetében marad az új koncepció, vagy ezt is megreformálják? Egyelőre még semmi nem biztos, csak az, hogy a műsorvezető, Buda Márton úgy köszönt el a közönségtől, hogy találkozunk jövőre. 

Nemrégiben a brit hatóságok új szabályozást alkottak a közösségi médiában való reklámozásra, ami különösen érzékenyen érintette az Egyesült Királyság influencereit. Mára az influencerkedés jól fizető állássá vált, hiszen a vállalatok ajándékokon és reklámokon keresztül hatékonyan elérik a fogyasztókat. Ugyanakkor a támogatott tartalmak nem egyértelmű megjelenítése félrevezeti a fogyasztókat a véleményvezér életstílusát illetően. A briteknél ezen  a problémán próbáltak segíteni, félig-meddig sikertelenül, ám annál több kritikus utóhanggal.

Influencernek nevezik a véleményvezéreket, akik elsősorban a közösségi médián keresztül ajánlanak termékeket és szolgáltatásokat, illetve buzdítanak azok megvásárlására. Jelentős részük olyan dolgokkal tölti meg az életét (otthonát, szabadidejét, ruhásszekrényét...), amelyeket egy vállalat küldött neki, függetlenül attól, hogy konkrét ellenszolgáltatást várt volna érte. Az reklám lett volna, enélkül viszont az ajándék szó írja le a helyzetet. Természetesen ez leegyszerűsíti egy influencer és egy márka együttműködésének típusait, de a vita lényegében ebben áll, illetve annak a veszélyéről szól, hogy a közönség hamis képet kap a véleményvezérek valós vásárlóerejéről.

(via)

Az idén januárban megfogalmazott irányelvek a közösségi médiában megjelenő reklámokra és az influencer marketingre persze nem az első kísérlet volt a briteknél. Évek óta próbálnak a hatóságok lépést tartani a folyton változó médiakörnyezettel, a platformok sokszínűségével, a brand-influencer együttműködésekben látható kreativitással (kreativitás jó és rossz értelemben egyaránt). Az elv tulajdonképpen mindig is az volt, hogy a fizetett tartalmat fel kell tüntetni, de az előbb felsorolt okokból kifolyólag megérett az idő egy reformra.

A jelenlegi szabályozás két szervezet együttműködésével született. A CMA (Competition and Markets Authority) minden szektort és minden egyes szervezetet figyelemmel követ, de valószínűtlen, hogy megkeresnek egy-egy influencert, hacsak nem reklámoznak illegális vagy erkölcstelen tartalmat. Az ASA (Advertising Standards Authority) feladata pedig a fogyasztói panaszokra való reagálás és a felülvizsgálat. Nekik lehet írni, pontosabban bejelentést tenni a neten, ha úgy érezzük, egy brit véleményvezér megszegte a szabályokat. A CMA és az ASA által megfogalmazott reformok arra helyezik a hangsúlyt, hogy a fogyasztók számára egyértelművé kell válnia az együttműködés mibenlétének abban a pillanatban, hogy vigyázó szemüket a kontentre vetették. Ha az influencer ennek nem tesz eleget, akár két év börtönbüntetésre is ítélhető.

A közösségi média árnyoldala

Az irányelvekből már látszik, hogy miben áll a probléma. Sok esetben a fogyasztó számára nem világos, hogy az adott véleményvezér hogyan jutott hozzá a megjelenített termékhez: saját maga vásárolta, PR célú anyagként kapta ajándékba a márkától, vagy ténylegesen fizettek neki a megjelenésért, illetve meg is szabták, hogy mit mondhat a termékről?

A fogyasztók sötétben tapogatózása az influencerek anyagias világában számos problémát vet fel. A nézők, olvasók úgy érezhetik, hogy számukra sosem lesz elérhető a “hivalkodó fogyasztásnak” ez a szintje, ami pedig csak növeli a saját egzisztenciájukkal szembeni elégedetlenséget. Aztán aggodalomra ad okot a fogyasztásra való ösztönzés, amikor a követők megpróbálnak lépést tartani a véleményvezérekkel, és akár adósságba hajszolva magukat törekednek az áhított életstílus magukévá tételére.

(via)

Reklámtartalom = rossz tartalom?

Ugyan igaz, hogy az engagement (a felhasználók bevonódása és aktív visszajelzése a tartalomra) csökken, amint szponzorált tartalmat tesz közzé a véleményvezér, nem mindegy, hogy annak mi az oka: mert egyesek automatikusan elzárkóznak a reklámtól, vagy mert nem volt összhang az influencer és a reklámozott brand, üzenet között? Az elsővel oly keveset lehet kezdeni, hiszen már a mikroinfluencerek is brand-együttműködésekben utaznak, de valójában jobb, ha nem kerül sor a kooperációra, ha komoly aggályok merülnek fel az autenticitást illetően. Mert ha az influencer úgy érzi, titkolnia kell a reklámozás tényét, mert a követők idegenkedéssel és elutasítással fogadnák a tartalmat, akkor talán tényleg érdemesebb lett volna kihagyni a szóban forgó üzletet.

A tartalom attól nem lesz automatikusan értéktelen, hogy fizettek az elkészítéséért. Sőt, a városi legendával ellentétben az Instagram sem sorolja hátrébb a szponzorált tartalmakat, amelyek leírásában ott van a #ad szócska. Minden kétséget kizáróan lehetséges olyan reklámot készíteni, amely egyszerre értéket, információt is közvetít a fogyasztó számára, jóllehet ez nagyobb energiabefektetést igényel.

A reklámot tartalmazó anyag elkészítése továbbá lehetőséget ad az influencernek, hogy a közzétett tartalmat izgalmasabbá és igényesebbé tegye: lépést tartson a trendekkel, gazdagítsa tudását, termékeket teszteljen, utazzon. Persze ne gondoljuk azt, hogy ingyen cuccok nélkül ne lehetne sokszínű tartalmat kreálni...

Az ajándékot a nagyimtól kapok, nem a piárosoktól

Az utóbbi években a legelterjedtebb kifejezés egy brand és egy influencer szorosabb együttműködésére a szponzorált tartalom volt, hiszen mégiscsak enyhébbnek hatott, mint a nyers reklám szó. Az újabb szabályozás értelmében viszont ez már nem tartozik az elfogadható terminusok körébe, ugyanis nem írja le kellő pontossággal a szorosabb együttműködés jellegét: mikor és milyen mélységben dolgozott együtt a két fél, milyen formában kompenzálták a véleményvezért... Amikor nem arról van szó, hogy a vállalatnak rá kell bólintania a kreatív koncepcióra, és a végső döntés az ő kezükben van, akkor a #gifted, azaz ajándék a legmegfelelőbb a szabályozás szerint. Az ajándék megnevezést akkor kötelesek használni a véleményvezérek, amikor nem saját erőből jutottak hozzá a termékhez vagy a szolgáltatáshoz, nem fizettek teljes árat érte, vagy korábban már sor került együttműködésre a vállalattal.

Viszont ez számos, nemcsak brit influencerben ellenérzést váltott ki, mondván az ajándék valójában egy szívből jövő dolog, a rokoni és a baráti körben ellenszolgáltatásról nem beszélhetünk. Ezzel ugyan vitatkozna Marcel Mauss francia szociológus, aki Az ajándék című antropológiai munkásságában a viszonzási kötelezettségről értekezik, miszerint egy ajándék sosincs ingyen. Az influencerek mégis azt állítják nagy általánosságban, hogy a véleményük teljességében őszinte, és hogy nem ajánlanának közönségüknek olyasmit, amiben nem hisznek, illetve amit saját maguk ne vásárolnának meg.

A probléma természetesen nem ilyen egyszerű. Nem kell manipulációs szándékot feltételeznünk az influencer részéről, amikor az autentikusságát hangsúlyozza, hiszen elképzelhető, hogy ő valójában így érez az ingyen cuccokat illetően. Viszont naivak se legyünk, ugyanis az influencer nyilván szeretne jó kapcsolatot ápolni a vállalatokkal, ezért megosztja a közönségével a pozitív véleményét, még ha nem is kap ezért az ajánlásért fizetést. A vállalat pedig előszeretettel fog továbbra is ingyen cuccokat küldeni a bloggenrek/vloggernek/instagrammernek, ha ő beszámol majd róluk.

(via)

Végtére is, ez a bizalomról szól. A közönségnek bíznia kell az influencerben, hogy valóban olyan dolgokat ajánl, amelyek beváltak számára, így tudja növelni majd a követőtáborát. És nemcsak a fogyasztónak előnyös, ha tisztában van a véleményvezér és a vállat kapcsolatát illetően, hanem a vállalatnak is, hiszen így fenntartható a márkahűség és az elkötelezettség.

Ha kíváncsi vagy az influencerek világára, itt és itt olvashatsz róluk.

A közösségi média aktivitás nagy részét a pozitív visszajelzések miatt csinálják az emberek. Sok esetben csak és kizárólag a bejegyzésre potenciálisan érkező lájkok magas száma miatt születnek meg a posztok. Persze a lájk- és követődömping nem pusztán könnyen jött és gyorsan múló örömszerzésre jó, hanem egyfajta piaci indikátorként is működik. A sok követővel rendelkező és nagy elérést generáló oldalak többet érnek, mint a kevésbé népszerű társaik. Például az óriásvállalatok olyan személyeket választanak influencer marketing tevékenységeikhez, akik népszerűek a közösségi térben, tehát sok követővel rendelkeznek. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy egy több millió dolláros biznisz telepedett rá arra, hogy ipari mennyiségben állítsanak elő kamu követéseket és robotok által legyártott lájkokat az úgynevezett kattintásfarmokon.

Mik azok a kattintásfarmok?

Egy gyors Google kereséssel több tucat olyan oldalt találni az interneten, ahol közösségi-média aktivitást vásárolhatunk: Facebook lájkokat, YouTube megtekintéseket, Instagram követőket vagy 5 csillagos applikáció értékeléseket is kínálnak eladásra ezeken a felületeken. Ezen digitális-termékek mögött természetesen nincs humán aktivitás, a kattintásfarmokon egyedül karbantartási és üzemeltetési feladatokat látnak el az emberek. A kamu lájkokat, követőket, értékeléseket és megtekintéseket lényegében hadrendbe állított okostelefonok és számítógépek gyártják éjt nappallá téve, iparszerűen. A közösségi média aktivitás előállítására programozott számítástechnikai eszközök hatalmas telepeit szokás kattintásfarmoknak is nevezni.

A legtöbb kattintásfarm a harmadik világbéli, fejlődő országokban található. Az olyan távol-keleti államokban, mint Kína, Thaiföld és Banglades szó szerint több millió dolláros iparággá nőtték ki magukat ezek a létesítmények, hisz ezeken a helyeken a hardwer-gyártás virágzik, így a hadrendbe állítható olcsó készülékek belföldről jönnek aprópénzért. A kattintásfarmok által legyártott követések és lájkok eladásából befolyt összeg pedig sokszorosa lehet a helyi átlagfizetéseknek, ezért szegénységből való kitörési lehetőségnek sem utolsó egy ilyen komplexumot üzemeltetni, vagy éppen benne dolgozni. A Fülöp-szigeteken például a minimálbér havi 34 dollár, egy kattintásfarmon viszont átlagosan 150 dollárt is meg lehet keresni az ázsiai szigetországban.

Mennyi az annyi?

A különböző kattintásfarmok által kínált portéka árai között nagy az eltérés. Ennek sok oka lehet: például egy teljesen csupasz adatlappal rendelkező kamukövető lényegesen olcsóbb, mint azok az álprofilok, melyeknél a személyes adatok is meg vannak adva, valamint pár fotó vagy bejegyzés is megtalálható a hírfolyamukban. Az index összeállítása szerint nagy általánosságban mégis elmondható, hogy ezer Facebook rajongót 15-25 dollár között kapni, egy bejegyzésre vagy fotóra érkező ötszáz lájkért 15-20 dollárt kérnek el, a Twitteren ötezer követő 10 és 30 dollár között mozog, a YouTube-on tízezer megtekintés kb. ugyanennyi. Ezek a legkisebb megvásárolható opciók, nagy tételben viszont természetesen jár az árengedmény: 500 ezer Facebook rajongó potom 3500, egymillió YouTube megtekintés 400, kétszázezer Twitteres követőt pedig egy 100 zöldhasúba fáj a kedves vevőknek.

(via)

A vásárlói oldal: mi motiválja a fogyasztókat?

Elmondhatjuk, hogy a lájkok, kattintások, megtekintések és követéseknek a vásárlását alapvetően az emberi hiúság motiválja. Tudományos tény, hogy a lájkok és követések egyszerű örömforrást biztosítanak az ember számára, ugyanis az ilyen típusú digitális pozitív visszacsatolások dopamint szabadítanak fel az ember agyában. Egyes kutatások szerint egy lájk, vagy követés pont ugyanazokat az agyterületeket ingerli, mint stimuláns kábítószerek, mint például a kokain. Persze ezek a biokémiai tényállások önmagukban nem magyaráznak semmit, hisz a világtörténelem legnagyobb önbecsapása lenne, ha pusztán egy apró és gyorsan múló boldogsághormon-löketért vásárolnánk lájkokat. (Lehetséges, hogy élnek széles e világon emberek, akik ezzel a módszerrel keresik a hétköznapi boldogságot.)

A vásárlás közvetett oka csak a nyilvánvaló és gyors fizikai kielégülés, közvetlenül inkább inkább gazdasági természetű döntés. A vállalatok ugyanis a magas követőszámmal rendelkező fiókok tulajdonosaival veszik fel a kapcsolatot, ha véleményvezérekkel (influencerekkel) szeretnének reklámozni. A képlet pedig rendkívül egyszerű: a sok követő magas elérést, a magas elérés pedig sok potenciális vásárlóhoz eljuttatott reklámüzenetet jelent. Ezért a önjelölt influencerek a nagy cégek megtévesztésére játszva vásárolhatnak követőket vagy lájkokat. Persze ezt leszámítva is rengeteg típusú motiváció állhat a vásárlás hátterében. Például egy új vállalkozás közösségi média reprezentációjának adhat egy kezdő lökést lájkvásárlás, vagy YouTube videósok turbózhatják fel az első videóik nézettségét ezzel a gyakorlattal.

(via)

A gyanú árnyékában

Követő és kattintás vásárlással már sokan lebuktak a közösségi média történetében. Nem csak pitiáner pályakezdők, hanem a sztárvilág és a politika neves képviselői is, külföldön és Magyarországon egyaránt. A nemzetközi hírességek közöl Rihanna, Cristiano Ronaldo, Katy Perry, Taylor Swift, Lady Gaga, Kim Kardashian és Donald Trump amerikai elnök is bukott már le kamu felhasználókkal. A médiacégek részéről minden esetben a kamu felhasználók törlése volt a retorzió, amivel általában milliós nagyságrendben vágták vissza a hírességek követőinek a számát. 

Itthon legnagyobb médiavisszhangot Mága Zoltán hegedűművész esete váltotta ki, akinek gyanúsan rövid idő alatt növekedett meg a Facebookos rajongótábora több 100 ezer fővel. A  zenész Facebook-oldalának jelenleg kicsivel több mint 1 millió lájkolója van. Ezzel méretű a követői bázissal benne van Magyarország TOP10 legkövetettebb Facebook rajongói oldalában, olyan hírességek mellett, mint Kasza Tibi vagy Schobert Norbert. Persze nem szeretnénk elvitatni annak a lehetőségét, hogy komolyzenével össze lehet harácsolni ennyi Facebook kedvelést, de minimum gyanús, hogy Mága Zoltán követőinek tetemes részét nem Uniós, vagy éppen amerikai állampolgárok teszik ki. Mága 260 ezer bangladesi, 180 ezer indiai és 120 ezer pakisztáni „facebookozóval” gazdagodott a tavalyi esztendő közepén - szinte egyik napról a másikra. Szóval pont olyan távol-keleti országokból érkeztek a kedvelések, ahol a világ kattintásfarmjainak nagy hányada is található. Erre a hirtelen jött bővülésre pedig a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is felfigyelt és versenyfelügyeleti eljárás keretein belül vizsgálatot indított.

A Gazdasági Versenyhivatal a folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárásában azt vizsgálja, hogy a Mága Zoltán előadóművész Facebook oldalán hirtelen jelentős mértékben (több százezerrel) megnőtt lájkok száma arra a körülményre vezethető-e vissza, hogy a Mága Zoltán előadói tevékenységét szervező, népszerűsítő eljárás alá vont vállalkozások valódi kedvelések, valódi fogyasztói tetszésnyilvánítás nélkül, ellenszolgáltatás fejében jutottak-e ezen új kedvelésekhez és követésekhez.

 - fogalmazott a GVH újságírói megkeresésre a Mága-ügy kapcsán.

Jogi szürke zóna

Alapvetően csak etikai szempontból kérdőjelezhető meg, ha valaki magáncélra vásárol fiktív népszerűséget a közösségi médiában. Ez a gyakorlatot természetesen a közösségi oldalak szabályzatában tiltólistás, de mivel a Facebook, a Twitter és az Instagram nem állami szervek, ezért maximum a közösségi oldalak szabályrendszerének keretein belül számíthatnak retorzióra a vásárlással tetten ért felhasználók. Például letiltják ezeket a profilokat, vagy egyszerűen törlik a vásárolt követőket vagy lájkokat. Persze a közösségi óriáscégek folyamatosan próbálják felkutatni és szankcionálni az ilyen típusú visszaéléseket, de a a kattintásfarmok számának növekedésével, és azoknak az egyre hatékonyabban dolgozó szoftvereivel nem tudják maradéktalanul felvenni a versenyt. A vásárolt kamu követők és lájkok ezért sok esetben rejtve maradnak a nagy testvér előtt.

A lájkok és a követők vásárlásra pedig csak akkor kerül jogi megvilágításba, amikor egy influencer úgy köt reklámszerződéseket nagy vállalatokkal, hogy tisztában azzal, hogy követőinek nagy része kattintásfarmokon legyártott kamuprofil. Ha a követők nem valósak, a hirdetés nyilvánvalóan soha nem fog célba érni, mivel nincs mögöttes humán tartalom a követők profiljai mögött. Ha influencer erről tudomással bír - és miért ne bírna, hisz maga vásárolta követőit -, akkor ez a magatartásforma minden kétséget kizáróan rosszhiszeműség a társuló üzletfelekkel szemben. Ez versenyjogi szempontokból mindenképp aggályos, mivel kimondottan a üzleti partner illetve a leendő vásárlók megtévesztésére alapul.

A közösségi média egzisztenciális válsága

Az etikai és a jogi vonatkozáson túl fontos megemlíteni a közösségi média aktivitással kapcsolatban felmerülő filozófiai kérdéseket. A szakértők becslése szerint napjainkban a közösségi médiumok összesített aktivitásának 15%-át már robotok gyártják le, szóval nincs mögöttük humán tartalom. Ez statisztikai tény pedig minimum ijesztő, de inkább durván kiábrándító.

Jóhiszeműen járunk el, ha azt vélelmezzük, hogy a közösségi médiumokat olyan online felületként hozták létre a tech-világ nagy koponyái, ahol csak és kizárólag humán aktivitás történik. Az alapítok elképzeléseinek viszont keresztbe tett az emberi hiúság és haszonszerzés, mivel ezek a gyarló emberi tulajdonságok életre hívtak olyan robotokat, szoftvereket és algoritmusokat melyek bekövetnek, belájkolnak és nézegetik hús vér emberek tartalmait. Jelenleg a aktivitás torta durván egyhatodát ilyen önvezérelt tudattalan entitások generálják. 

Joggal merül fel a kérdés az emberben, hogy mekkora teret fognak még meghódítani a robotok a közösségi médiában? Lesz-e egyensúlyi állapot, vagy emberek egyre lassulva ugyan, de fokozatosan veszítenek a létszámarányukból az olyan digitális platformokon, melyeket csak és kizárólag nekik hoztak létre?

Mi ez, ha nem a közösségi média egzisztenciális válsága...