A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Állatkísérletek: az erőszakmentesség csak marketing?

2019. április 26. - Petschner Anna

Az állatok kísérleti alkalmazása körül mindig is voltak viták, de az utóbbi időben egyre inkább elítélik a kozmetikai célú kísérleteket. Ma már több szépségipari cég hangsúlyozza az erőszakmentességet termékeik eladásakor. De mi van, ha a marketing az állatkísérlet-mentességet hirdeti, de a valóság nem ez?

2013. április 24-én különös emlékművet avattak az orosz Novosibirsk-i Citológiai és Genetikai Intézet közelében: egy 1,8 méter magas emelvényen egy szemüveges egér éppen egy DNS láncot köt. A szobor a laboratóriumokban tartott élőlények előtti tiszteletadás: azoknak az állatoknak az emlékére került ide, akik életükkel emberéletek megmentéséhez járultak hozzá. 

Monument to laboratory mice

A Novosibirsk-i egér szobor (via)

A statisztikák szerint az Európai Unióban évente 11,5 millió állaton végeznek kísérleteket, míg durva becslések szerint ez a szám az egész világra vetítve 100 millió. A számok évről-évre csökkennek, az egyre szigorodó szabályozásoknak köszönhetően. Ezek legfontosabb elve az úgynevezett 3R:

  • reduction (csökkentés)
  • refinement (tökéletesítés)
  • replacement (helyettesítés).

Az első szerint a kísérletek során mindig a lehető legkevesebb állat felhasználására kell törekedni, vagy, ugyanannyi állat igénybevételével minél több eredményt próbáljanak megkapni a kutatók. A második elv azt mondja ki, hogy kísérleti módszerek tökéletesítésével minél kevesebb ártalmat szabad okozni az állatnak és csillapítani kell az esetleges szenvedésüket. Az utolsó elv szerint – amennyire lehetséges – a kísérleti állatok helyett például számítógépes szimulációkkal, sejtkultúrákkal vagy szövetekkel kell végezni a vizsgálatokat.

A különböző mozgalmak, a csökkenő számok és a szigorodó szabályozás ellenére a kísérleti állatok témaköre még mindig komoly erkölcsi dilemmákra adott okot: Vajon feláldozhatunk állatokat a saját érdekünkben? Ha igen, milyen állatokat? És mennyit?

Előnyök és hátrányok

A mérleg egyik oldalán ott van, hogy az emberek számára tagadhatatlanul előnyöket hoztak ezek a kísérletek. A szőrös, tollas, pikkelyes vagy éppen kitinpáncélos állatoknak köszönhetjük a legtöbb orvostudományi áttörést: 94 orvosi Nobel-díj közül 82-ben alkalmaztak állatokat. Ezeknek a teszteknek köszönhetjük a cukorbetegség kezelésére használt inzulint, a hepatitis B, a kanyaró, a mumpsz és a járványos gyermekbénulás elleni oltásokat is. Nem beszélve az olyan betegségekre kifejlesztett készítményekről, mint a leukémia, a sclerosis multiplex, a depresszió, a magas vérnyomás, a tüdőgyulladás és a sort még sokáig lehetne folytatni. Ezek emberéletek milliót mentették meg és mentik meg ma is.

A mérleg másik oldalán viszont a kíméletlen bánásmód mellett ott van az állatok felesleges kihasználása is. Előfordult, hogy a gyógyszerkísérletek során kegyetlenül bántak az állatokkal, de ennek megakadályozására – ahogy korábban is részleteztük – mára számos jogszabály létezik.

Fontos megkülönböztetni, hogy a kísérletek célja gyógyszerek vagy kozmetikumok tesztelése: míg az első az egészség  visszaállítását és megőrzését célozza, a másik alapvetően szépészeti okokból történik. Ráadásul a kozmetikumok tesztelésére több lehetőség is kínálkozik, mint a gyógyszertesztek kiváltására.

Az erőszakmentes kozmetikumokért

Számtalan szervezet harcol a kozmetikai célú állatkísérletek ellen. Ilyen többek között a PETA (People for the Ethical Treatment of Animals), mely a Twitteren is az állatok szenvedését bemutató képekkel próbálja jobb belátására bírni a döntéshozókat:

 

"A sminked nem éri meg az életemet", "A Te sminked, az Ő kínzása" (via, via)

Hasonlóan erős reklámokkal próbál harcolni az olasz ENPA (Ente Nazionale Protezione Animali), vagy a NOHA, felhívva a figyelmet az állatok szükségtelen szenvedésére.

(via, via)

Ilyen a Lush Cosmetics North America reklámvideója:

Mentes vagy nem mentes kozmetikumok?

A kozmetikai célú teszteket számtalan országban ma már tiltják – ezek közé tartozik az Európai Unió, Brazília, India, Izrael, Új-Zéland, Törökország és az Egyesült Királyság is.

A Cruelty Free International (Nemzetközi Erőszakmentes Mozgalom) célja, hogy egyfajta ellenőrzést biztosítson az állatkísérletek nélküli termékeket fejlesztő cégeknek. A szervezet logóját (Leaping Bunny),azok kaphatják meg, akik kozmetikai illetve háztartási termékeik fejlesztésének egyetlen fázisában sem használnak állatokat. A működésre és eladásra vonatkozó kritériumaik is szigorúak. 

 

 

(via)

2012-ben derült ki az Avonról, hogy a már több mint 25 éve elkötelezetten állatbarát cég a termékeit a hatalmas anyagi hasznot hozó Kínában állatokon is teszteli annak ellenére, hogy a cég állatjogi elvei szerint „sem a termékeik biztonságosságának, sem hatékonyságának tesztelésére nem használnak állatokat”. Bár ehhez hozzátették, hogy „bizonyos országokban kiegészítő biztonsági vizsgálatok is szükségesek a helyi törvények miatt”. Ugyanakkor, amit tettek, az a vásárlók megtévesztésének is tekinthető, hiszen nem mindenki volt tisztában a kitétel jelentésével, és azzal, hogy az ázsiai régióban milyen tesztek zajlanak. 

Az Uncaged necű szervezet meg is vádolta az Avont azzal, hogy jogtalanul teszik ki termékeikre az erőszakmentes nyuszi logót. A vádak szerint a cég a termékeik 3%-ánál állatokon is tesztelte a készítményeket, ami körülbelül 1000 állat életébe kerülhetett: mindez alaptalanná teszik az Avon állatjogi kijelentéseit. A cég akkor törölte a fenti elveket a honlapjáról, 2017-ben azonban már egy kiegészítéssel tette azt újra közzé: „Sajnálatos módon, néhány országban szükséges kiegészítő biztonsági vizsgálatokat is végezni, amelyek egy része állatok bevonásával történhet.” Ezen kívül a cég hangsúlyozta elköteleződését az állatok védelme mellett és biztosítani igyekezett vevőit arról, hogy próbálják meggyőzni az ázsiai ország vezetőit a kozmetikai célú állatkísérletek eltörléséről.

A történet folytatása, hogy bár a kínai piacról a PETA sürgetése ellenére sem vonult ki a cég, 2019-ben részt vett a 2023-ra globális szintű erőszakmentes kozmetikai piacot reklámozó #BeCrueltyFree kampányban. Ez újabb támadási felületet jelentett, és ismételten előtérbe került a pénz vs. állatvédelem témakör. A kínai piac esetén viszont mindenképpen pozitív változásnak tekinthető az idén megszavazott változás, miszerint a már piacon lévő termékeken és belföldi készítményeken nem szükséges állatteszteket végezni.

avon_animal_testing_campaign

(via)

Egy másik példa a The Body Shop története. A franchise a világ 60 országában van jelen, és több mint 2500 boltja van. A cég 1984 óta elkötelezett volt az állatok védelme iránt és szlogenjükben is hangsúlyozzák az állatkísérlet-mentességet. Ugyanakkor a The Body Shopot 2006-ban megvásárolt a L’Oreal, amelyet 2013-ban kötelezték az erőszakmentes logó levételére, mivel az Avonhoz hasonlóan Kínában árusított állatokon tesztelt kozmetikai termékeket. A két vállalat központi elköteleződése ezért némiképpen mindig is ellentétben állt egymással, ami végül 2018 augusztusában a The Body Shop eladásával végződött. A céget a brazil Natura vásárolta meg, ami 2006 óta nem teszteli termékeit állatokon.

Bár a kozmetikai célú tesztek az összes állatkísérletek körülbelül ötödét-tizedét teszik ki, ezek nagy része helyettesíthető lenne valamilyen módon, amire a vásárlói körnek is egyre nagyobb igénye van. Éppen ezért a kozmetikai cégeknek egyre jobban kell figyelniük a módszereikre, és arra, hogy az image ne legyen ellentétben a valósággal. 

kep.png

Miért nehéz egy természetfilmes élete?

Beavatkozni vagy nem beavatkozni a természet működésébe? Örök dilemma a természetfilmesek és -fotósok életében. Számtalan eset hozható fel, amikor sem szakmai, sem emberi oldalról nem lehet egyértelmű választ adni erre a kérdésre. Ha pedig a felvételek készítői nem kommunikálnak megfelelően, az még rosszabbá teszi a helyzetet. 

A legtöbben elámulunk a természetfilmek és -fotók képi világán: legyen az egy délutáni pihenőjét töltő bagoly, egymást kergető éjjeli lepkék, az égbolton szálló madarak, egy éjszakai fényben álló kócsag, vagy éppen egy körbekeringő tengeri teknős. Csak néhány példa az utóbbi évek díjazott magyar természetfotói közül: ezeket látva sokan gondolhatják, hogy mennyire romantikus szakma a természetet megörökíteni. Arról már kevesebb szó esik, mennyire nehéz is mindez. Itt egyrészt beszélhetnénk a fizikai megterhelésről: cipelni az több kilogrammos fotóstáskát a szükséges felszereléssel, órákon át mozdulatlanul maradni egy leshelyen, fittyet hányni a mínusz fokokra, a szakadó esőre vagy éppen a rekkenő hőségre és szárazságra, ami még a legedzettebbeket is próbára teszi. Ezt nagyon találóan mutatta be 2009-ben a National Geographic Museum Lions and Leopards (Oroszlánok és leopárdok) kiállítását bemutató reklám:

National Geographic:  Leopard  National Geographic:  Lion

„Hogyan lehet ilyen képet készíteni? Állj ezen a ponton egy kamerával 3 évig.” (via)

Azonban a természet filmezése érzelmileg sem hagyja érintetlenül a kamera mögött álló személyt. Látni egy fiatal zebracsikót az életéért küzdeni, filmre venni egy kiszáradás küszöbén álló madárfióka haláltusáját, vagy éppen csapdába esett állatot kamerázni. Vajon megmenthetik őket? Hívhatnak segítséget? Vagy csak nézzék végig?

Ezek mind olyan helyzetek, amiknél a legtöbbünk be akarna avatkozni az eseményekbe, ám a természetfilmezés egyik etikai alapszabálya ezt tiltja. Ugyanis ez a természet rendje ellen való, és beleszólás az élet körforgásába. Akárhogy is dönt a kamerába néző filmes, ha egy képsor berobban a köztudatba, akkor a szakember kaphat hideget és meleget is a nyakába: vagy a szakmától vagy éppen a laikusoktól.

Amikor tesznek valamit…

Ifj. Lőrincz Ferenc Nylon című alkotása egy műanyag zacskóval játszó delfint ábrázol. Bár a fotó akár lehetne egy ártatlan játék pillanatfelvétele is, mi tudjuk, hogy ez nem csak erről szól.

„Sajnos egyre több a szemét a tengereinkben, óceánjainkban, és emiatt sok állat pusztul el. A képen egy nylonzacskóval játszó palackorrú delfin látható. Ez a találkozás számára most nem volt végzetes, a delfin inkább játékként fogta fel, ahogy a fejére húzta a zacskót és a nap felé úszott benne...”

írja képe mellé a fényképész. A 2018-as Év Természetfotósa díj, Kezünkben a Föld kategóriájában 3. helyet ért el a fotó, és a május közepéig megtekinthető 37. Magyar Sajtófotó Kiállításon. Itt a készítő le is írja: a kép után a felszínre hozta a zacskót.

Kezünkben a Föld - 3. díj - Ifj. Lőrincz Ferenc: Nylon - Sajnos egyre több a szemét a tengereinkben, óceánjainkban, és emiatt sok állat pusztul el. A képen egy nylonzacskóval játszó palackorrú delfin látható. Ez a találkozás számára most nem volt végzetes, a delfin inkább játékkén fogta fel, ahogy a fejére húzta a zacskót és a nap felé úszott benne... A kép a Shaab Abu Nuhas Zátonyon, Egyiptomban, a Vörös-tengeren készült.

(via)

Tavaly novemberben történt a BBC Dynasties (Dinasztiák) dokumentum-filmsorozat készítése közben, hogy az Antarktiszon forgató stáb egy csapatnyi csapdába esett császárpingvint vett észre. Az állatok egy vihar után vagy besodródtak, vagy beleestek egy árokba, és onnan nem volt menekvésük, minden bizonnyal éhen haltak volna. A filmkészítők döntöttek: ásót ragadtak, és – a pingvinek megzavarása nélkül – jégből és hóból vájtak számukra egy kijáratot, amin keresztül az állatok ki tudtak mászni. Bár a közönség éltette a ”hősöket” és örült a pingvinek megmentésének, a szakmát megosztotta az eset. Egyesek kötötték az ebet a karóhoz a nem-beavatkozás mellett, ám több szakmabeli is úgy nyilatkozott, hogy ők is ugyanígy cselekedtek volna. „Úgy gondolom ebben az esetben a tettük tökéletesen alátámasztható és érthető volt. Én is ugyanígy cselekedtem volna a helyükben.” (Doug Allan, természetfotós)

Ugyanebben a sorozatban, a Kenyában élő oroszlánok és emberek kapcsolatáról szóló harmadik részben történt egy hasonlónak mondható eset. A stáb tagjai észrevették, hogy a megfigyelt oroszlánok furcsán viselkednek, járásuk bizonytalan – különösen az egyik kölyöké. Értesítették a hatóságokat, akik végül jelentették az esetet a Masai Mara Reserve Managementnek. Ők döntöttek úgy, hogy egy állatorvosi egységet küldtek a helyszínre, akik megállapították, hogy az oroszlánok a közeli farmerek által kihelyezett mérgezett csaliktól betegedtek meg. Az állatok ellátása már belekerült a filmbe, ám az csak később derült ki, hogy a filmesek indították el az események láncolatát. Az eset ismételten megosztotta a szakmát. Egyesek úgy vélték, nem szabadott volna beavatkozni – még úgy sem, hogy emberek okozták a bajt, hiszen ezt akkor a stábtagok még nem tudhatták -, míg mások szerint helyesen jártak el. A készítők azzal védekeztek, hogy ők csak jelentették, amit láttak, az állatok életébe való beavatkozásról már nem ők döntöttek.

As a poisoned lion cub lies close to death, a team of vets rush to the spot in a dramatic effort to save it on the latest episode of Sir David Attenborough’s new series Dynasties

(via)

Amikor a leghelyesebb döntés végigfilmezni…

Sok esetben viszont a fotós nincs is abban a helyzetben, hogy bármit is tehetne a történések ellen. Ennek egyik oka a távolság, hiszen a kamerával felszerelkezett személy akár több 100 méterre is tartózkodhat az állatoktól, és az események sebessége miatt – még ha akarna is – nem tud beavatkozni. Ugyanakkor a másik ok a saját testi épségük kockáztatása. Ugyanis bármennyire is szelídnek tűnnek, a képek alanyai mégiscsak vadállatok, amik minden látható előjel nélkül megtámadhatják a túl közel merészkedőket. Ez különösen igaz, ha kiszolgáltatott vagy stresszes helyzetben vannak, vagy éppen a kölykeiket érzik veszélyben. Egy fotográfusnak például sikerült azt azelőtti pillanatot lekapnia, amikor egy oroszlán éppen nekiugrik.

animal-photography-angry-charging-lion-atif-saeed-pakistan-3

(via)

És a sort sokáig lehetne még folytatni:

(via)

Természetesen a nem beavatkozás mellett szól az is, hogy bármennyire is nehéz tehetetlenül nézni egy állat szenvedését, meg akarják mutatni a világnak az adott tragédiát. Az egyik leghíresebb példa erre a 2017. decemberében közzétett National Geographic videó egy éhező, csontsovány jegesmedvéről.

A fényképész írta egy beszámolóban:

„[A jegesmedve] nem mozdult, majdnem egy óráig. Amikor végre felállt, vissza kellett tartanom a lélegzetemet. Paul [a filmes] már korábban figyelmeztetett a jegesmedve állapotára, de amit láttam, arra nem voltam felkészülve. Az állat egykor fehér kabátja, ritkulásnak indult és koszos volt. A bőrét és csontjait határozottan látni lehetett. Minden lépés számára fájdalmat okozott és csak lassan mozgott. Azt mondhattuk volna, hogy sérült volt vagy beteg, de biztosan éhezett. Azt is láttuk, hogy az utolsó napjait éli. Ahogy pedig megközelítette az egyik üres fémhordót étel után kutatva, hallottam a kollégáimat zokogni.”

A videós, Paul Nicklen először Instagram-on tette közzé a videót, „így néz ki az éhezés” felkiáltással. Hozzáfűzte, amikor a tudósok azt mondják az elkövetkezendő száz évben kihalnak a jegesmedvék, ő maga ilyennek képzelni el majd a halálukat. Posztjában arról is beszélt, hogy csökkentenünk kell a széndioxid lábnyomunkat, a környezetet kímélő ételeket kell fogyasztanunk és nem szabad kiirtani az erdőinket, és a Földet – mint otthonunkat – kell magunk elé helyezni.

Amint National Geographic felkarolta a videót, az szinte vírusként terjedni kezdett – de már azzal a felkiáltással, hogy „Így néz ki a klímaváltozás”. A készítők pedig sokkolódtak a reakcióktól. Sokan hálájukat fejezték ki hozzászólásaikban, hogy megmutatták nekik a globális felmelegedés hatásait, ám többet vádaskodni kezdtek, hogy miért nem etették meg, terítettek rá pokrócot vagy vitték állatorvoshoz a jegesmedvét. Ám – ahogy a készítők is írják – ezek egyike sem tudta volna megmenteni az állatot.

Egy másik példa a nemrég Netflixen megjelent új, David Attenborough természetfilm sorozat A mi bolygónk (Our planet):

A sorozat leginkább az ember természetre gyakorolt hatásáról szól, aminek egyik részében rozmárok gyülekeznek a Bering-szoros egyik partszakaszán. Viszont ez a terület csak kevés helyet biztosít a tömegével odagyűlő állatoknak, ami a filmesek szerint elsősorban a klímaváltozásnak és az amiatt vészes mértékben visszahúzódó jégtábláknak köszönhető. A készítőknek pedig egy sor jelenetet sikerült lekapniuk, ami szerintük jól leírja a globális felmelegedés hatásait: a meredek sziklákon esetlenül lefelé mozgó állatok a biztos halálba zuhannak. A Netflix által közzétett felvételeket jól látszik az emberek elborzadása, a tehetetlenség és valamelyest a düh is.

Mit kommunikáljanak?

Az utóbbi két eset viszont nemcsak a nem-beavatkozás szabály betartásának világított rá, hanem arra is, hogy mennyire komoly felelőssége van a természetfilmesnek a kommunikációt illetően. Ugyanis sem a jegesmedvés, sem a rozmáros esetben nem voltak egy véleményen a szakértők azzal kapcsolatban, hogy a jelenetsor a klímaváltozás egyértelmű hatását mutatja. Az első esetben  a National Geographic hibázott, és torzítva az eredeti üzenetet a globális felmelegedésre fogta a jegesmedve éhezését. Bár ez nem közvetlenül a filmesek hibája volt, ők is elismerik, hogy nem voltak egyértelműek az üzenet átadásakor és nem hangsúlyozták eléggé a lényeget. Azt is hozzátették, hogy nem tudják, mi lett a jegesmedvével, mert az később bemászott a vízbe – ahol a filmesek szerint már könnyedebben mozgott – majd elúszott. Így az sem kizárt, hogy végül valahogy túlélte.

A rozmárok esetén több szakértő azzal érvelt, hogy „a rozmárok helyet keresnek maguknak a tömegtől távol” narratíva nem helytálló, mivel ezek az állatok általában kisebb csoportokban gyülekeznek és normális körülmények között is hajlamosak a sziklákra felmászni. 1994 és 1997 közötti statisztikák szerint évente tucatnyi állat halt meg ilyen körülmények között. Ám a filmet készítő szakemberek ezt nem így látják. Az általuk készített felvételeken szerintük 100 elpusztult állat is lehet, amik még a köveken belehaltak az esés miatti belső vérzésbe vagy az óceánig eljutva, élettelen testüket később sodorta partra a víz.

Minden helyzet egyedi és mindegyikben sok tényezőt kell mérlegelni a természetfilmesnek vagy -fotósnak mielőtt döntést hoz. De az biztosnak tűnik, hogy ezekkel az esetekkel érdemes találkoznunk, hogy jobban megértsük, miként hatunk a körülöttünk lévő élővilágra.

 

kep.png

Emoji: a virtuális mosoly, ami megváltoztatta a világot

Idén húsz éves az emoji: a digitális nyelvvé formálódó rajzocskák igazán megérdemlik a köszöntést. Hiszen mit érne az élet #kávé☕ vagy #napsütés☀️ nélkül? A kommunikáció fejlődésének olyan mérföldkövei közé, mint az írás, a Gutenberg galaxis, vagy az első webböngésző megjelenése (aminek idén lesz a 30. szülinapja), hozzácsatolhatjuk az emoji, és a kicsit szürke nagybácsi, az emoticon születését is. Honnan hová jutottak és milyen kérdéseket vetnek fel ma?

A kilencvenes évek zord idők voltak: a chatszobák sötét hátterein pusztán írásjelek villogtak, az sms-ek 160 karaktere szürke és ingerszegény volt, és évek teltek el, míg végre történt valami. Akkoriban a hangulat és érzelmek kifejezésére még csak a pont-pont vesszőcske adott lehetőséget, és már ez is nagy lépés volt. 1982 előtt ugyanis a Földön rezzenéstelen arcok váltottak csak üzeneteket egymással. Legalábbis így képzelhetjük el ma, hiszen egy olyan üzenet, hogy „Gyere át beszélgetni.” vagy nem jelent jót, vagy egy robot írta. Hiányzik a végéről valami, ugye? :)

A digitális világ mosolya

1982-ben tehát megváltozott a világ. Minden Pittsburgh-ben kezdődött: szeptember 19-én megszületett a smiley, az első emoticon. A Carnegie Mellon Egyetem virtuális faliújságján napok óta egy fontos beszélgetés zajlott a szabadesésben zuhanó liftekről, olyan kérdésekkel, minthogy egy liftező galamb repülne-e a zuhanás közben. A témát viccnek szánták, de néhányan biztonsági figyelmeztetésekként értékelték a bejegyzéseket, ami ráirányította a figyelmet arra a problémára, hogy sokszor nehéz észrevenni az iróniát az írott szövegekben. A fejtörésnek hamarosan a mesterséges intelligenciát kutató Scott E. Falhman professzor tett két pontot és vonalat a végére, új mérföldkövet adva ezzel az emberi kommunikációnak. : - ) Falhman a vicceket a smiley-val, míg a komolyan veendő dolgokat a ma inkább szomorúságot kifejező fordítottjával tervezte jelölni.

smiley-face-1.jpg

(via)

Egy másik Smiley – történet a szerzői jog jelentőségéről

A jól ismert boldog sárga arcot Harvey Ross Ball grafikusnak tulajdonítjuk, aki 1963-ban alig tíz perc alatt rajzolta meg az őt megbízó biztosítási vállalatnak, akik a munkatársak lelkesítésére szánták az alkotást.

Sem Ball, sem a vállalat nem védette le a sárga arcot, így 1971-ben az élelmes Spain testvérpár kapott a lehetőségen, a „Have a Happy Day” (Legyen szép napja) felirattal megtoldva megszerezték a jogokat maguknak, és milliószám adták el a Smiley-s termékeiket.

Közben a francia Franklin Loufrani még továbbment, bejegyeztette a védjegyet Európában és megalapította a Smiley Company-t. Máig ők birtokolják a jogokat, Ball fia nem tudta visszaszerezni őket. Az emoticonok és a Smiley egymásra találásából pedig a cég elkezdte létrehozni az új, digitális érához igazodó hol boldog, hol pillangó, hol rendőrautó emojikat.

Az emoticonok nem futottak be akkora karriert, mint a dollármilliókat termelő Smiley, de az ötletét Scott E. Falhman sem védette le. Megtette helyette egy pittsburgh-i étterem, akik a vidáman mosolygó sütijüket valószínűleg hasonló arckifejezéssel árusítják azóta is.

Elképzelhető, hogy nem Falhman volt a világon a legelső, aki ilyen egyszerűen adott arcot a gondolatnak, (egyes teóriák szerint már 1862-ben, Abraham Lincoln egy beszédének leiratában gazdagabbak lettünk a kacsintós emoticonnal), de az biztos, hogy ma is hozzá kötjük az elforgatott fejeket. Az egyszerű karakterkombinációk hamar népszerűvé váltak, és továbbfejlődtek az egészen összetett formákig, mint amilyen az izgatottságot:
ヽ(^。^)ノ vagy az azt kifejező variáció, hogy tanulni jó:  .....φ(・∀・*). A fejlettebb emoticonok is írott karakterekből állnak, és feladatuk annyi, hogy olyan érzelmeket, kifejezéseket társítsanak a szövegekhez, amiket nem feltétlenül tudnánk kiolvasni azokból. 

Új nyelv születik

1999-ben aztán mindaz, amit a zárójelek, kettőspontok és csillagok adni tudnak, már kevés volt. A japán NTT DOCOMO a világ meghódítására készült mobil internet szoftverével, de felismerték, hogy képek nélkül meglehetősen puritán a felület, ráadásul a rendszerük 250 leütést engedett emailenként, amiben többtagú emoticonok és hosszú kifejtések aligha fértek volna el. A fejlesztésen dolgozó Shigetaka Kurita volt az, aki annyira hiányolta a vizuális elemeket, hogy megtervezte azt a 176 darab, ma már történelmi jelentőségű 12x12 pixeles szimbólumot, amik a világ első emoji készletét adják. Teret akart adni az írásban nehezen, vagy túl hosszan kifejezhető gondolatoknak is, amivel az online kommunikációs lehetőségek új érába léptek. Hogy mekkora fordulatot jelentett az a néhány kilobájtnyi rajz, azt jól mutatja az a tény, hogy a nagy presztízsű new yorki Museum of Modern Art (MoMA) 2016-ban megvásárolta az eredeti készletet. Az emoji fontos szerepét a múzeum azzal magyarázza, hogy azok képesek a testbeszéd helyét átvenni az online kommunikációban, személyesebbé teszik azt, ami máskülönben egy absztrakt tér.

1_xbniqaktg0jxlsvwwotuqa.jpeg

(via)

Emoji ≠ érzelem

Maga a szó, bármilyen hasonló is a hangzása az emoticonhoz, a japán e, (kép) és moji, (karakter) szavakból ered. Az emoticon ezzel szemben angol kifejezés, az emotion (érzelem) és icon (jelkép) összeolvasztásából született. Ahogy a fogalmak, úgy a jelentésük sem összekeverendő, az emojik mindig képek, és nem billentyűkarakterek. Ma már vektorosan készülnek, hogy bármilyen méretben megjeleníthetőek legyen. (Gondoljunk csak a Messenger óriásira növelhető like-jaira.)

Az emoji sokáig megmaradt japán csodának, ott viszont óriási sikert aratott, minden telefongyártó elkezdte beépíteni a készülékébe, egy darabig az eredetiket, aztán a saját készletét. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy különbözőképpen kódolták az emojikat, így ami a küldőnél látszott, a fogadónál nem feltétlen. Ez a helyzet még évekig fennállt, akkor is, amikor már a világ többi része is emoji lázban égett. A 2000-es évek elején még nem látszott, hogy az emojik fénykora még előttük van: az éra kedvenc üzenetküldő programja, az MSN is egy igen kezdetleges készlettel rendelkezett.

2007-ben az Apple piacra dobta az első iPhone-t, és a Japán terjeszkedésre gondolva feltöltötte emojikkal. A kis rajzokban nem hihettek túlságosan, mert az amerikai telefonokban elrejtették őket, ami persze nem tartott sokáig, hála a leleményes felhasználóknak. 2011-ben aztán megadták magukat a gyártók, azóta az új készülékek emojik hadával felszerelve jönnek le a gyártósorokról.

 a554d9cb73.jpg

(via)

A Google-nél korán rájöttek, hogy ha nem vigyáznak, a japán káoszhoz hasonló helyzetben találják magukat az emoji új rajongótáborával együtt, ezért már 2007-ben elmozdultak az egységes kódolás felé.  A különböző nyelvek karaktereinek egységesítéséért a Unicode Consortium felel, nekik köszönhető az is, hogy 2010 óta mindenféle platformon szabadon áramolhatnak az emojik (a megjelenésük gyártónként különbözik, de a lényeg, hogy a pizzát pizzaként jeleníti meg minden készülék).  Az egységesítéssel hatalom is jár: évről-évre ők döntenek róla, hogy milyen új emojik születhetnek meg. Az ötlet bárkitől érkezhet, de a használhatóságát meg kell tudni magyarázni, sőt, látványterv is szükséges (nem mintha később azt használná a világ: ha el is fogadják a javaslatot, a megjelenését úgyis áttervezik).

Az emoji szövetsége

A Consortium főként olyan nagyvállalatok delegáltjaiból áll, mint a Netflix, Facebook, Google, vagy az Apple, egyetlen nemzet van a teljes jogú tagok között, ez Omán. Úgy tűnhet, mintha a tagok játszanának az emberek legmélyebb vágyaival – valaki most is vár a láncfűrészére – de ennél összetettebb a helyzet.  

Az emoji a világ közös nyelve, és míg angolul talán sosem beszél majd mindenki, a "szeretlek/I love you" emojiul kelettől nyugatig egyaránt érthető.❤️ 

Ez az univerzalitás azonban problémákat is okoz, hiszen sokan sokfélék vagyunk, és a Consortium feladata az érzékeny kérdésekre jó válaszokat adni – a kulturális sokszínűségtől kezdve a nemi identitásokon át évről-évre új reprezentációs hiányok merülnek fel.

2015 előtt az alapértelmezett like fehér volt, azóta ezt sárgára változtatták, de ahogy a The Atlantic cikke rámutat, a lépés nem oldotta fel a mélyben meghúzódó konfliktusforrásokat. A fehérek számára azért lehet furcsa a fehérbőrű emojikat választani, mert az a „white pride” jelképe lehet (Amerikáról van szó, de a probléma Európában is felmerülhet), illetve eddig sem az ő reprezentációjuk hiányzott. Kérdéssé vált az is, hogy fehérként illik-e a sötétebb bőrtónusú emojikat használni. A feketék számára érthető módon nagyobb jelentőségű a 2015-ös változtatás, de a racemojik használatának nagyobb a tétje is: amikor ezeket használják, felhívják a figyelmet a rasszukra. Ezt a nézetet osztja a cikkben megszólaló Peter Chow-White kommunikáció professzor is, aki szerint a racemoji jelenség bebizonyította, hogy a korai illúziókkal ellentétben az online világ sem hozza el a bőrszíntelen világbékét, ahol nem számít ki vagy, csak az, amit mondasz.

emoji04-20150224091745704.jpg(via)

Túl sok a jóból?

Az online tér lehetőséget ad rá, hogy magunk mögött hagyjunk mindent, és csak egy hang (pontosabban karakterkombinációk sokasága) legyünk a millió között - de ez döntés kérdése. Sokak alapvető igénye, hogy minél pontosabban reprezentálható legyen mindaz, amivel azonosulnak, így hiába van már 3019 emoji (722-vel jött ki az első Unicode készlet)  még hosszú évekig lesz dolguk a Unicode-nál a világ népességének lefedésére tett kísérletekkel. A 2019-es verzió több olyan emojival bővült, amely valamilyen típusú testi fogyatékosságot fejez ki, illetve a menstruáció reprezentálásáért küzdők is célt értek, még ha nem is egészen úgy, ahogy elképzelték. Az alapfeltevés az, hogy az emojik segíthetnek a tabuk megdöntésében, legalábbis növelhetik a különböző társadalmi problémák láthatóságát. A kérdés az, hogy az egyre növekvő számú emoji között egyáltalán feltűnnek-e a felhasználóknak az új lehetőségek? Ha igen, akkor elgondolkodnak azon, hogy mit jelentenek? És meddig bővíthető még a készlet? Kurita szerint már most túl sok olyan emoji létezik, amit életében legfeljebb egyszer használ az ember.

Jelenleg is tízezrek aláírásával megtámogatott petíciók követelik a különböző, identitáselemek leképezésének is tekinthető emojik születését. Vannak, akik szivárványos szívre vágynak a Pride jegyében, mások az életüket megkeserítő allergiára hívnák fel a figyelmet. A lezárt petíciók között is nagy a diverzitás: a marihuana levéltől a 12 embert megmozgató láb emoji követelésig van mindenféle. A lábat egyébként 2018-ban bevezették, ami reményt adhat a fehérbor emojiért állhatatosan küzdő tömegeknek és vállalati támogatóiknak is, akik egy egész honlapot szenteltek a témának (és az remélhetőleg kevésbé megy majd félre, mint a feketére színezett talp). A példákból látszik, hogy nincs olyan, amiből valaki ne vágyna emojira, és az is, hogy vannak még lehetőségek a társadalmi célokat zászlóra tűzők előtt. A Unicode feladata, hogy azokat válassza ki, amik még az emojik gazdagodását, és nem erodálását segítik.

5705668-0-image-a-101_1541184044929.jpg

(via)

Az egyenlően és teljes színpalettájában reprezentált világ a nagy közös nyelvben szép gondolat, de azt, hogy a különbségek megjelenítése az eltérések elmosódását hozza-e el, vagy éppen azok kiéleződéséhez vezet, még nem tudhatjuk. Az emojik által megjelenített különbségek elterelhetik a figyelmet a mondandó lényegéről, ugyanakkor megmutathatják azt a sok-sok identitás elemet, amelyek azzá teszik az embereket, akik: így talán egy kicsit közelebb hozhatják a világ távolabbi pontjait egymáshoz. Egy Instagram bio néhány emojival többeknek érthető, mint egy hosszú, magyar (vagy más, kevésbé elterjedt nyelvű) bemutatkozás. Az emojik biztosan megváltoztatták a virtuális világot. De vajon vissza tudnak-e úgy hatni a fizikai világunkra, hogy képesek legyenek megváltoztatni azt?

kep.png

Így válhatsz sikeresebb előadóvá 2019-ben

Ismerős lehet az érzés, amikor egy iskolai vagy munkahelyi prezentáció hallatán egyszerűen el nem tudjuk képzelni, az előadó hogy volt képes kiállni egy ilyen vontatott és szinte kibírhatatlan anyaggal. Szeretjük azt hinni, hogy előadást tartani könnyű, hiszen már fél siker, ha egyáltalán ki merünk állni a hallgatóság elé, és meg is bírunk szólalni. Ez így is van, ugyanakkor igazán jó, magával ragadó előadást annál nehezebb készíteni és bemutatni. A tavalyi évindító posztunkban az érvelésben adtunk tanácsokat, idén pedig újévi fogadalomnak azt ajánljuk, hogy határozzuk el, 2019-ben sikeresebb előadók leszünk!

Nézzük most hét egyszerű taktikát, melyek figyelembe vételével klasszisokkal javulhat prezentációs stílusunk, így remélhetőleg a hallgatóságunk sem fogja unott tekintettel, egy felsőbb hatalomhoz fohászkodva a mondandónk végét várni.

1. Tudd, hogy kikhez beszélsz

A jó előadás titka, hogy tudjuk, kik ülnek majd a közönség soraiban. Gondoljunk csak bele, más emberek más információbázissal rendelkeznek, ehhez mérten tanácsos összeraknunk előadásunk anyagát. Ha szakértők vesznek részt a prezentáción, úgy nem kell elmagyaráznunk a legalapvetőbb információkat, vagy ha éppen az azonos feladatkiírást kapó csoporttársaink hallgatnak minket, akkor nem kell végigmennünk a projekt minden pontján. Amennyiben vegyes közönséggel van dolgunk vagy nem tudjuk előre belőni, hogy kikre számíthatunk, érdemes az “intelligens laikus” szintjét becélozni, tehát nem szájbarágósan, de nem is szakszavakkal teletömve előadni.

o-boring-meeting-facebook-1068x534.jpg

(via)

2. Legyen B, sőt C terv is

A technológia ördöge minden pillanatban felütheti fejét, így készüljünk arra, hogy esetlegesen nem fog működni a számítógép vagy nem érzékeli az adathordozót, amin az előadásunkat vittük. Számtalanszor adódik gond a projektorral, ami miatt mégsem sikerül kivetíteni a prezentációnkat. Mindig érkezzünk felkészülten, legalább B és C tervekkel: pendrive-on és online is elérhető fájllal, akár saját laptoppal, illetve az előadásunk írásos vázlatával (már ha nem tudjuk azt fejből). Az elejét feltétlenül memorizáljuk, hiszen megeshet, hogy valaki a segítségünkre siet a technikával, mi viszont közben el is kezdhetjük az előadást. Az egyik legrosszabb eset a teljes áramszünet: hosszabb előadásnál egy handout sokat segíthet abban, hogy tudjuk követni magunkat. 

2_4.jpg

(via)

Illetve, ha videó is szerepel a prezentációban, mindenképpen számoljunk azzal, hogy nagy valószínűséggel problémánk lesz a lejátszásával. Ne bízzuk az internetre a dolgot, mert kínos, ha percekig nem tölt be a YouTube - inkább mentsük le előre az anyagot.

Ha már videómegosztó: gondoljuk végig, hogy szeretnénk-e úgy belépni a saját fiókunkkal, hogy a közönség kivetítőn nézheti a számunkra ajánlott egyéb tartalmakat. Biztos mind az előadáshoz kapcsolódik? Profibb hatást keltünk, ha nem teregetjük ki a zenei ízlésünket, az általunk követett influencerek listáját, és ki tudja még mit. 

3. Figyeld, hogy figyelnek-e még

Általánosságban véve egy előadás elején még élénk tekintetek néznek vissza ránk, de a figyelem hamar lankad. Aztán megint aktívvá válhat a közönség, ha meghallják, hogy már csak pár gondolatunk maradt vissza. Ha azt vesszük észre, hogy az előadás derekán elvesztettük hallgatóságunk nagy részét, érdemes egy figyelemfelkeltő videóval vagy egyéb kiugró elemmel felráznunk őket, az unalomba semmiképp ne süppedjünk bele.

4. Használj személyes anekdotákat

Éthosznak nevezik a retorikában a meggyőzésnek azt az eszközét, amellyel az előadó saját magát mutatja meg a szövegben: ezzel tudja alátámasztani azt, hogy hiteles megszólaló a témában. Az előadást mindenképpen gazdagíthatja egy-két személyes részlet, például saját tapasztalat vagy a munkafolyamatba való betekintés. Természetesen a túlzásra ügyelni kell: ne hozzuk kínos helyzetbe a közönséget túlságosan részletes háttérinformációkkal, valamint igyekezzünk elkerülni a történetben szereplők név szerinti említését, hacsak nem olyan emberekről van szó, akiknek szakmai sikereit hangsúlyozzuk a prezentációnk témája kapcsán.

3_4.jpg

(via)

5. Légy tisztában a csend erejével

A csendnek nem feltétlenül kell kínosnak lennie, egy jól ütemezett hatásszünet nyomatékot adhat mondanivalónknak. Ne féljünk attól, hogy pár másodpercre elhallgatunk, hagyjunk bátran időt a közönségnek arra, hogy elgondolkozzon az előadás fontos pontjain, illetve a központi üzenetünkön. A hatásszünet olyan szempontból is hasznos, hogy a duruzsoló közönség hirtelen észreveszi magát, és remélhetőleg elcsendesül, pl. egy iskolai előadás során.

6. Gyakorolj, hiszen az teszi a mestert

Ha gyakran kell előadást tartanunk, sok szempontból rutinossá válunk, de még a profik számára is a jó prezentáció titka lehet az előzetes próba. Ne sajnáljuk arra az időt, hogy otthon elpróbáljuk az előadást! Így világossá válhatnak azok a pontok, amelyek logikailag nem megfelelően követik egymást, vagy éppen nehéz érthetően megfogalmazni őket. Ez pedig egy újabb problémához vezet: ez az időtúllépés, ami akkor következik be, ha élesben döbbenünk rá, hogy sokkal több mindent kell elmagyarázni és összekötni, mint hittük. Felkészületlenül jól bele lehet esni a csapongás, önismétlés, összefüggéstelen gondolatvezetés csapdájába.

7. Tudd, hogy az idő nagy úr

A megadott időkorlát be nem tartása több szempontból is problémás: a közönség ráun az előadásra, idegessé válik a késés miatt, illetve előfordulhat, hogy ezzel mástól veszünk el értékes perceket. Érdemes az előadást kicsivel rövidebbre tervezni, mint a megadott időkeret a már említett technológiai malőrök miatt, valamint a felmerülő kérdések okán is. Még ha nincs is kifejezett kérdés-válasz szekció, adjuk meg a lehetőséget a hallgatóságnak a releváns megjegyzések megosztására, hiszen ebből előadóként is rengeteget tanulhatunk.

4_6.jpg

(via)

Ha szívesen tanulmányoznád mélyebben a prezentáció művészetét, itt és itt megteheted. 

konzerv.png

Az nem hús, amit nem mészároltak le! - Élesedik a laborhús körüli vita

Az év eleje óta zajlik a vita az Egyesült Államokban a laborban előállított húskészítmények elnevezéséről, amikor is az egyik prominens marhatenyésztéssel foglalkozó szervezet petíciót indít azért, hogy ne lehessen húsnak nevezni azt, ami nem hús. Szerintük hús csak az lehet, ami a felnevelt, aztán lemészárolt állattól származik. De mire fel a definíciós háborúskodás? A laborhús is úgy végzi majd, mint a növényi tejek italok?

“Eh, mi a név?”

Ausztráliában hasonló viaskodásnak lehetünk tanúi, mint az Egyesült Államokban, ahol a jelenlegi jogszabály szerint hús nem lehet az, amit egy magzatból közvetlenül állítanak elő. Fontos tudni, hogy a laborhús márpedig így készül (egészen pontosan magzati borjúsavóból). Ennek ellenére szükségét érzik a definíciós határvonalak élesebbé tételének. A tiltakozók szerint a helyes elnevezés laborban előállított fehérje kellene, hogy legyen.

impossible-burger-01.jpgA Lehetetlen Burger: úgy "vérzik", mint az igazi

Nem meglepő, hogy a haszonállatok tenyésztésével foglalkozó embereket a címkézési háborúban a gazdasági hátrányok visszaszorítása vezérli, tudniillik a növényi étrend (és az ezen túlmutató veganizmus) előretörésével a laborhús gondolata egyre inkább foglalkoztatja az embereket. A laborhús mellett kampányolók úgy érvelnek, hogy élő változatával ellentétben az nem tartalmaz antibiotikumokat vagy különböző kórokozókat, amelyek negatív hatása egyre nagyobb egészségügyi és gazdasági problémává válik. A tiszta hús továbbá fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontból is előnyösebb. Az elnevezés pedig azáltal válik jogossá, hogy a késztermékek molekuláris szinten azonosak. Nélküle viszont félő, hogy hamvába holt ötlet marad a tiszta hús koncepciója.

Franciaországban már lemeccselték a címkéket. Náluk nemcsak a laborban előállított készítmények húsnak nevezését tiltották be, már a növényi eredetű "tejtermékeket" sem lehet tejnek hívni, sőt tiltottnak minősül a bacon és a kolbász címkézés is a kizárólag növényi összetevőkből álló termékeken.

Meg kell hagyni, hogy a tiszta hús, ahogyan azt a legtöbbször előállítják, kizárólag izomsejtekből készül, nem pedig zsír- és vérsejtekből. A különböző húsféleségekhez pedig ezek kombinációjára van szükség, továbbá szín- és ízfokozókra, hogy az végül olyan legyen, mint a tradicionális körülmények között lemészárolt verziója (igen, tényleg a slaughtered szót használják). A kutatók reményei szerint a forgalomba kerülésig még inkább valósághű hússzerű készítményt fognak tudni előállítani.

Fehér ital és a kávédba teszed. Mi az? Hát, nem tej.

A harc természetesen nem áll meg a húsok háza táján. Az állati és növényi tejek különbsége egyértelműbbnek tűnik, de a háborúskodás ezen a téren is évtizedek óta zajlik. Végtére hogyan is fejnénk meg egy szójababot vagy egy kókuszt? Esetleg egy mandulát vagy egy kesudiót? A rizst meg a zabot aztán pláne hagyjuk! Az amerikai szabályozó szerveket eddig nem zavarta az elnevezés, ugyanis a használatbeli hasonlóságok magukért beszélnek. Aztán lecsapott a tejipar. A sokmilliárd dolláros tejipar arra hivatkozott, hogy a növényi tejek táplálkozási profilja eltérő, így ne profitáljanak már a tej “brandjéből”, és ne próbálják megtéveszteni a vásárlókat. Válaszul a növényitej-pártiak az állati tejek sokféleségével érveltek (pl. zsírszázalékot vagy ízesítést tekintve), tudniillik a táplálkozási profil egységessége már az állati eredetű termékek esetében sem állja meg a helyét. (Arról nem is beszélve, hogy a tej hivatalos definíciójában egészséges tehenek származékaként nevezik meg az italt…)

butter.jpg

Margarin reklám: "El sem hiszem, hogy nem vaj!"

A legmókásabb talán a karfiol steak esete. Kritika érte, mondván miért is akarnánk egy zöldséget húsfélének titulálni, amikor az a név nélkül is képes csábítóan finom lenni?!

karfiol.jpg

Hogy mennyiben sikerül-e kiszorítania a piacról a laborhúsnak tradicionális verzióját, a jövő zenéje - és talán inkább technológiai, mintsem etikai kérdése.

kep.png

 Képek: innen, innen, innen

A medve vagy az orrszarvú az ütősebb kampányállat? - A WWF Magyarországot kérdeztük

2018. szeptember 21. - KomMédia BME

A WWF a világ legnagyobb természetvédelmi szervezete, az ikonikus panda logót rengetegen ismerik. Az élővilág megmentéséért folytatott küzdelmükben a nyilvánosság nagy szerepet kap: a célközönség megszólításának eszközeiről és ezek hatékonyságáról Antal Alexát, a WWF Magyarország kommunikációs vezetőjét és Joó Zsófiát, a szervezet digitális kommunikációs munkatársát kérdeztem.

Hogy látjátok a kommunikáció szerepét a természetvédelemben?

A: Egy nagy és egyre növekvő, többirányú területnek. Egyfelől azt gondolom, hogy a civil szervezeteknek itthon is sokkal profibb kommunikációra van szükségük azért, mert részben adománygyűjtésből élnek. Nyilván vannak pályázati forrásaik is, de az olyan nyugati országokban, mint Németország vagy Hollandia, a magánadományozók tartják fenn a legértékesebb programokat. Itthon is ez lenne a cél, mert ez viszonylag hatékony működést enged a szervezetnek. A projekt pályázatokból befolyó összegeket ugyanis csak az adott projektre lehet elkölteni, de ha közben felmerül egy új helyzet, melyet szeretnénk kivizsgálni, azt a felajánlásokból tudjuk finanszírozni. Ezért fontos, hogy az adományozás trendi legyen. A szervezet brand ismertsége és pozícionálása ezért is lényeges kérdés. A kommunikáció másik feladata a viselkedésváltozás elérése: ezen a területen az egyik fontos célkitűzésünk a fenntartható életmód elterjesztése.

antal_alexa.jpg

Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője

Milyen típusú kampányaitok vannak?

A: Kétféle nagy kampánytípusunk van. Az egyik az előbb említett viselkedésváltoztatást célozza, ebben benne van az adományozás, a figyelemfelkeltés és a tudatosság növelése. A másik valamilyen policy megváltoztatását célozza, például amikor egy adott törvény vagy intézkedési terv nem megfelelő. Ezek célzott természetvédelmi kampányok, de a széleskörű kommunikáció is szerepet kap bennük. Azt látom, hogy főleg a kelet-európai országokban fontos a médiához és az emberekhez fordulni, nélkülük a legtöbb ilyen kezdeményezést elveszítenénk, mert a gazdasági érdek rövidtávon esetleg mást diktál.

Mi határozza meg a kommunikációs stratégiátokat?

A: Az arculatot nagyjából meghatározza a nemzetközi szervezet, de ahogy a természetvédelmi stratégia is helyi viszonyokra épül, úgy a kommunikációs is. Éppen ezért az arculat és a brand perception is országonként eltérő lehet. Azt gondolom, hogy az alapértékeket fontos lenne megtartani. Van olyan ország, ahol ezeket csak ímmel-ámmal követik, és mondjuk kicsit radikálisabb irányba viszik a szervezetet, de ott erre van szükség. Ki kell mondani, hogy minden szervezetnek megvan a maga stílusa, minden közeg más, ezekhez mérten tud transzformálódni az arculat.

Van kedvenc kommunikációs kampányotok?

A: Bár ez inkább film, de nagyon tetszett a We are all connected, amiben osztott képernyővel látjuk az emberek otthonait és az állatokat, a párhuzamot az emberi és az állati viselkedés között. Illetve a Paperworld videónkból vágott, szintén We are all connected névre hallgató verziót is szeretem, ami Cannes-ban Bronz Oroszlán-díjat is nyert.

Zs: Számomra minden idők kedvenc kampánya a Designed by Nature volt. Ezt a kreatív partnerünkkel együtt hoztuk össze, miután a gördeszkás srácok megkerestek bennünket azzal, hogy támogatni szeretnének. Majdnem nulla  költsége volt, és ahhoz képest körülbelül 16 milliós elérése, ami elég jó. Tíz kezeletlen falapot beadtunk a Budakeszi Vadaspark medvéinek, három apró darabokban jött ki, a többit sikerült visszaszereznünk, és azokból a partnerünk elkészítette a gördeszkákat. Nagyon látványosak lettek. Online aukción lehetett rájuk licitálni, a médiában és Facebookon is jól futott a kampány. A befolyt összegből természetesen a közreműködő medve "művészek" is kaptak. 

Együttműködtök más, országos szervezetekkel?

A: Igen, mivel a természetvédelmi programjaink között is sok a határon átívelő, így a kommunikációban is van együttműködés. Éppen most van előkészítés alatt egy regionális, fenntartható életmódot népszerűsítő projekt, amit több országgal közösen csinálunk.

Hogy döntitek el, hogy a nemzetközi kreatív tartalmak közül mi jelenjen meg itthon?

Zs: Ezek között válogathatunk. A globális networknek pont az a lényege, hogy az anyagok kb. 98%-át félszabad felhasználásra mi is megkapjuk szerkeszthető fájlok formájában, ezekhez teszünk magyar feliratot és kész. Ha valami megtetszik, és illeszkedik a céljainkhoz, akkor azt átvesszük: a We are all connected például nálunk is népszerű lett. A fajok is válogatási szempontot jelentenek: a nemzetközi szinten "ikonikus" WWF védelem alatt álló állatokkal - például a tigrissel, elefánttal, orrszarvúval - itthon kicsit nehezebb kampányolni. De panda nélkül nálunk sincs élet. Szerintem Magyarországon sokkal szexibb fajok vannak, de a barna medve, hiúz és farkas trió megmentésére annyira sokan még nem ugranak. 

Tovább

Hadd döntse el a nő, hogy hol van a helye

Karrierje rögtön egy buktatóval kezdődött, mely irányváltásra kényszerítette: eredetileg színész szeretett volna lenni, de miután négyszer sikertelenül felvételizett a Színház és Filmművészeti Egyetemre, feladta ezt a vágyát, és más területek felé fordult. Ma már kommunikációs szakértő, énekes, személyi StyleCoach, blogger  és elhivatott állatvédő. Szerepelt az X-Faktorban, verseket és dalszövegeket ír, mindezek mellett egy nagy sikerű nemzetközi esettanulmány verseny megálmodója. Sziget Ágnest karrierje szépségeiről és nehézségeiről kérdeztük - szóba került a munkahelyi szexizmus, a büfészakok, és az is, hogy hogyan fér bele ennyi minden a mindennapokba. 

Tovább

„Két nap alatt 15 kilót dobtam le a fogyasztóövvel”- leleplezzük a vásárlós TV műsorok trükközéseit

A jó öreg Horst Fuchs neve, és a TV-s shop műsorok ikonikussá vált márkái szinte mindenkinek ismerősen csengenek. A délelőtti műsorsávban nagy valószínűséggel vásárlós programokba botlunk a kereskedelmi csatornákon, amikről sokaknak leginkább a selejtes, túlárazott kacatok jutnak eszébe - ugyanakkor szinte mindannyiunknak van legalább egy olyan ismerőse, aki rendelt már innen. Nem hiába: ezek a műsorok csúcsra járatják a manipuláció művészetét. Nézzük meg, hogyan!

A kereskedelmi televíziók vásárlós programjai leginkább a délelőtti, és a kora reggeli műsorsávban kapnak helyet. A csatornák ilyenkor előre elkészített reklámfilmeket vetítenek, nagyjából egy órán keresztül, többszörösen ismételve azokat. A nézők nem csak a műsor ideje alatt tudnak vásárolni, de  az ígéret szerint sokkal jobban megéri nekik, ha ezt teszik: ugyanis, ha ekkor tárcsázzák a pirosan villogó telefonszámot, rögtön két, azaz kettő darab olyan terméket kapnak, ami megváltoztatja az életüket, ugyanazért az árért. 

Tovább

Így befolyásol bennünket a szavak ereje

A szavaknak óriási ereje van: az információk "csomagolása" hatással van döntéseinkre, emlékeinkre, sőt, a világról alkotott elképzeléseinkre. Nem véletlen, hogy a kommunikációs keretezés kutatásának fontosságára több tudományterület is ráérzett. Most bemutatunk három kísérletet, amelyek alátámasztják, hogy a kifejezésmód az élet számtalan területén elképesztő befolyással bír.

Keretezni annyit tesz, mint jól megválasztott kommunikációs elemek segítségével hangsúlyossá tenni egy esemény egy bizonyos értelmezését. Így képesek vagyunk befolyásolni, hogy az emberek mit észlelnek az eseményből, mit tartanak az okának és a lehetséges következményeinek, milyen morális értékítéletet alakítanak ki róla. A kommunikációs keretezés egyik leghíresebb példája a terror elleni háború, amely a szeptember 11-ei terrortámadások utáni politikai döntések időszakára utal. Azzal, hogy az ország vezetői ezzel "csomagolták" be az újabb politikai irányvonalaikat, legitimmé tették többek között Irak megszállását és az elektronikus adatgyűjtés kiterjesztését.

framing.png

Kockázatkerülők és kockázatkeresők

Daniel Kahneman kutatásaiban azt vizsgálta, hogy az emberek bizonytalan döntéshozatali szituációkban nem racionálisan cselekednek, hanem néhány alapvető heurisztikát, azaz hüvelyujjszabályt követnek. Ezek a hüvelykujjszabályok arra utalnak, hogy döntéseinket eddigi tapasztalataink és ráérzések alapján hozzuk meg.

Elméletének alátámasztására egy pszichológiai kísérletet végeztek el, melynek kitalált forgatókönyvében az ország lakosságát titokzatos és halálos járvány fenyegeti, amely várhatóan 600 ember életét követeli.

epidemic.jpg

A szakértők két gyógymódot fejlesztenek ki, az alternatívákat pedig így prezentálják:

Az A gyógymóddal 200 ember megmenthető. ("200 people will be saved.")

A B gyógymód esetében egyharmad valószínűséggel mindenki életben marad, de kétharmad valószínűséggel senki sem menthető meg. ("There is 1/3 probability that 600 people will be saved, and 2/3 probability that no people will be saved.")

A kérdés, hogy melyik gyógymódot válasszuk. A válaszadók 72%-a az A gyógymódra szavazott, 28% pedig a B-re.

Az imént feltett kérdés becsapós, ugyanis mindkét gyógymód esetében a várható hasznosság megegyezik, tehát ugyanannyi ember menthető meg. Az eltérő módon keretezett információk logikailag azonosak.

A kísérleti alanyok egy másik csoportja a következő forgatókönyvet hallotta: A titokzatos és halálos járványt 600 ember életét fenyegeti, és két alternatív megoldás közül lehet választani:

A C gyógymóddal 400 ember veszti életét. ("400 people will die.")

A D gyógymód szerint egyharmad az esélye, hogy senki sem hal meg, de kétharmad eséllyel mind a 600 ember meghal. ("There is 1/3 probability that nobody will die, and 2/3 probability that 600 people will die.")

És most melyiket válasszuk? Ebben a keretezési szituációban 22% voksolt az első gyógymódra, 78% pedig a másodikra.

A szemfüles olvasók észrevehetik, hogy az összes lehetőség várható értéke azonos. Az A és a C gyógymód megegyezik, ahogyan a B ugyanaz, mint a D a bizonyosság és a bizonytalanség tekintetében. A kísérleti alanyok viszont más-más arányban választottak a két döntéshozatali szituációban. Mit jelent ez a keretezés elmélete szerint? Amikor a lehetőségek a megmenthető életek száma szerint lettek prezentálva, a kísérleti alanyok a biztos kimenetelt választották. Amikor a lehetőségek a várható halálozások száma alapján lettek bemutatva, akkor a válaszadók hajlandóak voltak kockázatot vállalni. Hogyan magyarázták a kutatók a kísérlet eredményét? Szerintük az emberek döntési helyzetekben a pozitív kimenetelek esetén kockázatkerülők, negatív kimenetelek, azaz veszteségek esetén pedig kockázatkeresők.

A viselkedési közgazdaságtanban kutatók azt a következtetést vonták tehát le, hogy ugyanazok az üzleti vagy gazdasági jelenségek egészen más reakciókat, így más pénzügyi döntéseket váltanak ki az eltérő keretezésnek köszönhetően.

A tanúvallomások megbízhatatlansága

Elizabeth Loftus pszichológust az a kérdés érdekelte, hogy egy tárgyaláson elhangzó információk hogyan képesek megváltoztatni a szemtanúk beszámolóit. Elmélete szerint a nyelvezet, ahogyan a szemtanúk megfogalmazzák tanúvallomásaikat, hatással van az emlékeikre is. Ennek tesztelésére a következő kísérletet tervezte meg:

A kísérleti alanyok két autó ütközését nézték meg egy videófelvételen. A videó levetítését követően arra kérték őket, írják le, amit láttak, mintha valós esemény szemtanúi lettek volna.

Az egyik esetben ezt a kérdést kapták: “Milyen sebességgel haladtak a kocsik, amikor egymásba csapódtak?” (Angolul a smash szót használták.)

A másikban pedig ezt: „Milyen sebességgel haladtak a kocsik, amikor egymásnak ütköztek?” (Angolul hit.)

loftus-car-crash-experiment.jpg

Az első esetben a kísérleti személyek átlagosan 30 km/h-val nagyobb értéket becsültek. Sőt, a “csapódásos” kérdésre válaszolók esetében az egy héttel később felvett kérdőíven a kérdezettek már arra is emlékeztek, hogy a felvételen üvegszilánkok repkedtek, ami valójában nem is történt meg. A szavak tehát kétségkívül még az emlékeinket is képesek megváltoztatni.

Mi vagy ki okozza a szegénységet?

Shanto Iyengar, a kaliforniai Stanford University politikatudomány professzora, a médiahatások területén vizsgálta a keretezés jelenségét. A média köztudottan hatással van arra, hogyan ítéljük meg a társadalmi és közéleti problémákat. Iyengar kísérletében rámutatott, hogy a hírfogyasztók eltérő módokon értelmezhetik a szegénység okait annak keretezésétől függően. Amikor a szegénység tematikusan lett keretezve, azaz általános trendek és politikai irányvonalak kerültek bemutatásra (szegénységi ráta, segélyezési rendszer), akkor a kísérleti alanyok társadalmi tényezőket neveztek meg a szegénység okaiként, pl. megbukott politikai döntések, a gazdaság helyzete.

szegenyseg_1.jpg

Amikor viszont a szegénységet úgynevezett epizodikus keretben, azaz egyes emberek helyzetén keresztül mutatták be, akkor a kísérleti alanyok hajlamosabbak voltak magukat a bemutatott szegény sorsúakat hibáztatni saját helyzetükért.

szegenyseg_2.jpg

Mindhárom példa azt mutatja, milyen komoly tétje van szavaink megválasztásának. De nem is kizárólag arról van szó, hogy ha egy dolgot más keretbe helyezünk, másként látjuk azt (akárcsak egy festmény vagy poszter esetében), hanem a nyelvi megjelenítéssel magát a jelenséget is képesek vagyunk mi magunk formálni.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.

kep_1.png

Emberi kommunikáció lehet-e valaha a gépekkel folytatott csevegés?

Interperszonális kommunikáció során partnereinket érző és gondolkodó lényeknek tartjuk, és feltételezzük, hogy a másik egy adott szándékkal lépett velünk kapcsolatba. Ennek fényében felmerül, hogy hogyan tekintsünk virtuális asszisztenseinkre, és a velük folytatott „társalgásokra”? Ha érzőnek nem is, gondolkodónak tarthatjuk-e őket? Képes lehet egy szoftver a diskurzus rejtett szabályait alkalmazni? A chatbotok világában most ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A különböző tudományok - mint a nyelvészet, a filozófia, a szociálpszichológia vagy a pszicholingvisztika - mind máshogy közelítik meg a társalgás kérdéskörét. Utóbbi a technológiai rendszerek megismerése által von le következtetéseket az interakcióra vonatkozóan, vagyis azt vizsgálja, hogy a gépekkel folytatott kommunikációban hogyan valósulnak meg az emberi kommunikációra jellemző elvek.

ke_p1.png

A kutatási téma igencsak releváns, hiszen a virtuális személyi asszisztensek már jó ideje jelen vannak a mobil piacon: a Siri (Apple), az SVoice (Samsung) és a Cortana (Microsoft) hasonló elvek mentén, egyre valóság közelibb formában állnak az emberek rendelkezésére. A Cortanaval például már csevegő tónusban is beszélgethet a felhasználó, így a társalgás olyan, mintha csak egy másik személyhez szólna.

A 'chatterbot', vagy rövidebb és elterjedtebb nevén chatbot tehát egy olyan program, amely a mesterséges intelligencia segítségével kommunikál az emberekkel, előre lefektetett metódusok és parancssorok alapján. Az első chatbotnak az 1966-ban kifejlesztett ELIZA-t tartják, a kifejezést megalkotása pedig Michael Mauldin nevéhez fűződik. Mauldin másik nagy újítása az, hogy 1994-ben létrehozta első Verbo-t (Verbally Enchanted Software Robots), akit Julia-nak nevezett el. Ez volt az első olyan szoftver, ami nem szöveges, hanem hangüzenetben kommunikált.

ke_p2.png

A gépekkel folytatott akusztikus társalgást az Amazon magas szintre fejlesztette az Echo készülék forgalomba hozásával, mely az Alexa nevű beszélő szoftverrel ellátva 2014 novemberében debütált a piacon. A cég eddig körülbelül 3 millió példányt adott el belőle.  

Az Echo egy Bluetooth hangszóró és egy virtuális asszisztens keresztezéséből jött létre, és többféle funkció betöltésére alkalmas: például folyamatosan figyel, azonnal válaszol a felhasználó által feltett kérdésekre, és elvégez egyszerűbb műveleteket, mint például a zene lejátszás vagy az ébresztő beállítása. Működési mechanizmusa a következő: a kérdéseket, kéréseket az „Alexa” felkiáltással nyitjuk, majd kiadjuk az utasítást. A szoftver WiFi hálózatra csatlakozás segítségével találja meg a szükséges információt, illetve folyamatosan tanul: kérdéseinket amellett, hogy rögzíti, a felhőben tárolja - ez pedig a rendszer fejlesztésében segíti az Amazon munkatársait. 

Az ember-gép dialógus azonban nem mindig zökkenőmentes:

Ember: Mikor indul vonat Miskolcra?

Gép: Ma utazik?

Ember: Kedden.

Gép: Ma utazik?

A példa Pléh Csaba "A társalgás pszichológiája" című művében olvasható. Az idézett szöveg rámutat arra, hogy a gépben értetlenséget generálhat az, ha az általa feltett eldöntendő kérdésre a felhasználó a várttól eltérő választ ad. És hogy miért válaszol így a gépnek a felhasználó, ahelyett, hogy igennel, vagy nemmel felelne? Azért, mert a párbeszédeket irányító összetett társas rendszerben az emberek egymást sajátos ismeretekkel, szándékokkal és egymásra vonatkozó gondolattulajdonításokkal teli lényeknek látják. A gépeknek ehhez kell felnőni. 

ke_p3.png

De egyelőre még kérdés, hogy az intelligens személyi asszisztensek egyre fejlődő kompetenciáiknak köszönhetően mikor tölthetnek be teljes értékű szerepet egy társalgásban, illetve, hogy egyáltalán megvalósulhat-e ez az állapot. Vajon túllépnek-e valaha azon, hogy utasításokat hajtanak végre és kérdéseket válaszolnak meg? Képesek leszünk valaha valós társalgási szituációt előidézni velük?

Az biztos, hogy az okos eszközök óriási fejlődést produkáltak a beszédfelismerés és a mesterséges intelligencia terén, ezen a téren sokan  a Siri-t tartják mérföldkőnek: a rendszer az esetek többségében frappáns válasszal szolgál kérdéseinkre. Virtuális asszisztensként állandóan szolgálatkész, és felhasználó kedvében akar járni.

ke_p4.png

Nem kedveli az obszcén szavakat, köszönt és elköszön, ha már nincs rá szükségünk. Mindig megvárja, míg befejezzük mondandónkat, nem vág közbe. Azonban ez a fajta társalgás nem kívánja meg például az ember-ember közti diskurzusban elvárható udvariasságot – mi például minden lelkiismeretfurdalás nélkül bezárhatjuk a programot elköszönés nélkül.

Mark Sagar, az új-zélandi University of Auckland professzora úgy gondolja, egy emberi arccal felruházott chatbottal gazdagabb kommunikáció folytatható, mint szöveges üzenetekkel működő rendszerekkel. Ezért megalkották a Nadia nevezetű avatárt, akinek Cate Blanchett kölcsönözte a hangját, az IBM pedig szoftvert szolgáltatott hozzá.

Nadia a fogyatékossággal élők számára nyújt segítséget a közigazgatási ügyintézésben. A Soul Machines startup által kifejlesztett avatárok arra is programozhatóak, hogy reagáljanak a személy arckifejezéseire a saját szimulált mimikájukkal – vagyis az empátia illúzióját hozzák létre.

ke_p5.png

Mára elmondható, hogy a chatbotok olyan világába léptünk, ahol a fejlesztők azon dolgoznak, hogy az avatárok a lehető legemberibb módon kommunikáljanak velünk. De az, hogy „a lehető legemberibb” eléri-e valaha az „emberi” szintet, az a jövő zenéje. 

képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen