A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


5 médiás átverés április elsejére

2019. március 31. - konzervtelefon

Képes beszámoló a tudomány új csodájáról, szemkápráztató felvételek egy ismeretlen állatfajról,  bizonyíték arra, hogy az ész nélküli kommentelgetés népszokássá vált – a médiát bizony nem hagyja hidegen a bolondok napja. 

Lássunk néhány példát időrendben a print, az elektronikus és a közösségi média világából.

Hozz vödröt az adómentes bornak!

A norvégok, akik ezen az 1950-es képen sorakoznak kis dézsával, fazékkal és vödörrel, komolyan vették az Afterposten nevű vezető napilapban megjelent cikket, miszerint komoly kedvezménnyel juthatnak francia borhoz. 

1950wine_lg.jpg

(via)

Hogy minek ez a sok edény? Az első oldalon közölt hír szerint ugyanis a Vinmonopolet (mely kizárólagos joggal rendelkezett az alkoholárusításra) kapott egy óriási, hordókban érkező borszállítmányt Franciaországból – akkorát, hogy kifogytak az üvegekből. Mivel nincs mibe kitölteni a bor, jelentős kedvezménnyel túladnak rajta: mint látszik, voltak olyan derék állampolgárok, akik az állam segítségére siettek. 

Brit hatalomátvétel az időjárás felett

Hosszú nyarak, fehér karácsony, szigorúan csak éjszakai esőzések, kontroll a kontinens időjárása felett – ezeket mind biztosította volna az a brit tudósok által létrehozott csodamasina, amelyet a Guardian mutatott be az olvasóknak 1981-ben. Íme az elégedett feltaláló, az állítólagos Dr. Chisholm-Dowright, amint épp egy jelentést néz arról, hogy Pershore térségében ragyogóan süt a nap, míg Marseilles környékét lassan eléri a hóvihar: 

weather_machine.jpg

(via)

Itt a bizonyíték: Darwinnak igaza volt!

Mit gondolsz, milyen madarak repkednek ezen a képen? 

pingvin.jpg

(via)

Pingvinek, bizony! A rövid szárny és has nehéz test nem áll többé a szárnyalás útjába – az antarktiszi faj létezése a darwini evolúció elmélet hús-vér bizonyítéka. A különleges állatok a BBC 2008-as természetfilm trailerében mutatkoztak be: a lélegzetelállító animációs felvételeken tanúi lehetünk a felszállásuknak, hóbirodalombeli rajzásuknak és trópusi vándorlásaiknak is. 

Terményes filmek, csak neked!

2013-ban igen szokatlan kategóriákkal rukkolt elő a Netflix, itt van például az, amelyikben banánt, gombát, almát ábrázoló filmborítók szerepelnek:

netflix.jpg

 (via)

De nem semmi a karba tett kéz, Nicholas Cage összeomlás és a Zach Galifianakisra hasonlító színészek kategória sem. A felhasználóknak belépésenként újabb és újabb ajánlatokat kaptak a streaming szolgáltatótól. 

Minek olvassak, ha kommentelhetek is?

Az NPR Facebook oldalán 2014-ben jelent meg a nagy kérdés, miszerint miért nem olvasnak már az amerikaiak. Így nézett ki a cikkajánló:
npr.jpg

(via)

Romlik az oktatás színvonala, nem igaz, hogy nem olvasunk, hiszen itt az internet és az e-book korszak, a TV amúgy is drága... – a kommentek egyre csak özönlöttek. Mi volt bennük közös? Az, hogy senki nem olvasta el azt az írást, amelyre a posztban megosztott link mutatott. Ellenkező esetben tudták volna, hogy egy kísérletről van szó, amelyben azt kéri az NPR, hogy aki valóban eljutott a cikkig, az ne írjon hozzászólást, csak lájkoljon. Miután kiderült az április elsejei tréfa, sokan törölték az öngólos kommentjeiket. 

 A spagettiszüret, internetes nagytakarítás és a fütyülős répa történetét ismered? Kattints ide, ha nem.

topfool100.jpg

 

kep.png

 

 

 

Red Bull Pilvaker: üzlet és művészet?

2019. március 19. - somogyi t

A Red Bull Pilvaker 2012 óta igyekszik megreformálni a március tizenötödikei ünnepség fogalmát: rap előadókat, zenészeket, színészeket és műsorvezetőket fog össze egy  évente megújuló, szokatlan, közös produkció megalkotásához. Az energiaital-gyártó rendhagyó kooperációja Takács Ákossal, a rendezvény ötletgazdájával elsősorban a fiatalokat célozza, akik nyitottak a zenére, költészetre. Mivel a Pilvaker a Red Bull számára egy marketingfelületként értelmezhető, az ott megjelenő tartalom bizonyos szintig korlátok közé van szorítva: a márka függetlenségét megőrzendő, a politika például ki van zárva. Miben nyilvánult meg a 2019-es koncepcióváltás és hogyan nőtt a Pilvaker akkorára, hogy idén két óra alatt elkeljen több mint tizenkétezer jegy az Arénában tartott koncertre? 

A fiatalok meg a többiek

A Pilvaker szervezői fontos célcsoportjukként jelölik meg a fiatalabb korosztályt, éppúgy, mint az esemény mögött álló Red Bull. Ugyanakkor sikerük elhanyagolhatatlan tényezője a holtszórás: a fogalom azt a réteget jelöli, melynek elérése eredetileg nem szerepelt a marketing célok között, de aztán sikerült akaratlanul is betalálni. Az osztrák vállalatnak – melynek üzleti érdekei is fűződnek ehhez a művészeti projekthez – jól jön az, hogy a kezdeményezés iránt nem csak a fiatalok érdeklődnek: a holtszórásnak köszönhetően az idősebbek közül is többen nyitottak az új forma felé. Ez a márka szempontjából egyértelműen siker.

A rendezvény marketingjéhez a szervezők nem használtak  mainstream csatornákat: ez az út azért lehetett működőképes, mert az elsődleges célközönségük egyébként sem a tévé előtt éli az életét, sokkal inkább az interneten és a közösségi média platformokon: a Facebookon vagy az Instagramon. A Red Bull nagy figyelmet és nem kevés erőforrást fordít arra, hogy ezekre a felületekre milyen tartalmakat állít elő. 

A Red Bull az évek során egyre inkább nyitott az indirekt marketing felé. Hatalmas anyagi ráfordításokkal általában közvetett módon promotálja magát, ez a módszer pedig a jelek szerint nagyon bejött. Ezért adja a nevét olyan rendezvényekhez, mint a Pilvaker vagy az Air Race, sportegyesületekhez, mint a Lepzig vagy a Salzburg focicsapata, de az autóversenyekben is régóta képviselteti magát, a Forma-1-ben egy első és egy második számú csapatot is üzemeltet.

Az üzlet és a politika konfliktusa

A művészi, kreatív produktumok esetében gyakran megjelenik az alkotói szabadság és az üzleti célok konfliktusa: ez a Pilvaker történetében is elkerülhetetlen volt. Mivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témája köré épül az előadás, kiszámíthatóan felmerült az ötlet, hogy a politikai, így aktuálpolitikai tartalmat vigyenek színpadra – ekörül 2014-ben be is következett a botrány. A rendezvény előtt néhány héttel 11 slammer adott ki közös közleményt, amelyben bejelentették, hogy kilépnek a produkcióból, mert azt cenzúrázzák.

A Pilvaker ne szóljon aktuálpolitikai kérdésekről? Akkor miről szóljon, tessék mondani? (...) Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről 

– írták a közleményben.

A krízishelyzetben Pilvaker szervezőinek is meg kellett szólalniuk: tisztázták, hogy politikamentes műsort akarnak, mert a Red Bull-nak, a rendezvény fő szponzorának mint globális piaci szereplőnek függetlennek kell maradnia. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a rendezvényt szerződés kötötte a produkciót közvetítő köztévéhez: erre az együttműködésre minden bizonnyal rosszul hatottak volna a politikai kritikák.

A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek.

– fogalmaztak.

A produkcióban továbbra sem volt várható markánsabb politika– vagy társadalomkritikus tartalom. A HVG Papp Szabival és Kautzky Armanddal készült interjújában rákérdezett a jelenségre, amelyre az énekes a következő választ adta: 

És akkor vége lesz az arénakoncertnek, és másnap reggel egy lovasrohamra kelünk. Ezt azért mégsem kéne. Szerintem azért félő az aktuálpolitikát belevinni, mert rengeteg a rosszindulatú ember. Nem tudom, hogy kellene-e magunkat vagy ezt a produkciót átgondolatlan magyarázkodásba vinni, hogy mi nem úgy gondoltuk.

Jegyárak és elvek

A Pilvaker eddigi éveiben stílusosan 1848 forintot kértek egy jegyért. A rendezvény az évek alatt egyre jobban kinőtte magát, így átköltözött a VAM Design Centerből Magyarország akkori legnagyobb befogadóképességű színházába, az Erkelbe. 2017-ben háromszor pörgött le az előadás teltházzal, de így is percek alatt elfogytak a jegyek, amelyekből több, mint 3500-at értékesítettek. A szervezők a komoly sikerek ellenére az idei évig kitartottak az eredeti jegyár mellett, de a piaci nyomás miatt kénytelenek voltak elmozdulni az árak és az előadótér tekintetében is. A 2018-as évben nem tartottak előadást, hogy 2019-re – egy koncepcióváltás ígéretével – az Arénába szervezzék meg a programot, amelyre végül majdnem négyszer annyi jegyet tudtak eladni, mint az Erkelben a három előadásra összesen.

Idén már lényegesen drágább jegyárakkal dolgoztak: 2990 forintért adták a legolcsóbbat, a VIP csomag extra szolgáltatásokkal 18 480 forintba került. Állójegyeket is értékesítettek, amire eddig nem volt példa a Pilvaker történetében. A nagyobb férőhely és az áremelések ellenére idén is rohamtempóban, pár óra alatt elfogytak a jegyek.

pilvaker_2019_adam_bertalan05.jpg

A Red Bull Pilvaker 2019-es színpadképe

A koncepcióváltás után a 2019-es műsorban még inkább a zene és a koncertélmény dominált a versekhez, szavalatokhoz képest. A színpadkép markánsan megváltozott, ami a helyszínváltásnak is köszönhető: az előtér mélyen kiterjedt a nézőtérre, majd ott ketté is ágazott. Ennek a megoldásnak az a velejárója, hogy sokkal nehezebb "bemozogni" a teret: a koncertélmény központba helyezése miatt különösen fontos volt, hogy a színpadkép ne álljon, erre látszólag kínosan ügyeltek a rendezők. Új elem volt továbbá, hogy költőkre is külön emlékeztek. A tavalyi évben elhunyt Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versét dolgozták fel, valamint Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából pedig a Mert túlságosan akarlak című versét szavalták el. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fluor Tomi (@fluortomi) által megosztott bejegyzés,

 

Szereted Fluort? És a Red Bull-lal hogy állsz?

A Pilvaker márka kommunikációja sikeresnek számít a szervező Takács Ákos elmondása szerint, de mivel nem direkt marketinget folytatnak egy alig tízmilliós országban, nehéz a dolguk, azonban nem lehetetlen kihívással állnak szemben. A kommunikáció fő pillére, hogy márkát az előadók karakteréhez kapcsolják, így például Fluor Tomihoz, aki megosztott tartalmai alapján egyértelműen nevezhető influencernek is: jelenleg Instagram profilja 114 ezer követővel rendelkezik. Mivel a mainstream médiában nem hirdetnek, ezért különösen fontos üzletileg, hogy széles körben kedvelt, népszerű előadókkal dolgozzanak: a három talán legpopulárisabb rap-formációt (WellHello, Halottpénz, Punnany Massif) például a produkció állandó elemeinek számítanak. A stratégia működik, a rendezvény évről évre egyre elképesztőbb számokat produkál követők tekintetében, idén pedig – a korábbi botrány nyomait meg sem érezve – az Arénát is sikerült csuklóból megtölteniük.

A Red Bull a rendezvényt natív reklámfelületként tudja használni, ezáltal az előadók is népszerűsítik a márkát. Ez a kommunikációs stratégia az energiaital-gyártó részéről hatalmas anyagi ráfordítást igényel, de a Pilvaker példája is azt mutatja, hogy ez kifizetődő: a rendezvény iránt érdeklődők száma, médiamegjelenései és ezzel párhuzamosan a reklámértéke is meredeken növekedett az évek alatt. 

Vajon jövőre megismételhető lesz ez a siker az eddig használt népszerűsítési stratégiákkal? Az előadás esetében marad az új koncepció, vagy ezt is megreformálják? Egyelőre még semmi nem biztos, csak az, hogy a műsorvezető, Buda Márton úgy köszönt el a közönségtől, hogy találkozunk jövőre. 

kep.png

A múzeumok kiterjesztik valóságukat – a digitális technológiák mindenhol ott vannak

Az elmúlt években a virtuális világ belökte a múzeumok kapuit is, a kiterjesztett valóság segítségével táguló tér és idő a kiállításokat új tartalommal és élménnyel tölti meg. Akár Mata Hari megelevenedő hastáncáról, akár a normandiai partokon menetelő katonákról van szó, a látogatók a történelem részeivé válhatnak egy-egy elvarázsolt pillanatra. A digitális trendek lassan Magyarországra is elérnek, a kihívásokkal együtt. Mindezekről és a hazai helyzetről Sz. Fejes Ildikóval, az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ (OMMIK) főosztályvezetőjével beszélgettem.

 Az OMMIK fontos szerepet tölt be a hazai múzeumi digitalizációban. Milyen feladatokat látnak el?

A Magyar Nemzeti Múzeum egy főosztályaként a szolgáltatásaink nagy része a különböző múzeumok munkatársainak szól. Ezeken kívül vannak kiemelt, országos feladataink, mint például a magyarországi múzeumokban, levéltárakban zajló digitalizálás koordinációja, és az ehhez kapcsolódó módszertani tevékenység.

A víziónk az, hogy egyrészről a külföldi szakmai jó gyakorlatokat és trendeket megosszuk a magyar múzeumokkal, másrészről a külföldi szakmai közönségnek információkat adjunk a magyarországi múzeumokról.

dsc3776.jpg

(via)

Több konkrét szolgáltatásuk is van, amelyek közül a MuseumDigit kiemelkedik. Mit kell tudni róla?

A MuseumDigit egy egyedülálló, éves konferencia, 2018-ban már a hatodik alkalommal rendeztük meg. Célja az informatikai újdonságok, új technológiák, jó gyakorlatok és aktuális trendek bemutatása, amelyhez minden évben hívunk külföldi előadókat is. A konferencián keresztül szeretnénk megmutatni a magyarországi közönség, illetve a kulturális terület képviselői számára, hogy világszerte melyek az aktuális trendek a múzeumokban az innovatív technológiák használatában. Bemutatjuk, hogy milyen új kérdéseket és kihívásokat jelent ma a digitális társadalom, a digitális világ a múzeumok mindennapjaiban.

Hogy látja, hol tartanak a hazai múzeumok ezeknek a technológiáknak a használatában?

Haladnak előre, de azt gondolom, hogy még le vagyunk maradva, ugyanakkor vannak nagyon jó példák. A Petőfi Irodalmi Múzeumban például sok olyan színvonalas és népszerű kiállítás született, amely jól és érdekesen használta ezeket a technológiákat, pedig a szövegeket nehéz vizuálisan megjeleníteni.

dsc3843.jpg

(via)

Mi volt a legizgalmasabb előadás, vagy téma a legutóbbi konferencián?

A magam nevében tudok beszélni, a visszajelzéseket most értékeljük. Új témaként hoztuk el a digitális kompetencia kérdését, amely arról szól, hogy a technológiák mellett mennyire fontos az, hogy a felhasználó hogyan tudja alkalmazni azokat, és milyen képességekre van ehhez szüksége. A témablokkhoz kapcsolódóan volt egy előadás a negyedik ipari forradalom hatásáról, elsősorban a gyerekekre vonatkozóan. Az előadó az oktatás területéről érkezett, és arról beszélt, hogy a mai gyerekek agyi fejlődése eltér a korábbi generációkétól.

Az alapok természetesen ugyanazok, de másfajta készségek és képességek fejlődnek jobban ma, amikor a vizualitás kerül előtérbe, a korábbi korszakok literalitását kiváltva. Tehát egy kulturális paradigmaváltásról van szó.

Volt egy nagyon érdekes projekt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, készítettek egy új portált Tied a gyűjtemény! címmel, amely egy olyan felület, ahol a kortárs írók műveire alapozva a PIM-hez tartozó Digitális Irodalmi Akadémia tartalmait felhasználva tudnak a középiskolások, vagy akár a pedagógusok, múzeumpedagógusok saját tárlatokat létrehozni. A fejlesztésbe bevonták a célcsoportot, a középiskolásokat is, ami nagyon jó.

Még egyet említenék, egy francia cég Magyarországon szeretne terjeszkedni az augmented reality alkalmazásukkal, ezt mutatták be. Franciaországban már elég sok múzeumban működik a rendszer, amelynek keretében minden látogató kap egy tabletet. Ezen keresztül a kiterjesztett valóság technológiájával plusz információkhoz juthat hozzá a kiállítótérben, de akár játszhat is, élményszerűvé téve a múzeumlátogatást. Tehát nagyon sokrétűen lehet alkalmazni. Remélem, hogy minél hamarabb láthatjuk ezt az alkalmazást az egyik hazai múzeumban is.

 

(via)

Ezek nagyon változatos témák, és ha jól értem, mindegyik középpontjában a technológia áll, de nem kötelezően a múzeumi szférához kapcsolódnak.

Így van. Hiszen nagyon fontos, hogy ne csak a múzeumon, illetve a saját szakmai berkeinken belül gondolkodjunk a digitalizációról. Az életünk minden részét átszövi a technológia. A kihívás az az, hogy hogyan tudjuk ezeket használni, illetve hogyan tudunk alkalmazkodni ehhez a gyors ütemű változáshoz. Ezzel sokat küzdenek a múzeumi szakemberek is, akik sok esetben igen-igen konzervatívak és ódzkodnak ezeknek alkalmazásától, mert attól tartanak, hogy így a technológia elviszi a figyelmet a műtárgyak elől.

Meg kell találni azt a pontos egyensúlyt, hogy hogyan lehet a technológiát úgy használni például egy kiállítás esetében, hogy az segítse a történetmesélést, de ne vigye el a figyelmet.

A konferenciára eljött egy holland cég, amely több holland múzeumnak is fejlesztett már, például egy Mata Hari életéről szóló kiállításhoz. Sok esetben nem a csili-vili technológia volt az érdekes, hanem, hogy például különböző vetítésekkel tudtak olyan atmoszférát teremteni, amelynek segítségével a látogató érzelmileg is azonosult a kiállítással.

Az a fontos tehát, hogy gondolkodjunk a kiállítótéren túlmutató kérdéseken is, mint például, hogy a digitális világban hogyan tudják a múzeumok megőrizni ennek a világnak a lenyomatát.

mata-hari-01-1024x614.png

(via)

Más ennek a lenyomatnak a megőrzése?

A múzeumokban a műtárgyak őrzik meg az adott kultúrának, korszaknak a lenyomatát. Felmerül, hogy mindezt abban a digitális társadalomban, amely felé haladunk, hogyan tudjuk megőrizni. Nagyon fontos, hogy itt a kulturális örökség gyűjtéséről, megóvásáról van szó a jövő számára. Ennek az útnak még az elején vagyunk, és nem tudjuk, hogy mi lesz. Rengeteg információ elvész. Amikor egy jelenkori gyűjteményt vezető történész szakmuzeológus megy, és begyűjt bizonyos tárgyakat a jelenből, mert azt mondja, hogy a szakmai tudása szerint ezek reprezentálják korunkat a jövőben, az érthető. De mi a helyzet az online tartalmakkal? Ki gyűjti be, hogyan, milyen szempontok szerint, és hogyan őrzi meg? Ha így nézzük, akkor a digitális világ a múzeum működésének összes aspektusára kihat.

Talán ritkábban is gondolunk arra a jövőre, amelyben a műtárgy természete, vagy az alkotás maga megváltozik.

Igen. Volt egy érdekes előadás a Ludwig Múzeumból, ahol azon gondolkodnak, hogy hogyan próbálják meg egyáltalán kitalálni, hogy hogyan lehet megőrizni például a kortárs médiaművészeti alkotásokat, amelyek ugyanúgy műtárgyak vagy műalkotások. Ez egy borzasztó nehéz dolog. Ezek a műalkotások, amelyek sokszor csak videóinstallációk voltak, hogyan őrizhetőek meg hosszú távon? Nagyon jó a technológia, de rengeteg új kihívást állít elénk.

Visszakanyarodnék oda, hogy egyáltalán szükség van-e a kiterjesztett valóság, vagy az okos eszközök megjelenésére a múzeumokban? Érdemes-e minden esetben felhasználni a technológiát?

Minden esetben nem. Szerintem, amikor egy kiállítást készítünk, a legfontosabb a történet, amelyet elmesélünk, mert azon keresztül adunk valamit a látogatónak. Ma már azok a kiállítások kevésbé érdekesek, amikor egymás mellé raksz különböző műtárgyakat, és azt mondod, hogy ez a piros váza ekkor volt, ez a kék pedig akkor. Ez ma, én azt gondolom, teljesen érdektelen. Ma a kiállítások történeteket szeretnének elmesélni, és a különböző tárgyaknak is lehet saját történetük. A modern technológiákat arra kell használni, hogy egyrészt a műtárgyról érdekes információkat közöljenek, másrészt segítsék a történetmesélést.

A mai múzeumok egy kulturális piacon versenyeznek a látogatókért, ezt tudomásul kell venni. A látogató ugyanazokat az élményeket fogja keresni, mint amelyeket megkap sok más szolgáltatónál.

Ehhez kell alkalmazkodni úgy, hogy azok a jó kiállítások, amelyekre szívesen járnak a látogatók, ne menjenek el a cirkuszi látványosság felé, ne legyen öncélú a technológia. Legyen funkciója. Szerintem ez a kulcsszó.  Ehhez azonban kell egy gondolat, egy koncepció, és fontos, hogy rengeteg interaktivitás legyen benne, miközben a hangsúly mindig a műtárgyakon kell, hogy maradjon. Ez a legfontosabb. A műtárgy és az eredetiség varázsa mindig meglesz. Azt az élményt, hogy ott van előtted például a Sziklás Madonna a Louvre-ban, semmi más nem pótolja. Az emberek nem véletlenül járnak múzeumba. A Mona Lisa-t mindenhol látod, de mégis elmész megnézni, hogy eredetiben lásd, hogy meglegyen az az élményed. A technológiának ezt kell kiszolgálnia.

kep.png

Megoldás a torrentezésre a Spotify és a Netflix?

2019. február 10. - somogyi t

A streaming szolgáltatások törekednek a fogyasztói igények minél teljesebb megismerésére és kielégítésére, így tesz a filmek, sorozatok esetében a Netflix vagy a zenéknél a Spotify. Ezek a formátumok a hagyományos tévézés és zenefogyasztás reformját indították el. Üzletpolitikájuk hasonló: fix összeg rendszeres befizetése mellett korlátlanul hozzáférhetünk az összes általuk forgalmazott tartalomhoz. A szolgáltatások folyamatosan változnak, fejlődnek, a cégek rengeteg pénzt költenek az innovációra, amely a piaci pozíció megőrzése és javítása érdekében szinte kötelező. Milyen fogyasztói motiváció kapcsolódik a streaming sikeréhez és kínálhat-e alternatívát az a torrentezésre?

A digitalizációnak rengeteg innovációt köszönhetünk a szolgáltatások terén is, ezek sok esetben már a hétköznapi életünk legtermészetesebb részei. Egyre több tevékenység - amelyet korábban offline végeztünk-, tolódik át az internetre, így a tévézés és a zenehallgatás is. A streaming szolgáltatások változást hoztak a korábbi tartalomfogyasztási szokásokhoz képest pusztán azzal is, hogy az interneten futnak, így szinte bárhol hozzáférhető a repertoárjuk. Lépést tartottak a trendekkel, figyeltek a fogyasztók reakcióira, így a platformok közti átjárást is lehetővé tették: ugyanúgy hallgathatunk zenét vagy nézhetjük a sorozatainkat asztali számítógépen, mint telefonon, tableten vagy okostévén. Ez nemcsak a versenypozíciójuk megtartása miatt volt fontos, hanem a rugalmasság és innováció a vállalatok fennmaradásának és gyarapodásának fontos eleme. Fejlesztés és marketing terén a szolgáltatók kényelmesebb helyzetben vannak, mint az offline televíziók. A nézettségi és hallgatottsági adatokat pontosan tudják mérni, ez az információhalmaz a fogyasztókról pedig a tartalom targetálás szempontjából értékes lehet. 

modern-device-with-netflix-app_23-2147915419.jpg

(via)

A szolgáltató tartalmaihoz korlátlan hozzáférést kap az előfizető, így számtalan zene vagy film között kell eligazodnia, megtalálni azokat, amelyek érdeklik. Ez kétféleképpen történhet: kereséssel vagy a szolgáltatások egyre fejlettebb ajánlórendszerein keresztül. A hatalmas tartalommennyiségben bolyongó felhasználóknak igénye lett arra, hogy segítséget kapjanak az eligazodásbanA vállalatok ezt érzékelték, így máig rengeteg pénzt fordítanak az ajánlórendszerek fejlesztésére. Ehhez a felhasználókról gyűjtött óriási adatmennyiség miatt minden adott: a fogyasztási szokásokból következtetnek a felhasználók ízlésére, profilokba sorolják őket, ez alapján kínálnak fel számukra alternatívákat.

Hogyan kapjuk a tartalmat?

A Netflix kínálatában nem csak saját gyártású tartalmak szerepelnek, a cég külső gyártóktól is vásárol jogokat. A Spotify esete lényegesen eltér abból a szempontból, hogy ők csak külső - azaz zenészek által létrehozott -tartalmakat közvetítenek a felhasználók felé. Az előadóknak fizet a cég, de persze egyikőjüknek sem ez a fő bevételi forrása. Előfordul, hogy a kevésbé népszerű zenészek csak a hallgatói igények és a jelenlét kommunikációs értéke miatt szerepelnek a platformon.

A Netflix algoritmusa a megnézett filmek típusán felül vizsgálja, hogy milyen eszközön játszottuk le és melyik országból az adott tételt. Filmnézés közben is rögzíti a tevékenységünket: számít, hogy megállítottuk a lejátszást, beletekertünk az anyagba és ha igen, akkor melyik résznél. Az algoritmus az attitűdjeink minél teljesebb feltérképezéséhez az egérmozgást is figyelembe veszi. Ellenőrzi, hogy a borítón milyen elemek tehetik számunkra "kattintékonyabbá" a filmeket és a továbbiakban a preferált vizuális megjelenésekkel fémjelzi a tartalmakat. 

Biztos alapokon a Kártyavár

A streaming szolgáltatások átalakítják a szórakoztatóipart is. Szimbolikus alkotás lett például a Netflix saját gyártású sorozata, a House of Cards, amelyet a felhasználókról gyűjtött hatalmas információmennyiséget kielemezve hoztak létre. 30 millió megtekintett tételt, 4 millió felhasználói értékelést és 3 millió keresést vettek figyelembe az analizálásnál. A vállalat előre meghatározta a sorozat célközönségét, az alkotói szabadságot teljesen az üzleti célok alá rendelték.

A Spotify ajánlórendszere három fő algoritmus mentén dolgozik: 

  • egyrészt collaborative filteringet alkalmaz, amely a fogyasztókhoz preferenciáik alapján hozzárendel egy profilt - a hasonló preferenciákkal rendelkező profiloknak hasonló zenéket javasol
  • a content based filtering esetében a zenék akusztikai jegyeit hasonlítja össze a korábban preferált, profilunkhoz rendelt számokkal
  • a harmadik algoritmus semantic filtering pedig a zenék interneten fellelhető szövegein végez szemantikai összehasonlítást, hogy tartalmilag is megfeleljen a zene a felhasználó ízlésének.

Mindezek mellett a saját készítésű lejátszási listánk is az ízlésünk kitűnő indikátora lehet.

A versenyképesség megőrzése érdekében a Spotify számára is fontos az innováció, saját bevételeihez képest erre a területre hatalmas összegeket fordít: 2018 utolsó negyedévében a bruttó profitjának majdnem felét (40%-át) kutatásra és fejlesztésre költötte. Majdnem annyi pénzt forgatott a területbe, mint a marketingtevékenységbe: ez utóbbi a profit 43%-át jelentette.

young-woman-holding-tablet-with-spotify-app_23-2147987824.jpg

(via)

Torrent helyett?

A streaming mellett a fogyasztók számára adott a régebb óta létező és ingyenes torrentezés: a jelenlegi magyarországi szabályozás szerint a fájlok letöltése már nem is számít bűncselekménynek. Fogyasztóként értékelve a helyzetet, akármennyire is nem büntethető a tevékenység, ugyanúgy jogosulatlanul fogyasztjuk az adott tartalmat, ami bűntudatot kelthet. Míg az ingyenesség az interneten a hírek esetében teljesen természetessé vált fogyasztói igény, a filmekhez és zenékhez sokan máshogy viszonyulnak. A streaming a korlátlan hozzáféréssel egy tiszta alternatívát kínál. Vannak persze filmek, amelyek nem érhetők el a Netflixen, továbbá, a többségében angol nyelvű tartalmakhoz pedig sok esetben nem volt megfelelő felirat - a kritikák hatására a cég igyekezett ezt orvosolni. A Pirate Bay nevű torrentoldal feltalálójának 2018 januárjában tett nyilatkozata szerint a torrentezés megérezte, hogy egyre többen választják a streaming adta lehetőségeket, viszont az még nagyon messze van attól, hogy teljes alternatívát kínáljon a letöltés helyett.

Egy, részben a torrenthasználók motivációira koncentráló 2011-ben publikált tanulmány konklúziójából is következtethetünk arra, hogy a streaming szolgáltatások a kalózkodók egy jelentős részét potenciálisan át tudják csábítani, ugyanis a kereslet elsősorban hiánypótlásra és nem a fizetés megúszására irányul. 

Számos bizonyítékát találtuk annak, hogy a p2p feketepiacok erősebb hiánypótló, mint (legális fogyasztást) helyettesítő szerepet töltenek be – legalábbis a mozis és az online kalózdisztribúció relációjában. 

– olvasható a tanulmányban.

downloading-music-piracy-vector_21-3790071.jpg

(via)

Hova tovább?

Ami biztosan elmondható a streaming szolgáltatások jövőjét illetően, hogy változni és fejlődni fognak, nem ragadhatnak meg egy szinten. Az innováció közvetlen hatással van a termék versenyképességre, ezért a vállalatok jól felfogott érdekükben igyekeznek minél teljesebbé tenni a felhasználói élményt. Mindezek ellenére akármennyire is felhasználóbarát a szolgáltatás, a televíziózás a mai napig sokkal nagyobb piac, kevésbé érzi a változást. A Netflix célcsoportja korosztályban fiatalabb, mint a tévécsatornáké, az előbbiek általában az online audiovizuális tartalomfogyasztás felé nyitnak az offline-nal szemben. A torrentezést ugyan részben visszaszoríthatják a streaming szolgáltatások, de mint egyetlen alternatíva, megszüntetni nagy valószínűséggel nem lesznek képesek azt.

A streaminggel kapcsolatos utópiáknak lehetnek persze más buktatói is. A Netflix például rengeteg népszerű tartalmat vásárolt fel, többek között tévében futó sorozatokat és műsorokat, vagy olyan produkciókat, amelyeket korábban más cég forgalmazott – mindezek közvetítéséhez pedig kizárólagos joga lett. Egy kutatás szerint ez serkentő hatással volt a torrentezésre amiatt, hogy mindent azért ők sem tudtak vagy akartak beszerezni, így nem kevés felhasználónak több szolgáltatónál kellett volna előfizetnie ahhoz, hogy hozzáférjen a kedvenc produkciójához. Így már viszont sokan inkább a torrent letöltése mellett döntöttek. 

A Spotify esetében más a piaci helyzet, egy zenét ugyanis nem kizárólagosan ők közvetítenek, ezáltal a kínálat nem töredezik szét a szolgáltatók között. Egy tétel ugyanúgy jelen lehet több streaming platform kínálatában, így egyszerre Google play-en, Deezeren vagy Apple Musicon: a kulturális iparágaknak ez a szektora tehát biztatóbban áll a torrenttel folytatott "küzdelemben". 

Plusz egy faktor, amely hathat a streaming szolgáltatók jövőjére: a torrentezés szabályozása. Vannak országok, ahol hozzánk hasonlóan nem büntetik a letöltést, máshol igen: a szigorúbb fellépés visszaszoríthatja a letöltési kedvet és másfelé terelheti a felhasználókat. De a streaming lesz a befutó, vagy valami más?

kep.png

A Vad Angyal hatása ma is él: régi telenovellák, modern csavarral

Sorozatfalóként könnyű belefutni olyan - nem túl rég felvett - jelenetekbe, amiket a kétezres évek legtöbb ármányt és szenvedélyt felvonultató telenovellái is megirigyelnének. Nem véletlenül: az akár több száz részen át futó történetek kiapadhatatlan ötletforrások, egy amnéziából gyógyuló, halottnak hitt rokon mindig feldobja a cselekményt – bár ilyen csavaroknál gyanakodhatunk, hogy nem csak inspirálódásról van szó, hanem bizony igazi telenovellával van dolgunk. A húsz évvel ezelőtti kedvencek sok ponton megegyeznek a mai sorozatokkal. A jól bevált recepten nem érdemes változtatni?

A magyar tévénézők szemében valószínűleg a '90-es évek vége, 2000-es évek eleje tűnik a latin-amerikai telenovellák aranykorának. Mára a délutáni műsorsávban átvették a helyüket a különböző ázsiai sorozatok, amik egész más korszakokba és kultúrákba kalauzolják el a nézőket, mint tették azt a latin elődök, noha a magyar fotelekből Brazília vagy Argentína éppoly távoli, mint Törökország.

A latin-amerikai gyártású szériák kulturális hatása még ma is él: olyannyira, hogy számos példát találunk arra, hogy a kritikákban némileg lesajnált műfaj manapság is ihletforrás a sorozatkészítők számára. A képernyőkön jelenleg is találkozhatunk két telenovella adaptációval: a spanyol eredetű, magyar gyártású 200 első randival, aminek készül a második évada, és a Szeplőtelen Jane címen bemutatott Jane, the Virginnel, ami egy venezuelai telenovella amerikai átvétele.

Az Izaura TV jóvoltából a kilencvenes-kétezres évek legnagyobb izgalmait újra és újra átélhetjük, és az ismétléseknek köszönhetően nem csak arról bizonyosodhatunk meg, hogy ezek a sorozatok bizony ma is sokakat érdekelnek, hanem arról is, hogy számos ponton egyeznek a hőskori telenovellák a mai adaptációkkal. A két fenti példát összevetve a Vad angyallal (Muneca Brava), ami a kétezres évek egyik legnagyobb hazai sikerét érte el, máris kiderül, milyen hasonlóságokról van szó.

vadangyal.jpg

(via)

Nem minden szappanopera, ami annak látszik

Tisztázzuk először a fogalmakat:  a telenovella és szappanopera szavak tetszőleges alkalmazása gyakori félreértés, amire számos példát szolgáltat az online média ma is. Jelentős különbség, hogy míg a telenovellák rögzített epizódszámmal készülnek, a szappanoperák nyílt végűek – szinte bármeddig folytathatóak, ahogy azt a tavaly húsz éves Barátok Közt is példázza. A zavar azonban nem véletlen, mivel a telenovella műfaj ötvenes évekbeli születéséhez jelentősen hozzájárultak az amerikai rádiókban hallható szappanoperák. Érdekesség, hogy ma is sokszor a háttérben szólnak a sorozatok, így egyfajta rádióadásként működnek, amihez a telenovellákban gyakori erőteljes, már-már túlzó hangeffektek is hozzájárulnak.

A telenovellák középpontjában többnyire egy szerelem története áll, az ekörül sűrűsödő bonyodalmak általában csak a végére oldódnak meg. Elsődleges céljuk a szórakoztatás, de a történetekhez a nézők erősen kötődnek, érzelmileg is bevonódnak. Sokan azonosulnak egy-egy karakterrel, aminek következtében a telenovellák szociális, kulturális, de akár politikai funkciókat is elláthatnak az általuk közvetített üzeneteken keresztül.

Mindig csak a szerelem

A Magyarországon 1986-ban debütált Isaurától kezdve a kilencvenes évek olyan hazai kedvencein át, mint az Esmeralda, egészen az évtized végén sugárzott Rosalindáig egy sémára épültek a sorozatok. A női főszereplők, legalábbis kezdetben, valódi naivák voltak, kedvesek és bájosak, akik sodródtak az eseményekkel, néha a sarkukra álltak, de a végén minden sérelmet megbocsátva a gazdag és jóképű szerelmeik karjában értek révbe. Hasonló végkifejlettel, mégis más hangot megütve jelent meg a Vad angyal a magyar tévéképernyőkön az ezredfordulón, azóta a magyar Wikipédia szerint hetedik alkalommal ismétlik a sugárzását.

vadangyal2.jpg

(via)

A Vad angyal főszereplője, a Natalia Oreiro által megformált Milagros nem a megszokott nőies ruhákba bújtatott álmodozó karakter volt, hanem egy önálló és talpraesett lány, aki szembement a sztereotipikus nőiséggel. A fő szál – Milagros és Ivo szerelme – nem sokban ütött el a telenovellák kliséitől, ahogy a 270 rész lezárása sem, mégis egy új nőtípust jelenített meg, aki közelebb áll a mai remake-ek főszereplőihez, mint elődei. Emiatt a hasonlóság miatt különösen alkalmas a mai sorozatokkal való összevetésre.

A két jelenleg futó sorozat főszereplői önálló, a szakmai előrehaladásukra koncentráló nők, de a szerelmi szálak így is fókuszba kerülnek már az első részekben, hiszen ezek a telenovellák központi elemei. A 200 első randiban Molnár Luca (Gáspár Kata), az önbizalomhiányos rádiós keresi a szerelmet egy fogadás miatt, míg a Jane, the Virgin Jane Gloria Villanueva-ja (Gina Rodriguez) életében már ott a szerelem, amikor a nőgyógyásza véletlenül mesterségesen megtermékenyíti a szűz lányt.

Kiszámítható csavarok, meglepő üzenetek

A telenovellák biztos alapjait jól bejáratott fordulatok, szerelmi drámák, és legfőképpen az ezeket a helyzeteket megteremtő karaktertípusok adják. Említést érdemel, hogy az egyes telenovellákban eltérően ugyan, de mindig megjelenik a társadalmi egyenlőtlenség kérdése. A szegények és gazdagok közötti ellentét a latin-amerikai történetekben fontos téma volt a 90-es években, így például a Vad angyalban nagy szerepet kaptak az árva gyerekek, valamint az ”urak és cselédség” viszonya. A Jane, the Virginben az átlagos és a fényűző élet közti kontraszt jelenik meg, és a bevándorlás kapcsán a latin kisebbségek problémája is. A 200 első randi a homoszexualitást és transzneműséget mutatja be meglehetős érzékenységgel.

jane.jpg

                                        (via)                                                                                                    (via

”A féltestvérem féltestvére a férjem”

A szerelmi szál a konfliktusok alapja, izgalommal és érzelmi hullámvasúttal köti a képernyőhöz a nézőket. A kilencvenes években készült telenovellákban a gazdag férfi – szegény lány egymásra találása evidencia volt, ma már kevésbé. Jane karaktere a biztos párkapcsolatból kerül egy abszurd helyzetbe – a nőgyógyásza a bátyja felesége helyett Jane-t termékenyíti meg, így a lány pont attól a férfitól vár majd gyereket, aki a múltban tetszett neki. Ő Rafael, a környék gazdag szívtiprója, aki ráadásul Jane főnöke. A karakter tökéletes másolata lehetne akár a Vad angyal Ivójának is – valódi playboy, mindent megvásárolhat, de a felszín alatt mély vívódások jellemzik. A szituáció joggal nevezhető még a műfajhoz képest is túlzónak, a sorozat ugyanis egyszerre karikírozza a gyökereit, és hajt fejet előttük.

jane-rafael-hero.jpg

(via)

Jane a megtermékenyítés idején kapcsolatban van, az első percek narrációjának tartalmát a kapcsolatán keresztül bontják ki: Jane ugyanis megfogadta a nagymamájának, hogy a házasságig őrzi a szüzességét. A katolikus nézőpont évadról évadra megjelenik a sorozatban, ami a latin-amerikai telenovellákban nem ritka. Milagrost például apácák nevelik fel a Vad angyalban, ezzel összefüggésben az ő karakterén keresztül is megjelenik a szüzesség, mint érték. Mindkét lány tartja magát az elveihez, ugyanakkor egyik sorozat sem állítja, hogy ez az egyetlen elfogadható döntés, más példákkal is találkoznak bennük a nézők.

A 200 első randi ebben a tekintetben inkább a Betty, a csúnya lány sémájához illeszthető, a 2000-es évek sorozatában is egy önbizalomhiányos nő és munkahelyi viszonyai álltak a történet középpontjában, de ott a főhőst szándékosan elcsúfították. Molnár Luca életszerűbb, egy szép, minimális túlsúllyal rendelkező nő, aki nehezen érvényesíti az akaratát, és nem tudja szeretni önmagát. Plátói szerelme neki is van, aki a gazdag és szívtipró típusból kerül ki, de a sorozat fókuszában Luca személyiségfejlődése áll. A húga házasodni készül, az anyjával kötött fogadás értelmében az esküvőig kell neki is megtalálnia az igazit ahhoz, hogy megtarthassa a nagymamája házát. A hozzá illő férfi persze nincs tőle messze, de a felismerésig sok bonyodalom vezeti el őt is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Molnár Luca (@lucakeresi) által megosztott bejegyzés,

 Az első évad alatt a 200 első randi fiktív főszereplője, Molnár Luca Instagramon is aktív volt

Néhány klasszikus karakter

A szerelmi szálak kapcsán bemutatott főszereplők mellett több tipikus karakter köthető a műfajhoz.

  • Az idős, bölcs jóakaró, lehetőség szerint egy nagymama, aki szemmel tartja az eseményeket. Luca esetében csak a visszaemlékezéseiben tűnik fel a már halott nagymamája, ragaszkodása hozzá indokolja a fogadást is.
  • A kotnyeles barátnő, barát. Ezek a barátságok többnyire a gyerekkorba nyúlnak vissza, megjelenik bennük a tűzön-vízen át összetartás, és a megbocsátás fontossága is.
  • A bajkeverő, akiből általában több is van, és mindig visszatér. A legtipikusabb példái ennek az ármánykodó féltékeny nők és férfiak, akik sokszor ugyanannyira vágynak a főszereplők szerelmére, mint a nézői szimpátiát inkább megnyerő hősnő és választottja. A cselekedeteik következményeinek felelősségét végül mindig viselniük kell, és az is gyakori, hogy megváltoznak, felismerik a hibáikat, így nem csak az derül ki, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését, hanem az is, hogy van esély a változásra.

Azt, hogy meg lehet változni, a szívtipróként beskatulyázott férfiak is bizonyítani szokták, ez igaz Ivóra, Rafaelre, de Luca plátói szerelmére, Félixre is. Ezekben a fordulatokban azonban megjelenik az a gondolat is, hogy a hősnő az, aki eléri, hogy megváltozzon az addig nem sok mindennel törődő férfi, 2000-ben éppúgy, mint 2018-ban.

  • Az eltitkolt gyerek szintén elmaradhatatlan szereplője a telenovelláknak, ahogy a megjátszott terhesség is. A semmiből feltűnő gyerekek, váratlanul felfedett rokoni szálak mindig elrendeződnek, a család összetartozása a végkifejletben tulajdonképpen megkérdőjelezhetetlen a műfajban. Milagros megbékél az apjával, ahogy az a mai sorozatok családi drámáiban is történik.
  • A karakter, aki meghalt, de mégis él. Ő ritkán érkezik jó szándékkal, és néha csak egy ikertestvér, de az eseményeket mindenképp felbolygatja. A karakteren keresztül közvetített üzenet általában hasonló a családdal, vagy a bajkeverőkkel kapcsolatos tanulságokhoz.

natalia_oreiro_natal.jpg

(via)

A telenovellákban olyan elemek jelentek és jelennek meg, amik fordulatos, mégis megnyugtatóan kiszámítható történeteket eredményeznek. Együtt lehet izgulni a szereplőkkel, de a karakterek jól ismertek, évtizedek óta ugyanazok térnek vissza más-más névvel és arccal, a jól működő recepten keveset változtattak. Fontos, hogy az ármányok és szerelmek mellett a társadalom összetételére való reflexió is megmaradt, amikből egyrészt kiolvashatóak az aktualitások, másrészt véleményformáló hatásuk lehet. Ezeken felül vannak megkérdőjelezhető üzeneteik, de összességében arra az egyszerű, örökérvényű elképzelésre épülnek, hogy a jó és a szerelem mindig győz, így a készítők ennek az egy igazságnak a mentén alakítják a történeteket.

kep.png

A srác a kávézóból – Jeff Buckley, aki a legszebben énekelte a Hallelujah-t

Ismerős, amikor egy társaságban valaki áradozik egy zenészről, zenéről, aztán az illető meggyőzi magát, hogy bizony hallgassa meg mindenki az új felfedezettjét – berakja, a többiek beszélnek tovább, de ő egyedül igyekszik látványosan élvezni azt. Pedig lehet igaza van, és tényleg zseniálisan szól, csak egyszerűen akkor és ott nem jött át. Most én állok a lemezjátszók mögé, és az ünnepekre hivatkozva szeretném megtörni a plázákban unalomig játszott dalok hatalmát egy makulátlan tehetség életével, dalaival.

Mindannyiunk életében megvannak azok a találkozások, amik egyszer és mindenkorra beégtek az emlékezetünkbe és onnan se mi, se más nem tudja kitörölni őket. Így esett ez velem is, amikor rábukkantam Jeff Buckly-ra: egy nagyon kedves, de végtelenül szerencsétlen időszakban, két értelmezhetetlen pillanat között tehetetlenségem csúcspontján csak annyit tudtam, hogy el akarok felejteni mindent, ami miatt idekerültem.

jeffbuckley_1.jpg

(via)

A zenéje úgy repített át minden nyűgömön, mint ahogyan szülő ringatja rémálmából felocsúdott gyermekét; alig eszméltem fel, már egy zabolátlan lovon vágtáztam egy letűnt kor zsenijével a kaliforniai Orange nevű városkában. Ez volt ő fiatalon, a hatvanas évek végén. Tombolt a beatkorszak, legendák tépték a húrokat.

Jeff apja, Tim Buckley egyébként maga is kedvelt zenész volt, azonban feleségével korán elváltak, így Jeff-el csak 12 éves korában, egy fellépése előtt találkozott először. Remekül kijöttek egymással, az ifjabb Buckley rögtön beleszeretett a zene világába. Hamar meg is beszéltek egy újabb találkozót, ám erre már nem kerülhetett sor, mivel Tim heroin túladagolásban meghalt. Jó pár évvel később rendezték meg az emlékkoncertjét (Greetings from Tim Buckley), ahol Jeff tiszteletét kifejezve, számos dalt elénekelt tőle. Jeffet egyébként a koncert után többen megkeresték, producerek próbálták rávenni, hogy lovagolja meg apja hírnevét; hiába. Inkább New York-ba költözött, ahol rátalált karrierje bölcsőjére, a Sin-é kávézóra.

Csak tiszta forrásból - A legendás hely

Ennek az aprócska kávézónak csodás története van, ide csak úgy néha beugrottak a nagyok – mint például Sinead O’Connor, vagy a U2 – játszottak egy kicsit, aztán ahogy jöttek, úgy mentek is. Jeff ezzel ellentétben rendszeres fellépővé vált, az idő múlásával egyre többen jártak le miatta, míg végül kígyózó sorok álltak a bejárat előtt, várva az ismeretlen srácot a gitárjával. Ez a legendás hely befogadta őt, szabad kezet adott neki. Itt találta meg valódi előadói énjét, itt érzett rá igazán, hogy miként képzeli el a zene világát. Ezt őrzi a következő mondat is:

„Just put your f*cking camera away, let’s just be together alright?”

Milyen jó, hogy valaki nem tett eleget Jeff kívánságának, és megörökítette őt: így maradhatott ránk egy olyan felvétel, amiben ez a mondat konkrétan elhangzik. Sok türelmet és nyitott szívet ajánlok a megtekintéséhez - mindenképpen érdemes, hiszen a U2 énekese, Bono szavai is életre kelnek benne, aki ekképp emlékezik a legendáról:

„Jeff Buckly was a pure drop in the oceans of noise”.

Egy srác, egy gitár és valami, ami ekkor még csak csírájában látszott. 

jeffbukley4.jpg

(via)

Tudom, azóta sokat változott a világ, de Jeff talán ma is azon kevesek közé tartozna, akik nem félve a kritikáktól és a konzumer fogyasztó elvárásaitól, képesek lennének beáldozni a hírnevüket és a rajongó tábor méretét a művészi igényesség érdekében. Talán ez a kor még nem tudja megmondani, milyen értéke van az Instagram lájkoknak hosszútávon, de kellően abszurd elképzelni, ahogy 100 év múlva így emlékeznének például a Radiohead-re: „Radiohead? Nem lehettek olyan jók, Nicki Minajnak százszor több követője volt!”.  A legnagyobbakat nem a kor divatjai fogják fenttartani.

A dalokban tovább él

Jeff Buckley hatása ma is tetten érhető, olyan zenészek címeztek neki számokat, mint a Coldplay (Shiver), Lana del Rey (Gods and Monsters), Massive Attack (Teardrop). Utóbbi érdekessége, hogy Elizabeth Fraser (a Massive Attack énekese) közeli kapcsolatban állt Jeff-el, ám végül másfele vezettek útjaik. Kettőjük tiszavirág életű szerelmét egyetlen közös (ki nem adott), extra nyers felvételük őrzi (All flowers in time bend towards the sun). Esetlen, kezdetleges, néhol kevés, máshol sok – tehát amilyen a szerelem általában– de piszkosul őszinte.

Árral szemben – kiadók, média, csillogás

Kiadók igen, média talán, csillogás kizárt. Jeff a kiadókat a szükséges rossznak tekintette, hosszú válogatást követően végül a Sony Music alá tartozó Columbia Records-hoz szerződött, ők adták ki egyetlen hivatalos lemezét, a Grace-t:

“I don’t write my music for Sony. I write it for the people who are screaming down the road crying to a full-blast stereo.”

Az album Amerikában nem robbant nagyot, annál inkább Ausztráliában és Franciaországban. Szülőföldjén csak 2002-ben jelent meg aranylemeze. Idő kellett, míg zenéje és üzenete az igazi nagyközönséghez is elért.

jeff-buckley2.jpg

(via

A posztumusz díj többek között Jeff sajátos médiakezelésének tudható be: egész egyszerűen menekült előle. Hogy az újságírók és riporterek figyelmét elterelje, hosszú, kócos hajat növesztett, több számmal nagyobb pólókban és bakancsban járkált. A sors fintora, hogy 1995-ben a People Magazine beválasztotta a világ 50 legszebb embere közé – hiába na, a szépség belülről fakad.

Tovább a víz útján – vissza a gyökerekhez

1997-ben visszatért a turnéjából, s Memphisbe költözött, hogy felvegye második lemezét. Ez az egyébként igen barátságtalan város volt a bölcsője olyan neveknek, mint B.B. King vagy éppen a Jeff által nagyon kedvelt Jimmy Hendrix. Ezúttal azonban Memphis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: 1997. május 29-én Jeff úszni indult a Mississippi folyó egyik mellékágában, majd egy hajó elhaladtával eltűnt. Ekkor látták utoljára, holtestére napokkal később találtak rá.

Emlékét ma a memphisi állatkertben családja és kiadója által kihelyezett emléktábla őrzi. Ezen a helyen ma is több CD található, amit a rajongók felejtettek ott, hátha más is felfedezi azt a titkot, ami Jeff Buckley világa rejt. Hát, így teszek én is, itt hagyok valamit.

Útravaló a fa alá

Az ünnepek közeledtével álljon itt két remekmű, melyek bőven túlmutatnak a karácsonyi zenéken, de azért beférnek a karácsonyfa alá is, sőt. Kétségtelen, hogy a Jeff-et legtöbbször Leonard Cohen: Hallelujah átdolgozása kapcsán szokták említeni; nem véletlenül. De szavak helyett talán jobb, ha végre Jeff hangja mesél nekünk, különösen, ha ezt egy koncertfelvételen keresztül teszi:

 A Corpus Christi Carol talán még inkább illik az ünnepi hangulathoz, már-már imaszerű. Ezt a számot egy misztikus jelenség is övezi, s bár óva intem magamat a konteók gyártásától, mégis érdekes a tény: 1997-ben az Úrnapja (Corpus Christi) ugyanarra a napra esett, amikor Jeff eltűnt a Mississippi hullámai között.

„I don't really need to be remembered. I hope the music's remembered.”

Jeff Buckley.

A bejegyzés szerzője Ignácz Dániel.

kep.png

Minden kedves olvasónknak boldog ünnepeket kíván a #Konzervtelefon blog! 

Rövid téli szünetet tartunk, új posztunk a január első hetében lesz.

Sabrina, a tiniboszorkány visszatért és felbőszítette a Sátán Egyházát

Szépen gyarapodik a Netflix tinisorozat gyűjteménye, saját gyártású drámák és dokumentum paródia is van már a képzeletbeli polcon, így nem lehet elszíntelenedéssel vádolni a streaming szolgáltatót.  A változatos műfajokat és témákat ráadásul ez idáig úgy öntötték tizenéveseknek szóló formába, hogy közben a felnőtt nézőket is magukkal ragadták, elég csak a Stranger Things óriási sikerére gondolni. Októberben csatlakozott a listához a feltámasztott Sabrina, a tiniboszorkány, elhagyva a tini jelzőt Chilling Adventures of Sabrina címmel - az amúgy is borús hangulatú sorozat felett gyorsan megszaporodtak a felhők, mert a sátánista egyház átszámítva 14 milliárd forintra perelte a produkciót. 

A konfliktus részletei előtt ismerkedjünk meg az új feldolgozással és elődeivel. 

Az első rész alapján úgy tűnik, hogy a nézők közé ezúttal sem csak a kamaszokat várja a horror elemekkel fűszerezett fantasy. Az alaphelyzet szerint az árva Sabrina (Kiernan Shipka) két világ között őrlődik: a Sötét Urat (vagyis a Sátánt) szolgáló boszorkány családja, és a hol zombikról, hol a társadalmi egyenlőtlenségekről elmélkedő barátai között. A családja az Éjszaka Egyházának (Church of Night) tagja, emellett a két nagynénje, Hilda (Lucy Davis) és Zelda (Miranda Otto) egy temetkezési vállalatot vezetnek, ahol a boncasztal a házi őrizetben lévő unokatestvérének, Ambrosenak (Chance Perdomo) jutott. Sabrina mindezek mellett szerelmes is, ami különösebben nem könnyíti meg számára a boszorkány lét melletti elköteleződést. Napokon belül betölti a tizenhatot, amikor a „sötét keresztelő” jegyében felesküdhet a Sátánnak és beköltözhet a szuper exkluzív bentlakásos boszorkányképzőbe, hátrahagyva az emberi életét és Greendale-t, a mindig halloweeni hangulatú várost. 

kiernan_shipka.jpg

(via)

A történet több szálon bonyolódik a még Netflixes sorozatokhoz képest is hosszúnak mondható egy órás játékidő alatt, hiszen egész évadra elegendő rejtélyt és konfliktusforrást vezetnek be. Sabrina keresztelőjét többen is meg akarják akadályozni, a legártalmatlanabbnak az elitképzős boszitanoncok tűnnek, akik egy lassan ölő átokkal demonstrálják, hogy megtanulták a varázsvilági rasszizmusról szóló leckét a Harry Potter Malfoyától (Sabrina édesanyja ugyanis halandó volt, így ő félvérnek számít).

Az ötvenhat éves tini

Sabrina kalandjai egészen 1962-ig nyúlnak vissza, ekkor jelent meg a karakter az Archie’s Madhouse című képregényben. A félig ember, félig boszorkány Sabrina annyira népszerűvé vált, hogy 1971-ben saját képregényt kapott. Néhány dolog a kezdetek óta változatlan: a lányt a nagynénjei nevelik, és velük él Salem, a fekete macska. A Harvey Kinkle iránti szerelme is a hatvanas évek óta töretlen, miközben a fiú természetesen nem tudhatja meg, hogy Sabrina boszorkány

sabrina_kepregeny.jpg. (via)

A rajzok 1996-ban elevenedtek meg először a képernyőn, a képregény címét megtartva Sabrina, a tiniboszorkány elindult meghódítani a világot. Az eredeti történet szerint árva Sabrina a hét évados szitkomban csak átmenetileg nem találkozhat a szüleivel, és a 16. születésnapján tudja meg, hogy boszorkány. A mesterséget persze ki kell tanulnia, így a kezdő boszorkányság és a gimis élet közti egyensúlyozás, na meg a beszélő macska adják a humoros jelenetek alapjait.

Közben a képregény hol megszűnt, hol újraindult, minden alkalommal alkalmazkodva az aktuális trendekhez, így 2009-ben például manga stílusban fejezték be a történetet. A pihenő ezúttal sem tartott sokáig, 2014-ben indult a Chilling Adventures of Sabrina, de a korábbi könnyed hangvételt hátrahagyva az Archie Horror adja ki. A sötétebb, misztikusabb irány a sorozatkészítőknek is megtetszett, a Warner Bros. Television elkezdte fejleszteni a sorozatot előbb a CW-nek, majd a két évados berendeléssel meggyőzőbb Netflixnek.

Hatvanas évek, kortárs dilemmák

Az új verzióban főcímtől az utolsó képkockáig minden hangot és díszletet a borzongatás szándékával készítettek el (iparági információkból már tavaly is lehetett tudni, hogy az alkotók Az ördögűzőt tekintik ihletforrásnak), de minden éppen annyira ijesztő, hogy csak egy leheletnyi hideg futkosson a hátunkon a greendale-i szelektől. Valóban halloweeni a hangulat, a jelmezek és díszletek árasztják magukból a ’60-as éveket, ugyanakkor ott vannak a laptopok és az okostelefonok is. amik aláhúzzák a jelmezviselés tényét. Kiéleződik a kontraszt a (bonc)asztalra kerülő témák és a ’60-as évek hangulata között: első pillantásra furcsa, hogy ennyire 2018-as problémákkal és kérdésekkel lép vissza a látványvilág az időben. Második pillantásra már viszont kevésbé, hiszen a szexuális forradalom időszakának megidézése jó háttérnek tűnik azokhoz a témákhoz, amelyekről a valóságban éppen csak elkezdtek beszélni akkoriban. Időutazások

Az alkotók a hatvanas évek miliőjének megidézésével az első képregény-folyam előtt is fejet hajtanak, és nem ez az egyetlen pont, amellyel a karakter eredetéhez kapcsolódnak. A főcím képregényes illusztrációk sorából áll össze, amelyet a Chilling Adventures of Sabrina képregényes illusztrátora, Robert Hack tervezett.

sabrina_focim.jpg

(via)

Nem csak ő érkezett a képregénytől, a sorozat egyik producere és írója Roberto Aguirre-Sacasa is, aki a képregényírás mellett olyan sikersorozatokon dolgozott korábban, mint a Glee, vagy a magyarul Hármastársak címen bemutatott Big love.

A sorozat rámutat arra, hogy embervilág sem egyszerűbb, mint a boszorkányság: Sabrina első ránézésre fiús barátnőjét, Susie-t a gimis focicsapat tagjai zaklatják, a karakteren keresztül több érzékeny és aktuális témát emeltek be a sorozatba. Susie-t a nem-bináris identitású (nem férfiként vagy nőként definiálja magát) Lachlan Watson játssza, ennek megfelelő hitelességgel. Elfogadásról, toleranciáról már az első részben szó esik, jó kérdés, hogy mi lesz ezzel a szállal a misztikus események sűrűsödése mellett. A lányok, részben a Susie-t érő támadások miatt létrehoznak egy nők a nőkért klubot, aminek kapcsán az egyenlőtlenségekről és az iskolai bántalmazásról (bullyinng) is beszélgethetnek.

A bullying a Tizenhárom okom volt óta biztosan téma a Netflixnél, láthatóan a #metoo mozgalom is elérte, ritkán látni ennyi explicit és implicit utalást egyenjogúsági törekvésekre tinisorozatokban. Az a kérdés, hogy mit tudnak majd közölni gender témában. Az egyik főgonosz szájából elhangzik, hogy a világnak rég meg kellett volna tanulnia, hogy mindent a nőknek kellene irányítaniuk. Az erős feminista tartalmak mellett nehéz lesz szétválasztani a komolyan gondolt üzeneteket a túlzásoktól. Egyelőre egy tettre kész, a nőtársaiért kiálló kamaszlány egész jó példa a jellemzően még mindig fiúk miatt marakodó sorozatszereplők mellett.

sabrina_boszorkanyok.jpeg

(via)

A szereplőválogatás első ránézésre jól sikerült, mindenki beleillik a mesei díszletbe. A Sabrinát játszó Kiernan Shipka minden helyzetben azonosul a szerepével, ami nem meglepő, hiszen a képernyőn nőtt fel. A Reklámőrültekben a főszereplő Don Draper lányaként elég tapasztalatot szerezhetett érzelmi hullámvasutazásban, és a hatvanas éveket modellező sorozatban testközelből figyelhette, hogyan alakultak az egyenjogúsági mozgalmak. Sabrina mellett a Michelle Gomez által megformált Mary Wardwell kapta a legtöbb képernyőidőt, akit legutóbb a Doctor Who-ban láthattunk. Ott remekül hozta a hasonlóan behízelgő bajkeverő szerepet, úgy tűnik, hogy itt sem lesz benne hiba.  

Az első rész jól keveri a mai tizenéveseket érintő problémákat a misztikummal, de az majd később derül ki, hogy érdemes-e érzékeny társadalmi kérdéseket beemelni egy elvarázsolt világba. Ha például a bullying megoldása az lesz, hogy békává változtatják a fiúkat, akkor nem sokat nyernek majd a kamasz nézők. Remélhetőleg elkerülik a mágia által könnyen megoldható problémák csapdáját, és ha elhagyják az értelmezhetetlen homályosításokat, amiktől a képi világ olyan, mintha egy varázsgömbből figyelnénk a jeleneteket, akkor meglepően értelmes mondanivalójú kikapcsolódást hozhatnak Sabrina kalandjai a téli napokra.

Sérelmek és követelések

Az elhomályosodó képernyőszéleknél sokkal komolyabb kritikát fogalmazott meg a sorozattal szemben a Sátán Egyháza: 50 millió dolláros kártérítési igényt nyújtottak be azért, mert a készítők engedély nélkül használták műalkotásukat, a Baphomet-szobrot. A Netflix azzal védekezett, hogy több helyen is módosítottak a szobron, ami igaz is, de a hasonlóság még mindig elég szembetűnő. A felek végül peren kívül egyeznek meg. 

A bejegyzés szerzője Kovács Bettina Karolina, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.

kep.png

Hogy került Hiro az X-Faktorba?

2018. december 01. - somogyi t

Nyakig vagyunk a digitalizáció korszakában, ez pedig számos új jelenség forrása: a zenei színtéren is érzékelhető Long Tail hatására például olyan előadók juthattak el a közönséghez, akiknek erre korábban, a lemezkiadók szűrője miatt nem volt lehetősége. Ez pozitív, mert szélesedik a zenei paletta, ugyanakkor olyan előadók is előtérbe kerülhetnek, akik nem képviselnek minőséget (bár ezt a fogalmat óvatosan kell kezelni). Hígulás és megváltozó kapuőr szerepek: nincs ez másként a magyar zenei életben sem, így halmozhattak fel olyan trash-nek kikiáltott előadók is hatalmas nézettséget, mint Hiro az AK26-ból. 

A jelenség megértéséhez először is tisztáznunk kell, hogy mi az a Long Tail. A digitalizáció előtt offline disztribútoroknál vásároltak az emberek különböző hanghordozókat (kazettát, lemezt, CD-t, stb.) és ezek a zene kizárólagos terjesztőeszközeinek számítottak. A kereskedőknél véges mennyiségű termék fért el, így sok előadó kiszorult a piacról és egyáltalán nem volt képes a közönségéhez eljutni.

A boltok a készleten mindig a legkeresettebb lemezeket tartották, ezeket az alábbi grafikon meredekebb, narancssárga része jelzi. Az ábra kevésbé meredek, szürke része azokat a rétegzenéket mutatja, amelyek a digitalizáció előtt kiszorultak volna a piacról, mert nem fogyasztottak belőlük eleget ahhoz, hogy boltokba kerüljenek.

https_2f_2fblogs-images_forbes_com_2frobinlewis_2ffiles_2f2016_2f05_2frr_the_long_tail_chart1.jpg

(via)

A digitalizációval megjelentek az olyan online platformok, amelyek  lemezeladással, zeneterjesztéssel foglalkoztak. Mivel ezekben már nem kell a polcon tartani a termékeket, több előadó fér el a kínálatban, olyanok is, akik korábban nem voltak elég népszerűek ahhoz, hogy a lemezboltok készleten tartsák felvételeiket. A YouTube gyorsan növekvő népszerűsége miatt már bárki könnyen találhatott zenét a kedvenc előadójától, ráadásul ingyen. Egyre népszerűbbé válnak az online streaming szolgáltatások, így például a Spotify, ahol fix összegért korlátlanul hozzáfér a hallgató a teljes kínálatukhoz. A rétegzenékre persze kisebb a kereslet, viszont a kínálat nagy mértékben szélesedett, így a zeneszolgáltató platformok ezekből is jelentősen profitálnak. A legnagyobb bevételt ugyanakkor még mindig a slágerelőadók jelentik, hiába bővült nagy mértékben a zenei színtér. Ilyen értelemben a „sok kicsi sokra megy” elv tehát kevésbé érvényesül, ugyanakkor tény, hogy a rétegzenék is jelentős gazdasági súllyal bírnak.

Mások őrködnek a kapuknál

A digitális platformok egy olyan utat nyitottak meg az előadóknak, amelyen közvetlenül elérik a közönségüket, nem feltétlen kell a publicitásukhoz lemezkiadó. Korábban ezek a kiadók egy szűrőt jelentettek, így ők voltak kapuőri szerepben a piacon: ha egy előadót nem ítéltek elég jónak, akkor nem engedték át a „kapun”, nem biztosítottak neki lehetőséget ahhoz, hogy elérje a közönségét. Az online platformok korában a lemezkiadó sok esetben kiesik ebből a láncból. Ebben a helyzetben simán megtörténhet, hogy azok az előadók, akik korábban nem kaphattak teret, most nemcsak megoszthatják zenéjüket, hanem akár a populáris tartományba is bekerülhetnek. Magyarországon is kialakult egy olyan zenei réteg, mely elsősorban a YouTube-on képviselteti magát, itt viszont hatalmas kattintásszámokat produkál. Iskolapélda erre Hiro is, az AK26 formáció egyik tagja, aki saját arculatát a duóból kiválva, szólóelőadóként is építi.

hiro3.JPG

(via)

Hiro a 2011-ben alakult AK26 nevű rap formáció egyik tagja. Kezdetekben Mr. Busta biztosított nekik publicitást, az ő márkaneve alatt kezdték Hiro önálló imázsát is felépíteni 2017 közepétől. Ugyanezen év decemberében váltak el útjaik Bustával, aki azóta többször hangot adott nemtetszésének, például a 24.hu egyik videójában. A szakítás előtt már többen hallgatták a rap duó zenéit, mint a „mesterét”, utána pedig ennél is meredekebben emelkedett a hallgatóik száma. Ezután érzékelhető volt egy irányváltás zenei tekintetben is, a páros mögött álló producernek, King BJ-nek ebben nagy szerepe volt és van. Hiro a közös projekt mellett tovább építette saját márkáját, továbbra is jelennek meg szóló dalai, amelyek szintén hatalmas kattintásszámokat produkálnak.

A kapuőr szerep ebben a szcénában is megvan, viszont átalakult. Jelenleg publicitást jelenthet az együttműködés egy hasonló vagy nagyobb ismertséggel és rajongótáborral rendelkező előadóval, vagy akár egy  influencerrel. Hiro például így kapcsolódik Dancsó Péterhez: a videós több anyagot is készített a rapper produkcióiról, aki pedig nagyon jó érzékkel kihasználta az ezzel járó publicitás előnyeit.

„Minden bulim egy nagy show
Leszek a haverod Dancsó.” 

Reagált Hiro egyik zenéjében Hiro Dancsó videójára. A videoklip leírásába elsőként Dancsó reakció videójának linkje található, amit egyébként már másnap feltöltött.

Persze nem lehetünk naivak, nem kérdés, hogy ez az adok-kapok mindkét félnek megérte.

Nem valljuk be, hogy hallgatjuk, de hallgatjuk

„- Nem uncsi, hogy mindenki a lányokról meg a szerelemről énekel?
- Hát most megfogtál. De, mindegyiknek ugyanaz a mondanivalója tulajdonképpen.
- Szinte az összes dal témája a szerelem. Magánéleti téma, de szerintem ez is kell a mai fiataloknak.”

- válaszolta két rajongó az Index riporterének a Hiro kapcsán feltett kérdésére egy augusztusi koncerten, ahol az AK26 is fellépett.

Valószínűleg a trash-nek bélyegzett előadókat hallgatók egy jelentős része nem is vállalná fel, hogy pörgeti a számaikat, vagy ha igen, akkor hozzáteszi, hogy csak „poénból” hallgatja ezeket. De mit is jelent valójában a trash zene? A Szinapszis blogja a következőképpen foglalta össze: "Minden, amit a kultúrának, mint az emberiség által létrehozott szellemi javak összességének tágas dobozában nem látunk szívesen, amire nem vagyunk büszkék, amit a kulturált, művelt embertől fényév távolságokra érzünk; vagyis minden, ami egy gondolkodó, értelmiségi személy számára guilty pleasure-nek minősül."

A közönségének egy része tehát egyértelműen trash-nek tart bizonyos előadókat - a megítélés mögött számos olyan tudatalatti komponens áll, mely az ízlés részét képezi. A zenét és az előadót stigmatizálják, összekapcsolják egy alacsonyabb társadalmi réteggel, amellyel nem akarnak azonosulni. Benne van továbbá az is, hogy a saját, minőségről alkotott szubjektív elképzelésükhöz képest igénytelennek tartanak bizonyos produkciókat és emiatt nem ismerik el azokat a kultúra legitim elemeként.

ak11.jpg

(via)

A Long Tail jelenségnek köszönhetően tehát olyan előadók tűnhettek fel, akiknek korábban ez nem ment volna - ennek velejárója az is, hogy színesedett a mainstream zenei színtér. Nőtt az előadók listája és emelkedett a felvonultatott műfajok száma, jobban előtérbe került a rap - igaz, olykor más műfajokkal keveredve. Ha zenéről van szó, a mainstream média a populáris előadókra fordít figyelmet elsősorban. Az AK26 népszerűsége azonban olyan gyorsan és folyamatosan növekszik évek óta, hogy november 17-én az X-faktor élő adásának vendégfellépője lehetett az underground szcénából indult, modern trendek szerint újragondolt rap duó.

A digitalizáció után több lépcsőfok vezetett az online zenei platformok megjelenéséhez és térnyeréséhez. A technológia nyújtotta lehetőségek miatt az előadóknak ugyan könnyebb eljutni a hallgatóikhoz, de nem feltétlenül érvényesülnek egyszerűbben, mint azelőtt. Mivel sokan próbálnak betörni a piacra, a zaj is nagyobb, így nehezebb kitűnniük. Ennek érdekében például aktívnak kell lenni a közösségi médiában, exkluzív tartalmakat kell előállítani - de ez még önmagában nem elég. Ahhoz, hogy egy-egy produkció a lehető leghatékonyabban jusson el a célközönséghez, gyakran nem csak tehetség, hanem pénz kérdése is - ami pedig nem áll mindenkinek a rendelkezésére. 

Szeretünk kukkolni, kárörvendeni? Eláruljuk, miért nézünk valóságshow-t

Benkő feleséget keres, Survivor – A sziget, Big Brother, Celeb vagyok, ments ki innen!, Való Világ, Éden Hotel, A rettegés foka és még sokáig lehetne folytatni a sort. A valóságshow-k (vagy reality-k) mára elkerülhetetlen részeivé váltak a televíziózásnak, témájukat és formájukat tekintve pedig széles palettán mozog a kínálat. Meghatározásuk azonban közel sem ilyen egyszerű és népszerűségükre is számtalan magyarázat létezik.

able8molqyrshm5lzhqa.jpg

(via)

A valóságshow-k története majdhogynem egyidős a televíziózáséval. Az első ilyen típusú műsor az 1948-től adásba került Candid Camera volt, amelyben a résztvevők valamilyen előre megrendezett, általában bosszantó szituáció résztvevői lettek, miközben egy rejtett kamerás felvétel készült róluk.

A valóságshow-k ugyanakkor az 1990-2000-es kezdtek el igazán elterjedni – Magyarországra először A tégla (2000), majd a Big Brother (2002) hozta be a műfajt köztudatba –, és úgy tűnik azóta is töretlen a népszerűségük.

Mit hívhatunk valóságshow-nak?

A valóságshow (angolul reality television) kifejezés alatt egy általában nem előre megírt szituációkat tartalmazó műsort értünk, amelyben a résztvevők legtöbbször hírnév nélküli és nem színész végzettségű személyek. Ez a meghatározás ugyanakkor eléggé homályos, ráadásul számos televíziós műfajjal mutat rokonságot, ilyenek például a. talkshow-k és a táncos tehetségkutatók. Hasonlóan problémás a különböző alműfajok meghatározása is. Számos szakértő osztotta már eltérő kategóriákba a műsorokat, az egyik lehetséges csoportosítást a Primetime Emmy Díj kategóriái jelentik. A legjobb, főműsoridőben sugárzott amerikai televíziós műsoroknak járó díjat odaítélő bizottság összesen három nagyobb valóságshow csoportot különböztet meg, név szerint:

  • strukturálatlan,
  • strukturált,
  • vetélkedő-valóságshow műsorok.

A strukturálatlan valóságshow-k közé azok a műsorok tartoznak, amelynél a szereplők mindennapi vagy szakmai életét követheti nyomon a néző, ám ezek a szituációk általában nem előre megírtak és a kamera nem minden pillanatban veszi a résztvevőket. A szappanopera-stílusú strukturálatlan reality-kben a szoros emberi kapcsolatok, barátságok és szerelmek kerülnek előtérbe, mint pl. a 2004-2006 között sugárzott Laguna Beach: The Orange Real Orange County című műsorban.

Másik nagyobb alcsoportot a nagyvilág számára ”láthatatlan” emberek és szubkultúrák mindennapi életét és problémáit bemutató show-k alkotják, mint például a kerekesszékes nőkről szóló Push Girls, vagy az alacsony növésű emberek és családtagjai életét bemutató Little People, Big World.

Ezektől különbözik a szakmai reality, amiben egy foglalkozás hétköznapjait követhetjük végig, aminek tipikus példája a bűnüldözők munkáját ábrázoló pl. Zsaruk műsor.

Az előbbihez szorosan kapcsolódó, de önálló alkategóriát képvisel egy egyedi vagy értékes tárgy eladásának és vételének bemutatása, beleértve a személyes és szakmai motivációk ábrázolását, és az alkudozás folyamatának megismerését is. Erre példa a Nagy-Britanniából, 1979-ben indult Antique Roadshow, amelynek azóta számos nemzetközi változata született.

A valóságshow-k politikai és kulturális hatása

Egyesek szerint a tekintélyelvű politikai rendszerekben előnyös lehet a valóságshow alapvetően demokratikus alapú szavazati rendszerének megismerése. Ugyanakkor több arab országban a reality-k szembemennek az adott nemzet kulturális és/vagy vallási értékeivel. 2004-ben tiltották be a holland Big Brother műsor arab adaptációját, amit a Middle East Broadcasting Corporation több országban is sugárzott. A reality-ben több arab országból összeválogatott szereplői (6 férfi és 6 nő) lakott egy bahreni házban. Bár a házban nemek szerint szétválasztott hálószobák és egy imahelyiség is helyett kapott, a műsor hatalmas tiltakozási hullámot váltott ki, Bahren-ben becslések szerint 1000-en vonultak utcára. Egyes tüntető szerint a műsor rombolta az iszlám alapvető értékeit: „Nem akarunk ilyen programot, mert befolyásolhatja családjainkat. Gyermekeink azt gondolhatják, hogy a házasság előtt együtt élni elfogadható az iszlámban.” Hasonló tiltakozásra került sor a dél-afrikai, többségében keresztény vallású Malawi-ban, ahol a helyi Big Brother szexuális tartalma ellen a politikusok és konzervatív polgárok is felszólaltak. A tiltakozás ellenére, viszont a műsor pozitív hatásairól is szót esett, miszerint a 12 beválogatott személyek más-más afrikai országból, ami segíthet áthidalni a kulturális szakadékokat.

Mesterséges valóságban

Míg az előző kategóriában az események között olyanok is vannak, amelyek nem a kamera előtt történnek, a strukturált reality show-kban már minden háttérinformáció a néző tudomására jut, a szereplők esetleges versengése mellett pedig a problémamegoldás is előtérbe kerül. A strukturált valóságshow-k egyik legismertebb formájában az egymást korábban nem ismerő szereplők egy kizárólag a műsor kedvéért létrehozott környezetben élik mindennapjaikat. A szituációk itt már részben előre tervezettek, mint amilyen a Való Világ és Big Brother is (ez utóbbi franchise-t 50 nemzetközi változatban adták le).

Másik alműfaj a bírósági drámákat imitáló reality, amelyben valódi vagy kitalált bírósági ügyek alakulását követheti végig a néző. Mivel ezek nem tényleges bírósági eljárások, a pereskedő feleket, az ügyvédeket és a szemtanúkat is sokszor színészek alakítják, a bírókat pl. legtöbbször nyugalmazott bírók vagy jogi tapasztalattal rendelkező személyek formálják meg (ld. The People's Court).

A túlélőshow-kban – ahogy a nevük is mutatja – általában egy természetes, vadonbeli környezetbe kerülnek a résztvevők, ahol különböző feladatok teljesítése a cél (pl. Survivor – A sziget).

Más alműfajt képviselnek az önfejlesztő/átalakító műsorok, amelyekben egy adott személy vagy csoport életének a javítása a cél, például a súlyvesztésről szóló, A nagy fogyás műsor. Hasonlóan a szereplők életének jobbá tétele jelenik meg a lakóhelyeket, munkahelyeket, járműveket renováló show-kban (pl. Nagy Házalakítás) vagy amikor egy műsor központi problémája egy-egy csődbe jutott vállalkozás megmentése (pl. Ramsey, a konyha ördöge). A strukturált valóságshow kategóriába tartoznak még az egyfajta társadalmi kísérleteket bemutató műsorok, amikor például valakik szerepet (családot és munkahelyet) cserélnek egy időre, vagy a nagy társadalmi vitákat generáló Shattered, amelyben egymással versengtek egymással a szereplők, hogy ki bírja tovább alvás nélkül. A strukturált valóságshow-k közé tartoznak a rejtett kamerákkal készített felvételek is, amikben hétköznapi személyek kerülnek vicces, kínos, bosszantó vagy éppen ijesztő szituációkba.

A harmadik nagyobb kategória a vetélkedő-valóságshow műsorok, amelyekben valamilyen díj elnyerésének reményében vesznek részt a szereplők, és általában a közönség, a zsűri vagy a résztvevők szavazatai döntik el a győztes személyét. Ide tartozik a Big Brother – amivel rögtön érthetővé válik a műfaj különböző kategóriái közötti különbségtétel nehézsége is – vagy a Got Talent tehetségkutató. 

britains-got-talent-2017-tx02-contestants-12.jpg

(via)

A téma ugyanakkor lehet az ”igazi” megtalálása is, mint A Nagy Ő-ben, amikor egyetlen férfiért ment a harc. De valamilyen sportág köré is szerveződhetnek műsorok, amire példa a The Contender.

Kritikáktól övezve

A valóságshow műfaj, és annak népszerűsége ugyanakkor rengeteg kritikát vált ki. Egy tanulmány szerint a valóságshow-kat nézők egy jelentős szegmense kiskorú, ugyanis a 17 éves korosztály által nézett 10 legnépszerűbb műsor közül négy a valóságshow műfajába tartozik. Ez felveti annak a kérdését, hogy milyen hatással van a gyerekekre a reality-k követése. Az olyan szexuális tartalmú valóságshow-k, mint például a Hugh Hefner és három barátnője napjait végigkövető The Girls Next Door, esetleg negatív hatással lehetnek a fiatalok értékítéletére. Ugyanakkor a valóságshow-k a segíthetik a gyerekek számára a társadalmi folyamatok megismerését és megértését, majd az ezekben való helytállást és beilleszkedést.

p185446_b_v8_aa.jpg

(via)

Kritika éri a reality-ket arról az oldalról is, hogy a résztvevők számára egyes szituációk megalázóak és degradálóak, a nézőkben pedig kialakulhat egyfajta függőség is, ami azt is eredményezheti, hogy háttérbe szorulnak az adott személy valós társadalmi kapcsolatai. Más szakértő viszont úgy gondolja, az emberek tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a valóságshow-k – nevük ellenére – nem a tényleges valóságot mutatják be, szereplőik pedig sokszor túljátszák vagy eljátszák egyes érzelmeiket.

Miért olyan népszerűek ezek a műsorok?

Felmerülhet a kérdés, hogy miért is nézik olyan sokan ezeket a műsorokat. Szakértők szerint azért tudunk akár órákat tölteni a kanapén arra várva, hogy ki kapja meg a rózsaszálat a műsor végén, mert közelinek érezzük az adott szereplőt magunkhoz. Ennek oka, hogy élete minden pillanatáról informálódunk és már egyfajta barátként kezdünk tekinteni a képernyőn látott illetőre. Minden esetben viszont az egyensúly a legfontosabb. Dr. Carole Lieberman, média pszichiáter és reality TV tanácsadó szerint egyes személyek azért is találhatnak nagy élvezetet az ilyen műsorokban, mert az ott lejátszódó tragédiák és problémákkal nem a saját élethelyzetükben találkoznak, úgymond „nem kell kockáztatnia a nézőnek saját szívét vagy reputációját”.

inside-reality-television-reality-tv-top-chef-rupauls-drag-race-face-off-2016-1234kyle5678.png

(via)

A műsorok követésére további motivációt jelenthet, hogy pozitív érzéseket váltanak ki, például együttérzést és empátiát. Eltérő véleményen lévő szakértők viszont úgy vélik, a megalázó, kínos szituációkba kerülő résztvevők inkább a másokon való káröröm érzését generálják a nézőkben és ez okozza a műsorok népszerűségét. Ezt a kérdést hivatott eldönteni egy 2018-ban megjelent tanulmány. A kutatásban 12 különböző valóságshow-t vizsgáltak (pl. Big Brother, Americal Idol, Master Chef) és a kísérleti alanyoknak arról kellett nyilatkozniuk, hogy milyen gyakran nézték ezeket a műsorokat, mennyire élvezték azokat, illetve szeretnének-e részt venni az adott műsorban vagy örülnének-e neki, ha egy családtagjuk mutatna érdeklődést a reality-kbe való bekerülésre. Az eredmények azt mutatták, hogy minél jobban szerették a műsorokat, annál szívesebben vettek volna részt abban. (Érdekes megfigyelés volt, hogy a családtagok bekerülése a valóságshow-kba mindig preferáltabb volt, mint a saját részvétel). Ezek alapján, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a televízió elé ülő személyeket sokkal inkább az empátia motiválja, semmint a megalázás és tragédia nyomon követése.

Ugyanakkor egy másik cikk arra világított rá, hogy a kukkolás élménye a másik vonzerő a reality show-k nézése mögött, vagyis – bármennyire is furcsának és ijesztőnek hat – az az élmény vonzza a nézőket a televíziók elé, hogy így belepillanthatnak más emberek magánéletébe. Ez felveti a kérdést, hogy a kukkolással egyenértékű-e a valóságshow-k nézése. A válasz természetes az, hogy nem. Az előbbi esetén már megjelenik a család és munkahely elhanyagolása, a reality-sztárokat érő kritikák személyesnek vétele, ez az állapot pedig kihathat az ember párkapcsolatára is: például úgy, hogy az imádott szereplőt kezdi el valaki keresi. Dr. Racine R. Henry, házasság és családterapeuta szerint viszont „amíg valaki el tudja választani egymástól a valóságshow-kat és a valóságot, addig a műsorok nézése egyszerű szórakozás.”

konzerv.png

Hogyan szálljunk szembe a diszkriminációval? - Komoly témát feszeget az HBO

2018. szeptember 14. - KomMédia BME

Egy világ, ahol nincs rasszizmus, nemi megkülönböztetés és minden tökéletes. Legalábbis látszólag. Az HBO Itt és most című új sorozata a tökéletes liberalizmust, az emberek közötti maximális egyensúlyt keresi több-kevesebb sikerrel.

A bejegyzés spoilereket tartalmaz.

Alan Ball, a Sírhant művek és a True blood – Inni és élni hagyni című sorozatok producere most is kitett magáért. Az Itt és most egy multikulturális, portlandi család életébe enged betekintést, ahol Audrey (Holly Hunter) és Greg (Tim Robbins) egy különleges családmodellel kísérleteznek. A házaspárnak 4 felnőtt gyermeke van, akik közül csak a legfiatalabb, a 18 éves Kristen (Sosie Bacon) a sajátjuk biológiailag is. Örökbe fogadták a libériai Ashley-t (Jerrika Hinton), a vietnámi Duc-ot (Raymond Lee), valamint a kolumbiai Ramont (Daniel Zovatto). A gyermekek mind más rasszhoz tartoznak, látszólag teljesen különbözőek,azonban van közöttük egy nagy hasonlóság: mindannyiójukat nehéz élethelyzetből, betegségből vagy éhínségből emelte ki és mentette meg az örökbefogadás.

here-and-now.jpg

A sorozat készítői még tovább fűszerezték a hátteret, így nem csak a karakterek származása sokszínű, hanem az életvitelük, szexuális irányultságuk is: Ramon homoszexuális, Duc saját elhatározásból önmegtartóztató. De megjelenik a sorozatban a transzneműség, a felelőtlenül elveszített szüzesség, a prostituáltak, ugyanakkor a boldog szerelemmel átitatott szexuális aktus is - különböző és azonos nemű emberek között egyaránt.

Kísért a származás

Az Itt és most világában látszólag minden tökéletes, hatalmas az elfogadás és nincsenek tabuk. De csak látszólag. A főszereplő házaspár családmodellje bár újító és családon belül tényleg nincs nemi vagy faji megkülönböztetés, mégis a 21. század Amerikájában játszódik, így a környezet nem ennyire elfogadó. Amikor a fekete Ashley és a fehér testvére, Kristen tesznek egy rövid látogatást a rendőrségen, egy apró utcai verekedés miatt, egyből érződik, hogy a hatalom szerint kinek, hol a helye. Míg a 18 körüli fehér lány számára ez szinte móka, mert a rendőrnő sem veszi komolyan a kihallgatását és motozását, addig a sikeres, felnőtt fekete nőnek mindez egy megalázó procedúrává válik, ráadásul megvádolják azzal, hogy a drága kiegészítői lopottak.

Ashley valószínűleg már korábban is megtapasztalta a diszkriminációt, mert azon dolgozik, hogy elrejtse környezete elől énjének bizonyos részeit, ezért is változtatta meg nevét a legtipikusabb amerikai keresztnévre, és ezért hord (eleinte) parókát, eltakarva ezzel göndör, fekete fürtjeit. Kiderül, hogy anyja gyerekkorában igyekezett gondoskodni arról, hogy megismerje és gyakorolja a származásához kapcsolódó szokásokat, Ashley azonban inkább a beilleszkedést, asszimilálódást választotta - a rejtőzködés árán is. 

here-and-now-hbo-kristen-ashley.jpg

A sorozat karakterei ugyan teljesen emberiek és részről részre többet tudunk meg róluk, mégsem tudjuk hova tenni őket. A szereplők egész egyszerűen nem bekategorizálhatók, nem lehet megválaszolni, hogy jók vagy rosszak. Van, hogy olyat tesznek, ami elsőre elítélendőnek tűnik, de amint jobban megismerjük a hátterüket, cselekedeteik miértjét, már nem lehet rájuk tiszta szívvel haragudni. Erre tökéletes példa Ashley, aki sikeres üzletasszony, szerető, gondoskodó testvér, mégis borzalmas anya és még borzasztóbb feleség.

De Duc-ot is említhetjük, aki hajkurássza a tökéletességet, mégis egyre mélyebb szánalom foghatja el a nézőket vele kapcsolatban, pedig az élete összes területén sikeres: life coachként pácienseinek ad életvezetési tanácsokat (akik imádják ezért), online csatornáin folyamatosan nő követőinek száma, könyvét hamarosan kiadják, sikeres sportoló és látszólag mindene megvan. Saját, prostituált anyjának képét azonban nem képes kiűzni gondolataiból, folyamatosan kísértik és megmérgezik magánéletét. Nem véletlenül választotta az önkéntes cölibátust: korábbi hedonista, az Így jártam anyátokkal Barney Stinsonjához hasonló életmódja tönkretette tovább rontotta önmegítélését. 

Különlegességek az egyszerűségben

Kristen talán az egyik legérdekesebb karakter. A lánynak semmilyen faji vagy nemi diszkriminációval nem kell megküzdenie, mégsem érzi jól magát a bőrében. Családjában, ahol minden testvére különleges, ő a fehér lány, akinek tényleg mindene megvan. Pont azért küzd hatalmas önértékelési zavarokkal, folyamatosan tartozni akar valahova, de egész egyszerűen nem találja a helyét. Számos szerepet kipróbál, de azoknak nem is érzi meg súlyát - mert mindent valós veszély és elköteleződés nélkül tehet meg. 

Ramon kivétel az Itt és most szereplői között. Végigkövethetjük szerelmi életét, párkapcsolata még azokban is megértést szülhet, akik kevésbé fogadják el a homoszexualitást. Nem hajkurássza a tökéletességet, és nem is küzd önértékelési zavarokkal: az ő mindennapjait a látomásai zavarják meg, melyek veszélyt jelentenek felfelé ívelő karrierjére (saját videójátékainak grafikusa és programozója egyben). 

here-and-now-gay.jpg

Az első részekben a látomások kezdetébe csöppen bele a néző: a család életét is ezeken a különös, misztikus szálon keresztül ismerjük meg. A víziók okáról teljesen eltérően vélekedik a szülők és a testvérek: a nevelőanyja például félti őt és mentális problémákra gyanakszik, de Ramon állítja, hogy nem őrült meg, hanem kiválasztottnak érzi magát valamilyen felsőbb erőtől. A véleményeltérés folyamatos konfliktusokhoz vezet, ami a környezetükre is egyre jobban kihat. Ezeknek a konfliktusoknak a feldolgozása aztán háttérbe is szorítja a misztikus, spirituális vonalat, olyannyira, hogy  végül körülbelül öt mondatban összefoglalhatóvá válik ez az egész évadnyi, sok szempontból izgalmas és különleges, rejtélyekkel teli szál.

Amerika itt és most

A sorozatból rövid idő alatt megismerjük, hogy ki milyen személyiségjegyekkel rendelkezik és ki milyen nehézségekkel küzd. Az első két rész tökéletesen ábrázolja azt a világot, ahol a szereplők újra és újra felhozzák, hogy az „itt és most”-ban kell élni. Ők azonban mégsem ezt teszik.

A 21. századi Egyesült Államok közel sem annyira befogadó, mint amennyire a sorozat állítja, és szép lassan a sorozat is lerombolja saját ideáit: a tökéletesen liberális család darabjaira hullik szét, mert nem lehet annyira egyszerű és nagyszerű minden, mint amennyire szeretnék.  Audrey, az anya nem képes észrevenni azt, hogy haladó gondolkodása és határokat átívelő elfogadása köszönő viszonyban sincs a társadalom jelenlegi normáival. Megértést próbál szülni a társadalomban, de minden lépésével csak egyre nagyobb bajt okoz: például, az iskolai megkülönböztetés ellen harcolva beszél a diákokkal, interjút készítenek vele a helyi televízióba, de mindenki csak kiforgatja szavait, így pont az ellenkező hatást éri el. 

A sorozat arra mutat rá, hogy a csoportnyomás és a társadalmi elvárások nem segítik elő egy ennyire multikulturális család gondtalan életét. Az anya folyamatos, tökéletesség iráni vágya ráadásul az egész családból valamilyen ellenreakciót váltott ki - így úgy tűnik, hogy a családjának is ártott azzal, hogy nem vette figyelembe a társadalmi paramétereket, túlzásokba esett idealisztikus nézeteivel, és nem készítette fel őket a valóságra. A sorozat ugyanakkor nem azt mutatja be, hogy a családot magát elítéli a társadalom, de nem rejti véka alá azt, hogy egyéni szinten mindannyiuknak megkülönböztetésben van része. Végül az egységük belülről bomlik szét: egyrészt a tökéletességnek való megfelelés kényszere alatt, másrészt. mert a társadalmi nyomást mind más-más módon kezelik.

-89066_875_256.jpg

Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi is a széria mondanivalója. A nemi és faji megkülönböztetés ma már sok országban elítélendőnek számít, azonban még bőven vannak olyanok, akiknek ez a tény nem változtatott a hozzáállásán a más rasszhoz tartozó, homoszexuális, transzszexuális vagy aszexuális emberekkel kapcsolatban. A képernyőn egy olyan - egyesek szerint nem mindennapi, mások szerint polgárpukkasztó - családot látunk, aki az anya irányításával próbálnak ellentmondani ennek a ténynek. Végig ott lebeg a kérdés, hogy mit tehet az, aki szembe akar szállni a diszkriminációval? A különleges családmodellel és a radikális lépésekkel jó példát mutat, vagy ezzel csak elrettent másokat, és tovább gerjeszti a problémákat? 

Azoknak, akik csupán szórakozás céljából választják a sorozatnézést, valószínűleg nem fog tetszeni az Itt és most, mert nincs benne elég cselekmény. A családi, iskolai, munkahelyi drámák és azok feldolgozása, valamint a fel-fel bukkanó misztikus vonal korántsem annyira izgalmas, mint a sorozat mondanivalója. A cél úgy tűnik az, hogy a nézők elgondolkodjanak arról, hogy hogyan is lehet szembeszállni a diszkrimináció különböző fajtáival, továbbá, hogy ez vajon megoldható-e anélkül, hogy az ember ne tegye ki magát és szeretteit plusz fájdalomnak, és lelki sérüléseknek.

A bejegyzés szerzője Arany Zsófia, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

kep.png

 Képek: innen, innen, innen, és innen