A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Emiatt fog bedőlni az influencer marketing? Kamu szponzorációkkal az igaziakért

2019. május 03. - Egres Dorottya

Azóta, hogy lelepleződött a Fyre Festival körüli botrány, hogy a Szűz Máriát Isten első "influencereként” aposztrofálta Ferenc pápa, hogy Logan Paul újévi fogadalomként bejelentette, egy hónapra homoszexuális lesz, az influencer kifejezés még többekben kelthet negatív érzéseket. Persze nemcsak ezek a kiugró esetek teszik problémássá a véleményvezér-jelenséget: ott van még a szponzoráció eltitkolása, a túlzott fogyasztás, az inautentikus posztok, követők és lájkok vásárlása... Egy korábbi posztunkban bemutattuk, milyen veszélyeket rejt magában, ha az influencer elhallgatja, hogy termékeket csak ajándékba kapta vagy fizettek neki a megjelenítésért. Viszont úgy tűnik, a közösségi média világában még egyet csavartak a történeten: számtalan kisebb influencer kamuzza be, hogy megállapodása van különböző brandekkel. Tehát szponzorált tartalomként tüntetnek fel valamit, ami valójában nem is az.

Mindannyiunk számára ismerős lehet, amikor egymás után ugyanolyan képleírásokba futunk bele az Instagramon: köszönöm X brandnek, hogy ezzel a szuper termékkel stb. stb. #atermékmegnevezése #avállalatprofilja #ésperszeaszlogen. Nagyjából így néz ki egy tipikus szponzorált poszt a közösségi médiában. Amikor megállapodik egy véleményvezér és egy vállalat egy termék megjelenítését illetően, többek között azt fixálják le, milyen hashtageknek kell szerepelniük a kép mellett. Az már csak egy bevett fordulat, hogy a poszt alkotója megköszöni a vállalatnak a lehetőséget és az élményt. A kamu szponzorált posztok elterjedése pedig pontosan ebből adódik: nagyon könnyű imitálni azokat.

rising-instagram-influencers-accused-of-posting-fake-sponosred-content.jpg

(via)

Nyerő széria

Vajon mi ösztönözheti az influencereket arra, hogy ál-szponzorált tartalmakat gyártsanak? Először is fontos megjegyezni, hogy ez a tendencia leginkább a micro influencerekre, azaz a párezres követőtáborral rendelkezőkre igaz. Ők azok, akiknek (még) nem sikerült olyan státuszt elérniük, hogy a vállalatok sorra kopogtassanak náluk virtuálisan. Véleményvezérré válni tudniillik nem egyszerű feladat: beletartozik a régi kétes megítélésű posztok és képek törlése, a rajongói bázis legalább ötszámjegyűvé növelése, illetve a profil célirányos egységesítése mind az üzenet, mind a vizualitás szintjén. És bizony a legelső szponzort a legnehezebb megszerezni, hiszen a vállalatok kíváncsiak a korábbi együttműködésekre.

A kamu szponzorációk esetében az influencerek saját zsebből veszik meg a terméket vagy fizetik ki a szolgáltatást, majd a többi véleményvezér szponzorált posztjainak mintájára teszik nyilvánossá azt, hogy például megkóstolták a legújabb kávét, kipróbálták a most piacra dobott videójátékot, vagy elmentek egy exkluzív étterembe. Az élmények megköszönése és a hashtagek alkalmazása azt az üzenetet közvetíti, mintha kapcsolat lenne köztük és a vállalatok között. Más cégek számára pedig egy ilyen kiírás azt közvetíti, hogy vannak, akik már beléjük fektették a bizalmukat, így érdemes együttműködni velük.

chanel.PNG

(via)

A motiváció anyagi oldala megkerülhetetlen kérdés. A micro influencerek sok esetben tizenévesek, akik még nem tudnak legálisan munkát vállalni. Az influencer marketing jövedelmezősége miatt a fiatalok jó pénzkereseti lehetőséget látnak a kamu bizniszben, azt remélik, az majd eljuttathatja őket az igaziig. A másik fontos motiváció, különösen a fiatalabb generációk számára az, hogy ez menő. Irigységre adhat okot, ha valakinek ingyen cuccokat küldenek, míg a lúzereknek többieknek a zsebpénzüket kell elkölteni azokra. “Minél több szponzorod van, annál hitelesebb vagy” - állítja egy tizenéves a The Atlantic a témáról szóló átfogó cikkében. Persze nemcsak a tizenévesekre jellemző a kamu szponzoráció.

Előfordulhat, hogy egy drágább termék megvásárlása és ízléses megjelenítése után a vállalat a saját felületein is közzé teszi a posztot, így generálva láthatóságot és további reklámozási lehetőségeket az influencer számára. Ugyanakkor érdemes mérlegelni a ferdítés hátulütőit is. Míg bizonyos szegmensekben nem jelent problémát az, ha valaki több, egymással versengő szponzorral rendelkezik (táskák, cipők piaca), addig más típusú termékek esetében gondot okozhat a versenytárs kamu képviselete (autók, fitness márkák). Tehát: elképzelhető, hogy valaki azért marad le egy igazi szponzorációs lehetőségről, mert a cég abban a hitben van, hogy a konkurencia már megszerezte magának az influencert. 

Előnyök és hátrányok a “szponzor” oldalán

Alapvetően a közösségi média remek lehetőséget ad a márkák számára, hogy ismertségre tegyenek szert, ahogy a vásárlóik betaggelik őket és a termékeiket. Amennyiben igényes kamu szponzorált poszt születik, úgy a vállalat még örülhet is az ingyen reklámnak. De mit tehetnek, ha úgy érzik, sérti a márkát a kontent amatőr jellege vagy maga az influencer személye? A vállalat számára ugyan hatalmas erőbefektetés, de a közösségi média hashtageken keresztül történő monitoringja megoldást nyújthat. Amint felfedezik a kamu szponzorált tartalmat, felvehetik a kapcsolatot az adott influencerekkel. Természetesen ez rosszul is elsülhet, hiszen a véleményvezérek mégiscsak többezres követői táborral rendelkeznek, és rajongóik felé könnyen el tudják juttatni a vállalat rossz hírét a valóság elferdítésével. A potenciálisan negatív hírverés úgy is elkerülhető, hogy a vállalat a hivatalos honlapján közzé tesz egy listát azokról az influencerekről, akikkel éppen együttműködik.

A nemkívánatos reklámok elkerülése érdekében, valamint a szakma tisztábbá és őszintébbé tétele céljából a vállalat olyan passzust foglalhat bele az influencerekkel kötött szerződésbe, mely szerint nem lehet hamis szponzorált poszt a közösségi média felületeiken. Vagy olyan influencerekkel kötnek szerződést, akiket hivatalos network menedzsel, és rajtuk kérik számon a véleményvezérek autentikusságát. Az efféle policy-k elfogadása végeredményben a szakma átláthatóságát mozdítaná előre.

Mit tehet a fogyasztó?

Röviden: közel semmit. A valós és a kamu szponzorált tartalmakat csaknem lehetetlen megkülönböztetni - esetleg ha olyan promócióról van szó, amihez kuponkód is tartozik, akkor annak hiánya árulkodó jel lehet. A kamuzók sokszor pont azt használják ki, hogy a közönség feltételezi, minden tartalom szponzorált, hiszen valóban kiugróan megnőtt az elmúlt években az efféle együttműködések száma. Amíg azonban korábban a szponzoráció azt jelentette, hogy a véleményvezér "eladta a lelkét", mára az ilyen együttműködések a siker jelei lettek. A kamuzóknak egyáltalán nem érdekük, hogy elkerüljék a szponzorált tartalom látszatát. 

Keith Weed, az Unilever marketing igazgatója nyilatkozta, hogy az influencer ökoszisztémának “vissza kell építenie a bizalmat, mielőtt az örökre eltűnik”. Ilyen gondolatok által vezérelve irtják ki időről-időre az álkövetőket, szabályozzák szigorúbban a szponzorált tartalmat. Még maguk a véleményvezérek is előrukkoltak olyan videókkal, amelyekben részletesen beszámoltak pénzkereseti forrásaikról (noha arról nem, hogy mennyi az annyi). Jelenleg nem tiltja semmilyen jogszabály a kamu szponzorációkat, de előbb-utóbb utoléri a szabályozás ezt a tendenciát is, mint a közösségi média sok egyéb jelenségét.

influencer.jpeg

Még több influenceres poszt: itt, itt, itt és itt

 kep.png

Állatkísérletek: az erőszakmentesség csak marketing?

Az állatok kísérleti alkalmazása körül mindig is voltak viták, de az utóbbi időben egyre inkább elítélik a kozmetikai célú kísérleteket. Ma már több szépségipari cég hangsúlyozza az erőszakmentességet termékeik eladásakor. De mi van, ha a marketing az állatkísérlet-mentességet hirdeti, de a valóság nem ez?

2013. április 24-én különös emlékművet avattak az orosz Novosibirsk-i Citológiai és Genetikai Intézet közelében: egy 1,8 méter magas emelvényen egy szemüveges egér éppen egy DNS láncot köt. A szobor a laboratóriumokban tartott élőlények előtti tiszteletadás: azoknak az állatoknak az emlékére került ide, akik életükkel emberéletek megmentéséhez járultak hozzá. 

Monument to laboratory mice

A Novosibirsk-i egér szobor (via)

A statisztikák szerint az Európai Unióban évente 11,5 millió állaton végeznek kísérleteket, míg durva becslések szerint ez a szám az egész világra vetítve 100 millió. A számok évről-évre csökkennek, az egyre szigorodó szabályozásoknak köszönhetően. Ezek legfontosabb elve az úgynevezett 3R:

  • reduction (csökkentés)
  • refinement (tökéletesítés)
  • replacement (helyettesítés).

Az első szerint a kísérletek során mindig a lehető legkevesebb állat felhasználására kell törekedni, vagy, ugyanannyi állat igénybevételével minél több eredményt próbáljanak megkapni a kutatók. A második elv azt mondja ki, hogy kísérleti módszerek tökéletesítésével minél kevesebb ártalmat szabad okozni az állatnak és csillapítani kell az esetleges szenvedésüket. Az utolsó elv szerint – amennyire lehetséges – a kísérleti állatok helyett például számítógépes szimulációkkal, sejtkultúrákkal vagy szövetekkel kell végezni a vizsgálatokat.

A különböző mozgalmak, a csökkenő számok és a szigorodó szabályozás ellenére a kísérleti állatok témaköre még mindig komoly erkölcsi dilemmákra adott okot: Vajon feláldozhatunk állatokat a saját érdekünkben? Ha igen, milyen állatokat? És mennyit?

Előnyök és hátrányok

A mérleg egyik oldalán ott van, hogy az emberek számára tagadhatatlanul előnyöket hoztak ezek a kísérletek. A szőrös, tollas, pikkelyes vagy éppen kitinpáncélos állatoknak köszönhetjük a legtöbb orvostudományi áttörést: 94 orvosi Nobel-díj közül 82-ben alkalmaztak állatokat. Ezeknek a teszteknek köszönhetjük a cukorbetegség kezelésére használt inzulint, a hepatitis B, a kanyaró, a mumpsz és a járványos gyermekbénulás elleni oltásokat is. Nem beszélve az olyan betegségekre kifejlesztett készítményekről, mint a leukémia, a sclerosis multiplex, a depresszió, a magas vérnyomás, a tüdőgyulladás és a sort még sokáig lehetne folytatni. Ezek emberéletek milliót mentették meg és mentik meg ma is.

A mérleg másik oldalán viszont a kíméletlen bánásmód mellett ott van az állatok felesleges kihasználása is. Előfordult, hogy a gyógyszerkísérletek során kegyetlenül bántak az állatokkal, de ennek megakadályozására – ahogy korábban is részleteztük – mára számos jogszabály létezik.

Fontos megkülönböztetni, hogy a kísérletek célja gyógyszerek vagy kozmetikumok tesztelése: míg az első az egészség  visszaállítását és megőrzését célozza, a másik alapvetően szépészeti okokból történik. Ráadásul a kozmetikumok tesztelésére több lehetőség is kínálkozik, mint a gyógyszertesztek kiváltására.

Az erőszakmentes kozmetikumokért

Számtalan szervezet harcol a kozmetikai célú állatkísérletek ellen. Ilyen többek között a PETA (People for the Ethical Treatment of Animals), mely a Twitteren is az állatok szenvedését bemutató képekkel próbálja jobb belátására bírni a döntéshozókat:

 

"A sminked nem éri meg az életemet", "A Te sminked, az Ő kínzása" (via, via)

Hasonlóan erős reklámokkal próbál harcolni az olasz ENPA (Ente Nazionale Protezione Animali), vagy a NOHA, felhívva a figyelmet az állatok szükségtelen szenvedésére.

(via, via)

Ilyen a Lush Cosmetics North America reklámvideója:

Mentes vagy nem mentes kozmetikumok?

A kozmetikai célú teszteket számtalan országban ma már tiltják – ezek közé tartozik az Európai Unió, Brazília, India, Izrael, Új-Zéland, Törökország és az Egyesült Királyság is.

A Cruelty Free International (Nemzetközi Erőszakmentes Mozgalom) célja, hogy egyfajta ellenőrzést biztosítson az állatkísérletek nélküli termékeket fejlesztő cégeknek. A szervezet logóját (Leaping Bunny),azok kaphatják meg, akik kozmetikai illetve háztartási termékeik fejlesztésének egyetlen fázisában sem használnak állatokat. A működésre és eladásra vonatkozó kritériumaik is szigorúak. 

 

 

(via)

2012-ben derült ki az Avonról, hogy a már több mint 25 éve elkötelezetten állatbarát cég a termékeit a hatalmas anyagi hasznot hozó Kínában állatokon is teszteli annak ellenére, hogy a cég állatjogi elvei szerint „sem a termékeik biztonságosságának, sem hatékonyságának tesztelésére nem használnak állatokat”. Bár ehhez hozzátették, hogy „bizonyos országokban kiegészítő biztonsági vizsgálatok is szükségesek a helyi törvények miatt”. Ugyanakkor, amit tettek, az a vásárlók megtévesztésének is tekinthető, hiszen nem mindenki volt tisztában a kitétel jelentésével, és azzal, hogy az ázsiai régióban milyen tesztek zajlanak. 

Az Uncaged necű szervezet meg is vádolta az Avont azzal, hogy jogtalanul teszik ki termékeikre az erőszakmentes nyuszi logót. A vádak szerint a cég a termékeik 3%-ánál állatokon is tesztelte a készítményeket, ami körülbelül 1000 állat életébe kerülhetett: mindez alaptalanná teszik az Avon állatjogi kijelentéseit. A cég akkor törölte a fenti elveket a honlapjáról, 2017-ben azonban már egy kiegészítéssel tette azt újra közzé: „Sajnálatos módon, néhány országban szükséges kiegészítő biztonsági vizsgálatokat is végezni, amelyek egy része állatok bevonásával történhet.” Ezen kívül a cég hangsúlyozta elköteleződését az állatok védelme mellett és biztosítani igyekezett vevőit arról, hogy próbálják meggyőzni az ázsiai ország vezetőit a kozmetikai célú állatkísérletek eltörléséről.

A történet folytatása, hogy bár a kínai piacról a PETA sürgetése ellenére sem vonult ki a cég, 2019-ben részt vett a 2023-ra globális szintű erőszakmentes kozmetikai piacot reklámozó #BeCrueltyFree kampányban. Ez újabb támadási felületet jelentett, és ismételten előtérbe került a pénz vs. állatvédelem témakör. A kínai piac esetén viszont mindenképpen pozitív változásnak tekinthető az idén megszavazott változás, miszerint a már piacon lévő termékeken és belföldi készítményeken nem szükséges állatteszteket végezni.

avon_animal_testing_campaign

(via)

Egy másik példa a The Body Shop története. A franchise a világ 60 országában van jelen, és több mint 2500 boltja van. A cég 1984 óta elkötelezett volt az állatok védelme iránt és szlogenjükben is hangsúlyozzák az állatkísérlet-mentességet. Ugyanakkor a The Body Shopot 2006-ban megvásárolt a L’Oreal, amelyet 2013-ban kötelezték az erőszakmentes logó levételére, mivel az Avonhoz hasonlóan Kínában árusított állatokon tesztelt kozmetikai termékeket. A két vállalat központi elköteleződése ezért némiképpen mindig is ellentétben állt egymással, ami végül 2018 augusztusában a The Body Shop eladásával végződött. A céget a brazil Natura vásárolta meg, ami 2006 óta nem teszteli termékeit állatokon.

Bár a kozmetikai célú tesztek az összes állatkísérletek körülbelül ötödét-tizedét teszik ki, ezek nagy része helyettesíthető lenne valamilyen módon, amire a vásárlói körnek is egyre nagyobb igénye van. Éppen ezért a kozmetikai cégeknek egyre jobban kell figyelniük a módszereikre, és arra, hogy az image ne legyen ellentétben a valósággal. 

kep.png

Red Bull Pilvaker: üzlet és művészet?

2019. március 19. - somogyi t

A Red Bull Pilvaker 2012 óta igyekszik megreformálni a március tizenötödikei ünnepség fogalmát: rap előadókat, zenészeket, színészeket és műsorvezetőket fog össze egy  évente megújuló, szokatlan, közös produkció megalkotásához. Az energiaital-gyártó rendhagyó kooperációja Takács Ákossal, a rendezvény ötletgazdájával elsősorban a fiatalokat célozza, akik nyitottak a zenére, költészetre. Mivel a Pilvaker a Red Bull számára egy marketingfelületként értelmezhető, az ott megjelenő tartalom bizonyos szintig korlátok közé van szorítva: a márka függetlenségét megőrzendő, a politika például ki van zárva. Miben nyilvánult meg a 2019-es koncepcióváltás és hogyan nőtt a Pilvaker akkorára, hogy idén két óra alatt elkeljen több mint tizenkétezer jegy az Arénában tartott koncertre? 

A fiatalok meg a többiek

A Pilvaker szervezői fontos célcsoportjukként jelölik meg a fiatalabb korosztályt, éppúgy, mint az esemény mögött álló Red Bull. Ugyanakkor sikerük elhanyagolhatatlan tényezője a holtszórás: a fogalom azt a réteget jelöli, melynek elérése eredetileg nem szerepelt a marketing célok között, de aztán sikerült akaratlanul is betalálni. Az osztrák vállalatnak – melynek üzleti érdekei is fűződnek ehhez a művészeti projekthez – jól jön az, hogy a kezdeményezés iránt nem csak a fiatalok érdeklődnek: a holtszórásnak köszönhetően az idősebbek közül is többen nyitottak az új forma felé. Ez a márka szempontjából egyértelműen siker.

A rendezvény marketingjéhez a szervezők nem használtak  mainstream csatornákat: ez az út azért lehetett működőképes, mert az elsődleges célközönségük egyébként sem a tévé előtt éli az életét, sokkal inkább az interneten és a közösségi média platformokon: a Facebookon vagy az Instagramon. A Red Bull nagy figyelmet és nem kevés erőforrást fordít arra, hogy ezekre a felületekre milyen tartalmakat állít elő. 

A Red Bull az évek során egyre inkább nyitott az indirekt marketing felé. Hatalmas anyagi ráfordításokkal általában közvetett módon promotálja magát, ez a módszer pedig a jelek szerint nagyon bejött. Ezért adja a nevét olyan rendezvényekhez, mint a Pilvaker vagy az Air Race, sportegyesületekhez, mint a Lepzig vagy a Salzburg focicsapata, de az autóversenyekben is régóta képviselteti magát, a Forma-1-ben egy első és egy második számú csapatot is üzemeltet.

Az üzlet és a politika konfliktusa

A művészi, kreatív produktumok esetében gyakran megjelenik az alkotói szabadság és az üzleti célok konfliktusa: ez a Pilvaker történetében is elkerülhetetlen volt. Mivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témája köré épül az előadás, kiszámíthatóan felmerült az ötlet, hogy a politikai, így aktuálpolitikai tartalmat vigyenek színpadra – ekörül 2014-ben be is következett a botrány. A rendezvény előtt néhány héttel 11 slammer adott ki közös közleményt, amelyben bejelentették, hogy kilépnek a produkcióból, mert azt cenzúrázzák.

A Pilvaker ne szóljon aktuálpolitikai kérdésekről? Akkor miről szóljon, tessék mondani? (...) Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről 

– írták a közleményben.

A krízishelyzetben Pilvaker szervezőinek is meg kellett szólalniuk: tisztázták, hogy politikamentes műsort akarnak, mert a Red Bull-nak, a rendezvény fő szponzorának mint globális piaci szereplőnek függetlennek kell maradnia. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a rendezvényt szerződés kötötte a produkciót közvetítő köztévéhez: erre az együttműködésre minden bizonnyal rosszul hatottak volna a politikai kritikák.

A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek.

– fogalmaztak.

A produkcióban továbbra sem volt várható markánsabb politika– vagy társadalomkritikus tartalom. A HVG Papp Szabival és Kautzky Armanddal készült interjújában rákérdezett a jelenségre, amelyre az énekes a következő választ adta: 

És akkor vége lesz az arénakoncertnek, és másnap reggel egy lovasrohamra kelünk. Ezt azért mégsem kéne. Szerintem azért félő az aktuálpolitikát belevinni, mert rengeteg a rosszindulatú ember. Nem tudom, hogy kellene-e magunkat vagy ezt a produkciót átgondolatlan magyarázkodásba vinni, hogy mi nem úgy gondoltuk.

Jegyárak és elvek

A Pilvaker eddigi éveiben stílusosan 1848 forintot kértek egy jegyért. A rendezvény az évek alatt egyre jobban kinőtte magát, így átköltözött a VAM Design Centerből Magyarország akkori legnagyobb befogadóképességű színházába, az Erkelbe. 2017-ben háromszor pörgött le az előadás teltházzal, de így is percek alatt elfogytak a jegyek, amelyekből több, mint 3500-at értékesítettek. A szervezők a komoly sikerek ellenére az idei évig kitartottak az eredeti jegyár mellett, de a piaci nyomás miatt kénytelenek voltak elmozdulni az árak és az előadótér tekintetében is. A 2018-as évben nem tartottak előadást, hogy 2019-re – egy koncepcióváltás ígéretével – az Arénába szervezzék meg a programot, amelyre végül majdnem négyszer annyi jegyet tudtak eladni, mint az Erkelben a három előadásra összesen.

Idén már lényegesen drágább jegyárakkal dolgoztak: 2990 forintért adták a legolcsóbbat, a VIP csomag extra szolgáltatásokkal 18 480 forintba került. Állójegyeket is értékesítettek, amire eddig nem volt példa a Pilvaker történetében. A nagyobb férőhely és az áremelések ellenére idén is rohamtempóban, pár óra alatt elfogytak a jegyek.

pilvaker_2019_adam_bertalan05.jpg

A Red Bull Pilvaker 2019-es színpadképe

A koncepcióváltás után a 2019-es műsorban még inkább a zene és a koncertélmény dominált a versekhez, szavalatokhoz képest. A színpadkép markánsan megváltozott, ami a helyszínváltásnak is köszönhető: az előtér mélyen kiterjedt a nézőtérre, majd ott ketté is ágazott. Ennek a megoldásnak az a velejárója, hogy sokkal nehezebb "bemozogni" a teret: a koncertélmény központba helyezése miatt különösen fontos volt, hogy a színpadkép ne álljon, erre látszólag kínosan ügyeltek a rendezők. Új elem volt továbbá, hogy költőkre is külön emlékeztek. A tavalyi évben elhunyt Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versét dolgozták fel, valamint Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából pedig a Mert túlságosan akarlak című versét szavalták el. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fluor Tomi (@fluortomi) által megosztott bejegyzés,

 

Szereted Fluort? És a Red Bull-lal hogy állsz?

A Pilvaker márka kommunikációja sikeresnek számít a szervező Takács Ákos elmondása szerint, de mivel nem direkt marketinget folytatnak egy alig tízmilliós országban, nehéz a dolguk, azonban nem lehetetlen kihívással állnak szemben. A kommunikáció fő pillére, hogy márkát az előadók karakteréhez kapcsolják, így például Fluor Tomihoz, aki megosztott tartalmai alapján egyértelműen nevezhető influencernek is: jelenleg Instagram profilja 114 ezer követővel rendelkezik. Mivel a mainstream médiában nem hirdetnek, ezért különösen fontos üzletileg, hogy széles körben kedvelt, népszerű előadókkal dolgozzanak: a három talán legpopulárisabb rap-formációt (WellHello, Halottpénz, Punnany Massif) például a produkció állandó elemeinek számítanak. A stratégia működik, a rendezvény évről évre egyre elképesztőbb számokat produkál követők tekintetében, idén pedig – a korábbi botrány nyomait meg sem érezve – az Arénát is sikerült csuklóból megtölteniük.

A Red Bull a rendezvényt natív reklámfelületként tudja használni, ezáltal az előadók is népszerűsítik a márkát. Ez a kommunikációs stratégia az energiaital-gyártó részéről hatalmas anyagi ráfordítást igényel, de a Pilvaker példája is azt mutatja, hogy ez kifizetődő: a rendezvény iránt érdeklődők száma, médiamegjelenései és ezzel párhuzamosan a reklámértéke is meredeken növekedett az évek alatt. 

Vajon jövőre megismételhető lesz ez a siker az eddig használt népszerűsítési stratégiákkal? Az előadás esetében marad az új koncepció, vagy ezt is megreformálják? Egyelőre még semmi nem biztos, csak az, hogy a műsorvezető, Buda Márton úgy köszönt el a közönségtől, hogy találkozunk jövőre. 

kep.png

Börtönbe kerülhetnek az influencerek? Új reklámszabályozás a közösségi médiában

Nemrégiben a brit hatóságok új szabályozást alkottak a közösségi médiában való reklámozásra, ami különösen érzékenyen érintette az Egyesült Királyság influencereit. Mára az influencerkedés jól fizető állássá vált, hiszen a vállalatok ajándékokon és reklámokon keresztül hatékonyan elérik a fogyasztókat. Ugyanakkor a támogatott tartalmak nem egyértelmű megjelenítése félrevezeti a fogyasztókat a véleményvezér életstílusát illetően. A briteknél ezen  a problémán próbáltak segíteni, félig-meddig sikertelenül, ám annál több kritikus utóhanggal.

Influencernek nevezik a véleményvezéreket, akik elsősorban a közösségi médián keresztül ajánlanak termékeket és szolgáltatásokat, illetve buzdítanak azok megvásárlására. Jelentős részük olyan dolgokkal tölti meg az életét (otthonát, szabadidejét, ruhásszekrényét...), amelyeket egy vállalat küldött neki, függetlenül attól, hogy konkrét ellenszolgáltatást várt volna érte. Az reklám lett volna, enélkül viszont az ajándék szó írja le a helyzetet. Természetesen ez leegyszerűsíti egy influencer és egy márka együttműködésének típusait, de a vita lényegében ebben áll, illetve annak a veszélyéről szól, hogy a közönség hamis képet kap a véleményvezérek valós vásárlóerejéről.

 gc.png

(via)

Az idén januárban megfogalmazott irányelvek a közösségi médiában megjelenő reklámokra és az influencer marketingre persze nem az első kísérlet volt a briteknél. Évek óta próbálnak a hatóságok lépést tartani a folyton változó médiakörnyezettel, a platformok sokszínűségével, a brand-influencer együttműködésekben látható kreativitással (kreativitás jó és rossz értelemben egyaránt). Az elv tulajdonképpen mindig is az volt, hogy a fizetett tartalmat fel kell tüntetni, de az előbb felsorolt okokból kifolyólag megérett az idő egy reformra.

A jelenlegi szabályozás két szervezet együttműködésével született. A CMA (Competition and Markets Authority) minden szektort és minden egyes szervezetet figyelemmel követ, de valószínűtlen, hogy megkeresnek egy-egy influencert, hacsak nem reklámoznak illegális vagy erkölcstelen tartalmat. Az ASA (Advertising Standards Authority) feladata pedig a fogyasztói panaszokra való reagálás és a felülvizsgálat. Nekik lehet írni, pontosabban bejelentést tenni a neten, ha úgy érezzük, egy brit véleményvezér megszegte a szabályokat. A CMA és az ASA által megfogalmazott reformok arra helyezik a hangsúlyt, hogy a fogyasztók számára egyértelművé kell válnia az együttműködés mibenlétének abban a pillanatban, hogy vigyázó szemüket a kontentre vetették. Ha az influencer ennek nem tesz eleget, akár két év börtönbüntetésre is ítélhető.

A közösségi média árnyoldala

Az irányelvekből már látszik, hogy miben áll a probléma. Sok esetben a fogyasztó számára nem világos, hogy az adott véleményvezér hogyan jutott hozzá a megjelenített termékhez: saját maga vásárolta, PR célú anyagként kapta ajándékba a márkától, vagy ténylegesen fizettek neki a megjelenésért, illetve meg is szabták, hogy mit mondhat a termékről?

A fogyasztók sötétben tapogatózása az influencerek anyagias világában számos problémát vet fel. A nézők, olvasók úgy érezhetik, hogy számukra sosem lesz elérhető a “hivalkodó fogyasztásnak” ez a szintje, ami pedig csak növeli a saját egzisztenciájukkal szembeni elégedetlenséget. Aztán aggodalomra ad okot a fogyasztásra való ösztönzés, amikor a követők megpróbálnak lépést tartani a véleményvezérekkel, és akár adósságba hajszolva magukat törekednek az áhított életstílus magukévá tételére.

 Image result for ingham presents

(via)

Reklámtartalom = rossz tartalom?

Ugyan igaz, hogy az engagement (a felhasználók bevonódása és aktív visszajelzése a tartalomra) csökken, amint szponzorált tartalmat tesz közzé a véleményvezér, nem mindegy, hogy annak mi az oka: mert egyesek automatikusan elzárkóznak a reklámtól, vagy mert nem volt összhang az influencer és a reklámozott brand, üzenet között? Az elsővel oly keveset lehet kezdeni, hiszen már a mikroinfluencerek is brand-együttműködésekben utaznak, de valójában jobb, ha nem kerül sor a kooperációra, ha komoly aggályok merülnek fel az autenticitást illetően. Mert ha az influencer úgy érzi, titkolnia kell a reklámozás tényét, mert a követők idegenkedéssel és elutasítással fogadnák a tartalmat, akkor talán tényleg érdemesebb lett volna kihagyni a szóban forgó üzletet.

A tartalom attól nem lesz automatikusan értéktelen, hogy fizettek az elkészítéséért. Sőt, a városi legendával ellentétben az Instagram sem sorolja hátrébb a szponzorált tartalmakat, amelyek leírásában ott van a #ad szócska. Minden kétséget kizáróan lehetséges olyan reklámot készíteni, amely egyszerre értéket, információt is közvetít a fogyasztó számára, jóllehet ez nagyobb energiabefektetést igényel.

A reklámot tartalmazó anyag elkészítése továbbá lehetőséget ad az influencernek, hogy a közzétett tartalmat izgalmasabbá és igényesebbé tegye: lépést tartson a trendekkel, gazdagítsa tudását, termékeket teszteljen, utazzon. Persze ne gondoljuk azt, hogy ingyen cuccok nélkül ne lehetne sokszínű tartalmat kreálni...

Az ajándékot a nagyimtól kapok, nem a piárosoktól

Az utóbbi években a legelterjedtebb kifejezés egy brand és egy influencer szorosabb együttműködésére a szponzorált tartalom volt, hiszen mégiscsak enyhébbnek hatott, mint a nyers reklám szó. Az újabb szabályozás értelmében viszont ez már nem tartozik az elfogadható terminusok körébe, ugyanis nem írja le kellő pontossággal a szorosabb együttműködés jellegét: mikor és milyen mélységben dolgozott együtt a két fél, milyen formában kompenzálták a véleményvezért... Amikor nem arról van szó, hogy a vállalatnak rá kell bólintania a kreatív koncepcióra, és a végső döntés az ő kezükben van, akkor a #gifted, azaz ajándék a legmegfelelőbb a szabályozás szerint. Az ajándék megnevezést akkor kötelesek használni a véleményvezérek, amikor nem saját erőből jutottak hozzá a termékhez vagy a szolgáltatáshoz, nem fizettek teljes árat érte, vagy korábban már sor került együttműködésre a vállalattal.

Viszont ez számos, nemcsak brit influencerben ellenérzést váltott ki, mondván az ajándék valójában egy szívből jövő dolog, a rokoni és a baráti körben ellenszolgáltatásról nem beszélhetünk. Ezzel ugyan vitatkozna Marcel Mauss francia szociológus, aki Az ajándék című antropológiai munkásságában a viszonzási kötelezettségről értekezik, miszerint egy ajándék sosincs ingyen. Az influencerek mégis azt állítják nagy általánosságban, hogy a véleményük teljességében őszinte, és hogy nem ajánlanának közönségüknek olyasmit, amiben nem hisznek, illetve amit saját maguk ne vásárolnának meg.

A probléma természetesen nem ilyen egyszerű. Nem kell manipulációs szándékot feltételeznünk az influencer részéről, amikor az autentikusságát hangsúlyozza, hiszen elképzelhető, hogy ő valójában így érez az ingyen cuccokat illetően. Viszont naivak se legyünk, ugyanis az influencer nyilván szeretne jó kapcsolatot ápolni a vállalatokkal, ezért megosztja a közönségével a pozitív véleményét, még ha nem is kap ezért az ajánlásért fizetést. A vállalat pedig előszeretettel fog továbbra is ingyen cuccokat küldeni a bloggenrek/vloggernek/instagrammernek, ha ő beszámol majd róluk.

 Image result for nyx cosmetics

(via)

Végtére is, ez a bizalomról szól. A közönségnek bíznia kell az influencerben, hogy valóban olyan dolgokat ajánl, amelyek beváltak számára, így tudja növelni majd a követőtáborát. És nemcsak a fogyasztónak előnyös, ha tisztában van a véleményvezér és a vállat kapcsolatát illetően, hanem a vállalatnak is, hiszen így fenntartható a márkahűség és az elkötelezettség.

Ha kíváncsi vagy az influencerek világára, itt és itt olvashatsz róluk.

konzerv.png

Ha gyorsétterem, akkor piros – ha közösségi oldal, akkor kék: Színek a brandépítésben

Egy korábbi cikkünkben, már írtunk a színek jelentéséről a különböző kultúrákban. Ám a színeknek nem pusztán eltérő szimbolikája van, de eltérő hatást is gyakorolnánk ránk. Ezeket az érzeteket tudják kihasználni a marketing szakemberek is egy-egy márka brandjének felépítésekor.

A színek alapvető részei a marketingnek és designtervezésnek. Egyszerre válthatnak ki pozitív és negatív érzéseket is, befolyásolva ezzel a vásárlási szándékot vagy elköteleződést egy-egy márka irányába. Egy szín segítségével könnyebben felidézünk adott tárgyakat vagy jelenségeket és az ehhez kapcsolódó hangulatokat, érzelmeket és élményeket is.
Color Emotion Guide Infographic

(via

Egy kutatás szerint a vásárlók mindössze 90 másodperc alatt véleményt formálnak egy adott termékről, és a szín, amit az adott brand vagy termékkampány során használtak 62-90%-os aránnyal bír a végső döntést illetően. Egy másik kutatás azt állapította meg, hogy az emberek közel 93%-a a vizuális tényezőkre fekteti a hangsúlyt egy termék megvásárlásánál – ehhez képest mindössze 5,6% volt a tapintás és 0,9-0,9% a hallás vagy illat alapján történő vásárlás. Amikor pedig azt kérdezték a közvélemény-kutatásban résztvevőktől, hogy szerintük mennyire fontos a szín, közel 85% a színt értékelte a legfontosabb tényezőnek. Ráadásul a vásárlási szándék az esetek 73%-ban már a boltban dől el, így a termék figyelemfelkeltő hatása mindenképpen fontos a sikerességhez, amiben a szín játssza az egyik legnagyobb szerepet. Egy érdekes eset volt a Heinz zöld kethcupja 2000-ben. Miután a cég piacra dobta a terméket, az első 7 hónapon belül 10 millió üveget adtak el belőle. A megnövekedett igények kielégítésére, a Heinz gyárakban naponta 24 órában gyártották a zöld ketchupot, a hét minden napján. A márka történetének legnagyobb árbevételét produkálta, 23 millió dollárt. Mindössze egy színcserének köszönhetően.

De milyen hatásai vannak a színeknek?

(via)

Színek és hatásaik

A színpszichológiában ismert tény, hogy a meleg árnyalatok - mint például a vörös, a sárga és a narancssárga élénkítő hatást gyakorol ránk, míg a hideg árnyalatok – a kék, zöld és türkiz – inkább megnyugtatnak. Alább egy összefoglaló táblázat látható, ami többé-kevésbé megmutatja a márkáknál használt színekhez köthető asszociációkat.

SZÍN

ÉRZÉS ÉS HASZNÁLAT

IPARÁGAK

PÉLDÁK

fehér

ártatlanság, biztonság, frissesség, tisztaság

sok területen, de gyakran kombinálva más színekkel

Michelin, Hewlett-Packard (HP), Lego, Volkswagen, Starbucks, Ford

sárga

lelkesedés, energizálás spontaneitás, boldogság, optimizmus

élelmiszeripar, sport, közlekedés, turizmus, kikapcsolódás

Shell, Sociéte BiC, Hertz, IMDb, IKEA, Nikon, Schweppes

narancssárga

optimizmus, függetlenség, merészség, kreativitás, szórakozás, szabadság

művészet, szórakoztatóipar, élelmiszeripar, sport, közlekedés

Nickelodeon, Fanta, Amazon, VLC Media Player, Mastercard

piros

izgalom, energia, bátorság, szenvedély, figyelemfelkeltés

szórakoztatóipar, élelmiszeripar, sport, tűzvédelem és gyereknek szánt termékek

Coca-Cola, Red Bull, Kellogs, Lego, Pinterest, Netflix, McDonald’s, KFC, Nintendo

rózsaszín

együttérzés, szerelem, kiforratlanság, játékosság, megigézés

gyereknek szánt termékek, nőknek szánt termékek, szépség, divat

Barbie, Cosmopolitan, Victoria’s Secret

lila

képzelet, kreativitás spiritualitás, együttérzés, érzékenység, titokzatosság, elegancia

humanitárius szervezetek, vallási szervezetek

Yahoo, Hallmark, Milka

kék

bizalom, megbízhatóság, őszinteség, lojalitás, belső biztonság, nyugalom

biztonságtechnikai cégek, befektetőcégek, számítástechnika, egészségügy

Facebook, Twitter, Ford, Visa, Dell, Vimeo, Hewlett-Packard (HP)

 

zöld

biztonság, harmónia, stabilitás, megbízhatóság, egyensúly, természetesség

környezetvédelem, bankok, ingatlanügynökség, mezőgazdaság, non-profit szervezetek

Subway, Greenpeace, Starbucks, Animal planet, Monster, Tropicana, Tic-Tac

barna

megbízhatóság, stabilitás, őszinteség, kényelem, természetesség

mezőgazdaság, építőipar, közlekedés, törvényhozás, élelmiszeripar

UPS, M&Ms

szürke

semlegesség, gyakorlatiasság, időtlenség, visszafogottság, formalitás, csendesség

sok területen, legtöbbször kombinálva más színekkel

Honda, Apple, Wikipedia

fekete

hatalom, erő, formalitás, komolyság, titokzatosság, kontroll, tekintély, elegancia

sok területen, legtöbbször kombinálva más színekkel

Blackberry, BBC, Sony, Playboy

 

A táblázat az alábbi oldalak szerint készült: ez, ez és ez.

Coca-Cola piros és Facebook kék

A fenti táblázatból is látszik, hogy a piroshoz a szenvedély, a szerelem és az erő képét kapcsoljuk. A megfigyelések szerint ráadásul ez az egyik legenergikusabb árnyalat, azonnal ráirányítja a vevő figyelmét a termékre, főleg ha világos színnel párosítják, mint például a fehér. 1890-ben, amikor a Coca-Cola még egy kevéssé ismert üdítőital-márka volt, a készítők megalkották a vörös alapon fehér betűket ábrázoló logót. Ez a színösszetétel nemcsak a zsúfolt boltokban vonta magára az emberek tekintetét, de egy erős és magabiztos vállalat képét is mutatta. A fehér-vörös színek pedig annyira hatásos kombinációnak bizonyultak, hogy lassan 130 éve a logó és a szín is változatlan.

fast food logos are red

(via)

A McDonald’s, a Burger King vagy a KFC nemcsak ugyanúgy egy-egy gyorsétteremláncot takar, de logójukban fontos szerepet kap a piros szín. (Európában a McDonald's a környezetvédelem támogatása miatt váltotta a logójában zöldre a pirosat). Ez nem véletlen, a kutatók szerint a vörös észlelése sürgető érzést vált ki belőlünk, ezen kívül – egyenlőre nem tisztázott folyamatokon keresztül – serkenti a metabolizmust és fokozza az étvágyat.

Lehet, hogy már több olvasónak is feltűnt, hogy több számítástechnikai termék és főleg közösségi média logójának a színe a kék. Facebook, Twitter, Messenger, Skype, Tumblr, LinkedIn, Vimeo és még lehetne folytatni a sort. Azért szeretik előszeretettel használni ezt a színt, mert a kék a legtöbb emberben a megbízhatóság, a korrektség, a biztonság érzetét kelti. Ezek pedig közel sem elhanyagolható tulajdonságok olyan felületeknél, ahová emberek milliói töltik fel nap, mint nap fotóikat és személyes adataikat.

Eltérő preferenciák

Joe Hallock 2003-as kutatásában a férfiak és nők közötti színekkel kapcsolatos preferenciákat vizsgálta. Mindkét nemnél a kék a legkedveltebb szín, de a nők esetén a lila majdnem olyan népszerű volt (23%), míg a férfiak közül senki sem választotta ezt a színt. A legkevésbé kedvelt színek ugyanakkor mindkét nemnél a barna és narancssárga színek voltak, az utóbbit pedig a legtöbben az ”olcsóság” érzéséhez társították. Így feltehetően nem véletlen az sem, hogy kevés márka választja ezeket a színeket meghatározónak. További különbségek is megfigyelhetőek voltak a nemek között. Míg a nők a puhább, pasztelles színeket részesítik előnyben, a férfiak az erősebb árnyalatokat. A színárnyalatokkal kapcsolatban is találtak különbségek a kutatók: a nők a fehérrel kevert árnyalatokat, míg a férfiak a feketével kevert árnyalatokat kedvelik inkább.

menwomenprefer2

(via)

Természetesen a különböző színek egyénenként más-más hatást gyakorolhatnak. A személyes különbségekre, mint a preferenciákra vagy tapasztalatokra, még a legjobb márkaépítők sem tudnak felkészülni. Éppen ezért a legtöbb tudományos tanulmány azt állítja, hogy sokkal célszerűbb a márka karakterének megfelelő színeket választani, mint sztereotipikus asszociációkat követni.

 

kep.png

Jódlizó macska és Jingle Balls - 7+1 borzalmas karácsonyi reklám

A Szenteste közeledtével nem csak a fenyőfa, a forralt bor és a bejgli jelenik meg egyre több helyen, hanem a karácsonyi témájú reklámok is megkerülhetetlenné válnak. A kedves Coca-Cola Mikulás mellett azonban rosszabbnál-rosszabb ünnepváró reklámokkal is találkozhat az óvatlan vásárló. Ezekből mutatunk be egy - csaknem - karácsonyig kitartó válogatást.

jigleballs.png

 

1. Mikor változott meg annyira a világ, hogy a Spice Girls-szel reklámozzák a Tesco-t? Az idillien induló videóban hamar felszínre tör a kibékíthetetlen ellentét: a kérdés itt most nem az, hogy ki szólózik vagy keres többet, hanem a karácsonyi menü. A kívánság kavalkádra nem az érvelés-, tárgyalástechnika a gyógyír, hanem a hipermarket, ahol minden kapható (igen, még homár is). Megjegyeznénk, hogy óriási ziccert hagytak ki a készítők a "fűszeres" poénokkal. 

Aki szeretné megnézni az ajándék shoppingolós részt, az itt kattinthatja. 

 2. Amikor Ronald McDonald jégtáncos bohócként vidít fel egy magára maradt kisgyereket... Ha a sztori magában nem is lenne elég, feltűnik a reklámban pár animált erdei állat. Az őz mindent visz!

 3. Ennek az Apple hirdetésnek az eleje némi idősík zavart okoz: az első felében hiába a karácsonyi prüntyögés, a hangulat mégis inkább a Halloweent idézi, a főhős Frankenstein szörnyszülöttjét idézi. Elindulunk a havas hegycsúcsokról és persze eljutunk a szokásos karácsonyi szívmelengetéshez. Az üzenet a jó öreg sablonnal összefoglalható: nyisd meg a szíved és légy kedves az idegenekkel - meg általában mindenkivel. De tényleg még a szörnyetegekkel is szívélyesnek kell lenni karácsonykor? A gyerekeket egész évben arra tanítjuk, hogy csak óvatosan az ismeretlenekkel, de az ünnepen minden más... 

 4. Karácsonykor sem hiányozhat egy csöppnyi nemi előítélet sem a terítékről: a reklám tanulsága szerint a férfiak mind hasznavehetetlenekaz ünnepi készülődésben, a nők pedig minden magukra vállalnak, hogy mások jól érezzék magukat (őket ez már önmagában boldoggá teszi). Tekintve, hogy a produkció készíttetője az Asda, elmondható, hogy minden sikeres háziasszony mögött áll egy élelmiszerlánc, ahol minden elérhető.

 5. Nincs is szebb dolog egy kalandvágyó répa számára, mint találkozni a karácsonyi vacsorának szánt feldarabolt és megsütött rokonaival… elég bizarr indítás, bár van, aki aranyosnak tartja. De hogyan kapcsolódik ez a reklámozó vállalathoz? Fontos ez egyáltalán, vagy elég a "kedves" sztori? Nem merünk belegondolni abba, hogy a készítők milyen sorsot szántak a főhős kisrépának...

 6. Erre a háborús karácsonyi reklámra nehéz szavakat találni. Bár a reklám igaz történeten alapszik, a meglovagolása ennek az eseménynek már nem feltétlenül ízléses a Sainsbury's részéről. (szerkesztve)

 7. Ezek a gatyába bújtatott “csiligelő harangok” már-már hipnotikus hatásúak… Bár volt, aki inkább a szekunder szégyen hatása alá került, miközben ezt a kis koreográfiát nézte. A karácsonyi "csúnyapulcsi" mára fogalommá vált, de úgy tűnik, a fehérneműipart is megihlette az ünnepi láz. Nos, kinek jött meg a kedve egy kis alsónadrág-vásárláshoz a szereplők? Mert ugye nincs is jobb fa alá való, mint a zokni, pizsama és fehérnemű...

 +1. Mert karácsonykor is kell egy macska. Egy jódlizó macska.

 

kep.png

Káromkodás és üzleti siker: kizárják egymást?

Tegyük félre egy időre azt a kérdést, hogy elítéljük-e a káromkodás minden formáját, vagy néhány esetét, és nézzük meg, hogy a szitkozódás milyen kommunikációs célokat elégíthet ki a kutatások szerint: jól működhet egy vicc vagy egy sztori elemeként, segíthet a feszültség levezetésében, megemelheti a fájdalomküszöböt, sőt, még a kapcsolataink elmélyítésében is szerepet játszhat. De vajon az üzleti kommunikációban is vannak olyan helyzetek, amikor célravezető lehet? 

Figyelem! A bejegyzés káromkodást tartalmaz.

Az emberek jó része számtalan okból képes káromkodni, és sokszor még közönségre sincs szükségük ahhoz, hogy ettől jobban érezzék magukat. Gondoljunk csak arra, hogy hányaknak segített már egy-egy cenzúrázatlan szó(áradat) akkor, amikor beverték a lábujjukat?! De a jól irányzott csúnya szavaknak ennél jóval fontosabb szerep jut a kommunikációban: bizonyos helyzetekben viccesebb hatást kelthetünk használatukkal, egy történet elmesélése során pedig segíthetnek a fontos mozzanatok kiemelésében. 

karomkodas.jpg

(via)

A káromkodás tudománya

Idegtudományi kutatások kimutatták, hogy az amygdala (agyunk temporális lebenyének egy neuroncsoportja) fölöttébb aktív, amikor csúnya szavakat hallunk. Az amygdala a tényeket kísérő érzelmek feldolgozásáért és elraktározásáért felelős. Amikor tehát körülöttünk valaki káromkodik, az érzelmi reakciót vált ki belőlünk, amitől könnyebbé válhat az információk emlékezetbe vésése. Pszicholingivsztikai kutatások is alátámaszttották, hogy a tabunak ítélet szavak hatékonyabban közvetítik az emotív jelentést, mint nem-tabu társaik.

A káromkodásnak a társas kapcsolatok formálásában is nagy szerep juthat, például a baráti összejövetelek esetén: ha ugyanis a társaság tagjai megengedik maguknak a csúnya szavak használatát egymás előtt, az sokak számára őszinteséget és összetartozás érzést kommunikál. Egy kutatás szerint a rendszeresen használt b@ssza meg kifejezés az új-zélandi üzemi munkások esetében hozzájárult a szolidaritás kiépítéséhez és a frusztrációk levezetéséhez. De nem kell a gyárig mennünk ahhoz, hogy újabb példát találjunk a káromkodás jótékony hatására: egy vizsgálat arra mutatott rá, hogy az irodai dolgozók körében is segít a hangulat javításában és a stressz mérséklésében.

Fájdalomcsillapító helyett?

Egy kísérletben azt vizsgálták, hogy az emberek tovább bírják-e jeges vízben tartani a kezüket, ha közben káromkodnak. Az eredmények szerint a csúnya szavakat ismétlők átlagosan 40 másodperccel hosszabb ideig voltak képesek elviselni a fagyos kézfürdőt, mint azok a kísérleti alanyok, akik nem használtak ilyen kifejezéseket. Ugyanakkor a találó nevű Journal of Pain folyóiratban arról adtak számot, hogy a rendszeresen káromkodó emberek sokszor kevésbé bírják a fájdalmat.

Az üzleti élet cifraságai

Mindezeket tekintetbe véve felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet az üzleti életben: vannak olyan helyzetek, amikor jó ötletnek bizonyul kollégákon túl a partnerek és a potenciális vásárlók előtt szitkozódni? Néhányan hisznek abban, hogy igen - most erre hoztunk néhány példát.

Kimutatták, hogy az írásban elejtett csúnya szavak képesek lehetnek arra ösztönözni a potenciális vásárlót, hogy tovább olvassa a szöveget. Ezt a hatást használják ki többek között a Be an Unfucker néven futó, környezettudatosságot promotáló honlap készítői is, akik ezen a képen például a csomagolóanyagok káros hatásaira hívják fel a figyelmet:

uf.PNG

(via)

De miért is működhetnek a csúnya szavak ebben a szegmensben? Mert felkelthetik a célközönség figyelmét, közvetlenséget és könnyedséget kommunikálhatnak. De honnan tudhatjuk, hogy mennyire engedhetjük el magunkat az üzleti kommunikációban? A káromkodásban gondolkodó vállalkozók a következő tanácsokat kapják ezzel kapcsolatban:

  • Először is nem árt tudniuk, hogy kik a partnereik, potenciális vásárlóik: általában igaz, hogy egy fiatalos közönség sokkal inkább elfogadó ezzel a típusú kommunikációval szemben, mint az idősebb és konzervatívabb körök.
  • Másodszor, utána kell járniuk annak is, hogy a célcsoportjuk pontosan milyen káromkodásokat használ, mert a kommunikációs stratégiájukban ugyanezeket, vagy az ezekhez nagyon hasonló kifejezéseket érdemes alkalmazniuk. 
  • Továbbá, nem árt betartani a fokozatosság elvét: kezdeni finoman kell, cifrázni csak azután szabad a dolgokat, hogyha úgy tűnik, hogy a célközönség vevő erre a stílusra. 

laugh.PNG

(via)

Egyes üzletemberek kommunikációjának szerves részévé vált a káromkodás, ilyen például Gary Vaynerchuk is. Honlapján külön szekciót szentel annak, hogy megválaszolja közönségének legégetőbb kérdéseit a káromkodásával kapcsolatban. 

A csúnya szavakkal sokkolhatunk, viccelődhetünk, szenvedélyességet közvetíthetünk, és hasonlóképpen szenvedélyt válthatunk ki a közönségből is. Viszont a jóból is megárt a sok elvét követve a káromkodás is csak korlátozott mértékben hatásos, ugyanis megvan a veszélye, hogy inkompetensnek és tiszteletlennek látnak, sőt, képes arra, hogy teljesen elidegenítse az üzleti partnereket.

Mindezek mellett persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy az üzlet profiljával összeegyeztethető-e a csúnya szavak használata, mert vannak olyan vállalkozási szegmensek, amelyekben a káromkodást a humorhoz hasonlóan jobb teljes mértékben mellőzni: hogy csak a legszélsőségesebb példát említsük, ilyenek a temetkezés.

A káromkodást egyébként már a reklámipar is felfedezte magának: a turisztikai szektortól kezdve a szépségápolási termékek gyártóin át a sörgyárak és borfesztiválok is próbálkoztak csúnya szavakat tartalmazó hirdetésekkel, több-kevesebb sikerrel, hiszen volt, hogy üzleti siker helyett betiltás lett az eredmény. Ha kíváncsi lennél pár reklámra, amik trágárabbak egy kocsisnál, itt olvashatsz róluk.

konzerv.png

 

10+1 reklám, aminek te is a részese vagy

Eltölteni egy éjszakát az IKEA-ban, időjárás-szimuláló kamrákban tesztelni sportfelszereléseket vagy életnagyságú telefonos játékkal játszani. Néha a marketingesek egészen különös módon reklámozzák a termékeket, ebből mutatunk most egy válogatást.

Az „engagement marketing”egy olyan stratégia, amely közvetlenül próbálja meg bevonni a vásárlókat a brand életébe, ezzel bátorítva a vevők részvételét a márka építésében. Ez a marketing fogás tehát nem pusztán passzív befogadóként tekint a vásárlókra, mert aktív résztvevőkként visszajelzéseivel ők is képesek formálni a brandet és szorosabb kapcsolatot kialakítani azzal. Ilyen ötletekből állítottunk össze egy tízes válogatást és hoztunk még egy félig-meddig kivételnek számító érdekességet abból az alkalomból, hogy közeledik a Halloween.

1. Egy éjszaka az IKEA-ban

Ki ne szeretne az IKEA-ban tölteni egy estét? Az Egyesült Királyság Essex-i üzletében 100 ember álmát váltották valóra egy ilyen éjszakával. A történet egy 100 000 fős Facebook csoporttal indult, akik közül 100 szerencsés kiválasztottat megvendégelt a bútoráruház. A győztesek manikűrt és masszázst is kaptak a boltban, az esti mesét pedig egy valóságshow sztár olvasta fel nekik. Aztán mindenki nyugovóra tért a frissen megvetett IKEA ágyakban.

2. Amikor a kevesebb néha több

2013-ban a Milka csokoládé 10 millió franciaországi vásárlójának kellemetlen/kellemes meglepetésben volt részük, amikor kibontották édességük csomagolását. A táblából ugyanis egyetlen kocka hiányzott, ami nem gyártási hiba miatt, hanem „Az utolsó darab” kampány részeként maradt ki a csomagból. A cég ezzel szerette volna népszerűsíteni „Merj gyengéd lenni!” szlogenjét, aminek a lényege, hogy egy oldalra regisztrálva a – sokak szerint legfinomabb– utolsó csokikockát el tudták küldeni szerettüknek.

3. Mi tudjuk, mi az izgalom!

A TNT televíziós csatorna 2012-ben rajtolt Belgiumban és ebből az alkalomból apró zűrzavart hoztak egy kisváros életébe. A csendes község egyik terén felállítottak egy asztalt, rajta egy gombbal és ezzel a felirattal: „Nyomd meg egy kis izgalomért!” A vállalkozó szelleműeknek ebben volt része:

A videó önmagáért beszél, indulása óta majdnem 56 millióan látták.

4. Teszteld a ruhát a fagypont alatt!

Az európai sportszergyártó, a Globetrotter, ruhái tesztelésére állított fel különböző szélsőséges időjárást szimuláló kamrákat. A vásárlók beöltözhetnek a cég által kínált kabátokba és nadrágokba, majd belépve ezekbe a helyiségekbe esőzésben és orkánerejű szélben, vagy esetleg fagypont alatti hőmérsékleten próbálhatják ki az sportöltözékek megbízhatóságát.

(forrás)

5. Az emberi markológép

Hogyan lehetne bizonyítja, hogy a Lay’s a legkívánatosabb chips Tajvanon? A cég úgy gondolta kombinálja a szégyenlős tajvani mentalitást a markoló automaták bosszantó világával és létrehozta az emberi markológépet. A kampány során felállítottak egy hatalmas markolót, amibe bekötötték a bátor jelentkezőket és beleengedték egy nagy halom chipsbe. Az önkéntes jutalomként egy nagy adag Lay’s chips-szel térhetett haza.

6. Három perc a döntőre!

Chile fővárosában a Heineken a 2014-es UEFA Bajnokok Ligája döntőjére ajánlott fel jegyeket egy élelmiszerboltban felállított standnál. Akik szerettek volna eljutni a Lisszabonban megrendezett döntőre, lehetőséget kaptak erre, ha sikerül megtalálniuk a félbetépett jegyek másik felének gazdáját. Erre három perc állt a rendelkezésükre, mindössze annyi információt kaptak, hogy a kilences szám lesz a segítségükre. A jegyre vágyó résztvevők pedig őrült rohanásba kezdtek, hátha megtalálják a jegy másik felét birtokló személyt.

7. Sherlock Holmes és James Bond egy bőröndben

A British Airways és a Visit Britain közös marketingfogásként egy hatalmas brit zászlóval feldíszített bőröndöt állított ki Moszkva egyik bevásárlóközpontjában. Aztán egyszer csak a bőrönd kinyílt, miközben a hangosbemondó megszólalt: „A British Airways BA232-es londoni járatához a beszállás befejeződik. Kérjük, az utasok fáradjanak a kapukhoz!” A megjelenő légi utaskísérő felkészült az utasok fogadására, akik azonnal megjelentek. A közeli padokról felpattant egy skót dudás zenész, akit Shelock Holmes és Dr. Watson követett. Fényképészek ostroma közben csatlakozott hozzájuk a The Beatles, majd Mary Poppins, Erzsébet királynő, és végül a 007-es ügynök is megérkezett egy kötélről ereszkedve. Miután a kapitány és a légi utaskísérők is beszálltak, megjelent a felirat: „Várjuk Önöket Nagy-Britanniában!”

8. BMW Flash Projection

A BMW többször rukkolt már elő meglepő marketing ötletekkel, ezek közé tartozott a 2010-es Flash Projection kampány is, ahol a BMW új motorját reklámozták. Az ötlet alapja az volt, mint pl. amikor a Napba nézve, majd utána becsukva a szemünket, annak sziluettjét fehér korongként még mindig magunk előtt látjuk. A nézőknek levetített reklám közben ártalmatlan, ám erős fényfelvillanásokkal bombázták a nézőket, majd miután a résztvevők behunyták a szemüket, megjelent előttük a BMW felirat.

9. #EztMérdLe

A Lean Cousine nevű húsmentes és 70%-ban organikus összetevőkből fagyasztott készételeket előállító cég egy új ötlettel állt elő 2015-ben. A kampány a #WeighThis (#EztMérdLe) nevet kapta, amely során a New York-i Grand Central Station-ön felállított falra mérlegeket lehetett felakasztani. Megkérték az arra járó nőket – a brand fő célcsoportját –, hogy a súlymérés helyett inkább azt gondolják át, miben szeretnék, ha megmérnék teljesítményüket. Az így született válaszokat egy grafikus megörökítette a mérlegeken, amiket aztán kitettek a falra.

10. Valósághű Angry Birds

A spanyolországi T-Mobile, Barcelona egyik terén felállított egy standot, amelynél az emberek kipróbálhattak egy új telefont és az Angry Birds játékot. A téren felállított installáció olyan volt, mintha csak a telefon képernyőjének kinagyított verziója lenne. Ám amikor kilőtték a madarakat a csúzliból, a játék megelevenedett és egy hatalmas Angry Bird-formájú labda repült ki a dobozból, ledöntve a felállított oszlopokat. A játék kipróbálásra és megnézésére több száz ember gyűlt össze, akik aztán együtt élvezték a programot.

 

+1. Ízek temetője

A Ben & Jerry’s jégkrémgyártó cég egyedi módot választott arra, hogy elbúcsúzzon visszavont jégkrémjeitől: eltemette őket. A Flavor Graveyard („Ízek temetője”) 1997-ben nyitotta meg kapuit a nyilvánosság előtt és összesen 31 íz találta meg itt végső „nyughelyét”. Saját sírkövük van, amelyre rövid sírfeliratok is kerülnek, a Cukor-bonbon fejfáján például ez áll: „Fejünkben forgott, álmunkban táncolt, de nem bizonyult elég jónak a fagylaltok között”. (Sugar-plum: "It swirled in our heads, it danced in our dreams, it proved not to be though, the best of ice creams.”)

(forrás)

 

konzerv.png

Ezek voltak az évad legkreatívabb színházmarketinges fogásai

A színházi évad legkreatívabb plakátja, nyomtatott kiadványa, weboldala, trailere, színházi széke és büféje kategóriák győzteseit múlt héten, a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) nyitónapján hirdették ki. Mielőtt bemutatnánk a győzteseket, vegyük sorra, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük a kulturális szféra szereplőinek és melyek azok a best practice-ek, melyeket legsikeresebb intézmények alkalmaznak!

A technológiai változásokhoz a színházak kommunikációjának is igazodnia kell, hogy a digitális világban is erős, vonzó márkát építhessenek. A kulturális szféra szereplőinek mindehhez elsősorban olyan kulturális ajánlatokat kell hatékonyan kialakítaniuk, melyek figyelembe veszik a meglévő és potenciális fogyasztóik elvárásait, valamint folyamatosan változó és erősen differenciált kultúrafogyasztói magatartását.

A nyitottabb, frissebb imázs kialakításán valamennyi színház dolgozik, hiszen az idősebb kultúrafogyasztók és a fiatal, eltérő igényekkel és tájékozódási szokásokkal rendelkező generációk egyaránt fontosak számukra: nem engedhetik el a jelenlegi törzsközönséget, de fel kell építeni a jövő nézői bázisát is.

l-szinhazat-vegyenek.jpg

A következőkben bemutatunk néhány fontos jelenséget, kihívást és tendenciát a budapesti színházak kommunikációjából, különös tekintettel a fiatalabb generációk megszólítására vonatkozóan.

A kulturális piac tortája – hogyan osztoznak a színházak és be lehet-e vonzani új közönséget?

Budapesten a színházi, előadóművészeti kínálat olyan széles palettája érhető el, mely európai viszonylatban is párját ritkítja. A fővárosi kulturális piac szereplői körülbelül 50.000 nézőn osztoznak az évad minden estéjén, így a teltház érdekében minden eszközt be kell vetniük. A közönségért folyó küzdelemben még nem az a legfontosabb szempont, hogy milyen arányban ülnek a nézőtéren az Y és Z generáció tagjai – annak ellenére, hogy a 35-40+ éves törzsközönség utánpótlása és fiatalítása minden színház számára a jövő egyik fő kihívása. 

theater-an-der-wien-innen-oper-buehne-19to1.jpeg

Az online kommunikációs tevékenység elengedhetetlen és egyre nagyobb hangsúlyt kell rá helyezni a marketingstratégia felállításában – nem csak a fiatalabb generációk eléréséhez

Annál is inkább, mivel a színházak finanszírozási formáikból adódóan eltérő marketingkommunikációs lehetőségekkel rendelkeznek: a nagy volumenű köztéri megjelenést jórészt csak az államilag finanszírozott intézmények engedhetik meg maguknak. De az online terekben már nem csak a fiatalabb célcsoportok vannak jelen, hanem az idősebb generációk is. Abban azonban vannak különbségek, hogy a különböző korosztályok milyen online aktivitást mutatnak, vagyis aktív véleményformálóként vannak-e jelen, vagy csak passzív követőként informálódnak a közösségi oldalakon.

Nézői reakciók nem csak a nézőtérről érkeznek – fontos az online aktivitások nyomon követése

Ahhoz, hogy egyáltalán érkezzenek reakciók, a posztoknak el kell jutni a közönséghez: a Facebook algoritmusváltása (=az ismerősök tartalmainak előtérbe helyezése) a színházak eddig is alacsonyabb elérésű organikus tartalmait is hátrányosabb pozícióba hozta a hírfolyamban. Ennek ellensúlyozásaként még több energiát kellett / kell fektetniük az interakcióra buzdító posztok előállításába. A közösségi médiában az emberek sokkal bátrabban fogalmazzák meg véleményüket, tetszésüket vagy nemtetszésüket egyaránt. A személyes kapcsolat kialakítása a közönséggel a virtuális világban sem hanyagolható el, az online aktivitások monitorozása jelentős része a kommunikációs munkának.

Drága marketing eszközök helyett nagy hírértéket hozó PR akciók és videók, minden mennyiségben

A nagy hírértéket hozó, kreativitásban, ötletekben gazdag PR akciók kiemelkednek a kulturális szektor reklámzajából. A tartalommarketing egyik eszközeként a magazinjellegű írások mellett a videós tartalmak gyártását használja a legtöbb színház, mely számos formában működhet: az élő bejelentkezéseket, az interjúsorozatokat, eseménymarketingről készült összeállításokat előszeretettel fogyasztja a közönség.

lead_cropped_0.jpg

A Katona 2017/2018-as évadindító kampánya, a Történeteink az elsősorban üzenetküldő alkalmazásokból ismert piktogramokra, emojikra épül: ezek segítségével mesélik el egy-egy futó előadás történetét röviden. A Katona színészeit akarja láttatni ez a kampány is, így egyszerre népszerűsítik a társulatot, az előadásokat, és a megvásárolható pólókkal a színház ajándékboltját. A 2014-es Gifszínház nemzetközi reklámversenyen három kategóriában lett díjazott, majd a Hírszínház 2016-ban a legsikeresebb kampány lett.

A videós tartalmakat tekintve pozitív példa a Centrál Színház "Most ti kérdeztek!" sorozata, melyben a társulat színészei egymásnak teszik fel a nézők kérdéseit.

Kiemelkedőek a Vígszínház "VígLive" közvetítései is, melyek csütörtökönként 15 órakor, heti rendszerességgel várják a nézőket a színház Facebook oldalán. A társulat művészeinek segítségével megismerkedhetünk a készülő produkciók alkotóival, szereplőivel, a háttérben dolgozó munkatársakkal, illetve újabban a nézőknek is lehetőséget adnak az élő közvetítésben való részvételre is. A beszélgetések között az új bemutatók és a repertoáron lévő előadások trailer videóit láthatjuk. Az élő bejelentkezések interakcióra adnak lehetőséget a közönséggel, lehetőséget biztosítva a véleményformálásra, kérdésfeltevésre, illetve exkluzív élményben részesülhetnek azok is, akik valamilyen oknál fogva nem jutnak el a színházba.

A jegyek online disztribúciója nagymértékű növekedési tendenciát mutat

Az online tevékenység a márkaépítés és információátadás mellett a jegyek disztribúciójában is kiemelt szerepet kap. Az innen eredő addicionális tudás a kultúrafogyasztói szokásokról a marketingtevékenység ütemezése szempontjából is meghatározó: az emberek általában a fizetésük megérkezése utáni napokban költenek kultúrára. Ez meghatározza a műsorhirdetést és egyéb (online) marketingtevékenység ütemezését is.

Színházjegyvásárlásban a nők döntenek

A színházak közönségének döntő többsége nő, de ami még fontosabb, színházjegyet általában ők vesznek. Ebből kifolyólag a kommunikációnak elsősorban a nőket kell megcéloznia: az üzenetekkel őket kell célozni, az általuk használt felületeken, rájuk kell finomhangolni a célzási beállításokat is. 

A tematikus évadok gyakorlata népszerű

Az egy témára felfűzött bemutatók megkönnyítik az üzenet eljuttatását a közönségnek, hiszen az egységes keretek és vizualitás segítik a befogadót. A hívószavak főként akkor működnek, ha a marketingstratégia felépítését egyszerűsítik, és a mögötte álló gondolatiságot hitelesen közvetítik a közönségnek. 

Tematikusnak számít például a Radnóti Miklós Színház 2016/2017-es női évada, amikor is Bálint Andrást 30 év után Kováts Adél váltotta az igazgatói poszton. A tavalyi évad hívószava a „Veled egész”, az idei évadé az „Együttműködés” lett, mely a folyamatos jelenlétet, kapcsolatépítést hangsúlyozza.

Az Opera új évad-bejelentését idén is nagyszabású imázskampánnyal kíséri, mely azonban az elmúlt évekkel ellentétben („Ahol kinyílik a világ” és „ElsőSorban”) egy merőben új irányt tükröz. Míg korábban a művészek és az előadások álltak középpontban, az Operaház korszerűsítése, átmeneti bezárására utalva a várakozás üzenete egy „teaser” kampányban testesül meg. Az vizuális kommunikációt idén a képgrafika műfaja inspirálta, a három játszóhely arculati színei (Operaház – vörös, Erkel Színház – türkiz, Eiffel Műhelyház – zöld) egyszerű geometriai formákkal hoznak létre harmonikus, letisztult kompozíciókat.

elsosorban.jpg

Az arculat fontos része a színházi márkának

A vizualitás a színházi márkaépítésben is kiemelt jelentőséggel bír: a megkülönböztető vizuális jegyek a színházak misszióját is közvetítik. A profin megtervezett, esztétikus dizájn pozitív benyomást kelt, a meglévő közönség mellett a modern, letisztult megoldásokat kedvelő fiatalabb generációk figyelmét is felkeltheti.

A Budapesti Operettszínház régi honlapja is lehetőséget adott a saját gyártású tartalmak közlésére: a folyamatos cikkfrissítés blogként funkcionált. Az Operettszínház megújult arculatával párhuzamosan elkészült az új honlap, mely megtartja a régi koncepcióját, vagyis teljeskörű tartalomszolgáltató felületként működik. Az új arculat a színház egyes felületein nyomokban már látható volt korábban is: megújult a logó, mely letisztult, esztétikus, felismerhető, tipografikus módon támogatja a branddé vált Operett többgenerációs népszínház jellegét. A magyar mellett angol nyelvű változat is készült belőle – a külföldi közönség miatt a honlap is kétnyelvű. 

logok_2.jpgA koncepció mindig belülről indul – színházi marketing ügynökséggel vagy anélkül?

A kommunikációs kampányok koncepciói mindig belülről indulnak, hiszen a közvetíteni kívánt üzenetet a színház vezetése alkotja meg. Az ügynökségekkel és alvállalkozókkal való együttműködés (vagy annak hiánya) a finanszírozási formákból adódó eltérő hirdetési lehetőségekkel vonható párhuzamba, azonban találunk példát arra is, hogy egy állami intézmény marketingtevékenységének majdnem egésze a színházon belül történik.

A színházi márka és a színészek énmárkája egymást erősítik

A színházi márka ma már nem működhet a színészek énmárkájától függetlenül: a fiatal művészek már az egyetemi éveik alatt nagy hangsúlyt fektetnek arra, milyen képet alakítanak ki magukról az online térben. Általuk a színházak olyan médiumra tesznek szert, melynek segítségével főleg a legnagyobb kihívást jelentő Y és Z generáció szólítható meg sikeresen. A színházak így nem csupán saját felületeiken kommunikálhatnak a közönségükkel, hanem a legfontosabb értékeiken, a színészeken keresztül is. 

vecseihmiklos.jpg

Aktuális, a fiatalokat foglalkoztató kérdéseket tárgyaló előadásokkal lehet bevonzani az Y és Z generációt a színházak világába

Mivel a színházakban általában a 35-40 év feletti a fő közönségbázis, nagyon lényeges kérdés, hogy a mai 20-30 éveseket hogyan próbálják kultúrafogyasztásra szoktatni, hogy pár év múlva ők váljanak törzsközönséggé. A repertoár kialakításában számos olyan szempont van, melyről a művészeti vezetés dönt, azonban itt is megfigyelhető a fiatalabb célközönség számára vonzóbb, az őket foglalkoztató témákat, problémákat feldolgozó előadások műsorra tűzésének tendenciája. Az aktualizált szövegek és látványvilág is hozzájárulnak a Y-ok és Z-k nyitottságának megteremtéséhez, a hagyományosabb, „nehezebb” műfajok esetén is. A mértékadó fiatal művészek bevonása szintén hatékony eszköz lehet a generációs nyitás szellemében.

Az Orlai Produkciós Iroda az évadok bemutatóit úgy állítja össze, hogy mindig legyen 2-3 olyan előadás, mely nem korosztályfüggő, tehát releváns a húszévesek számára és a 60 felettiek is élvezzék. Ezen kívül arra törekszenek, hogy legyen egy-egy kifejezetten a fiatalabbaknak, illetve idősebbeknek szóló produkció. Magánszínházként szükséges lefednie minden korcsoportot az előadásaival, ugyanakkor széleskörben célja az értéket hordozó kultúraátadás, hogy ne csak egy bizonyos réteget, a „szűk elitet” tudja megszólítani.

A civil néző véleménye számít, avagy a blogoszférában születő kritikai attitűd kezdi leváltani a sokáig meghatározó kritikai kánont

A civil, alternatív véleményformáló, „alulról szerveződő” felületek egyre népszerűbb tájékozódási platformként funkcionálnak az ismerősök ajánlásai mellett, elsősorban az Y és Z generáció körében. Kritikákat, ajánlókat és interjúkat ugyan számos egyéb felület közöl (a színházak saját gyártású tartalmai mellett), viszont az olyan portálok, melyek nem feltétlenül e korosztályt tekintik célközönségüknek, hanem elsősorban a 35-40 év feletti színházlátogató törzsközönséget, nem biztos, hogy eljutnak hozzájuk.

deszkavizio.png

A személyes találkozások és a személyes kommunikáció összefüggései

A közönségtalálkozókon és minden egyéb olyan eseményen, melyen a színészekkel az előadáson kívül létesíthető interakció, a bevonódás erősödik. A személyesség és a közvetlenség azonban a közönségtalálkozókon kívül, a kommunikációban is erősítendő. Ennek eszköze a közösségi média is, melyen keresztül exkluzív tartalmakat, kulisszatitkokat oszthatnak meg a színházak.

A Budapesti Operettszínház flashmobjaival,közönségtalálkozóival, és különösen a Színházak Éjszakájával egy időben tartott Pesti Broadway Fesztivál nagyszabású műsoraival azon dolgozik, hogy a színház  azokhoz is elérjen, akik még nem tartoznak közönségbázisukhoz.

pestibroadway.jpg

Diákkedvezmények – a fiatalok kultúrafogyasztásának egyik fő akadálya a drága színházjegy?

A diákkedvezményeket szinte az összes kulturális intézmény használja a fiatalok bevonzása érdekében, a számukra is elérhetőbb árú jegyek és bérletek mellett az ingyenességre is láthatunk példát, mely ugyanakkor nem közvetít értéktelenséget.

A gyerekek, fiatalok színházba szoktatásának kulcsa az edukáció

Az edukáció szerepe a színházi kultúrafogyasztásban vitathatatlan, ezt már akkor is el kell kezdeni, amikor még nem elsősorban a fiataloktól függ, hogy eljutnak-e színházba, hanem a pedagógusoktól és szülőktől. Ekkor még ők a kommunikáció célcsoportjai. A színházi nevelési, drámapedagógiai, ismeretterjesztési programok és rendezvények a kultúrafogyasztás szokásának megteremtéséhez nagymértékben hozzájárulnak.

A Katona József Színház missziójában a társadalmi diskurzus fenntartása, a fiatalok nyitottságának megmozgatása és érdeklődésük felkeltése Máté Gábor igazgatása alatt még fontosabbá vált, ezt tükrözik a több generációt megszólító, 6-10, 11-14, 15-23 és 18 év felettieknek szóló színházpedagógiai programok. Ezek mind találkozási-beszélgetési lehetőségeket biztosítanak a Katona különböző nézői rétegei számára. Az aktív társadalmi párbeszéd előmozdítása az előadásokon túl a színházpedagógiai műhelyfoglalkozásokban is jelen van.

01_01-min-1024x684.jpg

Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára elmondása alapján 2016-ban 6,5 millió színházjegyet vásároltak a magyar nézők, amely másfélszerese a 2011-es adatoknak. Ez a növekedés a minőségi produkciók mellett a színházmarketing fejlődésének is köszönhető.

Színházmarketing felsőfokon

Most pedig lássuk az idei Színházat vegyenek! pályázat győzteseit, akik a POSZT-on vehették át elismerésüket. 

A 2018-es évad legjobb színházi plakátja: Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

66-plakat-19fddf82d90c185ba28cf08febe988c9.jpg

A 2018-as év legjobb színházi nyomtatott kiadványa: Fővárosi Nagycirkusz ("A XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál műsorfüzete")

89-print-91bbc270ed250e00f82f10c77684963b.jpg

A 2018-as év legjobb színházi weboldala: Budapesti Operettszínház ("2018-ban megújult a Budapesti Operettszínház weboldala, amely letisztult, dinamikus felületet kapott.")

153-web-214720eced065415fa97c6bc0d251520.jpg

A 2018-as év legjobb video-trailere: Centrál Színház ("A trailer, amely egész évadra biztosította a telt házat. Jó emberek a Centrál Színházban.")

A 2018-es a évad legjobb színházi széke: Vörösmarty Színház ("Székfoglaló kampányfilmünk bemutatja az évad legjobb színházi székét.")

A 2018-as évad legjobb színházi büféje: Szatmárnémeti Északi Színház - Harag György Társulat

A 2018-as év legjobb ajándéktárgya: Szigligeti Színház, Nagyvárad

Az idén újdonságként meghirdetett merchandising kategória nyertese a nagyváradi Szigligeti Színház.

A nyertes pályaművekről bővebben itt olvashattok.

kep.png

képek: innen, inneninneninnen, inneninneninnen, innen, innen és innen

„Rózsaszín a lányoknak, világoskék a fiúknak” – vagy mégsem?

Rózsaszín és kék kivitelben készített ruhadarabok, játékok, iskolai eszközök, táskák, ékszerek és bútorok - annak megfelelően, hogy az adott tárgyat éppen lánynak vagy fiúnak szánta a gyártó. De vajon a lányok evolúciósan jobban szeretik a rózsaszínt vagy ennek kulturális alapja van? És ha az utóbbi, miért éppen ezek a színek lettek társítva a két nemhez?

Vilmos herceg és Katalin hercegnő harmadik gyermekének születése miatt a kórház mellett egész tömeg táborozott le, nem tudva, hogy vajon lány vagy fiú lesz-e a legkisebb trónörökös. A helyszínen készült fotókon látható két rajongó, akik egy-egy babával készültek az eseményre: az egyik egy rózsaszín hercegnő, a másik egy kék herceg... Ez az aktualitás jó példa a népszerű "rózsaszín a lányoknak, kék a fiúknak" jelenségre, melynek alapjaival kapcsolatban jogosan merülhetnek fel bennünk kérdések. 

7_jpg_crop_article920-large.jpg

Evolúciósan kódolva?

Annak, hogy vajon a rózsaszín a lányoknak és kék a fiúknak kombináció biológiailag megalapozott-e, több kutatás is próbált utánajárni: ezekből kiderül, hogy a nemekhez gyakran társított színek nem csak evolúciós alapokon nyugodnak.

Egy felnőtt nők és férfiak bevonásával történő tanulmány például feltárta, hogy az elvárásokhoz képest – amennyiben elvárásnak tekintjük, hogy a nők a rózsaszínt, a férfiak a kéket fogják jobban preferálni – nem ez történt. Mindkét nem képviselői számára a kék volt a legkedveltebb szín, bár igaz, hogy a nők a vöröset és árnyalatait magasabbra pontozták, mint a férfiak. Ennek több magyarázata is lehet. Az egyik elképzelés szerint a gyűjtögető feladatkör adta az alapot, amikor az élelemszerzés során a nők a bokrokon a sárga és piros bogyókat keresték. Azonban ha ez egy evolúciós maradvány, a jelenségnek egységesen meg kellene jelennie, ám ezt a namíbiai Himba törzs női tagjainál nem találták meg. Az is számításba jöhet, hogy az ok az újszülöttek rózsaszín-piros arcszínében keresendő, aminek pontosabb azonosításával az anya képes volt felmérni gyereke egészségi állapotát. Egy harmadik elmélet szerint a gerinceseknél már ismert hatás – miszerint a vörös a domináns hímekre jellemző szín, amit a nőstények kívánatosabbnak látnak – lehet a magyarázat. Ez embereknél is megfigyelhető jelenség, a nők ugyanis a vörös ruhában levő vagy a fotókon vörös háttér előtt levő férfiakat vonzóbbnak találták egy átfogó kutatás során.

Bár lehet némi eltérés a piros szín megítélésben a nemek között, az a teória sokkal erősebben alátámasztott, hogy a rózsaszín és kék nemekhez társítása inkább kulturálisan meghatározott. Kutatók kisbabákat és totyogós gyerekeket vizsgáltak és azt figyelték, hogy vajon a lányok és fiúk melyik színeket kedvelik jobban. Az eredmények azt mutatták, hogy ilyen kis korban nem található még eltérés a nemek között, sőt, a gyerekek számára elsősorban a főszínek (sárga, piros, kék) voltak a közkedveltek, a rózsaszín pedig még a szürkénél és barnánál is népszerűtlenebbnek bizonyult. Az eltérő színpreferencia először 2 éves korban mutatkozott meg, ekkor a lányok már a rózsaszínt kezdik favorizálni, 4 évesen pedig a fiúk elkezdik ”megvetni” a rózsaszínt mint lányos színt.

Franklin D. Roosevelt, amikor még ”kislánynak” nézett ki

Mielőtt megnéznénk, hogyan alakult a rózsaszín és kék szín kulturális genderhez kötöttsége, előtte érdemes azt a kérdést is feltenni, hogy egyáltalán mikortól öltöztették a babákat és totyogósakat színes ruhákba. Ez ugyanis csak a 19. század közepétől működik így, előtte a gyerekek még egyöntetűen fehér ruhákat viseltek, amelyek alsó része egy szoknyára emlékeztetett, így mai szemmel nézve leginkább úgy nézett ki, mintha mindegyikük lánynak lenne beöltöztetve. Igaz ez Franklin D. Roosevelt, későbbi amerikai elnökre is, akinek 2 éves korban készült fotója jól mutatja ezt a tipikus öltözéket:

franklin-roosevelt-1884.jpg

Számunkra furcsának tűnhet ez a divat, ám abban az időben ez teljesen természetes volt. A fehér színű ruhát – ami leginkább a gyárakból aktuálisan kikerülő többé-kevésbé színtelen ruhát jelentette – egyszerűbb volt tisztán tartani valamilyen erősebb szappannal vagy fehérítővel, mint egy színes ruhát, ami ráadásul a mosás és napon szárítás során könnyen kifakulhatott volna, ezáltal a későbbi generációk számára használhatatlanná vált volna. A szoknyarész pedig egész egyszerűen a pelenkacserét tette könnyebbé. Persze a 21. század emberében rögtön felmerülhet a kérdés: nem zavarta őket, hogy nem tudták lány vagy fiú-e a gyerek? A válasz az, hogy nem nagyon, sőt! A 19. században egész egyszerűen feleslegesnek vélték ilyen kis korban a szétválasztást. (Ezt mai kutatások is megerősítik, a gyerekek kb. 2-4 éves korukban kezdenek el foglalkozni saját nemi identitásukkal.) Az egységes öltözéknek ráadásul az a gyakorlati haszna is megvolt, hogy így a ruhadarabok újrafelhasználhatóak voltak (akár lány, akár fiú érkezett kistestvérként), mindezt ráadásul egy olyan korban, amikor – nem szabad elfelejteni – nem lehetett előre megmondani a születendő baba nemét.

A gyerekek ilyen jellegű megkülönböztethetetlenségéből már-már viccet is csináltak. A Mellin’s Baby Food gyerektápszert gyártó cég 1905-ben egy versenyt írt ki, amin a résztvevőknek meg kellett tippelnie, hogy a 20 babát ábrázoló képen lányt vagy fiút látnak-e, mindezt 250 dollár jutalom fejében. A feladatot senkinek sem sikerült hibátlanul teljesítenie, végül a legtöbbet eltaláló, 18 helyes választ adó férfinak adták a díjat.

a66a3c04-2831-45c5-979b-381732ad9e2d_1.jpeg

A Mellin’s Baby Food versenyének eredményét mutató plakát

Rózsaszín a fiúknak és világoskék a lányoknak

Az igény a nemekhez passzoló ruhákra a 19-20. század fordulóján született meg. A pontos időszakot és történetet nem egyszerű visszakövetni (és országonként eltér), de 1893-ban, Amerikában a The New York Times hasábjain már ez a szöveg volt olvasható:

„Mindig rózsaszínt adj a fiúknak és kéket a lányoknak!”

Bár elsőre furcsának tűnhet, nem elírásról van szó. A rózsaszínt abban az időben inkább tekintették a fiúk, míg a kéket a lányok színének.

„Általánosan elfogadott szabály, hogy rózsaszínt a fiúknak és kéket a lányoknak kell adni. Az ok, hogy a rózsaszín egy sokkal határozottabb és erősebb szín, ami jobban illik a fiúkhoz, míg a kék, ami egy finom és gyengéd szín, csinosabb a lányoknak.” (Earnshaw’s Infants’ Department magazinja, 1918)

Ennek a maitól eltérő kombinációnak az eredete a keresztény kultúrákban keresendő. A kék eredetileg Szűz Mária ruhájának a színe volt, ezáltal a higgadtságé és a nyugodtságé. Ezzel szemben a vörös Krisztus Szent Szívét, valamint a vért és agressziót jelképezte. Azonban fontos megjegyezni, hogy bár Európában is ez tekinthető általánosnak, Franciaországban például a rózsaszín a lányoknál, a kék a fiúknál volt elterjedt.

timthumb.jpg

A 20. század első néhány évtizedében még nem lehetett egyértelműen megmondani, hogy melyik szín végül melyik nemhez fog kapcsolódni. Ebben az időszakban Amerikában a különböző boltok eltérően kezelték a kombinációkat, attól függően, hogy épp melyik Európai ország trendjét követték (pl. New Orleans, Chicago és San Fransisco-ban a rózsaszín inkább a fiúk, míg Los Angelesben inkább a lányok divatja volt). Egyesek szerint, hogy éppen a ma használatos rózsaszín-lány, kék-fiú trend került ki győztesként pusztán a véletlen műve, ám a II. világháború minden valószínűség szerint komoly szerepet játszott benne. Az egyik elképzelés szerint a náci Németország az 1930-as évektől már szakítani akart a keresztény hagyományokkal, így a katolikus egyház által használt szimbólumokat felcserélte. Emiatt kezdték el rózsaszínű háromszöggel jelölni a homoszexuálisokat a koncentrációs táborokban. Ez később a háború után is megmaradt és a rózsaszín immár, mint a nőiesség színe tovább terjedt. (A cikk nem tárgyalja, hogy ez az elképzelés, miszerint a homoszexuálisok – elsősorban férfiak – nőies tulajdonságokkal bírnak, helytálló kijelentés-e).

Egy másik megközelítés szerint a háború alatt a gyárakban dolgozó nőknek elegük lett a fakó, sötét színekből (a tengerészkékből, a szürkéből és sötétzöldből) és visszatérve a háztartásba és a gyerekneveléshez, változásra volt szükségük. Ehhez jó alapot biztosított, hogy a béke beköszöntével a divat egyre inkább fejlődésnek indult, és mivel leginkább a franciák határozták meg ennek alakulását, a rózsaszín-lány és kék-fiú kombináció élre tört. Ehhez adódtak még olyan megerősítések, mint pl. Audrey Hepburn Funny Face (1957) című filmjének egyik legendás dala:

Rózsaszín és kék a popkultúrában

A színek genderkötöttsége nem csak a boltokban, de a popkultúrában is megjelenik, hol a katolikus, hol a mai értelmezésében:

  • A Verdák című filmben Villám McQueen, aki egy férfi karaktert játszó piros versenyautó, míg Sally (a női karakter) egy kék Porsche.
  • A 101 kiskutya eredeti 1961-es rajzfilmjében Perditának még kék nyakörve van, míg Pongónak piros. Az ebből 1996-ban leforgatott élőszereplős filmben viszont már a nősténynek van piros és a hím kutyának fekete. Plusz érdekesség, hogy a kölykök esetén a lányoknak rózsaszínt, a fiúknak kék nyakörveket adnak.
  • Dr. Szöszi talán a mindig rózsaszín cuccaival (amibe a kocsija, a kutyája öltözéke, a laptopja és szinte minden beletartozik) a leginkább erős képviselője ennek a trendnek.
  • Az 1963-ban készült Pán Péter rajzfilmben a legkisebb gyerek, Michael eredetileg rózsaszín rugdalózóban van, a 2013-as újrakiadásban viszont a DVD borítóján átszínezték kék színűre.
  • A Power Rangers franchiseban a rózsaszín színű ruhát nő hordja.

Think pink!

A „Think pink” szlogen egyre szélesebb körben elterjedt, köszönhetően egy marketingfogásnak, ami azt népszerűsítette, hogy ha a genderedhez akarsz tartozni, vásárolj olyan dolgokat, amik a genderedhez tartoznak. Ebbe természetesen már nem csak a ruhák, hanem a kiegészítők, parfümök, kozmetikusok és számos egyéb termék is beletartozott és jórészt beletartoznak ma is.

A rózsaszín és a kék szín között viszont van egy nagy különbség, amit Jo B. Paoletti fogalmazott meg egy előadásában:

a rózsaszín a nőiesség színe lett, de a kék nem lett a férfiasság színe”.

Olyannyira igaz ez – meséli – hogy a rózsaszín szín felülír szinte bármit: egy pólón, amin ugyan koponyák vannak, de rózsaszín, az lányoknak készült.

Ez az erős asszociáció viszont már nem optimális. Ahogy a poszt elején szó volt róla, a fiúk már egészen kis korban elkezdik a rózsaszínt a lányokhoz kapcsolni, ami felnőtt korban már olyanokban is megmutatkozik, mint „aki férfi az ne is hordjon rózsaszínt”. Ráadásul a különböző ruhadarabok és tárgyak nemekhez társítása sokszor nem áll meg a színek különbözőségénél. Megjelennek az eltérő nemeknek szánt feliratok is, pl. fiúknak „Training to be Batman” (ford. „Batman-nak nevelve”), lányoknak „Training to be Batman’s wife” (ford. „Batman feleségének nevelve”) vagy lányoknak „I’m too pretty to do homework, so my brother has to do it for me!” (ford. „Én túl csinos vagyok ahhoz, hogy megírjam a házimat, úgyhogy a bátyámnak kell megcsinálnia nekem!”), de az is általános divatnak tekinthető, hogy a fiúknak a sporthoz és a tudományhoz kapcsolódó szimbólumokat raknak a ruháikra, míg a lányokéra szivárványt és flittert.

shirtcollage4-e1446927350117.jpg

A ruhavásárlásokhoz pedig hozzájönnek a játékok is, amikor a fiúknak inkább akciófigurákat, a lányoknak pedig inkább babákat vásárolnak a szülők. Kutatások kimutatták azt is, hogy ugyanazt a kisgyereket kékbe vagy rózsaszínbe öltöztetve a nők az előbbi esetben több fizikai erőnlétet igénylő játékokat adtak a baba kezébe (pl. játékkalapácsot), míg az utóbbi esetben inkább öltöztethető babákat.

Természetesen az, hogy milyen ruhákba öltöztetjük a gyerekeket, nem fogja megoldani a nemek közötti egyenlőség kérdését, de mindenesetre érdemes szem előtt tartani ezeket is és hagyni, hogy a gyerek minél inkább a saját érdeklődésének megfelelő ruhadarabot és játékot válassza.

kep.png

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen és innen