A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Keep calm and carry on, avagy a terror már életünk része?

2017. június 09. - Egres Dorottya

A Keep calm and carry on angol szlogen a II. világháborúban született, de az utóbbi időben az angliai terrortámadásokat követően a Twitteren vált hashtag formájában nemzeti érzéssé. Sokak számára a brit modorosságra és kitartásra utaló jelmondat fogalmazza meg azt, hogy nem adják meg magukat a terrorral szemben. A másik tábor szerint azonban a mottó magunkévá tétele a terrorizmus normalizálását váltja ki, mintha csak arról lenne szó, hogy csendben tűrjük a villamos késését.

A Keep calm and carry on jelmondata az elhíresült poszter formájában a II. világháborúban látta meg a napvilágot, amikor is a német támadás valós fenyegetettsége okán szükség volt a nép megnyugtatására. A poszterből közel 2,5 millió példányt nyomtak ki, de amikor a széles körben történő terjesztésére került volna a sor, a kormány mégis visszakozott. Nem akarták ugyanis, hogy a nép azt érezze, háborús félelmeiket a kormány nem érzi jogosnak. Közhelyesnek és lealacsonyítónak vélték az üzenetet.

twitter0.png

A manchasteri támadást követően az ország vezető politikusai és a város polgármestere a nyugalom üzenetét fogalmazták meg. A Twitteren egyre többen fejezték ki érzéseiket a világháborús szlogennel, sőt ezek a korabeli képek is megjelentek:

twitter1.jpg

twitter2.jpg A szlogen és az általa közvetített életérzés egyértelműen annak a kifejezésére szolgált (és szolgál még mindig), hogy az emberek nem riadnak vissza a terroristáktól, sőt, hétköznapi rutinjaikat sem fogják megváltoztatni. Erre utalt a legutóbbi londoni terrortámadást követően John Oliver, a Last Week Tonight házigazdája, aki felrótta az amerikai médiának, hogy Nagy-Britanniát a terror ostroma alatt lévő nemzetként mutatja be.

És itt jön be a képbe a britek legújabb nemzeti szimbóluma, a terrortámadás elől a sörrel a kezében elsétáló férfi – a briteket eszerint ugyanis olyan szinten nem hatja meg egy terrortámadás, hogy még a sörüket sem hajlandóak hátra hagyni.
twitter3.jpg

Kicsit komolyabbra véve a szót, Matthew Norman, az Independent újságírója a terrorizmust betegségekhez hasonlította. Azt írta, ez a típusú terrorizmus nem olyan, mint a rák – nem lehet műtéttel meggyógyítani, ugyanakkor nem is olyan súlyos, hogy felülírja, kik vagyunk. Emberéleteket követelt, amiket indokolt meggyászolnunk, és amikről létfontosságú megemlékeznünk. Egy demokratikus társadalom számára azonban a terrorizmus inkább olyan, mint egy krónikus betegség, például a cukorbetegség. Muszáj megtanulnunk élni vele. Bizonyos szempontból elkerülhetetlen megváltoztatni azt, hogy mit és hogyan csinálunk nap mint nap. Akárcsak a diabétesszel élőknek, a tünetek enyhítése érdekében a városiaknak is meg kell alkudniuk: számítani kell a fegyveres rendőrökre az utcasarkokon, a szigorúbb biztonsági ellenőrzésekre, és a hosszabb sorokra a látványosságoknál. 

A cikk kommentjei között azonban érdekes gondolatok merülnek fel. Egyesek egyetértenek azzal, hogy a Keep calm and carry on hasznos mentalitást, de ellenzik azt, hogy ezt az „új valóságot” el kellene fogadnunk. Sőt, visszatérve az orvosi analógiához, egy kommentelő arra hívja fel a figyelmet, hogy a 2-es típusú cukorbetegséget részben saját életmódunk is okozhatja.

A szlogent ellenzők szerint a sört igenis hátra kell hagyni, a tejesembert nem célszerű ugyanúgy várni, a villamos késésébe nem szabad beletörődni. Mert azzal, hogy elfogadjuk az „új valóságot”, normalizáljuk a terrorizmust: azt állítjuk, hogy már visszafordíthatatlanul része mindennapjainknak.

Összességében két dolog biztos. 1. Pánikhelyzetben próbáljuk megőrizni a hidegvérünket. 2. Londonban baromira drága a sör.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.