A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Fehértől a feketéig más és más: A színek jelentése különböző kultúrákban

2018. június 28. - Petschner Anna

A piros melegség érzést ad, míg a kék nyugalmat áraszt: ezek a társított érzetek azonban nem minden kultúrában köthetőek ugyanazokhoz a színekhez. A nyugati hagyományoktól távolabb eső országokban a menyasszony ruhája sem fehér, hanem vörös - az utóbbi szín megint máshol a gyászt szimbolizálja, eltérően a nálunk is elterjedt fekete helyett. 

Hol gyerekként, hol már felnőttként, de a legtöbben meglepődve tapasztaljuk, hogy ahány kultúra, annyiféle színértelmezés: nézzünk meg erre néhány érdekes példát!

A tiszta fehér

Észak-Amerikában és Európában a fehér a tisztaság és az ártatlanság jelképe: ezek nyilvánulnak meg a fehér szőrű áldozati bárányok feláldozásakor vagy az esküvői ruha színében. Ugyanakkor jelentésében az újhoz, a kezdetekhez is társul: például kereszteléskor ezért hordják. Ezeken kívül a fehér viselet az elegancia és a béke jelképe. Ugyanakkor Kínában, Koreában és néhány más ázsiai országban a halált és a gyászt jelenti, Afrikában pedig a fehér testfestés a démonokat szimbolizálja.

fj9x1xlugvnqdqqxahgaofspmaro.jpeg

Gyászolók fehér felsőben egy kínai temetésen

Aranysárga

A sárga az egyik legkevésbé kedvelt szín, egy közvélemény-kutatás szerint mindössze az emberek 6%-nak a kedvenc színe. Legtöbbször a jelentése a melegséghez és a Naphoz kötődik, így például az ókori Egyiptomban és Babilonban a Napot és napisteneket szimbolizálta. Az ókori Görögországban és Rómában is kitüntetett szerepe volt, az istenek haját is gyakran sárgának/aranynak/szőkének írták le (például Apollóét). Ugyanakkor a középkori Európában egy másik jelentés is elkezdett társulni hozzá: az árulásé és irigységé.

Az iszlámban az arany sárga szimbolizálja a bölcsességet, míg Kínában ez a nemesség és erény színe, valamint a boldogságé és dicsőségé. Egyebek mellett a császárság szimbóluma is a sárga, így ennek viselését csak bizonyos státuszú emberek engedhették meg maguknak.

sarga.jpg

Qianlong császár

 

Nemlétező színek

A művészet nem csak a valódi színekkel képes elkápráztatni minket: olykor a szépirodalom és a filmművészet olyan árnyalatokat is ad a világnak, amelyek puszta kitalációk. Az Euréka sorozat egyik epizódjában tűnik fel az ultraindigo szín, amely az elektromágneses spektrumon a tiszta feketéhez áll a legközelebb, és amely képes a fotonok lelassítására és az idő torzítására. A Pimp my ride sorozatban, Xzbit rapper találta ki az angol kék és lila keresztezéséből a blurple színt, amely – nem meglepő módon – a kék és a lila szín között váltakozik a ráeső fény hatására. A Netflixes The Good Place című sorozatban a helyet megalkotó Michael kedvenc színe a perrigloss, ami az emberi szem számára érzékelhetetlen, de egyenlő a katona arcszínével, aki a háborúból hazatérve először pillantja meg kutyáját. Douglas Adams is megalkotta A Galaxis Útikalauz Stopposoknak könyvben a hiperintelligens, a kék minden árnyalatát lefedő színt, ami az „ultraribolyától kezdve a májlilán, romsárgán, méregkéken és féregzöldön keresztül az infravéresig” tart.

blurple.jpg

Egy blurple színű autó

Narancssárga

A narancssárga a nyugati országokban az ősz, a betakarítás szimbóluma, a feketével együtt pedig a Halloween ünnepéé. Mivel a nyugati kultúrákban a komplementer színének nevezett kék a nyugalom szimbóluma, a narancssárga így a szórakoztatásé, szórakozásé.

Ugyanakkor az ősi kínai filozófiában az átalakulás szimbóluma, míg a buddhizmusban a megvilágosodás és alázat színe, ezért is öltöznek a buddhista szerzetesek narancssárgába. Japánban az életöröm és optimizmus, a bátorság és a szerelem színe is.

narancs.jpg

Buddhisták

A vonzó vörös

A színek közül leginkább a vörös vonzza az emberi tekintetet. A nyugati kultúrákban a vér, a bátorság és a mártíromság színe. Ezek miatt piros a bíborosok ruhája, amellyel Krisztus vérét és a keresztény vértanúkat szimbolizálják. Ezen kívül a szerelem színe, az örömé és ünneplésé is, emiatt is terítenek ”vörös szőnyeget” egy kitüntetett vendég érkezésekor. Bár a szeretet színe, ugyanakkor a harag, az agresszió és a háború színe – gondoljunk Mars, a háború istenének vörös köpenyére.

piros2.jpg

Mars Antoon Claeissins képén

Kínában a jószerencse, boldogság és a hosszú élet szimbóluma, ezért is piros a menyasszonyok ruhája és az ünnepekkor ezért adják át az ajándéknak szánt pénzt piros borítékban. A színpadi darabokban a vörös arcú karakter, a jóakaratú, hős figurát szokta jelenteni. Ugyanakkor Afrikában a vörös a halál és a gyász színe.

pris1.jpg

Menyasszonyi ruha Kínában

A nemes lila

A lila (vagy bíbor) általában az uralkodás, a gazdagság és a nemesség szimbóluma. A nyugat kultúrákban a jámborsághoz és a vallási hithez kötődik, liturgia alkalmával a bűnbánatot szimbolizálja. Európában és Amerikában a hiúsághoz és individualizmushoz is kapcsolódik. Kínában a spiritualitás színe, Japánban az arisztokráciáé, míg Thaiföldön a lila az özvegyek gyászruhájának a színe.

lila.jpg

Gyászolók IX. Ráma thaiföldi király temetésén 2016-ban

A pozitív kék

A kék a legnépszerűbb színnek számít, az emberek majdnem felének ez a kedvenc színe. Általánosságban az is elmondható róla, hogy a használatával nem nagyon nyúlhatunk félre, ugyanis a legtöbb országban pozitív jelentéseket társítanak hozzá. A nyugati kultúrákban a bizalom, a biztonság, a nyugalom és a tekintély jelképe, ehhez elég a „kékvérű” arisztokratákra, vagy a rendőrök egyenruhájára gondolni. Ezen kívül a hűség szimbóluma is, az angol/amerikai szokás szerint, amikor az esküvőre vinni kell „valami régit, valami újat, valami kölcsönzött tárgyat és valami kéket”, az utóbbival jelzik az egymás iránti hűséget. A legtöbb vallás számára az eget, olykor a mennyországot szimbolizálja. Emiatt Törökországban és Közép-Ázsia bizonyos országaiban a gyász színe is, a hindu vallásban pedig az istenek gyakran kék bőrszínnel vannak ábrázolva pl. Visnu, az anyagi teremtés fenntartója és védelmezője. Ugyanakkor néhány negatív jellemzője is van a színnek, az angol nyelvben a „he is feeling blue” (szó szerinti fordításban ”kéknek érzi magát”), azt jelenti, hogy valaki szomorú, depressziós. Kínában a kék szín pedig a szellemekhez, a gyötrelemhez kapcsolódik, az operában hagyományosan a gazember arca kék.

kek_visnu.jpg

Visnu, az anyagi teremtés fenntartója és védelmezője

Ahány nyelv, annyi szín?

 A színek jelentése nem csak kultúránként változó, de a rájuk/megjelölésükre alkalmazott szavak is nagy változatosságot mutatnak. Erre példa a kék és zöld: A zuluban – bár újabban már jövevényszóként alkalmazhatják – az előbbit megközelítőleg az "eges", az utóbbit a "füves" vagy "leveles" szavak fejezik ki. Érdekes a helyzet a koreaiban, ahol szintén nincsenek alapszavak a kékre és zöldre, csak másodlagos színnevekkel tudják megkülönböztetni őket egymástól. Ez az oka annak, hogy a közlekedési lámpák zöldjére hagyományosan a kék szín árnyalatait jelölő szót (szavakat? - D.) alkalmazzák. Szintén érdekesség, hogy Homérosz a mézet zöldnek nevezi, ám annak eredeti kifejezése a χλωρός [chlorosz] a zöldtől a sárgáig terjedő színeket ölelte fel. Látható, hogy bizonyos népek, akár régen, akár ma, de teljesen más szavakat is alkalmazhatnak ugyanarra a színre.

A természetes zöld

Európában és az USA-ban a természet, az élővilág, az élet, tavaszkor a kizöldülő fák miatt a frissesség és remény színe, a mai felfogásban pedig a környezettudatosság jelképe a zöld. A nyugati kultúrában gyakran jelenti a fiatalságot, a „zöldfülűséget” is. A középkori történetekben a szerelem és a természetes vágyak szimbóluma, ez érhető tetten az Édenkertben a csábításra sarkalló zöld kígyóban is. Az ókori Egyiptomban Ptah termékenységistenként a mezőgazdasági termés bőségéért felelt, zöld színű volt, míg ebben a kultúrában használták ezt a színt a halhatatlanság, újjászületés szimbolizálására is, így Osiris istent (aki visszatért a túlvilágból) gyakran zöld színnel ábrázolták.

zold1_osiris.jpg

Osiris

Kínában a napfelkelte, az élet és növekedés szimbóluma a zöld, ugyanakkor, ha egy férfira zöld kalapot tettek, az azt jelentette, hogy a felesége megcsalta őt. Ez a kettősség annak tudható be, hogy a megcsalás után a válással lehetőség van az újrakezdésre is.

 fkwihqrnoxtdqd5gkjgrj5apdge1.jpeg

Ha egy férfi zöld kalapot visel Kínába, azt jelenti, hogy megcsalták

Fekete

A fekete a nyugati társadalmakban legtöbbször a halált, a gyászt jelenti. Ennek oka feltehetőleg a vallásban keresendő - az ősi zsidók számára az éjszaka, a sötétség a bizonytalanságot és a veszélyt (pl. a ragadozók támadását) jelentette, ugyanakkor a nappal elhozta a fényt és a viszonylagos biztonságot. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy nem mindig és nem mindenhol volt a gyász színe a nyugati kultúrákban. Az ókori Spártában, illetve a középkorig a francia, angol és spanyol özvegyek fehérben gyászoltak. Az elmúláson kívül a fekete szimbolizálja a gonoszt és a fekete mágiát is, a bűnös lények, mint amilyenek a vámpírok, éjszaka járnak és feketét hordanak. A fekete szín ugyanakkor a törvény és a hatóság színe is, sok országban a bírók ruhái ma is feketék. Ezen kívül a 20. századig a legtöbb rendőri egyenruha fekete volt, ezt váltotta fel később a kevésbé fenyegetőnek ható kék, ugyanakkor az Egyesült Államokban ma is sokszor fekete-fehérek a rendőrautók.

fekete.jpg

Egy kaliforniai autópálya-rendészet autója

Afrikában a fekete azonban közel sem a bizonytalan éjszaka negatív jelentésével bír. Ezen a kontinensen a nappal az elviselhetetlen meleget és égető napsütést jelenti, míg az éjszaka hozza el az enyhülést. Egyiptomban így a halál utáni élet, a feltámadás színe a fekete. Japánban nem csak az éjszaka és a természetfeletti színe, de a tapasztalaté is. Ez az oka annak, hogy a harcművészetekben a fekete öves a legmagasabb rangú, míg a fehér a tapasztalatlan kezdő.

Azoknak, akik a lenti rövid leírásoknál tüzetesebben is szeretnék megismerni a színek különböző jelentéseit, ez az infografika ad átfogóbb képet.


kep.png

Képek: innen, innen, innen, innen, inneninneninneninneninneninnen és innen

Hétköznapi Wonder Woman: Egy képregény a fiatal lányok életéről

Bár a klasszikus amerikai típusú képregények aranykora nagyjából az ötvenes években véget ért, az ipar az elmúlt évtizedben újra virágzásnak indult: rég voltak olyan magasak az eladási számok, mint napjainkban. De a klasszikus szuperhős-képregények felfutása mellett – mely leginkább a DC és Marvel grandiózus filmes univerzum építésének köszönhető –, a digitalizáció és a közösségi oldalak térhódításával megjelent egy új képregény irányzat is. 

Más világ – más képregények. Az új médiumok újfajta, leginkább a közösségi felületeken megjelenő és népszerűvé váló rajzolt történeteket, karaktereket hívtak életre - ezek közül a sikernek és érdeklődésnek köszönhetően mára nem egy igazi branddé vált. Az internetezők többsége valószínűleg találkozott már Pusheen macskával, a Sarah’s Scribbles kócos kis figurájával, vagy Liz Climo beszélő állataival (még akkor is, ha az alkotóik neve nem ismerős). Közös bennük, hogy független, szabadúszó művészek keze nyomán születtek – és általában nem is a tudatos karrierépítésnek, hanem csupán a rajzolás iránti szenvedélynek köszönhetően. 

Ilyen művész Cassandra Calin is – a rajongóknak csak C. Cassandra –, aki mini képregényeivel leginkább a fiatal nőket szeretné megszólítani. 

23130537_1682818988430637_2664571973720059962_n.jpg

A román származású 23 éves illusztrátor jelenleg Kanadában él és alkot. Saját bevallása szerint nem túloz, mikor azt állítja: „egész életében rajzolt”, sokféleképpen és sokfélét. Igazán híres és közkedvelt azonban a képregényei miatt lett: ezeknek köszönhetően valóságos social média sztárrá vált. 

Életérzés tollrajzokon keresztül

De mitől is különlegesek ezek a képregények, illetve az alkotó? Elsősorban pont a közöttük lévő kapcsolattól: habár természetes, hogy a művészek sokat merítenek saját életükből, Cassandra esetében kicsit többről van szó: rövid képregényeinek ő maga a főszereplője. Egy fiatal, bájos, sötét göndör hajú lány, aki próbál megbirkózni a mindennapok, és úgy összességében az élet kisebb-nagyobb problémáival. A napjainkban újra feléledő képregény-kultúra hősies és idealizált, sztereotíp termékei közül azzal tudott kiemelkedni, hogy mindennek pontosan az ellenkezőjét csinálja: valódi embereket rajzol, valóságos helyzetekben. És talán pont ezért szerethetőek ezek a képregények: a hitelességük miatt.

Merthogy valóban az alkotó mindennapjai tárulnak elénk: Cassandra lejegyzi élményeit, hangulatait és érzéseit, a hétköznapok ügyeit – gyakorlatilag mindent, amit tapasztal, és ezek közül a legviccesebbeket rajzban ábrázolja. Figurái megfeleltethetőek valódi élete szereplőinek. 

 comic1.jpg

Göndör haj és létbizonytalanság

A koncepció tehát adott: derűs rajzok egy átlagos, huszonéves lányról, aki igyekszik eligazodni a világban. A szellemes fekete-fehér skiccek mára mini-képregények sorozatává formálódtak - ezek megalkotása 2-4 órába kerül. A rajzoknak sajátos, könnyen azonosítható, “Cassandra-stílusa” van, és nem csak a főszereplő állandósága miatt: az alkotó ismertetőjegye lett a figurák hajának részletes kidolgozása, ezen belül is leginkább a hullámos-göndör frizurák használata (a haj kérdés egyébként visszatérő témája is). Színeket ezekben a munkáiban sosem használ, hiányukat pedig bőven pótolja a hihetetlen részletesség, a lenyűgözően kifejező arckifejezések, a szarkasztikus stílus és a vicces sztorik – melyek nem a hagyományos értelemben vett történetek, inkább csak kis valóság-részletek, rövid párbeszédek.

Mik is ezek pontosan? Igazából minden, amivel a legtöbb (ha nem mindegyik) fiatal nő szembesül manapság. Az olyan egyszerű dolgoktól kezdve, mint az időjárás, éhség vagy fáradtság, az olyan női témákon keresztül, mint a smink és öltözködés, az olyan nagy kérdésekig, mint a párkapcsolat (vagy épp annak hiánya), család, vagy karrier. És mindezek – akár a legapróbb és legfelszínesebb probléma megjelenítése mögött is – olyan, igencsak kortárs és lényegi kérdéskörök húzódnak, mint a megfelelési kényszer, az önbizalomhiány, az introvertáltság, az önállóság és felelősségvállalás hiánya, vagy az elköteleződéstől való félelem.

25152402_1717339641645238_5430564668371914443_n.jpgMajdnem mindegyik képregényt áthatja a korosztályára jellemző létbizonytalanság, és az, amit az angolszász kultúra szociológusai csak “kidult” néven emlegetnek (a kifejezés a kid és az adult szavak összevonásából áll össze). A jelenséghez tartozik például a tanulmányokkal töltött idő elhúzódása és az önálló egzisztenciateremtés nehézségei miatt egyre inkább kitolódik a kamaszkor - társadalmi és életmódbeli tekintetben mindenképp, de sokaknál lelki, sőt, akár biológiai szinten is. Nem véletlen, hogy Cassandra rajzolt “énje” is több korosztály számára szórakoztató; bár a legtöbb rajongója a tinédzser, a követők közt jócskán vannak harmincasok is - főleg nők, hiszen valószínűleg ők tudnak a legjobban azonosulni a képregények tartalmával.

 914be_mglsl.jpg

Egy nő a nőkről: nőknek

Cassandra sikerének egyik titka, hogy nem egy kiemelt státuszból, kívülállóként alkot véleményt egy csoportról, hanem saját magából kiindulva:

„A művészetem az eszközöm ahhoz, hogy kifejezzem magam: hogyan érzek, mik a nézeteim, ki vagyok én...vannak, akik írnak, mások verbális módon fejezik ki magukat. Én rajzolok.” [forrás]

Rajzaival azt az életérzést akarja visszaadni, ahogy egy 2018-ban élő, fiatal nő próbálja felvenni a tempót a világgal, a trendekkel, és elé tornyosuló elvárásokkal: legyen szép és csinos, ápolt és fitt, folytasson egészséges és aktív életmódot, legyen csodálatos párkapcsolata és pezsgő szociális élete, érjen el sikereket az élet lehetőleg minél több területén.

A főhős igyekszik mindezt átvészelni a maga ironikus, zsémbes, olykor lusta, de minden esetben őszinte módján. Megmutatja, hogy szőrös lábakkal, tökéletes tusvonal nélkül sem áll meg az élet. Hogy nem feltétlenül csak a trendeknek és konvencióknak megfelelően lehet élni és örömet lelni, és hogy igazából rajtunk múlik, mi az igazán fontos. Az olvasó, miközben jókat derül csetlés-botlásain, észre sem veszi, hogy mennyi mindent megtud a nők életéről, érzéseiről, társadalmi beilleszkedésükről és arról, hogy milyen a megítélésük az idősebbek, a férfiak, a családjuk és egymás körében. És ami talán a leglényegesebb: hogy mit gondolnak saját magukról.

comic3.jpg

A több, mint másfél millió követő Cassandra Instagram oldalán tehát nem véletlen: éppen ideje volt, hogy az önismeretet szórakoztató formákon keresztül is gyakoroljuk. Számomra pedig nem csak azt mutatják meg ezek a kis képregények, milyen vagyok én valójában, de egyúttal azt is üzenik: emiatt nem kell rosszul éreznem magamat.

cassandra-7.jpgkep.png

Képek: Instagram, Facebook, Tumblr. 

„Rózsaszín a lányoknak, világoskék a fiúknak” – vagy mégsem?

Rózsaszín és kék kivitelben készített ruhadarabok, játékok, iskolai eszközök, táskák, ékszerek és bútorok - annak megfelelően, hogy az adott tárgyat éppen lánynak vagy fiúnak szánta a gyártó. De vajon a lányok evolúciósan jobban szeretik a rózsaszínt vagy ennek kulturális alapja van? És ha az utóbbi, miért éppen ezek a színek lettek társítva a két nemhez?

Vilmos herceg és Katalin hercegnő harmadik gyermekének születése miatt a kórház mellett egész tömeg táborozott le, nem tudva, hogy vajon lány vagy fiú lesz-e a legkisebb trónörökös. A helyszínen készült fotókon látható két rajongó, akik egy-egy babával készültek az eseményre: az egyik egy rózsaszín hercegnő, a másik egy kék herceg... Ez az aktualitás jó példa a népszerű "rózsaszín a lányoknak, kék a fiúknak" jelenségre, melynek alapjaival kapcsolatban jogosan merülhetnek fel bennünk kérdések. 

7_jpg_crop_article920-large.jpg

Evolúciósan kódolva?

Annak, hogy vajon a rózsaszín a lányoknak és kék a fiúknak kombináció biológiailag megalapozott-e, több kutatás is próbált utánajárni: ezekből kiderül, hogy a nemekhez gyakran társított színek nem csak evolúciós alapokon nyugodnak.

Egy felnőtt nők és férfiak bevonásával történő tanulmány például feltárta, hogy az elvárásokhoz képest – amennyiben elvárásnak tekintjük, hogy a nők a rózsaszínt, a férfiak a kéket fogják jobban preferálni – nem ez történt. Mindkét nem képviselői számára a kék volt a legkedveltebb szín, bár igaz, hogy a nők a vöröset és árnyalatait magasabbra pontozták, mint a férfiak. Ennek több magyarázata is lehet. Az egyik elképzelés szerint a gyűjtögető feladatkör adta az alapot, amikor az élelemszerzés során a nők a bokrokon a sárga és piros bogyókat keresték. Azonban ha ez egy evolúciós maradvány, a jelenségnek egységesen meg kellene jelennie, ám ezt a namíbiai Himba törzs női tagjainál nem találták meg. Az is számításba jöhet, hogy az ok az újszülöttek rózsaszín-piros arcszínében keresendő, aminek pontosabb azonosításával az anya képes volt felmérni gyereke egészségi állapotát. Egy harmadik elmélet szerint a gerinceseknél már ismert hatás – miszerint a vörös a domináns hímekre jellemző szín, amit a nőstények kívánatosabbnak látnak – lehet a magyarázat. Ez embereknél is megfigyelhető jelenség, a nők ugyanis a vörös ruhában levő vagy a fotókon vörös háttér előtt levő férfiakat vonzóbbnak találták egy átfogó kutatás során.

Bár lehet némi eltérés a piros szín megítélésben a nemek között, az a teória sokkal erősebben alátámasztott, hogy a rózsaszín és kék nemekhez társítása inkább kulturálisan meghatározott. Kutatók kisbabákat és totyogós gyerekeket vizsgáltak és azt figyelték, hogy vajon a lányok és fiúk melyik színeket kedvelik jobban. Az eredmények azt mutatták, hogy ilyen kis korban nem található még eltérés a nemek között, sőt, a gyerekek számára elsősorban a főszínek (sárga, piros, kék) voltak a közkedveltek, a rózsaszín pedig még a szürkénél és barnánál is népszerűtlenebbnek bizonyult. Az eltérő színpreferencia először 2 éves korban mutatkozott meg, ekkor a lányok már a rózsaszínt kezdik favorizálni, 4 évesen pedig a fiúk elkezdik ”megvetni” a rózsaszínt mint lányos színt.

Franklin D. Roosevelt, amikor még ”kislánynak” nézett ki

Mielőtt megnéznénk, hogyan alakult a rózsaszín és kék szín kulturális genderhez kötöttsége, előtte érdemes azt a kérdést is feltenni, hogy egyáltalán mikortól öltöztették a babákat és totyogósakat színes ruhákba. Ez ugyanis csak a 19. század közepétől működik így, előtte a gyerekek még egyöntetűen fehér ruhákat viseltek, amelyek alsó része egy szoknyára emlékeztetett, így mai szemmel nézve leginkább úgy nézett ki, mintha mindegyikük lánynak lenne beöltöztetve. Igaz ez Franklin D. Roosevelt, későbbi amerikai elnökre is, akinek 2 éves korban készült fotója jól mutatja ezt a tipikus öltözéket:

franklin-roosevelt-1884.jpg

Számunkra furcsának tűnhet ez a divat, ám abban az időben ez teljesen természetes volt. A fehér színű ruhát – ami leginkább a gyárakból aktuálisan kikerülő többé-kevésbé színtelen ruhát jelentette – egyszerűbb volt tisztán tartani valamilyen erősebb szappannal vagy fehérítővel, mint egy színes ruhát, ami ráadásul a mosás és napon szárítás során könnyen kifakulhatott volna, ezáltal a későbbi generációk számára használhatatlanná vált volna. A szoknyarész pedig egész egyszerűen a pelenkacserét tette könnyebbé. Persze a 21. század emberében rögtön felmerülhet a kérdés: nem zavarta őket, hogy nem tudták lány vagy fiú-e a gyerek? A válasz az, hogy nem nagyon, sőt! A 19. században egész egyszerűen feleslegesnek vélték ilyen kis korban a szétválasztást. (Ezt mai kutatások is megerősítik, a gyerekek kb. 2-4 éves korukban kezdenek el foglalkozni saját nemi identitásukkal.) Az egységes öltözéknek ráadásul az a gyakorlati haszna is megvolt, hogy így a ruhadarabok újrafelhasználhatóak voltak (akár lány, akár fiú érkezett kistestvérként), mindezt ráadásul egy olyan korban, amikor – nem szabad elfelejteni – nem lehetett előre megmondani a születendő baba nemét.

A gyerekek ilyen jellegű megkülönböztethetetlenségéből már-már viccet is csináltak. A Mellin’s Baby Food gyerektápszert gyártó cég 1905-ben egy versenyt írt ki, amin a résztvevőknek meg kellett tippelnie, hogy a 20 babát ábrázoló képen lányt vagy fiút látnak-e, mindezt 250 dollár jutalom fejében. A feladatot senkinek sem sikerült hibátlanul teljesítenie, végül a legtöbbet eltaláló, 18 helyes választ adó férfinak adták a díjat.

a66a3c04-2831-45c5-979b-381732ad9e2d_1.jpeg

A Mellin’s Baby Food versenyének eredményét mutató plakát

Rózsaszín a fiúknak és világoskék a lányoknak

Az igény a nemekhez passzoló ruhákra a 19-20. század fordulóján született meg. A pontos időszakot és történetet nem egyszerű visszakövetni (és országonként eltér), de 1893-ban, Amerikában a The New York Times hasábjain már ez a szöveg volt olvasható:

„Mindig rózsaszínt adj a fiúknak és kéket a lányoknak!”

Bár elsőre furcsának tűnhet, nem elírásról van szó. A rózsaszínt abban az időben inkább tekintették a fiúk, míg a kéket a lányok színének.

„Általánosan elfogadott szabály, hogy rózsaszínt a fiúknak és kéket a lányoknak kell adni. Az ok, hogy a rózsaszín egy sokkal határozottabb és erősebb szín, ami jobban illik a fiúkhoz, míg a kék, ami egy finom és gyengéd szín, csinosabb a lányoknak.” (Earnshaw’s Infants’ Department magazinja, 1918)

Ennek a maitól eltérő kombinációnak az eredete a keresztény kultúrákban keresendő. A kék eredetileg Szűz Mária ruhájának a színe volt, ezáltal a higgadtságé és a nyugodtságé. Ezzel szemben a vörös Krisztus Szent Szívét, valamint a vért és agressziót jelképezte. Azonban fontos megjegyezni, hogy bár Európában is ez tekinthető általánosnak, Franciaországban például a rózsaszín a lányoknál, a kék a fiúknál volt elterjedt.

timthumb.jpg

A 20. század első néhány évtizedében még nem lehetett egyértelműen megmondani, hogy melyik szín végül melyik nemhez fog kapcsolódni. Ebben az időszakban Amerikában a különböző boltok eltérően kezelték a kombinációkat, attól függően, hogy épp melyik Európai ország trendjét követték (pl. New Orleans, Chicago és San Fransisco-ban a rózsaszín inkább a fiúk, míg Los Angelesben inkább a lányok divatja volt). Egyesek szerint, hogy éppen a ma használatos rózsaszín-lány, kék-fiú trend került ki győztesként pusztán a véletlen műve, ám a II. világháború minden valószínűség szerint komoly szerepet játszott benne. Az egyik elképzelés szerint a náci Németország az 1930-as évektől már szakítani akart a keresztény hagyományokkal, így a katolikus egyház által használt szimbólumokat felcserélte. Emiatt kezdték el rózsaszínű háromszöggel jelölni a homoszexuálisokat a koncentrációs táborokban. Ez később a háború után is megmaradt és a rózsaszín immár, mint a nőiesség színe tovább terjedt. (A cikk nem tárgyalja, hogy ez az elképzelés, miszerint a homoszexuálisok – elsősorban férfiak – nőies tulajdonságokkal bírnak, helytálló kijelentés-e).

Egy másik megközelítés szerint a háború alatt a gyárakban dolgozó nőknek elegük lett a fakó, sötét színekből (a tengerészkékből, a szürkéből és sötétzöldből) és visszatérve a háztartásba és a gyerekneveléshez, változásra volt szükségük. Ehhez jó alapot biztosított, hogy a béke beköszöntével a divat egyre inkább fejlődésnek indult, és mivel leginkább a franciák határozták meg ennek alakulását, a rózsaszín-lány és kék-fiú kombináció élre tört. Ehhez adódtak még olyan megerősítések, mint pl. Audrey Hepburn Funny Face (1957) című filmjének egyik legendás dala:

Rózsaszín és kék a popkultúrában

A színek genderkötöttsége nem csak a boltokban, de a popkultúrában is megjelenik, hol a katolikus, hol a mai értelmezésében:

  • A Verdák című filmben Villám McQueen, aki egy férfi karaktert játszó piros versenyautó, míg Sally (a női karakter) egy kék Porsche.
  • A 101 kiskutya eredeti 1961-es rajzfilmjében Perditának még kék nyakörve van, míg Pongónak piros. Az ebből 1996-ban leforgatott élőszereplős filmben viszont már a nősténynek van piros és a hím kutyának fekete. Plusz érdekesség, hogy a kölykök esetén a lányoknak rózsaszínt, a fiúknak kék nyakörveket adnak.
  • Dr. Szöszi talán a mindig rózsaszín cuccaival (amibe a kocsija, a kutyája öltözéke, a laptopja és szinte minden beletartozik) a leginkább erős képviselője ennek a trendnek.
  • Az 1963-ban készült Pán Péter rajzfilmben a legkisebb gyerek, Michael eredetileg rózsaszín rugdalózóban van, a 2013-as újrakiadásban viszont a DVD borítóján átszínezték kék színűre.
  • A Power Rangers franchiseban a rózsaszín színű ruhát nő hordja.

Think pink!

A „Think pink” szlogen egyre szélesebb körben elterjedt, köszönhetően egy marketingfogásnak, ami azt népszerűsítette, hogy ha a genderedhez akarsz tartozni, vásárolj olyan dolgokat, amik a genderedhez tartoznak. Ebbe természetesen már nem csak a ruhák, hanem a kiegészítők, parfümök, kozmetikusok és számos egyéb termék is beletartozott és jórészt beletartoznak ma is.

A rózsaszín és a kék szín között viszont van egy nagy különbség, amit Jo B. Paoletti fogalmazott meg egy előadásában:

a rózsaszín a nőiesség színe lett, de a kék nem lett a férfiasság színe”.

Olyannyira igaz ez – meséli – hogy a rózsaszín szín felülír szinte bármit: egy pólón, amin ugyan koponyák vannak, de rózsaszín, az lányoknak készült.

Ez az erős asszociáció viszont már nem optimális. Ahogy a poszt elején szó volt róla, a fiúk már egészen kis korban elkezdik a rózsaszínt a lányokhoz kapcsolni, ami felnőtt korban már olyanokban is megmutatkozik, mint „aki férfi az ne is hordjon rózsaszínt”. Ráadásul a különböző ruhadarabok és tárgyak nemekhez társítása sokszor nem áll meg a színek különbözőségénél. Megjelennek az eltérő nemeknek szánt feliratok is, pl. fiúknak „Training to be Batman” (ford. „Batman-nak nevelve”), lányoknak „Training to be Batman’s wife” (ford. „Batman feleségének nevelve”) vagy lányoknak „I’m too pretty to do homework, so my brother has to do it for me!” (ford. „Én túl csinos vagyok ahhoz, hogy megírjam a házimat, úgyhogy a bátyámnak kell megcsinálnia nekem!”), de az is általános divatnak tekinthető, hogy a fiúknak a sporthoz és a tudományhoz kapcsolódó szimbólumokat raknak a ruháikra, míg a lányokéra szivárványt és flittert.

shirtcollage4-e1446927350117.jpg

A ruhavásárlásokhoz pedig hozzájönnek a játékok is, amikor a fiúknak inkább akciófigurákat, a lányoknak pedig inkább babákat vásárolnak a szülők. Kutatások kimutatták azt is, hogy ugyanazt a kisgyereket kékbe vagy rózsaszínbe öltöztetve a nők az előbbi esetben több fizikai erőnlétet igénylő játékokat adtak a baba kezébe (pl. játékkalapácsot), míg az utóbbi esetben inkább öltöztethető babákat.

Természetesen az, hogy milyen ruhákba öltöztetjük a gyerekeket, nem fogja megoldani a nemek közötti egyenlőség kérdését, de mindenesetre érdemes szem előtt tartani ezeket is és hagyni, hogy a gyerek minél inkább a saját érdeklődésének megfelelő ruhadarabot és játékot válassza.

kep.png

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen és innen

Mire jó a személyleírás és a fantomkép a fényképezős telefonok korában?

Jobbnál jobb képrögzítő és arcfelismerő technikák léteznek, ráadásul szinte mindenkinél van egy olyan telefon, amivel bűncselekmény esetén fotót tud készíteni az elkövetőről. Így felmerülhet a kérdés, hogy mi szükség van még a személyleírásra, és az ezen alapuló fantomrajz készítésre. Tarts velünk, ha érdekel a válasz, és közben megismerheted a profilozás és a rabfotózás történetét is!

Ha jobban belegondolunk, a személyleírás módszerét a  mindennapokban is gyakran használjuk akkor, amikor olyan jelzőket sorolunk, hogy "magas, barna hajú, csinos lány", vagy éppen "izmos, szőke, jóképű fiú". A célunk az, hogy a beszélgetőpartnerünk be tudja azonosítani a szóban forgó személyt. De mit is jelent ez a kifejezés bűnügyi szempontból? 

A fogalom kapcsán először a kriminalisztika juthat eszünkbe, mely a megfigyelés tudományának, a kriminológiának gyakorlati oldalát jelenti. A személyleírás a képzőművészet egy alkalmazott területének is nevezhető, mely 130 éves múltra tekint vissza. Kiemelt jelentőséggel bír a bűnügyi grafikusok munkájában: ők azok, akik a szemtanúk vallomásai alapján elkészítik a körözéshez felhasználandó fantomrajzot. Nézzük meg részletesebben is, hogy hogyan fejlődött és tökéletesedett ki a személyleírás módszere!

Innováció a nyomozásban: a Bertillon-féle rendszer

Alphonse Bertillon, a modern személyleírási rendszer megteremtője kettős újítást vezetett be az 1880-as években kidolgozott módszerével. Először is, a testmérés (vagyis antropometria) adatait kiegészítette a különös ismertetőjelekkel, és ezzel lehetővé tette a bűnözők személyazonosságának megállapítását. Másik újítása a ’portrait parlé’-nak nevezett személyleírás módszer megalkotása volt, mely nagy részletességgel mérte fel az illető külső jegyeit. Ezáltal már egy megszólalásig hű képet tudott leírni. Saját "emberméréstani" módszere elfogadtatásához szüksége volt a bűnözők képmásaira is: kifejlesztette a rabosító fotóhoz szükséges fényképező berendezést, melynek segítségével az elkövetőkről szemből és jobb oldali profiljukról készítettek egy-egy képet.
mug6.jpg

A súlyos, különösen vagyon elleni bűncselekményekben visszaeső, ismert letartóztatottak fényképezését 1896-ban rendelték el a büntető intézetekben. A cél az volt, hogy a portrék könnyen beszerezhetőek legyenek, ha például a közbiztonság fenntartása érdekében szükség van egy illető, vagy akár több személy beazonosítására.

1200title.jpg

Bertillon rendszerének gyenge pontjait egy, az Egyesült Államokban történt eset kapcsán hozták felszínre: az általa kidolgozott identifikáció ikrek esetében nem működött. Ezért a francia nyomozó gyakorlatát az USA-ban visszaszorította a dactyloscopia, vagyis az ujjlenyomat-vizsgálaton alapuló személyazonosítási módszer, de ennek ellenére a rabosító fotókat a mai napig használják a kriminalisztikában. 

Alphonse Bertillonnak, a modern személyleírás megteremtőjének kíván emléket állítani a többek között Dr. Anti Csaba László (rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Adatkezelési és Alkalmazás-felügyeleti Osztályának vezetője), és Dr. Kőnig Frigyes (grafikus, festő, egyetemi tanár) közreműködésével nemrég megjelent kriminalisztikai tankönyv.  "A személyleírás" című kötet egy egységes terminológiát használó, új személyleírási rendszert mutat be, melyet ALFONZ névre kereszteltek. Az alkalmazását illető részletes szabályzat itt érhető el.

Mire jó a személyleírás, amikor mindenkinél van fényképezésre alkalmas eszköz? 

Természetesen nem a személyleírás az egyetlen személyazonosítási módszer, számos egyéb biometriai és arcképelemző technológia létezik. A technológia fejlődése felveti azt a kérdést, hogy a korábban alkalmazott módszereknek van-e létjogosultságuk vagy kiválthatók, esetleg ’szerepváltozásra’ van szükségük. Amikor bevezetnek egy új azonosítási technológiát, a régieket általában negligálják, legalábbis egy ideig. Azonban bizonyos helyzetekben mégis csak a személyleírás módszere az adekvát.

szemelyleiras2page002.jpg

 A fénykép és az egyéb képrögzítő eszközök, mint a legtöbb közterületen és üzlethelyiségben megtalálható biztonsági kamerák, ugyan a részleteket is tükrözik, de szintetikusan láttatják a személyt, míg a személyleírás analitikusan tárja elénk az illetőt. Ez azt jelenti, hogy ha például látunk egy fényképet egy körözött gyanúsítottról, és ez alapján megpróbáljuk beazonosítani az illetőt, ha találkozunk vele, nem biztos, hogy ezt sikerrel meg is tudjuk tenni, hiszen a fénykép nem emeli ki a megkülönböztető jegyeket. Ha emellett azonban egy személyleírást is olvasunk a személyről, az már felhívja a figyelmet olyan ismérvekre, amelyeket a szintetikus észlelés által könnyen figyelmen kívül hagyhatnánk. 

rabosi_ta_s.jpg

Mik a személyleírás elemei? 

  • Az általános humánbiológiai jellemzők: kor, biológiai nem, testmagasság, testtömeg, testalkat, testtartás, színkomplexió (=pigmentáció)
  • Az egyes testrészekre vonatkozó külső alaktani ismérvek: például a fej és a test egyes részeinek mérete, alakja, deformitása
  • A különös ismertetőjelek: olyan sajátosságok, amelyek önmagukban vagy másokkal együtt csak kevés embert jellemeznek, pl. tetoválás, testékszer, sebek, hegek, anyajegyek stb.
  • A funkcionális ismérvek: a személy tevékenységével és viselkedésével összefüggő tulajdonságok, így különösen járás, beszéd, viselkedésmód, szag
  • Az öltözék leírása 

Továbbá, egy személy külsejének meghatározásához a felsoroltakon kívül hozzátartozik a járása, a beszédstílusa, valamint a nonverbális viselkedésének valamennyi leírható eleme.

image.jpeg

Egységes-e a fogalomrendszer?

A hétköznapi személyleírásokban is megnehezítheti a beazonosítást, ha beszélgetőpartnerünk mást ért például a ’molett’ jelző alatt. Azonban a rendőrség munkájában kiemelten fontos szerepe van a jól megragadható fogalomhasználatnak, így igyekeznek jól behatárolható kategóriákat alkotni. Az új arcszőrzetviseletek, öltözködési stílusok, testékszerek vagy éppen tetoválási trendek elterjedése miatt időről időre elengedhetetlen az új terminológia bevezetése a személyleírások területén.

kep_1.png

Hogyan segíthető a szemtanúk pontos és torzításoktól mentes emlékelőhívása?

A személyleírások módszerének eredményességi mutatója változó, az észlelő vonatkozásában sok mindentől függ, többek között a szemtanúk vizuális memóriájától. A kognitív interjútechnika segítségével a nyomozók viszont oly módon tudják serkenteni az emlékezetet a kihallgatás során, hogy azt nem befolyásolják, vagyis például semmiképpen sem tesznek fel túl sokat állító kérdést.

A kognitív interjú négy szakasza:

  1. Az esemény során aktuálisan fennálló kontextus és személyes környezet mentális újrateremtése.
  2. Minden lehetséges információ felidézése, tekintet nélkül arra, hogy a személy mennyire ítéli lényegesnek az adott információt.
  3. A történések elmesélése fordított sorrendben.
  4. Felidézés egy másik perspektíva használatával.

A személyleírások, ahogyan fentebb kifejtettük, a külső, vizuális módon rögzíthető jegyeket foglalja rendszerbe, meghatározott szempontok alapján. A gyanúsítottak személyiségével a profilozók foglalkoznak. A modern kriminológia és a profilozási technika történetéről egy korábbi bejegyzésünkből tudhatsz meg többet.

képek: innen, innen, innen, innen és innen

5 jegyzetkészítési technika tanévkezdésre

Az egyetemi jegyzetkészítés lényege nem más, mint a lényegkiemelés. Még ha képesek is lennénk leírni az oktató minden egyes szavát, valószínűtlen, hogy közben sikerülne meg is érteni a tananyagot. Fókuszáljunk az előadás bizonyos részeire, azok logikai viszonyára, hogy később fel tudjuk idézni a legapróbb részleteket és a tágabb kontextust is. De hogyan álljunk neki: számozott vázlatpontok, oda-vissza nyilazgatások, táblázatok? Következzen öt jegyzetkészítési módszer félévkezdésre!

Több bejegyzésünkben is olvashattatok már a jó prezentáció készítésének és előadásának technikáiról, de nézzük meg most a másik oldalt! Hogyan hozhatjuk ki hallgatóként a legtöbbet az egyetemi kurzusokból? Hogyan érhetjük el, hogy a legkevesebbet kelljen tanulni a számonkérés előtt? Persze egy előadás megértése és az elhangzottakra való emlékezés nemcsak az iskolában hasznosítható, hanem a munkahelyen is, sőt bármilyen hétköznapi olvasásélmény esetén.

  1. Vázlatpontok

Ezzel az egyszerű és nagyszerű módszerrel már mindenki biztosan találkozott. Lényege a vázlatpontok hierarchiája, miként a többszintű felsorolás (számokkal betűkkel, jelekkel) érzékelteti a téma fő- és alpontjait. Papíron nem árt helyet hagyni a vázlatpontok között, de elektronikus jegyzetkészítésnek remek technika.

1_3.jpg

  1. A Cornell-módszer

A Cornell-módszerben a lapot három részre osztjuk. Ahogy a képen látható, a lapot először függőlegesen két részre tagoljuk, a bal oldalon kisebb helyet hagyva, alul pedig egy csíkot különítünk el. Ennek a módszernek a lényege abban rejlik, hogy az előadáson a jobb oldali szélesebb oszlopba jegyzetelünk, de utána minél hamarabb kitöltjük a jegyzet másik két részét is. A bal sáv neve a felidézés oszlop: ide kerülhetnek kérdések, címszavak és fogalmak, rövidebb megállapítások. Ha megértettük a tananyagot, a jobb oldali jegyzet letakarásával, kizárólag a felidézés oszlop segítségével vissza kéne tudnunk adni a tanultakat. Az alsó sávba pedig pár mondatban összefoglalhatjuk a témát

2_3.png

  1. Gondolattérkép

Képzeljük el, hogy az elménk a valóság térképe! Innen ered a gondolattérkép technikájának elnevezése. Kezdjük azzal, hogy az előadás témáját a lap közepére írjuk. Innen kezdhet építkezni a térképünk, ahogyan elágazásokat adunk a kezdőponthoz minden irányba, ahonnan további elágazások kezdődhetnek. Ez a módszer kiválóan alkalmazható egy téma szisztematikus és részletekbe menő áttekintésére, ahogyan az al-al-alpontok is megjelenhetnek a sokadik elágazásokban.

3_1.png

4.gif

  1. Flow

Emlékezzünk vissza az első bemutatott jegyzetkészítési technikánkra, és képzeljük el a konkrét ellentettjét! A lineárisan vezetett vázlatpontok helyett a flow technikája holisztikus tanulásra ad módot. Itt a lényeg nem is a konkrét jegyzetkészítésen van, hanem a lehetőségen, hogy már a kurzus közben tanuljunk. Célunk, hogy olyan dokumentumot hozzunk létre, ami leképezi a mi saját elképzelésünket a témáról. Egyesek számára a módszer alkalmazása azt jelenti, hogy nem is kell megtanulniuk a tananyagot, hiszen már előadás közben megértették. Természetesen, ez nem működik minden diszciplínában és kurzuson…

5_3.jpg

  1. Jegyzetelés a diasorba

Ha lehetőséged van letölteni az oktató által előadott diasort még a kurzus kezdete előtt, akkor érdemes lehet magába a ppt-be jegyzetelni, illetve annak kinyomtatott verziójára. Így pontosan észben tarthatod, hogyan tartoznak össze a nagyobb blokkok a tananyagban, amiket akár az oktató példáival is kiegészíthetsz. Előnye és hátránya egyben, hogy nem kell annyit jegyzetelni, plusz a gondolatmenet már előtted van, ez azonban hátráltatja, hogy saját magad ragadd meg a téma lényegét.

Neked melyik jegyzetkészítési technika vált be eddig? Hajlandó lennél kipróbálni egy újat?

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.

Tetszett a bejegyzés, és nem akarsz lemaradni a következőről? Akkor kövesd a Konzervtelefon Blogot, és a BME Kommunikáció és Médiatudomány Facebook oldalt!

Az egyenruha hatalma: manipuláció és befolyásolás a tekintély egyik szimbólumának erejével

Hat éve történt az egész világot megrázó norvégiai tömegmészárlás, melyet 2011. július 22-én hajtott végre a rendőri egyenruhát öltött Anders Behring Breivik. Azonban nem Breivik volt az egyetlen, aki a kihasználta ennek manipulatív hatását. A legtöbb esetben kompetensnek, megbízhatónak, nagy tekintéllyel rendelkezőnek tartjuk az uniformis viselőjét. De mi áll ennek pszichológiai hátterében?

A tekintély és az engedelmesség

A meggyőzés tudományával foglalkozó kutatók régóta tanulmányozzák, milyen viszonyban áll a tekintély és az együttműködési hajlandóság. Robert B. Cialdini, a meggyőzés, a befolyásolás és a tárgyalás területének nemzetközi hírű szakértője a Hatás – A befolyásolás pszichológiája című könyvében az ötödik alapelvként tartja számon a vélt vagy valós tekintélynek való engedelmesség ökölszabályát. Ahogyan a Milgram-féle kísérlet is bebizonyította, ez akkor érzékelhető a leginkább, amikor valamilyen oknál fogva nincs lehetőségünk a döntési opciók szisztematikus értékelésére, ezért a heurisztikákat hívjuk segítségül.

Az alábbiakban bemutatunk néhány kísérletet ennek alátámasztásául.

Az egyenruha befolyásoló ereje

A tekintélyelvhez kapcsolódó státuszszimbólumok egyik nagyhatású fajtája, a címek és rangok mellett, az öltözködés. Leonard Bickman szociálpszichológus legismertebb kutatásait a ’jólöltözöttség hatalmának’ szentelte. Vizsgálatsorozatában számos kísérlet bizonyította, hogy a tekintélyt parancsoló öltözéket viselő személyek kéréseire milyen nehéz nemet mondani. Ezeket járókelők megállításával végezte: a hozzájuk intézett kérések között volt, ami eldobott szemét felszedését kívánta, buszmegállóban való helyváltoztatásra irányult, de az is előfordult, hogy a kérést prezentáló személy aprópénzt kért a parkolóautomatához.

Bickman minden egyes kísérletben végrehajtott egy minimális változtatást. A beépített személy ugyanaz maradt, azonban mindig másmilyen öltözékben fordult a járókelőkhöz. Volt, amikor egyszerű, kényelmes ruhákban jelent meg, máskor viszont biztonsági őri egyenruhában tette próbára a megállítottak együttműködési készségét.

1_1.png

A kísérletet megelőzően végzett felmérésben a legtöbb válaszadó nagymértékben alábecsülte, mekkora hatást gyakorol az egyenruhát viselő személy a megszólítottak együttműködési hajlandóságára, ugyanis Bickman kutatásának eredményei szerint a biztonsági őri egyenruha kétszer annyi járókelőt bírt rá a kérések teljesítésére.

Más kísérletek is hasonló következtetéseket vontak le az öltözék, kinézet befolyásoló hatását illetően. Például a páciensek jobban emlékeztek az orvos által mondottakra, amennyiben annak sztetoszkóp volt a nyakában. Egy másik kísérlet arról számolt be, hogy az elegáns öltönyt viselő beavatott személy piros lámpánál történő átkelése egy nagy forgalmú úton 350%-kal több követőt vonzott, mint amikor az illető hétköznapi, egyszerű viseletben szabálytalankodott.

2_1.png

A bemutatott kísérletekben az öltözék láthatóan nagymértékben befolyásolta a beavatott személyekkel szemben tanúsított viselkedést. Mi a magyarázat? Egyszerű: a beépített emberek szakértelméről, tekintélyéről semmilyen más ismerettel nem rendelkeztek a kísérletben öntudatlanul részt vevő egyének, csupán vizuális információk álltak rendelkezésükre.

Nem csak felnőtteknél, gyerekeknél is működik az egyenruha ereje

Durkin és Jefferey tanulmányában olvasható, 5-9 éves gyerekekkel végzett kísérlet alapján megállapítható, hogy számukra az erő ténylegesen az egyenruhában lakozik. Megkérték őket ugyanis, hogy válasszák ki három alternatíva közül azt a személyt, aki letartóztatást végezhet, vagyis felhatalmazása van erre a cselekedetre. A választás egy civil ruhát viselő, illetve egy egyenruhás rendőr, valamint egy rendőri egyenruhát viselő civil közül történt. Többségük a harmadik személyt választotta, vagyis az egyenruha legitimálta a hatalmat.

3.png

Milyen tanulsággal bír ez a jelenség a mindennapi életünkben?

Annak jelentősége, hogy a tekintélynek kézzelfogható szimbólumokat tulajdonítunk, krízishelyzetben mérhető leginkább – rögtön tudjuk, kihez kell fordulnunk segítségért. Ugyanakkor azt is észben kell tartanunk, hogy az automatikus engedelmesség a tekintély szimbólumainak hatására, sok esetben veszélyes is lehet, ezért nem árt, ha azonosítást kérünk az egyenruhát viselő illetőtől.

 

képek: innen, innen és innen

A disztópikus szolgálólányok már az amerikai törvényhozóknál tiltakoznak

A szolgálólány meséje című sorozat áprilisi premierje óta tartja lázban a nyugati világot. A sorozat Margaret Atwood 1984-es regényének legújabb feldolgozása, mely egy disztópikus amerikai teokrácia történetét meséli el. Az írónő szerint a műben leírtak mind megestek már valamelyik országban, kultúrában: a fikciót tehát az élet inspirálta. Mostanában azonban a fikció ad ihletet valós eseményekhez: az USA-ban szolgálólányoknak öltözött nők tiltakoznak a nők jogait érintő törvényi megszorítások ellen. 

A vörösköpenyes szolgálólányoknak öltözött nők felbukkanása Amerika utcáin egy ötletes marketingkampánnyal kezdődött még márciusban: a sorozatot gyártó Hulu így reklámozta a következő hónapban debütáló televíziós produkcióját, A szolgálólány meséjét (The Handmaid's Tale). Talán nem is gondolták, hogy az öltözet hamarosan a női elnyomás elleni küzdelem szimbólumává válik majd. 

tht0.jpg

A sorozat, illetve a regény a főszereplő, Offred (Elizabeth Moss) szemén keresztül mutatja be az Egyesült Államokból létrejött Gilead működését. Nevének szó szerinti jelentése "Fredé" - ami arra utal, hogy a szolgálólányként ő gazdája, Frederick Waterford (Joseph Fiennes) tulajdona. A történet szerint a női termékenységi ráta aggasztó mértékű csökkenése miatt egy szélsőséges vallási nézeteket képviselő csoport tör hatalomra az ország megmentése érdekében. Az új társadalmi berendezkedésben a termékeny nőket brutális testi fenyítésekkel kényszerítik rá arra, hogy a tehetős családokat szolgálják, és mint egy tenyészállat, essenek teherbe a férj havi szexuális erőszaktételének hatására. A nők elnyomása és a patriarchátus azonban közel sem ennyire egyértelmű, hiszen a férfiak között is kasztok vannak: ennek következtében a tehetős családok nő tagjai magasabb rangban vannak, mint a ház körüli szolgálatot teljesítő férfiak. 

tht01.jpg

A sorozat nem könnyen emészthető, testi csonkításokból és durva pszichológiai megaláztatásokból mindegyik epizódba jut. A széria példátlan népszerűségnek örvend Amerikában, a történet alapjául szolgáló könyv ismét az eladási listák élén áll. Viszont ne gondoljuk, hogy a sorozat elkészítésének a női egyenjogúságot kritizálható módon felfogó Trump győzelme adta meg a kezdő lökést, az adaptáció ötlete ugyanis már Barack Obama elnökségének idején felmerült. Sokan azt mondják, a sorozat elképesztően aktuális a jelenlegi amerikai politika ismeretében, ezzel is hangot adva Trump elleni tiltakozásuknak. Sokan azonban túlzónak tartják, hogy a szolgálólány meséjének vádjával illessük a szabadság földjét, a bátrak hazáját, és helyette vigyázó szemünket Keletre vessük.

tht02.jpg

Érdekes azonban, hogy a regény és a sorozat nem egy elmaradott vagy kizsákmányoló ország képét festi le -  legalábbis a főszereplők visszaemlékezéseiben nem. Gilead és a szolgálólányok életének történéseit ugyanis visszaemlékezések szakítják meg, amikben a jelenlegi amerikai politikára fölöttébb hasonlító társadalmi berendezkedést láthatunk. A nők dolgoznak, buliznak, a reggeli futás után kávét vásárolnak a pékségben. És amúgy egymással is házasodhatnak. Egyik napról a másikra azonban kirúgják őket munkahelyükről, bankkártyáikat letiltják, az utcán megjelenő fegyveresek figyelik minden lépésüket. A szolgálólány meséjének ez az egyik tanulsága: ne gondoljuk, hogy megszerzett jogaink garantáltak, azokat soha nem vehetik vissza tőlünk.

tht03.jpg

A nők jogaival kapcsolatos törvények megszigorítása több államban is a felszólalásra késztette a történetet ismerő nőket. Először márciusban, a texasi törvényalkotás termében vörösbe öltözött szolgálólányok egy csoportja nézte végig némán, ahogy a többségében férfi törvényhozók arról szavaztak, hogy a nőknek nehezebb legyen abortuszt elvégeztetni. A 415-ös számú törvény megakadályozta volna, hogy a nők biztonságos és rutinszerű abortuszban részesülhessenek a terhesség második trimeszterében (4-6. hónapig). A 25-ös számú törvény pedig engedélyt adott volna az orvosoknak, hogy hazudjanak a szülőknek, amennyiben a magzatnál olyan betegséget észlelnek, amely miatt esetleg az abortuszt választanák. A szolgálólányok némán hallgatták végig, ahogy a 415-ös törvény elfogadják, a 25-ös megszavazására pedig egy későbbi időpontot tűznek ki.

tht2.jpg

Májusban már Missouri államban jelentek meg a jellegzetes vörös köpenyt és fehér szemellenzőt viselő nők, akik az ellen tiltakoztak, hogy a családi tanácsadást végző szervezetektől megvonják az állami támogatást. Természetesen olyan szervezetekről volt szó, akik az abortuszról mint opcióról is tájékoztatták a hozzájuk segítéségért fordulókat. A törvényhozók elleni demonstráció itt már kevésbé zajlott gördülékenyen, a nőkkel ugyanis levetették arcukat takaró kalapjukat.

tht1.PNG

Júniusban Ohio államban tiltakoztak. Aztán Texasban az események nem várt fordulatot vettek. A szolgálólányok viselkedése ugyanis a sorozatban nagyrészt szótlan és szervilis tűrésből áll. Csoportos jelenlétük erejét nemcsak a sorozatban, de a korábbi hónapok tüntetésein is hangtalanságuk adta. Júniusban azonban a texasi törvényhozók elleni küzdelemben a szolgálólányok együtt kezdték kántálni a szégyen szót. Majd nyolc percen keresztül folytatták.

A nők gyermekvállalási jogai azonban nem az egyetlen olyan pont a történetben, amelyhez társadalmi mozgalmak kapcsolódnak. Margaret Atwood regényében a homoszexualitást halállal büntetik. A mű egyik szereplőjéről, a szolgálólány Ofglenről (Alexis Bledel) megtudjuk, hogy Gilead létrejötte előtt akadémikusként dolgozott, otthon pedig felesége és fia várta. A sorozatban láthatjuk, amint a szolgálólányok szexualitásukért halált érdemlő felkötött emberek hullái mellett sétálnak el. A kivégzetteken a náci koncentrációs táborokra emlékeztető rózsaszín háromszögeket vehetünk észre. A homoszexuálisok "átnevelése" a mai napig legális a világ liberálisnak nevezhető részein is. A sorozatban Ofglent szexuális irányultságáért olyan horrorisztikus módon büntetik, amely úgyszintén szokás a világ bizonyos részein. "Így nem akarhatja majd azt, amit nem kaphat meg" - szólt a magyarázat, amit nemcsak a szexuális vágyakra érthetünk, hanem bármilyen szabadságjogunk iránti vágyakozásra.

tht05.jpg

A sorozat második évadja már készülőben van, és érdekes lesz látni, hogy az alkotók mihez kezdenek a könyv útmutatása nélkül. Offred története ugyanis a regényben ott zárult le, ahol az első évad véget ért. Addig is szórakoztathatjuk magunkat ezzel a játékkal, ahol idézetekről kell megállapítanunk, hogy azokat a könyvben olvashatjuk vagy amerikai politikusok nyilatkozataiban.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen.

Keep calm and carry on, avagy a terror már életünk része?

A Keep calm and carry on angol szlogen a II. világháborúban született, de az utóbbi időben az angliai terrortámadásokat követően a Twitteren vált hashtag formájában nemzeti érzéssé. Sokak számára a brit modorosságra és kitartásra utaló jelmondat fogalmazza meg azt, hogy nem adják meg magukat a terrorral szemben. A másik tábor szerint azonban a mottó magunkévá tétele a terrorizmus normalizálását váltja ki, mintha csak arról lenne szó, hogy csendben tűrjük a villamos késését.

A Keep calm and carry on jelmondata az elhíresült poszter formájában a II. világháborúban látta meg a napvilágot, amikor is a német támadás valós fenyegetettsége okán szükség volt a nép megnyugtatására. A poszterből közel 2,5 millió példányt nyomtak ki, de amikor a széles körben történő terjesztésére került volna a sor, a kormány mégis visszakozott. Nem akarták ugyanis, hogy a nép azt érezze, háborús félelmeiket a kormány nem érzi jogosnak. Közhelyesnek és lealacsonyítónak vélték az üzenetet.

twitter0.png

A manchasteri támadást követően az ország vezető politikusai és a város polgármestere a nyugalom üzenetét fogalmazták meg. A Twitteren egyre többen fejezték ki érzéseiket a világháborús szlogennel, sőt ezek a korabeli képek is megjelentek:

twitter1.jpg

twitter2.jpg A szlogen és az általa közvetített életérzés egyértelműen annak a kifejezésére szolgált (és szolgál még mindig), hogy az emberek nem riadnak vissza a terroristáktól, sőt, hétköznapi rutinjaikat sem fogják megváltoztatni. Erre utalt a legutóbbi londoni terrortámadást követően John Oliver, a Last Week Tonight házigazdája, aki felrótta az amerikai médiának, hogy Nagy-Britanniát a terror ostroma alatt lévő nemzetként mutatja be.

És itt jön be a képbe a britek legújabb nemzeti szimbóluma, a terrortámadás elől a sörrel a kezében elsétáló férfi – a briteket eszerint ugyanis olyan szinten nem hatja meg egy terrortámadás, hogy még a sörüket sem hajlandóak hátra hagyni.
twitter3.jpg

Kicsit komolyabbra véve a szót, Matthew Norman, az Independent újságírója a terrorizmust betegségekhez hasonlította. Azt írta, ez a típusú terrorizmus nem olyan, mint a rák – nem lehet műtéttel meggyógyítani, ugyanakkor nem is olyan súlyos, hogy felülírja, kik vagyunk. Emberéleteket követelt, amiket indokolt meggyászolnunk, és amikről létfontosságú megemlékeznünk. Egy demokratikus társadalom számára azonban a terrorizmus inkább olyan, mint egy krónikus betegség, például a cukorbetegség. Muszáj megtanulnunk élni vele. Bizonyos szempontból elkerülhetetlen megváltoztatni azt, hogy mit és hogyan csinálunk nap mint nap. Akárcsak a diabétesszel élőknek, a tünetek enyhítése érdekében a városiaknak is meg kell alkudniuk: számítani kell a fegyveres rendőrökre az utcasarkokon, a szigorúbb biztonsági ellenőrzésekre, és a hosszabb sorokra a látványosságoknál. 

A cikk kommentjei között azonban érdekes gondolatok merülnek fel. Egyesek egyetértenek azzal, hogy a Keep calm and carry on hasznos mentalitást, de ellenzik azt, hogy ezt az „új valóságot” el kellene fogadnunk. Sőt, visszatérve az orvosi analógiához, egy kommentelő arra hívja fel a figyelmet, hogy a 2-es típusú cukorbetegséget részben saját életmódunk is okozhatja.

A szlogent ellenzők szerint a sört igenis hátra kell hagyni, a tejesembert nem célszerű ugyanúgy várni, a villamos késésébe nem szabad beletörődni. Mert azzal, hogy elfogadjuk az „új valóságot”, normalizáljuk a terrorizmust: azt állítjuk, hogy már visszafordíthatatlanul része mindennapjainknak.

Összességében két dolog biztos. 1. Pánikhelyzetben próbáljuk megőrizni a hidegvérünket. 2. Londonban baromira drága a sör.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.

Beszédes ábrák, képfestő szavak és tapintható ötletek: avagy így tarts emlékezetes előadásokat

A prezentáció fogalmáról alapvetően két nagyon eltérő asszociációnk lehet: egyfelől gondolhatunk a szürke, unalmas PowerPoint diák véget nem érő sorozatára, másfelől eszünkbe juthatnak a TED (Technology, Entertainment, Design) konferenciasorozat inspiráló és meggyőző előadásai. Összeszedtük, hogy mit érdemes végiggondolnod ahhoz, hogy az előadásod az utóbbi kategóriába tartozzon. 

A prezentációd mondanivalójának sikeres átadása több tényezőtől függhet: ezzel kapcsolatban a legígéretesebb tudományos megközelítésekből és TED előadásokból válogattunk össze néhány alapelvet. 

1. A közönség mindkét agyféltekéjét meg kell mozgatni

Gondolataink hatékony átadásához legalább olyan fontos a vizuális kommunikáció, mint a szóbeli meggyőzőképesség, hiszen a prezentáció közben a hallgatóság jobb és bal agyféltekéje is aktív. Seth Godin szerint az előadásról alkotott első benyomás már a diasor elején kialakul, amihez hozzájárulnak az olyan nonverbális jelek, mint a tekintet, a szemkontaktus, a mimika, a gesztusok és a testtartás: ezeket mind a jobb agyfélteke érzékeli. Az értelemre hatás mellett Godin a prezentációk legfontosabb céljának az érzelmek átadását tartja, ehhez pedig hatásos eszközt jelentenek a diák. Ha a kép és a mondanivaló között szoros asszociációs kapcsolat van, akkor azok egymás nélkülözhetetlen kiegészítőjévé válnak: az ábrák az előadó személye, szavai és stílusa nélkül nem mondanak túl sokat, ezekkel együtt viszont emlékezetessé teszik az előadást.

2. Vedd figyelembe a különböző tanulási stílusokat

Tanulási stílusok szerint alapvetően három csoportra oszthatjuk a közönséget: a vizuális, az auditív és az empirikus úton tanulókra. Az emberek körülbelül 40%-a a vizuális tanuló, elengedhetetlen tehát, hogy az üzeneteinket képi úton is hatékonyan adjuk át a hallgatóságunknak. Ráadásul a látásunk fontosabb információforrás, mint bármelyik más érzékszervünk.

Az auditív  tanulók elsősorban a verbális ingerekre fogékonyak, számukra a történetek és az érzékletes példák jelentik a kulcsot az üzenet memorizálásához. Audioingerekkel is nagy érzelmi hatást tudunk gyakorolni a közönségre: erre a legjobb példa Lisa Kristine Fényképek a modernkori rabszolgaságról című előadása a 2012-es TEDxMaui konferencián. 

Amellett, hogy a Kristine által használt fényképek erősen hatottak, az előadás a „képfestő” szavak által vált rendkívülivé: Dr. Pascale Michelon ezt „vizuális bevésésnek” nevezi. A neurológusok kimutatták, hogy az agy elsődleges látókérge nem képes a képzelet és valóság közötti különbségtételre: tehát ugyanazok az agyi területek mutatnak aktivitást akkor, hogyha elképzelünk egy képet, mint amikor ténylegesen látjuk is azt. Ezért Michelon azt javasolja, hogy ne csak igazi képeket használjunk, hanem próbálkozzunk a verbális információk vizuálissá alakításával is: ezt megtehetjük metaforákkal, hasonlatokkal, és olyan példákkal, amikkel „képet festünk a nézők lelki szemei elé.”

Az empirikus úton tanulóknak a tapintás, a mozgás és a cselekvés segít abban, hogy emlékezzenek az előadásra, bevonásuk tehát a prezentáció tárgyának megérintésén, kipróbálásán keresztül valósulhat meg. Ám a kinesztetikus érzékelést, vagyis a tapintást nehéz beépíteni a prezentációba, különösen akkor, ha nem egy kézzelfogható termékről van szó, hanem egy ötletről vagy gondolatról. A probléma azonban áthidalható, ahogyan ezt Elliot Krane, a stanfordi Packard Gyermekkórház fájdalomkezeléssel foglalkozó specialistája bebizonyította 2011-es TED-előadásában.

Krane mondanivalója az volt, hogy a fájdalom általában csak tünet, de vannak esetek, amikor a krónikus fájdalom maga a betegség. Ahhoz, hogy a közönség megértse ezt, segítségül vett egy madártollat és egy mini lángszórót. Az alkarját előbb a tollal simította végig, és arra kérte nézőit, képzeljék el, hogy az ő karjukat érinti meg éppen. Majd ugyanezt kérte tőlük, amikor bekapcsolta és karjához emelte a lángszórót... A demonstrációval arra mutatott rá, hogy a krónikus fájdalomban szenvedő betegek agya a madártoll érintésére azt üzeni, hogy lángszóró égeti őket.

Összefoglalva: a különböző tanulási stílusok miatt, ha az előadó képekkel, történetekkel és kellékekkel egyszerre több érzékszervre hat, akkor az emberek sokkal élénkebben emlékeznek majd a mondanivalójára. 

3. Fordítsd előnyödre a kettős kódolás elvét!

Az agy másképp dolgozza fel a képi információkat, mint az írott vagy hallott szöveget - ezt a jelenséget multimodális tanulásnak nevezik a tudósok. A "kettős kódolás" elvét Allan Paivio, a Nyugat-ontariói Egyetem pszichológia tanára alkotta meg: lényege, hogy míg a képi információkat vizuális és verbális elemként is kódolja az agy, addig a szavakat csak verbális elemként, ezért sokkal könnyebb felidézni a képeket, mint a hallottakat. Erre a jelenségre a multimédia-elv kifejezést is előszeretettel alkalmazzák a kutatók. 

Dr. Richard Mayer, a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem nevelés- és oktatáspszichológia tanára 1991 óta folytat empirikus kutatást a multimédiás tanulásról, melynek eredményeit az "A Cognitive Theory of Multimedia Learning" című tanulmányában publikálta. Azt állítja, hogy bonyolult fogalmak elmagyarázása sokkal hatékonyabb, ha egyszerre többféle érzékszervi (audio-, vizuális és kinesztetikus) hatást működtetünk.

Carmine Gallo szerint a multimédiás előadás esetében az összetartozó képeket és szavakat együtt érdemes szerepeltetni, nem pedig egymástól elválasztva. Továbbá, kevés olyan szöveget és képet használjunk, amik nem kapcsolódnak a tárgyhoz, hiszen a rövidebb, ám sok releváns információt tartalmazó előadások hatékonyabbak. 

4. Végül egy példa arra, amikor az igazán jó prezentációból film készül

A multimédiás prezentáció mozgalmának kiemelkedő egyénisége, Al Gore, az USA egykori alelnöke, 2006-ban volt előadója a montereyi TED konferenciának. Az egy évvel később a globális felmelegedés területén végzett munkájáért Nobel-békedíjjal jutalmazott Gore az Oscar-díjas Kellemetlen igazság (An Inconvenient Truth, 2006) című, pár hónappal később bemutatott dokumentumfilmben szereplő képeket használta az előadásában. Keynote-tal készített diasorozata tökéletes példa arra, hogy milyen erővel tudja az információ vizuális megjelenítése cselekvésre ösztönözni az embereket. 

A film producere, Laurie David, miután először látta Gore prezentációját, küldetésének tekintette megosztani azt mindenkivel. A diaképek nélkül az egykori alelnök nem tudott volna akkora hatást gyakorolni Davidre, hogy az filmet forgasson az anyagból: a multimédiás élmények miatt az előadás jobban hasonlított egy filmre, mint egy prezentációra. Enélkül az üzenet valószínűleg csak azokhoz jutott volna el, akik eleve érdeklődnek a téma iránt, így viszont könnyen befogadhatóvá vált a probléma mindenkinek. Gore előadása kiválóan alkalmazta az egyszerűség elvét, a komplex információk átadását hatásos, egyértelmű képi anyaggal segítette, melyet Nancy Duarte, a világ egyik legismertebb prezentációtervező irodájának vezetője készített.  

Egyetlen gondolat is képes lavinát elindítani, egyetlen ötlet is lehet egy mozgalom gyújtópontja, egyetlen gondolat is átírhatja a jövőnket. De minden gondolat erőtlen, ha bennünk ragad. (...) Ha azonban képesek vagyunk azt úgy kommunikálni, hogy attól másokban is megmozdul valami, változásokat indíthatunk el. /Nancy Duarte/

Összességében elmondható, hogy a TED konferenciákkal új korszak kezdődött a prezentáció dizájn világában: míg egy átlagos ppt-n 40 szó áll, a TED előadások diái között nehéz olyat találni, ami szöveggel van telezsúfolva...Mégis a világ legjobb prezentációi közé tartoznak.

képek: inneninneninnen, inneninnen és innen

 

 

 

 

Egy radikális béka miatt bukott el Le Pen?

Az amerikai elnökválasztást követően az alt-right aktivizálta magát Európában is, hogy a Nagy Mémháború második ütközetében Franciaországban is diadalmaskodjanak. Egyik harcieszközük a tengerentúlon is elhíresült Pepe, a rajzolt béka, aki Trumppal sikert aratott, Le Pennek viszont nem hozott győzelmet. A radikális szimbólummá vált béka tündöklésének és temetésének sztorija.

Miért is gondolták az amerikai mémharcosok, hogy a franciáknál be fog válni egy békáról szóló mém?! Na, de kezdjük az elejéről, és ismerkedjünk meg Pepével, a békával!

pepeoffice.png

Pepe 2005-ben született meg Matt Furie tollából (és színes ceruzáiból), hogy aztán a Boy’s Club képregény hasábjain tündökölhessen. Furie elmondása szerint Pepe egy laza béka, aki szeret semmit tenni, a haverjaival lógni, dumálni a telefonon, néhanapján füvet szívni… Pepe vonzerejét a mémkészítők számára az adhatja, hogy a békát szinte minden üzenet kommunikálására fel lehet használni. Nem meglepő tehát, hogy Pepéből az elmúlt évtizedben világsztár lett az interneten.

pepe1.pngA tavalyi amerikai elnökválasztásban kiemelt szerepet kaptak a mémek, ahogyan Trump kampányában újszerű kommunikációs stratégiákkal és felületeken próbálták megszólítani a fiatalabb generációkat. Jóllehet nem egyszerű azt mérni, hogy a mémek mennyiben segítenek egy elnök megválasztásában, mégis sokan vélekednek úgy, hogy azok kétségkívül hozzájárultak Trump győzelméhez.

pep1_5.jpg

pepe3.jpg

pepe2.jpg

Az elnökválasztás után pár nappal egy felhasználó egy Le Pent támogató Reddit fórumon a következőt posztolta: „Ha jól értem, mémekre van szükségetek. Elhoztam nektek Pepe Le Pent. Ritkaság a tengerentúlról.”

pepe4.jpg

pepewar.jpg

A franciák nem utasították vissza az amerikai segítséget (annak ellenére, hogy nacionalista politikai irányvonalakról beszélünk). Az alt-right egyik megszokott kommunikációs csatornáján, a Redditen, még egy fórumot is létrehoztak a stratégia megtárgyalására a Nagy Mémháború második csatájában. Sőt, Nyugat-Európában is megpróbálták elterjeszteni Trump elhíresült jelmondatának egy verzióját, a „Make France Great Again” szlogent.

pepetwitter.PNG

pepe_border.jpg

Csakhogy az erőfeszítések a francia fronton nem mutatkoztak hasonlóképpen sikeresnek. A terjesztésre szánt mémek sokszor angol nyelven íródtak, ami a nyelvükre igencsak büszke franciáknál nem vette ki jól magát. Emellett úgy tűnt, hogy a szélsőséges képek kevésbé rezonáltak a francia választópolgárokkal, továbbá az álhírek és egyéb digitális félretájékoztató próbálkozások sem érték el a kívánt hatást. Sőt, egy francia akadémikus, David Chavalaris a #MFGA (Make France Great Again) hashtaget vizsgálva a Twitteren kimutatta, hogy azok majdnem kétharmada Amerikából származott.

Amikor Pepe adaptálásának sikertelenségére keressük a magyarázatot, ne felejtsük el, hogy ő bizony egy béka. És a béka a franciák szemében pedig a népük elleni sértést is jelentheti. Szóval nemcsak arról lehet szó, hogy a franciák (még) nem érettek meg az amerikaiak kiforrott mémkultúrájára, de maga a szimbólum is rosszul lett megválasztva.

pepefrench.png

Ennek ellenére a nemzetközi támogatók továbbra is lelkesen használták Pepét, aki immáron az antiszemitizmus és a rasszizmus szimbólumává vált. Kitartóan küzdöttek a csatában, de Le Pennek mégsem sikerült Trumphoz hasonlóan trónra kerülnie.

pepenazi.jpg

És mit gondol Pepe szülőatyja, Matt Furie, a béka radikalizálódásáról? Látva, mit tett az amerikai alt-rigth szeretett képregényhősével, elindította a #savepepe kampányt, hogy a gyűlölet szimbólumából visszaváltoztassa őt a béke békájává. Elárasztotta az internetet több száz vidám Pepe-rajzzal, de amikor ez sem volt elég, a francia elnökválasztás közepette eltemette békáját. #neverforgetpepe

pepehalott.png

Képek: inneninnen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen.

süti beállítások módosítása