A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Megjelent Zävodi első lemeze: „Amit megírok, az száz százalékban rólam szól”

2019. január 25. - KomMédia BME

Závodi Marcel – művésznevén Zävodi – sokat változott A Dal óta. A 19 éves zeneszerző az utóbbi időben nem csak zenekészítéssel, hanem klipgyártással is foglalkozik: Király Viktornak és Dér Heninek is forgatott már, dalszöveget azonban csak magának ír. Zenei stílusáról, A Dalban szerzett tapasztalatairól és januárban megjelent első albumáról is beszélgettünk.

zavodi1_vagva.jpg

(via Instagram)

Gyerekkorod óta jelen van az életedben a zene édesapád által. Már akkor is tudtad, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Száz százalékosan biztos voltam benne, szerintem már háromévesen is. Valamiért nálam annyira egyértelmű volt és annyira könnyen alakult a szakmaválasztás, hogy nem tudom elképzelni, hogy ennél egyszerűbben menjen valami.

Mikor kezdett el érdekelni a hip-hop és a rap?

Mikor elkezdtem producerkedni tizenegy-tizenkettő évesen, akkor csak Black Eyed Peast hallgattam, hatalmas példaképem volt will.i.am. Volt mellettem pár gyerekkori barátom és együtt felbrummogtuk, amit éppen kitaláltunk. Már akkor elkezdődött valamilyen hip-hopos vonal bennem, de aztán eltelt egy-két év és inkább a hangszerelésre koncentráltam. 2014-ben volt az, hogy mindenki DJ és producer lett, és én is átmentem kicsit ebbe az irányba, ami háttérbe szorította a rap-vonalat. Később azonban egyre nagyobb igényt tartottam rá, elkezdtem hallgatni és ez lett belőle. De mindig ott lakozott bennem.

Hogyan jött az életedbe a kliprendezés?

Összefüggőnek tartom a videoklipeket a zenével: klipkészítéskor, érdemes olyan embert választani, aki ugyanúgy átlátja a zenei világot, mint a vizuálisat. Szerintem mindkettőhöz kell egyfajta alapérzék, de ettől függetlenül zeneileg nagyon támogató, hogyha ott van a ritmus, ha valaki ugyanúgy tud figyelni a szövegre, mint a dallamra. Mostanában úgy érzem, hogy a dalszövegírók sem tudnak annyira figyelni a szövegre, mint amennyire kellene. Emiatt kezdtem el gondolkodni a kliprendezésen.

Závodi Marcel

Zenei tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott. Édesapja, Závodi Gábor elismert zeneszerző, producer. Gyerekkorában színitanodába járt, a Nemzeti Színházban is szerepelt és filmet is szinkronizált. Nevét az ország 2017-ben ismerhette meg A Dal című műsorban, ahol Berkes Olivérrel közös produkciójukat, a #háttérzajt versenyeztették az Eurovízióra.  Döntőbe jutottak, azonban a versenyt nem ők nyerték meg. Ezután folytatták a közös munkát, megjelent az Utolér a fény című daluk, melyet a rádiók is előszeretettel játszottak. Marcel a pop-osabb alternatív zenék után most hip-hop és rap stílusú dalokat készít, klipeket forgat, első albuma január 22-én jelent meg Revise. címmel.

Egy klip készítésekor mi inspirál, mikből merítesz?

Nagyon szimbolista vagyok, szeretek jobban belenézni a szövegbe. Egy új számomhoz írtam nemrég szkriptet, amiről nem szeretnék egyelőre sokat elmondani, de arról szól, hogy a szereplő életében változás történik. Átalakul a személyisége, minden, ami eddig pillérként benne volt. Ezt a változást szeretnénk szürreális módon megjeleníteni, ehhez olyan vizuális elemeket keresünk, amelyek megragadják a nézőt. Egy klip esetében abban hiszek, hogy kevesebb képet kell forgatni, de többet kell gondolkozni rajtuk. Ha mennyiségben kevesebbet vállalsz, az minőségibb lesz.

Miken dolgozol jelenleg? Úgy tudom, hogy múlt héten is forgattál.

Nemrég kezdtem el a The Greatest Production nevű kisebb csapatunkkal klipeket forgatni. Hárman vagyunk benne: egy gyártásvezető, egy vágó és én, mint rendező. Pár hete jött ki a Dér Heni Mindig közel című számához készített videoklip, amelyhez zeneileg is közöm van, illetve a klipet is én rendeztem. Izgalmas forgatás volt, tizennyolc órát dolgoztunk végig egyben. Most végeztünk egy Király Viktor klip forgatásával, amelynek az utómunkái még nem készültek el. A Mátrában vettük fel, nagyon szép képek lesznek benne.

Dalszöveget is írsz másoknak?

Szöveget nem írok más előadónak, a saját projektemben vagyok szövegíró, mivel általában rapzenéket hozok ki. Nem szívesen lennék az a karakter, aki kvázi bárkinek odaadná azt, ami a fejében van, ugyanis nincs is olyan a fejemben, amire szüksége lenne egy olyan előadónak, aki nem én vagyok. Amit én megírok, az száz százalékban rólam szól.

Térjünk rá egy picit A Dalra! Hogy találtatok egymásra Berkes Olivérrel?

Nagy Bence barátom Olivérnek is csinált klipet, és a születésnapi buliján ott volt Olivér is. Épp akkor írtam egy-két számot, amihez egy nagyon tehetséges énekest kerestem. A buli után hívtam fel Olivért. Neki is tetszett a szám, még aznap át is jött felvenni.

Ez a #háttérzaj volt?

Nem, ez egy másik dal volt, végül nem hoztuk ki. A #háttérzaj készítésekor átküldtem neki, hogy mit kellene felénekelni, ezután édesapámnak adtuk át a számot, hogy írjon hozzá egy jó magyar szöveget, és így született meg a dal. Viszonylag gyorsan, mert maximum húsz percet ültem a zongora előtt.

zavodiberkes2.jpg

(via YouTube)

Ezután jött A Dal?

Igen, egyből. Az is hasonló dolog volt, minden nagyon könnyedén ment. Emlékszem, nagyon izgultunk, hogy mi lesz, de igazából, ha jó anyagod van, akkor nincs kétség, hogy mögéd állnak.

Valahol említetted, hogy az Eurovízió nem a te világod. Azért megpróbálkoznál még egyszer A Dal színpadán?

Az Eurovízióban nagyon sokszor olyan dalok jelennek meg, amelyeket már hallottunk valahol, a legpoposabb pop. Ez egyáltalán nem az én világom. Azt nem tudom megmondani, hogy próbálkoznék-e még egyszer. A Dalt nagyon jó promóciós felületnek találom, nincs még egy olyan tévéműsor Magyarországon, ahol elő tudod adni saját magadat és ezáltal elérheted a közönségedet. Szerintem ez nagyon fontos dolog, mindenkinek ajánlom, akinek erre van szüksége.

Mit gondolsz a hazánkban futó tehetségkutatókról?

Szerintem ez egy hatalmas lufi, ami egyszer csak ki fog pukkanni. Kezdem úgy érezni, hogy ez a sok műsor rossz irányba manipulálja a nézők ízlését, sok nagyon tehetséges előadó nem kap lehetőséget.

Egy másik interjúban azt mondtad, hogy a legnagyobb álmod egy Grammy-díj lenne. Dalszerzőként, producerként mit szólsz az idei jelöltekhez? 

Minden kezd elmenni a hip-hop irányába, ugyanaz történik, mint ami a DJ-kel. Amerikában talán azért látszik ez jobban, mert míg a DJ-s vonal főleg a skandináv országokból közelített feléjük, a hip-hop mindig is jelen volt ott.

Itthon is várható változás a zenei trendekben?

Ez a változás már rég itt van, ha megnézzük a YouTube-megtekintések listáját. Lehet, hogy még durvább is, mint Amerikában.

Véleményed szerint eddig mi volt a legnagyobb szakmai sikered?

Majdnem minden mérföldkövét ki tudnám emelni az eddigi karrieremnek, csak egyet nagyon nehéz. A legnagyobb váltásnak az első „songwriting camp”-emet mondanám Lengyelországban, ahová a zeneszöveg.hu küldött ki. Ez volt talán a legmeghatározóbb élményem, ez indított el bennem mindent. Akkor kezdtem el úgy foglalkozni a zenével, hogy az nem feltétlenül a lelkemből szól csak, hanem tudok gondolkodni is benne. El tudom dönteni, hogy mi illik bele egy zenébe és mi nem, mi az, amit túl soknak érzek, és hogy mi fontos nekem egy dalban. Azóta szerencsére már több ilyen dalszerző táborban is részt vettem, pont egy hete jöttem haza a harmadikból.

Mesélj egy kicsit az első albumodról. Ez a tapasztalat érződni fog rajta?

Abszolút. Eléggé pofátlan lesz: ez egy „concept album”, tizenegy számmal, angolul. Minden szám összefügg a másikkal. Változók a műfajok, leginkább hip-hop, r&b, soul, funk. Nem lesznek hasonlóak, de összefogja őket valami nagyon bensőséges.

Gondolom a THE GREATEST és a PIRATES is rajta lesznek.

Nem... Ez a tizenegy szám egy sztori, mintha filmet néznél, csak ezt hallgatod.  Három olyan szám lesz, amelyben közreműködő előadó van: egy brit, egy holland és egy magyar.  Izgalmas lesz.

A bejegyzés szerzője Kővári Bálint, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.

kep.png

A srác a kávézóból – Jeff Buckley, aki a legszebben énekelte a Hallelujah-t

2018. december 22. - KomMédia BME

Ismerős, amikor egy társaságban valaki áradozik egy zenészről, zenéről, aztán az illető meggyőzi magát, hogy bizony hallgassa meg mindenki az új felfedezettjét – berakja, a többiek beszélnek tovább, de ő egyedül igyekszik látványosan élvezni azt. Pedig lehet igaza van, és tényleg zseniálisan szól, csak egyszerűen akkor és ott nem jött át. Most én állok a lemezjátszók mögé, és az ünnepekre hivatkozva szeretném megtörni a plázákban unalomig játszott dalok hatalmát egy makulátlan tehetség életével, dalaival.

Mindannyiunk életében megvannak azok a találkozások, amik egyszer és mindenkorra beégtek az emlékezetünkbe és onnan se mi, se más nem tudja kitörölni őket. Így esett ez velem is, amikor rábukkantam Jeff Buckly-ra: egy nagyon kedves, de végtelenül szerencsétlen időszakban, két értelmezhetetlen pillanat között tehetetlenségem csúcspontján csak annyit tudtam, hogy el akarok felejteni mindent, ami miatt idekerültem.

jeffbuckley_1.jpg

(via)

A zenéje úgy repített át minden nyűgömön, mint ahogyan szülő ringatja rémálmából felocsúdott gyermekét; alig eszméltem fel, már egy zabolátlan lovon vágtáztam egy letűnt kor zsenijével a kaliforniai Orange nevű városkában. Ez volt ő fiatalon, a hatvanas évek végén. Tombolt a beatkorszak, legendák tépték a húrokat.

Jeff apja, Tim Buckley egyébként maga is kedvelt zenész volt, azonban feleségével korán elváltak, így Jeff-el csak 12 éves korában, egy fellépése előtt találkozott először. Remekül kijöttek egymással, az ifjabb Buckley rögtön beleszeretett a zene világába. Hamar meg is beszéltek egy újabb találkozót, ám erre már nem kerülhetett sor, mivel Tim heroin túladagolásban meghalt. Jó pár évvel később rendezték meg az emlékkoncertjét (Greetings from Tim Buckley), ahol Jeff tiszteletét kifejezve, számos dalt elénekelt tőle. Jeffet egyébként a koncert után többen megkeresték, producerek próbálták rávenni, hogy lovagolja meg apja hírnevét; hiába. Inkább New York-ba költözött, ahol rátalált karrierje bölcsőjére, a Sin-é kávézóra.

Csak tiszta forrásból - A legendás hely

Ennek az aprócska kávézónak csodás története van, ide csak úgy néha beugrottak a nagyok – mint például Sinead O’Connor, vagy a U2 – játszottak egy kicsit, aztán ahogy jöttek, úgy mentek is. Jeff ezzel ellentétben rendszeres fellépővé vált, az idő múlásával egyre többen jártak le miatta, míg végül kígyózó sorok álltak a bejárat előtt, várva az ismeretlen srácot a gitárjával. Ez a legendás hely befogadta őt, szabad kezet adott neki. Itt találta meg valódi előadói énjét, itt érzett rá igazán, hogy miként képzeli el a zene világát. Ezt őrzi a következő mondat is:

„Just put your f*cking camera away, let’s just be together alright?”

Milyen jó, hogy valaki nem tett eleget Jeff kívánságának, és megörökítette őt: így maradhatott ránk egy olyan felvétel, amiben ez a mondat konkrétan elhangzik. Sok türelmet és nyitott szívet ajánlok a megtekintéséhez - mindenképpen érdemes, hiszen a U2 énekese, Bono szavai is életre kelnek benne, aki ekképp emlékezik a legendáról:

„Jeff Buckly was a pure drop in the oceans of noise”.

Egy srác, egy gitár és valami, ami ekkor még csak csírájában látszott. 

jeffbukley4.jpg

(via)

Tudom, azóta sokat változott a világ, de Jeff talán ma is azon kevesek közé tartozna, akik nem félve a kritikáktól és a konzumer fogyasztó elvárásaitól, képesek lennének beáldozni a hírnevüket és a rajongó tábor méretét a művészi igényesség érdekében. Talán ez a kor még nem tudja megmondani, milyen értéke van az Instagram lájkoknak hosszútávon, de kellően abszurd elképzelni, ahogy 100 év múlva így emlékeznének például a Radiohead-re: „Radiohead? Nem lehettek olyan jók, Nicki Minajnak százszor több követője volt!”.  A legnagyobbakat nem a kor divatjai fogják fenttartani.

A dalokban tovább él

Jeff Buckley hatása ma is tetten érhető, olyan zenészek címeztek neki számokat, mint a Coldplay (Shiver), Lana del Rey (Gods and Monsters), Massive Attack (Teardrop). Utóbbi érdekessége, hogy Elizabeth Fraser (a Massive Attack énekese) közeli kapcsolatban állt Jeff-el, ám végül másfele vezettek útjaik. Kettőjük tiszavirág életű szerelmét egyetlen közös (ki nem adott), extra nyers felvételük őrzi (All flowers in time bend towards the sun). Esetlen, kezdetleges, néhol kevés, máshol sok – tehát amilyen a szerelem általában– de piszkosul őszinte.

Árral szemben – kiadók, média, csillogás

Kiadók igen, média talán, csillogás kizárt. Jeff a kiadókat a szükséges rossznak tekintette, hosszú válogatást követően végül a Sony Music alá tartozó Columbia Records-hoz szerződött, ők adták ki egyetlen hivatalos lemezét, a Grace-t:

“I don’t write my music for Sony. I write it for the people who are screaming down the road crying to a full-blast stereo.”

Az album Amerikában nem robbant nagyot, annál inkább Ausztráliában és Franciaországban. Szülőföldjén csak 2002-ben jelent meg aranylemeze. Idő kellett, míg zenéje és üzenete az igazi nagyközönséghez is elért.

jeff-buckley2.jpg

(via

A posztumusz díj többek között Jeff sajátos médiakezelésének tudható be: egész egyszerűen menekült előle. Hogy az újságírók és riporterek figyelmét elterelje, hosszú, kócos hajat növesztett, több számmal nagyobb pólókban és bakancsban járkált. A sors fintora, hogy 1995-ben a People Magazine beválasztotta a világ 50 legszebb embere közé – hiába na, a szépség belülről fakad.

Tovább a víz útján – vissza a gyökerekhez

1997-ben visszatért a turnéjából, s Memphisbe költözött, hogy felvegye második lemezét. Ez az egyébként igen barátságtalan város volt a bölcsője olyan neveknek, mint B.B. King vagy éppen a Jeff által nagyon kedvelt Jimmy Hendrix. Ezúttal azonban Memphis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: 1997. május 29-én Jeff úszni indult a Mississippi folyó egyik mellékágában, majd egy hajó elhaladtával eltűnt. Ekkor látták utoljára, holtestére napokkal később találtak rá.

Emlékét ma a memphisi állatkertben családja és kiadója által kihelyezett emléktábla őrzi. Ezen a helyen ma is több CD található, amit a rajongók felejtettek ott, hátha más is felfedezi azt a titkot, ami Jeff Buckley világa rejt. Hát, így teszek én is, itt hagyok valamit.

Útravaló a fa alá

Az ünnepek közeledtével álljon itt két remekmű, melyek bőven túlmutatnak a karácsonyi zenéken, de azért beférnek a karácsonyfa alá is, sőt. Kétségtelen, hogy a Jeff-et legtöbbször Leonard Cohen: Hallelujah átdolgozása kapcsán szokták említeni; nem véletlenül. De szavak helyett talán jobb, ha végre Jeff hangja mesél nekünk, különösen, ha ezt egy koncertfelvételen keresztül teszi:

 A Corpus Christi Carol talán még inkább illik az ünnepi hangulathoz, már-már imaszerű. Ezt a számot egy misztikus jelenség is övezi, s bár óva intem magamat a konteók gyártásától, mégis érdekes a tény: 1997-ben az Úrnapja (Corpus Christi) ugyanarra a napra esett, amikor Jeff eltűnt a Mississippi hullámai között.

„I don't really need to be remembered. I hope the music's remembered.”

Jeff Buckley.

A bejegyzés szerzője Ignácz Dániel.

kep.png

Minden kedves olvasónknak boldog ünnepeket kíván a #Konzervtelefon blog! 

Rövid téli szünetet tartunk, új posztunk a január első hetében lesz.

Nappal digitális stratégia, éjjel gitár - Az Ivan & the Parazol volt menedzsere elmondja, mi a baj a hazai zeneiparral

A DDB digitális stratégiai vezetője volt, és közben évekig szervezte az Ivan & The Parazol külföldi fellépéseit, jelenleg a Makrohang menedzsere, a Dope Calypso gitárosaként pedig Olaszországba jár lemezfelvételek készíteni. Kelemen Lászlóval a koncertezés és a kapcsolatépítési lehetőségek mellett a Nemzeti Kulturális Alapról és a hazai zeneipar helyzetéről beszélgettünk. 

Hogy találtátok meg egymást az Ivan & The Parazollal?

A Zeneipari Hivatalban elvégeztem egy egyéves zeneipari menedzser kurzust, itt kerültem kapcsolatba Vitáris Ivánnal. Egyszer elkezdtünk beszélgetni mindenféle webes dolgokról, mert honlapot szerettek volna készíteni, én pedig szakmám szerint digitális stratégiaalkotással, weboldalakkal foglalkozom. Így kezdődött az együttműködésünk. Nemsokára már én szerveztem a nemzetközi fellépéseiket, megjelenéseiket. Nem volt sem hivatalos felkérés, sem céges keretek, egyszerűen sokat beszélgettünk. Megvolt a közös hang, mindketten úgy éreztük, hogy a másik ért ahhoz, amit csinál. 

Tulajdonképpen belesodródtál ebbe az egészbe.

Gyakorlatilag igen. A menedzseri karrierem elég képlékenyen, főként ismeretségeken keresztül alakult.

kl.jpg

Ez a Makrohanggal is így volt? 

A gitárosuk, Nagy Gergely nővére egy ideig a legjobb barátommal járt, és egyszer elhívtak egy koncertre. Azelőtt nem is ismertem a Makrohangot, csak hallottam róla, hogy alakulóban van a zenekar. Valamilyen KERET Blogos bulin játszottak a MÜSZI-ben, iszonyatos tömeg volt és elképesztően jól zenéltek a srácok. A koncert után kétszer-háromszor beszélgettem Gergővel, onnantól maguktól alakult a dolog. Valóban, itt sem volt olyan pont, hogy aláírtunk egy szerződést, hogy a mai naptól én vagyok a menedzser. Megállapodtunk abban, hogy ha van valami problémájuk, akkor szólnak. Néha engem keresnek meg koncertszervezők a fellépéseikkel kapcsolatban, illetve a lemezmegjelenésekben segítek nekik.

Akkor ez számodra inkább hobbi, mint munka?

Eredetileg azt gondoltam, hogy majd munka lesz belőle, de idővel beláttam, hogy ez itthon, az én szintemen csak hobbiként működhet. Ivánékkal már egyáltalán nem is foglalkozom, a Makrohangnál pedig most nem igazán van mit csinálni, a lemezüket kell felvenni, aztán lehet újra építkezni. Szerettem volna főállásban ezzel foglalkozni, csak úgy éreztem, hogy nem tudok ebből értelmes, biztos keretek között megélni Magyarországon. Például Ivánékkal a menedzsmentszerződésem úgy nézett volna ki, hogy csak a nemzetközi koncertek után kapok a bevételből, meg az ottani eladásokból, ami gyakorlatilag nem a nullához tendált, hanem inkább mínuszba. De persze egy nemzetközi karriernél az első öt év befektetés, és az első 3 évben nagyjából semmit nem kapsz koncertezésért. Ráadásul, ha el kell menni mondjuk Németországba, akkor a teljes crew és a technika utaztatása miatt erős mínuszból indulsz.

NÉVJEGY: Laci korábban a DDB és Mito reklámügynökségek munkatársaként digitális projektek és stratégiák kialakításán dolgozott. Egyetemi diplomáját a BME kommunikáció-médiatudomány mesterképzésén szerezte, Kulturális Iparágak szakirányon. Az itt kapott elméleti alapok nem csak a gyakorlati tárgyak teljesítésében segítették. "A kötelezők megtanítottak arra, hogy véleményalkotás előtt sokféle szempontból érdemes körüljárni egy-egy kérdést. A kritikai gondolkodás egy olyan érték, amit a mesterképzésnek is tulajdonítok. Nagyon élveztem azokat az órákat, ahol a média értelmezése és társadalmi kontextusba helyezése volt a feladat." A kultúrához zenészként és szervezőként is próbál közel maradni: van egy saját zenekara, időnként más zenekaroknak segít menedzsmenttel kapcsolatos kérdésekben, valamint a Budapest Showcase Hub nevű zeneipari konferencia és fesztivál alapítója.

Hogyan építetted ki azt a kapcsolati rendszert, ami a külföldi fellépések szervezéséhez kell?

Erre remek lehetőségeket biztosítanak a showcase-ek, amik tulajdonképpen konferenciával egybekötött fesztiválok. Ezeken szakmai kerekasztalok, illetve koncertek vannak, ezeken ott szoktak lenni olyan emberek, akik meghatározóak, rajtuk keresztül el lehet kezdeni kapcsolatokat építeni. Persze ez nem úgy működik, hogy elmész és akkor rögtön világhírűek leszel. Tudni kell, hogy mit akarsz elérni, és annak megfelelően kell kapcsolatokat építeni, később pedig nyilván folyamatosan érdekeltté kell tenni ezeket az embereket abban, amit csinálsz. A másik jó lehetőséget az olyan nemzetközi szervezetek jelentik, mint például az International Music Managers Forum (IMMF). Minden országban, ahol ők jelen vannak, van egy helyi szervezet, ami zenei menedzsereket tömörít, akik tréningeket tartanak, meg van érdekképviseletük. Az ilyen szervezetekbe érdemes belépni, itt viszonylag erős szakmai kapcsolattartás van nemzetközi szinten. Ennek a felépítését én kezdtem el itthon az IMMF segítségével, csak aztán elhalt a dolog, de most Soltész Péter, a Punnany Massif menedzsere életre kelti a projektet.

kl2.jpg

Itthon milyenek a viszonyok, hogyan látod a zeneipar mostani helyzetét?

Ahogy én látom, a hazai zeneiparral az a legnagyobb baj, hogy nem létezik. Legalábbis a mi szintünkön. Az idei év elemzését már el sem olvastam, mert persze leírhatjuk, hogy a magát zenésznek valló hatezer ember jövedelme így meg így oszlik el, de közben kaotikus az egész. Van egy koncert iparág és vannak zenekarok, mint például az Ivan & The Parazol, akik megtöltik az Akvárium nagytermet ezerötszáz emberrel és a rádiós lejátszásuk körülbelül nulla. A TV szintén marginális, és ha közben megnézed a MAHASZ listákat, akkor az az érzésed, hogy megint egy teljesen más dimenzióban vagy.

Tehát akkor nem nagyon lehet megjelenni?

A nem teljesen mainstream zenének gyakorlatilag zéró felülete van, az interneten kívül körülbelül semmit nem tudunk csinálni sehol. Ehhez képest a jogdíjrendszer még mindig az öt-tíz évvel ezelőtti viszonyokat próbálja lekövetni. Egy normális országban, normális feltételek mellett, kellene működnie bizonyos szinergiáknak, amikor is egyik dolog támogatja a másikat. Például ha van a top40-es slágerlistában egy-két dalod, akkor persze, hogy megtöltöd az Arénát és fordítva. De simán lehet, hogy egyszerűen annak a közegnek, amiben én mozgok ekkora a piaca, mert ott van a Halott Pénz vagy a Wellhello, akiknél nagyjából működnek ezek az elemek. De nyilván ez egy komplex téma, óhatatlanul maga után vonja, hogy az egész iparág kialakulása és támogatottsága erősen kapcsolódik a kultúrpolitikához.

27604694_2089542317739593_265146924_o.jpg

A Dope Calypsoval az előző három lemezeteket nem is itt vettétek fel, hanem Olaszországban. Mi ennek az oka?

Az első lemezünket itthon rögzítettük, de képtelenek voltunk megkevertetni, mert vagy nem találtunk embert, vagy nem dolgoztak időre. Elegünk lett az egészből. Az interneten, gyakorlatilag random keresgéléssel megtaláltuk a T.U.P. Studio-t Bresciában, Olaszországban. Kiküldtünk nekik egy dalt azzal, hogy ezt és ezt szeretnénk, mondták, hogy rendben, szerdára meglesz a mix. Szerdára tényleg ott volt, majdnem hibátlanul, úgyhogy odaadtuk az egész lemezt. Ez annyira jó élmény volt, hogy később az új lemezeket már itt vettük fel. Ennek már három éve. 

Ilyen rosszak az itthoni állapotok?

Elképzelhető, hogy lett volna itthon is ilyen lehetőség, csak nem kerestünk eleget, vagy nem volt elég pénzünk, nem tudom. Magyarországon az is probléma volt, hogy sokan nem értették, hogy mit szeretnénk, hogy mi ez az egész zeneileg. Az a durva az egészben, hogy a kinti stúdió sem egy kilencszáz négyzetméteres ultraprofi hely. Persze iszonyat jó cuccaik vannak, és a srácok a leghozzáértőbb emberek, akikkel valaha találkoztunk, de konkrétan Brescia külvárosában, egy vasútállomásnál vannak, egy albán autószerelő műhely mellett. Tehát a körítés pontosan ugyanolyan rossz, mint Budapest bármelyik külvárosában, viszont hangulatában és szakmailag verhetetlenek. Ráadásul árban útiköltséggel együtt körülbelül ugyanott vagyunk, mintha itthon egy top kategóriás stúdióba mennénk.

27707272_2089533441073814_1120131452_o.jpg

A legújabb korong, a Chaka Chaka felvételéhez kaptatok támogatást a Nemzetközi Kulturális Alaptól, ami körül elég sok botrány volt mostanában. Te, hogy látod az egész NKA ügyet?

Én szeretem az NKA-t, adnak nekünk pénzt, ha jó pályázatot írunk. Viccet félretéve, ez is egy rendkívül összetett kérdés, tulajdonképpen félinformációkból lehetne azt mondani, hogy mindenki mutyizik és hasonlók, erre nem látok rá. Eddig akárhány zenekarnak pályáztam, ha szakmai indokokkal rendesen alá volt támasztva, hogy mire kell a pénzt és utána az elszámolást is rendesen beadtuk, mindig elnyertük a támogatást. Amikor éreztem, hogy a pályázat nem 100%-os és aztán nem is kaptuk meg támogatást, azt a magam részéről mindig úgy éreztem, hogy rendben van. 

És a pénzügyi vitákról mi a véleményed?

Abszolút megértem, hogy van, vagy volt egy éles, szinte már filozófiai vita arról, hogy az NKA pénze kié volt, és hogy azt az Artisjustól vették el. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy tökéletes biztonsággal azt tudjam mondani, hogy bárkinek igaza van. Viszont azt a dolgot elegánsan elfelejtjük, hogy könnyű az NKA-t szidni politikai vagy más szempontból, de például Szlovákiában vagy Romániában egyáltalán nincs támogatási rendszer. Úgyhogy lehet úgy is nézni, hogy oké, nem mindenkinek a legmegfelelőbb módon, de el van különítve erre pénz. Enélkül a zenekarok nagy része lehúzhatná a rolót, mert piaci alapon nem lehetne megoldani a dolgokat. Egyébként most a szakmai kollégiumokkal, - és azzal, hogy ott gyakorló zenészek meg menedzserek vannak -, azt remélem és gondolom, hogy egyre jobb lesz a helyzet az NKA-n belül. 

27606160_2089542484406243_1637525151_o.jpg

Visszatérve a Dope Calypsora, mik a terveited a jövőre nézve?

Beválogattak bennünket az Eurosonic Festival-ra, úgyhogy január 19-én játszottunk Hollandiában. A tervek szerint lesz fellépésünk Szlovéniában, Csehországban, Lengyelországban és Horvátországban is, de ezekkel kapcsolatban még szinte minden képlékeny. Az a helyzet, hogy ez valahol szerelem, valahol pedig üzleti vállalkozás is, csak hát az utóbbit kicsit egyenesbe kell még hozni. A terv nagyjából most ez, illetve az ötödik évre szeretnénk kiadni egy ötödik korongot. Ezeken kívül megyünk Ivánékkal, pont az NKA-s előzenekari támogatás keretein belül hét vagy nyolc állomásra Magyarországon, és remélem, hogy fesztiválok is lesznek.

kep_1.png

Képek:innen