Folyamatosan növekvő városainkban számos problémával találjuk szemben magunkat: nagy a légszennyezettség, zsúfoltak a metrók, órákig állhatunk a dugóban mire eljutunk valahova, ahol aztán nem találunk parkolóhelyet. Mégis, életünk fontos színteréről van szó, járunk-kelünk, sétálunk, autózunk, eltévedünk benne. Az utóbbi években a tágabb értelemben vett design egyre több területen kap teret, többek között a városok tervezésében is. Mit tehet egy grafikus vagy egy formatervező a városok fejlesztéséért? Hogyan járulhat hozzá egy város élhetőbbé tételéhez egy kommunikációs cég?

A városok építészek, várostervezők, mérnökök keze által fejlődnek, formálódnak, és elsősorban a politikai vezetők vannak abban a pozícióban, hogy döntéseket hozzanak a jövőjükről. Gyakran gondos tervezés által, máskor csak organikusan, „maguktól” változnak a városok, és sok folyamatot nem is tudunk kontrollálni: ilyen például a robbanásszerű népességnövekedést – ebben az esetben már csak a problémát tudjuk orvosolni. A design szó szerinti fordításban tervezést, formatervezést jelent, de mára ennél egy sokkal tágabb értelemben alkalmazzák. A design központú gondolkozás már az élet szinte minden területén jelen van: a grafikai tervezéstől kezdve, a felhasználói élmény tervezésen át a service, azaz szolgáltatás designig.

A designerek számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyekkel a városokkal foglalkozó mérnökök vagy politikusok nem minden esetben – gyakran több területen is dolgoznak karrierjük során, így hamar alkalmazkodnak új helyzetekhez és rendkívül jók az emberek megértésében. Hiszen a design az emberről szól. A város egy érdekes szint, mert nagyobb, mint az egyén közvetlen környezete, de kisebb, mint az állami szint – más, mint egy vállalkozás, hiszen sok különféle szereplő formálja. Akármilyen sok kis részből áll össze, a város mégis egységet alkot, amely nem túl nagy ahhoz, hogy akár egy designer vagy egy alulról induló kezdeményezés valóban nagy hatással lehessen rá.

A továbbiakban lássunk két példát külföldről és egyet itthonról arra, hogy milyen sokféleképpen tudnak a designerek hozzájárulni egy város fejlődéséhez.

1. Egy példa külföldről, melyet a városvezetés kezdeményezett

A Brazíliában található Curitiba városában a polgármester létrehozott egy városfejlesztésért felelős kutatóintézetet azzal a céllal, hogy a különböző területeken dolgozó designerek megoldásokat találhassanak a város problémaira. A város zsúfolt és hektikus forgalmára megoldásként innovatív buszmegállókat és egy új buszközlekedési rendszert fejlesztettek ki. A buszmegállókat cső alakúra tervezték és úgy alakították ki őket, hogy kellemetlen időjárásban is megvédje a várakozókat, abba beszállva már megváltsák jegyüket és ezzel egyenesen a csőből, egyszerűen tudjanak az utasok felszállni a buszra.

Curitiba város innovatív buszmegállói és buszrendszere (via)

A buszok különböző típusait színkódokkal látták el, de nem csak a térképen, hanem magukat a buszokat is átfestették– így egy könnyen értelmezhető és hatékony szisztéma alakult ki. Elkülönített sávokat kaptak egyes buszok, extra hosszú buszokat indítottak a hosszabb, forgalmasabb vonalakon. Színekkel kódolt vonalakkal tették egyszerűen értelmezhetővé a rendszert: például a zöld buszok az agglomerációba szállítják az utasokat míg a kicsi fehérek csak a városközpontban köröznek.

A cső alakú buszmegállóba már a belépésnél szükséges a jegy, így felszállásnál nem kell már ellenőrizni (via)

2. Egy kisebb léptékű kezdeményezés Dániából

A Copenhagenize csapatának célja, hogy Koppenhágához hasonlóan a többi városban is népszerű és széles körben használt közlekedési forma legyen a bringázás. Ennek érdekében kommunikációs kampányokat indítottak a városi vezetéssel együttműködve. Ezzel összhangban többek között kis biciklifogantyúkat helyeztek el Koppenhága forgalmas biciklis csomópontjainál, ahol az oszlop helyett a fogantyúba tudnak megkapaszkodni a biciklisek, amíg várakoznak  a zöld lámpára. Céljuk a biciklizés, mint hétköznapi közlekedési forma népszerűsítése, ezzel pedig a város élhetőbbé tétele – hiszen a bringa semmilyen káros anyagot nem bocsájt ki, nem áll a dugóban, testmozgást biztosít és még a parkolással sem kell bajlódni.

A Copenhagenize kampánya a biciklizés népszerűsítésére (via)

3. És egy hazai példa

A Valyo egy önkéntesekből álló, különböző háttérrel rendelkező csapat. Céljuk a Duna közelebb hozása az emberhez, a folyó, mint helyszín jobb kihasználása. 2011-ben egy Duna menti sétára hívták a városlakókat, amelynek különböző állomásain egy-egy művész installációját tekinthették meg a résztvevők. De rendszeresen szerveznek kacsakő dobáló bajnokságokat, és elintézték, hogy nyaranta le legyen zárva a Szabadság híd és legújabban a rakpart egy része is – ezzel hozva közelebb az egyént a folyóhoz. A projektjeik nem csupán arról szólnak, hogy például szabadon biciklizhetünk, futhatunk, sétálhatunk vagy rajzolhatunk krétával hétvégenként a rakparton, hanem egyben figyelemfelhívás is arra, hogy a város a városlakóké, hogy a Duna partja másképpen is kinézhetne egy élhetőbb város részeként. 

A lezárt rakpartot magukévá tették a budapestiek (via)

A fenti három példából láthatjuk, hogy a világ különböző részein, különböző léptékben a design, az ötletek és az emberi tényező komoly elem, alakító erő tud lenni egy város életében. Hatása már egy ötletnek, kommunikációs kampánynak, programsorozatnak is lehet, mert ezek közelebb hozhatják a városlakókat ahhoz a térhez, amelyben élnek.  

A bejegyzés szerzője Sebes Lilla, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

A világnak alig maradt olyan pontja, ahol ne találkozhatnánk smombie-kkal. Agyevő társaikhoz hasonlóan őket is egyetlen dolog érdekli: esetükben ez a telefonjuk. A digitális térfoglalás a városok minden szegletére kihat, a közterületek akár egy pillanat alatt arculatot váltanak, miközben olyan technológiák alakítják a szokásainkat és interakcióinkat, amelyek néhány éve még csak a sci-fikben léteztek. Mi lesz a közterekkel, ha a digitális világba feledkezett tömegek már csak zombikként bolyonganak keresztül rajtuk? Milyen kapcsolódási pontjai vannak az offline és online világnak? Átköltözik minden a virtuális terekbe, vagy egy minden eddiginél teljesebb közösségi és térélmény jön majd létre?

A közterek a különböző társadalmi rétegek fontos találkozási pontjai (így a demokrácia egyfajta bástyái), hiszen mindenki előtt nyitottak, így olyanok is érintkezésbe kerülhetnek ezeken a helyeken, akik egyébként sosem kereszteznék egymás útját. Kapcsolódási és kikapcsolódási helyszínek, ahol a közösségi, kulturális és sportélet is spontán virágozhat. Az internet, és különösen a közösségi média sok szempontból versenyhelyzetet teremtett a közterek számára, hiszen alapvető funkciókat vett át ezektől, gyorsabb és látványosabb eredményekkel - legyen szó közösségépítésről, információátadásról, vagy nyilvános vitáról. Néhány kattintással több ezres tüntetés szervezhető, amiknél már az is egyfajta lélekszám-mérő, hogy hányan érdeklődnek online az adott esemény iránt. Kevesebb a korlát (eddig legalábbis így volt), a távolságok bitekben mérhetőek, és a privát szféra könnyen kinyitható a közösség felé. Mindezek mellett a folyamatos információ- és impulzusszükségletet a zsebekben lapuló internet képes jobban kielégíti, mint egy hirdetőoszlop, vagy egy látványos szökőkút.

(via)

Több tér, több kihívás

A smombie (vagyis smartphone zombie) jelenség évek óta téma, és remekül látszik belőle, hogy milyen mértékű figyelem lekötéssel kellene a köztereknek versenyezniük. Problémák régóta vannak, de mostanra a halálesetekkel végződő balesetek száma néhol annyira megnőtt, hogy muszáj reagálni a kialakuló helyzetre. Dél-Koreában nemrég kísérleti jelleggel színes led fényekkel szerelték fel egy kisváros gyalogátkelőit (ahogy korábban Hollandiában is), de feltételezve, hogy ez sem lesz elég mindenkinek, a képernyőkre is figyelmeztető jelzést küldenek, amint zebrához ér a telefonjára tapadt delikvens, vagy a jó eséllyel szintén telefont nyomkodó sofőr. Néhány országban már pénzbírsággal sújtják a figyelmetlen gyalogosokat, amihez egy kanadai rendőr annyit fűzött hozzá, hogy „nem kellene a józan észhez is törvényt alkotni”.

(via)

Az okostelefonok lehetővé tették, hogy életünk minden pillanatában egyszerre több helyen lehessünk (a jelenlét minősége persze más kérdés), így a fizikai és szellemi létezésünk kettéválhat a térben. Ez a phygital (tér)élmény, a fizikai (physical) és a digitális (digital) világ kölcsönhatásából ered: a fogalom nem új, de igazán csak néhány éve kezdett elterjedni, leginkább a marketing területén. Az ismertsége még gyerekcipőben jár, urbanisztikai kontextusban azonban régebb óta létezik, mint digital placemaking, vagyis digitális helyteremtés.

Az utóbbi, marketinges megközelítés alapja, hogy az offline és online fogyasztás összemosódik, ezért ehhez igazodva kell megteremteni a vásárlói élményt, például releváns, személyre szabott ajánlatokkal. A "felhasználóbarát" közterek tervezésétől ez a gondolat offline sem idegen, a személyreszabhatóság alapvetően vonzó, például a padok és árnyékolás mobilitásával, de a technológia ezeknél grandiózusabb beavatkozásokra ad lehetőséget, amiknek segítségével az emberek figyelme is könnyebben megnyerhető.

Városi hibridek

A digitális technológiák fizikai környezetbe költöztetésével hibrid terek jönnek létre, amik olyan komplexitású élményt adhatnak, amire analóg ”üzemmódban” kevésbé van lehetőség. Egészen egyszerű lépésekkel elérhető a hibrid tér, mint amilyen egy beszélő pad, vagy egy kilátói látcső, utóbbi a kiterjesztett valóságot integrálva nem csak a város jelenét mutatja be, hanem a múltbéli változásait is. Egyik tervezője szerint: „az installációk megmutatják, hogy a hibrid tér milyen értékesen bővíti azokat a módokat, ahogy az emberek érzékelik és értékelik a körülöttük lévő fizikai teret”. Az ilyen emberközeli átalakítások segítenek, hogy a környezet több rétegét ismerhessük meg, párbeszéd alakuljon ki a tér és ember között, valamint ember és ember között is.

(via)

A művészeti megmozdulások megkerülhetetlen részei a fizikai környezet újraértelmezésének és élettel való megtöltésének. Egyre gyakrabban csempésznek valamilyen digitális pluszt a meglévő közterekre olyan alkotók, akik reflektálnak azok funkcióira és a figyelmet az emberek közti kapcsolódásra irányítják. Aktuális hazai példa a világhírű természetfotós, Máté Bence képeiből készült szabadtéri vándorkiállítás, aminek bár elsődleges célja a természeti értékek bemutatása, mégis úgy teremt kiállítóteret a városokban, hogy egyszerre hozza közel a természetet az épített környezethez és a nézőkhöz, kötetlen reakciókra adva lehetőséget. A LED-ekkel megvilágított óriási fotónyomatok verőfényben és sötétedés után egyaránt élvezhetőek, és ha magunkkal vinnénk belőlük, QR kódok segítségével minden kép azonnal, ingyenesen letölthető.

A technológia hatalmas előnye (és ezt a művészeti akciók ki is használják), hogy a segítségével a statikus környezetünk megváltoztatható: a digitális térhez hasonlóan elmoshatóak a valóság határai, valamint a szabadon alakíthatóság és korlátok nélküliség illúziója kelthető ott is, ahol a matériák ezeket egyébként nem teszik lehetővé. Angliában a hideg és sötét téli napok ellenszereként idén tizedik alkalommal fogják megrendezni a Lumiere Fesztivált. A látványosságok részeként öntötte már el ”víz” a londoni Kings Cross pályaudvar melletti teret, de uralta már az eget a közönség által telefonos applikációval irányítható hálós installáció is, amit a 2011-es japán földrengés és cunami ihletett, és az összekapcsoltságra hívta fel a figyelmet. Hasonló üzenettel született a charlotte-i reptéren látható Interconnected címet viselő digitális installáció, ami a reptér fennállása óta növekvő adathalmazból hoz létre milliónyi folyamatosan változó pixelként absztrakt képeket. 

Egy botrány tanulságai

Alig egy hónapja adták át New York egyik új látványosságát, a közösségi névválasztásra váró, átmenetileg Vessel névvel illetett közel 2500 lépcső alkotta 154 lépcsősort. Az impozáns, méhkaptár jellegű, ugyanakkor nehezen definiálható építmény önmagában is megérdemelné a figyelmet, de a városrész felhasználási feltételeiben elrejtett passzus megnövelte a ráeső rivaldafényt. Belefogalmazták ugyanis, hogy minden, a Vesselen készülő fotó joga kompenzáció nélkül a Vessel üzemeltetéséért felelős céget illeti. Azoknak, akik mostanában tervezik felkeresni, már nem kell azon aggódniuk, hogy csak a privát Insta fiókjukban oszthatják meg az ott készülő képeket, a felháborodott hangok eljutottak az illetékesekhez is, és eltávolították a szöveget. Az eset ugyanakkor tovább szélesíti a kihívások körét, amik a fizikai környezet és az új virtuális terek együttes használatával kapcsolatban felmerülnek.

(via)

A köztér attól is a ”közé”, hogy az emberek szabadon használhatják, nem csak abban az értelemben, hogy bármikor megmászhatják a 2500 lépcsőt, hanem abban is, hogy a saját igényeik, céljaik szerint vehetik igénybe (a normák betartása mellett). A Vesselt tervező építész, Thomas Heatherwick azt nyilatkozta, hogy olyan helyet szerettek volna létrehozni ezzel az alkotással, ami összehozza az embereket, akik így nem maradnak meg pusztán az építmény passzív csodálóinak. Ha a változtatások után is elég szigorú szabályokat tovább bővíti az üzemeltető, a tervezői idea igencsak háttérbe szorul majd. Persze önmagában a fotókorlátozásnak sem kellene kedvszegőnek lennie, de ma a köztér és interakciós funkciója abban a tekintetben biztosan a közösségi médián keresztül él legélénkebben, hogy bármi, ami offline izgalomra, lelkesedésre ad okot, megjelenik online is. A látványosságokat és élményeket meg akarjuk osztani, aminek csak egy része a jelenlévőkkel való közös ”megélés”, egy másik a virtuális közvetítés.

Nehéz ma már a digitalizációtól mentes teret elképzelni, és a rengeteg jó példa bizonyítja, hogy talán nem is érdemes. Az okostelefonok, a valóság virtuális kiterjesztése lassan a mindennapok megkerülhetetlen részévé váltak, és ez új módokon hat a fizikai környezetre. Egyelőre csupa kérdőjel, hogy hosszú távon hogy alakul át az analóg világ, elsiklanak-e fölötte az Insta kompatibilitást kutató szemek, vagy épp az élménykeresés által töltődhetnek meg egyébként üres utcák is. Az biztos, hogy továbbra is szükség van kötetlen közterekre, ahol az emberek új impulzusokkal gazdagodhatnak, ahol jó lenni, ahol az is jól érzi magát, aki a környezet aktív alakítója és az is, aki a megfigyelője szeret lenni.