A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Jóllét receptre: működhet a pszichoedukáció a közösségi médiában?

2021. június 10. - pannikiss

Fényerő fel, kontraszt le, itt legyen kicsit fehérebb, ott inkább simítsuk ki azt a pici szarkalábat. Kis retus a homlokon? Mehet! Hashtag bepötyögve, Share”. Blink-blink, jönnek is a lájkok. Kész is a valóságnak egy reprezentációja, ami talán szebb és tökéletesebb, mint amilyenek mi vagyunk. De legalább képviselik mindazt, amik lenni szeretnénk. Az már más kérdés, hova fajulhat mindez és kik lesznek ennek az orvoslói.

Sebtapaszok az Instagramon

A közösségi média platformjait sok szempontból lehet támadni, de semmiképp sem érdemes elfelejteni, hogy a valódi kódolói ennek a végeláthatatlan görgető felületnek mégiscsak mi vagyunk. Az Instagramra feltöltött képek mindössze csak tünetei egy a társadalom egészét érintő problémának, a másoknak való megfelelési kényszernek és egymáshoz való hasonlítgatásnak.

Ma már több mint 150 millióan használják az Instagramot. Naponta átlagosan 55 millió poszt születik, ezekre 24 óra leforgása alatt 1,2 milliárd lájk érkezik. Ez percenként több mint 800 ezer szivecskézést jelent. (Jamie, 2018; Blystone, 2019). Az, hogy a közösségi médián megjelenő képünk a megítélésünkre hatással van, kétségtelen. De hova vezethet mindez?

Az utóbbi időben a tudatos tartalomfogyasztás kiemelt hangsúlyt kapott a közösségi platformokon. Az internetes tartalomfogyasztás épp annyira befolyásolja a mentális jóllétünket, mint a fizikai erőnket az, hogy mit veszünk ki a hűtőből és dobunk aztán a serpenyőbe.

kepernyofoto_2021-06-07_11_07_33.png

(Pszinapszis Instagram: Gaál Bence, Csépke Bella)

Az Instagram azonban nem csak a kevés önbecsüléssel és óriási megfelelési vággyal küzdő felhasználók gyűjtőhelye. Az Instagramnak és a TikToknak is megszülettek már az orvosai, akik többek közt a pszichoedukációra támaszkova olyan témákat feszegetnek, amik nemcsak diskurzusokat indítanak el korábban tabuként kezelt jelenségekről, de segítenek az önelfogadásban és -fejlesztésben is. Ezek a vállalkozások gyógyítják azokat a sebeket, amiket a közösségi média ütött saját személyünk és mások megítélésén.

Eltitkolt mellékhatások

Amiről korábban nem mertünk beszélni, már természetessé vált egy olyan térben, ahol arc és név nélkül támaszkodhatunk segítő kezekre. És a képek között bizony feltűnnek azok a tartalmak is, amik témáját talán természetesnek veszünk, a gyakorlatban mégsem vagyunk rutinos gyakorlói a dolognak. A megfelelő kommunikáció, a mentális jóllét, a biztonságos kapcsolódás a társainkhoz mind-mind olyan témaköröket fednek le, amik elengedhetetlenek egy kiegyensúlyozott élet és egy egészséges önkép bebiztosításához – különösen egy világjárvány után.

A Pszinapszis csapata pont ilyen célokat tűzött ki az idén 25. alkalommal megrendezett esemény megszervezésekor. A pszichoedukáció, többek közt annak a közösségi oldalakon vállalt felelőssége és a koronavírus-járvány utáni kapcsolatfelvétel köré épül a július 9-11. között rendezett Életjel – ahol a korábban Instagramon lájkolt bejegyzések valóssággá válnak majd.

Az edukatív tartalmak, köztük a pszichológiai gyorstalpalók és segítő posztok kimozdultak a terápiás és intézményi térből. Manapság egyre több olyan kontenttel találkozhatunk, amik mélyebb betekintést nyújtanak a mentális zavarok világába, a pszichológusok nyújtotta segítség fontosságára és az ezekről folytatott tiszteletteljes diskurzusokra helyezik a hangsúlyt. Az önsegítő bejegyzések nemcsak önmagunk és társaink megismerésében, de a segítségnyújtásban és annak realizálásában is utat mutatnak, mikor érdemes szakemberhez fordulnunk.

kepernyofoto_2021-06-07_11_07_25.png

(Pszinapszis Instagram: Juhász Edina, Mándli Krisztina)

És úgy látszik, a TikTokon tevékenykedő pszichológusok és a sajátos grafikák mögé bújt szervezetek – mint a Pszinapszis vagy a Mélylevegő csapata – elérik céljukat. Az óriási követőtáborral rendelkező oldalak nemcsak támogató üzenetekkel segítenek a követőiken, de a maguk módján nevelnek is. Hogy ne vesszünk el az internet éterében, a hamis képek és információk világában, hogy a valódi énünk az, aki a tükörből és nem a szelfi kamerából tekint vissza ránk. Hogy nemcsak kellemes érzések és tökéletes, irigylésre méltó élethelyzetek léteznek, hanem sokan küzdenek szorongással, depresszióval és imposztor-szindrómával is. Ezutóbbi akár kitüntetett helyen is szerepelhetne a közösségi média mellékhatásainak feltüntetésekor.

Online is jól

A közösségi médián folytatott pszichoedukáció olykor azonban a visszájára is fordulhat. Egyrészről jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a TikTokon zenére mutogató pszichológusok és a grafikák mögé bújt szakemberek hogyan tudnak egy ilyen komoly témát a mémek éterében érvényesíteni. Másrészről a pszichológia világában folyamatosan visszatérő kérdés, hogy érdemes-e felcímkézni azokat a mentális zavarokat, amik amúgy minden személynél egészen más tüneteket is produkálhatnak?

kepernyofoto_2021-06-07_11_06_49.png

(Pszinapszis Instagram: Juhász Edina, Mándli Krisztina)

Az Instagram nem ér fel egy terápiás alkalommal, így a pszichoedukatív tartalmak sem jelentenek biztos diagnózist. Attól, hogy egy tárgyalt betegség tüneteit már megtapasztaltuk, nem jelenti azt, hogy súlyos patológiai eset a miénk. Fontos azonban megjegyezni, hogy ha visszatérően több tünetet is észlelünk magunkon, ha a pszichoedukatív tartalmak túlmutatnak az érdekes tabudöntögető diskurzusokon és ízig-vérig súlyos valóssággá válnak, mindenképp érdemes szakemberhez fordulnunk.

Az Instagram és más közösségi oldalak kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy fontos üzenetet nagy tömegekhez jutassunk el. Ennek megvannak a maga eszközei, hogy ez maradéktalanul meg is történhessen. Szükség van egy megfogó feedre, a közönség aktivizálásra és bizonyos trendek követésére is. Ettől még maga a tartalom nem lesz kevesebb. Amíg a tartalomgyártók hiteles módon nyúlnak ezekhez az eszközökhöz, a mondanivaló aligha csorbulhat. És hogy miért van erre szükség? „Fényerő vissza, kontraszt vissza, a retus felesleges. Jól vagyunk így.”
konzerv_1.png

Body Positivity: mozgalom vagy kibúvó?

A testpozitivitás jó pár éve felkapott témája a közösségi oldalaknak. Mégis mi az, amitől igazán izgalmas lehet ez a kezdeményezés és milyen árnyoldalai vannak? Kik és mit képviselnek, ami miatt ekkora visszhangja van a témának?

A közösségi média segítségével futótűzként terjedtek el a body positive (azaz testpozitív) gondolatok, amik így egyre több és több emberhez jutottak el. A szemlélet egyik legnagyobb lelőhelye az Instagram: rengeteg olyan influenszer van a platformon, aki kifejezetten sok, a témában releváns tartalmat oszt meg, vagy akár az egész fiókját eköré építi ki.

Az elsők egyike: Tess Holiday

A mozgalom egyik neves képviselője Tess Holliday, aki 2012-ben alapított Instagram fiókjával az egyik első olyan plus size modell volt, aki kiállt a testpozitív gondolatok mellett. 2015-ben ő került fel elsőként a People Magazine címlapjára, az amerikai 20-as ruhaméretet (ez az EU 48-50 méret megfelelője) meghaladó modellek közül. Mára már 2,1 millió követőt tudhat magának Instagramon, és saját ruhamárkát is alapított, amely kifejezetten a plus size méretekre lett szabva. Tess bátran vállalja önmagát úgy, ahogy van, és aktívan hirdeti a különbözőség elfogadását: legfőkképpen a női túlsúly normalizását, a teltebb idomok népszerűsítését képviseli.

th.png

(via)

Nemcsak a test a fontos

Természetesen nem egyedüli a témában, rajta kívül még számtalan olyan, sokak által követett influenszerrel találkozhatunk, akik a testpozitív irányzat elkötelezett tagjai. Mindenki kicsit magára formálja a mozgalom értékeit, és a saját problémáiról, a saját nyelvén, egyéni stílusában kommunikál a közönség felé. Például a híres énekesnő, Alicia Keys a természetes szépség fontosságára hívja fel a figyelmet: 2016-tól kezdve minden rendezvényen smink nélkül jelent meg.

Em Ford – angol influencer – felnőttként is pattanásokkal küzdött, amelynek elfogadásáról és kezeléséről számtalan online platformon (saját blogján, YouTube csatornáján, Instagram fiókjában) nyíltan kommunikált. Gigi Gorgeous az elfogadásra fókuszált: nemváltoztatását folyamatosan dokumentálta és kendőzetlenül osztotta meg az elmúlt években. A lista pedig szinte végtelen, rengeteg hozzájuk hasonló híresség állt már ki a nyilvánosság elé.

Egy kis történelem

Az ideálok felállításával szembemenő ellenvélemények nem újkeletűek: már a 19. század legvégén megjelentek olyan mozgalmak, amelyek az elvárt külső megjelenést kritizálták. Ezek a mozgalmak a feminista irányzatokkal karöltve nyertek térhódítást, ám akkor még kevés sikerrel. A ’60-as években Lew Louderback a „More people should be fat” (azaz „Több ember lehetne kövér”) néven megjelent esszéjében tér ki a „fat shaming” jelenségére, amely a nem megfelelő testalkattal rendelkező emberek nyilvános megalázását, kiközösítését jelentette. Az esszé megjelenése után megalakult a NAAFA (National Association to Advance Fat Acceptance) nevű szervezet, amely a túlsúlyos emberek kiközösítése ellen harcolt, valamint azért, hogy megváltoztassa a társadalom látásmódját az elhízás és az egészségre már káros túlsúly megkülönböztetésében.

Az igazi áttörés a ’90-es évek végén történt, amikor megalakult a The Body Positive nevű szervezet. Ez az alapítók szerint azért volt szükséges, mert olyan szabad közösséget akartak teremteni, ahol az emberek fellélegezhetnek a társadalomi nyomás alól a testüket érintő folyamatos kritikák tekintetében. Az azóta eltelt időben a közösségi médiának köszönhetően, a szervezet alapeszméi rengeteg emberhez eljutottak és még hangsúlyosabbá váltak. 2012 óta, az Instagram széles körű elterjedésével összefüggésben a testpozitivitás civil fórummá, aktivizmussá nőtte ki magát, melynek a képviselői erőteljesen kiállnak véleményük mellett. Testünk elfogadására bíztatnak, saját magunk szeretetére, és a magabiztosságra. A body positivity meghatározó témái közé tartozik a túlsúly, a testszőrzet, a menstruáció vagy a testi hibák normalizálása.

Mozgalom a mindennapokban

A közismert celebek és influenszerek hatására, és a mozgalom elterjedése miatt egyre többen kezdtek saját problémájukról, bizonytalanságukról megosztani információt. Hashtagek használatával (mint a #bodypositive vagy a #selflove) könnyen rátalálhatunk a testpozitív tartalmakra, aminek számtalan megjelenési formája lehet. Blogposztokkal, Facebookon és Instagramon megjelenő képek és videók millióival találkozhatunk, amit gyakorlatilag bárki posztolhat, aki azonosulni tud a mozgalom által képviselt értékekkel. Számtalan olyan esetet lehet látni, ahol hétköznapi emberek saját példájukon keresztül mutatják meg, hogy számukra mit is jelent a testpozitív hozzáállás. Személyes képek, bejegyzések sora található meg, ahol emberek a legnagyobb félelmeik, rejtegetett külső tulajdonságaik megmutatásával állnak ki a túlontúl idealizált testképek ellen.

kep1_1.png

A body positivity kritikus szemmel

A posztokban, és az azokat közzétevő emberekben egy közös dolgot figyelhetünk meg: leginkább nőket láthatunk body positive tartalmakkal megjelenni, amelyek sok esetben kifejezetten női témákra lettek szabva, erősen elhanyagolva a férfiakat. Őket vajon nem foglalkoztatja annyira a téma?

A Bradley Egyetem által összegyűjtött kutatások alapján, a válasz az, hogy nagyon is érdekli őket a saját kinézetük. A férfiak testképének megítélése is ugyanannyira fontos és sokakat foglalkoztató kérdés, mint a nők esetében. Ők is ugyanannyira ki vannak téve a média és a társadalom adta véleményeknek, hatásoknak, melyek együttesen alakítják az ideális férfiképet. Esetükben problémát okozhat a kopaszodás, a túlsúly, az edzett/atletikus test hiánya vagy a férfiasságot megtestesítő külső jegyek (mint a jó kiállás, átlag feletti testmagasság, erő) több-kevesebb hiánya. Dr. Ben Barry, a torontói Ryerson Egyetem professzora szerint a férfiak nem komfortosak olyan szituációkban, ahol saját kinézetükről kell beszámolniuk. A nyugati kultúrkör felfogásában értelmezett maszkulinitásba nem fér bele a mozgalom adta kitárulkozás, mert nőiességet áraszt és sérülékenynek mutatja be a férfiakat. Sok férfi ego pedig nem kockáztathatja meg, hogy kinevessék vagy megkérdőjelezzék. 

man.png

(via)

A méret nem számít?

A mozgalommal kapcsolatos másik probléma, melyre sokan felhívják a figyelmet, hogy esetenként túl elfogadók az emberek magukkal szemben. A túlsúly normalizálása mellett nem veszik észre annak veszélyes, olykor egészségkárosító következményeit. A „health at any size” (azaz „egészség bármely méret mellett”), és ehhez hasonló sugalmazások arra késztethetik az embereket, hogy ne foglalkozzanak a testsúlyukkal, hiszen úgysem ez a mérvadó. Az ellenvélemény alapja pedig nem áll távol a valóságtól: az elhízást a 21. század egyik népbetegségének tartják, amely hozzájárulhat a szív-és érrendszeri megbetegedésekhez, a 2-es típusú cukorbetegség, az asztma és egyes rákbetegségek kialakulásához. A bírálók szerint a kövérség és a túlsúly nem egy testalkat, mint ahogy a mozgalom képviselői sokszor beállítják, hanem a helytelen, mozgásszegény életmód, vagy valamilyen a háttérben meghúzódó betegség következménye.

Egy másik negatívum, a közösségi médiában megjelenő tengernyi testpozitív tartalommal köthető össze. A megnövekedett információáradat következtében sokszor átalakul az üzenet, az emberek félreértik annak tartalmát és már helytelenül adják tovább másoknak. Felszínesen értik csak, ezzel félreinformálják a többieket, további félreértést és bizonytalanságot generálva. A sokak által követett influenszerek esetén ez igazán nagy baj is lehet, hiszen egy-egy véleményvezérnek tartott szereplő akár milliókat is befolyásolhat. Ezen a ponton nem árt megjegyezni azt sem, hogy egyesek szerint a body positivity térnyerését is egyre inkább csak üzleti érdekek motiválják. A társadalom szélére rekedt emberek megszólítására ugyanis kifejezetten jól használható a mozgalom marketingkampányok és influenszerek segítségével. Nagyon jól célozható célcsoportot jelentenek, akiknek ugyanúgy eladhatók az egyes termékek, csak testpozitív köntösbe bújtatva. Plus-size modellek, sminktelen arcok, néhány testi hiba és már kész is a hirdetés.

A bejegyzés szerzője Nagy Fruzsina, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Sokan kértétek: az oldal, ami lebuktatta az influenszereket, majd maga is belebukott

A 2020 júniusában alapított @sokan_kertetek oldal hatalmas lendülettel tört be a magyar instagramozók életébe: alig néhány hét alatt 50 ezer feliratkozót szerzett. Mi állhatott az influenszerek hiteltelenségére, önellentmondásaira, vagy éppen vicces bakijaira rávilágító profil sikere mögött, és mit mond ez el az influenszerek világáról?

Molnár Dávid, az oldal alapítója búcsúposztjában őszintén vall arról, hogy nyomasztóak voltak számára az influenszerek bejegyzései: látni a hozzájuk ömlő ajándékokat, a vásárlásaikat, és azt, hogy sok esetben semmihez sem értenek a posztoláson kívül. Ez ösztönözte a Sokan kértétek létrehozására, amelynek célja a posztokkal szórakoztatni, a sztorikkal pedig bemutatni azt, hogy nem feltétlen valóság az, amit bizonyos inflenszereknél látunk – sőt”. Ez olyannyira sikeres volt, hogy egy-egy képlopáson felül az oldal egy olyan influenszert is lebuktatott, akiről kiderült, valójában nem is létezik, és az összes képe lopott. Emellett olyan hiteltelen vagy ellentmondásos együttműködésekre hívták fel a figyelmet, mint amikor gluténérzékenyként pizzát, vagy a cukorbetegként édességet hirdet valaki. 

Az érintettek reakcióit látva nem véletlen, hogy korábban nem tudott hasonló profilú kezdeményezés betörni a köztudatba: több, az oldalon megjelenő influenszer perrel fenyegetőzött, és végül az oldalt két meg nem nevezett személy jelentése miatt törölte az Instagram. A véleményvezérek közül többen kiálltak azonban a szerkesztők mellett, mivel hasznosnak tartották a munkájukat. A néhány hét alatt elért magas követőszám is alátámasztja, hogy a magyar instagramozók jelentős részének volt igénye az ilyen jellegű tartalomra.

burai1.png

(via)

Mi az oka, hogy a sokak által követett, kedvelt influenszereket „kigúnyoló”, hibáikat megosztó oldal ilyen népszerűvé vált? Milyen hatása van a közösségi médiának a mentális egészségünkre, és mit gondolunk valójában az influenszer-jelenségről?

Social media és mentális egészség

A közösségi média mentális egészségre gyakorolt hatásáról már számos tanulmány született, amelyek többségében arra jutottak, hogy a kamaszkori depresszió és szorongás terjedése a social media használatával párhuzamos ütemben növekszik. A közösségi oldalakat használó fiataloknak irreális elvárásoknak kell megfelelniük:

  • legyenek „társadalmilag tökéletesek”, azaz rendelkezzenek minél több baráttal, követővel, velük folyamatosan tartsák a kapcsolatot
  • ezen kívül legyenek „vizuálisan tökéletesek”: ennek része a tökéletes alak, a szép bőr és a csinos ruhák. 

Az előbbi ellvárás a FOMO jelenség, az utóbbi az önértékelési zavarok kiváltója lehet.

FOMO: Fear of missing out, vagyis az attól való félelem, hogy lemaradunk. A közösségi oldalaknak köszönhetően mindig értesülünk arról, hogy a barátaink éppen mit csinálnak, és ha nélkülünk érzik jól magukat, az szorongáshoz vezethet. A jelenség másik oldala, hogy mikor kikapcsolódunk, azt is azonnal meg akarjuk örökíteni és osztani a követőinkkel, így valójában nem tudjuk megélni a pillanatot. Korábban a FOMO-t elsősorban tinédzsereket érintő jelenségnek tekintették, napjainkra azonban a közösségi médiát aktívan használó idősebb korosztályra is jellemzővé vált.

A hatalmas követőtáborral rendelkező influenszereknek ugyanezeknek az elvárásoknak kell megfelelniük, így a profiljuk sok esetben kizárólag gondosan megszerkesztett, csak a tökéletességet mutató képekből áll. Ez pedig egy öngerjesztő folyamat, hiszen a követők azt érezhetik, hogy ők nem elég jók, ha nem minden képük hibátlan, vagy ha nem a legjobb, legdrágább termékeket használják.

Miért követjük az influenszereket?

A Morning Consult 2000, 13 és 38 év közötti felhasználó megkérdezésével készített felmérést arról, hogy miért követnek influenszereket, ennek eredményeit láthatjuk a grafikonon:

burai2.png

(via)

Az első helyen a hitelesség áll, a második legfontosabb szempont az, hogy az influenszer egy, a követőt érdeklő témában szélesebb körű tudással rendelkezzen. A harmadik pedig, hogy a véleményvezér intelligens legyen. A lista első felében található még az az elvárás, hogy az adott influenszernek jó ízlése legyen, valamint, hogy a követők bízzanak az ajánlásaiban.

Várakozás vs. valóság

Eredetiség, hitelesség, érdekes gondolatok, megbízható ajánlások, egyedi stílus: a felhasználók tehát ezeket várják, de sokszor épp a felsoroltak ellenkezőjét kapják. Erre a problémára mutatnak rá azok a fórumok, ahol a valóságtól elrugaszkodott, szerkesztett fotókat gyűjtik össze, az influenszerek hibáira, önellentmondásaira rávilágító oldalak, vagy a képek elkészültét, és azok természetellenességét bemutató Instagram profilok. Egy, a szponzorált tartalmakról, termékmegjelenítéseket tartalmazó posztokról szóló kutatás szerint a felhasználók 42%-a túl soknak találta az ilyen jellegű bejegyzések arányát, 33% pedig kevésbé szereti ezeket, mint a hirdetéseket. A szerzők szerint ez a negatív attitűd abból adódhat, hogy a felhasználók megkérdőjelezik ezen ajánlások őszinteségét, és nem bíznak abban, hogy az influenszerek megfelelően jelölik ezeket a tartalmakat

Magyarországon egyelőre kevés az ezirányú kutatás, de a Sokan kértétek sikeréből arra következtethetünk, hogy sok felhasználó érez hasonlóképpen, és látják úgy, hogy az influenszerek sok esetben nem felelnek meg azoknak az elvárásoknak, amit a követőik támasztanak velük szemben.

Influenszer-marketing: 2018-ban robbant ki egy vita egy szálloda és egy influenszer között, mikor az utóbbi ingyen szállást kért posztokért cserébe. A hír a magyar sajtót is bejárta, az Index így írt róla: „És az egészről laikusként olvasni egyszerre dühítő, hátborzongató és érthetetlen, mert hogy akkor most arrafelé megy a világ, hogy vannak ilyen szép emberek, akik elvárják, hogy kiszolgálják őket, ők pedig ezt internetezéssel fogják kifizetni?”. Magyar véleményvezérek is megszólaltak a témában, és a hozzászólások alapján láthatjuk, hogy a követőik is megosztottak a kérdésben: van, akit az zavar, hogy az influenszerek hangoztatják, hogy mennyi munkát ölnek egy-egy tartalom elkészítésébe, és nem kapnak vissza cserébe semmit - miközben luxuscikkekhez, utazásokhoz jutnak hozzá posztokért, videókért cserébe. Más hozzászólót abban látják a problémát, hogy az influenszer ebben az esetben előre odaígéri a posztot a szállásért, így egy esetleges negatív tapasztalat esetén átveri a követőit a reklámmal. Egy influenszer-marketing témájú videónál egy hozzászóló azt emelte ki, hogy nem a szponzoráció jelenségével van a probléma, hanem azzal, hogy a viszonylag szűk magyar piacon gyakran egy adott márka reklámja szinte az összes nagy véleményvezérnél megjelenik, ami megkérdőjelezi a hitelességet és az egyediséget.

Annak ellenére, hogy a social media-nak természetesen számos pozitív aspektusa van, bizonyítottan ártalmas is, különösen a kiskorúakra nézve. Rengeteg felhasználó osztozik tehát a @sokan_kertetek alapítójának szorongásában a platformok, és az online térben mutatott hamis, tökéletesnek mutatott életek miatt.

Azt látjuk, hogy az influenszer-kultúra még koránt sincs leáldozóban, ugyanakkor a Sokan kértétek profil megmutatta, hogy a nagy követőtáborok és a támogatottság mellett jelen van egy erős ellenérzés is a véleményvezérek irányába. Az oldalnak sikerült ezt a Magyarországon eddig széles körben kevéssé tárgyalt társadalmi jelenséget a hétköznapi diskurzus szintjére emelnie.

A bejegyzés szerzője Burai Krisztina, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

„Az egyik kedvenc dolgom abban, hogy ember vagyok, az az, hogy változok” – Afrebab rajzaival a felnőtté válás útján

Az Instagramon afrebab néven alkotó Balla Julcsi jelenleg kommunikáció- és médiatudományt hallgat a BME-n, ezzel párhuzamosan illusztrálni és animálni tanul. Az így megszerzett tudását ötvözi oldalán, amit ő úgy írna le, mint „egy felnőtté váló fiatal lány életének, útkeresésének és a saját sárkányaival való megküzdésének a naplójából aprócska, őszinte darabok”. Az érzéseiből alkot, és nem fél (vagy csak néha) megmutatni, hogy ő is ugyanazon megy keresztül, mint minden fiatal. Olykor ő a „fel kellene nőni, de nem akarok Julcsi; a szeretni kellene, de nehéz megtanulni Julcsi; a mindig mulatni akaró” vagy épp „nagyon elveszett, szomorú, fáradt Julcsi; az értetlen, büszke, figyeljetek rám Julcsi”. Olvassátok őszinte és baráti beszélgetésünk afrebabbal!

Mikor és hogyan hoztad létre az afrebabot?

Már gimi vége óta érett ez a dolog, hogy a sok mesélnivalót, ami van bennem, kiadjam magamból. Nagyon szeretek mesélni, csak szóban nehezebben megy. Amikor egyetemre kerültem, nem találtam a hangomat, minden és mindenki új volt, még nagyobb szükségem volt arra, hogy kifejezzem magam. Úgyhogy maradt a rajz és az írás.

Néhányak számára talán még mindig rejtély, hogy mit jelent a művészneved. Feltárod előttük a titkod?

Sokáig tanultam latint, nagyon szerettem, és mindig szépnek találtam, hogy a rómaiak babérkoszorút tettek azok fejére, akikre büszkék voltak. És azóta bennem volt, hogy én babérfa szeretnék lenni. A babérfa foglalt volt meg túl egyértelmű, ezért visszafelé lett afrebab, és igen, emögött az van, hogy valami olyat akartam és akarok alkotni, amire büszke lehetek.

Azt hiszem, hogy ezt el is érted.

Egyébként igen, nemrég sikerült elérnem, hogy határozottan büszke legyek erre. Sokáig például nem szerettem visszanézni a rajzaimat a nehezebb időszakokból, mert rossz volt a sok elveszettségre meg a katyvaszos fejemre emlékezni, vagyis arra, ami akkor volt bennem. De most már büszke vagyok rájuk, mert ha ránézek mondjuk az egy évvel ezelőtti képeimre, akkor tudom, hogy a mostani Julcsi tudna segíteni annak a Julcsinak. És ilyenkor képzeletben adok az akkori magamnak egy ölelést. A kisebb Julcsi büszke lenne a mostani magamra, a fejlődésemre, és én is büszke vagyok ám az akkori Julcsira! Ez megerősítés is magamtól magamnak, hogy haladok, fejlődök és tanulok. Sokszor elfelejtjük, miket éreztünk az úton, pedig szerintem fontos, hogy emlékezzünk rájuk. Jó, hogy az afrebab ezt emlékül őrzi nekem. Jó ezt látni és hálával ünnepelni.

És jó hallani, hogy ezt ki is mondod, és látom az arcodon is, hogy tényleg így van! Itt jegyezzük meg azoknak, akik olvassák: a szemed is másképp csillog, még képernyőn keresztül is. Az alkotásaidon meg egyértelműen látszik, hogy nagy szerepet játszanak az érzelmek az életedben. Sokan azonban nem képesek beazonosítani őket. Te hol tanultad ezt meg?

Szerintem ez a személyiségemből is fakad, hogy hajlamos vagyok nagyon sokat és nagyon mélyen érezi. Intenzíven élem meg az érzelmi oldalát annak, ami velem és körülöttem történik, szóval igazából a szükség is szülte, hogy foglalkozzak ezekkel. Szerintem maga az afrebab meg a rajzolás óriási szerepet játszottak ebben, mert a saját érzéseimből dolgozok, szóval egy idő után ráállt erre az agyam. A rajzok is segítettek rájönni, hogy mi is van bennem, mert amikor szabadon rajzolok, az mindig azt tükrözi, ami épp bennem van. Még akkor is, ha szóban nem mindig tudom megfogalmazni.

A rajznak vagy a szavaknak van számodra nagyobb jelentősége?

Változó, de a kettőt egyszerre használva találtam meg igazán a hangomat. Mindegyik fontos, hogy át tudjam adni azt, amit akarok.

Az alkotói válságról túl kevés szó esik. Nálad például mi váltja ki?

Amikor kiürül a lelkem, azt hiszem.

Amikor egy üres befőttesüveg vagy? Ezzel most az egyik posztodra utalok. 

Nem, még abból is tudok alkotni! Tök jó, hogy amikor katyvaszos vagy éppen teljesen üres a fejem, olyankor legalább azt meg tudom fogalmazni, hogy katyvaszos vagy üres a fejem. És amikor már ezt sem tudom megfogalmazni, na, akkor nem tudok alkotni. Ilyenkor úgy érzem, hogy tényleg nincs mondanivalóm, elfogyott. Ez nehéz, mert nyilván amikor gyakran rajzolsz, és megszoktad, hogy ez egy kis szelep, amin kiengeded a dolgokat, akkor az az életed részévé válik. Átáll az agyad, hogy észrevegye az apró dolgokat is, és megfogalmazza, hogy erről lehetne készíteni egy rajzot. De amikor kifogysz ezekből, olyan, mintha megnémulnál. És az no, hát nehéz.

Szóval ez nem csak szelep, hanem terápia is?

Igen-igen. Gimi végén, de főleg az egyetemen voltak mélypontjaim és depressziós epizódjaim, sokat szorongtam. Foglalkoznom kellett a mentális egészségemmel, jól akartam lenni. Na, és ezek nagyon jó inspirációforrásai voltak az alkotásaimnak! A rajz nagyon sokat segített abban, hogy ki tudjam adni magamból az érzéseket, hogy „kiterápiázzam” magamból a lelki folyamatokat. Amikor elkezdtem feldolgozni ezeket, akkor kezdett az afrebab is igazán növekedni.

Azt hiszem, ez is azt mutatja, hogy nagy igény van arra, hogy szó legyen az ilyen helyzetekről és érzésekről. Nagyon sok fiatal megy végig ezeken, és nagyon kevés a kommunikáció erről. Pedig jó tudni, hogy én se vagyok egyedül, és ők se. Rengetegszer kapok olyan visszajelzést, hogy hasonlóan éreznek, mint én, és hogy segítettem nekik megfogalmazni vagy tudatosítani az érzéseket. Nagyon fontos, hogy ha valaki rosszul van, tudjon segítséget kérni. Amikor elkezdtem rosszabbul lenni, én se igazán tudtam, mitévő legyek. Aztán az egyik tanárom látta rajtam, és azt mondta, hogy „Julcsi, ha a lábad fáj, akkor elmész orvoshoz, és hogyha a lelked fáj, akkor menj el azzal is szakemberhez!”

Segítséget kérni teljesen okés, szakemberhez fordulni teljesen okés, hiszen azért vannak! Én is jártam terápiára. És kicsit azért vicces is, mert amikor már elkezdtem jobban lenni, egészségesebb fejjel gondolkodni, még meg is ijedtem, hogy most akkor mi lesz velem, miből fogok dolgozni? Mert a negatív dolgokból könnyű volt inspirálódni, a pozitívakból nehezebb, de ezt is jó volt megtanulni, mert ilyen gondolkodással talán segíteni is könnyebb. Ezért is szeretem olyan nagyon ezt az oldalt, ez az én kisbabám. Kapcsolat a két évvel ezelőtti Julcsi meg a mostani Julcsi között. De próbálom könnyeden meg viccesen megfogalmazni ezeket, mert nevetni jó!

Ámen! És mondd csak, hogyan tud segíteni a művészet egy épp felnőtté váló fiatalt az útján?

Mikor felnőtté válik az ember, tele van kuszasággal a feje: dönteni arról, mi lesz, ha nagy lesz, megtanulni ezt az élet-dolgot és csetleni-botlani benne. Csomó mindennel meg kell küzdenie, és a művészet tök jó eszköz erre. Amikor azt mondom, művészet, most ne valami nagy dologra gondolj, csak valamire, amit alkotsz. Lehet bármilyen műfajban. Az, hogy kiadod, ami van benned, az mindig segít, és gyógyít. Segít haladni.

Én nem tudom, hogy bármilyen művészeti ágban ki tudom-e adni magamból, de amikor a te rajzaidat nézem, akkor úgy érzem, hogy te segítesz ezt megtenni, mert olyan érzéseket meg helyzeteket fogalmazol meg, amin szerintem mindenki keresztülmegy. Szóval minden nem művészkedő ember nevében is köszönöm, hogy megosztod ezeket!

Ezek olyan érzések, amik mindenkié. Olyan sárkányok is, amelyekkel sokan megküzdenek. Az egyik kedvenc dolgom abban, hogy ember vagyok, az az, hogy változok, és mindezt a változást nyomon követhetem, örülhetek neki, tanulhatok, fejlődhetek belőle. Folyamatos tanulás ez, nem lesz vége sose, és ez így jó. Az oldalon elég széles a skála az érzésekből, és lassan háromszáz rajz van fent, ami ezeket őrzi. Szerintem azért is szeretik ennyire, mert őszinte, és nem akar több lenni. De ez ijesztő is néha, hiszen sebezhető lesz az ember, ha ilyen őszinte érzésekből meg a lelkéből dolgozik, és ezt meg is mutatja a világnak.

Amikor alkotsz, magad elé képzelsz valakit?

Mivel az érzések az emberekkel való kapcsolataimból is jönnek, persze hogy van, hogy valakiről készül egy rajz, vagyis arról, amit ő váltott ki bennem. Ez mindig vicces és izgalmas, mert szerintem az emberek általában nem jönnek rá, hogy róluk szól. Szóval nem mondom, hogy nem volt olyan soha, hogy esetleg célozni akartam volna valakinek egy rajzzal… De ez titok!

Neked miben segített az afrebab?

Egy jobb verziómmá válni, sok mindent elengedni, fejlődni és jobban érteni magam. És használni a hangom!

Utolsó kérdésem: nemrég megosztottad, hogy kicsi Julcsi üzent mai Julcsinak. Mai Julcsi mit üzen magának későbbre?

Azt üzenem, hogy az élet szeret, és szeresse jól vissza. Jól szeresse vissza!

A bejegyzés szerzője Csizmadia Kinga, a BME KomMédia alapképzéses hallgatója. 

Képek: Balla Julcsi, a BME KomMédia alapképzéses hallgatója. 

konzerv_1.png

Instamamik: inspiráló közösség vagy idealizáló szerepvállalás? Érvek és ellenérvek a közösségi média népszerű szereplői mellett és ellen

A napjainkban elsöprő népszerűségnek örvendő Instagramon felhasználók millióinak posztjait tekinthetjük meg nap mint nap. Posztunk körüljárja az Instamami jelenséget, illetve rámutatunk három pozitív és három negatív aspektusra ezeknek a tartalmaknak a fogyasztásával kapcsolatban. 

Az Instamami az angol Instamom kifejezés magyar megfelelője. Az XXI. század véleményvezérei, az "Internet Anyukái" valóságos társadalmi jelenséggé váltak, a közösségi hálón azonban nem olvashatunk róluk hiteles definíciót. Számos sztereotípiával találkozhatunk megítélésük során. Nem csupán trendi mamikat érthetünk a megfogalmazás alatt, hanem fáradt édesanyákat is? Létezik középút, hitelesség, őszinteség? Beszélhetünk Instagram közösségről? Sok kérdés adódik az ’Instamamikat’ illetően.

De mik is azok a pozitív és negatív aspektusok, melyek felmerülhetnek a felhasználókban és az őket követő anyukákban?

k4.PNG

Courtney Justine brit Instamami gyermekével (via)

Érvek, az Instamamik ELLEN

1. Gyermekem: büszkeségem és brandem?

A 21. század egyik meghatározó témája a kommunikáció világában az úgynevezett sharenting, mely jelenség során a szülők gyermekeikről tartalmakat osztanak meg az interneten és a közösségi médiában. Egy 2010-ben végzett tanulmány szerint az Egyesült Államokban az édesanyák több mint 90%-a töltött fel 2 év alatti gyermekéről fényképet az internetre. Sok szülő bele sem gondol, hogy a gyermekéről való posztolás következményekkel járhat – gondoljunk például zaklatási ügyekre vagy a tartalmakkal való visszaélére, továbbá arra a tényezőre, hogy "ami egyszer felkerül az internetre, az ott is marad". Mindemellett egy Instamami tizenéves gyermeke évekkel a tartalom közzététele után nem feltétlenül lesz elragadtatva első, szponzorált bilin való üldögélésének visszatekintésekor.

2. Hitelesség? Őszinteség?

Az Instamamik oldalának megtekintésekor elgondolkodhat a felhasználó: a platformon található tartalmak milyen tekintetben és mennyiségben felelnek meg a valóságnak? Bár sok Instamami hozzáteszi tökéletesen beállított, harmóniát sugárzó posztja alá, hogy "Persze nálunk is vannak nehéz napok’"– a hitelesség látszatára törekedve – mégis, az oldalán közzétett tartalmak nincsenek összhangban ezzel a kijelentéssel. Hiszen a bejegyzések egy tökéletes, idilli családi élet pillanataiba engednek betekintést. Bár az emberek többsége jó eséllyel tisztában van azzal, hogy az élet és a gyermeknevelés nem csupán azokból az elkapott (beállított, megszerkesztett) pillanatokból áll, melyek az Instagram felépített világában szerepelnek, mégis, a hamis látszat befolyásolhatja az oldal látogatóit. A médiatartalmak folyamatos közzétételének világában a felhasználó rengeteg új információval találkozik, melyet tudatos médiafogyasztóként sem védhet ki feltétlenül, így az pszichológiai folyamatokat indíthat el a befogadóban.

k7.PNG

(via)

3. Önbizalom, komplexusok

Egy boldogságtól sugárzó, #matchymatchy (egymáshoz illő, egymást kiegészítő) szettet viselő anya és fia/lánya a XXI. század digitalizált terében korunk ’Madonna gyermekkel’ alkotásának megfelelője. A gyermek nem sír, nem lóg ki a fényképből a fél lába a fotózásról való menekülés közben. Mindig csinos, ápolt, szülés után is kisportolt testű édesanyjának pozitív aurája betölti a képet. Ők ketten egy tökéletes egység részei. Ezzel szemben az őt követő, megfáradt édesanya az Instamami márkás táskájára emlékeztető jelenséggel a szeme alatt kinyúlt pólóban pihen a kanapén, míg gyermeke 20 percre lehunyta a szemét. Felmerül benne a kérdés, és a kétely: vajon visszanyerem-e valaha a szülés utáni alakomat? Az én gyermekem miért nem lenne ilyen nyugodt egy fotózáson? A férjem mikor fog újra szépnek látni? Mit rontottam el?

A közösségi média egyik kikerülhetetlen aspektusa az önbizalom kérdésköre. Egy 2017-es tanulmány megállapította, hogy amikor az egyének szembesülnek azzal, hogy a közösségi médiában látott ismerőseiknek „jobb élete” van az övéknél, csökken az önbizalmuk.

Mielőtt azonban arra a konklúzióra jutnánk, hogy az Instamami profilok követésének csak és kizárólag negatív aspektusai vannak, vizsgáljuk meg azokat az okokat, amik miatt érdemes lehet ezen oldalak látogatása.

Érvek az Instamamik MELLETT

1. Inspiráció, motiváció

A közösségi média nem csupán romboló-, hanem építő hatással is bírhat céljaink, motivációnk elérésében. Kedvenc Instamamink fogyása - egy közvetlenül szülés utáni, majd két évvel későbbi és 13 kilóval könnyebb súllyal készült fénykép - erőt adhat azoknak az édesanyáknak, akik hasonló helyzetben vannak, és szülés előtti alakjuk visszanyeréséről álmodnak. Tisztában vannak vele, hogy ez sok lemondással, energiával és áldozattal járhat, de céljaik elérésében erősíti őket az általuk követett Instamami példája. Főleg akkor, ha az Instamami szöveges tartalmat is fűz a megosztott képhez, melyben bíztatja a többi édesanyát.

2. Támogatás, közösség

Ahogy a fentiek is mutatják, az Instamamik inspirálhatják, motiválhatják egymást és követőiket, valamint édesanyákként egy közösséget is alkothatnak. Egy Instamami szoptatós posztja alatt követőik megoszthatják közös és saját tapasztalataikat, panaszaikat és élményeiket, ahol egymás segítségére is siethetnek. Ez a jelenség a praktikus tanácsok mellett pszichológiai előnyökkel is jár, hiszen a digitális térben, egy a célcsoport számára fenntartott platformon meglepően sokan megnyílnak az influencernek és az oldal követőinek kommentjeikben. Édesanyák, akik talán személyes kapcsolataik során nem nyílik lehetőségük erről beszélni senkivel, így tapasztalataikat, érzéseiket az online térben osztják meg egy olyan közösségben, melynek ők a célcsoportjai. Megvitathatják testük-lelkük változását, mely az anyasággal jár.

k8.PNG

Courtney Justine brit Insamami és szülés utáni testének megmutatása (via)

A Buzzfeed beszámol az RSPH kutatásáról, melyet a közösségi média és mentális egészség kapcsolatának vizsgálatáról tettek közzé. A felmérésben részt vevő 1400 14-24 év közötti brit lány pozitív aspektusként jellemezte az Instagram közösségépítő hatását. Nem az Insagramon jelenlevő édesanyák szerepeltek ugyan a kutatás célcsoportjában, de általánosságban elmondható, hogy tanulmány számol be az Instagram közösségépítő hatásáról.

3. Tippek, tanácsok

A támogatás és közösség témakörhöz szorosan kapcsolódik az a jelenség, amikor egy Instamami kérdést tesz fel követőinek, (például hogy milyen mesét olvasson este gyermekének elalvás előtt), ahol a követők kommentben jelezhetik tanácsaikat, tippjeiket Az interneten a szülők által megosztott nevelési tanácsok, praktikák hasznosnak bizonyulhatnak, ám az esetek többségében nem szakemberektől származnak, így érdemes azokat fenntartásokkal kezelni.

A "sokan kérdeztétek" mondattal kezdődő posztok megítélése megosztó az Instagram felhasználók körében. Azonban ha nyitott szemmel járunk, valóban olvashatóak olyan kommentek a bejegyzések alatt, ahol egy kíváncsi követő szemet vet az Instatami által megosztott tartalmon szereplő Disney-gyermekruhaszettre vagy játékra. Kommentben érdeklődik hol szerezhető be az adott termék. Az Instamami válasza pedig idő-és energiatakarékosabbá teheti a karácsonyi ajándékvásárlást az ötlet és beszerzési lehetőség pontos meghatározásával.

A bejegyzés szerzője Farkas Fanni, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Beteges, ha minden nap megnézem a profilját?

2020. szeptember 25. - KomMédia BME

A közösségi média berobbanásával új értelmet nyert a „stalking” ige (magyarul: titokban követ, kukkol). De mit is jelent ez a Facebook és az Instagram világában? 

Az olyan népszerű közösségi média oldalak megjelenésével, mint a MySpace, IWIW, később pedig a Facebook vagy az Instagram, a felhasználók rengeteg személyes információt tettek elérhetővé magukról az interneten. Ha valakit követünk valamelyik platformon, könnyen megtudhatjuk, hogy kivel töltötte az idejét, hol nyaralt a családjával/barátaival, mit evett, vagy milyen filmet nézett meg – a lista végtelen. A közösségi oldalakkal a kapcsolattartás is átalakult a 2000-es évek elejétől. Ma már nem kell felhívni valakit, vagy véletlenül összefutni vele a metrón ahhoz, hogy megtudjuk, hol tart éppen az életében. De ezzel könnyű visszaélni.

unnamed.png

(via)

Mit jelent a stalking?

Az online stalking vagy cyberstalking az internet szerint két különböző dolgot jelenthet. Az egyik megközelítés a zaklatás oldaláról fogja meg a fogalmat, azaz a „cyberstalking zaklatás, ami az interneten keresztül történik. Célpontjai lehetnek egyének, csoportok vagy akár szervezetek, és megnyilvánulhat rágalmazás vagy fenyegetés formájában.”

Ugyanakkor egy „könnyedebb” hétköznapi jelentése is kering a világhálón, ami sok mindenkinek lehet ismerős tevékenység. Az Urban Dictionary szerint a stalking nem más, mint a

„kényszer, hogy minden lehetséges tudást megszerezzünk egy emberről a Facebook, Instagram, Twitter, Tumblr, és néha akár Pinterest oldalain keresztül”.

Manapság sokan az internetet hívjuk segítségül, ha érdeklődünk valaki iránt. Igyekszünk minél többet megtudni róla, keresni a közös pontokat az internetes profilok alapján. Kíváncsiak vagyunk, vajon ő is tagja-e a Harry Potter fanclubnak Facebookon, vagy esetleg ő is követi a kedvenceinket Instagramon vagy Youtube-on. De az is ismert jelenség, amikor azért keressük fel a közösségi oldalakat, hogy megtudjuk, hogyan boldogul az exünk a szakításunk óta. A Mindset Pszichológia cikke szerint minden harmadik ember volt már abban a helyzetben, hogy korábbi partnerének az online profilját rendszeresen ellenőrizte a szakítás után. A cikk azt is kiemeli, hogy az online stalking negatívabb hatást gyakorolhat az emberekre, mint az offline találkozás, hiszen a közösségi oldalakon olyan információval szembesülhetnek, ami egy találkozás során nem merül fel (például új kapcsolat). Ezen kívül a stalking izgalma a vágyódást is növelheti az expartner iránt, így is megnehezítve a továbblépést.

Mikor lehet veszélyes?

A stalking lehet teljesen ártalmatlan cselekedet, de veszélyes eszközzé is válhat. Nézhetjük ezt a stalking művelőjének és az elszenvedőjének is a szemszögéből, lehet a kérdést jogilag és érzelmileg is megközelíteni. Hiszen nagyon más érzelmeket vált ki belőlünk, ha arra gondolunk, ahogyan a nagymamánk mindent lenyomoz rólunk és a barátainkról a Facebook-on, vagy ha azt latolgatjuk, hogy hány adatbányászattal foglalkozó cég és ember mennyi információt tud kideríteni rólunk az online profiljaink alapján.

image_2.png

(via)

Dr. Emma Short, a University of Bedfordshire pszichológusa a BBC Newsbeat oldalának adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy az egyén online aktivitása akkor lép át egy határt mások online megfigyelésével, ha az félelmet és szorongást idéz elő a másik személyben. Sokszor ott dől el, hogy zaklatásnak lehet-e minősíteni az online stalkolást, hogy az áldozat hogyan éli meg a helyzetet. Dr. Short szerint ugyanakkor a mások életéről való kényszeres információszerzés kontaktus nélkül is lehet káros és veszélyes – a külső világra és önmagára – hiszen a távolból való megfigyelés az első vészjósló jele lehet egy későbbi ragadozó viselkedésmintázatnak, ahol már több határt is átléphet az illető.  Illetve, Dr. Short kiemeli, hogy nemcsak a megfigyeltekre, hanem a megfigyelőre saját magára és az életminőségére is veszélyes lehet az, ha online stalkolással tölti az idejét. Abban a pillanatban problémává válhat, amikor az ember elkezd hazudni azzal kapcsolatban, hogy mivel foglalkozik. Ugyanis, ami el van rejtve mások elől, azt sokkal nehezebb kontrollálni.

A stalkingról érdemes a mentális egészség és a közösségimédia-függőség kontextusában is beszélni. A témában végzett kutatás eredménye szerint a passzív közösségi média fogyasztás, azaz a feltöltött tartalmak közötti böngészés, a negatív mentális egészséggel függ össze, míg az irányított kommunikáció (például a posztok kedvelése) és a tartalomfeltöltés a közösségi média oldalakon, pozitív hatáshoz vezethetnek. Tehát, ha valaki arra a használja az Instagramját, hogy modellek és influencerek tökéletesre retusált képeit vagy az exe által posztolt fotókat stalkolja, annak valószínűleg nagyobb eséllyel lesz negatív hatása a mentális egészségére, mintha arra használná a platformot, hogy kommunikáljon, és/vagy saját tartalmat, képeket, bejegyzéseket töltsön fel.

Pszichológiai perspektívák

A közösségimédia-függőség, vagy más néven problémás közösségimédia-használat egyike a viselkedésfüggőségeknek. Ekkor az egyén túl sok időt tölt közösségi média oldalakon kontrollálhatatlan kényszer miatt. Kicsit konkretizálva, ha valaki Instagram-függő, akkor impulzívan, folyamatosan ellenőrzi a feltöltött fotókra és videókra kapott értesítéseket (kedvelések és hozzászólások formájában), és/vagy más profiljának és feltöltött képeinek, videóit stalkolja. Ez a túlzott használat negatív hatást gyakorol az életének további területeire is (például megromolhatnak a személyes kapcsolatok). A problémás közösségimédia-használat sokszor kéz a kézben jár depresszióval, alvásproblémákkal és magányossággal is. Úgy, ahogyan maga a közösségi média is, a közösségimédia-függőség fogalma is új a pszichológia világában. A jelenség ugyanakkor igen vitatott a pszichológusok és kutatók körében, és jelenleg nem része a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM) által számontartott mentális zavarok listájának sem.

Ha valaki stalkolással és az online világban tölti el az ideje nagy részét, akkor nagy valószínűséggel annak a kárát az offline, „valódi” kapcsolatai is meg fogják sínyleni. És mivel így az egyén támogatói hálója szépen lassan elhervad, ismét az internetes tartalmak felé fog fordulni, így megteremtve egy ördögi kört.

Beteges, ha minden nap megnézem a profilját?

A stalkolással kapcsolatban mindenképp felmerül az, hogy mennyire „egészséges” vagy „normális” viselkedés, akármelyik formájáról beszélünk. Ha tényleges online zaklatás történik, akkor az áldozat negatív érzelmei alapján egyértelmű, hogy a tett problémás, és tenni kell ellene. Ugyanakkor az, ha valaki egyedül otthon, kontaktus keresése nélkül merül el újra és újra más emberek internetes profiljaiban, az kevésbé tűnik negatívnak kívülről. Azonban sokszor ilyenkor maga a stalker az, aki szenved, kívülállóként betekintve mások tökéletesnek beállított online életébe. Sőt, az is lehet, hogy ez a viselkedés valami nagyobb problémát takar. Ezért fontos, hogy felismerjük magunkon és a körülöttünk lévőkön, családtagjainkon, barátainkon, ha valami nincs rendben.

unnamed.jpg

(via)

A közösségi média rengeteg előnyt hozott az életünkbe, ugyanakkor meg kell tanulnunk tudatosan használni. Vigyáznunk kell, hogy a sok pozitívum ne tántorítson el minket a negatívumok észrevételétől. Magyarországon jelenleg több mint 6 millióan használják a Facebookot és több mint 2 millióan az Instagramot. Ezeknek az embereknek ma már szinte elképzelhetetlenek a mindennapjaik a közösségi oldalak nélkül, ezért is nehéz észrevenni, ha problémássá válik a kapcsolatuk ezekkel az platformokkal. Függőnek az számít, aki szabadidejének nagy részét ezeken az oldalakon tölti, arra használja fel a közösségi platformokat, hogy elfeledkezzen a problémáiról, feszültséget érez, amikor nem éri el a közösségi oldalakat, illetve akinek személyes kapcsolatai romlottak meg a túlzott használat miatt – írja a Mindsetpszichologia.hu.

Még több cikk a témában:

A bejegyzés szerzője Murvai Katalin, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Alkotni és felelősséget vállalni - A koronavírus két grafikus szemszögéből

A világjárvány terjedésével az élet lelassult, az életterünk, a programlehetőségek, az emberekkel való érintkezéseink száma lecsökkent. A mentális egészségünkre, érzelmeinkre és motivációnkra is nagy hatással lehet mindez. De akármilyen ingerszegény környezetbe kerülünk a négy fal közt, egy dolog mindig lesz nekünk: a művészet. Csak arra vár, hogy belépjünk a kapuján, és új világot tárhasson elénk. Minden alkotással másikat. Kizökkent, leköt, elgondolkodtat, motivál, elvarázsol, megnevettet - legyen szó egy könyvről, filmről, versről, festményről, vagy éppen grafikáról. 

A művészetben elrejtőzhetünk a világ elől, vagy épp ellenkezőleg: eszközként használhatjuk ahhoz, hogy feldolgozzuk mindazt, ami körülöttünk és bennünk zajlik. Eszközt ragadunk, és formába öntve kiadjuk magunkból érzéseink, gondolataink: azt, hogy mi hogyan éljük meg az eseményeket. Mindezt mások elé tárva pedig segíthetünk, informálhatunk, felhívhatjuk a figyelmet valamire, vagy éppen megnevettethetjük a publikumot. Felelősséget vállalhatunk, és kicsit jobbá is tehetjük a világot.

A koronavírus idején az internet erre különösen jó platformnak bizonyult. Kukkantsunk bele, mi történt a járvány idején az Instagram két alkotójával: hogyan dolgozták fel a kialakult helyzetet saját nyelvükön: a vizualitáson keresztül? Hogyan viszonyulnak az ilyen helyzetekben a társadalmi felelősségvállalás kérdéséhez?

Margarétalány

„Úgy érzem, ha tényleg őszintén nyilvánul meg az ember a saját gondolatairól, érzéseiről, az valahogy mindig segíteni fog másoknak. Abból nem lehet baj, ha valaki őszintén kifejezi magát"mondja Martos Juli, az Instagram Margarétalánya. Pszichológus végzettsége miatt is közel áll hozzá az emberek érzelmi élete, az érzések, gondolatok megélése, és hogy ezek megismerése által közelebb kerülhessünk önmagunkhoz. Juli a pszichológia tudományát az alkotás iránti lelkesedésével összekötve alkot. Rajzait nézegetve biztonságban érzi magát az ember: szabad érezni, szabad gondolni, szabad megbékélni: minden rendben lesz.

Juli így fogalmazott: „Tudatosan szerettem volna olyan dolgokat alkotni a vírus alatt is, amelyekkel másoknak segíthetek, az elsődleges célom mégse ez volt. Az alkotás nekem az önkifejezést jelenti, a saját érzéseimből táplálkozik, és mindent, amit az alkotásaimon keresztül üzenek, azt elsősorban magamnak is üzenem. Persze, ha ezeket megosztva másoknak is tudok segíteni, az hatalmas dolog, és mindig figyelek arra, hogy amit üzenek, az hiteles legyen és legyen mondanivalója. De nem úgy állok neki az alkotófolyamatnak, hogy most készítek valamit, amivel megváltom az emberek életét, és ami mindenkinek tetszeni fog. Amit rajzos vagy írásos formában megfogalmaztam, arra magamat is emlékeztetni és tanítani szeretném.”

Grafika: Martos Juli

A járvány alatt nagyon hasonló dolgokon mentünk keresztül, mégis változó lehet, ki hogyan éli meg mindezt. Juli szeretné, ha a rajzai segítenének abban, hogy az emberekben normalizálódjanak az érzések: oké, ha nem találod a motivációd a négy fal között, oké, ha szorongsz a vírus miatt, oké, ha szomorú vagy, mert nem láthatod a szeretteid. „Na nem azért mondom ezeket, mert én annyira tudom, és majd másoknak is jól megtanítom” mondta. Elmesélte, hogy ez a rajza például egy délutánnyi szorongással és gyomorgyörccsel teli hírolvasás eredményeképpen született, önmaga figyelmeztetésére:

Grafika: Martos Juli

Az a kérdés is felmerül egy ilyen vészhelyzetben, hogy mi a felelőssége egy alkotónak ilyenkor? Több ezren látják nap, mint nap a képeit, kötelessége vajon a tájékoztatás, figyelemfelkeltés? „Ha az ember tudja, hogy ennyien követik, az óhatatlanul is felelősséggel jár. De mindig figyelek arra, hogy alkotás közben konzultáljak magammal: Mit is szeretnék megosztani? Tényleg meg szeretném osztani ezt? Önazonos vagyok?” – sorolta.

Juli alkotókedve nem csökkent a járvány alatt, sőt, az alkotás töltötte fel. „Éppen egy olyan projekten dolgoztam, ami nagyon lefárasztott, ezért közben alig vártam, hogy végre szabad alkotásba menekülhessek, és rajzolhassak a koronavírusról Instagramra” – nevetett. Persze nála is előfordul, hogy kifogy a motivációból. Ilyenkor a jegyzeteihez nyúl: ,,Minden ötletet leírok, a még ki nem kristályosodott koncepciókat is, akkor is, ha félálomban jutnak eszembe. Hátha egyszer egy inspiráció nélküli helyzetben megfogja közülük valami a jövőbeli Julit, aki tovább tud indulni rajta. De ha ez se megy, akkor elfogadom, nem erőltetem, sőt megtiltom magamnak, hogy alkossak. Általában pár nap után már úgy érzem, muszáj leüljek alkotni, annyi ötletem támadt időközben, és akkor nekilátok újult erővel.”

Grafika: Martos Juli

Az Instagram pedig nem csak abban segít, hogy az ebből a mindig megújuló erőből születő üzeneteket eljuttassa más emberekhez, hanem segít kapcsolódni is, közösséget teremt. Juli elmesélte, milyen kellemes volt megélnie, hogy ebben az időben is pozitív kapcsolódásai születtek Instagramon keresztül.

Buborekk

„Legyen szó könnyed vagy nehezebb és komolyabb témákról, mindig próbálom szeretettel, és ha kell, humorral megközelíteni és feldolgozni ezeket.” Buborekk, vagyis Takács Vica Instagramja egy olyan platform, amely első pillantásra is sugározza a szeretetet és a pozitivitást, és ha jobban megnézzük, látjuk, hogy egyben nagyon fontos üzeneteket is fogalmaz meg, legyen szó rasszizmusról, homofóbiáról, nők elleni erőszakról vagy környezetvédelemről. Az egyenlőség, az elfogadás és a tudatosság nézeteit csempészi bele a rajzaiba. Alkotásainak inspirációforrása legtöbbször aktuális témák, épp reflektorfényt kapó események, de saját életéből is gyakran merít. 

Grafika: Takács Vica

A vírus okozta bezártság elején a bizonytalanság megviselte Vicát alkotásügyileg is, egy ideig nem is készültek új képei. Aztán egy idő után szépen beállt egy rendszer az életembe, és megpróbáltam megkeresni, hogy lehetne pozitívan vagy jól hozzáállni a helyzethez, hogyan legyünk jófejek, hogyan vigyázzunk egymásra. Ezeket az infókat pedig szerettem volna továbbítani a követőimnek is, vagy igazából bárkinek, aki kíváncsi rá” – mesélte.

Összességében úgy látja, pozitív dolog sült ki a vészhelyzet miatt kialakult bezártságból és lelassulásból alkotás terén: volt ideje több eszközzel alkotni, vászonra, pólóra, vagy éppen kaspóra festeni. „Az alkotás mindig nagyon meditatív tud lenni, végig egy dologra összpontosul a figyelmed, nem pedig azon pörögsz, hányféle dolog vár rád a munkahelyeden, vagy hányféleképpen lehetne átrendezni a lakást” – nevetett fel.

buborekk_illusztracio.png

Grafika: Takács Vica

Megkérdeztem Vicát is, mihez nyúl, ha a motivációja vagy inspirációja megcsappan. Őt ilyenkor az új dolgok tudják ismét lázba hozni: az új technikák elsajátítása, vagy az új eszközök használata. Ebben sokat segít neki a YouTube és a Skillshare, ahol tanulhat, lát más embereket alkotni - ezeknek mindig az a vége, hogy ő is elkészít valami hasonlót. Ha ez sem segít, akkor a legfontosabb, hogy hagyja magát pihenni. Utána sokkal gyorsabban és könnyedebben megy. 

 Grafika: Takács Vica

Az alkotás Vicának is segít abban, hogy feldolgozzon bármilyen helyzetet, és kicsit fellélegezzen: „Sokszor, mikor elolvasok egy cikket például arról, milyen rasszista dolgok folynak az országban, nagy harag, de ezzel együtt nagy tenni akarás is születik bennem. Úgy érzem, ha mindezt a haragot átfordítom motivációvá, a bennem levő gondolatokat szépen megfogalmazom, kitalálok egy koncepciót és megrajzolom, akkor meg tudom osztani ezeket az érzéseket. Ilyenkor mindig találok egy olyan közösséget, akik hasonlóan éreznek. Ez segít, mert ilyenkor nem érzem azt, hogy mindenki rossz ember, hanem tele van jó emberrel az ország, meg a világ is. Így volt ez a most kialakult helyzettel is” – mondta.

„Attól, mert te magabiztos vagy, és azt hiszed, legyőzhetetlen vagy, attól még lehet, hogy a szomszéd néni nem az" - figyelmeztet Vica. A vírushelyzet alatt fontosnak tartotta azt, hogy odafigyeljünk egymásra, hogy betartsuk az előírásokat, és megkérdezzük azt, hogy kinek hogyan tudunk segíteni. Bár szerette volna látni a családját és a barátait, de úgy gondolta, nem ő a legfontosabb, hanem azok, akikre különösen veszélyes lehet a vírus.

 Grafika: Takács Vica

És hogy mit gondol a nagyobb követőtáborral rendelkező tartalomgyártók társadalmi felelősségvállalásáról? „Mindig is az volt a célom, még akkor is, mikor 22 ember követett, hogy olyan dolgokat tegyek ki, amiknek van értelme, mondanivalója, vagy legalább mosolyt csaljon az arcokra. Persze mindig több mondanivalóm van, mint amennyit megosztok, de sajnos nincs annyi energiám, hogy mindenre reagálni tudjak. De fontos, hogy mi is felelősséget vállaljunk, el se tudom képzelni, hogy másképp legyen.” – osztotta meg.

Kiemelt grafika: Martos Juli

A bejegyzés szerzője Balla Júlia, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Dark pattern – avagy félkarú rabló a zsebedben

Azt gondolhatnánk, hogy arra és annyiszor használjuk kedvenc digitális eszközeinket, amire és ahányszor mi azt szeretnénk. Ennek ellenére nem ritka, hogy céltalanul nyomkodjuk a telefonunkat, és gyorsan hozunk kevésbé átgondolt döntéseket annak használata közben. Ezt a helyzetet a „dark pattern” praktikák is kihasználják, amelyek manipulatív megoldásokkal vezetik meg a felhasználókat, különböző érdekek mentén. Milyen módszerekkel lehet befolyásolni a digitális felhasználási szokásainkat, és hogyan tehetünk ezek ellen? 

A kaszinókban található „félkarú rabló” játékgépek könnyen függőséget okozhatnak a szerencsejátékosok számára. Amikor meghúzzuk egy ilyen gépnek a karját, az agyunk izgalmi állapotba kerül, és lelkesedve várjuk, hogy vajon mekkora nyeremény üti a markunkat. Kombináljuk ezt az állapotot a gépek hangjával, színes-fényes megjelenésükkel és az agyunkban felszabaduló dopaminnal, és meg is van a függőség receptje. Minden egyes kör újabb izgalom, újabb lehetőség a nyereményre. Hiába tudjuk legmélyen belül, hogy minden bizonnyal ez nem jó nekünk, az agyunkban a színes fények és az izgalom élménye társul, ami könnyen rabul ejthet minket. Ez a jelenség – azaz, hogy vizuális élmények társulnak az agyunk által izgalmasnak vélt szituációkkal – sokszor előfordul, hiszen így vagyunk „huzalozva”: de ezzel az adottságunkkal befolyásolhatóvá válhatunk, és ezt sok helyen ki is használják.

Forrás: Simon Balázs

Figyelemből bevétel

Nem csak a kaszinók próbálnak minket rabjaikká tenni a figyelmünk megragadásával. Harry Brignull 2010-ben alkotta meg a dark pattern kifejezést, amely olyan tervezési megoldásokat foglal magába, amik manipulatív megoldásokkal a felhasználók döntéseit befolyásolják, természetesen az ezeket alkalmazó cégek javára. Megnéztünk egy videót és máris indul a következő; addig görgetünk kedvenc közösségi oldalunkon, ameddig csak akarunk, hiszen sosincs vége; és ha ma még nem nyitottad meg a kedvenc játékodat, jön is az értesítés a telefonodra.  Ezek mind olyan megoldások, melyek olyan dolgok felé terelnek minket, amit nem biztos, hogy magunktól is csinálnánk. A mindennap használt appjaink pedig ezeket kihasználva próbálnak minket minél jobban megragadni. A gazdaság számára kiemelten fontos lett a fogyasztók figyelme – erről szól az attention economy elmélete, ehhez pedig tökéletes eszköz a zsebünkben lapuló, már-már hozzánk nőtt okostelefonunk.

És hogy ez miért jó a cégeknek? A kérdés megválaszolásához érdemes megvizsgálni, hogyan lesz a felhasználók figyelméből bevétel egy vállalat számára.

A Facebook keresete jórészt a hirdetésekből származik. Minél több időt töltünk valamelyik alkalmazásuk használatával, annál több információt tudhatnak meg érdeklődési körünkről, ezáltal pontosabb hirdetéseket kapunk később, és természetesen többet is látunk. Mondhatni a figyelmünket értékesítik tovább a hirdetőknek. Az alkalmazásban töltött idő maximalizálását szolgálja az algoritmizált hírfolyam is, mely végtelen tartalommal lát el minket, és a kronologikus megoldással szemben mindig újabb és újabb hírekkel szolgál. Görgessünk a hírfolyam tetejére, és frissítsük azt — egy egyszerű kézmozdulat, majd egy töltést jelző indikátor, és máris elénk tárul megannyi váratlan, új dolog; pont, mint amikor meghúzzuk a félkarú rabló karját. Ezt az egyszerű mechanizmust pedig igazán sok felületen alkalmazzák, mi pedig gyakran észrevétlenül, rutinszerűen várjuk, hogy elénk táruljon az a megannyi ismeretlen újdonság, ezzel pedig az adott alkalmazás rabjává válva.

Manipuláció a kijelződön

Rengeteg alkalmazás zúdít ránk sok-sok értesítést a nap folyamán. Az értesítések alapvető célja, hogy releváns információkkal lássanak el minket — például hogy egy kollégánk elküldte emailben a korábban kért fájlt, vagy, hogy hamarosan érkezik a várva várt csomagunk. Az elmúlt években azonban jelentősen elterjedtek a kevésebb információ értékű értesítések is. A profilképünkre egy új reakció érkezett, egy ismerősünk megosztott egy bejegyzést, vagy éppen a metrón töltött unalmas perceinkben használt játékunkban megjelentek a karácsonyi pályák. Valóban fontosak számunkra ezek az üzenetek? Nem feltétlenül, viszont a telefonunk felvillanó kijelzője és az értesítés piros pöttye megint csak izgalmi állapotba varázsolja az agyunkat, várva a “jutalmát”, ami gyakran elmarad, hiszen csak egy jelentéktelen értesítés vár minket. Ez pedig megint csak egy olyan helyzet, amiből felhasználóként kevésbé profitálunk, a vállalatok pedig saját érdekeiket szolgálják telefonjaink kijelzőjének gyakori felvillantásával, hiszen akarva-akaratlanul rájuk fordítjuk figyelmünket, és potenciálisan üzleti értéket teremtünk számukra.

via

A függőség kialakításával próbálják a felhasználók figyelmét kihasználni, ennél azonban léteznek kevésbé markáns megoldások is. Például az agyunk a meleg színeket preferálja a hidegekkel szemben, ennek a ténynek a kihasználása is sok helyen visszaköszön a digitális világban gondoljunk csak logókra vagy gombokra; mindegyik más érzést vált ki belőlünk, és ez nem véletlenül van így. Az is előfordulhat, hogy egy alkalmazásban ugyanolyan színnel jelölnek egy egyszerű "Tovább” és egy “Fizetés” gombot, ezáltal közelebb kerülve a pénztárcánkhoz, természetesen számunkra észrevétlenül.

Az információ különböző módokon való megjelenítése is könnyen befolyásolhatja döntéseinket. Ez megjelenhet olyan formában is, hogy egy webshopban úgy van feltüntetve egy termék, hogy mi azt válasszuk, pedig számunkra nem az a legoptimálisabb. Ennek tényezői lehetnek ugyancsak a színek, de az elrendezés és a szöveg megfogalmazása is. Az is gyakori, hogy egy alkalmazásból egyszerre több megjelenést tesztelnek, “versenyeztetve” őket, hogy melyik éri el a vállalat számára kedvezőbb metrikákat; gyakran figyelmen kívül hagyva a felhasználói érdekeket.

A megoldás a tudatos felhasználás

Felmerül a kérdés, hogy tehetünk-e egyáltalán bármit az ilyen jelenségek ellen. Léteznek egészen extrém megoldási javaslatok is, de pár apró lépéssel is tehetünk a figyelmünk kizsákmányolása ellen. Az egyik legszélsőségesebb megoldás, hogy fekete-fehérre változtatjuk telefonunk kijelzőjét, egy egyszerű beállítás módosításával. Ezáltal elkerülhető, hogy a színek használatával befolyásolják a döntéseinket, annak érdekében, hogy csak az érdemi információra koncentráljunk. Azáltal, hogy a színek hiányában kevesebb inger éri az agyunkat, kevésbé fordulhat elő az, hogy elmélyedve és különösebb indok nélkül görgetünk telefonunkon, már-már függővé válva.

via

Mára már az Apple és a Google is felvállalta, hogy könnyen függőség alakulhat ki a zsebünkben lapuló telefonnal, ennek érdekében pedig olyan megoldásokat nyújtanak, melyekkel limitálhatjuk az azon eltöltött időt, vagy csak egyszerűen figyelemfelhívó jelleggel tájékoztatnak minket, hogy mikor és mennyit használtuk bizonyos felületeket. Ilyen megoldásokkal egyébként találkozhatunk a Facebook és az Instagram alkalmazásában is.

A legegyszerűbb megoldás pedig az, hogy átnézzük a telefonunkat és néhány beállítását. Célszerű csak azokat az appokat elhelyezni a főoldalon, amik számunkra leghasznosabbak, a többit pedig “messzebb” rakni. Vizsgáljuk meg az értesítések beállításait, tiltsuk le az automatikus, spam-szerű üzeneteket. A tudatos felhasználás egyszerű, de nagyszerű megoldás.

A manipulatív megoldások egyáltalán nem újak az emberiség számára, viszont az elmúlt évtizedben történt technológiai fejlődés és az életünk digitalizálódása egyre nagyobb teret ad arra, hogy gondolatainkat és tetteinket külső hatások befolyásolják. Az agyunk rengeteg impulzusnak van kitéve az online közegben, az itt történt interakcióinkat pedig egyszerűen mérhetik a szolgáltatást nyújtó vállalatok, ezeknek az adatoknak a felhasználása pedig nem minden esetben kedvező számunkra. Nehéz, sokszor akár lehetetlen, vagy éppen felesleges ezeknek az érdekeknek vizsgálata, az viszont belátható, hogy a tudatos és odafigyelő felhasználás a digitális eszközeink esetén is mindenképp hasznos. Legközelebb, amikor a telefonunkhoz nyúlunk, érdemes elgondolkozni azon, hogy pontosan mit is akarunk csinálni vele, és megfigyelni, hogy mindeközben hány helyen tudunk kizökkenni a folyamatból.

A bejegyzés szerzője Simon Balázs, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója.

 konzerv.png

Történelmi mémek fekete humorral fűszerezve – Interjú a Szocialista mémgyár szerkesztőivel

Recsk, kényszermunka, ÁVH, szocializmus – ha nem is éltük meg ezt a korszakot, ezek olyan fogalmak, amelyekről mindannyian tanultunk az iskolában, hallottunk a nagyszüleinktől. Ugyanakkor az általános ismereteink gyakran nem kielégítőek: sokan elfelejtik az érettségi után ezt a korszakot, vagy éppen csak A tanú című kultuszfilm kapcsán emlékeznek. Ezt a jelenséget vette észre 2015-ben a Szocialista mémgyár, akik azóta is töretlenül szolgáltatják a mémeket a magyar internetközösség számára. Persze a fekete humorral fűszerezett online tartalmak nem nyerik el mindenki tetszését, de a szerkesztőség rendre kiemeli, hogy nem csak humorizálni próbálnak - az is céljuk, hogy tanítsanak, bővítsék az olvasóik ismereteit. Az érettségi előtti hajrában például tételeket dolgoztak ki, és tudásellenőrző teszteket biztosítottak a történelmi tételekhez.

Megkeresésemre az oldal szerkesztői igent mondtak, az alább közölt interjúban a jelenség kialakulásáról, körülményeiről, jelenjéről és jövőjéről beszélgetünk. Az adminokat saját kérésükre csak a beceneveik szerint idézzük.

Mikor és hogyan jött létre a Szocialista mémgyár?

M.: Lassan négy éve már, amikor a vizsgaidőszak elején, 2015 decemberében megcsináltuk a Facebook oldalunkat. Lényegében a baráti társaságunkban jött elő az ötlet, hogy milyen vicces összemosni a szocializmus korhű fotóit, ábrázolásait a kortárs mémek nyelvezetével. Azt gondoltuk, ez sose lesz több egy olyan belsős poénnál, amit legfeljebb az ismerőseinkkel osztunk meg.

Balage: Emlékszem, szinte elérhetetlen álomnak tűnt, hogy mondjuk 1000 lájkolónk legyen. Ehhez képest a mostani 120.000 fölötti Facebook közösség és a 70.000-esnél is nagyobb Instagram tábor elég hihetetlen.

Mi vezetett a terjedéshez akkor? Tudatosan, koncepció alapján építkeztetek?

B.: Nem, a legkevésbé sem. (Nevetnek.) Azt hiszem, minket leptek meg a legjobban az eredmények. Emlékszem, ’15 decemberében még posztoltunk a 100. kedvelőnél... aztán egy hónappal később a 15.000 követőt ünnepeltük.

Balage: Igazából jókor voltunk jó helyen. Addigra már szinte mindenki fent volt a Facebookon, sok sikeres hazai mémoldal is működött. Ugyanakkor előttünk senki se merte elővenni a szocializmust, az valamilyen tabunak számított. Talán épp ez a meglepődés okozta a kezdeti sikereket, de egyben frusztrációt is váltott ki azokból, akik nem tartották helyénvalónak ezt a hangvételt.

B.: Ráadásul egy közismert témáról van szó. Mindannyian tanultunk róla, készültünk színdarabokkal az iskolákban október 23-án, a szülők-nagyszülők is ezernyi történetet meséltek. Ezeket a fogalmakat, karaktereket, jelenségeket szinte senkinek se kellett bemutatni.

A növekedés után se kellett újraterveznetek semmit?

M.: Dehogynem. A kezdetekben korhű fotókra tettünk feliratokat, sokszor magyarosítva közismert, mémes angol kifejezéseket, néha szándékosan túltolva a magyar szóhasználatot. Ahogy érezni kezdtük, hogy több és több emberhez jutunk el, megjelentek az igényesebben szerkesztett képek, egyre többször vágtunk bele régi képrészleteket, személyeket modern mémekbe. Vízjelet is csináltunk, főleg azért, mert a kezdetekben sokan használták sajátjaikként a képeinket.

Gerjesztettek a mémeitek konfliktusokat, vitákat?

B.: Bőven! Az elején lényegében egyszerre szálltak belénk azok, akik nem tudták, hogy viccelünk, és azok, akiknek egyértelmű volt. Az előbbiek azt hitték, mi tényleg éltetjük a kommunizmust, szinte már maguk előtt látták a régi idők visszatérését. Az utóbbiak egész egyszerűen ízléstelennek tartották, sokan hivatkoztak a saját családjukat érő traumákra, valamint azokra az emberéletekre, amiket a berendezkedés kegyetlensége vett el.

M.: De ez idővel konszolidálódott. Az emberek megszokták a Szocialista mémgyár létezését, közben pedig a követőink is egyre többen álltak ki mellettünk, sokszor, mire eljutottunk volna oda, hogy lereagáljunk egy-egy fenyegető kommentet, számonkérést, azt már lényegében megtették az olvasóink helyettünk. Nagyon sokat köszönhetünk nekik. Lényegében az ő támogatásuk az oka annak, hogy már négy éve foglalkozunk ezzel az egésszel. Talán sablonosan hangzik, de minden like, komment, üzenet, megkeresés hatalmas örömöt okoz. Nagy kár, hogy nem tudunk mindegyikre külön-külön reagálni.

Ha már az olvasók kerültek szóba – milyen egy átlagos követőtök?

Balage: 18-25 közötti, inkább férfi, mémekben jártas, sőt, naprakész. A töri és a politika, ha nem is feltétlenül az élete középpontja, azért tisztában van az alapokkal. Rajtuk kívül a 30-40 közöttiek és a 18 alattiak is szép számban megtalálhatóak.

Tehát a többség elég fiatal. Éreztek felelősséget a szemléletük formálása kapcsán?

B.: Néha még mindig meg tudunk lepődni, mekkora hatásunk is lehet. Láttunk már Rákosit éltető tinit, szovjet kitüntetéseket az utcára felvevő egyetemistát, de még olyan munkavállalót is, akinek az íróasztalát szocialista ereklyék, vörös zászlók díszítik...

M.: A befolyásunkat nehéz lenne mérni, számszerűsíteni. Nem tudhatjuk biztosan, hogy ezekhez a példákhoz mennyi közünk lehet valójában, hogy mondjuk nem viselkednének-e ugyanúgy egy olyan világban, ahol nincs Szocialista mémgyár.

B.: Különösen az iskolásokért érzek felelősséget, de szerintem a többiek is. (Körbenéz, a többiek helyeselnek) Baromi fontos, hogy ők a helyükön kezeljék ezeket az impulzusokat, értsék a képeket, ne essenek túlzásba. Az érettségi környékén különösen nagy a korosztály részéről az érdeklődés, májusban például napi Instagram kvízünk volt több hétig, hogy kicsit segítsük a felkészülést. Kaptunk is csomó üzenetet arról, hogy miattunk szerették volna ezt a tételt húzni, egy srác konkrétan leírta, hogy Rákosiról kellett beszélnie a szóbelin, ami szerinte nem ment volna annyira gördülékenyen, ha nem olvas minket.

Balage: Az évek alatt adtunk interjút szakdolgozathoz, TDK-hoz, jelent meg rólunk publikáció, volt, aki a diáknapi kampányához kért fel minket, hogy segítsünk. Ez nagyon sokféle érdeklődés, és még nagyobb felelősség.

Van konkrét célja, missziója a Szocialista mémgyárnak?

M.: Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a választ, azt mondanám, csak a szórakoztatás. A kezdetekben legalábbis ez mindenképp így volt. Egyszerre emeltük ki a szocializmus alatti tabukat, és kezdtünk el egy-egy futótűzként terjedő, majd hetekre rá feledésbe merülő mémből is viccet csinálni.

B.: Miközben a rendszer komikus történéseiből csinálunk naponta viccet, magát a mémet, mint műfajt is próbáljuk kigúnyolni azzal, hogy viccet csinálunk a viccből. Minden túlzásban, ismételt kifejezésben, poénban megbújik valamilyen szintű és mértékű igazság. A szocialista valóságból ismert, már-már komédiába illő jellegzetességek alapján csinálunk olyan vicceket, amiket vissza lehet göngyölíteni a groteszk tényekig. Ez tulajdonképpen egy viccben levő igazság - az igazságban levő vicc alapján.

Meg lehet élni a viccelődésből? Realizáltok bármilyen hasznot az oldal kapcsán?

Balage: Bár van pár példa itthon is arra, hogy a humoros témájú oldalakból lehet nagyon jó üzleteket csinálni, mi jelenleg egy forintot se kapunk ebből. Részben azért, mert sose voltak komoly ambícióink: mindenki számára egy jó hobbi a mémkészítés, semmi több, ezt az élvezetet pedig éppen a kötelességből posztolás ölné meg. Részben pedig azért sem, mert nagyon nehezen lenne egy „kapitalista” üzleti működés összeegyeztethető egy „szocialista” oldallal, a követőink sem feltétlenül néznék jó szemmel, ha ilyen éles váltás menne végbe.

M.: Amikor pár tízezres volt az oldal, jött egy anonim megkeresés, hogy – nem viccelek – milliós összegért szeretnék megvenni az oldalunkat. Hogy ez komoly volt-e, azt nem tudjuk, mert eszünk ágában se volt leállni, valószínűleg akkor se egyeztünk volna ebbe bele, ha tényleg jött volna az utalás másnap.

B.: Pár éve karácsonykor felkerestünk néhány jótékonysági szervezetet, hogy együttműködnénk velük, pro bono ösztönöznénk arra a közösségünket, hogy adakozzanak, ismerjék meg őket, segítsenek, ha tudnak. Kivétel nélkül minden alapítvány óvakodva kerülte a kollaboráció legszerényebb formáját is, attól félve, hogy ennek politikai olvasata is lehet. Akkor ezt a teljes ötletet elvetettük inkább. Ez a téma egyszerre áldás és átok. Nagyon népszerű tud lenni a megfelelő körökben, tényleg robbanásszerűen terjed egy-egy posztunk, de közben magunkat is korlátozzuk vele.

A Facebook az elsődleges csatornátok?

M.: Igen és nem. A Facebook a Szocialista mémgyár origója, innen indult az egész, de ahogy felszámolódni látszott az organikus elérés 1-2 évvel ezelőtt, mi lényegében eltemettük az itteni oldalt. Azt hittük, az Instagram a jövő, itt csak akkor rúgnánk labdába, ha fizetnénk a megjelenésekért.

Balage: Amit ezelőtt se csináltunk, és ezután se vagyunk hajlandóak.

M.: Tehát, elkezdtük építeni az Instagramot is, ami nagyon szép eredményeket hozott. Kis erőbefektetéssel tettünk szert több tízezres követőbázisra, ott a mai napig látható növekedés, a Facebook viszont stagnál. De közben meg az olvasók „keménymagját” a Facebookon lehet megtalálni, üzemeltetünk egy belső, zárt csoportot, Népköztársasági Pártiroda néven. Ez egy általunk ellenőrzött közösség, aminek az elsődleges célja közönség által készített képek megosztása és a nyílt diskurzus a téma kapcsán.

B.: Ez a társaság lassan eléri a 10.000 főt (azóta már el is érte – szerk.). Nagyon sok munkánk van a moderálásában, időről időre aktuálpolitikai témák merülnek fel, amitől mi mindig is elzárkóztunk. Ezzel kapcsolatban nálunk mindenhol zéró tolerancia van, a legtöbb tiltás, eltávolítás ebből kifolyólag történik.

Érezhető egyfajta „alkotói válság” az előző évekhez képest. Ennek mi az oka?

Balage: Kicsit erős a válság kifejezés. Amikor elkezdtünk posztolni, hatan voltunk egy növekvő közösségre, ami csak a Facebookra korlátozódott. Mára hárman maradtunk a Facebookra, az e-mailezésekre, a belső csoport moderálására, az Instagramra, és időről időre azért YouTube-os tartalmakkal is próbálunk újat mutatni. Közben a mi életünkben is nagyon sok változás történt.

B.: Nagyon sok más mémközösség van, ami frissebb témákkal foglalkozik, például focival, aktuálpolitikával, akár tömegközlekedéssel. Itt szinte naponta van valami releváns történés, ami az ihletet adja, míg mi ugyanazt a korszakot ábrázoljuk az éppen népszerű formátumban. Talán ezek miatt is van az, hogy a saját magunk által előállított posztok számában valóban visszaesés van, miközben ugyanúgy a mémgyárral kelünk és fekszünk minden nap.

Milyen jövőt láttok magatok előtt?

M.: Teljeskörű hatalomátvételt, a Népköztársaság második kikiáltását. (Nevetnek) Komolyra fordítva a szót, szeretnénk úgy hozzájárulni a fiatalság információszerzéséhez, hogy ezt a témát tényleg nevetve tudják feldolgozni.

B.: De közben nagyon fontos, hogy – akármilyen röhejesen is hangozhat ez pont tőlünk – megőrizzék a tiszteletet, és a helyén kezeljék a témával kapcsolatos humorizálást, érezzék, hogy hol is a határ. Egy percig sem szabad megfeledkeznünk arról, mennyire szerencsések vagyunk, hogy nincsenek körülöttünk olyan korlátok, mint a szüleink, nagyszüleink körül voltak annak idején. Ha pedig ezt tényleg be tudják, be tudjuk tartani, a viccelődés is helyénvaló.

Balage: Ezt próbáljuk minden évben kiemelni október 23-án, ami az egyetlen olyan nap az évben, amikor az oldal is komolyra fordítja a szót. Csendet, komolyságot kérünk mindenkitől az ezt megelőző napokon, és egy megemlékezős poszttal próbálunk mindenkit emlékeztetni arra, hogy egyrészt mi is pontosan tudjuk, mennyi tragédiát hozott ez a néhány évtized az ország történetében, másrészt pedig arra, hogy ők se feledkezzenek meg azokról, akik életét jelentősen megkeserítette a szocializmus.

A bejegyzés szerzője Sebők Bence, a BME KomMédia mesterképzéses hallgatója. 

A képek forrása a Szocialista Mémgyár Facebook oldal. 

konzerv.png

TikTok – ütött a közösségi média appok órája

Ha sosem hallottál még a TikTokról, nem kell kétségbe esned: a közösségi média alkalmazás elsősorban a Z-generáció körében népszerű, de ott valósággal beszippantotta a felhasználókat. Jelentősége ma már a Facebookéval és az Instagraméval vetekszik, hiszen bekerült azon elit appok körébe, amelyek átlépték a bűvös 1 milliárdos letöltési határt. A TikTok Indiában és az USA-ban pörög a legjobban, a magyar piacon egyelőre még gyerekcipőben jár. Blogposztunk - éppen ezért - az alkalmazás jelentőségét és hirdetési lehetőségeit nemzetközi viszonylatban mutatja be.

TikTok-sztár lennék, hogyan kezdjek hozzá?

A TikTok a social media applikációk új csillaga, amely segítségével a felhasználók rövid videókat készíthetnek, elláthatják őket filterekkel és különböző effektekkel, majd megoszthatják a többiekkel. Az Instagramhoz hasonlóan ezek a videók is lájkolhatóak és címkézhetők hashtagekkel, az őket megosztó felhasználók követhetőek, a tartalmak pedig hírfolyamszerűen jelennek meg. Az alkalmazás úgy működik, hogy egy adatbázisból választhatunk rövid zenés vagy szöveges hangfájlokat, amelyre egész egyszerűen karaoke módjára rátátogunk, koreográfiát készíthetünk rá, majd a kész tartalmat a saját kreativitásunk szerint formázzuk. Azt, hogy mitől lesz népszerű, vagy éppen virális egy videó, nem könnyű megmondani. Mindig vannak aktuális felkapott trackek vagy hashtagek, amelyeket ha felhasználunk, a videónkkal várhatóan nagyobb sikert érhetünk el. Összességében minél szórakoztatóbb a tartalom, annál inkább célba talál a felhasználóknál.

stylish-young-woman-colorful-clothes-is-having-fun_85574-5228.jpg

Kép forrása: Freepik.com (2019)

Várjunk. Nem láttunk már korábban ilyet?

De igen. 2018 augusztusáig a Musical.ly volt az a több mint 100 millió felhasználóval rendelkező videós alkalmazás, amellyel 15 másodperces „tátogós” videókat oszthattunk meg a nagyközönséggel. Ez volt a tinédzserek kedvenc játszótere, amely már komoly piaci értékkel bíró sztárokat is kitermelt magából. 2018 nyarán azonban a TikTok tulajdonosa, a ByteDance bekebelezte az appot, így az ott lévő 100 millió felhasználó és azok tartalmai automatikusan a TikTokhoz kerültek.

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a TikTok elképesztően megnövelte a letöltései számát: a 2017-es (felvásárlás előtti) 130 millió 2018-ban 660 millióra nőtt, ami egy „szerény”, 407 %-os növekedést jelent. 2018 októberében ez lett a legtöbbször letöltött alkalmazás az USA piacán, 2019-re pedig már több mint 1 milliárd letöltéssel büszkélkedhetett. A havi aktív felhasználók száma kb. 500 millió, ezzel pedig a TikTok ma a világ második legnépszerűbb applikációja (letöltési számokban csak a Facebookhoz tartozó WhatsApp előzte meg 2019-ben).

Új fegyver a hirdetői piacon

Amellett, hogy tinédzserek millióit szórakoztatja világszerte, nem mehetünk el az alkalmazás üzleti jelentősége mellett sem. A TikTok értéke a pontosan körülhatárolható célpiacban rejlik: tudjuk, hogy világszinten a felhasználók 41 %-a a 16-24 év közötti korosztályba tartozik, tehát hirdetői szempontból jelenleg ez a legjobb platform a fiatalok elérésére.

Az alkalmazás legnagyobb gyengesége, hogy jelenleg még korlátozott hirdetési lehetőségek állnak a cégek rendelkezésére. A legtöbb social media alkalmazáshoz hasonlóan itt is programozott hirdetési rendszer működik, 2019 áprilisától pedig a TikTok béta-verziójában árverésen alapuló ajánlattételi rendszert alakítottak ki. Ez alatt annyit értünk, hogy az applikáció munkatársainak beavatkozása nélkül lehet hirdetéseket venni és eladni.

A legelterjedtebb és legolcsóbb hirdetési formátum a natív videó, ami a hírfolyamban görgetve a felhasználók organikus tartalmai között „sponsored”, azaz támogatott címkével ellátva bukkan fel. A márkák így CPC- (kattintásonkénti költségen alapuló), CPM- (ezer megjelenítésenkénti költségen alapuló) és CPV- (megtekintésenkénti költségen alapuló) hirdetésekkel próbálhatnak meg a tinédzserek közelébe férkőzni.

vargadora_tiktok_2.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

Némileg költségesebbek, de hasonlóan jól teljesítenek a „takeover” együttműködések, amelyek esetében a hirdető márka tartalma egyből az app megnyitásakor ugrik fel. Ilyenkor általában egy linket helyeznek el a hirdetésben, amelyre átterelhetik célközönséget. Fontos, hogy kategóriánként (pl. gasztronómia, utazás, divat) a TikTok naponta csak egy hirdetőnek ad erre a típusú megjelenésre lehetőséget.

vargadora_tiktok_3.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

A hashtag-kihívások az UGC-re, azaz a felhasználók által létrehozott tartalmakra építenek. Azért lehetnek hatásosak, mert azáltal, hogy az emberek a saját tartalmaikkal vehetnek részt a márka építésében, úgy érezhetik, hogy ők is hozzájárultak a sikeréhez. A saját videóikat ellátják a márka által megjelölt hashtaggel, így azokat is nagyobb valószínűséggel kapják fel.

vargadora_tiktok_4.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

A cégeknek lehetősége van márkázott filtereket, matricákat, effekteket is létrehozni. Ez szintén kreatív módja a márkával való kapcsolatteremtésnek, amely a kiterjesztett valóság (AR) technológiájára épül. A márkázott filtereket sokszor beépítik egy hashtag-kihívásba, amely által még mélyebb elköteleződést alakíthatnak ki a felhasználókkal. Képzeljük csak el, hogy egy népszerű kozmetikai márka rúzsával „sminkeljük ki” magunkat a virtuális térben: kevés hatásosabb módját ismerjük felhasználókkal való együtt alkotásnak.

vargadora_tiktok_5.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

Hol vagytok, influencerek?

Természetesen arra sem kellett sokáig várnunk, hogy az önjelölt véleményvezérek a TikTokban is felfedezzék a pénzszerzési lehetőséget. A TikTok-influencerek jellemzően más platformokon is aktívak és már egy jól felépített, lojális követőbázissal rendelkeznek. 2019. szeptemberi adatok szerint a világ legnépszerűbb TikTokkere a 17 éves Loren Gray, akit 34,7 millióan követnek az alkalmazásban. A hazai „sztárok” közül érdemes megemlítenünk Czura Karinát, akit az első TikTok-fesztiválon, azaz a TikTop Awards & Fest-en 2019 legjobb magyar videósának választottak. A 15 éves magyar lányt 240 ezren követik, a legnézettebb videója pedig külföldön is elterjedt, amit így 8 millióan láttak világszerte.

Ha a TikTokon szeretnénk elérni a célközönségünket, azért is érdemes influencer-marketingben gondolkodnunk, mert számos országban még egyáltalán nem elérhetőek az alkalmazáson belüli hirdetési lehetőségek. Figyelembe véve a fiatalok reklámkerülő magatartását, azok az együttműködések teljesítenek jól, amelyek által a felhasználók nem érzik magukat reklámok célkeresztjében.  

 blonde-influencer-recording-make-up-video_23-2148135466.jpg

 

Kép forrása: Freepik.com (2019)

A legegyszerűbb együttműködés a termékelhelyezés, ahol a hirdetőknek és az influencerenek csak abban kell dűlőre jutniuk, hogy milyen – lehetőleg kreatív - módon szerepeltessék a cég által biztosított terméket a videókban. A kulcs a megfelelő influencer kiválasztásában rejlik, akinek a követőtábora azonos a hirdetni kívánt márka célcsoportjával. Követőtábor esetében pedig sokkal inkább a minőségen, mint a mennyiségen van a hangsúly, hiszen hiába rendelkezik a kiszemelt véleményvezérünk akár többszázezres vagy milliós bázissal, ha a követői nem aktívak és elkötelezettek iránta.

Ami már a Facebook orra alá is borsot tör…

2014 és 2018 között mintegy 20 %-kal esett vissza a tizenéves Facebook-felhasználók száma, amely alapján ugyancsak feltételezhető, hogy a fiatalabb generációk tagjait más platformokon kell keresni. A TikTok vonzerejét felismerve, 2018 októberében a Facebook is létrehozta a saját Lasso névre keresztelt „tátogós” videós appját, amelyet - nem titkolva - a TikTok versenytársának szántak. Tökéletesen lemásoltak minden funkciót, a Lasso semmivel sem nyújt többet a kínai óriásnál. A kérdés már csak az, hogy Zuckerbergék nem késtek-e túl sokat a konkurens alkalmazás piacra dobásával, hiszen a TikTok (elődjét, a Musical.ly-t is beleszámítva) már 2016 óta létezik. A YouTube abból a szempontból hátradőlhet, hogy hirdetési lehetőségek és videóhossz tekintetében a TikTok egyelőre nem tud versenybe szállni vele.

Bármi is lesz a Lasso-TikTok harc kimenetele, az biztos, hogy a kínai közösségi média app egyre meghatározóbb szerepet tölt be a marketing és a márkaépítés területén is. Abban tér el gyökeresen a többi social platformtól, hogy a túlságosan idealizált Instagramhoz és Facebookhoz képest az „igaziságra” törekszik. A TikTokon azzal érünk el sikert, ha minél természetesebb a videó és annak készítője is. Ha pedig azt nézzük, hogy a fiatalok fogják adni a jövő vásárlóerejét, a Facebooknak igencsak fel kell kötnie a nadrágot a tizenévesek elhódításához.

A bejegyzés szerzője Varga Dóra, a BME KomMédia képzés mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

süti beállítások módosítása