A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


A digitális identitás útvesztőjében, avagy hogyan befolyásolja a mesterséges intelligencia a személyes ízlésünket?

2021. május 07. - KomMédia BME

A következőkban azt a kérdést járjuk körül, hogy a mesterséges intelligencia (MI) hogyan hat az ízlésünkre: a poszt középpontjában a külföldi és magyar piac jelenleg legnépszerűbb streaming szolgáltatója, a Netflix áll. Rendkívül érdekes, hogy hogyan tematizálja és alakítja át a streaming a televíziózást, és az, hogy a legnagyobb szolgáltató milyen eszközökhöz nyúl annak érdekében, hogy a nézők egyre jobb eszközökön, egyre inkább a nekik tetsző műsorokat nézhessenek. Ez a jelenség több tudományterületet is érint, ezért szociológiai, gazdasági és technológiai szemüvegen keresztül is vizsgáljuk majd Netflixet és a felhasználókra gyakorolt hatását. Célunk, hogy láthatóvá váljon az emberi döntéshozás „meghekkelése”, médiafogyasztásunk átalakulása, illetve az esztétikai érzetünk befolyásolásának képessége és lehetősége.

A „modern kor hatalma” maga az algoritmus. A biotechnológia és információs technológia összeolvadásából olyan algoritmusok születnek, amelyek szinte jobban megértik az érzéseinket, mint mi saját magunkat. A hatalmunk, vagyis a választásunk szabadsága pedig innentől kezdve már nem feltétlenül a mi kezünkben lesz. A MI-val kéz a kézben járó biometrikus szenzorok és a big data algoritmusok meghekkelhetik érzéseinket, vágyainkat, és pontosan tudni fogják mindazt, amit mi sem tudunk saját magunkról: hogy kik is vagyunk valójában, és hogy mit is akarunk. Egy algoritmus mindezek mellett abban is segíthet, hogy érdeklődési körünk alapján melyik filmet nézzük meg, de a szem és arcizmok mozgását követve képes lehet az emberek érzelmeit is felismerni, pont úgy, ahogy azt Kínában élő emberek tapasztalják a digitális diktatúrában. 

Egy kezdetben DVD árusításával foglalkozó amerikai cég az MI által használt technikákat gyűjtötte össze, és integrálta egy közös rendszerbe. Ez, a már-már tökélyre fejlesztett rendszer az, amit ma Netflix-ként ismerünk – és ami befolyásolja az esztétikai érzékünket, ha úgy tetszik, az ízlésünket.

Mert éhezzük az élményt

Az élmények és azok megélése életünk részei, alapvető igényünk van ezekre a kezdetektől fogva, és lesz a jövőben is. A szórakoztatás iparággá alakult, a nagy cégek pedig rájöttek, hogy óriási és kiaknázatlan lehetőség van abban, ha az élményvágy kielégítése mellett létrehozzák és táplálják is mindazt. Egyebek mellett a Netflix leghatalmasabb potenciálja pont ebben áll. Kapcsolatba lép velünk, kihasználja a kényelem iránti igényünket, majd tűélesen analizált preferenciáink alapján táplálja a vágyainkat: az algoritmusa segít, hogy azt a tartalmat nézzük, úgy, és leginkább akkor, ahogyan azt mi nézőként szeretnénk.

A következő ábra azt mutatja be, hogy az élmények sokkal fontosabbak a fogyasztóknak, mint egy adott termék, vagy szolgáltatás. Ha a termék, vagy szolgáltatás használata nem okoz élményt, akkor ezek legtöbbször feleslegessé válnak a felhsználók számára: 

kep1.png

A fogyasztók már nem csak árukat és szolgáltatásokat keresnek, hanem főként élményeket (via)

Az amerikai cég több területen is alkalmazza a mesterséges intelligenciát. Ilyen a streaming minőség meghatározása, a filmszerkesztési utómunkálatok, a filmgyártás helymeghatározása, a saját gyártású filmek létrehozása, vagy a tartalom ajánlások személyreszabása - itt mind MI által átszőtt megoldásokat találhatunk. Az utóbbi években ez az ajánlási- és személyre szabási rendszer lett a vállalat egyik legnagyobb értékesítési erőssége, ezért a következőkben ezt a megoldást vizsgáljuk. 

Személyre szabás: a Netflix fő versenyelőnye

Felmerült már benned, hogy miért ajánl minden egyes filmnézés előtt különböző filmeket a Netflix? Vagy az, hogy éppen hogyan profilozza a több mint 100 millió előfizetőjét? Az adat kardinális tényező, és a kérdés megválaszolásának kulcsa is az adatainkban keresendő. A Netlixnél ugyanis sosem tagadták, rengeteg információt gyűjtenek rólunk:

Tudjuk, hogy a nap melyik órájában nézed a tartalmat, hogy mennyi ideig nézted, tudjuk, hogy mit néztél előtte, mit néztél utána, hogy a számítógépeden, az okostelefononodon vagy tableten nézted-e, illetve az is, hogy melyik profilból nézted. Nagyon sok információnk van.”– mondta Todd Yellin, a Netflix termékmenedzsment igazgatója.

Minden ilyen megoldás tulajdonképpen egy üzleti problémára vezethető vissza. A „probléma” az, hogy a Netflix hatalmas tartalomkönyvtárral rendelkezik, amely dinamikusan változik, és a felhasználó számára mindez túl bőséges kínálatot jelenthet. A felhasználó nem akar csalódni, előfizetéséért cserébe az érdeklődésének megfelelő tartalmat akarja megtalálni, azaz azt a személyes élményt keresi, amit a lineáris televíziózás során nem feltétlenül kaphat meg. A Netflix ajánlási rendszere pont erre a problémára ad megoldást, és ezt aknázza ki.

A Netflix már évekkel ezelőtt arra törekedett, hogy minden filmet adatokra lehessen bontani, a filmproducereknek pedig fizettek is, hogy minél pontosabban tudják az adott filmet bekategorizálni. Alexis Madrigal technológiai újságíró is alátámasztja azt, hogy a Netflix könyvtárában lévő összes terméket hatalmas címkék sorozatára bontják, amelyek nemcsak helyekre vagy a szereplőkre vonatkoznak, hanem sokkal szélesebb kategóriákra is, mint például "erkölcs" vagy "érzelmi hatás". A fő algoritmusuk tehát nagyon finoman meghatározott, több mint 27 000 (!) mikro-műfaj alapján működik. Ez a megoldás lehetővé teszi a cég számára, hogy nagy pontossággal testre szabhassák a javasolt filmeket vagy sorozatokat, és így nekünk tetsző ajánlásokat kaphassunk. A folyamatos fejlesztésre való igényt bizonyítja, hogy 2016-ig „csak” földrajzi, életkori és nemi adatok szerint szegmentáltak, mára pedig globálisan körülbelül 2000 preferencia- és ízlésközösséget, úgynevezett klasztert generáltak. Attól függően pedig, hogy milyen az ízlésünk, egyfajta virtuális közösséghez tartozunk, amelyben a tartalom is dinamikusan változik interakcióink hatására. A személyre szabhatóság alapja tehát a tartalom címkézése és a virtuális „közösségek” kialakítása.

 kep2_2.jpg Vajon milyen hatással vannak az algoritmusok a választásunk szabadságára? (via)

Valójában a Netflix fő algoritmusa sokkal több, mint egy elektronikus „műszer”, amely korábbi döntések alapján minden előfizető számára külön címeket ajánl. Ez egy felfoghatatlanul komplex rendszer, ami a datascience és a gépi tanulás eszközeivel folyamatosan átalakítja a látszólag kaotikus viselkedésünket ismétlődő és ezért kiszámítható mintákká. A Netflix korántsem csak streaming filmeket és TV-műsorokat szolgáltat, hanem megpróbálja kielégíteni azokat a vágyainkat, amelyekről esetleg mi magunk sem tudunk.

A rendszer négy különféle módszerre épül:

  1. a felhasználók személyes profiljára: tehát korábbi választásainkra, az ötcsillagos visszacsatolási és besorolási rendszerre, ahol értékelni tudjuk a filmeket, a görgetési tevékenységünkre és a megtekintési szokásainkra, azaz az interakcióinkra; 
  2. az együttműködési szűrésre a „ügyfélklaszterek” révén: ez egy ajánlási technika, amely a felhasználói visszajelzéseken alapul
  3. a címkéző rendszerre, amely szorosan összekapcsolódó filmek (pl. ugyanazon rendező által készített vagy ugyanazon műfajú filmek) csoportosítását célozza
  4. a Netflix saját kereskedelmi prioritásaira.

Az algoritmus gyakorlati működése úgy elemezhető, hogy amikor például egy Netflix felhasználó a „Stranger Things” című sorozatot nézi, akkor az interakció során elemzett adatnyomok betáplálódnak a PRS-be (Personalization and Recommendation System röviden: PRS), amely meghatározza a felhasználó valószínű viselkedési és megfigyelési mintáját. Ez azt eredményezi, hogy a felhasználó a következő bejelentkezésekor ajánlásokat kap. Ez a folyamat mindig folytatódik, és a rendszer aszerint módosítja az ajánlásokat, ahogyan a felhasználó viselkedett a platformon. Minden egyes alkalommal, amikor a felhasználó bejelentkezik, ezen minták alapján talál egy újból generált és meghatározott tartalomkatalógust. A PRS rendkívül adaptív, folyamatosan alkalmazkodik az új interakciókhoz, éppen ezért a felhasználó számára mutatott tartalom egyre inkább egy olyan felhasználói profilt állít elő, amely sokkal inkább a PRS saját logikájára támaszkodik, mint a felhasználó valódi és autonóm nyílt interakcióira. Tehát az, amit mérnek, nem a felhasználó spontán és szándékos elkötelezettsége. Ez az algoritmikus determinizmus hozza létre azt, amit Cheney-Lippold algoritmikus identitásnak nevez.

„Ezt az identitást olyan cégek generálják, amelyek feltérképezik, összehasonlítják, majd algoritmikusan értelmezik a felhasználók adatait annak érdekében, hogy megértsék a felhasználók identitását, de nem a tényleges személyiségét, hanem digitális identitás vagy profil formájában.”

 kep3_1.pngA profilunk alapján mutatják be nekünk a filmeket reklámozó képeket (via)

Betekintő: a kép, amely többet mond minden szónál

Hiába egy mesterien kidolgozott ajánlási rendszer, ha végsősoron a felhasználó nem kattint. A Netflix erre is kidolgozott egy megoldást, mégpedig a filmeket bemutató miniatűrök (angolul: „thumbnail”-ek) generálása és személyre szabása révén.

kep4_1.png

 Egy sorozat megannyi thumbnail-je, ízlésünktől függően (via)

Minden egyes filmet vagy sorozatot ugyanis a tartalomkönyvtáron belül úgynevezett indexképekkel reklámoznak. A cél, hogy minden műsorhoz olyan képek társuljanak, amelyek kiemelik az egyes tagok szempontjából releváns vizuális tartalmat, és így biztosan elköteleződést, tehát kattintást vált ki. Minden esetben több száz fajta képet rendelnek a film bemutatására, amelyből az előfizetőknek mindig a legrelevánsabbat használják fel. Mindegyik képpel tehát másfajta személyiség típusokat, különböző ízléscsoportokat próbálnak megszólítani, vagy ahhoz hangolják a képet, hogy milyen más filmeket és sorozatokat néztünk meg korábban. 

Elég egyértelműnek látszik, hogy a Netflix adatainak kombinációja, algoritmikus személyre szabása és kormányzása, illetve hatalmas tartalomkönyvtára mind-mind olyan tényezők, amelyek a felhasználókat még inkább a képernyő elé fogják vonzani. Az igény adott a közönség részéről – és láthatóan a Netflix erre tökéletesen reagál.

Fontos azonban látnunk, hogy bármilyen kifinomult is a Netflix címkézési folyamata, az előzetes preferenciáinkból és interakcióinkból kiszűrt metaadatok és együttműködési szűrők nem képesek teljes mértékben utánozni az egyedi ízlést. Ehelyett tűélesen analizált és megalapozott döntéseket hoznak, amelyek az esetek többségében valóban személyre szabott ajánlást jelent. Ez persze a legtöbb esetben hűen tükrözi valódi igényünket, de mivel matematikai képleten működő rendszerekről beszélünk, a folyamaton belül mindig érdemes a végső emberi döntéshozással, mint elemmel számolni. Valódi és teljes személyre szabottságról akkor beszélhetnénk, ha MI a gondolatunkat is olvasná, és azokat a váratlan emberi döntéshozásból adódó fordulatokat is meg tudná fejteni, ami bennünk megy végbe. Ugyanis a gép sosem fogja tudni, hogy két hét teljes horror „filmmaraton” után mikor vágyunk egy kis romantikára, vagy netalántán vígjátékra. Az algoritmusok – jelenlegi fejlettségi szintükön – sosem lesznek képesek fontos döntéseket hozni helyettünk, mivel a számítógépes algoritmusoknak nincsennek érzelmeik, sem ösztöneik.

További olvasmány: Kevin McDonald & Daniel Smith-Rowsey (2016): The Netflix Effect: Technology and Entertainment in the 21st Century.

A bejegyzés szerzője Gyenes Donát, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Olyat csinálunk, ami itthon még nem volt - Interjú A Karantén Zóna alkotóival

2020. szeptember 6-án kikerült a YouTube-ra egy kampányvideó, amely egy hazai indie (független) filmes alkotásra hívja fel a figyelmet. A Karantén Zóna című ötrészes szkeccsfilm sorozat az elmúlt hónapok bezártságát és néhol szürreális eseményeit hivatott bemutatni. A sorozat íróit Vida Orsolyát és Zsótér Indi Dánielt, valamint narrátorát Muchichka Lászlót kérdeztem a sorozatról és a munkájukról egy promófotózás után.

A sorozatról több cikk is megjelent mind online, mind nyomtatott sajtóban, illetve Orsolya és Dániel az ATV-n is adtak interjút. Azt, hogy mekkora érdeklődést keltett a sorozat, tökéletesen mutatja, hogy a StageHive-on indított kampány célját a közösség 220%-ot elérve teljesítette túl, ezzel több mint 1 200 000 forint gyűlt össze. A sorozat első hivatalos előzetese itt érthető el:

k9.jpg

Az ATV-s interjúban Dani említette, hogy számított a jó fogadtatásra a közönség felől. Mi volt szerintetek ennek a hirtelen népszerűségnek a kulcsa?

Muchichka László: Nagyon kevés olyan zsáner jellegű film készül Magyarországon, ami kicsit közelít a mainstreamhez. Ha ehhez valaki kreatívan tud hozzányúlni, és képes kicsit magyar szájízre igazítani, az könnyen meg tudja találni a közönségét, pont azért, mert ez amolyan hiátus. Hasonló példa a „Nyugat vs zombik” sikere. A zombizsáner amúgy is népszerű, ezt beletesszük egy 20. századi környezetbe és kész egy jó ötlet, amire sokan harapnak. Daniék ötlete az volt, hogy ezt a társadalom számára közös karantén-élményt tegyük bele egy kicsit abszurd, kicsit mainstream és kicsit misztikus közegbe. Behívták még ezeket a hívószavakat, hogy „Black Mirror”, „Alkonyzóna” és társai. Meg persze az összes vizuális anyag, amivel elkezdtünk promózni, az jól megmutatja, hogy ezek az arcok, akik ezt csinálják, végül nem egy összecsapott valamit adnak majd ki a kezükből, hanem akár valami jó is lehet belőle.

Vida Orsolya: Elég jól sikerült eladnunk azt, amink van. Jól sikerült felhasználnunk a tanácsokat, amiket kaptunk. Elég jól kihasználtuk a Facebookot, talán az Instagramot annyira nem, mert az a hétköznapokban is távol áll tőlünk Ki kellett tenni minden fórumra, mi írtuk a sajtóközleményeket is, szükség volt erre az egészséges nyomulásra. Iszonyatosan nagy munka volt, de végeredményében azt gondolom meg lett a gyümölcse.

Zsótér Indi Dániel: Már a StageHive-os kampányvideónál is fontos volt, hogy leszögezzük, hogy mi nem fogunk félkész, általunk nem vállalható tartalmat megosztani. Nem fogjuk egy mobiltelefonnal felvenni, hogy pénzt kérünk, már az elejétől profin akartunk hozzáállni a munkához. Megnéztünk sok kampányvideót, a legtöbb tényleg annyi, hogy emberek egy telefon előtt elmondanak egy szöveget, ami valahogy meg van vágva, meg valahogy alá van zenélve. Mi azt akartuk, hogy az első pillanattól kezdve értse a néző, hogy mi az A Karantén Zóna.

k10.jpg

(Zsótér Indi Dániel, író és rendező)

Azt írtátok, hogy a 600 000 forintos cél elérése lehetővé teszi, hogy egy kompromisszummentes profi terméket nyújthassatok. Az, hogy ennek több mint duplája gyűlt össze, miben fog megnyilvánulni?

D: Ezt így nehéz megválaszolni, mert ez olyanokban jelenik meg, mit az eggyel jobb lámpa-statív (állvány) vagy eggyel több objektív, amit beemelünk a forgatásba. Alapvetően mindenki ingyen dolgozik, vagy nagyon-nagyon áron alul. De vannak olyan dolgok, amik egyszerűen pénzbe kerülnek, például egy ruhát legyártani vagy egy jó berendezést megcsinálni. A kezdetektől tudtuk, hogy egy olyan takaró alatt nyújtózkodunk, ami eleve a térdünkig ér. Pontosan tudtuk, hogy egy low budget filmnél minden egyes forintot meg kell fogni, mert megvan mindegyiknek a helye. Nem lehet csak úgy szórni a pénzt, és az, hogy több, mint a duplája összejött 10 centivel lejjebb húzta azt a takarót a lábunkon.

L: Hogy egy kicsit számszerűsítsük: ha ez egy olyan produkció lenne, amin mindenki piaci áron dolgozik, ami kompromisszummentes, amihez olyan látványvilágot tervezünk, amilyet elképzeltünk, akkor ez az 50 perces alkotás 100 millió forintnál kezdődne. Kicsivel több mint egymillió forint jött össze, de Dani és Orsi sokat tettek még hozzá saját zsebből. Az ötödik részben lesz egyébként egy kifejezetten komoly és költségigényes maszk, amit például így már könnyebb lesz megvalósítani.

O: Így a forgatókönyvnek nem kell sérülnie, úgy mutathatjuk meg, ahogy elképzeltük. Nehéz ezekről még spoilerek nélkül beszélni, de a lényeg, hogy 600 ezer forintból is bizonyára létrehoztunk volna valamit, de így szinte úgy mutathatjuk meg A Karantén Zónát, ahogy azt fejben megálmodtuk.

D: Eddig körülbelül 2-3 millió forint került bele a filmbe, ennyiből általában reklámokat szoktak forgatni, amik 40 másodpercesek. Mi egy ötvenperces anyagot és hozzá a marketinget hozzuk létre a rendelkezésre álló keretből.

k11.jpg

(Muchichka László, narrátor)

Az első rész leforgatása után változott-e bármi a sorozattal vagy a stábbal való viszonyotokban?

D: Részemről az, hogy bebizonyítottuk magunknak, hogy állati jó úton haladunk, ez pedig még több energiát adott. Az ember hall ismerősöktől dolgokat, hogy milyen negatív élmények történnek velük egy átlagos pénzes forgatáson, hozzám ezzel szemben semmilyen negatív visszajelzés nem érkezett, ami miatt úgy éreznénk, hogy valamit rosszul csinálunk. És ez állati nagyképűen hangozhat, de mégis csak profitáltunk ebből a dologból, legyen szó emberi kapcsolatokról, ismeretségekről vagy érzelmi tapasztalatokról. Ezek az élmények miatt mondhatom, hogy életem legjobb éve ez még a Covid és a bezártság ellenére is.

O: Nem csak annyi történt, hogy le lett forgatva egy rész. Közben benézett például a következő rész gyártásvezetője, jöttek olyanok is, akik még nem ezen az epizódon dolgoznak, de kíváncsiak voltak, hogy mi történik, volt, aki csak hozott nekünk fagyit. Így már olyan emberekkel is sikerült összeszoknunk, akikkel még egy percet nem dolgoztunk. Hatalmas lendületet adott az egésznek az, hogy amiről eddig csak beszéltünk az most meg is valósult.

k12.jpg

(Vida Orsolya, író)

D: Nyálasan hangzik, de olyan ez, mint amikor kinézed a csajt a buliban, hogy ő lesz életed nagy szerelme, és tényleg ő lesz az!

O: És még főzni is tud!

D: És még a szülei is jófejek és az apjánál tudsz munkát vállalni.

L: Amikor olvas az ember egy interjút ilyen filmes kulisszatitkokról, akkor mindenki elmondja, hogy „milyen jó volt együtt dolgozni”. Én a saját jelenetemhez csak a nap végén jöttem ide, és abszolút barátságos közegbe érkeztem meg. Előtte az volt a gondolatom, hogy ez a projekt fontos Daninak, Orsinak, Dimeth Balázsnak (a vezetőoperatőrnek), meg fontos nekem. Ezzel szemben itt kiderült, hogy mindenkit sikerült fanatizálni és Dani kb. olyan volt, mint egy szektavezér, aki mindenkit jól megtérített, hogy „ez nagyon jó lesz neked!”.

k13.jpg

Milyen élmény lesz nézőként leülni az 5x10 perc A Karantén Zóna elé?

D: Azt nem tudom, hogy milyen élmény lesz, de remélem, hogy aki megnézi úgy kel majd fel, hogy „Úristen ezek az arcok, akik ezt csinálták teljesen elmebetegek és most azonnal látni akarom a következő filmjüket!”.

O: Öt különböző rész öt különböző sorsot mutat be. Nekem az a vágyam, hogy mindenki találjon egy olyat, ami gyomron vágja. Azt gondolom, hogy nem csak a vizualitás lesz, ami (jó értelemben) kellemetlen, hanem olyan dolgokról beszélünk, amik közül egyik vagy másik a valamit majd megcsikiz mindenkinél ott hátul.

L: Jézusom! Kitaláltam egy ilyen keretes poént, ezt majd elmondom utána…

D: Egyébként ez tök jó példa arra, hogy hogy születnek ötletek. Pár embernek van jogosítványa arra, hogy a forgatás közben változtasson. Alapvetően úgy gondoltuk, hogy mi csináltunk egy keretet, amit feltöltöttünk a magunk 100%-ával és most jöjjön mindenki, aki gondol erről valamit. Nekem ez a baromi izgalmas ebben a projektben, hogy nem Zsótér Dániel maszturbál a tükör előtt, hogy „úristen, milyen jó, amit én kitaláltam!”, hanem ez a közösségi élmény az, ami bennem ilyen iszonyatosan nagy energiákat tud előhozni, mert azt látom, hogy másnak is ugyanolyan fontos ez a történet, mint nekem.

A forgatás menetéről és további információkról folyamatosan tudtok tájékozódni A Karantén Zóna Facebook oldalon.

A bejegyzés szerzője Volár Gergő, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Filmfesztivál 2.0. - A filmipar online versenyei

A művészet mindig is az élet egy speciális területe volt. Sok szempontból zárt világ, aminek csak kiválasztottak lehetnek a részesei. Az internet és a hozzá kapcsolódó különböző technológiai eszközök fejlődésével azonban sikerült az addig elérhetetlennek tűnő szféra a falait lebontani. A különböző, olcsón hozzáférhető digitális eszközök, fényképezőgépek, kamerák, hangfelvevők, hangszerek, az ezek által létrehozott formátumok kezelésére és megosztására szolgáló felületek és programok megjelenése olyan alacsonyra tette a kultúra piacára való belépés küszöbét, hogy elméletben szinte bárkiből művész válhat - az elméletet viszont sokszor nem követi a gyakorlat. A filmek esetében is megfigyelhető ez az átalakulás. A továbbiakban egy egészen speciális, a digitalizáció szülte jelenségről lesz szó, az online megrendezett filmfesztiválokról.

Mielőtt rátérünk a fesztiválokra, vizsgáljuk meg a tágabb kontextust. A digitális kor mindenki számára lehetőséget biztosít arra, hogy tartalmat állítson elő és azt megossza másokkal. Ezzel a lehetőséggel gyakorlatilag nap, mint nap élünk is. Az internet aktív használóit produsereknek (producer+ user), azaz tartalmat előállító fogyasztóknak tekinthetjük. Ez a jelenség vitathatatlanul hatással van a professzionális tartalomelőállítás minden területére, viszont változó és korántsem olyan mértékben, mint azt elsőre gondolnánk. A nagy zenei kiadók mellett egyre többször jelennek meg olyan kis, független előadók, akik a semmiből jöttek, és egy olyan felületen kezdték a karrierjüket, mint például a Soundcloud. A tévécsatornák sorozatai helyett sok fiatal inkább választja kedvenc YouTubereinek csatornáit. Legalábbis előfordulnak ilyen példák a konkrét számokat és a gyakorlatot jobban megnézve viszont azt kell látnunk, hogy az átrendeződés mégsem olyan mértékű, mint azt saját tapasztalataink elsőre sugallják.

(via)

Ugyan valóban vannak zenészek, akik függetlenek, és egyfajta közönséggel is rendelkeznek, de a megélhetésükhöz ez kevés. A zeneiparban a pénz továbbra is a nagy kiadókhoz áramlik, akik befolyásukat egyre inkább kiterjesztik az új felületekre is. A nézettségi adatok alapján pedig egyértelműen látszik, hogy ugyan a tévé számára jelentős konkurenciát jelent az internet, de az emberek továbbra is igényt tartanak a már jól megszokott médiumukra, ami ráadásul folyamatosan próbál alkalmazkodni a megváltozott környezethez és nyitni az online lehetőségek irányába.

A filmipar, a költségek, és a streaming

Természetesen a filmipar is érintett, de sok szempontból speciális területnek számít. A kulturális termékeknek a digitalizáció előtt általános tulajdonságának tekinthettük, hogy magas volt az első példány előállítási költsége, viszont a sokszorosítás és a terjesztés már nem került olyan sokba. Az internet és minden velejárója az előállítás költségeit tudta az esetek többségében jelentősen lecsökkenteni. Ilyen például a zeneipar esete. Egy független zenész, elérhető áron juthat hozzá olyan eszközökhöz, melyekkel kielégítő minőségű tartalmat hozhat létre. Egy film előállítása, még egy kis filmé is, sokkal komplexebb és költségesebb feladat, mint egy zeneszámé. Ennek ellenére ezen a területen is sokkal könnyeb az önkifejezés, mint az analóg korban. Az előállítás mellett ugyancsak fontos, ha nem fontosabb szerepe van az internetnek a disztribúció területén.

(via)

Az elmúlt évek egyik leggyakrabban ismételt kifejezése a streaming volt. A letöltést és az adathordozókon való tárolást kezdik leváltani az ondemand szolgáltatások. Ilyen például a zenehallgatás terén a Spotify, vagy a már korábban említett Soundcloud, és ebbe a kategóriába tartozik a Netflix és az HBO Go is, melyek filmeket és sorozatokat tesznek elérhetővé. Ezt a technológiát használják az online megrendezett filmfesztiválok esetében is. Első ránézésre egy online filmfesztivál honlapja nem sokban tér el egy átlagos streaming oldaltól, azonban mégis egy speciális jelenségről van szó, ami gyakorlatilag azóta létezik, amióta a technológia lehetővé teszi: szóval nagyjából a 90-es évektől kezdve.

Filmfesztivál online

Az évek során rengeteg különböző tematikájú és rendszerű filmfesztivált alapítottak az online térben. Ami ezeket megkülönbözteti egy streaming felülettől, az egyrészt az esemény jellegük, ami azt jelenti, hogy az adott fesztivál felületén meghatározott időre teszik elérhetővé a tartalmakat. Másrészt a verseny, ami a megosztott tartalmak, illetve azok alkotói között zajlik. Ebből a versenyből több sajátosság is következik. Ahhoz, hogy összevethetők legyenek a pályamunkák, erősen tematizálni kell az egyes fesztiválokat. Az ilyen felületeknek nem a fogyasztói igények kiszolgálása a célja, mint például a Netflix esetében, így nem is a diverzitás, hanem egy bizonyos meghatározottság jellemzi őket. A döntést sok esetben maguk a nézők hozzák meg, ami egy interaktív helyzetet hoz létre a befogadók, az alkotók és az őket összekötő platform között. A nézők mellett bizonyos esetekben szakmai zsűri is részt vesz a döntés meghozatalában, de ami a legnagyobb ereje és mozgatórugója az ilyen digitális eseményeknek az az interaktivitás.

(via)

Az online filmfesztiválok világa hihetetlenül sokszínű, ami abból fakad, hogy rengeteg ilyen kezdeményezés van, amit az internet költségcsökkentő hatása tesz lehetővé. Egy honlap, illetve bizonyos esetekben egy applikáció létrehozásának a költségei gyakorlatilag nem összevethetők egy hagyományos filmfesztivál lebonyolításához szükséges összeggel. Nem beszélve azoknak a felületeknek a megjelenéséről, melyek aggregátorokként működnek a kultúra ezen területén. Mára már létrejöttek olyan platformok, melyek egyrészt felületet biztosítanak új események szervezéséhez, másrészt hozzáférést és eszközárat tudnak nyújtani már meglévő filmfesztiválok számára. Ilyen felület például FilmFreeway. Ezen a platformon rengeteg különböző fesztivál érhető el, többek között olyanok is, melyek nem csak az online térben működnek, vagy kapcsolatban állnak klasszikus formában megrendezett fesztiválokkal is.

Azonban léteznek olyan független szervezésű események is, melyek tisztán az online világra korlátozódnak. Erre példa a 2016-ban indult ArteKino Festival, melyen európai független filmesek nevezhetnek. Minden éveben 10 film van versenyben, melyeket 45 európai országban lehet ingyenesen megtekinteni.

(via)

Az ingyenesség nem ritka tulajdonsága az online filmfesztiváloknak, ami sok esetben párosul egy nagyon erős küldetéstudattal, egyfajta kulturális misszióval. Ahogy azt az ArteKino szervezői is megfogalmazzák, egyrészt olyanok számára szeretnék eljuttatni a kultúrát, akik számára bizonyos okokból más formában nem hozzáférhető, másrészt pedig felületet, és közönséget szeretnének biztosítani az európai független filmesek számára.

Az ArteKino-hoz sokban hasonlít a Greanhorn Online Film Festival. Szintén egy ingyenesen hozzáférhető felületen egymással versenyző filmekre szavazhatnak a nézők, melyek független, az esetek többségében pályakezdő filmesek alkotásai. Ez a projekt azonban egészen más fókusszal működik, mint a nagy, egész estés filmeket felsorakoztató ArteKino. A nevezés egyetlen szabálya, hogy rövid, tizenötpercnél nem hosszabb filmek vehetnek részt a versenyben. Pontosabban versenyekben, ugyanis ezt a fesztivált nem évente, hanem havonta rendezik meg, és nem csak Európából, hanem az egész világról várnak pályamunkákat. A havonta megrendezett szemlékre egy szakértőkből álló bizottság válogatja be a filmeket, ezek után azonban a nézők döntenek arról, hogy melyik film alkotói kapják meg a 250$-os pénznyereményt. A Greanhorn egy másik fontos jellegzetessége  a nézőközönség szervezése. Az érdeklődők nem az egyes eseményekre, hanem az eseményeknek helyet adó honlapra regisztrálnak, teljesen ingyenesen. A szervezők azt várják ettől a rendszertől, hogy egy sokkal interaktívabb és támogatóbb közösség alakul ki.

(via)

Mindebből sugárzik az a fajta küldetéstudat, amiről a korábbiakban már szó esett. Az alkotók támogatása, a műveszti alkotások terjesztése, és az azok után érdeklődők közönséggé formálása. Ezt a kezdeményezést tartom az online világ lehetőségeinek legérdekesebb és legértékesebb kiaknázásának, azonban azt tapasztaltam, amikor az elmúlt napokban rátaláltam erre a felületre, hogy valószínűleg nem egészen működőképes a projekt. A közösség Facebook oldalát 2018 végén hozták létre, és a legfrissebb poszt tavaly nyáron került fel az oldalra. A honlap még meglehetősen kiforratlan, és ott is egy 2019-es Halloween-i esemény hirdetése a legfrissebb tartalom. Ennek ellenére érdemes regisztrálni, egyrészt mert a korábbi fesztiválok filmjei elérhetőek, másrészt, ha ugyan csekély is rá az esély, de hátha feltámad még ez a szokatlanul szimpatikus felület.

A korona és az online fesztiválok

Az idén kirobbant Covid-19 krízis alatt életre hívott We Are One: A Global Film Festival nem küzd a Greanhorn-éhoz hasonló nehézségekkel, és ennek több oka is van, melyek nagyjából összefoglalhatók úgy, hogy teljesen más típusú eseményről van szó. A We Are One egy tíz napos online filmfesztivál volt, amelyet idén május 29. és június 7. között rendeztek meg. A fesztivál ideje alatt az érdeklődők ingyenesen tekinthették meg az egyes alkotásokat, meghatározott időpontban, a YouTube-on. Már magában az a tény, hogy a világ legnagyobb online videó megosztó felülete adott otthont a rendezvénynek azt szemlélteti, hogy az eddigiekben megemlítettekhez képest egészen más kaliberű eseményről van szó. Tovább erősíti ezt a tényt, hogy a rendezvény résztvevői a világ húsz legnagyobb filmfesztiváljai voltak. Így ugyan az eseménynek kitűzött célja volt a filmművészet körül kialakult közösség összekapcsolása ezekben a vészterhes időkben, de elsősorban az adománygyűjtésen volt a hangsúly, aminek a kedvezményezettjei olyan nagy nemzetközi szervezetek voltak, mint a WHO, vagy az UNICEF.

(via)

A We Are One egy újabb jó példa arra, hogy az online tér biztosította lehetőségek milyen sokféleképpen hasznosíthatóak. Ami pedig ennél is fontosabb jelenleg, hogy a már régóta működő online filmfesztiválok világáról bebizonyította, hogy működőképes megoldást, alternatívát, vagy csupán kiegészítő szolgáltatást jelenthetnek a nagynevű, klasszikus fesztiválok számára. Sajtóhírek alapján a 2021. januári Sundance Filmfesztivál szervezői is ki fogják használni az internet által biztosított lehetőségeket. Amellett, hogy a vírus elleni védekezés miatt több helyszínre szórják szét a rendezvényt, ezzel csökkentve, az egyszerre egy helyen gyülekező emberek számát, online felületen is zajlani fog a verseny, ezáltal több ember számára, és utazás nélkül teszik hozzáférhetővé a neves eseményt.

Azt látjuk tehát, hogy az internet hatására olyan alkotások is közönséget kaphatnak, melyeket a hagyományos disztribúciós rendszerek nem tudnak, kezelni, illetve a fogyasztók olyan értékes tartalmakhoz juthatnak hozzá legális úton, ingyen, vagy minimális költségek árán, melyek fontos és aktuális kérdéseket tesznek fel, ezáltal lehetőséget teremtve arra, hogy társadalmi vita, kommunikáció alakulhasson ki. Ezt a folyamatot tovább erősítheti az események interaktív jellege, amin keresztül a fogyasztó ténylegesen részesévé válhat valami nagyobbnak. Mindez persze nem változtat azon a tényen, hogy a filmipar még mindig Hollywood-ot jelenti. A független filmeseknek még mindig meg kell küzdeniük azért, hogy megvalósíthassák az elképzeléseiket. Az emberek többsége pedig nem is tud arról, hogy léteznek ezek a filmek és az ezeket megosztó felületek.

A bejegyzés szerzője Bertalan Máté, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

"Leosontam a lépcsőn, és néztem, ahogy Johnny Depp denevéreket hallucinál" - Interjú Kungl Zsigmond végzős forgatókönyvíróval

Kungl Zsigmond még egyetemista, de már dolgozott több díjnyertes rövidfilmen, mint forgatókönyvíró illetve dramaturg, szerepelt az Inkubátor program döntősei közt egy nagyjátékfilm terv társírójaként, a sok munka mellett pedig Budakeszin öt éve vezeti a KultFilmklubot.

Van valamilyen meghatározó emléked, ami miatt a filmezés felé indultál?

Amikor óvodás voltam, sose maradhattam fenn a bátyámékkal filmezni, akik mondjuk a Félelem és reszketés Las Vegasbant nézték. Én leosontam a lépcsőn, és néztem, ahogy Johnny Depp denevéreket hallucinál. 14 éves koromban kezdtem el kiemelten foglalkozni a filmekkel, filmes cikkeket és könyveket olvasni, meg gimis filmeket forgattunk állandóan a haverokkal, amiket nagyon élveztem, sokat tanultam belőlük. Onnantól kezdve tudatosan ezzel akartam foglalkozni, és nagyon boldog vagyok, hogy ez most így is van.

Mindig is forgatókönyvíró akartál lenni?

Amikor 14 évesen elkezdtem egy csomó filmet nézni, akkor filmrendező. De amikor a gimis filmeket csináltuk, mindig a történettel foglalkoztam legtöbbet. Sokszor újraírtam mindent, ha leforgattuk, iszonyú sok ideig vágtam. Mindig az foglalkoztatott, hogy mitől lesz valami érdekes, hogy mit vegyen fel a kamera, és az hogyan áll össze egy sztorivá.

zsiga_es_rozi.jpg

Szeleczki Rozália rendező és Kungl Zsigmond a CineFest Filmfesztiválon (via)

Van olyan téma, ami izgat, amiről mindenképpen szeretnél forgatni?

Forgatókönyvíróként nagyon fontos, hogy az ember tudjon mindenre nyitott lenni. Dolgoztam olyan filmen, ami egy 80-as évekbeli rocksztár apuka és a kislánya viszonyát mutatja be, egy másikon, ami egy lányról szól, aki megtudja, hogy cukorbeteg, egy harmadikban egy vidéki srác el van szigetelve mindentől, prank videókat csinál, és a YouTube-on próbál kapaszkodót találni másokhoz. Szóval iszonyú széles a skála. Ami személyesen foglalkoztat, az a valláshoz való viszony. Én is vallásos vagyok, vallásos gimibe jártam, voltam elsőáldozó, bérmálkoztam is és cserkészkedem, ami szintén egy vallásosabb közeg, és azt érzem, hogy iszonyúan alulreprezentált az a téma, hogy milyen tényleg vallásos embernek lenni. Az ember ugyanúgy vágyik dolgokra, főleg kamaszkorában, és a konzervatív értékek, amik tabusítják például a szexualitást, adnak egy feszültséget. Nem nagyon készül olyan film, ami arról szól, hogy milyen keresztény kamasznak lenni. Most a diplomamunkám egy vallásos srácról szól, akinek bűntudata van a szexuális vágyai miatt, és a fiúiskolában, ahova jár, lázadni kezd, de erről is azt érzi, hogy nem biztos, hogy jézusi dolog.

miotavelemjar_szeleczki_still.jpg

Jelenet a Mióta velem jár című filmből

Általában a személyes vonalat is beleviszed a filmkészítésbe?

Az ember, amikor azonosul egy karakterrel, akin dolgozik, és a vágyait meg a történetét vizsgálja, akkor már tök személyessé válik az egész. Mindenki a saját anyagát használja. Nem feltétlen személyes dolgokat, de ami esetleg a környezetében megtörtént, vagy irodalmi, filmes tapasztalatokat, amik erősen hatottak rá. Az alkotótársakkal is mindig jól körüljárjuk, hogy miért izgat minket az, ami.

A filmműs környezetben kialakult egy fix csapat, akikkel eddig jól dolgoztál és a jövőben is szeretnél?

Iszonyú jó az a 6x7-ben (lásd keretes), hogy rá vagyunk kényszerítve, hogy együtt dolgozzunk másokkal. Szeleczki Rozáliával túl vagyunk két kisjátékfilmen: a Nárcisz és krumpli és a Mióta velem jár (a trailere megtekinthető itt) is versenyeztek a miskolci CineFest-en. Idén bejutottunk az Inkubátor döntőjébe (a Nemzeti Filmintézet pályázata pályakezdő filmeseknek, akik egész estés filmtervükkel versenyeznek, és a nyertes projektek megvalósítását végül a Filmintézet fogja támogatni - a szerk.), ahol egy nagyjátékfilmtervünk versenyzett, az Oázis. Sajnos nem nyertünk vele, de nem csüggedünk. Meg akarjuk csinálni ezt a filmet, és hiszünk benne, hogy meg is fogjuk. Rudolf Olivérrel is nagyon termékeny a viszonyunk, vele csináltunk három kisjátékfilmet, az egyikkel elnyertük a Canada Shorts filmfesztiválon a legjobb dráma díját. A két főszereplőt idén jelölték a Beeston filmfesztiválon a legjobb alakítás díjára - a kisfilmnek egyébként az a címe, hogy Emma, egy Arany János adaptáció. Olivérrel most egy másik kisjátékfilmen is dolgozunk. Az egyetemi évek alatt ismertem meg Pantyi Petrát és Dudás Balázst is. Balázzsal tavaly támogatást nyertünk a FilmJus-tól az egyik ötletünkhöz, Petrával pedig sok fesztiválon szerepelt a Reggelim a vacsorád című filmünk (a trailere megtekinthető itt), ami Egerben nyert is díjat. A szakmánkban szinte közhelyszámba megy, hogy egy rendezőnek és egy írónak mindig konfliktusokkal teli az együttműködés, de nekem nagyon pozitív élményeim voltak.

˝Mi is az a 6x7?˝

A Filmművészeti Egyetem filmes karán hat osztályt indítanak (rendező, kameraman, hangmester, vágó, gyártásvezető, filmdramaturg), amelyek szorosan együtt dolgoznak az évek alatt, hét külön stábként.

reggelim_a_vacsorad_plakat.jpg

A Reggelim a vacsorád című film plakátja (via)

A KultFilmKlub számodra egy szerelemprojekt, azt mi ihlette?

Nagyon szerettem a magyar órákat a gimiben, hogy nem csak az irodalomról beszélgettünk, hanem társadalmi témákról is, amire az adott művek reflektálnak, morális kérdésekről, amiket felvetnek, meg a ránk gyakorolt hatást is megosztottuk, megvitattuk egymással. Tudtommal nem nagyon volt az alapításkor olyan filmklub, ami hasonló lenne ezekhez az irodalomórákhoz. Akartam egy olyat, ami elsősorban azt vizsgálja, hogy hogyan hat a film az emberekre. Az az érzésem, - és nem csak nekem, hanem ezt Goethe is megfogalmazta körülbelül úgy -, hogy ha az ember elmegy színházba, akkor ha jó ember volt, jó ember marad, ha rossz ember volt, rossz ember marad. Hogy semmilyen hatást nem lehet elérni. Nyilván túlzás, mert például az Amerikai história X-ről vannak posztok, hogy "neonáci voltam és már nem vagyok neonáci", mert hatott rám ez a film. De valamilyen módon van bennem egy vágy, hogy ne rögtön elfelejtsük a filmet, amint megnéztük, hanem ha egy órás beszélgetés után felejtjük el, már az sokkal jobb.

kultfilmklub_budakeszi_2_c_dalos_flora.jpg

A KultFilmKlubban vetített Ernelláék Farkaséknál című film vetítése utáni közönségtalálkozó. Fotó: Dalos Flóra (via)

Edukációs céljaid is vannak ezzel?

Ha a világot nem is akarom megváltani, de azt hiszem, vannak, igen. Például, hogy az emberek tudatosan reflektáljanak. Alakuljanak ki biztonságos párbeszédek, ahol lehet beszélgetni akár klímaválságról, akár arról, hogy milyen a BKV ellenőrök helyzete. Abban az értelemben is van edukációs szándékom, hogy próbáljam megszerettetni az emberekkel a filmnézést, de akik ide eljönnek, már eleve szeretik, szóval ez sem rajtam áll vagy bukik. Ami még fontos cél, hogy jól szórakozzak, és jól szórakozom. Ráadásul nem csak én, hanem azok is, akik eljönnek. Egy barátom, Nagy Andris, aki design elméletet tanul a MOME-n, például annyira, hogy már nem csak törzsvendég, hanem társszervező.

Nekem mindenből az jön le, hogy a filmekkel, amiken dolgozol, meg a KultFilmKlubos beszélgetésekkel egy tabudöntést is szeretnél elérni, mert rizikós témákat feszegetsz, de biztonságosan.

A művészetnek eleve muszáj provokálnia, erről Pintér Béla beszélt gyönyörűen nem rég. Ha nem provokál, akkor nem érdekes. Ez nem lehet önmagában cél, de tabutéma nincsen. Eleve keresztényként a legfontosabb szöveg számomra nyilván a Biblia. Ott a gyerekek az apjukkal hálnak, testvérek gyilkolják le egymást, a nagy főhőst hosszan megkínozzák, majd élve keresztre feszítik. Ehhez képest a Trónok harca Kölyökklub. Van ilyen célom, hogy tabukat döntsek, de ez dilemmám, hogy ezt mennyire kell biztonságosan.

A 100. filmklubon a Vászonzsákoslány is ott volt vendégként. A környezetvédelem milyen szerepet játszik az életedben?

Nagyon fontos ez a téma, és hogy beszéljünk arról, hogy milyen valós veszélyt jelent az, hogy nem fenntarthatóan rendezkedtünk be a Földön. Én örülök, hogy ki tudok menni napozni anélkül, hogy felhólyagosodna a bőröm. A zero waste életmód, amit Évi is hirdet, ad egy lehetőséget, hogy ne csak szorongjunk, hanem azt érezzük, hogy tehetünk mi is. Ugyanakkor az is igaz, hogy sajnos nem elég csak a magánszemélyeknek átállni a fenntarthatóságra, hanem a nagy cégeknek és az egyes államoknak is lépniük kell. És hogy milyen módon lehet a nemzetekre és a piacra hatni? Valószínűnek tartom, hogy úgy, ahogyan Greta Thunberg csinálja, hogy odaül a parlament elé, hátha lesz valami. És tényleg, Németországban másfél millióan tüntetnek a globális klímasztrájkokon. Magyarországon pár ezren, ami elég lesújtó. Én sajnos nem élek zero waste életmódot, de törekszem arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljek, leadom a szerves hulladékot, és nem lesz soha autóm.

Filmezésben nem ihletett még meg a környezetszennyezés?

De, a Rozival közös anyagunk, ami az Inkubátorban versenyzett a közeli jövőben játszódik egy olyan világban, ahol harc van az ivóvízért és anarchikus állapotok uralkodnak.

Filmet lehetséges környezetvédő módon forgatni?

Lehet. Nemrég a lakótársaim dolgoztak a Tanár című sorozatban, ahol végre nem műanyag poharak voltak, hanem mindenki kapott egy kulacsot. Ez mennyire menő, nem? Több mint 70 napig úgy dolgoztak, hogy nem dobálták ki ezeket a műanyagokat. De a film egy fogyasztóipari cikk. Ha az ember a Netflixre akar anyagot szállítani, akkor el kell fogadnia, hogy a streaming szolgáltatóknak annyi a szén-dioxid kibocsátása, mint Spanyolországnak. Lehet, hogy ez is a pusztulásunk egyik sarokköve, hogy filmeket nézünk. Bízok benne, hogy nem. A WALL·E-nak vagy Az ember gyermekének nagyon fontos céljai vannak. De az egészen biztos, hogy egy nagy társadalmi átállásra van szükség, és lehet, hogy a filmnek is.

A bejegyzés szerzője Pál Anna, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.
konzerv.png

Alig múlt 20, de már eljátszotta egy Oscar-díjra nevezett film női főszerepét: Interjú Szőke Abigéllel

A Magyar Nemzeti Filmalap tavaly szeptemberben Oscar-díjra jelölte az Akik maradtak című filmet, mely decemberben be is került a legjobb tíz idegen nyelvű film kategóriába. Milyen az élete a forgatás óta a mindössze 21 éves főszereplőnek? Szőke Abigélt karrierje alakulásáról, a színészképzésről és a castingokról kérdeztük. 

Szőke Abigél, az Akik maradtak mellett A martfűi rém című filmből lehet ismerős, de játszott már Pálfi György Engedj be! című színdarabjában is. Waldorf óvodába, általános iskolába és gimnáziumba járt, ahol mindig részt vett délutáni fakultációkon. A szakkörökön és drámaórákon megalapozhatta kreativitását és érdeklődését a színészet iránt. Jelenleg másodéves a Pesti Magyar Színház színiakadémiáján. Mint sok más fiatal, nyitott a lehetőségekre, de még nem biztos az útjában.

Mennyiben változott meg az életed azóta, hogy a Filmalap Oscar-díjra jelölte az Akik maradtakot?

Azóta, hogy a filmnek sikere van, nagyobb szerepeket kapok a Pesti Magyar Színházban, például márciusban mutatjuk be a Rómeó és Júliát  –  ebben Júlia szerepében leszek látható. Kaptam egy apró szerepet a Pacsirtában, mely Paczolai Béla rendezése. Illetve többet keresnek filmszerepekkel is. A hétköznapjaimat az iskolán és a színházi próbákon kívül a filmmel kapcsolatos teendők töltik meg; az utóbbi időben voltam  Antalyában, Los Angelesben, San Franciscóban és Palm Springsben is. Nagyon jó utazni és találkozni külföldi nézőkkel, de egyben fárasztó is, főleg a jetlag üt ki.

szoke_abigel.jpg

Szőke Abigél az Akik maradtak című film plakátján (via)

Mennyit vagy bent a Színiakadémián?

Napról napra kapjuk a próbarendet, így ez elég kiszámíthatatlan. Reggel általában órára megyünk, aztán próbára. Illetve gyakran éjjel tartják meg az órákat, mert napközben a színházi darabokban próbálunk. 

Elsősként és másodikosként hogyan teltek a napjaid?

Elsőben óráink voltak, bejártunk, próbáltunk, előadtunk. Idén, másodévesként, statisztaként is szerepelünk színdarabokban, így meg tudjuk tapasztalni, hogy milyen a színpadon lenni. Emiatt viszont kevesebb időnk jut készülni az órákra, mert állandóan próbálunk. Akinek szerencséje van, az nagyobb szerepeket kap. Ennek ellenére, le kell vizsgázni a tantárgyakból.

Mi van még hátra a képzésből?

Másodév után választható, hogy ki, hogyan kívánja tovább vinni a szerepeket a színházban: folytathatjuk, de egyéni megállapodás után akár le is adhatjuk őket. Első és másodévben kizárólagos szerződés köt minket a színházhoz, ami azt jelenti, hogy külsős munkákat csak a szabadidőnkben vállalhatunk, illetve minden darabban, amibe bekerülünk, játszanunk kell.

Milyen színházi műfajokat szeretsz?

Nagyon kedvelem az operát, sokat hallgatom. Az énektanárom, Szakács Ildikó, operaénekes. Szeretem a könnyedebb műfajokat is, mint például a musicalt, annak is megvan a hangulata.

El tudod képzelni magad zenés darabokban is?

Szívesen kipróbálnám egyszer. Aki színész lesz, annak lehetőleg tudnia kell énekelni, táncolni és jól beszélni a színpadon.

Sok cikkben olvastam, hogy Földessy Margit színitanodájába jártál. Ez a te döntésed volt?

Nem, a szüleim javasolták, fontosnak gondolták, hogy szocializálódjak más gyerekkel. Korábban a nővérem is Margithoz járt, őt követtük a barátnőimmel együtt.

Gimnazistaként hogyan tudtál jelentkezni az Akik maradtak szereplőválogatására?

Színjátszókörös, "Margitos" voltam, innen jártam castingokra. Nem én jelentkeztem, hanem Ascher Irma casting director hívott fel, hogy érdekel-e a dolog. Küldött egy szinopszist, karakterjellemzést és két jelenetet. A rendező, Tóth Barnabás videón látott először. Nem éreztem azt, hogy túl jól sikerült a casting, de visszahívtak és végül karácsonykor kaptam a hírt, hogy enyém a szerep.

A martfűi rém esetében sem te találtad a casting lehetőséget?

Nem, oda Steinhauzer Andi hívott. Anyukám kísért el a castingra és kicsit aggódott a jelenet miatt. Még aznap este megtudtam, hogy enyém a szerep. A forgatás napjáig még sok rendezni való volt, de végül minden rendben ment és a forgatást rendkívül izgalmasnak találtam.

Szerepeltél Pálfi György Engedj be! című színdarabjában, erre felkértek?

Igen, de a castingról majdnem visszafordultam, mert nagyon sokan várakoztak ugyanarra a szerepre.  Ez elkedvetlenített és túl sok időm sem volt. Mégis jó vége lett, pár napon belül felhívtak, hogy működhet a dolog.

Vannak kedvenc budapesti színházaid?

Főleg Radnótis előadásokat szoktam nézni, ott játszanak a tanáraim is, Pál András és Lovas Rozi. Ezen kívül, a Katonába és az Örkénybe járok vagy Pintér Béla és független kisebb társulatok előadásait nézem. Utóbbi időben a Familie Flöz társulatának előadásait láttam, amik nagyon inspiráltak.

Ki a kedvenc filmrendeződ?

Nagyon kedvelem Tarantino és Wes Anderson filmjeit. Szuper lenne szerepelni a filmjükben, de akár csak megjelenni is. Volt egy korszakom, amikor csak őket néztem, mert annyira meghatározó és merész a képi világuk.

Kit tartasz a példaképednek?

Főleg nők a példaképeim, olyanok, akik emberként is megállják a helyüket és nem mennek tönkre ebben a nehéz szakmában. Például Meryl Streep, Natalie Portman és mindenki, akitől tanulhatok. Pál András, aki a tanárom a Pesti Magyar Színiakadémiában, nagyon erős ízlésbeli világot tud adni, amire később építeni tudom a játékomat.

szoke_abigel_2.jpg

Szőke Abigél az Akik maradtak című filmben (via)

Mi volt az első nagy szakmai sikered?

Ezt nehéz megválaszolni, mert igazából az a siker maga, ha a közönség velem együtt élvezi azt, amit csinálok a színpadon. Nem számít, hogy hányan látják, meg hogy mekkora szerep, ha jól érzem magam benne. Gimiben írtam egy monodrámát, amit elő is adtam az iskolában. Sokat szenvedtem vele, az utolsó három napban átírtam az egészet és megtanultam. Jó visszajelzéseket kaptam.

A családod támogat?

Nagyon. Különben, vidéki gyerek vagyok és féltem a várostól. Általában anyukám kísért el castingokra, sokáig nem mertem egyedül közlekedni.

Voltak Waldorfosok, akik gratuláltak neked az Akik maradtak sikere miatt?

A gimnáziumi tanári gárda megszervezett egy közös mozinézést a Művészbe és megnézték az Akik maradtak című filmet. Nagyon jól esett, szép gesztus volt.

Milyen szakmák érdekeltek a színészeten kívül a gimnázium után?

Sok minden, főleg a pszichológia, de a pontszámom nem lett elég. Emellett sokszor, amikor otthon vagyok, varrok, mert segít kikapcsolni.

A színművészetben mit láttál?

Lényegesnek tartom, hogy megtanuljak mozogni, állni és megszólalni a színpadon. Nincs ahhoz fogható, amikor a közönséggel együtt vagyunk a darab közben. Ellenben, a kamera előtt kevésbé izgulok.

Izgulós típus vagy?

Igen, a színház azért nagy kihívás, illetve a casting helyzeteket is tanulnom kell még.

Úgy érzed, hogy a színészettel az utadon vagy?

Nem vagyok benne biztos, hogy ezt akarom életem végéig csinálni. A film sikere nagyon váratlan volt. Mindig van valamilyen apró visszajelzés, vagy jön a lehetőség, hogy a dolog is akar engem. Meglátjuk, hogy meddig csinálom.

Van szakmai célod?

Megpróbálom újra a színművészetit és nagyon szeretnék nagyszerű emberekkel dolgozni. Sokat filmeznék és forgatnék.

Az Akik maradtak kapta a legjobb a legjobb játékfilmnek járó elismerést a Magyar Mozgókép Szemlén - a díjat tegnap este adták át.


A bejegyzés szerzője Petky Beatrix, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

 

 

"Nincs kedvem csöndben maradni" – Interjú Borbély Alexandrával

Borbély Alexandrával, a szókimondó Jászai Mari-díjas színésznővel beszélgettem, aki egyszerre érzi áldásnak és tehernek az Európai Filmdíját. A hírnévvel járó figyelmet felelősségének tartja, megunta a mellébeszélést és azt, hogy mindenkinek megfeleljen.

Miért választottad a színészetet, mindig volt benned szereplési vágy?

Azt hiszem, hogy egészen kiskoromtól kezdve megvolt bennem. Kicsit unalmasnak gondoltam magam a családban, mert a húgom mindig kitalált valamit, sokat rosszalkodott. Úgy éreztem, hogy nekem is fel kell keltenem az érdeklődést. Így elkezdtem a Besenyő családot utánozni otthon. Ezzel szórakoztattam anyámékat és a barátaikat, akik átjöttek.

A színészekről, színésznőkről gyakran halljuk, hogy drámaiak, izgalmasak, magabiztosak és egy kicsit talán hiúak is. Mit gondolsz rád igaz ebből valamelyik?

Muszáj bizonyos exhibicionizmus ehhez a szakmához, az hogy akard magad mutogatni, de szerintem minden színész alapvetően nagyon szeretethiányos. Talán nem elég az otthoni szeretet, a család szeretete, hanem azt akarjuk, hogy mások is szeressenek. És még többen és még többen szeressenek. Ezért van az, hogy ha 10 embernek tetszel, de egynek nem, akkor csak azon fog járni az eszed, hogy annak az egynek miért nem.

Még mindig megvan benned az a késztetés, hogy mindenkinek meg akarj felelni?

Nem, már nincs.  Az ember egyszer csak rájön, hogy nem lehet és nem is kell mindenkinek megfelelni.  De ezt az időszakot meg kell élni. Nem hiszem, hogy 20 éves koromban jobb életem lett volna, ha erre, már akkor rájövök. Jó ez így, ahogy van.

testrol_es_lelekrol.jpg

A film plakátja (via)

2017-ben megkaptad az Európai Filmakadémiától a legjobb színésznőnek járó díjat.  Nagyon őszinte érzelmeket láthattunk rajtad, amikor átvetted. Mi járt a fejedben, amikor kimondták a nevedet?

Szerintem sokkot kaptam. Nem is azért, mert annyira váratlanul ért, de nyilván meglepett. Volt bennem egy belső görcs, azt éreztem, hogy itt ma valami történni fog, ezért fizikailag is rosszul voltam. Nagyon fájt a hasam, már a díjátadó elején. Nem tudom miért, de kitaláltam, hogyha Claes Bang megnyeri – mert akkor láttam a Négyzetet és kifejezetten tetszett az a film – akkor lehet, hogy én is. De ez csak egy ilyen villanás volt az agyamban. Amikor pedig ő kiment átvenni a díjat, akkor kezdtem tényleg iszonyúan rosszul lenni. Ervin (szerk: Nagy Ervin, Alexandra párja) azt mondta, hogy rám nézett és látta rajtam, hogy az egész arcom megfeszül. Ráadásul nem is tudtam a szövegemet, amit mindenkinek meg kellett tanulnia egy coach-al, hogyha ő nyeri meg, ne csak úgy álljon ott a színpadon. Akkor már éreztem, hogy így már tényleg nem fogom tudni megtanulni a szöveget. Amikor aztán kimondták a nevemet, kijött belőlem az összes feszültség, amit addig felhalmoztam. Miután kivittek a takarásba, egy fodrász leültetett egy székre, és még ott hátul is zokogtam, aztán valaki a kezembe nyomott egy kis pezsgőt. Ott volt egy cseh színész, akinek elmondtam, hogy mennyire kedvelem, mire ő azt felelte, hogy neki még nincs ilyenje, ami az én kezemben van. Nagyon felemelő és egyben megrázó pillanat volt.

Mi a következő szakmai célod?

Nekem csak az a célom, hogy legyen munkám, mert ez most mégsem tűnik olyan egyértelműnek.

Ez alatt mind a színházi-, mind a filmszerepeket érted?

Igen, úgy gondolom, hogy itthon csak annyi a kihatása egy sikernek, hogy utána úgy gondolnak rád, hogy neked már ez megvolt, mit akarsz te még. Az a következménye egy díjnak, hogy nincs következménye… Lehet, hogy csak Amerikában van hatása annak, ha valaki elér valamit, mert akkor egyből sok pénzt is hoz a neve. Más az anyagilag felépítettsége a dolgoknak, vagyis az, hogy egy ismert névvel mennyit lehet keresni. Magyarországon a biznisz része máshogy van felépítve, ezért mi ezt itthon megszívjuk. Azt érzem, hogy itt a rendezők azt gondolják, hogy valami új kell. Ezért ez nehéz. Nekem azonban nagyon fontosak a filmek, annyira sokat tudnak adni. Amikor megnézek egy jó filmet, akkor igenis boldog vagyok, hogy ezzel foglalkozom. Oké, persze amit mi tudunk adni másoknak, az nem ér fel az orvosokhoz, de amikor csak egy picit is tanulunk egy filmből – mint például a Jokerből – már meggyógyítottunk valamit.

Nemrég egy szlovák filmben szerepeltél. Milyen érzés volt a szülőhazádban is letenni a névjegyed?

Már az egy nagyon jóleső érzés volt, hogy megkerestek Szlovákiából és Csehországból, hiszen mégiscsak ott születtem, és büszkék rám, kicsit a magukénak is éreznek. Azóta is hívnak szlovák filmekbe, és forgattam ott és Csehországban is. Olyan mintha egy kört írtam volna le, mert onnan jöttem el, de utána mégis visszatértem.

Mennyiben más szlovák nyelven átadni az érzelmeket?

Más még mindig, hiába tanultam a szlovák nyelvet már óvodában is. Mégiscsak itt élek Magyarországon és nem használom annyit, nehezebben rázódom bele. Angolul is játszottam már egy cseh filmben.  Úgy érzem, hogy van abban valami, hogy egy színész csak saját nyelvén tudja legjobban átadni az érzelmeket. Szerintem én magyarul tudok a legjobban játszani.

ba.jpg

Részlet a Testről és lélekről című filmből (via)

Az interjúkban azt lehet látni, hogy nem köntörfalazol, mindig őszinte vagy. Ez tudatos?

Igen, sajnos vagy nem sajnos, ilyen vagyok. Nem tudok mást mondani. Mindig minden látszik rajtam. Annyit tudok tenni néha, hogy tudatosan eldöntöm, hogy bizonyos dolgokról nem fogok beszélni. A minap volt például egy L’Oreal sajtótájékoztatónk, ahol Lilu megkérdezte tőlem, hogy mik a határaink, hogyan feszegetjük azokat. Én azt válaszoltam, hogy úgy, hogy már fél éve mindent kimondok. Nincs kedvem csöndben maradni, inkább beszélek.

Kerültél már bajba emiatt?

Én nem, de Ervin már igen… Úgy érzem, hogy a figyelemmel együtt felelősséget is kapsz, hogy ne hallgass. Nem arról beszélek, hogy bele kell keveredni a politikába, de amikor a színházunkat akarják szétszedni, akkor nem lehet hallgatni. A sajtótájékoztatón is azt mondtam, hogy gyönyörű a sikerekről beszélni, az én esetemben például az Európai Filmdíjról, de muszáj elmondani a negatívumokat is.  Az, hogy én megkaptam ezt a díjat, nagyon jó, csak nekem ez egy mázsás súly is, mert azóta nem igazán hívnak castingokra. A színházamban is csak egy pármondatos szerepet kaptam, miután visszatértem. Persze lehet, hogy csak véletlenül alakult így… Nincs kedvem már arra gondolni, hogy Szandra ne panaszkodj, mert neked milyen jó, hiszen van ez a díjad. Egy ideig az ember hallgat, de két év után úgy éreztem, hogy megfulladok attól, ha ezt nem mondom ki. Ez lehet, hogy csak az én problémám, de hátha ezzel segítek másoknak megélni egy abszolút „fagyást” a siker után. Amikor nem tudod, hogy itt történik csak ez vagy mindenhol így van? Azóta már egy csomó színésznővel beszéltem, akik díjakat kaptak, például egy horvát színésznővel, és mindenki azt mondja, hogy ezt ők is érzékelték. Szóval az egészben van valami beteg… Ezért is esik jól, hogyha kimondhatom, amit gondolok, hogy ne higgye mindenki azt, hogy minden annyira szuper.  Végül is magamról beszélek, és nem másokat ítélek meg. Mégis ki tud őszintébben beszélni magamról, mint én...

Kaphatunk egy kis ízelítőt, hogy hol fogunk látni 2020-ban?

A Centrál Színházban, Básti Julival fogunk játszani egy főszerepet. Az a címe a darabnak, hogy Mary Page Marlowe, és egy nő életéről és annak nehézségeiről szól. Én fogom a fiatal énjét játszani, ő pedig az idősebbet. Márciustól lehet majd látni. Aztán Ördög Tomi, a Dollár Papa Gyermekeinek a vezetője rendez a Delta Produkció előadásaként egy angol krimit, aminek májusban tartjuk a bemutatóját. Emellett most egy szlovák forgatókönyvet olvasok.  Magyar film nincs kilátásban. Lesz egy RTL Klub-os sorozat, amit tavaly forgattunk, a Mellékhatás, ami a béranyaságról szól, abban az egyik főszerepet játszom.  A Spirál című filmnek pedig – amit Felméri Cecília rendezett – most lesz a premierje,– ezt a szerepet még a Filmdíj előtt kaptam.

A bejegyzés szerzője Szabó Anna Borbála, a BME KomMédia alapképzés hallgatója.

konzerv.png

Hogyan ne váljunk el? Házassági történet kritika

A többszörös Oscar-díj jelölt Netflixes alkotás nem rég lett elérhető egyes magyar mozik kínálatában is. A 130 perces munka egy házasság  lezárását mutatja be. Van, aki a művet „ez van” filmnek titulálta, mivel morálisan, saját életünk tapasztalatai alapján nem tudunk „oldalt választani”, azonban egy kicsit többről van szó a tehetetlen beletörődésnél.

Vigyázat, spoilerek következnek.

A történet szerint Nicole (Scarlett Johansson) és Charlie (Adam Driver) éppen válófélben vannak, amit eleinte a lehető legkíméletesebben akarnak elrendezni, leginkább 8 éves kisfiuk megóvása érdekében. Nicole tehetséges színpadi színész, akinek korábban egy emlékezetesebb filmes feltűnése volt, az is azért maradt meg sokakban, mert a szerepben megvillantotta a melleit. Charlie tehetséges színházi rendező, aki egészen mostanáig együtt dolgozott feleségével, és az évek alatt elismert tekintéllyé nőtte ki magát a színházi szcénában. A film egy formabontó, figyelem megragadó etűddel kezdődik, ahol főszereplőink narrálják el az okokat, ami miatt szeretik egymást - majd egy párterápián bezárva találjuk magunkat, ahol ezeket az érveket valójában nem mondják el egymásnak. Ennyit arról, hogy békésen, egymás között oldják meg gondjaikat.

port.jpg

(via)

A film végig ezzel az oldás és kötés történetvezető megoldással dolgozik, ami nem tekinthető hagyományos műfaji filmes narratív megoldásnak. Folyamatos hullámokban jönnek az egyes konfliktusok, amik az apró, szélcsendben partot mosó vízmozgásoktól hatalmas cunamikig evolválódnak a film végére. Olyan szökőárakra gondolok, aminek a néző nem is tudja elhinni létezését, mert olyat még a hírekben sem nagyon látott. Ilyen az utolsó, vízválasztó konfliktus, ahol a folyamatos feszültség fokozással a kis dobozból szívószálas gyümölcslé szürcsöléstől, a falat beverésén és a „bár megdöglenél” felkiáltáson keresztül egészen, a földön térdelve zokogásig jutnak, mindezt körülbelül 5 perc alatt. Az ilyen és ehhez hasonló megoldások sokat vesznek el a film realitásértékéből, ami azért tekinthető hiányosságnak, mert már a filmvászonnak is „ilyen az élet” szaga van, azonban vannak olyan témavezető eszközök is, amik viszont a teljes hitelesség érzetét kölcsönzik a látottaknak. Hogy mire lehet gondolni pontosan? Hogy a karakterek szemében sem teljesen kiélezett a vita, a másik fél számukra nem kap kizárólagos protagonista vagy antagonista szerepet. Amikor Charlie megérkezik Nicole anyósának Los Angeles-i otthonába, hogy rövid időt töltsön kisfiával, nem a teljes undort és megvetést kapja feleségétől – amit azért egy szokványosabb hollywoodi narratívánál szinte elvártnak tekinthetnénk – hanem a nyakába ugrik örömében, mikor megtudja, hogy darabját a Broadway színpadára viheti.

marriage-story-yelling-scene-breakdown.jpg

(via)

A feketét és fehéret felváltotta a szürke

Legalábbis, ami a szereplőket illeti. A karakterek komplexek: Nicole egy szerető anya és tehetséges színész, azonban sokszor igazságtalan és döntésképtelen, amit mások irányításmániájával magyaráz. Annak ellenére, hogy azt beszélték meg, hogy nem kevernek a válási procedúrába külső erőket, ügyvédeket, vagy akárkit, a vége még is az lett, hogy Nicole elment egy sztárügyvédhez, aminek hatására férje is kénytelen volt szerezni egyet. Nagyon jó meglátásai vannak és az igazságérzete is rendkívül érzékeny, ez sokszor a saját oldalát erősíti:  a pereskedés során például eléri, hogy Los Angeles-i családnak tekintsék őket, annak ellenére, hogy a gyerekük születésétől kezdve New York-ban éltek. Ezt azzal magyarázza értetlenkedő férjének, hogy ő mindig is itt akart élni és a házasságuk alatt sokszor beszéltek arról, hogy gyakrabban jönnek Kaliforniába. Ezt az indokot pedig férje csak értetlenkedve hallgatja.

Oscar eső is lehet belőle

A Házassági történet több kategóriában is jelölt a 92. Oscar-díjra:

  • legjobb film
  • legjobb férfi főszereplő (Adam Driver)
  • legjobb női főszereplő (Scarlett Johannson)
  • legjobb női mellékszereplő (Laura Dern)
  • legjobb eredeti forgatókönyv
  • legjobb eredeti filmzene

Charlie hasonlóan összetett, neki is megvannak a hibái.  Megcsalta a feleségét, és sokszor ellentmondást nem tűrően ragaszkodik a saját igazához. Nem engedte, hogy gyakrabban látogassanak Los Angeles-be, illetve hatalmas törés volt számára, hogy a gyerek nem annak akar öltözni Halloweenkor, aminek megbeszélték. Gyakran nagyon indulatos és türelmetlen fiukkal, azonban, ha nem az apró megnyilvánulásait nézzük, hanem a jobb célért tett szándékait (vagyis, hogy a fiú a legkevesebb sérüléssel ússza meg a válást) ő egyértelmű morális fölényt képvisel. Az ügyvédekkel való beszédben ő az, aki a legtöbbet foglalkozik vele, aki végül alkalmazkodik, és inkább szerez egy albérletet Los Angelesben is, hogy láthassa őt. Ami a legmeghatározóbb az egész történet során, az az, hogy végig hajlandó volt beszélni. A kezdetektől nyitott volt a problémamegoldásra, de a felesége végig elutasította. Az egyik zárójelenetben a fiával együtt elolvassák azt a levelet, amiben Nicole leírta, hogy miért szereti, de persze ezeket a gondolatokat sem hallhatja közvetlenül feleségétől, ami jól mutatja Nicole esszenciális hiányosságát, miközben egy picit igazságot is szolgáltat.

kapu.jpg

(via)

A Házassági történet alapvetően okos film, ami valóban nagyon törekedett arra, hogy egy nézőkhöz közel álló „aha” érzést keltsen. Formanyelvileg nem különösebben újító, bár egy-egy érdekes megoldással él, mint például a nyitószekvencia, vagy a kissé elidegenítő tükrös szerkesztés, ahol a házaspár által megélt oda-vissza váltogatott eseményeket látjuk, vagy éppen az éneklős jelenetek, amik kifejezetten szokatlanok voltak, főleg, ami Charlie-ét illeti. A közönséggel való kapcsolatteremtése változó, hiszen a néző egyes képsoroknál, azon kaphatja magát, hogy már percek óta meg sem moccant, bizonyos jeleneteknél pedig kétségbeesetten kereshet egy másik tekintetet, biztosításként, mivel egészen szürreális eseményeket futtatott végig (ilyen például a gyámügyes nő esete, amikor Charlie-t ellenőrzi a válás után és igencsak furcsán viselkedik). Azonban a film nagy ereje, az a karakterek reális kiszámíthatatlanságában rejlik, mert valahol mi is ilyenek vagyunk, de talán hajlamosak azt hinni, hogy nem. És pontosan ezért nem beletörődés filmet nézünk, mert senki sem akarja elfogadni, hogy az egyáltalán lehetséges.

 A bejegyzés szerzője Papp Johanna, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

konzerv.png  

Mesterséges intelligencia: filmek és valóság

A mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére hatalmas összegeket fordítanak világszerte: az innovációs versenyben nagyhatalmak, egyetemek és tech óriások is részt vesznek, de a startup szférában is születnek igazi áttörések. A technikai lehetőségek bővülése azonban számtalan új etikai kérdést is felvet – ezek egy része Hollywoodot és a streaming szolgáltatókat sem hagyja hidegen. Mik a fő fejlesztési irányok, milyen dilemmák kapcsolódnak ezekhez, és hogyan reflektál minderre a popkultúra?

„Mérnöki szempontból a mesterséges intelligencia fejlesztésében két fő irányvonal van. Az egy-egy feladat megoldására kalibrált rendszerekhez (narrow artificial intelligence) tartoznak a keresőmotorok, ajánló algoritmusok, hangfelismerő alkalmazások, de akár az önvezető autók is. A másik csoportot az általános mesterséges intelligenciák (artificial general intelligence= AGI) alkotják, például a Turing teszten induló chatrobotok vagy több funkció ellátására alkalmas MI asszisztensek” – magyarázza Dr. Héder Mihály, a BME Filozófia és Tudománytörténet tanszékének docense, aki az MI körüli kérdésekkel fejlesztő mérnökként és technikafilozófusként is foglalkozik.

dreamstime_s_19139701.jpg

Robot woman sitting in futuristic hammock.
© Sarah Holmlund | Dreamstime.com

 

A technikai környezet folyamatos bővülése és a jövő technológiái bőven adnak gondolkodnivalót a tudósoknak: gyakran felmerül, hogy a robotok elveszik-e majd az emberek munkáját, vagy, hogy az önvezető autók mit fognak tenni egy-egy élet-halál kérdést jelentő közlekedési helyzetben. „Az MI-k egyre fontosabb döntéseket képesek meghozni helyettünk, de nem lehet őket úgy felelősségre vonni, mint az embereket. Előfordulhat, hogy olyan bonyolulttá válnak, hogy a megalkotóik sem fogják már átlátni a működésüket, ami váratlan, vagy akár veszélyes helyzeteket is eredményezhet. Egyes tudósok – például Stephen Hawking, Ray Kurzweil, Nick Bostrom – azt is el tudják képzelni, hogy ezek a gépek öntudatra ébrednek. Felmerül, hogy az MI-k egyre több területen lesznek az emberek társai, nem csak a munkában, hanem a magánéletben is. Milyen státuszt adunk majd nekik? Továbbra is gépekként kezeljük majd őket? Végül nem szabad megfeledkezni a sötét oldalról sem: egy elszabadult autonóm fegyver óriási pusztítást végezhet.” – mondja a szakértő.

Pusztítók és szeretők

A filmek és a sorozatok jól lekövetik a fejlesztések széles spektrumát, sőt, a jövőben játszódó történetek jól ráéreznek arra, hogy milyen technológiák lesznek elérhetőek a jövőben. Hangsúlyok azonban vannak, Dr. Héder Mihály három kategóriát különít el:

  1. Az MI mint ellenség: az öntudatra ébredt robotok kipusztítják az emberiséget – erre a narratívára példa a Terminátor sorozat, melynek első epizódja 1984-ben debütált.
  2. Az MI mint társ: a robotok az élet egyre több területén jelennek meg partnerként. Az Csillagok között (Interstellar, 2014) című filmben azt látjuk, hogy extrém körülmények között a gépek milyen jól ki tudják egészíteni az emberek képességeit. A nőben (Her, 2013) egy álombarátnőt személyesít meg egy beszélő chatrobot, a Robot&Frank (2012) pedig arra világít rá, hogy az idősek ellátásában milyen előnyei lehetnek egy robotnak.
  3. Az MI mint technológiai környezet: a film cselekményének hátteret adó ultramodern környezetben az önálló személyiséggel nem rendelkező, egy-egy feladatot ellátó MI rendszerek is hangsúlyosan megjelennek. Önállóan ritkábban szerepelnek filmekben, viszont az összetettebb, negatív vagy pozitív személyiséggel rendelkező MI-ket bemutató filmekben stabil a helyük.

interstellar.jpg

(via)

Vannak azonban nehezebben megfogható témák, amelyek a képernyőn is kevésbé vannak jelen: ilyen például az, hogy a mesterséges intelligenciával rendelkező rendszerek nem mindenki számára lesznek egyformán elérhetőek. „A technikai fejlődés és az MI használatának standarddá válása még szélesebbre nyithatja a társadalmi ollót. Azok a csoportok, akik nem férnek hozzá a technológiához, kiszolgáltatottabbá válhatnak és még jobban leszakadhatnak. Akik viszont értik és birtokolják ezeket a rendszereket, azok élvezhetik az előnyeit, még nagyobb hatalomra tehetnek szert. Ez már egy nehezebben dramaturgizálható téma, csakúgy, mint a munkahelyek sorsa.”


A ‘20-as évektől a Black Mirror-ig

Az MI fejlődése az elmúlt évtizedekben gyorsult fel, a téma azonban már sokkal régebb óta foglalkoztatja a filmkészítőket: a szélesvászonra már a húszas években betörtek a robotok. „1927-ben mutatták be a Metropolis című fekete-fehér, német némafilmet, mely 2026-ban játszódik: ez az első olyan film, amiben robot – egész pontosan egy robotnő szerepel.

metropolis.jpg

(via)

Klasszikussá vált ez a film is, csakúgy, mint a 2001: Űrodüsszeia rideg, beszélő mesterséges intelligenciája – az 1968-ban bemutatott mű kora MI vízióit tükrözi. Az 1977-es A komputer gyermeke (Demon Seed) története meglehetősen bizarr: egy Proteus IV nevű robot testet épít magának, domináns és erőszakos személyiségként uralkodik alkotója felesége felett, akit meg is termékenyít.

demonseed.jpg

(via)

A nyolcvanas években egy családi vígjáték, a Rövidzárlat (1986) különbséget tesz jó és rossz robotok között: a meghibásodás miatt öntudatra ébredő 5-ös robot szeretnivaló és jó szándékú. A vele egy szériában készült prototípusok viszont igazi gyilkoló automaták, akik mérlegelés nélkül teljesítik a parancsokat. A Rövidzárlat arra is rámutat, hogy az MI nem csak a sci-fi műfajban jelenik meg, hanem a vígjátékokban, családi filmekben, drámákban és animációs filmekben is. Az utóbbi kategóriába tartozik a Wall-E (2008) is, mely a robotok érzelmei és egymás közötti kapcsolata mellett jól reprezentálja azt is, hogy hova juthat az ellustulásban a társadalom, ha mindent a robotok végeznek az emberek helyett.

5osrobot.jpg

(via)

A filmek abban is változatosak, hogy fizikailag hogyan ábrázolják a mesterséges intelligenciát. „Ebben a kérdésben is három alapkategória van. Az első csoportot a test nélküli MI-k alkotják: például Samantha A nőben, akinek csak a hangját halljuk. A második csoportba az ember számára valamiért szimpatikus MI-k tartoznak. Közülük többen a szexuális vonzerejükkel tesznek jó benyomást: ilyen az Ex Machina Ava-ja, vagy az újabb Battlestar Galactica feldolgozások robotnői – vonzóak, ám életveszélyesek. Mások amiatt tetszenek az embereknek, mert aranyosak: ilyen az előbb említett Wall-E, vagy a 2001-es A.I. Mesterséges Értelem című film kisfiúja, aki igazi álomgyerek. A harmadik kategóriába tartozó MI-k viszont félelmetesek, gyakran gépszerűek, vizuálisan is egyértelmű, hogy veszélyt jelentenek az emberre: a Terminátor robotjait nézve efelől nincs kétségünk.”

exmachina.jpg

(via)

Az utóbbi években nem csak a filmipar alkotott nagyot MI témában, hanem a televíziós és a streaming szolgáltatók is. A Black Mirror (Netflix) például 2011 óta látja el elgondolkodtató és gyakran hátborzongató történetekkel a nézőket: Dr. Héder Mihály azt az epizódot emeli ki, amelyben egy özvegy nővel egy chatrobot beszélget az egykori férj nevében. A Westworld (HBO, 2016) szintén figyelemre méltó alkotás – bár a szakértő szerint kissé leegyszerűsített megközelítés az, hogy a robotok ugyanúgy gyűlölködnek benne, mint az emberek.

Az MI atyjai

A mesterséges intelligenciáról szóló filmek a tudósábrázolásuk miatt is érdekesek: Dr. Héder Mihály szerint ebben egyrészt a régi sztereotípiák jellemzőek, miszerint a tudósok férfiak, szemüvegesek, fehér köpenyesek és gyakran őrültek is. Ugyanakkor az újabb filmekben megjelentek az Elon Muskra emlékeztető gazdag tech vállalkozók is.

A megszokás hatalma

Fontos kérdés, hogy ezek a széles skálán mozgó reprezentációk hogyan alakítják a mesterséges intelligencia megítélését – ezzel például egy 2011-es és egy 2016-os kutatás is foglalkozott. Eredményeiket a technikafilozófus is megerősíti. „Az, hogy a képernyőn rendszeresen találkozhatunk ezekkel a rendszerekkel, megszokottabbá teheti a létezésüket, ezen keresztül pedig nőhet az elfogadottságuk.  A pusztító robotok ijesztők ugyan és félelmeket generálhatnak, de ezek a hatások inkább rövid távon működnek. Az MI rendszerek gyorsan terjednek, rengetegen használják ezeket már most is, annak ellenére, hogy sok rémisztő film készült már eddig is a témában. A technikatörténet azt mutatja, hogy ha egy-egy fejlesztés segítséget és kényelmet jelent, akkor az emberek használni fogják, nem beszélve arról, hogy az MI birtoklása divat és státuszszimbólum is lehet.”

Még több MI dilemma

Ha érdekelnek a mesterséges intelligencia műszaki, filozófiai-etikai, reprezentációs kérdései, gyere el Magyarország eddigi legnagyobb technikafilozófiai konferenciájára, ahol számos más izgalmas témával is találkozhatsz! Önvezető autókról, autonóm fegyverekről, agyi implantátumokról, gépi tanulásról éppúgy szó lesz majd, mint az atomenergiáról, a Big Data-ról és a közösségi média algoritmusairól.

A bejegyzés szerzője Nádasi Eszter, a BME KomMédia képzés oktatója. konzerv.png

Mi teszi örökéletűvé a Spice Girls filmet?

A '90-es évek több szempontból is csúcsévtized a popkultúrában, ekkor született a Jóbarátok, az Oroszlánkirály és a Spice Girls, hogy néhány fontosabbat említsünk. Sokan (újra) átélnék az akkori életérzést, az öltözködési trendekben és a belvárosi bulikban ma is visszaköszön a nosztalgia-faktor, ismét itt vannak a bordák melegen tartására is alkalmas nadrágok és a holdjárók cipők. A divattippeket, életérzést és zenei iránymutatást egyetlen filmtől megkaphatjuk: a Spice Girls fiktív turnéját feldolgozó Spice World napokra a fülünkbe írja az évtizedet.

Egy angol zászló mintájú busz kanyarog London utcáin Meat Loaf-fal a kormány mögött, szürreálisan tágas, földönkívüli belsőt, és a Spice Girls tagjait rejtve. Egymást érik a koncertjeik, sülve-főve együtt vannak, a feszes menetrend mellett a szabadságuk erősen korlátozott, a helyzetbe kódolt konfliktus nyilvánvaló, de tudjuk, ha róluk van szó a barátság sosem ér véget. Hiába a kiszámítható cselekmény, a nevetségesség határát többször nem csak súroló látványvilág, az első pár perc után képtelenség fenntartani az ironikus távolságtartást. Elton John cameo-jánál még csak-csak megy, de amikor a Charlie angyalai Charlie-ja és egy Bond főgonosz keverékeként feltűnik maga Sir Roger Moore, akinek a kezében úgy cserélődnek a kiskedvencek, mint egy Spice Girls koncerten a fellépőruhák, ideje feladni. Nem is érdemes máshogy nézni az 1997-es filmet, mert egy percig sem akarja elhitetni a nézővel, hogy komolyan kellene venni.

 mv5bymzjzwqxn2utyzdiys00ntfmltg0ztitmjewotk5ndu1zdm4xkeyxkfqcgdeqxvyntm5nzi0ndy_v1_sy1000_cr0_0_672_1000_al.jpg

(via)

A komolytalanság egyik következményeként cselekményről csak azért lehet beszélni, mert arra épül a számtalan abszurd, a valóságtól több platformcipőnyire elrugaszkodott jelenet. A másik következmény az abszurditásból is ered: akik a legelvetemültebb költségcsökkentő ötletek felvállalásától, popkulturális utalásoktól és öniróniától fellelkesülnek, rendkívül szórakoztató másfél órát tölthetnek el. Felbukkan a filmben egy sor további híresség (például Stephen Fry és Hugh Laurie), a lábrázós dallamok mellé pedig kapunk egy beöltözős divatbemutatót, egy főgonoszt az Addams Family messzire szakadt rokonának személyében, girl powert, és annyi csillogásba mártott neonszínt, hogy a cukorkagyártóknak is többéves inspirációval szolgálhattak.

Ihletforrásból nincs hiány a Spice World-ben: a haladó '90-es évek követők is elleshetnek pár trükköt a színkavalkáddal jól variálható, izgalmas statement darabokról, akár a szkafandert, akár a kiskosztümöt érzik a melltartó alkalomhoz illőbb kiegészítőjének. Nem lehet persze mindenhová leopárdmintás kezeslábasban menni, így a visszafogottabb öltözködés kedvelői és a kezdők is szemezgethetnek a bő pulcsik, girl power feliratú pólók, atléták, vagy a kis virágos ruhák közül. Vagy választhatnak egy Spice Girls verziót a '90-es éveket tematizáló pólók tucatjaiból a filmben is látható feltupírozott, esetleg két copfba fogott hajjal.

image_1.jpg

(via)

A Spice Girls minden idők egyik legsikeresebb terméke, amit a film sem próbál másképp beállítani: a lányok egy gépezet részei, amiben többek között elvárás az együttműködés és barátságosság mindenkivel, aki belőlük vagy a hírnevükből élne. Ezen túlságosan azért itt nem törik magukat, de a jelenség valós. Felvett szerepeiket személyiségük mentén a média és a menedzsmentgépezet osztotta rájuk, ezeket hozzák is, de az egész megkonstruált jellege mellett (mind a film, mind az együttes esetében) az energiájuk, játékosságuk és lelkesedésük őszintének hat, és miért ne lehetne, hiszen harmincasok tömegei ugyanolyan lelkesedéssel éneklik ma is, hogy zigazig-ha, mint tették '96-ban a körbe-poszterezett szobájuk mélyén.  

Így készül a lányzenekar

1994-ben két zenei menedzser, Bob és Chris Herbert a fiúzenekarok sikerén felbuzdulva megálmodtak egy Touch nevű öt fős lánybandát. Válogatót hirdettek, a több száz jelentkező közül pedig Melanie Brown, Melanie Chisholm, Emma Bunton, és Victoria Beckham (később Scary Spice, Sporty Spice, Baby Spice, és Posh Spice) táncolták és énekelték magukat első körben a zenekarba. Geri Halliwell (Ginger Spice) később csatlakozott, átvéve egy korábban kiválasztott lány helyét. Összeköltözés, dalszerzés, gyakorlás következett, majd 1995-ben a csapat otthagyta a menedzserpárost és elindultak, hogy berúgják a brit pop ajtaját. Új menedzsert kerestek és találtak maguknak Simon Fuller személyében, felvették a Spice Girls nevet, majd 1996-ban jelent meg az első daluk Wannabe címmel.

Az identitásukhoz gyúrt girl power egyszerre tűnik marketingfogásnak és valós értéknek, amit hiába a kritikák, a sokmillió rajongójuk felé sikeresen közvetítettek. A 90-es évek férfiak és fiúzenekarok által dominálta zeneiparába robbantak be, és kezdtek feminizmusról, barátságról és összetartásról beszélni, ezt a hangot üti meg a film is. Magabiztosak és készek az érdekérvényesítésre, amit mini ruhákban és hordhatatlan cipőkben tesznek, de azt sugározva (és énekelve), hogy az ő testük, az ő döntésük. Így nem meglepő, hogy a film átmegy a Bechdel-teszten, olyannyira, hogy gyakorlatilag nem beszélgetnek férfiakról, ami az érában korántsem volt magától értetődő.

2019-ben a Spice Girls, a Londoni Olimpia óta először, újra összeállt egy rövid turné erejéig, amiből Victoria Beckham ugyan kimaradt, de a 80 000 fős közönség így is teljes élményt kapott. A koncertek között nem a Spice Bus furikázta őket, és talán nem bújkált a WC-kagylójukban  paparazzi, valami azonban biztosan közös a Spice World turnéjával: a lendület és elkötelezettség a szórakoztatás iránt.

A Spice World-re filmként hivatkozunk, de akként nehezen értelmezhető, a 3,5-ös IMDB értékelése valószínűleg annak köszönhető, hogy sokan megpróbálják mégis úgy nézni. Nincs megfejtés rá, hogy mi lehetne a pontos műfaji meghatározása, de bármi is az, abban biztosan 10/10.

konzerv.png

Élet a Filmalapnál Andy Vajna után - Interjú Surguta Orsolyával, az MNF gazdasági igazgatójával

Milyennek látta a Filmalap munkáját Andy Vajna idején, illetve milyennek látja most a szervezet működését a gazdasági igazgató, aki hét évig dolgozott együtt a volt magyar filmügyi kormánybiztossal? Vajna halála óta eltelt több hónap, már csillapodtak a kedélyek, megnyugodott a sajtó. Az idei Magyar Filmhetet először rendezték meg a filmügyi kormánybiztos nélkül. Vajon kijelenthetjük, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap biztos lábakon áll?

Surguta Orsolya a Magyar Nemzeti Filmalap alapítása óta a szervezet gazdasági igazgatója. Korábban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Filmirodájának munkatársa volt, dolgozott az etyeki Korda Filmstúdióban, a Budapest Filmnél,  ismerte a Mozgókép Közalapítványt, a Filmalap elődjét is. Most az MNF sorsába ad betekintést: olyan információkat árul el, amelyekről korábban még nem hallhattunk.

2019 áprilisán beszélgetünk, jóval Andy Vajna halála után. Milyen volt a Magyar Nemzeti Filmalapban vele dolgozni?

Fontos tisztázni, hogy Andy nem volt a Filmalap alkalmazottja, kormánybiztosként működött.
Korábban nem ismertük egymást és össze kellett csiszolódnunk, mert nagyon határozott elképzelései voltak. Az elején nehéz volt vele dolgozni, de gyorsan megtaláltuk az összhangot. Három lépéssel előrébb gondolkozott, mint mi. Szívét, lelkét beletette az MNF-be. Átállította több ember látásmódját, mert másképpen járt az esze, mint egyes filmes alapítványok dolgozóinak. Andy sokat tett azért, hogy ne csak a filmek alkotóinak, hanem a nézőknek is örömet okozzon. Ezen kívül több dologban is akart segíteni. Én sokat tanultam tőle ezalatt a hét év alatt.

vajna.jpg

Fotó © Magyar Nemzeti Filmalap

Milyen konkrét feladatai voltak a Filmalapnál?

Van egy ötfős döntőbizottság, akik arról határoztak, hogy melyik filmterv kapjon támogatást. Ebben a bizottságban volt benne, emellett, szakmai tanácsadóként számíthattunk rá. A filmek utolsó vágott változatát mindig megnézte, illetve véleményezte. Nagyobb rendezvényeken, eseményeken, jogszabályváltozásnál, külföldi fesztiválokon, ahol standot üzemeltettünk, mindig ott volt és segített nekünk. Hosszú évek után, idén májusban volt az első év, hogy Andy Vajna nem volt ott a világ legismerebb fesztiválján, Cannes-ban. Neki köszönhető, hogy a világ minden tájáról jönnek ma Magyarországra filmet forgatni, ezek az úgynevezett bérmunka filmek. Kapcsolatot épített külföldiekkel, főleg amerikaiakkal.

Premier előtti vetítésekre is jött veletek?

Természetesen. Ezek a vetítések a stábnak, a szponzoroknak, illetve azoknak szólnak, akik hozzáadnak ahhoz, hogy egy film megszülethessen. Általában eljött Andy, mert szerette látni a reakciókat, hogy mennyire hasonlított mások véleménye ahhoz, amit ő az utolsó vágott változatnál mondott. Ő találta ki, hogy ezeknek a verzióknak tesztvetítése legyen. Mielőtt a filmek kikerülnek a moziba, korosztály, nemek aránya és iskolázottság alapján egy kiválogatott csoport megnézi a film épp akkori változatát. Ezek az emberek a kezükbe kapnak egy nyomtatványt, amin filmspecifikus kérdések vannak feltéve. Névtelenül töltik ki, hogy azt mérjük, egy átlag néző mit lát a filmből. Ez nagyra becsült értékelés egy rendezőnek. Ha hallgatnak a nézőkre, akár át is alakítják a filmjüket.

Milyen rendszerességgel volt bent nálatok?

Kéthetente biztosan találkoztunk vele gyűléseken, de nem telt el úgy nap, hogy ne beszéltünk volna valamilyen formában.

saul_fia.jpg

A 2016-os Oscar-gála legjobb idegen nyelvű film díjának nyertese, a Saul fia - Rendező: Nemes-Jeles László (via)

Milyen nélküle az MNF?

Van egy tapasztalt vezető csapat a Filmalapnál, akikkel megszoktuk Andy gondolkodását. Nem gond, hogy tovább vigyük ezt. Amikor valami új dolog jön, és akkor hogyan csinálnánk úgy, ahogy Andy csinálná, az már egy másik kérdés. Számunkra fontos, hogy külföldi filmeket, például nagy költségvetésű amerikai filmeket forgassanak Magyarországon, de ehhez folyamatos kapcsolattartásra van szükség. A kontaktálást Andy oldotta meg és most Havas Ágnesnek, az MNF vezérigazgatójának kell ezt a feladatot átvennie. A bérmunkafilmeket is Andy hozta be, amik olyan külföldi filmek, amelyeknek egy részét Magyarországon forgatják, ezért a filmesek visszakapnak egy összeget a pénzükből (filmszakmai adókedvezmény).

Andy halála óta megpróbálunk mindent ugyanolyan szellemiségben csinálni, mint előtte. Sokszor van az, hogy megállunk és azon gondolkozunk, hogy na, vajon mit mondana erre Andy…? Mit lépne erre ő?

Mennyire számíthatunk a jövőben is olyan sikerfilmekre, mint amik az utóbbi években készültek?

Házon belül azt szoktuk mondani, hogy mi „hozott anyagból” dolgozunk. Nyílt és folyamatos pályázati lehetőség működik a Filmalapnál leadási határidő nélkül. Bárki jelentkezhet, ha van egy jó ötlete. Kell hozzá valamilyen érzék, hogy ötletekből kiválasszuk a jó terveket, de az nem tőlünk függ, hogy valami sikerfilm lesz-e, vagy nem. Mondhatni, minden film ugyanolyan eséllyel indul nálunk. Első körben beadnak egy forgatókönyv-fejlesztési pályázatot. Van egy csapatunk, akik azt segítik, hogy a már megírt forgatókönyvből egy sokkal jobb változat legyen. Utána jön az előkészítés, gyártás, de abba, hogy kik az alkotói vagy a színészei, abba nincs beleszólásunk. Aki jó filmeket tud készíteni, az ezután is képes lesz alkotni.

testrol_es_lelekrol_plakat.jpg

A 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve díjas filmje, a Testről és lélekről című film plakátja Rendező: Enyedi Ildikó (via)

Mi lesz a külföldi kapcsolattartással?

Akiket Andy bemutatott nekünk, velük jó a kapcsolatunk, de nem csak azokkal kell a kommunikálni, akik most itt vannak, hanem akik várhatóan nagy volumenű munkát terveznek és Magyarországra akarnak jönni. Most tanuljuk, hogy hogyan kell mindezt megoldani Andy helyett, Havas Ágnesre ezért sokkal több feladat hárul. Magyarországon nincs szabad műterem, tehát Andy ezt csúcsra járatta.

Miben változott még Havas Ágnesnek, a Filmalap vezérigazgatójának a szerepe Andy Vajna halála óta?

Vezérigazgató volt, illetve az is maradt, nagyon jó vezetőként. Andy az irányt mutatta neki, de Ágnes vezette a céget. Egy-egy nagyobb döntésnél kérte ki Ágnes Andy véleményét. Például amikor megszűnt a Magyar Mozgókép Közalapítvány, az MNF elődje, az alapítványnak sok adósságát kellett kifizetnünk, ezért megkaptuk cserébe két leányvállalatát, a Mafilmet és a Filmlabort. Mindkét társaság mínusz 200 millió körüli adóssággal zárta a 2010-es évet. Andy felé a kérés az volt, hogy meg kell menteni a filmszakmát. Megállapodtunk, hogy ha beolvasztjuk, illetve támogatásként adjuk a szolgáltatásukat, akkor ez nem okoz se versenyjogi, se EU-s problémát. Ilyen horderejű döntésekben mindig segített Andy. Ma már az igazgatóság el tudja tartani magát, nincsenek többé mínuszban. Napi rutinfeladatokban, illetve napi működésben nem volt és nem is lenne arra szükség, hogy segítsen. Gördülékenyen zajlik nélküle is a munka. A halála óta a döntőbizottság változásairól Ágnes hozta meg a végső döntést.

A Magyar Nemzeti Filmalap 

Az MNF egy 2011-ben alapított állami szervezet, amely mozifilmek fejlesztéséhez, gyártásához nyújt támogatást. Forgatókönyv-fejlesztéseket, filmek forgalmazását, konzultációkat is biztosít. A Mafilm, a Filmlabor és a Filmarchívum beolvasztásával nagy céggé nőtte ki magát 2011 óta. A szervezet első célja, a közhasznú feladatok, illetve a támogatás elosztása. A Filmalap arról is szól, hogy a filmek ne csak létrejöjjenek, hanem el is jussanak egy közönséghez, ezzel elérve minél több embert. A Filmalap nagy hangsúlyt fektet a magyar filmipar fejlesztésére, a jövő filmes szakembereinek képzésére, ezt célozzák képzési programjai és pályázatai. A hazai filmgyártás versenyképességének fokozása érdekében 2016-ban elindult a Filmipari Képzési Program, amelynek elsődleges célja a szakma számos területén tapasztalt munkaerőhiány megszüntetése, a filmes szakemberek utánpótlásának megteremtése.

Az döntőbizottsági tagok: Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Kálmán András és két új tag, Fekete Ibolya, illetve Divinyi Réka alkotja a Filmszakmai Döntőbizottságot.

A bejegyzés szerzője Petky Beatrix, a BME Kommédia alapképzés hallgatója.

 

Kapcsolódó:

kep.png

süti beállítások módosítása