A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Az újságíró, aki nélkül nem lenne magyar Forbes

2018. november 16. - KomMédia BME

Jóval a leadási határidő előtt hívtam fel, hogy időpontot egyeztessünk az interjúhoz. Biztos voltam benne – tekintvén, hogy elfoglalt emberről van szó –, hogy nem lesz hamarost a találka, az egy hónappal későbbi időpont viszont így is meglepett. Egy igazi amerikai „tanulós” kávéházban találkoztunk. Galambos Márton mosolygós, jó kedélyű fiatalember, ez messziről látszott. Odalépett, bemutatkozott, majd megkérdezte, zavarna-e, ha bekapna pár falatot. Válaszom az volt, hogy csak tessék, így előbb evett kicsit a gyümölcssalátájából, majd mesélni kezdett.

– '99-ben érettségiztem az AKG-ban, majd elkezdtem két egyetemet, a McDaniel College-t és az ELTE szociológia szakot. A McDaniel egy amerikai egyetem, amibe itthon lehetett belevágni, és kint befejezni. Ez tartott 3 évig. Majd kimentem Berlinbe a Humboldt Universitatre egy évre Erasmusszal, majd vissza Amerikába, hogy befejezzem a McDanielt. Hazatértem 2004-ben, és dolgozni kezdtem egy médiaügynökségnél, pontosabban három gyakornoki hónapot töltöttem ott. Ezt követően médiatervező asszisztensként alkalmaztak félállásban, újabb három hónapon keresztül, hisz éppen ennyi idő kellett ahhoz, hogy azt mondjam, én inkább szeretnék Word-el dolgozni, mintsem Excel-el. Az egyetem alatt dolgoztam a Kreatívnál. Bejelentkeztem hozzájuk, hogy nem keresnek-e újságírót, és éppen kerestek. Mindeközben a szociológiára jártam, és a szakdolgozatomat is meg kellett írnom Nem sokkal később kimentem Berlinbe, a Freie Universitat-re kutatóösztöndíjjal, azt megcsináltam, elkészítettem a szakdolgozatomat, hazajöttem és bejelentkeztem a Figyelőhöz.

galambos_marci.jpg

Mondandója végeztével kissé megszeppentem, konstatáltam, hogy tapasztalt újságíróval van dolgom, hisz még egy kérdést sem tettem föl, mégis megválaszolta az első ötöt. Jegyzeteimet vadul lapozgatva rá kellett jönnöm, jobb, ha sodródom a beszélgetés árjával, most (még) úgysem az a lényeg, hogy a nyúl vigye a puskát. Így csak belekérdeztem:

– Egyszerre végezted az ELTE-t és a McDaniel-t?

– Persze, hát egyik sem egy jogi kar, vagy egy orvosi egyetem.

– Idén öt éve, hogy a Forbes főszerkesztője vagy, nem hiányzik a terepmunka?

– Bizony, meglepő – mondja mosolyogva, konstatálva az öt évet – Azért nem hiányzik annyira, mert sok eseményünk van, ezeken sokszor moderálok, ami pótolja az érzést. Én ott interjúzom, meg előtte felkészülök, és egyébként is, van helyette más…

Én két dolgot élveztem nagyon, mikor újságíróként voltam újságíró: hogy mindenféle helyekre be lehet jutni, ahova egyébként nem jut be az ember, aztán ott meg azt kérdezel, amit helyesnek tartasz. Mondhatni a magad ura vagy.

De mint mondtam, most van helyette más.

– A Forbes előtt közvetlenül az Origónál foglalatoskodtál, nem volt szokatlan a magazin újságírás, vagy aztán a print újságírás?

– Igazából az online volt szokatlan, valószínűleg azt soha nem is szoktam meg. Nem annyira nekem való, úgyhogy az elég szenvedős volt. A Forbesnál valahogy az első naptól nagyon otthon éreztem magam. Tehát számomra ez az ideális, az online hírgyártás kevésbé.

– A Forbes indulásakor úgy fogalmaztál, hogy a Forbes a tiéd, te formáltad olyanná amilyen. Elégedett vagy az akkori munkáddal? Sokat változott az újság a kezdetekhez képest?

– Szerintem nem változott nagyon sokat. Azt hiszem, nagyjából olyanok vagyunk, mint az elején. Kíváncsi vagyok, ha valaki visszanézi, milyennek látja. Talán kicsit profibb lett.

– Mikor indult, 60-40 arányban oszlottak meg a hazai és a külföldi cikkek. Változtattatok-e ezen?

– Mindig sokkal kevesebb volt a külföldi. Lehet, hogy mondtam ilyet egy régi interjúban, mert ez volt a cél, az elképzelés, de igazából mindig keveset fordítottunk és sokat írtunk, mert az az érdekesebb.

– 2014 novemberében feltették a kérdést, hogy mit tudhatunk Galambos Mártonról? Te szerényen az válaszoltad, hogy egy budapesti újságíró vagy. Ez a tőmondat, amit el lehet mondani rólad. Változtatnál-e ezen?

– Ez legalább is igaz, nem ment félre – mondta nevetve Marci.

galambos_marci_2.jpg

– Gondolom, van mivel kiegészíteni így öt év távlatában.

– Valószínűleg most már nem budapesti újságírónak, hanem főszerkesztőnek titulálnám magam. Esetleg budapesti magazin készítőnek – bár ilyen szó nincs. Mostanában fogalmazódott meg bennem, hogy gyakorlatilag mintha egy másik szakma lenne az újságírás meg a főszerkesztés, olyannyira más dolgokat kell csinálni. Főszerkesztőként, sokkal többet kell emberekkel foglalkozni, sokkal fontosabb és nagyobb része a vezetés a munkának.. Továbbá sokkal többet számít az ember ízlése. Újságíróként pedig sokkal inkább a készségek meg a tudáskészlet, ami előtérbe kerül.

Úgy érzem mára beértem főszerkesztőnek, akkoriban pedig egy újságíró voltam, aki főszerkesztői munkát végzett. Egyébként simán kell ehhez 4-5 év.

– Tehát akkor most értél be?

– Ha nem is most, de úgy másfél éve. De már az elejétől fogva kényelmes pozíció volt ez számomra, ahol igazán magamat adhattam. Ezt onnan tudom, hogy az Origónál nem éreztem ilyen jól magam. Ott sokkal jobban kellett erőlködnöm és sokkal kevésbé ment. Itt pedig, kevésbé kell erőlködnöm és sokkal inkább megy.

– Ugyanolyan nehéz, csak más módon. Egy gyors visszatekintés, fiatalabb korodban, volt, aki erre a pályára terelgetett, vagy már az óvodában is toll volt a jeled?

– Nem nagyon tudtam, hogy mi akarok lenni. Sokáig gondoltam, hogy PR-es leszek, és csak a véletlennek köszönhetően kerültem erre a pályára. mint. Az egyetem alatt volt egy barátom, aki a Kreatívnál dolgozott, így kerültem oda, web-szerkesztőnek. Én voltam az ember, aki a hírleveleket kiküldte, de semmi tartalmi feladatom nem volt. Egyszer egy magánlevelet vétlenül kiküldtem a teljes adatbázisnak, minekután nem én maradtam a web-szerkesztő. Ez alatt az idő alatt, kapcsolatba kerültem a szerkesztőséggel, és rám bíztak néhány cikket, hátha abban jobb leszek, így elkezdtem írni.

Végül ez vezetett az újságíráshoz, meg az, hogy amikor pár évvel később újra bejelentkeztem a Kreatívhoz, akkor egy lelkes fiatal csapat volt ott, ahol nagyon jó volt dolgozni. Akkor döntöttem el, hogy újságíró leszek.

– Úgy néz ki, ez jó döntésnek bizonyult.

– Egyelőre igen!

– Öt évvel ezelőtt azt mondtad, hogy örülnél, ha öt év múlva a Forbes főszerkesztőjének mondhatnád magad. Most öt évvel később, hogy vélekedsz erről, hol látod magad öt év múlva?

– Mikor elkezdtem, úgy gondoltam minimum öt, maximum tíz év van benne.  A maximumban már nem vagyok biztos. Majd kiderül, de ahogy az lenni szokott az ilyen munkákkal, ha ugyanazt kellene, csinálni unalmas lenne, de mivel nő a cég és újabb és újabb dolgokat csinálunk, ezért változik, hogy mi az én munkám, mivel kell foglalkoznom. Szeretem, amit csinálok, csinálom, ameddig tudom.

kep.png

A bejegyzés szerzője G. Gadácsi János, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. 

süti beállítások módosítása