A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Szörfös gitárrock magyar népzenével keverve: A Folksteps alapítóival beszélgettünk

2020. május 22. - KomMédia BME

Ma Magyarországon alig akadnak páran, akik ne ismernék a Kis kece lányom című népdalt, vagy ne tudnák, hogy milyen zenére szokás azt mondani, hogy rock. A ’60-as évek óta jelenlévő folkrock ugyan ismert műfaj hazánkban is, azonban a Folksteps ezen belül is egy újabb vonallal, az ethnosurffel áll ki a színpadra. A zenekar alapítóival, Szántó Marcival és Tőke Barnával készült interjúnk betekintést enged egy feltörekvő banda és egy kevésbé ismert, alternatív szcéna világába. 

Meséljetek a zenekarról: milyen műfajt képviseltek? 

Barna: Úgy definiáljuk a zenénket, hogy ethno-surf, ami annyit tesz, hogy a '60-as évek surf-rock zenéjére írjuk át a magyar népdalokat. Ez nem egy konkrét stílus, inkább egy jól csengő kifejezés egy tökre bulizható zenére, ami nosztalgikus és bennünk van, mivel mindenki tanult ezt-azt énekórákon.
Marci: Visszük tovább a mostanában pörgő népzenei vonalat, mint például az Aurevoir., a Bohemian Betyars és a Mordái. Ehhez jön a szörfös gitárrock, amit nagyon szeretünk Barnával: ’60-as évek, California, Dick Dale, napsütés, szörfdeszkák, lányok...

Hogyan jött az ötlet, hogy zenekart alapítsatok?

Marci: Az előző zenekarommal volt egy szentendrei koncertünk lekötve, de a srácok visszamondták a fellépést. 2018. július 21-én éjjel felhívtam a Barnát, hogy csináljunk ezzel valamit és agyalni kezdtünk, hogy milyen zenei irányba tudnánk mozdulni és megcsinálni a koncertet.
Barna: Emlékszem, nagyon meleg volt aznap éjjel és pont a konyhaasztalnál ültem, amikor Marci jött ezzel az ötlettel. És megcsináltuk. Azóta ez így „van”.
Marci: Alakul.

Szántó Marci (jobbra) és Tőke Barna (balra)

Szántó Marci az ELTE-n magyar-esztétika szakon tanul. Frontember, énekes-gitáros. Tizenkét éve gitározik, az Etűd Konzervatórium jazzgitár szakán végzett. Korábban a Hangember zenekar tagja volt.
Tőke Barna a BME kommunikáció- és médiatudomány alapképzés hallgatója. Nyolc éve játszik, jelenleg is jazzt tanul. A jövőben szeretne hangszerkészítéssel foglalkozni.

A jelenlegi az eredeti felállásotok?

Marci: A mostani felállás a 2019-es ELTE Patina tehetségkutatón jött létre, ahol Paulusz Kristóf basszusgitárosként már tag volt, és elhívtuk Stanfel Petit dobolni.
Barna: Ő akkor még session zenészként jött, de hamar hivatalos taggá lépett elő. 

Tehát nem.

Barna: Voltak olyan korábbi zenekari tagok, akikkel különböző konfliktusok miatt elváltak útjaink. Ezek után szinte random állt össze a zenekar. Kellett egy basszusgitáros és egy dobos. Írtunk Kristófnak, aki benne volt, majd  Peti is beszállt. Régebben voltak zenészek, akikkel együtt dolgoztunk, például a  „vonós szekció”…
Marci: Velük kapcsolatban azt éreztük, nehezen passzolnak bele a koncepciónkba. Legutóbb Szabó Kristóf csatlakozott hozzánk szaxofonon egy rövidebb időszakra.
Barna: Akivel szintén random kerültünk össze. A Bikás park megállóban véletlenül kiderült, hogy van közös ismerősünk, aki bemutatott egymásnak, így megkértük, hogy lépjen be. Igazából ilyen szerencsés véletlenekből jöttek össze a különböző felállások.

Van tudatos imázsotok, vagy csak művészi oldalról közelítetek a zenéhez?

Marci: Igen, tudatos imidzsépítés van a részünkről. Készítettünk egy kiajánló anyagot, amiben leírtuk a zenekari céljainkat. Emellett fontos szempont az, hogy hogy nézzen ki egy koncert, hogyan öltözzünk fel, mikor mi történjen, milyen zenén kívüli szórakoztatóelemek legyenek…
Barna: Ez legalább akkora meló, mint a zenét megcsinálni.
Marci: Ha először mész egy nagy helyre és szeretnél egy nagyot durrantani, nem csak azzal, hogy kiállsz zenélni, hanem, hogy van egy show, az embertelen meló. Mindennek stimmelnie kell: jó legyen a hangzás, a hangosítás, időzítve legyenek a fények.
Barna: És nem mellesleg még jól is kell érezned magad a színpadon. Nincs rosszabb annál, mint amikor látod egy zenekaron, hogy csak állnak ott fenn, unott arccal monoton gitározni kezdenek, és ennyi.

Hogyan menedzselitek a bandát? Ti szerveztek le mindent?

Marci: Nemrég lett egy booking managerünk, Búza Dávid, aki átvette a koncertek szervezését és a zenekari pénzügyek kezelését. Az ezt megelőző időszakban ez a kínkeserves munka az enyém volt: kergetni kellett a helyeket, hogy válaszoljanak, elküldjék a szerződéseiket, ha egyáltalán vannak…. Persze az elején, egy bizonyos szint alatt ezek nincsenek meg, így a fellépések „ahogy esik úgy puffan” szerveződnek és a bejövő pénzzel is nehéz bánni.
Barna: Igazából örültünk, ha eddig anyagilag kijöttünk nullára. Kezdő szinten bevételről még álmodni sem lehet. 

Jól boldogultatok menedzser nélkül?

Marci: Jobb esetben válaszoltak a helyek, rosszabb esetben nem. Dávid segítségével már könnyebben szerveződnek a fellépések és a bevétellel sem a nulláért küzdünk. Ő leszervezi és kész, megszűnnek ezek a dolgok.
Barna: Feltörekvő szinten az van, hogy ha fel akarsz lépni egy helyen, akkor jobb, hogy ha ismersz ott egy-két embert. De még akkor sem biztos semmi, mert nem feltétlenül azokat ismered, akik segíthetnek. Hogyha mázlink volt, akkor egy-két koncertet le lehetett így kötni.

Az alkotó folyamat hogyan működik nálatok? 

Marci: Barnával megírunk egy számot, amit leviszünk a próbaterembe, ahol mindenki hozzáadja a saját részét. Egyáltalán nem hobbiszerűen állunk a munkához. Azt gondolom, hogy tök fegyelmezett az alkotói folyamat, nem esünk szét, végeláthatatlan jammelések helyett próbáljuk azokat a struktúrákat megtartani, amiket kitaláltunk és létre akarunk hozni. 

És mi a helyzet a barátsággal? Nem megy a munka rovására?

Barna: Ha zenekart alakít valaki a haverjaival, akkor tisztázni kell előre, hogy ez most egy munkafolyamat lesz, amennyiben valamit el is akarnak érni.
Marci: Teljesen szét van választva a barátság a munkától. Az előző zenekaromban ez összecsúszott és arra ráment a szakmai és az emberi kapcsolat is. A zenekaron belül mindenkinek kell egy saját pozíció és feladatkör, amit a barátságtól függetlenül teljesítenie kell. Némileg más vonatkozik az alapítótagokra és a köréjük szerveződő zenészekre, de ugyanazt a szigort és kritikai hozzáállást várom el másoktól is, mint amivel én vagy a Barna állunk a zenekarhoz.
Barna: Profi mentalitás kellett ahhoz, hogy a magunk elé állított szinteket megugorhassuk és sikereket érjünk el. Emellett meg tudtuk tartani a barátságunkat is a Marcival. Azóta a többiekkel is kialakult ez, és már négy barátság van a zenekarban a profi hozzáállás mellett.
Marci: Igen. Megvan köztünk a koncentrált szakmaiság, amivel mindenki részt vesz a munkában és a szemek előtt ott lebeg a közös cél. Egyáltalán semmilyen önzés nincs, így mindenki kihozhatja magából a maximumot.

Mit gondoltok, meg lehet élni a zenélésből? 

Barna: Nagyon sok pénzt kell ebbe belefektetni. Belerakod a tőkét és ha elkezd működni, akkor abból jön is vissza. Magyarországon a zenei réteg kicsi és a hallgatói közeg zárt. Ha nem vagy benne, akkor kevesen fognak a koncertekre járni és nem nagyon lehet pénzt remélni.
Marci: Csak színpadi zenélésből nem valószínű, hogy meg lehet élni. Zenével foglalkozó ismerőseink mind csinálnak mást is. Sok zenekarban kell játszani ahhoz, hogy elég pénz jöjjön be és ennek kilátástalan a hosszútávú kifutása. Önfenntartásra elég pénzt lehet szedni belőle, de családfenntartásra vagy egzisztenciakiépítésre nem alkalmas. Ha tágabban nézzük, akkor szerintem működhet, de hosszú évekbe és fáradtságos munkába kerül.
Barna: Ez nem olyan, amit meg lehet úszni sufnituninggal.
Marci: Banális hülyeség, amikor mindenféle előadó azt mondja, hogy nem a megélhetésért csinálja. Nyilván örülünk neki, ha van siker és azzal előrébb tudunk jutni. De nem lehet ennyire anyagiasan hozzáállni, főleg az első időszakokban nem, az abszolút egy befektetés. Az a legfontosabb a zenélésben, hogy soha nem szabad a két végletbe beleesni: hogy kötött pulcsiban szoba-zenélés a falnak és nekem; vagy, hogy bármiféle jelentés és koncepció nélkül populáris ipari termékké legyünk. Nagyon szeretnénk, ha sokan kedvelnék azt, amit csinálunk, de meg kell húzni azt a vonalat, amíg ez még önmegvalósítás, és tudni kell, mikor jön el az a pont, amikor ez az egész kizáróan pénzorientálttá válik.

Eláruljátok, mik a terveitek a jövőre nézve?

Marci: Nem érdemes sokkal nagyobbat álmodni, mint ami a realitás. Mindig egy picit kell fölé menni álmodozásban annak, amit még el lehet érni, mert különben kudarc a vége. Ha mi most az eddigi lendülettel csinálnánk a zenekart, akkor jó kilátásokkal egy magyarországi fesztiválokon elég jó idősávban fellépő, híresebb ethno zenekar lehetne belőlünk. Azonban a jelenlegi vírushelyzet mindent felülírt, többek között a zeneiparban is óriási gondok vannak. Mindenesetre a korlátok között, de ugyanolyan fegyelmezetten és arányos befektetésekkel kell megpróbálnunk tovább haladni. Felvettük már az első kislemezünket, forgattunk videóklipet és a következő hetekben újra stúdiózni fogunk. Az elkövetkezendő három szezont szerettük volna végig koncertezni, ez sajnos most meghiúsult.. Csomó mindenre nem vagyunk hatással, de amikor igen, akkor százszázalékosan kell teljesítenünk, hogy végül célba érjünk.

A jelenlegi korlátozások végéig a Folksteps is igyekszik látható maradni: online koncertet adtak a Trip Hajó Első Magyar Karantén-színház programsorozatában, és zenéltek az A38 Hajón a Hajónapló keretein belül. A stream-koncertek az alábbi linkeken visszanézhetőek a Facebookon: 

Trip Hajó: https://www.facebook.com/tripbudapest/videos/652982775486054/
A38 Hajó:  https://www.facebook.com/watch/live/?v=2989661394460500&ref=watch_permalink

A bejegyzés szerzője Kiss Enikő, a BME Kommédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Mesterséges intelligencia a zenészek szolgálatban, avagy fenyeget-e a mentális elhízás?

Manapság a mesterséges intelligenciát egészen könnyen integrálhatjuk mindennapi tevékenységeinkbe. Gondoljunk csak az Amazon által fejlesztett Alexára, a különböző online platformok ajánlórendszereire vagy az okostelefonokra letölthető számtalan applikációra. A csaknem tíz évvel ezelőtt megjelent Wall-E című animációs film egyik jelenete bizalmatlanul reflektált erre a tendenciára: az emberiség a haldokló Föld bolygóról menekülve egy MI által irányított űrhajón kezd új életet. Hétköznapjaik minden mozzanata automatizálttá válik, mely végül odáig fajul, hogy rettentően elhíznak és képtelenek lesznek lábra állni. Bár a filmben felbukkanó önhajtó fotelek és a mozgásmentes életmód érája még nem köszöntött be, az automatizáltság absztraktabb kérdéskörére talán mégis érdemes figyelmet fordítani. 

Vajon mi történik akkor, ha nem testünket, hanem kreativitásunkat bízzuk mesterséges intelligenciára?  Fenyeget-e a mentális elhízás?

(via)

A mesterséges intelligencia, mint komponista

Ha alkotásról és mesterséges intelligencia kapcsolatáról beszélünk, nem tekinthetünk el az MI zeneszerzésben betöltött szerepétől. Számtalan kísérletről tudunk, mely az emberi kreativitás algoritmikus leképezése mentén igyekszik a programokat egyedi darabok megírására serkenteni.

1957-ben bemutatták az első alkotást, Illiac Suite for String Quartet címen, melyet teljes mértékben a Lejaren Hiller és Leonard Issacson által megtervezett MI alapú program kreált. 1980-ban David Cope megalkotta az EMI-t (Experimence in Musical Intelligence), mely korábbi darabok analizálása mentén képes volt új, egyedi kompozíciók létrehozására. Ma már egyre több és több alkalmazás áll az alkotók rendelkezésére, amelyek igény szerint más-más területeken segíthetik munkájukat, legyen szó szövegírásról, mintázatok elemzéséről vagy új melódiák kreálásáról.

(via)

 

Örökös, utópisztikus vita, hogy vajon egy szoftver képes lehet-e autonóm, művészi értékekkel rendelkező darabokat komponálni, el tudja-e érni az emberi kreativitás fokát. A diskurzusok végére azonban lehetetlen pontot tenni, hiszen a művészet és kreativitás fogalmai önmagukban is definiálásra szorulnak, nem létezik olyan zárt szabályrendszer, amely alapján ítéletet mondhatnánk. Azt azonban, hogy egy MI alapú program használatakor az ember és gép kooperációjából hogyan születhet gyümölcsöző kapcsolat, milyen mértékben marad terepe az emberi kreativitásnak és feltalálásnak, már annál tanulságosabb lehet megvizsgálni.

Mentor vagy diktátor – Flow Machine, Amper és IBM Watson

A mesterséges intelligencia alapú zeneszerző szoftverek szinte mind hasonló logikával működnek. Az alkotó kiválaszthatja, milyen stílusú zenét szeretne létrehozni, majd a szoftver a különböző műfajú számokból álló adatbázisából táplálkozva felállít egy egyfajta statisztikát arra vonatkozóan, hogy a megadott műfajon belül milyen ritmust, harmóniát, szekvenciát mi követ. Ezután algoritmusok alapján új zenei mintázatokat hoz létre, majd felajánlja azokat a felhasználónak: ezeket később megvághatja, változtathat a tempón és szöveget írhat rá. Az egyes applikációk ugyanakkor mutathatnak némi eltérést.

A Sony Computer Science Laboratories által 2012 óta fejlesztett Flow Machine nevű szoftveren belül például lehetőség van konkrét számok kiválasztására is, melyeket az alkotó szeretné, hogy a mintázatok megírásakor az felhasználjon. 2016-ban debütált az első szám, melyet a Flow Machine használatával írtak, a Beatles ihlette Daddy’s car. 2018-ban egy egész album jelent meg Hello World címmel, melyet több zenész bevonásával hoztak létre.

A 2014-től fejlesztett Amper Music a kiválasztott műfaj mellett felajánlja különböző „mood”-ok kiválasztását is (ilyen lehet például a boldogság, a szomorúság, vagy akár a vezetés is). Taryn Southern az elsők között hozott létre egy egész albumot ennek az alkalmazásnak a használatával, I AM AI címmel.

Az IBM Watson pedig talán még az előző két alkalmazásnál is tovább megy, különböző blogokat, cikkeket és közösségi média bejegyzéseket analizál, annak érdekében, hogy körvonalazza napjaink legjelentősebb témáit, és összegezze azok érzelmi karakterét. Így jöhetett létre Alex Da Kid Not Easy című száma, mely az első helyet foglalhatta el a Billboard Top 40-es listáján.

A különböző szoftverek felsorolását még lehetne folytatni (Dadabots, Jukedeck, Melodrive...) azonban egy lényeges közös pont ez a három példa alapján is élesen kirajzolódik. A mesterséges intelligencia alapú zeneszerző szoftverek az alkotásnak egy alapvető mozzanatára épülnek: az új mű létrehozása előtt a szerző felállítja magában a korábban megismert zeneszámokból álló preferenciarendszerét. Teljesen új, „minden mentes” művek megalkotása talán nem is lehetséges. A fent említett programok az alkotó helyett építenek rendszereket és  összefüggéseket - lehet, hogy nem teljes egészében alkotják meg a végleges művet, de fontos kiindulópontot adnak hozzá. 

Legyünk technofóbok?

A teljes egészében mesterséges intelligencia által írt zeneművek talán megrémíthetik a hallgatókat, hiszen rámutatnak arra, hogy egy gép is képes lehet hangzásában olyan darabot összeállítani, amely nem különböztethető meg egy ember által írottól. Bár mindez felvillantja annak lehetőségét, hogy az emberi tényező talán a művészet terén is helyettesíthetővé válhat, a közönség egy része bizonyára még jó ideig (vagy talán soha) nem lesz hajlandó elfogadni, hogy amit hall vagy lát, emberi beavatkozás nélkül készült. Talán épp ezért érdemelhet több figyelmet az a metódus, ahogy az automatizáltság átveszi az irányítást az alkotás bizonyos fázisai felett. Olyan alkotási folyamatokba lép be, amelyek minőségében változtathatják meg a zene és a zeneszerző közötti kapcsolatot. Mindezt pedig olyan szlogenek mögött teszi, mint ami akár a Flow Machine oldalán olvasható: eszerint az alkalmazás célja „a művészek zenei kreativitásának kiterjesztése”.

A bejegyzés célja nem az, hogy technofób irányba terelje az olvasót. Az innovációk, a digitalizáció, az intelligens, akár emberi munkát helyettesítő rendszerek számos pozitív eredményét ismerhetjük. Elkerülhetetlennek tűnik, hogy szerepet vállaljanak az alkotói folyamatokban is, hiszen ha ez nem történne meg, akkor a művészet – legyen szó bármelyik ágáról – egy idő után eltávolodna a mindennapi élettől, elfelejtene szólni arról, ami körbevesz minket. Lesznek alkotók, akik képesek megfelelő tudatossággal nyúlni ezekhez az eszközökhöz.

David Bowie és az általa alkotott Verbatiser jó példa lehet erre, mely által Bowie korábban manuálisan végzett „cut-up” technikáját ültette át automatizált környezetbe. A  technika lényege, hogy különböző forrásokból származó szövegek (például újságcikkek, saját írások) alapján készített szómontázst: a leírt alapanyagot felvágta, kalapba szórta, majd a véletlenre hagyatkozva kihúzta és egymás mellé tette a szavakat. Az így kapott mondatokból később eltávolította az oda nem illő elemeket. Később a folyamat automatizálásával, a gép által generált véletleneken keresztül nyertek új értelmet az énekes szövegei. 

A mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban érdemes tehát szem előtt tartani és kritikával kezelni a hogyan és milyen mértékben kérdéseket. 

A bejegyzés szerzője Koller Ágnes Hajnalka, a BME KomMédia képzés mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

 

Fekete Giorgio: „Arcomon csak mosoly lehet és derű, mert az élet végsőfokon nagyszerű…”

A Carson Coma zenekarra tavaly októberben, a 4. Magyar Klipszemlén figyeltem fel, ahol a legjobb élő session és a zsűri különdíja mellett elhozták a fődíjat is. Fekete Giorgioval, a formáció énekesével beszélgettem, de távolról sem egy frontemberközpontú interjút fogtok olvasni: Giorgio amikor csak lehet, bevezet a zenekar működésébe és a tagok történeteibe. Beszélgetés egy kezdő zenekar fontos mérföldköveiről, tudatosságról és szerencséről.
_dsc0826.JPG

Fekete Giorgio. Fotók: Varga Zsófia

Mesélj magatokról egy kicsit: hogyan ismerkedtetek meg a többiekkel? Hogyan alakult ki ez a zenekar, és mennyire fontos az egészben az, hogy ti egyébként barátok is vagytok?

Attilával, a basszusgitárosunkkal volt egy zenekarunk, amikor ez feloszlott, akkor eldöntöttük, hogy csinálunk egy másikat. Ehhez csatlakoztak viszonylag hamar a többiek, különböző helyekről. Az nagyon vicces, hogy Barnit például egy Index Facebook kommentből ismerem. Gyorsan történt minden, olyan magától értetődő volt. Sokat lógtunk együtt, és szerencsére nagyon jóban is lettünk így hatan. Ez egy baráti társaság.

Mivel foglalkoztok amellett, hogy zenéltek?

Mindannyian tanulunk. Én idén végzek az ELTE-n anglisztikán. Nem lehet még a zenére feltenni az életünket, de attól még ez a prioritás, és ehhez igazítja mindenki a dolgait, a tanulmányait, más munkáit. Máshogy nem is tudna működni.

A tagjaitok játszanak más zenekarokban is?

Bálint beugrós billentyűs a Csaknekedkislányban. Sokat dobolt a Ricsárdgírben is, ez azért tizenvalahány év jazzdobképzés után a szüleinek hatalmas öröm lehetett… Mármint, én egyszer voltam egy Ricsárdgír koncerten, ott álltam Bálint anyukája mellett és láttam rajta minden, a színpadon lehúzott jäger után a szomorúságot, hogy „ezért vittem a gyereket zeneiskolába…”.

_dsc0748.JPG

Ha már itt tartunk, hol tanultatok zenélni?

Bálint a Bartók konziban jazzdob szakra jár, ő az egyetlen közülünk, aki zenét tanul. Mindannyian sokat járunk magántanárokhoz, így igyekszünk fejleszteni magunkat.

Mennyire váltogatjátok zenekaron belül a hangszereket?

Bálint valahol a jazzdobos meg a perkusszív hangszeres között található, de közben meg a zenekarban billentyűzik. Tinikorában reggae-basszusgitáros akart lenni, szóval, ő reggae-basszusgitáros is. Ő az egyetlen ilyen multiinstrumentalistának nevezhető tag. Barni is el tud gitározgatni, zongorázgatni, és én is, de főleg Bálint a többhangszeres ember.

Viszont mindannyian vokáloztok meg énekeltek.

Igen. Nagyon fun.

Ennek is van csapatépítő ereje, nem?

Hogyne!

Úgy tűnik, titeket körbevesznek, vagy inkább körétek gyűlnek a tehetséges fiatalok. A Peti és én klipjében megjelenik a Csaknekedkislány két tagja, Csepella Olivér és Konsiczky Dávid…

Amikor Bálinttal megismerkedtünk, akkor igazából egy perkást kerestünk a zenekarba. Volt egy átmeneti billentyűsünk, aki nem nagyon maradt meg, nem találtuk a közös hangot. Bálint akkoriban kezdett el billentyűzni is, és jól kijöttünk, így lett ő a billentyűsünk. A Csaknekedkislánnyal való együttműködése ezután kezdődött. Ami a Peti és én klipjét illeti, kellettek talkshow vendégek, megkértük a srácokat. Jófejek voltak, elvállalták.

Boross Zolival, a menedzseretekkel hogyan ismerkedtetek meg?

A Bánkitó Fesztiválon önkénteskedtem sokat, annál a színpadnál, ahol ő volt színpadmester.

Komróczki Dia operatőrrel pedig már régebb óta dolgoztok együtt.

Igen, lényegében az első komolyabb zenekari fotózásunk óta. Az – hú de régen - 2018 májusában volt. Ott annyira megtaláltuk a közös hangot, hogy megbeszéltük, csinálunk együtt klipet. Augusztus végén leforgattuk, szeptember elején lett kész, ez volt a What a time to be alive. Ezután már a Song about my grandma-t és a Peti és én-t is vele csináltuk. A közös munka véletlenekből alakult ki, mint nagyon sok minden. Ezekre a helyzetekre igyekeztünk gyorsan „ráülni”, kihasználni.

_dsc0814.JPG

A Peti és én-ben szerepelt László Panna is, aki ugye a FOMO-ban játszott.

Igen, ő benne van mindegyik klipünkben. Nagyon jóban van a Diával, barátnők.

És akkor itt van még egy FOMO-s kötődés, hiszen Konsiczky Dávid meg a FOMO zenéjét csinálta.

Tényleg? Ebbe még sosem gondoltam bele. Szerintem inkább Csaknekedkislány tagként volt ott a Dávid, de érdekes ez az összefüggés a FOMO-val.

Izgalmasan keveredik a ti és a zenekar életében a véletlen és a tudatosság faktor.

Aha. Adsz egy ilyen tudatos útvonalat az egésznek, egy széles sávot, amin belül minden véletlenül történik, én így képzelem el. Úgyis az van, hogy tervezünk valamit, és egy hónapra rá már minden tök más. Erre készen kell állni.

Lehet, hogy ebben is rejlik a sikeretek, hogy életkorotokból adódóan gyorsan tudtok reagálni ezekre a mindenféle random dolgokra.

Lehet. Nem gondolom, hogy itt okokat lehetne sorolni, hogy miért megy a zenekar, hiszen még rendkívül kicsi utat jártunk be. Persze szerencsénk van, jól haladunk. Az is szuper, hogy kiderült, emberileg nagyon passzolunk egymáshoz.

Látszik rajtatok, hogy imádjátok, amit csináltok, és ez szerintem kihat a közönségetekre is.

Magától értetődően alakult ki, hogy mi milyenek vagyunk. Nincsen igazán nyomás semmilyen irányból, hanem csinálhatjuk azt, amit jónak érzünk, vagy viccesnek tartunk. Így kezdtük el használni például a social mediát is. Klassz, hogy nem kell egy szerepet felvenni.

Ezt nálatok ki kezeli, ki foglalkozik vele?

Főleg Barni csinálja, én csak segítek neki. A kommunikációs stílus teljesen az ő ötlete volt, ezért nagyon hálás vagyok neki.

A social mediához hozzátartozik egy elég erős vizuális stílus is, amit a színpadon és a képeken is képviseltek. A sárga szín például hogyan lett a védjegyetek?

Szerintem ezen a téren még a zenénél is látványosabb, ha valami nagyon megcsinált vagy mű. Tudatos zenekar ide vagy oda, azon a 2018-as májusi fotózáson odamentünk Diához, néztük az egyszínű háttereket. Jé, itt van ez a sárga, legyen ez! Szóval hiába pofázunk, hogy tudatosság, ez a legnagyobb véletlen, hogy ott volt a sárga, és jól nézett ki. Aztán eléggé megszerettük. Belegondolva, nekem a legtöbb ruhám sárga, és valószínűleg a többieknek is. De lehet ez már utána jött, nem tudom…

_dsc0790.JPG

A Klipszemlén óriási eufória volt, főleg, amikor már a harmadik díjat hoztátok el…

Nagyon vicces volt. Először a Nem vagyok ideges-ért kaptuk meg a díjat, mint legjobb élő session. Aztán jött a Song about my grandma, a zsűri különdíjával. Tudtunkkal két kategóriában voltunk jelölve, legjobb operatőri munka és legjobb élő session. Ehhez képest a zsűri különdíja és a fődíj hihetetlen volt.

A Klipszemlés díjakkal pénz is járt?

A fődíjjal. Egy bizonyos stúdiónak az eszközhasználatára például. Nyilván nagy segítség mindig a pénz a fejlődésre. A következő vagy azutáni klipet fogjuk ennek a segítségével leforgatni, és biztos, hogy ugyanaz lesz a stáb: Lippai Balázs rendező és Komróczki Dia operatőr. Velük szeretnénk „felhasználni” a díjat, hiszen ez ugyanannyira az övék is, mint a miénk.

A közönségetek egyébként mennyire fiatal? Így megérzésre?

Próbálunk törődni azokkal, akik szeretnek minket. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minket könnyen el lehessen érni, és párbeszéd alakulhasson ki. Erre nagyon jó a carson komák zsibongója nevű facebook csoport. Ami fontos, hogy nem rajongói csoport. Arra használjuk, hogy biztosan mindenkihez eljussanak az infók. Szoktak lenni külön nyereményjátékok csak a zsibongó tagoknak, illetve premierek, előzetes bejelentések. Az egy nagyon jó hely. Oda a személyes facebook profiljainkról szoktunk posztolni, nem a zenekarival, így ez egy közvetlen dolog. A csoportot elnézve nyilván elég fiatal a közönségünk, és ennek örülök. De ugyanúgy örülök, ha egy nagymama mondja azt, hogy jó ez a zenekar.

Ez pedig benne is van a pakliban, hiszen ott a Nem vagyok ideges

Ja ja, azt a barátaim nagyszülei nagyon szokták szeretni!

Nagyon fiatalon kezdtétek a szakmát. Láttok-e magatok előtt akadályt emiatt?

Arra gondolsz, hogy milyen lesz majd pocakosan táncolni a színpadon, mint a Backstreet Boys?

Úgy értem, szakmailag láttok-e akadályt? Befogadott titeket a közeg?

Nem tudom, hogy miről van szó, amikor azt mondjuk „szakma”. Én nem gondolom, hogy létezne kifejezetten ilyen közeg. Az, hogy fiatalon kezdtük, magával hozta a szükségét egy gyors technikai és zenei fejlődésnek, illetve hozzáállásbeli fejlődésnek is. Nagyon jó, hogy ezt individuálisan és zenekari szinten is el tudtuk kezdeni. Az egész hihetetlenül izgalmas, hogy írsz számokat, amik embereket érdekelnek, és ez jelent nekik valamit! Ez csodálatos, tényleg. Szóval azzal foglalkozunk, amit csinálunk, nem az életkorunkkal.

A bejegyzés szerzője Bárdos Kata Kincső, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

Képek: Varga Zsófia (BME KomMedia, BA)

konzerv.png

Fair “play” a Spotify-on? Az előfizetéses modell buktatói

A zenéhez való hozzáférés alanyi jog vagy privilégium? Mennyit fizetünk mi és mennyit kapnak ebből a zenészek? Mennyit ér a zene manapság? A Spotify a streaming szolgáltatások királyaként tükrözi, de egyben meg is határozza a zenehallgatási szokásokat. A szolgáltató platform, a lemezkiadók, a kisebb és a már befutott előadók, a fogyasztók mind különböző érdekeket képviselnek egy folyamatosan alakuló értékláncban.

A Spotify kifizetési modellje jelenleg úgy néz ki, hogy egy adott hónapban a prémium előfizetésekből illetve az ingyenes felhasználói fiókok esetében a hirdetési bevételekből beérkező összegek “bekerülnek a közösbe”. Az adók és egyéb költségek megfizetése után a Spotify az iparágban megszokott módon a bevételnek körülbelül a 70%-át osztja szét jogdíjként a regisztrált jogosultak között stream share alapon. Ez azt jelenti, hogy az összes felhasználó összes lejátszása között oszlik meg egyenlően a befolyt összeg, a jogosultak pedig lejátszás-arányosan vannak kifizetve. 

Egyenlő, lejátszások száma alapján történő kifizetés? Ez elég jól hangzik, csakhogy több probléma is van ezzel a modellel. 

what-is-spotify-featured-3223d16ab7f0444f85775e2e598e65e8.jpg

(via)

A stream share modell buktatói

Elképzelhető, hogy az előfizetők száma nem növekszik egyik hónapról a másikra, így ugyanannyi marad a prémium felhasználóktól érkező bevétel. Viszont, ha a lejátszások száma az adott hónapban magasabb, vagyis az emberek több zenét hallgatnak, akkor egy lejátszás értéke csökkenni fog. Ezt sem a Spotify, sem a zenészek nem tudják befolyásolni, mégis az utóbbi fél jár rosszul. Felhasználói szemmel nézve pedig megéri minél több zenét hallgatni, hiszen így jobban kihasználjuk az előfizetést, ugyanakkor, minden egyes lejátszással – akár csak minimálisan is, de – elértéktelenedik a hallgatott zeneszám.

A Spotify egy freemium szolgáltatás, ami a felhasználó számára ingyenes, hirdetés alapú, de előfizetéses, prémium feliratkozás is választható. A streaming szolgáltató álláspontja az, hogy minél több zenehallgatót kell a prémium előfizetők közé csábítani, így nő a bevétel, tehát egy lejátszás értéke is nőni fog – feltéve, hogy nem ugrik meg így a lejátszások száma. A zenészek kifizetése tehát a jelenlegi üzleti modell és árazás mellett valójában főként a zenehallgatási szokásokon múlik.

A másik buktató, hogy a jelenlegi modellben a népszerű zeneszámok kiugró hallgatottságukkal nagyobb szeletet vágnak maguknak a tortából, mint a párezres előadók. Egy olyan tortából, amiben olyan felhasználók utáni bevétel is szerepel, akik soha nem hallgatták a bizonyos népszerű előadót. Kisarkítva ez azt is jelenti, hogy ha az egy felhasználóra jutó lejátszások átlagos száma x, és egy felhasználó ezt meghaladóan x+y-szor játszik le egy slágert, akkor ebből az y számú lejátszás után járó jogdíjakat a többi előfizető díja fogja fedezni. 

moneyandmusic_0_0_1488154882_0.jpg

(via)

Háborgó előadók

A Business Insider nemrég megjelent cikke Zoë Keating, kanadai csellista példáján keresztül mutatja be a Spotify zenészekre nézve kizsákmányoló egyeduralmát. Más szolgáltatókhoz képest megrázóan kevés jogdíj jár egy lejátszás után: Keating esetében ez például $0,003, azaz 0,3 cent. Ez eltörpül az Apple Music $0,012-os streamenkénti díja mellett. Az egyeduralom indikátora, hogy a Spotify összességében még így is magasabb kifizetést tud nyújtani, mivel lényegesen nagyobb forgalmat generál más szolgáltatókhoz képest. A művészek anyagilag itt jobban járnak, nagyobb népszerűségre tesznek szert – ugyanakkor kiábrándító, hogy milyen kevés bevételt jelent számukra ez a fajta zeneforgalmazás.

A Spotify felhasználói kiszolgálva, az előadók kiszolgáltatva érezhetik magukat. Zoë Keating a Twitteren osztotta meg a különböző platformokról származó bevételeit azzal a céllal, hogy megmutassa: bár a felhasználói oldalról nézve az egyes szolgáltatók hasonló tarifával működnek, a művészeknek közel sem mindegy, hogy melyik felületen koppintunk a lejátszás ikonra. Az arányok mellett az egy lejátszás után járó aprópénz is elgondolkodtató lehet, különösen úgy, hogy Keating független jogosultként még egészen jól járt, szemben azokkal a szerződött zenészekkel, akiknek a kiadójuk is lecsíp az így is csekély jogdíjakból.

zoe_wide-5b581a84e240e7994ece6ad54d86d38ab914947a-s800-c85.jpg

Zoë Keating (via)

Más előadók is felszólaltak a megalázóan alacsony jogdíjak ellen. Nagyot szólt, amikor Taylor Swift leszedte az addig elérhető albumjait a Spotifyról. A történethez persze az is hozzá tartozik, hogy amikor Swift három év után visszatért a streaming felületre, az énekesnő jogdíjakból származó bevételei megugrottak és azóta is százmilliós nagyságrendű lejátszásokkal büszkélkedhet.

A kanadai énekesnő, Esthero viszont egészen érdekes húzással állt elő 2019 augusztusban. Gimme Some Time című kislemezét úgy töltötte fel a Spotify-ra, hogy a számot gyanútlanul hallgatva másfél perc után a refrén helyett Esthero szólítja meg a zenehallgatót. Egy perces üzenetében azt kéri, hogy ha tetszik a dal, töltsük le közvetlenül a saját oldaláról, így egy magasabb, a zenészi megélhetést lehetővé tevő honoráriumért cserébe élvezhetjük a teljes zeneszámot.

Mi az alternatíva?

A Business Insider cikke ismét felveti azt a kisebb előadók által támogatott alternatívát, ami anyagilag is összekapcsolja az egyes felhasználókat az általuk hallgatott zenészekkel. A Spotify ezen kifizetési modell esetében is lejátszások arányában fizetne jogdíjat a jogosultaknak, de nem egy nagy közös tortából, hanem sok kicsiből. Ez azt jelentené, hogy egyenként, minden előfizetőtől beszedett díj egy önálló tortát alkotna, és az egyes szeletek az adott felhasználó által hallgatott zene jogosultjai között osztanák fel.

Ebben az esetben is a Spotify-előfizetők zenehallgatási szokásai határoznák meg az egy stream után járó díjat, talán még nagyobb mértékig, mint az eredeti modell esetében. Van azonban egy nagy különbség: az, hogy az alternatíva jobban tükrözi a zene valódi értékét az azt hallgató felhasználók számára.

making-money-in-the-music-industry-what-it-really-takes.jpg

(via)

Ezzel a modellel valószínűleg a kisebb előadók jobban járnának, mint most,  a nagy lemezkiadók és népszerű előadók kárára. Félreértés ne essék, a nagyobbak így is kaszálnának, csak nem elég nagyot. Pedig nekik szükségük van az egy-egy sikerlistás számból származó bevételre, ugyanis ezek a slágerek tartják el a kevésbé sikeres számokat. Mivel a Spotify részvényeinek 15%-a major kiadók kezében van, nem valószínű, hogy az üzleti modell meg fog változni a feltörekvő és független zenészek javára. 

Arany középút

Egy egészen túlidealizált, kompromisszumos megoldás lenne, ha a Spotify úgy döntene, ötvözi a jelenlegi és az alternatív kifizetési modellt. Az előfizetői és hirdetési bevételek egy része maradna a mostani, ömlesztett bevételek és teljes feldarabolás verziójában tekintet nélkül arra, hogy ki mit hallgat. Ennek az összegnek a sorsáról továbbra is az döntene, hogy hányszor volt lejátszva egy adott zeneszám. A bevételek másik hányada viszont értékközlő szerepet kapna: a zenehallgatók azt az előadót támogatnák, akit valóban hallgatnak – méghozzá olyan arányban, ahogy ők hallgatják az adott művész számait.

Nem ez lenne az első eset, hogy különböző modellek eltérő súlyt adnak bizonyos résztvevőknek. Persze a zeneszolgáltató esetében ennek a megvalósulásához az is szükséges, hogy a saját érdekeiket érvényesíteni próbáló részvényesek lemondjanak a nyereségük egy kis szeletéről és a Spotify is vállalja a módosítást a zene szabadsága és a zenészek esélyegyenlősége érdekében.

Zenehallgatás a Spotify-on túl

Ha egy pillanatra elszakadunk a birtoklás helyett hozzáférésre építő streaming-szolgáltatók világától, akkor egészen kiszélesedik a lehetőségek tárháza. Az alacsony jogdíj juttatás elleni mozgalom egyik példája a Resonate. A hangzatos nevű, etikus streaming platformként is emlegetett zeneszolgáltató stream2own modellje ötvözi az on-demand lejátszást a hagyományos egyszeri letöltés-birtoklással. A felhasználó feltölti kredittel a fiókját és lejátszásonként fizet a hallgatott zenéért, minden szám esetében az első pár alkalommal egészen keveset, majd egyre többet. A kilencedik lejátszást követően, amikorra kifizetett nagyjából 1 dollárt (egy zeneszám letöltésének elfogadott árát), addigra birtokolni fogja a dalt és korlátlanul, ingyen hallgathatja. 

stream-cost.png

A letöltés ára 9 lejátszásra osztva ($)

(via)

Az árszabás arra épít, hogy rengetegen hallgatják meg kevés alkalommal a feltöltött dalokat, így nekik nem jelent komoly anyagi elköteleződés a felfedezés, az első lejátszás ára ugyanis $0,002. A Spotify jelenlegi modellje szerint egy előfizetőnek nagyjából 300-szor kellene meghallgatnia egy dalt hasonló jogdíj bevételhez. A Resonate modelljének is lehetnek vesztesei, például a felhasználói oldalon egy komolyabb kezdeti beruházást jelent a gyűjtemény kiépítése. A repertoár főleg kisebb, niche előadókat foglal magába, jelenleg pedig csak böngészőben érhető el a béta verzió.

A Spotify méretét és elérését tekintve valószínűtlen, hogy egy másik platform, legyen az az Apple Music vagy más, a Resonate-hez hasonló kezdeményezés, uralni tudná a piacot. A tendenciák viszont jól láthatóak, és ahogy az ingyenes hozzáférés vagy letöltés után a zenehallgatók elkezdtek újra fizetni a dalokért, úgy az is elképzelhető, hogy hajlandóak lesznek többet fizetni, hogy több, jobb, minőségibb és őszintébb zenét hallgathassanak.

konzerv.png

Mi teszi örökéletűvé a Spice Girls filmet?

A '90-es évek több szempontból is csúcsévtized a popkultúrában, ekkor született a Jóbarátok, az Oroszlánkirály és a Spice Girls, hogy néhány fontosabbat említsünk. Sokan (újra) átélnék az akkori életérzést, az öltözködési trendekben és a belvárosi bulikban ma is visszaköszön a nosztalgia-faktor, ismét itt vannak a bordák melegen tartására is alkalmas nadrágok és a holdjárók cipők. A divattippeket, életérzést és zenei iránymutatást egyetlen filmtől megkaphatjuk: a Spice Girls fiktív turnéját feldolgozó Spice World napokra a fülünkbe írja az évtizedet.

Egy angol zászló mintájú busz kanyarog London utcáin Meat Loaf-fal a kormány mögött, szürreálisan tágas, földönkívüli belsőt, és a Spice Girls tagjait rejtve. Egymást érik a koncertjeik, sülve-főve együtt vannak, a feszes menetrend mellett a szabadságuk erősen korlátozott, a helyzetbe kódolt konfliktus nyilvánvaló, de tudjuk, ha róluk van szó a barátság sosem ér véget. Hiába a kiszámítható cselekmény, a nevetségesség határát többször nem csak súroló látványvilág, az első pár perc után képtelenség fenntartani az ironikus távolságtartást. Elton John cameo-jánál még csak-csak megy, de amikor a Charlie angyalai Charlie-ja és egy Bond főgonosz keverékeként feltűnik maga Sir Roger Moore, akinek a kezében úgy cserélődnek a kiskedvencek, mint egy Spice Girls koncerten a fellépőruhák, ideje feladni. Nem is érdemes máshogy nézni az 1997-es filmet, mert egy percig sem akarja elhitetni a nézővel, hogy komolyan kellene venni.

 mv5bymzjzwqxn2utyzdiys00ntfmltg0ztitmjewotk5ndu1zdm4xkeyxkfqcgdeqxvyntm5nzi0ndy_v1_sy1000_cr0_0_672_1000_al.jpg

(via)

A komolytalanság egyik következményeként cselekményről csak azért lehet beszélni, mert arra épül a számtalan abszurd, a valóságtól több platformcipőnyire elrugaszkodott jelenet. A másik következmény az abszurditásból is ered: akik a legelvetemültebb költségcsökkentő ötletek felvállalásától, popkulturális utalásoktól és öniróniától fellelkesülnek, rendkívül szórakoztató másfél órát tölthetnek el. Felbukkan a filmben egy sor további híresség (például Stephen Fry és Hugh Laurie), a lábrázós dallamok mellé pedig kapunk egy beöltözős divatbemutatót, egy főgonoszt az Addams Family messzire szakadt rokonának személyében, girl powert, és annyi csillogásba mártott neonszínt, hogy a cukorkagyártóknak is többéves inspirációval szolgálhattak.

Ihletforrásból nincs hiány a Spice World-ben: a haladó '90-es évek követők is elleshetnek pár trükköt a színkavalkáddal jól variálható, izgalmas statement darabokról, akár a szkafandert, akár a kiskosztümöt érzik a melltartó alkalomhoz illőbb kiegészítőjének. Nem lehet persze mindenhová leopárdmintás kezeslábasban menni, így a visszafogottabb öltözködés kedvelői és a kezdők is szemezgethetnek a bő pulcsik, girl power feliratú pólók, atléták, vagy a kis virágos ruhák közül. Vagy választhatnak egy Spice Girls verziót a '90-es éveket tematizáló pólók tucatjaiból a filmben is látható feltupírozott, esetleg két copfba fogott hajjal.

image_1.jpg

(via)

A Spice Girls minden idők egyik legsikeresebb terméke, amit a film sem próbál másképp beállítani: a lányok egy gépezet részei, amiben többek között elvárás az együttműködés és barátságosság mindenkivel, aki belőlük vagy a hírnevükből élne. Ezen túlságosan azért itt nem törik magukat, de a jelenség valós. Felvett szerepeiket személyiségük mentén a média és a menedzsmentgépezet osztotta rájuk, ezeket hozzák is, de az egész megkonstruált jellege mellett (mind a film, mind az együttes esetében) az energiájuk, játékosságuk és lelkesedésük őszintének hat, és miért ne lehetne, hiszen harmincasok tömegei ugyanolyan lelkesedéssel éneklik ma is, hogy zigazig-ha, mint tették '96-ban a körbe-poszterezett szobájuk mélyén.  

Így készül a lányzenekar

1994-ben két zenei menedzser, Bob és Chris Herbert a fiúzenekarok sikerén felbuzdulva megálmodtak egy Touch nevű öt fős lánybandát. Válogatót hirdettek, a több száz jelentkező közül pedig Melanie Brown, Melanie Chisholm, Emma Bunton, és Victoria Beckham (később Scary Spice, Sporty Spice, Baby Spice, és Posh Spice) táncolták és énekelték magukat első körben a zenekarba. Geri Halliwell (Ginger Spice) később csatlakozott, átvéve egy korábban kiválasztott lány helyét. Összeköltözés, dalszerzés, gyakorlás következett, majd 1995-ben a csapat otthagyta a menedzserpárost és elindultak, hogy berúgják a brit pop ajtaját. Új menedzsert kerestek és találtak maguknak Simon Fuller személyében, felvették a Spice Girls nevet, majd 1996-ban jelent meg az első daluk Wannabe címmel.

Az identitásukhoz gyúrt girl power egyszerre tűnik marketingfogásnak és valós értéknek, amit hiába a kritikák, a sokmillió rajongójuk felé sikeresen közvetítettek. A 90-es évek férfiak és fiúzenekarok által dominálta zeneiparába robbantak be, és kezdtek feminizmusról, barátságról és összetartásról beszélni, ezt a hangot üti meg a film is. Magabiztosak és készek az érdekérvényesítésre, amit mini ruhákban és hordhatatlan cipőkben tesznek, de azt sugározva (és énekelve), hogy az ő testük, az ő döntésük. Így nem meglepő, hogy a film átmegy a Bechdel-teszten, olyannyira, hogy gyakorlatilag nem beszélgetnek férfiakról, ami az érában korántsem volt magától értetődő.

2019-ben a Spice Girls, a Londoni Olimpia óta először, újra összeállt egy rövid turné erejéig, amiből Victoria Beckham ugyan kimaradt, de a 80 000 fős közönség így is teljes élményt kapott. A koncertek között nem a Spice Bus furikázta őket, és talán nem bújkált a WC-kagylójukban  paparazzi, valami azonban biztosan közös a Spice World turnéjával: a lendület és elkötelezettség a szórakoztatás iránt.

A Spice World-re filmként hivatkozunk, de akként nehezen értelmezhető, a 3,5-ös IMDB értékelése valószínűleg annak köszönhető, hogy sokan megpróbálják mégis úgy nézni. Nincs megfejtés rá, hogy mi lehetne a pontos műfaji meghatározása, de bármi is az, abban biztosan 10/10.

konzerv.png

Red Bull Pilvaker: üzlet és művészet?

2019. március 19. - somogyi t

A Red Bull Pilvaker 2012 óta igyekszik megreformálni a március tizenötödikei ünnepség fogalmát: rap előadókat, zenészeket, színészeket és műsorvezetőket fog össze egy  évente megújuló, szokatlan, közös produkció megalkotásához. Az energiaital-gyártó rendhagyó kooperációja Takács Ákossal, a rendezvény ötletgazdájával elsősorban a fiatalokat célozza, akik nyitottak a zenére, költészetre. Mivel a Pilvaker a Red Bull számára egy marketingfelületként értelmezhető, az ott megjelenő tartalom bizonyos szintig korlátok közé van szorítva: a márka függetlenségét megőrzendő, a politika például ki van zárva. Miben nyilvánult meg a 2019-es koncepcióváltás és hogyan nőtt a Pilvaker akkorára, hogy idén két óra alatt elkeljen több mint tizenkétezer jegy az Arénában tartott koncertre? 

A fiatalok meg a többiek

A Pilvaker szervezői fontos célcsoportjukként jelölik meg a fiatalabb korosztályt, éppúgy, mint az esemény mögött álló Red Bull. Ugyanakkor sikerük elhanyagolhatatlan tényezője a holtszórás: a fogalom azt a réteget jelöli, melynek elérése eredetileg nem szerepelt a marketing célok között, de aztán sikerült akaratlanul is betalálni. Az osztrák vállalatnak – melynek üzleti érdekei is fűződnek ehhez a művészeti projekthez – jól jön az, hogy a kezdeményezés iránt nem csak a fiatalok érdeklődnek: a holtszórásnak köszönhetően az idősebbek közül is többen nyitottak az új forma felé. Ez a márka szempontjából egyértelműen siker.

A rendezvény marketingjéhez a szervezők nem használtak  mainstream csatornákat: ez az út azért lehetett működőképes, mert az elsődleges célközönségük egyébként sem a tévé előtt éli az életét, sokkal inkább az interneten és a közösségi média platformokon: a Facebookon vagy az Instagramon. A Red Bull nagy figyelmet és nem kevés erőforrást fordít arra, hogy ezekre a felületekre milyen tartalmakat állít elő. 

A Red Bull az évek során egyre inkább nyitott az indirekt marketing felé. Hatalmas anyagi ráfordításokkal általában közvetett módon promotálja magát, ez a módszer pedig a jelek szerint nagyon bejött. Ezért adja a nevét olyan rendezvényekhez, mint a Pilvaker vagy az Air Race, sportegyesületekhez, mint a Lepzig vagy a Salzburg focicsapata, de az autóversenyekben is régóta képviselteti magát, a Forma-1-ben egy első és egy második számú csapatot is üzemeltet.

Az üzlet és a politika konfliktusa

A művészi, kreatív produktumok esetében gyakran megjelenik az alkotói szabadság és az üzleti célok konfliktusa: ez a Pilvaker történetében is elkerülhetetlen volt. Mivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témája köré épül az előadás, kiszámíthatóan felmerült az ötlet, hogy a politikai, így aktuálpolitikai tartalmat vigyenek színpadra – ekörül 2014-ben be is következett a botrány. A rendezvény előtt néhány héttel 11 slammer adott ki közös közleményt, amelyben bejelentették, hogy kilépnek a produkcióból, mert azt cenzúrázzák.

A Pilvaker ne szóljon aktuálpolitikai kérdésekről? Akkor miről szóljon, tessék mondani? (...) Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről 

– írták a közleményben.

A krízishelyzetben Pilvaker szervezőinek is meg kellett szólalniuk: tisztázták, hogy politikamentes műsort akarnak, mert a Red Bull-nak, a rendezvény fő szponzorának mint globális piaci szereplőnek függetlennek kell maradnia. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a rendezvényt szerződés kötötte a produkciót közvetítő köztévéhez: erre az együttműködésre minden bizonnyal rosszul hatottak volna a politikai kritikák.

A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek.

– fogalmaztak.

A produkcióban továbbra sem volt várható markánsabb politika– vagy társadalomkritikus tartalom. A HVG Papp Szabival és Kautzky Armanddal készült interjújában rákérdezett a jelenségre, amelyre az énekes a következő választ adta: 

És akkor vége lesz az arénakoncertnek, és másnap reggel egy lovasrohamra kelünk. Ezt azért mégsem kéne. Szerintem azért félő az aktuálpolitikát belevinni, mert rengeteg a rosszindulatú ember. Nem tudom, hogy kellene-e magunkat vagy ezt a produkciót átgondolatlan magyarázkodásba vinni, hogy mi nem úgy gondoltuk.

Jegyárak és elvek

A Pilvaker eddigi éveiben stílusosan 1848 forintot kértek egy jegyért. A rendezvény az évek alatt egyre jobban kinőtte magát, így átköltözött a VAM Design Centerből Magyarország akkori legnagyobb befogadóképességű színházába, az Erkelbe. 2017-ben háromszor pörgött le az előadás teltházzal, de így is percek alatt elfogytak a jegyek, amelyekből több, mint 3500-at értékesítettek. A szervezők a komoly sikerek ellenére az idei évig kitartottak az eredeti jegyár mellett, de a piaci nyomás miatt kénytelenek voltak elmozdulni az árak és az előadótér tekintetében is. A 2018-as évben nem tartottak előadást, hogy 2019-re – egy koncepcióváltás ígéretével – az Arénába szervezzék meg a programot, amelyre végül majdnem négyszer annyi jegyet tudtak eladni, mint az Erkelben a három előadásra összesen.

Idén már lényegesen drágább jegyárakkal dolgoztak: 2990 forintért adták a legolcsóbbat, a VIP csomag extra szolgáltatásokkal 18 480 forintba került. Állójegyeket is értékesítettek, amire eddig nem volt példa a Pilvaker történetében. A nagyobb férőhely és az áremelések ellenére idén is rohamtempóban, pár óra alatt elfogytak a jegyek.

pilvaker_2019_adam_bertalan05.jpg

A Red Bull Pilvaker 2019-es színpadképe

A koncepcióváltás után a 2019-es műsorban még inkább a zene és a koncertélmény dominált a versekhez, szavalatokhoz képest. A színpadkép markánsan megváltozott, ami a helyszínváltásnak is köszönhető: az előtér mélyen kiterjedt a nézőtérre, majd ott ketté is ágazott. Ennek a megoldásnak az a velejárója, hogy sokkal nehezebb "bemozogni" a teret: a koncertélmény központba helyezése miatt különösen fontos volt, hogy a színpadkép ne álljon, erre látszólag kínosan ügyeltek a rendezők. Új elem volt továbbá, hogy költőkre is külön emlékeztek. A tavalyi évben elhunyt Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versét dolgozták fel, valamint Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából pedig a Mert túlságosan akarlak című versét szavalták el. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fluor Tomi (@fluortomi) által megosztott bejegyzés,

 

Szereted Fluort? És a Red Bull-lal hogy állsz?

A Pilvaker márka kommunikációja sikeresnek számít a szervező Takács Ákos elmondása szerint, de mivel nem direkt marketinget folytatnak egy alig tízmilliós országban, nehéz a dolguk, azonban nem lehetetlen kihívással állnak szemben. A kommunikáció fő pillére, hogy márkát az előadók karakteréhez kapcsolják, így például Fluor Tomihoz, aki megosztott tartalmai alapján egyértelműen nevezhető influencernek is: jelenleg Instagram profilja 114 ezer követővel rendelkezik. Mivel a mainstream médiában nem hirdetnek, ezért különösen fontos üzletileg, hogy széles körben kedvelt, népszerű előadókkal dolgozzanak: a három talán legpopulárisabb rap-formációt (WellHello, Halottpénz, Punnany Massif) például a produkció állandó elemeinek számítanak. A stratégia működik, a rendezvény évről évre egyre elképesztőbb számokat produkál követők tekintetében, idén pedig – a korábbi botrány nyomait meg sem érezve – az Arénát is sikerült csuklóból megtölteniük.

A Red Bull a rendezvényt natív reklámfelületként tudja használni, ezáltal az előadók is népszerűsítik a márkát. Ez a kommunikációs stratégia az energiaital-gyártó részéről hatalmas anyagi ráfordítást igényel, de a Pilvaker példája is azt mutatja, hogy ez kifizetődő: a rendezvény iránt érdeklődők száma, médiamegjelenései és ezzel párhuzamosan a reklámértéke is meredeken növekedett az évek alatt. 

Vajon jövőre megismételhető lesz ez a siker az eddig használt népszerűsítési stratégiákkal? Az előadás esetében marad az új koncepció, vagy ezt is megreformálják? Egyelőre még semmi nem biztos, csak az, hogy a műsorvezető, Buda Márton úgy köszönt el a közönségtől, hogy találkozunk jövőre. 

kep.png

Megjelent Zävodi első lemeze: „Amit megírok, az száz százalékban rólam szól”

Závodi Marcel – művésznevén Zävodi – sokat változott A Dal óta. A 19 éves zeneszerző az utóbbi időben nem csak zenekészítéssel, hanem klipgyártással is foglalkozik: Király Viktornak és Dér Heninek is forgatott már, dalszöveget azonban csak magának ír. Zenei stílusáról, A Dalban szerzett tapasztalatairól és januárban megjelent első albumáról is beszélgettünk.

zavodi1_vagva.jpg

(via Instagram)

Gyerekkorod óta jelen van az életedben a zene édesapád által. Már akkor is tudtad, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Száz százalékosan biztos voltam benne, szerintem már háromévesen is. Valamiért nálam annyira egyértelmű volt és annyira könnyen alakult a szakmaválasztás, hogy nem tudom elképzelni, hogy ennél egyszerűbben menjen valami.

Mikor kezdett el érdekelni a hip-hop és a rap?

Mikor elkezdtem producerkedni tizenegy-tizenkettő évesen, akkor csak Black Eyed Peast hallgattam, hatalmas példaképem volt will.i.am. Volt mellettem pár gyerekkori barátom és együtt felbrummogtuk, amit éppen kitaláltunk. Már akkor elkezdődött valamilyen hip-hopos vonal bennem, de aztán eltelt egy-két év és inkább a hangszerelésre koncentráltam. 2014-ben volt az, hogy mindenki DJ és producer lett, és én is átmentem kicsit ebbe az irányba, ami háttérbe szorította a rap-vonalat. Később azonban egyre nagyobb igényt tartottam rá, elkezdtem hallgatni és ez lett belőle. De mindig ott lakozott bennem.

Hogyan jött az életedbe a kliprendezés?

Összefüggőnek tartom a videoklipeket a zenével: klipkészítéskor, érdemes olyan embert választani, aki ugyanúgy átlátja a zenei világot, mint a vizuálisat. Szerintem mindkettőhöz kell egyfajta alapérzék, de ettől függetlenül zeneileg nagyon támogató, hogyha ott van a ritmus, ha valaki ugyanúgy tud figyelni a szövegre, mint a dallamra. Mostanában úgy érzem, hogy a dalszövegírók sem tudnak annyira figyelni a szövegre, mint amennyire kellene. Emiatt kezdtem el gondolkodni a kliprendezésen.

Závodi Marcel

Zenei tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott. Édesapja, Závodi Gábor elismert zeneszerző, producer. Gyerekkorában színitanodába járt, a Nemzeti Színházban is szerepelt és filmet is szinkronizált. Nevét az ország 2017-ben ismerhette meg A Dal című műsorban, ahol Berkes Olivérrel közös produkciójukat, a #háttérzajt versenyeztették az Eurovízióra.  Döntőbe jutottak, azonban a versenyt nem ők nyerték meg. Ezután folytatták a közös munkát, megjelent az Utolér a fény című daluk, melyet a rádiók is előszeretettel játszottak. Marcel a pop-osabb alternatív zenék után most hip-hop és rap stílusú dalokat készít, klipeket forgat, első albuma január 22-én jelent meg Revise. címmel.

Egy klip készítésekor mi inspirál, mikből merítesz?

Nagyon szimbolista vagyok, szeretek jobban belenézni a szövegbe. Egy új számomhoz írtam nemrég szkriptet, amiről nem szeretnék egyelőre sokat elmondani, de arról szól, hogy a szereplő életében változás történik. Átalakul a személyisége, minden, ami eddig pillérként benne volt. Ezt a változást szeretnénk szürreális módon megjeleníteni, ehhez olyan vizuális elemeket keresünk, amelyek megragadják a nézőt. Egy klip esetében abban hiszek, hogy kevesebb képet kell forgatni, de többet kell gondolkozni rajtuk. Ha mennyiségben kevesebbet vállalsz, az minőségibb lesz.

Miken dolgozol jelenleg? Úgy tudom, hogy múlt héten is forgattál.

Nemrég kezdtem el a The Greatest Production nevű kisebb csapatunkkal klipeket forgatni. Hárman vagyunk benne: egy gyártásvezető, egy vágó és én, mint rendező. Pár hete jött ki a Dér Heni Mindig közel című számához készített videoklip, amelyhez zeneileg is közöm van, illetve a klipet is én rendeztem. Izgalmas forgatás volt, tizennyolc órát dolgoztunk végig egyben. Most végeztünk egy Király Viktor klip forgatásával, amelynek az utómunkái még nem készültek el. A Mátrában vettük fel, nagyon szép képek lesznek benne.

Dalszöveget is írsz másoknak?

Szöveget nem írok más előadónak, a saját projektemben vagyok szövegíró, mivel általában rapzenéket hozok ki. Nem szívesen lennék az a karakter, aki kvázi bárkinek odaadná azt, ami a fejében van, ugyanis nincs is olyan a fejemben, amire szüksége lenne egy olyan előadónak, aki nem én vagyok. Amit én megírok, az száz százalékban rólam szól.

Térjünk rá egy picit A Dalra! Hogy találtatok egymásra Berkes Olivérrel?

Nagy Bence barátom Olivérnek is csinált klipet, és a születésnapi buliján ott volt Olivér is. Épp akkor írtam egy-két számot, amihez egy nagyon tehetséges énekest kerestem. A buli után hívtam fel Olivért. Neki is tetszett a szám, még aznap át is jött felvenni.

Ez a #háttérzaj volt?

Nem, ez egy másik dal volt, végül nem hoztuk ki. A #háttérzaj készítésekor átküldtem neki, hogy mit kellene felénekelni, ezután édesapámnak adtuk át a számot, hogy írjon hozzá egy jó magyar szöveget, és így született meg a dal. Viszonylag gyorsan, mert maximum húsz percet ültem a zongora előtt.

zavodiberkes2.jpg

(via YouTube)

Ezután jött A Dal?

Igen, egyből. Az is hasonló dolog volt, minden nagyon könnyedén ment. Emlékszem, nagyon izgultunk, hogy mi lesz, de igazából, ha jó anyagod van, akkor nincs kétség, hogy mögéd állnak.

Valahol említetted, hogy az Eurovízió nem a te világod. Azért megpróbálkoznál még egyszer A Dal színpadán?

Az Eurovízióban nagyon sokszor olyan dalok jelennek meg, amelyeket már hallottunk valahol, a legpoposabb pop. Ez egyáltalán nem az én világom. Azt nem tudom megmondani, hogy próbálkoznék-e még egyszer. A Dalt nagyon jó promóciós felületnek találom, nincs még egy olyan tévéműsor Magyarországon, ahol elő tudod adni saját magadat és ezáltal elérheted a közönségedet. Szerintem ez nagyon fontos dolog, mindenkinek ajánlom, akinek erre van szüksége.

Mit gondolsz a hazánkban futó tehetségkutatókról?

Szerintem ez egy hatalmas lufi, ami egyszer csak ki fog pukkanni. Kezdem úgy érezni, hogy ez a sok műsor rossz irányba manipulálja a nézők ízlését, sok nagyon tehetséges előadó nem kap lehetőséget.

Egy másik interjúban azt mondtad, hogy a legnagyobb álmod egy Grammy-díj lenne. Dalszerzőként, producerként mit szólsz az idei jelöltekhez? 

Minden kezd elmenni a hip-hop irányába, ugyanaz történik, mint ami a DJ-kel. Amerikában talán azért látszik ez jobban, mert míg a DJ-s vonal főleg a skandináv országokból közelített feléjük, a hip-hop mindig is jelen volt ott.

Itthon is várható változás a zenei trendekben?

Ez a változás már rég itt van, ha megnézzük a YouTube-megtekintések listáját. Lehet, hogy még durvább is, mint Amerikában.

Véleményed szerint eddig mi volt a legnagyobb szakmai sikered?

Majdnem minden mérföldkövét ki tudnám emelni az eddigi karrieremnek, csak egyet nagyon nehéz. A legnagyobb váltásnak az első „songwriting camp”-emet mondanám Lengyelországban, ahová a zeneszöveg.hu küldött ki. Ez volt talán a legmeghatározóbb élményem, ez indított el bennem mindent. Akkor kezdtem el úgy foglalkozni a zenével, hogy az nem feltétlenül a lelkemből szól csak, hanem tudok gondolkodni is benne. El tudom dönteni, hogy mi illik bele egy zenébe és mi nem, mi az, amit túl soknak érzek, és hogy mi fontos nekem egy dalban. Azóta szerencsére már több ilyen dalszerző táborban is részt vettem, pont egy hete jöttem haza a harmadikból.

Mesélj egy kicsit az első albumodról. Ez a tapasztalat érződni fog rajta?

Abszolút. Eléggé pofátlan lesz: ez egy „concept album”, tizenegy számmal, angolul. Minden szám összefügg a másikkal. Változók a műfajok, leginkább hip-hop, r&b, soul, funk. Nem lesznek hasonlóak, de összefogja őket valami nagyon bensőséges.

Gondolom a THE GREATEST és a PIRATES is rajta lesznek.

Nem... Ez a tizenegy szám egy sztori, mintha filmet néznél, csak ezt hallgatod.  Három olyan szám lesz, amelyben közreműködő előadó van: egy brit, egy holland és egy magyar.  Izgalmas lesz.

A bejegyzés szerzője Kővári Bálint, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.

kep.png

A srác a kávézóból – Jeff Buckley, aki a legszebben énekelte a Hallelujah-t

Ismerős, amikor egy társaságban valaki áradozik egy zenészről, zenéről, aztán az illető meggyőzi magát, hogy bizony hallgassa meg mindenki az új felfedezettjét – berakja, a többiek beszélnek tovább, de ő egyedül igyekszik látványosan élvezni azt. Pedig lehet igaza van, és tényleg zseniálisan szól, csak egyszerűen akkor és ott nem jött át. Most én állok a lemezjátszók mögé, és az ünnepekre hivatkozva szeretném megtörni a plázákban unalomig játszott dalok hatalmát egy makulátlan tehetség életével, dalaival.

Mindannyiunk életében megvannak azok a találkozások, amik egyszer és mindenkorra beégtek az emlékezetünkbe és onnan se mi, se más nem tudja kitörölni őket. Így esett ez velem is, amikor rábukkantam Jeff Buckly-ra: egy nagyon kedves, de végtelenül szerencsétlen időszakban, két értelmezhetetlen pillanat között tehetetlenségem csúcspontján csak annyit tudtam, hogy el akarok felejteni mindent, ami miatt idekerültem.

jeffbuckley_1.jpg

(via)

A zenéje úgy repített át minden nyűgömön, mint ahogyan szülő ringatja rémálmából felocsúdott gyermekét; alig eszméltem fel, már egy zabolátlan lovon vágtáztam egy letűnt kor zsenijével a kaliforniai Orange nevű városkában. Ez volt ő fiatalon, a hatvanas évek végén. Tombolt a beatkorszak, legendák tépték a húrokat.

Jeff apja, Tim Buckley egyébként maga is kedvelt zenész volt, azonban feleségével korán elváltak, így Jeff-el csak 12 éves korában, egy fellépése előtt találkozott először. Remekül kijöttek egymással, az ifjabb Buckley rögtön beleszeretett a zene világába. Hamar meg is beszéltek egy újabb találkozót, ám erre már nem kerülhetett sor, mivel Tim heroin túladagolásban meghalt. Jó pár évvel később rendezték meg az emlékkoncertjét (Greetings from Tim Buckley), ahol Jeff tiszteletét kifejezve, számos dalt elénekelt tőle. Jeffet egyébként a koncert után többen megkeresték, producerek próbálták rávenni, hogy lovagolja meg apja hírnevét; hiába. Inkább New York-ba költözött, ahol rátalált karrierje bölcsőjére, a Sin-é kávézóra.

Csak tiszta forrásból - A legendás hely

Ennek az aprócska kávézónak csodás története van, ide csak úgy néha beugrottak a nagyok – mint például Sinead O’Connor, vagy a U2 – játszottak egy kicsit, aztán ahogy jöttek, úgy mentek is. Jeff ezzel ellentétben rendszeres fellépővé vált, az idő múlásával egyre többen jártak le miatta, míg végül kígyózó sorok álltak a bejárat előtt, várva az ismeretlen srácot a gitárjával. Ez a legendás hely befogadta őt, szabad kezet adott neki. Itt találta meg valódi előadói énjét, itt érzett rá igazán, hogy miként képzeli el a zene világát. Ezt őrzi a következő mondat is:

„Just put your f*cking camera away, let’s just be together alright?”

Milyen jó, hogy valaki nem tett eleget Jeff kívánságának, és megörökítette őt: így maradhatott ránk egy olyan felvétel, amiben ez a mondat konkrétan elhangzik. Sok türelmet és nyitott szívet ajánlok a megtekintéséhez - mindenképpen érdemes, hiszen a U2 énekese, Bono szavai is életre kelnek benne, aki ekképp emlékezik a legendáról:

„Jeff Buckly was a pure drop in the oceans of noise”.

Egy srác, egy gitár és valami, ami ekkor még csak csírájában látszott. 

jeffbukley4.jpg

(via)

Tudom, azóta sokat változott a világ, de Jeff talán ma is azon kevesek közé tartozna, akik nem félve a kritikáktól és a konzumer fogyasztó elvárásaitól, képesek lennének beáldozni a hírnevüket és a rajongó tábor méretét a művészi igényesség érdekében. Talán ez a kor még nem tudja megmondani, milyen értéke van az Instagram lájkoknak hosszútávon, de kellően abszurd elképzelni, ahogy 100 év múlva így emlékeznének például a Radiohead-re: „Radiohead? Nem lehettek olyan jók, Nicki Minajnak százszor több követője volt!”.  A legnagyobbakat nem a kor divatjai fogják fenttartani.

A dalokban tovább él

Jeff Buckley hatása ma is tetten érhető, olyan zenészek címeztek neki számokat, mint a Coldplay (Shiver), Lana del Rey (Gods and Monsters), Massive Attack (Teardrop). Utóbbi érdekessége, hogy Elizabeth Fraser (a Massive Attack énekese) közeli kapcsolatban állt Jeff-el, ám végül másfele vezettek útjaik. Kettőjük tiszavirág életű szerelmét egyetlen közös (ki nem adott), extra nyers felvételük őrzi (All flowers in time bend towards the sun). Esetlen, kezdetleges, néhol kevés, máshol sok – tehát amilyen a szerelem általában– de piszkosul őszinte.

Árral szemben – kiadók, média, csillogás

Kiadók igen, média talán, csillogás kizárt. Jeff a kiadókat a szükséges rossznak tekintette, hosszú válogatást követően végül a Sony Music alá tartozó Columbia Records-hoz szerződött, ők adták ki egyetlen hivatalos lemezét, a Grace-t:

“I don’t write my music for Sony. I write it for the people who are screaming down the road crying to a full-blast stereo.”

Az album Amerikában nem robbant nagyot, annál inkább Ausztráliában és Franciaországban. Szülőföldjén csak 2002-ben jelent meg aranylemeze. Idő kellett, míg zenéje és üzenete az igazi nagyközönséghez is elért.

jeff-buckley2.jpg

(via

A posztumusz díj többek között Jeff sajátos médiakezelésének tudható be: egész egyszerűen menekült előle. Hogy az újságírók és riporterek figyelmét elterelje, hosszú, kócos hajat növesztett, több számmal nagyobb pólókban és bakancsban járkált. A sors fintora, hogy 1995-ben a People Magazine beválasztotta a világ 50 legszebb embere közé – hiába na, a szépség belülről fakad.

Tovább a víz útján – vissza a gyökerekhez

1997-ben visszatért a turnéjából, s Memphisbe költözött, hogy felvegye második lemezét. Ez az egyébként igen barátságtalan város volt a bölcsője olyan neveknek, mint B.B. King vagy éppen a Jeff által nagyon kedvelt Jimmy Hendrix. Ezúttal azonban Memphis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: 1997. május 29-én Jeff úszni indult a Mississippi folyó egyik mellékágában, majd egy hajó elhaladtával eltűnt. Ekkor látták utoljára, holtestére napokkal később találtak rá.

Emlékét ma a memphisi állatkertben családja és kiadója által kihelyezett emléktábla őrzi. Ezen a helyen ma is több CD található, amit a rajongók felejtettek ott, hátha más is felfedezi azt a titkot, ami Jeff Buckley világa rejt. Hát, így teszek én is, itt hagyok valamit.

Útravaló a fa alá

Az ünnepek közeledtével álljon itt két remekmű, melyek bőven túlmutatnak a karácsonyi zenéken, de azért beférnek a karácsonyfa alá is, sőt. Kétségtelen, hogy a Jeff-et legtöbbször Leonard Cohen: Hallelujah átdolgozása kapcsán szokták említeni; nem véletlenül. De szavak helyett talán jobb, ha végre Jeff hangja mesél nekünk, különösen, ha ezt egy koncertfelvételen keresztül teszi:

 A Corpus Christi Carol talán még inkább illik az ünnepi hangulathoz, már-már imaszerű. Ezt a számot egy misztikus jelenség is övezi, s bár óva intem magamat a konteók gyártásától, mégis érdekes a tény: 1997-ben az Úrnapja (Corpus Christi) ugyanarra a napra esett, amikor Jeff eltűnt a Mississippi hullámai között.

„I don't really need to be remembered. I hope the music's remembered.”

Jeff Buckley.

A bejegyzés szerzője Ignácz Dániel.

kep.png

Minden kedves olvasónknak boldog ünnepeket kíván a #Konzervtelefon blog! 

Rövid téli szünetet tartunk, új posztunk a január első hetében lesz.

Hogy került Hiro az X-Faktorba?

2018. december 01. - somogyi t

Nyakig vagyunk a digitalizáció korszakában, ez pedig számos új jelenség forrása: a zenei színtéren is érzékelhető Long Tail hatására például olyan előadók juthattak el a közönséghez, akiknek erre korábban, a lemezkiadók szűrője miatt nem volt lehetősége. Ez pozitív, mert szélesedik a zenei paletta, ugyanakkor olyan előadók is előtérbe kerülhetnek, akik nem képviselnek minőséget (bár ezt a fogalmat óvatosan kell kezelni). Hígulás és megváltozó kapuőr szerepek: nincs ez másként a magyar zenei életben sem, így halmozhattak fel olyan trash-nek kikiáltott előadók is hatalmas nézettséget, mint Hiro az AK26-ból. 

A jelenség megértéséhez először is tisztáznunk kell, hogy mi az a Long Tail. A digitalizáció előtt offline disztribútoroknál vásároltak az emberek különböző hanghordozókat (kazettát, lemezt, CD-t, stb.) és ezek a zene kizárólagos terjesztőeszközeinek számítottak. A kereskedőknél véges mennyiségű termék fért el, így sok előadó kiszorult a piacról és egyáltalán nem volt képes a közönségéhez eljutni.

A boltok a készleten mindig a legkeresettebb lemezeket tartották, ezeket az alábbi grafikon meredekebb, narancssárga része jelzi. Az ábra kevésbé meredek, szürke része azokat a rétegzenéket mutatja, amelyek a digitalizáció előtt kiszorultak volna a piacról, mert nem fogyasztottak belőlük eleget ahhoz, hogy boltokba kerüljenek.

https_2f_2fblogs-images_forbes_com_2frobinlewis_2ffiles_2f2016_2f05_2frr_the_long_tail_chart1.jpg

(via)

A digitalizációval megjelentek az olyan online platformok, amelyek  lemezeladással, zeneterjesztéssel foglalkoztak. Mivel ezekben már nem kell a polcon tartani a termékeket, több előadó fér el a kínálatban, olyanok is, akik korábban nem voltak elég népszerűek ahhoz, hogy a lemezboltok készleten tartsák felvételeiket. A YouTube gyorsan növekvő népszerűsége miatt már bárki könnyen találhatott zenét a kedvenc előadójától, ráadásul ingyen. Egyre népszerűbbé válnak az online streaming szolgáltatások, így például a Spotify, ahol fix összegért korlátlanul hozzáfér a hallgató a teljes kínálatukhoz. A rétegzenékre persze kisebb a kereslet, viszont a kínálat nagy mértékben szélesedett, így a zeneszolgáltató platformok ezekből is jelentősen profitálnak. A legnagyobb bevételt ugyanakkor még mindig a slágerelőadók jelentik, hiába bővült nagy mértékben a zenei színtér. Ilyen értelemben a „sok kicsi sokra megy” elv tehát kevésbé érvényesül, ugyanakkor tény, hogy a rétegzenék is jelentős gazdasági súllyal bírnak.

Mások őrködnek a kapuknál

A digitális platformok egy olyan utat nyitottak meg az előadóknak, amelyen közvetlenül elérik a közönségüket, nem feltétlen kell a publicitásukhoz lemezkiadó. Korábban ezek a kiadók egy szűrőt jelentettek, így ők voltak kapuőri szerepben a piacon: ha egy előadót nem ítéltek elég jónak, akkor nem engedték át a „kapun”, nem biztosítottak neki lehetőséget ahhoz, hogy elérje a közönségét. Az online platformok korában a lemezkiadó sok esetben kiesik ebből a láncból. Ebben a helyzetben simán megtörténhet, hogy azok az előadók, akik korábban nem kaphattak teret, most nemcsak megoszthatják zenéjüket, hanem akár a populáris tartományba is bekerülhetnek. Magyarországon is kialakult egy olyan zenei réteg, mely elsősorban a YouTube-on képviselteti magát, itt viszont hatalmas kattintásszámokat produkál. Iskolapélda erre Hiro is, az AK26 formáció egyik tagja, aki saját arculatát a duóból kiválva, szólóelőadóként is építi.

hiro3.JPG

(via)

Hiro a 2011-ben alakult AK26 nevű rap formáció egyik tagja. Kezdetekben Mr. Busta biztosított nekik publicitást, az ő márkaneve alatt kezdték Hiro önálló imázsát is felépíteni 2017 közepétől. Ugyanezen év decemberében váltak el útjaik Bustával, aki azóta többször hangot adott nemtetszésének, például a 24.hu egyik videójában. A szakítás előtt már többen hallgatták a rap duó zenéit, mint a „mesterét”, utána pedig ennél is meredekebben emelkedett a hallgatóik száma. Ezután érzékelhető volt egy irányváltás zenei tekintetben is, a páros mögött álló producernek, King BJ-nek ebben nagy szerepe volt és van. Hiro a közös projekt mellett tovább építette saját márkáját, továbbra is jelennek meg szóló dalai, amelyek szintén hatalmas kattintásszámokat produkálnak.

A kapuőr szerep ebben a szcénában is megvan, viszont átalakult. Jelenleg publicitást jelenthet az együttműködés egy hasonló vagy nagyobb ismertséggel és rajongótáborral rendelkező előadóval, vagy akár egy  influencerrel. Hiro például így kapcsolódik Dancsó Péterhez: a videós több anyagot is készített a rapper produkcióiról, aki pedig nagyon jó érzékkel kihasználta az ezzel járó publicitás előnyeit.

„Minden bulim egy nagy show
Leszek a haverod Dancsó.” 

Reagált Hiro egyik zenéjében Hiro Dancsó videójára. A videoklip leírásába elsőként Dancsó reakció videójának linkje található, amit egyébként már másnap feltöltött.

Persze nem lehetünk naivak, nem kérdés, hogy ez az adok-kapok mindkét félnek megérte.

Nem valljuk be, hogy hallgatjuk, de hallgatjuk

„- Nem uncsi, hogy mindenki a lányokról meg a szerelemről énekel?
- Hát most megfogtál. De, mindegyiknek ugyanaz a mondanivalója tulajdonképpen.
- Szinte az összes dal témája a szerelem. Magánéleti téma, de szerintem ez is kell a mai fiataloknak.”

- válaszolta két rajongó az Index riporterének a Hiro kapcsán feltett kérdésére egy augusztusi koncerten, ahol az AK26 is fellépett.

Valószínűleg a trash-nek bélyegzett előadókat hallgatók egy jelentős része nem is vállalná fel, hogy pörgeti a számaikat, vagy ha igen, akkor hozzáteszi, hogy csak „poénból” hallgatja ezeket. De mit is jelent valójában a trash zene? A Szinapszis blogja a következőképpen foglalta össze: "Minden, amit a kultúrának, mint az emberiség által létrehozott szellemi javak összességének tágas dobozában nem látunk szívesen, amire nem vagyunk büszkék, amit a kulturált, művelt embertől fényév távolságokra érzünk; vagyis minden, ami egy gondolkodó, értelmiségi személy számára guilty pleasure-nek minősül."

A közönségének egy része tehát egyértelműen trash-nek tart bizonyos előadókat - a megítélés mögött számos olyan tudatalatti komponens áll, mely az ízlés részét képezi. A zenét és az előadót stigmatizálják, összekapcsolják egy alacsonyabb társadalmi réteggel, amellyel nem akarnak azonosulni. Benne van továbbá az is, hogy a saját, minőségről alkotott szubjektív elképzelésükhöz képest igénytelennek tartanak bizonyos produkciókat és emiatt nem ismerik el azokat a kultúra legitim elemeként.

ak11.jpg

(via)

A Long Tail jelenségnek köszönhetően tehát olyan előadók tűnhettek fel, akiknek korábban ez nem ment volna - ennek velejárója az is, hogy színesedett a mainstream zenei színtér. Nőtt az előadók listája és emelkedett a felvonultatott műfajok száma, jobban előtérbe került a rap - igaz, olykor más műfajokkal keveredve. Ha zenéről van szó, a mainstream média a populáris előadókra fordít figyelmet elsősorban. Az AK26 népszerűsége azonban olyan gyorsan és folyamatosan növekszik évek óta, hogy november 17-én az X-faktor élő adásának vendégfellépője lehetett az underground szcénából indult, modern trendek szerint újragondolt rap duó.

A digitalizáció után több lépcsőfok vezetett az online zenei platformok megjelenéséhez és térnyeréséhez. A technológia nyújtotta lehetőségek miatt az előadóknak ugyan könnyebb eljutni a hallgatóikhoz, de nem feltétlenül érvényesülnek egyszerűbben, mint azelőtt. Mivel sokan próbálnak betörni a piacra, a zaj is nagyobb, így nehezebb kitűnniük. Ennek érdekében például aktívnak kell lenni a közösségi médiában, exkluzív tartalmakat kell előállítani - de ez még önmagában nem elég. Ahhoz, hogy egy-egy produkció a lehető leghatékonyabban jusson el a célközönséghez, gyakran nem csak tehetség, hanem pénz kérdése is - ami pedig nem áll mindenkinek a rendelkezésére. 

Holdjáró cipő, melír, videódiszkó: 5 perc kilencvenes évek

Nálad mit dob fel a YouTube a ’90-es évek kulcsszóra? A Spice Girls számait, a Jurassic Park első jeleneteit, a Cartoon Network ikonikus figuráit, vagy a nagyi kedvenc brazil szappanoperáit? 2010-es évek közepe óta újra reneszánszát élik a 90-es évek elfeledett kedvencei: utánajártunk, hogy a sorozatok, klipek, bulik, és a divat hogyan idézik meg ezt a korszakot. 

Az Y generáció tagjai elképzelhető, hogy nosztalgikus mosollyal az arcukon emlékeznek vissza a kazettás magnóra, amiből bömbölt az I Want it That Way, és az első számítógépükre, amit az egész család együtt használt. Azonban, ha fel akarják idézni a kilencvenes évek ikonikus stílusát, nem feltétlenül kell messzire menniük: 2010-es évek közepe óta újra divatba jött ez a korszak, mely a kulturális iparágakban, a ruhák, kiegészítők, és az applikációk világában is visszaköszön. 

90s-tv-shows-gif-15785-16294-hd-wallpapers.jpg

Rendszerváltás: eljött az aranyélet?

Az Aranyélet című, HBO által gyártott magyar sorozat 2. évadának flashback jelenetei a kilencvenes évek Magyarországát idézik meg a képernyőn, amikor is a jobb élet reményében Európa középső és keleti része nyitni kezdett a nyugati világ felé. Az epizódok jól rávilágítanak arra, hogy a ma már nehezen értelmezhető frizurák és ruhaköltemények, olcsó benzin árak, útszéli presszók és diszkók világában volt egy réteg, mely szilárdan hitt abban, hogy most minden sikerülhet. Egy percig sem marad titok, hogy sokan nem csak merészen kockáztattak azért, hogy ez így is történjen, hanem a kisebb-nagyobb törvénysértésektől sem riadtak vissza. Az újdonsült vállalkozók között kemény verseny zajlott a piacon maradásért, a vaskezű hatalom iránymutatásai és a biztos munkahelyek a múlté lettek. Úgy tűnik, hogy az új rendszer rá is nehezedett az emberek fejére, ám mégis volt valami varázsa a korszaknak. 

aranyelet.jpg

Majka szerint anno „Mindenki táncolt”

Majoros Péter, ismert művésznevén Majka tavaly októberben páratlanul összefoglalta Mindenki táncol /90’/ című számában, hogy miről is szóltak a 90-es évek: melírozott haj, breakdance, videódiszkó, magnóból ordító zene, óriás karika fülbevalók, platform talpú cipők. A dal videóklipjében ezt hangulatot tovább erősítette az enyhén elmosódott, szemcsés, foltos filteren keresztül. 

A '90-es évek rongyrázó világához külföldi zenészek is visszanyúlnak: a többszörös Grammy-díjas Bruno Mars, és az albán származású, angol énekesnő, Dua Lipa is előszeretettel "öregítik" klipjeiket. 

Itt például Bruno Mars Cardi B rappernővel karöltve  reprezentálja zseniálisan a korszakra jellemző bohóságot:

Dua Lipa több mint egymilliárdszor meghallgatott, szakításról szóló 2017-es New Rules című számának hivatalos videóklipjében szereplő táncosok ruha szettje is a 90-es évekre hajaz: magasított derekű nadrág és szoknya, hasvillantós pólók, kiegészítőnek színeslencsés napszemüveg, aranyszínű ékszerek. A klip helyszínéül szolgáló hotel berendezése, olyan érzést kelt, mintha egy régebbi nyaralóba járnánk, a szobában lévő retro karosszékekkel, a vezetékes telefonnal és az udvaron lévő óriási, csíkos napernyőkkel, valamint napágyakkal körülvett medencével.

Akik úgy öltöznek, mint Britney Spears húsz éve

Ha a 2010-es évektől kezdve szétnézünk a fast fashion márkák kollekciói között, azt látjuk, hogy újra előkerültek a kilencvenes évek alap darabjai - amikhez hasonlóakat talán a szüleink generációjának régi fotóin láthatunk. Egy-egy korstílus legerősebben talán a divatban tud visszaköszönni: a ruhagyártók időről időre visszanyúlnak a lecsengett trendekhez, többek között azért, mert az egyszer már bevált, sikeres dolgokat egyszerűbb új köntösbe csomagolva feleleveníteni, mint teljesen idegen dolgokat bevezetni a piacra. A nagy divatházak retró hullámait a világsztárok mellett a véleményvezérek, influencerek is sikerrel erősítik: napjaink divat ikonjait (Kim Kardashian, Rihanna, Selena Gomez) megannyiszor láthatjuk hasonló szettekben, mint a 90-es évek divatdiktátorait és szépségideáljait. 

kim_kardashian.jpg

Kim Kardashian idei outfitje ordítóan hasonlít arra a szettre, melyet Britney Spears 1999-es Baby One More Time című klippjében viselt

selenagomez.jpg

Selena Gomez 2017-ben, a jellegzetes oversized kabátban és színeslencsés körszemüvegben

angelinajolie.jpg

Angelina Jolie 1994-ben, a cipője manapság abszolút kötelező darabbá vált

Ismét dübörög a ház

A '90-es évek zenei stílusára egyre több tematikus bulit is felépítenek, például ezt a vonalat fogta meg a Wannabe Budapest rendezvénysorozata: „100% glam a 90-es évekből! Pop, csillám és szabadság. Egy új fülbemarkoló románc a régi szerelem emlékére”. Teltházas bulikat csinál a Necc Party DJ formációja, akik többek között szintén ebből az időszakból merítik zenei stílusukat. 

Az eseményeket elsősorban online hirdetik, a közönséget az ikonikus videóklippek felvonultatásával és az egykori hírességek képeinek posztolásával hozzák hangulatba: ilyen például a Spice Girls, Take That, Backstreet Boys, ’N SYNC formációk, magyar viszonylatban pedig a Soho Party, Happy Gang, Emergency House. A teljes átszellemülést a dress code is segíti: ajánlott a kor szelleméhez öltözni. 

Virtuális retró

Nem csak a való életben, hanem a Snapchaten is retróba öltöztetheted magad: a milliók által használt applikációban visszaköszönnek a 90-es évek trendjei: számos filterben kör alakú szemüveget, fejkendőt, strasszköves sminket tehet az arcára az, aki szeretne. 

cara_delevigne_snapchat.jpg

Még valami, ami nagyon ’90-es évek: a GIF-ek, melyek nagyjából ekkoriban kezdték el megörvendeztetni a világot - a kisebb, tömörített, gyorsan váltakozó képek színesebbé tették az online honlapok felületeit. A mai online kommunikáció egyik alap programját 1999-ben vezette be a Microsoft, ami nem más mint a Windows Live Messenger, közismertebb becenevén MSN, mely versenytársát (America Online Instant Messenger) lenyomva maradt fenn és alakult át. Eleinte csupán az azonnali online üzenetküldésre volt lehetőség, később már fényképeket, videókat és egyéb fájlokat is megoszthattak egymással a felhasználók, akik felvették egymást „emesenre”. A GIF-ek innen sem maradtak el, ma pedig már a Messenger mellett a 24 órán keresztül látható Instastory-nkat is feldobhatjuk ezekkel.

 Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen

kep.png

süti beállítások módosítása