A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Lenin, vodka, cigaretta: A valóság és a fikció keveredése a Csernobilban

2021. április 23. - KomMédia BME

35 évvel ezelőtt, április 26-án következett be az emberiség által okozott egyik legnagyobb műszaki katasztrófa. A csernobili atomerőmű-balesetet számos könyv, regény, dokumentumfilm és fikciós alkotás dolgozta fel, mégis az amerikai – brit koprodukcióban készült, Johan Renck által rendezett Chernobyl (2019) című  sorozat lett az az alkotás, amely nézők sokaságát kötötte a kanapéhoz. Sokakat foglalkoztat, hogy mi az elsöprő siker oka. Hiteles alkotás a történet feldolgozása és a mondanivaló szempontjából? 

A siker nem csupán a baleset bemutatásából, hanem a körülmények és a mikéntek ábrázolásából adódik: de milyen képet állít fel a a sorozat az egykori Szovjetunióról és az ottani intézkedésekről? Megkérdőjelezhető a hitelesség akkor, ha olyan képkockákat látunk, mint az alagsori termekben összegyűlt tanács, akik folyamatosan ideológiai jelmondatokkal dobálóznának, ahelyett, hogy megoldanák a problémát? Mi helyzet a vodkával színig telt poharakkal, amelyeket a helyiek rezzenéstelen arccal kortyolgatnak? Vagy a katonák herevédőivel és a meztelen bányászok történetével. 

Korhű korhangulat?

A Csernobil minisorozatban öt részen keresztül láthatjuk, ahogyan a fikció és a valóság összekeveredik, témája miatt a filmkritikusok történelmi- és katasztrófasorozatként is számontartják. A sorozat megpróbálta nyíltan a robbanás okozta káros sugárzás hatásait: feszültséget, félelmet és izgalmat kelt a diegetikusés a nem diegetikus (fiktív világon kívüli) hangokkal is, melyek telítve vannak a horror és a thriller elemeivel. Mivel a Csernobil nem dokumentumfilmként van kategorizálva – tehát nem ismeretterjesztő sorozat – ezért joggal használhatta a fikciós műalkotások elemeit: tehát, a valóságot szabadon eltúlozhatja dramaturgiailag. A televíziós sorozat esetében mindez kiegészült a szovjet világot felcimkéző, sztereotipikus vonások használatával.

A sorozat sikeresen adta át a kor hangulatát: ezt a helyszínek és a díszletek megválasztásával, valamint a karakterek ábrázolásával értek el a készítők. Az első képsorokban premier plánban mutatják Legaszov lakását, ahol ott van egy cirill betűs irattartó, amely a mai napig megtalálható minden szláv papír-írószer üzletben. Az óra, a gáztűzhely, a hűtő, a lakás előtt parkoló autó mind arra a korra utal, amelyben a sorozat játszódik. 

cs1.jpg

(via)

Mindezek ellenére Legaszov lakása több olyan kritikusnak is szemet szúrt, akik a sorozat történelmi hitelességét bírálták: a férfi a felső tízezerhez tartozik, így a sorozatban ábrázolt lakása nem felel meg a valóságnak. 

A csernobili atomerőműben és a kórházakban dolgozó szereplők munkaruhája pontosan megfelel azoknak a munkaruháknak, melyeket a '80-as években hordtak az ott dolgozók. A vodka és a cigaretta gyakori megjelenésére pedig úgy tekinthetünk, mint a szovjet társadalommal kapcsolatos, régről meghonosult sztereotípiákra.

cs2_1.jpg

(via)

A stáblistában több ukrán, orosz, lett, baltikumi és litván név szerepel: közülök többen pontosan tudták, hogy hogyan nézett ki 1986 Szovjetuniója. Az időszak egyik jellemzője a Hruscsov ideje alatt tervezett panellakások sokasága, melyek pontos megjelenítése annak köszönhető, hogy több jelenetet egy posztszovjet baltikumi városban forgattak. A hitelesség szempontjából fontos kiemelni azokat a kék-fehér buszokat, melyeket a lakosság kitelepítése során használtak, mivel a mai napig is használatban vannak a hasonló stílusban gyártott közlekedési eszközök. 

cs3.jpg

(via)

Ideológia vs. kárelhárítás

A minisorozat előtérbe helyezi az emberi felelősséget és a hanyagságot, mellyel a szovjet ideológiát illeti. Az 1. rész (1:23:45) a robbanás előtti pillanatot, majd az azt következő néhány órát szemlélteti. Turányi József abszurd ábrázolásnak tekinti a városi végrehajtó bizottság értekezleteit, mivel nem a kárelhárítással foglalkoztak, ahogy az a valóságban megtörtént, hanem sokkal inkább ideológiai jelmondatokat hangoztattak.

A 2. részben (Please Remain Calm) kulcsfontosságú jelenet Borisz Scserbina miniszterelnök-helyettes, és Valerij Legaszov akadémikus párbeszéde a helikopterben. Úton a felrobbant atomerőmű felé Scserbina megkéri a tudóst, hogy magyarázza el az RBMK típusú reaktorok működését – ha Legaszov nem engedelmeskedik, akkor kidobatja a helikopterből. A jelenet dramatizált és sztereotipikus elemei is rámutattak arra, hogy a sorozatnak milyen a katasztrófa tényeihez, és a szovejet világhoz való hozzáállása. A jelenet fő dramatizált eleme Scserbina és Legaszov kapcsolata, melyet a közöttük zajló párbeszéd nyomatékosít. A jelenetben látható, hogy Legaszov az a kétkedő és tudatos hős, aki nem vezető egyéniség, annak ellenére sem, hogy megvan a megfelelő tudása ehhez. Scserbina azt a szovjet miniszterelnök-helyettest típust testesíti meg, amelyet a nyugatiak elképzelnek: tudatlan, néhol felelőtlen, másokat elnyomó, fölényeskedő alak, akit csak a szovjet állami érdekek vezérelnek. A jelenet olyan képet fest a Szovjetunióról, amelyet a Nyugat képvisel és képviselt

cs4_1.jpg

(via)

A párbeszédről Turányi József újságíró négy tényt ír le:

  1. Mivel az atomreaktorok működése, felépítése iskolai tananyag, ezért ha valaki e tudás hiányában van, az nemhogy miniszterelnök-helyettes, de még mérnök sem lehetne a Szovjetunióban.
  2. Scserbina három hagyományos erőmű építését vezényelte le, még mielőtt miniszterelnök-helyettes lett.
  3. A szovjet vezetésben Borisz Scserbina értett legjobban az atomenergetikához.
  4. Turányi kiemeli egy viselkedési normát, mely szerint egy többdiplomás akadémikus, vagy miniszter sem engedte meg magának az ehhez hasonló magatartást.

Annak ellenére, hogy a felsoroltak megkérdőjelezik a sorozat valóságtartalmát, figyelembe kell venni azt is, hogy maga a párbeszéd annak érdekében valósult így meg, hogy a néző megértse, miről is van szó a továbbiakban.

Fokozott dráma

A sorozat több perspektívából közelíti meg a történteket: a likvidátorok, tűzoltók, orvosok, párttagok és a búvárok szemszöge mellett a tulai bányászok nézőpontja is helyet kap. Egy látványos jelenetben a bányászok meztelenül dolgoztak, miközben az atomerőmű alatt földalatti alagutat építenek, hogy lassítsák annak olvadását. Mivel a munkások nem kaptak ventilátort, ezért az elviselhetetlen meleg miatt úgy döntöttek, hogy megszabadulnak minden ruhájuktól. A valóságban viszont nincs írásos nyoma ennek, csak annyi, hogy védőruházat és kesztyű nélkül dolgoztak. A bányászok sorozatbeli meztelenségével viszont szemléltetni lehet azt az emberfeletti munkát, amelyet a likvidátorok végeztek, továbbá a drámaiság fokozása is a készítők célja lehetett.

cs5.jpg

(via)

A 3-4. rész (Open Wide, O Earth; The Happiness of All Mankind) rávilágít arra, hogy a kárelhárításhoz besorozott katonákra volt szükség. Pavelt (Barry Keoghan) a frissen sorozat fiatalt a vadászokhoz osztották be, Garo (Alexej Manvelov) és Bacso (Fares Fares) mellé. Turányi rendezői fogásként ítélte meg azt az eszközt, amelyet a katonák herevédőjeként alkalmaztak.Szöllősy Tibor orvosként volt Csernobilban, elmondása szerint ő nem találkozott ilyen védőfelszerelésekkel és nem is hallott róla, de attól még létezhetett. A fiktív herevédő a meztelen bányászokhoz hasonlóan hatáskeltő elemekként funkcionáltak

cs6.jpg

(via)

Aszódi Attilaa bejegyzésében az 5. részt (Vichnaya Pamyat) kulcsfontosságúnak tartja a történetmesélés szempontjából, annak ellenére, hogy ez a rész tartalmazza a legtöbb fiktív elemet. Ilyen például Legaszov prezentációja a tárgyaláson: a valóságban nem használta a piros és kék szemléltetőket, mivel nem is tartózkodott a helyszínen. Aszódi szerint a rendezőknek sikerült úgy ábrázolniuk a bonyolult műszaki folyamatokat, hogy azok közérthetővé váljanak a nézők számára: a minisorozat részletesen leírta az RBMK reaktor működését, a robbanás folyamatát, következményét és okait. Mindezek ellenére a Csernobil olyan képet alkotott a Szovjetunióról, amelyet a Nyugat képvisel és ezt az olyan a sztereotípiák is alátámasztják, mint az ideológiai beszédek, melyekben Leninre, a kommunizmusra, a szociális és hatalmi viszonyokra hivatkoznak.

cs7.jpg

(via)

Hogy hitelesen tudjuk értelmezni a minisorozatot és a benne felbukkanó hatáskeltő eszközöket, elengedhetetlen, hogy ismerjük annak valós történelmi, politikai és irodalmi hátterét. Tisztában kell lenni azzal, hogy ez nem dokumentumsorozat, hanem fikciós alkotás, mely lehetővé teszi azt, hogy a rendezők szabadon használják a különböző fikciós elemeket, annak érdekében, hogy drámai hatást keltsenek, miközben kockára teszik a sorozatban ábrázolt események történelmi hitelességét.

Ha érdekel, hogy mitől rémisztő a Csernobil című sorozat, kattins erre a blogposztunkra.

További olvasmányok:

  • Abagjan, A. A. (1986): Авария на Чернобылской АЭС и ее последствия. Atomnaja Energija, 61. évf. 5.sz. 301–320.
  • Benke Attila (2019): Apokalipszis 1986 – Craig Mazin: Csernobil. Jelenkor 62. évf. 7-8.sz.
  • Dudko, Sergey (2001): Chernobyl – Without KGB’s censrship. Tigina, Köszeg.
  • Grossman, Elena (2019): Припять. Петля времени. Litres.
  • Gyatlov, Anatolij (1995): Чернобыль. Как это было. Forrás: http://lib.ru/MEMUARY/CHERNOBYL/dyatlow.txt
  • Legaszov, V. A. (1988): Мой долг рассказать об этом... Pravda, 141.sz. 3–4.
  • Szatmáry Zoltán – Aszódi Attila (2005): Csernobil tények, okok, hiedelmek. Typotex, Budapest.

A bejegyzés szerzője Szántó Györgyi. a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 
konzerv_1.png

 

 

„Te sem a 73-as Skodáddal jársz” – Segíthetnek az analógiák a technológiai és politikai döntések megértésében?

Az analógiák hasznosak, hiszen ismeretlen dolgokat úgy tesznek érthetővé számunkra, hogy azokat a már ismerős dolgokhoz társítják - legyen szó hosszú évtizedekre szóló politikai döntések felméréséről, vagy éppen műszaki kérdések megértéséről. A posztban néhány példán keresztül azt mutatjuk be, hogyan próbálják politikusok és szakértők analógiák segítségével megértetni a lakossággal, jó ötlet-e a paksi atomerőmű immáron 30-40 éves reaktorblokkjainak működtetése további 40 évig, valamint a beruházás az orosz technológiával épülő új blokkokba. 

Gondolkodásunknak és nyelvünknek fontos építőkockái az analógiák. Az analógiás érvelés egy hasonlóság kiemelése két dolog között, amiből egy további hasonló tulajdonságra következtetünk. Az analógiás érveléseknek fontos szerep jut abban, hogy a laikusok megértsék a technológiai innovációkat, továbbá, a politikai döntések szavazók felé való kommunikációjában, sőt, a jogban is, a precedens gyakorlata által. 

Példul, a számítógép is barátságos analógiák és metaforák (a két fogalom rokonítható egymással) együttesével lett része az életünknek – mappa, dokumentum, asztal, tálca stb. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket gond nélkül használatunk digitálissá válásukat megelőzően is. Obama a 2010-es időközi választások során az egyik beszédében az amerikai gazdaságot egy árokba futott autóhoz hasonlította, amit a demokraták izzadva próbáltak kihúzni a sárból, miközben a republikánusok jégkását szürcsölve utasították el a segítségnyújtást. Obama a republikánusok érvelését az időközi választásokban ahhoz hasonlította, mintha a demokraták kihúzták volna a lestrapált furgont a sárból, mire a republikánusok visszakérték volna a kulcsot. A jogalkotásban például a „három csapás” néven elhíresült intézkedés a baseballban az ütőjátékosok három dobására utal, melyek elhibázása után kispadra ülnek, ahogyan a visszaeső bűnözők három törvénysértés után börtönbe kerülnek (a magyarban a félrefordítás miatt a kifejezésnek inkább vallásos felhangja van).

paks1k.jpg

(via)

Az analógiák azonban félreértést okozhatnak, amennyiben komplex kérdéseket túlságosan leegyszerűsítenek általuk. Persze a leegyszerűsítés elkerülhetetlen, hiszen az analógiák az ismerthez kapcsolják a számunkra ismeretlen koncepciókat, mégis túlzásba lehet esni. A következőkben a paksi atomerőmű reaktorblokkjainak üzemidő-hosszabbítása, illetve az új reaktorok beszerzése kapcsán nézzük meg, mennyire helytállóak a politikusok és a szakértők által alkalmazott analógiák. Tényleg könnyebb lehet ezt a műszaki és egyben politikai döntést nekünk, laikusoknak értelmezni, ha a következő összehasonlításokat halljuk?

Öregapám kisbaltája és a ‘73-as Skoda

A paksi atomerőmű jelenleg is működő négy blokkja az 1980-as években került üzembe. A 2010-es évek elején már egyszer megkapták az engedélyt az üzemidejük meghosszabbítására, de a kérdés ismételten felmerült, amikor az amerikai hatóságok megállapították, a világon működő atomerőművek akár 80 évig is képesek futni. Vita alakult ki a szakértők és a politikusok között arról, hogy ez a paksi blokkok esetében is engedélyezhető lenne-e. 

Mártha Imre, az MVM egykori vezérigazgatója kiált az üzemidő-hosszabbítás mellet, mondván az erőmű “olyan, mint az öregapám kisbaltája - kétszer a nyelét, háromszor a fejét”. Kijelentésével arra utalt, hogy Pakson már egy csavar sem a régi, az évek során minden felújításra került (kivéve persze a reaktortartályokat), tehát gond nélkül elfutnak még pár évtizedig Paks 1 blokkjai. Csepreghy Nándor volt államtitkár a következővel kontrázott rá a volt MVM-vezér analógiájára: “Te sem a ‘73-as Skodáddal jársz!” Csepreghy az újdonság felsőbbrendűségére apellált, azzal érvelt, hogy az új dolgok minőségüket tekintve egyértelműen jobbak a régieknél. 

skoda.jpg

(via)

Mindkét analógiás érvelésre igaz, hogy könnyen felfogható a laikus számára, hiszen mindannyian ismerjük, milyen érzés az új dolgok vásárlása helyett a régiek felújítása, vagy éppen az öreg autónkkal járó műszaki problémák elszenvedése. A kérdés sokkal inkább az, a laikusok képesek-e felmérni az analógiákon keresztül az üzemidő-hosszabbítás előnyeit és vele járó kockázatokat. Ugyanis felmerül annak a veszélye, hogy ha az atomerőművet mint komplex berendezést és technológiai vívmányt összehasonlítunk egy kisbalta-jellegű egyszerű eszközzel vagy egy közel 40 éves cseh autóval, elvész az üzemidő-hosszabbítás kérdésének összetettsége és tétje.

Paks 2 egy mosógép?

A politikusokat és a szakértőket egyaránt megosztja, hogy Paks 2 műszaki vagy politikai kérdés, tehát milyen szempontokat fontos figyelembe venni a döntésnél. Ilinyi János, Gábor Dénes-díjas gépészmérnök egy szakértői vitában így nyilatkozott a projekt döntően orosz hitelből történő finanszírozásáról és oroszok általi kivitelezéséről:  

"Oroszoktól vagy nem az oroszoktól? Ez nem egy politikai kérdés, ez egy üzleti kérdés. Ha én akarok venni egy mosógépet, akkor elmegyek és megnézem, hol a legjobb a mosógép, kik gyártják a legjobb mosógépet. Ha megnézitek azokat a... nem egy mosógépről van szó, ez így igaz, de a stratégiája ugyanez."

Az új paksi blokkok kivitelezését egy mosógépvásárláshoz hasonlítani vélhetőleg megint csak azzal a céllal történt, hogy egy, a lakosság nagy része számára nehezen megérthető és felmérhető döntési szituációt a már meglévő tapasztalatainkkal kapcsoljuk össze. Kinek ne lenne ismerős az a helyzet, amikor különböző boltok kínálatai alapján választjuk ki a legjobb ár-érték arányú terméket? 

Sz. Bíró Zoltán, az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársa azonban nem értett egyet ezzel az egyszerűsítéssel. Szerinte a Paks 2 beruházás nem olyan, mint egy háztartási cikk megvásárlása, ugyanis annak nincsenek politikai következményei: “ennek olyan komoly és nyilvánvaló politikai vonatkozásai vannak, hogy naivitás ezt a kérdést…

putyin-pakson.png

(via)

Hét lakat alatt őrzött biciklitároló

Áder János így indokolta Paks 2 dokumentációjának harminc évre szóló  titkosítását:Egy atomerőmű nem biciklitároló, ezért terrorizmussal fenyegetett világunkban nemcsak indokolt, hanem egyenesen szükséges egy atomerőmű építésével és működésével kapcsolatos adatok védelme, titkosítása.

Az LMP a következőképpen reagált Kövér László megjegyzésére: "Magyarországon mostantól egy biciklitároló felépítésénél is komolyabb átláthatósági és ellenőrizhetőségi garanciák érvényesülnek". A bővítés kritikusai azzal cáfolták meg Kövér Lászlót, hogy az állampolgároknak igenis joguk van az adatokhoz való hozzáféréshez, hiszen  a projektet közpénzből finanszírozzák. Arról nem is beszélve, hogy kizárólag az információk birtokában lehetnek képesek megalapozottan döntést hozni a kérdésben - amire viszont nincs szükség, ha műszaki kérdésnek tekintjük Paks 2-t…

392725_paks.jpg

(via)

Melyik nagyhatalomnál tankolhatjuk meg a reaktorainkat?

A Paks 2-ről szóló vita egyik sarkalatos pontja Oroszország részvétele a projektben. Kiszolgáltatja-e Magyarországot az oroszoknak, hogy ők a kivitelezők? Csepreghy Nándor az energiafüggetlenséget megérvelve így fogalmazott: “ha vesz egy diesel autót, akkor mindenki, aki tud gázolajat szállítani, attól vehet gázolajat, értelemszerűen nem fog benzint tankolni a gázolajos autójába.”

A kritikusok szerint a diesel autó megtankolása és az atomerőmű fűtőanyagának beszerzése között azonban van egy releváns különbség: amíg a több helyen van lehetőségünk gázolajat tankolni, addig a reaktorspecifikus üzemanyagot kizárólag Oroszországból tudjuk beszállítani. Ha a diesel autó több helyen megtankolható, akkor nem vagyunk korlátozva a döntéshozatalban. Az orosz-magyar megállapodás is lehetővé teszi, hogy más országból érkezzen az üzemanyag, de mi történik, ha jelenleg mégis csak Oroszország tudja azt a rendelkezésünkre bocsátani? Benzinnel valóban nem tölthetők meg az atomreaktorok...

Szeretnénk vagy sem, mi is rendszeresen analógiás érveléseket használunk. Intuitív módon kiszűrünk minden különbséget a két tárgy között, hogy a releváns hasonlóságokra fókuszáljunk. Vajon megfelelőek ezek az analógiák, és tényleg képesek segíteni nekünk a döntéshozatalban?

konzerv.png

süti beállítások módosítása