A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Szórakoztató hobbi vagy a művelt ember kötelessége? Amit az olvasási szokások elárulnak rólunk, és amit nem

2020. október 02. - KomMédia BME

„Már azt sem tudják, hogy néz ki egy könyv!” – hallani elég gyakran a vádat az interneten nevelkedett generációkkal szemben. Ez tényleg így van? És ha igen, az baj? Régen többet olvastak? Egyáltalán miért tulajdonítunk erkölcsi értéket az olvasásnak az internettel vagy a filmekkel szemben? A továbbiakban betekintünk az olvasáskutatás történetébe, és megpróbáljuk megválaszolni a fenti kérdéseket. 

Leiner Laura népszerű tiniregény-sorozatának, A Szent Johanna Giminek főhőse a barátai szerint különc. Sőt: stréber. Nem is akármivel érdemelte ki ezt a jelzőt, a történet szerint Rentai Reni folyton olvas, méghozzá bármit, ami a kezébe kerül, és minden könyv a kedvence. A tanárok odavannak érte, az osztálytársai viszont értetlenül állnak a hobbija előtt, és minden lehetőséget megragadnak, hogy piszkálják vele. Már a történet elején megszületik tehát az értékítélet, hogy a középiskolás fiatalok szerint olvasni „ciki” – paradox módon mindez egy ifjúsági regényben.

pexels-cottonbro-4866043.jpg

(via)

A fenti példa jól mutatja, hogy néz ki mostanában az olvasás mint szabadidős tevékenység kulturális reprezentációja. Akár a trendi geek vagy nerd jelzővel illetik az olvasni szerető embert, akár pejoratívan strébernek nevezik, az olvasásszeretet mint fő tulajdonság hangsúlyozása azt sugallja, hogy a szóban forgó tevékenység valami szokatlan, gyanús hobbi. Ki akarna unalmas, fekete-fehér betűkből összerakni egy történetet, amikor ott van a látványos film, a szórakoztató YouTube videó?

A kérdés költői, természetesen nagyon sokan. Már az interneten is több formátumban, olcsóbban juthatunk hozzá olvasnivalóhoz, noha maga a digitális olvasás egészen másképp veszi igénybe az agyműködést. Az e-könyvek esetében viszont csak a tartalmat vásároljuk meg, így az olvasmányélményt még a könyvborító sem befolyásolja. A fiatalok körében hódít a young adult, a fantasy és más szórakoztató műfajok, de a szépirodalom kedvelői is hallatják a hangjukat az olvasás trendivé tételét célzó kezdeményezésekkel, mint például a POKET Zsebkönyvek vagy a Vates ruhamárka.

A fenti bekezdés után lehet, hogy az olvasó megkönnyebbülést érez. Elhalkul a fejünkben a sok kiábrándult hangvételű amatőr Facebook- és blogposzt hangja, miszerint a fiatalabb generációk már csak a telefont nyomkodják, bezzeg könyvet a kezükbe sem vesznek. Hiszen az olvasás valami mélyebb, intellektuálisabb tartalomfogyasztás, mint például a netezés, filmnézés. Igaz? Éppenséggel lehet. Ahhoz viszont, hogy ezt magabiztosan állíthassuk, nem árt ismerni az olvasási szokások és azok karosszékből való megítélése mögötti mozgatórugókat.

Ennek is van tudománya

Magyar olvasáskutatás huszadik század közepe óta létezik – nagyjából azóta, hogy a tájékozódásnak olyan alternatívái jelentek meg, mint a rádió és a televízió. A Gereben Ferenc kutató által elnevezett olvasásszociológia elsősorban arra keresi a választ, hogy milyen társadalmi változásokkal hozható összefüggésbe, hogy egy adott társadalom tagjai mennyit és mit olvasnak.

Gereben 2017-es összefoglaló olvasásszociológiai publikációját Lukács György szavaival vezeti be: „a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus”. A hatvanas években Lukács ezzel a szállóigévé vált mondattal arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a szocializmusban elképzelhetetlen az olyan család, melynek egyetlen könyve sincs. Úgy látszik, a kijelentés meglehetősen elhamarkodott volt: egy 1964-es kutatás eredményei azt mutatják, hogy ebben az időszakban a családok egyharmadának egyetlen könyve sem volt otthon. Ami pedig még meglepőbb, hogy ez az adat tulajdonképpen a magyar olvasáskutatás történetének legjobb eredménye – már ha azt tekintjük jó eredménynek, hogy az emberek viszonylag gyakran olvasnak.

Egy elgondolkodtató adat

Első ránézésre nem kelt aggodalmat ez a régi, de még mindig érdekes adat: a 2005-ös A Nagy Könyv játékon 15 ezer magyar szavazó csaknem egynegyede Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét jelölte meg kedvenc könyveként. Nincs ebben semmi meglepő, Gárdonyi műve nagyjából 60 éve minden magyar könyvlista élén ott van, csakúgy, mint A Pál utcai fiúk vagy a Tüskevár. A közös pontot valószínűleg nem kell bemutatnom: ezek a magyar iskolások kötelező olvasmányai.

pexels-photo-1314584.jpeg

(via)

Mielőtt meghatódnánk ezen a választáson, tegyük a kezünket a szívünkre: tízéves gyerekként tényleg katartikusan szerettük az Egri csillagokat? Olyannyira, hogy húsz, harminc év után is kedvenc könyvként jelöljük meg egy szavazáson? A válaszunk éppenséggel lehet, hogy igen – az Egri csillagok azok közé a kötelező olvasmányok közé tartozik, melyek az adott korosztálynak szólnak és könnyen olvashatóak. Nem járunk messze az igazságtól, ha ennek ellenére torzításnak érezzük, hogy a regény a magyarok valódi kedvence lenne. Németh Nóra Veronika 2010-es kutatásában az általa megkérdezett egyetemisták negatív élményként festették le általános- és középiskolai olvasmányélményeiket, és többen is úgy érezték, ezek a könyvek vették el a kedvüket az olvasástól.

És a rendszeresen olvasók?

A moly.hu olvasói közösségi oldal kedvencnek jelölés szerinti listája egészen más eredményeket hoz: első helyeken a Harry Potter-sorozat kötetei, Az éhezők viadala, A Gyűrűk Ura, Trónok harca, a már említett Szent Johanna Gimi-sorozat. Klasszikusok közül pedig A Mester és Margarita, 1984, Abigél, Büszkeség és balítélet szerepelnek az első oldalon.

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke a 24.hu-nak elmondta, hogy A Nagy Könyv játékban valószínűleg a könyvcímek ismertsége volt a mérvadó, és az sem biztos, hogy a szavazók valóban elolvasták azokat a könyveket, melyekre leadták a voksukat. Gereben Ferenc szerint az iskolai olvasmányélmények és a tananyag játsszák a legnagyobb szerepet az emberek irodalmi kánonról alkotott képének formálásában, így egy ilyen játékban a szavazó úgy gondolhatja, akkor tűnik művelt embernek, ha egy jól ismert és hazafias témájú regényt jelöl meg kedvenceként. Így történhetett az is, hogy a lista egy jóval szerényebb helyére szorult a már akkor populáris és felmérhetetlen kulturális hatású Harry Potter, amely mára egyes globális könyvlistákon egyenesen a Bibliával vetekszik az első helyért.

Kulturális apokalipszis?

Érdemes megfigyelni, hogy az olvasási szokásokról szóló írások hogyan befolyásolják a témáról való gondolkodásunkat. Németh Nóra Veronika fent említett publikációjában újra és újra negatív tanulságként prezentálja az eredményeit. A könyvolvasás fontossága annyira magától értetődő, hogy első olvasásra még tudományos szövegben sem tűnik fel ez az erős értékítélet. Maga az olvasásszociológia is egyfajta kulturális apokalipsziskutatásként robbant be: a tudományos vizsgálatra aligha érdemes témából egy csapásra égető kérdést csinált az, hogy már nem fogyasztunk annyi könyvet.

pexels-photo-220326.jpeg

(via)

Nem telik el hét anélkül sem, hogy az interneten valaki ne pötyögné be a klaviatúráján vagy az okostelefonján, hogy milyen aggasztó, hogy manapság már nem olvasunk – ez pedig az úgynevezett morális pánikkal mutat rokon tüneteket.

A morális pánik elmélete

Az elmélet arról a jelenségről szól, amit akkor érzel, ha bekapcsolod a tévét, és épp a Való Világ egyik celebe nyilatkozik nem túl választékosan az új életéről és a luxusvillájáról, eközben pedig bikiniben mutogatja tökéletes testét egy snittben. A morális pánikot a médiában megjelenő értékváltások okozzák, az érzés társadalmi méretű. Lényege, hogy a tartalomfogyasztó indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonít egy jelenségnek a jövőre nézve, és hirtelen abban látja minden társadalmi romlás forrását.

Az olvasási szokásokkal kapcsolatos morális pánikszerű reakciót valószínűleg az táplálja, hogy a könyveket a magaskultúrával, annak alternatíváit pedig a kommercializálódott tömegkultúrával azonosítják. Holott ez az azonosítás hamis, hiszen sem könyvformátumban, sem más médiumokban nem kizárólag homogén tartalommal találkozhatunk. Ugyanakkor felmerül az is, hogy helyes-e erkölcsi kérdésként megközelíteni azt, hogy egyes társadalmi csoportoknak milyen típusú tartalomfogyasztás válik kedvére, és hogy milyenhez jutnak egyáltalán hozzá.

Ha úgy tetszik: sajnos valóban nem a könyv a magyar ember legkedveltebb tájékozódási forrása. Mi történt a könyvekben csak elvileg bővelkedő szocializmus előtt és azóta? Valóban leromlott, műveletlen társadalom lennénk?

A bejegyzés szerzője Konda Nikolett, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

süti beállítások módosítása