Fényképezni ma már egy okostelefonnal sem jelent nehézséget, ám hosszú volt az út, míg idáig elért a fotográfia. Ki volt az első ember, akit megörökítettek? Mikor sikerült először lefotózni a Földet az űrből?

Bemutatjuk a fotózás történetének legfontosabb állomásait. 

1. Itt kezdődött minden

A kémia és optika több évszázadnyi fejlesztése és a camera obscura feltalálása biztosította a színpadot a világ első fényképének megalkotásához, amelyet 1826-ban a francia tudós, Joseph Nicéphore Niépce készített családja vidéki házának ablakából. Niépce állítólag nem volt kifejezetten tehetséges a kézi rajzolásban, de rendkívül elszánt volt, hogy képeket alkosson, ezért foglalkoztatta a képrögzítés kérdése. Elhivatottságát mi sem mutatja jobban, minthogy a művelet 8 órán át tartott. Egy fémlapot egy speciális, úgynevezett júdeai bitumennel vont be, amely azért volt jó alapanyag, mert fény és hő hatására megszilárdul. Niépce egy camera obscura segítségével exponált, vagyis fényt engedett a gép belsejébe, és ahol a napfény érte a felületet, az megkeményedett, a többi anyagot pedig egy levendulaolajos-petróleumos keverékkel le tudta mosni. És hogy mi lett az órákig tartó erőfeszítés eredménye? Egy nem túl impozáns, durva, szénszerű rajz, amin egy udvar és néhány tető látszik. De ez a kép és technológia nyitotta meg az utat a fényképezés fejlődéséhez. 

Látvány az ablakból a Le Gras-on (Joseph Nicéphore Niépce,Saint-Loup-de-Varennes, 1826) (via)

2. Az ott egy ember?

Minél gyorsabb exponálás - az 1800-as években ez volt a kulcsgondolat. Az első fényképet 8 órába került elkészíteni, de 1838-ban, amikor Louis Daguerre feltalálta a dagerrotípia folyamatát, még mindig 10 perc kellett egy kép rögzítéséhez. Márpedig az ember ennél jóval gyorsabban mozog, különösen a párizsi Boulevard du Temple utcáin. Ennyi idő alatt minden mozgó alak és tárgy eltűnik a képről, csak az utca látványa marad. Ám ezen a képen, mégis ott áll valaki. A megoldás? A férfi épp a cipőjét fényesíttette, így nagyjából ugyanabban a pozícióban maradt az exponálás percei alatt. Így lett a mozgalmas utcaképből egy magányos, lábát felemelő, furcsa, szoborszerű alak: az első ember, akiket megörökítettek.

A Boulevard de Temple (Louis Daguerre, Párizs, 1838) (az alakokat a kép bal alsó sarkában kell keresni) (via)

3. Selfie a múltból

2013-ban az Oxford Dictionaries az év szavának választott selfie szót, amit így definiált: “egy fénykép, amit valaki önmagáról készít, általában egy okostelefonnal vagy webkamerával és egy közösségi média oldalra tölt fel”. Ugyan a felhasznált technika meglehetősen új találmány, maga a selfie - vagyis egy önmagunkról készített fotó - messze nem mondható modern vívmánynak. Valójában a fényképezés hőskorában nagyon is általános volt, hogy tesztelés gyanánt a feltaláló maga ült modellt a képeihez. Sőt! Nagyon úgy tűnik, hogy a világ első emberi portréja is egy selfie volt. A kérdéses képet 1839-ben készítette egy amatőr kémikus és fotográfia-bolond, Robert Cornelius. A kép maga békésnek és nyugodtnak tűnik, a készítés körülményei már kevésbé voltak azok. Kameráját a családja boltjának hátsó részében állította fel és először eltávolította a lencsesapkát, fényt engedve ezzel a lemezre, majd gyorsan a fényképező elé rohant, ott ült egy percig, ezt követően visszarohant, letakarva a lencsét. Az elkészült fénykép hátuljára ezt írta: “The first light Picture ever taken. 1839.” (Az első fény kép, ami valaha készült. 1839.)

 Robert Cornelius önportréje (Robert Cornelius, 1839) (via)

4. Egy színes masni

James Clerk Maxwell nevét a legtöbben az elektromossághoz és mágnesességhez köthető egyenletei miatt ismerik, ám hozzá kapcsolódik az első színes kép elkészülése is 1861-ből. Ő jött rá ugyanis először arra, hogy bármely szín előállítható a vörös, zöld és kék fény különböző arányú keverésével. Fotográfus ismerősével, Thomas Suttonnal együtt felhasználták ezt az információt egy színes kép elkészüléséhez. “Alanynak” egy skót mintás szalagot választottak, amiről három felvételt készítettek különböző színszűrőkkel. Az elkészült alapokat aztán három vetítő segítségével újrakombinálta: így lett a három egyszínű képről egyet színes. A különleges fotót be is mutatták a londoni King’s College-ban, ám az eredmény közel sem volt tökéletes, ugyanis a felhasznált fotólemezek nem voltak elég érzékenyek. Az itt látható képet csak később, az 1930-as években készítették el. Bár a technikai alapok megvoltak, a színes fotózás széleskörű elterjedéséhez még 40 évet váratott magára.

A világ legelső színes fotója (James Clerk Maxwell felvételei alapján D. A. Spencer, 1937) (via)

A világ legelső színes fényképének bemutatója (Mark Jacobs gyűjtemény, 1861, illusztráció) (via)

5. Halványuló színek

Louis Ducos du Hauron, úttörő volt az első színes képek elkészítésében az 1870-es évek környékén. Módszere az ún. szubsztraktív (kivonó) színmodellt alkalmazta, amely a cián, magenta, sárga színekből áll, lényege, hogy a felületen található festékpöttyök által visszavert fény adja a szín érzetét (ez a CMYK, amit a mai nyomdászat is alkalmaz). Eljárása azonban nagyon összetett volt: először a három szín szűrőinek segítségével  elkészített egy fekete-fehér nyomatot, majd azokról produkált egy színes változatot, amiket aztán egyetlen rétegbe vetített. Ez volt a heliokrómia, ami egy halvány, ám színes kép készítését tette lehetővé. Éppen a bonyolult technológia miatt, Ducos du Hauron technikája sosem terjedt el széles körben. 

Louis Ducos du Hauron helikrómiás eljárása (via)

Tájkép a francia délvidékről (Louis Ducos du Hauron, Franciaország, 1877) (A kép szélén látszódnak az egymásra vetített színes képek nyomatai) (via)

6. Mozgásban

Vajon létezik-e olyan pillanat, amikor a vágtató ló mindegyik lába a levegőben van? Ezzel a kérdéssel kezdődött az első mozgást megörökítő képsorozat. Bármennyire is ostobaságnak is hangzik, de Leland Stanford - akit a versenylótenyésztés tudományos módszere érdekelte - megbízta Eadweard Muybridge-et, hogy derítse ki ezt. 1878-ban végül sikerrel is járt a kidolgozott technika, halhatatlanná téve a megbízó Occident (Nyugat) nevű lovát. Muybridge módszerében 24 egyforma kamerát állított fel, egymástól 1-2 méter távolságra, amelyeket az előttük elvágtató ló - fonalak átszakításával - aktivált. A még ma is lenyűgöző képsorozat pedig végleg eldöntötte a vitát: van olyan pillanat, hogy a ló lába nem érinti a földet. 

A ló mozgásban (Eadweard Muybridge, USA, 1878) (via)

Az első 11 képkockából készült animáció (via)

7. Víz alatt egy kisebb bombával

1890-es évekre már vízálló tok segítségével lehetőség nyílt a tenger felszíne alatt is felvételeket készíteni, ám ehhez még 30 percre volt szükség. A korlátozott fényviszonyok miatt szükséges volt egy vakut is a víz alá meríteni. De hogyan lehet ezt megoldani az akkor használatos száraz magnéziumporral? Louis Marie Auguste Boutan, tengerbiológus, búvár és fotós, nagyon is elkötelezett volt abban, hogy megoldja ezt a problémát. Ám a kezdeti kísérletekben a magnéziumtól felhevült fénykörte még sokszor szétrobbant. Ezt a hibát ugyan sikerült orvosolni, az első sikeresen működő villanólámpa egy bomba alapreceptjének is beillett volna: egy oxigénnel töltött hordó, rajta egy spirituszégő, amire egy gumiból készült gömb fújja a magnéziumot. Bár közel sem volt veszélytelen, vagy éppen könnyű a használata - nem is beszélve a nehézbúvár felszerelésről -, de működött, és ezzel elkészülhettek az első éles felvételek a tengervíz szintje alatt is. 

Louis Marie Auguste Boutan víz alatt működő villanófénye (illusztráció) (via)

Louis Boutan felvétele a vele merült társáról (1899) (A tábla felirata is kivehető: Photographie Sous Marine vagyis vízalatti fotográfia) (via)

8. Szivárvány színekbe borul a fotográfia

1903-ban a Lumiére testvérek szabadalmaztatták színes fényképek készítésére alkalmas technológiájukat. A módszerhez az ún. additív (összeadó) színmodellt használták, amelynél a vörös, zöld és kék színek különböző arányú keverékével érhető el a különböző színérzet kialakulása (ez az RGB, amit a mai színes kijelzők is használnak). Lumiére-k ötlete az volt, hogy a pozitív üveglapra alaposan összekevert, színezett szemcsékból álló réteget vittek fel. A megfelelő szemcsék csak a nekik megfelelő színű fényt engedték át, ezzel elfeketítve az alatta található fényérzékeny anyagot. Az elkészült lemezképről aztán speciális előhívási folyamattal sikerült egy színes képet nyerni. 1907-ban dobták piacra a technológiát, ami az 1930-as évekig maradt az elsődleges színeskép készítési eljárás, amikor is a du Hauron által is alkalmazott szubtraktív színmodell végül elhódította a terepet.

A Lumiére-testvérek technikájával készült kép (1907) (via)

9. Fentről nézve 

Az űrből 1946-ban sikerült először lefotózni a Földet. Eddig a pillanatig a legmagasabb pont 22 km volt egy magaslégköri ballonról, ám itt 105 km-ről sikerült felvételeket készíteni egy V2-es rakétába épített 35 mm-es mozgókép-kamera segítségével. A gép minden másfeledik másodpercben rögzített egy képet. Bár a kamera megsemmisült, amikor a rakéta belépett a légkörébe, a képeket egy acél kapszulában visszajuttatták a Földre. Míg a korábbi felvételeken a bolygó görbületét lehetett csak kivenni a horizonton, az új felvételek megannyi részlettel szolgáltak a felszínről is. Clyde Holliday, a kamera tervezőmérnöke, 1950-ben egy National Geographic-nek adott interjúban azt jósolta, hogy egy nap “a bolygó minden szeglete fel lesz majd térképezve ilyen módon”.

Az első kép a Földről az űrből nézve (White Sands Missile Range, Applied Physics Laboratory, 1946) (via)

10. Három hónaposan a hírnév felé 

Az első digitális fényképezőgépet csak 1975-ben alkották meg, de az első digitális fénykép szűk 20 évvel korábban, már 1957-ben elkészült. Russel Kirsch és kollégái ezt a kérdést tették fel maguknak: vajon lehetséges-e, hogy a számítógépek ugyanúgy lássák a világot, ahogy mi látjuk? Erre válaszul Kirsch megalkotott egy nyers képolvasót, amely a három hónapos kisfiáról készült filmes képet bináris alapú, digitális képpé alakította. A számítógép korlátai miatt, az 5 cm-es képből egy 176x176 pixeles, durva kép lett az eredmény. De ez volt az első lépés a digitális fényképezés történetében. 

Az eredeti kép, ami Russel Kirschet és kisfiát mutatja (via)

Az első digitális fénykép (Russel Kirsch, 1957) (via)

A piros melegség érzést ad, míg a kék nyugalmat áraszt: ezek a társított érzetek azonban nem minden kultúrában köthetőek ugyanazokhoz a színekhez. A nyugati hagyományoktól távolabb eső országokban a menyasszony ruhája sem fehér, hanem vörös - az utóbbi szín megint máshol a gyászt szimbolizálja, eltérően a nálunk is elterjedt fekete helyett. 

Hol gyerekként, hol már felnőttként, de a legtöbben meglepődve tapasztaljuk, hogy ahány kultúra, annyiféle színértelmezés: nézzünk meg erre néhány érdekes példát!

A tiszta fehér

Észak-Amerikában és Európában a fehér a tisztaság és az ártatlanság jelképe: ezek nyilvánulnak meg a fehér szőrű áldozati bárányok feláldozásakor vagy az esküvői ruha színében. Ugyanakkor jelentésében az újhoz, a kezdetekhez is társul: például kereszteléskor ezért hordják. Ezeken kívül a fehér viselet az elegancia és a béke jelképe. Ugyanakkor Kínában, Koreában és néhány más ázsiai országban a halált és a gyászt jelenti, Afrikában pedig a fehér testfestés a démonokat szimbolizálja.

Gyászolók fehér felsőben egy kínai temetésen

Aranysárga

A sárga az egyik legkevésbé kedvelt szín, egy közvélemény-kutatás szerint mindössze az emberek 6%-nak a kedvenc színe. Legtöbbször a jelentése a melegséghez és a Naphoz kötődik, így például az ókori Egyiptomban és Babilonban a Napot és napisteneket szimbolizálta. Az ókori Görögországban és Rómában is kitüntetett szerepe volt, az istenek haját is gyakran sárgának/aranynak/szőkének írták le (például Apollóét). Ugyanakkor a középkori Európában egy másik jelentés is elkezdett társulni hozzá: az árulásé és irigységé.

Az iszlámban az arany sárga szimbolizálja a bölcsességet, míg Kínában ez a nemesség és erény színe, valamint a boldogságé és dicsőségé. Egyebek mellett a császárság szimbóluma is a sárga, így ennek viselését csak bizonyos státuszú emberek engedhették meg maguknak.

Qianlong császár

Narancssárga

A narancssárga a nyugati országokban az ősz, a betakarítás szimbóluma, a feketével együtt pedig a Halloween ünnepéé. Mivel a nyugati kultúrákban a komplementer színének nevezett kék a nyugalom szimbóluma, a narancssárga így a szórakoztatásé, szórakozásé.

Ugyanakkor az ősi kínai filozófiában az átalakulás szimbóluma, míg a buddhizmusban a megvilágosodás és alázat színe, ezért is öltöznek a buddhista szerzetesek narancssárgába. Japánban az életöröm és optimizmus, a bátorság és a szerelem színe is.

Buddhisták

A vonzó vörös

A színek közül leginkább a vörös vonzza az emberi tekintetet. A nyugati kultúrákban a vér, a bátorság és a mártíromság színe. Ezek miatt piros a bíborosok ruhája, amellyel Krisztus vérét és a keresztény vértanúkat szimbolizálják. Ezen kívül a szerelem színe, az örömé és ünneplésé is, emiatt is terítenek ”vörös szőnyeget” egy kitüntetett vendég érkezésekor. Bár a szeretet színe, ugyanakkor a harag, az agresszió és a háború színe – gondoljunk Mars, a háború istenének vörös köpenyére.

Mars Antoon Claeissins képén

Kínában a jószerencse, boldogság és a hosszú élet szimbóluma, ezért is piros a menyasszonyok ruhája és az ünnepekkor ezért adják át az ajándéknak szánt pénzt piros borítékban. A színpadi darabokban a vörös arcú karakter, a jóakaratú, hős figurát szokta jelenteni. Ugyanakkor Afrikában a vörös a halál és a gyász színe.

Menyasszonyi ruha Kínában

A nemes lila

A lila (vagy bíbor) általában az uralkodás, a gazdagság és a nemesség szimbóluma. A nyugat kultúrákban a jámborsághoz és a vallási hithez kötődik, liturgia alkalmával a bűnbánatot szimbolizálja. Európában és Amerikában a hiúsághoz és individualizmushoz is kapcsolódik. Kínában a spiritualitás színe, Japánban az arisztokráciáé, míg Thaiföldön a lila az özvegyek gyászruhájának a színe.

Gyászolók IX. Ráma thaiföldi király temetésén 2016-ban

A pozitív kék

A kék a legnépszerűbb színnek számít, az emberek majdnem felének ez a kedvenc színe. Általánosságban az is elmondható róla, hogy a használatával nem nagyon nyúlhatunk félre, ugyanis a legtöbb országban pozitív jelentéseket társítanak hozzá. A nyugati kultúrákban a bizalom, a biztonság, a nyugalom és a tekintély jelképe, ehhez elég a „kékvérű” arisztokratákra, vagy a rendőrök egyenruhájára gondolni. Ezen kívül a hűség szimbóluma is, az angol/amerikai szokás szerint, amikor az esküvőre vinni kell „valami régit, valami újat, valami kölcsönzött tárgyat és valami kéket”, az utóbbival jelzik az egymás iránti hűséget. A legtöbb vallás számára az eget, olykor a mennyországot szimbolizálja. Emiatt Törökországban és Közép-Ázsia bizonyos országaiban a gyász színe is, a hindu vallásban pedig az istenek gyakran kék bőrszínnel vannak ábrázolva pl. Visnu, az anyagi teremtés fenntartója és védelmezője. Ugyanakkor néhány negatív jellemzője is van a színnek, az angol nyelvben a „he is feeling blue” (szó szerinti fordításban ”kéknek érzi magát”), azt jelenti, hogy valaki szomorú, depressziós. Kínában a kék szín pedig a szellemekhez, a gyötrelemhez kapcsolódik, az operában hagyományosan a gazember arca kék.

Visnu, az anyagi teremtés fenntartója és védelmezője

A természetes zöld

Európában és az USA-ban a természet, az élővilág, az élet, tavaszkor a kizöldülő fák miatt a frissesség és remény színe, a mai felfogásban pedig a környezettudatosság jelképe a zöld. A nyugati kultúrában gyakran jelenti a fiatalságot, a „zöldfülűséget” is. A középkori történetekben a szerelem és a természetes vágyak szimbóluma, ez érhető tetten az Édenkertben a csábításra sarkalló zöld kígyóban is. Az ókori Egyiptomban Ptah termékenységistenként a mezőgazdasági termés bőségéért felelt, zöld színű volt, míg ebben a kultúrában használták ezt a színt a halhatatlanság, újjászületés szimbolizálására is, így Osiris istent (aki visszatért a túlvilágból) gyakran zöld színnel ábrázolták.

Osiris

Kínában a napfelkelte, az élet és növekedés szimbóluma a zöld, ugyanakkor, ha egy férfira zöld kalapot tettek, az azt jelentette, hogy a felesége megcsalta őt. Ez a kettősség annak tudható be, hogy a megcsalás után a válással lehetőség van az újrakezdésre is.

Ha egy férfi zöld kalapot visel Kínába, azt jelenti, hogy megcsalták

Fekete

A fekete a nyugati társadalmakban legtöbbször a halált, a gyászt jelenti. Ennek oka feltehetőleg a vallásban keresendő - az ősi zsidók számára az éjszaka, a sötétség a bizonytalanságot és a veszélyt (pl. a ragadozók támadását) jelentette, ugyanakkor a nappal elhozta a fényt és a viszonylagos biztonságot. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy nem mindig és nem mindenhol volt a gyász színe a nyugati kultúrákban. Az ókori Spártában, illetve a középkorig a francia, angol és spanyol özvegyek fehérben gyászoltak. Az elmúláson kívül a fekete szimbolizálja a gonoszt és a fekete mágiát is, a bűnös lények, mint amilyenek a vámpírok, éjszaka járnak és feketét hordanak. A fekete szín ugyanakkor a törvény és a hatóság színe is, sok országban a bírók ruhái ma is feketék. Ezen kívül a 20. századig a legtöbb rendőri egyenruha fekete volt, ezt váltotta fel később a kevésbé fenyegetőnek ható kék, ugyanakkor az Egyesült Államokban ma is sokszor fekete-fehérek a rendőrautók.

Egy kaliforniai autópálya-rendészet autója

Afrikában a fekete azonban közel sem a bizonytalan éjszaka negatív jelentésével bír. Ezen a kontinensen a nappal az elviselhetetlen meleget és égető napsütést jelenti, míg az éjszaka hozza el az enyhülést. Egyiptomban így a halál utáni élet, a feltámadás színe a fekete. Japánban nem csak az éjszaka és a természetfeletti színe, de a tapasztalaté is. Ez az oka annak, hogy a harcművészetekben a fekete öves a legmagasabb rangú, míg a fehér a tapasztalatlan kezdő.

Azoknak, akik a lenti rövid leírásoknál tüzetesebben is szeretnék megismerni a színek különböző jelentéseit, ez az infografika ad átfogóbb képet.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen és innen