35 évvel ezelőtt, április 26-án következett be az emberiség által okozott egyik legnagyobb műszaki katasztrófa. A csernobili atomerőmű-balesetet számos könyv, regény, dokumentumfilm és fikciós alkotás dolgozta fel, mégis az amerikai – brit koprodukcióban készült, Johan Renck által rendezett Chernobyl (2019) című  sorozat lett az az alkotás, amely nézők sokaságát kötötte a kanapéhoz. Sokakat foglalkoztat, hogy mi az elsöprő siker oka. Hiteles alkotás a történet feldolgozása és a mondanivaló szempontjából? 

A siker nem csupán a baleset bemutatásából, hanem a körülmények és a mikéntek ábrázolásából adódik: de milyen képet állít fel a a sorozat az egykori Szovjetunióról és az ottani intézkedésekről? Megkérdőjelezhető a hitelesség akkor, ha olyan képkockákat látunk, mint az alagsori termekben összegyűlt tanács, akik folyamatosan ideológiai jelmondatokkal dobálóznának, ahelyett, hogy megoldanák a problémát? Mi helyzet a vodkával színig telt poharakkal, amelyeket a helyiek rezzenéstelen arccal kortyolgatnak? Vagy a katonák herevédőivel és a meztelen bányászok történetével. 

Korhű korhangulat?

A Csernobil minisorozatban öt részen keresztül láthatjuk, ahogyan a fikció és a valóság összekeveredik, témája miatt a filmkritikusok történelmi- és katasztrófasorozatként is számontartják. A sorozat megpróbálta nyíltan a robbanás okozta káros sugárzás hatásait: feszültséget, félelmet és izgalmat kelt a diegetikusés a nem diegetikus (fiktív világon kívüli) hangokkal is, melyek telítve vannak a horror és a thriller elemeivel. Mivel a Csernobil nem dokumentumfilmként van kategorizálva – tehát nem ismeretterjesztő sorozat – ezért joggal használhatta a fikciós műalkotások elemeit: tehát, a valóságot szabadon eltúlozhatja dramaturgiailag. A televíziós sorozat esetében mindez kiegészült a szovjet világot felcimkéző, sztereotipikus vonások használatával.

A sorozat sikeresen adta át a kor hangulatát: ezt a helyszínek és a díszletek megválasztásával, valamint a karakterek ábrázolásával értek el a készítők. Az első képsorokban premier plánban mutatják Legaszov lakását, ahol ott van egy cirill betűs irattartó, amely a mai napig megtalálható minden szláv papír-írószer üzletben. Az óra, a gáztűzhely, a hűtő, a lakás előtt parkoló autó mind arra a korra utal, amelyben a sorozat játszódik. 

(via)

Mindezek ellenére Legaszov lakása több olyan kritikusnak is szemet szúrt, akik a sorozat történelmi hitelességét bírálták: a férfi a felső tízezerhez tartozik, így a sorozatban ábrázolt lakása nem felel meg a valóságnak. 

A csernobili atomerőműben és a kórházakban dolgozó szereplők munkaruhája pontosan megfelel azoknak a munkaruháknak, melyeket a '80-as években hordtak az ott dolgozók. A vodka és a cigaretta gyakori megjelenésére pedig úgy tekinthetünk, mint a szovjet társadalommal kapcsolatos, régről meghonosult sztereotípiákra.

(via)

A stáblistában több ukrán, orosz, lett, baltikumi és litván név szerepel: közülök többen pontosan tudták, hogy hogyan nézett ki 1986 Szovjetuniója. Az időszak egyik jellemzője a Hruscsov ideje alatt tervezett panellakások sokasága, melyek pontos megjelenítése annak köszönhető, hogy több jelenetet egy posztszovjet baltikumi városban forgattak. A hitelesség szempontjából fontos kiemelni azokat a kék-fehér buszokat, melyeket a lakosság kitelepítése során használtak, mivel a mai napig is használatban vannak a hasonló stílusban gyártott közlekedési eszközök. 

(via)

Ideológia vs. kárelhárítás

A minisorozat előtérbe helyezi az emberi felelősséget és a hanyagságot, mellyel a szovjet ideológiát illeti. Az 1. rész (1:23:45) a robbanás előtti pillanatot, majd az azt következő néhány órát szemlélteti. Turányi József abszurd ábrázolásnak tekinti a városi végrehajtó bizottság értekezleteit, mivel nem a kárelhárítással foglalkoztak, ahogy az a valóságban megtörtént, hanem sokkal inkább ideológiai jelmondatokat hangoztattak.

A 2. részben (Please Remain Calm) kulcsfontosságú jelenet Borisz Scserbina miniszterelnök-helyettes, és Valerij Legaszov akadémikus párbeszéde a helikopterben. Úton a felrobbant atomerőmű felé Scserbina megkéri a tudóst, hogy magyarázza el az RBMK típusú reaktorok működését – ha Legaszov nem engedelmeskedik, akkor kidobatja a helikopterből. A jelenet dramatizált és sztereotipikus elemei is rámutattak arra, hogy a sorozatnak milyen a katasztrófa tényeihez, és a szovejet világhoz való hozzáállása. A jelenet fő dramatizált eleme Scserbina és Legaszov kapcsolata, melyet a közöttük zajló párbeszéd nyomatékosít. A jelenetben látható, hogy Legaszov az a kétkedő és tudatos hős, aki nem vezető egyéniség, annak ellenére sem, hogy megvan a megfelelő tudása ehhez. Scserbina azt a szovjet miniszterelnök-helyettest típust testesíti meg, amelyet a nyugatiak elképzelnek: tudatlan, néhol felelőtlen, másokat elnyomó, fölényeskedő alak, akit csak a szovjet állami érdekek vezérelnek. A jelenet olyan képet fest a Szovjetunióról, amelyet a Nyugat képvisel és képviselt

(via)

A párbeszédről Turányi József újságíró négy tényt ír le:

1. Mivel az atomreaktorok működése, felépítése iskolai tananyag, ezért ha valaki e tudás hiányában van, az nemhogy miniszterelnök-helyettes, de még mérnök sem lehetne a Szovjetunióban.
2. Scserbina három hagyományos erőmű építését vezényelte le, még mielőtt miniszterelnök-helyettes lett.
3. A szovjet vezetésben Borisz Scserbina értett legjobban az atomenergetikához.
4. Turányi kiemeli egy viselkedési normát, mely szerint egy többdiplomás akadémikus, vagy miniszter sem engedte meg magának az ehhez hasonló magatartást.

Annak ellenére, hogy a felsoroltak megkérdőjelezik a sorozat valóságtartalmát, figyelembe kell venni azt is, hogy maga a párbeszéd annak érdekében valósult így meg, hogy a néző megértse, miről is van szó a továbbiakban.

Fokozott dráma

A sorozat több perspektívából közelíti meg a történteket: a likvidátorok, tűzoltók, orvosok, párttagok és a búvárok szemszöge mellett a tulai bányászok nézőpontja is helyet kap. Egy látványos jelenetben a bányászok meztelenül dolgoztak, miközben az atomerőmű alatt földalatti alagutat építenek, hogy lassítsák annak olvadását. Mivel a munkások nem kaptak ventilátort, ezért az elviselhetetlen meleg miatt úgy döntöttek, hogy megszabadulnak minden ruhájuktól. A valóságban viszont nincs írásos nyoma ennek, csak annyi, hogy védőruházat és kesztyű nélkül dolgoztak. A bányászok sorozatbeli meztelenségével viszont szemléltetni lehet azt az emberfeletti munkát, amelyet a likvidátorok végeztek, továbbá a drámaiság fokozása is a készítők célja lehetett.

(via)

A 3-4. rész (Open Wide, O Earth; The Happiness of All Mankind) rávilágít arra, hogy a kárelhárításhoz besorozott katonákra volt szükség. Pavelt (Barry Keoghan) a frissen sorozat fiatalt a vadászokhoz osztották be, Garo (Alexej Manvelov) és Bacso (Fares Fares) mellé. Turányi rendezői fogásként ítélte meg azt az eszközt, amelyet a katonák herevédőjeként alkalmaztak.Szöllősy Tibor orvosként volt Csernobilban, elmondása szerint ő nem találkozott ilyen védőfelszerelésekkel és nem is hallott róla, de attól még létezhetett. A fiktív herevédő a meztelen bányászokhoz hasonlóan hatáskeltő elemekként funkcionáltak

(via)

Aszódi Attilaa bejegyzésében az 5. részt (Vichnaya Pamyat) kulcsfontosságúnak tartja a történetmesélés szempontjából, annak ellenére, hogy ez a rész tartalmazza a legtöbb fiktív elemet. Ilyen például Legaszov prezentációja a tárgyaláson: a valóságban nem használta a piros és kék szemléltetőket, mivel nem is tartózkodott a helyszínen. Aszódi szerint a rendezőknek sikerült úgy ábrázolniuk a bonyolult műszaki folyamatokat, hogy azok közérthetővé váljanak a nézők számára: a minisorozat részletesen leírta az RBMK reaktor működését, a robbanás folyamatát, következményét és okait. Mindezek ellenére a Csernobil olyan képet alkotott a Szovjetunióról, amelyet a Nyugat képvisel és ezt az olyan a sztereotípiák is alátámasztják, mint az ideológiai beszédek, melyekben Leninre, a kommunizmusra, a szociális és hatalmi viszonyokra hivatkoznak.

(via)

Hogy hitelesen tudjuk értelmezni a minisorozatot és a benne felbukkanó hatáskeltő eszközöket, elengedhetetlen, hogy ismerjük annak valós történelmi, politikai és irodalmi hátterét. Tisztában kell lenni azzal, hogy ez nem dokumentumsorozat, hanem fikciós alkotás, mely lehetővé teszi azt, hogy a rendezők szabadon használják a különböző fikciós elemeket, annak érdekében, hogy drámai hatást keltsenek, miközben kockára teszik a sorozatban ábrázolt események történelmi hitelességét.

Ha érdekel, hogy mitől rémisztő a Csernobil című sorozat, kattins erre a blogposztunkra.

A bejegyzés szerzője Szántó Györgyi. a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

Mi lenne, ha a hercegnő nem menne feleségül a királyfihoz, mert az autóversenyzés jobban érdekelné? Vagy, ha a legszegényebb lány is tanulhatna, hogy aztán országos ügyekben döntsön? Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket tesz fel az Esti mesék lázadó lányoknak című gyerekkönyv szerzőpárosa, akik úgy döntöttek, újragondolják a klasszikus tündérmese műfaját.

Elena Favilli: díjnyertes újságíró, médiavállalkozó. Francesca Cavallo: díjnyertes író és színházi rendező. Mindketten olaszok, jelenleg Los Angeles-ben élnek. 2011-ben együtt alapították meg a Timbuktu Labs nevű vállalkozásukat, mely egy innovatív "gyerekmédia-központ.” Hogy mi is egy ilyen szellemi műhelynek a feladata? Elsősorban az, hogy a legmodernebb technológia, az egyedülálló design és az újszerű, értékes tartalom ötvözésével megreformálja a gyerekeknek szóló médiumok világát. A Timbuktu Labs égisze alatt született meg a Good Night Stories for Rebel Girls: 100Tales of Extraordinary Women című mesekönyv gondolata is.

Volt egyszer egy ötlet

A szerzők a Kickstarter-re, az első számú online projektfinanszírozással foglalkozó oldalra tették fel az általuk elképzelt koncepciót; így próbáltak pénzt gyűjteni arra, hogy a mű nyomtatásban is megjelenhessen. Végül több, mint egymillió dollár jött össze hetven ország lelkes támogatóitól, a kiadás így a Kickstarter egyik legnagyobb könyves sikere lett.

A szerzők  száz olyan rendkívüli nő történetét meséli el, akik teljesítményükkel kiemelkedtek kortársaik közül:  helyet kap például Marie Curie, Michelle Obama, Amelia Earhart, Jane Goodall, és a Bronte nővérek. A könyv ereje abban rejlik, hogy a válogatás szereplői nem hercegnők, nem tündérek, de még csak nem is boszorkányok. “Csupán” nők, akik kiálltak a céljuk és igazuk mellett, hogy végül nagy dolgokat vigyenek véghez. És nem lettek kevésbé érdekesek attól, hogy eltűntek a tiarák és tündérszárnyak: van közöttük profi sportoló Serena Williams-nek köszönhetően, különleges festőnő Frida Kahlo személyében, sőt, merész kalózokról is szólhat a mese, ha Grace O’Malley vagy Jacqotte Delahaye élettörténetét olvassuk. De a koronás fők rajongói sem szenvednek hiányt: fiktív királylányok helyett olyan nagyhatalmú személyek képviselik őket, mint I. Erzsébet vagy Kleopátra. A könyv idő-, és térbeli utazás is egyben: az ókori Egyiptomot épp úgy képviseli egy rendkívüli nő, Hatsepszut fáraó, mint korunk Pakisztánját Malala Juszufzai.  

A szereplők tehát a történelem és a jelenleginspirálóbb asszonyai, akik kitűnő példát szolgáltatnak arra, milyen is az, amikor egy nő az előtte magasodó nehézségek ellenére fantasztikus sikerrel valósítja meg az álmait – és önmagát. Az egy oldalas történetek ABC-sorrendben követik egymást, és a hozzájuk tartozó portrékkal alkotnak teljes egészet: a “lázadó lányok” egyedi vonásait kiemelő illusztrációkat a világ különböző részein alkotó női grafikusok készítették, ki-ki a maga stílusában. A nyelvezet egyszerű, hiszen mégiscsak egy elsősorban kisgyerekeknek szóló mesekönyvről van szó, a tartalom azonban sokak lelkét képes megérinteni. A könyv szereplői tehát erősek, bátrak, okosak, és maguk alakítják a sorsukat.

Fontos, hogy ezt az üzenetet közvetítsük a gyerekek felé, például meséken keresztül (is). De miért is?

Sárkányölő lovagok vs toronyba zárt királylányok

Azt már régóta tudjuk, hogy a mesének milyen rendkívül fontos és jótékony hatása van a gyermekekre: fejleszti képzelőerejüket és érzelmi intelligenciájukat, sőt, még problémamegoldó képességüket is javítja. A mesék legtöbbször olyan erkölcsi értékeket és üzeneteket közvetítenek tanulságaikon keresztül, melyek később nagymértékben hozzájárulhatnak az életben való boldoguláshoz. Azonban a számos mesekutatás a fantáziavilág buktatóit is felfedte: kiderült, a mesekönyvpiac zöme olyan történetekkel van tele, melyekben a lányok csupán passzív szereplők. A főszereplők általában hímneműek, és ők azok, akik a mese cselekményének alakításában aktívan részt vesznek: a “gyengébbik nem” fiktív alakjai pedig leginkább csak biodíszletek. Az árva kislány, a szolgáló vagy a hercegnő álmodozik, és várja a hős herceget, aki majd megmenti és feleségül veszi, aztán majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A fiú szereplőket cselekedeteik, míg a lány karaktereket kinézetük és érzelmeik határozzák meg.

És hogy miért baj mindez? Mert már a meséken keresztül, akaratlanul is segítjük a nemi sztereotípiák létrejöttét és megerősödését a kislányok és kisfiúk agyában. Szerzőpárosunk tisztában volt azzal, hogy mennyire nehéz sikeres nőnek lenni egy olyan világban, ahol még a mesék is hozzájárulnak ezeknek a sztereotípiáknak a kialakulásához. 

Új idők új meséi?

Bár az Esti mesék lázadó lányoknak cím megtévesztő lehet, egyáltalán nem zárja ki, hogy a kötetet fiúk is kezükbe vegyék. Sőt, a szerzők szorgalmazzák is ezt, hiszen fiúknak-lányoknak egyaránt minél több hősnővel kellene találkozniuk ahhoz, hogy a patriarchális berendezkedés helyett a nemek közti egyenlőség legyen a természetes számukra. A cél ugyanis nem az, hogy a két nem háborúzzon egymással, hanem hogy partnerekként, kölcsönösen értékeljék egymás képességeit és értékeit. És bár nyilvánvaló a szerepe és jelentősége az évszázados múltra visszatekintő népmeséknek, tündérmeséknek is, valóban minél több olyan gyerekkönyvet kellene publikálni, melyek jobban hozzájárulnak az idejétmúlt eszmék megszüntetéséhez – és nem csak a nemi szerepeket illetően.

Jó hír, hogy ma már egyébként rengeteg ilyen nagyszerű, gyerekeknek szóló “feminista” kiadvány van, amely - a célzott korosztály számára megfelelő módon - gondolkodásra készteti őket a szexizmus és nemi egyenlőség témaköreiben. Ráadásul nem csak ezek a modern, már tudatosan ebben a szellemben készülő – és többségében csak angol nyelven kapható – kiadványok tudják ezt a célt szolgálni. A kutatások nem csak a hiányosságokat fedték fel, de felhívták a figyelmet azokra a régebbi, klasszikus történetekre is, melyek viszont megfeleltek a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásoknak. Így nem csupán az olasz szerzők magyarul is megjelent könyvével, de akár néhány leporolt kötettel is hozzájárulhatunk az e téren (is) korszerű könyvespolchoz. Astrid Lindgren nálunk is évtizedek óta népszerű Harisnyás Pippi-je, a Lucy Maud Montgomery által jegyzett Anne sorozat, a több, mint százéves Óz, a csodák csodája, de a Harry Potter könyvek is méltó díszei lehetnek egy gender-tudatos házikönyvtárnak.

A nagyobbaknak szóló, ifjúsági regények között egyébként is nagyobb a választék, mivel ez a kategória, nyilvánvaló okokból kifolyólag látványosabban fejlődik a témában. Ebben a szegmensben már szinte kötelező lett az erős, emancipált női karakterek használata, gondoljunk csak Az éhezők viadala trilógiára, a Majd újra lesz nyár szereplőjére, a Végzet ereklyéi sorozatra vagy Philip Pullman műveire. Mitöbb, mindezen regények a filmvásznon keresztül is népszerűsítik öntudatos hősnőiket.

 A változás tehát már jelen van - és rajtunk, fogyasztókon fog múlni, van-e jövője.

Képek: innen, innen, innen és innen.