Az HBO és a Sky koprodukciójában készült Csernobil című sorozatot a kritikusok és a nagyközönség egyaránt hatalmas dicsérettel illette. Az öt epizód a híres atomerőmű katasztrófát részben hitelesen és tényszerűen mutatja be, de persze a fiktív elemek és a dramatizálás sem hiányozhat a hollywoodi alkotásból. A sorozatban meghökkentő nyugalommal bontakozik ki a tragédia. Miért fontos a földön heverő szürke, kőszerű törmelék? Miért nem hiszik el, hogy a reaktor felrobbanhat? A Csernobil az ismeretlen és a hihetetlen fegyverével hozza ránk a frászt. Spoilerek következnek.
Valljuk be, nem sokan tudjuk, pontosan mi történt a Vlagyimir I. Lenin atomerőműben 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor, annak is a 45. másodpercében (az első epizód címe - 1:23:45 - is erre az időpontra utal). Sőt, talán azt is beismerhetjük, hogy egy atomerőmű működésével sem vagyunk tisztában. Ez utóbbit, illetve a maghasadást és a reaktor felépítését a főszereplő, aki az Atomenergiakutató Intézet igazgatóhelyettese, kellően didaktikusan és felületesen felskicceli egy papírlapra a hozzá nem értő miniszterelnök-helyettesnek. Később azt is elmeséli neki, milyen lefolyása van a sugárbetegségnek, hogy a néző is tisztában legyen az alapvető információkkal.
(via)
Vannak azonban olyan elemek a sorozatban, melyeket a szereplők nem veséznek ki, bár ezek ugyanolyan rémisztőek lehetnek. Rosszat sejtet például a jódkapszula előkerülése és a készlet végessége: ugyanis ha a pajzsmirigyet nem telítik túl normál jódot tartalmazó kapszulákkal egy nukleáris baleseténél, a radioaktív jód bekerül az ember szervezetébe. Az ólomszkafanderben tevékenykedő elvtársakról pedig tudhatjuk, hogy a sugárbetegség őket sem kímélte, ahogyan Pripyat lakosságát sem, akik lassított felvételben nézik a távolban égő atomerőmű sugárzóan gyönyörű lángcsóváit, miközben költőien hullik rájuk a radioaktív pernye.
(via)
A horrorszerűen melankolikus látványvilág pedig abban a pillanatban kulminálódik, amikor végre szembenézhetünk a sugárzó reaktorral és annak vakító fényével. A sorozat alkotói persze ezekben az esetekben is segítik a megértést, de például a földre hulló grafitról talán kevesen tudják, hogy a reaktor felrobbanására és nem egy kisebb üzemzavarra utal.
Nem látott grafitot a földön. Nem látott, mert az nincs ott.
És ezzel elérkeztünk a második ponthoz, amivel a Csernobilnak sikerül szorongást kiváltania a nézőből: a tagadás. A szovjet párttitkárok és magasabb pozícióban lévő mérnökök rendületlen hitetlenkednek és elutasítják a reaktor felrobbanását. A szakértők és nem szakértők technológiához való hozzáállását tökéletesen bemutatja a sorozat. Gyakran előfordul, hogy azok, akik magas pozícióban vannak, és döntéseket hoznak egy-egy technológia használatáról, nagyobb bizalommal fordulnak ezek felé, hiszen nem feltétlenül ismerik a tesztelés és a napi működés részleteit, így kevésbé vannak tisztában a kihívásokkal is. Jellemző, hogy bíznak az adott technológiában, támogatják használatát. Viszont akik közvetlenül részt vesznek a tesztekben és az üzemeltetésben, alacsonyabb magabiztosságot mutatnak és jobban tisztában vannak a veszélyekkel. Ezt szemlélteti az alábbi párbeszédrészlet is a sorozatból, mely egy politikus és egy mérnök között zajlott le:
- Biztosítottak róla, hogy nincs probléma.
- De én állítom, hogy van.
- Az én álláspontomat jobban kedvelem, mint az Önét.
- Én atomfizikus vagyok. Mielőtt Ön helyettes párttitkár lett, egy cipőgyárban dolgozott.
A sorozat központi narratíváját ez a nyomasztó ellentét adja a szereplők között. Az erőműben dolgozó mérnökök közül is akadnak olyanok, akik egyszerűen nem hiszik el, hogy súlyosabb baleset történt, mint egy egyszerű üzemzavar - még azután sem, hogy kollégáik szemtanúik voltak a reaktor sérülésének. Vissza-visszatérő kérdés, hogy mégis hogyan robbanhat fel egy RBMK reaktor. Mármint nem az a konkrét reaktor, hanem elméletileg mi a magyarázat erre. Miután a választ még az atomfizikusok sem tudják, így valóban nehéz elképzelni, hogy ténylegesen mi történt Csernobilban.
A sorozat hosszan időzik az igazság tagadásán, ahogyan a mérnökök megpróbálják meggyőzni a politikusokat a történtekről, az evakuáció szükségességéről és a katasztrófa potenciális következményeiről. A téves információ azonban a Szovjetunió ellensége, és ahogy a Gorbacsovot megformáló karakter fogalmazott: “A hatalmunk a hatalmunkról alkotott benyomásból jön.” (Our power comes from the perception of our power.) És talán ez a sorozat fő üzenete, elkészítésének fő mozgatórugója, hogy bemutassa a szovjet elit és még inkább a szovjet rendszer okozta veszélyeket.
