A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


A regény, ami szájba vág – Totth Benedek: Holtverseny

2021. május 21. - KomMédia BME

Totth Benedek Holtverseny című regénye 2014-ben jelent meg és azóta is a kortárs magyar alkotások egyik legjobbjaként tartják számon. Elszabadult fiatalok, sport, buli, bántalmazás és a következmények hiánya - így foglalnám össze. A könyv megterhelő, kíméletlen és néha embertelen, mégis magával ragad a történet és a nyelvezet már az első oldalon. Dragomán György szerint „Trainspotting az uszodában. Úgy vág szájba, hogy beleszédülsz.” Egyszerűen nem lehet letenni.

A cikk spoilert tartalmaz!

b1.png

(via)

A bántalmazás (bullying, cyber bullying) manapság egy általános probléma. Legyen szó apró piszkálódásról vagy akár szexuális zaklatásról, minden közösségben (iskola, sport stb.) jelen van és sajnos egyetlen fiatal sem marad ki belőle, különösen mióta az internet vált a szociális kapcsolatok és ismeretségek új színterévé, és mióta a social media határozza meg az emberek mindennapját. A jelenség gyakorisága és komolysága miatt nem meglepő, hogy egyre több irodalmi mű dolgozza fel a bántalmazás témát, gyakran figyelemfelkeltő, edukatív szándékkal. Fontos, hogy beszéljünk róla, hiszen olyan komoly sebeket okozhat, melyek terhét sokan felnőttként is cipelik. A bullying sokszor csak akkor kap kellő figyelmet és csak akkor jönnek az intézkedések, amikor már túlságosan súlyos a helyzet. De mi történik akkor, ha nem kap figyelmet a probléma? Mi van akkor, ha valódi következmények nélkül bármit meg lehet tenni?

Következmények nélkül

Fontos kérdésekre kaphatunk választ Totth Benedek döbbenetes regényéből, melynek energikussága és őszintesége néha szórakoztat, néha elborzaszt, de az biztos, hogy nem hagy nyugodni az utolsó betűig – és még azután sem… A bántalmazás legkülönbözőbb formái lelhetők fel a Holtversenyben: a baráti társaságon belül is zajlik a folyamatos szemétkedés, társaságon kívüli embereket is zaklatnak, illetve lányok esetében nagyon komolyan előkerül a szexuális zaklatás témaköre. A Holtverseny pontosan olyan világot ábrázol, amiben bárki bármit megtehet, következmények nélkül. Az azonban nyilvánvaló, hogy mindennek van következménye, így hát a mű végén az sem marad el.

„A kamaszregény, a krimi, a lélektani thriller és a fejlődési regény elemei keverednek ebben a különös, nyomasztó és olykor mégis humoros, kegyetlen, de nem öncélú prózában.” Műfaját tehát nehéz meghatározni: Totth Benedek műve egy olyan problémakönyv, melyben egyaránt keverednek a klasszikus regényműfajok, mint a krimi, a kamaszregény, lélektani thriller vagy fejlődésregény, de közben ugyanúgy sorolható a manapság nagyon divatos, sokszor használt, de még képlékeny „Young Adult irodalom” műfajához is.

b2.jpg

(via)

A regény egy olyan világba kalauzolja az olvasókat, mely a többség számára minden bizonnyal kevéssé ismert ilyen formában. A cselekmény egy név nélküli, vidéki városban – a paneldzsungel és az újgazdag környék között – játszódik és a helyi középiskolások néhány tagjára összpontosít. A szereplők élsportolók: úszók és vízilabdázók, akiken nehéz rendesen kiigazodni. A problémás banda tagjai: Kacsa, a bandavezér, az elkényeztetett, folyamatosan szemétkedő gazdag fiú; Bója, a vízilabdás srác; Zolika, a legcsöndesebb tag, a lúzer, akit Kacsa folyamatosan szekál; illetve a negyedik tag a névtelen elbeszélő. A lányok – Niki és Viki – szintén úszók, erősen tárgyiasítva jellennek meg a műben, akikkel bármit megtehet bármelyik fiú, ők igazából be vannak dobva a „közösbe”.

A szereplők karaktere nem túlzottan árnyalt, nyers erejük és elemi megnyilvánulásaik teszik őket egyszerre hitelessé és parodisztikussá. A baráti társaságon keresztül betekintést nyerünk az uszoda történéseibe, az élsport izgalmas és sokszor nagyon barátságtalan világába. Egy olyan világba, ahol nemcsak az ellenfelek, hanem barátok között is megy a versengés, folyamatos a rivalizálás, hiszen a sport számukra nem csupán egy hobbi, hanem maga az élet. A kamaszoknak minimális a kapcsolata szüleikkel és más felnőttekkel, isznak, drogoznak, aktív és legkevésbé sem felelősségteljes szexuális életet élnek, mindezt pedig fokozza agresszív, bántalmazó viselkedésük. Amikor nem edzésen, versenyen vagy iskolában vannak, akkor kocsmáznak vagy betépnek és pornót néznek Kacsánál, ahol bármit lehet – de természetesen mindent csak Kacsa játékszabályai szerint.

b3.jpg

(via)

Ami a sorok között van…

A nyitójelenet olyan, mint egy vad road movie és ettől a pillanattól kezdve beindul a regény, mely az olvasót végig feszültségben tartva vált ki érzelmi hatásokat, mígnem eljut a történet végéig, a csattanóhoz, ami egy teljesen értelmetlen gyilkosság. Nem kellett volna így történnie, ez egy döntés volt, egy olyan döntés, amivel Totth Benedeknek sikerült szemléltetnie, hogy igenis van következménye a szabályok nélküli életnek. Arról viszont már nem kapunk több információt, hogy mit kezdenek ezzel a szereplők. Itt ugyanis bármiféle lezárás nélkül véget ér a történet. Ez a lezáratlanság viszont kulcsfontosságú, hiszen azt sugallja, hogy ez az egész – a korábbi cselekedetek és a tragédia – egy olyan valami, aminek sosem lehet és sosem lesz vége, amiből nem lehet kitörni, amin nem lehet változtatni és amit nem lehet visszafordítani. Hogy miért? Mert mindez annak a következménye, hogy nincsenek következmények a szereplők életében, nem törődnek semmivel, valóságtól elrugaszkodó, saját szabályok szerint élnek, folyamatos körülöttük a lelki és fizikai terror, nem léteznek számukra értékek.

És ezen a ponton döbben rá az olvasó, hogy nem feltétlenül a megtörtént események teszik sokkolóan nyomasztóvá a regényt, hanem a sorok között megbúvó jelenségek. A valódi emberi kapcsolatok kialakításának elutasítása, barátok és lányok tárgyiasítása, a következmények figyelmen kívül hagyása, összességében tehát a szereplők üres jelleme és életfelfogása teszi az olvasó számára nehezen emészthetővé a történetet, ugyanakkor ettől válik hitelessé is. Ez a Holtverseny kulcsa és értelme. Remek alkotás, őszinte szöveg, ami olvastatja magát és ami hihetetlenül fontos témákat dolgoz fel. Valóban nem véletlen, hogy a mai napig az egyik legjobb hazai kortárs regénynek tartják.

Ráadás – A Niki novella

A Holtverseny 2018-as, bővített kiadásának végén van egy Niki című novella, amelyből egy kicsit részletesebben megismerhetjük Kacsa, vagyis a bandavezér barátnőjét és azt, hogy ő hogyan élte meg a történéseket. A novella leírja a regény egyik kifejezetten durva részét Niki szemszögéből. Erről készült Totth Benedekkel egy interjú „Zavart, hogy a lányok tárgyiasítva jelennek meg a Holtversenyben” címmel.

Hasonlóan durva és nyomasztó módon mutatja be a kallódó fiatalok útkeresését, az erőszak különböző formáit, illetve az internet és a social média káros hatásait Németh Eszter Kötéltánc (2015) című blogregénye és Pacskovszky Zsolt Szabadesés (2013) című regénye, melyek szintén a magyar kortárs irodalom kevésbé ismert, ám annál kiemelkedőbb alkotásai. Mindezek mellett pedig érdemes megemlíteni Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz (2019) című filmjét, mely ugyancsak sokkolóan jeleníti meg a szexuális erőszak problémáját.

A bejegyzés szerzője Mihalek Nóra, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

A volt nyomozó, aki Excelben tervezi meg krimijeit: Réti Lászlót új regényéről kérdeztük

Hobbiként kezdett el írni, azóta számos nagy sikerű krimije megjelent. Legújabb, Aranylövés című regénye kapcsán beszélgettünk a társszerzői munkáról, a könyv elkészüléséről, írói módszerekről és a jövőbeni tervekről.

Novemberben jelent meg az Aranylövés, ami többek között azért érdekes, mert ez az első könyved, amelyet társszerzővel írtál. Hogyan született meg az ötlet, hogy együtt dolgozzatok Vanicsek Olivérrel (aki többek között az Aranyélet 3. évadának egyik forgatókönyvírója - a szerk.) 

Még soha nem dolgoztam társszerzővel, ez volt ebben az egész projektben az, ami leginkább kihívást jelentett. Tulajdonképpen a kiadó ötlete volt, a kiadó vezetője hívta fel a figyelmemet Olivérre. Ők beszélgettek korábban, hogy van-e kedve Olivérnek regényt írni, hiszen jó forgatókönyvei vannak, de ő azt mondta, hogy a kettő nagyon más műfaj, nem tud négy-ötszáz oldalt írni, száz-százhúsz oldalra van kalibrálva, ami egy forgatókönyv terjedelme. Ekkor kérdezte meg a kiadó, hogy volna-e kedvem dolgozni Vanicsek úrral. Abban maradtunk, hogy leülünk egyet kávézni, hogy van-e kémia, hiszen, ha valaki nem szimpatikus, akkor nem jó vele dolgozni, de abszolút egymásra hangolódtunk és innentől egy egészen jó projekt született belőle.

foto_2.jpg

Vanicsek Olivér és Réti László közös regényükkel (A képek forrása Réti László írói Facebook oldala)

Az alaptörténetet, koncepciót is közösen alkottátok meg?

Nem, ez úgy nézett ki, hogy Olivérnek volt egy százhúsz oldalas, gyakorlatilag készre írt forgatókönyve, amelynek Az utolsó szállítmány volt a címe - ez szolgált a könyv alapjául, az alcím maradt is ez. Nagyon kevesen láttak ténylegesen forgatókönyvet, úgy néz ki, hogy jelenetenként van leírva; mondjuk egy jelenetben „A” belép az épületbe és onnantól csak a párbeszédeket írja le az író, tehát ez tulajdonképpen egy nagyon szikár vázlat. Nekem ebből könnyű volt regényt írni, az első oldalból lett egy öt oldalas részlet, ami be is került a könyvbe.

Korábban már elmondtad, hogy összetett rendszerben írsz, Excel táblázatokat használsz. Ezt a sajátos módszert a közös munka során is alkalmaztad?

Ebből a könyvből is írtam egy Excel-táblázatot, ahol megterveztem azt, hogy a forgatókönyv adott fejezetéből hogy fog kinézni a regénynek egy fejezete, az milyen hosszú lesz, hol lesznek benne a töréspontok, tehát a vázlatot megírtam.

Réti László

1972-ben született, pilótának készült, végül a Rendészeti Főiskolára felvételizett. Volt nyomozó, bűnügyi osztályvezető, vizsgált emberöléseket, fegyveres rablásokat. Ma már íróként dolgozik, korábban Marcus Meadow álnéven, ma már saját nevén jelennek meg krimijei. 

Álláspontja szerint, ha az ember írásra adja a fejét, akkor érdemes azzal foglalkoznia, amit jól ismer. Őt a nyomozói múltja sokban segíti a krimik írása során, mert pontosan ismeri például a fegyverhasználat mikéntjét, tapasztalatainak köszönhetően pedig reálisan tud egy nyomozást ábrázolni. Regényei karaktereihez is ihletet tud meríteni azokból a személyekből, akikkel a munkája során találkozott - ez tovább erősíti történetei hitelességét. 

A bűnügyek világáról viszonylag nehéz anyagot gyűjteni, ezért előfordul, hogy más írók hozzá fordulnak háttérinformációkért. 

foto_1.jpg

Milyen struktúrában dolgoztatok? Végül is egyedül írtad meg a regényt?

Eredetileg úgy terveztük, hogy együtt dolgozunk, amikor elkészül egy fejezet akkor átbeszéljük, de ezt végül is megtorpedóztam. Azt mondtam, hogy ez parttalanná fog válni, le fogunk ragadni bizonyos részeknél, ezért megírtam az egészet. Olyan hosszú lett a kézirat, mint amit egyébként is szoktam írni, nyomtatásban körülbelül ötszáz oldal körüli. Mikor ez megvolt, akkor küldtem vissza Olivérnek és a kiadónak, hogy ezzel kezdjünk el dolgozni, mint nyersanyaggal, aztán ebből koncepcionális döntések után lett nyomtatásban háromszázhúsz oldal. Nagyon sokat visszatöröltünk belőle, a történet egyes elemei is változtak, szereplőket, karaktereket jobban kibontottunk, másokat elhagytunk. Az eredeti forgatókönyv és a regény mondjuk, hatvan-hetven százalékban hasonlít egymáshoz. Olivér mondta is, hogy ha filmet kéne forgatnia, már átírná a forgatókönyvét a regény alapján. Azért lett rövidebb, mert az volt az elvárás, hogy olyan feszes tempó legyen, mintha egy filmet néznénk, az pedig nem engedi meg az ötszáz oldalt. 


Mi az, amit egymástól tanultatok a közös munka során?
 

Azt, hogy Olivér mit tanult, nem tudom, valószínűleg egy kis precizitást. Én a rövid, jól megírt párbeszédeiból tanultam: nekem másfél-két oldalam van egy dialógust kibontani, neki viszont három-négy interakcióból kell nagyon sokat elmondani egy forgatókönyvben, más kérdés, hogy ott van egy képi világ mögötte, látjuk a mimikát, a gesztusokat, a hátteret, tehát sokkal többet el lehet mondani azzal a pár mondattal. Ebben a fajta látásmódban máshogy kell fogalmazni és át kell gyúrni, zanzásítani a párbeszédeket és tényleg csak azt megtartani, ami mond is valamit.

Tehát voltak olyan mozzanatok, ahol megkönnyítette a folyamatot, hogy együtt dolgoztatok.

Abszolút. Érdekes volt már csak azért is, mert generációs különbség van, húsz évvel vagyok idősebb nála. Más volt a szemléletmód, más volt a munkatempó, a munkahelyszín, ő például kizárólag kávéházakba ül le írni, én attól idegbajt kapnék, hogy jönnek-mennek körülöttem, de ez csak egy apró nüánsz, hogy milyen különbségeket kellett áthidalnunk. A négy szem elvet alkalmaztuk, tehát akármit olvastunk át ő is belenyúlt, én is belenyúltam, a logikai hibákat sokkal könnyebben észrevettünk. Ez oda vezetett, hogy amikor leadtuk a szerintünk már kész kéziratot a kiadónak, a szerkesztő alapvetően egyetlenegy hibát talált benne: egy autótípust elírtunk. Azt gondolom, hogy ha ennyit talál háromszázhúsz oldalban egy szerkesztő, akkor koncepcionálisan jól dolgoztunk.

borito_1.jpg

"Egy háborús bűnök miatt nemzetközi körözés alatt álló magyar zsoldos és egy kiégett amerikai veterán által vezetett fegyveres csapat különleges megbízatást kap: feladatuk az, hogy két és fél tonna illegálisan bányászott aranyat szállítsanak át az afrikai Száhel-övezet poklán" - részlet a regény ajánlójából. 

Tervezel még társszerzővel írni a jövőben?

Ezt nem tudom megmondani, Olivérrel valószínűleg lesznek közös projektjeink. Hogy ez milyen formában valósul meg, azt nem tudom, most azon dolgozunk, hogy az Aranylövést az ő kaliforniai kapcsolatain keresztül kiadassuk az Egyesült Államokban is, és ha ezt sikerül összehoznunk, akkor szerintem az elég sokat dob mindkettőnk karrierjén és valószínűleg megágyaz további közös munkáknak is.

Ki az a szerző, akivel szívesen írnál?

Nagyon nem szeretek Magyarországról neveket mondani, amikor megkérdezik, hogy kit olvasok, akkor is mindig külföldi szerzőket mondok. Olvasok magyarokat is, de nem lenne szerencsés, ha bárkit minősítenék akár pozitívan akár negatívan. Az biztos, hogy a kiadó azt vetette föl, hogy ha Olivérrel ez így működött, akkor érdemes lenne kipróbálni egy női társszerzővel egy olyasfajta történetet, hogy szinte ugyanazt megírjuk férfi és női szemszögből. Nincs konkrét partner ehhez a projekthez és történetünk sincs hozzá, szóval valószínűleg az lesz, hogy ha a kiadó javasol esetleg valakit, akkor megint leülünk, beszélgetünk, hogy mit tudunk ebből kihozni.

Tehát bízol a kiadóban, de ugyanakkor van arra lehetőséged, hogy beleszólj és moderáld, hogy kire esik a választás.

Én alapvetően mindig is azt írtam, ami engem érdekelt. Nem leszerződök két-három könyvre úgy, hogy majd megkapom a témát, hanem jelzem előre egy fél évre, hogy mikorra és mit fogok leadni, ők meg erre rábólintanak. Év végén a kiadók már tervezik a jövő évi kiadásokat, hiszen ez üzlet, amit előre látniuk kell: tudták, hogy le fogom adni 2019 februárjára az Európa Halálát és ekkor vetődött fel, hogy nem akarom-e az Olivérrel közös munkát megpróbálni. Mondtam, hogy mivel saját könyvet legközelebb augusztus-szeptembertől kezdenék el írni, beleférhet, ha működik a történet és szerencsére működött.

Egy utolsó kérdés: szerinted a regény- vagy forgatókönyvírás mekkora részben adottság és mennyire tanulható?

Mind a kettő tanulható, forgatókönyvírást én is tanultam, meg lehet tanulni egy regénynek is a szabályait, bár azt gondolom, hogy nagyon nagy különbségek vannak a szórakoztató irodalom vagy az úgynevezett szépirodalom tekintetében, hiszen a szépirodalomban sokkal kevesebb szabály van. Egy szórakoztató műnél viszont adott, hogy miért ül le az olvasó: szórakozni akar, ki kell őt szolgálni, tehát szerintem itt kötöttebb a műfaj. Meg lehet ezeket a szabályokat tanulni, lehet őket alkalmazni, de valamilyen szinten kell hozzá tehetség és affinitás, hogy olyan történeteket dolgozzon ki az ember, olyan ötletei legyenek, ami más, mint ami korábban volt.

A bejegyzés szerzője Nánai Brigitta Lilla, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

süti beállítások módosítása