A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Szórakoztató hobbi vagy a művelt ember kötelessége? Amit az olvasási szokások elárulnak rólunk, és amit nem

2020. október 02. - KomMédia BME

„Már azt sem tudják, hogy néz ki egy könyv!” – hallani elég gyakran a vádat az interneten nevelkedett generációkkal szemben. Ez tényleg így van? És ha igen, az baj? Régen többet olvastak? Egyáltalán miért tulajdonítunk erkölcsi értéket az olvasásnak az internettel vagy a filmekkel szemben? A továbbiakban betekintünk az olvasáskutatás történetébe, és megpróbáljuk megválaszolni a fenti kérdéseket. 

Leiner Laura népszerű tiniregény-sorozatának, A Szent Johanna Giminek főhőse a barátai szerint különc. Sőt: stréber. Nem is akármivel érdemelte ki ezt a jelzőt, a történet szerint Rentai Reni folyton olvas, méghozzá bármit, ami a kezébe kerül, és minden könyv a kedvence. A tanárok odavannak érte, az osztálytársai viszont értetlenül állnak a hobbija előtt, és minden lehetőséget megragadnak, hogy piszkálják vele. Már a történet elején megszületik tehát az értékítélet, hogy a középiskolás fiatalok szerint olvasni „ciki” – paradox módon mindez egy ifjúsági regényben.

pexels-cottonbro-4866043.jpg

(via)

A fenti példa jól mutatja, hogy néz ki mostanában az olvasás mint szabadidős tevékenység kulturális reprezentációja. Akár a trendi geek vagy nerd jelzővel illetik az olvasni szerető embert, akár pejoratívan strébernek nevezik, az olvasásszeretet mint fő tulajdonság hangsúlyozása azt sugallja, hogy a szóban forgó tevékenység valami szokatlan, gyanús hobbi. Ki akarna unalmas, fekete-fehér betűkből összerakni egy történetet, amikor ott van a látványos film, a szórakoztató YouTube videó?

A kérdés költői, természetesen nagyon sokan. Már az interneten is több formátumban, olcsóbban juthatunk hozzá olvasnivalóhoz, noha maga a digitális olvasás egészen másképp veszi igénybe az agyműködést. Az e-könyvek esetében viszont csak a tartalmat vásároljuk meg, így az olvasmányélményt még a könyvborító sem befolyásolja. A fiatalok körében hódít a young adult, a fantasy és más szórakoztató műfajok, de a szépirodalom kedvelői is hallatják a hangjukat az olvasás trendivé tételét célzó kezdeményezésekkel, mint például a POKET Zsebkönyvek vagy a Vates ruhamárka.

A fenti bekezdés után lehet, hogy az olvasó megkönnyebbülést érez. Elhalkul a fejünkben a sok kiábrándult hangvételű amatőr Facebook- és blogposzt hangja, miszerint a fiatalabb generációk már csak a telefont nyomkodják, bezzeg könyvet a kezükbe sem vesznek. Hiszen az olvasás valami mélyebb, intellektuálisabb tartalomfogyasztás, mint például a netezés, filmnézés. Igaz? Éppenséggel lehet. Ahhoz viszont, hogy ezt magabiztosan állíthassuk, nem árt ismerni az olvasási szokások és azok karosszékből való megítélése mögötti mozgatórugókat.

Ennek is van tudománya

Magyar olvasáskutatás huszadik század közepe óta létezik – nagyjából azóta, hogy a tájékozódásnak olyan alternatívái jelentek meg, mint a rádió és a televízió. A Gereben Ferenc kutató által elnevezett olvasásszociológia elsősorban arra keresi a választ, hogy milyen társadalmi változásokkal hozható összefüggésbe, hogy egy adott társadalom tagjai mennyit és mit olvasnak.

Gereben 2017-es összefoglaló olvasásszociológiai publikációját Lukács György szavaival vezeti be: „a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus”. A hatvanas években Lukács ezzel a szállóigévé vált mondattal arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a szocializmusban elképzelhetetlen az olyan család, melynek egyetlen könyve sincs. Úgy látszik, a kijelentés meglehetősen elhamarkodott volt: egy 1964-es kutatás eredményei azt mutatják, hogy ebben az időszakban a családok egyharmadának egyetlen könyve sem volt otthon. Ami pedig még meglepőbb, hogy ez az adat tulajdonképpen a magyar olvasáskutatás történetének legjobb eredménye – már ha azt tekintjük jó eredménynek, hogy az emberek viszonylag gyakran olvasnak.

Egy elgondolkodtató adat

Első ránézésre nem kelt aggodalmat ez a régi, de még mindig érdekes adat: a 2005-ös A Nagy Könyv játékon 15 ezer magyar szavazó csaknem egynegyede Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét jelölte meg kedvenc könyveként. Nincs ebben semmi meglepő, Gárdonyi műve nagyjából 60 éve minden magyar könyvlista élén ott van, csakúgy, mint A Pál utcai fiúk vagy a Tüskevár. A közös pontot valószínűleg nem kell bemutatnom: ezek a magyar iskolások kötelező olvasmányai.

pexels-photo-1314584.jpeg

(via)

Mielőtt meghatódnánk ezen a választáson, tegyük a kezünket a szívünkre: tízéves gyerekként tényleg katartikusan szerettük az Egri csillagokat? Olyannyira, hogy húsz, harminc év után is kedvenc könyvként jelöljük meg egy szavazáson? A válaszunk éppenséggel lehet, hogy igen – az Egri csillagok azok közé a kötelező olvasmányok közé tartozik, melyek az adott korosztálynak szólnak és könnyen olvashatóak. Nem járunk messze az igazságtól, ha ennek ellenére torzításnak érezzük, hogy a regény a magyarok valódi kedvence lenne. Németh Nóra Veronika 2010-es kutatásában az általa megkérdezett egyetemisták negatív élményként festették le általános- és középiskolai olvasmányélményeiket, és többen is úgy érezték, ezek a könyvek vették el a kedvüket az olvasástól.

És a rendszeresen olvasók?

A moly.hu olvasói közösségi oldal kedvencnek jelölés szerinti listája egészen más eredményeket hoz: első helyeken a Harry Potter-sorozat kötetei, Az éhezők viadala, A Gyűrűk Ura, Trónok harca, a már említett Szent Johanna Gimi-sorozat. Klasszikusok közül pedig A Mester és Margarita, 1984, Abigél, Büszkeség és balítélet szerepelnek az első oldalon.

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke a 24.hu-nak elmondta, hogy A Nagy Könyv játékban valószínűleg a könyvcímek ismertsége volt a mérvadó, és az sem biztos, hogy a szavazók valóban elolvasták azokat a könyveket, melyekre leadták a voksukat. Gereben Ferenc szerint az iskolai olvasmányélmények és a tananyag játsszák a legnagyobb szerepet az emberek irodalmi kánonról alkotott képének formálásában, így egy ilyen játékban a szavazó úgy gondolhatja, akkor tűnik művelt embernek, ha egy jól ismert és hazafias témájú regényt jelöl meg kedvenceként. Így történhetett az is, hogy a lista egy jóval szerényebb helyére szorult a már akkor populáris és felmérhetetlen kulturális hatású Harry Potter, amely mára egyes globális könyvlistákon egyenesen a Bibliával vetekszik az első helyért.

Kulturális apokalipszis?

Érdemes megfigyelni, hogy az olvasási szokásokról szóló írások hogyan befolyásolják a témáról való gondolkodásunkat. Németh Nóra Veronika fent említett publikációjában újra és újra negatív tanulságként prezentálja az eredményeit. A könyvolvasás fontossága annyira magától értetődő, hogy első olvasásra még tudományos szövegben sem tűnik fel ez az erős értékítélet. Maga az olvasásszociológia is egyfajta kulturális apokalipsziskutatásként robbant be: a tudományos vizsgálatra aligha érdemes témából egy csapásra égető kérdést csinált az, hogy már nem fogyasztunk annyi könyvet.

pexels-photo-220326.jpeg

(via)

Nem telik el hét anélkül sem, hogy az interneten valaki ne pötyögné be a klaviatúráján vagy az okostelefonján, hogy milyen aggasztó, hogy manapság már nem olvasunk – ez pedig az úgynevezett morális pánikkal mutat rokon tüneteket.

A morális pánik elmélete

Az elmélet arról a jelenségről szól, amit akkor érzel, ha bekapcsolod a tévét, és épp a Való Világ egyik celebe nyilatkozik nem túl választékosan az új életéről és a luxusvillájáról, eközben pedig bikiniben mutogatja tökéletes testét egy snittben. A morális pánikot a médiában megjelenő értékváltások okozzák, az érzés társadalmi méretű. Lényege, hogy a tartalomfogyasztó indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonít egy jelenségnek a jövőre nézve, és hirtelen abban látja minden társadalmi romlás forrását.

Az olvasási szokásokkal kapcsolatos morális pánikszerű reakciót valószínűleg az táplálja, hogy a könyveket a magaskultúrával, annak alternatíváit pedig a kommercializálódott tömegkultúrával azonosítják. Holott ez az azonosítás hamis, hiszen sem könyvformátumban, sem más médiumokban nem kizárólag homogén tartalommal találkozhatunk. Ugyanakkor felmerül az is, hogy helyes-e erkölcsi kérdésként megközelíteni azt, hogy egyes társadalmi csoportoknak milyen típusú tartalomfogyasztás válik kedvére, és hogy milyenhez jutnak egyáltalán hozzá.

Ha úgy tetszik: sajnos valóban nem a könyv a magyar ember legkedveltebb tájékozódási forrása. Mi történt a könyvekben csak elvileg bővelkedő szocializmus előtt és azóta? Valóban leromlott, műveletlen társadalom lennénk?

A bejegyzés szerzője Konda Nikolett, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Mi teszi örökéletűvé a Spice Girls filmet?

A '90-es évek több szempontból is csúcsévtized a popkultúrában, ekkor született a Jóbarátok, az Oroszlánkirály és a Spice Girls, hogy néhány fontosabbat említsünk. Sokan (újra) átélnék az akkori életérzést, az öltözködési trendekben és a belvárosi bulikban ma is visszaköszön a nosztalgia-faktor, ismét itt vannak a bordák melegen tartására is alkalmas nadrágok és a holdjárók cipők. A divattippeket, életérzést és zenei iránymutatást egyetlen filmtől megkaphatjuk: a Spice Girls fiktív turnéját feldolgozó Spice World napokra a fülünkbe írja az évtizedet.

Egy angol zászló mintájú busz kanyarog London utcáin Meat Loaf-fal a kormány mögött, szürreálisan tágas, földönkívüli belsőt, és a Spice Girls tagjait rejtve. Egymást érik a koncertjeik, sülve-főve együtt vannak, a feszes menetrend mellett a szabadságuk erősen korlátozott, a helyzetbe kódolt konfliktus nyilvánvaló, de tudjuk, ha róluk van szó a barátság sosem ér véget. Hiába a kiszámítható cselekmény, a nevetségesség határát többször nem csak súroló látványvilág, az első pár perc után képtelenség fenntartani az ironikus távolságtartást. Elton John cameo-jánál még csak-csak megy, de amikor a Charlie angyalai Charlie-ja és egy Bond főgonosz keverékeként feltűnik maga Sir Roger Moore, akinek a kezében úgy cserélődnek a kiskedvencek, mint egy Spice Girls koncerten a fellépőruhák, ideje feladni. Nem is érdemes máshogy nézni az 1997-es filmet, mert egy percig sem akarja elhitetni a nézővel, hogy komolyan kellene venni.

 mv5bymzjzwqxn2utyzdiys00ntfmltg0ztitmjewotk5ndu1zdm4xkeyxkfqcgdeqxvyntm5nzi0ndy_v1_sy1000_cr0_0_672_1000_al.jpg

(via)

A komolytalanság egyik következményeként cselekményről csak azért lehet beszélni, mert arra épül a számtalan abszurd, a valóságtól több platformcipőnyire elrugaszkodott jelenet. A másik következmény az abszurditásból is ered: akik a legelvetemültebb költségcsökkentő ötletek felvállalásától, popkulturális utalásoktól és öniróniától fellelkesülnek, rendkívül szórakoztató másfél órát tölthetnek el. Felbukkan a filmben egy sor további híresség (például Stephen Fry és Hugh Laurie), a lábrázós dallamok mellé pedig kapunk egy beöltözős divatbemutatót, egy főgonoszt az Addams Family messzire szakadt rokonának személyében, girl powert, és annyi csillogásba mártott neonszínt, hogy a cukorkagyártóknak is többéves inspirációval szolgálhattak.

Ihletforrásból nincs hiány a Spice World-ben: a haladó '90-es évek követők is elleshetnek pár trükköt a színkavalkáddal jól variálható, izgalmas statement darabokról, akár a szkafandert, akár a kiskosztümöt érzik a melltartó alkalomhoz illőbb kiegészítőjének. Nem lehet persze mindenhová leopárdmintás kezeslábasban menni, így a visszafogottabb öltözködés kedvelői és a kezdők is szemezgethetnek a bő pulcsik, girl power feliratú pólók, atléták, vagy a kis virágos ruhák közül. Vagy választhatnak egy Spice Girls verziót a '90-es éveket tematizáló pólók tucatjaiból a filmben is látható feltupírozott, esetleg két copfba fogott hajjal.

image_1.jpg

(via)

A Spice Girls minden idők egyik legsikeresebb terméke, amit a film sem próbál másképp beállítani: a lányok egy gépezet részei, amiben többek között elvárás az együttműködés és barátságosság mindenkivel, aki belőlük vagy a hírnevükből élne. Ezen túlságosan azért itt nem törik magukat, de a jelenség valós. Felvett szerepeiket személyiségük mentén a média és a menedzsmentgépezet osztotta rájuk, ezeket hozzák is, de az egész megkonstruált jellege mellett (mind a film, mind az együttes esetében) az energiájuk, játékosságuk és lelkesedésük őszintének hat, és miért ne lehetne, hiszen harmincasok tömegei ugyanolyan lelkesedéssel éneklik ma is, hogy zigazig-ha, mint tették '96-ban a körbe-poszterezett szobájuk mélyén.  

Így készül a lányzenekar

1994-ben két zenei menedzser, Bob és Chris Herbert a fiúzenekarok sikerén felbuzdulva megálmodtak egy Touch nevű öt fős lánybandát. Válogatót hirdettek, a több száz jelentkező közül pedig Melanie Brown, Melanie Chisholm, Emma Bunton, és Victoria Beckham (később Scary Spice, Sporty Spice, Baby Spice, és Posh Spice) táncolták és énekelték magukat első körben a zenekarba. Geri Halliwell (Ginger Spice) később csatlakozott, átvéve egy korábban kiválasztott lány helyét. Összeköltözés, dalszerzés, gyakorlás következett, majd 1995-ben a csapat otthagyta a menedzserpárost és elindultak, hogy berúgják a brit pop ajtaját. Új menedzsert kerestek és találtak maguknak Simon Fuller személyében, felvették a Spice Girls nevet, majd 1996-ban jelent meg az első daluk Wannabe címmel.

Az identitásukhoz gyúrt girl power egyszerre tűnik marketingfogásnak és valós értéknek, amit hiába a kritikák, a sokmillió rajongójuk felé sikeresen közvetítettek. A 90-es évek férfiak és fiúzenekarok által dominálta zeneiparába robbantak be, és kezdtek feminizmusról, barátságról és összetartásról beszélni, ezt a hangot üti meg a film is. Magabiztosak és készek az érdekérvényesítésre, amit mini ruhákban és hordhatatlan cipőkben tesznek, de azt sugározva (és énekelve), hogy az ő testük, az ő döntésük. Így nem meglepő, hogy a film átmegy a Bechdel-teszten, olyannyira, hogy gyakorlatilag nem beszélgetnek férfiakról, ami az érában korántsem volt magától értetődő.

2019-ben a Spice Girls, a Londoni Olimpia óta először, újra összeállt egy rövid turné erejéig, amiből Victoria Beckham ugyan kimaradt, de a 80 000 fős közönség így is teljes élményt kapott. A koncertek között nem a Spice Bus furikázta őket, és talán nem bújkált a WC-kagylójukban  paparazzi, valami azonban biztosan közös a Spice World turnéjával: a lendület és elkötelezettség a szórakoztatás iránt.

A Spice World-re filmként hivatkozunk, de akként nehezen értelmezhető, a 3,5-ös IMDB értékelése valószínűleg annak köszönhető, hogy sokan megpróbálják mégis úgy nézni. Nincs megfejtés rá, hogy mi lehetne a pontos műfaji meghatározása, de bármi is az, abban biztosan 10/10.

konzerv.png

Ólomszkafanderek és kétkedő elvtársak - Mitől rémisztő a Csernobil című sorozat?

Az HBO és a Sky koprodukciójában készült Csernobil című sorozatot a kritikusok és a nagyközönség egyaránt hatalmas dicsérettel illette. Az öt epizód a híres atomerőmű katasztrófát részben hitelesen és tényszerűen mutatja be, de persze a fiktív elemek és a dramatizálás sem hiányozhat a hollywoodi alkotásból. A sorozatban meghökkentő nyugalommal bontakozik ki a tragédia. Miért fontos a földön heverő szürke, kőszerű törmelék? Miért nem hiszik el, hogy a reaktor felrobbanhat? A Csernobil az ismeretlen és a hihetetlen fegyverével hozza ránk a frászt. Spoilerek következnek.

Valljuk be, nem sokan tudjuk, pontosan mi történt a Vlagyimir I. Lenin atomerőműben 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor, annak is a 45. másodpercében (az első epizód címe - 1:23:45 - is erre az időpontra utal). Sőt, talán azt is beismerhetjük, hogy egy atomerőmű működésével sem vagyunk tisztában. Ez utóbbit, illetve a maghasadást és a reaktor felépítését a főszereplő, aki az Atomenergiakutató Intézet igazgatóhelyettese, kellően didaktikusan és felületesen felskicceli egy papírlapra a hozzá nem értő miniszterelnök-helyettesnek. Később azt is elmeséli neki, milyen lefolyása van a sugárbetegségnek, hogy a néző is tisztában legyen az alapvető információkkal.

cs2.jpg

(via)

Vannak azonban olyan elemek a sorozatban, melyeket a szereplők nem veséznek ki, bár ezek ugyanolyan rémisztőek lehetnek. Rosszat sejtet például a jódkapszula előkerülése és a készlet végessége: ugyanis ha a pajzsmirigyet nem telítik túl normál jódot tartalmazó kapszulákkal egy nukleáris baleseténél, a radioaktív jód bekerül az ember szervezetébe. Az ólomszkafanderben tevékenykedő elvtársakról pedig tudhatjuk, hogy a sugárbetegség őket sem kímélte, ahogyan Pripyat lakosságát sem, akik lassított felvételben nézik a távolban égő atomerőmű sugárzóan gyönyörű lángcsóváit, miközben költőien hullik rájuk a radioaktív pernye.

cs4.jpg

(via)

A horrorszerűen melankolikus látványvilág pedig abban a pillanatban kulminálódik, amikor végre szembenézhetünk a sugárzó reaktorral és annak vakító fényével. A sorozat alkotói persze ezekben az esetekben is segítik a megértést, de például a földre hulló grafitról talán kevesen tudják, hogy a reaktor felrobbanására és nem egy kisebb üzemzavarra utal.

graphite2.png

Nem látott grafitot a földön. Nem látott, mert az nincs ott.

És ezzel elérkeztünk a második ponthoz, amivel a Csernobilnak sikerül szorongást kiváltania a nézőből: a tagadás. A szovjet párttitkárok és magasabb pozícióban lévő mérnökök rendületlen hitetlenkednek és elutasítják a reaktor felrobbanását. A szakértők és nem szakértők technológiához való hozzáállását tökéletesen bemutatja a sorozat. Gyakran előfordul, hogy azok, akik magas pozícióban vannak, és döntéseket hoznak egy-egy technológia használatáról, nagyobb bizalommal fordulnak ezek felé, hiszen nem feltétlenül ismerik a tesztelés és a napi működés részleteit, így kevésbé vannak tisztában a kihívásokkal is. Jellemző, hogy bíznak az adott technológiában, támogatják használatát. Viszont akik közvetlenül részt vesznek a tesztekben és az üzemeltetésben, alacsonyabb magabiztosságot mutatnak és jobban tisztában vannak a veszélyekkel. Ezt szemlélteti az alábbi párbeszédrészlet is a sorozatból, mely egy politikus és egy mérnök között zajlott le:

- Biztosítottak róla, hogy nincs probléma. 

- De én állítom, hogy van.

- Az én álláspontomat jobban kedvelem, mint az Önét.

- Én atomfizikus vagyok. Mielőtt Ön helyettes párttitkár lett, egy cipőgyárban dolgozott.

A sorozat központi narratíváját ez a nyomasztó ellentét adja a szereplők között. Az erőműben dolgozó mérnökök közül is akadnak olyanok, akik egyszerűen nem hiszik el, hogy súlyosabb baleset történt, mint egy egyszerű üzemzavar - még azután sem, hogy kollégáik szemtanúik voltak a reaktor sérülésének. Vissza-visszatérő kérdés, hogy mégis hogyan robbanhat fel egy RBMK reaktor. Mármint nem az a konkrét reaktor, hanem elméletileg mi a magyarázat erre. Miután a választ még az atomfizikusok sem tudják, így valóban nehéz elképzelni, hogy ténylegesen mi történt Csernobilban.

A sorozat hosszan időzik az igazság tagadásán, ahogyan a mérnökök megpróbálják meggyőzni a politikusokat a történtekről, az evakuáció szükségességéről és a katasztrófa potenciális következményeiről. A téves információ azonban a Szovjetunió ellensége, és ahogy a Gorbacsovot megformáló karakter fogalmazott: “A hatalmunk a hatalmunkról alkotott benyomásból jön.” (Our power comes from the perception of our power.) És talán ez a sorozat fő üzenete, elkészítésének fő mozgatórugója, hogy bemutassa a szovjet elit és még inkább a szovjet rendszer okozta veszélyeket.

konzerv.png

6 kevésbé ismert, ám annál inspirálóbb tudós

2017. november 17. - Born Réka

Valószínűleg kevesen tudják, hogy november tizenhetedike 1941 óta a diákság világnapja. Ez alkalomból  olyan lelkes diákokból lett tudósokat gyűjtöttünk össze, akik bárki számára inspirációt jelenthetnek: az általános iskola padjaiban ülőknek éppúgy, mint a doktori disszertációjukat íróknak. 

Az Albert Einstein, Stephen Hawking vagy Steve Jobs személyét övező kultusszal mindannyian találkoztunk már - de mi a helyzet a tudomány azon nagy alakjaival, akikről kevésbé, vagy egyáltalán nem hallunk? Egyes nevek szinte teljesen feledésbe merülnek a többségi társadalom számára, hiába alkottak nagy jelentőségű dolgokat. Most 6 olyan tudóst, kutatót és felfedezőt mutatunk be, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a történelem nagy eseményeihez, a tudományos élet fejlődéséhez, vagy egyszerűen csak a világ jobb hellyé tételéhez - és a posztból az is kiderül, hogy milyen (pop)kulturális alkotásokkal kerülhetünk közelebb a munkásságukhoz.

 

shutterstock_292800188--tojpeg_1436282518366_x2.jpg

 

1. Hindu géniusz Cambridge-ben  

Srinivasa Ramanujan indiai matematikus anélkül vált a magasabb rendű (absztrakt) matematika úttörőjévé, hogy valaha tanult volna arról hivatalos formában. 13 éves korától már saját elméleteit állította fel, és egyedülálló matematikai kutatásokat dolgozott ki. Rendkívüli zsenialitását a cambridge-i egyetem egyik professzora, a később mentorává váló G. H. Hardy ismerte fel, és ő invitálta az indiai fiatalembert Angliába, ezzel kiemelve őt az ottani szegénységből. Ramanujan rövid élete alatt közel 4 ezer tételt alkotott önállóan, munkájával hozzájárult az analízis, a számelmélet, a végtelen sorozatok vizsgálatához, valamint számos addig megoldhatatlannak hitt matematikai probléma megoldásához. Eredeti és rendkívül szokatlan ötletei teljesen új területeket nyitottak meg, és számtalan további kutatást indítanak el a mai napig.

srinivasa-ramanujan.jpg

A Ramanujan életéről készült film, a The Man Who Knew Infinity, Robert Kanigel azonos című könyvét vette alapul és a két matematikus, mentor és tanítvány ellentmondásokkal teli viszonyára helyezi a hangsúlyt. 

Hardy megrögzött ateista volt, aki a logikában és értelemben hitt, míg a mélyen vallásos hindu Ramanujan a megérzéseire támaszkodott, és tudását a család istennőjének tulajdonította: együttműködésük mégis megváltoztatta a matematika világát.

2. Játék a matematikával

Ismét egy kiváló matematikus, ezúttal hazai pályáról: bár Péter Rózsa neve itthon sem tartozik az ismertebbek közé, a 20. század egyik legnagyobb, nemzetközileg is jegyzett magyar tudósa volt. Zsidó családba született 1905-ben, ezért élete során rengeteg akadályba ütközött - 1939-ben gettóba is zárták. A nehézségek ellenére megszerezte matematika-fizika szakos diplomáját, majd tanítani kezdett. A háború után megnyíltak előtte a lehetőségek: doktori címet szerzett, az ELTE professzora és az Magyar Tudományos Akadémia tagja lett.

Főképp rekurzióelmélettel foglalkozott, és tudományterületén ma is az ő verzióját használják bizonyos függvényekre. Mégsem erről, inkább oktatói tevékenységéről lett ismert. Elkötelezett célja volt játékos formában terjeszteni a matematikát, minél több emberhez közelebb hozva azt, különös gondot fordítva a humán beállítottságú emberekre. Játék a végtelennel című könyvével is épp ezt a célt akarta szolgálni - sikerült is neki. A ma is helytálló “ismertető” hatalmas sikert aratott, számos nyelvre lefordították. A szerzőről legutóbb a Huffington Post emlékezett meg a Rocket Girls oldal kezdeményezésén keresztül, amely rendszeresen mutat be olyan nőket, akik munkásságukkal hozzájárultak a világ megváltoztatásához.

3. Képregényes pszichológia

William Moulton Marston nevét is érdemes megjegyeznünk, az amerikai pszichológus ugyanis nem csak önsegítő könyvek írója, de a hazugságvizsgáló egy korai prototípusának feltalálója is volt - és nem mellesleg ő alkotta meg Wonder Woman alakját (aki idén nyáron kapta meg első egész estés mozifilmjét, amely jelenleg már 821 millió dolláros összbevétellel rendelkezik).

Az 1940-es években a DC Comics képregényeit a szupererővel felruházott férfi karakterek uralták. Marston egy újfajta szuperhős ötletével állt elő, aki nem az öklével vagy fegyverrel hódít, hanem szeretettel. Felesége erre állítólag csak annyit mondott: “Rendben, de akkor nőnek alkosd.” Marston tehát megalkotta Wonder Woman-t, az akkoriban még kevésbé elfogadott, felszabadult, erőteljes modern nő karakterét alapul véve, beleépítve felesége és élettársa személyes tulajdonságait.

dtei1o1ihbkate5rmjqu.png

Az általa írt történeteken keresztül rendre megjelent filozófiája, tanításai - nem véletlenül, hiszen saját elmondása szerint is hatalmas oktatási potenciál volt az egyre népszerűbbé váló képregényekben. Olyan komoly témákat dolgozott fel a csodanő kalandjain keresztül mint az igazság természete, a megbánás és vezeklés jelensége, a dominancia és behódolás érzelmi háttere, illetve mindezek szerepe a civilizációban.

A pszichológus nem mindennapi életéről, és Wonder Woman megalkotásáról szóló film idén ősszel debütált a tengerentúlon (Professor Marston and the Wonder Women).

4. A nő, aki mindenkinél jobban szerette a gorillákat

Jane Goddall-t, aki éveken át tanulmányozta a csimpánzok viselkedését nem kell bemutatni, míg Dian Fossey nevét már kevesebben ismerik - pedig a két etológus munkája sokban hasonlított egymáshoz. Fossey 18 éven keresztül vizsgálta a gorillákat a ruandai hegyekben. Tevékenységének köszönhetően ma már jóval inkább tisztában vagyunk ezeknek az állatoknak a fejlettségével és kommunikációjával, és nem utolsósorban sokat tett a már akkoriban veszélyeztetett fajnak számító hegyi gorillák megmentéséért.


dian-fossey-baby-gorillas-590-590x393.jpg

Elszánt küzdelme egyik lépéseként megírta a Gorillák a ködben című könyvét, amely hatalmas siker lett, az Universal rögtön le is csapott a jogokra, a Sigourney Weaver főszereplésével készült film bemutatóját azonban Fossey már nem élhette meg: 1985. karácsonyán brutálisan meggyilkolták - máig nem tudni pontosan, ki tette és mi okból.

Dian Fossey-t az általa alapított ruandai Karisoke Kutatóközpont területén, fogadott családja, azaz hőn szeretett gorillái mellett helyezték örök nyugalomra. Sírján ez áll: “No one loved gorillas more.”

5. Az energia szolgálatában

Az áram hasznosításához legtöbbünk Edison nevét kapcsolja, ám egy másik tudósnak is kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a kiépülő elektromos hálózatoknak köszönhetően a világ városai kivilágosodtak. George Westinghouse amerikai üzletember és mérnök a hadsereg kiszolgálása után számos eszközt (több mint 360-at) szabadalmaztatott, főképp a vasút számára - ilyen volt például a róla elnevezett légfék. Élete során 60 vállalatot hozott lére - ezek közül egy volt az, mely később meghatározta az egész életét.

Az 1880-as években meglátta a lehetőséget a váltakozó áramban egy villamosenergia elosztó rendszer létrehozására, és minden vagyonát befektette ennek fejlesztésébe és értékesítésébe, megalapítva ezzel a Westinghouse Electric & Manufacturing Company-t. Cégével azonban nemcsak az elektromos ipar úttörőjévé, hanem nyíltan Edison üzleti versenytársává is vált. Hogy eldőljön kinek a rendszere fogja erővel felruházni a világot, a két zseniális feltaláló között végzetes versengés kezdődött, melynek drámai történetét szintén feldolgozták: a The Current War várhatóan 2018 februárjában kerül a magyar mozikba.

 

6. A BME-ről a Holdra

Végezetül jöjjön egy újabb magyar név, amit nem árt ismernünk, sőt. A 89 éves Pavlics Ferenc ugyanis nem kevesebbet adott a világnak, mint a hold felszínét kutató járművet, a holdjárót. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, majd gyárak tervezésénél, azok termélési folyamatainak kialakításánál működött közre, mindeközben folyamatosan tanított a Műegyetemen. Az '56-os eseményeket követően azonban családjával együtt elhagyta Magyarországot, és az USA-ba települtek. Hamarosan Detroit-ban, a General Motors kutató részlegén kapott munkát, így elkezdődött kinti mérnöki pályafutása. Kezdetben a hadsereg számára fejlesztett nagy mozgékonyságú terepjáró járműveket, folytatva mellette tanulmányait a Michigani Egyetem posztgraduális képzésén.

holdjaro.jpg

John F. Kennedy 1961-ben meghirdeti az Apollo-programot, Pavlics ekkor kerül az űrkutatás közelébe. Hamarosan már a NASA által rendelt holdbázisú terepjáró kocsi főkonstruktőre, ami rengeteg vizsgálattal, teszteléssel és kutatással jár. Végül négy ilyen gépezetet hoznak létre (Lunar Roving Vehicle), melyek tervezéséért és kivitelezésért mint műszaki igazgató felelős. Évekkel később, idős kora ellenére még a Marsra küldött járművek kialakításában is részt vett.

pavlics2.jpg

A holdjárók a világ első Földön kívüli, és egyben valaha volt legdrágább autói voltak, különösen, mert csupán három napon keresztül voltak képesek működni. A négyből három ma is a Holdon található, az elsőt múzeumban őrzik. Pavlics életművével egy magyar dokumentumfilm sorozat, a Határtalan emberek egyik epizódja is foglalkozik, és bár ma is az Egyesült Államokban él, gyakran hazalátogat - ilyenkor szívesen tesz eleget hivatalos meghívásoknak, vagy interjúfelkéréseknek

kep_1.png

 Az ő történeteik is bizonyítják: tanulni mindig érdemes.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen és innen.

süti beállítások módosítása