A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Jóllét receptre: működhet a pszichoedukáció a közösségi médiában?

2021. június 10. - pannikiss

Fényerő fel, kontraszt le, itt legyen kicsit fehérebb, ott inkább simítsuk ki azt a pici szarkalábat. Kis retus a homlokon? Mehet! Hashtag bepötyögve, Share”. Blink-blink, jönnek is a lájkok. Kész is a valóságnak egy reprezentációja, ami talán szebb és tökéletesebb, mint amilyenek mi vagyunk. De legalább képviselik mindazt, amik lenni szeretnénk. Az már más kérdés, hova fajulhat mindez és kik lesznek ennek az orvoslói.

Sebtapaszok az Instagramon

A közösségi média platformjait sok szempontból lehet támadni, de semmiképp sem érdemes elfelejteni, hogy a valódi kódolói ennek a végeláthatatlan görgető felületnek mégiscsak mi vagyunk. Az Instagramra feltöltött képek mindössze csak tünetei egy a társadalom egészét érintő problémának, a másoknak való megfelelési kényszernek és egymáshoz való hasonlítgatásnak.

Ma már több mint 150 millióan használják az Instagramot. Naponta átlagosan 55 millió poszt születik, ezekre 24 óra leforgása alatt 1,2 milliárd lájk érkezik. Ez percenként több mint 800 ezer szivecskézést jelent. (Jamie, 2018; Blystone, 2019). Az, hogy a közösségi médián megjelenő képünk a megítélésünkre hatással van, kétségtelen. De hova vezethet mindez?

Az utóbbi időben a tudatos tartalomfogyasztás kiemelt hangsúlyt kapott a közösségi platformokon. Az internetes tartalomfogyasztás épp annyira befolyásolja a mentális jóllétünket, mint a fizikai erőnket az, hogy mit veszünk ki a hűtőből és dobunk aztán a serpenyőbe.

kepernyofoto_2021-06-07_11_07_33.png

(Pszinapszis Instagram: Gaál Bence, Csépke Bella)

Az Instagram azonban nem csak a kevés önbecsüléssel és óriási megfelelési vággyal küzdő felhasználók gyűjtőhelye. Az Instagramnak és a TikToknak is megszülettek már az orvosai, akik többek közt a pszichoedukációra támaszkova olyan témákat feszegetnek, amik nemcsak diskurzusokat indítanak el korábban tabuként kezelt jelenségekről, de segítenek az önelfogadásban és -fejlesztésben is. Ezek a vállalkozások gyógyítják azokat a sebeket, amiket a közösségi média ütött saját személyünk és mások megítélésén.

Eltitkolt mellékhatások

Amiről korábban nem mertünk beszélni, már természetessé vált egy olyan térben, ahol arc és név nélkül támaszkodhatunk segítő kezekre. És a képek között bizony feltűnnek azok a tartalmak is, amik témáját talán természetesnek veszünk, a gyakorlatban mégsem vagyunk rutinos gyakorlói a dolognak. A megfelelő kommunikáció, a mentális jóllét, a biztonságos kapcsolódás a társainkhoz mind-mind olyan témaköröket fednek le, amik elengedhetetlenek egy kiegyensúlyozott élet és egy egészséges önkép bebiztosításához – különösen egy világjárvány után.

A Pszinapszis csapata pont ilyen célokat tűzött ki az idén 25. alkalommal megrendezett esemény megszervezésekor. A pszichoedukáció, többek közt annak a közösségi oldalakon vállalt felelőssége és a koronavírus-járvány utáni kapcsolatfelvétel köré épül a július 9-11. között rendezett Életjel – ahol a korábban Instagramon lájkolt bejegyzések valóssággá válnak majd.

Az edukatív tartalmak, köztük a pszichológiai gyorstalpalók és segítő posztok kimozdultak a terápiás és intézményi térből. Manapság egyre több olyan kontenttel találkozhatunk, amik mélyebb betekintést nyújtanak a mentális zavarok világába, a pszichológusok nyújtotta segítség fontosságára és az ezekről folytatott tiszteletteljes diskurzusokra helyezik a hangsúlyt. Az önsegítő bejegyzések nemcsak önmagunk és társaink megismerésében, de a segítségnyújtásban és annak realizálásában is utat mutatnak, mikor érdemes szakemberhez fordulnunk.

kepernyofoto_2021-06-07_11_07_25.png

(Pszinapszis Instagram: Juhász Edina, Mándli Krisztina)

És úgy látszik, a TikTokon tevékenykedő pszichológusok és a sajátos grafikák mögé bújt szervezetek – mint a Pszinapszis vagy a Mélylevegő csapata – elérik céljukat. Az óriási követőtáborral rendelkező oldalak nemcsak támogató üzenetekkel segítenek a követőiken, de a maguk módján nevelnek is. Hogy ne vesszünk el az internet éterében, a hamis képek és információk világában, hogy a valódi énünk az, aki a tükörből és nem a szelfi kamerából tekint vissza ránk. Hogy nemcsak kellemes érzések és tökéletes, irigylésre méltó élethelyzetek léteznek, hanem sokan küzdenek szorongással, depresszióval és imposztor-szindrómával is. Ezutóbbi akár kitüntetett helyen is szerepelhetne a közösségi média mellékhatásainak feltüntetésekor.

Online is jól

A közösségi médián folytatott pszichoedukáció olykor azonban a visszájára is fordulhat. Egyrészről jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a TikTokon zenére mutogató pszichológusok és a grafikák mögé bújt szakemberek hogyan tudnak egy ilyen komoly témát a mémek éterében érvényesíteni. Másrészről a pszichológia világában folyamatosan visszatérő kérdés, hogy érdemes-e felcímkézni azokat a mentális zavarokat, amik amúgy minden személynél egészen más tüneteket is produkálhatnak?

kepernyofoto_2021-06-07_11_06_49.png

(Pszinapszis Instagram: Juhász Edina, Mándli Krisztina)

Az Instagram nem ér fel egy terápiás alkalommal, így a pszichoedukatív tartalmak sem jelentenek biztos diagnózist. Attól, hogy egy tárgyalt betegség tüneteit már megtapasztaltuk, nem jelenti azt, hogy súlyos patológiai eset a miénk. Fontos azonban megjegyezni, hogy ha visszatérően több tünetet is észlelünk magunkon, ha a pszichoedukatív tartalmak túlmutatnak az érdekes tabudöntögető diskurzusokon és ízig-vérig súlyos valóssággá válnak, mindenképp érdemes szakemberhez fordulnunk.

Az Instagram és más közösségi oldalak kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy fontos üzenetet nagy tömegekhez jutassunk el. Ennek megvannak a maga eszközei, hogy ez maradéktalanul meg is történhessen. Szükség van egy megfogó feedre, a közönség aktivizálásra és bizonyos trendek követésére is. Ettől még maga a tartalom nem lesz kevesebb. Amíg a tartalomgyártók hiteles módon nyúlnak ezekhez az eszközökhöz, a mondanivaló aligha csorbulhat. És hogy miért van erre szükség? „Fényerő vissza, kontraszt vissza, a retus felesleges. Jól vagyunk így.”
konzerv_1.png

Body Positivity: mozgalom vagy kibúvó?

A testpozitivitás jó pár éve felkapott témája a közösségi oldalaknak. Mégis mi az, amitől igazán izgalmas lehet ez a kezdeményezés és milyen árnyoldalai vannak? Kik és mit képviselnek, ami miatt ekkora visszhangja van a témának?

A közösségi média segítségével futótűzként terjedtek el a body positive (azaz testpozitív) gondolatok, amik így egyre több és több emberhez jutottak el. A szemlélet egyik legnagyobb lelőhelye az Instagram: rengeteg olyan influenszer van a platformon, aki kifejezetten sok, a témában releváns tartalmat oszt meg, vagy akár az egész fiókját eköré építi ki.

Az elsők egyike: Tess Holiday

A mozgalom egyik neves képviselője Tess Holliday, aki 2012-ben alapított Instagram fiókjával az egyik első olyan plus size modell volt, aki kiállt a testpozitív gondolatok mellett. 2015-ben ő került fel elsőként a People Magazine címlapjára, az amerikai 20-as ruhaméretet (ez az EU 48-50 méret megfelelője) meghaladó modellek közül. Mára már 2,1 millió követőt tudhat magának Instagramon, és saját ruhamárkát is alapított, amely kifejezetten a plus size méretekre lett szabva. Tess bátran vállalja önmagát úgy, ahogy van, és aktívan hirdeti a különbözőség elfogadását: legfőkképpen a női túlsúly normalizását, a teltebb idomok népszerűsítését képviseli.

th.png

(via)

Nemcsak a test a fontos

Természetesen nem egyedüli a témában, rajta kívül még számtalan olyan, sokak által követett influenszerrel találkozhatunk, akik a testpozitív irányzat elkötelezett tagjai. Mindenki kicsit magára formálja a mozgalom értékeit, és a saját problémáiról, a saját nyelvén, egyéni stílusában kommunikál a közönség felé. Például a híres énekesnő, Alicia Keys a természetes szépség fontosságára hívja fel a figyelmet: 2016-tól kezdve minden rendezvényen smink nélkül jelent meg.

Em Ford – angol influencer – felnőttként is pattanásokkal küzdött, amelynek elfogadásáról és kezeléséről számtalan online platformon (saját blogján, YouTube csatornáján, Instagram fiókjában) nyíltan kommunikált. Gigi Gorgeous az elfogadásra fókuszált: nemváltoztatását folyamatosan dokumentálta és kendőzetlenül osztotta meg az elmúlt években. A lista pedig szinte végtelen, rengeteg hozzájuk hasonló híresség állt már ki a nyilvánosság elé.

Egy kis történelem

Az ideálok felállításával szembemenő ellenvélemények nem újkeletűek: már a 19. század legvégén megjelentek olyan mozgalmak, amelyek az elvárt külső megjelenést kritizálták. Ezek a mozgalmak a feminista irányzatokkal karöltve nyertek térhódítást, ám akkor még kevés sikerrel. A ’60-as években Lew Louderback a „More people should be fat” (azaz „Több ember lehetne kövér”) néven megjelent esszéjében tér ki a „fat shaming” jelenségére, amely a nem megfelelő testalkattal rendelkező emberek nyilvános megalázását, kiközösítését jelentette. Az esszé megjelenése után megalakult a NAAFA (National Association to Advance Fat Acceptance) nevű szervezet, amely a túlsúlyos emberek kiközösítése ellen harcolt, valamint azért, hogy megváltoztassa a társadalom látásmódját az elhízás és az egészségre már káros túlsúly megkülönböztetésében.

Az igazi áttörés a ’90-es évek végén történt, amikor megalakult a The Body Positive nevű szervezet. Ez az alapítók szerint azért volt szükséges, mert olyan szabad közösséget akartak teremteni, ahol az emberek fellélegezhetnek a társadalomi nyomás alól a testüket érintő folyamatos kritikák tekintetében. Az azóta eltelt időben a közösségi médiának köszönhetően, a szervezet alapeszméi rengeteg emberhez eljutottak és még hangsúlyosabbá váltak. 2012 óta, az Instagram széles körű elterjedésével összefüggésben a testpozitivitás civil fórummá, aktivizmussá nőtte ki magát, melynek a képviselői erőteljesen kiállnak véleményük mellett. Testünk elfogadására bíztatnak, saját magunk szeretetére, és a magabiztosságra. A body positivity meghatározó témái közé tartozik a túlsúly, a testszőrzet, a menstruáció vagy a testi hibák normalizálása.

Mozgalom a mindennapokban

A közismert celebek és influenszerek hatására, és a mozgalom elterjedése miatt egyre többen kezdtek saját problémájukról, bizonytalanságukról megosztani információt. Hashtagek használatával (mint a #bodypositive vagy a #selflove) könnyen rátalálhatunk a testpozitív tartalmakra, aminek számtalan megjelenési formája lehet. Blogposztokkal, Facebookon és Instagramon megjelenő képek és videók millióival találkozhatunk, amit gyakorlatilag bárki posztolhat, aki azonosulni tud a mozgalom által képviselt értékekkel. Számtalan olyan esetet lehet látni, ahol hétköznapi emberek saját példájukon keresztül mutatják meg, hogy számukra mit is jelent a testpozitív hozzáállás. Személyes képek, bejegyzések sora található meg, ahol emberek a legnagyobb félelmeik, rejtegetett külső tulajdonságaik megmutatásával állnak ki a túlontúl idealizált testképek ellen.

kep1_1.png

A body positivity kritikus szemmel

A posztokban, és az azokat közzétevő emberekben egy közös dolgot figyelhetünk meg: leginkább nőket láthatunk body positive tartalmakkal megjelenni, amelyek sok esetben kifejezetten női témákra lettek szabva, erősen elhanyagolva a férfiakat. Őket vajon nem foglalkoztatja annyira a téma?

A Bradley Egyetem által összegyűjtött kutatások alapján, a válasz az, hogy nagyon is érdekli őket a saját kinézetük. A férfiak testképének megítélése is ugyanannyira fontos és sokakat foglalkoztató kérdés, mint a nők esetében. Ők is ugyanannyira ki vannak téve a média és a társadalom adta véleményeknek, hatásoknak, melyek együttesen alakítják az ideális férfiképet. Esetükben problémát okozhat a kopaszodás, a túlsúly, az edzett/atletikus test hiánya vagy a férfiasságot megtestesítő külső jegyek (mint a jó kiállás, átlag feletti testmagasság, erő) több-kevesebb hiánya. Dr. Ben Barry, a torontói Ryerson Egyetem professzora szerint a férfiak nem komfortosak olyan szituációkban, ahol saját kinézetükről kell beszámolniuk. A nyugati kultúrkör felfogásában értelmezett maszkulinitásba nem fér bele a mozgalom adta kitárulkozás, mert nőiességet áraszt és sérülékenynek mutatja be a férfiakat. Sok férfi ego pedig nem kockáztathatja meg, hogy kinevessék vagy megkérdőjelezzék. 

man.png

(via)

A méret nem számít?

A mozgalommal kapcsolatos másik probléma, melyre sokan felhívják a figyelmet, hogy esetenként túl elfogadók az emberek magukkal szemben. A túlsúly normalizálása mellett nem veszik észre annak veszélyes, olykor egészségkárosító következményeit. A „health at any size” (azaz „egészség bármely méret mellett”), és ehhez hasonló sugalmazások arra késztethetik az embereket, hogy ne foglalkozzanak a testsúlyukkal, hiszen úgysem ez a mérvadó. Az ellenvélemény alapja pedig nem áll távol a valóságtól: az elhízást a 21. század egyik népbetegségének tartják, amely hozzájárulhat a szív-és érrendszeri megbetegedésekhez, a 2-es típusú cukorbetegség, az asztma és egyes rákbetegségek kialakulásához. A bírálók szerint a kövérség és a túlsúly nem egy testalkat, mint ahogy a mozgalom képviselői sokszor beállítják, hanem a helytelen, mozgásszegény életmód, vagy valamilyen a háttérben meghúzódó betegség következménye.

Egy másik negatívum, a közösségi médiában megjelenő tengernyi testpozitív tartalommal köthető össze. A megnövekedett információáradat következtében sokszor átalakul az üzenet, az emberek félreértik annak tartalmát és már helytelenül adják tovább másoknak. Felszínesen értik csak, ezzel félreinformálják a többieket, további félreértést és bizonytalanságot generálva. A sokak által követett influenszerek esetén ez igazán nagy baj is lehet, hiszen egy-egy véleményvezérnek tartott szereplő akár milliókat is befolyásolhat. Ezen a ponton nem árt megjegyezni azt sem, hogy egyesek szerint a body positivity térnyerését is egyre inkább csak üzleti érdekek motiválják. A társadalom szélére rekedt emberek megszólítására ugyanis kifejezetten jól használható a mozgalom marketingkampányok és influenszerek segítségével. Nagyon jól célozható célcsoportot jelentenek, akiknek ugyanúgy eladhatók az egyes termékek, csak testpozitív köntösbe bújtatva. Plus-size modellek, sminktelen arcok, néhány testi hiba és már kész is a hirdetés.

A bejegyzés szerzője Nagy Fruzsina, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Instamamik: inspiráló közösség vagy idealizáló szerepvállalás? Érvek és ellenérvek a közösségi média népszerű szereplői mellett és ellen

A napjainkban elsöprő népszerűségnek örvendő Instagramon felhasználók millióinak posztjait tekinthetjük meg nap mint nap. Posztunk körüljárja az Instamami jelenséget, illetve rámutatunk három pozitív és három negatív aspektusra ezeknek a tartalmaknak a fogyasztásával kapcsolatban. 

Az Instamami az angol Instamom kifejezés magyar megfelelője. Az XXI. század véleményvezérei, az "Internet Anyukái" valóságos társadalmi jelenséggé váltak, a közösségi hálón azonban nem olvashatunk róluk hiteles definíciót. Számos sztereotípiával találkozhatunk megítélésük során. Nem csupán trendi mamikat érthetünk a megfogalmazás alatt, hanem fáradt édesanyákat is? Létezik középút, hitelesség, őszinteség? Beszélhetünk Instagram közösségről? Sok kérdés adódik az ’Instamamikat’ illetően.

De mik is azok a pozitív és negatív aspektusok, melyek felmerülhetnek a felhasználókban és az őket követő anyukákban?

k4.PNG

Courtney Justine brit Instamami gyermekével (via)

Érvek, az Instamamik ELLEN

1. Gyermekem: büszkeségem és brandem?

A 21. század egyik meghatározó témája a kommunikáció világában az úgynevezett sharenting, mely jelenség során a szülők gyermekeikről tartalmakat osztanak meg az interneten és a közösségi médiában. Egy 2010-ben végzett tanulmány szerint az Egyesült Államokban az édesanyák több mint 90%-a töltött fel 2 év alatti gyermekéről fényképet az internetre. Sok szülő bele sem gondol, hogy a gyermekéről való posztolás következményekkel járhat – gondoljunk például zaklatási ügyekre vagy a tartalmakkal való visszaélére, továbbá arra a tényezőre, hogy "ami egyszer felkerül az internetre, az ott is marad". Mindemellett egy Instamami tizenéves gyermeke évekkel a tartalom közzététele után nem feltétlenül lesz elragadtatva első, szponzorált bilin való üldögélésének visszatekintésekor.

2. Hitelesség? Őszinteség?

Az Instamamik oldalának megtekintésekor elgondolkodhat a felhasználó: a platformon található tartalmak milyen tekintetben és mennyiségben felelnek meg a valóságnak? Bár sok Instamami hozzáteszi tökéletesen beállított, harmóniát sugárzó posztja alá, hogy "Persze nálunk is vannak nehéz napok’"– a hitelesség látszatára törekedve – mégis, az oldalán közzétett tartalmak nincsenek összhangban ezzel a kijelentéssel. Hiszen a bejegyzések egy tökéletes, idilli családi élet pillanataiba engednek betekintést. Bár az emberek többsége jó eséllyel tisztában van azzal, hogy az élet és a gyermeknevelés nem csupán azokból az elkapott (beállított, megszerkesztett) pillanatokból áll, melyek az Instagram felépített világában szerepelnek, mégis, a hamis látszat befolyásolhatja az oldal látogatóit. A médiatartalmak folyamatos közzétételének világában a felhasználó rengeteg új információval találkozik, melyet tudatos médiafogyasztóként sem védhet ki feltétlenül, így az pszichológiai folyamatokat indíthat el a befogadóban.

k7.PNG

(via)

3. Önbizalom, komplexusok

Egy boldogságtól sugárzó, #matchymatchy (egymáshoz illő, egymást kiegészítő) szettet viselő anya és fia/lánya a XXI. század digitalizált terében korunk ’Madonna gyermekkel’ alkotásának megfelelője. A gyermek nem sír, nem lóg ki a fényképből a fél lába a fotózásról való menekülés közben. Mindig csinos, ápolt, szülés után is kisportolt testű édesanyjának pozitív aurája betölti a képet. Ők ketten egy tökéletes egység részei. Ezzel szemben az őt követő, megfáradt édesanya az Instamami márkás táskájára emlékeztető jelenséggel a szeme alatt kinyúlt pólóban pihen a kanapén, míg gyermeke 20 percre lehunyta a szemét. Felmerül benne a kérdés, és a kétely: vajon visszanyerem-e valaha a szülés utáni alakomat? Az én gyermekem miért nem lenne ilyen nyugodt egy fotózáson? A férjem mikor fog újra szépnek látni? Mit rontottam el?

A közösségi média egyik kikerülhetetlen aspektusa az önbizalom kérdésköre. Egy 2017-es tanulmány megállapította, hogy amikor az egyének szembesülnek azzal, hogy a közösségi médiában látott ismerőseiknek „jobb élete” van az övéknél, csökken az önbizalmuk.

Mielőtt azonban arra a konklúzióra jutnánk, hogy az Instamami profilok követésének csak és kizárólag negatív aspektusai vannak, vizsgáljuk meg azokat az okokat, amik miatt érdemes lehet ezen oldalak látogatása.

Érvek az Instamamik MELLETT

1. Inspiráció, motiváció

A közösségi média nem csupán romboló-, hanem építő hatással is bírhat céljaink, motivációnk elérésében. Kedvenc Instamamink fogyása - egy közvetlenül szülés utáni, majd két évvel későbbi és 13 kilóval könnyebb súllyal készült fénykép - erőt adhat azoknak az édesanyáknak, akik hasonló helyzetben vannak, és szülés előtti alakjuk visszanyeréséről álmodnak. Tisztában vannak vele, hogy ez sok lemondással, energiával és áldozattal járhat, de céljaik elérésében erősíti őket az általuk követett Instamami példája. Főleg akkor, ha az Instamami szöveges tartalmat is fűz a megosztott képhez, melyben bíztatja a többi édesanyát.

2. Támogatás, közösség

Ahogy a fentiek is mutatják, az Instamamik inspirálhatják, motiválhatják egymást és követőiket, valamint édesanyákként egy közösséget is alkothatnak. Egy Instamami szoptatós posztja alatt követőik megoszthatják közös és saját tapasztalataikat, panaszaikat és élményeiket, ahol egymás segítségére is siethetnek. Ez a jelenség a praktikus tanácsok mellett pszichológiai előnyökkel is jár, hiszen a digitális térben, egy a célcsoport számára fenntartott platformon meglepően sokan megnyílnak az influencernek és az oldal követőinek kommentjeikben. Édesanyák, akik talán személyes kapcsolataik során nem nyílik lehetőségük erről beszélni senkivel, így tapasztalataikat, érzéseiket az online térben osztják meg egy olyan közösségben, melynek ők a célcsoportjai. Megvitathatják testük-lelkük változását, mely az anyasággal jár.

k8.PNG

Courtney Justine brit Insamami és szülés utáni testének megmutatása (via)

A Buzzfeed beszámol az RSPH kutatásáról, melyet a közösségi média és mentális egészség kapcsolatának vizsgálatáról tettek közzé. A felmérésben részt vevő 1400 14-24 év közötti brit lány pozitív aspektusként jellemezte az Instagram közösségépítő hatását. Nem az Insagramon jelenlevő édesanyák szerepeltek ugyan a kutatás célcsoportjában, de általánosságban elmondható, hogy tanulmány számol be az Instagram közösségépítő hatásáról.

3. Tippek, tanácsok

A támogatás és közösség témakörhöz szorosan kapcsolódik az a jelenség, amikor egy Instamami kérdést tesz fel követőinek, (például hogy milyen mesét olvasson este gyermekének elalvás előtt), ahol a követők kommentben jelezhetik tanácsaikat, tippjeiket Az interneten a szülők által megosztott nevelési tanácsok, praktikák hasznosnak bizonyulhatnak, ám az esetek többségében nem szakemberektől származnak, így érdemes azokat fenntartásokkal kezelni.

A "sokan kérdeztétek" mondattal kezdődő posztok megítélése megosztó az Instagram felhasználók körében. Azonban ha nyitott szemmel járunk, valóban olvashatóak olyan kommentek a bejegyzések alatt, ahol egy kíváncsi követő szemet vet az Instatami által megosztott tartalmon szereplő Disney-gyermekruhaszettre vagy játékra. Kommentben érdeklődik hol szerezhető be az adott termék. Az Instamami válasza pedig idő-és energiatakarékosabbá teheti a karácsonyi ajándékvásárlást az ötlet és beszerzési lehetőség pontos meghatározásával.

A bejegyzés szerzője Farkas Fanni, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Pls help, hogyan tegyem boldoggá a növényemet?

Sokaknak talán nem kell bemutatni a Fife közösséget, mert vagy ők is a körbe tartoznak, vagy van legalább egy barátjuk, akinek növényszülővé válását figyelemmel kísérték. De honnan jön ez az egész növénygyűjtés és növénynevelési mánia? Milyen szociálpszichológiai okai vannak és hogyan hatnak az érintett generációra? Kit hívnak Plant daddy-nek? És milyen szerepet játszik ebben a Facebook, Instagram és Pinterest? Posztunkban ezeket a kérdéseket járjuk körbe.

Különböző kimutatások alapján 2016-ban az amerikai fiatalok szobanövényvásárlási statisztikái elkezdtek jelentősen megugrani. Ennek szemléltetéséhez két számadatot vegyünk például: a 2016-os National Gardening Survey szerint ebben az évben eladott szobanövények 31%-át az 1980 után született generáció vásárolta meg. De talán még látványosabb az a statisztika, hogy abból a 6 millió amerikaiból, aki ebben az évben kezdett kertészkedéssel foglalkozni, 5 millióan 18-34 év közöttiek voltak. A millenniumi generáció tagjai között tehát hirtelen nagy népszerűségnek kezdett örvendeni a beltéri növénytartás, avagy növénynevelés.

Ahogy az lenni szokott, nem sokkal az amerikai fiatalok után a magyar fiatalok körében is hódítani kezdett az új hobbi. Itthon még ennyire konkrét statisztikák nem elérhetőek, ám ami a trendet igazolja, hogy az utóbbi években elszaporodtak az ezzel a témával foglalkozó közösségi oldalak és csoportok. Számtalan beltéri növényekre specializálódott virágbolt nyílik, külön márkák és különböző vendéglátó üzletek épülnek erre a tematikára és ennek a célcsoportnak a kiszolgálására. Nem meglepő tehát, hogy már van itthon is szakértője a műfajnak, és egyre több növényinfluencert követhetünk be a közösségi platformokon is.

k1.jpeg

(via)

Te kutyás, macskás vagy növényes vagy?

Hangozhatna kicsit erőltetetten a kérdés. Általában minden témát boncolgató szerző két fő gondolattal indokolja a fiatalok hajlandóságát a növénynevelésre; az egyik a kitolódott gyerekvállalás, a másik pedig a lakhatás kérdése. A kitolódott gyerekvállalás okairól és következményeiről a szociálpszichológusok bizonyára órákat tudnának beszélni. Az minden esetre könnyen belátható, hogy mivel ez a generáció, az idősebb korosztályhoz képest általában később vállal csak gyereket, a tudatos vagy tudattalan igény mégis meg lehet bennük arra, hogy valakiről vagy valamiről gondoskodjanak.

„Plant Ladies Are The New Cat Ladies”

Persze a gondoskodási igény kapcsán szóba jöhetne valamilyen háziállat is; kutya, macska, vagy egyéb kisebb szőrmók, esetleg papagáj vagy kétéltű, és sokan bele is vágnak a gazdilétbe. Vannak azonban, akik inkább a növényeket választják, mert az egyszerűbb. Igen, egyszerűbb, mert egyedül lehet őket hagyni egy-egy napra, netán hétvégére, és még talán egy hetet is kibírnak anélkül, hogy az éhezés szélére kerülnének. Egy növényszülő könnyebben tud utazni, bulizni, kimaradni este egy kutyatulaj barátjához képest. A növénynevelés tehát amellett, hogy a felelősségvállalás érzését megadja, mégis sokkal nagyobb szabadságot biztosít. Talán nevezhetnénk egy hibrid megoldásnak is, amiben kell is felelősséget vállalni, de nem érződik olyan végzetesen súlyosnak, amiben ki lehet élni a gondoskodást, de nem veszi el az ember napi 3-4-24 óráját. Megadhatja azt az érzést az egyedül élőknek, hogy van, aki várja otthon, akivel paradox módon úgy beszélgethetünk, hogy közben nem beszél vissza, mint egy idegesítő lakótárs. Végső soron a növénynevelésre tekinthetünk úgy, mint egy a gyerekvállalás felé vezető út első lépcsőfoka, amellyel egyúttal kiválóan tesztelhetjük, mennyire megy nekünk a felelősségvállalás.

A jelenség másik fontos oka a lakhatási kérdésben gyökerezik, hiszen a magas ingatlanárak miatt a legtöbben ebben az életkorban bérleményben laknak, ahova sokszor nem is lehet állatot vinni. Az albérlői viszony továbbá azzal jár, hogy nem alakíthatják, fúrhatják, szabhatják kedvük szerint a lakás falait, az otthonos berendezés és dekoráció limitált lehetőségekben merül ki. Viszont a növény pont egy ilyen praktikus és ideális lehetőség, amivel könnyedén és gyorsan kellemes hangulatú teret teremthetünk, anélkül, hogy nagy költekezésbe vernénk magunkat. Nem mellesleg a Pinteresten, Instagramon és YouTube-on is számos ötletet találunk hozzá.

k2.jpeg

(via)

„Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.”

Ahány témával foglalkozó cikk, mindegyik hasonló érveket sorakoztat a növénynevelés jótékony hatásai mellett. Külön-külön talán egyik érv sem különösebben meghökkentő, a mennyiségük mégis meglepő lehet. Akkor lássunk néhányat:

  • szebb lesz tőlük a környezeted, kiváló dekorációs eszközök
  • egészségesebb is lesz tőlük az otthonod, hiszen, ha kis mennyiségben is, de tisztább lesz a levegő
  • nyugalmat árasztanak, feltöltenek, megteremtik az otthonlét hangulatát
  • a velük való foglalkozás jó alkalom a lassításra és elmélyülésre, jó érzés megfigyelni egy növényt, hogy hogyan érzi magát, kell-e neki víz, vagy van-e más szükséglete, esetleg hozott-e egy új hajtást, aminek növekedését napról napra követhetjük
  • gyors sikerélményt is adhatnak: egy-egy új levél vagy hajtás számunkra is pozitív visszajelzés, megerősítés, arra, hogy megfelelően gondozzuk őket.
  • remek dekorálási és személyre szabási lehetőség rejlik bennük, ráadásul gazdaságosan.

Ha még mindez nem lenne elég, kutatások bizonyították, hogy ha növények vesznek körül minket, sokkal kreatívabbak leszünk, javítja a memóriánkat, segítenek koncentrálni, emiatt hatékonyabbak leszünk. A szobanövényekkel való érintkezés csökkenti a fizikai és lelki stresszt, műtött betegeknél még a gyógyulást is elősegíti. Sokkal empatikusabbak és segítőkészebbek leszünk, valamint tudatosságra és türelemre nevelnek minket. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban az azonos érdeklődéssel rendelkező egyénekből közösséget épít.

Növény-szülői közösségek

Bár a szobanövény-nevelés otthon történik, és általában „magányos” tevékenység, a téma iránti érdeklődés és gyűjtőszenvedély mentén létrejöttek online közösségek, Facebook-csoportok, melyeknek tagjai egymást segítik. Megosztják tapasztalataikat a különböző növényfajták gondozásával, esetleges meggyógyításával kapcsolatban, valamint tanácsokat és tippeket adnak egymásnak a növényvásárlási lehetőségeket, leárazásokat illetően. Talán a legnagyobb és legaktívabb ilyen csoport itthon a Fiatal felnőttek növényt nevelnek névre hallgat Facebookon. Innen származik a Fife (=fiatal felnőtt) kifejezés is. A meghívásos alapon működő csoport jelenleg már közel 7 ezer tagot számol, és a napi posztokat és kommenteket olvasgatni, a fotókat nézegetni valódi szívmelengető élmény, süt belőlük a szeretet, a növények felé és így egymás felé is, erre jó példa a címben is olvasható, gyakran ismételt kérdésforma.

k3.jpeg

(via)

Kinőtt tehát egy egymás segítő növénygyűjtő-nevelő közösség, aminek tagjai magukat egyébként csak növényszülőnek nevezik. Ennek legnépszerűbb angol megfelelői a #plantparent, #plantmom vagy #plantdaddy. Ez utóbbi kifejezés nem olyan rég már az Urban dictionarybe is bekerült az alábbi definícióval: „plant lover, plant buyer, plant supporter, urban jungle enthusiast, green thumb - man or woman!”. És ezt fontos megjegyezni, hogy tehát a növénynevelés nem csak a lányok szenvedélye lehet, a férfi nem egyre több képviselője kap rá a növénynevelgetés ízére, mint például Molnár Dávid, aki dzsungelesítési indíttatásáról a 24.hu-n vallott.

Hova tovább?

Ez az egész urban jungle és szobanővény mánia tehát már pár éve hódít itthon is, az új piaci szereplők pedig gomba módjára szaporodnak, a jelenség fókuszáltabb kutatása még várat magára. A növény nevelő közösségek tagjai milyen közös vonásokkal bírnak? Mennyire szélsőséges tud lenni a növények iránti megszállottság, és hogyan kell elképzelni a növényaddikciót? Milyen anyagi vonatkozása van egy-egy otthoni növénykollekció beszerzésének és gondozásának? És így tovább. 

A bejegyzés szerzője Tóth Klára Fanni, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Hogyan kommunikál eredményesen egy márka a COVID-19 után?

A 2020-as év minden bizonnyal merőben új kihívások elé állította az egész társadalmat, hiszen a világot márciusban megbénító koronavírus járvány nemcsak az egészségügyi szektorra, hanem az üzleti élet szereplőire is igencsak komoly hatással volt. Az mindig érdekes kérdés, hogy egy globális válsághelyzetre miként reagálnak a piaci szereplők, hogyan kommunikálnak a márkák a közönségeikkel, ugyanis számtalan eltérő stratégia bukkan fel. Ilyen értelemben, az elmúlt hónapokban voltak márkák, akiknek az online jelenléte sokkal dominánsabbá vált, viszont voltak olyan brandek is, akik ettől egy teljesen eltérő utat választottak. Az utóbbi kategória szereplői közé sorolható többek közt a Coca-Cola is, melynek különleges válságmenedzselési stratégiáját Mérő Ádám mutatta be, az idén immáron ötödik alkalommal megrendezett Marketing Summit Hungary-n, Magyarország egyik legrangosabb szakmai rendezvényén.

A 2020-as Summit különlegessége, hogy a koronavírus hatásait és az újrakezdés kihívásait helyezte fókuszba, nagy hangsúlyt fektetve ugyanakkor az emberiség jövőjét és környezetét érintő legfontosabb témakörökre is. Az ország számos pontjáról, sőt még határon túlról is érkeztek olyan szakemberek, brand managerek és specialisták, akik nagyjából 20 perces prezentációkat tartva váltották egymást a pódiumon. A program tehát, kifejezetten színesnek és sokrétűnek bizonyult, a következő paragrafusokban azonban arra az előadásra szeretnék betekintést nyújtani, mely kifejezetten a Coca-Colara fókuszált, Hogyan kommunikál eredményesen egy márka a COVID-19 után?” címmel. 

coca_cola_kampany_1.jpg

(via)

We are in this together

Bizonyára kevesen vannak, akiknek Mérő Ádám neve ne lenne ismerős. A közel 18 évnyi tapasztalattal rendelkező médiaszakember, 15 év médiaügynökségi munka után, 2017-ben távozott a Mindshare business igazgatói pozíciójából és a Coca-Colához szerződött mint CEE Business Unit Connection & Media Manager. Pályafutása során ügyfelei között megfordult a Ford, Volvo, Mondelez, Richter Gedeon és a Friesland, ezenfelül pedig számos szakmai díjat is a magáénak tudhat. Az utóbbiak közül említésre méltó többek között az Arany Penge, Purple Heads, Ringier Legjobb Kreatív Sajtóhirdetés, illetve a 2013–ban elnyert arany és ezüst EFFIE díj. 

No de vágjunk is bele. Miről szólt tulajdonképpen az előadás?

Amint a cím is sugallja, Mérő Ádám a Coca-Cola marketing- és kommunikációs stratégiáját vázolta fel, melyet a vállalat a COVID kezdetén, illyetve a COVID alatt dolgozott ki, valósított meg. Ezt alapul véve, a nagyjából 20 perces prezentációt az előadó két blokkra osztotta fel: első körben bemutatta azt a kampányt, melynek során a Coca-Cola az összes social média felülete átadásával a Vöröskereszt munkáját támogatta. Majd pedig, második körben a koronavírus alatt kivitelezett kampányokról beszélt (szám szerint háromról), melyek összefoglaló neve s egyben mottója is az “open like never before”, azaz “nyitottabbak mint valaha” lett. Kezdjük is az első kampánnyal, mely a Vöröskereszt megsegítésére fókuszált.

Ahogyan annak mindannyian szemtanúi lehettünk, az elmúlt hónapokban kialakult vírusválság megnehezítette nemcsak a hétköznapi emberek életét, hanem az olyan szervezetek és alapítványok mindennapjait is, akik alapvetően adományokból tartják fenn magukat és így segítenek másoknak is. Nem volt ez másként a Magyar Vöröskereszt esetében sem, aki mellett viszont a Coca-Cola teljes vállszélességgel kiállt.

coca_cola_kampany_2.png

(via)

Először egy véradó kampány lett meghírdetve, amit a Coca-Cola televízióban, online videóban és egyéb médiumokon keresztül is népszerűsített. Ez egyébként egy teljes mértékben non-branded kampány volt, ahol csak az volt a fontos, hogy a vállalat erőforrásaival, az előre betervezett marketing büdzséjével segítsen egy olyan szervezetnek, amelynek egyébként az infrastruktúrája meg lett volna hozzá, hogy mindezt facilitálja, de nyilvánvalóan a reklám- és marketing büdzséje, valamint az értékesítési felületei nem álltak rendelkezésre. Áprilistól a Coca-Cola az összes social média platformját átadta a Magyar Vöröskeresztnek, tehát gyakorlatilag a vállalat Facebook oldala, Instagram oldala és Youtube csatornája a Vöröskereszt social média csatornájaként kezdett funkcionálni. Azaz, a Coca-Cola mint márkázott termék, márkázott identitás ezeken a csatornákon nem volt jelen.

Mindemellett, a vállalat az időseket helyezte a kampány egyik középpontjába, támogatva ezáltal a hová tetszik menni kérdőívet”amit online és fizikai formában is terjesztettek. Gyakorlatilag a kérdőívnek az volt a célja, hogy azok az idős emberek, akik nem tudtak vagy nem mertek elmenni vásárólni, segítséget kapjanak a Coca-Cola, illetve a Vöröskereszt önkénteseitől. Az idősek megsegítésére irányuló kampány a social média terében is kibontakozott, ahol olyan influenszerekkel mint Pamkutya, illetve az előzőekben mémként elhíresült Hide the Pain Harolddal próbálták felhívni a lakosság figyelmét a probléma fontosságára. Végül, de nem utolsó sorban, a Coca-Cola átalakította az olyan, korábban egyébként brandingelt platformjait is, mint a kibeszélő show, mely egyébként egy Youtube-os content, s tulajdonképpen ezáltal ezek is edukációs platformokként, illetve a Vöröskeresztet segítő content hubokként lettek újradefiniálva.

coca_cola_kampany_10.jpg

(via)

Természetesen a Vöröskereszttel való összefogás volt a fundamentális cél, viszont Mérő Ádám hozzátette azt is, hogy nem csak nekik, hanem 165 millió forint értékben (ami egyébként marketing büdzsé volt), más szervezeteknek és egészségügyi intézményeknek is segítettek, mint például a Magyar Élelmiszerbank Egyesület vagy a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet. így jutott tehát kifejezésre a Coca-Cola híressé vált szlogenje, a “we are in this together”.

Open like never before

Az előadás második fele annak a három kampánynak a bemutatására fektette a hangsúlyt, melyek az “open like never before” összefoglaló nevet kapták. Mérő Ádám szavaival élve, a vállalat nagyon sokat gondolkodott házon belül, hogy egy ilyen helyzetben egy márkának mi a mondanivalója, mi az a társadalmi felelősség, amit fel kellene vállalnia. Állítása szerint sokan mondták, hogy nem kell a márkának kilépnie a piacról, hiszen a Coca-Cola arról szól, hogy az emberek oltsák vele a szomjukat. Ennek ellenére, a magyarországi team mégis úgy gondolta, hogy ez egy igen nehéz helyzet és a vállalat ahelyett, hogy promóciós üzenetekkel árasztaná el az összes reklámhordozót, inkább segítséget kell nyújtson a rászorulóknak és pozitivizmust kell sugározzon, hiszen a Coca-Cola márkaértéke mindig is az volt, hogy “a pohár mindig félig tele van”.

Szoros összefüggésben az eddig felvázolt aspektusokkal, Mérő Ádám bemutatta az open like never before kampány reklámfilmjét, melynek "főszereplője” egyébként George the Poet brit költő és rapper, majd pedig kitért a már említett három szakasz részletes bemutatására is.

1. Június közepén került sor az első aktivációra, amit úgy neveztek el, hogy “this Coke is on us”. Ez tulajdonképpen azt takarta, hogy az újranyitás első pillanatában a Coca-Cola azt üzente a magyarországi fogyasztóinak, hogyha június 19-én visszatérnek a vendéglátóipari helyekre, akkor az első Colára a vendégeik lesznek. A kampányt a vállalat százezer palack üdítővel támogatta, elősegítve ezáltal azt, hogy a fogyasztók és a vendéglátó helyek újra egymásra találjanak. Természetesen ekkor a Coca-Cola már visszakapta a social média felületeit, így elsősorban az online szférában probálták népszerűsíteni a kampányt. A social médiában egy millió körüli net reach-et értek el, s amint azt Mérő Ádám is hangsúlyozta, büszkék voltak arra, hogy egy ilyen nagy volumenű aktivitást véghez tudtak vinni, különös tekintettel arra, hogy ez a kampány az újranyitás premén valósult meg.

coca_cola_kampany_2.jpg

(via)

2. Júliusban került sor a kampány második részére, melyben a Coca-Cola azt a szektort próbálta felkarolni, melyen elsőként vonult át a vírushelyzet okozta krízis. Ilyen értelemben, a vállalat azoknak a vendeglátóipari helyeknek, éttermeknek, bároknak, pizzériáknak és puboknak próbált segítséget nyújtani, melyeknek ideiglenesen be kellett zárniuk, tehát üzletileg (potenciálisan) összeomlottak a járványnak köszönhetően. A Coca-Cola összesen 431 vendéglátóipari helyet választott ki Budapesten, illetve nagyobb vidéki városokban, s őket a júliusban perszonalizált kreatívokkal és kampánycélzásokkal, úgynevezett hiperlokális célzásokkal támogattak. De hogyan is kell elképzelni ezt a munkafolyamatot?

Alapvetően, miután a Coca-Cola megállapodott az adott vendéglátóipari helyekkel, a vállalat munkatársai külön fotókat készítettek minden egyes étterem ikonikus fogásáról, mellyel egyébként a tulajdonos, a séf vagy esetleg egy felszolgáló pózolt. Ezt követően pedig, a vállalat az elkészült fotók mögé helyezte a kampányt, s ezt az egészet egyesítve a hiperlokális célzásokkal körvonalazódott tulajdonképpen az “open like never before” kampány második fázisa. Mint ahogy azt Mérő Ádám is kifejtette a 2020-as Marketing Summit Hungary konferencián, “mindez nagyon egyszerűnek tűnik, de az egésznek a leszervezése, a célzási beállítások, a programatic alapú vásárlás, s az egész kampány messzemenően nem volt könnyű feladat”. 

coca_cola_kampany_6.jpg

(via)

3. A kampány harmadik pillére egy országos fogyasztói promóció volt, melynek tematikája egy olyan üzletágat próbált támogatni, mely korábban a Coca-Cola számára is kissé idegennek hatott. Ennek fényében, a vállalat a magyarországi turizmust igyekezett lábra állítani azáltal, hogy arra buzdította az embereket, hogy a saját országukat fedezzék fel jobban mint valaha, azaz igyekezzenek izgalmas belföldi desztinációkat találni. A kampány harmadik felvonása egyébként augusztus 17.-én kezdődött és november 30.-án zárult.

coca_cola_kampany_11.jpg

(via)

Összegzésképpen, Mérő Ádám szavaival szeretném zárni posztomat: “mi, mint Coca-Cola, úgy tekintünk erre az egész helyzetre hogy együtt vagyunk benne, csak olyan kommunikációt szeretnénk megejeleníteni ami valamely társadalmi csoport, rászorult ágazat vagy bajban lévő fogyasztó számára értéket teremt, valóban segít… csak ilyen reklámüzenetekkel fogunk kommunikálni amíg el nem vonul a vihar”. 

A bejegyzés szerzője Szatmári Evelin, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

Beteges, ha minden nap megnézem a profilját?

2020. szeptember 25. - KomMédia BME

A közösségi média berobbanásával új értelmet nyert a „stalking” ige (magyarul: titokban követ, kukkol). De mit is jelent ez a Facebook és az Instagram világában? 

Az olyan népszerű közösségi média oldalak megjelenésével, mint a MySpace, IWIW, később pedig a Facebook vagy az Instagram, a felhasználók rengeteg személyes információt tettek elérhetővé magukról az interneten. Ha valakit követünk valamelyik platformon, könnyen megtudhatjuk, hogy kivel töltötte az idejét, hol nyaralt a családjával/barátaival, mit evett, vagy milyen filmet nézett meg – a lista végtelen. A közösségi oldalakkal a kapcsolattartás is átalakult a 2000-es évek elejétől. Ma már nem kell felhívni valakit, vagy véletlenül összefutni vele a metrón ahhoz, hogy megtudjuk, hol tart éppen az életében. De ezzel könnyű visszaélni.

unnamed.png

(via)

Mit jelent a stalking?

Az online stalking vagy cyberstalking az internet szerint két különböző dolgot jelenthet. Az egyik megközelítés a zaklatás oldaláról fogja meg a fogalmat, azaz a „cyberstalking zaklatás, ami az interneten keresztül történik. Célpontjai lehetnek egyének, csoportok vagy akár szervezetek, és megnyilvánulhat rágalmazás vagy fenyegetés formájában.”

Ugyanakkor egy „könnyedebb” hétköznapi jelentése is kering a világhálón, ami sok mindenkinek lehet ismerős tevékenység. Az Urban Dictionary szerint a stalking nem más, mint a

„kényszer, hogy minden lehetséges tudást megszerezzünk egy emberről a Facebook, Instagram, Twitter, Tumblr, és néha akár Pinterest oldalain keresztül”.

Manapság sokan az internetet hívjuk segítségül, ha érdeklődünk valaki iránt. Igyekszünk minél többet megtudni róla, keresni a közös pontokat az internetes profilok alapján. Kíváncsiak vagyunk, vajon ő is tagja-e a Harry Potter fanclubnak Facebookon, vagy esetleg ő is követi a kedvenceinket Instagramon vagy Youtube-on. De az is ismert jelenség, amikor azért keressük fel a közösségi oldalakat, hogy megtudjuk, hogyan boldogul az exünk a szakításunk óta. A Mindset Pszichológia cikke szerint minden harmadik ember volt már abban a helyzetben, hogy korábbi partnerének az online profilját rendszeresen ellenőrizte a szakítás után. A cikk azt is kiemeli, hogy az online stalking negatívabb hatást gyakorolhat az emberekre, mint az offline találkozás, hiszen a közösségi oldalakon olyan információval szembesülhetnek, ami egy találkozás során nem merül fel (például új kapcsolat). Ezen kívül a stalking izgalma a vágyódást is növelheti az expartner iránt, így is megnehezítve a továbblépést.

Mikor lehet veszélyes?

A stalking lehet teljesen ártalmatlan cselekedet, de veszélyes eszközzé is válhat. Nézhetjük ezt a stalking művelőjének és az elszenvedőjének is a szemszögéből, lehet a kérdést jogilag és érzelmileg is megközelíteni. Hiszen nagyon más érzelmeket vált ki belőlünk, ha arra gondolunk, ahogyan a nagymamánk mindent lenyomoz rólunk és a barátainkról a Facebook-on, vagy ha azt latolgatjuk, hogy hány adatbányászattal foglalkozó cég és ember mennyi információt tud kideríteni rólunk az online profiljaink alapján.

image_2.png

(via)

Dr. Emma Short, a University of Bedfordshire pszichológusa a BBC Newsbeat oldalának adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy az egyén online aktivitása akkor lép át egy határt mások online megfigyelésével, ha az félelmet és szorongást idéz elő a másik személyben. Sokszor ott dől el, hogy zaklatásnak lehet-e minősíteni az online stalkolást, hogy az áldozat hogyan éli meg a helyzetet. Dr. Short szerint ugyanakkor a mások életéről való kényszeres információszerzés kontaktus nélkül is lehet káros és veszélyes – a külső világra és önmagára – hiszen a távolból való megfigyelés az első vészjósló jele lehet egy későbbi ragadozó viselkedésmintázatnak, ahol már több határt is átléphet az illető.  Illetve, Dr. Short kiemeli, hogy nemcsak a megfigyeltekre, hanem a megfigyelőre saját magára és az életminőségére is veszélyes lehet az, ha online stalkolással tölti az idejét. Abban a pillanatban problémává válhat, amikor az ember elkezd hazudni azzal kapcsolatban, hogy mivel foglalkozik. Ugyanis, ami el van rejtve mások elől, azt sokkal nehezebb kontrollálni.

A stalkingról érdemes a mentális egészség és a közösségimédia-függőség kontextusában is beszélni. A témában végzett kutatás eredménye szerint a passzív közösségi média fogyasztás, azaz a feltöltött tartalmak közötti böngészés, a negatív mentális egészséggel függ össze, míg az irányított kommunikáció (például a posztok kedvelése) és a tartalomfeltöltés a közösségi média oldalakon, pozitív hatáshoz vezethetnek. Tehát, ha valaki arra a használja az Instagramját, hogy modellek és influencerek tökéletesre retusált képeit vagy az exe által posztolt fotókat stalkolja, annak valószínűleg nagyobb eséllyel lesz negatív hatása a mentális egészségére, mintha arra használná a platformot, hogy kommunikáljon, és/vagy saját tartalmat, képeket, bejegyzéseket töltsön fel.

Pszichológiai perspektívák

A közösségimédia-függőség, vagy más néven problémás közösségimédia-használat egyike a viselkedésfüggőségeknek. Ekkor az egyén túl sok időt tölt közösségi média oldalakon kontrollálhatatlan kényszer miatt. Kicsit konkretizálva, ha valaki Instagram-függő, akkor impulzívan, folyamatosan ellenőrzi a feltöltött fotókra és videókra kapott értesítéseket (kedvelések és hozzászólások formájában), és/vagy más profiljának és feltöltött képeinek, videóit stalkolja. Ez a túlzott használat negatív hatást gyakorol az életének további területeire is (például megromolhatnak a személyes kapcsolatok). A problémás közösségimédia-használat sokszor kéz a kézben jár depresszióval, alvásproblémákkal és magányossággal is. Úgy, ahogyan maga a közösségi média is, a közösségimédia-függőség fogalma is új a pszichológia világában. A jelenség ugyanakkor igen vitatott a pszichológusok és kutatók körében, és jelenleg nem része a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM) által számontartott mentális zavarok listájának sem.

Ha valaki stalkolással és az online világban tölti el az ideje nagy részét, akkor nagy valószínűséggel annak a kárát az offline, „valódi” kapcsolatai is meg fogják sínyleni. És mivel így az egyén támogatói hálója szépen lassan elhervad, ismét az internetes tartalmak felé fog fordulni, így megteremtve egy ördögi kört.

Beteges, ha minden nap megnézem a profilját?

A stalkolással kapcsolatban mindenképp felmerül az, hogy mennyire „egészséges” vagy „normális” viselkedés, akármelyik formájáról beszélünk. Ha tényleges online zaklatás történik, akkor az áldozat negatív érzelmei alapján egyértelmű, hogy a tett problémás, és tenni kell ellene. Ugyanakkor az, ha valaki egyedül otthon, kontaktus keresése nélkül merül el újra és újra más emberek internetes profiljaiban, az kevésbé tűnik negatívnak kívülről. Azonban sokszor ilyenkor maga a stalker az, aki szenved, kívülállóként betekintve mások tökéletesnek beállított online életébe. Sőt, az is lehet, hogy ez a viselkedés valami nagyobb problémát takar. Ezért fontos, hogy felismerjük magunkon és a körülöttünk lévőkön, családtagjainkon, barátainkon, ha valami nincs rendben.

unnamed.jpg

(via)

A közösségi média rengeteg előnyt hozott az életünkbe, ugyanakkor meg kell tanulnunk tudatosan használni. Vigyáznunk kell, hogy a sok pozitívum ne tántorítson el minket a negatívumok észrevételétől. Magyarországon jelenleg több mint 6 millióan használják a Facebookot és több mint 2 millióan az Instagramot. Ezeknek az embereknek ma már szinte elképzelhetetlenek a mindennapjaik a közösségi oldalak nélkül, ezért is nehéz észrevenni, ha problémássá válik a kapcsolatuk ezekkel az platformokkal. Függőnek az számít, aki szabadidejének nagy részét ezeken az oldalakon tölti, arra használja fel a közösségi platformokat, hogy elfeledkezzen a problémáiról, feszültséget érez, amikor nem éri el a közösségi oldalakat, illetve akinek személyes kapcsolatai romlottak meg a túlzott használat miatt – írja a Mindsetpszichologia.hu.

Még több cikk a témában:

A bejegyzés szerzője Murvai Katalin, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Elhunytak a Facebookon: Közösségi hálóból digitális temető

Életünk egyre nagyobb részét online éljük. A közösségi média profiljainkra is kiterjesztjük mindazt, akik és amik életünk során vagyunk – és akarva-akaratlanul ez halálunk után is így maradhat. Ahogy egyre több felhasználója van a Facebooknak és egyre idősödnek az online is aktív generációk, növekszik azoknak a profiloknak a száma, amik tulajdonosa már nincs köztünk. Miért van ez, milyen lehetőségek vannak és mit jelent mindez hosszútávon?

Akár már 2060-ra, de 2100 körülre minden bizonnyal több hátrahagyott profil kering majd a Facebookon, mint ahány élő felhasználó lesz a közösségi platformon, jósolja az Oxford Internet Institute két kutatója. A tavaly publikált tanulmány szerint, ha nem növekszik tovább a Facebook felhasználóinak száma, akkor már 50 év múlva bekövetkezik, hogy minden második fiók egy elhunyt felhasználóhoz tartozik majd. A jelenlegi, a kutatás óta is beigazolódott növekedési trendet figyelembe véve azonban nyerünk egy kis időt, és a mérleg csak a következő évszázadban billen a holtak felé.

A közösségi oligopólium 2020 első negyedéves jelentése alapján 2,6 milliárd havi szinten aktív felhasználó van jelen az oldalon, szemben a fenti kutatás idejében aktuális, 2018 eleji 2,2 milliárddal. A két év alatti 18%-os növekedés mutatja, hogy a kutatás jósolta éves 13%-os növekedés nem is olyan elrugaszkodott, a valós adatok pedig alátámasztják, hogy a mostani trendek mellett valóban valahova az évszázad második felére tehető az a pont, amikor több hátrahagyott profil lesz a közösségi oldalon, mint ahány aktív felhasználó, és inkább nevezhető majd digitális temetőnek a platform, mint élő közösségi hálónak.

w1240-p16x9-facebook_cemetery.jpg

via France24

Mindez sokkolóan hangzik, de az esemény közelsége mellett mindezek jelentősége sem elhanyagolható. Látszólag ártalmatlannak tűnhet, ha már nem élő személyek Facebook profiljába botlunk, de a teljes kép itt is összetett, már-már kiismerhetetlen.

Inaktív profiloktól az emlékoldalakig

De tekintsünk el a következményektől egy kicsit. Tény, hogy sokakat jó érzéssel tölt el, ha ellátogathat egy emlékoldalra, hogy ott megemlékezzen az elhunyt ismerőséről, rokonáról, ezért jött létre az emlékoldallá alakítás lehetősége. Egy, a Fast Company tech rovatában egy évvel ezelőtt megjelent cikk alapján akkor egy 20 fős csapat dolgozott a Facebook Emlékoldal divíziójában. 2007 óta létezik az elmékoldallá alakítás opció, korábban csak a profil töröltetése volt lehetséges, akkor még kizárólag kérvény benyújtása alapján, igazolások mellett. Ma is számos oldal halotti anyakönyvi kivonat és rokoni kapcsolat igazolása mellett töröl csak kérésre felhasználói fiókot halál esetén.

Az emlékoldal lényege, hogy érintetlenül hagyja a profilt, beleértve a megosztott képeket, megjelölt fotókat, az idővonal bejegyzéseit. Az elhunyt neve mellett megjelenik az emlékoldal, angolul remembering felirat. Így az elhunyt már nem jelenik meg az ismerősnek ajánlás alatt, az ismerősök nem kapnak értesítést a születésnapjáról. Ezek az intézkedések azt segítik elő, hogy a gyászolókat ne érje hidegzuhanyként egy-egy olyan értesítés, ami azt sugallja, az ismerősük még ott ül a képernyő másik oldalán, miközben épp próbálják túltenni magukat szerettük elvesztésén.

adrian-swancar-jxxds4gbcti-unsplash.jpg

via Adrian Swancar

Digitális végrendelkezés

2015-ben került be a hagyatéki kapcsolattartó funkció. Azóta bármelyik felhasználó kiválaszthatja, kinek ad felhatalmazást arra, hogy a profilja ügyében lépéseket tegyen a halála után. A kapcsolattartó megváltoztathatja az elhunyt profil- és borítóképét, közleményt adhat ki az oldalon a saját neve alatt. A Facebook friss újítása a témában, hogy a megemlékezési bejegyzések a korábbi, aktív oldal egy külön fülén jelennek meg, így biztosítva helyet az emlékeknek, gondolatoknak. A kapcsolattartó dönthet a megemlékező bejegyzések megjelentetéséről és ismerősnek jelöléseket fogadhat el. A profil végleges törlését is kérheti, ami így lényegesen egyszerűbb, mint a halál tényének körülményes igazolásán keresztül. Ha nem jelölünk ki senkit a fiókunk kezelésére, akkor ehelyett kérhetjük, hogy halálunk után a Facebook oldalunk törlésre kerüljön. Amennyiben azonban nem jelölünk ki senkit, és a törlést sem kérjük, akkor a profilunk emlékoldallá alakul, de nem lesz felhatalmazott kezelője. Mindenképpen érdemes tehát időt szánni a döntésre, és arra, hogy azt pár kattintáson keresztül beállítsuk.

A hagyatéki kapcsolattartó megbízása érzékeny téma lehet sokak számára. A Facebook is javasolja, hogy személyesen beszéljük meg a kiválasztott ismerőssel, hogy mik a szándékaink. Fontos szem előtt tartani, hogy még a hagyatéki kapcsolattartó sem jelentkezhet be a profilunkba, a privát üzenetekhez nem férhet hozzá, csak azokhoz a bejegyzésekhez, amiket korlátozott nyilvánosság számára tettünk közzé – így viszont azokhoz is, amiket korábban a megosztási beállítások miatt nem láthatott.

Dönthetünk persze úgy, hogy valamennyi bejelentkezési adatunkat, jelszavainkat megosztjuk egy baráttal, vagy akár végrendelkezési szolgáltatóval, hogy részletes utasításaink alapján járjanak el digitális létünk kérdéseiben, ami túlmutat a közösségi média fiókok kezelésén. Ez alapos átgondolást igényel, de ha figyelembe vesszük, hogy mennyi időt töltünk a különböző online felületeken, szolgáltatásokon, akkor érdemes lehet ezt az opciót is mérlegelni, hiszen lassan nagyobb digitális lábnyom marad utánunk, mint kézzel fogható hagyaték.

Mindenesetre segítséget jelent a döntésbe, hogy a Facebook például többféle lehetőség közül enged választani.

 

androiddevice_pair_en_us-2.png

via Facebook

Akkor ez így jó, nem?

A rövid válasz: nem, vagy nem biztos. Számos kérdést felvet, hogy mégis hogyan, miért érdemes ennyi inaktív fiókot őrizgetni, hiszen még digitális adatok esetében is jelentős tárolási költségek merülnek fel. Bizonyos platformok, például a Twitter és a LinkedIn csak a profil törlésére adnak lehetőséget, emlékoldal funkció nincs. A Facebook a hozzá tartozó Instagrammal együtt felajánlja ezt az opciót, miközben az emlékoldalon már nem jelenítenek meg hirdetést etikai megfontolásból – és ezt nagyon jól teszik. Mégis, a szempontjukból megéri fenntartani az oldalakat, amiket a magunk mögött hagyott szeretteink időről-időre felkeresnek, ezzel is növelve az oldalon eltöltött időt, a megosztott tartalom mennyiségét. Ez nem elhanyagolható, mert a Facebook szerint havi 30 millió felhasználó látogat el valamelyik emlékoldalra.

Ugyanezen az alapon megéri tárolni a képeket, legfőképpen az adatokat. Az online tevékenységünk megosztásaink, de akár magánbeszélgetésink is rengeteg információt rejtenek, és ez nem csak életünk során lehet hasznos a hirdetők, politikai résztvevők, egyéb szereplők számára, hanem halálunk után is. Bár még a hagyatéki kapcsolattartó sem olvashat bele privát üzeneteinkbe, a háttérben futó algoritmusok finomításához megfizethetetlen értéke van az ilyesfajta adatoknak. Az adatvédelmi nyilatkozatok jelentős része pedig nem tér ki a személyes adatok halálunk utáni kezelésére.

Arról nem is beszélve, hogy hosszútávon egyre nagyobb és nagyobb adathalmaz birtokába kerül a Facebook. Az adatok összessége pedig rengeteg információval szolgálhat a társadalmunkról most és a jövőben is. Ahogy az Oxford Internet Institute kutatásának szerzői a helyzet súlyát érzékeltetve egy Orwell idézetet választottak a tanulmány felütésének: „Mi, a Párt uralunk minden feljegyzést, s mi uraljuk az emberek emlékezetét is. Tehát uraljuk a múltat. Igaz?”. A sötét jövőképet valamennyire árnyalja, hogy a jelenlegi szabályozások még alakulhatnak, egy nyílt, többszereplős párbeszéd még bőven alakíthatja a kimeneteleket.

konzerv.png

TikTok – ütött a közösségi média appok órája

Ha sosem hallottál még a TikTokról, nem kell kétségbe esned: a közösségi média alkalmazás elsősorban a Z-generáció körében népszerű, de ott valósággal beszippantotta a felhasználókat. Jelentősége ma már a Facebookéval és az Instagraméval vetekszik, hiszen bekerült azon elit appok körébe, amelyek átlépték a bűvös 1 milliárdos letöltési határt. A TikTok Indiában és az USA-ban pörög a legjobban, a magyar piacon egyelőre még gyerekcipőben jár. Blogposztunk - éppen ezért - az alkalmazás jelentőségét és hirdetési lehetőségeit nemzetközi viszonylatban mutatja be.

TikTok-sztár lennék, hogyan kezdjek hozzá?

A TikTok a social media applikációk új csillaga, amely segítségével a felhasználók rövid videókat készíthetnek, elláthatják őket filterekkel és különböző effektekkel, majd megoszthatják a többiekkel. Az Instagramhoz hasonlóan ezek a videók is lájkolhatóak és címkézhetők hashtagekkel, az őket megosztó felhasználók követhetőek, a tartalmak pedig hírfolyamszerűen jelennek meg. Az alkalmazás úgy működik, hogy egy adatbázisból választhatunk rövid zenés vagy szöveges hangfájlokat, amelyre egész egyszerűen karaoke módjára rátátogunk, koreográfiát készíthetünk rá, majd a kész tartalmat a saját kreativitásunk szerint formázzuk. Azt, hogy mitől lesz népszerű, vagy éppen virális egy videó, nem könnyű megmondani. Mindig vannak aktuális felkapott trackek vagy hashtagek, amelyeket ha felhasználunk, a videónkkal várhatóan nagyobb sikert érhetünk el. Összességében minél szórakoztatóbb a tartalom, annál inkább célba talál a felhasználóknál.

stylish-young-woman-colorful-clothes-is-having-fun_85574-5228.jpg

Kép forrása: Freepik.com (2019)

Várjunk. Nem láttunk már korábban ilyet?

De igen. 2018 augusztusáig a Musical.ly volt az a több mint 100 millió felhasználóval rendelkező videós alkalmazás, amellyel 15 másodperces „tátogós” videókat oszthattunk meg a nagyközönséggel. Ez volt a tinédzserek kedvenc játszótere, amely már komoly piaci értékkel bíró sztárokat is kitermelt magából. 2018 nyarán azonban a TikTok tulajdonosa, a ByteDance bekebelezte az appot, így az ott lévő 100 millió felhasználó és azok tartalmai automatikusan a TikTokhoz kerültek.

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a TikTok elképesztően megnövelte a letöltései számát: a 2017-es (felvásárlás előtti) 130 millió 2018-ban 660 millióra nőtt, ami egy „szerény”, 407 %-os növekedést jelent. 2018 októberében ez lett a legtöbbször letöltött alkalmazás az USA piacán, 2019-re pedig már több mint 1 milliárd letöltéssel büszkélkedhetett. A havi aktív felhasználók száma kb. 500 millió, ezzel pedig a TikTok ma a világ második legnépszerűbb applikációja (letöltési számokban csak a Facebookhoz tartozó WhatsApp előzte meg 2019-ben).

Új fegyver a hirdetői piacon

Amellett, hogy tinédzserek millióit szórakoztatja világszerte, nem mehetünk el az alkalmazás üzleti jelentősége mellett sem. A TikTok értéke a pontosan körülhatárolható célpiacban rejlik: tudjuk, hogy világszinten a felhasználók 41 %-a a 16-24 év közötti korosztályba tartozik, tehát hirdetői szempontból jelenleg ez a legjobb platform a fiatalok elérésére.

Az alkalmazás legnagyobb gyengesége, hogy jelenleg még korlátozott hirdetési lehetőségek állnak a cégek rendelkezésére. A legtöbb social media alkalmazáshoz hasonlóan itt is programozott hirdetési rendszer működik, 2019 áprilisától pedig a TikTok béta-verziójában árverésen alapuló ajánlattételi rendszert alakítottak ki. Ez alatt annyit értünk, hogy az applikáció munkatársainak beavatkozása nélkül lehet hirdetéseket venni és eladni.

A legelterjedtebb és legolcsóbb hirdetési formátum a natív videó, ami a hírfolyamban görgetve a felhasználók organikus tartalmai között „sponsored”, azaz támogatott címkével ellátva bukkan fel. A márkák így CPC- (kattintásonkénti költségen alapuló), CPM- (ezer megjelenítésenkénti költségen alapuló) és CPV- (megtekintésenkénti költségen alapuló) hirdetésekkel próbálhatnak meg a tinédzserek közelébe férkőzni.

vargadora_tiktok_2.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

Némileg költségesebbek, de hasonlóan jól teljesítenek a „takeover” együttműködések, amelyek esetében a hirdető márka tartalma egyből az app megnyitásakor ugrik fel. Ilyenkor általában egy linket helyeznek el a hirdetésben, amelyre átterelhetik célközönséget. Fontos, hogy kategóriánként (pl. gasztronómia, utazás, divat) a TikTok naponta csak egy hirdetőnek ad erre a típusú megjelenésre lehetőséget.

vargadora_tiktok_3.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

A hashtag-kihívások az UGC-re, azaz a felhasználók által létrehozott tartalmakra építenek. Azért lehetnek hatásosak, mert azáltal, hogy az emberek a saját tartalmaikkal vehetnek részt a márka építésében, úgy érezhetik, hogy ők is hozzájárultak a sikeréhez. A saját videóikat ellátják a márka által megjelölt hashtaggel, így azokat is nagyobb valószínűséggel kapják fel.

vargadora_tiktok_4.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

A cégeknek lehetősége van márkázott filtereket, matricákat, effekteket is létrehozni. Ez szintén kreatív módja a márkával való kapcsolatteremtésnek, amely a kiterjesztett valóság (AR) technológiájára épül. A márkázott filtereket sokszor beépítik egy hashtag-kihívásba, amely által még mélyebb elköteleződést alakíthatnak ki a felhasználókkal. Képzeljük csak el, hogy egy népszerű kozmetikai márka rúzsával „sminkeljük ki” magunkat a virtuális térben: kevés hatásosabb módját ismerjük felhasználókkal való együtt alkotásnak.

vargadora_tiktok_5.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

Hol vagytok, influencerek?

Természetesen arra sem kellett sokáig várnunk, hogy az önjelölt véleményvezérek a TikTokban is felfedezzék a pénzszerzési lehetőséget. A TikTok-influencerek jellemzően más platformokon is aktívak és már egy jól felépített, lojális követőbázissal rendelkeznek. 2019. szeptemberi adatok szerint a világ legnépszerűbb TikTokkere a 17 éves Loren Gray, akit 34,7 millióan követnek az alkalmazásban. A hazai „sztárok” közül érdemes megemlítenünk Czura Karinát, akit az első TikTok-fesztiválon, azaz a TikTop Awards & Fest-en 2019 legjobb magyar videósának választottak. A 15 éves magyar lányt 240 ezren követik, a legnézettebb videója pedig külföldön is elterjedt, amit így 8 millióan láttak világszerte.

Ha a TikTokon szeretnénk elérni a célközönségünket, azért is érdemes influencer-marketingben gondolkodnunk, mert számos országban még egyáltalán nem elérhetőek az alkalmazáson belüli hirdetési lehetőségek. Figyelembe véve a fiatalok reklámkerülő magatartását, azok az együttműködések teljesítenek jól, amelyek által a felhasználók nem érzik magukat reklámok célkeresztjében.  

 blonde-influencer-recording-make-up-video_23-2148135466.jpg

 

Kép forrása: Freepik.com (2019)

A legegyszerűbb együttműködés a termékelhelyezés, ahol a hirdetőknek és az influencerenek csak abban kell dűlőre jutniuk, hogy milyen – lehetőleg kreatív - módon szerepeltessék a cég által biztosított terméket a videókban. A kulcs a megfelelő influencer kiválasztásában rejlik, akinek a követőtábora azonos a hirdetni kívánt márka célcsoportjával. Követőtábor esetében pedig sokkal inkább a minőségen, mint a mennyiségen van a hangsúly, hiszen hiába rendelkezik a kiszemelt véleményvezérünk akár többszázezres vagy milliós bázissal, ha a követői nem aktívak és elkötelezettek iránta.

Ami már a Facebook orra alá is borsot tör…

2014 és 2018 között mintegy 20 %-kal esett vissza a tizenéves Facebook-felhasználók száma, amely alapján ugyancsak feltételezhető, hogy a fiatalabb generációk tagjait más platformokon kell keresni. A TikTok vonzerejét felismerve, 2018 októberében a Facebook is létrehozta a saját Lasso névre keresztelt „tátogós” videós appját, amelyet - nem titkolva - a TikTok versenytársának szántak. Tökéletesen lemásoltak minden funkciót, a Lasso semmivel sem nyújt többet a kínai óriásnál. A kérdés már csak az, hogy Zuckerbergék nem késtek-e túl sokat a konkurens alkalmazás piacra dobásával, hiszen a TikTok (elődjét, a Musical.ly-t is beleszámítva) már 2016 óta létezik. A YouTube abból a szempontból hátradőlhet, hogy hirdetési lehetőségek és videóhossz tekintetében a TikTok egyelőre nem tud versenybe szállni vele.

Bármi is lesz a Lasso-TikTok harc kimenetele, az biztos, hogy a kínai közösségi média app egyre meghatározóbb szerepet tölt be a marketing és a márkaépítés területén is. Abban tér el gyökeresen a többi social platformtól, hogy a túlságosan idealizált Instagramhoz és Facebookhoz képest az „igaziságra” törekszik. A TikTokon azzal érünk el sikert, ha minél természetesebb a videó és annak készítője is. Ha pedig azt nézzük, hogy a fiatalok fogják adni a jövő vásárlóerejét, a Facebooknak igencsak fel kell kötnie a nadrágot a tizenévesek elhódításához.

A bejegyzés szerzője Varga Dóra, a BME KomMédia képzés mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

A társkeresés evolúciója a médiában, avagy: így csinálták az ősök

21. századi fejjel szinte egyértelmű, hogy állandóan a kezünkben az okostelefonunk, ahogy az is evidens, hogy lassan már mindent azon keresztül csinálunk. Közösségi média, e-mailek, zenék, videók, banki utalások, repülőjegy foglalás, kaja rendelés, hírolvasás, ismerkedés… Ismerkedés? Bizony, még az ismerkedés is! Vajon mit csináltak anno anyáink és apáink, ha már nálunk sem ment a face-to-face kapcsolatteremtés, és még Tinder sem volt? Vegyük sorra, hogy ismerkedtek ők!

A rendszerváltás előtti időkben, mikor Magyarországon közel s távol nem hallottak még az internetről, ugyan úgy működőképes randi-iparág alakult ki, az akkori technikai lehetőségekhez mérten, mint amit ma is ismerünk.

1_6.jpg

(via)

Hetvenes évek: a társkereső hirdetések virágkora

A '70-es évektől kezdve a magyar politika is nagy hangsúlyt fektetett a társas magány felszámolására. Olyan kényes témák kerültek be a köztudatba, mint a válás, az újraházasodás, a gyermekelhelyezés kérdése, a házasság nélküli együttélés vagy a fiatalon (18-21) kötött házasság. A nyilvános kommunikációban is visszaköszöntek ezek a témák, amikre megfelelő csatornát biztosított a nyomtatott sajtó, azon belül is az apróhirdetések. A legtöbb '70-es években nívósnak számító napi- és hetilap több száz hirdetést közölt le minden megjelenés alkalmával.  Ezekben mind a nőkre mind pedig a férfiakra jellemző volt, hogy gyakran hangsúlyozták végzettségüket, anyagi hátterüket, az általuk elvárt egzisztenciális helyzet milyenségét, valamint egyéb elvárásokat a másik felet illetően.

„Önhibáján kívüli elvált férfi keresi önálló keresettel rendelkező, 45-50 év közötti, kirándulást és sportokat kedvelő társát házasság céljából!”

Érdekesség, hogy nagyon sok esetben a negatív tulajdonságok is előkerültek egy-egy párkereső bemutatkozásában, ami kifejezetten ellent mond a mai bemutatkozási szokásoknak. 

Miért ekkora a különbség 50 év távlatában?

Az ismerkedési folyamat egykor kifejezetten lassú volt, hiszen a lapszám megjelenésétől függött a hirdetés megjelenése is, így ha valaki nem szeretett volna felesleges köröket futni, célszerűbb volt már az elején őszintének lenni. Másrészt a hirdetések fénykép nélkül, anonim jelentek meg, csak egy jelige tartozott a feladóhoz, így nem igazán tudták lenyomoznia másikat az ismerkedők, és erre a hirdető-irodák is odafigyeltek. (Mai fejjel belegondolva, adatvédelmi szempontból sokkal biztonságosabban ismerkedhettek anno az emberek, mert míg az irodák odafigyeltek az ügyfeleikkel szembeni teljes diszkrécióra, addig az újságok a teljes anonimitást garantálták. Ma már annyi adatot tárol el rólunk egy-egy online rendszer, hogy szinte lehetetlen ez a fajta „arcnélküliség”.)

A kérdés persze az, mennyire lehetett sikeres ez a fajta ismerkedési módszer, hiszen az újsághirdetéseken keresztül ismerkedők életkora 18 és 71 év közötti tengelyre volt tehető. Bár ma is több korosztállyal lehet találkozni a társkeresés piacán, az interneten lévő fórumok gazdagságának köszönhetően, életkor -specifikusan elkülönülnek a szereplők.

Mesélj magadról 90x50 milliméterben!

A lapok fizikai korlátai is meghatározták, hogy mennyi hirdetés kerülhetett bele egy számba. Ebbe a viszonylag szűk keretbe (ami körülbelül 35-40 szót engedélyezett) kellett beleillesztenie magát egy hirdetőnek, ami csak még inkább nehezítette a nagy Ő megtalálását, mert volt, hogy nap szinten 70-80 hirdetés is megjelent egy lapszámon belül. Mindehhez vegyük hozzá, hogy fénykép nélkül kellett kitűnniük a tömegből, ezért valószínűleg a „29 éves, autóval, önálló fizetéssel rendelkező egyetemet végzett pénzügyi szakember keresi párját” nem mondhatott túl sokat az újságot kezében tartó nőnek. 

5_4.jpg

(via)

Fényképes társkereső irodák: mint a mai ingatlanirodák

Valóban hasonlóan nézhettek ki a házasságközvetítő irodák, mint ma egy-egy ingatlaniroda. Az ember bement, elmondta milyen társat keres (már-már vicces belegondolni, hogy ma ugyan ezt csináljuk, ha lakást néznénk: négyzetméter, elhelyezkedés, újépítésű vagy sem, első tulajdonos, esetleg használt lakás…) és az iroda megpróbálta a paraméterek mentén megkeresni az emberek számára a tökéletes társat, mindezt úgy, hogy fényképes profilokat mutatott az érdeklődőnek.

A '80-as évekre már egyértelmű volt a szocialista éra számára, hogy intézményes keretek között még inkább hatékonnyá tehetik a pártalálást, így születtek meg azok, az aktuális korban neves és elismert irodák, mint mondjuk a Négy Évszak Társközvetítő és számos társa, mely a rendszerváltásig uralta a randipiacot.

"Mennyibe fájt” a szerelem?

Ha a 21. század emberének azt mondanák, hogy már pedig súlyos pénzekért lehet csak jelen a Facebookon, vajon akkor is regisztrálna? Vagy ha valaki előfizetési díjat szedne a Tinder-profilért, akkor is fent lennénk? A kérdés talán megválaszolatlan marad, hiszen ezt szoktuk meg, szinte evidens, hogy ezek ingyenes alkalmazások. Nem is olyan régen, viszont, az akkori fizetésekhez mérten, viszonylag nagy összeget kellett a randizásra elkülöníteni.

Egy kiló kenyér árából 3 lapszámra futotta

1975-ben egy Magyar Nemzet 1 Forint 20 Fillérbe került, míg egy kiló kenyérért 3 Forint 60 Fillért kellett fizetniük az embereknek.

Év (január)

Újság ára/ lapszám

Egy kg fehérkenyér ára

Darab hirdetés/ hónap

1970 80 fillér 3 Forint 60 Fillér 766 db
1975 1 Forint 20 Fillér 3 Forint 60 Fillér 1275 db
1980 1 Forint 20 Fillér 5 Forint 40 Fillér 865 db
1985 1 Forint 80 Fillér 10 Forint 50 Fillér 617 db
1990 4 Forint 80 Fillér 20 Forint 453 db
1995 19 Forint 50 Fillér 86 Forint 90 db
2000 59 Forint 118 Forint 11 db (+ telefonos társkeresés: 282 db)
2005 145 Forint 173 Forint 25 db
2010 145 Forint 244 Forint 14 db
2015 149 Forint 274 Forint 6 db

 

A Magyar Nemzet árának és hirdetési számának viszonyítása a fehérkenyér árához 1970 és 2015 között. A szerző saját kutatási eredményei, a Központi Statisztikai Hivatal és az Arcanum adatai alapján. 

A társkereső irodák ennél az árnál jóval magasabbal dolgoztak, mely „megbízásonként” változott. Aztán jött a rendszerváltás, majd a társkereső irodák is megismerték az internet adta lehetőségeket. Térhódításának köszönhetően így már online is jelen tudtak lenni a hirdetési piacon. Ugyanakkor mindemellett számolniuk kellett a megjelenő konkurenciával is: ezek voltak a különféle társkereső oldalak, melyek a mai napig több-kevesebb sikerrel működnek.

Ingyenes társkeresés az online világban

Bár az internethez való hozzáférés a 2000-es évek elején már sokak számára adott volt, a jövedelem, iskolai végzettség, vagy éppen a hozzáértés még gyakran korlátozta az elérést. Minél inkább szerves részét képezte az internet a mindennapoknak, annál nyilvánvalóbb lett, hogy az online randizás is el fog terjedni. Azonban, sok esetben az idősebb generáció kiszorult erről a piacról a technika ismerete hiányában, és jószerével a 18-45 éves korosztály regisztrált ezeken az oldalakon.

3a.jpg

(via)

Idővel több tucat oldal jelent meg, köztük sok tematikusan, fiatalabb vagy idősebb generációra koncentrálva, de voltak más preferenciák mentén megszülető portálok is. Egyesek az egyszerű ismerkedésre, míg mások a komoly párkapcsolatokra, már-már házasságra specializálódtak, és megint mások az alkalmi, futó kapcsolatoknak biztosítottak online teret. Az oldalak többsége ingyenes volt, pusztán regisztrációhoz kötött, ez azonban minimális ráfordítás igényelt a korábbi több körös hirdetésfeladáshoz és irodalátogatásokhoz képest.

Zsebre vágható ismerkedés: a Tinder kora

Az emberek vagy bevallják, vagy sem, de sokaknak ott lehet letöltve a telefonján a rózsaszín ikonú alkalmazás, ami ötvözte magában az összes eddigi internetes randioldalt. A tematizálás helyett lehetőséget biztosít a felhasználónak, hogy maga döntse el, hogyan szeretne ismerkedni. Annyiban persze könnyebb dolga van az embernek az újságokkal és internetes randioldalakkal szemben, hogy helymeghatározás segítségével találhatnak potenciális partnereket a felhasználók, az általuk beállított távolsági (2-160 km) paramétereik segítségével és életkori (18-50+) korlátok, valamit a keresett nem (férfi, női, férfi és nő) is egyértelműen kiválasztható.

Egy 2016-ban végzett tanulmány szerint a 18 és 24 év közötti amerikai fiatalok 27%-a már kipróbált bárminemű randi-alkalmazást.

Mivel a fiatal generáció lényegében okostelefonnal a kezében jött világra, egyértelmű, hogy rájuk erősen hat az online tér csábítása. Az életvitelszerű használatnak köszönhetően többségében a fiatalok fognak ezekre a felületekre regisztrálni vagy átjelentkezni.

2_5.jpg

(via)

Bejelentkezés Facebookkal

Talán sokaknak ismerős a mondat, amit a két alkalmazás között dob fel számunkra a rendszer. Az új profil regisztrálása helyett, mindenki használhatja a már bejáratott Facebook account-ját. A mezei felhasználó úgy gondolhatja, hogy ezzel időt és energiát spórol meg, hiszen nem kell minden adatot újra bepötyögnie magáról és a mindössze 500 karakternyi bemutatkozás is kiszélesíthető, ha az alkalmazáshoz rendeljük Facebook esetleg Instagram vagy Spotify oldalunkat. Az alkalmazás részéről meg pláne érthető, hogy mindezt a lehetőséget megadja számunkra, hiszen így a Facebookon megosztott összes adatunkat megtekintheti, függetlenül attól, hogy az email címünkről, nemünkről, vagy éppen a tegnap este megosztott cicás videóról van szó. Ha most eltekintünk az online szabályozással és adatvédelemmel kapcsolatban felmerülő kérdésektől, egyértelmű, mennyivel könnyebben tudjuk magunkat online bemutatni, semmint egy pár négyzetcentis papírfelületre korlátozódni. Ahogy az is, hogy annyira hozzászoktunk a technikához és annak gyorsaságához, hogy lassan a pár percig válasz nélkül hagyott üzenetet sem tudjuk elviselni, nemhogy a következő lapszám megjelenését.

Ha ezt anyád látná…

Valószínűleg anyáink és nagyanyáink csak kapkodnák a fejüket, ha valóban részleteznénk számukra, hogy is ismerkedünk ma 21. században. A képernyő jobbra- balra húzogatása mögött mégis valahol ugyanaz motiválhat bennünket is, mint mikor jó pár évvel ezelőtt valaki besétált egy hirdetőirodába vagy éppen regisztrált valamelyik társkereső weboldalra.

A bejegyzés szerzője Németh Flóra, a BME KomMédia mesterképzéses hallgatója. 
konzerv.png

Személyre szabott igazságok a tartalomfogyasztásban - kényelmes kiszolgáltatottság

Kényelem és hatékonyság mellé kiszolgáltatottságot is szállítanak a mai internet nagy része mögött futó algoritmusok. Könnyen a saját buborékunkba szorulunk és beszűkül a világunk egy olyan korban, ami az információ univerzális elérhetőségét és sokszínűségét hirdeti. Hogyan jutottunk ide, mik a tartalomfogyasztás gyenge pontjai és hogyan tovább? 

Tíz éve, 2009 december 4-én vette kezdetét a perszonalizáció, vagyis a személyre szabott tartalomkeresés és fogyasztás kora. Eli Pariser erre a napra datálja Filter Bubble: What the Internet is Hiding from You című könyvében azt a fordulópontot, ami egy szinte láthatatlan, de annál jelentősebb változás kezdetét jelenti. Egy olyan forradalom indult útjára, ami egy évtized alatt gyökeresen átalakította az információ elérésének módját.

 filter-bubble.jpg

(via)

A Google ugyanis ezen a napon jelentette be, hogy megreformálja a keresőmotor találati listája mögött futó algoritmust, ami innentől kezdve a felhasználó egyedi érdeklődésének megfelelő eredményt szállítja majd házhoz személyes adatok alapján. Az elmúlt tíz évben a keresőmotorok, közösségi platformok, tartalomszolgáltató és listing felületek mind egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a perszonalizált ajánlásokra. Az algoritmusok egyre finomodnak, mi pedig egyre több adatot bocsátunk rendelkezésre. 

Sergey Brin és Larry Page, a Google alapítói, a bejelentéskor még azt vallották, a hirdetésmentes kereső szolgálja leginkább a felhasználó javát, de ez hamar megváltozott. Üzleti érdekek kerültek az információhoz való hozzáférés folyamatába, így növelve a hirdetők forgalmát vagy népszerűségét. Ha pedig a személyre szabott tartalmon keresztül lehetséges a felhasználót célzottan befolyásolni, akkor miért ne állhatna egy-egy megbízás mögött politikai érdek?

Tartalomszolgáltatás új alapokra helyezve

Az emberek szeretnek olyan körökben mozogni, ahol a saját gondolataik, értékeik visszhangoznak, hiszen ez nem csak kényelmes, de egyfajta megerősítés is. Ez az echo chamber jelenség. Persze ez korántsem újkeletű: a hagyományos médiában is jellemző, hiszen mindenki maga dönti el, milyen lapot vásárol és olvas. Mindez önmagában nem feltétlenül probléma., viszont a digitális tér egészen elrugaszkodott lehetőségeket biztosít az ismerős vélemény visszhangjának az idegen, megszokottól eltérő gondolatok kárára.

Vegyünk példaként egy hagyományos online lapot, a Népszabadság 2016 október 1-i számát. A baloldali lap egyik utolsó publikált kiadása egyébként ma is releváns témákat feszeget. Szó van benne az egészségügyről, megjelenik benne egy cikknyi Soros-védelem, helyzetjelentés a Magyar Kormány vs. EU-csatáról, de téma még a bevándorlás és a klímavédelem is. Odébb lapozva kultúra, sport és szolgáltatás rovat is helyet kap. Ezeket a híreket, véleményeket a Népszabadságot olvasók csomagban kapták kézhez, és ha valamit nem akartak elolvasni mondjuk a cím és a kép alapján, akkor azon átlapoztak. A lap ettől függetlenül a következő számban is hasonló hírcsokrot állított össze.

Ehhez képest mivel állunk szemben ma?  Amerika lakosságának 68%-a fogyaszt tartalmat közösségi média csatornákon keresztül, ahol az egyes bejegyzések egyenként megosztva, posztok formájában jelennek meg a képernyőn. Míg a hagyományos média termékeinél a saját beállítottságunkkal összeegyeztethető, de mégis tartalmilag idegen információt pár mondat után ugortuk át, úgy ma ezeket egyáltalán nem látjuk, az ellentétes véleményt képviselő bejegyzésekről nem is beszélve. Ha valami nem tetszik vagy nem érdekel, az előbb-utóbb kikopik a képernyőnkről, vagyis a tartalomfogyasztási szokásaink meghatározzák, hogy milyen bejegyzésekkel találkozunk. Ez a folyamat arra hivatott, hogy egyre pontosabban és szűkebben célozza az olvasót.

Filter bubble a való életben

Adam Greenwood, a Greenwood Campbell tech vállalat alapítója idén áprilisban tartott TEDx előadásában érdekes analógiával élt. Felvázolt egy Black Mirrorhoz méltó képet egy olyan – nem is olyan távoli – jövőről, amiben valamennyien okosszemüvegeken vagy kontaktlencséken keresztül szemléljük a világot. Ezek a kütyük ugyanúgy algoritmusokra építenek, mint a ma megszokott digitális csatornák és a felhasználói fiókok között kialakult hálózatba illesztenek minden érzékelt képet. Beszéde során Greenwood megkísérli lenyűgözni a közönséget egy egyszerű példával. Ha egy ilyen algoritmizált szűrőn keresztül élnék az életüket, elképzelhető, hogy sosem ismerték volna meg a mellettük ülő társukat, mert az algoritmus nem ajánlotta volna nekik az illetőt, vagy az is lehet, hogy egyenesen blokkolta volna a képből. A nem-is-annyira-szürreális disztópia még nagyobbat üt, ha belegondolunk, hogy valójában pontosan ugyanez történik a képernyőkön percről percre. Greenwood analógiája arra épít, hogy ami most még csak a digitális világ sajátossága, az hamarosan teljes, atomokból álló létünk elemévé válik. Van azonban egy másik megközelítés, egy sokkal zordabb kép, amiben a 3D-s életünk egyre növekvő arányban bitekké alakul. Ez a világ viszont már jópár éve tart.

Természetesen nem arról van szó, hogy ha valaki kifejezetten szeretne a profiljába nem illő tartalmat olvasni, akkor azt ne tehetné meg. A szemüveget is le lehet venni, ahogy az algoritmusokon túl is van élet, de ez utóbbi sokkal nehezebb, mint volt: aligha valósulhat meg az olvasó aktív kezdeményezése nélkül. 

Az átlagfelhasználó azonban ritkán tekint ki a saját maga köré fújt buborékjából. Miért is tenné? Kényelmes, hogy a Facebook és más oldalak tálcán kínálják az olyan tartalmat, ami egytől egyig nekünk van címezve, épp csak az aranypecsét marad le róla. Nem kell keresni, kutatni, oldalak közt váltogatni ahhoz, hogy ingerküszöbünknek megfelelő szórakoztató videók, étkezési szokásainkhoz igazodó receptötletek, és beállítottságunkhoz illeszkedő politikai vélemények (és tények) kerüljenek a hírfolyamba. 

Hiába vagyunk tisztában azzal, hogy amit a közösségi médián keresztül látunk, az nem a teljes valóság, mégis ez képezi mindennapi digitális környezetünket és így élünk egymás mellett Pariser szavaival élve párhuzamos, de különböző valóságokban.

Az a bizonyos propaganda

 Csakhogy amivel naponta szemben találjuk magunkat, az messze nem korlátozódik a megválasztott (követett, kedvelt) oldalak személyre szabottan szűrt tartalmára és ismerőseink vagy az ő ismerőseik népszerű posztjaira. Szponzorált tartalomként és a hirdetési blokkokba gyakorlatilag bármilyen nekünk címzett reklám vagy tartalom is bekúszik, szinte észrevétlenül. Számos módon élhet ezzel vissza bármilyen entitás, ami az adott poszt mögött áll: a szenzációhajhász, kattintásgeneráló blogposzt vagy bulvárcikk egészen ártalmatlan az ál-webshophoz képest, ahol már anyagi kárról is beszélhetünk, ha valaki nem elég körültekintő. De talán ennél is veszélyesebb a gyakran álhíreket, ferdített tényeket terjesztő propaganda.

 Lassan kezd kihűlni a Cambridge Analytica-botrány, de hiba lenne elsiklani az eset jelentősége felett. 2018 márciusában látott napvilágot a hír, miszerint az adatelemző vállalat 50 millió Facebook felhasználó adatát jogosulatlanul felhasználta, hogy profil alapján célozza perszonalizált politikai reklámmal az amerikai választópolgárokat a Trump-kampány megbízásából. Az elképzelés működött, aztán fény derült az illegális adatfelhasználásra, ami rövidesen a cég végét jelentette, de hiba lenne itt pontot tenni a történet végére.

 A kattintás központú hírszolgáltatás és a politikai propaganda is ugyanarra a pszichológiai megfigyelésre épít. A negatív tartalom jobban leköti az olvasó figyelmét, több ingert vált ki belőlünk, így összességében hatásosabb a semleges vagy pozitív tónusú sztoriknál. A propaganda ráadásul gyakran ellenséget generál, amit sztereotíp módon fest le. Ezáltal a társadalom polarizálódik, az előítéletek pedig erősödnek.

 “Ha az 1930-as években lett volna Facebook, akkor Adolf Hitler megoszthatott volna rajta 30 másodperces reklámokat a zsidó-probléma megoldására való elképzeléséről”

- vetette fel Sacha Baron Cohen az Anti-Defamation League (ADL) fórumán, majd a beszéd tartalmát a The Washington Post is megosztotta. Az ADL egy 1913-mas alapítású gyűlöletellenes liga, ami eredetileg antiszemitizmus ellen lépett fel, de mára minden kisebbséget a védelmébe vesz. “A hazugságok terjesztésén alapuló autokrácia hatalomra tör”, figyelmeztet a színész-humorista, majd rávilágít a közösségi média legsötétebb oldalára: az ilyen platformok algoritmusai olyan tartalmak megosztását erősítik fel, amik a legalapvetőbb ösztöneinkre hatnak, hogy így felháborodást és félelmet keltsenek bennünk. Ezért teljesítenek kimutathatóan jobban az álhírek a közösségi médiában, ezért terjed jobban a hazugság a valóságnál. A Facebook mint eszköz tehát gyűlöletkeltésből jelesre vizsgázik, gyakran kisebbségek kárára.

sbc.jpg (via)

 Szólásszabadság 2.0

 Valahogy érezzük, hogy nincs rendben az, hogy a szakszerű újságírás terméke ugyanazon a felületen és ugyanolyan, uniformizált módon jelenik meg, mint egy zsé kategóriás blogger szélsőséges, gyalázó fröcsögése, nem is beszélve a szponzorált tartalmakról és hirdetésekről. 

Mit lehet tenni? Zuckerberg szerint a Facebookon való véleménymegosztás korlátozása alkotmánysértő lenne, utalva ezzel az USA alkotmányának első kiegészítésben álló szólás- és véleményszabadságra. Technikailag ez vitatható, mivel a Facebook egy bejegyzett cég, aminek joga van a saját belátása, véleménye szerint szabadon korlátozni, hogy milyen tartalmat, üzenetet támogat. Tehát (nagyon kisarkítva) ha Zuckerberg úgy döntene, hogy szerinte a kék szemű emberek valójában mind robotok, akkor ezt a véleményt az általa irányított vállalat nyilvánosan képviselhetné (és törekedhetne az elmélet terjesztésére.) A probléma az, hogy a Facebook túlnőtt a “vállalat” kategórián, mivel kiterjeszti az internetre valamennyi természetes és jogi személy kommunikációját, de ezt mindvégig a Facebook fejléce alatt teszi. Nem a Facebook valódi súlyának megfelelően korlátozzák a közösségi felületek tevékenységét azok a rendelkezések, amik a hagyományos médiára vonatkoznak. Így ad hangot a Facebook gyakorlatilag bárkinek, bármilyen üzenetnek és teszi mindezt következmények nélkül, hiszen a tartalom a felhasználóé, a Facebook csak egy szócső.

 Hogyan tovább?

 Bár nehéz a Cambridge Analyticát övező bortányról politikailag semleges forrást találni, fontos kiemelni, hogy a valódi kérdés egyáltalán nem az, hogy a Trump-kampány sikeressége vagy épp a Brexit mennyiben az adatelemző cég érdeme és nem is az, hogy mennyire etikus egy ilyen politikai győzelem. Sokkal inkább azzal kellene foglalkozni, hogy mindez mit jelent. Hiába fellegzett be a Cambridge Analyticának és hiába tett Mark Zuckerberg megannyi ígéretet a Facebook adatkezelésére vonatkozóan. Az adathalászat mint eszköz adott, mi pedig önként szolgáltatunk adatot. Minden. Egyes. Kattintással.

20181204_fb-journalism_2000.jpg (via)

Lehet, hogy a közösségi média platformok nem adják majd ki ezeket senkinek, semmilyen formában, lehet, hogy szigorítanak az adatkezelési szabályzatukon, de szivárogtak már ki a történelem során nemkívánatos dokumentumok és adatok állambiztonsági szempontból is kulcsfontosságú szerverekről. Arról nem is beszélve, hogy nehezen ellenőrizhető egy olyan, színfalak mögötti tevékenység, amiről a minimálisnál is kevesebbet tud a felhasználó. A képlet persze igen egyszerű. Bármilyen oldal látogatása során kénytelenek vagyunk elfogadni az adathasználati feltételeket, ha szeretnénk hozzáférni a tartalomhoz. Ugyanez igaz a Facebookkal történő bejelentkezésre is. Nehéz tehát azt mondani, hogy nem lettünk mára teljes mértékig kiszolgáltatottak azoknak a felületeknek, amik egyébként kényelmünk kiszolgálására és az információhoz való hozzáférés demokratizálásra rendeltettek.

Adam Greenwood sötét jövőképe mellett azért pár tanács is elhangzik, amit mindenképp érdemes megszívlelni. Ezek egyszerűnek tűnő, de annál nehezebben kivitelezhető célok, de első körben nagyjából ennyit tehetünk, hacsak nem vagyunk hajlandóak lemondani a digitalizáció előnyeiről. Jelenleg úgy tudunk enyhíteni a filter bubble effektuson, ha a Facebook hírfolyamot nem népszerűségi, hanem időrendi sorrendre állítjuk minden alkalommal, amikor görgetni kezdünk. Ha nem azt osztjuk meg a világgal, amire szerintünk sokan kattintanak majd, hanem amit mi érdekesnek tartunk. Ha tudatosan rákeresünk olyan tartalomra, vagy olyan forrásból olvasunk híreket, ami egyébként nem jellemző ránk. Ha minél több olyan emberrel igyekszünk kapcsolatot teremteni és fenntartani, aki sok különböző ellentétes véleményt képvisel akár politikai, vallási vagy más ideológiai szempontból.

Egy szó mint száz, legyünk proaktívan nyitottak és merjünk kilépni a komfortzónánkból még akkor is, ha így olyat is hallhatunk, amivel nem értünk egyet.

konzerv.png

süti beállítások módosítása