A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Hihetetlen/Unbelievable – Egy ritka és megrázó sorozat a nemi erőszakról

2021. március 12. - KomMédia BME

A Netflix 2019 őszén megjelent sorozata egy igazán megrázó és fájdalmas történetet mesél el olyan szemszögből, amivel eddig ritkán találkozhattunk. A valós események alapján készült, 8 epizódból álló minisorozat óriási sikernek örvend, számos filmkritikai jelölést és díjat kapott, köztük Golden Globe-jelölést hozott mindhárom női főszereplőnek. A sorozat a nemi erőszak áldozatait, illetve a hozzájuk kapcsolódó hatósági ügyintézést mutatja be, ami néhol elég visszás képet fest a rendszer működéséről.

A bejegyzés spoilereket tartalmaz.

A krimisorozat két cselekményszálon fut egyszerre. Először Marie történetét ismerhetjük meg, aki egy problémás, különböző bántalmazásokkal és árvaházakkal terhelt gyermekkor után próbálja felépíteni fiatal, még bizonytalanságokkal teli felnőttéletét. Egy éjszaka betör hozzá egy símaszkos alak, aki kést szorítva a nyakához és megerőszakolja a fiatal lányt. Marie az eset után feljelentést tesz, a rendőrök kijönnek a helyszínre, és elkezdődik a nyomozás. A vizsgálat viszont nem várt fordulatot vesz: a nyomozók nem hisznek a lánynak, hazugnak állítják be, és végül elérik, hogy azt vallja, az egész bántalmazást csak kitalálta.

Eközben egy másik eseményszál is fut, pár állammal arrébb. Az áldozat ugyancsak egy fiatal, huszonéves lány, Amber, akivel kísértetiesen hasonló erőszak történt, mint Marie-vel. Egy rendőrnő megy ki a helyszínre, és ő kezdi kikérdezni az áldozatot. Az ezután következő jelenetekben pontosan ugyanazokat a rendőrségi folyamatokat láthatjuk, mint Marie esetében, mégis ég és föld a különbség a hatóság áldozathoz való hozzáállását illetően.

 kep5_1.jpg (via)

Hogyan (ne) bánjunk egy áldozattal?

Marie esete: a rendőrök és a lány környezete is szinte elvárják, hogy pár órával a bántalmazás után azonnali, részletekbe menő eset-, illetve személyleírást adjon az elkövetőről, és „megdorgálják”, ha épp nem tud pontosan fogalmazni. A kötelező nőgyógyászati vizsgálaton teljesen rideg közeg fogadja, úgy bánnak vele, mint egy tárggyal, amivel annyi csak a feladat, hogy bizonyítékokat szerezzenek róla. A nyomozók nem foglalkoznak a jelenlegi állapotával, érzelmeivel, csak minél több információt szeretnének kiszedni belőle. Viszont éppen ez a hozzáállás fordítja negatív irányba a nyomozást, mert a folyamatosan követelőző környezettől Marie csak még jobban befeszül, amihez hozzáadódik az is, hogy az esettől sokkot kapott, így a vallomásai nagyon szétszórtak. Volt, hogy kihagyott néhány fontosabb részletet, így a rendőrök, illetve a közvetlen környezete számára is megkérdőjelezhetővé vált a szavahihetősége.

 kep6.jpg (via)


A bizonytalan vallomására még rátesz egy lapáttal, hogy a barátai, ismerősei, sőt még a tanácsadói is mind furcsállták a viselkedését. Ez annak tudható be, hogy Marie egy idő után jókedvű lesz, bohóckodik, próbálja elterelni a figyelmét, és ha bárki kérdezi az esetről, akkor nem hajlandó beszélni róla. Az emberek fejében pedig nem ilyen a „tökéletes áldozat”. A lány egyik tanácsadója a szemére is veti ezt az aggodalmát: „Ugye tudod, hogy neked most nem illik jól lenni?”.

Végül Marie nevelőnői is beszélnek félelmükről a rendőrségnek. Elmesélik a fiatal lány hányattatott sorsát, hogy bántalmazott családból jött, így nem meglepő, ha kissé labilis a gondolkodása, és figyelemre vágyik. Így a rendőrség újra behívatja Marie-t vallomástételre, ahol lelkileg terrorizálják és annyira elbizonytalanítják a lányt, („A hamis tanúzás bűncselekmény.”, „Szerinted mi járna annak, aki képes hazudni egy ilyen dologról?”), hogy végül kierőszakolják belőle a hamis tanúzást. Ennek a tettnek viszont súlyos hatása lesz Marie életére: a rendőség hamis tanúzásért feljelenti, és óriási mennyiségű pénzbírságot kell kifizetnie, elveszti a munkáját, a lakhatását, a barátait is, teljesen kicsúszik alóla a talaj, míg egyszer csak egy váratlan fordulat nem történik…

Áldozathibáztatás a 21.században?

Marie példájából is látszik, az áldozathibáztatás az erőszak, főként a nemi erőszak tekintetében még mindig jelen van a társadalmunkban. A sorozatban Marie egyik ügyvédje meg is fogalmazza ennek a lényegét:

Ami magával történt, annak nem volna szabad megtörténnie senkivel, soha. Tudja, sosem vádolják hazugsággal egy rablás áldozatát, vagy akit a kocsijából rángatnak ki, nincs rá példa. De ha nemi erőszakról van szó…

Miután Marie bizonytalan volt a történtekben, és nem „megfelelően” viselkedett, mint áldozat, az emberek máris őt kezdték el gyanúsítani. Ezt a gyanút erősítette meg a rossz családi háttere is, amiből az emberek azt az előítéletes következtetést vonták le, hogy az ilyen fiatalokban nem lehet megbízni, folyton hazudnak. Az áldozathibáztatás aspektusait tudományos szemszögből is vizsgálták már, így született meg a „nemierőszak-mítoszok” kifejezés is.

Nemierőszak-mítoszok

„A társadalomban a szexuális erőszakról élő sztereotip kép több szempont mentén is eltér a nemi erőszak valóságos jellemzőitől, és ezeket a hiedelmeket nemierőszak-mítoszoknak nevezi a szakirodalom" -  írja Z. Papp Zsuzsanna. 

A Parti Katalin által szerkesztett Szexuális erőszak: Mítosz és valóság című kötet azt is feltárja, hogy a nőkre vonatkozó nemierőszak-mítoszokat négy kategóriába lehet sorolni:

  1. Az elsőbe tartozók tagadják a nemi erőszak megtörténtét, és a hamis vád gyakoriságával érvelnek.
  2. A második kategóriába tartozó hiedelmek tagadják vagy lekicsinylik a szexuális erőszak káros, traumatizáló jellegét.
  3. A mítoszok harmadik típusát a szexuális aktus konszenzuális jellege melletti érvek alkotják; ilyen például az a hiedelem, amely szerint a nők titkos vágyai között szerepel, hogy szexuális erőszak áldozataivá váljanak.
  4. Végül a negyedik csoportba az áldozathibáztató attitűdöt megalapozó mítoszok tartoznak (ilyen Marie esete is, akit a körülményeiből fakadó előítélet miatt gyanúsítanak meg).

Mindezt érdemes két további idézettel kiegészíteni Parti Katalintól: „A mítoszok mély kulturális beágyazottságát társadalmi funkcióik biztosítják, mivel növelik a társadalom tagjainak biztonságérzetét azáltal, hogy tagadják a nemi erőszak megtörténtének tényét vagy gyakoriságát, lekicsinylik az ilyen cselekmények által okozott trauma mértékét, illetve a felelősséget az elkövetőről az áldozatra hárítják át.”

„Fontos kérdés, hogy miért rendkívül veszélyes és káros az áldozathibáztató magatartás. Az áldozathibáztató attitűdök egyik rendkívül káros hatása az, hogy megnehezíti az áldozatok számára, hogy esetüket másokkal megosszák, illetve jelentést tegyenek róla. Ha a túlélő tudja, hogy társadalmunk őt fogja hibáztatni a bántalmazásért, még kevésbé lesz motivált arra, hogy beszéljen róla.”

Források, további információ a témáról:

De még van remény!

Amber esete: A második áldozat bemutatása során más rendőrök intézik az ügyet, teljesen más mentalitással és hozzáállással. A következő néhány pont jól szemlélteti a különbségeket.

Amikor a rendőr megjelenik a helyszínen, először a lány hogyléte felől érdeklődik, illetve arról, hogy szüksége van-e orvosi segítségre stb. Ezután a kihallgatást tapintatos kéréssel kezdi meg: „Ha beleegyezik, feltennék pár kérdést”. A vallatás nem mindenki előtt, a tett helyszínén történik, hanem az áldozatot inkább beülteti a kocsijába, hogy négyszemközt tudjanak beszélni.

 kep7.jpg(via)

A kihallgatás alatt a nyomozó nagyon türelmesen és megértően fordul a lányhoz, hangsúlyozza, hogy bármi, ami eszébe jut az esettel kapcsolatban, az nagyon nagy segítség lesz a hatóságoknak. Nem ítéli el egyetlen cselekedetéért sem a lányt, amikor épp olyat tesz, ami nem illik bele a társadalom által kreált „tökéletes áldozat” szerepébe. Mikor az áldozat elkezd szabadkozni amiatt, hogy eddig nem hívta még fel a családját és barátait, hogy beszámoljon a vele történtekről, akkor a nyomozónő csak ennyit válaszol: „Nem kell magyarázkodnia nekem, hogy kinek mondja el, hogy mikor mondja el, ez csakis a maga döntése, jó, ha tudja.” A rendőr a lányt elkíséri az orvosi vizsgálatra is, folyamatosan nyugtatja közben, és megadja a telefonszámát is, ha bármire szüksége lenne.

A sorozat tökéletes képet fest az áldozathibáztatás mikéntjéről, sőt a részek közben még a néző is elbizonytalanodik, hogy tényleg higgyen-e annak a személynek, aki minden megnyilvánulásával megkérdőjelezi a társadalom által kódolt „tökéletes áldozat” tulajdonságait. Már ezért is megéri megnézni!

Ha érdekelnek hasonló témájú filmek/sorozatok, akkor ezeket is ajánljuk:

  • David Schwimmer: Trust
  • Hartung Attila: FOMO – megosztod és uralkodsz
  • Jennifer Fox: A történet
  • Edward Berger: Patrick Melrose - amiről mi is írtunk a blogon

A bejegyzés szerzője Kiss Dóra, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Escobárok ellentmondásos élete: Dilemma Pablo után

A világjárvány okozta karantén-helyzet során az emberek egy része úgy döntött, hogy megnéz néhány filmet, vagy belevág egy-egy sorozatba, amivel enyhíteni tudja a bezártság okozta stresszt. Mindezt a streaming szolgáltatók nagy örömére – tavasszal az olyan több éves produkciók is újra a toplistára kerültek, mint például az ötéves Netflix széria, a Narcos.

Régi hagyománya van annak, hogy a kulturális iparágak évről-évre visszanyúlnak a „Narco-heritage”, azaz a „Drog-örökség” témájához. De mit is jelent ez? Nos a fogalom két dologra enged következtetni:

  • az egyik, hogy a híres drogbárók halála után az utódok (esetleg a lojális üzlettársak) átveszik az üzletet,
  • a másik az, hogy olyan – már-már – „üzletágról” beszélhetünk, amelyre világszerte a témát felhasználva egyéb üzletet is lehet építeni.

mv5bnmfjodu3yzgtmguwnc00zgi3lwfkzjqtmjkxzdc3nmq1mzcyxkeyxkfqcgdeqxvynjuwnzk3ndc_v1.jpg

(A Netflix saját gyártású sorozata, via)

2015-ben a Netflix előállt a saját gyártású sorozatával, amely Pablo Escobar életéről szól. A széria többnyire hű marad a valós történtekhez, és próbál minél több megtörtént eseményt reprodukálni. Három évadot élt meg, az már azután játszódik, hogy Escobar meghalt. A korábbi két évad során izgalom tölti el a nézőt, hogy vajon mikor és hogyan fogják el a híres drogbárót. Felmerül az is, hogy  mi lesz a családjával, és azzal a sok emberrel, akiknek valaha is köze volt Pablohoz.

55f1a5609dd7cc1f008b963d.jpg

(Pablo Escobar 1989-ben, via)

Ha kicsit közelebb lépünk, ott találjuk magunkat az Escobar család mindennapjaiban, és felvetődhet a kérdés a nézőben – joggal –, hogy vajon hogyan lehet így élni? Természetesen itt nemcsak magáról Pabloról morfondírozhatunk el, hanem arról is, hogy a közeli hozzátartozói hogyan élték meg a számunkra elképzelhetetlen, filmbe illően veszélyes és félelmetes történéseket. A Narcost nézve az a morális dilemma is felvetődhet a közönségben, hogy Escobar felesége hogyan tudott ilyen sokáig Pablo mellett élni, saját magát és gyermekeit is alárendelve neki.

A sorozat előtt, 2014-ben Juan Pablo Escobar írt könyvet apjáról, rá négy évvel később, 2018-ban pedig maga Victoria Eugenia Henao Vallejo (’Tata’) – azaz Pablo Escobar felesége mesél életükről egy újabb könyvben.

42589206_sx318.jpg

(Victoria Eugenia Henaio hivatalos instagram oldalán volt férjének öltözködési szokásairól mesél, via)

Az interjúk és könyvek olvasása során kiderül, hogy Juan Pablo és anyja közel állnak egymáshoz, ugyanakkor Pablo lánya – Manuela – teljesen elhatárolódott családjától. Bár Pablo halála után a családnak sikerült álnéven új életet kezdeni Argentínában, Tata és Juan Pablo beleállt abba a konfliktust okozó ténybe, hogy ők Pablo Escobar családja. Felvállalták kilétüket és saját bevallásuk szerint próbálnak normális életet élni múltjukkal a hátuk mögött. Manuela továbbra is álnéven él és kerüli a reflektorfényt, továbbá mindent, aminek apjához és családjához köze lehet.

Tata és Juan Pablo is több interjút is adott, amelyekben reflektáltak a sorozatra is. Elmondásuk szerint nagyon sok benne a csúsztatás és a pontatlanság. Szerintük a Narcos túl egyszerűen írja le az életüket, néhány jelenetben túl gyengédnek ábrázolják a drogbárót. Bár mindketten azt állítják az interjúk során, hogy próbálnak elhatárolódni Pablo Escobar bűntetteitől és ezek következményeitől, anya és fiú kommunikációja a közönségük felé legtöbbször ellentmondásos. Álnevüket levetkőzve kiadtak egy-egy könyvet arról, hogy kik ők, hogyan éltek és a könyvből természetesen haszonra is szert tettek. Ezenfelül pedig mindkettőjük közösségimédiában fellelhető posztjai sűrűn szólnak Pablóról, illetve az akkori életükről.

(Victoria Eugenia Henaio hivatalos instagram oldalán volt férjének öltözködési szokásairól mesél, via)

Juan Pablo egyébként építészként dolgozik, mégis többször nekiszegezik a kérdést, hogy ha valóban próbál elhatárolódni apja tetteitől, akkor miért írt róla könyvet. Ami viszont a legnagyobb ellentmondás, hogy Juan Pablonak van egy cége, amelynek az a profilja, hogy apjának arcképét pólókra nyomva forgalmazza. Amikor néhány riporter megkérdezte Juan Pablot, hogy ezek (könyvírás és Pablo arcképével ellátott pólók eladása) hogyan férnek össze azzal a kijelentéssel, hogy ő próbál elhatárolódni apja múltjától, akkor azt válaszolta nemes egyszerűséggel, hogy az élete egy ellentmondás.

(Juan Pablo Escobar hivatalos instagram oldalán emlékszik vissza édesapjára, via)

Természetesen ez a tömérdek ellentmondás felveti a hitelesség kérdését. Vajon hiteles-e egy olyan személy, aki azt mondja, hogy próbál elhatárolódni apja/férje bűncselekményeitől, később viszont ezt a tényt felhasználva termel hasznot?

Amennyiben egy ilyen, vagy hasonló múlttal rendelkező személy családtagja arra használja fel a múltjának elmesélését, hogy utána valamilyen jó ügyet képviseljen vele, akkor az egy hatásos kommunikációs eszköz lehet. Ugyanakkor, amikor ellentmondásos tettek kísérik a kimondott szavakat, jogosan merül fel az emberben a kétely, vajon valóban tud-e hiteles is lenni például egy drogellenes kampány. Logikailag megkérdőjelezhetetlenül sok a csúsztatás mind az anya, mind fia kommunikációjában, így az erkölcsi dilemma eldöntetlenül marad sokak számára. Bár Victoria azt vallja, hogy az Escobar család életét elmesélve lehetséges olyan edukatív keretbe helyezni a történteket, amely a fiatalabb generációknak szóló drogellenes és felvilágosító előadások eszköze lehet, de emellett megfogalmazódik a kérdés, hogy az ilyen célzattal írt könyv valóban eléri-e a célját.

Az általam felvetett kérdés tehát továbbra is fennáll, vajon a sok paradoxon ellenére lehetséges-e hitelesen jóra használni Pablo Escobar bűntetteit, vagy a család pozitív megítélése a szavak és tettek inkoherenciája miatt lehetetlenné válik?

A bejegyzés szerzője Borbély Tamara, a BME KomMédia mesterképzéses hallgatója. 

konzerv.png

5 médiás átverés április elsejére

Képes beszámoló a tudomány új csodájáról, szemkápráztató felvételek egy ismeretlen állatfajról,  bizonyíték arra, hogy az ész nélküli kommentelgetés népszokássá vált – a médiát bizony nem hagyja hidegen a bolondok napja. 

Lássunk néhány példát időrendben a print, az elektronikus és a közösségi média világából.

Hozz vödröt az adómentes bornak!

A norvégok, akik ezen az 1950-es képen sorakoznak kis dézsával, fazékkal és vödörrel, komolyan vették az Afterposten nevű vezető napilapban megjelent cikket, miszerint komoly kedvezménnyel juthatnak francia borhoz. 

1950wine_lg.jpg

(via)

Hogy minek ez a sok edény? Az első oldalon közölt hír szerint ugyanis a Vinmonopolet (mely kizárólagos joggal rendelkezett az alkoholárusításra) kapott egy óriási, hordókban érkező borszállítmányt Franciaországból – akkorát, hogy kifogytak az üvegekből. Mivel nincs mibe kitölteni a bor, jelentős kedvezménnyel túladnak rajta: mint látszik, voltak olyan derék állampolgárok, akik az állam segítségére siettek. 

Brit hatalomátvétel az időjárás felett

Hosszú nyarak, fehér karácsony, szigorúan csak éjszakai esőzések, kontroll a kontinens időjárása felett – ezeket mind biztosította volna az a brit tudósok által létrehozott csodamasina, amelyet a Guardian mutatott be az olvasóknak 1981-ben. Íme az elégedett feltaláló, az állítólagos Dr. Chisholm-Dowright, amint épp egy jelentést néz arról, hogy Pershore térségében ragyogóan süt a nap, míg Marseilles környékét lassan eléri a hóvihar: 

weather_machine.jpg

(via)

Itt a bizonyíték: Darwinnak igaza volt!

Mit gondolsz, milyen madarak repkednek ezen a képen? 

pingvin.jpg

(via)

Pingvinek, bizony! A rövid szárny és has nehéz test nem áll többé a szárnyalás útjába – az antarktiszi faj létezése a darwini evolúció elmélet hús-vér bizonyítéka. A különleges állatok a BBC 2008-as természetfilm trailerében mutatkoztak be: a lélegzetelállító animációs felvételeken tanúi lehetünk a felszállásuknak, hóbirodalombeli rajzásuknak és trópusi vándorlásaiknak is. 

Terményes filmek, csak neked!

2013-ban igen szokatlan kategóriákkal rukkolt elő a Netflix, itt van például az, amelyikben banánt, gombát, almát ábrázoló filmborítók szerepelnek:

netflix.jpg

 (via)

De nem semmi a karba tett kéz, Nicholas Cage összeomlás és a Zach Galifianakisra hasonlító színészek kategória sem. A felhasználóknak belépésenként újabb és újabb ajánlatokat kaptak a streaming szolgáltatótól. 

Minek olvassak, ha kommentelhetek is?

Az NPR Facebook oldalán 2014-ben jelent meg a nagy kérdés, miszerint miért nem olvasnak már az amerikaiak. Így nézett ki a cikkajánló:
npr.jpg

(via)

Romlik az oktatás színvonala, nem igaz, hogy nem olvasunk, hiszen itt az internet és az e-book korszak, a TV amúgy is drága... – a kommentek egyre csak özönlöttek. Mi volt bennük közös? Az, hogy senki nem olvasta el azt az írást, amelyre a posztban megosztott link mutatott. Ellenkező esetben tudták volna, hogy egy kísérletről van szó, amelyben azt kéri az NPR, hogy aki valóban eljutott a cikkig, az ne írjon hozzászólást, csak lájkoljon. Miután kiderült az április elsejei tréfa, sokan törölték az öngólos kommentjeiket. 

 A spagettiszüret, internetes nagytakarítás és a fütyülős répa történetét ismered? Kattints ide, ha nem.

topfool100.jpg

 

kep.png

 

 

 

Szeretünk kukkolni, kárörvendeni? Eláruljuk, miért nézünk valóságshow-t

Benkő feleséget keres, Survivor – A sziget, Big Brother, Celeb vagyok, ments ki innen!, Való Világ, Éden Hotel, A rettegés foka és még sokáig lehetne folytatni a sort. A valóságshow-k (vagy reality-k) mára elkerülhetetlen részeivé váltak a televíziózásnak, témájukat és formájukat tekintve pedig széles palettán mozog a kínálat. Meghatározásuk azonban közel sem ilyen egyszerű és népszerűségükre is számtalan magyarázat létezik.

able8molqyrshm5lzhqa.jpg

(via)

A valóságshow-k története majdhogynem egyidős a televíziózáséval. Az első ilyen típusú műsor az 1948-től adásba került Candid Camera volt, amelyben a résztvevők valamilyen előre megrendezett, általában bosszantó szituáció résztvevői lettek, miközben egy rejtett kamerás felvétel készült róluk.

A valóságshow-k ugyanakkor az 1990-2000-es kezdtek el igazán elterjedni – Magyarországra először A tégla (2000), majd a Big Brother (2002) hozta be a műfajt köztudatba –, és úgy tűnik azóta is töretlen a népszerűségük.

Mit hívhatunk valóságshow-nak?

A valóságshow (angolul reality television) kifejezés alatt egy általában nem előre megírt szituációkat tartalmazó műsort értünk, amelyben a résztvevők legtöbbször hírnév nélküli és nem színész végzettségű személyek. Ez a meghatározás ugyanakkor eléggé homályos, ráadásul számos televíziós műfajjal mutat rokonságot, ilyenek például a. talkshow-k és a táncos tehetségkutatók. Hasonlóan problémás a különböző alműfajok meghatározása is. Számos szakértő osztotta már eltérő kategóriákba a műsorokat, az egyik lehetséges csoportosítást a Primetime Emmy Díj kategóriái jelentik. A legjobb, főműsoridőben sugárzott amerikai televíziós műsoroknak járó díjat odaítélő bizottság összesen három nagyobb valóságshow csoportot különböztet meg, név szerint:

  • strukturálatlan,
  • strukturált,
  • vetélkedő-valóságshow műsorok.

A strukturálatlan valóságshow-k közé azok a műsorok tartoznak, amelynél a szereplők mindennapi vagy szakmai életét követheti nyomon a néző, ám ezek a szituációk általában nem előre megírtak és a kamera nem minden pillanatban veszi a résztvevőket. A szappanopera-stílusú strukturálatlan reality-kben a szoros emberi kapcsolatok, barátságok és szerelmek kerülnek előtérbe, mint pl. a 2004-2006 között sugárzott Laguna Beach: The Orange Real Orange County című műsorban.

Másik nagyobb alcsoportot a nagyvilág számára ”láthatatlan” emberek és szubkultúrák mindennapi életét és problémáit bemutató show-k alkotják, mint például a kerekesszékes nőkről szóló Push Girls, vagy az alacsony növésű emberek és családtagjai életét bemutató Little People, Big World.

Ezektől különbözik a szakmai reality, amiben egy foglalkozás hétköznapjait követhetjük végig, aminek tipikus példája a bűnüldözők munkáját ábrázoló pl. Zsaruk műsor.

Az előbbihez szorosan kapcsolódó, de önálló alkategóriát képvisel egy egyedi vagy értékes tárgy eladásának és vételének bemutatása, beleértve a személyes és szakmai motivációk ábrázolását, és az alkudozás folyamatának megismerését is. Erre példa a Nagy-Britanniából, 1979-ben indult Antique Roadshow, amelynek azóta számos nemzetközi változata született.

A valóságshow-k politikai és kulturális hatása

Egyesek szerint a tekintélyelvű politikai rendszerekben előnyös lehet a valóságshow alapvetően demokratikus alapú szavazati rendszerének megismerése. Ugyanakkor több arab országban a reality-k szembemennek az adott nemzet kulturális és/vagy vallási értékeivel. 2004-ben tiltották be a holland Big Brother műsor arab adaptációját, amit a Middle East Broadcasting Corporation több országban is sugárzott. A reality-ben több arab országból összeválogatott szereplői (6 férfi és 6 nő) lakott egy bahreni házban. Bár a házban nemek szerint szétválasztott hálószobák és egy imahelyiség is helyett kapott, a műsor hatalmas tiltakozási hullámot váltott ki, Bahren-ben becslések szerint 1000-en vonultak utcára. Egyes tüntető szerint a műsor rombolta az iszlám alapvető értékeit: „Nem akarunk ilyen programot, mert befolyásolhatja családjainkat. Gyermekeink azt gondolhatják, hogy a házasság előtt együtt élni elfogadható az iszlámban.” Hasonló tiltakozásra került sor a dél-afrikai, többségében keresztény vallású Malawi-ban, ahol a helyi Big Brother szexuális tartalma ellen a politikusok és konzervatív polgárok is felszólaltak. A tiltakozás ellenére, viszont a műsor pozitív hatásairól is szót esett, miszerint a 12 beválogatott személyek más-más afrikai országból, ami segíthet áthidalni a kulturális szakadékokat.

Mesterséges valóságban

Míg az előző kategóriában az események között olyanok is vannak, amelyek nem a kamera előtt történnek, a strukturált reality show-kban már minden háttérinformáció a néző tudomására jut, a szereplők esetleges versengése mellett pedig a problémamegoldás is előtérbe kerül. A strukturált valóságshow-k egyik legismertebb formájában az egymást korábban nem ismerő szereplők egy kizárólag a műsor kedvéért létrehozott környezetben élik mindennapjaikat. A szituációk itt már részben előre tervezettek, mint amilyen a Való Világ és Big Brother is (ez utóbbi franchise-t 50 nemzetközi változatban adták le).

Másik alműfaj a bírósági drámákat imitáló reality, amelyben valódi vagy kitalált bírósági ügyek alakulását követheti végig a néző. Mivel ezek nem tényleges bírósági eljárások, a pereskedő feleket, az ügyvédeket és a szemtanúkat is sokszor színészek alakítják, a bírókat pl. legtöbbször nyugalmazott bírók vagy jogi tapasztalattal rendelkező személyek formálják meg (ld. The People's Court).

A túlélőshow-kban – ahogy a nevük is mutatja – általában egy természetes, vadonbeli környezetbe kerülnek a résztvevők, ahol különböző feladatok teljesítése a cél (pl. Survivor – A sziget).

Más alműfajt képviselnek az önfejlesztő/átalakító műsorok, amelyekben egy adott személy vagy csoport életének a javítása a cél, például a súlyvesztésről szóló, A nagy fogyás műsor. Hasonlóan a szereplők életének jobbá tétele jelenik meg a lakóhelyeket, munkahelyeket, járműveket renováló show-kban (pl. Nagy Házalakítás) vagy amikor egy műsor központi problémája egy-egy csődbe jutott vállalkozás megmentése (pl. Ramsey, a konyha ördöge). A strukturált valóságshow kategóriába tartoznak még az egyfajta társadalmi kísérleteket bemutató műsorok, amikor például valakik szerepet (családot és munkahelyet) cserélnek egy időre, vagy a nagy társadalmi vitákat generáló Shattered, amelyben egymással versengtek egymással a szereplők, hogy ki bírja tovább alvás nélkül. A strukturált valóságshow-k közé tartoznak a rejtett kamerákkal készített felvételek is, amikben hétköznapi személyek kerülnek vicces, kínos, bosszantó vagy éppen ijesztő szituációkba.

A harmadik nagyobb kategória a vetélkedő-valóságshow műsorok, amelyekben valamilyen díj elnyerésének reményében vesznek részt a szereplők, és általában a közönség, a zsűri vagy a résztvevők szavazatai döntik el a győztes személyét. Ide tartozik a Big Brother – amivel rögtön érthetővé válik a műfaj különböző kategóriái közötti különbségtétel nehézsége is – vagy a Got Talent tehetségkutató. 

britains-got-talent-2017-tx02-contestants-12.jpg

(via)

A téma ugyanakkor lehet az ”igazi” megtalálása is, mint A Nagy Ő-ben, amikor egyetlen férfiért ment a harc. De valamilyen sportág köré is szerveződhetnek műsorok, amire példa a The Contender.

Kritikáktól övezve

A valóságshow műfaj, és annak népszerűsége ugyanakkor rengeteg kritikát vált ki. Egy tanulmány szerint a valóságshow-kat nézők egy jelentős szegmense kiskorú, ugyanis a 17 éves korosztály által nézett 10 legnépszerűbb műsor közül négy a valóságshow műfajába tartozik. Ez felveti annak a kérdését, hogy milyen hatással van a gyerekekre a reality-k követése. Az olyan szexuális tartalmú valóságshow-k, mint például a Hugh Hefner és három barátnője napjait végigkövető The Girls Next Door, esetleg negatív hatással lehetnek a fiatalok értékítéletére. Ugyanakkor a valóságshow-k a segíthetik a gyerekek számára a társadalmi folyamatok megismerését és megértését, majd az ezekben való helytállást és beilleszkedést.

p185446_b_v8_aa.jpg

(via)

Kritika éri a reality-ket arról az oldalról is, hogy a résztvevők számára egyes szituációk megalázóak és degradálóak, a nézőkben pedig kialakulhat egyfajta függőség is, ami azt is eredményezheti, hogy háttérbe szorulnak az adott személy valós társadalmi kapcsolatai. Más szakértő viszont úgy gondolja, az emberek tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a valóságshow-k – nevük ellenére – nem a tényleges valóságot mutatják be, szereplőik pedig sokszor túljátszák vagy eljátszák egyes érzelmeiket.

Miért olyan népszerűek ezek a műsorok?

Felmerülhet a kérdés, hogy miért is nézik olyan sokan ezeket a műsorokat. Szakértők szerint azért tudunk akár órákat tölteni a kanapén arra várva, hogy ki kapja meg a rózsaszálat a műsor végén, mert közelinek érezzük az adott szereplőt magunkhoz. Ennek oka, hogy élete minden pillanatáról informálódunk és már egyfajta barátként kezdünk tekinteni a képernyőn látott illetőre. Minden esetben viszont az egyensúly a legfontosabb. Dr. Carole Lieberman, média pszichiáter és reality TV tanácsadó szerint egyes személyek azért is találhatnak nagy élvezetet az ilyen műsorokban, mert az ott lejátszódó tragédiák és problémákkal nem a saját élethelyzetükben találkoznak, úgymond „nem kell kockáztatnia a nézőnek saját szívét vagy reputációját”.

inside-reality-television-reality-tv-top-chef-rupauls-drag-race-face-off-2016-1234kyle5678.png

(via)

A műsorok követésére további motivációt jelenthet, hogy pozitív érzéseket váltanak ki, például együttérzést és empátiát. Eltérő véleményen lévő szakértők viszont úgy vélik, a megalázó, kínos szituációkba kerülő résztvevők inkább a másokon való káröröm érzését generálják a nézőkben és ez okozza a műsorok népszerűségét. Ezt a kérdést hivatott eldönteni egy 2018-ban megjelent tanulmány. A kutatásban 12 különböző valóságshow-t vizsgáltak (pl. Big Brother, Americal Idol, Master Chef) és a kísérleti alanyoknak arról kellett nyilatkozniuk, hogy milyen gyakran nézték ezeket a műsorokat, mennyire élvezték azokat, illetve szeretnének-e részt venni az adott műsorban vagy örülnének-e neki, ha egy családtagjuk mutatna érdeklődést a reality-kbe való bekerülésre. Az eredmények azt mutatták, hogy minél jobban szerették a műsorokat, annál szívesebben vettek volna részt abban. (Érdekes megfigyelés volt, hogy a családtagok bekerülése a valóságshow-kba mindig preferáltabb volt, mint a saját részvétel). Ezek alapján, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a televízió elé ülő személyeket sokkal inkább az empátia motiválja, semmint a megalázás és tragédia nyomon követése.

Ugyanakkor egy másik cikk arra világított rá, hogy a kukkolás élménye a másik vonzerő a reality show-k nézése mögött, vagyis – bármennyire is furcsának és ijesztőnek hat – az az élmény vonzza a nézőket a televíziók elé, hogy így belepillanthatnak más emberek magánéletébe. Ez felveti a kérdést, hogy a kukkolással egyenértékű-e a valóságshow-k nézése. A válasz természetes az, hogy nem. Az előbbi esetén már megjelenik a család és munkahely elhanyagolása, a reality-sztárokat érő kritikák személyesnek vétele, ez az állapot pedig kihathat az ember párkapcsolatára is: például úgy, hogy az imádott szereplőt kezdi el valaki keresi. Dr. Racine R. Henry, házasság és családterapeuta szerint viszont „amíg valaki el tudja választani egymástól a valóságshow-kat és a valóságot, addig a műsorok nézése egyszerű szórakozás.”

konzerv.png

Elpusztíthatatlan animációs sorozatok

Néhány animációs sorozat első epizódja több mint tizenöt éve került először adásba, de azóta is készülnek belőlük új részek. És bár a japán animációk, azaz az anime sorozatok között ez nem példanélküli, a többi nemzetnél elvétve találunk ilyen alkotásokat. Ebben a posztban azokat a még ma is futó, nem japán gyártású, felnőtteknek készülő animációs sorozatokat vizsgáljuk meg, melyek a kezdetektől fogva azonos címen futnak. 

cimlapkep.jpeg

A négy leghosszabb ideje futó széria közül kivétel nélkül mindegyik amerikai – az egyiket a mai napig nem mutatták be magyar szinkronnal. Az egyes sorozatok rövid ismertetése után rátérünk arra, hogy milyen változtatások történtek az első évadok óta napjainkig. 

A Simpson család

Pilot epizódja 1987-ben mutatkozott be, 1989 óta van műsoron folyamatosan, és azóta több csúcsot is beállított: jelenleg ez a leghosszabb ideje futó animációs sorozat, impozáns, 600 feletti epizódszámával pedig már Guiness-rekorder egy ideje.  Hangvétele alapvetően nem változott az évek során, bár felnőtteknek készül, a négy széria közül ez mondható a leginkább gyerekbarátnak.

a_simpson_csalad.jpg

Az animációt annyiban módosították, hogy vékonyabbak lettek a körvonalak, ám a pilot epizódhoz képest ennél is nagyobb változás történt. Az egyik halloweeni epizódban Simpsonék találkoznak egykori énjükkel, afféle rémalakként: itt egyetlen képkockán tökéletesen megfigyelhető a karakterek megjelenésének változása, vagy – bátran mondhatjuk – fejlődése. A család ugyanis barátságosabb kinézetet kapott.

Bár lassan harminc éve fut a sorozat, úgy tűnik, az írók sem unják meg a készítését.

A Simpson család alkotója a rekorder sorozat mellett más rajzfilmsorozatokat is készített, illetve készít. Matt Groening a Futurama atyja is, illetve mostanában indít új animációs sorozatot Disenchantment címmel. Legfőbb művéhez ragaszkodik: mindkét sorozat Simpsonék rajzstílusában készült.

South Park

A vizsgált sorozatok közül a South Parknál telt el a legtöbb idő - összesen öt év – az első kísérleti rész és az első valódi, tévés epizód bemutatása között: az előbbi 1992-ben, míg az utóbbi 1997-ben debütált. 

A sorozat animációja hamar modernizálódott: a kezdeti papírkivágásos animációt felváltotta a 2D-s rajz, majd 2D-s számítógépes rajzanimáció, amely a mai napig a papírkivágásos módszert utánozza. A képi világ azonban más területeken is megújult, ilyenek például a robbanások, amelyeket kezdetben papírkivágással oldottak meg, ezek helyett ma már  realisztikus képsorokat láthatunk. A sorozat főcíme is többször változott, ám a dal végig ugyanaz maradt, az csak kisebb ráncfelvarrásokon esett át, ahogy a figyelmeztető felirat sem változott.

south_park.jpg

A South Park történetmesélése egészen a 18. évadig változatlan maradt, az epizodikus, külön-külön értelmezhető sztorik között csak nagyritkán bújt meg egy-egy összefüggő történetszál, de ezek is csak két-három epizódon át tartottak. A 19. évad azonban újítást hozott: mind a tíz rész a politikai korrektségről és a tartalomnak álcázott reklámokról szólt, egy összefüggő történetbe ágyazva. A  kommentek alapján ez a változás megosztotta a nézőket: volt, akinek tetszett, és olyan is, aki ragaszkodott a jól megszokott epizodikus felépítéshez. A 20. évad is az új szemléletre épült, ebben a 2016-os amerikai elnökválasztás és az internetes trollkodás volt a téma. A 21. évadra azonban ismét újítottak az alkotók, és ötvözték a két történetmesélési módot: az egy-egy epizódon át tartó cselekményeket egy-egy összefüggő szál fűszerezi.

Az alkotók néhány éve azt nyilatkozták, hogy addig szeretnék folytatni a sorozatot, ameddig a csatorna, a Comedy Central nem kaszálja el azt.

Family Guy

Kevesen tudják, hogy a FOX-on, Magyarországon pedig a Comedy Centralon nagy sikerrel futó sorozat előzményeként szolgáló rövidfilm, a Larry & Steve a Cartoon Networkön került adásba, a What-a-cartoon! műsor részeként, amely célul tűzte ki, hogy olyan rajzfilmötleteket karoljon fel, amelyekből később aztán sorozat is lehet.

family_guy_1.jpg

Ahogy a fenti képen is látható, az 1998-ban bemutatott, hétperces pilothoz képest az első epizódra eszközöltek néhány változtatást, amelyek azóta is érvényben vannak. A fiúk nem igazán változtak, ám Lois szőke haja vörös lett és piros blúzát zöldre cserélték. A rajzolók Meg fiús megjelenésén is tompítottak: kék sapkáját és fehér pólóját rózsaszínre cserélték és vékonyabb keretű szemüveget kapott.

Az első évadok képkockái kidolgozatlanabbak voltak, mint a maiak. A szereplők ugyanakkor sokkal természetesebben mozogtak a mai epizódokra jellemző, kissé robothatású mozgással ellentétben.

family_guy_2.jpg

Az egyetlen főszereplő, aki az 1999-ben bemutatott első évadhoz képest kinézetben és személyiségben is jelentősen megváltozott, Stewie, a kisbaba. Kezdetben rendszerint mérges arckifejezéssel ábrázolták, és fő célja volt anyja, Lois elpusztítása és a világuralomra törés. A Back to The Pilot című részben Stewie és Brian szembesülnek a sorozat korábbi animációjával, amire alaposan rá is csodálkoznak.

The Venture Bros.

Végül jöjjön az a sorozat, amelyet Magyarországon még mindig nem mutattak be, így ezt ismerik a legkevesebben. A 2003-ban a pilot epizódjával debütáló, majd ténylegesen 2004-ben bemutatott The Venture Bros. otthonaként szolgáló Adult Swim az amerikai Cartoon Network éjszakai sávjában működő, felnőtteknek szóló animációcsatorna, amely hagyományosan sokáig húzza lassan készülő sorozatait. Több olyan szériájuk is van, amely bő tíz éve fut, ezek közül a legidősebb a The Venture Bros: hiába fut másfél évtizede, még mindig csak hatodik évadjánál jár. A sorozat a Hanna-Barbera-féle Jonny Quest egyfajta paródiájának készült, a sztori a címszereplő testvérekről, apjukról, Dr. Venture-ről, valamint a szupererős Brock Samsonról szól. 

the_venture_bros.jpg

Az első évadhoz képest – a South Parkhoz hasonlóan – megváltozott a sorozat főcímjelenete. A The Venture Bros. esetében ez rövidülést jelentett. Az elhúzódó gyártás miatti viszonylag kevés, 71 epizód készült el eddig, ez lehet az oka annak, hogy az animáció és a hangvétel alapvetően nem változott.

Még több elpusztíthatatlan 

A cikkben nem kaptak helyet azok a sorozatok, amelyeknek az első epizódja 2003 után debütált, azonban kár lenne nem megemlíteni ezeket: 2005-ben indult a FOX Amerikai fater című sorozata, és ugyanebben az évben pedig az Adult Swim is elindította Robot Chicken című szériáját, amely a leghosszabb ideje futó stop-motion-sorozat.

Továbbá kihagytuk a gyerekeknek készült, de nem feltétlenül csak a kicsiknek szóló sorozatokat. Ilyen az 1996 óta futó Arthur; a Nickelodeon zászlóshajója, az 1999 óta futó Spongyabob Kockanadrág vagy a 2002 óta futó Cyberchase, avagy kalandozások a cyber világban.

Nem említettük a képarány és a felbontás megváltozását sem, de mára mindegyik sorozat lecserélte a kezdeti 4:3-as képarányt, és ma már mindegyik szélesvászonra készül, nagy felbontásban.

Nem probléma a nézettség csökkenése

Bár az epizódlistákat böngészve láthatjuk, hogy a vizsgált sorozatok nézettsége jelentősen csökkent az első évadok óta, ez ne tévesszen meg minket: ezeket a mai napig sikeresnek tekintik. Az amerikai televíziópiac folyamatos fragmentálódása ugyanis maga után vonja a nézettség csökkenését, ám nemcsak a leghosszabb ideje futó rajzfilmsorozatok, hanem a többi televízióműsor esetében is, így a tévécsatornáknak továbbra is megéri berendelni animációs zászlóshajóikat évente egy-egy újabb évadra.

A bejegyzés szerzője Abonyi Ákos János, a BME KomMédia alapképzés hallgatója. 

kep.png

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen

süti beállítások módosítása