A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Zombi, édesanya, ingatlanügynök – Mit tanulhatunk Drew Barrymore szerepkonfliktusaiból?

2018. április 20. - Egres Dorottya

Március huszonharmadika óta már a második évad is elérhető a Netfilx kínálatában Drew Barrymore legújabb sikersorozatából. A Santa Clarita Diet nem akármilyen diétát mutat be, hanem egy teljes életmódváltást, hiszen a főszereplő, az ingatlanügynökként dolgozó kertvárosi anya titokzatos körülmények között élőhalottá változik. A család embereket öl, hogy kielégítse az egyre vérszomjasabb anya étvágyát, közben pedig próbálják megtartani a tökéletesség illúzióját. De konkrétan milyen konfliktust is von maga után a szereplők életében az, hogy az új életmódjuk ellenére normálisnak akarnak tűnni? A társadalomtudomány egy horror komédia megértésében is sokat segíthet. A bejegyzés spoilereket tartalmaz. 

Először is elevenítsük fel, milyen abszurditások történtek eddig Santa Claritában. Az első évadot azzal zártuk, hogy Sheila (Drew Barrymore), a zombivá változott anyuka az alagsorban várja megbilincselve, hogy egyre romló állapota gyógyírjaként a családja beszerezzen némi epét egy szerb nemzetiségű embertől… Az epét ugyan gyorsan megkaparintják, de a feszültség egyre nő: a férj, Joel (Timothy Olyphant) segítségével megpróbálják kideríteni, hogy miképp kapta el Sheila az élőhalott kórt, olyasmiken rágódnak, hogy melyik náci softball játékost gyilkolják le vacsorára, vagy mi legyen a garázsban tárolt levágott fejjel (Nathan Filion), aki mellesleg „él és virul”, mert zombivá változott, amikor Sheila elnyammogta a testét még az első évadban.

giphy_1_1.gif

Nem meglepő tehát, hogy a szereplőknek mély és változatos konfliktusokkal kell szembenézniük a második évad során. Különböző szerepeik eltérő elvárásokat támasztanak velük szemben, ami feszültséget okoz bennük. Ezt a feszültséget pedig mindegyikőjük másképp oldja fel: például leharapják saját ujjukat, képen vágják egy diáktársukat egy tálcával, vagy szimplán azzal hitegetik magukat, hogy végül minden rendben lesz.

Mik is azok a szerepek?

A szociológia szerepnek nevezi a személy viselkedésére vonatkozó elvárások összességét. Ezek az elvárások pedig kiszámíthatóvá teszik számunkra a többiek tetteit. Mintha csak különböző forgatókönyvek szerint cselekednénk a munkahelyen, az iskolában, az orvosnál és így tovább. Egy ember élete során számtalan különböző szerepet felvesz. Vannak olyan, úgynevezett pervazív szerepek, amelyek minden szituációban elkísérik a személyt, és az összes szerepének viselkedésére hatnak. Ilyenek például a nemi és generációs szerepek: nő vagyok, felnőttként is a szüleim gyereke maradok.

A foglalkozási szerepek a szervezetekben elfoglalt pozíciók szerint alakulnak. Egyes esetekben a foglalkozási szerepek hivatásokká válnak (pl. pap, orvos, tanító), és pervazív jelleget öltenek. A helyzet nem mindig ilyen egyszerű, hiszen a szerepeink konfliktusba kerülhetnek egymással. Erre most a népszerű horror komédia kisarkított helyzetein és konfliktusain keresztül mutatunk példákat - a helyzetelemzések végén az is kiderül majd, hogy a sorozatban felvázolt abszurditások milyen hétköznapi problémákra mutatnak rá. 

  1. Zombi és ingatlanügynök

A kedves és barátságos kertvárosi családanya élete a feje tetejére áll, amikor egy nap látványosan rosszul lesz abban a házban, amit éppen ingatlanosként mutat be potenciális vevőknek. Kiderül, hogy nem egyszerű ételmérgezésről van szó: a kellemetlen epizód a nő új, pulzus nélküli életének kezdetét jelöli. Sheila élőhalottként energikussá, szókimondóvá és vagánnyá válik. A szomszédoknak rögtön feltűnik a változás, de nekik még be tudja magyarázni a „húsevő diéta” jótékony hatását.

sheila.jpg

Lekezelő főnöke beszólásait azonban már nehezen nyeli le: az új erős és határozott zombi Sheila egyéniségéhez már nem illik az arrogáns főnöknek való behódolás. Főszereplőnk annyira keményen küzd a személye és a foglalkozásából adódó szerepe közötti konfliktusban, hogy gyötrődésében leharapja az egyik ujját. Persze Sheila ujja könnyen rendbe hozható azzal, hogy sebtapasszal bekötözik, és pár napig kerüli a vízzel való érintkezést, de a morbid tettet kiváltó feszültség kezelése már nem ennyire egyszerű, sem a sorozatban, sem a valóságban. A mindennapi életben is súlyos problémát okoz az, ha egy alapvetően csendes és visszahúzódó embertől a munkája egy életen át határozott fellépést kíván az ügyfelek előtt, nem beszélve arról, hogy eközben felülről folyamatos megaláztatások érik. 

  1. Szerető férj és pragmatikus védelmező

Bármennyire is komikus, amit a Santa Claritában látunk, a szereplők számára ez lesz a napi realitás: Sheila párja, Joel felfogja, hogy újdonsült élőhalott feleségét el kell zárnia a külvilágtól, ha nem akarnak mindannyian börtönbe kerülni, hiszen, hogy a nőt védje, ő is a kezdetektől fogva részt vesz a bűnnyomok eltüntetésében. A második évad elején Sheila megbilincselve várja az alagsorban végzetét, de a szerb epéből készült gyógymódnak köszönhetően megállítják a további állapotromlást. Joel azonban így is félti Sheilát, akivel eközben már az alagsor kicsinosítását tervezik, hogy az hosszú távon is kényelmes lakhelyként szolgáljon a zombinak. A szigor Joelnál egészen addig tart, amíg lefekvésnél hiányozni kezd neki a felesége. Ugyan férj szerepe azt is megkívánja tőle, hogy megvédje családját a lehetséges rettenetes következményektől, de nem bírja ki, hogy élete élőhalott szerelmét a még kicsinosítatlan alagsorban hagyja. Az egyéni és a közösségi érdek a valóságban is számtalan esetben konfliktusba kerülhet: mi az első, jó családtagnak, vagy decens állampolgárnak lenni? A válasz erre a kérdésre igencsak habitus és szocializáció függő lehet. Ráadásul ott van az a kérdés is, hogy a saját vágyainknak a különböző megfelelési kényszerektől függetlenül mennyire engedünk utat.  

joel.jpg

  1. Gimis diák és egy élőhalott gyereke

Sheila és Joel lánya, Abby sem marad ki az élőhalott akciókból. Bármennyire is próbálják a szülők megóvni a lányt, és arra ösztönözni, hogy koncentráljon gimis tanulmányaira, Abby előszeretettel veti bele magát veszélyes szituációkba. A szülei tudják, hogy elkötelezett ökoharcosként robbantásokat tervez, valamint kockázatos epe szerzési projektbe keveredik, hogy anyján segítsen, azt mégis elvárják tőle, hogy a suliban normálisan viselkedjen, és fogja vissza újdonsült lázadó természetét. Abbynek tehát egyszerre többféle szerepben kell helyt állnia (tanuló, anyját minden áron védelmező lány), amelynek viselkedésbeli elvárásai nem férnek meg egymással. Otthon extrém mértékű agresszió nyomaival szembesül - például megtalálja a feldarabolt softball játékos maradványait a hűtőben -, ennek hatására többek között arcon csapja diáktársát egy tálcával. Az ürügy persze teljesen más (a srác nem a legmegfelelőbben viselkedett a volt barátnőjével), csakúgy, mint a való életben: ha elvárják tőlünk a feszültség elfojtását, szerepet kell játszanunk, előfordulhat, hogy az elnyomott érzések valamilyen más esemény kapcsán, nem várt intenzitással törnek elő. 

abby.jpg

Mi a tanulság?

A Santa Clarita Diet kisarkított alaphelyzettel ugyan, de tökéletesen rámutat arra, hogy mennyire általános reakció a valóságban is az, hogy eget rengető problémák esetén sem esünk ki a szerepeinkből. A szereplők körül hiába változik meg gyökeresen és megmagyarázhatatlanul minden, energiáik jelentős részét arra fordítják, hogy helytálljanak a munkahelyükön, vagy éppen az iskolában tegyenek úgy, mintha mi sem történt volna. Szerepelnek. Szó szerint. 

Egy szó, mint száz, Santa Claritában nem könnyű az élet. Különböző szerepeinknek amúgy sem egyszerű megfelelnünk, de még durvábbá válik a helyzet, ha szerettünk zombivá válik.

family.gif

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.

kep.png

Hogyan születik a sorozatgyilkos? - A Mindhunter megfejti a deviáns elméket

“A világnak alig van már értelme, akárcsak a bűnözésnek” - mondja a Netflix legújabb, Mindhunter című sorozatának főszereplője. Holden Ford FBI ügynök forradalmasító munkáján keresztül megismerhetjük a modern kriminológia kialakulását az 1970-es években. A karaktert a profilozás úttörőjéről, John E. Douglas FBI ügynökről mintázták, akinek hasonló címmel megjelent könyve adja a sorozat alapját. Bejegyzésünkből kiderül, honnan ered a ma is használatos profilozási technika, hogy mi értelme van annak, amikor a főszereplő barátnője a "szociológia atyjáról" beszél, és persze adunk egy kis ízelítőt a sorozatból is.

Holden Ford (Jonathan Groff) túsztárgyalót egyre nagyobb aggodalommal tölti el az, amit a krízisszituációk megoldása során tapasztal: a bűnözők cselekedetei irracionálisnak tűnnek, és ebből kifolyólag észérvekkel sem lehet hatni rájuk. Ford az FBI akadémián megismerkedik egy professzorral, aki így foglalja össze a problémát: az FBI-t olyan sorozatgyilkosok elfogása céljából hozták létre a század elején, akiket saját érdekeik vezérelték, akik mást sem akartak, mint pénzt és hírnevet. Évtizedekkel később már azt látjuk, hogy idegen öl idegent - elkövető és áldozata sokszor nem ismerik egymást. Így felmerül a kérdés, hogy milyen irányba folytassuk a nyomozást, amikor a motiváció megfoghatatlannak tűnik? 

mindhunter-1200x520.jpg

A sorozat bemutatja a "sorozatgyilkos" fogalom születését, és az FBI berögzült szemléletét ezekről a bűnözőkről: úgy gondolták, hogy ők születésüktől fogva őrültek. Ford azonban más állásponton van, és a többi ügynököt is szemléletváltásra ösztönzi: szerinte nem csak az elborult elme, vagy valamiféle állati ösztön vezérli a visszaeső gyilkosokat, hanem egy múltbéli trauma, mely tévútra vitte őket. Érdeklődés a pszichológia és a szociológia felé fordul, meg akarja érteni ezeket az embereket és a bűntetteik mögötti magyarázatokat. Fontos kérdést fogalmaz meg:

“Hogyan kerülhetünk lépéselőnybe az őrülttel szemben, ha nem tudjuk, hogy az őrült hogyan gondolkodik?”

A gondolkodásmód megfejtése viszont nem megy másként, mint beszélgetéssel. De pontosan honnan is ered a legveszélyesebb bűnözők meginterjúvolásának ötlete?

Interjú az ördöggel

A ma is használatos profilozási technika az elkövetők pszichológiai hátteréről gyűjtött információkon alapszik. A profilozók ezekből a statisztikákból és tendenciákból indulnak ki, amikor magyarázatot keresnek a látszólag megmagyarázhatatlan bűncselekményre, és kísérletet tesznek az elkövető kilétének felfedésére. Ez a technika csak az 1970-es években vált elfogadottá az FBI berkein belül, amikor is John E. Douglas, a Viselkedéskutató Egység (Behavioural Sciences Unit) ügynöke és mentora, Howard Teten elindították az ügynökség saját profilozó programját. Körbeutazták az Egyesült Államokat, hogy interjúkat készíthessenek a bebörtönzött sorozatgyilkosokkal, és megérthessék, hogyan is működik a bűnözői elme. Douglas a 25 éves FBI pályafutása alatt több mint 500 eseten dolgozott, és interjút készített az amerikai történelem leghíresebb sorozatgyilkosaival, többek között Charles Mansonnel és a bostoni fojtogatóval. Róla mintázták egyebek mellett a Gyilkos elmék című széria profilozó főszereplőit, és a Hannibal sorozat adaptációjának Will Graham nyomozóját is.

d87f07a50ba579131bf8536db0b800fd_l.jpg

A sorozatban a karakterek első interjúalanya Edmund Kemper, aki “Co-ed killer” néven híresült el. Ford először titokban látogatja meg a rabot, főnöke csak hosszas meggyőzés után bólint rá Ford és ügynök társa magánakciójára. Kemper 1963-ban 15 évesen meggyilkolta a nagyszüleit, majd miután paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála, elmegyógyintézetbe utalták. Onnan 21 évesen szabadult, ugyanis sikerült meggyőznie orvosait, hogy teljesen meggyógyult és rehabilitálható. 1972-ben a 205 cm magas és 108 kg-os Kemper gyilkos ámokfutásba kezdett. Fiatal főiskolás lányokat szedett fel (innen a neve, co-ed, azaz diáklány koedukált iskolában), megcsonkította őket, majd maradványaikkal szexuális aktusokat hajtott végre, amiről a sorozatban kellő részletességgel be is számol. 1973-ban feladta magát, miután saját anyjával is elkövette ugyanazt, mint a főiskolás lányokkal. Kempert nyolc életfogytiglanra ítélték, jelenleg is büntetését tölti Kaliforniában.

mindhunter-1.jpg

Fordot lenyűgözi Kemper intelligenciája, kettejük kapcsolata szinte barátivá fajul, ahogyan az FBI ügynök nemcsak kérdéseket tesz fel, de magáról is megoszt dolgokat. Csak hogy érzékeltessük a sorozat hangvételét: Ford ügynök megkérdezi az udvarias és választékosan beszélő elítélttől, hogy milyen megoldást lát a magafajták büntetésére és rehabilitációjára. Kemper azt válaszolja, hogy kínhalált.

Miért fontosak a címkék?

“Szóval mit gondolsz Durkheim címkézés elméletéről és a devianciáról?” - kérdezi Holdentől egy szociológia mesterszakos lány (a leendő barátnője) egy rockkoncert alatt. 

netflix-trailer-david-finchers-mindhunter.jpg

A deviancia elmélete Émile Durkheim francia szociológus nevéhez fűződik. Szerinte nincs eredendően bűnös tett, a deviancia definícióját a hatalmon lévők határozzák meg, és foglalják törvényekbe. A deviancia tehát nemcsak úgy magától értetődően létezik, hanem egyes cselekedetek bizonyos kulturális kontextusokban deviánsnak minősülnek, míg másokban mondhatni “normálisnak”. A deviancia értelme nem más, mint a megszokottól való eltérés.

quote-man-is-a-moral-being-only-because-he-lives-in-society-let-all-social-life-disappear-emile-durkheim-146-56-83.jpg

Az 1960-as években a kriminálpszichológiában meghatározó fordulatot jelentett a címkézési elmélet (labeling theory). A címkézés elmélete magába foglalja az elsődleges és a másodlagos devianciát. Az elsődleges deviancia arra utal, hogy az egyén elköveti magát a deviáns tettet, de az alig van hatással státuszára és elméjére, mert egyelőre mások nem tudnak róla. 

A másodlagos deviancia szerint valakiből akkor lesz deviáns, amikor nyilvánosan felcímkézik, és magáénak kezdi érezni a címkéjét. Gondolhatunk erre úgy is, mint egy önbeteljesítő jóslatra. Egy olyan negatív címke, mint az elítélt, számos lehetőségtől foszthatja meg a börtönből szabadult egyént, aminek következtében deviánsként fogja látni saját magát, így továbbra is hajlamos lesz deviáns cselekedetek elkövetésére. Következésképpen lehetséges, hogy a negatív címke eltűntetésének hatására az egyén inkább társadalmilag elfogadott cselekedeteket fog véghez vinni a jövőben.

De hogy kapcsolódik a deviancia elmélete és a címkézés a sorozathoz? Ford ügynök azt a nézetet képviseli, hogy nem minden bűnöző születik bünözőként, egyesek azzá válnak. Charles Manson példáját hozva felteszi a kérdést:

Tekintve, hogy Mansont gyermekkorában szeretet nélkül nevelték és erőszakkal kezelték, többször bebörtönözték, nem lehetséges, hogy mindez hatással volt rá?

Ford állítása szerint Manson ismételt börtönbe kerülése talán szerepet játszott abban, hogy mivé vált. Végtére is, ez egy ördögi kör: bebörtönöznek egy embert, mert bűncselekményt követett el, bűnözőként pedig nagy eséllyel újabb bűntetteket fog elkövetni.... Ezen a ponton ütközik össze Ford "újhullámos" gondolkodása a régiváságú FBI ügynökök elképzeléseivel. 

serial_killer.png

És hogy miért érdemes még megnézni a sorozatot azoknak, akik érdeklődnek a modern kriminológia iránt? Például azért, mert nem csupán Kemper története bontakozik ki belőle, hanem bepillantást  kapunk a BTK gyilkos (bind, torture, kill - megkötözni, megkínozni, megölni) életébe is.

kep_1.png

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen.

süti beállítások módosítása