A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


A vér nem válik vízzé? Avagy hogyan kommunikáljunk a fenntartható menstruációs termékekről

2021. március 19. - KomMédia BME

Az emberiség 26%-a minden hónapban menstruál, egy nő életében tehát átlagosan 450 hetet tölt ezzel a teljesen természetes biológiai folyamattal együtt élve. És mégis, társadalmunkban még mindig tabunak számít az erről való kommunikáció – részben ez is az oka annak, hogy sokáig bele sem gondoltunk, mennyi hulladékot termelnek a hagyományos intim higiéniai termékek. Nem egyszerű tehát a dolguk az alternatív, fenntartható menstruációs termékekkel megjelenő márkáknak: nemcsak az emberek szemléletmódját kell megváltoztatniuk, de kommunikációs falakat is át kell törniük.

A menstruáció puszta említése sok emberben undort, kínos érzést kelt, és aki nyilvános helyen beszél erről a témáról, pár zavart tekintetet garantáltan bezsebelhet. Ez főleg abból fakad, hogy nem egy természetes folyamatként, hanem teherként, szinte betegségként tekintünk rá, gondoljunk csak a köznyelvben használatos „havi baj” vagy „nehéz napok” kifejezésekre. Sokszor hallhatjuk nőként azt a kérdést is, amikor esetleg a megszokottnál hevesebben szólalunk fel valami ellen, hogy „megjött-e”, ezzel is erősítve a menstruációs ciklusról alkotott negatív közvélekedést.

Utálat vagy luxus tárgya?

Látszik ez egy magyar kutatásból is, mely szerint a válaszolók 48%-a sohasem szeretne többé menstruálni, és a szexuális életben, sportban és munkában is zavarja döntő többségüket. Ez összefügg a női ciklus során jelentkező kellemetlen tünetekkel, a hormonoknak köszönhető hangulatváltozásokkal is, melyekről a legtöbb oktatási intézményben és sokszor otthon sem beszélnek a fiatal lányokkal, így sokan csak felnőttként ismerkednek meg először a háttérben álló okokkal és a gyógyszeren túl létező enyhítő módszerekkel. Persze ez egy olyan világban, ahol 2017-ben láthattunk először olyan reklámot, amiben nem – irreális módon – kék folyadékkal van szemléltetve a hirdetett termék nedvszívó képessége, annak érdekében, hogy ne botránkozzunk meg a vér látványán, sajnos nem is olyan meglepő.

Feminist Tee Anything You Can Do I Can Do Bleeding Shirt. | Etsy

[via]

Ha ez még nem lenne elég, világszerte jellemző, hogy a nőknek magasabb adót kell fizetniük az intim higiéniai termékekért, holott törvényileg az alapvető szükségleteket kielégítő termékekre alacsonyabb adókulcsot lehetne kiszabni. A menstruációs termékeket azonban a legtöbb országban nem sorolják ebbe a kategóriába, sőt néhol egyenesen luxusnak tartják, mint hazánkban is, ahol világviszonylatban is a legmagasabb áfát kell fizetni értük. A menstruációs szegénység ebből kifolyólag modern társadalmunk óriási rétegét érinti, melynek tagjai képtelenek megfizetni a jó minőségű higiéniai termékek árát. Ezzel pedig gyermekeik is meg vannak fosztva a szabad mozgás lehetőségétől menstruációjuk alatt, ami miatt értékes napokat kénytelenek kihagyni az iskolában, akadályozva ezzel az oktatáshoz való joguk teljesülését.

Fenntartható alternatívák

Erre a problémára nyújthatnak megoldást a gazdaságilag és nem mellesleg környezetvédelmi szempontból is fenntarthatóbb, mosható és újrahasználható higiéniai termékek. Nem a nagyszüleink, szüleink idejében elérhető, divatjamúlt megoldásokra kell gondolnunk, hiszen az alternatív termékek egyre növekvő piacán ma már találhatóak intimkelyhek, mosható betétek és fehérneműk is – így mindenki válogathat, mi számára a legkényelmesebb módszer. Egy-egy ilyen környezetbarát eszköz természetesen magasabb árfekvésű, mint az eldobható termékek, már csak az innovatív technológiák és anyagok használata miatt is, de ha hosszú távú befektetésként tekintünk rájuk, valójában igen hamar behozzák az árukat. Emellett pedig évente több tonna menstruációs hulladéktól, nagy részben műanyag szeméttől szabadíthatjuk meg velük a környezetünket, amely a fiatal, klímaváltozás ellen tenni akaró generációk számára ma már fontos vásárlási szempont.

kep2_1.jpg

[via]

A szemléletváltozás tehát már megkezdődött, és hazánkba is sikeresen betört, egyes drogériák polcain is találkozhatunk már alternatív termékekkel, de szélesebb kínálat egyelőre főleg webshopokban érhető el. Úttörő magyar márkák is vállalkoztak fenntartható menstruációs eszközök megalkotására: a This is Redy és a hip-hip underwear menstruációs bugyikat gyárt és kínál online, az Emilla Betéti Társaság pedig immár tíz éve varr mosható betéteket, forgalmaz intimkelyheket, és újabban menstruációs fehérneműt is, saját és más környezetbarát boltok webshopjában, illetve nemrég nyílt mintaboltjában.

This is Redy

A három márka közül a legaktívabb és leginkább tabudöntögető kommunikációt folytató This is Redy-t kértük meg, hogy engedjenek betekintést a küldetésükbe és kommunikációjuk sikerének titkaiba. A fenntartható menstruációs termékek a márka alapítóját, Molnár Dórát kérdeztük.

„A menstruációd egy szupererő” a This is Redy szlogenje. Mi még a márka és a termékeitek fő üzenete?

A menstruációs bugyi, mint fenntartható eszköz népszerűsítése a fő célunk. Brutális hulladéktermelést jelentenek a női intim higiéniás termékek, de van már olyan megoldás, ami fenntartható, kényelmes és alkalmas a mindennapi viseletre.

A környezettudatosság egyre fontosabb a fiatalabb generációk számára. Kik tartoznak a márka célcsoportjába? Tesztek különbséget a fiatalabb és az érettebb korosztálynak szánt üzenetekben az egyes kommunikációs platformjaitokon?

Jelenleg a célcsoportunkat a 20-35 évesek közé tenném, a márka főleg őket szólítja meg: edukálunk és tabukat döntögetünk. Ezt főleg Instagramon és a blogunkon tesszük, Facebookon inkább a termékekről adott visszajelzésekről kommunikálunk. Mivel a közösségi felületeink célcsoportja különböző, lehetőségünk van egészen fiatal lányoknak is segíteni a gátlásaik leküzdésében, ahogyan meg tudunk erősíteni egy idősebb korosztályt is abban, hogy jobban hallassák a hangjukat a témában.

This is Redy

A márka alapítója, Molnár Dóra mindenféle ruhatervezői tapasztalat nélkül alkotta meg a „redybugyi”-t 2019-ben, miután két évvel korábban megszületett benne az igény egy olyan magyar gyártású fehérneműre, ami nem ázik át, magabiztosságot ad, ráadásul az eldobható termékek használatát is kiválthatná. A családi műhelyből egy mára már több mint húsz fős varrodává fejlődő This is Redy csapata Oeko-Tex minősítéssel rendelkező anyagokból, a lehető legnagyobb biztonságérzetet szem előtt tartva gyártja termékeit egyre növekvő vásárlói körének – már a tízezres eladott darabszámot is meghaladva. A magyar márka kommunikációjában nagy hangsúlyt helyez az aktív jelenlétre az online térben: tavaly év végén Instagram oldalán már több mint 4 000 követővel rendelkezik, és Facebook oldala is meghaladja a 3 000 követőt. 

Készülnek tesztek a termékeitekről YouTube-on, női blogokon, és ti is rendszeresen kértek visszajelzést a fogyasztóitoktól. Hogyan építitek be ezeket a visszajelzéseket a kommunikációtokba? Mekkora hangsúlyt helyeztek a Word Of Mouth marketingre?

A kommunikációban és a termékfejlesztésben is főként a visszajelzések alapján haladunk. Van véleménykérő online form-unk, melyben a termékről, a kommunikációnkról és az általunk előtérbe hozott témákról is véleményt kérünk. Mivel ebben a vásárlóink a termékről beszélnek, ezt ajándék marketingnek tekintjük – döntően viszont nem erre alapozunk.

kep3.png

[via]

A közösségi médiában különösen erős a jelenlétetek, mi a sikeres kommunikáció titka erről az intim témáról? Milyen kommunikációs kihívásokkal néztek szembe?

Az egyik legfontosabb célunk a hitelesség felépítése volt, igyekszünk ezért olyan közösségi média menedzserekkel együttműködni, akiknek nem esik nehezére együtt lélegezni a márkával, ezáltal pedig hiteles posztokat gyártani.

A Redy tartalomgyártásában egyértelműen a tabudöntögetés a fő feladatunk egy olyan témában, amelynek teljesen hétköznapinak, átlagosnak kellene lennie. A női témákról szégyenérzet nélkül kellene kommunikálnunk, de még mindig sok stigma övezi nemcsak a menstruációt, a betegségeket, az inkontinenciát (vizelet visszatartási képtelenséget), de általánosságban a nők által megélt állapotokat is. A tartalmaink gyártása során ezért fontos számunkra az edukáció és az információ átadás. Emellett persze ugyanúgy szeretünk szórakoztatni is, így azok is megtalálják a számukra izgalmas tartalmakat, akik ezeket a felületeket kikapcsolódás céljából görgetik csak át.

kep4.png

[via]

Hogyan valósul meg ez az edukáló, érzékenyítő küldetésetek a gyakorlatban?

Saját blogunkon és a közösségi média oldalainkon teszünk közzé különböző edukációs tartalmakat, például a vulva formák vagy intim illatok témáiban, ezeket azért egy márka nem gyakran szokta bevállalni. Mi bevállaljuk, és igyekszünk a kellemetlenebb témákról is természetesen beszélni, mert a tabusítás egy csomó információt elzár. De ha egy Instagram profilon többek között az előbb említett témákról van szó, akkor az közelebb visz önmagadhoz, nem titokban kell kutakodnod, utánanézned – hanem eléd van tárva, mint bármi más.

Mit gondolsz, mikor jutunk el oda, hogy a menstruációról teljesen nyílt társadalmi párbeszéd folyhasson?

Én bizakodó vagyok, sokan jó úton járnak, szerintem nincs ez olyan messze. Pár év talán? 10? Remélem, mosolygok majd ezen 10 év múlva, hogy túlbecsültem és már rég nem tabu.

A bejegyzés szerzője Horváth Zita, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv_1.png

Hogyan kommunikál eredményesen egy márka a COVID-19 után?

A 2020-as év minden bizonnyal merőben új kihívások elé állította az egész társadalmat, hiszen a világot márciusban megbénító koronavírus járvány nemcsak az egészségügyi szektorra, hanem az üzleti élet szereplőire is igencsak komoly hatással volt. Az mindig érdekes kérdés, hogy egy globális válsághelyzetre miként reagálnak a piaci szereplők, hogyan kommunikálnak a márkák a közönségeikkel, ugyanis számtalan eltérő stratégia bukkan fel. Ilyen értelemben, az elmúlt hónapokban voltak márkák, akiknek az online jelenléte sokkal dominánsabbá vált, viszont voltak olyan brandek is, akik ettől egy teljesen eltérő utat választottak. Az utóbbi kategória szereplői közé sorolható többek közt a Coca-Cola is, melynek különleges válságmenedzselési stratégiáját Mérő Ádám mutatta be, az idén immáron ötödik alkalommal megrendezett Marketing Summit Hungary-n, Magyarország egyik legrangosabb szakmai rendezvényén.

A 2020-as Summit különlegessége, hogy a koronavírus hatásait és az újrakezdés kihívásait helyezte fókuszba, nagy hangsúlyt fektetve ugyanakkor az emberiség jövőjét és környezetét érintő legfontosabb témakörökre is. Az ország számos pontjáról, sőt még határon túlról is érkeztek olyan szakemberek, brand managerek és specialisták, akik nagyjából 20 perces prezentációkat tartva váltották egymást a pódiumon. A program tehát, kifejezetten színesnek és sokrétűnek bizonyult, a következő paragrafusokban azonban arra az előadásra szeretnék betekintést nyújtani, mely kifejezetten a Coca-Colara fókuszált, Hogyan kommunikál eredményesen egy márka a COVID-19 után?” címmel. 

coca_cola_kampany_1.jpg

(via)

We are in this together

Bizonyára kevesen vannak, akiknek Mérő Ádám neve ne lenne ismerős. A közel 18 évnyi tapasztalattal rendelkező médiaszakember, 15 év médiaügynökségi munka után, 2017-ben távozott a Mindshare business igazgatói pozíciójából és a Coca-Colához szerződött mint CEE Business Unit Connection & Media Manager. Pályafutása során ügyfelei között megfordult a Ford, Volvo, Mondelez, Richter Gedeon és a Friesland, ezenfelül pedig számos szakmai díjat is a magáénak tudhat. Az utóbbiak közül említésre méltó többek között az Arany Penge, Purple Heads, Ringier Legjobb Kreatív Sajtóhirdetés, illetve a 2013–ban elnyert arany és ezüst EFFIE díj. 

No de vágjunk is bele. Miről szólt tulajdonképpen az előadás?

Amint a cím is sugallja, Mérő Ádám a Coca-Cola marketing- és kommunikációs stratégiáját vázolta fel, melyet a vállalat a COVID kezdetén, illyetve a COVID alatt dolgozott ki, valósított meg. Ezt alapul véve, a nagyjából 20 perces prezentációt az előadó két blokkra osztotta fel: első körben bemutatta azt a kampányt, melynek során a Coca-Cola az összes social média felülete átadásával a Vöröskereszt munkáját támogatta. Majd pedig, második körben a koronavírus alatt kivitelezett kampányokról beszélt (szám szerint háromról), melyek összefoglaló neve s egyben mottója is az “open like never before”, azaz “nyitottabbak mint valaha” lett. Kezdjük is az első kampánnyal, mely a Vöröskereszt megsegítésére fókuszált.

Ahogyan annak mindannyian szemtanúi lehettünk, az elmúlt hónapokban kialakult vírusválság megnehezítette nemcsak a hétköznapi emberek életét, hanem az olyan szervezetek és alapítványok mindennapjait is, akik alapvetően adományokból tartják fenn magukat és így segítenek másoknak is. Nem volt ez másként a Magyar Vöröskereszt esetében sem, aki mellett viszont a Coca-Cola teljes vállszélességgel kiállt.

coca_cola_kampany_2.png

(via)

Először egy véradó kampány lett meghírdetve, amit a Coca-Cola televízióban, online videóban és egyéb médiumokon keresztül is népszerűsített. Ez egyébként egy teljes mértékben non-branded kampány volt, ahol csak az volt a fontos, hogy a vállalat erőforrásaival, az előre betervezett marketing büdzséjével segítsen egy olyan szervezetnek, amelynek egyébként az infrastruktúrája meg lett volna hozzá, hogy mindezt facilitálja, de nyilvánvalóan a reklám- és marketing büdzséje, valamint az értékesítési felületei nem álltak rendelkezésre. Áprilistól a Coca-Cola az összes social média platformját átadta a Magyar Vöröskeresztnek, tehát gyakorlatilag a vállalat Facebook oldala, Instagram oldala és Youtube csatornája a Vöröskereszt social média csatornájaként kezdett funkcionálni. Azaz, a Coca-Cola mint márkázott termék, márkázott identitás ezeken a csatornákon nem volt jelen.

Mindemellett, a vállalat az időseket helyezte a kampány egyik középpontjába, támogatva ezáltal a hová tetszik menni kérdőívet”amit online és fizikai formában is terjesztettek. Gyakorlatilag a kérdőívnek az volt a célja, hogy azok az idős emberek, akik nem tudtak vagy nem mertek elmenni vásárólni, segítséget kapjanak a Coca-Cola, illetve a Vöröskereszt önkénteseitől. Az idősek megsegítésére irányuló kampány a social média terében is kibontakozott, ahol olyan influenszerekkel mint Pamkutya, illetve az előzőekben mémként elhíresült Hide the Pain Harolddal próbálták felhívni a lakosság figyelmét a probléma fontosságára. Végül, de nem utolsó sorban, a Coca-Cola átalakította az olyan, korábban egyébként brandingelt platformjait is, mint a kibeszélő show, mely egyébként egy Youtube-os content, s tulajdonképpen ezáltal ezek is edukációs platformokként, illetve a Vöröskeresztet segítő content hubokként lettek újradefiniálva.

coca_cola_kampany_10.jpg

(via)

Természetesen a Vöröskereszttel való összefogás volt a fundamentális cél, viszont Mérő Ádám hozzátette azt is, hogy nem csak nekik, hanem 165 millió forint értékben (ami egyébként marketing büdzsé volt), más szervezeteknek és egészségügyi intézményeknek is segítettek, mint például a Magyar Élelmiszerbank Egyesület vagy a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet. így jutott tehát kifejezésre a Coca-Cola híressé vált szlogenje, a “we are in this together”.

Open like never before

Az előadás második fele annak a három kampánynak a bemutatására fektette a hangsúlyt, melyek az “open like never before” összefoglaló nevet kapták. Mérő Ádám szavaival élve, a vállalat nagyon sokat gondolkodott házon belül, hogy egy ilyen helyzetben egy márkának mi a mondanivalója, mi az a társadalmi felelősség, amit fel kellene vállalnia. Állítása szerint sokan mondták, hogy nem kell a márkának kilépnie a piacról, hiszen a Coca-Cola arról szól, hogy az emberek oltsák vele a szomjukat. Ennek ellenére, a magyarországi team mégis úgy gondolta, hogy ez egy igen nehéz helyzet és a vállalat ahelyett, hogy promóciós üzenetekkel árasztaná el az összes reklámhordozót, inkább segítséget kell nyújtson a rászorulóknak és pozitivizmust kell sugározzon, hiszen a Coca-Cola márkaértéke mindig is az volt, hogy “a pohár mindig félig tele van”.

Szoros összefüggésben az eddig felvázolt aspektusokkal, Mérő Ádám bemutatta az open like never before kampány reklámfilmjét, melynek "főszereplője” egyébként George the Poet brit költő és rapper, majd pedig kitért a már említett három szakasz részletes bemutatására is.

1. Június közepén került sor az első aktivációra, amit úgy neveztek el, hogy “this Coke is on us”. Ez tulajdonképpen azt takarta, hogy az újranyitás első pillanatában a Coca-Cola azt üzente a magyarországi fogyasztóinak, hogyha június 19-én visszatérnek a vendéglátóipari helyekre, akkor az első Colára a vendégeik lesznek. A kampányt a vállalat százezer palack üdítővel támogatta, elősegítve ezáltal azt, hogy a fogyasztók és a vendéglátó helyek újra egymásra találjanak. Természetesen ekkor a Coca-Cola már visszakapta a social média felületeit, így elsősorban az online szférában probálták népszerűsíteni a kampányt. A social médiában egy millió körüli net reach-et értek el, s amint azt Mérő Ádám is hangsúlyozta, büszkék voltak arra, hogy egy ilyen nagy volumenű aktivitást véghez tudtak vinni, különös tekintettel arra, hogy ez a kampány az újranyitás premén valósult meg.

coca_cola_kampany_2.jpg

(via)

2. Júliusban került sor a kampány második részére, melyben a Coca-Cola azt a szektort próbálta felkarolni, melyen elsőként vonult át a vírushelyzet okozta krízis. Ilyen értelemben, a vállalat azoknak a vendeglátóipari helyeknek, éttermeknek, bároknak, pizzériáknak és puboknak próbált segítséget nyújtani, melyeknek ideiglenesen be kellett zárniuk, tehát üzletileg (potenciálisan) összeomlottak a járványnak köszönhetően. A Coca-Cola összesen 431 vendéglátóipari helyet választott ki Budapesten, illetve nagyobb vidéki városokban, s őket a júliusban perszonalizált kreatívokkal és kampánycélzásokkal, úgynevezett hiperlokális célzásokkal támogattak. De hogyan is kell elképzelni ezt a munkafolyamatot?

Alapvetően, miután a Coca-Cola megállapodott az adott vendéglátóipari helyekkel, a vállalat munkatársai külön fotókat készítettek minden egyes étterem ikonikus fogásáról, mellyel egyébként a tulajdonos, a séf vagy esetleg egy felszolgáló pózolt. Ezt követően pedig, a vállalat az elkészült fotók mögé helyezte a kampányt, s ezt az egészet egyesítve a hiperlokális célzásokkal körvonalazódott tulajdonképpen az “open like never before” kampány második fázisa. Mint ahogy azt Mérő Ádám is kifejtette a 2020-as Marketing Summit Hungary konferencián, “mindez nagyon egyszerűnek tűnik, de az egésznek a leszervezése, a célzási beállítások, a programatic alapú vásárlás, s az egész kampány messzemenően nem volt könnyű feladat”. 

coca_cola_kampany_6.jpg

(via)

3. A kampány harmadik pillére egy országos fogyasztói promóció volt, melynek tematikája egy olyan üzletágat próbált támogatni, mely korábban a Coca-Cola számára is kissé idegennek hatott. Ennek fényében, a vállalat a magyarországi turizmust igyekezett lábra állítani azáltal, hogy arra buzdította az embereket, hogy a saját országukat fedezzék fel jobban mint valaha, azaz igyekezzenek izgalmas belföldi desztinációkat találni. A kampány harmadik felvonása egyébként augusztus 17.-én kezdődött és november 30.-án zárult.

coca_cola_kampany_11.jpg

(via)

Összegzésképpen, Mérő Ádám szavaival szeretném zárni posztomat: “mi, mint Coca-Cola, úgy tekintünk erre az egész helyzetre hogy együtt vagyunk benne, csak olyan kommunikációt szeretnénk megejeleníteni ami valamely társadalmi csoport, rászorult ágazat vagy bajban lévő fogyasztó számára értéket teremt, valóban segít… csak ilyen reklámüzenetekkel fogunk kommunikálni amíg el nem vonul a vihar”. 

A bejegyzés szerzője Szatmári Evelin, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

Az új normalitás hajnalán: Mi az, amit márkakommunikáció szempontjából tanulhatunk a COVID-ból?

Hogyan kell egy sikeres márkának átformálnia a környezetében tapasztalható krízist további növekedéssé? Miért kapcsolódik a nagy márkák fókuszváltása a startupokhoz? És végső soron, milyen napjainkban egy igazán jó márka?

„A márkáknak át kell váltaniuk arra, hogy aktivisták legyenek, és ne csak kommunikátorok.” - Ezzel a felütéssel kezdte előadását az idei Marketing Summit konferencián Szabó Béla, a Magyar Telekom márka és lakossági kommunikációs igazgatója, akit idén a legsikeresebb hazai marketingkommunikációs döntéshozónak választott a Marketing&Media és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) zsűrije.

2020-ban sok, eddig megingathatatlannak vélt dogmát cáfolt meg a vírushelyzet, az új normalitás pedig megköveteli az emberek mellett a cégektől is, hogy rezonáljanak a változásokra, amit a pandémia csak még jobban felértékeltEnnek tudatában a reklámozásra és a marketingkommunikációra is egyre inkább úgy kell tekintenünk, mint közszolgáltatásra, mindemellett a kreativitásra, valamint a gyártásra is teljesen új szemmel kell néznünk. (A továbbiakban többes számban, a márka „képviselőjeként” fogalmazunk, hogy érthető legyen, milyen kihívásokkal kell szembenézni jelenleg egy brandnek.)

[via]

Nagyon sokat beszélünk arról, hogy mi a termékünk, milyen előnyeink vannak, mi az USP-nk, és hogy mit kell(ene) elmondani az éppen aktuális reklámunknak, de egyúttal rá kell döbbennünk, hogy egyre inkább arról is beszélnünk kell(ene), hogy milyen hatást szeretnénk elérni a márkánkon keresztül, az adott terméket felhasználva az emberek, illetve fogyasztóink mindennapi életében. (Ez maga az az értékpropozíció, ami az új normalitásban az értéket teremtő márkákat meghatározza.)

De sajnos erről a legtöbb márka nem beszél eleget…

A márkán túl

De mit is nevezhetünk valójában márkának? A márka túlmutat az arculati elem, szlogen, márkanév, logó reprezentációján, de még az adott termék vagy szolgáltatás minőségén, fajtáján is. Az új normalitásban, az aktivista márka egy élő rendszer, ami képes a szereplők között gazdasági kapcsolatot pozitív módon befolyásolni. (Értsd: vásárlói szempontból a vásárló hajlandó többet fizetni egy adott termékért, mint amennyibe a termék előállítása kerül, de mindezt abban a reményben teszi, hogy a márka értékpropozíciója korrelál a személyes értékítéleteivel.) De ami ennél is fontosabb, az a brand értékteremtő képessége, egyben tulajdonsága.

Oliwer Feldwick digitális stratéga szerint azok a memória struktúrák, amelyek a márkák révén az emberek fejében létrejönnek, sokkal erősebbek és sokkal tovább tartanak a krízishelyzetben, mint azok az elképzelések, amiket a marketingtevékenységek alapján például a COVID előtt csinált egy márka. Az emberek pontosan emlékezni fognak arra, hogy egy márka hogyan reagált a krízisre, éppen ezért kritikusan fontos, hogy tudatában legyünk minden egyes cselekvésünknek. Az ilyen megoldandó problémák, vagy nem várt helyzetek során is kialakulhatnak olyan viselkedésváltozások szervezeten belül, amelyek pozitív irányba képesek befolyásolni a márka életet vagy reakcióját, de csak akkor, ha a márka pontosan tudja, hogy milyen szerepet tölt be a márka a fogyasztók életében, és az adott helyzetükben.

A Nike nagy vihart kavaró kampányában nyíltan felvállalt egy üzenetet, kiállt egy ügyért. [via ]

Értékteremtés. Hogyan?

Egy jó kérdés legalább ugyanolyan fontos, mint az arra adott válasz. Érdemes tehát feltennünk a kérdést: Hogyan lehetne megérteni úgy valamit az emberek életéből, hogy több értéket teremtsünk a számukra?” Szabó Béla előadásában nemcsak gondolatébresztő kérdéseket fogalmazott meg, hanem azokra gyakorlati példákat és válaszokat is adott. Véleménye szerint nagyon messzire tud vezetni az, ha megjutalmazzuk a fogyasztókat a viselkedésükért, ami egyúttal bennünket, mint márkát is támogat, hiszen közvetlen tapasztalatokat szerezhetünk a fogyasztóink által. Egy igazán jó márkát az is jellemzi, hogy aktívan reagál, és egyfajta hozzáállást tanúsít a világ folyamatos történéseihez. Lényeges, hogy ma már legkevésbé csak a termékről szól egy márka. (Persze ez nem azt jelenti, hogy a termék vagy szolgáltatás nem fontos.) 

Kulcsfontosságú ehhez a cinizmus hátrahagyása: sok szakértőtől hallani, hogy ne CSR kommunikáció legyen az eredetileg termékeladásra szánt reklámokból, de ez az a destruktív hozzáállás, melyet el kell felejtenünk ahhoz, hogy fejlődhessen a reklámipar. A cégeknek felelősséget kell vállalniuk a problémamegoldásban, kell, hogy véleményük, hozzáállásuk legyen egy-egy társadalmi üggyel kapcsolatban. És attól sem szabad megijedni, hogy ennek érdekében esetleg teljesen újragondoljuk márkánk szerepét a társadalomban. Ha képesek vagyunk elérni a „brand aktivizmust”, ha tudatosan képesek vagyunk átalakítani a márkánkat egy aktivista márkává, akkor onnantól nem csak reklámozóként fognak a fogyasztók a márkánkra tekinteni, hanem egyúttal egy közszolgáltatási tényezőre is.  

Brand aktivizmus egy mondattal: “Dobogtasd meg a szurkolói szívet…” [via]

„Igények, és ötletek egy kalapban, kiemelt támogatással.” A Telekomnál ez a Magenta Kraft [5], mely megvalósításra váró ötleteket támogat egy társadalmi vállalkozási labor létrehozásával Youth célcsoportjuk számára. A „Lépd át határaidat” szlogennel összhangban olyan ötleteket karoltak már fel és segítettek megvalósításukban műhelymunka keretein belül, mint egy debreceni diákoknak szóló podcast vagy elektromos autó applikáció. Ez a brand aktivizmusnak, és asszertív reakciónak egy kiváló példája.

Kulcskérdés tisztáznunk azt is, hogy mit tudunk mi, mint márka segíteni az adott helyzeten. A Magyar Telekom kommunikációs igazgatója szerint: „sose reklámot csináljunk, hanem próbáljunk meg értéket teremteni.” A márkáknak kiemelten nagy szerepük van abban, hogy helyzeteket, problémákat oldjanak meg, („van egy ötletem, de nincs terem, időm, eszközöm, kapcsolatom megvalósítani”) egy értékteremtő reklám által pedig képesek lehetnek mélyen belenyúlni az emberek életébe, egyúttal hatást is képesek kiváltani. A reklám, mint közszolgáltatásnak része az is, hogy megmutatunk olyan szegmenseket új aspektusokból megvilágítva, ami új értéket ad a társadalomnak. A Telekom saját kampányában idős embereket mutatott be Magyarország különböző területein, akik felajánlották, hogy a járványidőszak alatt fel lehet őket keresni, és ők bemutatják, megismertetik a településüket az érdeklődőkkel, sőt bepillantást is engednek a közösség életébe történeteikkel. Ezzel a márka célja az volt, hogy egyrészt a kötelező távolságtartás ellenére közelebb hozza egymáshoz az embereket a szolgáltatásaik használatával, illetve közvetetten felhívja rá a figyelmet, hogy ne feledkezzünk el a társadalom idős tagjairól sem, akiknek tudása és tapasztalata mindannyiunk számára értéket teremt.

A négydimenziós mátrix

A márkákat négy szegmensbe tudjuk osztani, ehhez segítségül egy négydimenziós mátrixban alakíthatunk ki szerep kategóriákat: a függőleges tengelyen a funkcionális és emocionális dimenziókkal, a vízszintes tengelyen pedig a segítő és bántó hozzáállás, kommuniációs irány szembeállításával. A két tengelyen elhelyezve márkánkat képet kaphatunk arról, jelenleg milyen szerepet veszünk fel, és ha azzal esetleg nem lennénk elégedettek, valójában hova is szeretnének eljutni. Vannak olyan márkák, amelyek inkább funkcionálisan működnek, vannak, amelyek emocionálisan (pl: Coca Cola) és vannak úgynevezett támogató márkák is. A telekommunikációs szektor egy támogató, segítő iparág, és hamar kiderült, hogy nagy szükség van rá például egy krízishelyzetben. Ezzel szemben a luxus márkák, egy pandémia során, válságos időszakban inadekvátak az emberek nagy részének, ha ugyanazt a kommunikációs stratégiát alkalmazzák, mint általában. Ezzel nagyon bántóak lehetnek - lehet, hogy a fogyasztói célcsoportjuk számára egyébként nem nehezebb, de - az egész társadalom számára kihívásokkal teli időszakban. Így muszáj nekik is rugalmasan alkalmazkodni és megoldást keresni a jelen lévő problémákra, mint ahogyan a Louis Vuitton is elkezdett egy erős fókuszváltással kézfertőtlenítőket gyártani, parfümgyárai erőforrásait kihasználva.

A rugalmasság és az alkalmazkodás különösen fontos egy kihívásokkal teli időszakban. A Louis Vuitton például kézfertőtlenítő gyártással reagált a koronavírus helyzetre [via]

Hogyan tudsz, mint márka, értékteremtő módon belépni a válságba, egyúttal az emberek életébe?

Minden vállalat bizonytalan és kiszámíthatatlan helyzetben került, ahol folyamatosan szükség van a változásra. Akkor is, ha alapvetően sikeres a márka, meg kell vizsgálni, hogy hogyan tudjuk fenntartani azt az állapotot, és folyamatosan változtatni. Akkor tudunk jól kijönni a válságból, ha minden problémára, helyzetre egy lehetőségként tekintünk. Egyfajta stratégiai szemléletváltásra, és modellre van szükség: át kell váltanunk startup szemléletre, stratégiai gondolkodásra, és a márkánkat társadalmi vállalkozásként kell a továbbiakban aposztrofálni.   

Értékteremtési szempontból ez biztosíthatja az egészséges üzletmenet lehetőségét az új normálisban, szektortól függetlenül. A Telekomnál úgynevezett Brandcomms Hub-ot hoztak létre ennek érdekében, mely keretei között rugalmas ökoszisztémában, “squad”-okban dolgoznak - gyakorlatilag startupokként, vállalkozói mentalitást és attitűdöt felvéve. Külön squadok dolgoznak a Family, Youth és B2B ügyfeleknek szóló kommunikáción, illetve az Explore területen. Céljuk, hogy tanácsadói szerep valósuljon meg a squadok működésében, illetve a squadok közötti együttműködésben is, és ne csak reklámokon ötleteljenek, ne csak reklám formájában találjanak megoldásokat. A kreativitás így a társadalmi változás motorja is lehet.

Tanulságok

Ha megtanulunk valamit a pandémia kapcsán akkor az az, hogy ha visszatérünk az „új normálisba”, már nem fogjuk tudni ugyanazt csinálni, mint korábban, hanem értékesebb és értékteremtőbb módon, társadalmi vállalkozásként kell tudni működnünk. Szabó Béla szerint képes lesz a reklám, a kommunikáció, a márka aktív módon megmutatni a márkánk lehetőségeit a jövőben, a kulcskérdés azonban sokkal inkább az, hogy ezt képesek leszünk-e értékteremtő módon megtenni és adaptálódni az új normálishoz.

A bejegyzés szerzői: Horváth Zita és Gyenes Donát (BME KomMédia mesterképzés). 
konzerv.png



Amerikai elnökválasztás: 6 téma, ami biztosan uralni fogja az idei kampányt

November 3-án elnökválasztást tartanak az Amerikai Egyesült Államokban, körülbelül 250 millió választópolgár dönthet a hazája sorsáról. Az ő szavazataikért harcol a demokrata színekben induló Joe Biden és a regnáló republikánus elnök, Donald Trump. A kampányidőszak már javában zajlik, és jelöltek a legkülönfélébb eszközöket vetik be a szavazatmaximalizálás érdekében. Nehéz megmondani, milyen eredmény születik szűk négy hónap múlva, de az már látszik, hogy milyen politikai témák tematizálhatják a jelöltek kampánykommunikációját. Ezekből választottunk ki hatot, melyek szerintünk meghatározzák majd Amerika belpolitikáját a következő időszakban.

Az Egyesült Államok választási rendszerének egyik sajátossága, hogy voksolás követ voksolást, azért az ország szinte állandóan választási lázban ég. Négyévenként tartanak elnökválasztásokat, az elnöki ciklus félidejében pedig a kétkamarás szövetségi törvényhozásban ülő képviselők, és szenátorok személye miatt járulnak az urnák elé a választópolgárok. És akkor még nem is beszéltünk állami szintű törvényhozó testületek, a kormányzó, illetve az önkormányzati választásokról.

Ezek közül a legtöbb figyelmet természetesen az elnökválasztás kapja, hisz végsősoron ekkor dől el, hogy ki lesz a szabad világ leghatalmasabb embere. A 2016-os elnökválasztás során a demokrata színekben induló Hillary Clinton és a republikánus Donald Trump küzdelme teljesen leuralta a belföldi és a nemzetközi sajtót. Az egykori amerikai külügyminiszter, és a dollármilliárdos ingatlanmágnás csörtéjével foglalkozott mindenki, hisz napról napra olyan politikai tabuk dőltek meg a kampány során, melyekről az gondoltuk korábban, hogy nem történhet meg a XXI. században. Trump kommunikációjából például teljesen hiányzott a politikai korrektség, Clinton pedig a balliberális, identitás alapú politizálást emelte egy korábban soha nem látott szintre. Sokak szerint ez a kampány egy vízválasztónak számított, ahonnan a politika még inkább egy populista retorikával átitatott bulvárműfaj, sem mint a választók racionális érvelésen alapuló meggyőzése.

amerikai_valasztopolgarok.jpg

(Amerikaiak leadják voksaikat a 2016-os elnökválasztáson egy New York-i szavazóállomáson, via)

A jelenleg is zajló, 2020-as elnökválasztási kampányt mégsem lengi körül akkora médiafelhajtás, mint a négy évvel ezelőttit. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar hírfogyasztókhoz alig jutnak el információk a demokrata elnökjelölt, Joe Biden és a republikánus Donald Trump küzdelméről. A koronavírus járvánnyal és a nyomában kialakult gazdasági világválsággal foglalkozik túlnyomórészt a média, ami azt a látszatot kelti, hogy jelenleg másodrangú kérdés, ki lesz Amerika következő kormányfője. Ennek ellenére a kampány javában zajlik, és az elnökjelöltek sokszor a legelvetemültebb kommunikációs módszerekkel támadják egymást, hogy a saját táborukat összekovácsolják, vagy épp szavazókat vonjanak el a másik féltől. Az elmúlt hetek belpolitikai csatározásából pedig már az is jól látszik, hogy melyek lehetnek azok a főbb témák az idei kampányban, melyek a következő négy hónapban tematizálhatják az amerikai közbeszédet. Íme:

1. Ukrajna, avagy ki avatkozott be jobban a szovjet utódállam belügyeibe?

Az Egyesült Államok külpolitikai tevékenysége azután erősödött fel Ukrajnában, hogy a Donyec-medencében 2014 márciusában kirobbant egy mai napig tartó fegyveres konfliktus, majd Oroszország annektálta a Krími-félszigetet. A háború kirobbanásának oka arra vezethető vissza, hogy a posztszovjet ország egyre inkább nyitott az euro-atlanti szövetségi rendszerek felé, ezt viszont nyilvánvaló geopolitikai okok (Ukrajna keleti határától Moszkva már csak egy ugrás) miatt Oroszország nem engedhette meg magának. Moszkva politikai befolyása viszont már nem volt önmagában elég ahhoz, hogy békés eszközökkel akadályozza meg Ukrajna nyugati nyitását, ezért egy szeparatista mozgalomnak álcázott háborút kezdeményezett az érdekei megvédésé érdekében. Ezt persze Amerika nem nézhette tétlenül, ezért a második Obama-kormány fegyvereladásokkal és a legkülönfélébb nemzetközi hitelekkel segítette az ukrán adminisztrációt abban, hogy felvegye a versenyt az orosz nyomulással szemben. Ebben az időszakban pedig olyan manővereket hajtott végre az amerikai kormányzat, melyek a mostani elnökválasztási kampány kommunikációját is tematizálhatják.

Ukrajna nevével a Trump ellen indított, majd megbukott alkotmányos vádeljárás (impechment) kapcsán találkozhattunk a legtöbbször az elmúlt időszakban. Az eljárást a demokrata többségű képviselőház kezdeményezte egy Donald Trump és az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij július 25-i telefonbeszélgetése miatt, amely során az amerikai elnök elviekben a „hatalmával visszaélve megzsarolta” kelet-európai kollégáját. A feltételezés szerint Trump arra kérte Zelenszkijt, indítson nyomozást Joe Biden fia, Hunter Biden ellen, aki vélhetően édesapja segítségével lett egy ukrán gázipari óriásvállalat, a Burisma igazgatótanácsának tagja, amivel havi 50 ezer dollárt keresett.

golf.jpg

(A Biden-család együtt golfozott az ukrán gázipari óriásvállalat, a Burisma elnökével, Devon Archerrel (bal szélen) 2014-ben. Biden többször állította, hogy nem ismeri a férfit, de a republikánusok szerint ez hazugság, via.)

Az alkotmányos vádeljárást a republikánus többségű szenátus leszavazta, így Trumpot lényegében felmentették az Ukrajnával kapcsolatos vádak alól, de a Biden család kétes ukrán ügyei viszont a mai napig is jobboldali kommunikáció egyik fő csapásirányát jelentik Amerikában. Nem valószínű, hogy a demokraták továbbra is Ukrajna fronton támadják majd Trumpot, fordítva viszont ez nagyon is elképzelhető. Már csak azért is, mert nemrég az ukrán sajtóban nyilvánosságra hoztak egy hangfelvétel, amin a feltételezések szerint az hallható, ahogy Joe Biden – alelnöki minőségben – 1 milliárd dollárt ajánl fel hitel formájában Petro Porosenko korábbi ukrán elnöknek, bizonyos szívességekért cserébe. Úgy tudni, ezt a pénzt az ukrán hadsereg fejlesztésére költötték, és jelentős része pedig Porosenkónál landolt az egykori elnök hadiipari érdekeltségein keresztül. A republikánus narratíva szerint, az előbb említett szívességek közül az egyik az volt, hogy juttassák Joe Biden fiát egy zsíros álláshoz Ukrajnában. Erre persze nincs semmilyen hiteltérdemlő bizonyíték, de a republikánus politikai aktorok vélhetően még számtalanszor elmondják majd november harmadikáig, hogy erre bizony megvan az esély.

2. Kína, támadni vagy együttműködni?

A Szovjetunió széthullásával megszűnt a kétpólusú világrend, és az elmúlt harminc évben az Amerikai Egyesült Államok volt az egyedüli katonai, politikai és pénzügyi nagyhatalom a földön. Az USA hegemóniája sokáig megkérdőjelezhetetlennek tűnt, de a gazdasági és katonai téren is rohamosan erősödő Kínai Népköztársaság ma már olyan fenyegetést jelent, amire valamilyen választ kell adni Amerikának, különben a hibrid kommunista diktatúra a fejükre nő, és elveszi tőlük a „világrendőr” szerepet.

Az amerikai bel- és külpolitikában persze nem az elmúlt években jelent meg az első Trump-kabinetet jellemző Kína-ellenesség, sőt, a két ország kapcsolata sose volt épp rózsás. Az 1949-ben kikiáltott Kínai Népköztársaságot például az USA egészen 1979-ig nem ismerte el a kommunista típusú államszervezete miatt. Az 1989-es Tienanmen téri vérengzések után pedig végleg elhidegült a két ország viszonya, ugyanis Amerika számára nyilvánvalóvá vált, hogy Kína belátható időn belül nem fog a demokratikus jogállamiság útjára lépni.

Az ezt követő időszakban hullámzó intenzitással merült fel Kína kérdésköre az Egyesült Államokban. Jellemzően az elnökválasztási kampány időszakában a jelöltek mindig hevesen kritizálták a távol-keleti szuperhatalmat (ez vélhetően most sem lesz másként), majd a Fehér Házba kerülve minden kormányfő rájött, hogy Washington valamilyen szinten kénytelen együttműködni Pekinggel a nyilvánvaló gazdasági egymásrautaltság miatt.

Donald Trump megjelenése a politikában azonban ezen a téren is fordulatot hozott, ugyanis republikánus politikus már a 2016-os választási kampány során is minden korábbi jelöltnél hevesebben támadta Kínát és annak kommunista vezetését. Trump azzal vádolta – és vádolja a mai napig – Kínát, hogy az olcsó, és szinte végtelen mennyiségben rendelkezésre munkaerejével átcsábította az amerikai vállalatok termelési egységeit magához, aminek következtében pedig az amerikai ipar leépült. Közgazdaságtani értelemben persze nem olyan egyértelmű, hogy az alacsony hozzáadott értékű termelést végző gyárak Kínába történt kiszervezése rosszat tett az Egyesült Államok gazdaságának, mindenesetre Trump álláspontja ezzel kapcsolatban egyértelmű és világos: Kína amerikai munkások milliót fosztotta meg az állásától. Az elnök ezzel kapcsolatos véleménye pedig az elmúlt négy évből jól ismert Amerika és Kína közötti gazdasági- és vámháborúhoz vezetett.

trump_ping.jpg

(Donald J. Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök, via. )

A novemberi választások közeledtével Trump valószínűleg tovább fokozza majd a Kínával szembeni kampányát, ami a koronavírus miatt vélhetően már nem csak gazdasági, hanem egészségügyi természetű is lesz. A Fehér Ház és az elnök szellemi holdudvara ugyanis azzal vádolja Kínát, hogy annak kommunista vezetése – a WHO-val karöltve – nem tett meg mindent járvány megfékezése érdekében, sőt, egyes feltételezések szerint egy vuhani víruslaboratóriumból szabadult ki vírus. Arról nem is beszélve, hogy a vírus felfoghatatlan gazdasági károkat okozott Amerikában, ahol több 40 millióan veszítették el munkahelyüket, amiért szintén Kínát teheti majd felelőssé Trump a kampánykommunikációjában.

Joe Biden ezzel szemben jóval kimértebb és visszafogottabb hangnemet üt meg Kínával szemben. A demokrata elnökjelölt részéről ugyan nem történ egyelőre hivatalos állásfoglalása az ázsiai szuperhatalom világban betöltött szerepéről, de talán azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy Biden az Obama-kormány alatt fennálló, jóval konfrontációmentesebb amerikai-kínai viszonyt szeretné újraéleszteni. A 2016-ot megelőző 8 évben ugyanis a két államvezetés megtalálta a közös hangot (pl.: párizsi klímaegyezmény, iráni atompaktum), ami a békés egymás mellett élés látszatát keltette, ez pedig a demokrata érzelmű választópolgárok szerint helyes irány.

3. Levélszavazás, aggályos vagy szabályos?

Amerikában egy szövetségi szintű választás (elnökválasztás, képviselőválasztás) lebonyolítása nem a központi kormány, hanem az egyes tagállamok hatásköre. Így fordulhat elő, hogy bizonyos államokban még létezik a jelölőgyűlés (caucus) intézménye, valahol csak szavazógépen, máshol pedig kizárólag papíralapon lehet voksolni, sok helyen fényképes igazolvány szükséges ahhoz, hogy a választópolgárok leadhassák a szavazatukat, megint máshol ez nem kötelező. Ahány állam, annyi szokás, nincs két egységes választási rendszer. Egy dolog azonban mind az 50 tagállamról elmondható: a választások tisztaságára és demokratikus mivoltára mindegyikben nagyon gondosan ügyelnek.

Többek között ezért merült fel annak a lehetősége az elmúlt hónapokban, hogy a koronavírus-járvány miatt el kellene halasztani a novemberi elnökválasztást, mert az egészségügyi válsághelyzet következtében drasztikusan visszaeshet a részvételi arány, így nem kapna legitim felhatalmazást az esetleges győztes. Ezt az ötletet azonban hamar elhessegették maguktól a Demokrata és a Republikánus párti döntéshozók, mert alkotmányos problémákat vetett volna fel az elnöki ciklus kitolása – igaz, nem lett volna példanélküli. Ma már lényegében kétpárti konszenzus van arról, hogy a szavazópolgároknak adott lesz a lehetőség november harmadikán, hogy az urnák elé járuljanak. Vagyis csak járulnának, ha nem létezne a levélszavazás intézménye, amikor az ezt igénylő választópolgárnak levélben küldik ki a szavazólapokat, amit otthon kitöltve postán adhatnak fel. Ez módszer nem ismeretlen Amerikában, sőt, kifejezetten népszerű: a 2018-as félidős kongresszusi választásokon például 42 millióan voksoltak így. Colorado, Hawaii, Oregon, Utah és Washington államokban pedig csak és kizárólag ebben a formában lehet szavazni az elnök- és képviselőválasztásokon.

levelszavazatok.jpg

(Egy láda levél formájában leadott szavazat a 2016-os elnökválasztáson Oregon államban, via.)

A koronavírus-járvány berobbanásával lényegében egy időben széleskörű társadalmi vita alakult ki arról, hogy a levélszavazás lehetőségének kiszélesítése hatékony eszköz lehet-e a vírus terjedésének lassításában. A Demokrata Párt prominens képviselői szerint a levélszavazás tömegessé tétele egy praktikus és logikus megoldás arra, hogy a szavazóhelyiségekben ne alakuljon ki tumultus. A republikánus döntéshozók viszont attól tartanak, hogy ez a módszer visszaélésekre adhat lehetőséget, és megkérdőjelezné a voksolás eredményének hitelességét. Emellett azt állítják, hogy a demokraták csak azért akarják kiterjeszteni a levélszavazás lehetőséget, hogy így növeljék meg a részvételi arányt, abban bízva, hogy ezzel a saját malmukra hajtják a vizet. Egyes republikánus párti szakértők szerint levél formájában könnyebb az olyan embereknek szavaznia, akik ugyan Amerikában élnek (legálisan zöldkártyával vagy illegálisan), de szavazati joguk nincs, mivel nem állampolgárok. Donald J. Trump szerint a törvénytelenül szavazók száma több millió fő is lehet, akik többségében mexikói és közép-amerikai bevándorlók, ennek megfelelően pedig a bevándorláspárti Demokrata Párt mellé húzzák be az ikszet.

Biztosak lehetünk abban, hogy a levélszavazás kérdése a kampány egyik kulcskérdése lesz, és komoly vitákat fog szítani a demokraták és republikánusok között. A küzdelem ezen fronton egyébként már hónapokkal ezelőtt elkezdődött a Kongresszusban, ahol a demokrata többségű képviselőház több, a levélszavazást kiterjesztő törvényjavaslatokat is elfogadott, ám a szenátust a kezükben tartó republikánusok ezeket rendre leszavazták. Ez az érdekellentét persze már Tisztelt Ház falain kívül is megjelent. Donald Trump számtalan nyilatkozatot tett közzé a levélszavazás jelentette viszontagságokról. A Twitter-oldalán megjelentetett egyik ilyen véleményét pedig félrevezető információnak nyilvánította a közösségi platform, amivel Trump szerint megsértették a szólásszabadsághoz fűződő alkotmányos jogát.

4. Szexuális zaklatás, mint politikai fegyver

A nyugati típusú társadalmakban a szexuális zaklatás és erőszak súlyos bűncselekmények: ma már össztársadalmi konszenzus van arról, hogy a jog teljes szigorával kell lesújtani az elkövetőkre, és minden segítséget meg kell adni az áldozatoknak. Sajnos ez felfogás azonban rettentő kevés ahhoz, hogy minden ilyen esetben igazságot lehessen szolgáltatni. A szexuális bűncselekmények ugyanis általában rejtve maradnak, és pár különleges kivételtől eltekintve mindig kétszereplősek: egy elkövetőn és egy áldozaton kívül nincs más résztvevő. Ezért, ha bírósági tárgyalásig jut egy ilyen ügy, akkor is rettentő nehéz jogi értelemben igazat adni egyik, vagy másik félnek – még akkor is, ha a külső szemlélők belső erkölcsi iránytűje pontosan megmutatja ki hazudik, és ki nem.

A szexuális bűncselekmények társadalmi szintű problémáját a 2017-ben indult #metoo-mozgalom tette közbeszéd tárgyává. Ekkor sok, korábban köztiszteletben álló személyről bizonyosodott be tényszerűen, hogy közönséges szexuális ragadozó. Például Bill Cosby színészt és Harvey Weinstein filmproducert is börtönbüntetésre ítélték visszaélésszerű szexuális bűncselekmények miatt. Ezzel párhuzamosan azonban kialakult egy káros gyakorlat, amikor nők minden valóságalapot nélkülözve állítják valakiről, hogy szexuálisan zaklatta őket, csak azért, hogy elhiteltelenítsék az illetőt. Ez típusú rágalmazás pedig egyfajta politikai fegyverré vált az elmúlt időszakban, és többször bevetették már közszereplők lejáratására céljából – itthon és Amerikában egyaránt. A tengeren túl például Brett Kavanaugh jogászprofesszort többen is szexuális zaklatással vádolták a 2018-as alkotmánybíróvá történő kinevezési eljárása során, majd ezen állítások egy részéről kiderült, hogy hazugság.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Donald Trump az egyik legnagyobb károsultja ennek a gyakorlatnak Amerikában. Eddig összesen 22 nő vádolta meg szexuális erőszakkal/zaklatással, amióta 2015 júniusában bejelentette, hogy elindul az amerikai elnökválasztáson. Ebből 12 nő a négy évvel ezelőtti kampány alatt, 10 pedig már a választási győzelme után állt elő a történetével. A vádak egyikéből sem lett bírósági tárgyalás, tehát az érintett nők állításai jogi értelemben a rágalmazás kategóriájába estek, mivel az elnök mindet letagadott. Legutoljára a Fox News hírcsatorna egykori riportere, Courtney Friell állt elő azzal, hogy Trump zaklatta őt. Saját elmondása szerint Trump – még mielőtt elnökké választották volna – többször azzal hívta föl, hogy „ugorjon fel hozzá csókolózni.” Ez már 6 hónapja volt, de naivitás lenne azt hinni, hogy a választás napjáig ne mesélnék el újabb nők az évekkel ezelőtti történetüket.

Ez a típusú jelenség Joe Bident is érinti, ugyanis a demokrata elnökjelöltet nemrég szexuális zaklatással vádolta meg a politikus korábbi asszisztense, Tara Reade. A jelenleg 56 éves nő állítása szerint 1992 decembere és 1993 augusztusa között dolgozott az akkor delawarei szenátorként politizáló Bidennek, aki többször zaklatta, sok esetben nem megfelelő módon közeledett felé, sőt, egy alkalommal elviekben meg is erőszakolt őt. Biden természetesen tagadja a vádakat, állítása szerint egy szó sem igaz az őt ért vádakból.

5. A republikánus aduász: Joe Biden szellemi állapota

Az Egyesült Államok alkotmányának értelmében csak olyasvalaki válhat elnökké, akinek az egészségi állapota lehetővé teszi a kormányfői feladatok ellátását. A leendő elnöknek több egészségügyi vizsgálaton is át kell esnie beiktatása előtt, majd ezt minden évben meg kell ismételni a ciklusa során. Ez egy olyan törvényi kitétel, ami talán sohasem kapott még akkora figyelmet, mint a mostani választási kampányban, ugyanis egyre erősebbek azok a hangok, miszerint a 77 éves Joe Biden már nincs a szellemi képességeinek teljes birtokában. Miranda Devine, a New York Post publicistája még márciusban írt egy hosszú véleménycikket arról, hogy Barack Obama egykori alelnöke politikai értelemben egy időzített bomba, ami bármelyik pillanatban rárobbanhat a Demokrata Pártra, és alapjaiban rengetheti meg az elnökválasztás szokásos menetét.

Se szeri, se száma azoknak a kínos eseteknek, amikor Joe Bidenről bebizonyosodott, hogy az időskori szellemi leépülés tünetei már előrehaladott állapotban jelentkeznek nála.  A Demokrata Párt előválasztásai során több alakalommal is kellemetlen helyzetbe hozta magát, amikor kihagyott a memóriája, és nem tudta értelmes szöveggé formálni a gondolatait. Többek között az is előfordult vele, hogy nem jutott eszébe, kinek volt korábban az alelnöke, többször nem tudta, hogy épp melyik államban kampányol, nem tudta a kínai elnök nevét, sőt, egy alkalommal kijelentette, hogy ő egy szenátusi mandátum megszerzéséért száll ringbe az idei választásokon.

Bidennel kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy nem lehet a végtelenségig leplezni a mentális állapotát. Elég egy kritikus pillanat, amikor olyasmit mond, amit nem kellene, vagy épp nem jut eszébe valami, ami életbevágó lenne. Az egyik ilyen nagy port kavart eset volt, amikor a közelmúltban egy televíziós interjúban kijelentette, hogy „nem is igazán fekete az az afroamerikai választó, aki Trumpra szavaz.” Az ilyen és ehhez hasonló kínos bakik ellenére a demokratákkal barátságos média (CNN, MSNBC, ABC, Washington Post, New York Times, stb.) minden bizonnyal kesztyűs kézzel fog bánni Bidennel a kampány során, de Donald Trump pontosan tudja, hogy kihívójának a szellemi állapota az egyik gyenge pontja – nem véletlenül csúfolja minden megnyilatkozásában Sleepy (álmos) Joe-nak.

Biden már többször maga is utalt arra, hogyha rohamosan romlana a szellemi állapota, akkor csak egy ciklusra, azaz négy évre vállalná az elnöki tisztséget. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentései azonban már önmagában felvetik a kérdést: miért szavazzanak az amerikaiak egy olyan elnökjelöltre, aki úgy látja, hogy nem feltétlenül lenne képes két cikluson át, azaz nyolc évig kormányozni az országot?

6. A Demokrata aduász: Donald Trump adóbevallása

Donald Trump mindent megtesz azért, hogy ne kelljen nyilvánosságra hoznia az adóbevallását, pláne nem az első elnöki ciklusát megelőző időszakból. Hogy miért? Nos, lényegében nyílt titok, hogy Trump vállalkozói múltja hemzseg az adócsalásoktól és a pénzügyi visszaélésektől, de ezt eddig feketén fehéren senkinek sem sikerült bizonyítani. A teljesség igénye nélkül: a Trump Airlines, a Trump Vodka, a Trump Magazine, a Trump kaszinók, a Trump steak, a Trump Jelzálog Társaság és a Trump Egyetem is olyan Trump által alapított, majd rövid időn belül csődbe ment vállalatok voltak, melyeket vélhetően dollár százmilliók kiszivattyúzására használt a jelenlegi elnök.

Donald Trump talán leghíresebb, adó- és pénzügyileg visszás vállalkozása egy profitorientált oktatási vállalat, a Trump University volt, amely 2005 és 2010 között működtette ingatlanügyi képzési programját. Az oktatási intézményként nem ratifikált egyetemen vállalkozói tudnivalókat tanítottak volna, de állítólag a tanfolyamokon főleg arra próbálták rávenni a hallgatókat, hogy fizessenek intézménynek még több pénzt, illetve vegyék meg Trump könyveit, azokból ugyanis minden szükséges tudást megszerezhetnek. Az oktatás silány minősége miatt 2010-ben több pert indítottak az egyetemet üzemeltető The Trump Organization ellen a hallgatók, mert az egyetem ígéretével ellentétben nem lettek gazdagok, de még csak nem is jutottak magasabb jövedelemhez. Közel 8 évig tartó pereskedés után Trumpék megállapodtak a károsultak, és összesen 25 millió dollár kártérítést fizettek. Az egykori diákok 80-90 százaléka visszakapta az alapképzés 1500 dolláros árát, és a mentorálási programra befizetett 35 ezer dollárt.

A hatályos amerikai jogszabályok értelmében a mindenkori elnöknek nem kötelessége nyilvánosságra hozni az adóbevallását és a pénzügyeivel kapcsolatos iratokat. Az 1970-es évek óta azonban kialakult egy szokásjog, melynek értelmében ezt valamennyi kormányfő megtette, kivéve Trumpot. Igaz, az elmúlt ötven évben a jelenlegi elnök az egyetlen, aki több milliárd dolláros vagyont halmozott fel, mielőtt bekerült a Fehér Házba.

Trump adóbevallása egyébként azután vált belpolitikai témává Amerikában, hogy a 2018 őszén tartott kongresszusi (félidős) választásokon a demokrata párt többséget szerezett a képviselőházban, azaz hatalmat ahhoz a különböző pénzügyi bizottságokon keresztül bekérjék az elnök adóbevallását. A demokraták nem csupán az adóbevallási íveire kíváncsiak, hanem például Trump könyvelését végző cég (Mazars USA) munkájára vagy a Deutsche Bankhoz fűződő üzleti kapcsolataira is, 2010-től kezdődően. A demokraták szerint ugyanis Trump üzletemberként – 1985-től közel tíz éven át – közel 1,2 milliárd dollár veszteséget halmozott fel, és 8 évig nem is fizetett személyi jövedelemadót, pedig saját bevallása szerin a vagyona alsóhangon 3-4 milliárd dollárra rúgott ebben az időszakban.

adobevallas.png

(Karikatúra, ahogy Donald Trump menekül az adóbevallását látni akaró állami szervek elől, via.)

Az elnök adóügyeibe ráadásul nem csak a demokraták által irányított képviselőházi bizottságok, hanem egy demokratákhoz ezer szálon kötődő New York-i szövetségi ügyész, Cyrus Vance Jr. is szeretne betekintést nyerni a feltételezett visszaélések miatt. Az egyik manhattani kerületi fellebbviteli bíróság még tavaly novemberben küldött idézést  Trump cégének, a Trump Organization könyvelését is intéző Mazars nevű cégnek, hogy adják ki az elnök vállalati és személyes adóbevallását 2010-ig visszamenően. Trump jogi képviselői ezt arra hivatkozva tagadták meg, hogy a mindenkori elnök mentességet élvez az ilyen típusú vizsgálatok alól, sőt, az idézés a jelenlegi formájában alkotmánysértő. Emellett a kormányfő ügyvédi az alkotmánybíróság szerepét is betöltő legfelsőbb bírósághoz (Supreme Court) fordultak, hogy utasítsák el Cyrus Vance Jr. kérelmét és adjanak igazat Trumpnak.

Ha a legfelsőbb bíróság nem ad helyt Trumpék beadványának, akkor Trump adóbevallásának kiadásáról szóló határozat 2020 nyarára, körülbelül július második felére várható. A koronavírus-járvány miatt csökkentett üzemben működő bíróságok miatt ez a dátum azonban vélhetően csúszni fog. Ha pedig Trump korábbi adóügyei pont a választási kampány hajrájában kerülnének nyilvánosságra, akkor az lényegében megpecsételné az elnök újraválasztási esélyeit.

Milyen témák merülhetnek még fel november 3-ig?

Az előbb felsorolt témák nagy valószínűséggel tematizálni fogják az elnökjelöltek kampánykommunikációját, de ez persze nem azt jelenti, hogy más téma ne kerülhetne szóba: a koronavírus járvány, a nyomában kialakult gazdasági válság, a Balck Lives Matter mozgalom és az annak kapcsán kialakult erőszakos fosztogatási hullám, valamint a szobrok ledöntésével járó baloldali kulturális "forradalom" kérdése is muníciót adhat majd Joe Bidennek és Donald Trumpnak. 

kep_1.png

Dívány helyett dráma: Egy fejlesztő módszer, amit a javítóintézetben is használnak

2019. szeptember 26. - KomMédia BME

A 21. századi gondolkodó ember különös figyelmet fordít a tudatos életmódra, az önfejlesztésre és a mentális egészségre. Társadalmilag elfogadott pszichológushoz járni és önismereti szolgáltatásokat igénybe venni. Míg a pszichodráma már bejáratott módszer, addig a szociodráma most kezd teret nyerni. És talán nem is lesz olyan nehéz dolga, hiszen az üzenete felszabadító az egyén számára: a probléma gyökerét nem az egyes emberekben keresi, hanem a csoportban, az intézményi működésben és a társadalomban.

Hogyan szólt bele egy művészeti forradalom a pszichoterápia alakulásába? Milyen út vezetett a pszichológia és a színház fúziójához? Mi is valójában a pszicho- és a szociodráma, és hol alkalmazzák ma őket? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Újhullámos pszichiáter

A négy és fél éves Jacob Levy Moreno Istent és angyalait játssza a barátaival. Egymásra halmozott székek tetejéről figyeli Isten szerepében a pajtásait, akik repkedő angyalokat utánoznak. A kis Jacob sem akar kimaradni a repülés élményéből. Leugrik a székhalomról, és a földetéréskor karját töri. Ez a jelentéktelennek tűnő baleset vált Moreno életének legmeghatározóbb élményévé: akkor tapasztalta meg először a különbséget a valóság és a képzelet között. Ő az a filozófus és pszichiáter, akinek a pszichodráma és a szociodráma megalapítását, valamint a szociometria kidolgozását köszönhetjük. 1889-ben született Bukarestben egy zsidó családban. Egyetemista éveit Bécsben töltötte, majd 1925-ben az Egyesült Államokba költözött, és ott folytatta munkásságát egészen az 1974-ben bekövetkezett haláláig.

De nézzük, mit is csinált ő valójában?

Kezdjük az elején

Felismered ezt a képet?

avantgarde.jpg

(via)

Biztosan dereng már egy-két szó a fejedben. Izmusok… Igen, a szó, amit keresel, az az avantgárd. Azt jelenti, előörs. A huszadik század elején a művészek és a gondolkodók új perspektívát nyitottak, a konzervativizmust és a konvenciókat félretéve akarták szemlélni és kifejezni az őket körülvevő világot. Különös értéknek tartották a spontaneitást és a formai előítéletektől mentes ösztönös magatartást. Ez a gondolat varázsolta el Morenot is, aki mindenáron meg akarta lelni azt a létformát, amikor az ember teljes mértékben önmagát adja mindenféle sablontól mentesen.

Eleinte Bécs parkjait rótta, és az ott játszó gyerekeknek mesélt történeteket, amiket utána együtt eljátszottak. Ilyenkor kitört a gyermekekből a képzelőerő, a kreativitás és spontaneitás. Moreno ezt a megtapasztalást akarta a felnőttek körében is alkalmazni. Önsegítő csoportokat szervezett prostituáltaknak, majd orvosként elszegődött egy menedékhelyre, ahova a Nagy Háború előszelétől menekülők érkeztek. Az ottani tapasztalatai körvonalazták ki a szociometriáról szóló elméletét.

jakob-levy-moreno-artemisz-onismereti-muhely-300x208.jpg

(via)

Moreno valódi áttörését a színház hozta. Azt az ideológiát képviselte, miszerint „a művészet mindenkié”. Ezzel a motivációval állt neki a Monarchia által több, mint 900 évig épített kulturális keret megbontásának. Az akkori osztrák társadalmat a tudatos kulturális konzervativizmus jellemezte. A konvenciók által vezérelt Monarchiabeli kultúra a múltat dicsőítette, és az újdonságot roppant nehezen fogadta. Mindezek a színház világába álarcot és hamisságot hoztak. Ezt a rendszert kritizálta Moreno, aki a megreformált színház tartóoszlopait expresszionista alapokra építette. A spontaneitás és az úgynevezett. „valódi találkozás” ötvözetét álmodta meg. Egyik versében így fogalmaz:

„Akkor majd rád nézek a szemeiddel,
Te pedig rám nézel az enyémekkel.”

Ez a mondat adta a Rögtönzések Színháza alapját. Az előadások egy tágas szobában folytak, nem volt sem díszlet, sem függöny. Nem volt előre megírt szöveg vagy forgatókönyv, sem gyakorlott színészek. A nézők részesei voltak a rögtönzött színdarabnak, ők alkották, ők formálták. A cselekménybe bárkit bevonhattak vagy bárki beléphetett egy szerepben. Moreno, mint játékmester vett részt a darabokban. Kiváló hozzáértéssel vonta be a nézőket, ötletesen bontotta ki és hangolta át a drámai cselekményt. Ebből dolgozta ki később a pszicho- és a szociodrámát.

Egy kincset érő részlet Moreno pszichodráma-vezetéséből: 

 És ebben a Xantus János által rendezett filmben követhető végig egy teljes pszichodráma folyamat: 

Freuddal szemben

A pszichodráma alapja a cselekvés, az „acting out”, ami sokkal eredményesebben segít előhívni a bennünk rejlő dolgokat, mint a visszaemlékezés. A színpad helyettesíti a pszichoanalitikus díványt, a színházi szerepjáték pedig az asszociációt. Így kritizálja Moreno a pszichoanalízis atyját, Freudot. Nem hitt abban, hogy csupán szavakkal feltárható a teljes psziché. Szerinte elsődlegesebb a cselekvés és a kapcsolat, az akció és az interakció szintje. Ráadásul, ha a beszéd az egyetlen kommunikációs eszköz, akkor miért van zene, festészet, tánc, szobrászat, pantomim, stb.? Talán ezek nem kommunikációs eszközök? De igen, azok!

Pszichodráma a TEDx színpadán

Miben különbözik a szociodráma a pszichodrámától?

A szociodráma társas, illetve társadalmi problémát célozza meg szemben a pszichodrámával, ami a problémák gyökerét az egyénben keresi. Amíg tehát a pszichodráma az egyéni felelősséget sugallja, addig a szociodráma a társas, illetve társadalmi konstellációban kialakuló (becsontosodó) szerepek közösségi átértelmezését célozza, tehát az átalakulást közös felelősséggé teszi.

Dramatikus konfliktuskezelés

A szociodráma mára széles körben elterjedt. Leggyakrabban előítéletek és kisebbségi feszültségek feldolgozására, történelmi, politikai és társadalmi kérdések feltárására használják. Azokban az országokban terjedt el leginkább, ahol gyakori társadalmi és politikai rendszerváltások voltak. A II. világháború és a Dél-szláv testvérháború után, valamint az izraeli nemzetiségi és vallási ellentétek traumái kapcsán alkalmazták és alkalmazzák a mai napig. A szociodráma segítségével a békétlenségek rendeződhetnek és a csoportok között kialakulhat együttműködés és párbeszéd. Világszerte használják szervezetfejlesztési célokra, de orvosok és rendőrök szakmai képzésein is megjelenik.

Szociodráma, javítóintézetben

A Magyar Pszichodráma Egyesület PERFORMERS nevű szociodráma projektje évek óta együttműködik a Budapesti Javítóintézettel, így az intézmény számára nem új, hogy szociodramatikus munkába kezdjen - ezúttal a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék kommunikáció-médiatudomány szakos hallgatóival közös kurzuson. A különleges együttműködésben a cél a fiatalok reintegrációja az egyik oldalról, a szociális érzékenyítése a mindkét fél részére. Szociodramatikus játékokkal segítik a bentlakók és az egyetemisták szociális és személyes fejlődését. A bentlakó fiúk többek között megtanulhatják, hogyan kommunikáljanak a világban, ha kilépnek a javítóintézet zárt rendszeréből, és ami még fontosabb, mintát kaphatnak arra, hogyan lehet tervezni. Víziót alkothatnak saját magukról és a lehetőségeikről, hogy a pozitív jövőkép ne elérhetetlen vágy legyen bennük, hanem megfogható valóság.

Akciókutatás, szociodráma, egyetem, javítóintézet

A “Tudás a rács mögött – egyetemi hallgatók és a Budapesti Javítóintézet fiataljainak közös kommunikációs készségfejlesztése” című Kutatók Éjszakája előadáson szociodramatikus módszerekkel például olyan kérdések tárulnak fel, hogy hol a javítóintézetek helye a társadalomban. Vajon mit tud egy egyetemista a mélyszegénységről, a bűnelkövetésről, és hogyan vélekednek az elzárt fiatalok a „privilegizált helyzetben” lévő egyetemi hallgatókról? 

A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. 17:30-19:00. Helyszín: BME OMIKK. Szervezők:

  • Juhász Péter, az EMMI Budapesti Javítóintézet igazgatója
  • Blaskó Ágnes, a BME Szociológia- és Kommunikáció Tanszék adjunktusa és a Csoportdinamika Műhely egyik vezetője, az MPE PERFORMERS szociodráma projekt módszertani fejlesztője
  • Pados Eszter, az EMMI Budapesti Javítóintézet munkatársa, ELTE Pszichológia Doktori Iskola hallgatója, a Csoportdinamika Műhely tagja, az MPE PERFORMERS szociodráma projekt terepspecifikus módszertani fejlesztője.

 A bejegyzés szerzője Nagy Abonyi Lúcia, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. konzerv.png

Miért ülünk ennyi tabun?

2019. szeptember 23. - KomMédia BME

Közéleti személyiségek beszélnek nyíltan a betegségeikről, függőségeikről és szexuális beállítottságukról. Azt gondolhatnánk, hogy az életnek már nincs olyan területe, amit ne lehetne kisebb-nagyobb társaságban megvitatni – különösen fiatalok között, akik már beleszülettek a digitális világba Ha ez így lenne, nem vágnánk rá annyi mindenre, hogy ez tabu: milyen témáktól érzi magát kínosan a ma embere és miért?

Tabu az, amiről nem beszélünk, amit nem kényelmes, vagy kifejezetten kínos felhozni – válaszolta 17 egyetemista egy rövid felmérésben arra a kérdésre, hogy szerintük mit jelent az, hogy tabu. Hozzátették, hogy különböző helyeken és körökben eltérő lehet az, hogy miről nem illik, vagy nem szokás beszélni. Arra is utaltak, hogy a tabukhoz gyakran félelem társul: például az előítéletektől, a kitaszítottságtól, a megbélyegzéstől. 

Vágyak, lehetőségek, meggyőződések

 Vajon mi számít szerintük a legnagyobb tabutémának ma Magyarországon? Mi az oka a tabuk kialakulásának, és hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket? Íme, az összesített lista:

  • Anyagiak: erős félelem, hogy a fizetés nagysága határozza meg az ember értékét. A válaszadók egy része még a barátainak sem meri elárulni, hogy mennyit keres. Attól félnek, hogy a kevesebb bevétel miatt értéktelenebbé válnak a társaik szemében, rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a baráti körükben.
  • Betegségek: általában kellemetlennek tartják a betegség témát, főleg érintettként. Tudják, hogy a betegeknek a fizikai és lelki panaszokon kívül a környezetük bírálatával is meg kell küzdenie. Különösen feszélyezve érzik magunkat akkor, ha súlyosan beteg személlyel kell beszélnünk az állapotáról, mert félünk, hogy megbántjuk a beszélgetőpartnerüket a kérdéseinkkel.
  • Függőségek: az alkoholfogyasztás és a kábítószerek használatát a fiatalabb generáció igyekszik titkolni az idősebbek elől, a függők egy része nem mer a problémájával a családhoz fordulni, mert félnek az elítéléstől, így az otthoni közegből nem kapnak segítséget.

rajko_andrea_illusztracio.jpg(via)

  • Halál: kerülik a témát, hogy hárítsák a fájdalmat, akár a sajátjukat, akár másét, hiszen nem akarják a gyászoló sebeit feltépni. Nehezen tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki szerette halálhírét közli, részvétet nyilvánítanak, de aztán elterelik a témát.
  • Homoszexualitás: a többségtől eltérő szexuális irányultságukat többen a homofóbiától való félelem miatt nem merik felvállalni. Félnek a megbélyegzéstől, a diszkriminációtól és a társadalmi elítéléstől, de a család és barátok reakciójától is tartanak.
  • Politika: a legtöbben a tabuk között emlegették, mivel úgy hiszik, hogy a politikai beállítódás felvállalása utálatot, szánalmat válthat ki másokból, beskatulyázás lehet a következménye és családon belüli konfliktusokat szíthat.
  • Szexualitás: ilyen kérdésekről általában nem kommunikálunk a családdal, a barátokkal viszont igen. De ez sem általános: van, aki szerint, ha társaságban felhoz valaki egy ilyen témát, illetlennek, erkölcstelennek fog tűnni, míg mások szerint a szex egyszerűen a magánélet része, ami nem tartozik másokra.

Ezek voltak azok a tabuk, amelyeket a többség megnevezett, de a felsoroltakon kívül szerepelt a listán a nyilvános szoptatás, az intim higiénia, a menstruáció, a gyermekvállalás megtagadása, a bántalmazás, a roma helyzet, a klímakatasztrófa, a szegénység és a szakítás is.

Tabukollekció, nagyító alatt

És hogy miért él ennyi tabu a fiatalok között? A válaszadók a neveltetés szerepét hangsúlyozták: a szülői hatás és a környezet, amelyben felnőttünk, erős hatással van arra, hogy miről merünk beszélni és miről nem. Emellett a média befolyásoló erejét hangsúlyozták: nem mindegy, hogy ezekről a témákról milyen mennyiségű, minőségű információt adnak a különböző sajtótermékek, műsorok.

Érdemes azonban még mélyebbre ásni. "A tabuk kialakulásának egyik legmarkánsabb oka az információhiány, az ok-okozati összefüggések feltárásának elmaradása, amely a rákérdezéstől való félelemből fakad - mondja Dr. Rajkó Andrea Fenya szociológus. Kurzusain hallgatók ezreit vezette már be a társadalmi tabuk témakörébe, és kutatóként is ezzel a területtel foglalkozik. - A vélt vagy valós következményektől, szankcióktól való félelem meghatározó eleme a tabu kialakulásának.

A félelemérzet azonban gyakran nem a tapasztalatra épül, a fiatalok sokkal inkább feltételezett következményekre hivatkoznak: „mérgesek lesznek a szüleim”, „megvernek”, „elutasítanak”, „kiközösítenek”, „elveszítem a bizalmukat”, „nem beszélnek majd hozzám” és hasonlók.”

A félelmek azonban nem csak az otthoni közeghez kapcsolódnak: a szakértő úgy tapasztalta, hogy a hallgatók szerint az egyetemi közegben tilos bármilyen előjelű beszélgetést indítani például politikai kérdéssel, kisebbséggel vagy szexuális orientációval kapcsolatban, mert attól félnek, hogy egy efféle próbálkozást olyan verbális retorzió követne, amelyet nem szeretnének magukra vállalni.Emiatt nem ismerik egymás véleményét, álláspontját, nem tudják elmondani saját averziójukat, félelmeiket, problémáikat, és kérdéseket sem tudnak nyilvánosan megfogalmazni. Minimális esetben, vagy egyáltalán nem adódik lehetőségük arra, hogy nyíltan vitát kezdjenek, akár egy szeminárium keretein belül, és megismerkedjenek hallgatótársaik véleményével. Ahogy az a mini kutatásból is kiderül, ebben a közegben inkább került témák lesznek például a romákkal kapcsolatos előítéletek és félelmek, vagy a halál helye a mai társadalomban.”

Tabuk éjszakája

Milyen szerepe lehet a saját magunk által létrehozott, vagy örökölt tabuknak a mindennapi életünkben? Milyen eszközeink vannak a tabudöntésre?  Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Dr. Rajkó Andrea Fenya előadása a Kutatók Éjszakáján.
A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. 16:45- 17:15. Helye: BME OMIKK

Rajkó Andrea Fenya úgy látja, hogy elmaradnak azok a párbeszédek is, amelyek egy-egy előítéletes magatartás okait tisztáznák, vagy feloldanák egy évtizedeken, generációkon keresztül cipelt, érthetetlen hagyomány röghöz kötő erejét. “Olykor kifejezetten fontos lenne nyíltan beszélni, párbeszédeket indítani és vitákat generálni egy nyilvánosabb felületen, hogy halljuk mások véleményét, tapasztaljuk azt, hogy miként gondolkodnak: kiderülhet, hogy vannak hozzánk hasonló nézetekkel, problémákkal rendelkezők körülöttünk.”

egon_schiele_selbstakt_1910.jpeg

(via)

Tabu a szemnek?

A szakértő azt is kiemeli, hogy a mini kutatásban főleg a verbális tabuk jelentek meg, pedig ezeknél gyakran sokkal erőteljesebbek a vizuálisak. “A szoptatásról például lehet beszélni, rengeteg honlap foglalkozik a témával, vagyis ilyen értelemben nem sorolható a társadalmi tabuk közé. Ugyanakkor a nyilvános helyen végzett szoptatás gondolata, és leginkább látványa azonban sok embert kínos érzéssel tölt el, elfordulnak, felháborodnak. Ugyanígy erőteljesebb vizuális tabunak számítanak a testtel kapcsolatos elváltozások, fogyatékosságok, betegségek, nemváltások, elhízás vagy épp a betegesen vékony test. A szexualitással kapcsolatos mediális túlcsordultság és feltételezett telítettség ellenére ez a korosztály tabuként tekint például a szexualitást reprezentáló műalkotásokra és a velük kapcsolatos verbális megnyilvánulásra is. Ugyanakkor ismeretlen és újszerű számukra annak felismerése, hogy a kultúra történetének egyes szakaszaiban, korai társadalmakban jóval természetesebben viszonyultak a különböző irányultságú és intenzitású szexualitáshoz vagy a haldoklás, halál folyamataihoz.”

A bejegyzés szerzője Hunfalusi Réka, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 
konzerv.png

Földi Paradicsom a 3. évezredben: ilyen az élet egy okos városban

Mosópor, víz, telefon, televízió, óra, autógumi és ruha. Lassan minden használati tárgyra és fogyasztási cikkre ráaggatják az okos jelzőt. Egyes termékek esetében csak jól hangzó marketingfogás, másoknál viszont valódi mögöttes tartalmat rejt a ’smart’ szócska. Igazából se törvényi, sem konvencionális szabályok nem vonatkoznak arra, hogy pontosan mit lehet így nevezni. Itt van például az okos város koncepciója, aminek nincs tankönyvi definíciója, mégis jól körülírható, mit is értünk alatta. Elviekben ez a modernkori településforma a technológia adta lehetőségekkel oldja meg majd a nagyvárosaink minden nyűgét. Az irány jó, a cél magasztos, arról viszont már kevés szó esik, hogy milyen lemondásokkal jár egy ilyen kiokosított településen élni.

A város fogalma több száz éve egyet jelent a lehetőséggel. Ezekbe a különleges jogállású településekbe lényegében a középkor óta előszeretettel költöznek fel a vidéki lakosok egy jobb élet reményében – akár nagy kockázatvállalás árán is. A ma ismert formájában az urbanizáció a XX. század elején robbant be a második ipari forradalom hatására. Globális szinten, és brutális léptékben kezdett el a városok népessége növekedni az 1900-as évek legelején. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának (DESA) mérése szerint 2006 volt a fordulópont, ettől az évtől kezdve él több városlakó a Földön, mint vidéki – jelenleg körülbelül 58-42% ez az arány. Észak-Amerika és Európa viszont a globális átlagnál is jóval urbanizáltabb régiók. Az EuroStat mérései azt mutatják, hogy az öreg kontinens lakosságának kicsivel több mint kétharmada él városokban, ami zsúfoltsághoz, környezetszennyezéshez, zajhoz, közlekedési káoszhoz és hulladékhegyekhez vezetett. Egyszóval olyan kihívásokhoz, melyek komolyan érintik az életminőséget. A probléma tehát adott, a leghatékonyabb megoldást pedig az úgynevezett okos város koncepciójában találták meg korunk vezető településmérnökei.

rajzocska.png

(via)

Az okos város ismérvei

Az okos város fogalmának jelenleg nincs sziklaszilárd tankönyvi definíciója. Nagy általánosságban azonban elmondható: egy okos város lényegét az adja, hogy a különféle infrastrukturális és kommunikációs hálózatok úgy állnak össze egy egymást erősítő rendszerré, hogy a város erőforrásait hatékonyan és koordináltan hasznosítsák a városlakók. E cél megvalósítása érdekében az okos város életének minden releváns információját gyűjteni és elemezni kell úgy, hogy a városlakok kommunális és hétköznapi kihívásaira komplex megoldásokat, válaszokat lehessen adni. Egy okos város tehát akkor nevezhető igazán okosnak, ha az információs és kommunikációs technológiák segítségével a város infrastrukturális hálózatait az életminőség javítására használja környezettudatosan, energiahatékonyan és gazdaságilag effektíven.

Ezeket a tudományos ismertetőjegyeket figyelembe véve tehát az ideális okos város valószínűleg egy olyan település, aminek digitális rendszereit egy hatalmas szuperszámítógép működteti az optimalizáció égisze alatt. Egyszóval a meteorológiai mérésektől kezdve, a közműszolgáltatásokon át, egészen a közlekedési hálózatokig mindent egyetlen komputer hangol össze, elemez és irányít. Ez a fiktív szuperszámítógép pedig úgy programozza be a hálózatok paramétereit, hogy a felhasználók, azaz a városlakók életminőségét kimaxolja.

giga_smart.jpg

(via)

Meglepő lehet, de a tudományos magyarázatokon túl, már a magyar végrehajtó hatalom is definiálta az okos város fogalmát. A 2017. március 20-i, 56/2017. (III. 20.) számú kormányrendelet ugyanis kimondja:

„Az okos város olyan település vagy település csoport, amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint a területén elérhető szolgáltatások minőségét és gazdasági hatékonyságát korszerű és innovatív információtechnológiák alkalmazásával, fenntartható módon, lakosainak fokozott bevonásával fejleszti.”

A valóságban természetesen nem létezik 100 százalékosan okos város. Egyelőre mindösszesen pár olyan nulláról felépített település létezik a világban, melyet de facto okos városnak lehetne tekinteni. Jelenleg a  az az elsődleges gyakorlat, hogy a meglévő infrastrukturális hálózatokat modernizálják úgy, hogy azok a digitális technológia segítségével választ adjanak a modernkori kihívásokra, azaz megfeleljenek az okos város koncepciójának.

Elavult régiből okos újat

Jelenleg a világ számos nagyvárosában találni olyan ’kiokosított’ infrastrukturális hálózatokat, melyek az okos város koncepcióját hivatottak megvalósítani. A kivitelezés alatt álló, illetve a tervben lévő projektek száma pedig fokozatosan nő (főleg Európában, Észak-Amerikában, az öbölmenti és a távol-keleti gazdag országokban). Ezek az újítások pedig pár különleges kivételtől eltekintve besorolhatóak hat jól regisztrálható terület (környezet, közlekedés, városigazgatás, infokommunikációs infrastruktúra, életvitel, energetika) valamelyikébe. A következőkben be is mutatunk minden területet egy-egy kiemelkedően fontos hazai fejlesztést, szemléltetve a magyar ’okos-városiasodás’ léptékét.

1) Környezet: A városok népességének robbanásszerű növekedésével egyre komplexebb megoldásokkal lehet csak megteremteni az emberek számára kívánatos életminőséget. A nagy tömeg több ivóvizet fogyaszt, több szemetet és szennyvizet termel, valamint több káros anyagot bocsájt a levegőbe. A növekvő igényeket pedig lehetőség szerint úgy kell kielégíteni, hogy a környezeti terhelés ezzel párhuzamosan ne egyenesen arányosan, hanem jóval kisebb léptékben nőjön. Az természeti erőforrások hatékony (okos) felhasználásának pedig számos színtere van, például úgynevezett okos épületek (főként irodaházak) formájában. Az okos épületekben az energetikailag fontos adatokat (fűtés, hűtés, árnyékolások, riasztások, megfigyelőrendszerek és vagyonvédelem, a közművek használata, az épület állaga és a ki-belépő forgalom) egy számítógép összegyűjti, kielemzi és energetikailag a leghatékonyabb megoldásokat választja. Magyarországon a legmodernebb okos épület talán a Kopaszi-gáton épülő MOL Campus lesz, ami például az energiaszükségletének a 25 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezi majd. (További érdekes infók Mol Campusról az Indexen.)

2) Közlekedés: Ma már egyáltalán nem csak New Yorkra igaz a híres mondás: „A város, ami sohasem alszik”. Korunk nagyvárosaiban szó szerint egy percre sem áll le az élet. Emberek és árunk közlekednek keresztül-kasul a világvárosokon a nap 24 órájában. Az állandóan mozgásban lévő embermasszát pedig a lehető leghatékonyabb megoldásokkal kell eljuttatni egyik pontból a másikba, hogy ne alakuljon ki káosz. Itt lép színre az okosközlekedés, aminek két nagy területe van: a tömegközlekedés és az egyéni felhasználású közlekedési eszközök. Az utóbbi kategória egyik fő problémája a sok közül, hogy a személyautók döntő többsége csak pár óráig van használatban – akkor is leggyakrabban csak egy sofőr ül bennük. Az emberek többsége munkába menet, majd onnan hazafele használja személyautóját. Ez azt jelenti, hogy a kocsik kihasználatlanul állnak napközben valahol és csak a helyet foglalják az egyébként is zsúfolt városokban. Erre a problémára kínálnak megoldást az okosnak számító ’car sharing’ megoldások, melyek nagyon hasonlítanak a klasszikus autóbérlésre azzal a különbséggel, hogy itt csak párszor 10 percre történik az autók bérlése. Ezzel a megoldással egy autó kihasználtsága drasztikusan megnövekszik és felhasználóknak is olcsóbban hozzáférhetővé válik egy kocsi, mint egy magántulajdonban lévő autó fenntartása. Car sharinggel foglalkozó cég több is van Magyarországon. Pl.: Mol Limo és Green Go.

3) Városigazgatás: Egy település ’kiokosítása’ nem alulról szerveződő folyamat. Az infrastrukturális hálózatok fejlesztéseiről mindig egy önkormányzati (jobb esetben demokratikusan megválasztott) testület dönt. Egy hatékonyan működő okos város legfőbb döntéshozó szervének viszont merőben újfajta kihívásokra kell választ találnia, melyek modern vezetői attitűdöket, valamint tanulás- és innováció-centrikus nézőpontot igényelnek. Az okos városigazgatásnak persze elengedhetetlen előfeltétele a megfelelő információs és kommunikációs technológiai infrastruktúra, ami lehetővé teszi a közigazgatási folyamatok hatékony működését. Ezt az előfeltételt jelenleg Közigazgatás- Közszolgáltatás-Fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) hivatott Magyarországon megteremteni. A 173 millió eurós keretösszeggel dolgozó EU-s program célja, hogy hazánkban létrejöjjön az úgynevezett „E-közigazgatás”.

4) Infokommunikációs infrastruktúra: Az infokommunikáció egy mozaikszó, az informatika és a kommunikáció (távközlés) összefonódását jelenti. Az infokommunikációs hálózatok és rendszerek pedig ma már megkerülhetetlenek, életünk mindennapi részei. A gazdasági prosperitás és az országos infrastruktúra elképzelhetetlen nélkülük. Az okos városokban pedig pár különleges kivételtől eltekintve lényegében minden (okos) szolgáltatás (legyen az piaci, vagy állami) arra a magától értetődő előfeltevésre épít, hogy város lakói rendelkeznek legalább egy olyan okos eszközzel (okostelefon, táblagép, okosóra), amelynek segítségével bárhol és bármikor csatlakozni tudnak az internetre. Ennek következtében minden önkormányzati, állami, vagy nemzetközi szerveződésnek elemi érdeke, hogy olyan infokommunikációs infrastruktúrát építsen ki a területén, amely a lakosainak a számára a lehető legkönnyebb hozzáférést biztosítja ezekhez a szolgáltatásokhoz. Az Európai Unió WiFi4EU nevű programjának célja, hogy szerte Európában ingyenes wifi-hozzáférést biztosítson a polgárok számára nyilvános helyeken. A többlépcsős programban, májusban 63 magyar településen létesítettek ingyenes vezeték nélküli internetes pontokat. Az okos városban természetesen a wifi-hez és más infokommunikációs infrastruktúrákhoz a hozzáférhetőség teljes körű és kompromisszumoktól mentes.

5) Életvitel: Az okos életvitel kétség kívül a legtágabb fogalomkör a 6 fő okos-terület közül, sőt határai gyakran összemosódnak a többi nagy halmazéval. Az okos életvitel megértéséhez először is tisztázni kell pontosan mit is értünk az életvitel fogalma alatt, az okos városok vonatkozásában. Ez esetben az életvitel szinonima az életmóddal, azaz a szükségletek kielégítése érdekében végzett tevékenységek összességét jelenti. Az okos életvitelnek pedig, összhangban az okos város tematikával, az információs és kommunikációs technológiai alkalmazásokkal segített életvitelt nevezzük. Ergo minden olyan technológiai kütyüt és fejlesztést be lehet sorolni az okos életvitel alá, ami a hétköznapokat könnyebbé teszik. Hazánkban az egyik ilyen sokak által használt fejlesztésre jó példa a BKK Futár, a Budapesti Közlekedési Központ hivatalos utazástervező alkalmazása. Az európai szinten is a közlekedési applikációk élvonalába tartozó BKK Futár térképén megjelenik a forgalomban lévő összes busz, villamos és trolibusz, a járatok valós idejű indulási információi, a megállói menetrendek, valamint a környező MOL Bubi állomások és jegyárusító helyek is.

6) Energetika: Az egyre nagyobb lélekszámú városoknak stratégiailag vált fontossá az energiafogyasztás – lemondásokkal nem járó – csökkentése és az energetikai erőforrások hatékony felhasználása. Ezen cél megvalósításának legfontosabb letéteményese az úgynevezett okos elektromos hálózat (angolul smart grid) kiépítése. Az első hivatalos definícióját a smart grid hálózatoknak az Egyesült Államok kongresszusa fogadta el 2007-ben az EISA 2007 nevű törvény részeként. A jogszabály értelmében a smart grid olyan okos elektromos hálózat, amely az információs és kommunikációs technológiák segítségével gyűjt információkat a szolgáltatók és a fogyasztók felhasználási szokásairól, majd ezeket állandó elemzésnek alávetve automatikusan képes döntést hozni, növelve ezzel a hálózat hatékonyságát, megbízhatóságát, gazdaságosságát és fenntarthatóságát. Magyarországon egyelőre állami szinten nem fogalmazódott meg szabályozás az okos hálózatok fejlesztésére, bevezetésére és üzemeltetésére.

Okos városok a nulláról

Városok nem egyik pillanatról a másikra születnek. Egy több milliós összlakosságú település kialakulása évszázadokon átívelő, történelmi folyamat. Ezért az esetek döntő többségében az okos városok koncepcióját nem a városok ’alapkőletételénél’ kezdik megvalósítani, hanem a városok már létező infrastruktúrális hálózatait modernizálják – ahogy korábban is olvashattuk. Ennek ellenére pár olyan egyedi példával is találkozni a nagyvilágban, ahol úgy húztak fel a nulláról egy közigazgatásilag is városnak minősülő települést, hogy már a munkálatok megkezdése előtt az volt a cél, hogy egy lexikális értelemben vett okos várost építsenek. Ilyen település nincs sok, az egyik iskolapéldája viszont a Dél-Korea nyugati partján fekvő Sondgo nevű okos város.

songdo.jpg

(via)

Songdot egy Sárga-tengertől elhódított, 600 hektáros mesterséges szigetre építették fel. A terület kiválasztásánál főleg a jó jövőbeni közlekedés volt az elsődleges szempont, ezért a települést 65 kilométerre Szöultól és pár kilométerre az ország legnagyobb repterétől, az Incshoni Nemzetközi Repülőtértől húzták föl. A projekt során 80 000 lakást, 5 millió m2 irodát és 900 000 m2 –en építettek föl kereskedelmi célú épületeket. Emellett iskolák, kórházak, szállodák, sport- és kulturális létesítmények, utak, illetve számos park is helyet kapott a mesterséges földdarabon. Songdot úgy tervezték, hogy nullához közelítsen a károsanyag-kibocsátása, illetve lehetséges legyen 100%-ban megújuló energiaforrásokkal üzemeltetni az infrastruktúráját. A városban helyett kapott továbbá számos elektromosautó-töltőállomás, 26 km hosszú kerékpárút, és egy olyan zárt rendszerű hulladék feldolgozóüzem, amely Songdo összes kommunális szemetét képes újrahasznosítani. Ezen felül a város összterületének 40%-a zöld lesz. Mindezen infrastrukturális hálózatoknak köszönhetően, Dél-Koreában Songdo elsőként kapta meg település szinten az úgynevezett LEED (Leadership in Energy and Environmental Design) minősítést, amit a környezettudatos és gondos energiafelhasználású terveknek szokott odaítélni amerikai székhelyű U.S. Green Building Council nevű bizottság.

Egy Songdohoz hasonló okos városrészt tervezett Toronto egyik elhagyatott kikötőjébe a Google anyavállalata, az Alphabet. A Quayside névre keresztelt új városrész amiatt került nemrég a nemzetközi és a hazai sajtó érdeklődésének homlokterébe, mert egy rendkívül befolyásos techbefektető, Roger McNamee nekiment a projektnek. Az amerikai üzletember, egy nyílt levélben óva intett attól, hogy bárki megbízzon az olyan nagy technológiai gigavállalatokban, mint a Google, ha az személyes adataik kezeléséről van szó. Toronto városvezetésének címzett írásában McNamee kijelentette, hogy a Google arra fogja használni Quayside névre keresztelt okos város lakóinak adatait, hogy elemezze és befolyásolja a viselkedésüket és, hogy ennek segítségével új piacokat teremtsen a szolgáltatásainak és termékeinek. 

gooooogle.jpg

(Quayside tervezett látképe, via)

Veszélyben a magánélet?

A célkitűzéseket megvizsgálva nehéz bármilyen kivetnivalót találni az okos városok koncepciójában. Az energiatakarékosság, a fenntartható fejlődés, a környezettudatosság mind olyan jól hangzó, de nehezen értelmezhető pszeudokifejezés, mellyel könnyű eladni az okos várost megvalósítani kívánó fejlesztéseket. Az ilyen típusú korszerűsítések árnyoldalairól viszont általában elfelejtenek említést tenni a kivitelezők, nehogy csorba essen a mindent (is) megváltani képes okos város elképzelésén. Az előszeretettel elhallgatott negatívum közé sorolható például az adatbiztonság vagy a társadalmi igazságosság kérdésköre.

Bármennyire is egy álomváros látszatát keltik az olyan nulláról felhúzott okos városok, mint Sangdo, az ilyen csúcs modern infrastruktúrával felszerelt települések termékeny táptalajt biztosítanak a társadalmi egyenlőtlenségeknek - a szakértők szerint. Ezek az okos városok ugyanis nem alulról szerveződve születnek, hanem tervezőasztalnál kapják meg végső formájukat. Ilyen értelemben pedig ezen városok társadalma sem egy "természetes” folyamat révén jön létre, hanem egyfajta szelekciós procedúra következtében (ezt akár közvetett tudományos társadalomtervezésnek is nevezhetnénk). A Songdohoz hasonló okos városokba nyilvánvalóan olyan tanult emberek költöznek elsősorban, akik képesek fenntartani és működtetni a város infrastruktúráját (fejlesztők, kutatók, mérnökök stb.), illetve olyan felső-osztálybeliek, akik képesek megfizetni a csillagászati ingatlanárakat. Ennek következtében a Songdohoz hasonló okos városok agyelszívó hatással rendelkeznek az adott ország egészére nézve. Ez a folyamat pedig nemzeti szinten társadalmi egyenlőtlenséget generál, hiszen az alacsonyan iskolázott és a kevésbé tehetős polgároknak semmi esélye sincs hozzájutni az okos városok nyújtotta jólléti szolgáltatásokhoz és számítástechnikai rendszerekhez.

A társadalmi ollót szétnyitó hatás mellett az okos városok komoly adatbiztonsági kockázatokat is hordoznak, hiszen  hatékony működésükhöz elengedhetetlen a városlakók felhasználási szokásainak vizsgálata. Fontos tudni egyéni és tömegszinten is az emberek döntéshozatali mechanizmusait, hisz az infrastrukturális hálózatokat ezek mentén lehet a leghatékonyabban kalibrálni. Egy valóban okos városban az emberek minden mozgást és döntését egy összetett megfigyelőrendszernek kell nyomon követnie, a lehető legrészletesebben, ugyanis a lakosokról összegyűjtött adatokat segítségével lehet optimalizálni az energiahasználatot, az épületek működését, a közlekedést, vagy például a szemétszállítást. Egy minden téren automatizált és digitalizált okos város működéséhez elképesztő mennyiségű adat kell, ami számos adatkezelési veszélyt rejt. Elég csak a közelmúlt nagy botrányaira gondolni, például a Facebook Cambidge Analytica adatszivárogtatására, ami miatt rekordméretű 5 milliárd dolláros büntetést kapott a közösségi médium. Az okos városok által összegyűjtött adatok pedig jóval részletgazdagabbak lesznek, mint amit a nagy tech cégek valaha is a felhasználóikról készíteni fognak. Ezeket a rendkívül érzékeny és személyes adatokat pedig valahol tárolni és elemezni kell, potenciális célpontot kínálva ezzel minden adathalásznak.

big_data.jpg

(via)

A legpesszimistább elképzelések még ennél is tovább mennek, és azt veszik alapul, hogy az okos városok lakóiról összegyűjtött végeláthatatlan adathalmaz rossz kezekbe kerül. Erre az eshetőségre a szakirodalmakban előszeretettel hivatkoznak úgy, mint az orwelli modell, amely azt állítja, hogy a technológia eszközök segítségével megvalósulhat az emberek fölötti totális kontroll és az egyének csupán csak alárendelt szerepet töltenek be egy város életében.

Ez a disztópikus forgatókönyv pedig ma már egyáltalán nem csak az állandóan rettegő konteohívők agyszüleménye, a Nagy Testvér sok esetben már igenis kézzel fogható valóság. Például a 1,4 milliárd összlakosságú Kínai Népköztársaságban jövőre vezetik be a totális megfigyelésen alapuló, úgynevezett társadalmi kreditrendszert. A nyugati típusú, individualista társadalmi berendezkedés szemüvegén keresztül nézve hátborzongatónak tűnik a rendszer, amely minden kínai állampolgárhoz és nem természetes jogi személyhez rendel egy pontszámot: ez a rezsim által pozitívnak ítélt cselekedetek hatására nő, a negatív esetben pedig csökken. A pontszámok alapján a kínai államapparátus, valamint az azt kiszolgáló erőszakszervezetek pontosan tudni fogják, hogy mely állampolgárokat kell szigorúbb, illetve lazább megfigyelés alatt tartani.

kep.png

Ha már a riogatás is hatástalan - a klímaváltozás kommunikációjának lehetőségei

Az idei nyár a klímatüntetésektől hangos – nemrég élőlánccal zárták körbe diákok a német parlamentet – naponta érkeznek a riasztó szalagcímek klíma-témában, és másról sem beszélünk, csak a sorra dőlő melegrekordokról. Mit lehet még elmondani klímaváltozás vagy környezetvédelem témában úgy, hogy annak hatása is legyen? 

Nem csak az óceáni szemétről készült megdöbbentő képekkel lehet megszólítani az embereket, hanem halkabb határozottsággal is: a Messzelátó Egyesület közösségben képzeli el az élhető jövőt, alternatív programokon, támogató hangvétellel adják át a tudást, hogy hogyan lehetnek zöldebbek és boldogabbak a hétköznapok. Az idén húsz éves szervezet tavaly saját szervezésű fesztiválján, a SimpliCity-n bizonyította, hogy a környezetvédelem offline is sokakat érdekel, és egy nagyobb esemény is lehet zero waste. Arról, hogy milyen üzeneteket lehet átadni az esőerdőirtáson kívül, hogyan formálódik a közösség, és honnan hová tart a fesztivál, Kocsis Dórával, a Messzelátó Egyesület szakmai programvezetőjével beszélgettem.

64210491_10156477807848763_4333854359394713600_o.jpg

(via)

Mit kell tudni a Messzelátóról? Mi az a néhány üzenet, amit szeretnétek kiemelni az egyesülettel kapcsolatban?

Sok változáson ment keresztül a szervezet a 20 év alatt. Körülbelül a 18. év végén arra jutottunk, hogy minden, amit képviseltünk, az önként vállalt egyszerűbb életmóddal, önkéntes egyszerűséggel foglalható össze. Azért szeretjük ezt a szemléletmódot, mert nem azt mondja, hogy konkrétan így és így csináld, mert ez az egyetlen jó megoldás, és ha te például nem biciklivel jársz, hanem autóval, akkor rossz ember vagy. Ez egy olyan átfogó, tudatosságon alapuló életszemlélet, aminek az eredménye az, hogy, tudatosabban fogyasztasz, a helyi termékeket részesíted előnyben, és így például kevesebb hulladékot termelsz. Tehát mindenféle olyan környezettudatos döntést hozol meg, amiről lehet, hogy előtte nem is tudtad, hogy fontos. A szemlélet abból indul ki, hogy ismerd az egyéni szükségleteidet, térképezd fel a vásárlási, fogyasztási szokásaidat, egyénileg legyél jól magaddal. Ehhez próbál a Messzelátó a közösségi támogató közeg lenni, mert azt gondoljuk, hogy egyedül egy idő után nem megy.

_mg_5663k_2.jpg

Kocsis Dóra, a Messzelátó Egyesület szakmai programvezetője

A zöld szervezetek sokszor a sokkolással próbálnak hatni. Nálatok mennyire volt tudatosan felépített stratégia, hogy inkább egy szemléletmódot adtok át és ösztönző, közösségépítő tevékenységet folytattok?

Azt vettük észre, hogy azért szeretnek idejönni az emberek, mert pozitív a megközelítésünk és jól érzik magukat. Kirándulásokat szervezünk, van mindenféle workshopunk, sütöttünk kenyeret, beszélgettünk filmekről és komolyabb társadalmi témákról.

A riogatással azért nem operálunk, mert nem hiszünk abban, hogy az emberek ingerküszöbét ezekkel még át lehet törni. Már mindenki tud az esőerdőkről, pálmaolajról, az orángutánokról és minden egyébről, és közben mégis megveszi a nutellát.

Átgondoltuk, hogy lehet változtatni azon, amikor az emberek tudnak ezekről a problémákról, és mégsem lépnek. Arra jutottunk, hogy szemléletmód váltás kell, és nem csak a praktikus így csináld, úgy csináld dolgok. Ehhez jó keretet ad a minimalizmus, mert az életed minden területéről tudsz belevinni, és az a fontos, hogy te tudd azt, hogy például milyen tárgyakra van szükséged. Azt a fajta transzparenciát, ami szerintünk kell a környezettudatos életmódhoz, előmozdítja ez a szemlélet.

Hogy épült fel az önkéntesbázis és a kicsivel több, mint tízezres Facebookos követői táborotok? Fokozatosan nőttek, vagy volt egy nagy bumm?

Amikor 20 évvel ezelőtt elindult a szervezet, még nem volt sem Facebook, sem honlap. Mindig csatlakoztak új emberek, ilyen szempontból organikus volt a növekedés. Amikor elindult a Facebook oldal, ott is elkezdtek követni. Az is organikusan nő, nincs benne tudatos social media építkezés. Ez egy olyan közösség, akik a posztjainkon és eseményeinken keresztül valahogy, valamikor kapcsolódnak a Messzelátóhoz.

Viszont egy nagy bumm biztosan volt a Messzelátó életében. Viszonylag alvó szervezet voltunk addig, amíg az előző elnökünk, Varga Judit, meg nem szervezte a klímafürdőt. Ez a 350.org klímavédelmi kampánya volt, amit Amerikában ismert meg és onnan hozott haza. Akkor nagyon sokan csatlakoztak az eseményhez és a Messzelátóhoz is, mert sok önkéntes kellett. Általában a nagyobb eseményeknél kapcsolódnak be sokan. 

Fürdőzés az éghajlatvédelemért

A 350.org klímavédelmi mozgalomként indult 2008-ban, egy évvel később már egy globális akció keretében kapcsolták össze a világ 180 országának környezetvédőit. Az Éghajlatvédelmi Világnap alkalmából Budapesten a Messzelátó Egyesülettel közösen szervezték meg közel ezer ember figyelemfelkeltő éjszakai „klímafürdőzését” a Széchenyi Gyógyfürdőben.

Mondhatjuk, hogy úgy épül a közösség, hogy van egy nagyobb esemény, becsatlakozik sok ember, és utána eldől, hogy ki marad?

Az is, hogy ki marad, és az is, hogy ki az, aki csak bizonyos eseményekhez csatlakozik. A nagyobb események mindig többeket mozgatnak meg, mert egészen pici feladatokat is lehet benne vállalni, nem akkora elköteleződés, nem évekre szól. Inkább lazán kapcsolódó emberek vannak itt, ami szerintem egyre nehezebb a digitális világban. Mindenki sok mindent csinál, mindenki benne van tíz másik dologban. Az elején, amíg kevesebb szervezet, kevesebb esemény volt, és nem a Facebookon kommunikáltunk addig sokkal élőbb volt a közösség. Most már inkább azt mondom, hogy ez egy online közösség, melynek tagjai ritkán, valamilyen módon, egy-egy eseményhez kapcsolódóan élőben is találkoznak.

Már említetted, hogy sokféle programotok van. Úgy látom, hogy egészen alternatív csatornákat találtatok az emberekhez a fenntartható szemléletmód átadására, mint például az imprós estek. Honnan jönnek ezek az ötletek?

Szerintem mindig attól függ, hogy éppen kik vannak a szervezetben, és ők mivel szeretnek kísérletezni. Én nagyon szeretem a művészeteket. Az impró színház például onnan jött, hogy a férjem unokatestvére ennek a társulatnak az egyik vezetője, így családon belül merült fel, hogy működjünk együtt. Nyitott szemmel járunk, kitaláljuk, hogy mi legyen, keressük az újabb megszólítási módokat. A filmvetítések is azért születtek, hogy újabb közönséget szólítsunk meg másfajta ingerrel. Egy impró színházban elővenni a túlfogyasztást, és arról például együtt nevetni, abban egészen más érzelmek jönnek föl, mintha csak meghallgatnánk egy erről szóló előadást. Próbálunk élmény alapú dolgokat behozni.

De együttműködünk például egy-egy olyan bloggerrel vagy szakértővel is, akik nem a környezetvédelemben dolgoznak. Például a divat témából két partnerrel közösen megszületett a kapszularuhatár workshop, amiből az ötödiket csináljuk most. 

És ez nem tolja a nemek arányát egy kicsit?

Az utóbbi időben sokkal több férfit vonzottunk be. Régen tényleg az volt jellemző, hogy 98%-ban nők voltak a Messzelátós programokon, de szerintem ezen az is változtat, hogy most már a környezettudatosság, vagy a háztartás nem csak női téma. Persze a divat főként nőket vonz, de például a minimalizmus filmvetítés, vagy a fogyasztás kérdése nem. Mindig több nő van az ilyen eseményeken, de például a tavaly először megrendezett SimpliCity Fesztiválon egész arányos volt, az jóval több férfit szólított meg. Igyekszünk több ilyen programot is behozni, de alapvetően inkább nőkből álló szervezet vagyunk. Szóval igen, el van egy kicsit tolódva a nemek aránya, de szerintem ez sok civil szervezetnél így van.

41279353_10155891672983763_7380395398273171456_o.jpg

(via)

Honnan jött az ötlet, hogy legyen egy ilyen fesztivál?

Amikor elkezdtünk az önkéntes egyszerűséggel foglalkozni 2 és fél, 3 éve, még senki nem hallott róla. Mindenki azt hitte, hogy ez valami önkéntes program, és gondolkodtunk, hogy mi legyen. Eredetileg egy egyéves programsorozatot akartunk csinálni, aztán valahogy eszünkbe jutott, hogy mi lenne, ha inkább szerveznénk egy egynapos fesztivált. A neve is így született: sétáltam az utcán és eszembe jutott, hogy milyen jó név a SimpliCity, „egyszerűen a városban”.

A másik ok pedig az volt, hogy szerettünk volna valami olyan eseményt csinálni, ami megszólítja azokat az embereket is, akik nem klasszikusan zöld gondolkodásúak. Azért lett a brand is kicsit trendibb, életmód irányú, direkt nem zöld, hogy olyan embereket is behívjon, akik egyébként kicsit tartanának attól, hogy egy kifejezetten környezettudatosságról szóló rendezvényen vegyenek részt. A fő célunk pedig az, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik ma Magyarországon tudatosan törekszenek az egyszerűségre, akik máshogy szeretnének élni, mint amit a fogyasztói társadalom megkövetel és őket inspiráljuk azzal, hogy nincsenek egyedül.

(via)

Mennyire sikerült azokat megszólítani, akiket szerettetek volna?

Szerintem abszolút sikerült, sokakkal akkor találkoztunk először és ők sem ismerték a Messzelátót előtte. Azért jó ez, mert a zöldeknek is újat mondhat a környezetvédelem belső oldaláról, például az időgazdálkodásról, vagy a pénzügyi tudatosságról.

Hogy tudjátok elérni őket? Gondolom, hogy sok anyagi forrást nem szántok rá.

Nem, és idén is törekszünk arra, hogy ne használjunk fizetett hirdetést, hanem organikusan próbáljuk azokat az embereket elérni, akiket érdekelhet. Ez egyre nehezebb. Már idén is tapasztaljuk, hogy változtak az algoritmusok. Az előadókon, bloggereken keresztül őket is el tudjuk érni, és lesznek sajtómegjelenések, rádió, tv, stb., ahol erről mesélünk. Illetve együttműködünk olyan helyekkel, szolgáltatókkal, csomagolásmentes bolttal, akik hasonló szellemben működnek. Igazából mindenki, aki részt vesz benne kommunikálja, mert ez egy közös alkotás. Szinte mindenki, mindent önkéntesen csinál, és az eredményt mindenki magáénak érzi.

Mire számítotok, a tavalyi évhez képest nőni fog a látogatói létszám?

Reméljük, hogy egy kicsit igen. Soha nem akarjuk, hogy ez egy nagy fesztivál legyen, a minimalista szemlélet miatt sem, de most az egy nap helyett már két napos lesz. Ez azért is van, hogy több ember tudjon részt venni rajta és kicsit lazább lehessen a program, több hely maradjon a művészeti elemeknek és több időt adjunk a kapcsolódásra. Tavaly 300-an voltak, most maximum 500 fő fér be a két napra.

Milyen programokat terveztek?

Most a fő téma a digitális világ és a közösségek, a digitális minimalizmus és minden, ami ehhez kapcsolódik. Hogy milyen hatása van ennek a párkapcsolatunkra, a gyerekek életmódjára, és hogy egyáltalán hogyan létezünk a digitális térben. Lesz minimalista otthonrendezés is és előkerül a hulladékmentesség, de arra fókuszálunk, hogy hogyan tudunk újra valódi közösségekben élni. Olyan része is lesz a fesztiválnak, amikor nem előadás van vagy workshop, hanem ismerkedés azokkal, akikkel akkor, ott körül vagy véve.

(via)

Ez ma már szinte elvadult ötletnek hangzik.

Igen, az. Elmész egy fesztiválra, ahol egy órát csak azzal töltesz, hogy ismerkedsz az emberekkel. Tavaly sok pozitív visszajelzést kaptunk, hogy milyen jó volt olyan emberekkel együtt lenni, akik hasonlóan gondolkoznak, úgyhogy most szeretnénk erre több lehetőséget adni. Hogy legyen dedikálva idő ezekre, ne csak egyik workshopról a másikra rohanva beszélgess valakivel, hanem érezzük meg azt, hogy de jó, hogy ilyen emberek vannak körülöttünk.

Milyen más visszajelzések voltak, amiket idén már beépítettetek?

Másfajta teret választottunk a fesztiválhoz, ami lehetőséget ad arra, hogy inkább nagy előadások legyenek. Kevesebb programból kell majd választani, mert az volt a tavalyi visszajelzés, hogy sok minden volt egyszerre, és mindenki mindenre akart menni. Ami persze mindig így van és nehéz úgy szervezni eseményt, hogy valamiről ne maradjon le valaki. De ez is jól leképezi a körülöttünk lévő világot. Folyamatos választások elé vagyunk állítva.

Több művészi programot hozunk, olyat, ami nem előadás, nem klasszikus kerekasztal. Szeretnénk, ha idén is lenne impró színház, de például új elemként behozzuk a slam poetryt és lesz kortárs írók workshopja is.

Elképzelhető, hogy ahogy tovább romlik a környezetünk állapota, egy kicsit élesebben fog megszólalni az egyesület? A The Guardian mostantól a climate change helyett a climate crisist fogja használni, és vannak tendenciák, hogy felcserélik a kifejezéseket a komolyabb hatás érdekében.

Szerintem nem, mert egyesületként és nem magánszemélyekként döntünk arról, hogy mit hogy fogalmazunk meg. Az egyesület tagjai és önkéntesei, természetesen magánszemélyként van, hogy sokkal élesebben fogalmaznak, vagy életmódjukkal valami radikálisabbat képviselnek, én is ezt teszem a saját blogomon. Szervezetileg, viszont nem írunk sokat globális témákról, inkább az életmóddal foglalkozunk, ezzel kapcsolatban viszont még több témával fogjuk megjeleníteni.

A Messzelátót szeretnénk egy kicsit megtartani ebben a burokban. Talán már ez is radikális szemlélet, szembefordulás a fogyasztói társadalommal. Akár az, hogy a fesztivál is zero waste. Nem használunk olyan klasszikus marketinges, eladói eszközöket, például a fesztivál árazásánál, mint a 990-es végű összeg, vagy nem lesz early bird jegy sem, próbálunk ezekből kilépni. Ami persze nagyon nehéz és nem mindig sikerül. Illetve a megkeresett támogatóinkat is gondos előkészítés és döntés előzi meg. Ezekkel persze megnehezítjük a dolgunkat, de önazonosak tudunk maradni.

A növekedés igazolja azért, hogy szépen, lépésről lépésre, emberről emberre tud terjedni mind az életmód, mind az egyesület híre is.

Lehet csatlakozni olyan aktivista szervezetekhez is, akik radikálisabb nézetet vallanak, más nyelvezetet használnak. Érdemes több közösség eseményeihez csatlakozni, aztán egyszer csak kialakul, hogy melyik a mi közösségünk. Mi most azzal kísérletezünk, hogy mi van, ha olyan életmódról beszélünk, ami önismereten alapul, ami felszabadító, harmonikus és egyúttal a környezetünknek is jó. Kicsit más irányt próbálunk tartani, aztán hogy vagy bejön, vagy nem, majd kiderül.

Állatkísérletek: az erőszakmentesség csak marketing?

Az állatok kísérleti alkalmazása körül mindig is voltak viták, de az utóbbi időben egyre inkább elítélik a kozmetikai célú kísérleteket. Ma már több szépségipari cég hangsúlyozza az erőszakmentességet termékeik eladásakor. De mi van, ha a marketing az állatkísérlet-mentességet hirdeti, de a valóság nem ez?

2013. április 24-én különös emlékművet avattak az orosz Novosibirsk-i Citológiai és Genetikai Intézet közelében: egy 1,8 méter magas emelvényen egy szemüveges egér éppen egy DNS láncot köt. A szobor a laboratóriumokban tartott élőlények előtti tiszteletadás: azoknak az állatoknak az emlékére került ide, akik életükkel emberéletek megmentéséhez járultak hozzá. 

Monument to laboratory mice

A Novosibirsk-i egér szobor (via)

A statisztikák szerint az Európai Unióban évente 11,5 millió állaton végeznek kísérleteket, míg durva becslések szerint ez a szám az egész világra vetítve 100 millió. A számok évről-évre csökkennek, az egyre szigorodó szabályozásoknak köszönhetően. Ezek legfontosabb elve az úgynevezett 3R:

  • reduction (csökkentés)
  • refinement (tökéletesítés)
  • replacement (helyettesítés).

Az első szerint a kísérletek során mindig a lehető legkevesebb állat felhasználására kell törekedni, vagy, ugyanannyi állat igénybevételével minél több eredményt próbáljanak megkapni a kutatók. A második elv azt mondja ki, hogy kísérleti módszerek tökéletesítésével minél kevesebb ártalmat szabad okozni az állatnak és csillapítani kell az esetleges szenvedésüket. Az utolsó elv szerint – amennyire lehetséges – a kísérleti állatok helyett például számítógépes szimulációkkal, sejtkultúrákkal vagy szövetekkel kell végezni a vizsgálatokat.

A különböző mozgalmak, a csökkenő számok és a szigorodó szabályozás ellenére a kísérleti állatok témaköre még mindig komoly erkölcsi dilemmákra adott okot: Vajon feláldozhatunk állatokat a saját érdekünkben? Ha igen, milyen állatokat? És mennyit?

Előnyök és hátrányok

A mérleg egyik oldalán ott van, hogy az emberek számára tagadhatatlanul előnyöket hoztak ezek a kísérletek. A szőrös, tollas, pikkelyes vagy éppen kitinpáncélos állatoknak köszönhetjük a legtöbb orvostudományi áttörést: 94 orvosi Nobel-díj közül 82-ben alkalmaztak állatokat. Ezeknek a teszteknek köszönhetjük a cukorbetegség kezelésére használt inzulint, a hepatitis B, a kanyaró, a mumpsz és a járványos gyermekbénulás elleni oltásokat is. Nem beszélve az olyan betegségekre kifejlesztett készítményekről, mint a leukémia, a sclerosis multiplex, a depresszió, a magas vérnyomás, a tüdőgyulladás és a sort még sokáig lehetne folytatni. Ezek emberéletek milliót mentették meg és mentik meg ma is.

A mérleg másik oldalán viszont a kíméletlen bánásmód mellett ott van az állatok felesleges kihasználása is. Előfordult, hogy a gyógyszerkísérletek során kegyetlenül bántak az állatokkal, de ennek megakadályozására – ahogy korábban is részleteztük – mára számos jogszabály létezik.

Fontos megkülönböztetni, hogy a kísérletek célja gyógyszerek vagy kozmetikumok tesztelése: míg az első az egészség  visszaállítását és megőrzését célozza, a másik alapvetően szépészeti okokból történik. Ráadásul a kozmetikumok tesztelésére több lehetőség is kínálkozik, mint a gyógyszertesztek kiváltására.

Az erőszakmentes kozmetikumokért

Számtalan szervezet harcol a kozmetikai célú állatkísérletek ellen. Ilyen többek között a PETA (People for the Ethical Treatment of Animals), mely a Twitteren is az állatok szenvedését bemutató képekkel próbálja jobb belátására bírni a döntéshozókat:

 

"A sminked nem éri meg az életemet", "A Te sminked, az Ő kínzása" (via, via)

Hasonlóan erős reklámokkal próbál harcolni az olasz ENPA (Ente Nazionale Protezione Animali), vagy a NOHA, felhívva a figyelmet az állatok szükségtelen szenvedésére.

(via, via)

Ilyen a Lush Cosmetics North America reklámvideója:

Mentes vagy nem mentes kozmetikumok?

A kozmetikai célú teszteket számtalan országban ma már tiltják – ezek közé tartozik az Európai Unió, Brazília, India, Izrael, Új-Zéland, Törökország és az Egyesült Királyság is.

A Cruelty Free International (Nemzetközi Erőszakmentes Mozgalom) célja, hogy egyfajta ellenőrzést biztosítson az állatkísérletek nélküli termékeket fejlesztő cégeknek. A szervezet logóját (Leaping Bunny),azok kaphatják meg, akik kozmetikai illetve háztartási termékeik fejlesztésének egyetlen fázisában sem használnak állatokat. A működésre és eladásra vonatkozó kritériumaik is szigorúak. 

 

 

(via)

2012-ben derült ki az Avonról, hogy a már több mint 25 éve elkötelezetten állatbarát cég a termékeit a hatalmas anyagi hasznot hozó Kínában állatokon is teszteli annak ellenére, hogy a cég állatjogi elvei szerint „sem a termékeik biztonságosságának, sem hatékonyságának tesztelésére nem használnak állatokat”. Bár ehhez hozzátették, hogy „bizonyos országokban kiegészítő biztonsági vizsgálatok is szükségesek a helyi törvények miatt”. Ugyanakkor, amit tettek, az a vásárlók megtévesztésének is tekinthető, hiszen nem mindenki volt tisztában a kitétel jelentésével, és azzal, hogy az ázsiai régióban milyen tesztek zajlanak. 

Az Uncaged necű szervezet meg is vádolta az Avont azzal, hogy jogtalanul teszik ki termékeikre az erőszakmentes nyuszi logót. A vádak szerint a cég a termékeik 3%-ánál állatokon is tesztelte a készítményeket, ami körülbelül 1000 állat életébe kerülhetett: mindez alaptalanná teszik az Avon állatjogi kijelentéseit. A cég akkor törölte a fenti elveket a honlapjáról, 2017-ben azonban már egy kiegészítéssel tette azt újra közzé: „Sajnálatos módon, néhány országban szükséges kiegészítő biztonsági vizsgálatokat is végezni, amelyek egy része állatok bevonásával történhet.” Ezen kívül a cég hangsúlyozta elköteleződését az állatok védelme mellett és biztosítani igyekezett vevőit arról, hogy próbálják meggyőzni az ázsiai ország vezetőit a kozmetikai célú állatkísérletek eltörléséről.

A történet folytatása, hogy bár a kínai piacról a PETA sürgetése ellenére sem vonult ki a cég, 2019-ben részt vett a 2023-ra globális szintű erőszakmentes kozmetikai piacot reklámozó #BeCrueltyFree kampányban. Ez újabb támadási felületet jelentett, és ismételten előtérbe került a pénz vs. állatvédelem témakör. A kínai piac esetén viszont mindenképpen pozitív változásnak tekinthető az idén megszavazott változás, miszerint a már piacon lévő termékeken és belföldi készítményeken nem szükséges állatteszteket végezni.

avon_animal_testing_campaign

(via)

Egy másik példa a The Body Shop története. A franchise a világ 60 országában van jelen, és több mint 2500 boltja van. A cég 1984 óta elkötelezett volt az állatok védelme iránt és szlogenjükben is hangsúlyozzák az állatkísérlet-mentességet. Ugyanakkor a The Body Shopot 2006-ban megvásárolt a L’Oreal, amelyet 2013-ban kötelezték az erőszakmentes logó levételére, mivel az Avonhoz hasonlóan Kínában árusított állatokon tesztelt kozmetikai termékeket. A két vállalat központi elköteleződése ezért némiképpen mindig is ellentétben állt egymással, ami végül 2018 augusztusában a The Body Shop eladásával végződött. A céget a brazil Natura vásárolta meg, ami 2006 óta nem teszteli termékeit állatokon.

Bár a kozmetikai célú tesztek az összes állatkísérletek körülbelül ötödét-tizedét teszik ki, ezek nagy része helyettesíthető lenne valamilyen módon, amire a vásárlói körnek is egyre nagyobb igénye van. Éppen ezért a kozmetikai cégeknek egyre jobban kell figyelniük a módszereikre, és arra, hogy az image ne legyen ellentétben a valósággal. 

kep.png

Miért nehéz egy természetfilmes élete?

Beavatkozni vagy nem beavatkozni a természet működésébe? Örök dilemma a természetfilmesek és -fotósok életében. Számtalan eset hozható fel, amikor sem szakmai, sem emberi oldalról nem lehet egyértelmű választ adni erre a kérdésre. Ha pedig a felvételek készítői nem kommunikálnak megfelelően, az még rosszabbá teszi a helyzetet. 

A legtöbben elámulunk a természetfilmek és -fotók képi világán: legyen az egy délutáni pihenőjét töltő bagoly, egymást kergető éjjeli lepkék, az égbolton szálló madarak, egy éjszakai fényben álló kócsag, vagy éppen egy körbekeringő tengeri teknős. Csak néhány példa az utóbbi évek díjazott magyar természetfotói közül: ezeket látva sokan gondolhatják, hogy mennyire romantikus szakma a természetet megörökíteni. Arról már kevesebb szó esik, mennyire nehéz is mindez. Itt egyrészt beszélhetnénk a fizikai megterhelésről: cipelni az több kilogrammos fotóstáskát a szükséges felszereléssel, órákon át mozdulatlanul maradni egy leshelyen, fittyet hányni a mínusz fokokra, a szakadó esőre vagy éppen a rekkenő hőségre és szárazságra, ami még a legedzettebbeket is próbára teszi. Ezt nagyon találóan mutatta be 2009-ben a National Geographic Museum Lions and Leopards (Oroszlánok és leopárdok) kiállítását bemutató reklám:

National Geographic:  Leopard  National Geographic:  Lion

„Hogyan lehet ilyen képet készíteni? Állj ezen a ponton egy kamerával 3 évig.” (via)

Azonban a természet filmezése érzelmileg sem hagyja érintetlenül a kamera mögött álló személyt. Látni egy fiatal zebracsikót az életéért küzdeni, filmre venni egy kiszáradás küszöbén álló madárfióka haláltusáját, vagy éppen csapdába esett állatot kamerázni. Vajon megmenthetik őket? Hívhatnak segítséget? Vagy csak nézzék végig?

Ezek mind olyan helyzetek, amiknél a legtöbbünk be akarna avatkozni az eseményekbe, ám a természetfilmezés egyik etikai alapszabálya ezt tiltja. Ugyanis ez a természet rendje ellen való, és beleszólás az élet körforgásába. Akárhogy is dönt a kamerába néző filmes, ha egy képsor berobban a köztudatba, akkor a szakember kaphat hideget és meleget is a nyakába: vagy a szakmától vagy éppen a laikusoktól.

Amikor tesznek valamit…

Ifj. Lőrincz Ferenc Nylon című alkotása egy műanyag zacskóval játszó delfint ábrázol. Bár a fotó akár lehetne egy ártatlan játék pillanatfelvétele is, mi tudjuk, hogy ez nem csak erről szól.

„Sajnos egyre több a szemét a tengereinkben, óceánjainkban, és emiatt sok állat pusztul el. A képen egy nylonzacskóval játszó palackorrú delfin látható. Ez a találkozás számára most nem volt végzetes, a delfin inkább játékként fogta fel, ahogy a fejére húzta a zacskót és a nap felé úszott benne...”

írja képe mellé a fényképész. A 2018-as Év Természetfotósa díj, Kezünkben a Föld kategóriájában 3. helyet ért el a fotó, és a május közepéig megtekinthető 37. Magyar Sajtófotó Kiállításon. Itt a készítő le is írja: a kép után a felszínre hozta a zacskót.

Kezünkben a Föld - 3. díj - Ifj. Lőrincz Ferenc: Nylon - Sajnos egyre több a szemét a tengereinkben, óceánjainkban, és emiatt sok állat pusztul el. A képen egy nylonzacskóval játszó palackorrú delfin látható. Ez a találkozás számára most nem volt végzetes, a delfin inkább játékkén fogta fel, ahogy a fejére húzta a zacskót és a nap felé úszott benne... A kép a Shaab Abu Nuhas Zátonyon, Egyiptomban, a Vörös-tengeren készült.

(via)

Tavaly novemberben történt a BBC Dynasties (Dinasztiák) dokumentum-filmsorozat készítése közben, hogy az Antarktiszon forgató stáb egy csapatnyi csapdába esett császárpingvint vett észre. Az állatok egy vihar után vagy besodródtak, vagy beleestek egy árokba, és onnan nem volt menekvésük, minden bizonnyal éhen haltak volna. A filmkészítők döntöttek: ásót ragadtak, és – a pingvinek megzavarása nélkül – jégből és hóból vájtak számukra egy kijáratot, amin keresztül az állatok ki tudtak mászni. Bár a közönség éltette a ”hősöket” és örült a pingvinek megmentésének, a szakmát megosztotta az eset. Egyesek kötötték az ebet a karóhoz a nem-beavatkozás mellett, ám több szakmabeli is úgy nyilatkozott, hogy ők is ugyanígy cselekedtek volna. „Úgy gondolom ebben az esetben a tettük tökéletesen alátámasztható és érthető volt. Én is ugyanígy cselekedtem volna a helyükben.” (Doug Allan, természetfotós)

Ugyanebben a sorozatban, a Kenyában élő oroszlánok és emberek kapcsolatáról szóló harmadik részben történt egy hasonlónak mondható eset. A stáb tagjai észrevették, hogy a megfigyelt oroszlánok furcsán viselkednek, járásuk bizonytalan – különösen az egyik kölyöké. Értesítették a hatóságokat, akik végül jelentették az esetet a Masai Mara Reserve Managementnek. Ők döntöttek úgy, hogy egy állatorvosi egységet küldtek a helyszínre, akik megállapították, hogy az oroszlánok a közeli farmerek által kihelyezett mérgezett csaliktól betegedtek meg. Az állatok ellátása már belekerült a filmbe, ám az csak később derült ki, hogy a filmesek indították el az események láncolatát. Az eset ismételten megosztotta a szakmát. Egyesek úgy vélték, nem szabadott volna beavatkozni – még úgy sem, hogy emberek okozták a bajt, hiszen ezt akkor a stábtagok még nem tudhatták -, míg mások szerint helyesen jártak el. A készítők azzal védekeztek, hogy ők csak jelentették, amit láttak, az állatok életébe való beavatkozásról már nem ők döntöttek.

As a poisoned lion cub lies close to death, a team of vets rush to the spot in a dramatic effort to save it on the latest episode of Sir David Attenborough’s new series Dynasties

(via)

Amikor a leghelyesebb döntés végigfilmezni…

Sok esetben viszont a fotós nincs is abban a helyzetben, hogy bármit is tehetne a történések ellen. Ennek egyik oka a távolság, hiszen a kamerával felszerelkezett személy akár több 100 méterre is tartózkodhat az állatoktól, és az események sebessége miatt – még ha akarna is – nem tud beavatkozni. Ugyanakkor a másik ok a saját testi épségük kockáztatása. Ugyanis bármennyire is szelídnek tűnnek, a képek alanyai mégiscsak vadállatok, amik minden látható előjel nélkül megtámadhatják a túl közel merészkedőket. Ez különösen igaz, ha kiszolgáltatott vagy stresszes helyzetben vannak, vagy éppen a kölykeiket érzik veszélyben. Egy fotográfusnak például sikerült azt azelőtti pillanatot lekapnia, amikor egy oroszlán éppen nekiugrik.

animal-photography-angry-charging-lion-atif-saeed-pakistan-3

(via)

És a sort sokáig lehetne még folytatni:

(via)

Természetesen a nem beavatkozás mellett szól az is, hogy bármennyire is nehéz tehetetlenül nézni egy állat szenvedését, meg akarják mutatni a világnak az adott tragédiát. Az egyik leghíresebb példa erre a 2017. decemberében közzétett National Geographic videó egy éhező, csontsovány jegesmedvéről.

A fényképész írta egy beszámolóban:

„[A jegesmedve] nem mozdult, majdnem egy óráig. Amikor végre felállt, vissza kellett tartanom a lélegzetemet. Paul [a filmes] már korábban figyelmeztetett a jegesmedve állapotára, de amit láttam, arra nem voltam felkészülve. Az állat egykor fehér kabátja, ritkulásnak indult és koszos volt. A bőrét és csontjait határozottan látni lehetett. Minden lépés számára fájdalmat okozott és csak lassan mozgott. Azt mondhattuk volna, hogy sérült volt vagy beteg, de biztosan éhezett. Azt is láttuk, hogy az utolsó napjait éli. Ahogy pedig megközelítette az egyik üres fémhordót étel után kutatva, hallottam a kollégáimat zokogni.”

A videós, Paul Nicklen először Instagram-on tette közzé a videót, „így néz ki az éhezés” felkiáltással. Hozzáfűzte, amikor a tudósok azt mondják az elkövetkezendő száz évben kihalnak a jegesmedvék, ő maga ilyennek képzelni el majd a halálukat. Posztjában arról is beszélt, hogy csökkentenünk kell a széndioxid lábnyomunkat, a környezetet kímélő ételeket kell fogyasztanunk és nem szabad kiirtani az erdőinket, és a Földet – mint otthonunkat – kell magunk elé helyezni.

Amint National Geographic felkarolta a videót, az szinte vírusként terjedni kezdett – de már azzal a felkiáltással, hogy „Így néz ki a klímaváltozás”. A készítők pedig sokkolódtak a reakcióktól. Sokan hálájukat fejezték ki hozzászólásaikban, hogy megmutatták nekik a globális felmelegedés hatásait, ám többet vádaskodni kezdtek, hogy miért nem etették meg, terítettek rá pokrócot vagy vitték állatorvoshoz a jegesmedvét. Ám – ahogy a készítők is írják – ezek egyike sem tudta volna megmenteni az állatot.

Egy másik példa a nemrég Netflixen megjelent új, David Attenborough természetfilm sorozat A mi bolygónk (Our planet):

A sorozat leginkább az ember természetre gyakorolt hatásáról szól, aminek egyik részében rozmárok gyülekeznek a Bering-szoros egyik partszakaszán. Viszont ez a terület csak kevés helyet biztosít a tömegével odagyűlő állatoknak, ami a filmesek szerint elsősorban a klímaváltozásnak és az amiatt vészes mértékben visszahúzódó jégtábláknak köszönhető. A készítőknek pedig egy sor jelenetet sikerült lekapniuk, ami szerintük jól leírja a globális felmelegedés hatásait: a meredek sziklákon esetlenül lefelé mozgó állatok a biztos halálba zuhannak. A Netflix által közzétett felvételeket jól látszik az emberek elborzadása, a tehetetlenség és valamelyest a düh is.

Mit kommunikáljanak?

Az utóbbi két eset viszont nemcsak a nem-beavatkozás szabály betartásának világított rá, hanem arra is, hogy mennyire komoly felelőssége van a természetfilmesnek a kommunikációt illetően. Ugyanis sem a jegesmedvés, sem a rozmáros esetben nem voltak egy véleményen a szakértők azzal kapcsolatban, hogy a jelenetsor a klímaváltozás egyértelmű hatását mutatja. Az első esetben  a National Geographic hibázott, és torzítva az eredeti üzenetet a globális felmelegedésre fogta a jegesmedve éhezését. Bár ez nem közvetlenül a filmesek hibája volt, ők is elismerik, hogy nem voltak egyértelműek az üzenet átadásakor és nem hangsúlyozták eléggé a lényeget. Azt is hozzátették, hogy nem tudják, mi lett a jegesmedvével, mert az később bemászott a vízbe – ahol a filmesek szerint már könnyedebben mozgott – majd elúszott. Így az sem kizárt, hogy végül valahogy túlélte.

A rozmárok esetén több szakértő azzal érvelt, hogy „a rozmárok helyet keresnek maguknak a tömegtől távol” narratíva nem helytálló, mivel ezek az állatok általában kisebb csoportokban gyülekeznek és normális körülmények között is hajlamosak a sziklákra felmászni. 1994 és 1997 közötti statisztikák szerint évente tucatnyi állat halt meg ilyen körülmények között. Ám a filmet készítő szakemberek ezt nem így látják. Az általuk készített felvételeken szerintük 100 elpusztult állat is lehet, amik még a köveken belehaltak az esés miatti belső vérzésbe vagy az óceánig eljutva, élettelen testüket később sodorta partra a víz.

Minden helyzet egyedi és mindegyikben sok tényezőt kell mérlegelni a természetfilmesnek vagy -fotósnak mielőtt döntést hoz. De az biztosnak tűnik, hogy ezekkel az esetekkel érdemes találkoznunk, hogy jobban megértsük, miként hatunk a körülöttünk lévő élővilágra.

 

kep.png

süti beállítások módosítása