A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Egy könyv, amitől végre normálisnak érzed magad

2020. február 07. - KomMédia BME

Sally Rooney Normális emberek című regénye 2018-ban nagyot ment. A The Times szerint az év regénye, Booker-díjra jelölték, itthon pedig Ott Anna irodalmár népszerűsítette Instagram oldalán. Az ír szerzőnek ez a második regénye, Magyarországon 2019-ben jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában, Dudik Annamária Éva fordításában. Tök „normális”, hogy érdekel bennünket, hogy mi a normális. Elvégre ez biológiailag például valami olyasmit is jelent, hogy „jó”, „rendben van”, „megfelelő”. És az ember jól akar lenni, meg akar felelni, rendben akar lenni.

Normális. A pszichológusok ehelyett a neurotipikus kifejezést használják. Nem rossz, nem rossz… De miért is ódzkodunk a normálistól? Mert nem tudjuk elérni? Mert unalmas? Vagy mert nem tudjuk, mi is pontosan a normális?

A regény egy ír kisvárosban élő, két eltérő társadalmi rétegből származó fiatalról szól, akiknek a sorsa először a gimnázium utolsó évében kereszteződik, folyton alakuló kapcsolatukat pedig 4 éven át követhetjük. Látszólag nincsen bennük semmi különös; Marianne a gazdag stréber, Connell a zűrös családból származó menő srác. A könyv megmutatja, hogy hogyan ível át éveken, családi drámákon, kapcsolatokon a két ember közötti kötelék, ami valahol érthetetlenül mélyen köttetett. Két ember, akik összeillenek, de mégsem. Két lélek, melyeknek nyugvópontja mindig a másik, mégis életük felkavaró élményeit is mind a másik fél miatt vagy által élik át.

normalis-emberek_900x900.jpg

(via)

A sztori 2011-ben kezdődik, közel van hozzánk. Megjelenik benne a közösségi média, a Z generáció, a bizonytalanság. Ha valaki young adult könyvet keres, és a Normális emberek kerül a kezébe, az remek, bár ez a történet igencsak távol áll a ponyváktól és a könnyen emészthető, sikamlós sztoriktól. Igaz, egyszerűen lehet azonosulni Connell-el vagy Marianne-nel: zűrös a családjuk, titkolóznak egymás előtt, és - különböző okokból ugyan, de – szoronganak. Jó érzés végigkövetni, hogy az életük a gimi gyötrelmei után az egyetem nehézségein keresztül végül képes a végletekig összetörtből a teljesség felé közelíteni. Megnyugtató. Ezek alapján nevezhetnénk generációs alkotásnak a könyvet, ám több dolog utal arra, hogy a Normális emberek mégsem kizárólag a zoomereknek szól.

A regény meglepő gyakorisággal említi a politikát, ami egyrészt a főszereplők gondolkodásának bemutatására szolgál, másrészt valószínűleg az írónő hazájának változékony és konfliktusos politikai és közéleti helyzetét hivatott bemutatni. A regény sztorija és nyelvezete hihetetlen természetességgel ábrázolja mindennapjaink átlagos témáit: a párkapcsolatokat, barátságokat, a szexualitást, a tanulást, a társadalmi különbségeket, a politikát. Ettől tudjuk igazán beleélni magunkat a történetbe: nincsen egy történetszál vagy tényező, ami ki lenne emelve, egész egyszerűen ez a regény magáról az életről szól.

Sally Rooneysally-rooney.jpg

(via)

1991-ben született Írországban, jelenleg Dublinban él. Angol szakon tanult a Trinity-n, tanult politológiát is, később amerikai irodalomból szerzett mesterdiplomát. Egyetemi évei alatt vitabajnokságokon remekelt, 2013-ban az Európai Egyetemek Vitabajnokságán elnyerte a legjobb szónoknak járó címet. A Normális emberek nem az első regénye, mégis ez jelent meg elsőként Magyarországon, valószínűsíthetően a nemzetközi irodalmi közeg szenzációja miatt. Jó hír, hogy idén áprilistól már magyarul is olvasható a debütáló regény, a Baráti beszélgetések, melynek témája a hűtlenség.

A történetet egyszerre olvashatjuk Marianne és Connell szemszögéből, a párbeszédeiket és a gondolataikat is. A könyv szerkesztése is különleges: nem használ gondolatjeleket a dialógusoknál, a megszólalásokat gyakran a belső gondolatokat leíró folyószövegbe ékeli be. Ez elsőre nagyon ismeretlenül hat, ám hamar bele lehet jönni. Folytonos éberséget tart fent ez a szerkesztés, ami néha idegesítő, mert többször is vissza kell olvasni, hogy ki mit mondott, ki mire gondolt… Továbbá a fordításon érezhető, hogy egy szinte sterilen tiszta, tőmondatokból álló angolsággal megírt szöveget nem lehetett kifogástalanul gördülékenyen és autentikusan átfordítani magyarra. Mégis, az írónő briliánsan bánik a dialógusokkal és az idővel is: gyakran egy jelenbeli történést több oldalon keresztül egy múltbéli epizóddal szakít meg, mintegy magyarázva az aktuális helyzetet. Ehhez az írónőnek nagyon át kellett látnia a cselekmények idejét és szereplőit, hogy aztán a leghatásosabban szerkeszthesse össze őket különböző idősíkokon.

Nemcsoda, hogy Rooney-ra már egy új kifejezést használnak, ő a „millennial novelist”, azaz ezredfordulós író.

Lesznek még generációs regények?

Sokan még pár évvel ezelőtt is úgy tartották, hogy az ezredforduló környékén született művészek nem fognak tudni korszakalkotó művel előállni. Nem tartották lehetségesnek sem egy generációs regény megalkotását, sem azt, hogy a mai életvitel mellett lehet valaki kizárólag a generációja hangja – utóbbin Rooney is agonizál nyilatkozataiban. Azonban kezdenek kiforrni akkora sikerek, amiket már nem lehet szőnyeg alá söpörni. Ilyen volt a Normális emberek is, amiből világszerte már többszázezer példány kelt el.

Az egyedi hang és látásmód önmagában nem lett volna elég. Rooney egyensúlyt teremt, de nem harmóniát. Egyszerre érzékelteti szereplői kapcsolatáról, hogy mennyire mérgezőek, mindemellett mennyire bensőségesek és gyengédek. Marianne és Connell kapcsolata egyszerre hiteles és romantikus. A Normális emberek egyszerre okos és szórakoztató könyv, és ugyanezt az érzést kelti az olvasóban is önmagáról. Ki ne akarna okos és szórakoztató lenni? Az analitikus hangnem és nyelvezet pedig nem csak stílus, hanem a karakterek sajátossága is: az adja a történet nagy részét, hogy Connell és Marianne elemzik magukat, a saját érzéseiket. Az érzelmek feldolgozása van főszerepben. Z vagy Y generációsként könnyen tudunk velük azonosulni, mert keresik önmagukat, nem tudják, merre vezet az életük, a folytonos elmélkedést magukon pedig önvédelemre használják. Klímaválság van, a demokrácia megingott, kopogtat a harmadik világháború, muszáj tehát megvédeni magunkat. Valahogy.

Miközben olvasod, milyen eszméletlenül megérti egymást ez a két ember, majd mennyire félre is képesek érteni egymást, rájössz, ez mennyire hétköznapi. Hogy te is mennyire hétköznapi és normális vagy a paráiddal, a gátlásaiddal, a gátlástalanságaiddal együtt. És érdekes módon ez nem a középszerűség apátiájával, hanem sztoikus nyugalommal tölti el az embert.

A mindössze 28 éves Rooney képes tehát megmutatni, hogy végeredményben senki nem normális, mindeközben mégis azt a megnyugtató érzést erősíti az olvasóban, hogy azért mindenki normális – a maga módján.

 A bejegyzés szerzője Bárdos Kata Kincső, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

 konzerv.png

 

süti beállítások módosítása