A fizetős tartalmaké a jövő az online hírfogyasztás keringésében? Szívesen szánjuk a pénzünket olyasmire, amihez ingyen is hozzájuthatunk? Magyarországon, Európában és a Föld többi részén is megjelentek már azok híroldalak, ahol bizonyos tartalmakért elkérnek valamennyi összeget, vagy az oldal teljes egészét egy fal mögé rakják be, és megkérnek, hogy fizess az elméletileg jobb minőségű újságírásért.
Összességében, a legfontosabb tényező a feliratkozók számára a tartalom megkülönböztetőképessége és minősége. A feliratkozók hisznek abban, hogy jobb információt kapnak. Az emberek nagy részének azonban teljesen megfelelő az ingyenesen elérhető tartalom is.” – Olvasható a Reuters 2020-as digitális hírekkel kapcsolatos jelentésében, amely összefoglalja, hogy nagy átlagban mit is gondolnak az internetes hírfogyasztók arról az információkról, amit akkor kapnak meg, ha valamilyen lapra feliratkoznak, tagokká avanzsálódnak vagy csak szimplán rendszeres vagy egyedi utalással támogatják kedvenc médiumaikat.
A következőkben olyan országokat hozok példaként, ahol az emberek jelentős része hajlandó pénzt adni az online hírekért, továbbá olyan lapokat sorolok fel, amelyek bevétele teljesen, vagy szignifikáns mértékben a tartalmaik értékesítéséből származik. A százalékos adatok forrása a mérvadó Reuters említett jelentése.
A nemzetközi helyzet
A sort Norvégiával kezdjük: az utóbbi években szinte mindig az élbolyban végzett. A skandináv ország hírfogyasztóinak markáns hányada, csaknem 42%-a fizetett valamilyen fajta online tartalomért a múlt évi adatok szerint – ebből 24%-t ad ki a meghatározó és piacvezető újság, az Aftenposten, aminek az online verzióját rengetegen olvassák.
Számos országban megfigyelhető ez a tendencia és évről-évre egyre többen szeretnének hozzájutnia a „prémium” anyagokhoz. Az északi országoknál maradva elmondható, hogy – ha a norvégokkal összemérve nem is, de az EU-s országok viszonylatában – szintén kiemelkedő számokat produkál Svédország (27%), Finnország (19%), és egy picit közelebbi példaként fel lehet hozni Lengyelországot (20%) is. A norvégoknál a már említett Aftenposten, a svédeknél az Aftonbladet, a finneknél az Ilta-Sanomat állnak digitális terepük első helyén olvasottság terén, viszont fontos hozzátenni, hogy ezek a lapok print formában is léteznek. A lengyeleknél a Onet.pl a leghíresebb online hírportál, azonban ez nem rendelkezik másik lábbal, vagyis csak internetes formában létezik.
Rátérve egy sokkal nagyobb piacra, az Amerikai Egyesült Államokban is megfigyelhető a fogyasztói igény olyan hírek iránt, amik miatt a pénztárcába kell nyúlni. Az USA-ban az olvasók 20%-a szánt egy bizonyos összeget hírek megtekintésére, a legközkedveltebb közé tartozik a The Washington Post és a New York Times (amelyeknek ugyanúgy két lába van, vagyis print és internetes változata is létezik). Ahogy az esetek szignifikáns részében, ezeknél a lapoknál is fel kell iratkozni és utalni választott rendszerességgel. Amerika esetében az embereknek különböző indokaik vannak arra, hogy miért fizetnek valamilyen módon a tartalomért – a már említett minőségi faktor nagy szerepet játszik ebben. Nem elhanyagolható az sem, hogy a fogyasztók szemében egy fontos cél az, hogy biztosítsák a szerintük jó újságírás folyamatos megvalósulását. Továbbá, sokaknak kényelmes ebben a formában megkapniuk a rendszeres információadagjukat.
A szigetország helyzetének is érdemes figyelmet szentelni, azért, mert a hírek iránti érdeklődés esetükben erősen megcsappant az utóbbi idők során. Az Egyesült Királyságban a közelmúlt történései – nevezetesen a Brexit – körül kialakult „rémhírek” és kellemetlen döntések miatt kevésbé olvasnak online tartalmakat az emberek (a Reuters szerint csupán 7%), és ennél fogva az egyes print napilapok internetes verzióinak a fizetős anyagaira sem költenek annyian.
Az itthoni (más?) helyzet
A magyar közegben még újdonságnak tűnhet a fizetős, online újságírás. A sok-sok évig legtöbb olvasóval rendelkező triumvirátus (Origo, 24, Index, melyeknek nincsen print lába, ellentétben a legtöbb külföldi példával) a 2020. szeptemberi adatok alapján is az előkelő helyeket foglaltak el. Azonban ezen lapok esetében a fogyasztó még nem talál olyan tartalmat, amiért fizetnie kellene, habár az Indexet egy időben támogatni lehetett, de külön szolgáltatás pluszban nem járt ebben az esetben.
Más prominens hírportálokon viszont szolgáltatnak külön tartalmat bizonyos összegért. Például a HVG internetes híroldalának a pártoló tagjává is válhat az olvasó, ami annyit jelent, hogy választhat három csomag közül (Barát, Partner, Patrónus). Minden esetben más összeget lehet utalni és ezekért különböző szolgáltatások járnak, de tényleges internetes tartalmat inkább a patrónus szint ad. Ugyanis ehhez már jár a lap másik kezdeményezése – a hivatalos megnevezése szerinti hírmagazin – a hvg360. Erre külön is fel lehet iratkozni, és rendszeres újdonságokról kap írott és videós anyagokat az olvasó (plusz a heti magazin online verzióját). Továbbá ott van még az egyelőre csak „Körnek" hívott kiterjeszkedés a 444 esetében. A hírportál szándéka, hogy miután elérte a 14444-es támogatási célját – ezért fejenként minden „befektető” 10 ezer forintot ad ki – havidíjas csomagok keretében elinduljon ez a szolgáltatás. Utoljára kiemelném a Telexet, ami hirdetés- és termékalapú előfizetéses modellel rendelkezik, de esetükben még semmilyen anyag nincsen valamilyen „fal” mögé téve.
Magyarországon a Reuters jelentése szerint a 2020 elején megkérdezett internetfelhasználók 10%-a adott ki pénzt valamilyen fizetős tartalomért. Ez a statisztikai adat, összemérve a többi említett országban felmértekkel, nem teszi a nálunk tapasztaltakat túlságosan magasra, azonban a bejegyzésemben felhozott jellemzők miatt érthető jelenségről beszélhetünk. A fizetős piacnak a kultúrája, piaca sokkal később indult el a hazai környezetben és a jelentős szereplőknek is még nagy valószínűséggel néhány év türelmet kell adni, hogy stabil lábakra tudják helyezni ezt a rendszert.
A bejegyzés szerzője Nagy Levente Balázs, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója.
.
